37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda Fórum→Bogolyfalva→A falu határa
Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2020. február 1. 10:09 | Link
Piroska
Ruházat

Úgy döntöttem, hogy ma igencsak hatékony leszek, ami azt jelentette, hogy végre megcsinálom az akadályverseny tervrajzát, kitalálom, hogy hány állomás legyen, és ki hol helyezkedjen el. Ez egy amolyan hagyományteremtő kezdeményezés lenne a Shanes-ben, egy délutáni kincsvadászat, aminek a végén este tábortűz körül sütögetünk, és a szépen kérem Ezrát, szerintem még rémmesét is mond. Az ő hangja olyan jól beleillik, de ha meg nem szeretné, akkor akár elhívhatnánk a színházból is valakit. Tudom, kicsit előre szaladtam, de már napok óta ezen agyalok. Jól kell csak összerakni, ennyit mondtak, így most, itt az idő, hogy terepszemlére menjek.
Eredetileg úgy terveztem, hogy elhívom magammal Opheliát is, hátha nem unja még a jelenlétem az életében, hogy segítsen, de aztán rájöttem, hogy most, így az elején egyelőre még csak a nő idejét venném el, nem igazán lenne sok értelme a dolognak. Szóval én, és a zsebemben tartott unikornis és láma figurák - velük szoktam jutalmazni a lányaimat - kivonultunk a tett helyszínére. Itt szépen kipakoltam őket és egy-egy baziteo-val megfelelő méretűre növesztettem a kis műanyag figurákat. Mintha lenne egy saját unikornis hadseregem. Már csak az elrendezés a kérdéses.
Tíz állomást írtam fel, így két unikornis kivételével a többit tovább bűvölöm, hogy mozogni is tudjanak. A kettőt saját kézzel pakolom arrébb, a tűzrakóhoz és a padokhoz helyezve őket. Ez az este vége ugye. A többiekkel pedig elindulok az első pont felé. Ez lesz az üdvözlő állomás, és az első feladat is, így a Shanes-hez legközelebb eső pont, ahol olyan embernek kell állnia, aki egyből tud menni előkészülni, amint az utolsó csapat is elhagyta őt. A füzetembe mélyedve jegyzetelek, miközben a bűvölt unik és lámák körülöttem pattognak, és lelkesednek.
Hozzászólásai ebben a témában
Farkas Piroska Beáta
INAKTÍV


Pirinyó
offline
RPG hsz: 25
Összes hsz: 154
Írta: 2020. február 1. 11:10 | Link
Emily


Igen csak érdekes volt ez az idő, amit eddig a kastélyban töltöttem. Harmadik napja vagyok itt, ami nem is lenne baj, de 33 centisen igencsak bonyolult az ismerkedés. Persze nem lehetetlen, ez tény.
Egy-két emberrel már találkozott is, életében először és azt is ebben az állapotában, de az első sokk után viszonylag lazán reagálták le a dolgokat, így messze nem volt akkora a gond, mint amire előzetesen számított.
De persze mindez a kastélyban történt, nem kívül. A kastélyban minden sokkal egyszerűbb volt. Ott nem voltak, szinte csak diákok, tanárok és házimanók. Meg  védelmet nyújtó falak. És talán valamicskével kevesebb pók, mint kint a természetben. A normálméretű emberek többsége se kedveli őket, de ha az ember lánya összemegy, ennek a jelentősége valahogy egyenes arányban növekszik a töpörödéssel... Mindezek ellenére valamiért, ki tudja miért, úgy döntött, mindenképp ki akar szabadulni a kastélyból. Úgyis varázslók laknak körülötte, mekkora lehet a baj? Bár belegondolva, macskával így még soha sem találkozott... Sebaj, valamit a JóIstenre is kell bízni alapon felkerekedett, hisz a kalandvágya a harmadik napja felülkerekedett a józan eszén.
Na meg az is segített az elhatározásában, hogy bár a pálcája nem ment össze vele (nem volt vele érintkezésben a zsugorodás pillanatában, pedig akkor most mennyivel kisebb gondja lenne...), de nagy nehezen kihámozta óriási bőröndje aljából a még édesapjától kapott, direkt apró méretéhez bűvölt seprűt, arra az esetre, ha -  a számára - nagyobb táv megtételében kellene a segítség. Ezzel a kis seprűvel nagyjából annyi időt vett igénybe egy adott távolság megtétele, amennyit gyalog - normál méretű lábaival. Vagy kevesebbet.
Ahogy elhagyta a kastélyt és Bogolyfalva felett keringet, kiszúrt valami nagyobbacskát és kéket, körülötte sok zölddel. Épp ideálisnak találta a leszállásra és nyugalmas szemlélődésre. Célba is vette, de ahogy haladt felé, egyszerre csak két dongó vette üldözőbe. Mit vétettem én? - sopánkodott magában, s közben kétségbeesetten fogta menekülőre a két undok, és kövérségükhöz képest meglepően fürge kis - így nem is olyan kicsi - teremtmények elől. Ahogy menekült, sajnos többet nézett hátra mint előre. A fullánkos kis rémségek egyre inkább csíkos gurkókra emlékeztették, így hát össze vissza kezdett tekeregni a levegőben. Mire azonban lerázta őket, már nyílegyenesen haladt a föld felé, annyi ideje maradt csak, hogy tompítani tudja a becsapódást. Sikeresen. Meglepően puhán érkezik az ember, ha ilyen apró.
Körbenézve nem látott mást maga körül, csak lámákat és unikornisokat. Nem, ezek nem azok, amik a fejed körül ugrálnak a csillagos úton, miután nagyon beütötted a buksid. Nem. Ezek valamivel kisebbek, mint amilyennek a tévéből és könyvekből gondolná az ember, no meg a vonalaik is simábbak az elvártál, mintha tetőtől talpig botoxszal lennének feltöltve. De kétségtelen. Ezek élő lámák és unikornisok. Lassan kezdett rájönni, hogy valami itt nincs rendben, ezért felállt, és keményen markolva seprűjét - felkészülve, hogy bármelyik pillanatban dobbantania kell -, hátrafordult. Gyanúja beigazolódott. Ő és a négylábúak nem voltak egyedül.
- Helló!
Hozzászólásai ebben a témában
Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2020. február 1. 13:48 | Link
Piroska

- Jó, ha itt lesz Stella, akkor Tánya és Lili mellett ő még tud segíteni, aztán jöhet Barnabás.
Szegény Barnit jó, ha a negyedik állomásra hagyom, akkor még tud segíteni, de nem várják el tőle, hogy csak mert pizzériája van, értsen a főzéshez. Szerény véleményem szerint még fejlődnie kell, mert néha ön-és közveszélyes a konyhában, illetve, ha ő a negyedik, akkor még van hat állomásnyi ideje, hogy kiheverje a kis Anna udvarlási rituáléit is. Elhelyezek közben egy unikornist Stella posztján, még kis koronája is van, és csak utána indulok tovább a Bánki-posztra, nyomomban a seregemmel.
Kellemes ez a tavaszias időjárás, imádom, amikor éled a természet, noha kicsit még korán van, mégis jobb ez a vidám napsütés, mint a komor idő, esküszöm, hogy a sok butasághoz, amit mostanában csináltam, az is hozzájárult, hogy nem jutottam elég D-vitaminhoz. Mostanság bezzeg mindent olyan szépnek és tökéletesnek látok, hogy az már szinte illetlen. De jobb így, mint úgy, én azt vallom.
A kis papíromra felskiccelem a következő pontot, kicsit megrajzolom a tájat, hogy emlékezzek rá, miért is választottam ezt a helyet, aztán lepakolok egy lámát, a nyakába akasztom a Bánki Barnabás feliratot, és ellépve egy kicsit tőle, csinálok néhány fényképet, hogy ezeken is jól látsszon, milyen távolságok is vannak itt egész pontosan. Ígérem, hogy a láma-Bánkit majd nem használom fel a jövőben, ezt a képet csak magamnak tartogatom. Felírom, hogy beszélnem is kell vele, és aztán, ahogy tovább indulnánk, meghallok egy hangot, valaki köszön. Mivel nem nagyon jár itt más, csak én meg a lámák és unikornisok, körbefordulok, keresve a hang forrását. Nem ismerős, vékony is volt, de biztos vagyok benne, hogy valaki köszönt. Forgok, forgok, és nem látom, hogy ki az, aki még itt van, ellenben velem a műanyagjaim - már azok, akiket még nem dermesztettem meg - érdeklődve hajolnak közelebb egyetlen ponthoz, így odalépve én is lenézek, és akkor látom meg a kis alakot, és hiába pörgetem az agyam, nem jut eszembe, hogy valaha életemben találkoztam volna vele vagy akár csak hozzá hasonlóval.
- Szia. Minden rendben? Ugye nem tapostak el?
Hozzászólásai ebben a témában
Farkas Piroska Beáta
INAKTÍV


Pirinyó
offline
RPG hsz: 25
Összes hsz: 154
Írta: 2020. február 7. 22:56 | Link
Emily


Az igazat megvallva, nem cseppet volt ideges, mikor a becsapódást követő pillanatnyi sokk után felfedezte, nem csak néhány különös négylábú, a normálishoz képest igen apró unikornis és láma (vagy teve? Ezeket valamiért mindig keverte) áll körülötte, furcsa mód csupán a kíváncsiságtól megkövülten, de egy igen hosszú és sűrű, barna hajzuhatag tulajdonosa is. Ennek észrevehetőségét szerette volna elkerülni azzal, hogy jobb ötlet híján ráköszön a hölgyre. No meg biztonságosabbnak is érezte valamiért. Volt egy olyan elmélete, hogy ha az egyébként potenciálisan veszélyes egyéneket bizonyos mértékű bizalommal kezeljük, azt érzékeltetve ezzel, hogy nem tartjuk őket veszélyesnek, elérjük, hogy valóban ne legyenek (annyira) veszélyesek. Persze ez igen nyakatekert logika, de szeretett élni vele. Sosem lehet tudni, mikor válik be. Bár valójában utána sem derül ki, elvégre ha az illető nem válik veszélyessé tettlegesség útján, sosem tudhatjuk meg, hogy az alkalmazott praktika miatt úsztuk-e meg a bajt, vagy amúgy se lett volna. No de jobb félni mint megijedni.
A hölgyemény azonban láthatóan nem rökönyödik meg annyira, mint amennyire talán Beus tenné fordított helyzetben. Ez mérhetetlen nyugalommal tölti el az apróságot.
- Nem, dehogy is! Akkor azt hiszem, lábra sem tudnék állni... - próbál viccelődni és széles mosoly terül szét arcán a megkönnyebbüléstől. Mivel kifejezetten kedves hölgynek tűnik, reménykedni kezd, hogy talán kedves ismerősre tehet szert a hölgy személyében, így rögvest csevegésbe kezd, mert nem szeretné elszalasztani a vissza nem térő lehetőséget.
- Mondd csak, te mindig egyszarvúakkal és tevékkel rohangálsz a világban? Mit csinálsz ezekkel idekint? - tartja meg a viccelődő magatartást, remélve, hogy a megjegyzése nem hat sértőnek a másik fél számára.
Hozzászólásai ebben a témában
Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2020. február 8. 20:53 | Link
Piroska

- Nem, az esetek többségében koronában, mert állandóan beleragad a hajamba.
Felelem nevetve, mert valljuk be, ez egy igen gyakori jelenség. Nagyon sok hajam van, és bármennyire is próbálom jól felilleszteni a koronámat, a nap végére eléggé össze szokott gabalyodni a történet. Olyankor persze, mintha teljesen természetes lenne, emelt fővel sétálok haza, hogy egy fél estén át bontogassam ki a gubancokat, és szabadítsam ki a koronát is. Azt hiszem, ha valaki, akkor a hajam nagyon fogja élvezni, ha a kislányoknál tényleg inkább ez a tündér korszak üt be, mert a szárnyakat könnyebb levenni a hátamról.
- Akadálypályát. Na várj csak. Ez most egy kicsit lehet, hogy fura lesz.
Próbálom az apróságot minél óvatosabban felvenni, hogy az egyik már lecövekelt láma hátára ültessem, míg én egy unikornisra huppanok le. A föld még azért eléggé hideg lenne, de így már majdnem, hogy megközelítjük az egyforma magasságot. Sosem találkoztam még olyan lénnyel, mint ő, hiszen embernek hat, de nagyon picike, nincsenek se manó, se kobold jellemzői, és biztos vagyok benne, hogy anno nem tanultunk róla. Mivel én a kvibliknek járó képzésben voltam a kezdetben nagyon gyenge mágiám miatt, ezért emelt óraszámban tanultam pálcamentes tárgyakat. Aztán negyedévtől folyamatosan erősödött, akkor meg a pálcás varázslatok mentek emelten. Nem vagyok jó boszorkány, és sosem leszek. Olykor a takarításhoz használom csak a pálcámat, illetve kisebb varázslatokhoz, melyeket teljes bizonyossággal meg tudok csinálni. Fogalmazzunk úgy, hogy egy esetleges mágusháború esetén az esélytelenek nyugalmával válnék járulékos veszteséggé.
- Nézd, ezek itt az állomások, mindegyikőjük egyet jelöl, összesen tíz hely lesz és négy csapat. A végén pedig lesz egy sütögetős, csillagnézős, tábortüzezés. Az előkészítőben tanítok, a harmadikosok osztályfőnöke vagyok, de ez az összes oda járó iskolásnak szól majd.
Az ovisokat még korai lenne ilyenre kihozni, de úgy tervezem, hogy ezzel tényleg hagyományt teremtsünk. A gyerekeim hamarosan iskolába mennek, olyan furcsa érzés, és szeretnék addig megadni mindent nekik, amit csak lehet.
- Na és rólad mit érdemes tudni?  
Hozzászólásai ebben a témában
Farkas Piroska Beáta
INAKTÍV


Pirinyó
offline
RPG hsz: 25
Összes hsz: 154
Írta: 2020. február 9. 15:51 | Link
Emily


- Ó, akkor egy igazi királynővel van dolgom? Ilyen is ritkán történik az ember lányával. - feleli nevetve a reakcióra. Annyira boldog, hogy olyannal beszélgethet, aki akkor is kedves, ha egy furcsa szerzettel hozza össze a sors. Annak idején, a mugli iskolákban pont fordítva volt a helyzet. Ha valaki cseppet kilógott, már kvázi szervezhette a saját temetését.
A gondolataiból hirtelen két kéz ragadja ki, szó szerint, ugyanis újdonsült ismerőse hirtelen felemeli. Nagyon furcsa érzés ez a csöppségnek! Teljesen más, mint amikor egy normál méretű ember fog meg és dönt úgy, hogy te nem vagy ott jól ahol vagy, inkább tovább tesz. Nem, ez egész más érzés. Ahogy emelkedik, egyre magasabbra, a saját magassága fölé, elkapja némi gyomorliftezés, ami nem csoda, hisz hiába szokja meg az ember ezt a magasságot, ez mégse seprű, amit irányíthatunk.
Ugyanakkor a hölgy finomsága és óvatossága még kellemessé is teszi ezt az élményt. De csak mindezen felismerések után derül ki Beus számára, hogy mindennek nem az volt a célja, hogy közelebbről megszemléljék, nem. A hölgy épp ráülteti egy tevére vagy lámára, vagy mi a fenére - Végül is mindegy is, elég barátságosnak tűnik... -, majd leül egy unikornisra. A sűrű, barna hajzuhatag tulajdonosa még mindig magasabb az apróságnál, de Beus ezt egyáltalán nem nehezményezi, így is örül, hogy kímélheti a sok felfele tekintgetéstől már-már kitörni készülő nyakát.
- Így sokkal jobb. Köszönöm! - mondja hálásan nyaka megmentőjének.
- Ez nagyon jól hangzik. Kreatív ötlet! A többi tanár is be van szervezve, vagy teljesen egyedül csinálod? - érdeklődik. Milyen jó is lett volna, ha annak idején az én iskolámban is lett volna! - gondolja magában. Kiváló csapat építő program. Le a kalappal minden tanár előtt, aki ilyesmire időt és energiát fordít, pláne munkaidőn kívül.
- Hűha... Rólam? - próbálja összeszedni gondolatait erre a hirtelen kérdésre. - Én csak most kerültem a Bagolykőbe. Ötödéves vagyok. Eddig is itt voltam diák, de csak magántanulói státuszban. A héten költöztem be. Én is boszorkány vagyok, csak hát... Volt némi összetűzésem egy rosszindulatú, kobold szerű lénnyel. Neki köszönhető, hogy néha mai napig összetöpörödök ekkorává. - húzza el a száját. Nem egy vidám téma, de azért reméli, nem hangzik panaszkodásnak. - Így egy kicsit nehéz a beilleszkedés egyelőre, de azért rajta vagyok az ügyön. - zárja le egy széles mosollyal. - Egyébként Farkas Piroska Beáta vagyok. Téged hogy hívnak? - nyújtja reflexből rázásra a kezét, egy pillanatra megfeledkezve a méreteiből fakadó nehézségekről.
Hozzászólásai ebben a témában
Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2020. február 11. 08:20 | Link
Piroska

- Végül is, igen.
Mondjuk így se gondoltam még az esetre, hogy én királynő vagyok, de van benne logika, a kislányaim meg a hercegnők, ez ilyen nagycsaládos biznisz, király meg hercegek nélkül. Tiszta feminista mozgalom. Nem tudom amúgy, hogy a lányaim fogantatási éveiben a vízben volt-e valami, vagy csak szerencsés véletlen, de az egyetlen egynemű osztályt birtoklom, és élvezem. Szörnyen élvezem.
- De most inkognitóban vagyok, szóval nem kell fenségnek szólítanod.
Kacsintok rá játékosan és vidáman, mert nagyon élvezem, hogy egy jó hangulatú beszélgetésbe csöppentem, szeretem az új ismeretségeket, meg azt, hogy tényleg nem vagyok már szomorú, próbálok mindent pozitívan látni, megkönnyebbültem az államvizsgák után, azzal, hogy van szerződésem, dolgozhatok a szakmámban, amit imádok, az iskolákban, amiket imádok. Már Nico-t se tartom kényes pontnak az életemben, hiszem, hogy ha tényleg egymásnak szánt minket a sors, akkor együtt is leszünk. Szóval most minden a türelemről szól, vissza az alapokhoz, tiszta lappal.
- Tudnak róla, olyan szinten, hogy kértem őket, a saját állomásukat készítsék el. Teljesen rájuk van bízva, csak annyit kértem, hogy vegyék figyelembem hogy hét és tizennégy év közötti gyerekeknek szóljon, és a saját tárgyukban alkossanak. A nap azonban az én felelősségem, én döntöm el, hogy ki mit csináljon, merre menjen. Nagyon izgulok miatta, remélem tetszeni fog mindenkinek.
Nem akarok nagy káoszt, vigasztalhatatlan gyerekeket, kibukó kollégákat, tényleg egy jó hangulatú bulit szeretnék, ahol vannak nyertesek meg nyertesebbek, és egyáltalán, de semennyire sincsenek vesztesek.
- Hogyhogy már nem vagy magántanuló?
Érdeklődöm, mert én se mindig voltam Bagolyköves, sőt, a gyenge mágiám miatt sokáig kérdéses volt, hogy helyem van-e a mágusvilágban, de végül, ha nem is a könnyű úton, de sikerült eljutnom oda, hogy már ne legyen megkérdőjelezhető a döntés.
- Erre nincs valami megoldás?
Mondjuk lehet, hogy szereti, bár nem úgy tűnik, de azért mélyen magunkban mind szeretünk különlegesek lenni. Viszont lehet, hogy ő inkább lenne az évszázad fogójaként, vagy balerinaként különleges, nem pedig azzal, hogy összetöpörödik. Ez sosem lehet kellemes, hirtelen eltűnni. Ilyen piciként sokkal veszélyesebb az élet így.
- Emily Dorothea Fisher.
Mivel a kézfogás nem nagyon opció, de nem is akarok bunkó lenni, kinyújtom a kezem, és mutatóujjammal finoman megsimogatom a kézfejét, ez olyan köztes megoldás, és szerintem kedves gesztus is.
- Én is Bagolyköves voltam, eridonos, és nagyon szerettem. Igazából ott is tanítok, persze kevesebbet vagyok bent, mint az előkészítőben, de jó a falak között lenni, jó hangulata van a helynek.  
Hozzászólásai ebben a témában
Farkas Piroska Beáta
INAKTÍV


Pirinyó
offline
RPG hsz: 25
Összes hsz: 154
Írta: 2020. február 11. 11:42 | Link
Emily


- Hű, de izgalmas! Akkor most inkább nem állok neki pukedlizni sem, az túl feltűnő lehet. - vigyorgok. - És mondd csak, mit kell tenned annak érdekében, hogy ne ismerjenek fel? - tekinget körbe, mintha csak azt lesné, kinek szúrnak szemet a ,,királynővel''. Mókás teremtés, meg kell hagyni. Ha kívülről szemléltem volna meg, ahogy felnőtt létére életre keltett műanyagokkal játszik a réten, biztos furcsálltam volna a látványt - gondolja, de így, hogy ő is - szó szerint - belezuhant a szituációba, kezd olyan természetes és könnyed lenni, mintha mindennapos volna, mégis kellemesen ragadja ki a hétköznapokból. Rendkívül üdítő társaság számára a királynő, az biztos.
- Ó, imádni fogják mind. - legyint. - Elvégre ki ne élvezné, ha egy teljes napra kiszabadulhat a szabadba, játszhat, kalandozhat, és élvezheti az életet? Főleg a gyerekekre igaz ez, de tuti a tanároknak is jól fog esni, ha végre fellélegezhetnek egy kicsit, és egy napra a hátuk mögé dobhatják a gondjaikat meg egyéb feladataikat. Szerintem zseniális gondolat, és ahol már az ötlet is ilyen jó, ott a kivitelezést se lehet elrontani. - próbálja magát is beleélve biztatni a másikat, ahogy elgondolja, milyen is lehet egy ilyen élmény. Az ő iskoláiban sosem szerveztek hasonlót, csak a gimnáziumban, de hát... Mind tudjuk, hogy hiába történik egy gimis ,,beavatás'' szabad ég alatt az erdő mélyén, az kicsit másról szól, mint ez, még ha annak is van egy jó hangulata.
- Hát... Annak idején azért lettem az, mert ki akartam járni a mugli középiskolát is, párhuzamban a mágussulival. - vigyorodik el zavarában, ahogy belegondol, milyen furcsán is hangozhat ez. - Eldöntöttem korábban, hogy egy varázsló és egy mugli hivatást is szeretnék, amiket párhuzamban is művelhetek majd, ezért a mugli végzettségre is szükségem van, aminek előfeltétele a gimnázium nevű mugli iskola. Az csak 4 éves, szóval már elvégeztem, és ahogy ők mondják, letettem az érettségit is, vagyis a végső, a négy évet átölelő vizsgákat mindenből, amiből akartam. És mivel a muglisulit kijártam, nincs okom tovább magántanulónak lenni. - vonja meg a vállát a végén. - Ideje a varázslók közé is beilleszkednem.
Mikor a kezét nyújtja megrázásra, nem gondolja át, hogy ez kicsit megoldhatatlan, ezért mikor kézfej-simogatást kap, egy pillanatra elkerekednek a szemei a meglepetéstől, majd jó ízű nevetésbe kezd, saját figyelmetlensége felismerése okán.
- Nagyon örvendek! - mosolyog csillogó szemekkel, talán még jobban, mint eddig. - Szép neved van. Megkérdezhetem, hogy honnan származol? - pillog rá nagy szemekkel, mert bár a királynő, vagyis Emily idegen nemzetiségű néven mutatkozott be, nagyon szépen sőt, anyanyelvi szinten beszéli a magyart.
- Ami a töpörödést illeti, sok orvoshoz elvittek már, de sajnos mind egyetértenek abban, hogy az átkozás után túl sokára kezeltek. Bár lehetne rosszabb is, örökre így maradhattam volna. Így legalább csak időnként megyek össze, bár nem igazán értem, hogy egyáltalán miért vagy hogyan lehetséges ez, de ez a helyzet. - próbálja magyarázni, talán túlságosan is kapkodva, össze-vissza hadonászva apró praclijaival, de nem csoda, hisz mai napig folyton zavarba jön a témától. Ellenben tisztában van vele, hogy ez is a tény feldolgozásának része és ideje megszoknia, hogy beszéljen róla, elvégre most már ez épp annyira szerves része az életének, mint másnak, hogy főzni kell, ha rendesen enni akar.
- Eridonos? - kerekedik ki ismét a szeme. - Én is Eridonos vagyok! Ez szuper! És mit tanítasz a Bagolykőben?
Hozzászólásai ebben a témában
Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2020. február 11. 13:26 | Link
Piroska

- Először is fontos, hogy hétköznapi ruhákban legyek, és hogy ne úgy sminkeljek, mint egy királynő. Amikor királynő vagyok, akkor mindig nagyon szépen és visszafogottan kell sminkelnem, a piros rúzs nem illik az udvarhoz.
Teljesen hitelesen mondom el, bele is gondolok, hogy milyen lennék, ha tényleg királynő lennék. Valószínűleg nagyon visszafogottan, néznék ki, a hajam mindig be lenne hullámosítva, olyan mesterkélten, és csak csendesen beszélnék, szinte érzelemmentesen. Vagyok teljesen más lennék mint most, és nem szeretném magam annyira. Vagyis, de, mert nem tudnám, hogy milyen lehetnék másként. Hangos vagyok, impulzív, lelkes, minden, ami nem illik egy méltóságteljes személyhez. De most éppen egy rejtőzködő királynő vagyok, így bizalmasan megsúgom a titkaimat.
- Illetve vagy egy hű társam, aki mindig vigyáz rám, most is, rejtőzködik, de itt van, a tökéletes testőr. Csak sajnos tudod, nem lehet a szerelmesem, mert nem engedi az udvar.
Persze, azért mi megoldjuk, mondanám, de ezt már nem teszem hozzá, ezeknek a mesélnek úgyis mindig az a vége, meg a közepe is, hogy a hű szolgáló és a csendes királylány szerelme lassan révbe ér.
- Igen, én is ebben reménykedek, főleg a végét várom, na nem azt, amikor hulla fáradtan belerogyok az ágyba, hanem amikor szalonnát meg mályvacukrot sütünk, és nézzük a csillagokat, meg mesélünk, de nem túl rémeset, csak egy kicsit ijesztő-izgalmasat.
Oké, tudom, azért látszik, hogy az időm nagy részét inkább kicsi gyerekekkel töltöm, és a felnőtt társaságom ritkább, de lelkes vagyok, és ez a lényeg, tényleg szívből, nagyon szeretem a munkám, fáradhatatlanul, órákon át, és ha kell, még este tizenegykor is lelkesen tapsikolok, ha esetleg nincs bukás a dolgozatok között. Tudom, most még az elején vagyok, a pesszimisták a fordulópontot várják, amikor közlöm, hogy minden kaki, de ott még nem tartunk.
- Ha van kedved, gyere el, egy hétvége lesz, és igazából minden segítő kéz nagyon jól jön, ha meg éppen ilyen picike vagy, akkor kitalálunk egy történetet köréd, és lehetsz te az egyik különleges szereplője a napnak.
Nem tudom, hogy ez hogyan működik pontosan, hogy naphoz kötött-e, vagy ő sem tudja, hogy mikor változik át, ez egy nagy rejtély még a számomra, de nagyon szimpatikus, és mivel most jött, biztos vagyok benne, hogy minden új kapcsolat jól esik neki, én is nagyon szeretek új emberekkel összebarátkozni. Hallgatom a mugli iskolás történetét, és meg megmosolygom, ahogy elmagyarázza nekem, hogy hogyan működik az oktatási rendszer. Figyelmesen bólogatok, és a végén széles mosollyal bólintok egyet.
- Tudom már, hogy ki vagy! Én átfordítva! Nekem is van érettségim, sőt, a tanári képzést, meg az óvodapedagógusit is mugli egyetemen végeztem el, csak én ott voltam magántanuló, és itt bentlakó. Sőt, most is mugli képzést csinálok, de csak már hobbiból, szakácsnak és cukrásznak tanulok. Te milyen szakmát szeretnél?
Nagyon mosolyognék, ha valami olyasmit, mint az én valamelyikem, mert akkor komolyan elgondolkozom azon, hogy Piroska igazából egy kicsi én. Ha jön nekem a csellóval és az íjászattal, akkor meg lehet, hogy úgy meglepődök, hogy leesek az unikornisomról.
- Angliából. A szüleim elváltak, apámmal és a bátyámmal akkor költöztünk át Magyarországra. Igazából kacifántos kicsit a történet, de vannak ide vonatkozó gyökereink, és már el se tudom képzelni, hogy ne itt éljek, mondjuk még nem mentem férjhez, szóval ez korai kijelentés.
Mert még a végén kifogok egy arab sejket, aztán hopp, holnaptól már máshol süttetem a hasam, de nem, nem tervezek ilyet, ez csak a vicc helye volt.
- Akkor ez nem olyan, mint a vérfarkasoknál, hogy a hold befolyásolja. De igen, szerencsére nem állandó, és szerencsés, hogy nem bolygatja meg a szervezetedet. Lehet, hogy ez már fekete mágia, és akkor Henrik lehet, hogy tudna okosat mondani. Ő is egy tanár az iskolában. Nagyon okos, párszor belógtam az órájára, és nagyon értelmesen is beszél, jó hallgatni.
A lehető legtanártalanabb tanár vagyok szerintem, de én azért élvezem. Henrik arcán mondjuk nem tudom, hogy mi volt, amikor a legutóbb kiadott házifeladatot elküldtem neki bagollyal, azóta nem találkoztunk.
- Tényleg? Oké, ez egyre félelmetesebb! És hogy tetszik a ház? Melyik szobában laksz? Én anno a Powerpuffban voltam a nővéremmel meg a barátnőjével. Most tuti, hogy Cath Brightmore ágya, még ha nem is lakik a kastélyban, de mesélte, hogy ő is belevéste a nevét a fejtámlába.
És még rosszra is tanítom a gyereket, hát ez egyszerűen csodálatos, komolyan mondom.
- Az alapképzésen önismeretet, a mesterképzésen pszichológiai alapokat. Inkább csak töltelék tárgyak, nem a fő irányvonal, mert ahhoz elég gyenge a mágiám.
Hozzászólásai ebben a témában
Farkas Piroska Beáta
INAKTÍV


Pirinyó
offline
RPG hsz: 25
Összes hsz: 154
Írta: 2020. február 11. 18:50 | Link
Emily


Nem semmi ez a lány komolyan! - gondolja magában, miközben fejét rázva nevet a reakcióra.
- Milyen kár... De ha inkognitóban sétálgatsz, az udvar biztos nem szerez róla tudomást, ha vele teszed. - mondja, közben látványosan nézi a fákat, hátha valamelyik rejtekében megpillantja a hősszerelmest.
- Sajnos én nem nagyon ismerek nem túl rémes rémtörténeteket. Egyáltalán van olyan, ami hasonló hatást vált ki egy hét és egy tizennégy évesnél? - néz rá, félig felhúzott szemöldökkel. Nem akar kötekedni, Emi a pedagógus, de neki ez furcsa. Náluk 10 és 13 év van közte és a nagy tesói között, így minden, ami neki ijesztő, az a többieknek többnyire mulatságos volt.
- Szívesen eljövök, ha tudok! - lelkesedik fel az ötleten. - Sajnos nem tudom előre, milyen állapotban leszek akkor - néz végig magán -, de legfeljebb improvizálunk valamit. - villant rá széles mosolyt. - Igazán kedves tőled. - nagyon jól esik neki, hogy ilyen lazán bevonják egy nagyobb lélegzetvételű, sok résztvevős, mégis zárt körű rendezvénybe, ráadásul ismeretlenül. Jó, lassan már csak szinte ismeretlenül, de akkor is.
- Tényleg, van  érettségid? Ó, akkor nem tépem a szám, ha ismerős vagy a muglik világában! Jó érzés olyannal találkozni, akivel ennyi bennünk a közös. - jegyzi meg a végén. Jó, ez tényleg érdekes. Nem gondolta, hogy találkozik itt olyan emberrel, aki egyáltalán járt mugli iskolába, nemhogy van magasabb fokú mugli végzettsége is.
- Én átoktörő régész szeretnék lenni, ha minden jól megy. Édesapám átoktörő volt, párszor el is mentem vele ide-oda, ha a munkája épp előre láthatólag kevésbé veszélyes terepre vetette. Sajnos egyszer épp ebből lett a baj. - mutat végig magán, elhúzott szájjal. - Ő azután hagyott fel a munkájával. Most otthon van egy ideig, de remélem elmegy tanítani, mert igen tehetséges átoktörő volt. Ami pedig a régészetet illeti, amiatt jártam ki a gimnáziumot. Mivel a régésznek diploma is kell, ha végeztem a mágustanulmányaimmal, beleértve az átoktörést, majd felvételizek valamelyik magyarországi egyetemre. De azt a kettőt már nem szívesen csinálnám párhuzamban, eddig is elég kemény volt, azok meg már magasabb szintű tanulmányok, egész boszorkányt kíván mind a kettő. - Hú, már megint sokat fecsegek! - gondolja magában, de hát fél válasz nem válasz. Innentől már teljesen a másikra összpontosít.
- Hát, ha annyira szeretsz itt lenni, jó eséllyel a férjed is egy jó magyar csávó lesz. - kacsintok rá. - Édesanyám is talált egyet, pedig ő ki sem mozdult Székelyföldről. Mondjuk, azóta sem, édesapámnak kellett férjül kimenni hozzá. - kacag a gondolatra. Igen, ez általában fordítva szokott lenni. Legalábbis a legtöbb történetben amit ismer, a feleség költözik a férj után, nem fordítva.
- Fekete, az biztos, azt mondták az orvosok. De őszintén szólva, nem tudom, mitől függ. Csak annyit tudok, hogy havonta egyszer úgy ébredek, hogy összementem, három nap múlva pedig normális méretűen. És sosem tudom előre megsaccolni, mikor következik be. Legalábbis eddig így volt, de csupán néhány hónapja tart ez az állapot. Annak örülnék a legjobban, ha meg tudnám tanulni irányítani, akkor még hasznos is lehetne a dolog. Ki tudja, lehet felkeresem ezt a Henriket, hátha tud segíteni nekem valahogy. Köszönöm a tippet! - nem lát rá sok esélyt, hogy ez a Henrik többet tudhat mondani, mint a dokik, de sose lehet tudni. Végül is a tudomány mindig nem várt helyekből gyarapszik frissebb és frissebb tudással.
- Tetszik a ház, de még nem sok emberrel találkoztam. Még csak pár napja érkeztem, és ugyan most messzire jöttem, ez alatt a pár nap alatt igyekeztem nyugton maradni. Egy normális embernek is frusztráló néha az ismerkedés, ha egyedül teszi, nemhogy egy harminc centisnek... Még végleges szállásom sincs, egyelőre amíg nem növök meg megint, saját szobát kaptam. - fejti ki neki aktuális helyzetét, miközben körbenéz a körülöttünk türelmetlenkedő négylábúak seregén.
- Mondd csak, sikerült már kitalálni, milyen állomások legyenek, vagy segíthetek megálmodni őket? - kérdezi, mert ha már úgyis itt vannak, neki is elkezdett a fejében körvonalazódni egy-két ötlet.
Hozzászólásai ebben a témában
Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2020. február 16. 10:04 | Link
Piroska

- Gondolod? Erre nem is gondoltam még.
Ugyan, akkor, amikor nem csak barátok voltunk, sétálgattunk a testőr helyére képzelt szerelmemmel nagyon sokat, de sosem úgy, hogy azt gondolhassák, más is van közöttünk, mint csak barátság, hiszen még hónapokon át a tanárom volt az egyetemen, és nem vetett volna jó fényt egyikünkre se, ha kiderült volna a szerelmünk. Meg aztán úgysem szerelemként tekintettek volna rá, hanem úgy, mint egy jobb jegyért kész lány és tanára románcára. Senki se hitte volna el, hogy nem ott találkoztunk, hanem a falu egyik rendezvényén, és, hogy történetesen az exbarátom szomszédja. De arra, hogy inkognitóban sétálgassunk, sosem gondoltam, most pedig már nem kéne inkognitónak lennie, csak ugye most a haragszom rád korszakunkat éljük. Sosem könnyű egy olasszal az élet, tudom. Ezért is kezdtem el jógázni.
- Nem könnyű, de nem lehetetlen, itt leginkább a mesélő személye és a hangja dönt, hogy meglehető-e ennyire tág korosztály. Ha én mesélnék rémtörténetet, az rém hiteltelen történet lenne inkább, mert nekem aztán senki sem hiszi el, hogy ijesztő, én meg annyira félnék attól, hogy ijesztő, hogy inkább nem is tudnám elmesélni.
Nem vagyok valami nagy horroros, szóval én a durvább akciójelenetet tátott szájjal, izgatottan nézem, de az ilyen kaszabolós fajtát elfordulva, a másik vállába fúródva, úgy, hogy gyakorlatilag esélyem se legyen egy kicsit se látni, és közben pillangókat meg szivárványt képzelek magam elé.  
- Szuperül hangzik, én vigyázok rád végig, ha kell a házvezetőiddel is elintézem a dolgot.
Sima liba, mondhatjuk így is, még legyintenék is egyet, de azért nem biztos, mert ez házfüggő is. Nyilván a legnagyobb befolyásom az Eridonban van, Ophelia amúgy is itt lesz, Niconál pedig jó a meggyőzőkém, hogy adja nekem a lányt egy délutánra, sőt, jöjjön ő is, mert este tábortűz lesz, meg mályvacukor sütés, és aztán, kint alszunk a szabadban. Tudom, hogy élvezné. Még a Rellonnal is jó a viszony, és talán a navine HVH-ra is van némi ráhatásom, szóval nem állok rosszul, de engem ismerve, odállok a Levita vezetősége elé is könnyűszerrel.
- Eléggé elgondolkodtató, hogy te a gyerekkorom kivetülése vagy.
Felelem vigyorogva, bár az igazság az, hogy az én gyerekkoromat az ellenségeimnek sem kívánom. Nem is nagyon beszélek róla, sok minden miatt. Leginkább azért, mert nem akarom, hogy máshogy nézzenek rám. Azt akarom, hogy azt az Emily-t ismerjék meg, akik előtte állnak, és ne azt, aki egy mérgező családban élt nagyon hosszan. A legtöbben úgy tudják, hogy csak egy testvérem van, Cole. Azok, akik gyerekként is ismertek, tudják, hogy van Rosie, páran hallottak már Valery-ről, és még kevesebben, talán csak Adrian Sydney-ről. Összességében a mai napon a legtöbbet, amit elmondok magamról, hogy az egyre elismertebb festő, Allan Colton Fisher a bátyám. Hogy boldog vagyok, érettségizett, halmozottan diplomás, gyerek centrikus, vidám tanárnő. Ezt az életet szerettem volna elérni, és most benne vagyok, boldogan.
- Ne is, én sem tudom, hogy hogyan csináltam. Először párhuzamosan volt a Bagolykő meg a gimi, aztán azonnal elmentem egyetemre, így a bagolykő és a tanárképzés, aztán meg hogy kijártam a bagolykövet, az AMSen is elkezdtem tanulni, mellette ott volt a tanári és felvételiztem még óvodapedagógusnak is. Nem tudom, hogy hogyan csináltam végig az egészet, őszintén, fogalmam sincs.
Azt meg inkább csak engedjük el, hogy van okj-s papírom is, hogy a legkisebbekkel is foglalkozhassak. Szóval igazi tanulás-terminátor funkción voltam az elmúlt öt-hat évben, és bár nagyon csábít a mesterképzés gondolata, most inkább tényleg csak a tanításra és az életre szeretnék koncentrálni. Volt pár káoszos pillanatom, mit helyre hoznék.
- Vagy lehet külföldi is, de szívesen éljen itt. Az iskola nemzetközisége miatt eléggé vegyes ma már az itt élők köre, sok a külföldi, de vannak fordítógyűrűk, mivel az ember szerencsére megérti a többieket.
Nekem ugyan nincs az ujjamon, de ennek annyi az oka, hogy beesett az éjjeliszekrény mögé, és még lusta voltam elhúzni. Beszélek magyarul és angolul, valamint kiváló vagyok konyhanyelvi jelelésben, vagyis abban a tudományban, amikor egy külföldivel megpróbálsz a kezeddel meg a testeddel kommunikálni, és végül totálisan rossz irányba küldöd.
- Mondjuk az biztos, mert akkor később is, amikor régész leszel, segíthet bejutni a legszűkebb, legkisebb helyekre is. Szóval ez onnantól nem is igazán lenne átok. Apukád nem aggódik, hogy ebbe az irányba indulnál el?
Mert azért egy olyan trauma után, ahol az egyik fél feladja a hivatását is azért, ami a másikkal történt, biztos, hogy érdemes lenne elgondolkodni, milyen hatást is vált ki a gondolat, hogy a másik nem megijedt, hanem éppen ebben az irányban tervezi a jövőjét folytatni. Szegény apukája nem nagyon repeshet a boldogságtól, de nyilván támogató, hiszen arról nem esett szó, hogy ne így lenne.
- Igaz is, meg hát még annyira nem vesznek észre a többiek. A legszuperebb hely a házban amúgy az erkély, főleg alkonyatkor, gyönyörű szép, nyáron pedig csak jó kiülni oda, mert hiába van magasan, nagyon kellemes az időjárás.
Én nagyon szerettem legalábbis ott lenni, de ami engem illet, inkább a természet gyereke vagyok, szóval, amikor csak tehettem az erdőben bóklásztam, vagy a vízesésnél voltam, ami örök életemre a legcsodálatosabb helyszín marad. Az összes ottani emlékem gyönyörű, és sosem szeretném őket elfelejteni.
- Nem, még nem, csak azt tudom, hogy tíz állomást szeretnék. Pontosabban kilenc állomást, mert a tizedik lenne az indulás. A csapatnév választás, a közös induló írása, az egyenruhájuk, amit arra a napra választanak. Örülnék, ha segítenél nekem.
Elő is veszem a tollam és a jegyzetfüzetem, és fellapozva figyelmesen fordulok a lány felé, hogy meghallgassam, mit agyalt ki.
Hozzászólásai ebben a témában
Farkas Piroska Beáta
INAKTÍV


Pirinyó
offline
RPG hsz: 25
Összes hsz: 154
Írta: 2020. február 16. 20:06 | Link
Emily


- Na és azt szabad tudni, ki az a titokzatos testőr? - kérdezem olyan hangsúllyal, melyből nyilvánvaló, hogy a kérdés valódi, már nem csak  a vicc kedvéért feszegetem a témát. A lány arcát látva ugyanis nyilvánvalóvá válik számomra is, hogy az a bizonyos testőr egy valódi személy lehet, akivel a kapcsolat valóban nem egyszerű valamiért. Persze a világért sem szeretnék indiszkrét lenni, legalábbis nem túlságosan, de magamból kiindulva olykor jót tesz kibeszélni egy idegennel a különféle problémákat, ráadásul könnyebb is néha.
- Végül is lehetnek vidám történetek is félelmetes helyett. Lehet egyszerűbb is lenne, nem? Feltéve, ha nem ismersz egy zseniális rémtörténet mesélőt. - végül is, talán egyszerűbb lenne, ha hagyná az egész rémisztgetőst részt, de meg kell hagyni, a tábortűz melletti kísértethistóriák által kölcsönzött hangulat ma már szinte elengedhetetlen egy igazán jó, erdei program végén. Legalábbis méltán olyan gyakoriak.
- Király! Akkor majd, ha nem akarnak elengedni, repülök hozzád segítségért! - lelkesedek fel. Talán a hosszú hónapokig tartó magány és bezártság teszi, de a lehetőség, hogy egy időre kizökkenhetek és kicsit megfeledkezhetek az utóbbi idők nehézségeiről, traumáiról és problémáiról hatalmas megkönnyebbüléssel tölt el, és szó szerint foggal-körömmel kapaszkodok minden adódó lehetőségbe, ami egy kis vidámságot ígér.
- Húha! Ez iszonyatosan kemény, ráadásul ilyen huzamos időn keresztül... Mi volt, ami erre az életmódra motivált? És mi volt az, ami közben segített benned tartani a lelket? - kérdezem, részben, mert nagyon érdekesnek tartom, részben, hogy tanácsot kapjak, én hogyan csináljam végig a tanulmányaimat, ha esetleg mégis újból halmozni kényszerülök őket. Felsőoktatásban nyilván lényegesen keményebb dolgom lenne, és már a gimi-Bagolykő páros is elképesztően nehéz volt.
- Fordítógyűrű? Az micsoda? Még életemben nem hallottam ilyet. - csodálkozom, őszinte ámulattal. Hiába nőttem fel varázslócsaládban, úgy látszik, mindig fogok valami új dologról hallani. Minden esetre ha ez a cucc az, amire gondolok, nekem is be kell szereznem egy ilyet!
- Hmmm. Igazad lehet. De az megint csak akkor lenne jó, ha tudnám irányítani, hogy dolgozni is tudjak közben, mert így elég esélytelen lenne kivonulnom a terepre. Legalábbis nem hiszem, hogy a mugli férfiak elismernének egy harminc centis nőt főnöküknek. Asszem ennek a megvalósítását még nagyon át kell gondolnom... - pedig milyen jó gondolat is, amit Emily mondott. Na mindegy, ez van. - De igen, nagyon is aggódik. Csak úgy van vele, hogyha ezt a traumát sikerült átvészelnem, jó eséllyel nem ér majd akkora baj vagy sérülés, amivel ne birkóznék meg. - magyarázom. - Ő azért adta fel, mert úgy érzi, ami történt velem, kizárólag az ő hibája volt, és tehetett volna ellene valamit, ha körültekintőbb és figyelmesebb lett volna. Vagy leginkább elejét vehette volna, ha egyáltalán nem is visz el magával... Ez utóbbiban be kell ismernem, igaza van. Tényleg nem az a munkahely, ahová normális esetben elviszi magával a szülő a gyereket, hogy az bámészkodjon. De hozzátartozik, hogy én kószáltam el, és Api se tudhatta, hogy a tucatnyi manóból nem kapott el egyet, ami a többivel ellentétben megbújt és a családja elfogása után megkeresett, hogy bosszút álljon a családja elrablóján. - valóban borzasztó élmény volt, aztán amikor egy hónap múlva összementem újból, és kiderült, hogy ez egy huzamosabb ideig kitartó, talán örökké fennálló probléma lesz, teljesen magamba zuhantam. Depressziós lettem, nem akartam találkozni senkivel, csak a sebeimet nyalogattam. Mindeközben csak arra volt energiám, hogy mikor a szüleimmel beszéltem, leginkább Apival, kihúzzam magam és azt mondjam: ,,Api, ez így jó, mert más szemszögből is láthatom a világot!'' Persze nem hazudtam, de egyáltalán nem ilyen könnyedén éltem meg a dolgot. Ma sem így élem meg, bár mindent megteszek, hogy elhitessem magammal és kicsit másokkal is. Azt viszont nem szeretném, ha Api látná rajtam ezt, és még nagyobb lelkiismeret furdalása lenne. Azért is jöttem el otthonról végül, hogy ne kelljen már annyira tartanom magam. De itt is ezt csinálom, próbálom tartani magamban a lelket és tényleg megtalálni a szépet ebben az egészben. Azt hiszem, most is ezért pattantam seprűre és jöttem el a Bogolyfalvi tóig, hátha itt találok valami értelmet.
- Nekem eddig a Kuktasarok a kedvencem. A léte megmentette az életem. Pontosabban az egyik Eridonos srác, aki tegnap megtalált a Híres Főnixek csarnokában - akkor is ekkora voltam, nem ismertem senkit, eltévedtem és azt hittem, saját magamat fogom megemészteni, annyira éhes voltam -, és elvitt oda enni. Szerintem az egy életre boldog emlék marad, olyan rosszul éreztem magam előtte. És képzeld, még azt is megengedte, hogy felüljek a vállára! - újságolom széles mosollyal és szikrázó szemekkel, mintha csak valami hatalmas, egész életemet meghatározó dologról áradoznék. Bár, ha azt vesszük, hogy Petya volt az első, aki ekkorán ismert meg engem, és milyen jól és aranyosan reagálta le az egészet... Igen, ez valóban egy életen át meghatározó élmény marad.
- Hú, hát, lehet hogy ez kicsit bonyolultabb, meg lehet kicsit veszélyesnek is hangzik elsőre, gyerekekről lévén szó, de... - cseppet meglepődök, mikor már a jegyzetfüzettel kezeiben fürkész, hátha mondok most valami mentőötletet valamelyik állomásnak. Meg is mosolygom, de végül is érthető. Nagy vállalás ez egy személyre, még egy csoportra bontva is az lenne, nyilván minden gondolatért hálás, még ha el is veti az ötletet. - Mi lenne, ha vennél egy olyan csapatfeladatot, aminek a megoldásában a csoport minden tagjának részt kell vennie, ezért csak az egymással való kommunikálással lehet megcsinálni, és mindezt a tó mélyén kell megoldaniuk, ahol nem tudnának egymással beszélni, és még izgalmas is lenne számukra? Mondjuk, a csapatok mindegyik tagja kapna pár építőkockát, levegőbuborékot növesztenénk a fejük köré, hogy ne fulladjanak meg, nyilván, és a víz alatt, akár plusz világítás mellett kell közösen építeniük valamit a kockákból. Akár egy megadott időtartam alatt. - adom elő, a lehető legbiztatóbb hangsúllyal az ötletem. Furcsán hangzik, én is tudom, de ahogy beleképzelem gyerekkori önmagam egy ilyen szituációba, imádom az egészet. - Szerintem nagyon élveznék, hogy víz alatt csinálhatnak valamit, ráadásul ez a feladat a gyakorlatban szerintem nem is olyan könnyen megvalósítható a versenyzőknek, amilyennek hangzik, ha nem beszélhetnek egymással. - adom elő, hétévesekre gondolva talán egy kissé vad ötletem. Egyelőre más nem jutott eszembe, de az biztos, hogy ha egy gyereket, szárazföldi feladatok mellett egy ilyennel zökkentenek ki, teljesen oda-vissza lenne az izgalomtól.
Hozzászólásai ebben a témában
Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2020. február 17. 12:46 | Link
Piroska

- Tudsz titkot tartani?
Mondjuk nem annyira titok, hiszen egyre több helyről hallottam vissza, hogy látnak bennünk fantáziát, vagy éppen azt, hogy a veszekedésünk nyomán rájöttek, hogy volt közöttünk valami, vagy mert szilveszterkor láttak csókolózni minket. Szóval annyira nem nagy titok a dolog, de hát ha játszunk, félig, akkor legyen ilyen titkos a dolog. Már nem a tanárom, már kollégák vagyunk csak.
- A neve Nico. Házvezető-helyettes az Eridonban. Mi, nem is tudom, hogyan vagyunk, hullámzunk leginkább. Mindig van valami, ami miatt félresiklunk, de szeretjük egymást. Csak nem könnyű a felnőtt élet.
Nem hittem volna, hogy ennyire nehéz, de valahogy megéri a dolog, mert nagyon szeretem Nico-t. Talán egyszerűbb lenne, ha képesek lennénk félretenni a sérelmeinket, de akkor nem lennénk önmagunk. Fogalmam sincs, hogy mi lesz ennek a vége, hogy mikor tudjuk majd letisztázni a köztünk lévő erős érzelmeket úgy, hogy képesek legyünk lépni egyet a boldogságunk felé. Nem szeretném, ha erre a válasz a soha lenne. Én tudom, hogy őt akarom, és nagyon remélem, hogy ő is engem.
- Csak ha vidám, azt vajon élvezik? Az este vége tábortűz lenne, éjjel. Utána kint alszunk, csillaglesés, sátrazás.
Ez csak egy teszt jellegű, egyelőre falun belül. hogy egyáltalán mennyire tetszik nekik a dolog, mert ha annyira nem, akkor ugye nem lehet nagyon erőltetni, ha meg igen, akkor terveink között szerepel a táboroztatás is, távolabb, Szalamantonon vagy Orfűn. Viszont először mindenképpen biztonsági játékosok vagyunk, hiszen nem akarjuk azt, hogy komolyabb baj legyen egy riadalomból például. Ez most mindenkinek egy új helyzet lesz, és egy ilyen kicsiből is rengeteg tanulságot le lehet vonni, meg lehet kérdezni a gyerekeket is, hogy ők mit szóltak hozzá, mennyire tetszik nekik. Én simán csináltam volna már nagyban, de azért próbáltam minél inkább a relativitás talaján maradni.
- Megbeszéltük. Tetszik, hogy ilyen hatékonyak vagyunk.
Mosolyodom el, és komolyan kezdem azt hinni, hogy valami furcsa mágia révén a fiatalkori énem köszön vissza, vagy lehet, hogy a jövőből érkező gyerekem az, aki szeretné, ha megfoganna, mert különben megszűnik létezni. Igen, szerettem a Bűbájos Boszorkákat gyerekként, nem kell beszólni arra, hogy mennyire őrült ötleteim vannak. De mondjuk elég menő lenne, ha kiderülne, hogy a gyerekünk. Mármint, jó, oké, ilyet nem jelentek ki, mert ha meg kiderült, hogy én azt szeretném, hogyha a jövőből jött gyerekem apja Nico legyen, ő meg beközli, hogy Adrian az mondjuk, akkor nem olyan fesztelen a buli már. Szóval, összegezve, ha Piroska a gyerekem, akkor legyen bárki is az apja, jó eséllyel szeretem őt is. Remélem, hogy nem gondolatolvasó, mert nagyon ciki lenne, ha hallaná, hogy felelős felnőttként milyen gondolataim vannak róla.
- Mikor van a szülinapod?
Jó, csak na, meg kell győződnöm, hogy nincs baj, hogy nem az van, hogy tényleg azért van itt. Felelősségteljes felnőtt vagyok, aki éppen bepánikolt azon, hogy ha esetleg nem szexel, akkor nem lesz ilyen klassz gyereke, mint Piroska. Ez is valami olyan, amit csak úgy engedjünk el.
- Nagyon sokat pörgök, nagyon sok energiám van, állandóan kattog az agyam, és hajlamos vagyok hülyeségeket csinálni. Annak érdekében, hogy ez ne így legyen, a sok kattogást tanulásra fordítottam. Lehet ez valami születéskori gikszer amúgy, a családom tele van bolondokkal.
Nevetve legyintek egyet erre a kijelentésre, és lássuk be, nagyon szépen fogalmaztam, mert a bolond nagyon enyhe kifejezés arra, amit amúgy a mesés Fisher gének magukban hordoznak. Egyedül a legkisebb húgommal nem tudom mi van, de tuti biztos, hogy ha minden testvérével van valami neccesség, akkor ő sem úszta meg. Mondjuk ez még mindig jobb, mintha én is anorexiával küzdenék, vagy azzal, hogy dühlevezetés gyanánt belemártom a kést a testvéreimbe. Vannak sztorik, maradjunk ennyiben.
- Ami a másik mondandóját az anyanyelvedre fordítja át. Bármilyen nyelven is beszél a másik, te olyannak hallod, mint a saját nyelved, és fordítva. Ha mondjuk én most franciául beszélnék hozzád, de lenne gyűrűnk, akkor te magyarul hallanál, én pedig téged franciául.
- Elképzelve viszont ezt az esetet, nagyon aranyosnak találom, ahogy állsz egy sziklán, körülötted a férfiak, és dirigálsz nekik. Ez már nem is feminizmus lenne, hanem egyfajta új nőiség kultusz.
Nem is tudom, hogy létezik-e olyan, ahol a nő a teremtés koronája, és a férfiak hódolnak be nekik. Nem szeretnék ilyenben élni, és kifejezetten élvezem, hogy ha van olyan ember, akire moshatok, főzhetek, és tudom, hogy ez furcsán hangzik, de én még nagyon hiszek a tradicionális felépítésű kapcsolatokban. Nem akarok se irányító, se egyenlő lenni, én szeretek minden szempontból nő lenni.
- Egyszer nekem is volt egy ilyenem. Még gyerekként, figyelmetlen voltam, és a kilőtt nyíllal majdnem megöltem a húgomat. Akkor nagyon megijedtem, hónapokig nem is nyúltam hozzá, de apa azt mondta, hogy nem szabad eldobnom egyetlen hiba miatt, így újrakezdtem.
Akkor nagyon féltem, és azt, hogy mennyire volt ez a véletlen műve akkor, a mai napig nem tisztáztuk le. Nem mondom, hogy tudatos lépés volt, inkább ösztönös, amiért Cole-t bántotta. Mondjuk szerencsésebb persze, hogy nem lettem gyilkos, de annak az egésznek az élménye és emléke a mai napig megvan. Az egyetlen sebhely, amit nem engedtem meggyógyítani, mert arra emlékezni akarok mindig. Az tart engem a józan eszemnél.
- Nincs igazi felelős, és nincs igazi hibás. Életünk eseményei azért történnek, hogy kijózanítsanak minket. A nagy pofonok pedig nagy csodákra képesek.
Ezt nagyon megtanultam legutóbb, mikor Nico a szemembe mondta a dolgokat, és bármennyire is nem tartom fair-nek, hogy hónapok óta a semmi miatt haragszik rám, és nem képes megbocsátani, azt be kell látnom, hogy jogos volt az, amit akkor mondott, hogy tényleg úgy viselkedtem, mint egy buta szőke. És tényleg kellett már valami, ami felnyitja a szemem, de oké, megtanultam a leckét, most már jó lenne, ha normalizálódnánk.
- Várj, már van bent is kajálda? Istenem, szerintem visszairatkozom, megcsinálok egy mesterszakot. Imádok enni, de régen még ki kellett lopakodnom éjjel a konyhába, ha éhes voltam.
És éhes voltam. Én elég gyakran vagyok éhes, és elég sokat is eszek, de szerencsére mozgok is, úgyhogy végül is, ami bemegy, azt le is mozgom, csak ez sem lesz egy örökké fenntartható állapot, mert ha terhes leszek, akkor például a táncot hanyagolnom kellene, nem hiszem, hogy terhes pocakkal egy rúdra kéne felmásznom.
- Oké, hivatalosan is ez az eridonos srác a kedvencem. Melyikük volt?
Azért jobb, ha nevet is köthetek ahhoz az emberhez, aki megakadályozta, hogy szegény leányka éhen haljon, mert valljuk be, egy csodálatos beszélgetőpartnertől fosztott volna meg a világ, ha tényleg magát kellett volna megemésztenie. Figyelem a feladatleírást, és miközben beszél, jegyzetelek, de nem veszem le róla a szemem, ez is egy olyan szuper képesség, amit az évek során sikerült elsajátítanom. Ilyenek ezek a hétköznapi csodák, ha már a mágiám gyér, legalább pótoljam valami hasznossal.
- Hű, ez eléggé menő lenne, szerintem imádnák is, de először mindenképpen le kellene tesztenünk, hogy mennyire megvalósítható, mert különben a szülők lázadást indítanak ellenem, és akkor aztán futhatok, azt meg eléggé utálok.
Vallom be őszintén, kicsit kuncogva is, mert tudom, nevetséges, de ha futni kell, akkor én inkább elbújok, mert bénán futok, mint Phoebe a Jóbarátokban.
Hozzászólásai ebben a témában
Farkas Piroska Beáta
INAKTÍV


Pirinyó
offline
RPG hsz: 25
Összes hsz: 154
Írta: 2020. február 17. 17:12 | Link
Emily


Jobb kezem Biblia hiányában szívemre csapom, a balt pedig az ég felé lendítve, komoly arccal jelentem ki:
- Ünnepélyesen fogadom, hogy eme titkot megtartom! - igen, kissé talán elvicceltnek hat, de hangsúlyomon és szememen azért érződik, hogy őszintén szóltam.
- Ú, komolyan? De vagány! Még nem igazán ismerem. Hirtelen arcról se tudnám megmondani, melyik lehet ő... - kutatok az emlékeimben. Jobban belegondolva, nem igazán ismerem a tanári kart, mindig csak futólag találkoztam velük, és csak a vizsgáztató tanáraimmal. - Gondolom nagyon jó pasi, ha ennyire elcsavarta a fejed. - állapítom meg mosolyogva. - Nem, biztos nem könnyű, de tényleg annyira bonyolult, mint amennyire azzá teszitek? - kérdem kissé összehúzott, de mosolygó tekintettel. Az ember gyakran túlbonyolítja a dolgait, mert belülről nehezebbnek érződik, mint amilyen valójában. Na meg sokszor több, kisebb és áthidalható problémákat helyez előtérbe, mint ami valóban gondot okoz, hogy elfedje a tényleges problémát. Hogy azért-e, mert valahol élvezi a probléma létét, vagy mert nem akar szembesülni vele, már más lapra tartozik. Persze ez normális, én szoktam ezt csinálni, de utólag általában arra döbbenek rá, hogy fölösleges volt.
- Hát, nem tudom, talán annyira nem. De ha van olyan ember a tanári karban, aki jó az effajta sztorizásban, akkor ezt már ki is pipálhatod. Kérdezz körbe, hátha lepasszolhatod ezt a részt valakinek, aki szívesen és jól csinálná. De ha nincs ilyen, kereshetünk is történeteket, megtanuljuk és elmondjuk ott. Én vállalom, ha nem találsz rá senkit. Mármint nem a keresést, nem tudom, mi való a gyerekeknek, csak a mesélés részét. - mosolygok. Ha van rá jelentkező, nem happolom el a feladatot, de ha nincs, szívesen mesélek előre kiválogatott történeteket. Kitalálni nem tudnék, de állítólag jó mesélő vagyok.
- Jó csapat lennénk, az az érzésem. - nevetek. Egyre inkább szimpatizálok Emilyvel, igazán üdítő személyiségnek találom. Az, hogy ennyire szereti amit csinál, nagyon pozitív kisugárzást kölcsönöz neki. Alapjáraton nem vagyok jóban a gyerekekkel, állandóan zavarban vagyok előttük, és ha csak pár évvel is fiatalabb nálam valaki, mondjuk öt-hat évvel, én már akkor sem igazán tudom, hogy szóljak hozzájuk. Igen, lehet, hogy ez még probléma lesz, de a szemben ülő fiatal nő társaságától kedvet kaptam ehhez a számomra újfajta kihíváshoz. Merthogy nekem ez nagyon is az lenne, viszont egyelőre nem érzem szükségét, hogy ezt közöljem is vele. Végül is, én nem vagyok pedagógus, és ha részt is veszek majd az eseményen, nem olyan szereppel, mint ők és kollégái.
Az arca kissé változni kezd, és valószínűleg önkéntelenül, de furcsa kifejezést ölt, ahogy engem méreget. Merthogy méreget, ami azért érdekes, mert a mi-létem megtárgyalásán már túl vagyunk, a látványomat is megszokhatta már, legalábbis eddig a percig úgy tűnt, szóval sehogy sem tudom kitalálni, mire is gondolhat. Megzavarni azonban nem szeretném, mert kíváncsivá tett és talán, ha elég messzire jut el jelen gondolatmenetében, kipiszkálhatom belőle, min is törpöl oly' bőszen.
- Június 9-én (váltás decemben 9-én - álm. megjegyz.). - felelem őszinte megdöbbenéssel. Valami jelentőségteljesebb kérdésre számítottam. Valami... Nos, mindenképp valami mélyenszántóbbra. Lehet, hogy ő is a csillagjegyemből kiindulva szándékozik épp feltérképezni és az alapján megállapítani, milyen is, ki is vagyok én, mint előtte oly sokan? Mert ha igen, bajban lesz, hisz senki horoszkópszakértő nem ment még a születési dátumommal semmire. Se mugli, se varázstudó, sem, ha akkor ismert meg, sem ha már élt együtt velem egy háztartásban. Hogy azért-e, mert én vagyok furcsa, vagy kókler volt az összes, már sosem derül ki számomra. Bár inkább arra fogadnék, hogy áltudomány az egész. - Miért kérded? - teszem hozzá végül, még mindig hatalmas, kerek szemekkel meredve rá. Nem, ő nem tűnik annak a horoszkóp mániás együgyű libának. Bár sose lehet tudni. Minden esetre nem számít, ha ez is a helyzet, neki is lehetnek hibái, attól még szimpatikus.
- Hát, hülyeséget csinálok én is eleget, néha mások kárán is, de sajnos én nem tudom ezt kikerülni annyival, hogy kötelezettségekkel táblázom be a napjaim... Szóval le a kalappal. - vigyorgok. Bár kétségtelenül jó módszernek hangzik. És dupla haszon. El kéne gondolkodnom rajta. - De végül is, a hülyeség teszi igazán színessé az életet. - osztom meg vele az ezzel kapcsolatos legfontosabb nézetemet. Bár határok azért vannak. Na jó, valakinek biztos vannak...
- Hát akkor tényleg kell nekem is egy ilyen. Honnan lehet szerezni? Mindig a nyelvek voltak a gyenge pontom. Meg a matek, de azt jobb, ha nem is említjük... Szerintem varázslat nélkül kettesre se tudtam volna leérettségizni. - oké, ezt határozottan nem kellett volna mondanom, de most már mindegy. Remélhetőleg Emily elengedi a füle mellett... Jaj Istenem. - De mi van akkor - fogok bele nyomban a félig terelésnek szánt, félig nagyon is komoly kérdésbe -, ha egy mugli társaságában vagyok, aki nem ért angolul, és én sem, de rajtam van a gyűrű és odajön hozzánk egy turista, aki csak angolul beszél, kérdez valamit, amit én lefordítva hallok? Tudni fogom, milyen nyelven szólt, vagy magyarnak hinném? És ha válaszolok neki, amit ő angolul fog hallani, azt a mugli társam milyen nyelvűnek hallja majd? - meredek már magam elé, miközben a szituációt elképzelve mutogatok a magam elé virtualizált személyekre, kissé zavart arckifejezéssel. Igen, valóban, ez kissé kacifántos, és épp ezért okoz most nekem komoly fejtörést.
- Jó, mondjuk, ilyesmit szívesen teremtenék. Meg hát ahogy mondani szokták, kicsi a bors, de erős... - vigyorgok bizalomittasan. - Ha elég erősre varázsolom a hangom, még 33 centisen is kivívhatom a tiszteletüket. Talán akkor még biztosabb alapokon is állna, mint normális emberi méretekkel. Bár ki tudja. Ha minden jól megy, ez nem derül ki.
A lövöldözős történetét elképedve hallgatom. Ez valami elképesztő. - Áááá...! - húzom el a szám megrökönyödésemben. - Ez nagyon komoly! Nem is tudok erre mit mondani. Hogy tudtad újra folytatni? Gondolom, nem csak apukád hatása volt. - hitetlenkedek egy sort. Én is íjaztam pár évig a gimiben rendszeresen, kvázi tesi helyett, de sosem volt olyan, hogy valaki eltalált volna valakit, vagy akár csak a közelébe került volna bárki is egy ilyen esetnek. Szigorúak a szabályok, mikor valaki lőfegyvert vesz a kezébe, akkor minden környéken levőnek figyelnie kell. Még kihúzatlan nyíllal célozni is tilos, míg nem győződtünk meg róla mind, hogy mindenki éber és komoly. Ilyenkor mindenki figyel mindenkire, akár van nála íj, akár csak néző. Ez alap. Épp ezért normális keretek között ilyen nincs, hogy véletlenül majdnem eltalálsz valakit, ez számomra nyilvánvaló, de most inkább nem feszegetem a témának ezen részét. Az már egy másik, belemenősebb beszélgetés.
- Vagy ha nem is magáért a kijózanításért akkor azért, hogy neveljen és felkészítsen nehezebb helyzetekre. Hogy ha valami valóban nagy kihívással vagy bajjal találkozunk szembe, ne az legyen az első, és ne csak üljünk kétségbeesetten, magatehetetlennek érezve magunkat, hanem tudjunk vele megbirkózni. - mindig e szerint a hozzáállás szerint éltem az életem, és most is ez az egyetlen dolog, ami segített összekaparni magam, seprűre ülni és kirepülni a tóhoz. De sajnos ez a felfogás sem teszi könnyűvé a nehézségek megélését. Segít, de attól a harc még harc marad. Vagyis inkább ez motivál, hogy egyáltalán felvegyem a harcot.
- Csepreghy Péter. Ismered? - felelem vidáman. - Viszont ott magadnak kell kaját csinálni, szóval nem hiszem, hogy csak ezért megéri újabb tanulmányokat kezdeni ennyi év után. - tényleg jót szórakozok ezen a lányon. Meg kell hagyni, ő se semmi egy teremtés.
- Van többféle varázslat is, amivel az ember hozamosabb ideig a víz alatt maradhat. A legkézenfekvőbb, gyerekekről lévén szó a buborék a fej körül. Legalábbis szerintem. Meg aztán a feljönnek, egy intéssel meg lehet szárítani őket. De ha valaki mégse akarna részt venni benne, majd kap valami alternatív feladatot. - vonom meg a vállam. - Ha meg mégis futnod kell, majd elbujtatlak az Eridon-toronyban. Petya biztos téged is szívesen ellát kajával, ha huzamosabb ideig kell rejtőzz. Vagy ha ő nem, majd Nico bácsira bízzuk sorsodat... - zárom le egy sejtelmes mosoly kíséretében.  
Hozzászólásai ebben a témában
Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2020. február 22. 13:50 | Link
Piroska

- A legszőrösebb.
Felelem széles mosollyal, mert valljuk be, a legtöbb hímnemű tanárnak van valami szőr a pofiján - talán csak VZR kivétel ez alól -, de az én Macim a legszőrösebb, és én ezt élvezem. Sosem hittem volna, hogy egy nap éppen ez a testi tulajdonság lesz a legvonzóbb a számomra, de ha csak rá gondolok, jóleső borzongás járja át  a testemet. Boldog vagyok tőle, hogy éppen ő az a bizonyos nagy Ő, és hogy nekem alkalmam van valóban szerelmesnek lenni belé, ismerni őt, és talán idővel szépen mindent helyrehozni.
- Nem tudom, hogy mások hogyan gondolnak rá, de mondjuk azt se bánom, ha nem tartják annak, nekem a legjobb.
A kérdésére egy kicsit kuncogok is, miközben megrázom a fejem. Egyáltalán nem bonyolult a helyzet, de igen, mi maximálisan képesek vagyunk megbonyolítani. Azt hiszem, mi tényleg képtelenek vagyunk unatkozni egymás mellett, mert még azt is képesek vagyunk extrán megbonyolítani, hogy megfogjuk egymás kezét. Azt hiszem, valami mind a kettőnk életéből kimaradt kamaszkorunkban, mert olyanok vagyunk, mint az első szerelmes éppen csak pubertások, akik nem is tudják, hogyan kell ezt, de próbálnak úgy csinálni, mintha felnőttek lennének.
- Egyikünk se könnyű eset.
Ismerem el, és azért van abban valami, amikor egy harminchárom centis lányka ad életvezetési tanácsot, és még neki is jobb rálátása van a kapcsolatodra három perc után, mint neked közel egy évvel később. Viszont nekem fontos az, amit mond, mert valljuk be, minden ilyenből rengeteget tanul az ember, és nekem nagyon fontos, hogy tanuljak, hogy fejlődjek, hogy tényleg jó legyek ebben a párkapcsolat dologban, mert eddig nagyon nem voltam a toppon.
- Apukád nem vállalna ilyet? Akkor találkozhattok tanév közben is, és ha ketten mesélnétek el egy történetet, akkor szerintem nagyon nagy sikere lenne. Nem is kellene kitalálni, hiszen az ő munkája szuperizgalmas, a kalandjaitokra biztos nagyon kíváncsiak lennének.
És akkor aztán nem lenne benne semmi, ami nem valódi, hiszen napközben a tanárok által tanított tárgyakból lenne az akadályverseny is, és a végén, így, igazi történeteket hallgathatnának meg a gyerkőcök. Hát nem lenne tökéletes a dolog? De! Olyan jó lenne, ha ez egy ilyen tökéletes keretet kapnának. Nagyon el tudom képzelni, hogy ez valóban így történik majd.
- Június kilenc.
Ismétlem meg elgondolkozva, és bár tudom, hogy lehetetlen, mivel az a hatodik hónap, és biztos vagyok benne, hogy jelenleg nem vagyok áldott állapotban, azonban, az is lehet, hogy a jövőév június kilencedikére utal, akkor meg még van időnk, hiszen az csak szeptember vége felé lesz esedékes. Hogy terhes legyek szeptemberben? Hát nem is tudom. De neki, ha tényleg a gyerekem, hogyan mondom el, hogy annyira nem szeretném, hogy megfoganjon még, de amúgy nagyon kedvelem? Vagy mondjuk Niconak, hogy képzelje, micsoda felfedezést tettem, az összetöpörödő lányka igazából a jövőből jött lányunk, aki ha nem esek teherbe, eltűnik és kitörlődik a világból, mi meg megváltoztatjuk a történelem menetét, szóval irány egy világkörüli út, mert után nagyon elfoglaltak leszünk.
- Ne nevess ki, de felmerült benne, hogy a gyerekem vagy a jövőből. Annyira hasonlítunk, hogy az szinte hihetetlen.
Nem hittem, hogy van belőlem még egy, és annyira furcsa. Olyan könnyen beszélgetünk, olyan sok mindenben egyezünk, olyan jól megértjük egymást. Nekem ez egy teljesen természetes gondolatmenet, egy fél pillanatig se mondom, hogy nem vagyok elrugaszkodott, de hát lássuk be, van alapja a dolognak. Mondjuk, ha beközli, hogy rúdtáncol vagy szeret íjászkodni, esetleg csellista, akkor meg aztán tényleg nem én vagyok az elmebeteg, és van abban valami, amit mondok, és nem vagyok teljesen bolond. Csak maximum egy nagyon kicsit.
- Néha nagyon vad elképzeléseim vannak.
De nem, tudom, hogy ilyen jövőből jött gyerekek tényleg csak a mesékben és a filmekben vannak, mert ha lenne is egy időnyerője, leszakadna a keze, mire visszateker majd húsz évet, szóval ki van zárva, hogy ez igaz legyen. Csak hirtelen nem tudtam mást gondolni. Ez egy annyira kézenfekvő opció volt. Annyira, hogy hirtelen frászt is kaptam tőle. Nem, nincs bajom vele, csak én még nem szeretnék terhes lenni. Még egy pár évig nem szeretnék osztozni Nico-n, legyen ez bármennyire is önző kijelentés, így érzek. Most egy kicsit szeretném, ha csak mi ketten lennénk, hogy működőképessé formáljuk a dolgainkat, és talán, hogy egy kicsit leegyszerűsítsük a sok bonyolultságot, amit okozunk magunknak.
- Ezzel egyetértek, csak kell lennie egy határnak, egy mértéknek.
És mi ezt a mértéket nem találtuk még meg, szóval mindenképpen egy jó pár dolgos hónap áll még előttünk, mire eljutunk oda, ahol lennünk kell. Ezt tudom, és elképesztően nehéznek és kihívásokkal telinek is látom, hiszen ha valami nem vagyok, akkor az a türelmesség. Nagyon sokat kell változnom nekem is ahhoz, hogy tudjam jól viselni a dolgokat, hogy tényleg türelmes legyek. Szeretném jól csinálni, és éppen ezért is aggódom túl a dolgot.
- Szerintem, ha bemész a tanulmányira, akkor tudsz igényelni egyet. Viszont a matematikát tényleg ne említsük, mert az valami borzalmas, nagyon sokat szenvedtem vele, pedig azt hittem, hogy az asztrológia lesz az igazi érvágás.
Mondjuk nem mondom, hogy az sokkal jobban ment, de a matek, az tényleg vért izzadós volt. Sokszor közel álltam hozzá, hogy feladjam, és olyankor, amikor leültem tanulni, nem telt bele hat percbe, hogy úgy érezzem, a világ összeesküdött ellenem, és legszívesebben kifutnék belőle. De bizonyítanom kellett magamnak, és ismerem az elszántságomat, csak ezért tudtam, hogy sikerülni fog.
- Ha jól tudom, a fordító gyűrűk csak együtt hatnak, de most megfogtál, és erre nem tudom a választ. Én csak a kastélyban és a faluban használom, ha elutazok valamerre, akkor az angollal és a magyarral próbálok boldogulni.
Ezzel a kettővel szinte gyűrű nélkül is jól megvan az ember itt, de nem szeretek kockáztatni. Sokkal jobban élvezem, ha nem kell kihagynom egy beszélgetést a nyelvi korlátok miatt, de alapból a gyűrűt is ugyebár elég nehezen szoktam az eszembe juttatni, így a legtöbb esetben csak a tudásomra hagyatkozhatok. Legalább azt nem mondhatom, hogy a nyelvtudásomat hagyom parlagon heverni.
- Elképesztően makacs vagyok.
Tényleg, gyakran már betegesen. Makacs, maximalista és mókás, csupa m betűs dolog igaz rám, még a becenevem is, ha mondjuk nem úgy értelmezzük, hogy “Ems”, hanem csak annyit mondunk, hogy “M(‘s)”, szóval teljesen rendben vagyok ezzel a betűvel, és nem tudom, hogy másnak van-e ilyenje, de nekem a kedvenc betűm is az M. A kedvenc számom meg a hármas, nem a szerencs számom, hanem az a számom, amit szeretek leírni. Abba, amit mond a kijózanításról nem tudok belekötni, így csak egyetértően bólogtok. Igen, teljesen egyet tudok érteni azzal, amit mond.
- Eridonos prefektus, Cuki göndör haja van.
Be tudom én azonosítani az embereket a jellemzőik alapján, ez meg családi ártalom, hiszen Cole mellett én is elkezdtem figyelni a részletekre, például arra, hogy kinek milyen az álla, vagy éppen a hajszíne mennyire van összhangban a bőre színével. Szóval már vannak ilyen kis képességeim is. Azért nem török a babérjaira.
- Tetszik nagyon, szerintem ők is nagyon élveznék, lehetne ez az utolsó állomás, és ott kellene megkeresniük az elrejtett kincset.
Arra, hogy Nicora bízná a sorsom, elmosolyodom. Na ez mondjuk egy nem rossz ötlet. Nagyon benne lennék ebben az alternatívában.
- Megnézém az arcát, ahogy ott ülök a klubhelyiségben. Szerintem leírhatatlan lenne. Nincs kedved elmenni sütizni? Fel tudnám most falni a cukrászdát.
Utoljára módosította:Emily Dorothea Fisher, 2020. február 22. 13:51
Hozzászólásai ebben a témában
Farkas Piroska Beáta
INAKTÍV


Pirinyó
offline
RPG hsz: 25
Összes hsz: 154
Írta: 2020. március 8. 13:34 | Link
Emily


Mosolyogva, fejemet csóválva hallgatom a lányt. Fülig szerelmes, az látszik. És mégis... Elképesztő.
- Ha ennyire bele vagytok bolondulva egymásba, megéri nehéz esetnek lenni? Úgy értem, egy pontig nyilván izgalmat hoz a kapcsolatba, de azért mégis. Nem lennétek boldogabbak, ha letennétek a szeszélyekről és csak élveznétek egymás társaságát, azt, hogy van a másik a világon, ráadásul nektek van? - igen, talán kissé indiszkrét vagyok, de mégis. Ha belém lenne szerelmes akiért én teljesen odáig vagyok, szerintem le tudnék mondani a büszkeségem felesleges részeiről a kettőnk kedvéért. És itt hangsúlyoznám, hogy a kettőnkéért, nem az övéért. De persze nincs kedvesem, úgyhogy nem tudhatom.
- Hát, nem is tudom... Ilyet még sose csinált, de végül is megkérdezhetem. Hátha nem táblázta be magát. - nem tudom, mit szólna api, ha kisiskolások játszódélutánjára hívnám kalandmesélőnek, de ki tudja, lehet benne lenne. Alapvetően nem az ő műfaja, de ki tudja. Minket is elszórakoztatott gyerekkorunkban.
Emily képtelen gondolatára azonban még a lélegzetem is eláll pár pillanatra. Utána meg nyomban kitör belőlem a nevetés. Értem én, kérte hogy ne nevessek, de mégis! Egy ilyen képtelenséget csak viccnek lehet szánni, nem? Vagy nem az volt? Nem, ez nem volt vicc. Mégis beletelik jó pár pillanatba, míg abba tudom hagyni és megnyugszom annyira, hogy beszélni tudjak.
- Húha. - nem, hirtelen így se tudok többet kipréselni magamból. Teljes döbbenettel ülök vele szemben, miközben lélekben a Kétségbeesés nevezetű hasadék mellett ácsorogva próbálom összeszedni épen maradt gondolataim. - Nico bácsi átoktörő? Mert ha nem, már itt bukik az elméleted. - vigyorodok el végül, ahogy találok egy, remélhetőleg a lány számára is elég szilárd bizonyítékot elmélete cáfolatára. Na nem mintha tényleg elhinném, hogy komolyan vette az ötletét, de azért jól eshet neki a valóságba való visszarántás. Nekem is jól esne. Vagy nem. Nem, nekem inkább nem, de szerintem Emilynek most valóban szüksége van rá.
- Biztos vagy benne, hogy tényleg annyira hasonlítunk? Úgy értem, van pár dolog, de nem ülünk még itt egy órája sem és hamar egymásra hangolódó emberek valahogy tudat alatt is a hasonlóságaikkal kezdik az ismerkedést. Szerintem legalábbis így működik. Nekünk meg elég jól megy az egymásra hangolódás, nem gondolod? - tárom fel jókedvűen a gondolataim. Persze örülök, hogy van bennünk közös, hisz eléggé megkedveltem a társaságát, de kétlem, hogy mondana ilyet, ha az undokabb énemmel is összehozná a sors. Merthogy olyan is van. Meg gonoszkodó is, de nem mindenki váltja ki belőlem. Ő pont nem. Nagyon nem.
- Akkor még csak olyanokkal használtad, akiknek szintén volt ilyen gyűrűje? Hmm. Pedig akkor igazán buli, ha mindenkivel működik. Na mindegy, akkor is kell egy. - nincs az a pénz, amivel rá lehetne venni, hogy elég időt üljek a valagamon egy nyelv megtanulásához. Nem dicsőség ez a hozzáállás, tudom, meg jó is lenne beszélni még néhányon, de sokadik nekifutásra se sikerült még felfogni a logikáját egyiknek sem, na meg a szavak megtanulása sem az erősségem. Szégyen szemre olykor még a magyarba is belegabalyodok, és ki nem állhatok olyan nyelven kommunikálni, ahol nem vagyok képes a saját igényeimnek megfelelő árnyaltsággal kifejezni magam. Kérdés, hogy egy ilyen gyűrű igazi megoldást kínál-e erre, vagy esetleg ha egy kacifántosabb magyar mondatot kéne átfordítson mondjuk angolra a másik fülében, nem azt hallatja-e a traccsparterrel, hogy az ,,ERROR'' szócskát ismételgetem nagy bőszen gesztikulálva. Hmmm.
- Végül is, a makacsság sok mindenhez hozzásegítette már az emberiséget. - húzom fel szemöldököm egy sóhaj kíséretében, elismerve, hogy ez a tulajdonság tényleg képes felhúzni az embert a padlóról. Nincs is talán szükség másra egy cél eléréséhez. Na persze a célon kívül. Meg a motiváció is jól jön. És a fejben letisztázott menetrend hozzá. És még pár dolog. Na mindegy is.
- Bezony. - vigyorgok. Akkor őt is ismeri. Tök jó. Végül is, Eridonos volt valamikor, lehet még mindig szoros kapcsolatot ápol a házzal. Nem is baj, legalább nem vesznek ki az értékek, és több korosztályon átívelő kapcsolatok alakulnak. Az szinte mindig jó hatással van, mind a két irányba, fiatalabbra és idősebbre is.
- Jó gondolat. Remélem, a megvalósítás is sikerül majd és a többi tanár is díjazni fogja az elképzelést. - na meg a szülők. Mágia ide vagy oda, vannak túlféltő szülők a világon. Pláne ha hétévesekről van szó.
- Hát akkor összehozzuk. - jelentem ki. - Majd meglátogatsz és elérem valamivel, hogy pont ott legyen. - a konkrét haditervet ki kell még dolgozni, de már lenne hozzá egy-két ötletem. Úgyis meg akartam keresni Nico bácsit, majd valahogy egybekötöm a kettőt.
- Sütizni? - pillantok fel kissé megilletődötten. A helyzet az, hogy tudnék enni, sütit pláne, de még nem mentem tömegbe ekkorkán. Persze szeretnék, túl kell esnem ezen is, hisz valahogy kénytelen leszek megbirkózni a helyzettel előbb-utóbb, de hogy pont Bogolyfalván egy vendéglátó egységben... - Hát nem is tudom... - habozok még pár pillanatig. - Tudod mit? Ha meghívsz akkor boldogan. - mondom ki végül, igazából az előtt, hogy tényleg eldöntöttem volna. Ha már kimerészkedtem a toronyból, miért ne? Végül is, Em már nem az első ember akivel aprón hozott össze az élet és jól reagálta le, talán a nagyobb tömeg is elintézi pár csodálkozó tekintettel. Ha meg nem, az se baj, most nem vagyok egyedül. - Utazhatok a válladon?
Hozzászólásai ebben a témában
Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda Fórum→Bogolyfalva→A falu határa