37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa
Kis tavacska - Széplaki Alíz hozzászólásai (15 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
offline
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2018. február 11. 21:28 | Link

Bogi
¤ Macskanő ¤ február 10. /Farsang/ ¤


Már vártam a farsangi mulatságot, mert legalább kikapcsolódhattam kicsit. Minden erőmmel azon voltam, hogy végre kizökkentsem magam a hétköznapi rutinból és a sok-sok tanulásból. Mostanában ugyanis ez töltötte ki életem nagy részét, még a VAV-ra is elkezdtem a vizsgák mellett felkészülni, amihez segítséget is kaptam Bogna személyében. Tudtam róla, hogy nagyon intelligens és okos, erre már fény derült akkor, amikor a könyvtárban beszédbe elegyedtem vele egy tudományos mű kapcsán, majd a társalgóba is összefutottunk és egész jól megtaláltuk a közös hangnemet. Szerencsére nagyon sokat segített a felkészülésben és egyre jobban kezdtem érteni a dolgokat, ami egyedül nem ment volna, mert nagyon összetett volt az egész. Amikor meghallottam, hogy közeledik a farsang, megbeszéltem a lánnyal, hogy menjünk együtt, sőt, még azt is megvitattuk, hogy ki milyen jelmezt vesz fel. Úgy határoztam, hogy Macskanő leszek, ezt akkor találtam ki, amikor a macskámra néztem és bevillant, hogy valami cicusos jelmezt kéne magamra öltenem. Ezután felkerestem egy jelmezkölcsönzőt és megláttam a Macskanő jelmezt. Tudtam, hogy ez kell nekem! Szerencsére volt a méretemben is, úgyhogy rögvest megvettem. Igaz nem volt könnyű felcibálni magamra, mert nagyon passzentosnak és szűknek mutatkozott, ráadásul az anyaga is eléggé csúszós volt, de végül elértem a célom.
~ Egész dögös! ~ - nézegettem elégedetten a végeredményt a tükörben, majd a hozzáillő cipőt felvéve elindultam a megbeszélt találkozóhelyre.
- Szia, Árnymacska! - üdvözöltem mosolyogva a lányt, amikor megpillantottam. Nagyon jól állt neki a jelmeze, még egy "miaow" szócska is elhagyta az ajkamat, amikor viccesen felé biccentettem a fejemet.
- Remélem nem vártál rám túl sokat. Igyekeztem ideérni, csak nehéz volt betuszkolnom magam a jelmezbe - szabadkoztam Boginak, miközben kicsit szégyelltem magam a késés miatt, mert pontos szoktam lenni alapesetben, sőt, általában én szoktam odaérni mindenhova korábban.
Szál megtekintése

Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
offline
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2018. február 14. 17:28 | Link

Bogi
¤ Macskanő ¤ február 10. /Farsang/ ¤



- Jaja, klasszul összeöltöztünk - mosolyogtam a lányra, miközben a vállához rögzített lila sárkányűrlényét vizslattam. Jópofa volt, Bogi tényleg kitett magáért, hogy tökéletes legyen a jelmeze. Látszott rajta, hogy minden apró részletre odafigyelt, ez pedig igazán dicsérendő dolog volt. A további elismeréseket megtartottam magamnak, csak hogy ne bízza el magát azért nagyon.
- Szuper. - Egy apró sóhaj hagyta el a számat, amolyan megkönnyebbülés féleség, hogy nem várt rám sokáig. Én aztán tényleg igyekeztem időben elkészülni, de lehetetlenség volt rövid idő alatt a jelmezembe préselni magam. Az elmondása alapján ő is megküzdött a kinézetéért.
- Akkor egy cipőben járunk. Én is szerettem volna gyorsan felöltözni, de hát képtelenség volt. Talán, ha minden nap bele kéne tuszkolnom magam ebbe az öltözetbe, akkor már profin menne, de így... - válaszoltam neki sopánkodva. Közben elraktároztam magamban az információkat, amiket a lány mondott. Jó tudni.
- Tényleg sajnálom a késést - mondtam sopánkodva. Bogi már megszokhatta tőlem, hogy mindig ott voltam időben a tanulásnál, sőt, volt, hogy én értem oda korábban, amikor nem a szobájában vagy a szobámban tornáztattuk az agyunkat. Időnként a társalgóban is tanultunk, de oda ritkán szerveztünk fejtágítást, mert eléggé zavaró volt a többiek zsibongása a háttérben. Reméltem, hogy a lány segítségével jobban megértem a dolgokat és sikerülni fog majd a nagy, évi végi megmérettetés.
- A céllövölde remekül hangzik! Nézzük meg! - feleltem neki lelkesen. Már nagyon vártam, hogy megtekintsük a programokat, a céllövöldét pedig mindenképp ki szerettem volna próbálni.
Szál megtekintése

Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
offline
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2018. február 16. 20:08 | Link

Bogi
¤ Macskanő ¤ február 10. /Farsang/ ¤



- Ó, erre még nem is gondoltam. Már előre félek, hogy fogom lehámozni magamról ezt a göncöt - válaszoltam kissé aggodalmas képpel a lánynak. Nem volt egyszerű felszenvedni magamra, úgyhogy ennek alapján arra a következtetésre jutottam, hogy levenni sem lesz könnyű. Az Eridonos pedig csak megerősített ebben.
- Udvari bolondok? Ez mos komoly? Ki akarna bolondnak öltözni? - néztem elképedve, miközben sétálgattunk.
- A reneszánsz jellegű ruhák viszont tetszenek - tettem hozzá vigyorogva.
Nagyon megkönnyebbültem, hogy Bogi nem vette olyan vérmesen a késésemet, igazán rendes volt tőle. Időnként hajlamos voltam túlreagálni a dolgokat, de ehhez már annyira hozzászoktam, hogy nekem fel sem tűnt.
- Mindkettőt szívesen kipróbálnám. Először nyilazzunk! - mondtam olyan lelkesen, mint egy kisgyerek, aki először jár egy komolyabb rendezvényen. Pedig eskü, már többször is voltam ilyenen, de mégis imádtam a hangulatát és egyáltalán nem untam az egészet.
- Benne vagy? - kérdeztem Bogitól csillogó szemekkel.
- Egész jól megy a készülődés, bár kissé fárasztó. Igaz itt nem ér véget a tanulás, ugyanis a mesterképzés se piskóta. Csak jussak el odáig - sopánkodtam kicsit a lánynak, de minden erőmmel azon voltam, hogy sikerüljenek a vizsgáim.
- Igen és köszönöm. Rengeteget segítettél - feleltem neki hálálkodva. Sokkal könnyebb volt egy nálam okosabb és tapasztaltabb emberrel együtt tanulni, mint egyedül. Hiszen úgy nem biztos, hogy rájöttem volna a lényegre és a megoldásra.
- Egyébként mit szeretsz még csinálni a tanuláson kívül? Mármint az új ismeretek elsajátításán kívül - helyesbítettem magam diplomatikusan. Tudtam a lányról, hogy magas intelligenciaszinttel rendelkezik és hogy szereti tágítani a látókörét, az ismereteit, de kíváncsi voltam, hogy ezen kívül mivel foglalkozik szívesen.
Szál megtekintése

Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
offline
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2018. február 23. 17:18 | Link

Bogi
¤ Macskanő ¤ február 10. /Farsang/ ¤



- Áh, én sem értem - nyújtottam el sejtelmesen mosolyogva a mondandóm végét, mert a Disney királynő hallatán rögtön Majácska jutott az eszembe. Ha itt lett volna, biztosan én is valamelyik mesebeli királynőnek öltöztem volna be vele együtt és jókat nevetgéltünk volna az itt zajló eseményeken, a kosztümös embereken stb. Ez persze nem azt jelentette, hogy ne érezném jól magam Bogival, mert felnéztem rá a tudása miatt és rendesnek tartottam, de legbelül kicsit úgy éreztem, hogy üres vagyok legbelül, mióta a brownie nem volt mellettem. Természetesen próbáltam a helyzetből kihozni a legjobbat és próbáltam nyitni az Eridonos felé.
- Szuper! - feleltem teljes lelkesedéssel, majd a nyilas bódé felé vettem az irányt, ahol egy idősebb, zsörtölődős férfi tartózkodott. Nem igazán értettem, hogy mi a baja a világgal, de úgy tűnt, hogy valaki igencsak felbosszanthatta. Reméltem, hogy nem rajtunk fogja kitölteni a mérgét...
- Nézd, milyen mogorva - súgtam oda a lánynak, mikor még volt egy kis távolság köztünk és a nyilas játék helyszíne közt.
- Ez remekül hangzik. Én imádom a kiszámíthatatlan dolgokat. A monotonitás megöl - válaszoltam neki jelentőségteljesen. Úgy éreztem, hogy szükség van az ember életébe a spontán dolgokra is, hiszen az agyonra ismétlődő események teljesen zombivá teszik az embert és elveszik a maradék életkedvét is. Legalábbis én így voltam vele.
- A varázsjátékok készítése is klassz dolog, te aztán kreatív vagy - tettem hozzá elismerő pillantással. Úgy tűnt, hogy Bogi igazán sokoldalú és sok meglepetést fog még okozni a közeljövőben. Ezt nem csupán a válaszából szűrtem le, hanem valamiféle megérzés is volt. Márpedig az intuícióim általában bejöttek.
Közben egyre közelebb értünk a bódéhoz, intette Boginak, hogy hajrá, övé a kezdési lehetőség.
Szál megtekintése

Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
offline
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2018. március 9. 16:29 | Link

Bogi
¤ Macskanő ¤ február 10. /Farsang/ ¤



- Igen, nyilakkal lőttem már. Időnként eljárok egy íjász klubba, amikor otthon tartózkodom, levezetve ezzel a feszkót meg egyébként is szeretek lövöldözni - válaszoltam Bogi kérdésére.
- Na, és te? - érdeklődtem, mert azt már tudtam róla, hogy kreatív, de fogalmam sem volt róla, hogy hogyan áll ezzel a dologgal.
- Hülye liba! - szóltam a lány után, aki majdnem fellökte a vöröskét. Ha nekem jött volna, akkor lehet, hogy nem ússza meg anélkül, hogy megtépjem. Ráadásul bocsánatot se kért, tipikus...
- Akkor ebben egyetértünk - fordultam újra az Eridonos felé a monotonitás témájára célozva.
- Futurológia szakra megyek tovább és ha minden jól megy, akkor LLG tanársegéd leszek mellette - mondtam büszkén a lánynak. Azt már nem tettem hozzá, hogy izgultam is emiatt, de azért bennem volt a félsz, hogy mennyire fogok helyt állni.
- Hajrá! - mosolyogtam a lányra átadva neki a kezdeményezést, ha már így előkészült a lövéshez. Nem messze megállva tőle vártam, hogy mit fog produkálni. Eszembe jutott, hogy Timi inkább a tánc felé terelt volna, de közöltem vele, hogy az íjászat jobban érdekel. Szerencsére nem az a típusú ember volt, aki rá akarná erőltetni másra az akaratát, úgyhogy tiszteletben tartotta a döntésemet. Szerintem semmi gond nem volt azzal, hogy nem egyezünk mindenben és mindenki a maga módján tölti el a szabadidejét.
Szál megtekintése

Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
offline
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2018. március 11. 15:08 | Link

Bogi
¤ Macskanő ¤ február 10. /Farsang/ ¤



- Ó, értem. Hát most majd kiderül - feleltem bátorítóan a lányra tekintve. Már megtapasztaltam, hogy attól, hogy valamit elméletben tud az ember, gyakorlatban még nem biztos, hogy sikerül is kiviteleznie. Van amihez sok gyakorlás kell, mire jól elsajátítja az ember. Ezt a gondolatot azonban megtartottam magamnak.
- Szeretnék másoknak segíteni, amennyiben hozzájárulnak, esetleges bajokat megelőzni. Már volt olyan eset, hogy előre megálmodtam mások szerencsétlenségét, amiből akár komolyabb baleset is lehetett volna, aztán megakadályoztam azt - válaszoltam Boginak. Közben a vöröske átültette a gyakorlatba elméleti tudását, ami sajnos nem sült el túl jól. Ennek ellenére szerencsére nem lombozódott le, legalábbis nem láttam rajta semmiféle csalódottságot.
- Na, majd a következő sikerülni fog! - közöltem vele határozottan, hátha igazam lesz. Ezután én is próbára tettem a szerencsémet és egyenesen a táblára céloztam. Az íjvesszőm sajnos nem talált bele a tábla közepébe, hanem alatta ért célt, nem sok hiányzott hozzá.
- Hát, legalább a közelében volt. Látod, sok év gyakorlással se sikerül mindig beletalálni a közepébe - mondtam a lánynak, miközben észrevételeztem, hogy a zsörtölődős férfi épp belekötött valakibe. Szerencsére rólunk tudomást sem vett, amúgy sem lett volna kedvem szájkaratézni vele. Látszott rajta, hogy nagyon kötekedős kedvében volt, úgyhogy nem is volt kérdéses számomra, hogy valakiben előbb vagy utóbb bele fog kötni, ami meg is történt.
Szál megtekintése

Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
offline
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2018. március 16. 19:29 | Link

Bogi
¤ Macskanő ¤ február 10. /Farsang/ ¤


- Hát ezt a kifejezést még nem hallottam így. Inkább olyan médium féleségnek mondanám. Tudod, aki a nyomozásokban, meg civilben is segít másoknak - próbáltam megmagyarázni a dolgot. Elsőre persze nem volt könnyű mindent elmondanom, amit szerettem volna, de másodjára próbáltam jobban figyelni a részletekre, így bíztam benne, hogy a lány is érteni fogja, hogy mire gondoltam pontosan.
- Szeretsz az Eridonban lenni? Örültél, amikor oda osztott be a süveg? - kérdeztem a vöröskétől, miközben rápillantottam.
- Én nagyon jól érzem magam a Naviban, klassz a vezetőség és a diáktársak is jó fejek - tettem hozzá a megállapításomat a mondandómhoz. Kicsit furcsálltam, hogy Bogi a pirosokhoz került, mert nagyon okos volt és intelligens. Csodálkoztam, hogy nem a Levitába került.
- Persze, idővel menni fog. Nekem se ment rögtön elsőre - biztattam a lányt.
- A fene! Majdnem belement! Nem koncentráltam eléggé! Biztosan az volt a baj - feleltem neki szörnyülködve. Nagy kudarcként éltem meg, hogy nem sikerült rögtön a tábla közepébe lőnöm, ezt az érzést pedig nem is palástoltam el előle.
- Na, majd most! Figyelj! - mondtam neki határozottan. A célszerszámomat a tábla közepe felé fordítottam és az íjvesszőt csak akkor lőttem el, miután bemértem a célpontot.
- Igen! Ez az!!! - kiáltottam diadalittasan, miután a nyílvessző célt talált és pont belement a közepébe. Nagy boldogsággal töltött el ez a pillanat, mert bizony már rég játszottam, ezek szerint mégsem jöttem ki teljesen a gyakorlatból.
Szál megtekintése

Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
offline
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2018. március 18. 19:57 | Link

Bogi
¤ Macskanő ¤ február 10. /Farsang/ ¤



- Mit dolgoznak anyukádék? - kérdeztem tőle. Még mindig nem értettem, hogy hogyan került az Eridonba, de tudtam, hogy a süveg nem tévedett, bizonyára oka volt annak, hogy abba a házba osztotta be.
- Ez remekül hangzik! - válaszoltam neki mosolyogva. Ezek szerint ő is jól érezte magát a házában, ez pedig örömmel töltött el. Annak ellenére, hogy komolynak tűnt, kedves lány volt, legalábbis idáig azt állapítottam meg róla.
- Próbáld meg! Menni fog! - biztattam a lányt, miután mögé léptem, hogy érvényesülhessen.
- Hm, talán annyi, hogy erősen húzd meg a húros részét, és egy kicsit lejjebb célozz, ne pont a célpontra. Érted? Az íj így nagyobb eséllyel betalál majd - osztottam meg a tapasztalataimat Bogival.
- Én most épp a célpontra lőttem, azt mértem be, de ez csupán vakszerencse. Általában akkor találok a közepébe, amikor egy picit lejjebb tartom a célszerszámot - tettem hozzá komoly hangnemben.
Örültem, hogy a zsörtölődős férfi arrébb ment, így könnyebb volt az adott "feladatra" koncentrálnunk. Elég nagy tömeg gyűlt össze erre az alkalomra, de szerencsére senki sem volt útban, úgyhogy nyugodtan tudtunk gyakorolni az íjjal. Egyébként sem szerettem a nagy tömeget, úgyhogy nagyon örültem, hogy azon a ponton, ahol mi voltunk, nem gyűltek össze az emberek.

Szál megtekintése

Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
offline
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2018. március 31. 16:44 | Link

Bogi
¤ Macskanő ¤ február 10. /Farsang/ ¤



- Az klassz! Szóval te fogod tovább vinni később a vállalkozást? - kérdeztem a lánytól. Szerencsés volt Bogi, hogy egy saját családi vállalkozásban dolgozhatott, amelynek komoly múltja volt. Az elmondása alapján azt vettem ki, hogy jól együtt tud működni a szüleivel, ami nagy pozitívum volt, hiszen sikert csakis úgy lehet elérni, ha összefognak az emberek, közös nevezőre jutnak és nem mellesleg az sem mindegy, hogy milyen a légkör.
- A nevelőanyámmal nem tudnám elképzelni, hogy együtt dolgozzak. Jól megvagyunk, de teljesen mások a céljaink az életben. Más az érdeklődési körünk is - tettem hozzá eltűnődve. Timit a tánc érdekelte és szerette a munkáját is. Én még csak tapogatóztam a jövőmet illetően, egyelőre csak abban voltam biztos, hogy segíteni szeretnék másoknak a képességemmel. A tanárságot illetően voltak kételyeim, de bíztam benne, hogy idővel belejövök, ezért is örültem a lehetőségnek, hogy hamarosan LLG tanársegéd lehetek.
Közben Bogi a tanácsomat követve tett egy újabb próbálkozást az íjával, ami egész jól sikerült.
- De ügyes vagy! - lelkendeztem és egy széles mosolyt küldtem felé biztatásul.
- Meglátod, ha rászánsz egy kis időt és gyakorolsz egy kicsit, akkor egyre jobban fog menni. Van hozzá tehetséged. Ha gondolod és ráérsz időnként íjászkodhatnánk együtt - mondtam neki jókedvűen.
- Én hiszek a szerencsében - vágtam rá, miután a vöröske kifejtette a véleményét. Bogi ilyen téren reálisabban gondolkodott, de azért volt benne igazság, amit mondott.
- A hit, a remény és a szerencse együtt járnak - mondtam neki nagy meggyőződéssel.
- Hit alatt pedig arra gondoltam, hogy eleve hinni kell a szerencsében, hogy bekövetkezhessen. Az igazi akadályt leginkább a negatív gondolatok képezik a célok elérésében. Na meg, hogy sokan nem akarnak kilépni a saját komfortzónájukból - toldottam meg a mondandómat.
- Lősz még vagy tovább álljunk egy másik standhoz? - kérdeztem a lányt magam mellett tartva az íjat.
Szál megtekintése

Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
offline
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2018. április 8. 17:57 | Link

Bogi
¤ Macskanő ¤ február 10. /Farsang/ ¤



- Értem - válaszoltam neki a földet bámulva. Valahogy úgy éreztem, hogy kényes területre tapintottam, ezért úgy határoztam, hogy nem feszegetem tovább a témát. Sajnos nem volt meg az a képességem, hogy tudjam, kitől mit kérdezhetek, meddig mehetek, azok a bizonyos határok is képlékenyek voltak az életemben.
- Az azért klassz, hogy szereted csinálni a családi vállalkozást - folytattam nagy vigyorral az arcomon.
- Igen, ez igaz - feleltem az autós kifejtésére, végtére is teljesen egyet értettem vele.
- Na, és a lottó? Arról mi a véleményed? Szerintem pusztán szerencse kell hozzá - folytattam az érvelésemet. Ismertem olyan embert, aki csomó kombinációt kijátszott, de ennek ellenére mégsem nyert, maximum egy kis fikarcnyi összeget. Persze bizonyára meg lehetett volna csinálni, hogy az ember mindenféle kombinációt kipróbál, de a befektetett pénz nem mindegy, hogy mennyire arányos a nyereménnyel.
- Rendben - válaszoltam a lánynak mosolyogva. Úgy vettem észre hogy ő is benne van a dologban, hogy együtt gyakoroljuk a későbbiek folyamán az íjászkodást.
- Oké. Kíváncsi vagyok, mit tartogat számunkra a többi stand - feleltem neki jókedvűen, majd tovább álltunk, miután lepakoltuk az íjszerszámokat.
- Ott egy vattacukor gép! Szereted a vattacukrot? Én egy málnásat fogok enni - mutattam lelkendezve az említett hely irányába.
Utoljára módosította:Széplaki Alíz, 2018. április 8. 17:58 Szál megtekintése

Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
offline
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2018. április 28. 15:51 | Link

Bogi
¤ Macskanő ¤ február 10. /Farsang/ ¤



- Egyetértek - bólintottam, hiszen magam is azt vallottam, hogy az ember úgy fejlesztheti magát legjobban, ha új ismertekkel bővül a látóköre.
- Wow, te aztán tényleg járatos vagy a témában - feleltem neki elismerően. Már a válaszából is kitűnt, hogy nagyon intelligens lány. Meg is lepődtem magamban, hogy ennyire határozottan, alaposan fejezte ki magát a lottós témával kapcsolatban. Látszott rajta, hogy sokat tanult, ráadásul vágott is az esze, mint a borotva. Nem is tudtam eldönteni magamban, hogy létezik-e vajon olyan kérdés, amit ne tudna megválaszolni.
- Mondd csak, ügyvédi pályán nem gondolkodtál? - kérdeztem tőle mosolyogva. Simán el tudtam volna képzelni azon a pályán, hiszen kellően rátermett volt, okos is és a kommunikációs készsége is adott volt hozzá.
Közben megindultunk a vattacukrok irányába. Bő választék volt, legalább 6-7 féle ízesítéssel.
- A bőség zavara - fordultam a lány felé, majd úgy döntöttem egy kis hezitálás után, hogy maradok annál az íznél, amelyikre már eleve rákészültem.
- Egy málnásat kérek - mondtam az árusnak, aki egy idősebb hölgy volt. Nem tűnt túl boldognak, látszott rajta, hogy inkább lenne máshol mint itt. Elég életunt fejet vágott fizetéskor, de már nem is foglalkoztam vele, miután elkezdtem eszegetni a finom vattacukrot. Közben vártam, hogy Bogi is kérjen magának egyet, addig kicsit arrébb álltam és élveztem a málnás ízvilágot.
Utoljára módosította:Széplaki Alíz, 2018. április 28. 15:51 Szál megtekintése

Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
offline
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2021. április 25. 21:47 | Link

Kállay Ákos






Mostanság nem sok kedvem volt a négy fal között ülni, és eleve pörgősebb napjaim voltak, így nem volt számomra kérdéses, hogy a vasárnapi napom mivel fogom eltölteni. Délelőtt pakolásztam kicsit a szobámban, és játszottam kicsit a cicámmal, aki fél óra múlva már vígan szundikált a fekhelyén. Nem volt az az örökmozgó típus, fiatalabb korában is többet aludt, mint játszott, de valamilyen szinten azért igényelte a társaságot. Régebben gondolkodtam rajta, hogy veszek egy másik macskát mellé társnak, de végül úgy döntöttem, hogy lemondok erről, mert remekül érezte magát egyedül is, és amíg én dolgoztam, addig ő általában átaludta a nap nagy részét. Vasárnap délután összekaptam magam, egész szép idő volt, de azért valamennyire hűvös is, ennek megfelelően felöltözve indultam neki a fényképezőgépemmel a kis tavacska irányába. Úgy döntöttem, hogy ezen a napon nem megyek be a falu központjában, inkább a természetben töltöm az időmet. A fényképezőmet azért vittem magammal, hogy hátha látok valami érdekeset, amit érdemes lesz megörökítenem. Úgy voltam vele, hogyha nem is lesz semmiféle izgalmas téma, akkor is ellövök pár képet magáról a természetről, a tavacskáról, a madarakról, az égboltról, és amit még érdemesnek tartok megörökíteni. Miután odaértem a helyszínre elégedetten vettem tudomásul, hogy nem volt tömegnyomor, persze azért volt jó pár ember, de nem egymás nyakában voltak, hanem szépen eloszlottak. A stégekhez közelítve az egyik irányából mintha papagáj hangját véltem volna felfedezni, majd a távolból meg is láttam a madár alakját, amint a víztükör felett röpköd. Izgatottan elindultam feléje, hiszen nem volt szokványos látvány a papagáj ezen a területen, ráadásul arra gondoltam, hogy remek fotóalany válhatna belőle. Közelebb érve a stéghez egy férfi sziluettjét véltem felfedezni, aki épp a korlátnak támaszkodva szemlélte a madarat. Egyenesen megindultam feléje, mert sejtettem, hogy ő a papagáj gazdája, mivel más nem tartózkodott ezen a stégen rajta kívül, de azért rákérdeztem nála, hogy biztos lehessek a dolgomban. Abban biztos voltam, hogy be volt tanítva a madár arra, hogy visszatérjen hozzá, különben nem engedte volna a gazdája, hogy szabadon szárnyalhasson a természetben.
- Örvendek, Széplaki Alíz vagyok. Az öné ez a papagáj? Tudja, nem tudtam nem észrevenni a távolból, csodaszép madár - köszöntöttem a férfit, majd a tekintetem újból a madárra siklott, és pár perc néma csendben figyeltem, ahogyan vidáman repked a vízfelszín felett.
- Látom, nagyon élvezi a szabadságot. Hogy hívják a papagájt? Arra gondoltam, hogy remek fotóalany lenne számomra, ugyanis részben fotográfus vagyok, szóval szívesen megörökíteném a madarat, persze, csak ha nincs ellenére - folytattam a társalgást a férfival, és reméltem, hogy rábólint a dologra. Ritkán adódtak olyan pillanatok, amelyekről úgy gondoltam, valóban érdemes megörökíteni őket, ez pedig pont egy ilyen alkalom volt, amit vétek lett volna kihagyni.


Szál megtekintése

Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
offline
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2021. augusztus 20. 22:58 | Link

Kállay Ákos






A férfi reakciójából ítélve úgy éreztem, hogy talán nem a legjobb pillanatban kaptam el, azaz megzavartam, kizökkentettem a gondolataiból. Ám a kételyemet eloszlatta az, hogy végül ő is üdvözölt, és nem küldött el melegebb éghajlatra, így maradtam a társalgásnál. Előfordult már velem az többször is, hogy nem voltak néhányan vevők arra sem, hogy egyáltalán megszólítottam őket, de legnagyobb megkönnyebbülésemre, ez most nem így történt. Eszembe sem jutott volna odamenni egy vadidegen emberhez, és megzavarni a nyugalmában, ha nem lett volna semmiféle hátsó szándékom. Jelen esetben tökéletes lehetőséget láttam abban, hogy lefényképezhessem a gyönyörű madarat, miközben szó szerint szabadon szárnyalt boldogan. Látszott, hogy az illető nagyon büszke a papagájra, ezt pedig teljes mértékben megértettem, hiszen csodaszép madár volt, és gyanítottam, hogy rendkívül intelligens is. A gyanúm tanúsítást is nyert, miután a papagáj láthatóan be volt tanítva arra, hogy visszatérjen a gazdájához bármilyen körülmények között is.
- Nagyon okos madár! Szia Tikki! - mormoltam oda a papagájnak hatalmas mosollyal az arcomon, nagyon tetszett, amikor kimondta a saját nevét.
- Grillcsirke? Honnan jött ez a becenév? - kuncogtam el magam a szám elé kapva a kezemet.
- Nekem egy macskám van, egy igazi tündéri lustaság - közöltem a férfival, miközben belegondoltam, hogy a cicám valószínűleg most is az igazak álmát alussza, ahogyan azt a nap nagy részében teszi.
- Köszönöm! - válaszoltam, majd extra gyorsasággal a repülő madár felé emeltem a fényképezőmet, hogy elkaphassam az adott pillanatot. Pár kattintás után megnéztem a képeket, amiket idáig sikerült lőnöm, majd egy elégedett mosollyal a férfi felé nyújtottam a masinát, hogy ő is megszemlélhesse az eddigi eredményt.
- Szerintem egész jó lett, Tikki nagyon fotogén, akár még sztár is lehet belőle! - vigyorodtam el, de a viccet félretéve a papagájról készült képekkel idáig nagyon elégedett voltam.
- Is-is. Hobbifotós is vagyok, vagyis így kezdtem, aztán nemrégiben egy befolyásos barátomnak köszönhetően kiállításra kerültek a képeim. Igazából nem az a célom, hogy csupán áruljam a képeket, hanem főként az, hogy ismertté váljak, amennyire csak lehet. Imádok fotózni, szeretném ezzel keresni a kenyerem. Így a munkám lehet a hobbim is egyben. Persze mással is foglalkozom hivatalosan, de azért nem kérek fizetőeszközt, mert az egy adottság - sütöttem le a szemeimet, ugyanis nem mindenki volt vevő a jóslásra, azonban ha már képes voltam megálmodni mások jövőjét, meg akartam hagyni a lehetőség arra, hogy ezáltal segíthessek másoknak.
- Főként fekete-fehér képeket szeretek készíteni, azok ugyanis visszaadják a puritán valóságot mindenféle körítések nélkül. Valamint megvan a maguk sajátos hangulata is. A célom az, hogy egy képnél elkapjam a megfelelő pillanatot a megfelelő időben, így nem egy sablon kép készül el, hanem egy olyan, amely tele van mondanivalóval, aminek látszik a történése, ahol átjönnek az érzelmek - tértem vissza a fényképes témához gyorsan.
- Ön mivel foglalkozik? - kérdeztem Ákostól, mivel én is kíváncsi voltam, hogy ő mivel keresi a kenyerét, ha már így belemerültünk a témába.
Utoljára módosította:Széplaki Alíz, 2021. augusztus 20. 23:02 Szál megtekintése

Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
offline
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2021. augusztus 27. 22:51 | Link

Kállay Ákos






Rengeteget köszönhettem Nathaniel-nek, mind szakmai, mind szociális szempontból. Amellett, hogy az egyik legjobb barátomnak tudhattam be, még segített is a szakmai karrierem előrelendítésében. Nagyon meghatott, és egyben örömömre szolgált, amikor felajánlotta a lehetőséget, hogy a képeim kiállításra kerülhetnek a közreműködésével. Ráadásul számos neves egyént ismert, akik által én is előrébb juthattam, ezért pedig örökre hálás leszek neki, sosem fogom elfelejteni, amit értem tett. Persze még csak az elején jártam a dolgoknak, de pár kiállítás után számos sikerélményben volt részem, így még nagyobb lendülettel vetettem bele magamat a fényképezésbe, mivel folyamatosan a szemem előtt lebegett az, hogy akár még neves fényképésszé is válhatok, ha elég kitartást, igyekezetet tanúsítok, na meg persze kreativitást, folyamatos fejlődést. Bíztam benne, hogy előrébb juthatok ezáltal, emellett pedig szerettem volna mindig is azzal foglalkozni, ami örömet okoz, ami a szenvedélyem, a hobbim. Visszatérve kusza gondolataimból a jelenbe, gyorsan megállapítottam, hogy a férfi papagája rém édes volt.
- Ezzel a tulajdonsággal nincs egyedül - vigyorodtam el a konokságra utalva. Én is arról voltam nevezetes, hogy makacs, akaratos vagyok, na meg egyebek... mondjuk egy bizonyos szinten ezek a tulajdonságok teljes mértékben illettek rám, ezt pedig nem is tagadtam.
- Ó, szegény! Bár a Grillcsirke jelzőből tudhatja, ha épp rossz fát tett a tűzre, ha épp így hívja - néztem a férfira mókásan. Láttam a madáron, hogy nagyon tanulékony volt, emellett pedig rendkívül önérzetes is. A mérete, illetve a fajtája által pedig rögtön lerítt róla, hogy sokkal intelligensebb volt, mint például egy hullámos papagáj.
- Nekem ez az első cicám. Szerencsére gyorsan összeszoktunk, bár mielőtt befogadtam volna, utánaolvastam, hogy hogyan kell tartani, mivel kell etetni, ápolni és a többi. Időnként próbálok játszani vele, de el kell fogadnom a tényt, hogy mindennél jobban szeret aludni - nevettem el magam, hiszen a macskám életének nagy részét valóban az alvás tette ki. A beszélgetésünket kicsit megszakítva lőttem néhány képet Tikkiről, amint épp a kék égbolton repülve élvezte a szabadságot a természet lágy ölén. A profi kamerámnak, illetve az elsajátított ismereteimnek köszönhetően a legtöbb kép jól sikerült. Személy szerint hárommal voltam leginkább megelégedve, ezeket pedig ki is hangsúlyoztam Ákosnak, amint megmutattam a papagájról készült fotókat.
- Ez a kép nem sokkal azután készült, hogy felszállt Tikki. A következőn épp felhőtlenül szárnyal az égbolton, a harmadikon pedig leszállt a közeli fára. Ez egy igazi remek fotósorozat - örvendeztem a férfinak, mert iszonyatosan elégedett voltam a munkámmal, Tikki pedig remek fotóalany volt. Sikerült vele megörökítenem az adott pillanat minden fontos mozzanatát, és pont ez volt a célom.
- Köszönöm. Csak nyugodtan. Szívesen odaadom az összes képet, ha gondolja. Illetve készítek egy montázst a három legjobban sikerült képből, azt akár ki is teheti valahova majd - ajánlottam fel Ákosnak a lehetőségeket, biztosítva ezzel, hogy ő is hozzáférhet a képekhez.
- Ha készen lesznek a képek, mármint elvihetőek, akkor szólok, és találkozhatunk valahol Bogolyfalván, ha ez így Önnek is megfelel - folytattam a mondandómat kissé magam is belezavarodva az elhangzottakba. Lényeg, ami a lényeg, hogy találkozunk újra, és átadom neki a kért képeket.
- Ez igazán kedves megállapítás Öntől. Mindenesetre remélem, hogy ezen az úton haladva sikerül megvalósítanom a terveimet - válaszoltam neki mosolyogva. Bíztam benne, hogy minden nehézséget átvészelve sikerül mindazt elérnem, amiről idáig csak álmodtam.
- Minden területen van valamiféle trend, ez alól a művészvilág sem kivétel. Én viszont szeretnék kitűnni azzal, hogy nem állok be a sorba, hanem megpróbálom megvalósítani az elképzeléseimet, egy sajátos "világot" teremtve ezzel magamnak, egy egyedi művészeti stílust, perspektívát. Szeretném, ha úgy tekintenének rám, hogy egyedi a munkásságom, és eltér a nagy számok törvényétől, az átlagtól. Szóval az egyediségemmel szeretnék kitűnni a sok művész közül. A múltban számos olyan alkotó van, akire felnézek, az egyediségük, a munkásságuk alatt elért sikereik pedig óriási motivációt adnak ahhoz, hogy felépítsem a saját imázsomat, karrieremet - közöltem őszintén a férfival. Nem volt előtte semmiféle takargatnivalóm, őszinte voltam végig, az pedig már rajta állt, hogy mit kezd az elhangzottakkal.
- Hogy érti, hogy átoktörő, illetve az volt? - kérdeztem vissza érdeklődő tekintettel. Nem sok ilyen szakmával foglalkozó emberrel találkoztam idáig, ezért nagyon is érdekelt ez a téma.
- Mesélne nekem kicsit arról, mit takar pontosan az átoktörés? Mármint a fogalommal tisztában vagyok csak arra vagyok kíváncsi, hogy ez mivel jár az ember életében - pontosítottam rögtön a feltett kérdést. Én például pontosan tudtam, hogy mivel járt a jóslás, azaz, hogy megálmodtam mások jövőjét. Ennek is megvolt a maga szép és csúf oldala... mindenesetre senkinek sem kívántam, hogy szert tegyen erre a képességre. Kicsit meglepődtem, hogy Ákos nem kérdezett rá erre a témára a beszélgetésünk során, de titokban nagyon hálás voltam neki, hogy ennyire tapintatos tudott maradni, és nem említette meg a dolgot, mint oly sokan. Persze ez a tapintatosság rólam nem volt elmondható, de azért igyekeztem visszafogni magam a kérdések terén, nem akartam túl tolakodónak tűnni.
- És mi jót csinál még a szabadidejében? Mivel üti el szívesen az unalmas perceket? - kérdeztem tőle barátságosan, majd a tekintetem a férfiról újból az égboltra emeltem, amiről leolvasható volt a felhők alapján, hogy egyelőre nem ér minket zivatar. Mondjuk csodálkoztam is volna, ha megváltozik az időjárás, mert napos, nyugodt időt ígértek mára, és úgy tűnt, hogy ez még egy jó ideig így is marad.
Szál megtekintése

Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
offline
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2022. december 25. 20:53 | Link

Dániel





Nagyon feldobta a napomat, amikor bagolyban értesültem Dánieltől arról, hogy megérkezett a válasz a professzortól. Igaz, nem fejtette ki bővebben, hogy miről is volt szó pontosan, de végre láttam arra reményt, hogy valaki segít majd feldolgozni a látnoki képességeimmel járó pozitív és negatív járulékokat. Ráadásul egy igazi szakemberhez volt szerencsém, ez kifejezetten megnyugtató volt számomra. Azonban nem akartam túl korán örvendezni, nehogy pofára essek, mielőtt túlságosan beleélném magam az egészbe, így megpróbáltam a realitás talaján maradni. Ez csupán azt takarta, hogy megvártam a részleteket, úgyhogy az elsődleges dolog számomra az volt, hogy az újdonsült ismerősöm elmondja, mi is volt pontosan az a bizonyos válasz. Szerencsére egy nyugodtabb helyszínre lett megbeszélve a találkozó, amúgy sem volt hangulatom a nagy nyüzsgéshez, tömeghez. Viszonylag melegen öltöztem fel, de nem túl téliesen, mert azért még nem jöttek be a mínuszok, tehát relatív kellemes idő volt.
Magamra kaptam egy pulóver farmerral, hozzá az időjárásnak megfelelő kabátot, csizmát. Feltettem egy enyhe sminket, a hajam pedig kiengedve hagytam. Így érkeztem meg a megbeszélt időpontban a kis tavacskához.
- Szia! - üdvözöltem vidáman a férfit, aki meg is indult felém, amikor meglátott a távolból. Nem gondoltam volna, hogy egyáltalán kap bármiféle reakciót is a neves professzortól rám vonatkozólag, de a legnagyobb meglepetésemre mégis üzent neki valamit.
- Minden rendben van azt leszámítva, hogy volt jó pár éjszakám, ami rémálommal telt.  Az egyik bogolyfalvi nőt, akit látásból ismerek, baleset fogja érni az utazása alatt a szállodában... Elég komoly lesz. Megpróbáltam figyelmeztetni, de nem hitt nekem. Ezeket az embereket nem tudom hibáztatni, hiszen a legtöbben humbuknak tartják a látomásaimat. Viszont sajnálom, hogy nem hallgatott  rám, és nem tudtam megakadályozni azt, ami esetleg elkerülhető lett volna - feleltem szomorúan. Sajnos hiába álmodtam meg mások jövőjét, sokak esetében beteljesedtek a negatív történések, mert mindentől elzárkóztak, és nem vették komolyan a mondanivalómat. Én pedig nem akadályozhattam meg minden negatív történést...
- Na, és veled mi történt, amióta nem találkoztunk, ha nem vagyok túl indiszkrét? - emeltem a tekintetem az övébe kíváncsian. Természetesen nagyon érdekelt az a bizonyos válasz is a professzortól, de az csupán másodlagos volt számomra jelen pillanatban. Dánielnek köszönhettem ezt a lehetőséget a látnoki képességeimmel kapcsolatos esetleges problémamegoldás gyanánt. Mivel jól elbeszélgetettünk előzőleg, és úgy tűnt, hogy valóban érdekelte a sorsom, így természetes volt számomra, hogy őt helyezzem előtérbe a várva várt válasszal szemben. Még ha nem is látszódott rajtam, legbelül nagyon jól esett, hogy egyáltalán megpróbált valaki segíteni nekem, és érdekelte a sorsom.
Szál megtekintése

Kis tavacska - Széplaki Alíz hozzászólásai (15 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa