David

Mióta a Bagolykőbe kerültem, sosem látogattam el a faluba. Pedig itt éltem születésem óta, így azon kevesek egyike voltam, akinek a családja elérhető közelségben élt.
Amíg kislány voltam, sokszor sétáltam a kis tóhoz, a falu határában.
Nem sok embert láttam a tó körül. Inkább falubeliek voltak, mintsem az iskolabeli diákok. Ennek több okát is ismertem. Az első, hogy vizsgaidőszakban nem sok mindenkinek adatik meg, hogy egy kicsit kikapcsolódjon a faluban, még a szabad hétvégéken sem. A másik ok természetesen a nyár vége, záporok, hidegfront. Nincs már olyan élő ember, aki esetleg esernyő, vagy valami vízálló dzseki nélkül indulna a szabadba. Kivétel ez alól néhány fő -mert persze mindig vannak kivételek- köztük én is, ugyanis imádom az esőt. Nem számít, hogy nyári zápor, vagy vihar, én imádom. Nem zavar, ha vizes leszek, az immunrendszerem pedig amúgy is erős. Szinte sosem fázom meg.
Egy vékony, fekete pulcsiban, farmerban és tornacipőben indultam el a kastélyból, egyetlen pokróccal a kezemben.
Közvetlenül a tó mellett terítettem le a pokrócot, és hátranyújtott karokkal, az ég felé nézve próbáltam elérni a délutáni nap utolsó sugarait.