[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=136078#post136078][b]Keith Coltrane - 2013.06.19. 22:36[/b][/url]
Leoniejúnius 7. éjszakaNagyon nehéz dolog belegondolni a döntéseink következményébe. Van úgy, hogy az ösztönök, vagy a vágyak vezérelnek, és ilyenkor nem létezik 'majd' nem létezik 'később,' ilyenkor csak most van, egy pillanat - és ezen az egyetlen, aprócska pillanaton áll, vagy bukik a helyzeted, ez dönti el, nyakig merülsz-e különböző állati ürülékekben, vagy megúszod szárazon.
Hát, ez az eset is pontosan erről szól. Paff, ploccs, bluggy.
Keith-nek még annyi lehetősége sincs, hogy olyan szépen repüljön bele a vízbe, ahogy Leonie tette - az ő esése jobban hasonlít ahhoz, mikor egy mesefigura függőleges helyzetből, arccal előre rázuhan a vízre, majd néhány másodperc múlva lassan alámerül. Csak ő kis híján megfullad a boájától, amit Leonie olyan különlegesen tehetséges mozdulattal szorított össze a nyakán, de érdekel ez egyáltalán valakit? Mindkét gyerek a vízben van.
- Plehh, plehh, kkhr. - Válaszolja, miután a nagy szőke hajkupaca felbukkan a víz felszínén. A nem várt fordulat annyira megijesztette, hogy akaratlanul levarázsolta magáról a boát, ami most lusta, szőrös kígyóként úszkál mellettük.
- Áh...- Leonie vérfagyasztó sikolyát követően végre sikerül elkaparni haját az arcából, kidörzsölni a vizet a szeméből, úgyhogy a látási viszonyok hirtelen ugrásszerűen javulni kezdenek - megkönnyebbülten sóhajt, mintha most, hogy végre az alig pár fokos vízben úszhatnak, helyreállt volna a világ rendje.
- Tényleg! - A lassan megbékélő vízfelszín csodálatos tükörként szolgál a csillagoknak, ennek a tündöklésnek a kellős közepén pedig ott van két lökött kölyök, akik gondolkozás nélkül választják az égi úszást annak ellenére, hogy végtagjaik példátlan gyorsasággal igyekeznek teljesen lehűlni és megmerevedni. Hátúszás, hátúszás, mellúszás, békeúszás, nyugis lebegés, vacogó fogak, remegő ajkak.
A mókának végül is az a fránya biológia vet véget, ami először Leonie hangján szól hozzájuk. Tényleg ideje elindulni.
- Talán megoldjuk valahogy. - Vacogja vissza a lánynak vigyorra fagyott arccal, majd megkeresi Leonie kezét a víz alatt, megkeresi a saját nyakát -meglepő, hogy ez ment nehezebben- aztán rápakolva a kisebb kézpárt, menetirányba fordulva a part felé veszik útjukat. Leonie közelsége rejtélyes okokból remek motiváció Keith végtagjainak, úgyhogy csak négyszer tart tovább kijutniuk, mint ahogy befelé haladtak.
- Visszamegyek a boámért. - Közli a lehetetlenül hangzó tervét, éppen mikor már -jócskán rájátszva- négykézláb kimásztak a partra. Erre már nem is vár reakciót, igazolva elmebetegségét rögtön visszagázol a jéghideg tóba. Szerencsére a boa hűen követve gazdáját alig két méterre úszkál a parttól, szóval még éppen sikerül élve visszajutnia Leonie mellé, akihez aztán úgy bújik oda, mint egy kisállat a testvéréhez. Az ölelésben némán rálehel párat a fülére, csak azért, mert az előbb Leonie azt mondta, nagyon hideg már.
Kicsi később, mikor a tónál maradt életereje végre megtalálja és visszabújik belé, elneveti magát.
- Talán jobb lett volna ha ezt nappal játszom el. - Mondja békésen mélázva, érdeklődve kitekintve Leonie felett a csillagfényes nagyvilágba, és hamar meg is találja, amit keresett; az alig néhány méterre tőlük, a diákok által összetákolt kezdetleges tűzrakóhely egészen biztos, hogy még soha senkinek nem volt ilyen gyönyörű.
- Nem mondom, hogy használtam már ezt a bűbájt, de láttam, ahogy a nagybátyám ezzel gyújtotta fel a képeit és a könyveit...- Arra se pazarolja az erejét, hogy felálljon, négykézláb mászik oda a tűzrakóhelyhez, ahol is némi keresés után előhúzza pulóvere alól a pálcáját. Úgy tűnik, Keith ma nem elégszik meg a vízzel, ami nem ölte meg őt, megkísérli hát felgyújtani az erdőt. Ha ezt is túléli, biztos, hogy földrengést csinál.
- Piroinitio! - Szól, mire egy meglepően erős lángcsóva robban ki a pálcájából, recsegve-ropogva rögtön meggyújtva a fahasábokat, meg egy kicsit a füvet is - nem baj, a boával gyorsan el lehet oltani ezt a néhány szikrát.
- Jééé...- Olyan meglepett vidámsággal pislog fel a tűzre -ülve, mert a varázslata sikeressége egyenesen ledöntötte a térdéről- mintha bizony a tűz egyszerűen csak kinőtt volna előtte a fűből.
- Képzeld, elázott a csokim. - Panaszolja nagyokat fintorogva, miközben a tűz mellé szépen sorban kipakolja a zsebében lévő holmikat; egy kevéske pénz, cukrok, az említett átázott csokoládé, egy kicsi, meggyötört notesz, mellé pedig egy tönkrement, magát töltő toll. Aztán cipő le, zokni le, pulóver le, póló le, még meztelen felsőtesttel is kevesebb az esélye a megfázásnak, mintha magán hagyná a pamutpulóvert, ami jócskán teleszívta magát vízzel. A nadrág már olyannyira hozzátapadt, hogy kár lenne ezzel szenvedni.
A tűz állati jólesik a bőrének, úgyhogy hamar átlendül egy újabb hangulati fázisba, énekelni kezd.
Donovan, Atlantis - zene 1:54-tőlBuffalo Sprongfield, For what its WorthEmberek, Tábortűz