Ronald

Ma reggel széles vigyorral az arcomon ébredtem. Végre itt vagyok Bagolykőben és készen állok az első napomra. Annyi mindent elterveztem már, hogy miket szeretnék csinálni, merre szeretnék elmenni, hogy hirtelen nem is tudom mivel kezdjem. Talán egy kis délelőtti mozgás nem ártana. Amúgy is szeretem a természetet és legalább a kastély környékét is felfedezném egy kicsit. 
Hamar ki is pattanok az ágyamból, előkeresem a táskámból a fogkefémet, egy topot és egy rövidnadrágot, majd gyorsan elfoglalom a fürdőszobát, mielőtt megérkezne a többi gólya. 
Körülbelül 10 perc múlva teljes készenlétben állok, hogy elinduljak a szokásos reggeli futásomra. A kis hátitáskámba teszek egy üveg vizet, majd elindulok.
Először eltöltök egy kis időt azzal, hogy kitaláljak a kastélyból, de ezt is sikerül megoldani. A kaputól már el is kezdek futni. Egyenesen előre megyek, de nincs konkrét célom. Ahogy haladok kifelé az udvarból, egyre több lélegzetelállító dolgot látok. Az egész környék csodálatos és olyan nyugalmat érzek, mint még eddig soha. 
Most tudom megérteni igazán, hogy miért szeretik annyira ezt a helyet, ha tehetném az egész napomat így tölteném, hogy csak futkosnék a faluban és felfedezném az egész mesevilágot. Most viszont még rengeteg mindent meg kell néznem, úgyhogy le is lassítok, amikor megpillantok egy kis tavacskát. Gyönyörű az egész környéke, én pedig nem tudok ellenállni, ezért lihegve indulok el a víz felé. A nagy melegben úgysincs jobb hely, mint ez, én pedig -mivel mostanában hanyagoltam az edzést- eléggé kifáradtam, úgyhogy még külön jót is tesz egy kis pihenés. 
A tó körül van néhány pad, de ezek mind foglaltak, úgyhogy inkább csak keresek egy jó nagy árnyékos fát és beülök alá. Miközben megindulok, előveszem a kis hátizsákomat és elkezdek benne kotorászni a víz után. Annyira nem figyeltem, hogy fel se tűnt hogy valaki ül a földön, így hát szokásomhoz híven szépen hasraestem az illető kinyújtott lábaiban és egy kupac könyvön landoltam.
- A fené... Ó... Jaj, ne haragudj! Csak a vizemet kerestem és... téged ez nem érdekel... bocsi... csak nem figyeltem... szóval... sajnálom! - Össze-vissza beszélek, szegény fiú meg szerintem azt se tudja, hogy mi történik. Gyorsan lehúzom a lábamat az övéiről és ügyetlenül elkezdem összerendezni a könyveit. Ijedt szemmel nézek rá, mert nem tudhatom, hogy milyen természetű. Lehet, hogy fél perc múlva már le leszek fejezve... Szép kezdés az első napon, mit ne mondjak... Hoztad a formádat Sarah, bravó!

Ronald

A reggeli mozgás tényleg jó ötlet volt és a környékkel is teljes mértékig meg vagyok elégedve, magyarul egy tökéletes napot kezdhettem volna el... Ha nem rontom el az egészet az óriási hasraesésemmel. De hát nem is én lennék, ha minden úgy alakult volna, ahogy azt előre elképzeltem. Valahogy mindig történik valami, amivel megszűnik a teljes nyugalmi állapotom és ez általában saját hibámból, vagy adott esetben bénaságomból adódik. Minden esetre elég izgalmas életet élek, de legalább soha nem unatkozom.
A fiú -nagy szerencsémre- egyáltalán nem úgy tűnik, mintha haragudna, sőt még el is mosolyodik. Nem tudom nem észrevenni, hogy milyen jóképű az illető, és ettől még jobban zavarba jövök. 
A srác megfogja a kezem, mire egy picit összerezzenek, majd elpirulok. Fogalmam sincs, hogy mi ütött belém, hiszen már volt dolgom fiúkkal, nem is egyszer, de valamiért ez most mégis más...
- Ó, én teljesen jól vagyok. A könyveid tompították az esést, úgyhogy nem is éreztem. De remélem tényleg nem lett semmi bajuk...- A fiú nagyon szimpatikus és megértő, legalábbis így, első látásra. Ahogy fölsegít, gyorsan el is engedi a kezemet, biztosan nem szokott hozzá nagyon a testi érintkezéshez, főleg idegenekkel.
- Köszi, szívesen maradok ha nem zavarlak. Én Sarah vagyok és szerintem ennek nem is nagyon van becézése, de ha mégis kitalálsz valamit, akkor azt is használhatod... kivéve ha nagyon szörnyű. - Felelek vigyorogva. Már kezd elmúlni a hirtelen zavarodottságom és szerintem hamarosan teljesen önmagam leszek, aztán majd le se lehet lőni. Szegény Ron, nem tudja mire vállalkozott, hogy itt marasztalt. 
- Tényleg láttál? Pedig még csak tegnap érkeztem. Esetleg ha eridonos vagy... - Magamban kicsit reménykedem, hogy hátha ugyanabban a házban vagyunk, mert akkor biztos gyakrabban láthatom az új ismerősömet, aki mellesleg folyamatosan tartja a szemkontaktust és olyan tekintettel néz rám, hogy nem sokáig bírom ki, hogy el ne kapjam a fejemet.
- Egy palacsintát elfogadok, köszönöm. Milyen ízűt hoztál? -
Eléggé meglep, hogy Ron ennyi mindennel készült, pedig nem úgy tűnik, mintha várt volna valakit, szóval gondolom egyedül akarta megenni az összes kaját. Annak ellenére, hogy ez egy szép nagy mennyiség, a srácon egyáltalán nem látszik, hogy el lenne hízva,  sőt a póló alatt szerintem nem kevés izom van.
- Amúgy a vizsgákra készülsz ilyen szorgalmasan? Jó sok tantárgyad lehet, már csak azért is, mert a fél pokrócot a könyveid foglalják el. Vagy esetleg már mestertanonc vagy? - Az utolsó kérdésemre már sejtem a választ, mivel a fiú nem tűnik sokkal idősebbnek nálam, maximum egy-két évvel, de aztán kitudja. Gyakran tévedtem már ilyenekben, úgyhogy inkább megkérdezem, hogy elkerüljem a félreértéseket.

Ron ^^

-Oké, ha te mondod, akkor rendben. - Felelek és kezdek egyre jobban megnyugodni. Biztos csak a kezdeti sokk volt, amitől ennyire össze-vissza hablatyoltam. 
A fiú a következő mondat után, mintha megszeppenne egy kicsit és én is ismét zavarba jövök, de ez az érzés most inkább pozitív.
- Lehet, hogy az kellemesebb lett volna...- Huncut vigyor jelenik meg a szájam sarkában, amikor szép sorban kimondom a szavakat. Kezd visszatérni a szokásos határozottságom és ennek most kifejezetten örülök, mert úgy tűnik, hogy izgalmas napnak nézek elébe.
Ron egyre szimpatikusabb és külön tetszik benne, hogy kimondja, amit gondol. Soha nem szerettem, amikor a srácok finomkodnak meg köntörfalaznak. Sokkal jobb az egyenes beszéd.
- Én félig amerikai vagyok, de nálunk valamiért nem terjedt el semmilyen becézés. A csillagszemű pedig szerintem aranyos. - Felelem mosolyogva és felpillantok a srácra. 
- Akkor egy ilyen csokisat szeretnék. Mégegyszer köszi. - Mondom, majd óvatosan kiveszek egy palacsintát a dobozból.
A következő kijelentésre felcsillan a szemem és szélesen elvigyordom. Tehát Ron is Eridonos. Ez jobban nem is alakulhatna.
- Biztos nagyon el voltam foglalva a pakolással és ezért nem vettelek észre, de örülök, hogy ugyanabban a házban vagyunk. -
Hamarosan kiderül, hogy a fiú nem véletlenül hordoz magával egy kisebb könyvtárat. Először teljesen elképedek, hogy mégis hogy lehet ennyi mindent megtanulni, de végülis teljesen jogosak az érvei.
- Akkor nagyon szorgalmas vagy! Ezért tényleg tudlak irigyelni, nekem biztos nem lenne ennyi energiám és türelmem, hogy az összes tárgyból felkészüljek.-
Ez a srác hozzám képest egy zseni. Határozott elképzelése van arról, hogy mit fog csinálni az elkövetkező pár évében és szerintem ez tök jó!
- Na, szép terveid vannak! Mióta tudod, hogy ezt szeretnéd csinálni? 
Nem, sajnos nekem még ötletem sincs, hogy mit kezdjek magammal... De remélem azért az első év után kiderül, hogy mi az, ami érdekel. Meg most még úgyis ráérek, vagy nem? -
Tényleg érdekel Ron véleménye, mert most már biztosra mondhatom, hogy ő sokkal jobban ért az ilyen kérdésekhez. Legalább majd ha valamit nem értek, akkor lesz kihez fordulnom.
A sok beszéd után különösen jól esik majd az ital, amit a fiú tölt nekem. Nagyon rendes tőle, hogy ilyen figyelmes.
- Köszi szépen! Remélem azért nem akarsz megmérgezni. - Nézek rá ártatlanul, majd újra elvigyorodom. 
A következő pillanatban azt veszem észre, hogy Ron újra a kezemhez nyúj, de most teljesen ok nélkül és olyanokat mond, hogy egy pillanatra a lélegzetem is elakad.
- Ó.. Hát köszönöm... - Vörös arccal mosolygok a srácra. Nem hiszem el, hogy már megint zavarba tudott hozni. Fogalmam sincs, hogy hogyan csinálja.
- Mi? Hogy a pálcám..? Jaa! Egyszarvúszőr, 10 és fél hüvelyk... Na és neked? - Hirtelen annyira meglepett a gyors váltás, hogy nem is igazán jutott el az agyamig a kérdése, de azért mégis sikerült összehozni egy félig-meddig értelmes választ.

Ron

- Na akkor majd legközelebb jobban figyelek, hátha megint arra jársz. - Mondom vigyorogva. Nagyon jól érzem magam Ron-al és áldom a sorsot, amiért pont az ő lábaiban estem hasra.
- Ja értem! Szerintem biztos nagyon jó szakma lehet, mondjuk én nem lennék benne jó. Ahhoz, hogy valaki auror legyen, jó sokat kell tudnia, én pedig nem érzem úgy, hogy mindenhez értenék. De azért ha neked sikerül és valami izgalmas munkát kapsz, akkor vigyázz magadra! - Nem tudom, hogy miért mondtam ezt, hiszen még alig ismerem a srácot, szóval semmi okom, hogy aggódjak érte... De valamiért mégis így van és szörnyen zavar, hogy ezt nem értem. Nem szoktak ilyen hamar megfogni az emberek, de Ron más, csak én se tudom megmondani, hogy miért.
- Tényleg vannak kötelező tantárgyak? Ezt nem is tudtam, úgyhogy lehet, hogy bajban leszek... 
Na majd akkor igyekezek kitalálni idén, de szerintem nem lesz gond. -
A fiú mindenről tájékoztat, aminek nagyon örülök, mert legalább nem leszek annyira elveszett az elején se.
- Hát nem biztos, hogy szeretnék kísérleti nyuszi lenni, főleg ha mérgekről van szó, mert nem biztos, hogy az ellenszert is ismerni fogod, aztán hamar véget ér az ismerettségünk. - Felelek nevetve. 
A következő mondata után Ron rámkacsint, amitől megint elfog az a különös érzés, mint eddig minden alkalommal, ha zavarba jöttem. Először lesütöm a szemeim, majd újra elkezdem a fiút nézni. Őt is el lehetne nevezni a szemeiről, hiszen olyan kékek, hogy már messziről feltűnik az embernek. Ez is az egyik olyan dolog, ami különösen tetszik benne, meg amúgy is elég jóképű.
- Büszke is lehetsz! Gondolom nagyon szereted a pálcádat, ha ilyen előszeretettel beszélsz róla. - Teszem hozzá, én is mosolyogva.
- Fú, nagyon sok mindent szeretek. Főleg a sportokat, de zenélni is, meg igazából mindenre nyitott vagyok... mondjuk. Igazából attól függ, hogy kivel, de veled szívesen elmegyek, ha van valami ötleted. - Még szélesebben vigyorgok, mert feldob a gondolat, hogy Ron máskor is szeretne találkozni velem és talán nem is utál annyira...

Desmond

A mai estének igen vegyes érzésekkel indulok neki. Egyrészt várom és kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz, másrészt annyira nincs is hozzá kedvem, mert nem beszéltem meg senkivel találkozót és nincs kedvem egyedül bulizni. Ezen felül a buli témája a nyárzárás, ami szintén nem egy vidító dolog. De lehet ezt más oldalról is nézni, hogy ha már vége a nyárnak, akkor bulizzunk egy utolsót. 
Minden esetre úgy döntök, hogy mégis elmegyek, mert hát túlságosan érdekel, hogy miként szórakoznak itt az emberek Bagolykőben. 
Mielőtt felvenném a kiválasztott ruháimat, még bezárkózok a fürdőszobába az összes kellékemmel együtt és megpróbálok egy új embert varázsolni magamból. Fél óra művészkedés után, végre készen állok és azt kell mondjam, hogy meg vagyok elégedve magammal. Felkapok az ágyról egy miniruhát, majd felhúzok egy fekete magassarkút és már indulhatok is.
Ügyes léptekkel letipeget a faluba, majd célba veszem a Kis tavacska környékét.
Az úton sok diákkal összetalálkozok, de nagyrészüket még nem ismerem. Szerintem ez teljesen természetes, hiszen alig vagyok itt egy hete. Azért megpróbálom megjegyezni az arcokat, csak sajnos ez nem megy olyan könnyen a sötétben, na meg a társaság fele el is válik tőlünk az egyik kereszteződésnél. Gondolom ők a Fő utczai vásárba mennek. Nem tudom miért, de nekem valahogy a tóparti buli szimpatikusabbnak tűnik, meg hát egy vásár az olyan snassz. 
Néhány percen belül el is érek a kivilágított térre. Elég sokan összegyűltek már itt, ami kicsit megnyugtat, mert így talán lesz valaki vagy valakik akikhez csatlakozhatok. 
Körbepillantok, majd meglátok egy limonádés standot. Odamegyek és elveszek egy poharat, majd elkezdem kortyolgatni a hűsítő italt, amikor észreveszek egy nagyon helyes srácot az egyik csöndesebb sarokban. Fogalmam sincs, hogy honnan jött a hirtelen bátorságom, de valami hihetetlen határozottsággal indultam meg a fiú felé és bájos mosollyal álltam meg mellette.
- Halihó! Csatlakozhatok? - Egy kacsintással is megtoldom a mondandómat, hátha így nagyobb sikerem lesz a srácnál. 
Nem nagyon szoktam ilyeneket csinálni, de hát egyszer élünk és itt a nyár vége, akkor élvezzük ki rendesen. 

Desmond

Lehet, hogy nem is volt olyan rossz ötlet ez a buli. Végülis imádok emberek között lenni és eddig még az ismerkedéssel se akadt soha semmiféle problémám. Na persze ez nem jelenti azt, hogy örülök a magányomnak, de ami van, azt kell elfogadni és megpróbálni kihozni belőle a lehető legjobbat. Én, személy szerint úgy gondolom, hogy ha csak rajtam múlik, akkor nem is itt semmi gond.
Amúgy elég rég óta nem voltam szórakozni, de szerencsére ez nem olyan dolog, amit ha nem gyakorolsz, akkor kijöhetsz a formából. A nagymamám mindig azt mondta, hogy legyek felszabadult és vidám, mert akkor sokkal könnyebb önmagamat adni. Na én ma pont ezen leszek! Megpróbálok a lehető legnyitottabb lenni és a lehető legnagyobb optimizmussal hozzáállni az estéhez.
Amikor végre megérkezem a helyszínre, tátva marad a szám. Hihetetlenül jól néz ki a tavacska környéke és az alaphangulat már most mesés. Hamar meg is találom a limonádés pultot, ahonnan egy finom hűsítőt szerzek, majd meg is pillantom az én emberemet.
Amikor odaérek a srác mellé és jobban szemügyre veszem, muszáj megállapítanom, hogy közelről még helyesebb, mint amikor csak kiszúrtam őt a tömegben.
- Ez igazán kedves! - Felelem ugyanazzal a bájos mosollyal, de közben érzem ahogy összeszorul a gyomrom a fiú huncut kis vigyora láttán.
Fogalmam sincs, hogy honnan szedtem ennyi bátorságot, hogy csak úgy megszólítsak egy idegen srácot, de ha már ilyen hangulatban vagyok, akkor ezt hiba lenne elvesztegetni.
- Amúgy Sarah vagyok. - Mutatkozom be kedvesen, majd kinyújtom a kezemet a srác felé, remélve, hogy én is megtudom az ő nevét. 
- Te is a Bagolykőbe jársz? - Velem nagyjából egykorúnak tűnik, de ez még nem jelenti azt feltétlenül, hogy ő is ugyanoda jár suliba, meg még nem is láttam őt a folyosókon, de persze ez nem jelent semmit.
Én is hasonlóan teszek mint a fiú és nagyot kortyolok a limonádémból, amikor hirtelen fölhangosítják a zenét. Én erre annyira megijedek, hogy véletlenül ugrok egyet és a poharam jelentős tartalma így a nyakamban landol.
- Ó, a fenébe! - Kiáltom dühösen és bedobom a poharat az első kukába, amit látok. 
- Öhm... nincs véletlenül egy zsepid? - Szégyenkezve pislogok a srácra, aki most valószínűleg halálra röhögi magát és ha még ad is egy zsebkendőt, abban biztos lehetek, hogy semmi kedve nem lesz velem tölteni az estéjét. 
~ Hogy a fenébe lehetek ilyen szerencsétlen?? ~