Podmaniczky Anna
ma


Fogalma sincs, mikor járt utoljára a friss levegőn. Elég szánalmas lehet azt látni, hogy egy 23 éves felnőtt férfi a szobájában ül egy alsógatyában a gitárjával és a hangszálaival. Próbál kihozni magából valamit, de mostanság nem megy neki. Két hét múlva meghallgatásra megy egy együtteshez, hogy végre énekes lehessen belőle. Mármint rendes, elege van az amatőr zenekarokból megpróbál egy kicsit feljebb emelkedni - minden nagyképűség nélkül. De tényleg.
Szóval felvesz valami nadrágot, meg egy pólót, rendbe rakja magát gyorsan, pálcáját zsebre vágja, aztán elindul valamerre. A kaput pálcával csukja be maga után. Ilyen tekintetben kicsit lusta, mert imádja a varázslatot és minderre használja, még haszontalan dolgokra is. Sokan erre azt mondják, hogy nem becsüli meg rendkívüli erejét. Ki is tekerné a nyakukat legszívesebben, de nem túl nagy a hajlam rá, meg Azkabanba sem akar vonulni. Sétálgat a falu utcáin, amikor kicsit megfújja a szél oldalról, ki is rázza a hideg. Hirtelen csak annyit tesz, hogy megdörzsöli a jobb kezével a bal -kivarrt- karját. Nem sokat segít, de hát nem is nagyon érdekli, túl fogja élni. Ha azért hal meg, mert megfagy az utcán, akkor az nem most lesz. Fő az optimizmus.
Természetesen megint a határ felé megy, pont mint a diákéveiben. Szeretett kilógni, annak ellenére, hogy nem volt egy nagyon rossz gyerek. Megvoltak a kis dolgai, de különösebb problémát nem diagnosztizáltak nála. Ő inkább a csendes őrült. Na jó, nem őrült, de bizonyos dolgokról éles véleménye van, meg miegymás. Hamar a tavacskához ér, amikor hirtelen megtorpan, mert valami olyat hall, amire nem sűrűn van példa. Valaki gitározik, nem is messze tőle. Próbál nesztelenül lépkedni, nehogy megzavarja az illetőt a játékban. Magából kiindulva ez a legjobb, amit tehet, mert ő sem örülne, ha megzavarnák. Megáll az illető mögött, és csak hallgatja a halk gitárjátékot, egy fához dőlve. Amikor a lány végez -mert biztosan nőnemű, hiszen hosszú haja van, hátrafogva, meg úgy néz ki hátulról, mint egy lány-, Alex elindul, megkerüli és leül mellé.
- Ügyesen gitározol - mondja egy mosollyal, majd kisebb zavarában csak egyik kezét a másik mellé tudja tenni a lábára fektetve. Majd a lányra néz, és kicsit végigfut rajta a szeme. Hát igen, elsőre leveszi, hogy egy igencsak szép lány társasága lesz. Mindenképpen pozitív dolog, még akkor is, ha lehet, hogy csak fél percig fog tartani. Az a baj csak, hogy ránézésre is jóval fiatalabb Alexnél, de ne is gondoljon senki semmire. Az a legjobb, amit tehetünk.
- Megnézhetem? - ha a hölgyemény megengedi, akkor színes karjával odanyúl érte, és az ölébe is veszi. Csekkolja a hangokat, aztán el is kezd halkan játszani, és amennyire elragadtatja magát, még énekel is mellé. Na mindegy, az ő baja. Vagy tetszik a lánynak, vagy nem...
Végez a dallal, kicsit zavarba jön megint, majd vissza is adja a lánynak a gitárt.
- Jól szól, nagyon tetszik - köszöni meg, aztán még egy mosolyt is megenged.
- Alex vagyok - ez igen. Úgy tűnik, hogy a szülei megtanították, hogyan kell bemutatkozni. Vagyis, hogyan szokták ezt az emberek megoldani.

a játszott dal

Podmaniczky Anna




Szeret a faluban lakni. Jól érzi magát, szereti, hogy mindig van mit csinálni; annak ellenére, hogy nincs túl sok barátja. Bárhova megy, mindig belebotlik valaki ismerősbe; volt évfolyamtárs, háztárs, vagy egyszerűen elsétál valaki mellett, akiről tudja, hogy már látta, és valószínűleg egy időben lehettek diákok. Na nem mintha az évtizedekkel ezelőtt lett volna, de azért nem ma volt, azt bevallhatjuk. Közben térjünk inkább a tárgyra, illetve a tavacskához, mert dolgunk van. Pontosabban Alexnek van dolga, de ez már részletkérdés. Visszarepülünk a friss fűhöz, a nedves tóparthoz, meg a társasághoz.
- Nem volt borzalmas - mondja egy kis mosollyal, aztán hozzáfűzi:
- Gyakorlás - nem mintha nagyra volna magával, rengeteget hibázik. De hát nem gitáros, énekléssel foglalkozik. A gitárt csak úgy nagyjából öt éve kezdte el tanulni magántanárnál, és tavaly fejezte be. Semmi különösebb indokkal, csak inkább időhiány miatt. Akusztikus gitáron szokta boldogítani magát, és nem  elégedett a tudásával, de úgy gondolja, hogy most az éneklés fontosabb. Újat nem tanul, de amit tud, azt gyakorolja ügyesen. Ennyit a témáról.
- Köszi - újabb mosoly, de soha nem volt nagy arca, és nem is szeretné, hogy ez így legyen. Mindig is utálta azt, aki úgy elszállt magától, hogy amikor alszik, külön ágy kell az arcának, és még úgy sem tud hanyatt feküdni, mert annyi ágy meg nem mindig fér el egy szobába. Várjunk csak... Az ajtón hogyan tud bemenni?...
- Az a lényeg, hogy jól éreztem magam közbe - ecseteli nézőpontját, csak remélni tudja, hogy nem untatja a másikat. Akkor rosszul érezné magát, de egyébként meg túlélné ezt is. Igazi túlélő.
- Tanárhoz járok vele lassan 10 éve - újabb mosoly, közben a lányra néz, és el is gondolkodik azon, hogy most aztán furcsa szituációba keveredett. A gondolatot csak egy homlokvakarással nyugtázza, aztán tovább figyeli a lányt.
- Örülök - kezet fognak végül. Természetesen nem szorítja meg a lány kezét; közben azért mosolyog azon, hogy az ő keze egy kicsit nagyobbra sikerült, mint a lányé. Hát így van rendjén, fordítva vicces lenne...
- Igen. Előtte ide jártam suliba - mutat a kastély irányába, aztán ismét megszólal.
- És te hányadikos vagy? - azt azért már csaknem kérdezi meg, hogy diák-e, mert ez eléggé nyilvánvaló.

Podmaniczky Anna




Ha végiggondoljuk, akkor ma sem csinált semmi érdekeset. Későn kelt, szenvedett egy sort, aztán most csak itt lógatja a lábát a tavacskánál. De hát ilyen szép időben nem tehet mást. Ha nem süt be a nap a redőnyön át pont a szeme vonalába, akkor lehet, hogy még most is alszik. Na mindegy, jelenleg az a lényeg, hogy itt van, és ráadásul nem egyedül. Inkább megpróbálja élvezni a társaságot, ami bevallhatjuk, hogy nem esik nehezére. Érdekes egyébként, hogy ennyire láthatóan fiatalabb lányokkal általában szóba se szokott állni, megint fordul a kocka. Kiszámíthatatlan ez a gyerek is.
- Önbizalom - ennyit tud mondani egy újabb mosollyal fűszerezve. Az a legfontosabb, hogy az ember higgyen magában. Persze, csak ha szeretne is valamit az élettől. Szerencsére Alexnek ezzel annyira még nem volt problémája. Okos gyerek, megtanulta élni az életét; most sincs ez másképp.
- Nem mintha annyira értenék hozzá - kezd bele, aztán egy pillanatra megáll, de elhesseget a fejéből minden olyat, ami nem odavaló, és befejezi mondatát.
- De ha gondolod... - na még egyszer, menni fog ez, már csak egy karnyújtásnyira van a siker.
- Megpróbálhatok segíteni - ismét egy mosollyal intézi el, hogy valójában fogalma sincs arról, mit csinál. Vagyis, hogy mi történhet még, ha vigyáz, vagy ha nem vigyáz.
- Hát, köszönöm. Aranyos vagy - még mindig az énekes téma. Közben úgy tűnik, ahogy meg lett említve, terelődik is a szó. No nem mintha nem lenne. Következő megálló az iskola. Erre is csak egy kósza, ám sejtelmes mosoly fut át az arcán. Imádta ezt a sulit, öröm volt ide járnia; sok zseniális emlék, fú de sok. Majdnem bármelyik helyszínre visszagondolva tudna vicces sztorikat, szép emlékeket felidézni.
- Igen, szerettem ide járni - válaszol a lány kérdésére, aztán visszakérdez.
- Te szereted? - bármilyen hihetetlen is számára, találkozott már olyan diákkal, aki gyűlölt ide járni. Nem tudja felfogni, hogyan lehetett ilyen, de hát nem az ő problémája. A lány következő mondata után azért elgondolkodik, hogy most tulajdonképpen mit is keres itt? 15 éves? Mindjárt 16? Hű, az nem semmi. lehet, hogy nem kéne itt lennie a lánnyal, még félreértenék...
- Hát ja. Ennyi idősen nekem már volt - intéz valami kacsintás félét is.
Hirtelen elkezd dörögni az ég, villámlik, aztán már szakad is az eső. Nagyszerű, kérni sem lehetett volna jobbat.
- Hogy rohadnál szét - csak higgadtan, miközben felfelé néz, aztán kap is gyorsan a lány mondatán, mert úgy tűnik, hogy egy rugóra jár az agyuk...
- Boltok. Egy utcával arrébb - gyorsan és tömören, miközben már futnak/rohannak/sétálnak/kúsznak-másznak az említett hely felé. Magam? Csak nem fogja Alex egyedül hagyni. Ha már együtt áztak, akkor segít neki. Hamar odaérnek egy üzlethez, aminek a bejáratához nem ér el az esővíz a tetőnek köszönhetően. Ekkor Alex ismét megszólal.
- Egy cukrászdának háttal állunk - mondja Annának, majd megfordul.
- Gyere, meghívlak - ha elfogadja, akkor belépnek, és ott folytatódik az egész. Vicces lehet két bőrig ázott emberke egy kulturáltnak mondható cukrászdában.