37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa
Kis tavacska - Annelie Freya Blomqvist hozzászólásai (9 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Annelie Freya Merkovszky
INAKTÍV


bestiák anyja
offline
RPG hsz: 486
Összes hsz: 10623
Írta: 2015. október 1. 10:46 | Link


Viselet


Csendben, egyedül üldögélt a kis tavacska mellett a rellonos lány. Nem járt az iskola közelében már egy ideje. Hivatalosan is magántanuló lett az utazások okán, amit nem is nagyon bánt. A dolgait el tudta intézni bagolyban is, csak néhány fontosabb gyakorlati órára ment be. A második hét Firenzében is már a vége felé jár. Szórakoznia kéne és bejárni a helyet, helyette teljes két napot arra áldozott be, hogy hazalátogasson és ezzel letudja a fontosabb köröket, azaz Barbiék meglátogatását, az apjával való beszélgetéseket és gyakorlásokat, meg hát Nessához is benézett. A munkát is hanyagolnia kell kis ideig.
Az első nap estéjén már elege is volt a faluból, tehát erre vezethető vissza az, hogy sötétedés után még kint üldögélt a hideg talajon. A tél közeledtét megérzik a növények is; Anne ujjai között néhány lehullott levelet fogott és azokat ragasztotta össze a Madagaszkáron tanult módszerrel, elemi mágiát használva. Zöld, sárga, barna, a színek szépen, átmenetesen váltakoztak a hibátlan, formás leveleken.
Hangokat hallott a fák közül és biztos volt benne, hogy a zaj Noaktól származik. Az éjfúria már legalább egy órája eltűnt, vadászni ment. A lány büszkesége már jócskán kinőtte a rellonbeli ágyikóját és valószínűleg a kanapét is.
Nem is nézett hátra, egészen amíg a halk zörgés el nem halt. Biztos volt benne, hogy Noak már az arcát nyalogatná ha ő lett volna a zaj forrása. Lassan és érdektelenül pillantott oldalra, ahol a szentjánosbogarak fényében egy ember formáját vette ki. Halványan elmosolyodott. Kedveli azokat a fénylő rovarokat, kimondottan csodálatos lényeknek tartja őket.
Szál megtekintése

Annelie Freya Merkovszky
INAKTÍV


bestiák anyja
offline
RPG hsz: 486
Összes hsz: 10623
Írta: 2017. július 18. 12:31 | Link

Végzős bál
Kinézet

Egy újabb bál. Már nem tudja számon tartani, hányadikat szervezi, de az idei kimondottan jóleső, hisz kevesebbet kellett csinálni és a kinézetre sem kell nagy gondot fordítani.
Ahogy mindig, most is jegyzetfüzettel mászkál, rendezgeti az asztalokat, hogy minden tökéletes legyen. Mosolyogva integet az ismerősöknek és tekintetével az érkezőket figyeli. Nincs párja, el nem hívták, de ez nem meglepő - többször jár egyedül, mint partnerrel.
A végzős keringő előtt foglal helyet az egyik távolabb eső asztalnál, még van ideje mielőtt felkonferálná őket. Elmerengve köröz ujjaival az asztaldísz virágja felett, tekintetét leköti a világítás. Néhány percig egyáltalán nem figyel arra, mi zajlik körülötte.
Szál megtekintése

Annelie Freya Merkovszky
INAKTÍV


bestiák anyja
offline
RPG hsz: 486
Összes hsz: 10623
Írta: 2017. július 18. 19:34 | Link

Végzős bál, Ombozi
Kinézet

Annyira leköti a fény bámulása, hogy észre sem veszi az őt kereső tekintetet. A legutóbbi óta nem is beszélt Noellel, de jobb is így. Olyan port kavart fel a levelezésük az üvegházban, mely után sokszor azon kapta magát, hogy - mint most is - olyan dolgokban is Noelt látja, aminek semmi köze hozzá. Mert egyszer jártak itt - mereng a képeslapot nézve. Mert volt, hogy szóba került és hasonlít rá...
Összerezzen, felkapja a fejét. Az őt szólító hang irányába fordul, de máris tudja, ki foglalna helyet mellette. Szíve nagyot dobban, arcára mosoly kúszik. Hiába is tagadná, érzései sosem változtak, csak eltompította őket az a bizonyos harmadik személy. A harmadik, akivel azóta még találkozott, és akit nem kellett volna belekeverni az érzelmi kavalkádba.
- Szabad - bólint, mintha valami nagyon komoly kérdést tett volna fel Noel. Tekintetét le sem veszi róla. Kezét visszahúzza, az asztalra helyezi és egész testével a férfi felé fordul. Könnyeden elhelyezkedik, a kívülállók pedig mit sem sejthetnek abból, mit érez most Annie. Mosolyogva nézi a szeretett zöldeket.
Szál megtekintése

Annelie Freya Merkovszky
INAKTÍV


bestiák anyja
offline
RPG hsz: 486
Összes hsz: 10623
Írta: 2017. július 25. 21:16 | Link

Végzős bál, Ombozi
Kinézet

Kíváncsian fordul Noel felé, mindvégig ügyelve arra, hogy tartsa azt a tisztes távolságot lélekben is. Néha elpillant a diákok, a díszek és más asztaltársaságok irányába. Egész idő alatt a mellette ülőre koncentrál, de ha nem venné le a szemét róla, egyértelművé válna minden rejtett gondolata és érzése. Ha már érzések, bizony végig a fránya heves szívdobogással küzd, melyen nem segít a gramofonból felcsendülő klisés, szerelmes szám.
- Mi? - kapja fejét vissza, kékjeivel a férfit figyeli és arra vár, hogy megmásítsa az elhangzottakat. Még nem látta az értesítését arról, hová lesz hivatalos, minden idejét lefoglalta a bál szervezése és a munkálatok.
Ez a hír Ombozi szájából váratlanul éri és csak izgalmat vált ki belőle, ami egyszerre jó és őrjítő. Gyomra összerándul, tekintete rövid időre üvegessé válik, míg feldolgozza a hallottakat. Az összes végtagja egyszerre kezd zsibbadni.
- Együtt megyünk. Romániába. A rezervátumba - elnyíló ajkait megnedvesítve szedi szavakba gondolatait, tisztázza magával és Noellel egyszerre, aki ezért talán kicsit lököttnek is nézheti. - Nem jelöltem - rázza meg a fejét, mintha mentséget keresne.
- Nem tudtam róla. Én... Igen... A főnök halálával alakultak a dolgok Kremisiában, nem vesznek erre a tanévre vissza, de Gergőczy új, fix helyet ígért egy reziben - magyarázza el, miért is reagált furcsán, mint akinek fogalma sincs, miről hadovál a másik. - Hát... Üdv kolléga - mosolyodik el, miután sikerül némiképp elfogadnia a helyét és a jövőbeli társat. Az első nyár, amikor hónapokon keresztül kötelezően néznie kell és nem otthonról gondolni arra, éppen melyik sárkány nyeli le keresztbe...
Egyszerre kezd pánikolni és érez boldogságot, hogy vele lesz ott összezárva. A legutóbbi félresikerült este és levelezésen kívül nem maradt köztük kapcsolat, ez a kettő pedig nem épp a legjobb. Minden bizonnyal Noel tökéletesen tisztában van vele, mit él most át odabent a lány, hiába viselkedik a lehető legtermészetesebben.
Szál megtekintése

Annelie Freya Merkovszky
INAKTÍV


bestiák anyja
offline
RPG hsz: 486
Összes hsz: 10623
Írta: 2017. augusztus 1. 18:54 | Link

Végzős bál, Ombozi
Kinézet

Teljes zavar. Annelie fejét feldobták az űrbe és nincsenek mások, csak információcsillagocskák és keveregnek, mintha turmixba rakták volna őket. Igyekszik csak a tényre fókuszálni, nem törődni érzéseivel, amelyek most szép lassan egy szélforgót alkotnak hasában.
Még jó, hogy Noel felkéri táncolni, különben lehet, hogy rosszullétre hivatkozva azonnal ott hagyná a bált. Ha már itt tartunk, egy-két zavarba ejtő, mindent összezavaró pillantás után az is megeshet, hogy a rezervátum elől is fejvesztve menekülne.
- Táncoljunk - bólint mosolyogva. Ujjaik olyan tökéletességgel fűződnek össze, mintha egymáshoz lennének tervezve. És oly rég érezte már azt, amit most. Ajkait összepréselve rejti el kislányos mosolyát, melyet Noel közelsége okoz.
- Noel, mi... Nem is tudom, hogy fogom kibírni. Mert mégis...eddig egyedül mentél. Most meg össze leszünk zárva - vigyorogva pillant fel a fölé magasodó férfira. A magassarkút otthon hagyta, ami azt illeti, mezítláb ácsorog a táncparketten és egyáltalán nem érdekli, kivillan-e lábujja a ruha alól. Elveszik Ombozi jól ismert zöldjeiben.
Kezeit a vállára csúsztatja, és ez egyre inkább megy át nyakának ölelésébe. Hozzásimul, s néhány pillanatig újra otthon érzi magát. Mintha nem lenne senki körülöttük, mintha nem kellene lassan bármit is tennie a diákönkormányzatnak.
- Lesz miről beszélnünk, igaz? Hallottam...dolgokat - halkan jegyzi meg. Az iskolában sok olyat hallani, aminek valószínűleg van igazságalapja. De nem foglalkozott ezekkel, mert tudta jól, hogy ha igaz amiket mondanak, abban ő nagyon is bűnös. Talán nem is akarja tudni, mi történt Noel és egy másik nő között. Azt tudja, mi volt kettejük között, és azt is, hogy azután még találkozott a házvezető-helyettessel, mintha az Ombozi iránti érzések nem lettek volna. Ó pedig dehogynem! Az is csoda, ha most, a tánc alatt nem érzi Annelie szívének heves dobogását.
- Te megbántad? - lazít az ölelésen, miközben fejét hátrahúzva felvonja szemöldökét. Az elmúlt időszakban nem gondolt bele, mi történt kettejük között, de így, hogy összeáll a kép, kezdi sejteni, mire fel kérdezte ezt tőle. - Bánod - bólint, és nagyot nyel. Válasz nélkül válik egyértelművé számára a helyzet.
Szál megtekintése

Annelie Freya Merkovszky
INAKTÍV


bestiák anyja
offline
RPG hsz: 486
Összes hsz: 10623
Írta: 2017. augusztus 1. 20:13 | Link

Végzős bál, Ombozi
Kinézet

Öröm, boldogság és hasonló jó érzések keringenek benne a megválaszolatlan kérdések mellett. Látni Noel mosolyát hosszú idő után, érezni a simogatását, és közben máshogy gondolni rájuk, mint ott a kunyhóban.
Az érzések azonban hamar változnak, ahogy sikerül észhez térnie. Nem hagyja, hogy a rózsaszín köd beborítsa és elhatalmasodjon felette az a pillanatnyi, Noeltől már ismert jóság. Mert Ombozival lenni ennyi. Mint hullámvasúton ülni. Egyszer fent, egyszer pedig lent, de az adrenalin van, ahol nem uralkodik. Talán öt év után eljutott arra a pontra, amikor nem hagyja, hogy szíve vezesse. Csak éljék túl az összezártságot, meg a beszélgetést, ami előtt állnak.
- Megkereshettél volna - hangjában nincs harag, vagy éppen szégyen. El is mosolyodik mellé, de már nem néz a férfi szemébe. Mialatt oldalra lép és kezét elkapva megpördül, vesz egy mélyebb levegőt. Mindkét kezét kihúzza a másik fogásából, és mellkasára helyezi tenyereit.
- Hagytad, hogy beléd szeressen. Hogy megbízzon benned és visszaéltél vele. Mert rávettelek - hangja halk, a zene mellett alig hallható. Főleg így, hogy nem hajlandó felnézni és arra a gombra koncentrál, melyet Noel ingén bökdös ujjaival. - Boldog lennél nélkülem - fájdalmasan húzza féloldalas mosolyra ajkát. A felismerés, hogy a zöldszemű nélküle is boldog és ő most ezt elrontotta, lelkiismeretfurdalásként eszi be magát bordái alá. Ott, ahol szíve hevesen ver. Már nehezebben veszi a levegőt. Szeretne elmenni. Ott akarja hagyni Noelt és vissza akarja küldeni Nadine-hoz, de lábai nem mozdulnak. Teljesen lefagyott.
Szál megtekintése

Annelie Freya Merkovszky
INAKTÍV


bestiák anyja
offline
RPG hsz: 486
Összes hsz: 10623
Írta: 2017. augusztus 1. 21:18 | Link

Végzős bál, Ombozi
Kinézet

Anélkül is tudja, hogy számolta volna a napokat, majd a hónapokat, egy év is eltelt úgy, hogy nem beszéltek. Akárhányszor látta, mintha ismeretlenek lennének egymásnak. Talán a köszönést is elfelejtette. Aztán jött az újabb nyár. A változások sokadik nyara.
Magát hibáztatja mindenért, egy másik nő boldogtalanságáért. Megfordul az is a fejében, hogy ő maga megy el Nadine-hoz és bocsánatot kér. Belelépett egy kapcsolatba, ami jól ment volna, ha nem teszi tönkre. Nem lát most mást, csak a saját létezésének hibáját és az sem tudatosul a rellonosban, hogy valójában nem tudta, tartozik-e Noel szíve valakihez abban a pillanatban.
- Hiba volt az, ahogy történt. - Végre felemeli fejét és a férfi szemébe néz. Elgyengül, ám ez semmi ahhoz képest, ahogy annak idején tette. Tartja érzéseit magában, csak szája remegése utal arra, hogy talán jobb lenne menni.
Hirtelen fázni kezd a sötét éjszakában. Kezeit összefűzi maga előtt, és elindul mellette, hogy távolodva a bálozóktól kettesben tudják megvitatni felmerülő gondjaikat.
Négy év együttlét után már nem tartja magában gondolatait. Szerelem, vágy, harag és megalázkodások sorai, túl sok minden mentek keresztül együtt. Ez pedig csak egy beszélgetés.
- Velem nem lett volna csodaszép életed - megvonja a vállát miközben a tó széléhez sétál. Ruháját feljebb húzva ül le oda, tekintete megragad a vízen tükröződő csillagfényeken. Sosem tudta volna megadni neki azt, amit elvárnak tőle és amire vágyik. Nagy család, csillogás és feleségeskedés.
- Mátét a tavalyi gyakorlat alatt ismertem meg. Velem volt, amikor te nem, mint barát. Ő csak látogató volt, nem sokat találkoztunk. De amikor újra láttam... Tudod én úgy éreztem, szerelmes vagyok - keserűen, röviden nevet fel. Arcát kezeibe temeti, és ezután fejét Noel felé fordítja. - Rájöttem, hogy mindig te leszel az. Csak te.
Szál megtekintése

Annelie Freya Merkovszky
INAKTÍV


bestiák anyja
offline
RPG hsz: 486
Összes hsz: 10623
Írta: 2017. augusztus 2. 19:53 | Link

Végzős bál, Ombozi
Kinézet

Mint mindig, most is kételkedik. Pillanatról pillanatra változnak érzései azzal kapcsolatban, hogy hogy is alakul a kapcsolatuk. Nem lesz egyszerű, azt tudja, de talán pont emiatt nem menekül el. Ha megint csak húzzák-halasztják a beszélgetést, abból nem sül ki semmi jó. A saját érzéseit tudja, de Noel új életét és változásait nem ismeri.
Halványan mosolyodik el, mikor gyomra bukfencezik egyet a fel nem tett kérdés válaszának hallatán. Már megint ott tartanak, ahol sokszor az évek alatt. Ugyanazok az érzések vannak mindkettejükben, de túl Ombozik és Merkovszkyk hozzá, hogy ezt bevallják egymásnak.
Mégis megteszi. Nem kertel, kimondja érzéseit, melyeket talán csak Noel nem vesz észre. Szíve hevesen kalimpál, többször kell mély levegőt vennie. Szereti figyelni a férfit, most mégis szívesebben fordítja fejét a tó felé miközben beszél. Visszaemlékezik, érzi a mellkasában a fájdalmat, emlékszik arra, hogy könyörgött az emlékeiért. Azért, hogy Lucifer mellett lehessen. És miért? Talán minden Noelre vezethető vissza.
Könnyebben megy a vallomás, mint ahogy azt elképzelte. Kimondja, és szavait sajátjának érzi. Elmosolyodik a másik arcát figyelve. Tisztán látja benne a csalódottságot és a hirtelen csodálkozást, bár utóbbit nem tudja hová tenni.
- Ne csinálj úgy, mintha nem tudtad volna - mosolya kiszélesedik. Úgy érzi, valami nagy terhet tett le magáról, melyet hosszú ideje cipelt.
- Meg, Noel - hangja nyugodtan cseng a helyzet komolyságához képest. Hosszan tekint a zöldekbe, majd lepillant a kezére. Elneveti magát a kettejük tehetetlenségén. - Egy feltétellel.
Miután ezt kimondja, kivár. Komolyan, immár mosoly nélkül néz fel újra a férfi szemébe és a köztük levő távolságot lecsökkenti. Egész közel húzódik hozzá, hogy lábuk is összeér. Lassan emeli arcához balját, s ujjait végigvezeti arcának ívén. Homlokát a homlokának, orrát az orrának dönti.
- Én akarom eldönteni, mi jó nekem. Nélküled nem jó - súgja a kettejük között maradt lélegzetnyi távba. Szemei lassan lecsukódnak, tenyere az arcán pihen. Mintha csak Madagaszkáron lennének a csillagok alatt. Ott, ahol minden kezdődött.
Szál megtekintése

Annelie Freya Merkovszky
INAKTÍV


bestiák anyja
offline
RPG hsz: 486
Összes hsz: 10623
Írta: 2017. augusztus 10. 21:14 | Link

Végzős bál, Ombozi
Kinézet

Végtelenül szerelmes ebbe a férfiba, akivel az évek során nem egyszer próbálták meg, milyen külön lenni. Talán kellett ennyi szünet ahhoz, hogy megtudják, mennyit jelent együtt lenni. Együtt, egyként, egy olyan párként, akiknek nem csak az ágyuk közös, de mindenük. Minden egyes szívdobbanás és lélegzetvétel.
Feltétele van. Mindössze egy, de az elég komoly és nem fogja újból Noelre hagyni az életével kapcsolatos döntéseket. Most nehezebben lélegzik, nagyobbakat. Orrát megtölti az Ombozi illat. Mint mindig, ezen az estén is odafigyel magára, nem csak holmi arcszeszt löttyintett az arcára.
- Noel... - szeretné félbeszakítani, szeretné, ha ez a pillanat némán maradna. Mégis csendben marad, szemét lehunyva szedi a levegőt. Gyorsabban dobogó szívének ugyanis egyre több és több oxigénre van szüksége. Talán még sosem hallotta ennyire őszintének. Hisz minden szavának és nem kételkedik abban, hogy nem csak pillanatnyilag gondolja így. Annelie ugyanezt érzi. Egyszerűen vele akar lenni életének minden pillanatában, amíg csak lehetséges.
Te vagy minden fontos pillanatom. A vágyam. Legyen családunk, álljon az gyerekekből és sárkányokból, de főként tűzokádókból... Beszélne, válaszolna, ám ez felesleges. Ezen a ponton nincs jelentősége a szavaknak, csak annak, ahogy kifejezik azokat.
Soha, senkit nem csókolt Noel óta azzal a szenvedéllyel, mint itt, a tóparton a csillagok alatt egy év kihagyás után. Ezzel fejezi ki, mennyire hiányzott már a lánynak, s hogy ettől a perctől nem engedi el már soha többé. Összetartoznak.
- Remélem nem hal bele senki, ha az elnök lelép... - szuszogja.
Szál megtekintése

Kis tavacska - Annelie Freya Blomqvist hozzászólásai (9 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa