Oph

Ma kicsit hamarabb zárt az étterem, mert az egyik manó egy kicsit leforrázta magát, Arvid meg elküldte őt a társával együtt a kórházba, mielőtt még nagyobb baj lesz, Noellel ketten viszont elég nehézkesen tudtak volna mindent elvégezni, szóval rendkívüli helyzetet hirdetett, és hazaparancsolt mindenkit.
Gondos zárás után, amit a rellonos fiúval is ellenőriztetett, ő maga is elindult, hogy a fárasztó napot otthon pihenhesse ki, egy hatalmas kádnyi meleg vízben elnyújtózva, aztán pedig a pihe-puha ágyban hallgatva valami könyvet Kon előadásában.
Azonban úgy tűnt, nem csak gazdasági szempontokból nem éri meg hamarabb zárni, hanem azért sem, mert az ember furcsa hangokra lehet figyelmes az éjszakában. Első körben Arvidnak az tűnt fel, hogy a csöndet szapora lépések zaja töri meg, amik egyenesen felé tartanak, aztán az egyik egyszer csak eltűnik, míg a másik némi tétovázás után újra elindul, de valószínűleg befordulhatott egy mellékútra, mert hozzá nem ért el. A szőke óvatosan indult tovább, zsebében a pálcájára kulcsolva ujjait, hátha szüksége lesz a szó szerinti vaktában lövöldözésre, de ahogy haladt, sehol sem volt mozgás. De mégis! Hirtelen halk szitkozódásra lett figyelmes egy női hang előadásában, ezzel pedig lett egy halvány sejtése arról, hogy mi is történt az előbb.
Nagyot sóhajtott, és bízva a szerencséjében, hogy nem pont az fogja megtámadni, aki a bokorban bujdokol, odalépdelt a növényzethez, és a botjával megütögette az ágakat.
- Előjöhetsz, úgy hallom, elment - közölte, aztán várt egy kicsit, hogy válaszolnak-e neki. - Egyébként nem kellene ilyenkor egy lánynak kint mászkálnia egyedül errefelé - jegyezte még meg, mert ez azért bökte a csőrét. Oké, neki sem kellene, de nem akart ott ücsörögni az étteremben, amíg érte nem megy Kon.

Oph

Nagyon úgy tűnt, hogy a bokorban bujkáló lány igencsak meg volt ijedve, és ezt hiába akarta leplezni, bizony a hangján is hallatszott. Még Arvid se hitte el neki, hogy tényleg megátkozná őt, ha netán a zaklatót ismeri fel benne, bár a mondatok alapján úgy tűnt, hogy meg sem ismerné, ki követte. Ez annyiból mindenesetre jó hír, hogy legalább nem állandó veszélyforrás rohangászik a lány körül.
Aztán mikor némi zörgés és zizegés után a lány előbújt, és a nevén szólította őt, Arvid arcára némi tanácstalanság költözött. Elkezdett az emlékezetében kutatni, hátha rájön, hogy ki a lány, de a hangjától nem lett okosabb. Ettől függetlenül automatikusan zsebkendő keresésbe kezdett, és az ismeretlen felé nyújtotta.
Végül a rengeteg beszédből sikerült kihámoznia, hogy igen, jól tippelt, és egy követésnek volt fültanúja, továbbá, hogy a lánynak valami kattanás lehet a fejében, mert úgy nyomja a szöveget, mint egy ügyeletes rapper, bár hála az égnek nem azzal a hangsúllyal. Bizony, mióta Arvid mugli környezetben is sokat mozgott, már tisztában volt az ő zenei stílusaikkal, vagy legalábbis a nagyobb hullámokkal.
- Mibe is akarsz te belehalni? - kérdezte aztán végképp értetlenül, mert egy bokortól baja az embernek maximum akkor lesz, ha mérges szömörcéhez volt szerencséje, de egyébként egy sima elbújás nem szokott halálos veszedelmet okozni, esetleg néhány karcolást. Vagy lehet, hogy épp ez a gond?
Szinte hallotta a pillanatot, mikor a lánynak leesett, hogy neki a leghalványabb gőze sincs arról, hogy honnan ismerhetik egymást, de miután az a segítségére sietett, már sikerült beazonosítania a megmentett egyedet.
- Miért érzem úgy, hogy rosszabbul tájékozódsz, mint én..? - tette fel végül szemöldök ráncolva a fiú a költőinek szánt kérdést, mert most komolyan, Bogolyfalván eltévedni? Bár talán nem is olyan különleges eset, hiszen Noel is így került a házukba, de te jó ég, hát miért van az, hogy az összes kóbor lélek nekik jut?

Oph

- És a föld is hálás lesz érte, ha nem fogsz ráhalni - jegyezte meg Arvid ártatlan hangon, miközben a úgy nagyjából próbálta belőni, hogy mit is csinál éppen a lány. Aztán a következő kérdéstől kissé meggyötört kifejezés jelent meg az arcán. Most komolyan, hogy lehet ilyet kérdezni tőle? Még ha valaki mondjuk narancslét vagy kakaós csigát keresne rajta, az hagyján, na de fertőtlenítőt? De ezzel együtt is megszólalt bent a gondoskodóbbik fele, ami elkezdte bökdösni a rellonost, hogy hiába nem tudja, ki mellett áll, azért lehet, hogy segíteni kéne neki.
- Ennyire vérzik? - kérdezte, aztán előkaparta valahonnan a pálcáját, de aztán a lány újabb kifakadása egy pillanatra megállította. Letépett egy levelet a kérdéses bokorról aztán az ujjai között morzsolgatta egy kicsit, majd megszagolta, hogy tudja, mivel is van dolga, bár ő végképp nem hitt abban, hogy a lány ebbe fog belehalni.
- Sima buxus - közölte a tényt, majd eldobta a levelet. - Amíg nem eszed meg, addig nem mérgez. Ugye nincs még egy szád ott is, amit megsebeztél? - érdeklődte enyhe iróniával, arra célozva, hogy a lány csak úgy ontja a szót. Aztán a kilétére is fény derült, és így már mindjárt tisztább volt a helyzet a szőke számára.
Üggyel-bajjal leguggolt, hogy segíteni tudjon, aztán újra készenlétbe állította a varázspálcáját.
- Na jó, mivel nem látom hol a sebed, légy szíves és irányítsd rá a pálcám, aztán vedd el a kezed. Nem kell halálra rémülni, csak begyógyítom a sebed, ezt a varázslatot már sokszor használtam - mondta a maga megnyugtató módján. Annak idején mikor már megunta, hogy folyton megsebzi magát a konyhában, amikor újra tanulta a késhasználatot, és mikor már Kon is többedszerre morgott rá, hogy jobban is vigyázhatna, inkább nem várta meg, hogy mugli módszerekkel kötözgessék nevelő célzattal, hanem rászánta magát, hogy varázslattal próbálja begyógyítani a sérüléseket.
- Valetudo! - mondta végül, pontot téve az ügy végére, remélhetőleg eltalálva a sebet. - Jobban is tetted, hogy nem álltál le, de ha ilyen béna vagy, hogy még egy ekkora faluban is eltévedsz, lehet, hogy nem kéne lejárnod - morogta Arvid. - Most mondd meg, mit csináljak veled? Fel nem kísérhetlek, mert akkor Kon nem fogja tudni, hogy hová tűntem, hozzánk meg egészen nyilvánvalóan nem foglak meghívni. Ne vedd magadra egyébként, de nem szeretjük a látogatókat - törte a fejét a szőke hangosan, hogy mi legyen a következő lépés, elvégre itt már mégsem hagyhatta, ki tudja hol leselkednek a lányra rosszakarók.

Oph és Seren

- Azért le tudok guggolni, nem béna vagyok, csak vak - morogta Arvid maga elé, mikor a lány megpróbált neki segíteni. - Csak nem akartam rád taposni.
Aztán mikor megpróbálta meggyógyítani a lány lábát, az épp így ellenkezett. A szőke sóhajtott hát egyet, és elrakta a pálcát, nem kérdezősködve, mert nem volt szokása, holott nyilván érdekes lett volna megtudni, hogy miért is vannak a lánynak fóbiái. Inkább felállt hát, és elkezdett turkálni a zsebében, de sajnálkozón tárta szét végül a kezeit.
- Nincs nálam több zsepi. Vizet engeded, hogy locsoljak rád? Legalább kimosná a sebet - javasolta végül a szőke, de aztán elhallgatott, mert észrevette, hogy valaki közeledik.
Ahogy megszólalt az érkező, Arvidnak rögtön kedve lett volna lefejelni a legközelebbi fatörzset, de legalább már tudta, hogy mit kezdjen Opheliával. Rá fogja sózni Serenre, ő pedig szépen mehet is hazafelé. Ettől függetlenül csak fintorgott egyet a férfi megjegyzésére, amit Ophnak tett.
- Lehet, hogy te nem tudod, de ha többen vannak valahol, akkor éppen a zaj az, ami legjobban elriasztja a lehetséges támadót - közölte nyugodt egyelőre nyugodt hangon, de koránt sem volt biztos, hogy ez így is fog maradni, mert a tanár érezhetően túl magas lóról beszélt velük. Ettől függetlenül azt szó nélkül hagyta, hogy Opheliát büntetni akarja, hiszen ő is volt prefektus, tudta, hogy a lány megérdemli, és a kölyök még amúgy is diák volt.
- Követték, de valószínűleg nem vette őt észre az az ember, miután elbújt, mert más irányba indult tovább, futva - összegezte Arvid a történéseket némileg megenyhülve, mert Seren legalább nem hozzá beszélt javarészt. Igaz, volt már egy viszonylag békés beszélgetésük a fűzfa alatt, ez azonban nem változtatott azon, hogy nem igazán szerette a férfi stílusát, és folyamatosan úgy érezte, hogy lenézi őt.
- Istenem, Ophelia, hagyd már abba! - fakadt ki aztán hangosan, mikor a lány már sokadszorra emlegette, hogy nagyon mennyire éhes, és a kabátzsebéből előtúrt egy fóliába csomagolt pizzás csigát, amit lefelé nyújtott, hogy vegye el a lány ha akarja. Határozottan kezdte őt frusztrálni a helyzet.
Pláne, mikor a férfi kijelentette, hogy mennek a kastélyba, és bizony ezt neki is címezte.
- Légy oly kedves és vegyél vissza magadból, én már nem hogy a te diákod, az iskoláé sem vagyok, arról meg, hogy mi történt, mindent elmondtam. Szóval akár tetszik, akár nem, részemről megyek haza! Szép jó estét! - jelentette ki Arvid dühösen, mert a gunyoros hangnem kicsapta nála a biztosítékot, és lényegében elfelejtette, hogy ezek után nem kéne egyedül mennie, mert magányosan már tényleg veszélyt jelenthet a követő, aki azóta lehet, hogy már innen figyeli őket az egyik fa mögül. Így hát megpróbálta beirányozni magát, kitapogatva a bokrot, hogy biztosan jó felé induljon el.