A falu határa után kell még sétálni egy keveset, hogy az ember elérjen ide, de határozottan megéri. Mindenütt fák találhatók a tó közelében, festői sétálóhellyé változtatva a környéket. A parkban elszórva padok találhatóak, amelyek télen is melegek és hívogatóak a rájuk szórt bűbájoknak köszönhetően. A kellemes környezet tökéletesen alkalmas, ha olvasni, pihenni vagy beszélgetni szeretne az ember. A tavacska körülbelül olyan negyven perces sétával körbeérhető, attól függően, az adott ember sétatempója mennyire kényelmes. Éjjel apró fénypontok segítik a tájékozódást az erre járóknak igazán romantikussá változtatva a környezetet. A víz hirtelen mélyül, de bizonyos helyeken alkalmas a strandolásra, itt gyakran látni a nyáron pancsoló diákokat is.

Egy újabb este, amit vendéglátója kanapéján élvezhetne, de mégsem teszi. Előző éjszakai vándorútja nem bizonyult hiábavalónak - eredménye egy élmény, amely további élmények reményével kecsegtet. Most mégsem ugyanarra indul el. Nem engedheti meg, hogy túl érdekes legyen számára egy... ragadozó. Nem, ezt már megtanulta. Ha egyszer hagyod, hogy körbefonja a sötétség a bokádat, többé nem szabadulsz; egyre feljebb fog kúszni a lábszáradon, átöleli a tested, kiszívja a levegőt a tüdődből, az életet a szívedből és megtölti halk, duruzsoló hangjával az elméd leghátsó szobáját is. És bármennyire is próbálod lenyesni az indákat, nem fogsz tudni teljesen megszabadulni. Ő és te eggyé váltok. Összefolytok. Mint mikor két folyó találkozik. Nem lehet már soha megmondani, hogy melyik csepp kihez tartozott. Van a találkozás előtti pillanat és van a vég, amikor beleömlenek együtt a tengerbe. A határvonalat az összetalálkozás adja.
Mélyen beszívja a tüdejébe a friss, esti levegőt. Úgy fogadja a tücskök ciripelését, a szúnyogok zümmögését, mint régi barátokat. Jól tette, hogy nem csak ingujjban indult neki az éjszakának, a könnyed, sötét kabát meleget és takarást is ad. Zsebre tett kézzel indul meg a falu határa fele, abban a reményben, hogy nyugodtan kiélvezheti a fejében uralkodó csendet.
Az állóvíz patináns szagát már messziről megérzi, csak az orra után is mehetne. De tegnap már látta messziről, úgyhogy nincs szükség arra, hogy vakon bolyongjon a sötétben. Beér a fák közé, ahol a csendet csak egy-egy magányos ág-reccsenés, bagoly-huhogás töri meg. Az erdei állatok, ha vannak is ilyen messze a sűrűtől, nem mutatják magukat. De a közelben mintha valami lenne. Fényt lát, de nem mesterséges, emberi fényt.
Megáll a fák jelölte perem szélén, félig még takarásban - és kissé kinyílt ajkakkal felnéz. Szentjánosbogarak csoportja köröz az ágak között, egy-kettő közelebb merészkedve és halvány derengésbe vonva a fiú arcát. Mintha a csillagok leköltöztek volna az égből, hogy körbeöleljék őt lágy, éteri fényükkel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=511787#post511787][b]Eördögh Lars Tobias - 2015.08.31. 20:48[/b][/url]

Egy újabb este, amit vendéglátója kanapéján élvezhetne, de mégsem teszi. Előző éjszakai vándorútja nem bizonyult hiábavalónak - eredménye egy élmény, amely további élmények reményével kecsegtet. Most mégsem ugyanarra indul el. Nem engedheti meg, hogy túl érdekes legyen számára egy... ragadozó. Nem, ezt már megtanulta. Ha egyszer hagyod, hogy körbefonja a sötétség a bokádat, többé nem szabadulsz; egyre feljebb fog kúszni a lábszáradon, átöleli a tested, kiszívja a levegőt a tüdődből, az életet a szívedből és megtölti halk, duruzsoló hangjával az elméd leghátsó szobáját is. És bármennyire is próbálod lenyesni az indákat, nem fogsz tudni teljesen megszabadulni. Ő és te eggyé váltok. Összefolytok. Mint mikor két folyó találkozik. Nem lehet már soha megmondani, hogy melyik csepp kihez tartozott. Van a találkozás előtti pillanat és van a vég, amikor beleömlenek együtt a tengerbe. A határvonalat az összetalálkozás adja.
Mélyen beszívja a tüdejébe a friss, esti levegőt. Úgy fogadja a tücskök ciripelését, a szúnyogok zümmögését, mint régi barátokat. Jól tette, hogy nem csak ingujjban indult neki az éjszakának, a könnyed, sötét kabát meleget és takarást is ad. Zsebre tett kézzel indul meg a falu határa fele, abban a reményben, hogy nyugodtan kiélvezheti a fejében uralkodó csendet.
Az állóvíz patináns szagát már messziről megérzi, csak az orra után is mehetne. De tegnap már látta messziről, úgyhogy nincs szükség arra, hogy vakon bolyongjon a sötétben. Beér a fák közé, ahol a csendet csak egy-egy magányos ág-reccsenés, bagoly-huhogás töri meg. Az erdei állatok, ha vannak is ilyen messze a sűrűtől, nem mutatják magukat. De a közelben mintha valami lenne. Fényt lát, de nem mesterséges, emberi fényt.
Megáll a fák jelölte perem szélén, félig még takarásban - és kissé kinyílt ajkakkal felnéz. Szentjánosbogarak csoportja köröz az ágak között, egy-kettő közelebb merészkedve és halvány derengésbe vonva a fiú arcát. Mintha a csillagok leköltöztek volna az égből, hogy körbeöleljék őt lágy, éteri fényükkel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=526161#post526161][b]Annelie Freya Merkovszky - 2015.10.01. 10:46[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=528148#post528148][b]Eördögh Lars Tobias - 2015.10.05. 22:24[/b][/url]

Ahogy megszokja a szeme a rovarokat, sikerül túllátnia vakító fényükön; kilép a fák vonalából, eggyel közelebb a tóhoz, de rögtön meg is áll. Egy idegen ül a parton, tőle nem messze és egyértelműen feltűnt neki a fiú jelenléte. Elveti a nesztelen, sietős távozás gondolatát - minek? Nem lehet mindenki elől menekülni. Főleg nem úgy, hogy közben azon kevés egyedek elől, akiktől valóban fejvesztve, remegő térdekkel kéne rohannia, soha nem teszi. Valószínűleg semmi veszélyt nem rejt ez a találkozás. Talán még jó is származhat belőle. Már ha nem hagyja itt szó nélkül a lány. Elvégre tátott szájjal, megbabonázva állt az erdőben és bámult egy csapat repülő bogarat. Lehetséges, hogy kerülendőnek tartja őt a lány; de az is lehetséges, hogy ez Tobiast nem érdekli. Ma, most, itt nem.
Újra megindul, komótosan lép még egyet, majd még egyet, de nem megy túl közel. Zsebretett kézzel, kócos fejjel néz el a távolba, a tó túloldalát fürkészi.
- Lampyris noctulica. Éjszakai világítók. - hangja in medias res szólal meg az éjszakában. Tekintetével és testének enyhe hátrafordulásával jelzi szavainak alanyát, a röpködő fényforrásokat a háta mögött. - Fényüket arra használják, hogy párt találjanak maguknak. A tömegből ítélve pedig... - újra hátrapillant, majd vissza a tó és a lány fele - sokan vannak ma este pártában.
Szavainak szociálisan semmi, de semmi jelentőségük. Hisz vagy nem érdekli a lányt és akkor most teljesen őrültnek fogja nézni, vagy érdekli és ez esetben esélyes, hogy már tudta mindezt. Tudományosan sincs különösen óriási jelentősége - ezek a rovarok nagyon elterjedtek, főként a nedves és erdős helyeket kedvelik, tehát az, hogy egy tó partján húzódó erdőben rájuk talált, különösebben nem döbbentené meg a biológusok világát. Orvosi értelemben viszont már jogot formálhat a szakertők figyelmére - hogyha nem is patológiai releváció, mindenesetre érdekes esettanulmány lehetne. Egy majdnem-aspergeres hétköznapjai. Ha film készülne belőle, vajon ki játszaná a főszerepet? Egy alacsony költségvetésű, érthetetlen művészfilm, amelyet senki se ért, még az se, aki vehemensen bizonygatja az ellenkezőjét. Kultikus darab.
A nemlétező film létező főhőse nem lép közelebb, így gyakorlatilag egy idegen hátának magyaráz bogarakról, és mindezt egy cseppet sem tartja furcsának. Egészen... kellemes érzés kerítetette hatalmába. Már-már jól érzi magát, nyugodtnak legalábbis.