36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa

Oldalak: [1] 2 » Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Szervezői Mesélő
DÖK tag


DÖK mesélő
offline
RPG hsz: 284
Összes hsz: 779
Írta: 2018. február 6. 20:43 | Link

Farsangi mulatság


idrg
Mostanság már a farsang nem egy mágusellenes, boszorkányégetésről híres esemény a muglik körében. Sokkal inkább valami olyasmi, mint a Halloween. Nagy bulik, jelmezek, játékok. Ebből áll a Bagolykő első farsangja is, melynek témája: reneszánsz szuperhősök.
Hogy a kettő miképp keveredik egymással, azt nézd meg Te a saját szemeddel február 10-én, szombaton egész nap a kis tavacskánál. Itt áll ugyanis a kastély, melyben akadálypályát állítottunk nektek, valamint a tó egész területén különböző sátrak, padok, bódék és játékok várnak benneteket.
Almahalászat, seprűgyorsasági-verseny a tó körül, hennafestés, régi receptek rúnafordítása. Belefuthattok igazi udvari bolondokba és rövid előadásaikba,
különböző zenékre táncolhattok az est folyamán. Jelmezversenyre természetesen idén is sor kerül. Ám ahhoz, hogy részt vehessetek a szavazáson, olyan jelmezben kell megjelennetek, amely illeszkedik a farsang témájához, azaz a reneszánsz korhoz és/vagy a szuperhősökhöz.


idrg


//A tavacskánál tartott mulatság NRT, az ehhez kötött vár, amelyben az akadálypálya lesz RT-ként fog funkcionálni. Szerepjátékosan a várba is be lehet menni, meg lehet csinálni az akadálypályát, az a téma azonban csak később érkezik, bővebb információt majd ott találhattok róla. Ez a játék szolgáljon szórakozásul, fogjatok partnert és induljon a móka!
Elképzelhető, hogy idő közben lesznek Szervezői Mesélői kommentek, iránymutatások, de ez csak akkor, ha aktívak vagytok. Kérjük ezeket figyelembe venni.//
Utoljára módosította:Szervezői Mesélő, 2018. február 6. 23:11
Hozzászólásai ebben a témában
Arlen Leon Loveguard
INAKTÍV


Frontember ¤ Királyfi
offline
RPG hsz: 128
Összes hsz: 974
Írta: 2018. február 7. 18:58 | Link

Riley
Viselet

Nem kerülhette el a figyelmét a Bogolyfalván megrendezésre kerülő farsang, sokan beszéltek körülötte erről és rávették, hogy tartson a haverokkal. Csak hírből ismeri ezt az eseményt, a muglik bulija ez, nem az aranyvérűeké. Ennek ellenére kíváncsian készült rá. Na nem vitte túlzásba, az egyszer biztos.
Fekete kabátja alatt villog a piros pulcsi. Ez az ő szuperhős jelmeze, nem hajlandó teljes jelmezbe bújni, ahogy sokan mások teszik. Arlen csak szemléli őket, egy-egy kreatívabbat meg is dicsér. Neki azonban még így is van rajongótábora, figyelnek rá a minimális megerőltetés ellenére.
Folyton van körülötte valaki, általában többen is. Autogramot oszt és mosolyog a kamerába, egy idő után aztán megunja. A néha feltámadó széltől kócos haját hátratúrva szakad le a haverjaitól és indul útnak, hogy körbenézzen, mik vannak még itt. Útközben az egyik sátorból szerez magának egy tányér süteményt, így a pofiját hörcsögösre tömve, elégedetten figyeli az útjába eső artistákat, meg a különböző bódékat.
Hozzászólásai ebben a témában
Maróti Fanni
INAKTÍV


Noelé, most, mindig, örökké
offline
RPG hsz: 112
Összes hsz: 731
Írta: 2018. február 7. 21:08 | Link


A farsang a világ legjobb napja, igaz csak az április elseje után. Az ember szabadon beöltözhet bárminek és bárkinek, viselkedhet bárhogy, és még csak hülyének se nézik emiatt. Jobb esetben. Ráadásul az idei téma a fantáziámat is megmozgatta, és a szuperhősös jelmezeket nem nehéz otthoni cuccokból összeszerkeszteni, hiszen csak élénk színű ruhadarabok kellenek hozzá. Meg némi kreativitás. Még a hajamat is képes voltam befesteni a tökéletes Supergirl megjelenés érdekében, na persze, csak amolyan "rákened, megmosod, kész"-féle mugli varázslat módra, ami pár hét múlva le is fog kopni. Remélhetőleg.
És, ha már eddig eljutottam, úgy gondoltam jó lenne összekötni a kellemest a hasznossal. Bár a tetoválásokról egy bizonyos illetőnek majdnem teljesen sikerült lebeszélnie, azért az még mindig érdekel, hogyan is készülnek, és igazán mázlimra ismerek is valakit, aki talán be tud avatni ebbe. Na, jó, az ismerem kicsit túlzás, helyesebb lenne a "láttam már órán" kifejezést használni, de ez nem gátolt meg abban, hogy elhívjam magammal a falubeli farsangi mókázásra. Úgy beszéltünk meg, hogy a faluban találkozunk, a tavacska környékén, elvégre más-más helyről érkezünk, meg gondoltam rendes leszek, nem kényszerítem rá, hogy jelmezben végigsétáljon velem az utcákon. Én viszont nem akartam felcaplatni a kastélyba csak egy átöltözésért, de nem éreztem nagyobb érdeklődést az általánosnál. A pólóim miatt amúgy is mindig megnéznek. Bár ritkábban szoktak utánam fütyülni. De azt a miniszoknya számlájára írom.
A tavacska környékén megállva felveszem a tipikus szuperhős pozíciót -
 nagyterpeszben, karok csípőre téve, áll magasra, köpenyem fújja a szél -, és várom, hogy felbukkanjon, én pedig alaposan kikérdezhessem. Na, meg legyőzzem mondjuk, almahalászatban. Ebben a cuccban úgysem veszíthetek. Supergirlt senki nem verheti meg.

Kinézet
Hozzászólásai ebben a témában
Dr. Riley Meyers
Iskolapszichológus, Edictum lektor, Független varázsló


jámborszarvas | non-binary metamorf/animágus
offline
RPG hsz: 469
Összes hsz: 615
Írta: 2018. február 8. 23:29 | Link

Farsangolás, mindenki
Aktuális kinézet

A mai napra jó előre szabadságot vettem ki, hogy lehetőleg semmi se ronthassa el a szórakozásomat. Egy ötéves lelkesedésével rajongok a Halloweenért, úgyhogy amint felfedeztem, hogy az országnak kettő is van belőle, egyszerűen könnybe lábadt a szemem a boldogságtól.
És persze azonnal elkezdtem dolgozni a kosztümömön. Megtehettem volna, hogy valamelyik előző évi cosplayemet veszem elő - a mágiának hála semmit sem kell kidobni, így gondosan őrzöm a vérrel-verítékkel összekínlódott első darabokat is - de volt annyi időm, amibe belefért egy egyszerűbb öltözék.
A legtöbb szembejövő megbámul - ha nem is ismernek fel, az egyszerű, de nagyszerű bőrszerkó feltűnést kelt, hogy alkalomhoz illő alakomról már ne is beszéljünk. Néhányan megállítanak, közös fényképet kérnek, én pedig készségesen pózolok, a legelvetemültebb ötletekre is különösebb gondolkodás nélkül rábólintva. Közben pedig felfedezőútra indulok a standok közt, kóstolgatva és csevegve bárkivel, aki hajlandó rá. Az egyik édességes felajánl egy gigászi szivárványos nyalókát, amennyiben belemegyek, hogy fényképsorozatot készíttessen a haverjával arról, hogy a Fekete Özvegy fegyvert fog rá és kirabolja.
Még szép, hogy Natasha Romanova kapva kap az alkalmon. Sőt, egy csoki fejében arra is hajlok, hogy ő választhassa meg, melyik verziójával is kíván találkozni a vörös szépségnek.
Hozzászólásai ebben a témában

Arlen Leon Loveguard
INAKTÍV


Frontember ¤ Királyfi
offline
RPG hsz: 128
Összes hsz: 974
Írta: 2018. február 9. 17:24 | Link

Riley
Viselet

Körbejár, szemügyre veszi a kreativitás kisebb és nagyobb műveit. Kicsit sajnálja, hogy a Roxfort környékén nem voltak ehhez hasonló programok, akkoriban több ideje volt rá és az érdeklődése is nagyobb volt. Egyelőre nem találja meg a neki való pontot a rendezvényen, csak a kaják kötik le egy kis időre.
Érkeznek hozzá a rajongók, kérik a fotókat és az egyikük még a ketchupot is megpróbálja letörölni az arcáról. Ekkor elégszik meg a műsorral, kezdi bánni, hogy nem öltött valami egész testet és arcot fedő jelmezt, amiben felszívódhatna. Kezeit feltartva lépked hátra, de mivel hátul nincs szeme és a törölgetős lány is csak lekonyuló szájal néz utána, nem veszi észre a háta mögött zajló eseményt, vagyis a fotózkodást. Első körben a pultnak sétál neki, ahonnan lever pár édességes tálat, majd ahogy fordul, a vörös nőnek ütközik neki. Saját magából csinál hülyét amint majdnem orra bukik a rövid találkának köszönhetően, de mielőtt földet érne, megkapaszkodik a bódé szélén.
- A franc essen belé, elnézést. Nem figyeltem - kezd szabadkozásba az árus meg a nő felé fordulva.
Hozzászólásai ebben a témában
Bogna Zdanowska
INAKTÍV


titkos mikkentyű
offline
RPG hsz: 106
Összes hsz: 204
Írta: 2018. február 10. 21:02 | Link


÷ Kitty Pryde(Shadowcat) w/ Lockheed ÷ február 10. (Farsang) ÷


A leghasznosabb az életben az, ha a megfelelő helyen és körökben dolgozol, akkor biztos, hogy bármilyen extrém dologra van gyorsan szükséged, amid addig nem volt, be tudod szerezni. Olyan dolgot akartam, ami nem kapható egy sima jelmezkölcsönzőben, főleg akkor, ha kellően karakterhű akar az ember lenni. Nem mellesleg a legnehezebb a kiegészítők sorsa. Én sem vagyok azt hiszem annyira belebolondulva ebbe, mint sokan, de még nekem is egyértelmű, miért akartam a kis lila űrlénysárkányt a vállamra, ellenben azzal, akitől az egész szerkó van. Ha tippelnem kellett volna a felfogóképessége és az IQ-ja is alacsonyabb, mint a fizetésem nullákkal redukálva. Szomorú vagyok, hogy az emberek ennyire mások, mint én. Nem feltétlenül azért, mert egyéniségek, inkább azért, mert nem használják a fejüket. Semmire. Soha.
Olyan negyed órába biztos beletelt az alap ruha magamra erőszakolása, szerintem korábban ennyire műanyag és ennyire szoros cucc még nem is volt rajtam. Egyszerre éreztem magam benne furcsán és jól. Kényelmes volt, ahogy a latex rám simult, de pontosan tudtam mennyire mindent mutatós. Ahj. Viaskodtam a tükörrel, még az övet felszerkesztettem, aztán inkább megkerestem a csizmát, amivel már majdnem normál méretű nő lettem. A 157 cm-nek szüksége van néha tuningra.
Természetesen így is időben voltam, hogy a tömeget követve, a kesztyűm és a kis lilát igazgatva a kis tavacska közelébe érjek, egy nagy és öreg tölgyhöz, amitől éppen látni a stéget. Itt beszéltük meg Alízzal, így jelmezben se téveszthetjük el egymást.
Hozzászólásai ebben a témában
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
offline
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2018. február 11. 21:28 | Link

Bogi
¤ Macskanő ¤ február 10. /Farsang/ ¤


Már vártam a farsangi mulatságot, mert legalább kikapcsolódhattam kicsit. Minden erőmmel azon voltam, hogy végre kizökkentsem magam a hétköznapi rutinból és a sok-sok tanulásból. Mostanában ugyanis ez töltötte ki életem nagy részét, még a VAV-ra is elkezdtem a vizsgák mellett felkészülni, amihez segítséget is kaptam Bogna személyében. Tudtam róla, hogy nagyon intelligens és okos, erre már fény derült akkor, amikor a könyvtárban beszédbe elegyedtem vele egy tudományos mű kapcsán, majd a társalgóba is összefutottunk és egész jól megtaláltuk a közös hangnemet. Szerencsére nagyon sokat segített a felkészülésben és egyre jobban kezdtem érteni a dolgokat, ami egyedül nem ment volna, mert nagyon összetett volt az egész. Amikor meghallottam, hogy közeledik a farsang, megbeszéltem a lánnyal, hogy menjünk együtt, sőt, még azt is megvitattuk, hogy ki milyen jelmezt vesz fel. Úgy határoztam, hogy Macskanő leszek, ezt akkor találtam ki, amikor a macskámra néztem és bevillant, hogy valami cicusos jelmezt kéne magamra öltenem. Ezután felkerestem egy jelmezkölcsönzőt és megláttam a Macskanő jelmezt. Tudtam, hogy ez kell nekem! Szerencsére volt a méretemben is, úgyhogy rögvest megvettem. Igaz nem volt könnyű felcibálni magamra, mert nagyon passzentosnak és szűknek mutatkozott, ráadásul az anyaga is eléggé csúszós volt, de végül elértem a célom.
~ Egész dögös! ~ - nézegettem elégedetten a végeredményt a tükörben, majd a hozzáillő cipőt felvéve elindultam a megbeszélt találkozóhelyre.
- Szia, Árnymacska! - üdvözöltem mosolyogva a lányt, amikor megpillantottam. Nagyon jól állt neki a jelmeze, még egy "miaow" szócska is elhagyta az ajkamat, amikor viccesen felé biccentettem a fejemet.
- Remélem nem vártál rám túl sokat. Igyekeztem ideérni, csak nehéz volt betuszkolnom magam a jelmezbe - szabadkoztam Boginak, miközben kicsit szégyelltem magam a késés miatt, mert pontos szoktam lenni alapesetben, sőt, általában én szoktam odaérni mindenhova korábban.
Hozzászólásai ebben a témában

Dr. Riley Meyers
Iskolapszichológus, Edictum lektor, Független varázsló


jámborszarvas | non-binary metamorf/animágus
offline
RPG hsz: 469
Összes hsz: 615
Írta: 2018. február 12. 00:21 | Link

Farsangolás, mindenki
Aktuális kinézet

Murphy. Anyád, az a jó édes.
Alig jutunk túl az első egy-két képen, valaki hátulról szabály szerűen fellök - hiába is próbál figyelmeztetni a velem szemben álló árus, nem tudok elég gyorsan kitérni, a tarkómon még nekem sincs szemem (bár ezek után megfontolandó upgrade). Tőlem balra csörömpölés, ahogy a tettes lever még néhány tálat is, tartalmuk pedig szerte gurul a földön. Kimért, egyértelműen bosszús mozdulattal egyenesedem ki (magassarkú: +10 tekintély), hogy lassan megforduljak. Egy orosz kémnő haragja vibrál a levegőben, ami egyenest a kócos, sötét fürtök szabadkozó tulajára és kíséretére irányul...na.
Hmmm. Most akkor lelőjem a poént vagy ne lőjem le.
Pillantásom végigsiklik az egybegyűlt fanok kis csapatán, arcaikon, gyors fejszámolást tartva. Az egyenlet egyik oldalán ott van, hogy Arlen igazán számíthatott a követőkre, egyáltalán nem álcázta magát, tehát mondjuk csajozni szándékozott; a másikon pedig a kiéhezett pillantások és az iménti csörtéje, amivel a fangörl-ölek helyett az én karjaimba vetette magát, ami viszont arról árulkodik, hogy meggondolta magát.
Nagylelkűnek lenni remek érzés.*
- Késtél,-*közlöm megenyhülve, feláldozva pár percet a farsangomból, hogy lekoptassuk a hölgykoszorút.*
Hozzászólásai ebben a témában

Wittner Dávid
INAKTÍV


Sudden | Tattoo-boy
offline
RPG hsz: 105
Összes hsz: 175
Írta: 2018. február 12. 03:34 | Link

Fanni //címzés sooon//
kinézet

Az eredeti terveimben nem szerepelt, hogy majd farsangozni fogok. Az esetek nagy többségében a farsangról a gyerekek jutottak eszembe, akik beöltöznek rendőrnek, focistának, elefántnak. Vagy nagy, bizarr, ember-arcú-mutáns-csőrikének.
Viszont most egy szuperhősös témájú buli volt kinézőben, ami viszont kifejezetten szimpatikus ötletnek számított. Mert hát, korábban már poénból raktunk össze cuccot egy másik bulira, ahol mindenki a saját karakterének öltözött be, hát, én Super-Sudden voltam, így nem estem most sem túlzásokba. Szinte már elégedett voltam, mikor belebújtam a fekete zakóba és feltettem a maszkot. Az csak külön pozitívum volt, hogy nem kellett egyedül mennem. Mert ugye Fannival korábban megbeszéltük, hogy együtt érkezünk, aki amúgy a szaktársam volt.
Szóval végigvonultam a falun, a korábban említett egyszerű, de nagyszerű jelmezben, hogy végül a tónál állapítsam meg végső úticélom. Ahol már messziről is látható volt Supergirl, akcióra készen, pózba vágva magát. Pár pillanattal tovább csekkoltam, mint illett volna, de nem fogok bocsánatot kérni, Kara Zor-El meg tudja védeni magát. Csak ezután realizáltam, hogy igen, ő Fanni.
- Mondták már ma, hogy szuperül nézel ki? - nyitottam meg a találkát egy rettenetesen szar szóvicc keretében. Még egy mosolyt is megeresztettem, azt hiszem, ennyi tellett tőlem. - Egész sokan bóklásznak a környéken.
Hozzászólásai ebben a témában
Bogna Zdanowska
INAKTÍV


titkos mikkentyű
offline
RPG hsz: 106
Összes hsz: 204
Írta: 2018. február 12. 10:27 | Link


÷ Kitty Pryde(Shadowcat) w/ Lockheed ÷ február 10. (Farsang) ÷


Túlzásokba egyáltalán nem akartam esni, így azért olyan sokat nem vártam el se magamtól, se ettől az eseménytől. Érdekelt a dolog, valahogy az sem rettentett el, hogy emberek, igazából ők sosem, általában én vagyok a rémület tárgya náluk. Egyszerűen csak furcsa volt, hogy nem jóval idősebbek, vagy észjárásban hozzám hasonlóak azok, akikkel néha összefutok. Ráadásul itt sosincs egyedül az ember, az eridon is pezseg, ami egész szórakoztató tud lenni a maga módján. Ma viszont nem csak a házam, de az egész kastély és a környék is nyüzsgő rengetegben gomolygott. Azt hittem nehezebb lesz a tömegbe veszni, de nem volt így. Volt pár elég érdekes jelmez, amiken csak így ránézésre vagy negyven kötőjel ötven apró, ám lényegi hibát fedeztem fel. Kicsit zavaró is volt a fánál álldogálva, de szerencsére nem sokat maradtam magamra, mert megérkezett Alíz.
- Hű, tényleg jó választás volt - dicsérem meg a magam módján a jelmezét, még el is mosolyodtam kicsit, aztán csak sikerült a kiadott hangra el is vigyorodni. A vállamhoz rögzített lila sárkányűrlényemre pillantottam, majd úgy tűnt, stabil, így a navinés mellé lépve intettem, hogy induljunk el a kastély felé közben.
- Nem, pár perce érkeztem. Ne is mond, a szakszerű felhúzásnak, ha mindent rendben végez az ember, márpedig én igen, nem szabadna egy vagy két percnél tovább tartania. Mégis beleestem a béna negyven százalékba, és vagy negyed óra volt, mire tökéletes lett - mesélem el és a szokott módon megint mások agyát terhelem a számokkal is. Alíz szerinte a tanulások alatt megszokta már, hogy túl sokszor csúsznak ki információk a számon, ami másokat ritkán érdekel, pedig elég pontosan és szerintem fontosak is.
- Azt hallottam, ahogy jöttem le, hogy van céllövölde meg hasonló programok, nézzük meg?
Hozzászólásai ebben a témában
Jonathan Gerhard Van den Bergh
INAKTÍV


belgian prince
offline
RPG hsz: 113
Összes hsz: 825
Írta: 2018. február 12. 21:54 | Link

- ¤ -
Weiler Dante
valamikor délután a Farsangon
- ¤ -
- megjelenésem -

Azt beszéltük meg Dantéval, hogy csak később jövünk le a tó melletti forgatagba. Hiszen remélhetőleg déluténra már lemegy a gyereksereg. Elfáradnak a reggeli mulatságokban és hagyják a nagyokat érvényesülni. Már mikor megérkezem, látom, hogy azért ennyire egyszerű dolgunk nem lesz. De nem probléma. Ha az év többi napján túléljük őket a folyosókon meg mindenhol, akkor talán itt is túl fogjuk.
Megállok a rendezvény bejáratában, hogy itt várjam be háztársamat. Figyelve azonban a népséget, egyre inkább az az érzésem, hogy valami gond van a jelmezemmel. Jelenleg ugyanis úgy tűnik, mintha saját magamnak öltöztem volna. Főleg másokhoz képest. Öltöny, ing, nyakkendő. Nem mondom, bárki ízléséről csak a legjobbat árulja el, ha nekem öltözik (még az enyémről is), azonban nekem nem az volt most a célom, hogy önmagam maskarájába bújjak. Kifejezetten az alkalomhoz igazítottam a viseletemet, ami nem kis erőfeszítésembre került, tekintve, hogy az egyik témát rémesebbnek találtam a másiknál. Mivel azonban még Merlin sem tudna rávenni, hogy felvegyek egy olyan iszonyatos, harisnyás, buggyos, tunikás összeállítást, ami a reneszánszban a férfiak sajátja volt, így maradt a másik idegen és visszataszító világ: a mugli kultúra meg az ő gyöngyszemei, a szuperhősök. Jobb, ha senki soha meg nem tudja, hány fáradtságos órát áldoztam arra, hogy kiderítsem, egyáltalán mi fán terem ez az egész mesés, mítoszos, maskarás zagyvaság.
Elég az hozzá, úgy várom most Dantét, mint valami megváltót, hiszen ha tévedtem a jelmezemben, még könnyen korrigálhatom. Hiszen felkészültem erre a lehetőségre. Azonban érdemes azelőtt megtennem, hogy beljebb merészkednék a forgatagba.
Hozzászólásai ebben a témában

A legrellonosabb diák - 2017 ősz/tél
Arlen Leon Loveguard
INAKTÍV


Frontember ¤ Királyfi
offline
RPG hsz: 128
Összes hsz: 974
Írta: 2018. február 13. 18:26 | Link

Riley
Viselet

Kicsit már bánja, hogy hagyta erre rávenni magát. Vagy éppenséggel volt olyan hülye, hogy jelmez nélkül érkezett. Így visszagondolva sokkal jobban járt volna, valószínűleg kevesebb képen szerepelne és nem mondaná el minden lány, hogy Arlen Loveguard mentette meg az életét, ő volt a szuperhőse.
Most épp magát a szuperhősök legszuperebbikét is meg kellene menteni, nagyon úgy viselkedik, mint egy bepánikolt póniló, aki átgázol mindenen én mindenkin azért, hogy menekülhessen a fogságból. Persze egyszerűbb lett volna egyszerűen elhoppanálni és keríteni valami jelmezt, de nem, ő inkább hátrasétált, egyenesen bele egy fotósorozatba.
Amint felocsúdik és vet egy pillantást a nőre, az olyan komolysággal jelenti ki, hogy késett, mintha valóban találkozójuk lett volna. Arlen egy pillanatig habozik, les rá, majd a nevetgélő lányokra néz. Ide-oda kapkodja a fejét, de mindez lezajlik olyan gyorsan, hogy a gondolatmenetet nehéz lenne követni.
- Tudom, bocs, feltartottak - vonja fel a vállait, majd belemegy a játékba. A következő pillanatban már finoman, semmiképp sem tolakodóan jobbját a nő derekára csúsztatja és arcon puszilja. - Köszi - súgja a fülébe.
- Elnézést, elrabolnám a hölgyet - azzal kézen fogja őt és kihúzza az árusok közül, odébb vezeti a fák és bokrok védelmébe. Szüksége van pár percre, hogy átgondolja, ezek után mit akar tenni.
Hozzászólásai ebben a témában
Mikola Keve Áron
INAKTÍV


#kewy #daddycool
offline
RPG hsz: 223
Összes hsz: 704
Írta: 2018. február 13. 18:37 | Link


Mostanság annyi időt vagyok megint a volt iskolám környékén és a faluban, mint utoljára akkor, amikor még itt is tanultam. Az meg nem tegnap volt. Persze, most sem totál céltalanul jöttem, a délelőttöm nagyrészt Renéenél töltöttem és a két kiskrapekkel voltam, akik már egész nagyok. Megnőtt úgy a fejük meg minden alkatrészük. Sőt, Milán már megy! Rendesen, feláll és fut. Sétálni nem tud, minek az, igaza van, az én fiam! De ezen kívül egészen jól állnak szavakkal is, szóval egyre több időt érdemes rájuk szánni, legalábbis éppen így érzem. A gondolatra grimasz is csúszott az arcomra, ahogy megvakartam a tarkóm a fejemre húzható maszkot tartó kezemmel. Hagyjuk is inkább ezt a család dolgot, amúgy is elég labilis az életem, nem hiányzik, hogy az övükét is azzá tegyem, ha sűrűbben megyek, aztán megint nem. Kinek kell ez? Azt hiszem jobb, ha semmit nem erőltetek túl, abból csak a szar van.
Már pár napja egy kolis buliban belefutottam Dimitribe, még talán második félévben tanultam nála, de szerencsére nem a karót nyelt profjaink egyike, így mikor meséltem neki, hova is tartok a hétvégén - az alkohol! Mindig a pletyka! -, akkor valahogy arra jutottunk, hogy nem megyek, hanem jövünk. Szóval én itt voltam, valahol gondolom ő is, éppen körülnéztem, ahogy egy bódéban áruló nőre kacsintottam éppen. Szép darab volt a vörös hajával, úgy elbambultam, hogy észre se vettem, hova is visz a lábam. Csak akkor néztem fel, mikor valaki a lábamra lépett.
- Hééé... én is azon járok, csak a másik felén…
Utoljára módosította:Mikola Keve Áron, 2018. február 13. 18:53
Hozzászólásai ebben a témában
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
offline
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2018. február 14. 17:28 | Link

Bogi
¤ Macskanő ¤ február 10. /Farsang/ ¤



- Jaja, klasszul összeöltöztünk - mosolyogtam a lányra, miközben a vállához rögzített lila sárkányűrlényét vizslattam. Jópofa volt, Bogi tényleg kitett magáért, hogy tökéletes legyen a jelmeze. Látszott rajta, hogy minden apró részletre odafigyelt, ez pedig igazán dicsérendő dolog volt. A további elismeréseket megtartottam magamnak, csak hogy ne bízza el magát azért nagyon.
- Szuper. - Egy apró sóhaj hagyta el a számat, amolyan megkönnyebbülés féleség, hogy nem várt rám sokáig. Én aztán tényleg igyekeztem időben elkészülni, de lehetetlenség volt rövid idő alatt a jelmezembe préselni magam. Az elmondása alapján ő is megküzdött a kinézetéért.
- Akkor egy cipőben járunk. Én is szerettem volna gyorsan felöltözni, de hát képtelenség volt. Talán, ha minden nap bele kéne tuszkolnom magam ebbe az öltözetbe, akkor már profin menne, de így... - válaszoltam neki sopánkodva. Közben elraktároztam magamban az információkat, amiket a lány mondott. Jó tudni.
- Tényleg sajnálom a késést - mondtam sopánkodva. Bogi már megszokhatta tőlem, hogy mindig ott voltam időben a tanulásnál, sőt, volt, hogy én értem oda korábban, amikor nem a szobájában vagy a szobámban tornáztattuk az agyunkat. Időnként a társalgóban is tanultunk, de oda ritkán szerveztünk fejtágítást, mert eléggé zavaró volt a többiek zsibongása a háttérben. Reméltem, hogy a lány segítségével jobban megértem a dolgokat és sikerülni fog majd a nagy, évi végi megmérettetés.
- A céllövölde remekül hangzik! Nézzük meg! - feleltem neki lelkesen. Már nagyon vártam, hogy megtekintsük a programokat, a céllövöldét pedig mindenképp ki szerettem volna próbálni.
Hozzászólásai ebben a témában

Bogna Zdanowska
INAKTÍV


titkos mikkentyű
offline
RPG hsz: 106
Összes hsz: 204
Írta: 2018. február 14. 20:58 | Link


÷ Kitty Pryde(Shadowcat) w/ Lockheed ÷ február 10. (Farsang) ÷


Biztos, hogy nem lehetett volna rám senkinek panasza, annak sem, aki betéve minden megrajzolt vonalát ismeri a mugli képregénynek, annak sem, aki nem, de a filmeket igen, azoknak meg pláne, akik egyiket sem. Boldog voltam az eredménytől, amit a tükör mutatott pár órával ezelőtt, így ezzel a lendülettel indultam el, kivételesen valami mosolyféle az arcomon is maradt. Az egyetlen, amin nem voltam hajlandó változtatni, az a hajam volt. Nem volt az a pénz, amiért én megint barna lennék. Unalmas, statisztikailag megtévesztő, belekerülnék a többségi 7,5%-ba, ráadásul még csak kifogás se lenne, mire tereltessem a figyelmet a szerelésemről. Ami én is tudtam, hogy néhol túl látványos is. De én választottam, ezzel jár bizony.
- Igen, sosem egyszerű az ilyen latex göncökkel, rengeteg praktikát ismerek, de éppen egy sem segített. De abban biztos vagyok, hogy kijönni belőle sem lesz egyszerű - közöltem egyszerűen, ahogy el is indultam a kastély és a bódék felé, amik a helyet kiemelték. Körbenézve volt itt minden. Köpenyesek, félig lények, reneszánsz nagyruhás lányok és még az udvaribolondok se hagyták ki a buggyos alsót. Ez kicsit elismerésre méltó is volt. Ha valaki belefog, legyen is korhű!
- Ugyan, előfordul - legyintettem le végül, ne eméssze ezen magát. Már itt volt, én meg pillanatnyilag még nem számoltam az elvesztegetett idő okozta lehetőségek kiesésével. Addig voltunk rendben. Megígértem magamnak is és a testvéremnek is, hogy lazább leszek, legalább egy kicsit. Most pont optimális minden ehhez.
- Szerintem is, ott van egy nyilakkal, az meg ilyen gumilövedékes, melyik legyen? - érdeklődtem meg, ahogy felé fordítottam a fejem megtorpanva. Az egyikhez itt le kell kanyarodni, így jobb előbb gondolkodni, aztán megcselekedni. - Hogy megy egyébként a készülés a záróvizsgára? Sikerült már túljutni a tárgybűvölős fejezeten bűbájtanból, ahogy mondtam?
Hozzászólásai ebben a témában
Krushnic Dimitri
KARANTÉN


Árminné | Lois | dárdás nádtippin
offline
RPG hsz: 224
Összes hsz: 2850
Írta: 2018. február 15. 18:12 | Link

Keve PókIca Peter Parker The Amazing Spider-Man | külcsín | Farsang


Ahogy meghallottam, hogy lesz farsangozás a faluban, rögtön tudtam, hogy nekem ott a helyem. Persze, bárki joggal kérdezhetné, hogy mégis miért, elvégre semmilyen kapacitásban nem vagyok-voltam bagolyköves, ez meg nagyrészt nekik szól, meg a többi környékbeli gyereknek - de nem kérdezett senki ilyet, s ha tette is volna, valószínűleg annyira nem értékelte volna a válaszom.
Reneszánsz szuperhősök? Sok álmatlan éjszakát töltöttem el azóta ezzel az oximoronnal. Reneszánsz Batman? Gyakorlatilag csak egy szupergazdag arisztokrata szifilisszel, de az összes modern mugli kütyű nélkül. Együtt járhatnak Tony Starkkal piócázásra, mintha az segítene valamit is rajtuk.
Végül a másik megközelítést választottam, a reneszánsz jelzőre téve a hangsúlyt. Hamar kigyúlt a körte és körülbelül tíz percen belül már kész is voltam mindennel.
Kevével azt beszéltük meg, hogy hát elmegyünk, ott leszünk és valahogy találkozunk. Szeretem az ilyen ad-hoc jellegű találkozásokat.

A nagy napon felöltöttem díszes kosztümömet - vagyis feltettem a fejemre egy vízfestékkel aranyra befestett, csálé koronát, és egy anyukám által kézzel hímzett pokrócot borítottam a vállamra, összefogtam az egészet elől egy biztostűvel s voilá. Kilibbentem az ajtón.

Megérkezve a tett színhelyére, egyesek ferde pillantásokkal méltattak, bár ezt csak a tudatom perifériáján enyhén vibráló vészjelző sugallta, de nem nyilvánítottam neki túl nagy figyelmet. Az a vészjelző néha a Richter-skálát is mozgásba indítja s olyankor se nagyon szoktam törődni vele. Csak ha túllépi az ötöst, akkor érdemes bármit is kezdeni vele.
Most ez semmi. Hisz annyira nem is lehetek furcsa. Farsang van! Persze, hogy egyesek szabadabban értelmezik a tematikát. Nehogy már mindenki Pókembernek legyen beöltözve, mint ez az ipse is itt mellettem, mit jön ilyen közel, héé, szállj le rólam, pókica.
- Akkor tartsd máskor magad alatt - csípőre teszem a kezem, királyi pózba vágva magam. Ahogy jobban megnézem ellenfelemet, hirtelen olyan ismerősnek tűnik… Ó hát persze.
- Örülök, hogy ilyen ügyesen megtalálták egymást a lábaink. De mondjad csak, mit bámultál annyira? - lépek mellé, hogy jobban lássam, amit látni kell.
Hozzászólásai ebben a témában

Mikola Keve Áron
INAKTÍV


#kewy #daddycool
offline
RPG hsz: 223
Összes hsz: 704
Írta: 2018. február 16. 12:32 | Link


Valószínűleg, ha éppen nem lett volna okom a faluban lenni, akkor is kikötök itt, ráadásul szerintem a kutyát nem érdekelte volna, hogy senki nem vagyok az eseményhez. Én meg úgysem számoltam volna be erről. Jöhettem volna görényként egy köpennyel a pórázra erősítve, és így belegondolva, kifejezetten díjnyertes ötletnek tűnik. Ezt elraktározom, jó lesz későbbre, biztos lesz még valakinek esküvője vagy temetése. Fő, hogy élném az alkalmat, mindennek is lehet örülni valahol. A téma érdekességének is be lehet tudni az ittlétem, de azért ne legyünk sztereotipikusak. Nem csak a szuperhősök hoztak. Van kaja is.
Az öltözékemmel azon a ponton éreztem meg, mennyire elégedett vagyok, mikor a harmadik Supermanbe futottam, és a negyedik Hulkba. Én még mindig csodálatos vagyok ellenben. Megnyugtató. Nehéz döntés volt, de a frissen beszerzett halálmedencés szerkómhoz még nem volt passzent az övem és a készletem, így pedig bizony nem indulnék vele útnak, maradt a hálószövés. Amihez éppen ki is szúrtam az MJ-em, amikor valaki szándékosan rám gyalogolt, mert én ugye figyeltem!
- Ezt se mondták mé… jé, Dimitri - vigyorodom el a felismerés közepette, nem is számít éppen miről akartam bárkit felvilágosítani. Elégedetten dörzsöltem meg az állam a lányról a profra pillantva. A szerelése minden volt, de leginkább egyedi, egy pillanatra meghökkenhettem volna, de azt hiszem ez is több volt, mint amire sokan hajlandóak egy farsang jegyében.
- Ők tudták az utat, most mondd meg - tártam el a karjaim, hogy aztán nevetve forduljak vissza egy pillanatra a bódé felé. - Csak a kínálatot… megiszunk valamit erre a nagy lábegymásratalálásra?
Hozzászólásai ebben a témában
Maróti Fanni
INAKTÍV


Noelé, most, mindig, örökké
offline
RPG hsz: 112
Összes hsz: 731
Írta: 2018. február 16. 19:36 | Link


Dávid viszonylag hamar felbukkan, úgyhogy egyelőre a hidegnek nincs ideje arra, hogy rávegyen a megbánásra lenge öltözékemet illetően. Nem mintha egyébként a női szuperhősök arról lennének ismeretesek, hogy nagykabátban szeretik üldözni a bűnt. Bizonyára erősebbek a rúgásaik, ha közben kivillan a combjuk, meg a fél fenekük a szoknya fellebbenésekor. Tutira.
 - Csak ma mondták - vigyorodok el értékelve a poént, miközben végignézek rajta. Fogalmam sincs, hogy kinek öltözött, de nem mondhatni, hogy szuperhős fronton annyira tájékozott lennék. Az ismertebbeket meg tudom nevezni, de azon a nagyjából 10 karakteren kívül teljes a homály.
 - Valóban, pedig azt gondolná az ember, hogy a varázslók többsége nem követi a mugli kultúra ezen részét, meg egyáltalán - szólok hozzá "okosat" a témához, miközben körbetekintek. Látok olyat, aki poénra vette a dolgot, de olyat is, aki hozzám hasonlóan komolyan vette a "feladatot" és egész képregényhű jelmezt szerkesztett össze. Néhány ismerős arc is rémlik, de most nem törődöm velük, elvégre a napomat - legalábbis ezt a részét - Dávidra és -nak szánom.
 - És most, amíg odaérünk az almahalászat helyszínére, mesélj nekem a varázstetkókról! - nézek rá - valószínűleg a rajongástól csillogó szemekkel -, és közben már meg is indulok a farsangi események tényleges helyszínére, remélve, hogy ő is követ majd.

Kinézet
Hozzászólásai ebben a témában
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
offline
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2018. február 16. 20:08 | Link

Bogi
¤ Macskanő ¤ február 10. /Farsang/ ¤



- Ó, erre még nem is gondoltam. Már előre félek, hogy fogom lehámozni magamról ezt a göncöt - válaszoltam kissé aggodalmas képpel a lánynak. Nem volt egyszerű felszenvedni magamra, úgyhogy ennek alapján arra a következtetésre jutottam, hogy levenni sem lesz könnyű. Az Eridonos pedig csak megerősített ebben.
- Udvari bolondok? Ez mos komoly? Ki akarna bolondnak öltözni? - néztem elképedve, miközben sétálgattunk.
- A reneszánsz jellegű ruhák viszont tetszenek - tettem hozzá vigyorogva.
Nagyon megkönnyebbültem, hogy Bogi nem vette olyan vérmesen a késésemet, igazán rendes volt tőle. Időnként hajlamos voltam túlreagálni a dolgokat, de ehhez már annyira hozzászoktam, hogy nekem fel sem tűnt.
- Mindkettőt szívesen kipróbálnám. Először nyilazzunk! - mondtam olyan lelkesen, mint egy kisgyerek, aki először jár egy komolyabb rendezvényen. Pedig eskü, már többször is voltam ilyenen, de mégis imádtam a hangulatát és egyáltalán nem untam az egészet.
- Benne vagy? - kérdeztem Bogitól csillogó szemekkel.
- Egész jól megy a készülődés, bár kissé fárasztó. Igaz itt nem ér véget a tanulás, ugyanis a mesterképzés se piskóta. Csak jussak el odáig - sopánkodtam kicsit a lánynak, de minden erőmmel azon voltam, hogy sikerüljenek a vizsgáim.
- Igen és köszönöm. Rengeteget segítettél - feleltem neki hálálkodva. Sokkal könnyebb volt egy nálam okosabb és tapasztaltabb emberrel együtt tanulni, mint egyedül. Hiszen úgy nem biztos, hogy rájöttem volna a lényegre és a megoldásra.
- Egyébként mit szeretsz még csinálni a tanuláson kívül? Mármint az új ismeretek elsajátításán kívül - helyesbítettem magam diplomatikusan. Tudtam a lányról, hogy magas intelligenciaszinttel rendelkezik és hogy szereti tágítani a látókörét, az ismereteit, de kíváncsi voltam, hogy ezen kívül mivel foglalkozik szívesen.
Hozzászólásai ebben a témában

Bogna Zdanowska
INAKTÍV


titkos mikkentyű
offline
RPG hsz: 106
Összes hsz: 204
Írta: 2018. február 17. 12:32 | Link


÷ Kitty Pryde(Shadowcat) w/ Lockheed ÷ február 10. (Farsang) ÷


Átéreztem az aggodalmát, bár én nem attól tartottam, hogyan is fog zajlani, hanem mennyi értékes idő fog kárba veszni azzal, ha nehézségekbe ütközöm. Mitagadás legalább jól néztem ki én is a magaméban, szóval, ha annyira felmerülne valami, még ebben a szerelésben is meg lehet oldani. Kit zavarna, ha így korrepetálnám? A figyelmét amúgy is az anyagra kell összpontosítsa, de ez bármi másra is igaz lenne.
- Fogalmam sincs, amúgy se nagyon ismerem itt az embereket, de azok voltak. Meg valaki királynőnek öltözött, de ilyen disneysen, nem is értettem a dolgot - ráztam meg a fejem, ahogy összehúztam a szemöldökeim grimaszolva. Adott volt téma, kettő is, de ő azért alkot egy harmadikat, értem én, hogy farsang, meg lehet vegyülni, de könyörgöm, hogy volt a reneszánszban ezerszínű csillámporos csillagpálca meg rövid tüllszoknya. - Azok között valóban vannak szépek, de biztos nem szenvednék annyit a szépségért, mint a nők akkoriban. Nincs kedvem ólomércmérgezésben meghalni.
A szavaim néha olyan elrémisztőek mások szerint, pedig semmi nyomaték vagy indulat nincs bennük, egyszerűen ugyan azzal a hangsúllyal tudom a negatív és a pozitív dolgokat kezelni. Az első beszélgetésünkkor szerintem ez Alíznak is furcsa volt, de talán mostanra már nem annyira, bíztam ebben. A lány lelkesedésén viszont sikerült elmosolyodnom.
- Persze, menjünk, jól hangzik - egyeztem bele, aztán inkább megérdeklődtem, mi is a helyzet a felkészüléssel. Nyakunkon a vizsgaidőszak, bár ami engem illet, igazából pár nap nagyobb koncentráció az egész.
- Nem kell annyira attól tartani, szerintem. Másabb, de ha ennyit képes vagy a fejlődésbe ölni, mint most a plusz leckékkel, bőven menni fog. Azt tapasztaltam, hogy a szinttel itt nem nőtt sokat a követelmény - meséltem el neki, mit is láttam már ebben az évben, hiszen mégis csak az első nekem. Ez viszont nem feltétele annak, hogy ne legyek képes összehasonlítani.
- Varázsjátékokat tervezek, mikor nem dolgozom. De amúgy elég sok dolgot szeretek kipróbálni. Jártam már nem hivatalos - inkább illegális, de ezt nem mondom végül ki - párbajversenyen, csak nem nagyon engedtek maradni. Érdekelnek az extrémebb dolgok. - Talán enyhe is az, hogy csak érdekelnek. Néha vadászom benne az újat, sokkal kiszámíthatatlanabb dolgokat tud hozni, olyan meg az életemben máshol kevés van. Nem csak pozitív, ha az ember a tudásával könnyen boldogul.
Hozzászólásai ebben a témában
Dr. Evena Noxen
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 308
Összes hsz: 633
Írta: 2018. február 17. 19:24 | Link

Egy ismerőshöz

Öltözetem

 Erre az alkalomra elcsórtam az egyik kosztümöt a RedCorsetből, egy reneszánsz jellegűt, kéket, előkelőt és most abban érkezem meg a kis tavacskához. A farsangi összejövetelek mindig is a kedvenceim voltak és ez ma sincs másként. Ebben most két téma közül lehetett választani, de számomra a szuperhősös kicsit bekorlátozott a macskanőtől-csodanőig hatókörbe. Ezért öltöztem inkább ilyen régies ruhába, hogy ne érezzem magam latex cicababának. Sétálgatok egy ideje, amikor is megpillantok egy ismerőst. Jellemző, sem egyik sem másik, csak a nemesi küllem. - James Bond vagy Bruce Wayne? - lépek oda hozzá és mosolygok rá, mintha a fürdőbeli események meg sem történtek volna. Felesleges volna most erre gondolnom, főleg, hogy Norbert már itt van nekem, mégis eszembe jut mennyire odavoltam ezért a fiatalemberért titokban, s, hogy mekkora butaságnak tűnik most már. Mégsem hinném, hogy rosszban kellene lennem vele, hiszen csak az a bűne, hogy sznob. Talán még az sem, hiba, ha helyén tudja kezelni, de akkor valahogy úgy éreztem nem ment neki és ezáltal nekem sem. Mindegy, fátylat rá, a szerelem úgy látszik jót tesz nekem. Békülékennyé és elfogadóvá tesz.
Hozzászólásai ebben a témában
Jonathan Gerhard Van den Bergh
INAKTÍV


belgian prince
offline
RPG hsz: 113
Összes hsz: 825
Írta: 2018. február 17. 23:33 | Link

- ¤ -
Dr. Evena Noxen
Dantéra várva délután a Farsangon
- ¤ -
- megjelenésem -

Jellemző, hogy háztársam még sehol. Mondjuk igaz, hogy talán még nem annyi az idő, mint ahány órára a találkozónkat beszéltük. Dehát nyugodtan jöhetne hamarabb. Mindegy, nem vagyok rászorulva egyáltalán. Meg az jót is tesz, ha mások látják, hogy várok valakire és nem egy magam érkeztem a rendezvényre. Odaköszönök vagy odabiccentek páraknak. Némelyikeknél megmarad a mosolyom azután is, hogy már csak a hátukat látom, míg mások kapnak egy finoman megvető fintort a tarkójukra vagy a személyük miatt, vagy a jelmezük miatt, vagy csak úgy.
- Á - köszöntöm egy nagy mosollyal a hozzám libbenő hölgyet, akinek viszont nagyon jól áll a reneszánsz. Ez alkalommal a nők a mázlisták. A férfiak vagy páncélban, vagy buggyos holmikban, vagy rikító, álarcos hacukában voltak kénytelenek megjelenni.
- Bruce Wayne - húzom ki magam, igazítva egyet nyakkendőmön. Nagy kő esik le most a szívemről, ám valószínűleg tévesen. Hogy miért? Folytatom.
- Örülök, hogy felismert. James Bond az ki? - kérdezek rá, ha már itt tartunk. Elképzelésem sincs. Bruce Wayneről se volt ez előtt az esemény előtt. Meg ahogy az majd mindjárt kiderül, hiába öltöztem neki, nem nagyon vagyok képben róla.
- Ezek szerint jól gondoltam, hogy Wayne a gigahős és nem az a formája, amikor abban a denevér jelmezben van - bólogatok elégedetten, felfedve ezzel a doktornő előtt, hogy nem csak hogy elképzelésem sincs, mik azok a szuperhősök (hisz a gyűjtőnevüket sem bírom megjegyezni), de azt is, hogy részemről inkább tartok hősnek egy ilyen elegáns, megnyerő alakot, mintsem egy köpenyes, álarcos állatutánzatot. Noha azt hiszem, nem nagyon fogom meglepni ezzel a hozzáállásommal.
Hozzászólásai ebben a témában

A legrellonosabb diák - 2017 ősz/tél
Dr. Evena Noxen
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 308
Összes hsz: 633
Írta: 2018. február 18. 09:39 | Link

den Bergh úr

 Mi a fene? Megörült nekem, őszintén! Ki maga és mit tett az én kedvenc sznobommal, akivel a legjobban tudtam évődni, amióta ide költöztem? Fordul meg fejemben a kézenfekvő kérdés, miközben arcomon biztos, ami biztos töretlen és kedves a mosoly. - Nos, ő az MI6, azaz a Brit mugli titkosszolgálat ügynöke, afféle kém, a kódneve 007-es, aki rendszeresen töri halomra a női szíveket és a gonoszok csontjait. Megalkotója Ian Fleming, maga is dolgozott Anglia védelmi szolgálatában - magyarázom félig angolként önérzetesen a láthatóan teljesen tájekozatlan férfinak miután másik tippem bizonyul helyesnek és ő Batman civil megfelelőjének öltözött be- Wayne nem hős csak a hős alteregója, egy gazdag, sznob férfi, tragikus múltal, megtört lélekkel, egy inassal, aki az élő lelkiismerete, és annyi pénzel, hogy azt sem tudja mire költse. A külső szemlélő számára csak egy nagyzoló, fellengzős pénzeszsák, de belül hős. Szerencsére idejében rájön, hogy mit kell tennie a javaival és a hatalmával, hogy enyhítsen a keservein és védje lakóhelyét Gothamet. - mondom mély meggyőződéssel, abban, amit kiejtek ajkaimon, miközben végignézek a férfin, pillantásom hittel telik meg. Tudatalattija, mint választásának irányítója és így a hasonlóság is a karakterrel szembeszökő. Vajon hőssé válik ő is valaha?
Utoljára módosította:Dr. Evena Noxen, 2018. február 18. 10:10
Hozzászólásai ebben a témában
Dr. Riley Meyers
Iskolapszichológus, Edictum lektor, Független varázsló


jámborszarvas | non-binary metamorf/animágus
offline
RPG hsz: 469
Összes hsz: 615
Írta: 2018. február 21. 14:18 | Link

Arlen, the maiden in distress

Még van időm biztosítani az árust, hogy visszatérek és befejezzük a fotózást, mielőtt a láb- és szívtipró menekülőre fogná. Persze, csak stílusosan, mert ArlenTM, szóval egy útszéli rekettyésben akar menedéket keresni, ami a magassarkúban nem igazán opció számomra, úgyhogy are you kidding me arccal lecövekelek, csak a hangsúly kedvéért a csípőmre téve kezem.*
- Smooth. Sooo smoooth.-*kommentálom, miközben előhalászom a pálcám. Az perpill nem nagyon villan be, hogy nem biztos, hogy rájött, ki is vagyok és ilyen helyzetben egyáltalán nem baráti megmozdulásként fogja érzékelni ezt. Bennem csak a magabiztosság buzog, hogy végre hasznossá tehetem magam. Bűbájokból csapnivaló vagyok, de transzfigurációban lenyomok bárkit. Trust me, I'm a scientist.*
- Ne mozdulj!-*figyelmeztetem, mert ha elrontom a ficergése miatt, legfeljebb a Szovjetunió szellemét alakíthatja majd. A ruháját fogom főleg piszkálni, aztán meglátjuk, merre tovább. Emlékezetből ugyan nem tudom az összes részletet pontosan felidézni, de néhány másodperc feszült koncentrálást követően már egész kedvemre van újdonsült jelmeze. Az egyik közelben heverő kőből még pajzsot is tudok neki fabrikálni.
Mert mi mást csinálhatnék egy született britből, mint Amerika Kapitányt?*
- Már csak a fejeddel kell valamit kezdeni,-*jelentem ki majdnem elégedetten, bár ha ragaszkodik hozzá, akkor végezheti ő az utolsó simításokat.
Egy szőke Arlen. Csini lesz.
Hozzászólásai ebben a témában

Jonathan Gerhard Van den Bergh
INAKTÍV


belgian prince
offline
RPG hsz: 113
Összes hsz: 825
Írta: 2018. február 21. 23:23 | Link

- ¤ -
Dr. Evena Noxen
Dantéra várva délután a Farsangon
- ¤ -
- megjelenésem (előtte) -

Ez a Bond nem is hangzik rosszul. Ahogy kiveszem a szavaiból, ő ebben az elegáns, öltönyös formájában hajtja végre a kémtetteit. Ez megkapó. Nem különben Bruce Wayne karaktere, amit szintén ecsetelni kezd. Az elején ráncolom kicsit a homlokom, hiszen szerintem rosszul hallottam, hogy azt mondta, ő csak a hős alteregója. Mi ne lenne figyelemre- és áhitatreméltó egy jóízlésű, dúsgazdag emberben? A választ gyorsan megkapom tőle egy kérdés formájában. Kicsit el is fintorodok. Tudom, a pórnép így lát minket, arisztokratákat. Nagyzoló meg pénzeszsák. Hát persze. Itt mellékesen jegyzem meg: kezdek ijesztően közeli kapcsolatba kerülni ezzel a bizonyos pórnéppel és egyre gyakrabban kapom magam azon, hogy jobban érzem magam köztük, mint a saját köreimben. De remélem, ez csak múló szeszély.
- Ez aztán a hidegzuhany - véleményezem a felismerésemet fancsali képpel. Hiszen ez esetben át kell öltözzek. A dress code az dress code. Ha van valami, amit tiszteletben tartok, akkor az egy adott rendezvényen való megjelenés mikéntjének szabálya. Igazítok hát egyet nyakkendőmön, majd rántok rajta egyet, mire a cipőmtől kezdve ruházatom elkezd átformálódni. Látszólag mintha csak befeketülne minden viseletem, ám combomnál már nyilvánvaló, hogy a most rám felkerülő holmi feszül és egészen más anyagból van. Elég mindössze egy perc és immáron Denevéremberként állok a nő előtt. Mellkasomon a szimbólum, köpenyem a földig ér. Szó se róla, remekül kiemeli a pazar testfelépítésemet, és legalább a számat és államat szabadon hagyja a maszk. Ettől a látványtól igazán kár lenne bárkit megfosztani.

- megjelenésem (utána) -
Hozzászólásai ebben a témában

A legrellonosabb diák - 2017 ősz/tél
Weiler Dante
Független varázsló, Animágus, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 845
Írta: 2018. február 22. 00:21 | Link

Jonathan Gerhard Van den Bergh és Evena Noxen
-Jelmez-

Nem gondolta volna, hogy ennyire pocsék lesz a közérzete, mint amilyen az elmúlt napokban volt. Mindenesetre, mivel még azelőtt beszélték meg Jonathannel, hogy kinéznek ide, úgy volt vele, hogy lemondani már kár lenne. Nem mintha tényleges értelemben betegnek érezné magát, azt talán túlzás lenne állítani. Az viszont biztos, hogy - bár ez Dantéban nem tudatosul olyan tisztán - mióta beköszöntöttek a mostani hidegebb napok, többet alszik. És kelletlenebb az ébredés is, ő maga is ingerlékenyebbnek bizonyul emiatt. Még jó, hogy jelmezt szerezni nem nagy cucc, varázslók lévén gyorsan meg tudják oldani a gondot - ez a jelmez is tulajdonképp csak azért valósulhatott meg. Sajnos elképzelése sincs, ki ez a fószer, akinek beöltözött, de mikor a városban netközelben volt, rákeresett a google-ön arra, hogy "superhero costume" és az elsők között ezt dobta ki. Mármint az általa is viselésre acceptált lehetőségek közül. Valami zöld íjász, mindegy. Van kapucnija, úgy ahogy el tud amögött "bújni", ha már nagyon elege van az emberekből, a többit (avagy miért nem fagy meg) pedig megoldja a mágia. Még akkor is ásít, mikor már a farsangi mulatság területére ér, azonban szerencsére ez nem akadályozza meg abban, hogy elkapja a jelenetet, amely során Jonathan épp jelmezt vált. Még jó, a maszk mögött már kevésbé nagy biztonsággal ismerte volna fel. A kamaszok minden verbális választékosságával csatlakozik be a komoly karakterelemzést folytató társaságba.
- Csá. - Köszönésképp még hanyagul az egyik kezét is megemeli, mintegy félszeg intésként.
Hozzászólásai ebben a témában
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
offline
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2018. február 23. 17:18 | Link

Bogi
¤ Macskanő ¤ február 10. /Farsang/ ¤



- Áh, én sem értem - nyújtottam el sejtelmesen mosolyogva a mondandóm végét, mert a Disney királynő hallatán rögtön Majácska jutott az eszembe. Ha itt lett volna, biztosan én is valamelyik mesebeli királynőnek öltöztem volna be vele együtt és jókat nevetgéltünk volna az itt zajló eseményeken, a kosztümös embereken stb. Ez persze nem azt jelentette, hogy ne érezném jól magam Bogival, mert felnéztem rá a tudása miatt és rendesnek tartottam, de legbelül kicsit úgy éreztem, hogy üres vagyok legbelül, mióta a brownie nem volt mellettem. Természetesen próbáltam a helyzetből kihozni a legjobbat és próbáltam nyitni az Eridonos felé.
- Szuper! - feleltem teljes lelkesedéssel, majd a nyilas bódé felé vettem az irányt, ahol egy idősebb, zsörtölődős férfi tartózkodott. Nem igazán értettem, hogy mi a baja a világgal, de úgy tűnt, hogy valaki igencsak felbosszanthatta. Reméltem, hogy nem rajtunk fogja kitölteni a mérgét...
- Nézd, milyen mogorva - súgtam oda a lánynak, mikor még volt egy kis távolság köztünk és a nyilas játék helyszíne közt.
- Ez remekül hangzik. Én imádom a kiszámíthatatlan dolgokat. A monotonitás megöl - válaszoltam neki jelentőségteljesen. Úgy éreztem, hogy szükség van az ember életébe a spontán dolgokra is, hiszen az agyonra ismétlődő események teljesen zombivá teszik az embert és elveszik a maradék életkedvét is. Legalábbis én így voltam vele.
- A varázsjátékok készítése is klassz dolog, te aztán kreatív vagy - tettem hozzá elismerő pillantással. Úgy tűnt, hogy Bogi igazán sokoldalú és sok meglepetést fog még okozni a közeljövőben. Ezt nem csupán a válaszából szűrtem le, hanem valamiféle megérzés is volt. Márpedig az intuícióim általában bejöttek.
Közben egyre közelebb értünk a bódéhoz, intette Boginak, hogy hajrá, övé a kezdési lehetőség.
Hozzászólásai ebben a témában

Dr. Evena Noxen
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 308
Összes hsz: 633
Írta: 2018. február 24. 13:11 | Link

Batman és Zöld íjász

 Magára ölti valódi jelmezét, Batmanét és úgy feszít benne, mint egy hiú kakas. Nagyon helyes, ehhez kétség sem fér, a teste, melyet én már párszor megcsodáltam, valóban félisteni, de az egója, na az mindent visz. A szeméből süt az önimádat és ez mosolyra fakaszt. - Nos, ha tinilány lennék, ami már szerencsére nem vagyok, akkor nyálcsorgatva bámulnám, de tényleg - jegyzem meg enyhe malíciával hangomban, majd elnevetem magam - Maga tényleg olyan, mint Batman - mondom végül és itt arra célzok, hogy a hős is hiúságának gyarlósága miatt esett sok hibába és marad valójában magányos. Ekkor lép be a képbe Dante, akivel már találkoztam régebben, a játszótéren. - Helló, Zöld íjász! - köszöntöm mosolyogva és elismerően nézem meg jelmezét. - Mindig is odavoltam az íjakért, megnézhetem az önét? Vagy csak kellék? - igen, vonzódom a veszélyes dolgokhoz, a mugli dolgokhoz, mint a motorok, a természetes és mesterséges lőfegyverek, a kardok és hasonlók. Kíváncsi lennék Nor kinek öltözne, reneszánsz lovagnak, vagy hősnek. Mindkettőt kinézem belőle, bár még nem ismerem olyan jól. Jövőre remélem már együtt fogunk eljönni és valami olyan kosztümbe bújni amiben jól érezzük magunkat. Közben egy mellettünk elhaladó önjáró italos kocsiról elveszek egy pohár innivalót és belekortyolok, s míg a két férfiú reakcióira várok körbepillantok és felfedezem a festőlányt, aki most Supergirl jellegzetes piros-kék ruháját öltötte magára. Odaint nekem, mosolyogva visszaintek neki. A falu gyógyítóját bizony egyre többen ismerik, erre számítottam is amikor ideköltöztem, és mi tagadás, jó érzéssel tölt el.
Hozzászólásai ebben a témában
Wittner Dávid
INAKTÍV


Sudden | Tattoo-boy
offline
RPG hsz: 105
Összes hsz: 175
Írta: 2018. február 24. 15:21 | Link

Fanni //címzés sooon//
kinézet

Sikerült időben ideérni, azt hiszem, de nem voltam benne biztos, mert a karóra nem szériatartozék a szuperhősruhához. Kicsit pocsék is lenne, ha mondjuk beleakadna valakibe a nagy balhé közepette, így maradt a jó időérzék és a megérzések arra, hogy tudjam, jókor jöttem-e.
- De gondolom ma elégszer - vigyorodtam el, de nem akartam túlzásokba esni a viccelődéssel. Annyira nem jó a humorérzékem. Az viszont meglepő volt, hogy ennyien itt voltak és még a kinézetek is stimmeltek nagyjából, sehol gagyi, propelleres Amerika Kapitány cosplay. Kicsit úgy éreztem magam, mint valami jobb eventen.  
- Nos, úgy tűnik, hogy tévedtünk, mert elég sokan be vannak öltözve és elég minőségiek is a jelmezek - biccentettem elismerően, hogy not bad, azért elég jó ez a cucc. Még ismerős arcokat is láttam elfekvőben, de nem akartam most köszöngetni, mert elveszek a tömegben és sose jövök elő.
Kicsit kihúztam magam, ahogy a szakterületemre terelődött a szó, ez olyasmi volt, amiről szívesen beszéltem és amit még szívesebben csináltam.
- Mit szeretnél tudni róluk? - kérdeztem, zsebre vágva az egyik kezemet, a másikat lazán magam mellett lógatva. Semmilyen ikonikus fegyverem nem volt, a zsebemben csak egy vape pihent, amiben jelenleg cseresznyés folyadék pihent. Követtem őt, hiszen együtt jöttünk és úgy tűnt, hogy neki konkrét elképzelései vannak. - Nem olyan különleges ám ez az egész.
Hozzászólásai ebben a témában
Krushnic Dimitri
KARANTÉN


Árminné | Lois | dárdás nádtippin
offline
RPG hsz: 224
Összes hsz: 2850
Írta: 2018. február 26. 14:17 | Link

Keve PókIca Peter Parker The Amazing Spider-Man | külcsín | Farsang


Igazából lehet, hogy egy melegebb öltözettel jobban jártam volna. Elvégre ezek a királyok elég betegesek voltak, biztos folyton fáztak, mint anyám. Meg mint most én. Jobban összehúzom magamon a köpenyt és szétnézek, hogy lehet-e valami forró innivalót találni. Mondjuk lángnyelv whiskyt. Széles vigyorral kinézem magamnak az egyik közeli pultot, de még nem indulok meg felé.
- A lábaknak lehet van valami hatodik érzékük - mélázok el, bólogatva. Tényleg vicces, ahogy sikerült egymásra tapodni anélkül, hogy különösen próbáltuk volna megtalálni a másikat. Biztos az a titok! Nem szabad próbálkozni, s akkor sikerül. Zseniális vagyok.
- Mindenképp - lelkesen rá is mutatok a bódéra, ahol jóféle portékát lehet kapni kicsi csinos pohárkákban. Megindulok keresztül a tömegen, mindvégig igyekezve nagyon arisztokrata mozdulatokkal vonulni. Eléggé nehezen megy, mert folyton egy Batman vagy egy Superman áll be a képembe. Mindenki ennyire odavan a mugli képregényekért? Jó, én is, de az most mindegy. Nem lehet mindenki XIV. Lajos, ez igaz. Abból csak egy van! És azt az egyet se lehet felismerni. Kellett volna egy névcédulát tűzzek a köpenyemre.
- Szolga! - szólok rá királyian a felszolgáló lányra, aki ettől ijedten pislog ki rám a pult mögül. - Két lángnyelv whiskyt, de a legjobb fajtából! - Fogalmam sincs, hogy nekik hány fajta lángnyelv whiskyjük van, de jobb biztosra menni. Egy uralkodói torkot nem lehet csak úgy bármivel felperzselni.

Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] 2 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa