36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. július 20. 20:18 | Link

Thomas

péntek este|a tavacskához érkezve|o


[Előzményeket lásd a Pillangó-Varázs Étteremben]


Kicsit megkavar a kérdésével, aztán rájövök, hogy nem ismeri az Oscar-díjátadót. Kezemmel jelzem, hogy so-so, valami hasonló. Majd gyorsított verzióban előadom, hogy a díjat hívják így és van egy rakás kategória. Na meg azt, hogy ha már kiválóan alakítom a szerepet, akkor nyilván van esély, hogy én nyerem el a legjobb női főszereplői díjat. Oké, hülye poén volt.
Én inkább azon aggódok, hogy félrenyeli azokat a fránya pillecukrokat, nem pedig attól, hogy beterít velük ahogy nevetés közben véletlenül kirepülnek a szájából. De végül csak megbírkózik valahogy azokkal a bigyókkal. Úgyhogy megnyugodva kortyolom tovább a forró csokimat. A bizonytalankodását nagyjából megértem, de semmi félnivalója nincs a dologtól. De persze nem erőltetem, Sutrát megmutatni amúgy is egyszerűbb.
Gyorsan felhörpintem a maradék italomat, majd udvariasan bejelentem, hogy meglátogatom a női részleget. Nem időzöm túl sokat, legalábbis a többi lányhoz képest biztos, hogy nem.  A tükörbe is csak azért nézek, hogy vajon kiszedtem-e mindent a hajamból, ami felfogva tartotta azt. Így azért jobb.  Az asztalhoz visszaérve rámosolygok a rajtam végignéző fiúra, elégedettnek tűnik a látvánnyal, aminek nagyon örülök. Érdekes, hogy hol felveszi, hol leveszi a szemüvegét, de inkább főleg az, hogy ezt nem is azonnal szoktam észrevenni. Magamhoz veszem a táskámat és a virágomat, majd elindulunk kifelé.
Az éttermet elhagyva egy darabig még tudom is az utat, aztán jön az a rész, hogy elbizonytalanodom. Meg ugyan nem torpanok, de az amúgy sem túl gyors tempóból visszább veszek egy kicsit.
- A múltkor nem erre jöttem, véletlenül találtam csak oda – osztom meg vele a hezitálásom okát. Biztos, hogy jó felé megyünk? Remekül el tudok ám tévedni a faluban, bár előbb-utóbb odatalálok mindenhova. Szóval inkább rábízom magam teljesen a fiúra, hiába volt az én ötletem a helyszín és megfogom a kezét. Belekarolni is jó, de így jobb, legalábbis nekem jobban tetszik.
Hamarosan elhagyjuk a falu határát, majd rálelünk a kis parkszerű helyre. Mindenhol fényes kis útjelzők vannak, amik visszatükröződnek a víz felszínéről. Sóhajtok egy aprót mosolyogva. Annyira szép így tó tükre. Szinte érzem, ahogy a mágiám mocorog a bőröm alatt örülve a környezetnek. Közelebb megyünk a tavacskához, egyszerűen vonz a látványa. Gyönyörködve nézem egy darabig, majd megfordulok Thomas felé.
- Hát nem csodálatos? – szememben érzelmek egész skálája látszik. A hely is fantasztikus, nagyon romantikus, de annak még inkább örülök, hogy vele lehetek itt. És bármennyire is szeretném levenni már a karkötőmet, mégsem akaródzik elengedni a kezét. Tekintetemet le sem veszem a hihetetlen mélységű barna szemeiről. Majd mindjárt bemutatót tartok, csak még egy icipicit hadd vesszek el bennük.
- Akkor egy elementál rendel? – kérdezem végül halkan miközben hátrébb lépek és a kezét is elengedem.
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. július 20. 22:37 | Link

LAURA
péntek esti randi | a parton | x

Szusszanva nevetek kicsit a dolgon.
- Hát ez tök jó, én meg néztem, milyen helyekre viszel engem, mert ezt az utat még nem ismertem a tóhoz - magyarázom jókedvűen. Hagytam magam vezetni teljesen, annyira magabiztosan haladt előre a kis szőkeség mellettem. Jólesően, mélyen szívom be az esti levegőt, ahogy Lau megfogja a kezem. Nem mondom, igazán szeretem, ha belém karol, ezt viszont még annál is sokkal jobban. Fordul tehát a kocka, most én kalauzolom magunkat. Szerencsére az én tájékozódóképességem az igazából szépen a helyén van. Nem tudom, az ilyen mitől függ.
Egészen mesébe illő a kis fénypontokról világított, esti tavacska. Mintha csak andalgásra teremtették volna. Hol a környéket pásztázom, hol magam mellé pillantok a ragyogó arcú lányra, rajta felejtve okulárés tekintetem. Nem nehéz hát összenéznünk, ahogy visszafordul felém a tó ámulásától.
- De, igen. Az vagy - közlöm vele, révetegen bólogatva. Fogalmam sincs arról, amit kiejtek a számon. Mármint az stimt, hogy a szándékom annyi volt, hogy egyetértek vele abban, hogy tényleg varázslatos a táj, csak aztán magamban tovább vittem a gondolatot, hogy igen, pont, mint Lau, majd ez... ez csak úgy kiszaladt. Viszont, mondom, nem tudok róla.
- Úgy van, egy elementált, egy nagy adag mágiával és hűsítő vízzel, legyen szíves - bővítem a rendelést nagy viccesen, de aztán kicsit szenvedőn, enyhe bocsánatkéréssel szalad össze szemöldököm, mert ez elég vérszegény poén volt. Lehet, számolhatnék háromig, mielőtt a világba ontok ilyeneket, csak hát ez nem szokásom.
- Akkor én most csak figyeljek, igaz? - kérdezek azért rá a szerepemre, közben megigazítva szemüvegemet. Úgy vettem ki, hogy ebben csak nézőként tudok jelen lenni. Megmutatja nekem a vidrát. Ám nyilván jó volna azt is tudnom, mit ne csináljak. Tudom valahogy akadályozni benne? Mert nem akarom.
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. július 20. 23:21 | Link

Thomas

péntek este|o


Általában a fiúk jobban tájékozódnak, ez ilyen agyi sajátosság. Általában. De persze nem mindig igaz ám meg nem mindenkire. Szerencsénkre most viszont igen. Thomas könnyedén odatalál, még úgy is, hogy szép nagy kerülőt iktattam be. Ezentúl inkább mindig hagyom, hogy ő vezessen. Az a biztosabb.
Úgy látom Thomas is el van ragadtatva a látványtól. Nagyon jól teszi! Mindig jó dolog vizet nézni, ilyenkor meg aztán pláne. Bár a naplemente is nagyon gyönyörű tud lenni vízparton. Majd talán egyszer azt is megnézzük, biztos varázslatos lesz az is. Tessék és még egyet is ért velem, hogy csodálatos a … én? Tényleg annak tart?
- Köszönöm! – felelem halkan teljesen elérzékenyülve, majd mielőtt meggondolhatnám magam gyorsan nyomok az arcára egy puszit. Egy egészen picikét, éppen hogy érinti az ajkam a bőrét. De akkor is puszi volt, bizony. Persze fel sem merül bennem, hogy csak kicsúszott a száján anélkül, hogy tudná mit is mond. Pedig velem is sokszor előfordult már.
- Rendben, akkor nincs extra óhaj ha jól értem – felelem szemforgatva, ahogy még távolabb lépek Thomastól. – Vele majd óvatosabban poénkodj, eléggé öhm játékos. A végén még megkapod tőle azt a nagy adag hűsítő vizet.
Most már elég nagynak ítélem meg a távolságot, így nem hátrálok tovább, viszont egészen a víz széléhez megyek, már kényelmesen bele tudnám lógatni a kezemet, ha szeretném.
- Nagyjából igen. A távolság az csak biztonság kedvéért van, mivel eléggé tele vagyok pozitív dolgokkal, így nem tudom mi történik ha leveszem a karkötőt. Lehet, hogy semmi – magyarázom neki, majd belelógatom a kezem a kellemes vízbe. Csak ez után veszem le a blokkolót. Nem érzek semmi különlegeset igazából, szóval lehet, hogy felesleges volt az óvintézkedés. Ez után jön az elementál-idézés. Nem fennhangon teszem, szóval körülbelül olyan, mintha csak guggolnék és simogatnám a vizet. Pedig szépen végigsorolom az összes képességét, személyiségi jegyét, felidézem pontosan az alakját és végül:
- Sutra – mondom ki a nevét. Mivel most blokkolt volt a mágiám, így egyáltalán nem kétséges, hogy meg is jelenik a kis állatka. Kidugja először az orrát a vízből, majd tipikusan mókás vidramozdulatokkal kikacsázik a partra. Picike gombszemeivel és huncut tekintetével rám néz, várja a mókát. Szavak nélkül kommunikálunk, elmondom neki, hogy bemutatnék neki valakit. Majd állok is fel, és visszasétálok az európai vidrakölyökkel a fiúhoz.
- Thomas  Sutra, Sutra Thomas – mutatom be őket egymásnak. A pici állat csak nézi a fiút egy darabig, kielemezve a helyzetet, majd körbeszökdécseli, végigcsúszik hason a fűben előtte, vidáman kattogva. – Nya, tudja, hogy hozzám tartozol, el vagy fogadva. Egy csomó dolgot tud, megmutassuk?
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. július 20. 23:52 | Link

LAURA
péntek esti randi | a parton | x

Öhm. Kapok egy puszit. Kis finom, boldogat. De mit köszön és miért kapom? Hm. Nem tök mindegy? Rámosolygok és bár a hálás szava után majdnem kibukik belőlem egy visszakérdezés, az végül bent reked. Bent rekesztik nekem alaposan. Kissé bárgyú képpel próbálok visszakúszni a valóságba. Csak a lány kedvéért. Hiszen azért vagyunk itt, hogy prezentálja nekem az elementálját.
Úgy látom, Lau megbocsájtja az idétlen viccem, ám előrevetíti, hogy akit most megismerek, talán nem lesz ilyen elnéző. Bólogatok, hogy vettem az adást. Mindegyiket. Maradok a helyemen, hagyom őt elhúzódni. Ha nagyon muszáj. Most az.
Várok és figyelek. Közben szemüveget igazgatok, ingemmel babrálok, mígnem... hát helló! A tekintetem egészen olyan lesz nekem is, mint a feltűnő vidragyereknek. Nem tudtam, hogy kölyök. Ha nem az lenne, akkor is odáig lennék, így meg... hát mekkora aranyos már? Megőrülök!
- Szia Sutra - köszönök rá, elérzékenyülten mosolyogva. Ahogy általában minden állatra nézek. Aztán meg nagyban bólogatok. Persze, szeretném látni, miket tudnak. Elfogadott? Micsoda megtiszteltetés! Ahogy Lauhoz tartozni is. Szóval várom a továbbiakat, viszont látszik rajtam, alig bírok magammal, hogy ne érjek hozzá. Hiába vízlény, akkor is lény. Gyorsan karba fonom kezeimet, nehogy nyúlkáljak.
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. július 21. 00:25 | Link

Thomas

péntek este|o


Hm, ez … érdekes volt. Főleg, mert eszembe jutott, hogy ez nem az első puszi volt, amit kapott tőlem. Annak mennyivel másabb jelentése volt, és de rég is volt! És hogy nekem eddig miért nem jutott eszembe? Na mindegy, koncentráljunk inkább.
Az idézés sikeres, Sutra jön lát és győz. De Thomast milyen állat nem veszi le a lábáról? Van olyan egyáltalán?  És igen, kölyök. Bár amúgy is szeretem a vidrákat, mert mókásak, de picinek meg kell őket zabálni. De én személy szerint nem tartom nagyon meglepőnek, hogy elfogadja a fiút. Benito is azt tette.
- Szóval: a lényeg az, hogy igazából addig marad, amíg el nem küldöm, vagy le nem fárad. Sokkal jobban segít kordában tartani a mágiámat, mint Benito, szóval fogsz vele találkozni. A védekező és támadó dolgaira nem térek ki inkább. Valamennyire tud gyógyítani is. De ami igazán király: elvegyül – egy gyors magyarázat, majd Sutra már száguld is a víz felé. Ahogy beleér eltűnik, mintha nem is létezett volna. Thomas mellett maradok, kezemmel jobbra mutatok a kis tavacska közepére. Ahol kiugrik a vízből a vidra. Hatalmas vigyorral az arcomon pislogok hol a fiúra, hol a vidrára. Utóbbi épp kergetőzik valamivel, amire a fodrozódás utal. Egyelőre hagyom, szórakozza ki magát nyugodtan.
- Amúgy hozzáérhetsz majd ha szeretnél, semmi extra tapintása nincs, de nem tudsz átnyúlni rajta. Hacsak azt nem akarja.  Olyat is tud, mint egy patrónus. El tudom küldeni valahova, valakihez, hogy átadjon egy üzentet. Csak ekkor beszél. Ha utasítom rá, akkor választ is hoz. Amúgy nem. Velem gondolatban kommunikál. Hát így hirtelen ennyi. Szeret bohóckodni, de hát vidra és kölyök, szóval ez egész alap – teszem még hozzá, majd ismét szétnézek a kis parkocskában. Van egy pad nem túl messze, bár az messzebb van a tóparttól. De még nem döntöttem el, hogy leüljünk-e vagy sétálgassunk-e. Bármelyik jó, csak ne egy helyben álldogáljunk. Át is helyezem a testsúlyomat a másik lábamra, hogy aztán rövid idő múlva cseréljek.  Hirtelen oldalra billentem a fejemet, ahogy eszembe jut valami a kommunikációról.
- Szóval akkor a medállod hatását ki tudod kapcsolni, és csak akkor kapcsol vissza ha elveszed a pálcát? – idézem fel a mozdulatot, amit az étteremben láttam. – Liam bácsival hogy szoktatok beszélni? Le gondolom nem veszed. Mindketten angolul és akkor nem fordít?
Szegény fiút elárasztom a kérdésekkel a mellkasa felé pislogva, ahol a szóban forgó fordítóeszköz rejtőzik. Az étteremben annyira el voltam varázsolva a környezettől, meg mindentől, hogy inkább nem akartam zavarni a pillanatot a szokásos csacsogásommal. De itt a tóparti hangokat hallgatva simán megteszem, kezeimmel a hajamat babrálva.
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. július 21. 21:22 | Link

LAURA
péntek esti randi | a parton | x

Figyelmesen, karbatett kézzel hallgatom. Emiatt, meg főleg a hatalmas szemüvegem miatt már megint valami rémesen fiatal professzor benyomását keltem.
- Szóval az, hogy ő itt van, belőled nem vesz el? Téged nem merít ki? Csak mert, ha te idézed meg, azt gondolnám - veszem ki egyik kezem, hogy gesztikulálhassak vele és utolsó szavaimnál kicsit felhúzom a vállam. Benito egy önmagában létező cica, ez a kis vidragyereket viszont láthatóan a lányért jött létre. Azt hinném, hogy akkor osztoznak az erejükön. Megértettem különben, hogy a kis elementál pont, hogy támogatást ad neki, ám komolyan érdekel ennek a háttere.
- Azta - mosolygok az elvegyülésen és muszáj kicsit közelebb lépnem. Ahogy figyelem a vízbe olvadó, aztán újra előtűnő állatkát, bepárásodik kicsit a szemem. Torkom finoman összeszorul. Nyelek egyet. De lélegzek pár lassabbat, rendezve magamat és elemelkedett gondolataimat.
- Szeretnék - vigyorodom el. Naná, hogy hozzá akarok érni! Mindegy nekem milyen tapintású, nem az a lényeg. Hanem, hogy simogassak egy állatkát.
- Váo - folytatom ámuldozásaimat a további képességeiről hallva.
- Akkor egyszercsak nálam is felbukkanhat egy üzenettel? De gondolom, vízből tud csak kijönni, nem? - folytatom kérdezgetésemet mindarról, ami felmerül bennem. Az a helyzet, sokkal szívesebben venném, ha Lau rajta át tartaná velem a kapcsolatot, mint a mobilkészüléken.
- Mm? - szökik fel a szemöldököm a hirtelen jött új témára - Ja, igen - nyúlok be ingem alá és emelem ki az ezüstkeresztet. Így működik, pontosan. - Aki az én nyelvemen beszél, őt nem fordítja le, ahogy mondod. Ott egyszerűen úgy társalgunk, mintha nem volna rajtam a nyaklánc - bólogatok, ujjaim a medállal babrálnak mellkasomon. Részemről jól elálldogállok itt különben. Legalábbis nem veszem észre, hogy gondom lenne ezzel. Viszont ugyanolyan szívesen fogok tovább sétálni vagy leülni, ha a szőkeség azt szeretné.
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. július 21. 22:05 | Link

Thomas

péntek este|o


Thomas professzor, nem rossz. De lehetne akár doktor is. Amúgy bennem nem ötlik fel, hogy ennyire komolykodós, tanáruras lenne a  kinézete a szemüveg és a póz miatt. A szemüveg érdekes egyébként, mert nem annyira tűnik fel. Mármint persze másmilyen az arca ha rajta van, de az az arc is Thomasé, úgyhogy nem tudatosítom magamban, hogy na most lencséken át nézi a világot. Szóval teljesen mindegy mi van rajta.
- Nem, egyáltalán nem vesz ki belőlem a megidézése. Inkább hozzám tesz, ha nekem már kevesebb az energiám és szükségem van rá. Úgy képzeld el, mintha csak előhívnám. Ő ott rejtőzik a vízben valahol, nekem csak szólítanom kell és akkor megjelenik. De úgy tapasztaltam, hogy könnyebb előhívni ha nem az erőm vége felé vagyok már. Szívesebben jön, és szívesebben működik együtt velem – próbálom neki elmagyarázni, de ez egy olyan dolog, ami még nekem sem teljesen világos. Mármint az elméletét azt teljesen értem, de például azt, hogy milyen közegből előhívva kap dührohamot azt még tanulgatjuk. A pocsolyát nem kedveli az biztos. Jobb a tiszta víz. Ez a kis tó például eddig az egyik kedvenc ahogy nézem. – Ő egy önálló lény, önálló személyiség. De miattam létezik, én formáltam őt ilyenné. Szegénynek eddig kellett várnia rám, hogy megszülethessen.
Sejtettem, hogy tetszeni fog a fiúnak a mutatvány, bár hogy el is érzékenyüljön azt nem vártam. Persze számíthattam volna rá. Annyira mélyen meg tudja őt érinteni minden, annyira tele van érzelmekkel. Szeretetteljesen mosolygok rá, majd ismét a vidrára pislogok. Egy újabb bukfencet vet éppen a kis komisz.
- Persze, bármikor át tudom küldeni hozzád, amíg le nem merül. Amikor előhívom akkor igen, akkor kell a víz. De amikor elküldöm egy üzenettel akkor nem. Eltűnik és megjelenik máshol. Ez tök fura mondjuk, de így tanultuk. Még nem próbáltam ki. Gondoltam már rá, hogy így üzenek neked, de amíg nem találkoztál vele addig nem mertem – ez a féle kommunikáció nekem is sokkal szimpatikusabb lenne, még úgy is, hogy nem tudom milyen hangja van Sutrának. Biztos nem az én hangomon szólalna meg. De majd Thomas elmeséli egyszer. Időközben a kis állatka elkezd kifelé úszni a vízből, hogy csatlakozzon hozzánk.
- Érdekes. És gyakran ki szoktad kapcsolni? Semmit nem értessz olyankor ha magyarul beszélnek hozzád, ugye? – érkeznek az újabb kérdéseim a medállt és az ujjait figyelve. Azt nem kérdezem meg, hogy mennyire értett engem az étteremben, a rozsdás angol tudásommal. Végül is a jól bevált kézzel-lábbal mutogatást nem kellett bevetnem, szóval annyira gáz mégsem lehetett a dolog. Mivel még mindig a kezemben van a karkötőm, és nem szeretném elhagyni így elkezdem lázasan keresgélni a táskámat, amit leraktam valahova a virág mellé. De hova is?
- Ö, nem láttad, hogy hova raktam le a tásk.. áá megvan! – ott lapul ni a bokor mellett a galád. Odasietek hát gyorsan, de amikor bele tenném megcsillan benne a párja a mágikus ékszeremnek. – Ki szeretnéd próbálni a vizezést? Dobálhatjuk labdaként, Sutra meg megpróbálná elkapni. De nem muszáj ám. – fordulok vissza Thomas felé a táska előtt guggolva. A vidrakölyök közben végre kievickél a partra, fejét jobbra balra forgatva, hogy merre induljon. Ide hozzám, hogy megtudja mit csinálok, vagy az új játszópajtijához.
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. július 21. 22:37 | Link

LAURA
péntek esti randi | a parton | x

Teljesen jól magyarázza, kezdem megérteni.
- Tulajdonképpen akkor... olyasmi ez, hogy a víz érzi, hogy hozzá tartozol és ezért segít neked - próbálom lefordítani a saját, egyszerű gondolatvilágomra. Legalábbis szerintem elég egyszerű, hiszen az olyan dolgok és elvek uralják, mint a jószándék, a béke, a szeretet. Csak így sajnos nehezen értek meg bármi mást, tehát az élet jelentős részét.
Nem zavar, hogy észreveszi elérzékenyülésemet. Nem azért próbálok kijönni belőle, csak jobb ennek elejét venni, mielőtt még elhatalmasodik rajtam és emiatt megrekesztek valamit, vagy kimaradok valamiből, amit mutat. Visszamosolygok rá.
Bólogatok. Jogos, hogy eddig fura lett volna, ha csak úgy megjelenik nálam egy vízvidra és elkezdi mondani a magáét. Mostantól viszont kifejezetten várni fogom.
- Nem túl gyakran - felelem a fordító bűbájt illetően. - Csak néha, amikor mondjuk Budanekeresden sétálok, vagy ha a kastélyban gondolok egyet. Jópofa úgy is belehallgatni abba, amit a többiek beszélnek - mesélem, hogy eddig igazából pont ezt így még nem játszottam meg, hogy társalogtam valakivel és ekkor nyomtam el a hatást. De lehet, ezután kipróbáom majd máson is.
Már éppen nézek körbe, hova tette a táskáját. Pedig láttam a mozdulatot, emlékszem rá. Hamar megleli végül, előbb, mint hogy én útbaigazítanám.
- Hát... oké - megyek bele a vizezésbe, bizonytalan hangon és bizonytalan vonásokkal. Nem tudnám megmondani, mi az aggodalmam fő oka. Csak valahogy érzem, hogy amennyire izgat a dolog, annyira kételkedem is benne, hogy kell-e nekem ezt csinálnom. De akarom, Isten bizony. Nyomjuk! Csak előbb...
- Na mi a helyzet? - guggolok le én is, azonban én a vidrához, aki emiatt felém indul el a tétovázás után. Kinyújtom felé a kezem és amint alá ér, már rakom is rá. Mintha vizet simogatnék, tényleg. Egy kicsit szilárdabb vizet - Nagyon aranyos, nagyon ügyes elementál vagy - állok neki ajnározni rögtön.
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. július 22. 09:02 | Link

Thomas

péntek este|o

 
- Valami olyasmi – felelem mosolyogva. Jó lenne ha nem kellene külön idézgetnem a vízből, hanem szimplán maga a víz reagálna így rám. Bárhol, bármikor, bármennyi kis cseppnyi vizecske. Hm, kezd egyre inkább bővülni az a kis lista, hogy én kikhez is tartozom.
Rájövök, hogy nem is kérdeztem meg, hogy ugye elküldhetem majd hozzá a vidrát néha, magától értetődőnek vettem, hogy így lesz és neki az jó lesz. De végül is ismerem, először lehet, hogy egy kicsit meglepődne a hirtelen felbukkanáson, viszont örülne mindenféleképpen. Annak meg pláne, hogy nem kell a telefont nyomkodnia. Vagy baglyok után rohangálnia.
- Akkor legalább találgathatsz, hogy vajon mi is a téma. Csak hát, nem macerás egy kicsit, hogy ott kell tartanod a pálcát végig? – nekem valószínűleg ez lenne a bajom vele. Hiszen lássuk be, eléggé fárasztó hosszú perceken keresztül az a csuklótartás. Jó, mondjuk még csak hébe-hóba csinálta, nyilván akkor sem órákon át. Megint butaságot kérdeztem.
Nem kerüli el a figyelmemet a bizonytalansága. Ismét. Elgondolkodva figyelem hát, ahogy magához édesgeti a vízilényt. No lám csak, ez nem is tartott sokáig, már hozzá is érhetett. Ez igazán szívet melengető pillanat, még sem mosolyodom el, sőt, kissé szomorkásan figyelem kettőjüket. Beleejtem a karkötőmet a táskába, felállok és odasétálok hozzájuk a gondolataimba merülve.
- Figyelj … - szólítom meg óvatosan Thomast. Bizonytalan hangvételem egyrészt abból fakad, hogy nem szeretném elvonni a figyelmét az állatszeretgetéstől. Másrészt pedig nem tudom, hogy fogalmazzam meg, amit mondani szeretnék. Letérdelve ülök le melléjük, nem foglalkozva olyan apróságokkal, hogy esetleg tönkreteszem a harisnyámat. – Nem muszáj, de tényleg. Nem gond. Ha tartassz tőle, vagy ellenérzéseid vannak ezzel kapcsolatban akkor inkább hagyjuk. Nem szeretnék rád erőltetni semmit sem – csendesen beszélek, de teljesen komolyan. Csak azért, mert én szeretnék valamit azért ő ne hozza magát olyan helyzetbe, ami kényelmetlen neki. Ami bizonytalansággal tölti el. Kezeimet az ölembe ejtve figyelem az agyon dicsért vidrát, meg az őt simogató fiút.
- Fura, mi? Mintha egy vizes lufi lenne. Csak cukibb – mosolyodom el még mindig picit szomorkásan. De ugye tényleg nem csinál semmi olyasmit, amit ő nem szeretne csak azért, hogy nekem örömet okozzon? Sutra rám emeli a huncut tekintetét, a fénypontok tökéletesen megvilágítják annyira, hogy azonnal észreveszem a sunyi villanását. A következő pillanatban már egy jégdarab száguld felém. Megállítom a levegőben, és hagyom leesni. A kagylóforma azonnal ezer darabra törik szét.
- Meg ne próbáld! Sutra! Nem! – figyelmeztetem vészjósló hangon az elementálomat egy pillanatra Thomasra nézve. A vidra elgondolkodva kapkodja a fejét ide-oda közöttünk. Hallom a hangját a fejemben, de anélkül is tudom, hogy csak szórakozik, támadásról szó sincsen. – Úgy gondolja, hogy vicces lenne feléd küldeni pár dolgot, hogy kivédjem őket.
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. július 22. 15:21 | Link

LAURA
péntek esti randi | a parton | x

Megrázom a fejem.
- Nem, mármint van bűbáj is, amit rámondhatnék, csak ez így egyszerűbb arra a kis időre, amíg használni szoktam - magyarázom a dolgot. Nyilván nem csak fárasztó, ám kissé bizarr is lenne a mellkasomnak szegezett pálcával flangálni.
Okulárém kerete fölé emelkedő szemöldökkel pislogok fel a lassan mellénk leereszkedő lányra, amikor megszólít. Ám nem hagyok fel közben a vidrasimogatással sem. Elkomolyodó arccal nyelek egyet, ahogy biztosít róla, nem baj, ha én ezt nem akarom. Eltöprengve nézek vissza Sutrára.
- Vizes lufi, igen - mosolyodom el egy szusszanással. Utána viszont minden elég gyorsan történik. Gondolom, főleg azért, mert nagyon el vagyok merengve és nem veszem észre az árulkodó jeleket és a repülő jeget is csak akkor, mikor már hullik le és törik szét. Ahogy ettől összerezzenek, elveszem kezem a kis lényről. Egyikükről másikukra nézek.
- Ne! Kérlek, ne - fejezem ki nem tetszésem, talán kicsit könyörgőn szólva az elementálhoz, miközben felállok és hátralépek tőlük. Kezeim ökölbe szorulva lógnak magam mellett. Az a helyzet, hogy ez nem jut így eszembe, de túl sok mindennel dobáltak már meg engem akár az otthonban, de már itt a Bagolykőben is. A legutóbb egy hógolyó trafált a szemembe és mehettem a gyengélkedőre. Szóval nincs túl sok kellemes élményem azzal kapcsolatban, hogy bármit felém hajigáljanak.
- Ha mást céloz, szívesen megnézem, ahogy kivéded - teszem hozzá gyorsan, el is mosolyodva, ahogy magamhoz térek az apró ijedelemből. Elmosolyodom kicsit, bíztatóan, közben megdörzsölgetem felkaromat, csak amolyan pótcselekvésül. Közben pedig az iméntieket el is feledtem már kicsit. Mármint a tervet, hogy kipróbálhatnám a vizezést. Azonban most lassan visszakúszik ez a képbe.
- Utána pedig labdázunk - jelentem be egyszerűen, azonban bármiféle lelkesedés nélkül, sőt, kifejezetten feszültnek tűnök. Veszek is egy mély levegőt.
- Tartok tőle. Kicsit félek igazából - vallok színt egyszerűen, továbbra is kissé összehúzott testartással, csaknem szerencsétlenül álldogállva a lány előtt.
- De nem félhetek - rázom a fejem, tekintetébe kapaszkodva.
- A részed. A víz a részed, nem lehetek berezelve attól, amiket csinálsz vele. Nem is tudom, miért tartok tőle. Lehet, simán csak azért, mert új nekem. Az meg hülyeség - vonok vállat, tovább rázva fejem, miközben megered beszélőkém, még ha nem is túl összefüggően vagy választékosan. Úgy vagyok vele, inkább elmondom neki, ami bennem van, még ha nem is tiszta. Látom rajta, hogy aggódik és a semminél még a ködös is jobb. Főleg, hogy ennél ez nekem sem világosabb.
- Kérlek, ne beszélj le róla! - figyelem Laurát eltökélt, nyílt tekintettel. Azt mondtam, hogy oké. Onnan már nem fogok visszakozni és nem azért, mert az gáz lenne, hanem, mert csak akkor megyek bele bármire, még ha bizonytalanul is, mert meg akarom próbálni. Ha viszont akkor nem teszem meg, félő, utána már nem fogom. Szóval nem csinálok semmit sem muszájból, nem erőltetem csak azért magamra, hogy ő boldog legyen. Nem. Ezt én is akarom. Nem jókedvemben, de akarom. Nem a boldogsága miatt, hanem egyszerűen miatta. Miattunk. Meg magam miatt. Hogy meg merjek lépni dolgokat. Hogy feszegessem a korlátaimat. Ha nem teszem meg, ott maradnak.
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. július 22. 19:07 | Link

Thomas

péntek este|o

 
Tényleg gyorsan történik minden, bár én jobban figyelemmel követtem az eseményeket, mint ő. Mondjuk én ismerem már ezt a kis huncutot, és hallom is a gondolatait, szóval így könnyű. Csodálkozva nézem ahogy elveszi a kezét a vidráról és mintha próbálna felmérni minket. Hogy mi lesz a következő lépésünk, mit akarunk elkövetni ellene. Nem tehetek róla, de tátott szájjal nézek döbbenten Thomasra, ahogy távolabb megy. Nagyon feszülten viselkedik.
- Sutra, menj távolabb – súgom oda a kis állatkának, miközben le sem veszem a szemem a fiúról. A vidrának nem kell kétszer mondanom, elkacsázik a földön az egyik bokor irányába. Fogalmam sincs, hogy hova és meddig fog menni, de úgy is azonnal jönni fog ha hívom. Nem küldöm vissza a vízbe, még nem.
- Mi történt? Mi a baj? – lassan mintha kicsit feloldódna, már nem olyan görcsös a tartása, a kezei sem fehérednek el az erőtől, ahogy ökölbeszorítva tartja őket. Lázasan kergetik egymást a fejemben a gondolatok, próbálok rájönni, hogy mi is zaklatta fel őt ennyire. Hiszen nem őt célozta a vidra, engem. Kivédtem, egy jégdarabka sem eshetett rá, hiszen erre figyeltem. Mindig figyelek rá, hogy neki ne legyen semmi baja a mágiám miatt. Sutrára is rögtön rászóltam, hogy ne csinálja, amit tervez. Le is tett róla amúgy. És nekem sem volt kedvem ilyen célbalövöldözősdit játszani. Úgy tűnt talán? Hogy meg akartuk támadni őt?
Tehetetlenül rázom meg a fejemet, hogy az nem fog megtörténni amit javasol. Nem fog megcélozni senkit sem a vidra, sem őt sem mást. Én sem fogok kivédeni semmit sem. Ennyire félne ettől az egésztől? Végül is tényleg ijesztő, az Udvarba is az volt, bár akkor még tetszett neki.
Felsóhajtok, ahogy közli, hogy labdázzunk. Na azt már nem. Eszem ágába sincs még jobban megijeszteni őt. Már nyitnám a számat, amikor újra megszólal. Meghökkenek attól, amit hallok, pedig én is erre jutottam. Hogy fél. Fél a mágiámtól, tehát fél tőlem hiszen ahogy mondja: ez a részem. Komolyan sírhatnékom támad ettől az egésztől. Némán hallgatom őt tovább, ahogy győzködi(?) magát, hogy nem félhet, mert a víz hozzám tartozik. Mintha ez ilyen egyszerű lenne. Az jó, hogy túl akar ezen lendülni, de … jaj istenem, nem tudom. Már egyáltalán nem tartom jó ötletnek a dolgot.
- Tudom, hogy új neked ez az egész. Eddig nem láttál belőle szinte semmit, nem kellett többet tudnod róla a minimálisnál, nem kellett megemésztened a tényt, hogy a … nekem ez mekkora teher az áldás mellett. Nem kellett elfogadnod – válaszolom meg-megakadva. A barátnőd szót például ki sem tudom mondani.  Annyira tehetetlennek érzem magam most, mit kéne tennem?  – Soha nem bántanálak, és soha nem hagynám, hogy Sutra bántson vízmágiával. Nem vetted észre … amikor kitör belőlem, akkor sem ér el téged soha. Soha. Erre mindig figyeltem, még ha nem is szándékosan. Mindig megvédtelek. Tudat alatt még akkor is irányítottam, ha csak ennyire is. Jó, amikor vízbe zártam a kezed akkor igen, elért. De az is kontrollált volt már.
Elbicsaklik a hangom és képtelen vagyok többet mondani. Kicsit röhejesen hangzik, amit elmondtam. Megvédem az esőtől, te jó ég, mi vagyok én esernyő? Csak nézem őt. Csak nézem és nem bánnám ha megmozdulna végre, ha ellazulna vagy legalább közelebb jönne. És nem úgy állna ott, mintha valami vadállat lennék, akit valami láthatatlan kerítés mögé zártak. Kérlek, kérlek bízz bennem, ne félj tőlem. Kérlek!
Ne beszéljem le? Összeszűkült szemmel fürkészem, de elég határozottnak tűnik. Jó, akkor nem teszem. Mi lehet a legrosszabb, ami történik ha megpróbáljuk? Az, hogy fogja magát és itt hagy. Kibírnám-e? Nem. De legyen, nem beszélem le róla.
- Oké, akkor kérlek hozd ide a táskámat és gyere ide mellém – felelem kifürkészhetetlen arccal, ahogy felállok a földről. Bár őszintén szólva nekem így nagyon kényelmes volt, de azért a nadrágját csak nem kellene tönkretenni. Akkor már inkább álljunk. Kinyújtom felé a bal kezemet, tenyérrel felfelé és várok. Lesz, ami lesz.
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. július 22. 20:01 | Link

LAURA
péntek esti randi | a parton | x

Ez a baj, hogy tényleg nem tudom én se, mi miért akaszt ki. Mire hogyan reagálok. Nem tudom ezt kiszámítani. Az udvarban nem ijedtem meg egyáltalán. Az a jelenség elvarázsolt. Ahogy imént a vízbe oldódó vidra is. Viszont az, hogy repült felénk valami, amit a lánynak szét kellett törnie, aztán Sutra szeretett volna felém is indítani dolgokat játékosan, hogy Lau kapja el őket, ez... ez nem. Ezt nem szeretném. Nem gondolom én, hogy meg akartak támadni. Dehogy. És nem úgy értem, hogy mást vegyen célba, hogy más embert, hanem, hogy akármi mást. Egy fát, egy követ a földön. Bármit, csak ne engem. Meg mondjuk akkor inkább másokat se.
Nem félek a lánytól. Nagyon rosszul hiszi. Attól tartok kicsit, amit csinál. Az erejétől, a víz uralásától. Bennem ez nagyon nagy különbség. Különválik a kettő. De végighallgatom őt némán, néha picikét megrázva a fejem, vagy lesütve a szemem.
- Tudom - mondok aztán csak ennyit, áthatóan figyelve őt. Ha tisztában lennék vele, hogy az merül fel benne, rettegek tőle, meg hogy szörnynek tartom, rövid úton tisztáznám vele, hogy erről egyáltalán szó sincs. A magyarázatából viszont ez nem derül ki nekem. Csak az, hogy próbál megnyugtatni, ami igazán kedves tőle, de nem kell. Mármint, amiket elmond, alapvetések a számomra. Tudom, hogy nem hagyná. Tudom, hogy mindent megtesz. A félelem viszont nem így működik.
Nyelek egyet és bólogatok, lépve el a táskájáért, majd a kezébe adva, amikor odaérek. Ha egy pillanatra is jobban odafigyelnék magamra, észrevenném, hogy reszketek belül. Ezt sok minden adja össze most. Zaklatott vagyok, kifejezetten. Csak úgy zsizsegnek a mozdulataim. Egy kis ing igazítás, némi dobolás combon oldalán, egyik lábamról a másikra állás, hajamba túrás. Nem tudok nyugton lenni. Végigpillantok a csinos szőkeségen, miután megkapta tőlem a táskáját, és testem előbb mozdul, mint hogy akár csak gondolataimon átfutna: odalépek és egyszerűen megölelem őt. Önző érdek vezérel, magamat nyugtatom ezzel. Egy kis békét keresek nála. Lágyan, ragaszkodón szorítom, érezhetően erőt merítve ebből a továbbiakhoz. Elengedem aztán, szemébe nézve és simítva veszem le kezem karjáról. Bólintok. Csináljuk!
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. július 22. 20:48 | Link

Thomas

péntek este|o



Nem tőlem fél, hanem az erőmtől, a víz uralásomtól? Hát, ezektől néha én is. Főleg attól félek velük kapcsolatban, hogy ártok másoknak. Soha nem kellett még önvédelemre használnom, de nem is nagyon szeretném. Ezt még csak-csak el tudnám viselni, el tudnám fogadni. De azt, hogy akaratomon kívül ártsak egy ártatlan embernek? Pláne olyannak, aki közel áll hozzám? Soha nem lennék képes megbocsájtani magamnak. Szóval igen, én is félek. És ha én félek az erőmtől, a kontrollomtól hogy is várhatnám el mástól, hogy ne tegye?
Tudja. Milyen kis egyszerű mégis sokatmondó szó. És mégis mennyire nem ér semmit néha. Hiába tudja, látom rajta. Nem tudom mit mondhatnék vagy tehetnék még. Talán semmit. Értem az ő problémáját, elmondtam, hogy nem kell tartania. Most jön az, hogy bebizonyítom neki, ha tudom. Remélem tudom!
Némán veszem át a táskámat, rögtön sütöm is le a szememet, hogy megkeressem a karkötőt meg a karperecet. Nem látom hát a fészkelődését úgy igazán, bár azt felfogom, hogy mocorog. Félek a szemébe nézni, ez az igazság. Meglep hát vele, amikor megölel. Kiesik a kezemből a táskám, ami nem is baj, hiszen így két kézzel tudom átkarolni a derekát. Homlokomat a vállának döntöm és mélyeket lélegzek. Neki szüksége van erre az ölelésre, de a helyzet az, hogy nekem is. Most nem vagyok nyugodt, nem vagyok kiegyensúlyozott, most egy érzelmi káosz vagyok. És ez gond. Ha most órákon át álldogálnánk így, én azzal teljesen kiegyeznék, vagy legalább csak addig amíg teljesen le rendbe nem jövünk. De elenged és én hagyom. Rámosolygok pedig nekem még korai volt ez az elválás.
Ahogy felveszem a táskámat a földről megpillantom Sutrát. Visszajött, és most szinte szugerálva néz engem. Aprót bólintok felé, és már árad is az energiája belém, visszaránt az egyensúlyi állapotomba. Nem nézek újra felé, csak kiveszem a karkötőm, egy gyors mozdulattal a bal kezemre csatolom, aztán Thomas felé nyújtom a karperecet. Ezt nem kell se kötni se kapcsolni, csupán bele kell bújtatnia a kezét. Az mindegy, hogy a bal vagy jobb kezére teszi, rábízom a dolgot.
- Tartsd így a kezed – mutatom is neki hogy gondolom, bár pontosan úgy ahogy a táskát is vártam. Tenyérrel felfelé. Megvárom amíg ő is megteszi ezt, majd egészen közel lépek hozzá. A tenyerem felett már van is egy vékony rétegnyi víz. – Egyszerű dologgal kezdünk. Én átirányítom a vizet a te tenyered fölé és ott tartom. Nem érintem hozzá, csak felette fog lebegni. Neked az a dolgod, hogy képzeld el a lapos vizet labdaként. Nem kell a folyamatot végiggondolnod, csak annyit hogy azt szeretnéd, ha labda lenne.
Ez tényleg viszonylag egyszerű, hiszen minden mást én irányítok. Hogy ne neki kelljen előhívnia a semmiből a vizet, hogy ne neki kelljen arról gondoskodnia, hogy ott is maradjon ahol megjelent. Egy szimpla képzeleterőt igényelő feladatról van szó, ráadásul nem is kell tökéletesen végrehajtania. A víz feljebb emelkedik egészen szemmagasságig, mialatt én gyorsan Thomas keze alá teszem az enyémet. Nem érek hozzá az övéhez, csak pontosan alá rakom a tenyeremet. A víz lassan kezd el süllyedni, majd megáll a tenyerétől egy centire és ott lebegve várja a továbbiakat.
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. július 22. 21:17 | Link

LAURA
péntek esti randi | a parton | x

Sajnálom, hogy nem vettem észre a földre hulló táskát, mert akkor felvettem volna neki. Kicsit elnézéstkérően pislogok rá emiatt, majd bal kezemre húzom a karkötőt, valahogy az adja magát. Közben elnézek a vidra felé, rámosolyogva. Nyomát se láthatja rajtam annak, hogy félnék tőle. Hiszen nem félek. Olyan ez, amikor mondjuk simogatok egy kutyust, véletlen érzékeny helyre nyúlok neki, ezért odakap. Persze, ilyenkor visszarántom a kezem, hátrébb húzódok, viszont utána, ha ő ismét mozdul felém barátságosan, akkor mintha az az iménti ijedelem nem is lett volna.
- Ja, azzal fogom irányítani, amelyiken a karkötő van? - kérdezem, és ezzel már veszem is át a jobbomra gyorsan az ékszert, majd fordítom felfele tenyeremet. Oké, megvagyok, figyelek. Bólogatva hallgatom az instrukciókat. Aprót nyalok a számon.
Érdeklődve, jóleső izgatottan nézem a tenyerem fölé lebegő vizet meg Lau mozdulatait. Rendben, akkor rajtam a sor. Szeretnék egy formás kis vízlabdát a kezembe. Nem telik bele pár pillanatba és a folyadék alakulni kezd. A lapos, lebegő tócsa felfelé hajlik oldalain, ott egybeolvad és kiad egy csinos, átlátszó gömböt. Mint egy tömör buborék. Lenyűgözve vigyorodom el, kicsit felkapva tekintetem a lány arcára, látja-e ezt ő is. Dehát persze, hogy látja. Nem bírom ki, naná, és szabad kezemmel megbököm a vízlabdát. Ujjam belemerül. Nevetek kicsit. Egészen káprázatos ez a pillanat, és már éppen belefeledkeznék, amikor valami bevillan. Nehezen kapok levegő után és ajkaimat összenyomva koncentrálok, szugerálva a golyóbist, hogy szépen maradjon így, ahogy van. Kicsit azonban kezd deformálódni.
- Kérlek, ne hagyd, hogy szétpukkanjon! - pillantok gyorsan a Laurára, mikor érzem, hogy most éppen stabil a kis vízgolyó. Ez az egy segítség, amit kérek. Nem baj, ha miattam meghajlik, ha változik a mérete, ha lyukak alakulnak benne. Semmi nem baj, olyan idióta labda lehet, amilyen akar, csak ne durranjon szét.
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. július 22. 21:46 | Link

Thomas

péntek este|o

 
Egyáltalán nem baj, hogy nekem kellett lehajolni a táskámért, legalább kizökkentett egy kicsit a mozdulat. Na meg amúgy sem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy kiszolgálnak, felveszik a vackaimat amit leejtek, tócsákra terítenek zakót hogy ne legyek vizes amikor átkelek rajta. Ez mekkora marhaság már, ki lehet kerülni azt a nyamvadt tócsát. Buta filmek.
Sutra továbbra is a bokor alatt kuksol, na nem azért, mert nem akarja megijeszteni Thomast. Az amúgy sem merült fel bennünk, hogy tőle félne a fiú. Csak jobb ha most inkább ott marad, és nem tereli el a figyelmünket. De azért támogat engem, jó kis vidra.
- Amúgy nem, de én a bal kezemre szeretem rakni. Ott van a jelem is, legelőször is ott jelent meg a víz, így adja magát, hogy a karkötőt is oda rakjam – világosítom fel őt erről a dologról. Ahogy neki kényelmes igazából. Eddig minden remekül megy, koncentrál, odafigyel arra, amit mondok. Jól van, akkor lássuk!
Elmosolyodok, ahogy látom az arckifejezését, hiszen tetszik neki a dolog. Igazából ő maga is meg tudná csinálni, hogy egy helyben lebegjen a víz, de sokkal látványosabb és önbizalomnövelőbb ha a formáját alakítja át. Abban egy percig sem kételkedtem, hogy ne menne neki a dolog. Az én erőmön osztozunk éppen ketten, meglehetősen furcsa érzés. Ha nagyon odafigyelnék, akkor még valamelyest azt is érezném, amit ő. De ehhez szerencsére nem vagyok elég képzett.
- Szép! – dícsérem meg, fontos a pozitív visszajelzés. Visszavigyorgok rá és figyelem tovább az arcát. Nem kell a labdacsra néznem, hogy tudjam mi történik vele. Felkacagok viszont, amikor belenyúl, hát persze, hogy nem bírja megállni.  Valami azonban történik, valami változott. Nem tudom beazonosítani, hogy mi, így kicsit aggódva figyelem az erősen fókuszáló fiút. Nem merülhet ki, hiszen én sem teszem. Túlságosan örülne? Vagy már nem tud úgy koncentrálni?
- Rendben! – belekontárkodom hát én is a dologba, bár most éppen stabil az a labda. Gyorsan rögzítem a meglazult molekulákat, hogy ne veszítsék el megint a formájukat véletlenül. Majd lassan hátrálni kezdek.
- Most arra koncentrálj, hogy ott maradjon a kezed felett – adom a következő instrukciót. Ez már kicsit trükkösebb, mivel figyelek a labdára, hogy ne essen szét, ha egy icipicit is elmozdítom viszont akkor azonnal hozzám repül. És ezt nem szeretném. Hadd érezze a fiú, hogy ő irányít. Még két lépést teszek hátrafelé, majd megállok.
- És most akkor küldd ide. Mintha lebegtetnél valamit, csak nincs pálca. Jöhet gyorsan is, lassan is, ahogy szeretnéd.
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. július 22. 22:07 | Link

LAURA
péntek esti randi | a parton | x

Nem baj, mindegy, már mozdulatban vagyok, szóval felrakom a jobb kezemre. Mostmár ott marad. Legközelebb majd kerül a balra. Viszont, ahogy haladunk úgy érzem, most kellemesebb ezen lennie. Valahogy a tudat, hogy azon a kezemen van a karkötő, amelyikkel kezelem a vízet, nagyobb biztosságot ad.
Minden utasítást egy Laurára nézéssel és egy bólintással nyugtázok. Koncentráljak, hogy a tenyerem felett maradjon, igenis! Észlelem, hogy a lány távolodik tőlem, viszont nem akarom levenni tekintetem a labdáról. Beharapom alsó ajkam. Most, hogy tudom, ő ügyel rá, hogy ne durranjon szét, persze, ismét megnyugszom. Könnyebb így összpontosítani. Marad szépen nálam a golyóbis. Eddig megvagyunk.
Lebegtetés. Az jól megy. Arra gondolok hát, hogy ez ugyanúgy fog most történni, mit ahogy a mindennapokban röptetem a holmiaimat, csak nem kell hozzá a pálcám. A labda felemelkedik tenyeremtől és nagy ívben, szépen lassan indul karkötőtársam felé, egészen buborékmód. Mosolyogva figyelem, ahogy leereszkedik hozzá. Azt hiszem, sejthető volt, hogy nem fogom erőből megindítani felé, hanem ezt a lehető legfinomabb módot választom. Nem mondom, ahogy halad, néha picit veszít a tökéletes gömbölydedségéből, ám nekem még tetszik is, ahogy rendetlenkedik.
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. július 22. 22:34 | Link

Thomas

péntek este|o


Úgy néz ki most én vagyok a professzor szerepben, bár a kinézetem az nincs meg hozzá. A szigorom sem.
Azt jól is teszi, hogy a labdára koncentrál. Engem nézegethet az után is, hogy eltűnik a vizünk, én attól még itt maradok. Én is koncentrálok, rá és a labdára. Hogy ha bármi gond lenne, akkor közbe tudjak avatkozni. Mintha egy kezdő hydromágusnak segítenék gyakorolni, körülbelül olyan érzésem van. Elégedetten bólintok, amikor a helyén marad labda, majd figyelem ahogy elindul felém. Ha pontoznom kéne akkor biztos jó magas pontszámot kapna. Nem csak úgy simán ideküldte, még ívbe is mozgatta.
- Ha erőből küldöd akkor jobban kell figyelni, hogy megmaradjon nagyjából az alakja. Ne laposodjon el túlságosan. Szép volt a röppálya – persze látja ám rajtam, hogy elégedett vagyok a teljesítményével, de azért el is mondom neki egy kis plusz információval együtt. Én egy picit gyorsabban indítom neki a labdát, legalábbis az ő tempójához képest. Azt is csak a köztünk lévő távolság feléig. – Vedd vissza és dobd erősebben. Ha azt is okénak érzed akkor beszállhat Sutra, majd figyelek rá, hogy ne rakoncátlankodjon. Ha még nem fáradtál el.
Közben lazítok egy kicsit, hogy könnyebben tudja magához hívni a labdát. Nem az a célom, hogy küzdjön, hanem hogy jól érezze magát, hogy tetszen neki a dolog. Piszkálgatni kezdem a karkötőmet amíg ő felkészül, hogy idedobja. És ezt igazából nem egészen értem. Amikor Sutra akart felé jeget dobni attól kikészült, de hát…most is felé dobálgatok. Igaz, hogy vízlabdát és még lassan. Igen, még. Ha belejön a dologba és tetszik neki akkor simán mehet úgy majd, mintha egy baseball labdát passzolgatnánk egymásnak. Szóval, mi is a különbség a két eset között?
- Mi történt amúgy az előbb? Miért kezdett el szétcsúszni? Mit éreztél? – kíváncsian nézek rá, ismét jobban megerősítve a labdát. Lehet hogy a beszéd is csökkenti a koncentrációját. A vízgömb felülete érezhetően lejjebb hűl, egy vékony jégréteg képződik rajta, majd elhalványul. Csupán jelzésként, hogy nem fog kipukkadni.
- Ja, jéggé is alakíthatod, ha akarod.
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. július 22. 23:24 | Link

LAURA
péntek esti randi | a parton | x

Elraktározom, amiket tanácsol. Megpróbálom legalábbis. Már passzolja is vissza a lasztát, ő valamvel határozottabban, amit most nekem is követni kéne. Mélyet lélegzek, kiszusszanom és indul vissza. Ennek már nem olyan jelentős az íve, viszont lendületesebb. Eléggé oda kell figyelnem ehhez. Meglátjuk még ezt a Sutra bevonást. Lehet, az egyelőre nem fog menni. Kiderül még pár passz után. Szóval egyelőre csak bólogatok a felvázolt tervekre.
Ó, ég és föld a két eset. A jéghajigálás meg ez. Furcsa, hogy számára nincs nagy eltérés. Így kicsit nehéz lesz talán megértetni, szerintem miért van hatalmas. Ha odakerül a sor, azért megpróbálom természetesen.
Megemelem a szemöldököm a kérdései nyomán. Beletelik pici időbe, hogy egyáltalán rájöjjek, mire érti pontosan. Túlságosan el vagyok foglalva a labdával. Mondjuk egyre inkább ráérzek. Elég az hozzá, csak leesik végül. Mármint szerencsére nem a vízgolyó, hanem, az, hogy miről érdeklődik. Homlokráncolva kutatok válasz után.
- Nem is tudom. Csak az ugrott be, hogy... hogy szétpukkanhat és... nem akartam - válaszolok döcögve, miközben egész kellemesen passzolgatunk már egymásnak. Igazán érdekes látvány lehetünk itt a lágyfényű tóparton, vízgömböt adogatva. Mint valami álomban.
Ahogy azonban szóba kerül a jég és meg is jelenik kicsit, beugrik nekem, ahogy suhant felénk az a kagylóforma, majd apró darabokra hullott. Ekkor pedig rájövök, mi van. Hogy az is miért akasztott ki -már a dobás tényén felül- és az előbb is mi történt velem. Időnként ráeszmélek erre, csak aztán, azt hiszem, mindig próbálom kicsit elfelejteni. Szomorkás árny suhan át ábrázatomon. A passzolás lendülete alább hagy. A labda megint csak komótosan száll a légben a lány felé.
- Néha nem bírom, ha valami széttörik vagy kidurran vagy ilyesmi - állok neki megosztani vele régi-új felismerésem, gyönge hangon, a lebegtetett glóbuszon tartva elrévedő, kissé komor pillantásomat. - Nem mindig, de van, hogy megijedek, kicsit rosszul leszek tőle. Azt hiszem, hogy talán a szüleim miatt lehet. Azért, mert ők... ami velük történt - nézek csak ekkor Lau szemébe, reménykedve, hogy tudja, mire gondolok és nem kell kimondanom. Meséltem neki a halálukról. Talán csak egyszer és a lényegre szorítkozva, de meséltem. Egy mágikus robbanás végzett velük. Nyilvánvalóan nem voltam a tanúja szerencsére és ha az is lettem volna, nagyon pici voltam még, valószínűleg fel sem fogtam volna. Ettől függetlenül viszont tudom, hogyan történt. Ez pedig a részemmé vált. Egy robbanás. Valami, ami nem csak a jelenlévők életét oltja ki és oszlatja őket a semmibe, ám ugyanígy veszi el őket másoktól és törli el a velük közös jövőt.
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. július 23. 00:07 | Link

Thomas

péntek este|o


Ügyesen magához ragadja a labdát, a visszaküldése is rendben van. Bár nem tartja tökéletesen az alakot a gömb, de nekem sem szokta. Igaz nem is szoktam annyira figyelni rá, inkább cselezgetni szoktam vele.
Nem felel rögtön, de úgy látom nem a laszti miatt. Arra már szinte alig figyel. A sebességet sem kell csökkentenem, gond nélkül átveszi magának, néha meg sem áll a golyó de már fordul is vissza. Úgyhogy beleteszek pár bukfencet, hogy ne csak egyszerűen oda-vissza menjen. Kapja el nem kiszámítható röppályán is.
- Az sem lett volna gond ha szétpukkan, gyorsan újraalkottad volna – nem teljesen értem, hogy ez miért volt akkora probléma. Igaz, hogy nagyon szép a labda, és fantasztikus érzés ha először sikerül létrehozni. De szerencsére  nem olyan, hogy csak egyszer lehet vele megpróbálkozni. Mindenesetre igen, valóban különleges egy helyzet ez. Nem elég, hogy itt vagyunk, de még ráadásul kiöltözve is. Nem egy szokványos este, és főleg nem egy szokványos sablonos randi. De hogy is lehetne az, ha egyszer rólunk van szó?
Ismét felém száll a labda, de már lassabban, a szomorú arcát látva ezen meg sem lepődöm. Azon már inkább, hogy még megvan egyáltalán a lasztink. Figyelmesen hallgatom a magyarázatát, ami újdonságként ér. Nem vettem észre, hogy ilyen gondja lenne a leeső, széttörő, kipukkanó dolgokkal. Rosszul lesz tőle? Ó, értem. Megállítom a levegőben a labdát, erősen tartva azt, hogy ne mozdíthassa tovább még véletlenül sem. Úgy gondolom, hogy nem kellene tovább folytatni, hiszen jelenleg labilis az érzelmi állapota. De eltüntetni sem merem, hiszen ez az ő első alkotása . Majd eldönti ő, hogy véget vessünk-e neki vagy sem. Thomas pedig folytatja és a szemembe néz. Tudom mire gondol, emlékszem a történetre, amit régen mesélt. A labdát ott hagyom, ahol van, én viszont közelebb megyek hozzá. Arcomról a megértés és együttérzés olvasható le, tekintetemből pedig végtelen gyengédség és szeretet olvasható ki.
- Értelek. És a vízlabda erre emlékeztetett – kicsit felviszem a hangsúlyt a szó végén, hiszen nem vagyok benne biztos, hogy tényleg így van-e.  Teszek még egy lépést, karjaimat tétován feljebb emelem egy picit. Néma kérdés lapul a bizonytalan mozdulatsor mögött. Szükséged van egy ölelésre?
Ahogy figyelem őt eszembe jut az előbbi, amikor bepánikolt Sutra tervétől, a széttörő jégtől. Az is ettől lehet ezek szerint. Viszont …
- A jégnél is rosszul lettél, amikor féltél, hogy kipukkan a vízgolyód akkor is. De ez rendben van? Hogy dobálgatjuk a vízlabdát? – újabb kimondatlan kérdés: miért?
  
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. július 27. 21:27 | Link

LAURA
péntek esti randi | a parton | x

Még jobban oda kell figyeljek a labdára, amikor visz pár cselt a passzolásba, ám mivel azért nem csinál akkora flikk-flangokat, derekasan helytállok. Egészen addig, míg komolyabbra nem fordul a téma és megáll a vízgömb a levegőben. A lány megtartja. Bólogatok neki, egy pillanatra lesütve a szemem. Erre emlékeztett a kipukkadás lehetősége, igen.
Közelebb lép és még alig emeli fel karját, tanújelét adva, hogy számíthatok az ölelésére, már vonom is magamhoz. Szemem lehunyva szusszanok, lágy ragaszkodón szorítva őt. Arcom illatos hajának nyomom, kezeim hátán pihennek. Kiürítem kicsit a fejem és meglehetősen hosszan így maradok, ölelve őt. A labda mellettünk lebeg. Hagyom eloszlani a mélyen gyökerező fájdalom okozta, fojtogató érzést. Végül elengedem őt, simítva karján egyet.
Kérdéseire aztán összevonom szemöldököm és feljebb igazítom szemüvegemet, miközben a válaszon töprengek. Meg egyáltalán helyükre tenni az elhangzottakat. Mármint rájönni arra, mit nem ért.
- Ez rendben van - adom meg feleletem első felét vontatottan.
- A jégnél inkább az volt a baj, hogy ... meg akart dobálni. Még ha te ki is véded, én csak... csak nem szeretem, ha hajigálnak - vonok vállat, miközben próbálom saját magamnak is megmagyarázni a heves reakciómat, hiszen nem szoktam elmélkedni ezeken. Hogy mi miért ijeszt meg. Pedig lehet, nem ártana.
- Eddig sosem volt jó vége - rázom a fejem és fancsali ábrázatomról leolvasható, hogy nem igazán olyan helyzetekről beszélek, amikor passzolgattunk egymásnak valakivel, esetleg párna- vagy hócsatában vettem részt, hanem olyanokról, amikor egyszerűen csak megdobáltak engem. Lehet, nem meséltem neki ilyenekről. Sok mindenről nem mesélek. Nem azért, mert titkolni akarnám. Egyszerűen csak nem jön szóba. Ahhoz meg túl könnyen magam mögött hagyok dolgokat, hogy így napi szinten emésszennek, foglalkoztassanak. Bár -mint látszik- bennem lappanganak.
Odanézek a vízlabdára, tenyeremet alá tartom, aztán komótosan ellebegtetem a tó fölé, amelyre szépen leeresztem és hagyom elmerülni, beleolvadni.
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. július 27. 22:07 | Link

Thomas

péntek este|o


Lehet, hogy jobban biztosítanom kellett volna az együttérzésemről? Mármint szavakkal is? Most hirtelen úgy érzem, hogy talán nem az volt a legremekebb reakció, hogy értem. Hiszen még is csak a szüleiről van szó. De vajon tényleg jó lett volna ha nekiállok sajnálkozni? Fogalmam sincs, de most már feleslegesen gondolkozom ezen igaz? Hiszen már kimondtam azt amit. És elfogadja a felajánlott ölelést. Legalább ezt biztos, hogy jól csináltam.
Átkarolom a derekánál és finoman simogatni kezdem a hátát. Lágyan, kedvesen, megnyugtatóan. Egy idő után egyfajta ritmust veszek fel a mozdulataimmal, a lélegzésem lassú üteméhez igazodom. Ekkor már csak az ujjaim hegyével cirógatva őt. Néha csak körömmel. Furcsán nyugodtnak érzem magam, és ez szinte érezhetően árad ki belőlem. Érdekes, nem tudtam, hogy ennyire tudok vigasztalni. Addig maradunk így, amíg ő el nem kezd távolodni. Leengedem a karjaimat én is, amit meg is simogat. Szívesen.
Bólintok, amikor magyarázni kezd. Rendben, akkor a vízlabdás dolog belefér. Ez jó, ennek örülök.  A folytatástól viszont ismét elkomorodok, tekintetemet szinte belefúrom az övébe és töprengek azon, amit mond. És azon, amit nem mond el. Nem kezdek bele a magyarázkodásba, hogy nem hagytam volna, hogy megdobálja Sutra. De tényleg nem, rá is szóltam. Én sem tartom túl jó poénnak, hogy csak úgy dobálgatni kezdjen másokat. Igazából azt sem kedvelem ha engem céloz. De a probléma mélyebben gyökerezik, szóval ez  most nem is igazán fontos.
- Nem csak itt hajigáltak meg, igaz? Az otthonban is. Pusztán szórakozásból bántottak. Ugye? – szinte suttogok, ahogy összerakom az információkat magamban. Bár kérdezem, de teljesen biztos vagyok benne, hogy így történt. Hogy bántották, mert ez igenis bántalmazásnak minősül. Lelkileg mindenképpen. – Mit tettél? Szóltál valakinek? Felnőttnek?
Ebbe viszont már nem vagyok biztos. Lehet, hogy igen, csak nem foglalkoztak vele. Ez elég durva dolog lett volna mondjuk, bár sajnos előfordul. Lehet, hogy nem is szólt senkinek, magában tartotta az egészet. Ez sem a legjobb mondjuk. De inkább nem próbálok meg magamtól rájönni, ha szeretne majd válaszol rá. Ha nem, az sem baj. Nem erőltetem a témát, de tényleg nem.
Nem lépek hátrébb, az előbb sem tettem, csupán hátat fordítok neki, hogy lássam rendesen mit csinál a labdával. Most aztán tényleg nem árt nagyon odafigyelnem. Hagyom, hogy úgy irányítsa ahogy szeretné. Talán ez most szükséges is neki, hogy érezze, hogy valamit teljesen ő kontrollál. Ha már a múltbeli eseményeket nem tudta. Elmosolyodom a megoldásán, ahogy eltűnteti a labdát, szép befejezést adott neki. Így nem is pukkant ki, nem is alakította át gőzzé, hanem visszaadta a víznek a vizet.  A kis tavacska enyhén fodrozódni kezd, de hogy ezt ő csinálja-e vagy én, azt nem tudom. De valahogy így tűnik helyesnek.
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. július 27. 22:47 | Link

LAURA
péntek esti randi | a parton | x

Hogy mit kellett volna tennie? Nem tudom. Nekem ez jó volt így most. Úgyis valahogy fura, mikor az emberek részvétüket fejezik ki. Picit csalónak érzem magam olyankor. Igen, tragikus és szomorú, hogy a szüleim meghaltak, viszont én komolyan nem ismertem őket, így a hiányuk sincs bennem. Legalábbis nem úgy, mint talán elvárnák. Ácsingózni meg soha nem ácsingóztam új szülők után. Csak szeretetre vágytam mindigis, jöjjön akárhonnan. Mikor aztán Liam bácsi az életem része lett, jöttem rá, hogy miért fontos egy ilyen kötelék és hogy valójában minden bizonnyal akartam én ezt és kellett nekem, csak nem tudtam róla. Mire erre meg rájöttem, már lett egy. Szóval a lényeg, hogy bár a lány reakciója valóban eltér a megszokottól, nem biztos, hogy ez gond. Nem tartom érzéketlennek.
Nagyot nyelek újabb kérdéseire. Számat feszülten elhúzva bólogatok.
- Nem. Nem szóltam senkinek - vallom meg csöndesen.
- Attól csak rosszabb lett volna - rázom a fejem, homlokráncolva. Ha beköpöm őket, kaptak volna valami büntetést, hogy aztán kétszeresen torolják meg rajtam, miközben mindenki spiclinek bélyegzett volna. Elég példát láttam már erre. Láttam, mi történt másokkal. Én ahhoz képest könnyen szabadultam. Persze, nem biztos, hogy nálam is úgy zajlott volna. Lehet, ha a megfelelő embert keresem meg a dologgal és ügyesen, kellően diszkréten csinálom, rendben lett volna. Viszont ennek a valószínűsége sajnos igen csekély. Nem érte meg kockáztatni.
- De... de... - nyökögök.
- Ha-hagyjuk - bólogatok, kérő tekintettel. Nem szeretnék sem erről, sem hasonlókról beszélgetni most. Majd valamikor lehet, de most inkább ne. A lényeget elmondtam és én tényleg úgy gondolom, egyszerűen tovább kell lépni ezeken. Soha nem tettem másként. Ezt a szép estét meg főleg nem akarom... áh, az elrontani rossz szó. Tudom, hogy nem rontok el semmit azzal, ha megosztok Lauval valamit. Ha komolyan beszélünk. Csak most tényleg nem akarom ezt tovább tárgyalni.
Kellemesen szusszanok, figyelve a vízbe oldódó golyóbist. Nem tudok mit csinálni, kicsit megint megilletődöm ezen a jelenségen, mint előbb a tóval eggyé váló vidragyereken.
- Sétálunk tovább? - fordulok a lányhoz, nyújtva neki kezem.
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. július 27. 23:40 | Link

Thomas

péntek este|o


Csalónak? De hiszen, ha részvétet nyilvánítanék úgy igazából, akkor nem csak arra gondolnék, hogy ő elvesztette a szüleit. Arra is persze. De arra is, hogy mennyi szeretettől, lehetőségtől, boldogságtól lett megfosztva. Az otthonban ezeket nem kaphatta meg, nem is kapta meg. Nevelőszülőknél már inkább lett volna rá lehetőség erre. És azt is sajnálom, hogy milyen sok évet élt le ezek nélkül. Most már rendben van, hiszen ott a bácsikája. De hogy fejezed ki ezeket, úgy hogy ne vigye el az egész beszélgetést a szomorúság felé? Vagy úgy, hogy most már más a helyzet? Thomas úgy is tudja, hogy attól még, hogy nem mondok ki dolgokat, azok az érzések és gondolatok léteznek bennem.
Jól sejtettem, nem állt ki magáért. És igen, lehet, hogy rosszabb lett volna ha elmondja. Nem hagyták volna békén a fiúk, csak még jobban bántották volna. De ha beavatott volna valakit, akkor legalább ezt a terhet megoszthatta volna, nem egyedül cipelte volna. Vajon azóta elmondta-e már bárkinek úgy igazán, hogy mi minden történt vele? Vajon milyen jogon gondolkodom én ilyeneken, amikor pontosan ugyanezt csináltam én is? Félinformációkat ugyan közöltem, de teljesen senkinek nem mondtam még el a dolgokat.
- Lehetséges, hogy igazad van, most már nem tudjuk meg úgy sem. A lényeg, hogy már az elmúlt. Sutrát meg kinyúvasztom ha csak még egyszer is eszébe jut ilyesmi – rámosolygok halványan, hogy picit oldjam a hangulatot. Megértem, hogy nem akar ilyenekről társalogni most, nem is erőltetem a dolgot. Egy aprót biccentek, hogy ezt ő is tudja. A fejembe még - szerencsére - nem lát bele. El pedig tényleg nem ront semmit. Mindig is ilyenek voltunk, mindenféléről beszélgettünk. Az egyik pillanatban még viccelődünk, a másikban már valami komolyabb témát tárgyalunk ki. És csak attól, hogy most már egy pár vagyunk és hogy ez egy fantasztikusan romantikus randi, attól még miért ne csinálhatnánk mindent úgy, ahogy szoktunk? Nem kell csöpögő arckifejezéssel nagyokat sóhajtozva bámulni egymást végig.
Ehhez a jelenséghez amúgy egész hamar hozzászokna ha hydro lenne ő is. Hiszen a víz a része. Belemerülni egy kicsit olyan, mintha hazaérkezne az ember. A vízzel egyé váló dolgok látványa így nekem örömet okoz, megnyugvást, hiszen a helyére került minden. Egyszer majd talán elmondom neki, vagy megpróbálom átéreztetni vele. Talán.
- Persze – odasietek a virágomhoz, és a földről felvett táskámat a vállamra akasztom mielőtt megfogom a kezét. Lassan andalgunk tovább, hiszen ráérünk még. Hátra sem kell pillantanom, tudom, hogy Sutra követ minket. De bármennyire is  szeretnénk megállítani az időt végül csak elérkezik a pillanat, amikor el kell búcsúznunk a kastély kapujánál.
- Köszönöm szépen ezt a csodálatos délutánt és estét – hálásan mosolygok a fiúra, majd megölelem. Tényleg nagyon jól éreztem magam, minden annyira tökéletes volt. Egy picit még így maradunk, majd végül csak elhangzik az a fránya jóéjt is. Sutrát elengedem, Thomas visszaindul a kandallókhoz, hogy hazajusson, én pedig komótosan felsétálok a körletbe. A mosoly egy pillanatra sem tűnik el az arcomról, talán még akkor is megmarad, amikor már elalszom. Talán még arra is rájövök, hogy milyen könnyedén és milyen gyakran ölelem meg az eddigiekhez képest. Talán. Ki tudja?
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa