29. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Tanári és képességoktatói pályázat reloaded, részletek a hírben!
Nagy baj van, kérem, riadó! Halló, halló, már megint egy Évnyitó!
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Ophelia Carolina Brown
Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Egyetemi tanár, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Brownie
offline
RPG hsz: 246
Összes hsz: 587
Írta: 2019. november 18. 22:16 | Link

Bánki Barnabás - fogom a kezed, nyugi - stiló

Hangosan felnevetek a következtetésén, de csak legyintek egyet, mert ő is és én is tudjuk, hogy ez egyáltalán nem így van. Szép lenne, hogyha régóta a legjobb társaságot, amit kaphattam legyengézném, főleg, hogy egyáltalán nem lenne igaz a férfira. Kicsit szétszórt és szerencsétlen, mégsem gyenge, mert mindezek ellenére próbálkozik és teszi, amit tennie kell. Nem szégyell semmit, őszintén elmondja, hogy mielőtt eljött volna az állatok végtermékének szagában szaladgált fel s alá, és próbálta helyre hozni a házát. Ki mondd el ilyet bárkinek is?
A nevem máshogy hagyja el ajkait, mint ahogy eddig, mintha ízlelgetné, mintha mást akart volna mondani, mint amit eredetileg kimondott. Egy mosollyal köszönöm meg neki némán. Türelmesen várom meg, amíg egyszer kezemre, majd arcomra, végül ismét kezemre néz, végül elfogadja, hogy aztán el is engedje és ott hagyjon. Ez nem volt valami hosszú életű dolog, de mindenképpen mellette szól, hogy a számlát rendezte. Amint visszatér mellém, mindennemű természetességgel kulcsolom össze ujjainkat, mert bár nem ittam sokat, lépteim ebben a magassarkúban mégis olyan bizonytalannak érződnek. Talán becsiccsentettem egy kicsit.
Szóval, ha csak Barnabás nem húzza el kezét, kézen fogva lépünk ki a fulladt és nyomott pubból. A friss levegő szinte pofán csap, és rögtön kezd kitisztulni a kép előttem. Az égen milliónyi csillag villog, a Hold gyéren világít, de nem is baj, ez így pont tökéletes, legalább nem égeti ki a szemem. Barnabás kérdésére oldalra sandítok, és egy szende mosoly kíséretében válaszolok.
- Én tudom - kezdem el húzni magam után a férfit, ahogy megszaporázom lépteimet a falu széle felé. - Gyere - mosolyom kiszélesedik, ahogy egyre közelebb és közelebb érünk a helyszínhez, amíg végül meg nem látom a tó vízét haloványan csillanni a Hold fényében. - Megjöttünk - engedem el Barnabás kezét és indulok el határozott léptekkel a stég felé.
- Szeretek itt lenni - fordulok hátra a vállam felett, hogy a férfira nézhessek. - Nyugodt, csendes, és ilyen tájt soha nincs erre senki.
Hozzászólásai ebben a témában

Bánki Barnabás
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós, Előkészítős tanár



offline
RPG hsz: 182
Összes hsz: 484
Írta: 2019. november 18. 23:04 | Link

Carolina
Psszt.



Kissé megilletődve veszi a kézfogást, de az ital által nyert bátorságnak köszönhetően, eszében sincsen elereszteni a nőt. Hogy is ne, aztán megint hosszú évek múlva futnak egymásba újra. Szó sem lehet erről, meg szerencsére munkahelyüknek köszönhetően is lehetetlen küldetés lenne.
Követi a szőke minden lépését és valahol félúton tudatosul benne, hogy bizony éppen odatartanak, ahova ő is irányította volna a sétát, ha rajta múlik. Ez a hely napközben is a béke szigete, ilyenkor pedig főleg annak nevezhető. Érdekesnek tartja, hogy a nővel ennyire egyre gondoltak, s újfent nagyon bántja, hogy annak idején nem volt lehetőségük jobban megismerkedni.
Ahogy a puha, aprócska kéz kicsúszik az övéből, rögtön hiányolni kezdi, pedig tudja, hogy nincs joga. Mégis, mint egy elárvult kiskutya úgy néz Ophelia után, aki a stégen állva még szebbnek tűnik, mint eddig. A Hold fényének játéka a vízen, az állatok halk moraja, mind olyan környezetet varázsolnak köréjük, mely még Barnabást is megihleti.
Nem szól semmit, csak egy mosoly kúszik arcára, melyet ma még biztosan nem láthatott a nő. Tulajdonképpen, talán az elmúlt években senkinek sem volt hozzá szerencséje. Lassan, ám mégis határozottan indul el Ofi felé, s mikor odaér hozzá, bal kezének mutatóujját a nő álla alá csúsztatja, hogy egy enyhe nyomás segítségével arra kényszerítse, hogy megemelje a fejét. Szavak helyett most cselekedettel kommunikál, ha a nő nem tolja el, akkor közelebb hajol hozzá és ajkait egy bátortalan, puhatolózó csókra invitálja.
- Ne haragudj, de ahogy itt álltál.. - lép el végül szabadkozva, a rövid ám számára annál jelentősebb pillanatból. - Megbabonáztál - fejezi be mondatát, majd egyet lép hátra és tekintetét a vízre tereli.
- Én is ide akartalak hozni - sandít le végül a másikra. Ezt a helyet annak idején id szerette és nagyon örül annak, hogy a felgyorsult mugli világ ellenére bizony vannak még ilyen csodák az ő világunkban.
Hozzászólásai ebben a témában
Ophelia Carolina Brown
Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Egyetemi tanár, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Brownie
offline
RPG hsz: 246
Összes hsz: 587
Írta: 2019. november 19. 09:38 | Link

Bánki Barnabás - jóóóó - stiló

Kézen fogva sétálunk a tóig, ami nyugodt valóban, de a legfontosabb egy lélek sincs itt rajtunk kívül. Oké, a bogarak nem számítanak, ne meg ők nem is sok vizet zavarnak jelenleg. A stégre sétálok, bambultan bámulom a vizet, és a keserű érzés a semmiből csap le rám. Egyedül vagyok jelenleg. A férfi akiért meghaltam volna elhagyott, a férfit aki meghalt volna értem, én hagytam el. Nincs igazság a világon, hiába vagyok tisztában azzal, hogy én csesztem el az egészet, mert valahogy nem tudok megülni a fenekemen soha, amikor azt kéne. De még mennyire, hogy azt kéne. És mondjuk... nem, nem is vagyok egyedül. Barnabás itt van, akinek határozott, de egyáltalán nem sietős lépteit hallom a hátam mögül. Egészen addig nem foglalkozom a ténnyel, hogy felém jön, amíg meg nem érzem mutatóujját állam alatt, ami arra kényszerít, hogy fejemet kissé hátrabiccentve tekintsek fel rá. Megérzem ajkait a sajátjaimon, szemeimet lehunyom és már éppen kiélvezném a dolgot, az őszinte csók adta csodákat, kezeim is mozdulnak, amikor eltávolodik és rögtön szabadkozni kezd. Na, ez az én szerencsém.
- Nem haragszom - lépek közelebb hozzá, hátha megmaradt még a bátorságából valami, hátha szerencsénk van és egy olyan estét tölthetünk el együtt, ami mindkettőnknek jelent valamit. Az, hogy mit rajtunk áll, nem kell ugyanannak lennie, sőt! De ki mondta, hogy az életet nem lehet élvezni egy stégen is, csak egy négy csillagos étteremben? - És köszönöm - a bókra egy enyhe pír üti fel fejét az arcomon, és bár én be tudom a bornak, nem hiszem, hogy Barnabás is annak tudná be, ha egyáltalán észreveszi a körülöttünk lévő gyér fényben.
- Valóban? - emelkedik meg a szemöldököm kérdőn, ahogy még egyet lépek felé, majd kezét ismét megfogom. A stég széle felé kezdem el húzni, majd odaérve lehuppanok a szélére. - Különös, hogy ennyire egyre gondoltunk. Látod? Nem is olyan rossz, hogy csak ketten vagyunk, Barnabás - mosolyodom fel a férfira őszintén. Nem, tényleg nem rossz.
Hozzászólásai ebben a témában

Bánki Barnabás
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós, Előkészítős tanár



offline
RPG hsz: 182
Összes hsz: 484
Írta: 2019. november 19. 13:16 | Link

Carolina
Mostezmi!?



Most nincsenek virágok, nincs napsugár, a fák már levetették díszes koronájukat, s az éj leple alatt, takarót képeznek a föld felett, melyen lépkedve szinte nesztelen képes megközelíteni a nőt. Ám a fából készített stég minden rezdülése elárulja, hirtelenjében úgy érzi magát, mint egy elefánt a porcelán boltban. Mikor elindult, céltalan tette. De ahogy egyre közeledett, ahogy a nő sziluettjéből egyre többet tudott beazonosítani, elkapta egy érzés, amolyan most vagy soha féle.
Ezért meri megtenni azt, amire talán egyikük sem számított, főleg nem egy órával, vagy többel ezelőtt. Ám nem húzza hosszan, éppen csak megízleli a bormámoros ajkakat, aztán elválik tőlük, hogy kissé zavarban távolodjon el.
Mikor a nő közelebb lép, elméje kicsiny részében felvillan, hogy talán távolodnia kellene, mégsem teszi. Csak ott áll, egy pillanatra tekintete elkalandozik a messzeségbe, de amint meghallja újra a szőkeség hangját, minden figyelme ismét ráterelődik.
Valóban.
Ophelia nem csak messziről igéző, hanem valami különös aura lengi körül akkor is, mikor éppen csak egy hajszálnyira van az embertől. Barnabás visszagondol arra, hogy mikor rájött a pubban, hogy csak ketten lesznek, legszívesebben hazáig nyargalt volna, s egy elfojtott mosollyal nyugtázza magában, hogy milyen jó, hogy nem volt nála nyúlcipő.
– Azért biztos meglett volna annak is a varázsa, ha csapatépítésként az asztal alá isszuk magunkat – vicceli el a helyzetet, miközben leereszkedik a nő mellé. – Meg gondolj bele, ha valaki annyira elázott volna, simán lehetett volna egész tanévben ezzel cinkelni – folytatja tovább a gondolatmenetet és halkan felnevet. Igaz kinőttek már ebből, elvileg, de biztosan nem hagyta volna ki, hogy ugrassa mondjuk Ofit vagy Emet, ha valami ultrakínos dolgot csinálnak az alkohol miatt.
– Sokat voltam itt, mikor idejártam, ide menekültem az őrült rajongók elől, tudod… - vált témát, de azért megmarad annál, hogy viccesebbre vegye a figurát. Közben pedig arra gondol, hogy nem az számít, hogy egy hatalmas óceán partján gyönyörködsz a naplementében, vagy lopott perceidben egy pici tó kacsáit nézed. Csak az számít, ül-e melletted valaki. Szerencsésnek érzi magát, hogy Ophelia megtisztelte azzal, hogy az őszi hideg ellenére itt ücsörög vele. Csak nem tud igazán mit kezdeni ezzel a pillanattal.
Utoljára módosította:Bánki Barnabás, 2019. november 19. 13:17
Hozzászólásai ebben a témában
Ophelia Carolina Brown
Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Egyetemi tanár, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Brownie
offline
RPG hsz: 246
Összes hsz: 587
Írta: 2019. november 19. 14:51 | Link

Bánki Barnabás - bárcsak tudnám - stiló

Ahhoz képest, hogy a férfi mekkora szerencsétlennek állítja be magát, valahogy ajkai mégis megtalálták az enyémet. És bár csak sebtében érezhettem az alkoholos ízt, mégis jól eső melegség árasztja el bensőmet. Nincs remegés, mégis valahogy ez az apró csók is arra késztet, hogy mosolyogjak, miközben leülünk, mikor már ülök, és akkor is, amikor a férfira emelem a pillantásomat.
- Ne reménykedj - nevetek fel hangosan. - Én például sosem iszom annyit, tudom a határaimat - forgatom meg szemeimet, majd kissé összehúzom tekintetemet, miközben a férfi arcát fürkészem. - De téged szívesen látnálak mondjuk az asztalon énekelgetni... Barcika - széles mosolyra húzom számat, de a nevetést próbálom magamba fojtani, hogy véletlenül se engedjem kitörni, hiszen így is csúnya játékot játszok most ezzel, de nem tehetek róla. Olyan aranyos, amikor mérgelődik! Bár azt meg kell hagyni, hogy én is partner lennék az egyik kolléga, esetleg kollegina cikizésében, ha ez egyszer előfordul. Mert ugye, mi hozza össze a legjobban az embereket? Az együtt nevetés, és szerintem, ha egy ilyen helyzet valóban megesne, akkor lenne min nevetni. Mondjuk valami különleges oknál fogva engem ma este csak Barnabással hozott össze az élet, mégis ugyanolyan jól érzem magam mellette, mintha valamelyikünk, az előkészítős tanári karból, karaoke estet csinált volna a pubban.
- Ohóóó, akkor bizony nagyon gyakran lehettél itt - bólintok felé egy határozottat. - Szerintem még fanklubod is volt - ingatom meg fejemet lehunyt szemekkel. Simán kinézem az akkori lányokból, hogy volt neki, és talán nem csak pár elvetemült lány lépett be, hanem mondjuk a szerényebb fajta is, csak azért, mert nekik is bejött a srác. Szép dolog ez a szerelem, nincs mit tenni.
- Zavarban vagy? - pillantásommal a tó vizét fürkészem, csak egy másodperc erejéig sandítok oldalra, hogy láthassam a férfi reakcióját, de végül úgy döntök elég a hangját hallanom majd ahhoz, hogy ez kiderüljön. Két kezemmel hátam mögött támaszkodom meg, fejemet hátravetem, hogy feltekintsek az égre.
Hozzászólásai ebben a témában

Bánki Barnabás
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós, Előkészítős tanár



offline
RPG hsz: 182
Összes hsz: 484
Írta: 2019. november 19. 16:54 | Link

Carolina
Örülök, hogy te se érted.



- Nézzél már rám, szerinted csak részegen jutok el abba az állapotba, hogy asztalon táncoljak és énekeljek? - rázza meg fejét hitetlenkedve. Hát csak vissza kell gondolni a találkozójuk első pillanataira, amikor totál hülyét csinált magából. Arra alapozva is lehet tudni, hogy Barnabás bármikor kapható valamire, amivel hülyét csinálhat magából. Bármikor.
- Mintha tört szúrnál a szívembe, mikor így hívsz - oda is kap az említett testrészéhez és minden színészi tudását bevetve, prezentálja, hogy mennyire nem szép dolog felhasználni ellene ezt a nevet. Sokkal jobban élvezi, mikor a nő teljes nevét mondja, van benne valami különös dallam egy kevéske sejtelemmel. Imádja.
- Most, ugye csak szivatsz? - Ő ezt csak viccnek szánta, ugyan ki elől menekült volna? Sose érezte magát akkora májernek, hogy egyáltalán legyen olyan nő, akit érdekel. Erre tessék. Ennyi idő után kell megtudja, hogy voltak az iskola falain belül olyan elvetemült némberek, akik akár még fanklubbot is képesek voltak alapítani? Vissza kell mennie az időben, mondjuk úgy azonnal..
- Oph.. Carolina - fordítja fejét a mellette lévő nőre, aki úgy néz ki ebben a pózban, mintha éppen a Hold fényében sütettné magát.. - Gyakorlatilag attól a pillanattól fogva zavarba vagyok, hogy odaértem a pubba és megláttalak.. - nevet fel halkan. Hogyne lenne abban, hiszen szinte látta maga előtt, ahogy a nő kígyóként - haha- bekebelezi és összeroppantja. Ezzel ellentétben meg itt ücsörögnek a stégen és még az is kiderült, hogy Ophelia nem csak jó fej, de az egyik kedvenc helyük is közös.
- Igazából, kellemeset csalódtam - közli egyszerűen a tényt, amit biztos, hogy magyaráznia kell majd a nőnek, de áll elébe. Legalább nem némaságba burkolózva fognak ücsörögni egymás mellett, mint két szerencsétlen tinédzser, akiknek fogalma sincsen, mit kezdjenek egymással.
- Nem fázol? - nem örülne neki, ha a nő miatta fel avagy megfázna. Sajnálatos mód, a húsleves készítésében nem jeleskedik, így nem tudna segítséget nyújtani a gyógyulásban.. Legalábbis így biztosan nem.
Utoljára módosította:Bánki Barnabás, 2019. november 19. 16:55
Hozzászólásai ebben a témában
Ophelia Carolina Brown
Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Egyetemi tanár, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Brownie
offline
RPG hsz: 246
Összes hsz: 587
Írta: 2019. november 19. 20:34 | Link

Bánki Barnabás - valóban remek, hogy egyikünk sem - stiló

- Gondolom nem - nevetek fel rögtön, ahogy elém kerül a jelenet. Egy teljesen józan Barnabás felpattan a pub egyik asztalára, neki áll ropni valami szeletelős zenére, végül az üveget szája elé emelve kezdi el ordítani a dalszöveget. Lelki szemeim elé kerülő kép miatt még jobban kitör belőlem a nevetés, és hallom, ahogy a víz visszaveri az egészet. Ha lakik véletlenül valaki a közelben, akkor elnézést kérek, de lehetetlen visszatartani.
- Sajnálom, Barnabás - vonom meg vállamat kissé, miközben rásandítok. - De sajnos lehetetlen ettől a gyönyörűségtől megszabadulni. Örök életedben kísérteni fog - nevetésem csillapodik ugyan, de egy széles mosoly még ugyanúgy arcomat ékesíti, főleg, hogy a férfi minden tudását bevetve ájuldozik nekem a becenév miatt. A visszakérdezésre ismét csak megvonom a vállamat egy sejtelmes mosoly mellett, mert komolyan nem tudom, de amilyen elvetemültek voltak a lányok, simán kinézem belőlük.
- Remélem igen - kuncogok egy halkat. - Lehet féltékeny lennék, amiért engem nem hívtak - úgy csinálok, mint aki tényleg elmereng a dolgon, majd durcás arcot vágva fújtatok egyet. - Hallatlan, hogy nem hívtak meg! - csattanok fel hirtelen, mert azért lehet, hogy akkoriban nem olyan voltam, mint most vagyok, de így sem voltam annyira népszerűtlen. Elvárhatom, hogy meghívjanak egy olyan klubba, amit az én agyam kreált pár perccel ezelőtt, nem? Szerintem is. Akkor meg nincs miről beszélni, és kapják be a többiek, amiért kihagytak belőle.
- Ezt bóknak veszem - hunyom le szemeimet mosolyogva. Valamiért tetszik, hogy most már Barnabás hív Carolinának. Az ő szájából őszintének hangzik ez a név, kedvesnek. Van valami abban, ahogy kimondja, olyan érzésem van tőle, mintha különleges lennék a nevem által. Pedig egy egyszerű névről beszélünk, ráadásul középsőről, nagyon ritkán használom.
A férfira kapom a fejemet, megilletődött tekintetemmel egyetemben, ajkaim kissé elnyílnak egymástól, ahogy bevallja, márpedig ő kellemeset csalódott. - Mit hittél? - nevetek fel hitetlenül. - Hogy elevenen felfallak? - még karjaimat is széttárom. Valóban ijesztő lehetek a határozottságommal a többi embernek, de embert még esküszöm nem ettem és valamiért nem is hajlok a kannibalizmus felé. Tekintetem megenyhül, ahogy megkérdezi fázom-e, majd bólintok egyet, de választ sem várva csúszom hozzá közelebb, tekintetemben némi huncutsággal, hogy mellé érve hozzábújhassak, fejemet a vállára hajthassam. Tudom, hogy nem szép dolog ez tőlem, de amikor megfogta a kezemet olyan mértékű nyugalom járt át, amit át szeretnék érezni még egyszer. Nem csalódtam...
Hozzászólásai ebben a témában

Bánki Barnabás
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós, Előkészítős tanár



offline
RPG hsz: 182
Összes hsz: 484
Írta: 2019. november 19. 21:43 | Link

Carolina
Csak kiderül.



– Azt hittem minimum alapítótag voltál – nevet fel szemtelenül. Valahogy nem tudja ezt az egészet elképzelni. Sosem érezte azt, hogy népszerű lenne. Soha nem járt úgy az iskola falai között, mint a legnagyobb vagányok. Ő mindig egyszerű lélek volt, néha talán túlságosan is egyszerű, azért lett ennyire esetlen.
– Hát simán kinéztem volna belőled, igen – mit hazudjon? Eddig sem titkolta a nő előtt, hogy volt benne némi félsz, izgatottság és zavartság. Hát most még kerekperec ki is mondja, mert úgy gondolja, hogy Ophelia ez jót fog nevetni ezen. – Tudod olyan végzetasszonya típus vagy, így elsőre – talán nem kellene ezt mondania, de nem igazán gondolkozik. A nő kérdezett, Barnabásból meg csak úgy jönnek a szavak, melyeknek csak remélni tudja, hogy nincsen súlya. Csalódott. De kellemesen, ahogy már mondta. Örül, hogy így lett, talán túlságosan is.
– Óóó – a nő bújása meglepi. Ő arra gondolta, hogy kabátját kölcsönadja, aztán rendben lesznek. De nem. A szőkeség bújik hozzá, mint egy kiscica, Barnabás meg csak ül ott, mint valami gyökér. Aztán, hogy mégse legyen annyira béna ez a jelent, esetlenül átkarolja a nőt és ha van még közöttük némi hely, akkor azt megszünteti.
– Szerintem veled kivételt tettem volna – szólal meg végül pár percnyi néma ölelkezés után. – Nem tudtam volna arra koncentrálni, hogy tanuljunk – szája mosolyra görbül, bár arcát nem fordítja a szőkeség felé, hanem a tó vizét fürkészi. Akkor nagyon haragudott a háztársára, mert kérésre is megértette volna, hogy ne találkozzon Opheliával. Ám kezdi érteni, hogy miért is kapta azt a mérget.. A sors nem akarta, hogy akkor a könyvtárba menjen, mert tudta, hogy most sokkal életbevágóbb kettejük találkozása.. Legalábbis szeretné ezt hinni ebben a pillanatban.
Hozzászólásai ebben a témában
Ophelia Carolina Brown
Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Egyetemi tanár, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Brownie
offline
RPG hsz: 246
Összes hsz: 587
Írta: 2019. november 19. 22:01 | Link

Bánki Barnabás - remélem - stiló

- Még lehetek - csettintek egyet nyelvemmel vidáman, és fejemben már körvonalazódik is meg az egész. Az első tag, akit felkérek, hogy fogadja el a tagságot biztosan Emily lesz, mert fogadni mernék, hogy ő benne lenne az ilyenekbe, és nem is utál, amiért kamu jártam a szerelmével, szóval sínen lehetünk. Hát ne vicceljünk! Sínen is vagyunk, meghívom a klubba és már leszünk ketten, így nem kell különösebb ok arra, hogy leüljünk kávézni és beszélgetni. Klubgyűlés kérem!
- Ez kedves - kuncogok fel halkan, szinte akaratlan az egész. Valamiért mindenkiből ezt a reakciót hozom ki. - Te aztán tudod, hogy bókolj egy nőnek, Barnabás kedves - lököm meg vállát kicsit vállammal. - Az őszinteséged lenyűgöz - vallom be neki a gondolataimat mosolyogva. Valóban dicséretreméltó és jól is esik, hogy őszintén elmondja mit hitt és gondolt rólam, amikor először meglátott és talán el is hiszem neki. Pedig amúgy teljesen jó fej vagyok, csak a szőke haj, kék szem és határozott kiállás nem mindenkinek tetszik. A nők legtöbbje például ki nem állhat, a férfiak pedig néha esküszöm félnek tőlem, pedig még esélyt sem adtak arra, hogy megszólaljak. A legközelebbi randira animágusi alakban fogok megérkezni, bárkivel is legyen, akkor majd félhet. Tök igazságtalan az élet.
Kell várnom egy kicsit, mielőtt megérezném Barnabás érintését a hátamon, de nem bánom, mert legalább eljutott idáig, és egészen hamar. Azt hittem minimum ki fog futni a világból, de nem, és ez nagyon jól esik, mert érintésére megint megszáll valami megmagyarázhatatlan és mérhetetlen nyugalom. A nyugodalmas csendet, mert hogy én behunyt szemekkel élvezem a körülöttünk motoszkáló állatok hangját, Barnabás rekedtes hangja töri meg. Felpillantok rá, már amennyire testhelyzetem engedi, végül elmosolyodom.
- Nos, ezzel nem vagy egyedül - eltávolodom tőle pár másodpercre, hogy egyik kezemet tarkójára csúsztathassam, majd zavartalan kezdjek el játszani a hajával, miközben államat vállára teszem. - Régen legalább nem hittél volna végzetasszonyának. Teljesen más voltam, mint most - az utolsó mondat csak suttogva hagyja el ajkaimat. - Vajon mit csináltál volna akkor, ha nem tanulunk, Barnabás?
Utoljára módosította:Ophelia Carolina Brown, 2019. november 19. 22:02
Hozzászólásai ebben a témában

Bánki Barnabás
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós, Előkészítős tanár



offline
RPG hsz: 182
Összes hsz: 484
Írta: 2019. november 19. 22:25 | Link

Carolina
Rajtad áll.



Szóval csak eljut addig, hogy megtegye a kezdő lépést. Átöleli. Magához húzza, persze csak finoman, nehogy véletlenül összetörje – nem mintha képes lenne rá. – Úgy vigyáz a nőre, mint egy törékeny kis porcelánbabára, akihez csak akkor lehet hozzáérni, ha előtte aláírtál milliónyi papírt, melyben felelősséget vállalsz mindenért, ami történhet vele, míg a vigyázol rá.
Ophelia bája, szavai és természete úgy kebelezte be Bánkit az este folyamán, hogy a férfi ezt észre sem vette. Mikor elindult otthonról, aligha számított arra, hogy itt fog ücsörögni a szőkeség mellett, de talán még legmerészebb álmaiban sem tett volna erre egy büdöskanyit se.
Jól érzi magát. Furcsa melegség járja át egész testét már csak attól is, hogy érzi a nő parfümének illatát. Ez most kell neki. Nagyon. S annyira igyekszik nem elrontani, próbál jó gyerek lenni, hogy félő éppen ezzel fog valami végzetes hibát elkövetni.
– Miért régen aranyos, copfos kislány voltál, rózsaszín tüllszoknyában? – kérdezi mosolyogva. Simán el tudná képzelni, ahogy a kis Ophelia futkos itt a tó körül. Természetesen valami fiúcskát kergetve, aki éppen nem engedelmeskedett neki.
– Nem tudom – elsőre ez jut eszébe.. Tényleg nem tudja, hiszen akkor sem volt egy macsó, csajozógép. – Szerintem hagytam volna, hogy te vedd kezedbe a dolgokat – tör ki belőle a nevetés végül, nem is figyelve arra, hogy azért ez eléggé kétértelmű mondatra sikeredett. Szegény feje, azt se tudja hol áll és a nő egyáltalán nincsen segítségére abban, hogy összeszedje magát. Közel van, a haját birizgálja, így néz rá. Hős Rómeónk pedig mindjárt elájul és nem csak azért, hogy így vegye rá a nőt arra, hogy szájon át lélegeztesse.
- Szóval itt inkább az a kérdés, hogy Te mit csináltál volna kedves Carolina - néz a nőre immár úgy, hogy testét amennyire tudja felé fordítja, ügyelve arra, hogy valamely ponton biztos, hogy továbbra is érintkezzenek.
Hozzászólásai ebben a témában
Ophelia Carolina Brown
Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Egyetemi tanár, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Brownie
offline
RPG hsz: 246
Összes hsz: 587
Írta: 2019. november 20. 12:41 | Link

Bánki Barnabás - ennél jobban utalgassak? - stiló

- Hát... - elharapom a mondatot, ahogy visszaemlékszem régi önmagamra, aki még az iskolában sétálgatott folyamatosan egy könyvvel a kezében, hogy ne kelljen beszélgetnie a többiekkel, akik mindig megtalálták. Akkor még ugyanolyan kislány voltam, mint a körülöttem lévőek, így... - Végül is igen. Én is egy lány voltam a sok közül, mint most, annyi különbséggel, hogy talán már nő vagyok - tárom szét a karom nevetve, mert nem trafált annyira mellé. A hajam leggyakrabban valóban fel volt kötve, nem fektettem akkora hangsúlyt az öltözködésre sem, mégis valahogy megtalált a többi lány. Csak ugye a Barnabás fanklubba nem vettek be, amit örök sérelemként fogok megélni.
- Ejj, Bánki - csóválom meg a fejemet mosolyogva. - Hogy fogsz így valaha barátnőt szerezni? - felnevet, én pedig csak egy kuncogást engedek meg magamnak. A nevetése olyan őszintén és barátságosan cseng, hogy valamiért nehéz elképzelnem a férfit egyedül. Mármint szingliként egyedül, nem a szó rossz értelmében. Vicces lett volna, ha valóban rám hagyja a dolgot, mert akkor még azt sem tudtam körülbelül mi a férfi nem, nemhogy kezdjek velük bármit. Természetesen ez az évek során rengeteget változott, de akkor én is egy kislány voltam, aki nem tudta kezelni a férfiak randifelkérését. Szóval valószínűleg ültünk volna egymással szemben, totálisan zavarban és direkt másfele nézelődve, csak nehogy a másikra kelljen tekintenünk. Gyönyörű első randi lett volna, talán ennél még a tanulással is jobban járnánk, de mégis... jól esnek a férfi szavai. Ha akkor összejött volna a könyvtári tanulás, akkor vajon most mik lennénk mi Barnabással?
- Néztem volna rád, édesem, hogy mégis miért nem szólalsz meg - megvárom, amíg Barnabás ismét elhelyezkedik, végül kissé közelebb araszolva kezdem el ismét birizgálni a haját. - Mert én biztosan nem mertem volna megtörni a csendet, és talán észrevettem volna, hogy mennyire helyes is vagy - szelíd mosoly költözik arcomra, amit egyáltalán nem szeretek megmutatni másoknak, pedig tényleg van egy kedves oldalam is. Barnabás pedig - a bornak hála vajon? -, de egész este azt tapasztalhatja. - Nagy valószínűséggel, mindezekből kiindulva, hoppon maradtunk volna - nevetek fel halkan.
Hozzászólásai ebben a témában

Bánki Barnabás
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós, Előkészítős tanár



offline
RPG hsz: 182
Összes hsz: 484
Írta: 2019. november 20. 14:47 | Link

Carolina
NE utálj.



- Ő, sehogy? - már kezd beletörődni abba, hogy ezt így rendelte el neki a sors. - Tulajdonképpen, ha belegondolok, eddig se én szedtem fel a csajokat - körülbelül kettő kapcsolatnak nevezhető valamilyen volt az évek folyamán. Igaz hosszan tartottak, de ha visszaemlékszik rájuk, mindkettő eléggé komolytalan volt. Még jó, hogy nem volt túlságosan bolond és nem hagyta magát úgy behálózni, amiből soha nem szabadult volna.
Kalandba is akkor keveredett, ha a csaj elég bátor és rámenős volt. De azt nem tudja, hogy miért alakult ki így az élete. Férfi példák voltak előtte bőven, s nem a töketlen fajták. Ő meg mégis ilyen kis szerencsétlen lett.
- Szóval, végre lett volna valaki, aki miatt nem a tanulást helyezem előtérbe és erre csak néztük volna egymást? Ez igen - nevet fel ismételten. Ez simán el tudja képzelni, magáról főleg, a nőnek meg elhiszi, hogy volt valaha ő is szerény és bátortalan hercegnő. - Hiába nem történt meg, simán beleillik az életutamba - néz le mosolyogva a nőre. Mivel Ophelia elég közel merészkedett már hozzá, így jobbját megemelve könnyedén eléri arcát, amit finoman megcirógat. Ennek köszönhetően érzékeli, hogy a hűvös levegőnek köszönhetően a nő pofija sem a legmelegebb. Így hát megtöri a kialakult helyzetet, amolyan Bánkisan.
- Gyere, hazakísérlek - búgja halk, kissé rekedtes hangon a szavakat, egészen közel a nő ajkaihoz. De nem csókolja meg, csupán vágyakozva felsóhajt, s lassan megmozdul.
Bánki úriember, Bánki nem nyomul, Bánki egy gyökér.
Hozzászólásai ebben a témában
Ophelia Carolina Brown
Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Egyetemi tanár, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Brownie
offline
RPG hsz: 246
Összes hsz: 587
Írta: 2019. november 20. 15:17 | Link

Bánki Barnabás - nem tudnálak - stiló

Szeretem, ahogy Barnabás megnyilvánul magáról. Nem mutatja azt, ami valójában nem ő, hanem egyszerűen elfogadta, hogy neki valamiért nehezebben megy felszedni a nőket, mint a többi férfinak. És mi ebbe a dicséretreméltó? Nem vágyik a könnyen megszerethető nőkre, egyszerűen úgy küzd, ahogy neki megy és teheti. Kívánom neki, hogy találja meg azt a nőt az életében, aki megérdemli ezt a mérhetetlen őszinteséget, ami a férfiben van.
- Hé! - kacagok fel kicsit széttárva karjaimat. - Nem tehetek róla, oké? - sóhajtok egy mélyet, ami bent is ragad, amikor megérzem lágy érintését arcomon. Kékjeimet Barnabás tekintetébe fúrom, de nem merek megmozdulni. Elérkeztünk oda, hogy nem merek kezdeményezni, nem merek csinálni semmit, nehogy balul süljön el a dolog. Induljunk ki abból, hogy hányszor maradtam saját hibámból, vagy legutóbb más hibájából hoppon. Köszönöm, de nem kérek többet. Érzem meleg leheletét ajkaimon, és amikor megszólal rekedtes hangja simogatja füleimet, bármennyire nem tetszik, amit mondd. Lehunyom pilláimat, majd egy mosoly kíséretében óvatosan, de lemondóan bólintok, nehogy véletlen kellemetlen legyen a helyzet.
Mindketten feltápászkodunk a stégről, majd az éjszaka gyér fényeiben indulunk el hazafelé. Nem fogom meg a kezét, a pár lépés távolságot is megtartom kettőnk között, pedig nagyon nehéz visszafognom magam az út alatt. Ha csak az érzésre gondolok, ahogy ujjai az enyémek közé csúsznak és megszáll a nyugalom szinte felfoghatatlan vágyat érzek arra, hogy megismétlődjön, de nem. Visszafogom magam, és a hazafelé utat is végig beszélgetjük, ugyanúgy nevetünk. Második találkozót ugyan nem beszélünk meg, amikor elválunk, de ahogy a távolodó férfi alakot nézem, biztos vagyok abban, hogy találkozunk még. Vagy így, vagy úgy, de fogunk.
Utoljára módosította:Ophelia Carolina Brown, 2019. november 20. 15:17
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa