A falu határa után kell még sétálni egy keveset, hogy az ember elérjen ide, de határozottan megéri. Mindenütt fák találhatók a tó közelében, festői sétálóhellyé változtatva a környéket. A parkban elszórva padok találhatóak, amelyek télen is melegek és hívogatóak a rájuk szórt bűbájoknak köszönhetően. A kellemes környezet tökéletesen alkalmas, ha olvasni, pihenni vagy beszélgetni szeretne az ember. A tavacska körülbelül olyan negyven perces sétával körbeérhető, attól függően, az adott ember sétatempója mennyire kényelmes. Éjjel apró fénypontok segítik a tájékozódást az erre járóknak igazán romantikussá változtatva a környezetet. A víz hirtelen mélyül, de bizonyos helyeken alkalmas a strandolásra, itt gyakran látni a nyáron pancsoló diákokat is.

Laura
Én

Törökülésbe húzott lábaim lassan kezdenek hangyásodni, ahogy a víz mellé terített pokrócon ücsörgünk már ki tudja mióta. Nem ott vagyunk, ahol azon az éjjelen társamul szegődött az elemi mágia, a stégtől pont ellentétes irányba indultunk el mikor leértünk a tópartra. Az, hogy ez szándékos volt bármelyikünk akár én akár Laura részéről, nem tudnám megmondani, lábaim automatikusan vezettek erre. Próbálom megfigyelni a különbségeket régen és most között, ám ez korántsem megy olyan egyszerűen mint gondoltam volna. Nem látom élesen, hogy most mi vonz, mi hajt előre, nem tudom hogy akkor is így vágynék-e be a vízbe ha nem vált volna máshogyan is az életem részévé. Ha a tankönyvi választ keressük, persze, jobban vonz, biztosan. De igazából nem értem még hogyan működik, nem ismertem ki se magam, se azt, hogy mire vagyok képes, így csak zavartan húzom fel lábaimat, és cserélem meg őket egymáson.
- Mit kéne éreznem? - kérdezem bizonytalanul a mellettem ülőt, hátha van valamilyen tippje számomra. Eredetileg csak beszélgetni indultunk el, aztán hogy-hogy nem kikötöttünk a tónál, bár ezen csodálkoznom kéne? Ezt sem tudom megítélni, az elemeink miatt lenne? Elcsevegtünk mindenféléről, ki mit csinált a szünetben, hogy vagyunk, ezeken már túlestünk. Pár pillanattal ezelőtt még épp a kedvenc zenéinket sorolgattuk egymás után vidáman, de aztán tekintetem a vízre siklott, sokadjára, és egy cettintés alatt ragadott magával a helyzetben addig csak rejtve meglapuló komolyság. Talán nem olyan nagy titok, hogy a napok legnagyobb részében elég elveszett vagyok, engedem hogy sodorjon előre az élet, mint holmi uszadékfát a hegyi patak. Nincs ez másképp ezzel az egész új elemi mágia dologgal sem, azonban most fennakadtam valamin, és kéne egy bátor hullám, ami továbbsodor, kibillent a pillanatból.
Enyhén előredőlök, ujjaim lazán végigsimítanak a vízfelszínen, de hiába tudom elméletben mit kéne tapasztalnom, valahogy félek komolyan megpróbálni bármit is. Mi van ha mégsem sikerül? Vagy ha valamit rosszul csinálok?
Élvezem ahogy a víz anyagtalanul átszűrődik kinyújtott ujjaim között, halkan elmotyogott kérdésem pedig csupán félig költői - reménykedek benne, hátha történik valami ami segíthet, hogy ne legyek ennyire... Ennyire bizonytalan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=776889#post776889][b]Edith Ixchel Payne - 2019.10.04. 22:44[/b][/url]

Laura
Én

Törökülésbe húzott lábaim lassan kezdenek hangyásodni, ahogy a víz mellé terített pokrócon ücsörgünk már ki tudja mióta. Nem ott vagyunk, ahol azon az éjjelen társamul szegődött az elemi mágia, a stégtől pont ellentétes irányba indultunk el mikor leértünk a tópartra. Az, hogy ez szándékos volt bármelyikünk akár én akár Laura részéről, nem tudnám megmondani, lábaim automatikusan vezettek erre. Próbálom megfigyelni a különbségeket régen és most között, ám ez korántsem megy olyan egyszerűen mint gondoltam volna. Nem látom élesen, hogy most mi vonz, mi hajt előre, nem tudom hogy akkor is így vágynék-e be a vízbe ha nem vált volna máshogyan is az életem részévé. Ha a tankönyvi választ keressük, persze, jobban vonz, biztosan. De igazából nem értem még hogyan működik, nem ismertem ki se magam, se azt, hogy mire vagyok képes, így csak zavartan húzom fel lábaimat, és cserélem meg őket egymáson.
- Mit kéne éreznem? - kérdezem bizonytalanul a mellettem ülőt, hátha van valamilyen tippje számomra. Eredetileg csak beszélgetni indultunk el, aztán hogy-hogy nem kikötöttünk a tónál, bár ezen csodálkoznom kéne? Ezt sem tudom megítélni, az elemeink miatt lenne? Elcsevegtünk mindenféléről, ki mit csinált a szünetben, hogy vagyunk, ezeken már túlestünk. Pár pillanattal ezelőtt még épp a kedvenc zenéinket sorolgattuk egymás után vidáman, de aztán tekintetem a vízre siklott, sokadjára, és egy cettintés alatt ragadott magával a helyzetben addig csak rejtve meglapuló komolyság. Talán nem olyan nagy titok, hogy a napok legnagyobb részében elég elveszett vagyok, engedem hogy sodorjon előre az élet, mint holmi uszadékfát a hegyi patak. Nincs ez másképp ezzel az egész új elemi mágia dologgal sem, azonban most fennakadtam valamin, és kéne egy bátor hullám, ami továbbsodor, kibillent a pillanatból.
Enyhén előredőlök, ujjaim lazán végigsimítanak a vízfelszínen, de hiába tudom elméletben mit kéne tapasztalnom, valahogy félek komolyan megpróbálni bármit is. Mi van ha mégsem sikerül? Vagy ha valamit rosszul csinálok?
Élvezem ahogy a víz anyagtalanul átszűrődik kinyújtott ujjaim között, halkan elmotyogott kérdésem pedig csupán félig költői - reménykedek benne, hátha történik valami ami segíthet, hogy ne legyek ennyire... Ennyire bizonytalan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=777752#post777752][b]Juhász Laura - 2019.10.10. 19:26[/b][/url]

Kényelmesen lógatom bele a csupasz lábfejemet a vízbe, elégedetten dúdolgatva. Cipőm és zoknim természetesen mellettem hevernek. Nem érzem hidegnek a vizet, bár a legtöbb embernek annak tartaná. Nekem inkább kellemesen langyos. Persze bármikor tudnék változtatni rajta, de nem szükséges most.
Nem zavarom meg a mellettem üldögélőt, hagyom, hogy azt tegyen, amit szeretne. Ha szeretne tovább csacsogni akkor beszélgetünk. Ha csak üldögélni, akkor azt tesszük. Néha lopva rápillantok, hogy mennyire gondterhelt, próbálkozik-e esetleg valamivel, vagy csak élvezi a látványt, az érzést, a helyet. Ó, engem természetesen vonzott magához a víz, ahogyan mindig is tette. Azonban jelenleg szándékosság is van a helyválasztásban. Sokkal könnyebb úgy gyakorolni, ha nem neki kell a semmiből előidéznie a vizet. Kevésbé fárad ki a képességhasználatban. Márpedig az veszélyes tud lenni ha kimerítjük magunkat.
- Attól függ. Alap esetben valamiféle békét, nyugalmat, vonzást, örömöt az elemed közelében. Ha irányítani is szeretnéd, akkor viszont magára a vízre kellene koncentrálnod. Próbáld érezni, figyeld, ahogy mozog, ahogy reagál bizonyos dolgokra. Ahogy téged vonz a víz, úgy ő is érzékel téged, szívesen működik együtt veled, csak mondhatni kérned kell – megpróbálom szavakba önteni neki mindazt, amit én szoktam érezni. Nem veszem észre, hogy úgy beszélek a folyadékról, mintha személy lenne. Nehéz megmagyarázni igazából a dolgot, idővel rá fog érezni arra a kapocsra, meg fogja találni, hogy neki mi a kiindulópont.
Figyelem, ahogy kedvesen hozzáér a vízhez, és én azonnal meg is érzem a vonzódást, amit ez kivált. Már a Balatonban is éreztem, csak ott nem ennyire erősen. Jelenleg picit olyan, mintha mindketten mágnesek lennénk, és a vízmolekuláknak el kellene dönteniük, hogy kihez akarnak csatlakozni. Kiemelem a lábamat inkább, és törökülésbe rendezem magam. Ne bonyolítsuk a dolgot neki.
- A részed, hozzád tartozik. Döntsd el, hogy mit szeretnél csinálni, és próbáld meg elképzelni, ahogy ez megtörténik. Az sem baj, ha nem sikerül elérned, hogy azt tegye a víz, amit szeretnél. Akkor megpróbálod még egyszer, vagy máshogy. Senki sem tudja azonnal tökéletesen uralni az elemét. Baj pedig nem történhet, itt vagyok, segítek ha szükséges – mondom neki halkan, kedvesen. Nincs mitől tartania. Meséltem már neki, hogy én miket szerencsétlenkedtem össze, amíg sikerült az alap dolgokat elsajátítanom. Támogatni jöttem, nem pedig kinevetni. Amit amúgy sem tennék. Nyugalom, próba szerencse.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=777940#post777940][b]Edith Ixchel Payne - 2019.10.13. 03:54[/b][/url]

Laura
Én

És mit csináljak, ha bennem ez alapból megvolt? Nyilván, hiszen napi szinten kapcsolatban álltam vele, persze hogy vonzott, biztonságot adott, erőt meríthettem belőle. A kulcs abban rejlene, hogy immár a víz is vonzódik... Hozzám? Bátortalanul, kicsit kétkedve hallgatom szavait, pedig nem kéne ennyire elméláznom, éreztem én már ilyesmit korábban is. Azon az éjjelen is ott volt körülöttem, nem engedte, hogy bajom essen és vezetett, kivezetett szorult helyzetemből. De azóta? Nem igazán esett meg ilyesmi. Ujjaim lassan köröznek a vízben, picit meg-megállnak, lebegnek. Érzem ahogy a víz finoman tovasodródik, továbbgyűrűzik körülöttem, és annyira rákoncentrálok az érzésre, ami mindig velem volt mégsem figyeltem már jóideje, hogy észre sem veszem mikor Laura, lábát kiemelve hátrébb húzódik. Egyszerre otthonos és szokatlan amit csinálok. Ezerszer húztam már végig így kezemet a vízben, hol az öröm, hol a sebesség kedvéért, ezerszer élveztem ki hűvös selymességét. Viszont talán sosem figyeltem rá oda ennyire, sosem akartam addig simogatni míg meg nem moccan, addig kedveskedni neki amíg végig nem simít kézfejemen ő is válaszul. Vizsgálódok, figyelek, miközben Laura hangjai halkan szűrődnek be fejembe, támpontot adva a kapcsolat megtalálásához, nem kiszakítva belőle. Egy apró örvényt keltek mutatóujjammal, addig forgatom amíg a hullámok finoman egymás mellé nem rendeződnek, összekapaszkodva vonva egymást szédítő táncba körülöttem. A sötét mélybe nézek, bizonytalanul megpróbálom egyáltalán megpróbálni amiről eddig csak beszéltünk.
- Szia - szólítom meg halkan a vizet, és hát hogy máshogy tenném, ha nem köszönéssel? Persze nem várok válaszra, sőt Laurára sem merek pillantani, helyette újra és újra igyekszem átérezni mi az ami ujjaim körül történik.
Már nem körözök, teszek pár csitító mozdulatot, megkavarom az általam felállított kis rendszert, kivárom, hogy a víztükör elsimuljon. - Hát jó - sóhajtok halkan, majd az izgatottságtól enyhén remegő tenyeremet a tavacska felé tartom, szememet pedig behunyom. Igyekszem előcsalogatni magamból azt az érzést amit korábban éreztem, hívom a vizet, hogy jöjjön felém. Igyekszem arra koncentrálni amit akkor érzek mikor rég nem úszhattam, tenyerem megfeszül, ahogy hozzá akarna simulni a vízfelszínhez.
Azután megfordítom a dolgot, és kérlelni kezdem a környezetem, kérlelni arra, hogy jöjjön közelebb. Nem én nyúlok lefelé, hanem a lentet igyekszem felhúzni magamhoz, de nem érzek semmit, szemeimet meg nem merem kinyitni.
- Történik bármi? - kérdezem, félve a nemleges választól. Kifeszített tenyerem miatt nem kizárt, hogy azt sem érezném meg, ha tényleg felboltosulna alá a tó vize, de félek a csalódástól, attól hogy ha kinyitom a szemem, rájövök hogy csak egy álom volt az egész, és nem is vagyok képes én ilyesmire.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=778120#post778120][b]Juhász Laura - 2019.10.14. 19:23[/b][/url]

Persze, hogy meg volt benne alapból! Még jó, most csak erőteljesebbé vált az érzés. De érzi ő is azt a kapcsolatot, ebben biztos vagyok. Csak idő kell, míg rátalál, ráérez. És nála nyilván teljesen más, mint nálam volt. Eszembe jut viszont valami, amire lehet, hogy lehetne építeni eleve. De buta vagyok, hogy nem ezzel kezdtem kapásból! Egyelőre azonban csak figyelem a lányt meg a vizet nem szólalok meg megint, nem akarok zavarni.
Elmosolyodom viszont azon, ahogy ráköszön. Aranyos, nekem sosem jutott eszembe így megszólítani az elemem. Nem éreztem szükségét. Ó, na rászánja magát, hogy tegyen valamit, szuper. Érdeklődve figyelem a mutatványt, bár nem annyira a szememmel, sokkal inkább érzékeléssel. Érzem a vízmolekulákat, a reakcióikat. Ekkor Edith óvatosan felteszi a kérdést, hogy mi zajlik körülötte, én pedig elmosolyodom. Ó nem, ilyet nem játszunk.
- Nézd meg magad – mondom neki kedvesen. Nem kellene félnie attól, hogy esetleg semmi sem történik. Teljesen normális dolog, gyakorolni kell. Benne van a képesség, ezt világosan érzem én is, a prof is, a víz is.
- Mennyire vagy most nyugodt? Tudod, az fontos, biztos elmondta milliószor a prof, hogy relaxáció meg miegymás. És … bocsi, hogy ezt kérdezem … de … milyen körülmények között jött elő a képességed? Esőt idéztél, vagy cunamit, vagy érted … mit csinált a víz először?
Most már meg merem kérdezni, bár nem szokás erről faggatni a másik elemist. Negatív élmények fűződnek általában ehhez, vagyis az váltja ki. De lehet, hogy jó támpont lenne, ha arra koncentrálna, ahogy a víz először megjelent neki. És azt a viselkedését megfogni. Én ezért próbáltam először megidézni a cseppeket a tenyeremben, mert nekem az ujjaimon jelent meg először, mintha esett volna. Azt is képzeltem el mindig, hogy vizes, nyirkos lesz a tenyerem az esőtől, vagy attól hogy vízbe nyúlkálok.  Edithnél viszont nem biztos, hogy működne. Ó és a másik fontos dolog:
- Az elemis lényed nagyon sokat tud ám segíteni koncentrálni is meg minden, eleinte nem árt magad mellett tartanod, amikor gyakorolgatni szeretnél. Utána meg úgyse tudod lerázni magadról sok esetben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=778131#post778131][b]Edith Ixchel Payne - 2019.10.14. 20:23[/b][/url]

Laura
Én

A várt visszaigazolást nem kapom meg, így lemondó sóhajjal nyitom ki szemeimet. A víz háborítatlanul feszül tenyerem alatt, és bár igyekeztem számítani erre is, nem mondhatnám hogy jó érzés beigazolódni látni gyanúmat. Picit rosszul érint az is, hogy más is látott bakizásom közepette, hiszen még ha ismerem, és ismer ő is... Mit gondolhat most vajon rólam?
Csalódottan húzom vissza kezemet és rejtem el újra ölemben, úgy pillantok féloldalasan a másik lányra. Igyekezve elnyomni magamban a sikertelenség érzését, inkább szavaira koncentrálok. Lassan bólogatok, kicsit el is merengek mielőtt válaszolnék. Amikor megpróbáltam, nyugodt voltam... Legalábbis azt hiszem. De most? Most már kevésbé, ha egészen őszinte akarok lenni.
- Nyugodt vagyok - mondom ki végül az egyszerű verziót, részben azért is csúszik ki a kis füllentés, mert az bánt hogy ő látott, ezt viszont nem szívesen fogalmaznám meg. Arcomon mindenesetre nem suhan át árnyék, olyan őszinte szemekkel nézek rá, amilyenekkel csak tudok. Egy kis simlizés belefér.
Szememmel megkeresem a helyet ahol nagyjából lehettem a Candyland utáni estén, de nappali fényben nem ugyanúgy fest a táj, így csak körülbelül tudok arrafelé bökni mutatóujjammal.
- Ott lebegtem, azután valamiféle mágikus növény lehúzott a víz alá. Amikor már azt hittem, hogy - itt nyelnem kell egyet, ezt nem tudom anélkül felidézni hogy ne érintene meg - megfulladok, segített felszínre kerülni.
Egy pillanatnyi szünetet tartok ismét, ezúttal inkább azért mert nem tudom pontosan megmondani mi hogy történt, az egész helyzet zavaros, blőr, sokáig teljes fehér köd ült az agyamon miután kisegítettek onnan. Enyhén megrázom a fejem, ezzel űzve el a képeket is, melyek eszembe jutnak.
- Nem tudom mit csinált - bököm ki végül, majd csak sorolom azt amit biztosan tudok. - Valahogy eltűnt rólam a növény, ez lehettem én is, lehetett a víz is. Valahogyan a felszínre kerültem, ugyanígy fogalmam sincs. Igazából ami tuti ehhez köthető, az az, hogy hát... Tudtam lélegezni. A víz alatt.
De ó, ha most arra kér, hogy ezt próbáljam ki, én... Én... Nem. Azt hiszem nem tudnám így hirtelen teljes lelki nyugalommal csak úgy megpróbálni letüdőzni a vizet.
Az első találkozás kitárgyalása után a lényekre tér át. Nem tehetek róla, de felháborodottan fújom fel magam.
- Megnyalta Maxwellt! - árulkodok ebilenemre, akinek amúgy bírnia kéne a békámat, elvégre ő maga is ebihal vagy mi, de... Fene érti, mindenesetre Max tök idegesen kuruttyolt utána nekem, és nem mert a párnámon kívül máshol elaludni, szóval jelenleg kicsit morci vagyok Iridisre, annyira, hogy nem is tudom hol kódorog. Remélem nem Max terráriumának üvegét kocogtatja... Nagyon, nagyon remélem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=778339#post778339][b]Juhász Laura - 2019.10.17. 20:15[/b][/url]

Picit összehúzom a szemöldökömet, ahogy a vizet figyelem. Nem Edithet nézem, így nem látom azt, hogy kellemetlenül érzi magát, mert tanúja voltam a sikertelenségének. Amúgy nem gondolok róla semmi rosszat. Mindenki hibázik, a tanulási folyamat alatt meg aztán főleg. Akkor sem gondolnék róla rosszat, ha cunamit idézett volna elő. Lázasan töprengek, hogy tudnék neki segíteni és csupán akkor pillantok rá, amikor válaszol. Halványan rámosolygok.
- Nyugodt voltál. Már nem vagy annyira az – javítom ki finoman. Nem mintha belelátnék, csak feltételezem, hogy kevésbé nyugodt egy ilyen kudarc után. Ám láthatja rajtam, hogy nem fogok belemélyedni ennek a részletezésébe. Inkább figyelek arra, amit a továbbiakban mond. És azt, ahogyan teszi. Azt tudom, hogy negatív élmény, de hogy pontosan miféle azt nem. Eléggé ijesztő az tény, nem csodálom, hogy nem szereti felidézni.
- Értem, tehát segített – bólintok egyet, és én ennyivel ki is egyeznék, ám folytatja. A növény eltűnést én sem tudom megmagyarázni, a felszínre kerülést azt már igen, az egyértelműen a víz intézte. És ó, hát igen, a légzés.
- A víz segített a felszínre, az biztos. Simán tudsz majd haladni a vízben anélkül, hogy bármit is csinálnál. És igen, tudsz lélegezni alatta. Az nagyon klassz, bár ijesztő elsőre – rámosolygok igyekezvén oldani a benne keletkező feszültséget emiatt. – Gondolj bele, simán búvárkodhatsz majd bárhol, bármeddig.
Tovább gondolkodom, hogy mi segíthetne, eszembe is jut az elemis lény, amire Edith eléggé kirobbanóan reagál. Csupán fogalmam sincs, hogy mit.
- Maxwell? – kérdezek is vissza kapásból. Elképzelésem sincs róla, hogy az meg kicsoda-micsoda. Azt se tudom, hogy milyen lénye van a lánynak ha már itt tartunk. Mindenesetre kicsit szokatlan, hogy nincs itt vele. Emlékszem Benito itt sertepertélt körülöttem, amikor a legelső gyakorlatokat végeztem és vizet idéz….ó! Hát persze! Nem irányítani tanuljuk meg először, hanem előhívni. De buta vagyok!
- Oké, van egy ötletem. Tudod milyen érzés ha vizes a tenyered, vagyis most is az … na várj egy kicsit – kezdek bele a felvázolásába a tervemnek, majd rögtön abba is hagyom azt. Nem lesz az úgy jó. A lány kezére koncentrálok, és szépen elpárologtatom róla a vizet, hogy száraz legyen. Na, kezdjük előlről. – Szóval koncentrálj arra, hogy milyen érzés amikor vizes a tenyered, képzeld el. Ha már úgy érzed, hogy vékony réteg borítja, még ha nem is láthatóan, akkor pedig sűrítsd be egy pontba. Mintha labdát tartanál. Idézzünk vizet a semmiből.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=778961#post778961][b]Edith Ixchel Payne - 2019.10.24. 21:06[/b][/url]

Laura
Én

Csak picit vállat vonok a kijelentésére, hiszen igaza van, és ezt ő is tudja. Hozzá vagyok szokva ahhoz, hogy olyan dolgok rosszul mennek amiket tanulni kell, viszont az hogy most az elemem irányítása nem megy valahogy árulásnak tűnik. Úgy érzem, mintha elvesztettem volna a lábam alól a talajt, hiszen amíg eddig pontosan tudtam mit (vagy mit nem) várhatok el a víztől, most hirtelen remélni kezdtem - egyszerre túl sokat. Hozzá vagyok szokva a gyakorláshoz, a kudarcokhoz, mégis, valamiért amikor elképzeltem mire lehetek így képes, sokkal egyszerűbbnek tűnt a dolog mint ténylegesen megtanulni elérni elemem fölött az irányítást.
Nem megyek bele túlságosan a részletekbe, ám kitérek minden (szerintem) lényeges elemére a történteknek. A mosolyt csak halványan viszonzom, de a szememig ér, tekintetem pedig lassan siklik Laura arcáról vissza a vízre. Egyszerre szeretnék ugrani egy bombát a legmélyebb tengerbe, és gondolok aggodalmasan is arra a pillanatra, amikor tényleg, önszántamból próbálom majd ki a búvárkodást. De hát hol van az még, ha megmoccantani sem bírom a vizet, ne akarjak beleveszni, nem igaz?
- Öhm, Maxie, a kisbéka, tudod - pillantok fel rá, miközben megpróbálok visszaemlékezni, hogy említettem vagy mutattam-e már neki. Az arckifejezése alapján nem. - Van egy kis levelibékám Maxwell, egészen pontosan II. Vizenyős Maxwell, és az ebilenem, Iridis megnyalta, amitől szegény majdnem sokkot kapott.
Hümmögve bólogatok ahogy új lendülettel kezd el magyarázni.
- Köszi - motyogom ahogy megszárítja tenyerem, majd megkeresem tekintetét, és egy hosszú pillanatra fogva tartom. Talán bátorságot próbálok belőle gyűjteni? Nem tudom. Ezután egy mély sóhajjal fordítom fejem lefelé, számat beharapva igyekszem azt tenni amit javasolt.
Bámulom kinyújtott jobb tenyerem. Bizonytalankodva mit is kéne keresnem, tekintetem végifut a vonalakon, ráncokon, mélyedéseken. Ujjaimat picit megmozdítom, figyelem ahogy az izmok összehúzódnak bőröm alatt, dombocskák süllyednek be és mellettük újak keletkeznek. Mint egy térkép - merül fel bennem a hasonlat, talán kicsit még el is mosolyodok rajta. Nem siettetek semmit, lasan, óvatosan idézem fel magamban a nyirkos, vizes emléket, és mitha hegyről csorogna le a kis patak, ujjvégemről egy alig látható vízcsepp indul meg tenyerem közepe - a térképem leendő tavacskája - felé. Pislogok, még a lélegzetemet is visszatartom, hátha csak rosszul látok, és ez az egész nem is történik meg igazán. Azonban a cseppecske még mindig ott van, sőt, még egy áttetsző petty csatlakozik hozzá, majd még egy. Öt ujjamról öt kicsit cseppecske gyűlik össze és alkot középen egy borsónyi vízgömböcöt. Érzem ahogy a tarkómon felállnak a kis babahajszálaim, és a hátamon is végigszalad valami megmagyarázhatatlan, egyszerre ijesztő és boldog érzés.
Tenyerem megbillentem, a csepp lefolyik és a fűre cseppenve eltűnik szemem elől.
- Sikerült - bukik ki belőlem hitetlenkedve, majd pótlom az elmaradt lélegzetvételeket. Elkerekedett szemekkel pillantok fel Laurára, majd vissza a tenyeremre, és ismét próbálkozni kezdek, észre sem veszem mekkora vigyor ül ki az arcomra, csak a növekvő cseppet figyelem tenyerem közepén. Szabálytalan, remegős és azzal fenyeget hogy a legkisebb figyelmetlenségtől darabora szakad, de ott van. Ott van. - Ott van.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=779167#post779167][b]Juhász Laura - 2019.10.27. 18:36[/b][/url]

Nem kezdem el ecsetelni a lánynak, hogy később olyan lesz ez, mint egy lélegzetvétel. Nem hiszem, hogy most nagyon javítana a kedélyállapotán, hogy tudja, hogy még milyen sok munka áll előtte. És addig mennyi kudarc fogja érni. Minél többet gyakorol annál könnyebb lesz, csupán rá kell éreznie.
- Amúgy nekem is sok időbe telt mire rászántam magam, hogy kipróbáljam a víz alatti légzést meg ilyeneket – súgom oda a lánynak, hogy tényleg nem sürgős neki semmi sem, amúgy is mindenki a saját tempójában halad. Én csak egyet tudok tenni, tanácsokkal ellátni, megosztani vele az én dolgaimat, amikből remélhetőleg okul, leszűr belőle dolgokat és a saját stílusára formázza.
- Klassz neve van, és nem csodálom, hogy a frász törte ki Iridistől – vigyorodok el a történet hallatán, majd összeráncolom a homlokomat egy kicsit. Ebilen, ebilen, ú ők nagyon menők valamiért, de miért is? – Nem ők azok, akiknek a tollával lehet színesen írni? Mintha az ebilen lenne az, vagy nem?
Töprengek még egy darabig, majd visszaterelődnek a gondolataim a mostani helyzethez, és előállok a megoldással. Remélem, hogy tényleg megoldás. Edith szugerálni kezd, én pedig derűs nyugalommal viszonzom a pillantását, amíg el nem vonja a tekintetét, és próbálkozni nem kezd. Mozdulatlanul figyelem hol a lány arcát, hol pedig a tenyerét. Még akkor sem mosolyodom el, amikor meglátom az első cseppet megjelenni, nehogy elvonjam ezzel a reakcióval a figyelmét. Egy cseppet követ még egy, majd egy pici vízlabdaccsá állnak össze, végül pedig a füvön köt ki.
- Bizony, nagyon szép volt – dícsérem meg szélesen mosolyogva a lányt. Maga a vízgömb is, meg az, ahogy csinálta az is. Újra próbálkozik, láthatóan feldobva a sikerélménytől. A forma nem tökéletes, de ugyan kit érdekel az most? A lényeg, hogy vizet idézett a semmiből.
- Ott bizony! Nagyon ügyes vagy! Viszont ne merítsd le magad, inkább hagyj szünetet két próbálkozás között, hogy fel tudj töltődni, nehogy gond legyen belőle – figyelmeztetem erre, hiszen én sajnos jártam már úgy, hogy nem figyeltem erre, annyira örültem a sikernek. Edith még egy ideig gyönyörködik a művében és persze vele együtt én is, majd ugyanarra a sorsra jut ez a kis labda is, mint az előző, a földre hull. Kezd lehűlni az idő amúgy is, szóval egy darabig még beszélgetünk a vízparton ülve, majd inkább arra a döntésre jutunk, hogy ideje visszatérni a meleg kastélyba. Útközben persze, hogy folytatjuk a vizes sztorizgatást teljesen feldobottan a sikerélménytől.