Kiva kisasszony
augusztus

Az ember azt gondolná, hogyha már végzett a vizsgáival és mindegyiket sikeresen megírta, akkor oldódik egy kicsit a feszültség. Hát ez sajnos nem így van. Fáradtság gyötrő hulláma fut végig a testemen és megborzongok a hatására. Délután 4 lehet az idő, amikor a szobámat becélozva egyenesen az ágyamra zuhanok ruhástul mindenestül, és azonnal elnyom a mély álom.
Lomhán kinyitom a szemem, és meglepetten tapasztalom, hogy már kezd sötétedni. Megnézem az időt és önnön magammal megtelve nyugtázom, hogy 3 órát aludtam. Feltápászkodom és ledobom magamról a piszkos pólót, valamint nadrágot. Hosszú fekete gatyám és fekete pólóm tökéletes kombináció egy kis sétára, főleg, hogy hamarosan úgy is besötétedik. Morcosan kiléptem az ajtón és avval a lendülettel nekem ütközött valami vagy valaki. Dühösen lenéztem és egy barna szempár nézett vissza rám. Visszatántorodott és elmotyogott valami bocsánatkérés félét. Nem foglalkoztam vele csak legyintettem egyet és lassú léptekkel elindultam kifelé a kastélyból. A folyosókon baktatva jöttem rá arra, hogy mennyire nem vagyok tisztában a diákokkal. Eddig körülbelül 10 ment el mellettem és abból 10-et nem ismertem. Beszélnem kell valakivel, aki tudja, hogy mi a fészkes fene folyik ebben az iskolában, hogy ilyen sok ismeretlen pofa van. Egy pillanatra megálltam és szemöldök ráncolva meredtem magam elé. Nem történik semmi a suliba. Én vagyok a ludas, hiszen már majdnem másfél hónapja nem dugtam ki az orromat a szobámból. Bármilyen hihetetlen tanultam, hisz’ én is el akarok érni valamit az életben, és ez csak a vizsgákon keresztül megy. Így próbálkozok.
Jól fog esni egy kis friss levegő az elzárkózottság után. Soha nem kötötte le különösebben semmi a figyelmemet, ami a természetben van, de egy kis friss levegő nem árt, hiszen én is emberből vagyok. Tudom, nem látszik. Túl jól nézek ki az átlagemberekhez képest, pedig egy vagyok közülük. Ugye milyen hihetetlen?!
Amint kilépek a kastély félhomályából, már javában nyugszik le a Nap. Gyönyörű semmi kétség, de nem tulajdonítok neki különösebb figyelmet. Célom pontos és most már lassú léptekkel közeledek felé. A tó körül látszólag nincs senki, így becélzom az egyik terebélyesebb lombú fát. Lassan közeledek a kiszemelt fa felé, amikor egy gatya néz vissza rám a földről nem sokkal tőle pedig egy táska. Még egyszer körül nézek és – gondolom – a táska és a rövidnadrág tulajdonosa bukkan fel a víz alól. Egy lány hosszú hajjal és pólóban? Mi a fene? A mai kölköknél az a divat, hogy pólóban fürdenek? Na várjunk! Hiszen én is gyerek vagyok! Erre később még visszatérünk! Egy gonosz vigyor terül szét az arcomon leguggolok és felveszem a földről a gatyát.
- Nem akarod kölcsön adni, szépségem? – nézek rá a lányra. – Szerintem nekem jobban állna, mint neked - a gonosz vigyor levakarhatatlan az arcomról. Úgy néz ki nem lesz olyan unalmas ez az este, mint azt gondoltam volna. Elégedetten nézek az előttem lévő lányra és várom a reakcióját.

Kiva kisasszony

A nap kellemesen süt és élvezem, ahogy simogatja a tarkómat. Lágy szellő simogatja a fák lombját és borzolja össze az én tökéletesen álló hajamat. A mai napi tervem egyszerű volt. Kijövök egy kicsit sétálni és kiszellőztetni a fejem erre nem összefutok egy nem éppen jó kedvű lánnyal? Csak én lehetek akkora mázlista, hogy egy pszichopata csaj talál rám. Vagy éppen én őrá? Ezt majd később eldöntöm.
Az a nadrág tényleg nagyon jól állna nekem. Bár nekem mi nem állna jól? Ebbe nem szeretnék belemenni. A lány hirtelen kapja ki a kezemből a ruhadarabot a válasza után. A gonosz vigyor még mindig ott virít az arcomon és egyszerűen nem tudom letörölni. Az, hogy látom, ahogy egy másik embernek nincs éppen jó kedve, olyan boldogsággal tölt el engem, mintha most kaptam volna egy 6 emeletes csoki tortát a tetején jó sok M&M-szel. Sanda pillantással méregetem a lányt. Hosszú haja vizesen lóg le a hátára. Meg kell hagyni szemrevaló egy teremtés, de ha mindig ilyen mogorva, akkor bizony ez a társalgás már halálra van ítélve. A mondatára pár perc fáziskéséssel reagálok. Rá nézek és egy 32-es vigyort lövellek az illető felé.
- Ezt lehet inkább tőle kéne megkérdezned, nem gondolod? – a vigyor lefagy az arcomról és komoly tekintettel nézek rá a lányra. Szúrós pillantása nem tudja elkerülni a figyelmemet. Próbálok én is hidegen viselkedni vele, de ma valahogy olyan jó napom van, hogy megkímélem ezt a szerencsétlen kis ártatlant a gonoszabbik énemtől.
A lány kicsit oldalvást fordul és elkezdi kicsavarni a vizet a pólójából. Érzem, ahogy a hideg cseppek a gatyámon keresztül hozzáérnek meleg bőrömhöz. Kellemes bizsergés fut végig a testemen és megborzongok. Egy mosolyt villantok a lány felé és hallgatom a kérdéseit.
- Zoknim az van, köszi. Nem élek a lehetőséggel, hogy a tiedet vegyem el – elnézek a lány mellett és a tavat kezdem fürkészni. – Nem mellesleg pedig az, hogy én mi járatban vagyok erre, az én dolgom – a tekintetemet visszafordítom a lány felé, de nem állapodik meg a pillantásom rajta. A másik irányba nézek és elkezdek keresni egy másik szimpatikus fát. Rögtön találok is egyet, aminek hatalmas törzse és lombja van. A lányra nézek, gonoszan vigyorgok egyet felé és már ott sem vagyok. Öles léptekkel a fa tövébe ülök behunyom a szemem és kizárom a külvilágot.

Kiva kisasszony

A nap kellemesen süt és én minden apró sugarát élvezem, ami áthatol a fa sűrű lobján. A szemem csukva van, hisz’ én mindig is azt az elvet vallottam, hogy csukott szemmel jobban tudsz figyelni a környezetedre. Kinyitom a szemem. A madarak csiripelnek, és lassan vonulnak vissza menedéket nyújtó fészkeikbe. Bárcsak madár lennék. Sokkal könnyebb lenne az életem. Mindenhová akkor mennék, amikor akarnék és a repülés okozta öröm az égig emelne. Tudom-tudom. Varászló vagyok, van seprűm. A baj csak az, hogy egy tárgyon repülni nem ugyanolyan, mint az, hogy magadtól akkor repülsz, amikor csak akarsz. Szemeimet ismét becsukom, hogy jobban tudjam élvezni a nap utolsó sugarait az arcomon. A vicces az egészben az, hogy hiába lennék madár, és szabadulnék meg, most rögtön az életemtől nagyon sokan hiányoznának.
Szemeimet kinyitom és felpillantok a fa sűrű lombjára. Éppen egy madárka röppen fel az egyik ágról és továbbáll. Lefelé viszem a tekintetemet, és megpillantom azt a lányt, akivel aligha 5 percet beszélgettem. Elindul felém, de mielőtt ideérne, megtorpan, majd minden elegancia nélkül rám esik. Meglepetésemben nem tudok mit tenni vagy esetleg mondani. Tágra nyílt szemekkel nézem a lányt és nem tudom mire vélni ezt a helyzetet. A csaj rám mosolyog és egy bocsi félét motyog. Legnagyobb meglepetésemre nem feláll és/vagy távozik, hanem mellkasomba fúrja vizes fejét, és megölel. Mégis mi a fészkes fene történt a csajjal? Megbolondult talán? A víz teszi?
Óvatosan lefejem magamról a kezeit és gyengéden eltolom magamtól. A gonosz mosoly a szám szegletében egyre nagyobb, amikor a felismerés belém hasít. Áhá! Lehet, hogy Cupido, drágánk erre járt?  Nem tudom biztosan, de egy halk kuncogást megengedek magamnak. Ez a helyzet elég fura fordulatot vett. Rá nézek a lányra, majd gunyorosan elmosolyodom.
- Minden rendben? – emelem fel ujjaimmal az állánál fogva a fejét. Meg sem várva a válaszát feltápászkodom, leporolom a gatyám hátsó részét és elindulok a tó felé. Ha már a csaj eljött onnan én is kihasználom, hogy felmelegedett egy kicsit a víz. Amint odaértem alsógatyára vetkőzöm, és egy fejessel landolok a vízben. Kiemelkedem és hajamat megrázom, mint egy vizes kutya. A nap már majdnem teljesen lement, csak pár sugár küzd még az estével. Be kell vallanom. Gyönyörű látványt nyújt.