Kilt.




* Hűvöskés tavaszi délután van, a levegő kellemes, a virágok nyílásra készülnek, a fák apró pici leveleiket hajtják ki. Eris mégis állig bebugyolálva, fekete találját magára öltve halad a faluban egy könyvvel a kezében, arcába húzva a csuklyáját, aki ismeri, már messziről felismerheti a járásáról és az öltözködéséről. Semmi kedve se ismerős, se ismeretlen arcokkal összefutni itt, most ugyanis olvasni akar és egyedül, úgyhogy jobban teszi mindenki, ha meszire elkerüli. Gondolatai most leginkább a legújabb balhéjukon jár Ombozival, úgyhogy nem is figyel nagyon arra, hogy merre megy. Talán betér a Kísértetházba, bár a legutóbbi pókos akció óta nem szívesen merészkedne be oda. Amikor a nyugati szárnyi termeken agyal, akkor veszi észre, hogy már a falu szélénél jár, és szokatlanul bezöldült itt a táj. Egy pillanatra megáll, csak szemei járnak ide-oda, hogy feltérképezze, merre is lehet. Giccses környezet, amott egy kis tó kövekkel kirakva, két pad... talán erről a helyről beszéltek a felsőbb évesek, hogy milyen kis romantikus. Grimaszolni kezd, és kinyújtja a nyelvét. Az a baj ezzel a hellyel, hogy most lehet, hogy üres, de nemsokára biztos megtelik kézen fogva járkáló párocskákkal, úgyhogy le kellene hamarabb lépnie, vagy esetleg megzavarnák. A bokrok túl kicsik ahhoz, hogy berejtőzzön alájuk, úgyhogy maradnak a most üres padok. Óvatosan elindul az egyik felé, gyanakodó teintettel pislog körbe, hogy még véletlenül se lásson itt senkit, mikor pedig megnyugszik a hely ürességétől, elégedetten ül le. Így mondjuk jobban szemügyre veheti ezt a túl színes helyet. *
~ Jobb, mint a semmi. ~
* Gondolja, aztán végül kinyitja a Stephen King könyvét a legelső oldalon és belekezd az olvasásába. *

Kilt.


* A könyve lapjai szépen fogynak, szinte falja az oldalakat, bár annyira ez a kötet nem izgalmas még így az elején. Sokszor ez van, de jobb túl lenni a nyögvenyelős részeken, hogy az ember mihamarabb odajusson a lényeghez. Ahhoz a ponthoz, ami a könyv hátulján is említve van. Valahol, az ötvenedik oldal környékén kezd beindulni a sztori, említést tesznek egy kísértet járta házról, utalnak arra, hogy odabent öngyilkosság is történt, és, hogy a főszereplő mindezt látta is. Eris egy kicsit elmélázik azon, hogy itt, a faluban is van egy elhagyatott ház... talán ott is történt egy hasonló eset? Legközelebb meg fogja nézni a könyvtárban, hátha van arról a helyről valamilyen feljegyzés. Ajkai néha megmozdulnak, szavakat formálnak, így csak akkor lehet látni, amikor nagyon komolyan tanul, most mégis, leginkább csak azért viselkedik így, mert leköti ez a regény. A nagy izgalom közepette észre sem veszi, hogy egy alak felé közelít, no meg, hogy párszor elbukik szinte a saját lábában. Csak akkor tűnik fel az ismeretlen, amikor majdnemhogy az ölében landol a másik, ekkor riadtan, vicsorogva pillant fel a sötét szemű lány. Az illető elnézést kér, mentegetőzik, és még be is mutatkozik. *
- És ez ki a fenét érdekel? * Morog vissza Kiltre a lány, bár ahogy végigpillant rajta, a bénázásából inkább Navinésnek gondolná. Megint megzavarták az olvasásban, mindig ez van. Milyen jól sejtette, szinte megérezte, hogy alighogy idejön, máris a nyakában lesz valaki. *
- Húzz el innen. Takarod a fényt. * Gúnyolódik és egy picit felmutatja a könyvét, hogy értse a fiú, mire gondol. Nem, nem akar most senkivel beszélni. Mi a fenéért kellett neki kijönnie ma a friss levegőre? Miért nem tudott odalent maradni a pincében? *