29. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Nagy baj van, kérem, riadó! Halló, halló, már megint egy Évnyitó!
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa

Oldalak: « 1 2 ... 28 ... 36 37 [38] 39 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Farkas Piroska Beáta
Mestertanonc Eridon, Elsős mestertanonc


Pirinyó
offline
RPG hsz: 25
Összes hsz: 153
Írta: 2020. február 9. 15:51 | Link

Emily


- Ó, akkor egy igazi királynővel van dolgom? Ilyen is ritkán történik az ember lányával. - feleli nevetve a reakcióra. Annyira boldog, hogy olyannal beszélgethet, aki akkor is kedves, ha egy furcsa szerzettel hozza össze a sors. Annak idején, a mugli iskolákban pont fordítva volt a helyzet. Ha valaki cseppet kilógott, már kvázi szervezhette a saját temetését.
A gondolataiból hirtelen két kéz ragadja ki, szó szerint, ugyanis újdonsült ismerőse hirtelen felemeli. Nagyon furcsa érzés ez a csöppségnek! Teljesen más, mint amikor egy normál méretű ember fog meg és dönt úgy, hogy te nem vagy ott jól ahol vagy, inkább tovább tesz. Nem, ez egész más érzés. Ahogy emelkedik, egyre magasabbra, a saját magassága fölé, elkapja némi gyomorliftezés, ami nem csoda, hisz hiába szokja meg az ember ezt a magasságot, ez mégse seprű, amit irányíthatunk.
Ugyanakkor a hölgy finomsága és óvatossága még kellemessé is teszi ezt az élményt. De csak mindezen felismerések után derül ki Beus számára, hogy mindennek nem az volt a célja, hogy közelebbről megszemléljék, nem. A hölgy épp ráülteti egy tevére vagy lámára, vagy mi a fenére - Végül is mindegy is, elég barátságosnak tűnik... -, majd leül egy unikornisra. A sűrű, barna hajzuhatag tulajdonosa még mindig magasabb az apróságnál, de Beus ezt egyáltalán nem nehezményezi, így is örül, hogy kímélheti a sok felfele tekintgetéstől már-már kitörni készülő nyakát.
- Így sokkal jobb. Köszönöm! - mondja hálásan nyaka megmentőjének.
- Ez nagyon jól hangzik. Kreatív ötlet! A többi tanár is be van szervezve, vagy teljesen egyedül csinálod? - érdeklődik. Milyen jó is lett volna, ha annak idején az én iskolámban is lett volna! - gondolja magában. Kiváló csapat építő program. Le a kalappal minden tanár előtt, aki ilyesmire időt és energiát fordít, pláne munkaidőn kívül.
- Hűha... Rólam? - próbálja összeszedni gondolatait erre a hirtelen kérdésre. - Én csak most kerültem a Bagolykőbe. Ötödéves vagyok. Eddig is itt voltam diák, de csak magántanulói státuszban. A héten költöztem be. Én is boszorkány vagyok, csak hát... Volt némi összetűzésem egy rosszindulatú, kobold szerű lénnyel. Neki köszönhető, hogy néha mai napig összetöpörödök ekkorává. - húzza el a száját. Nem egy vidám téma, de azért reméli, nem hangzik panaszkodásnak. - Így egy kicsit nehéz a beilleszkedés egyelőre, de azért rajta vagyok az ügyön. - zárja le egy széles mosollyal. - Egyébként Farkas Piroska Beáta vagyok. Téged hogy hívnak? - nyújtja reflexből rázásra a kezét, egy pillanatra megfeledkezve a méreteiből fakadó nehézségekről.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Emily Dorothea Fisher
Házvezető Eridon, Tanár, Mestertanonc Tanár, Bogolyfalvi Tanács tag, Edictum szerkesztő, Karácsonyi Manó, Navigátor, Staff, Avatarfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


Littlebird | Millie
offline
RPG hsz: 344
Összes hsz: 897
Írta: 2020. február 11. 08:20 | Link

Piroska

- Végül is, igen.
Mondjuk így se gondoltam még az esetre, hogy én királynő vagyok, de van benne logika, a kislányaim meg a hercegnők, ez ilyen nagycsaládos biznisz, király meg hercegek nélkül. Tiszta feminista mozgalom. Nem tudom amúgy, hogy a lányaim fogantatási éveiben a vízben volt-e valami, vagy csak szerencsés véletlen, de az egyetlen egynemű osztályt birtoklom, és élvezem. Szörnyen élvezem.
- De most inkognitóban vagyok, szóval nem kell fenségnek szólítanod.
Kacsintok rá játékosan és vidáman, mert nagyon élvezem, hogy egy jó hangulatú beszélgetésbe csöppentem, szeretem az új ismeretségeket, meg azt, hogy tényleg nem vagyok már szomorú, próbálok mindent pozitívan látni, megkönnyebbültem az államvizsgák után, azzal, hogy van szerződésem, dolgozhatok a szakmámban, amit imádok, az iskolákban, amiket imádok. Már Nico-t se tartom kényes pontnak az életemben, hiszem, hogy ha tényleg egymásnak szánt minket a sors, akkor együtt is leszünk. Szóval most minden a türelemről szól, vissza az alapokhoz, tiszta lappal.
- Tudnak róla, olyan szinten, hogy kértem őket, a saját állomásukat készítsék el. Teljesen rájuk van bízva, csak annyit kértem, hogy vegyék figyelembem hogy hét és tizennégy év közötti gyerekeknek szóljon, és a saját tárgyukban alkossanak. A nap azonban az én felelősségem, én döntöm el, hogy ki mit csináljon, merre menjen. Nagyon izgulok miatta, remélem tetszeni fog mindenkinek.
Nem akarok nagy káoszt, vigasztalhatatlan gyerekeket, kibukó kollégákat, tényleg egy jó hangulatú bulit szeretnék, ahol vannak nyertesek meg nyertesebbek, és egyáltalán, de semennyire sincsenek vesztesek.
- Hogyhogy már nem vagy magántanuló?
Érdeklődöm, mert én se mindig voltam Bagolyköves, sőt, a gyenge mágiám miatt sokáig kérdéses volt, hogy helyem van-e a mágusvilágban, de végül, ha nem is a könnyű úton, de sikerült eljutnom oda, hogy már ne legyen megkérdőjelezhető a döntés.
- Erre nincs valami megoldás?
Mondjuk lehet, hogy szereti, bár nem úgy tűnik, de azért mélyen magunkban mind szeretünk különlegesek lenni. Viszont lehet, hogy ő inkább lenne az évszázad fogójaként, vagy balerinaként különleges, nem pedig azzal, hogy összetöpörödik. Ez sosem lehet kellemes, hirtelen eltűnni. Ilyen piciként sokkal veszélyesebb az élet így.
- Emily Dorothea Fisher.
Mivel a kézfogás nem nagyon opció, de nem is akarok bunkó lenni, kinyújtom a kezem, és mutatóujjammal finoman megsimogatom a kézfejét, ez olyan köztes megoldás, és szerintem kedves gesztus is.
- Én is Bagolyköves voltam, eridonos, és nagyon szerettem. Igazából ott is tanítok, persze kevesebbet vagyok bent, mint az előkészítőben, de jó a falak között lenni, jó hangulata van a helynek.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Farkas Piroska Beáta
Mestertanonc Eridon, Elsős mestertanonc


Pirinyó
offline
RPG hsz: 25
Összes hsz: 153
Írta: 2020. február 11. 11:42 | Link

Emily


- Hű, de izgalmas! Akkor most inkább nem állok neki pukedlizni sem, az túl feltűnő lehet. - vigyorgok. - És mondd csak, mit kell tenned annak érdekében, hogy ne ismerjenek fel? - tekinget körbe, mintha csak azt lesné, kinek szúrnak szemet a ,,királynővel''. Mókás teremtés, meg kell hagyni. Ha kívülről szemléltem volna meg, ahogy felnőtt létére életre keltett műanyagokkal játszik a réten, biztos furcsálltam volna a látványt - gondolja, de így, hogy ő is - szó szerint - belezuhant a szituációba, kezd olyan természetes és könnyed lenni, mintha mindennapos volna, mégis kellemesen ragadja ki a hétköznapokból. Rendkívül üdítő társaság számára a királynő, az biztos.
- Ó, imádni fogják mind. - legyint. - Elvégre ki ne élvezné, ha egy teljes napra kiszabadulhat a szabadba, játszhat, kalandozhat, és élvezheti az életet? Főleg a gyerekekre igaz ez, de tuti a tanároknak is jól fog esni, ha végre fellélegezhetnek egy kicsit, és egy napra a hátuk mögé dobhatják a gondjaikat meg egyéb feladataikat. Szerintem zseniális gondolat, és ahol már az ötlet is ilyen jó, ott a kivitelezést se lehet elrontani. - próbálja magát is beleélve biztatni a másikat, ahogy elgondolja, milyen is lehet egy ilyen élmény. Az ő iskoláiban sosem szerveztek hasonlót, csak a gimnáziumban, de hát... Mind tudjuk, hogy hiába történik egy gimis ,,beavatás'' szabad ég alatt az erdő mélyén, az kicsit másról szól, mint ez, még ha annak is van egy jó hangulata.
- Hát... Annak idején azért lettem az, mert ki akartam járni a mugli középiskolát is, párhuzamban a mágussulival. - vigyorodik el zavarában, ahogy belegondol, milyen furcsán is hangozhat ez. - Eldöntöttem korábban, hogy egy varázsló és egy mugli hivatást is szeretnék, amiket párhuzamban is művelhetek majd, ezért a mugli végzettségre is szükségem van, aminek előfeltétele a gimnázium nevű mugli iskola. Az csak 4 éves, szóval már elvégeztem, és ahogy ők mondják, letettem az érettségit is, vagyis a végső, a négy évet átölelő vizsgákat mindenből, amiből akartam. És mivel a muglisulit kijártam, nincs okom tovább magántanulónak lenni. - vonja meg a vállát a végén. - Ideje a varázslók közé is beilleszkednem.
Mikor a kezét nyújtja megrázásra, nem gondolja át, hogy ez kicsit megoldhatatlan, ezért mikor kézfej-simogatást kap, egy pillanatra elkerekednek a szemei a meglepetéstől, majd jó ízű nevetésbe kezd, saját figyelmetlensége felismerése okán.
- Nagyon örvendek! - mosolyog csillogó szemekkel, talán még jobban, mint eddig. - Szép neved van. Megkérdezhetem, hogy honnan származol? - pillog rá nagy szemekkel, mert bár a királynő, vagyis Emily idegen nemzetiségű néven mutatkozott be, nagyon szépen sőt, anyanyelvi szinten beszéli a magyart.
- Ami a töpörödést illeti, sok orvoshoz elvittek már, de sajnos mind egyetértenek abban, hogy az átkozás után túl sokára kezeltek. Bár lehetne rosszabb is, örökre így maradhattam volna. Így legalább csak időnként megyek össze, bár nem igazán értem, hogy egyáltalán miért vagy hogyan lehetséges ez, de ez a helyzet. - próbálja magyarázni, talán túlságosan is kapkodva, össze-vissza hadonászva apró praclijaival, de nem csoda, hisz mai napig folyton zavarba jön a témától. Ellenben tisztában van vele, hogy ez is a tény feldolgozásának része és ideje megszoknia, hogy beszéljen róla, elvégre most már ez épp annyira szerves része az életének, mint másnak, hogy főzni kell, ha rendesen enni akar.
- Eridonos? - kerekedik ki ismét a szeme. - Én is Eridonos vagyok! Ez szuper! És mit tanítasz a Bagolykőben?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Emily Dorothea Fisher
Házvezető Eridon, Tanár, Mestertanonc Tanár, Bogolyfalvi Tanács tag, Edictum szerkesztő, Karácsonyi Manó, Navigátor, Staff, Avatarfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


Littlebird | Millie
offline
RPG hsz: 344
Összes hsz: 897
Írta: 2020. február 11. 13:26 | Link

Piroska

- Először is fontos, hogy hétköznapi ruhákban legyek, és hogy ne úgy sminkeljek, mint egy királynő. Amikor királynő vagyok, akkor mindig nagyon szépen és visszafogottan kell sminkelnem, a piros rúzs nem illik az udvarhoz.
Teljesen hitelesen mondom el, bele is gondolok, hogy milyen lennék, ha tényleg királynő lennék. Valószínűleg nagyon visszafogottan, néznék ki, a hajam mindig be lenne hullámosítva, olyan mesterkélten, és csak csendesen beszélnék, szinte érzelemmentesen. Vagyok teljesen más lennék mint most, és nem szeretném magam annyira. Vagyis, de, mert nem tudnám, hogy milyen lehetnék másként. Hangos vagyok, impulzív, lelkes, minden, ami nem illik egy méltóságteljes személyhez. De most éppen egy rejtőzködő királynő vagyok, így bizalmasan megsúgom a titkaimat.
- Illetve vagy egy hű társam, aki mindig vigyáz rám, most is, rejtőzködik, de itt van, a tökéletes testőr. Csak sajnos tudod, nem lehet a szerelmesem, mert nem engedi az udvar.
Persze, azért mi megoldjuk, mondanám, de ezt már nem teszem hozzá, ezeknek a mesélnek úgyis mindig az a vége, meg a közepe is, hogy a hű szolgáló és a csendes királylány szerelme lassan révbe ér.
- Igen, én is ebben reménykedek, főleg a végét várom, na nem azt, amikor hulla fáradtan belerogyok az ágyba, hanem amikor szalonnát meg mályvacukrot sütünk, és nézzük a csillagokat, meg mesélünk, de nem túl rémeset, csak egy kicsit ijesztő-izgalmasat.
Oké, tudom, azért látszik, hogy az időm nagy részét inkább kicsi gyerekekkel töltöm, és a felnőtt társaságom ritkább, de lelkes vagyok, és ez a lényeg, tényleg szívből, nagyon szeretem a munkám, fáradhatatlanul, órákon át, és ha kell, még este tizenegykor is lelkesen tapsikolok, ha esetleg nincs bukás a dolgozatok között. Tudom, most még az elején vagyok, a pesszimisták a fordulópontot várják, amikor közlöm, hogy minden kaki, de ott még nem tartunk.
- Ha van kedved, gyere el, egy hétvége lesz, és igazából minden segítő kéz nagyon jól jön, ha meg éppen ilyen picike vagy, akkor kitalálunk egy történetet köréd, és lehetsz te az egyik különleges szereplője a napnak.
Nem tudom, hogy ez hogyan működik pontosan, hogy naphoz kötött-e, vagy ő sem tudja, hogy mikor változik át, ez egy nagy rejtély még a számomra, de nagyon szimpatikus, és mivel most jött, biztos vagyok benne, hogy minden új kapcsolat jól esik neki, én is nagyon szeretek új emberekkel összebarátkozni. Hallgatom a mugli iskolás történetét, és meg megmosolygom, ahogy elmagyarázza nekem, hogy hogyan működik az oktatási rendszer. Figyelmesen bólogatok, és a végén széles mosollyal bólintok egyet.
- Tudom már, hogy ki vagy! Én átfordítva! Nekem is van érettségim, sőt, a tanári képzést, meg az óvodapedagógusit is mugli egyetemen végeztem el, csak én ott voltam magántanuló, és itt bentlakó. Sőt, most is mugli képzést csinálok, de csak már hobbiból, szakácsnak és cukrásznak tanulok. Te milyen szakmát szeretnél?
Nagyon mosolyognék, ha valami olyasmit, mint az én valamelyikem, mert akkor komolyan elgondolkozom azon, hogy Piroska igazából egy kicsi én. Ha jön nekem a csellóval és az íjászattal, akkor meg lehet, hogy úgy meglepődök, hogy leesek az unikornisomról.
- Angliából. A szüleim elváltak, apámmal és a bátyámmal akkor költöztünk át Magyarországra. Igazából kacifántos kicsit a történet, de vannak ide vonatkozó gyökereink, és már el se tudom képzelni, hogy ne itt éljek, mondjuk még nem mentem férjhez, szóval ez korai kijelentés.
Mert még a végén kifogok egy arab sejket, aztán hopp, holnaptól már máshol süttetem a hasam, de nem, nem tervezek ilyet, ez csak a vicc helye volt.
- Akkor ez nem olyan, mint a vérfarkasoknál, hogy a hold befolyásolja. De igen, szerencsére nem állandó, és szerencsés, hogy nem bolygatja meg a szervezetedet. Lehet, hogy ez már fekete mágia, és akkor Henrik lehet, hogy tudna okosat mondani. Ő is egy tanár az iskolában. Nagyon okos, párszor belógtam az órájára, és nagyon értelmesen is beszél, jó hallgatni.
A lehető legtanártalanabb tanár vagyok szerintem, de én azért élvezem. Henrik arcán mondjuk nem tudom, hogy mi volt, amikor a legutóbb kiadott házifeladatot elküldtem neki bagollyal, azóta nem találkoztunk.
- Tényleg? Oké, ez egyre félelmetesebb! És hogy tetszik a ház? Melyik szobában laksz? Én anno a Powerpuffban voltam a nővéremmel meg a barátnőjével. Most tuti, hogy Cath Brightmore ágya, még ha nem is lakik a kastélyban, de mesélte, hogy ő is belevéste a nevét a fejtámlába.
És még rosszra is tanítom a gyereket, hát ez egyszerűen csodálatos, komolyan mondom.
- Az alapképzésen önismeretet, a mesterképzésen pszichológiai alapokat. Inkább csak töltelék tárgyak, nem a fő irányvonal, mert ahhoz elég gyenge a mágiám.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Farkas Piroska Beáta
Mestertanonc Eridon, Elsős mestertanonc


Pirinyó
offline
RPG hsz: 25
Összes hsz: 153
Írta: 2020. február 11. 18:50 | Link

Emily


Nem semmi ez a lány komolyan! - gondolja magában, miközben fejét rázva nevet a reakcióra.
- Milyen kár... De ha inkognitóban sétálgatsz, az udvar biztos nem szerez róla tudomást, ha vele teszed. - mondja, közben látványosan nézi a fákat, hátha valamelyik rejtekében megpillantja a hősszerelmest.
- Sajnos én nem nagyon ismerek nem túl rémes rémtörténeteket. Egyáltalán van olyan, ami hasonló hatást vált ki egy hét és egy tizennégy évesnél? - néz rá, félig felhúzott szemöldökkel. Nem akar kötekedni, Emi a pedagógus, de neki ez furcsa. Náluk 10 és 13 év van közte és a nagy tesói között, így minden, ami neki ijesztő, az a többieknek többnyire mulatságos volt.
- Szívesen eljövök, ha tudok! - lelkesedik fel az ötleten. - Sajnos nem tudom előre, milyen állapotban leszek akkor - néz végig magán -, de legfeljebb improvizálunk valamit. - villant rá széles mosolyt. - Igazán kedves tőled. - nagyon jól esik neki, hogy ilyen lazán bevonják egy nagyobb lélegzetvételű, sok résztvevős, mégis zárt körű rendezvénybe, ráadásul ismeretlenül. Jó, lassan már csak szinte ismeretlenül, de akkor is.
- Tényleg, van  érettségid? Ó, akkor nem tépem a szám, ha ismerős vagy a muglik világában! Jó érzés olyannal találkozni, akivel ennyi bennünk a közös. - jegyzi meg a végén. Jó, ez tényleg érdekes. Nem gondolta, hogy találkozik itt olyan emberrel, aki egyáltalán járt mugli iskolába, nemhogy van magasabb fokú mugli végzettsége is.
- Én átoktörő régész szeretnék lenni, ha minden jól megy. Édesapám átoktörő volt, párszor el is mentem vele ide-oda, ha a munkája épp előre láthatólag kevésbé veszélyes terepre vetette. Sajnos egyszer épp ebből lett a baj. - mutat végig magán, elhúzott szájjal. - Ő azután hagyott fel a munkájával. Most otthon van egy ideig, de remélem elmegy tanítani, mert igen tehetséges átoktörő volt. Ami pedig a régészetet illeti, amiatt jártam ki a gimnáziumot. Mivel a régésznek diploma is kell, ha végeztem a mágustanulmányaimmal, beleértve az átoktörést, majd felvételizek valamelyik magyarországi egyetemre. De azt a kettőt már nem szívesen csinálnám párhuzamban, eddig is elég kemény volt, azok meg már magasabb szintű tanulmányok, egész boszorkányt kíván mind a kettő. - Hú, már megint sokat fecsegek! - gondolja magában, de hát fél válasz nem válasz. Innentől már teljesen a másikra összpontosít.
- Hát, ha annyira szeretsz itt lenni, jó eséllyel a férjed is egy jó magyar csávó lesz. - kacsintok rá. - Édesanyám is talált egyet, pedig ő ki sem mozdult Székelyföldről. Mondjuk, azóta sem, édesapámnak kellett férjül kimenni hozzá. - kacag a gondolatra. Igen, ez általában fordítva szokott lenni. Legalábbis a legtöbb történetben amit ismer, a feleség költözik a férj után, nem fordítva.
- Fekete, az biztos, azt mondták az orvosok. De őszintén szólva, nem tudom, mitől függ. Csak annyit tudok, hogy havonta egyszer úgy ébredek, hogy összementem, három nap múlva pedig normális méretűen. És sosem tudom előre megsaccolni, mikor következik be. Legalábbis eddig így volt, de csupán néhány hónapja tart ez az állapot. Annak örülnék a legjobban, ha meg tudnám tanulni irányítani, akkor még hasznos is lehetne a dolog. Ki tudja, lehet felkeresem ezt a Henriket, hátha tud segíteni nekem valahogy. Köszönöm a tippet! - nem lát rá sok esélyt, hogy ez a Henrik többet tudhat mondani, mint a dokik, de sose lehet tudni. Végül is a tudomány mindig nem várt helyekből gyarapszik frissebb és frissebb tudással.
- Tetszik a ház, de még nem sok emberrel találkoztam. Még csak pár napja érkeztem, és ugyan most messzire jöttem, ez alatt a pár nap alatt igyekeztem nyugton maradni. Egy normális embernek is frusztráló néha az ismerkedés, ha egyedül teszi, nemhogy egy harminc centisnek... Még végleges szállásom sincs, egyelőre amíg nem növök meg megint, saját szobát kaptam. - fejti ki neki aktuális helyzetét, miközben körbenéz a körülöttünk türelmetlenkedő négylábúak seregén.
- Mondd csak, sikerült már kitalálni, milyen állomások legyenek, vagy segíthetek megálmodni őket? - kérdezi, mert ha már úgyis itt vannak, neki is elkezdett a fejében körvonalazódni egy-két ötlet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Emily Dorothea Fisher
Házvezető Eridon, Tanár, Mestertanonc Tanár, Bogolyfalvi Tanács tag, Edictum szerkesztő, Karácsonyi Manó, Navigátor, Staff, Avatarfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


Littlebird | Millie
offline
RPG hsz: 344
Összes hsz: 897
Írta: 2020. február 16. 10:04 | Link

Piroska

- Gondolod? Erre nem is gondoltam még.
Ugyan, akkor, amikor nem csak barátok voltunk, sétálgattunk a testőr helyére képzelt szerelmemmel nagyon sokat, de sosem úgy, hogy azt gondolhassák, más is van közöttünk, mint csak barátság, hiszen még hónapokon át a tanárom volt az egyetemen, és nem vetett volna jó fényt egyikünkre se, ha kiderült volna a szerelmünk. Meg aztán úgysem szerelemként tekintettek volna rá, hanem úgy, mint egy jobb jegyért kész lány és tanára románcára. Senki se hitte volna el, hogy nem ott találkoztunk, hanem a falu egyik rendezvényén, és, hogy történetesen az exbarátom szomszédja. De arra, hogy inkognitóban sétálgassunk, sosem gondoltam, most pedig már nem kéne inkognitónak lennie, csak ugye most a haragszom rád korszakunkat éljük. Sosem könnyű egy olasszal az élet, tudom. Ezért is kezdtem el jógázni.
- Nem könnyű, de nem lehetetlen, itt leginkább a mesélő személye és a hangja dönt, hogy meglehető-e ennyire tág korosztály. Ha én mesélnék rémtörténetet, az rém hiteltelen történet lenne inkább, mert nekem aztán senki sem hiszi el, hogy ijesztő, én meg annyira félnék attól, hogy ijesztő, hogy inkább nem is tudnám elmesélni.
Nem vagyok valami nagy horroros, szóval én a durvább akciójelenetet tátott szájjal, izgatottan nézem, de az ilyen kaszabolós fajtát elfordulva, a másik vállába fúródva, úgy, hogy gyakorlatilag esélyem se legyen egy kicsit se látni, és közben pillangókat meg szivárványt képzelek magam elé.  
- Szuperül hangzik, én vigyázok rád végig, ha kell a házvezetőiddel is elintézem a dolgot.
Sima liba, mondhatjuk így is, még legyintenék is egyet, de azért nem biztos, mert ez házfüggő is. Nyilván a legnagyobb befolyásom az Eridonban van, Ophelia amúgy is itt lesz, Niconál pedig jó a meggyőzőkém, hogy adja nekem a lányt egy délutánra, sőt, jöjjön ő is, mert este tábortűz lesz, meg mályvacukor sütés, és aztán, kint alszunk a szabadban. Tudom, hogy élvezné. Még a Rellonnal is jó a viszony, és talán a navine HVH-ra is van némi ráhatásom, szóval nem állok rosszul, de engem ismerve, odállok a Levita vezetősége elé is könnyűszerrel.
- Eléggé elgondolkodtató, hogy te a gyerekkorom kivetülése vagy.
Felelem vigyorogva, bár az igazság az, hogy az én gyerekkoromat az ellenségeimnek sem kívánom. Nem is nagyon beszélek róla, sok minden miatt. Leginkább azért, mert nem akarom, hogy máshogy nézzenek rám. Azt akarom, hogy azt az Emily-t ismerjék meg, akik előtte állnak, és ne azt, aki egy mérgező családban élt nagyon hosszan. A legtöbben úgy tudják, hogy csak egy testvérem van, Cole. Azok, akik gyerekként is ismertek, tudják, hogy van Rosie, páran hallottak már Valery-ről, és még kevesebben, talán csak Adrian Sydney-ről. Összességében a mai napon a legtöbbet, amit elmondok magamról, hogy az egyre elismertebb festő, Allan Colton Fisher a bátyám. Hogy boldog vagyok, érettségizett, halmozottan diplomás, gyerek centrikus, vidám tanárnő. Ezt az életet szerettem volna elérni, és most benne vagyok, boldogan.
- Ne is, én sem tudom, hogy hogyan csináltam. Először párhuzamosan volt a Bagolykő meg a gimi, aztán azonnal elmentem egyetemre, így a bagolykő és a tanárképzés, aztán meg hogy kijártam a bagolykövet, az AMSen is elkezdtem tanulni, mellette ott volt a tanári és felvételiztem még óvodapedagógusnak is. Nem tudom, hogy hogyan csináltam végig az egészet, őszintén, fogalmam sincs.
Azt meg inkább csak engedjük el, hogy van okj-s papírom is, hogy a legkisebbekkel is foglalkozhassak. Szóval igazi tanulás-terminátor funkción voltam az elmúlt öt-hat évben, és bár nagyon csábít a mesterképzés gondolata, most inkább tényleg csak a tanításra és az életre szeretnék koncentrálni. Volt pár káoszos pillanatom, mit helyre hoznék.
- Vagy lehet külföldi is, de szívesen éljen itt. Az iskola nemzetközisége miatt eléggé vegyes ma már az itt élők köre, sok a külföldi, de vannak fordítógyűrűk, mivel az ember szerencsére megérti a többieket.
Nekem ugyan nincs az ujjamon, de ennek annyi az oka, hogy beesett az éjjeliszekrény mögé, és még lusta voltam elhúzni. Beszélek magyarul és angolul, valamint kiváló vagyok konyhanyelvi jelelésben, vagyis abban a tudományban, amikor egy külföldivel megpróbálsz a kezeddel meg a testeddel kommunikálni, és végül totálisan rossz irányba küldöd.
- Mondjuk az biztos, mert akkor később is, amikor régész leszel, segíthet bejutni a legszűkebb, legkisebb helyekre is. Szóval ez onnantól nem is igazán lenne átok. Apukád nem aggódik, hogy ebbe az irányba indulnál el?
Mert azért egy olyan trauma után, ahol az egyik fél feladja a hivatását is azért, ami a másikkal történt, biztos, hogy érdemes lenne elgondolkodni, milyen hatást is vált ki a gondolat, hogy a másik nem megijedt, hanem éppen ebben az irányban tervezi a jövőjét folytatni. Szegény apukája nem nagyon repeshet a boldogságtól, de nyilván támogató, hiszen arról nem esett szó, hogy ne így lenne.
- Igaz is, meg hát még annyira nem vesznek észre a többiek. A legszuperebb hely a házban amúgy az erkély, főleg alkonyatkor, gyönyörű szép, nyáron pedig csak jó kiülni oda, mert hiába van magasan, nagyon kellemes az időjárás.
Én nagyon szerettem legalábbis ott lenni, de ami engem illet, inkább a természet gyereke vagyok, szóval, amikor csak tehettem az erdőben bóklásztam, vagy a vízesésnél voltam, ami örök életemre a legcsodálatosabb helyszín marad. Az összes ottani emlékem gyönyörű, és sosem szeretném őket elfelejteni.
- Nem, még nem, csak azt tudom, hogy tíz állomást szeretnék. Pontosabban kilenc állomást, mert a tizedik lenne az indulás. A csapatnév választás, a közös induló írása, az egyenruhájuk, amit arra a napra választanak. Örülnék, ha segítenél nekem.
Elő is veszem a tollam és a jegyzetfüzetem, és fellapozva figyelmesen fordulok a lány felé, hogy meghallgassam, mit agyalt ki.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Farkas Piroska Beáta
Mestertanonc Eridon, Elsős mestertanonc


Pirinyó
offline
RPG hsz: 25
Összes hsz: 153
Írta: 2020. február 16. 20:06 | Link

Emily


- Na és azt szabad tudni, ki az a titokzatos testőr? - kérdezem olyan hangsúllyal, melyből nyilvánvaló, hogy a kérdés valódi, már nem csak  a vicc kedvéért feszegetem a témát. A lány arcát látva ugyanis nyilvánvalóvá válik számomra is, hogy az a bizonyos testőr egy valódi személy lehet, akivel a kapcsolat valóban nem egyszerű valamiért. Persze a világért sem szeretnék indiszkrét lenni, legalábbis nem túlságosan, de magamból kiindulva olykor jót tesz kibeszélni egy idegennel a különféle problémákat, ráadásul könnyebb is néha.
- Végül is lehetnek vidám történetek is félelmetes helyett. Lehet egyszerűbb is lenne, nem? Feltéve, ha nem ismersz egy zseniális rémtörténet mesélőt. - végül is, talán egyszerűbb lenne, ha hagyná az egész rémisztgetőst részt, de meg kell hagyni, a tábortűz melletti kísértethistóriák által kölcsönzött hangulat ma már szinte elengedhetetlen egy igazán jó, erdei program végén. Legalábbis méltán olyan gyakoriak.
- Király! Akkor majd, ha nem akarnak elengedni, repülök hozzád segítségért! - lelkesedek fel. Talán a hosszú hónapokig tartó magány és bezártság teszi, de a lehetőség, hogy egy időre kizökkenhetek és kicsit megfeledkezhetek az utóbbi idők nehézségeiről, traumáiról és problémáiról hatalmas megkönnyebbüléssel tölt el, és szó szerint foggal-körömmel kapaszkodok minden adódó lehetőségbe, ami egy kis vidámságot ígér.
- Húha! Ez iszonyatosan kemény, ráadásul ilyen huzamos időn keresztül... Mi volt, ami erre az életmódra motivált? És mi volt az, ami közben segített benned tartani a lelket? - kérdezem, részben, mert nagyon érdekesnek tartom, részben, hogy tanácsot kapjak, én hogyan csináljam végig a tanulmányaimat, ha esetleg mégis újból halmozni kényszerülök őket. Felsőoktatásban nyilván lényegesen keményebb dolgom lenne, és már a gimi-Bagolykő páros is elképesztően nehéz volt.
- Fordítógyűrű? Az micsoda? Még életemben nem hallottam ilyet. - csodálkozom, őszinte ámulattal. Hiába nőttem fel varázslócsaládban, úgy látszik, mindig fogok valami új dologról hallani. Minden esetre ha ez a cucc az, amire gondolok, nekem is be kell szereznem egy ilyet!
- Hmmm. Igazad lehet. De az megint csak akkor lenne jó, ha tudnám irányítani, hogy dolgozni is tudjak közben, mert így elég esélytelen lenne kivonulnom a terepre. Legalábbis nem hiszem, hogy a mugli férfiak elismernének egy harminc centis nőt főnöküknek. Asszem ennek a megvalósítását még nagyon át kell gondolnom... - pedig milyen jó gondolat is, amit Emily mondott. Na mindegy, ez van. - De igen, nagyon is aggódik. Csak úgy van vele, hogyha ezt a traumát sikerült átvészelnem, jó eséllyel nem ér majd akkora baj vagy sérülés, amivel ne birkóznék meg. - magyarázom. - Ő azért adta fel, mert úgy érzi, ami történt velem, kizárólag az ő hibája volt, és tehetett volna ellene valamit, ha körültekintőbb és figyelmesebb lett volna. Vagy leginkább elejét vehette volna, ha egyáltalán nem is visz el magával... Ez utóbbiban be kell ismernem, igaza van. Tényleg nem az a munkahely, ahová normális esetben elviszi magával a szülő a gyereket, hogy az bámészkodjon. De hozzátartozik, hogy én kószáltam el, és Api se tudhatta, hogy a tucatnyi manóból nem kapott el egyet, ami a többivel ellentétben megbújt és a családja elfogása után megkeresett, hogy bosszút álljon a családja elrablóján. - valóban borzasztó élmény volt, aztán amikor egy hónap múlva összementem újból, és kiderült, hogy ez egy huzamosabb ideig kitartó, talán örökké fennálló probléma lesz, teljesen magamba zuhantam. Depressziós lettem, nem akartam találkozni senkivel, csak a sebeimet nyalogattam. Mindeközben csak arra volt energiám, hogy mikor a szüleimmel beszéltem, leginkább Apival, kihúzzam magam és azt mondjam: ,,Api, ez így jó, mert más szemszögből is láthatom a világot!'' Persze nem hazudtam, de egyáltalán nem ilyen könnyedén éltem meg a dolgot. Ma sem így élem meg, bár mindent megteszek, hogy elhitessem magammal és kicsit másokkal is. Azt viszont nem szeretném, ha Api látná rajtam ezt, és még nagyobb lelkiismeret furdalása lenne. Azért is jöttem el otthonról végül, hogy ne kelljen már annyira tartanom magam. De itt is ezt csinálom, próbálom tartani magamban a lelket és tényleg megtalálni a szépet ebben az egészben. Azt hiszem, most is ezért pattantam seprűre és jöttem el a Bogolyfalvi tóig, hátha itt találok valami értelmet.
- Nekem eddig a Kuktasarok a kedvencem. A léte megmentette az életem. Pontosabban az egyik Eridonos srác, aki tegnap megtalált a Híres Főnixek csarnokában - akkor is ekkora voltam, nem ismertem senkit, eltévedtem és azt hittem, saját magamat fogom megemészteni, annyira éhes voltam -, és elvitt oda enni. Szerintem az egy életre boldog emlék marad, olyan rosszul éreztem magam előtte. És képzeld, még azt is megengedte, hogy felüljek a vállára! - újságolom széles mosollyal és szikrázó szemekkel, mintha csak valami hatalmas, egész életemet meghatározó dologról áradoznék. Bár, ha azt vesszük, hogy Petya volt az első, aki ekkorán ismert meg engem, és milyen jól és aranyosan reagálta le az egészet... Igen, ez valóban egy életen át meghatározó élmény marad.
- Hú, hát, lehet hogy ez kicsit bonyolultabb, meg lehet kicsit veszélyesnek is hangzik elsőre, gyerekekről lévén szó, de... - cseppet meglepődök, mikor már a jegyzetfüzettel kezeiben fürkész, hátha mondok most valami mentőötletet valamelyik állomásnak. Meg is mosolygom, de végül is érthető. Nagy vállalás ez egy személyre, még egy csoportra bontva is az lenne, nyilván minden gondolatért hálás, még ha el is veti az ötletet. - Mi lenne, ha vennél egy olyan csapatfeladatot, aminek a megoldásában a csoport minden tagjának részt kell vennie, ezért csak az egymással való kommunikálással lehet megcsinálni, és mindezt a tó mélyén kell megoldaniuk, ahol nem tudnának egymással beszélni, és még izgalmas is lenne számukra? Mondjuk, a csapatok mindegyik tagja kapna pár építőkockát, levegőbuborékot növesztenénk a fejük köré, hogy ne fulladjanak meg, nyilván, és a víz alatt, akár plusz világítás mellett kell közösen építeniük valamit a kockákból. Akár egy megadott időtartam alatt. - adom elő, a lehető legbiztatóbb hangsúllyal az ötletem. Furcsán hangzik, én is tudom, de ahogy beleképzelem gyerekkori önmagam egy ilyen szituációba, imádom az egészet. - Szerintem nagyon élveznék, hogy víz alatt csinálhatnak valamit, ráadásul ez a feladat a gyakorlatban szerintem nem is olyan könnyen megvalósítható a versenyzőknek, amilyennek hangzik, ha nem beszélhetnek egymással. - adom elő, hétévesekre gondolva talán egy kissé vad ötletem. Egyelőre más nem jutott eszembe, de az biztos, hogy ha egy gyereket, szárazföldi feladatok mellett egy ilyennel zökkentenek ki, teljesen oda-vissza lenne az izgalomtól.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Emily Dorothea Fisher
Házvezető Eridon, Tanár, Mestertanonc Tanár, Bogolyfalvi Tanács tag, Edictum szerkesztő, Karácsonyi Manó, Navigátor, Staff, Avatarfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


Littlebird | Millie
offline
RPG hsz: 344
Összes hsz: 897
Írta: 2020. február 17. 12:46 | Link

Piroska

- Tudsz titkot tartani?
Mondjuk nem annyira titok, hiszen egyre több helyről hallottam vissza, hogy látnak bennünk fantáziát, vagy éppen azt, hogy a veszekedésünk nyomán rájöttek, hogy volt közöttünk valami, vagy mert szilveszterkor láttak csókolózni minket. Szóval annyira nem nagy titok a dolog, de hát ha játszunk, félig, akkor legyen ilyen titkos a dolog. Már nem a tanárom, már kollégák vagyunk csak.
- A neve Nico. Házvezető-helyettes az Eridonban. Mi, nem is tudom, hogyan vagyunk, hullámzunk leginkább. Mindig van valami, ami miatt félresiklunk, de szeretjük egymást. Csak nem könnyű a felnőtt élet.
Nem hittem volna, hogy ennyire nehéz, de valahogy megéri a dolog, mert nagyon szeretem Nico-t. Talán egyszerűbb lenne, ha képesek lennénk félretenni a sérelmeinket, de akkor nem lennénk önmagunk. Fogalmam sincs, hogy mi lesz ennek a vége, hogy mikor tudjuk majd letisztázni a köztünk lévő erős érzelmeket úgy, hogy képesek legyünk lépni egyet a boldogságunk felé. Nem szeretném, ha erre a válasz a soha lenne. Én tudom, hogy őt akarom, és nagyon remélem, hogy ő is engem.
- Csak ha vidám, azt vajon élvezik? Az este vége tábortűz lenne, éjjel. Utána kint alszunk, csillaglesés, sátrazás.
Ez csak egy teszt jellegű, egyelőre falun belül. hogy egyáltalán mennyire tetszik nekik a dolog, mert ha annyira nem, akkor ugye nem lehet nagyon erőltetni, ha meg igen, akkor terveink között szerepel a táboroztatás is, távolabb, Szalamantonon vagy Orfűn. Viszont először mindenképpen biztonsági játékosok vagyunk, hiszen nem akarjuk azt, hogy komolyabb baj legyen egy riadalomból például. Ez most mindenkinek egy új helyzet lesz, és egy ilyen kicsiből is rengeteg tanulságot le lehet vonni, meg lehet kérdezni a gyerekeket is, hogy ők mit szóltak hozzá, mennyire tetszik nekik. Én simán csináltam volna már nagyban, de azért próbáltam minél inkább a relativitás talaján maradni.
- Megbeszéltük. Tetszik, hogy ilyen hatékonyak vagyunk.
Mosolyodom el, és komolyan kezdem azt hinni, hogy valami furcsa mágia révén a fiatalkori énem köszön vissza, vagy lehet, hogy a jövőből érkező gyerekem az, aki szeretné, ha megfoganna, mert különben megszűnik létezni. Igen, szerettem a Bűbájos Boszorkákat gyerekként, nem kell beszólni arra, hogy mennyire őrült ötleteim vannak. De mondjuk elég menő lenne, ha kiderülne, hogy a gyerekünk. Mármint, jó, oké, ilyet nem jelentek ki, mert ha meg kiderült, hogy én azt szeretném, hogyha a jövőből jött gyerekem apja Nico legyen, ő meg beközli, hogy Adrian az mondjuk, akkor nem olyan fesztelen a buli már. Szóval, összegezve, ha Piroska a gyerekem, akkor legyen bárki is az apja, jó eséllyel szeretem őt is. Remélem, hogy nem gondolatolvasó, mert nagyon ciki lenne, ha hallaná, hogy felelős felnőttként milyen gondolataim vannak róla.
- Mikor van a szülinapod?
Jó, csak na, meg kell győződnöm, hogy nincs baj, hogy nem az van, hogy tényleg azért van itt. Felelősségteljes felnőtt vagyok, aki éppen bepánikolt azon, hogy ha esetleg nem szexel, akkor nem lesz ilyen klassz gyereke, mint Piroska. Ez is valami olyan, amit csak úgy engedjünk el.
- Nagyon sokat pörgök, nagyon sok energiám van, állandóan kattog az agyam, és hajlamos vagyok hülyeségeket csinálni. Annak érdekében, hogy ez ne így legyen, a sok kattogást tanulásra fordítottam. Lehet ez valami születéskori gikszer amúgy, a családom tele van bolondokkal.
Nevetve legyintek egyet erre a kijelentésre, és lássuk be, nagyon szépen fogalmaztam, mert a bolond nagyon enyhe kifejezés arra, amit amúgy a mesés Fisher gének magukban hordoznak. Egyedül a legkisebb húgommal nem tudom mi van, de tuti biztos, hogy ha minden testvérével van valami neccesség, akkor ő sem úszta meg. Mondjuk ez még mindig jobb, mintha én is anorexiával küzdenék, vagy azzal, hogy dühlevezetés gyanánt belemártom a kést a testvéreimbe. Vannak sztorik, maradjunk ennyiben.
- Ami a másik mondandóját az anyanyelvedre fordítja át. Bármilyen nyelven is beszél a másik, te olyannak hallod, mint a saját nyelved, és fordítva. Ha mondjuk én most franciául beszélnék hozzád, de lenne gyűrűnk, akkor te magyarul hallanál, én pedig téged franciául.
- Elképzelve viszont ezt az esetet, nagyon aranyosnak találom, ahogy állsz egy sziklán, körülötted a férfiak, és dirigálsz nekik. Ez már nem is feminizmus lenne, hanem egyfajta új nőiség kultusz.
Nem is tudom, hogy létezik-e olyan, ahol a nő a teremtés koronája, és a férfiak hódolnak be nekik. Nem szeretnék ilyenben élni, és kifejezetten élvezem, hogy ha van olyan ember, akire moshatok, főzhetek, és tudom, hogy ez furcsán hangzik, de én még nagyon hiszek a tradicionális felépítésű kapcsolatokban. Nem akarok se irányító, se egyenlő lenni, én szeretek minden szempontból nő lenni.
- Egyszer nekem is volt egy ilyenem. Még gyerekként, figyelmetlen voltam, és a kilőtt nyíllal majdnem megöltem a húgomat. Akkor nagyon megijedtem, hónapokig nem is nyúltam hozzá, de apa azt mondta, hogy nem szabad eldobnom egyetlen hiba miatt, így újrakezdtem.
Akkor nagyon féltem, és azt, hogy mennyire volt ez a véletlen műve akkor, a mai napig nem tisztáztuk le. Nem mondom, hogy tudatos lépés volt, inkább ösztönös, amiért Cole-t bántotta. Mondjuk szerencsésebb persze, hogy nem lettem gyilkos, de annak az egésznek az élménye és emléke a mai napig megvan. Az egyetlen sebhely, amit nem engedtem meggyógyítani, mert arra emlékezni akarok mindig. Az tart engem a józan eszemnél.
- Nincs igazi felelős, és nincs igazi hibás. Életünk eseményei azért történnek, hogy kijózanítsanak minket. A nagy pofonok pedig nagy csodákra képesek.
Ezt nagyon megtanultam legutóbb, mikor Nico a szemembe mondta a dolgokat, és bármennyire is nem tartom fair-nek, hogy hónapok óta a semmi miatt haragszik rám, és nem képes megbocsátani, azt be kell látnom, hogy jogos volt az, amit akkor mondott, hogy tényleg úgy viselkedtem, mint egy buta szőke. És tényleg kellett már valami, ami felnyitja a szemem, de oké, megtanultam a leckét, most már jó lenne, ha normalizálódnánk.
- Várj, már van bent is kajálda? Istenem, szerintem visszairatkozom, megcsinálok egy mesterszakot. Imádok enni, de régen még ki kellett lopakodnom éjjel a konyhába, ha éhes voltam.
És éhes voltam. Én elég gyakran vagyok éhes, és elég sokat is eszek, de szerencsére mozgok is, úgyhogy végül is, ami bemegy, azt le is mozgom, csak ez sem lesz egy örökké fenntartható állapot, mert ha terhes leszek, akkor például a táncot hanyagolnom kellene, nem hiszem, hogy terhes pocakkal egy rúdra kéne felmásznom.
- Oké, hivatalosan is ez az eridonos srác a kedvencem. Melyikük volt?
Azért jobb, ha nevet is köthetek ahhoz az emberhez, aki megakadályozta, hogy szegény leányka éhen haljon, mert valljuk be, egy csodálatos beszélgetőpartnertől fosztott volna meg a világ, ha tényleg magát kellett volna megemésztenie. Figyelem a feladatleírást, és miközben beszél, jegyzetelek, de nem veszem le róla a szemem, ez is egy olyan szuper képesség, amit az évek során sikerült elsajátítanom. Ilyenek ezek a hétköznapi csodák, ha már a mágiám gyér, legalább pótoljam valami hasznossal.
- Hű, ez eléggé menő lenne, szerintem imádnák is, de először mindenképpen le kellene tesztenünk, hogy mennyire megvalósítható, mert különben a szülők lázadást indítanak ellenem, és akkor aztán futhatok, azt meg eléggé utálok.
Vallom be őszintén, kicsit kuncogva is, mert tudom, nevetséges, de ha futni kell, akkor én inkább elbújok, mert bénán futok, mint Phoebe a Jóbarátokban.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Farkas Piroska Beáta
Mestertanonc Eridon, Elsős mestertanonc


Pirinyó
offline
RPG hsz: 25
Összes hsz: 153
Írta: 2020. február 17. 17:12 | Link

Emily


Jobb kezem Biblia hiányában szívemre csapom, a balt pedig az ég felé lendítve, komoly arccal jelentem ki:
- Ünnepélyesen fogadom, hogy eme titkot megtartom! - igen, kissé talán elvicceltnek hat, de hangsúlyomon és szememen azért érződik, hogy őszintén szóltam.
- Ú, komolyan? De vagány! Még nem igazán ismerem. Hirtelen arcról se tudnám megmondani, melyik lehet ő... - kutatok az emlékeimben. Jobban belegondolva, nem igazán ismerem a tanári kart, mindig csak futólag találkoztam velük, és csak a vizsgáztató tanáraimmal. - Gondolom nagyon jó pasi, ha ennyire elcsavarta a fejed. - állapítom meg mosolyogva. - Nem, biztos nem könnyű, de tényleg annyira bonyolult, mint amennyire azzá teszitek? - kérdem kissé összehúzott, de mosolygó tekintettel. Az ember gyakran túlbonyolítja a dolgait, mert belülről nehezebbnek érződik, mint amilyen valójában. Na meg sokszor több, kisebb és áthidalható problémákat helyez előtérbe, mint ami valóban gondot okoz, hogy elfedje a tényleges problémát. Hogy azért-e, mert valahol élvezi a probléma létét, vagy mert nem akar szembesülni vele, már más lapra tartozik. Persze ez normális, én szoktam ezt csinálni, de utólag általában arra döbbenek rá, hogy fölösleges volt.
- Hát, nem tudom, talán annyira nem. De ha van olyan ember a tanári karban, aki jó az effajta sztorizásban, akkor ezt már ki is pipálhatod. Kérdezz körbe, hátha lepasszolhatod ezt a részt valakinek, aki szívesen és jól csinálná. De ha nincs ilyen, kereshetünk is történeteket, megtanuljuk és elmondjuk ott. Én vállalom, ha nem találsz rá senkit. Mármint nem a keresést, nem tudom, mi való a gyerekeknek, csak a mesélés részét. - mosolygok. Ha van rá jelentkező, nem happolom el a feladatot, de ha nincs, szívesen mesélek előre kiválogatott történeteket. Kitalálni nem tudnék, de állítólag jó mesélő vagyok.
- Jó csapat lennénk, az az érzésem. - nevetek. Egyre inkább szimpatizálok Emilyvel, igazán üdítő személyiségnek találom. Az, hogy ennyire szereti amit csinál, nagyon pozitív kisugárzást kölcsönöz neki. Alapjáraton nem vagyok jóban a gyerekekkel, állandóan zavarban vagyok előttük, és ha csak pár évvel is fiatalabb nálam valaki, mondjuk öt-hat évvel, én már akkor sem igazán tudom, hogy szóljak hozzájuk. Igen, lehet, hogy ez még probléma lesz, de a szemben ülő fiatal nő társaságától kedvet kaptam ehhez a számomra újfajta kihíváshoz. Merthogy nekem ez nagyon is az lenne, viszont egyelőre nem érzem szükségét, hogy ezt közöljem is vele. Végül is, én nem vagyok pedagógus, és ha részt is veszek majd az eseményen, nem olyan szereppel, mint ők és kollégái.
Az arca kissé változni kezd, és valószínűleg önkéntelenül, de furcsa kifejezést ölt, ahogy engem méreget. Merthogy méreget, ami azért érdekes, mert a mi-létem megtárgyalásán már túl vagyunk, a látványomat is megszokhatta már, legalábbis eddig a percig úgy tűnt, szóval sehogy sem tudom kitalálni, mire is gondolhat. Megzavarni azonban nem szeretném, mert kíváncsivá tett és talán, ha elég messzire jut el jelen gondolatmenetében, kipiszkálhatom belőle, min is törpöl oly' bőszen.
- Június 9-én (váltás decemben 9-én - álm. megjegyz.). - felelem őszinte megdöbbenéssel. Valami jelentőségteljesebb kérdésre számítottam. Valami... Nos, mindenképp valami mélyenszántóbbra. Lehet, hogy ő is a csillagjegyemből kiindulva szándékozik épp feltérképezni és az alapján megállapítani, milyen is, ki is vagyok én, mint előtte oly sokan? Mert ha igen, bajban lesz, hisz senki horoszkópszakértő nem ment még a születési dátumommal semmire. Se mugli, se varázstudó, sem, ha akkor ismert meg, sem ha már élt együtt velem egy háztartásban. Hogy azért-e, mert én vagyok furcsa, vagy kókler volt az összes, már sosem derül ki számomra. Bár inkább arra fogadnék, hogy áltudomány az egész. - Miért kérded? - teszem hozzá végül, még mindig hatalmas, kerek szemekkel meredve rá. Nem, ő nem tűnik annak a horoszkóp mániás együgyű libának. Bár sose lehet tudni. Minden esetre nem számít, ha ez is a helyzet, neki is lehetnek hibái, attól még szimpatikus.
- Hát, hülyeséget csinálok én is eleget, néha mások kárán is, de sajnos én nem tudom ezt kikerülni annyival, hogy kötelezettségekkel táblázom be a napjaim... Szóval le a kalappal. - vigyorgok. Bár kétségtelenül jó módszernek hangzik. És dupla haszon. El kéne gondolkodnom rajta. - De végül is, a hülyeség teszi igazán színessé az életet. - osztom meg vele az ezzel kapcsolatos legfontosabb nézetemet. Bár határok azért vannak. Na jó, valakinek biztos vannak...
- Hát akkor tényleg kell nekem is egy ilyen. Honnan lehet szerezni? Mindig a nyelvek voltak a gyenge pontom. Meg a matek, de azt jobb, ha nem is említjük... Szerintem varázslat nélkül kettesre se tudtam volna leérettségizni. - oké, ezt határozottan nem kellett volna mondanom, de most már mindegy. Remélhetőleg Emily elengedi a füle mellett... Jaj Istenem. - De mi van akkor - fogok bele nyomban a félig terelésnek szánt, félig nagyon is komoly kérdésbe -, ha egy mugli társaságában vagyok, aki nem ért angolul, és én sem, de rajtam van a gyűrű és odajön hozzánk egy turista, aki csak angolul beszél, kérdez valamit, amit én lefordítva hallok? Tudni fogom, milyen nyelven szólt, vagy magyarnak hinném? És ha válaszolok neki, amit ő angolul fog hallani, azt a mugli társam milyen nyelvűnek hallja majd? - meredek már magam elé, miközben a szituációt elképzelve mutogatok a magam elé virtualizált személyekre, kissé zavart arckifejezéssel. Igen, valóban, ez kissé kacifántos, és épp ezért okoz most nekem komoly fejtörést.
- Jó, mondjuk, ilyesmit szívesen teremtenék. Meg hát ahogy mondani szokták, kicsi a bors, de erős... - vigyorgok bizalomittasan. - Ha elég erősre varázsolom a hangom, még 33 centisen is kivívhatom a tiszteletüket. Talán akkor még biztosabb alapokon is állna, mint normális emberi méretekkel. Bár ki tudja. Ha minden jól megy, ez nem derül ki.
A lövöldözős történetét elképedve hallgatom. Ez valami elképesztő. - Áááá...! - húzom el a szám megrökönyödésemben. - Ez nagyon komoly! Nem is tudok erre mit mondani. Hogy tudtad újra folytatni? Gondolom, nem csak apukád hatása volt. - hitetlenkedek egy sort. Én is íjaztam pár évig a gimiben rendszeresen, kvázi tesi helyett, de sosem volt olyan, hogy valaki eltalált volna valakit, vagy akár csak a közelébe került volna bárki is egy ilyen esetnek. Szigorúak a szabályok, mikor valaki lőfegyvert vesz a kezébe, akkor minden környéken levőnek figyelnie kell. Még kihúzatlan nyíllal célozni is tilos, míg nem győződtünk meg róla mind, hogy mindenki éber és komoly. Ilyenkor mindenki figyel mindenkire, akár van nála íj, akár csak néző. Ez alap. Épp ezért normális keretek között ilyen nincs, hogy véletlenül majdnem eltalálsz valakit, ez számomra nyilvánvaló, de most inkább nem feszegetem a témának ezen részét. Az már egy másik, belemenősebb beszélgetés.
- Vagy ha nem is magáért a kijózanításért akkor azért, hogy neveljen és felkészítsen nehezebb helyzetekre. Hogy ha valami valóban nagy kihívással vagy bajjal találkozunk szembe, ne az legyen az első, és ne csak üljünk kétségbeesetten, magatehetetlennek érezve magunkat, hanem tudjunk vele megbirkózni. - mindig e szerint a hozzáállás szerint éltem az életem, és most is ez az egyetlen dolog, ami segített összekaparni magam, seprűre ülni és kirepülni a tóhoz. De sajnos ez a felfogás sem teszi könnyűvé a nehézségek megélését. Segít, de attól a harc még harc marad. Vagyis inkább ez motivál, hogy egyáltalán felvegyem a harcot.
- Csepreghy Péter. Ismered? - felelem vidáman. - Viszont ott magadnak kell kaját csinálni, szóval nem hiszem, hogy csak ezért megéri újabb tanulmányokat kezdeni ennyi év után. - tényleg jót szórakozok ezen a lányon. Meg kell hagyni, ő se semmi egy teremtés.
- Van többféle varázslat is, amivel az ember hozamosabb ideig a víz alatt maradhat. A legkézenfekvőbb, gyerekekről lévén szó a buborék a fej körül. Legalábbis szerintem. Meg aztán a feljönnek, egy intéssel meg lehet szárítani őket. De ha valaki mégse akarna részt venni benne, majd kap valami alternatív feladatot. - vonom meg a vállam. - Ha meg mégis futnod kell, majd elbujtatlak az Eridon-toronyban. Petya biztos téged is szívesen ellát kajával, ha huzamosabb ideig kell rejtőzz. Vagy ha ő nem, majd Nico bácsira bízzuk sorsodat... - zárom le egy sejtelmes mosoly kíséretében.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Emily Dorothea Fisher
Házvezető Eridon, Tanár, Mestertanonc Tanár, Bogolyfalvi Tanács tag, Edictum szerkesztő, Karácsonyi Manó, Navigátor, Staff, Avatarfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


Littlebird | Millie
offline
RPG hsz: 344
Összes hsz: 897
Írta: 2020. február 22. 13:50 | Link

Piroska

- A legszőrösebb.
Felelem széles mosollyal, mert valljuk be, a legtöbb hímnemű tanárnak van valami szőr a pofiján - talán csak VZR kivétel ez alól -, de az én Macim a legszőrösebb, és én ezt élvezem. Sosem hittem volna, hogy egy nap éppen ez a testi tulajdonság lesz a legvonzóbb a számomra, de ha csak rá gondolok, jóleső borzongás járja át  a testemet. Boldog vagyok tőle, hogy éppen ő az a bizonyos nagy Ő, és hogy nekem alkalmam van valóban szerelmesnek lenni belé, ismerni őt, és talán idővel szépen mindent helyrehozni.
- Nem tudom, hogy mások hogyan gondolnak rá, de mondjuk azt se bánom, ha nem tartják annak, nekem a legjobb.
A kérdésére egy kicsit kuncogok is, miközben megrázom a fejem. Egyáltalán nem bonyolult a helyzet, de igen, mi maximálisan képesek vagyunk megbonyolítani. Azt hiszem, mi tényleg képtelenek vagyunk unatkozni egymás mellett, mert még azt is képesek vagyunk extrán megbonyolítani, hogy megfogjuk egymás kezét. Azt hiszem, valami mind a kettőnk életéből kimaradt kamaszkorunkban, mert olyanok vagyunk, mint az első szerelmes éppen csak pubertások, akik nem is tudják, hogyan kell ezt, de próbálnak úgy csinálni, mintha felnőttek lennének.
- Egyikünk se könnyű eset.
Ismerem el, és azért van abban valami, amikor egy harminchárom centis lányka ad életvezetési tanácsot, és még neki is jobb rálátása van a kapcsolatodra három perc után, mint neked közel egy évvel később. Viszont nekem fontos az, amit mond, mert valljuk be, minden ilyenből rengeteget tanul az ember, és nekem nagyon fontos, hogy tanuljak, hogy fejlődjek, hogy tényleg jó legyek ebben a párkapcsolat dologban, mert eddig nagyon nem voltam a toppon.
- Apukád nem vállalna ilyet? Akkor találkozhattok tanév közben is, és ha ketten mesélnétek el egy történetet, akkor szerintem nagyon nagy sikere lenne. Nem is kellene kitalálni, hiszen az ő munkája szuperizgalmas, a kalandjaitokra biztos nagyon kíváncsiak lennének.
És akkor aztán nem lenne benne semmi, ami nem valódi, hiszen napközben a tanárok által tanított tárgyakból lenne az akadályverseny is, és a végén, így, igazi történeteket hallgathatnának meg a gyerkőcök. Hát nem lenne tökéletes a dolog? De! Olyan jó lenne, ha ez egy ilyen tökéletes keretet kapnának. Nagyon el tudom képzelni, hogy ez valóban így történik majd.
- Június kilenc.
Ismétlem meg elgondolkozva, és bár tudom, hogy lehetetlen, mivel az a hatodik hónap, és biztos vagyok benne, hogy jelenleg nem vagyok áldott állapotban, azonban, az is lehet, hogy a jövőév június kilencedikére utal, akkor meg még van időnk, hiszen az csak szeptember vége felé lesz esedékes. Hogy terhes legyek szeptemberben? Hát nem is tudom. De neki, ha tényleg a gyerekem, hogyan mondom el, hogy annyira nem szeretném, hogy megfoganjon még, de amúgy nagyon kedvelem? Vagy mondjuk Niconak, hogy képzelje, micsoda felfedezést tettem, az összetöpörödő lányka igazából a jövőből jött lányunk, aki ha nem esek teherbe, eltűnik és kitörlődik a világból, mi meg megváltoztatjuk a történelem menetét, szóval irány egy világkörüli út, mert után nagyon elfoglaltak leszünk.
- Ne nevess ki, de felmerült benne, hogy a gyerekem vagy a jövőből. Annyira hasonlítunk, hogy az szinte hihetetlen.
Nem hittem, hogy van belőlem még egy, és annyira furcsa. Olyan könnyen beszélgetünk, olyan sok mindenben egyezünk, olyan jól megértjük egymást. Nekem ez egy teljesen természetes gondolatmenet, egy fél pillanatig se mondom, hogy nem vagyok elrugaszkodott, de hát lássuk be, van alapja a dolognak. Mondjuk, ha beközli, hogy rúdtáncol vagy szeret íjászkodni, esetleg csellista, akkor meg aztán tényleg nem én vagyok az elmebeteg, és van abban valami, amit mondok, és nem vagyok teljesen bolond. Csak maximum egy nagyon kicsit.
- Néha nagyon vad elképzeléseim vannak.
De nem, tudom, hogy ilyen jövőből jött gyerekek tényleg csak a mesékben és a filmekben vannak, mert ha lenne is egy időnyerője, leszakadna a keze, mire visszateker majd húsz évet, szóval ki van zárva, hogy ez igaz legyen. Csak hirtelen nem tudtam mást gondolni. Ez egy annyira kézenfekvő opció volt. Annyira, hogy hirtelen frászt is kaptam tőle. Nem, nincs bajom vele, csak én még nem szeretnék terhes lenni. Még egy pár évig nem szeretnék osztozni Nico-n, legyen ez bármennyire is önző kijelentés, így érzek. Most egy kicsit szeretném, ha csak mi ketten lennénk, hogy működőképessé formáljuk a dolgainkat, és talán, hogy egy kicsit leegyszerűsítsük a sok bonyolultságot, amit okozunk magunknak.
- Ezzel egyetértek, csak kell lennie egy határnak, egy mértéknek.
És mi ezt a mértéket nem találtuk még meg, szóval mindenképpen egy jó pár dolgos hónap áll még előttünk, mire eljutunk oda, ahol lennünk kell. Ezt tudom, és elképesztően nehéznek és kihívásokkal telinek is látom, hiszen ha valami nem vagyok, akkor az a türelmesség. Nagyon sokat kell változnom nekem is ahhoz, hogy tudjam jól viselni a dolgokat, hogy tényleg türelmes legyek. Szeretném jól csinálni, és éppen ezért is aggódom túl a dolgot.
- Szerintem, ha bemész a tanulmányira, akkor tudsz igényelni egyet. Viszont a matematikát tényleg ne említsük, mert az valami borzalmas, nagyon sokat szenvedtem vele, pedig azt hittem, hogy az asztrológia lesz az igazi érvágás.
Mondjuk nem mondom, hogy az sokkal jobban ment, de a matek, az tényleg vért izzadós volt. Sokszor közel álltam hozzá, hogy feladjam, és olyankor, amikor leültem tanulni, nem telt bele hat percbe, hogy úgy érezzem, a világ összeesküdött ellenem, és legszívesebben kifutnék belőle. De bizonyítanom kellett magamnak, és ismerem az elszántságomat, csak ezért tudtam, hogy sikerülni fog.
- Ha jól tudom, a fordító gyűrűk csak együtt hatnak, de most megfogtál, és erre nem tudom a választ. Én csak a kastélyban és a faluban használom, ha elutazok valamerre, akkor az angollal és a magyarral próbálok boldogulni.
Ezzel a kettővel szinte gyűrű nélkül is jól megvan az ember itt, de nem szeretek kockáztatni. Sokkal jobban élvezem, ha nem kell kihagynom egy beszélgetést a nyelvi korlátok miatt, de alapból a gyűrűt is ugyebár elég nehezen szoktam az eszembe juttatni, így a legtöbb esetben csak a tudásomra hagyatkozhatok. Legalább azt nem mondhatom, hogy a nyelvtudásomat hagyom parlagon heverni.
- Elképesztően makacs vagyok.
Tényleg, gyakran már betegesen. Makacs, maximalista és mókás, csupa m betűs dolog igaz rám, még a becenevem is, ha mondjuk nem úgy értelmezzük, hogy “Ems”, hanem csak annyit mondunk, hogy “M(‘s)”, szóval teljesen rendben vagyok ezzel a betűvel, és nem tudom, hogy másnak van-e ilyenje, de nekem a kedvenc betűm is az M. A kedvenc számom meg a hármas, nem a szerencs számom, hanem az a számom, amit szeretek leírni. Abba, amit mond a kijózanításról nem tudok belekötni, így csak egyetértően bólogtok. Igen, teljesen egyet tudok érteni azzal, amit mond.
- Eridonos prefektus, Cuki göndör haja van.
Be tudom én azonosítani az embereket a jellemzőik alapján, ez meg családi ártalom, hiszen Cole mellett én is elkezdtem figyelni a részletekre, például arra, hogy kinek milyen az álla, vagy éppen a hajszíne mennyire van összhangban a bőre színével. Szóval már vannak ilyen kis képességeim is. Azért nem török a babérjaira.
- Tetszik nagyon, szerintem ők is nagyon élveznék, lehetne ez az utolsó állomás, és ott kellene megkeresniük az elrejtett kincset.
Arra, hogy Nicora bízná a sorsom, elmosolyodom. Na ez mondjuk egy nem rossz ötlet. Nagyon benne lennék ebben az alternatívában.
- Megnézém az arcát, ahogy ott ülök a klubhelyiségben. Szerintem leírhatatlan lenne. Nincs kedved elmenni sütizni? Fel tudnám most falni a cukrászdát.
Utoljára módosította:Emily Dorothea Fisher, 2020. február 22. 13:51 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Farkas Piroska Beáta
Mestertanonc Eridon, Elsős mestertanonc


Pirinyó
offline
RPG hsz: 25
Összes hsz: 153
Írta: 2020. március 8. 13:34 | Link

Emily


Mosolyogva, fejemet csóválva hallgatom a lányt. Fülig szerelmes, az látszik. És mégis... Elképesztő.
- Ha ennyire bele vagytok bolondulva egymásba, megéri nehéz esetnek lenni? Úgy értem, egy pontig nyilván izgalmat hoz a kapcsolatba, de azért mégis. Nem lennétek boldogabbak, ha letennétek a szeszélyekről és csak élveznétek egymás társaságát, azt, hogy van a másik a világon, ráadásul nektek van? - igen, talán kissé indiszkrét vagyok, de mégis. Ha belém lenne szerelmes akiért én teljesen odáig vagyok, szerintem le tudnék mondani a büszkeségem felesleges részeiről a kettőnk kedvéért. És itt hangsúlyoznám, hogy a kettőnkéért, nem az övéért. De persze nincs kedvesem, úgyhogy nem tudhatom.
- Hát, nem is tudom... Ilyet még sose csinált, de végül is megkérdezhetem. Hátha nem táblázta be magát. - nem tudom, mit szólna api, ha kisiskolások játszódélutánjára hívnám kalandmesélőnek, de ki tudja, lehet benne lenne. Alapvetően nem az ő műfaja, de ki tudja. Minket is elszórakoztatott gyerekkorunkban.
Emily képtelen gondolatára azonban még a lélegzetem is eláll pár pillanatra. Utána meg nyomban kitör belőlem a nevetés. Értem én, kérte hogy ne nevessek, de mégis! Egy ilyen képtelenséget csak viccnek lehet szánni, nem? Vagy nem az volt? Nem, ez nem volt vicc. Mégis beletelik jó pár pillanatba, míg abba tudom hagyni és megnyugszom annyira, hogy beszélni tudjak.
- Húha. - nem, hirtelen így se tudok többet kipréselni magamból. Teljes döbbenettel ülök vele szemben, miközben lélekben a Kétségbeesés nevezetű hasadék mellett ácsorogva próbálom összeszedni épen maradt gondolataim. - Nico bácsi átoktörő? Mert ha nem, már itt bukik az elméleted. - vigyorodok el végül, ahogy találok egy, remélhetőleg a lány számára is elég szilárd bizonyítékot elmélete cáfolatára. Na nem mintha tényleg elhinném, hogy komolyan vette az ötletét, de azért jól eshet neki a valóságba való visszarántás. Nekem is jól esne. Vagy nem. Nem, nekem inkább nem, de szerintem Emilynek most valóban szüksége van rá.
- Biztos vagy benne, hogy tényleg annyira hasonlítunk? Úgy értem, van pár dolog, de nem ülünk még itt egy órája sem és hamar egymásra hangolódó emberek valahogy tudat alatt is a hasonlóságaikkal kezdik az ismerkedést. Szerintem legalábbis így működik. Nekünk meg elég jól megy az egymásra hangolódás, nem gondolod? - tárom fel jókedvűen a gondolataim. Persze örülök, hogy van bennünk közös, hisz eléggé megkedveltem a társaságát, de kétlem, hogy mondana ilyet, ha az undokabb énemmel is összehozná a sors. Merthogy olyan is van. Meg gonoszkodó is, de nem mindenki váltja ki belőlem. Ő pont nem. Nagyon nem.
- Akkor még csak olyanokkal használtad, akiknek szintén volt ilyen gyűrűje? Hmm. Pedig akkor igazán buli, ha mindenkivel működik. Na mindegy, akkor is kell egy. - nincs az a pénz, amivel rá lehetne venni, hogy elég időt üljek a valagamon egy nyelv megtanulásához. Nem dicsőség ez a hozzáállás, tudom, meg jó is lenne beszélni még néhányon, de sokadik nekifutásra se sikerült még felfogni a logikáját egyiknek sem, na meg a szavak megtanulása sem az erősségem. Szégyen szemre olykor még a magyarba is belegabalyodok, és ki nem állhatok olyan nyelven kommunikálni, ahol nem vagyok képes a saját igényeimnek megfelelő árnyaltsággal kifejezni magam. Kérdés, hogy egy ilyen gyűrű igazi megoldást kínál-e erre, vagy esetleg ha egy kacifántosabb magyar mondatot kéne átfordítson mondjuk angolra a másik fülében, nem azt hallatja-e a traccsparterrel, hogy az ,,ERROR'' szócskát ismételgetem nagy bőszen gesztikulálva. Hmmm.
- Végül is, a makacsság sok mindenhez hozzásegítette már az emberiséget. - húzom fel szemöldököm egy sóhaj kíséretében, elismerve, hogy ez a tulajdonság tényleg képes felhúzni az embert a padlóról. Nincs is talán szükség másra egy cél eléréséhez. Na persze a célon kívül. Meg a motiváció is jól jön. És a fejben letisztázott menetrend hozzá. És még pár dolog. Na mindegy is.
- Bezony. - vigyorgok. Akkor őt is ismeri. Tök jó. Végül is, Eridonos volt valamikor, lehet még mindig szoros kapcsolatot ápol a házzal. Nem is baj, legalább nem vesznek ki az értékek, és több korosztályon átívelő kapcsolatok alakulnak. Az szinte mindig jó hatással van, mind a két irányba, fiatalabbra és idősebbre is.
- Jó gondolat. Remélem, a megvalósítás is sikerül majd és a többi tanár is díjazni fogja az elképzelést. - na meg a szülők. Mágia ide vagy oda, vannak túlféltő szülők a világon. Pláne ha hétévesekről van szó.
- Hát akkor összehozzuk. - jelentem ki. - Majd meglátogatsz és elérem valamivel, hogy pont ott legyen. - a konkrét haditervet ki kell még dolgozni, de már lenne hozzá egy-két ötletem. Úgyis meg akartam keresni Nico bácsit, majd valahogy egybekötöm a kettőt.
- Sütizni? - pillantok fel kissé megilletődötten. A helyzet az, hogy tudnék enni, sütit pláne, de még nem mentem tömegbe ekkorkán. Persze szeretnék, túl kell esnem ezen is, hisz valahogy kénytelen leszek megbirkózni a helyzettel előbb-utóbb, de hogy pont Bogolyfalván egy vendéglátó egységben... - Hát nem is tudom... - habozok még pár pillanatig. - Tudod mit? Ha meghívsz akkor boldogan. - mondom ki végül, igazából az előtt, hogy tényleg eldöntöttem volna. Ha már kimerészkedtem a toronyból, miért ne? Végül is, Em már nem az első ember akivel aprón hozott össze az élet és jól reagálta le, talán a nagyobb tömeg is elintézi pár csodálkozó tekintettel. Ha meg nem, az se baj, most nem vagyok egyedül. - Utazhatok a válladon?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lóránt Emma Regina
Diák Rellon (H), Rellon Vezetőségi Segítő, Negyedikes diák



offline
RPG hsz: 22
Összes hsz: 147
Írta: 2020. március 9. 22:23 | Link


ketten a világ ellen. mert a világ végére is követnélek



Nem találom, nem találom, nem és nem én vesztettem el. Agyam veszettül pörög, forog, amióta csak hallottam, tudom mi van, mi történt és fel nem akarom fogni és mégis, muszáj. Dühöngök, olyan szinten, hogy ma már végképp mindenkivel egy hisztérika szintjén viselkedtem és olyan messzire küldtem őket, hogy már magam is szégyellem. Aztán nem. Most vele kell foglalkoznom, rá kell koncentrálnom. Kellene. Akarok. Csak nem tudok, mert úgy eltűnt a térképről, hogy nyomát sem ütni. Időm nem volt semmire, hogy átöleljem, hogy azt a másikat kapjam el egy kiadós hajtépésre, semmire, mert először el sem akartam hinni. Tudom, hogy sokszor csúnyát mondtam a lányra, arra, ami köztük van és őszintén, kívántam is olyat, hogy legyen vége, de tudjátok hogy van ez. Amikor megtörténik, jön a bűntudat és bennem felbukkant, elöntött és szégyelltem magam, mert lehet a sors miattam bűntette őt. Mert nem a nőt sajnálom, hanem a bátyámat. Mert őt kell. Ő kell most és sehol sem találom. Ritkán ejtek könnyeket, de velem is megesett, mert félek. Féltem, hogy hülyeséget csinál, mint a férfiak nagy része, ha dühös, összetört. Lehet csak a regényekben van így, de Bence pont olyan, aki oda illik, az a tipikus herceg féleség, szóval, illik rá minden. És az meg... Nem, most nem robbanhatok. Most nem.
Szerintem az egész iskolát végig vallattam. Nem. Követeltem, hogy mondják meg, hol van. Van, aki hülyén nézett rám és azt se tudta, mit akarok, a legtöbb értetlen vagy rám se hederített. Nem érti senki, hogy meg kell találnom? Ellógtam az óráim, nem érdekelnek. Már bőven nem, ha ezért megrónak, tegyék. Vannak fontosabb dolgok is, van fontosabb. Pánikolok, mert a kastély talán utolsó egérlyukát is átkutatom de semerre. Aztán szinte a „feladom és leülök a földre sírni” vagy a „ kinyírom azt a...!!” között az utolsó reménysugárként kaptam az infót, merre látták. És mint az őrültek, kabát a hátamra, zsebeimbe pár jóság és én, mint az őrült, rohantam a falu felé. Még mindig dühös vagyok, de most már riadt és tehetetlen is. Egyre kavarognak bennem ezek és nem szeretem, szeretek vidám lenni, csak nem mindig lehet. És kezdődik előröl, mert miért lenne a cukrászdában, a boltban, akárhol. Miért lenne könnyű? És megértem. Én is elbújnék, olyan kicsi és messzi helyre, amennyire csak lehet, de ő meg ne tegye meg, mert meg kell találnom. Olyan vészkapcsoló ez, amely az összes veszekedésünket eltörli, minden rosszat. És nem találom, sehol sincs. Ki akarom tépni a hajam, sikítani és toporzékolni. De megőrzöm ép eszem, valamelyest és folytatom. Már bőven lement a nap, bőven ágyban lenne a helyem. És nem érdekel. Ha keresnek is engem, minket, nem számít. Pálcámmal világítok, már jártam abban az ijesztő házban, de még az erdő szélét is megnéztem, de kifutottam. Biztos ott lesz, tudja, hogy nem merném követni, de agyamban mást járatok és eldöntöm, nincs ott. Így kerülök a tó környékére. Ez is klisés és ezt is remélem, hogy eltalálom. Remélem kacsázik, horgászik, nem tudom. Mindenre kitaláltam valamit és mindenhol csalódtam. Amúgy rettentően parázok ebben a sötétben, de most nem érzem, nincs félelem. Hát az kell, hogy előkerüljön, hogy seprűre üljek? Komolyan? Most megtenném.
- Bence... Bence itt vagy? Ne csináld ezt velem – hangom erőtlen, ma sokat kiabáltam, most itt a faluban is, meg kicsit érezni, hogy menten én is sírok. Nagy levegő, előre haladok egy ág tépi meg kicsit hajam, mire fújok, mint valami macska. Pálcám fénye vetül elő és látok valamit. Szívem nagyot dobban, ha most az ott a baltás gyilkos, akkor se érdekel. Megindulok felé.
- Bence! - kiáltok rá, nem reagál. Legyél te, kérlek. - Egész nap kerestelek, ne fuss előlem többé. Kérlek... Én vagyok az, Emma.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lóránt Bence
Diák Levita (H), Viharmadarak csapattag, Legilimentor, Ötödikes diák


Birdie
offline
RPG hsz: 344
Összes hsz: 1389
Írta: 2020. március 10. 09:18 | Link

Emmus
03.21 - kinézet

Egy hét, kínzó egy hét telt el azóta, hogy kimondta. Kerülöm őt, amennyire csak tudom, az órákon elültem mellőle, és ha csak tehetem, elkerülöm az egy légtérben való lélegzetvételt is vele. Remélem megérte neki, hogy így láthat - már, ha egyáltalán érdekli -, és ha lát is, látja rajtam, mennyire jó ötlet volt ezt így elintézni. Lassan már úgy érzem, hogy nem is a szakítás fáj, hanem a módja. Akkor megértettem a problémáját, viszont a mód kegyetlen volt, igen, nem tudom ezt másképpen jellemezni. Pedig ha mást nem, ezt nem érdemeltem meg, ebben biztos vagyok. Megdöbbenek minden egyes pillanatban, hogy ezt így intézte pont ő, aki a legvidámabb és legszeleburdibb embernek ismertem. Mégis ő volt, nem tudom, hogy ez ki, vagy mi hozta ki belőle, de az biztos, hogy ő igazán megváltozott, ha ezt meg merte lépni. De legalább egy életre megtanultam, hogy a legártalmatlanabbnak tűnő lányból is ki lehet hozni a gonoszt. Mert ez a tett, eléggé az volt. Ilyen gondolatokkal tartok a tavacska felé, persze este, mert itt legalább nincsenek prefektusok sem. Ráadásul velük sem azért nem aarok találkozni, mert megbüntethetnek, hanem mert rá emlékeztetnek, vagy éppenséggel kedvelem őt. Dana, Karola, Márk, Nóra, Sára, Petya. Pont elég, hogy ne kérdezősködjenek, Petyát nem szeretném egyáltalán nem lelombozni semmivel, ő nagyon jó kölyök, csípem a vidámságát. Szóval inkább itt szenvedek a faluban, ahol kicsi az esély, hogy rajta kapjanak, és simán be tudom hazudni, hogy a Tündérmanó utcában lakom, ha annyira érdekel valakit. Ma éppen a rezignált arcom mutatom, a nemtörődömet, ha éppen bevillanak a szemei, inkább elhessegetem, akkor is, ha a szívem szorul össze egy pillanatra. Olyna kilátástalannak érzem az egészet, hiszen egy tündérmesekönyben voltam, de egy rossz gyerek kiszakított belőle és nyelvnyújtba a "bibibi"-zik felém, hogy úgysem fogok soha többé viszakerülni,. majd rajzolnak oda mást. Most meg mi van? Semmi, a büdös nagy semmi, néha már a lányokra sem nézek rá, mert valami biztosan rá emlékeztet és akkor rohanhatok ki a mosdóba sírni, összekupordva az egyik sarokban. Biztosan azt hiszik, hogy hasmenést kaptam el, néhányan furcsán néznek rám, de vannak olyanok is, akik elkerülnek. Gondolom, olyankor dühösebb az arcom, amit tőlem nem szokhattak meg. Először leülök egy padra, és ahogy megtámaszkodom felszisszenek, mert elfelejtettem, hogy a kötés még mindig rajta van a jobb kezem. Felhúzva vizsgálom egy kicsit, de továbbra sem bánom, hogy nem hagytam meggyógyítani. Minden sebnek fájnia kell, amit miatta szerzek. Majd begyógyul valamikor. Nézem a sietős, vagy éppen andalgó, esetleg tébláboló embereket, akik elhaladnak mellettem, de valahogy senkire sincs semmilyen megjegyzésem magamban. Mintha egy szürkévé fagyott viágban, szürke testek mozognának, én pedig a saját szigetemről nézek rájuk, de nem értem őket. Miért mennek arra, és legfőképp minek? Úgysincs értelme semminek sem. Felpattanok, újra kitörlöm a szememben felgyűlt könnyeket - komolyan nem tudom, hogy hogy nem száradt még ki a szemem - és csak úgy megindulok. A lábamra bízom magam, hogy vigyen valamerre, mert az eszem és az agyam helyén üresség van. Egy kisebb mólószerűséghez visz végül, amit félig-meddig benőtt már a természet, de a vége belelóg a vízbe és néhány deszka is hiányzik belőle. Kimegyek a végére, de nem sok mindent látok, a Hold ma nem kegyes hozzám, elbújik ő is, nem akarja látni a szenvedő képemet. Talán... milyen jó lenne, ha most lépnék még kettőt, csak úgy, ahogy vagyok, zsebrevágot kezekkel, meggörnyedt háttal. Véget érhet a szenvedésem, senkinek sem kell hallgatnia a sirámaimat, Karola is megnyugodhat, hogy nem kell aggódnia értem. Ő talált meg először, hiába akartam elbújni és egyszer - ha ma túlélem véletlenül - majd megköszönöm neki, hogy ott volt. Már csak két lépés és elnyelhet a víz, már csak egy...
Hirtelen rezzenek össze a nevem hallatán, úgy látszik még azopk sem kíméletesek velem, akik keresnek. A hang ismerős, de furcsa, tele van féltéssel és mintha meg lenne viselve, akár egy koncert után, mintha elfáradt volna. Viszont így elmarad az utolsó lépés, lábam tétován talál vissza a biztos talajra. Egy kis fény vetül a vízbe, felrajzolva az alakomat, azt akinek most bele kell lépnie a helyére. A nevemre már nem reagálok, valahogy annyit hallottam már mostanában, hogy elég volt belőle, úgysem fog számítani. Viszont egy név mnégis visszaránt a teljes valóságba. Emma. A húgom, akivel annyit veszekedek, vagy szívjuk egymás vérét a legtöbb esetben. De ma kétségbe van esve, miattam. "Kérlek" szívbemarkoló a szó, érzem, hogy komolyan aggódik miattam, és most tudom, hogy jól teszi. Nem sok híjja volt, hogy többet ne kelljen mondania a nevem, legalábbis, úgy gondolom, hogy megtettem volna. Talán nem lettem volna olyan bátor, de ezt most nem fogjuk megtudni. Lassan fordulok felé, a pálcájának fénye hunyorgásra kényszerít, az arcom komor, megfáradt oldalát mutatja a húgom felé.
- Mit... - hangom erőtlen, fakó, mintha kifogytak volna a szavak, léetapadtak a torkomra és nem lehet őket onnan kiréngatni sem. Köhintek egyet, majd megpróbálom még egyszer. - Mit akarsz, Regina? - nagyon ritkán, csak ha igazán kihúzza a gyufát szoktam Reginázni. Most inkább a "hagyjál lógva és húzz innen" verziója miatt hívom így őt. Igazán szeretem Emmát, valódi tetsvéri szeretettel, de sosem mutatom ki igazán, csak egy két pillanatra fordítom felé a szívem, amikor igazán szüksége van erre. Inkább húzzuk egymás agyát, és kikészítjük egymást, testvéri szeretetből. Csak bámulom őt, miután megszokom a fényt és nem tudok megszólalni. Nem akarom, hogy a fájdalmam tönkretegye őt is, úgyhogy úgy döntök, hogy elküldöm őt innen.
- Menj el, semmi bajom - hazudok, a szavak éles kövekként záporoznak felé, miközben nem látom, de a testtartásom nem erről árulkodok, az arcomat meg hagyjuk. Örgedtem vagy két évet biztos azóta. Nézem őt, várom, hogy mozduljon valamerre, nem tudom, hogy fog-e.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

A legjobb postairón a környéken.
Lóránt Emma Regina
Diák Rellon (H), Rellon Vezetőségi Segítő, Negyedikes diák



offline
RPG hsz: 22
Összes hsz: 147
Írta: 2020. március 10. 20:13 | Link


ketten a világ ellen. mert a világ végére is követnélek



Most érzem csak lassan, hogy mennyire sajognak a lábaim. Mintha azokból a cipőkből válogattam volna, amelyekben csak ülni szabad, talpam úgy sajog, vádlim úgy húzódik. Elindul felfelé, gyomrom tájéka, amely öklömnyi és rettentően fáj, üres és mégis, nem érzem többnek, mint egy apró, semmit nem zavaró gombócot. Karjaim zsibbadnak, szerintem kétszer hordtam ki az infarktust ebben a két órában, mindegyikre jutott egy. kabátom cipzárja lent pihen, mert még így is meg tudnék gyulladni. Sosem voltam az a nagyon fázós ember, de most végképp, még ha havazna is, simán képes lennék egy pólóban létezni. A vérnyomásom az egekben, ez nem kérdés, mindenem ott van, mert ott neki a legrosszabb és most nekem is mindenhol a legrosszabb. Alig kapok levegőt, hiába sietek mindenhova, de a gombóc miatt rettentő nehezen megy, minden egyes lépés veszi ki az erőm. Nem emlékszem, hogy leültem ma, se semmi másra. Idegességemben ettem valamit, ezt tudom, kétszer ki akart jönni és nem állítom, hogy a harmadik nem fog nyerni, de most nincs idő rosszul lenni. Arcom ég, egy fia smink nem fért ma ott el, nem mintha túlzásba vinném, így nem kell aggódnom, hogy nem ismer majd fel. Amúgy sem akarok aggódni, csak épp nem megy más. Ezer meg egy hülye gondolat és más, tódul és kavarog, halántékom egyre jobban nyom, jön a migrén, érzem, mert a nagy idegeskedés sem jó a fejemnek, de nem érdekel. Maximum elfelejtem hogyan sétáltam ide, milyen nap van, akármi vackot, minden mást, azt viszont nem, hogy miért és kiért, mert ezeket szinte körömmel vésem fel elmém falaira, olyan mélyen, hogy biztosan ott marad. Mert muszáj. Ezt nem engedhetem el, kevés ilyen dolog van manapság, de ez most minden előtt ott van. Kérhettem volna segítséget, hogy több szem többet lát alapon, vagy ha végül összeesek a fáradtságtól, akkor legalább felkapar, de ezt egyedül kell és nem kellenek felesleges szemek. Majd lesz valami. Bizakodok. Apró reménysugár.
Úgy gyúl most mégis. A pálcám végén ül, mégis, mintha az égből sütne le egyenesen és lehet hogy az van, hogy én tökre megőrültem és már mindenfélét hallucinálok. De nem láttam, nem jelentkezett, azt hittem én leszek az első, akihez odaáll, ehelyett eltűnt, felszívódott és nem tudtam elérni. Egy jelet sem, egy cetlit sem kaptam, mérgesnek és sértettnek kellene lennem és voltam is kemény öt percig. És elmúlt, mert jött a bűntudat majd a félelem, nem maradt harag, csak a várakozás, hogy majd jön, majd ő lép, majd ő teszi meg, majd ha akarja, de nem, nem történt semmi. Teljes csend és ezt elégeltem meg. Lehet önző vagyok, lehet, hogy most ez a rosszabb megoldás, de nem érdekel. Nem a baltás gyilkos áll ott, nem valami idegen, hanem ő. Nem is akarok arra gondolni, miért van annyira ott. Nem. Aprót rezzenek össze, amikor megszólít és máskor már hisztériáznék rajta, most viszont elreppen mellettem, süket lettem rá. Elmosolyodok, de  ez inkább szomorú, mint boldog. Közelebb lépkedek, pálcám kicsit leeresztem, hogy ne süssem ki a szemét és innen már jobban látom. Arca beesett, sápadt, szemei alatt sötét karikák, ábrázata megnyúlt, jellegzetes mosolya eltűnt. Semmi baja, hazudja ő, semmi baja. Hát persze, én meg férjhez mentem a kísértetházban! Na nekem ne most vetítsen. Nem érdekel mit mond, mennyire mondja és hogyan, leküzdöm a távot és előtte termek. Semmit nem engedek megakasztani, mire bármit tehetne, átölelem. Óvatosan, kedvesen, közben reszketek én is, kiengedem a levegőt, örülök neki és még jobban félek. Mert ez ijesztő.
- Ne bújj el előlem többet, jó? - nem eresztem, mindkettőnknek, de főleg neki kell ez. Érzem. Vagy ha nem, nem érdekel. Nem akarok belegondolni, hogy mit akart tenni az előbb, pedig agyam látta. De most felejt. Szabad kezemmel simogatom meg a hátát, lehet nem ilyenek vagyunk, de most ilyennek kell lenni.
- Nem megyek el, bármit kérhetsz, csak ezt nem.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Závodi Soma
Mestertanonc Rellon (H), Szárnyaló Okkamik csapattag, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 129
Összes hsz: 150
Írta: 2020. március 16. 20:02 | Link

Dana
Előzmény- Félszemű kukorica
- Dögös vagy - jegyeztem meg a csók után egy széles mosoly kíséretében, miután végig pillantottam a lányon. Bármit is vett magára, mindenben jól nézett ki, de azért nem ártott néha ezt a tudtára is adnom. Most már nem is tudtam volna leplezni előtte az ajándékomat, amit hosszú agyalás után találtam ki, de végül is, látva a meglepettségét, azt hiszem, hogy jól választottam. Ez talán emlékezetesebb volt annál, mint hogy hozzak neki egy doboz bonbont, vagy valami becsomagolt tárgyat, amit úgyis a sarokba hajítana. S mivel korábban már beszélgettünk a motorozásról, biztos voltam benne, hogy ez majd tetszeni fog neki.
- Örülök, hogy tetszik, ezzel foglalatoskodtam, amikor rám törtél ott a tanulószobában - vallottam be nevetve, így talán Danában összeállt a kép, s lehet hogy végre rájött, miért is akartam őt annyira lerázni néhány nappal korábban.
- Ne féltselek? Ez a beszéd, kapaszkodj - szóltam hátra nevetve, majd ha már magamon éreztem kapaszkodó kezeit, gázt adtam, s kiérve az utcára, meglódultunk előre. Nem izgatott az, ha egy-két járókelő esetleg rosszallóan nézett ránk, valószínűleg nem voltak ehhez hozzászokva, de ez most különleges alkalom volt. Vidékre nem lett volna időm levinni őt, hogy a saját motoromon menjünk egy kört, így viszont egy kis mágia segítségével, a Kins&Kens jóvoltából, s egy hozzáértő Bogolyfalvi cimborámnak hála, sikerült összehoznom ezt a motoros randit.
A sebességgel nem fukarkodtam, amikor elhagytuk a falut, még nagyobb gázra kapcsoltam, érezni akartam az adrenalint, s azt akartam, hogy egy kicsit Dana is megérezze ennek a világnak az ízét. Sokat eközben nem hallhatott, hiába is szóltam volna hátra, de most nem is ez volt a lényeg. Szerettem volna, ha élvezi a mellettünk elsuhanó tájat, még mielőtt lemegy a nap. A kis tavacska felé vettem az irányt, hisz készültem még valamivel, ami a motorom csomagtartójában lapult.
A tóhoz érve lassítottam, majd a tavakcsa közelében megálltam a földúton, s lábaimmal támasztottam ki magunkat, hogy lehúzhassam magamról a sisakot.
- Na hölgyem, felkészült arra, hogy most Ön vezessen? - kíváncsi mosollyal pillantottam Danára, s ha benne volt, akkor leszálltam, hogy helyet cseréljünk, és megtanítsam őt motorozni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Harmat Betti
Diák Levita, Másodikos diák



offline
RPG hsz: 24
Összes hsz: 46
Írta: 2020. március 18. 23:22 | Link

Médi

   Téli nap lévén már korán sötétedik, én azonban még mindig kint kószálok. Néha szeretek a sötétben bóklászni. Van valami egészen különleges hangulata. Kicsit talán ijesztő is. Ám ez nem hátrány, sőt, kellenek az ilyesfajta izgalmak az ember életébe. A lámpákat már felkapcsolták, viszont a tó felé közeledve egyre kevesebb fényforrást találhatsz. Természetesen erre csavargok én is. Már csak néhányan vannak kint, hiszen a hőmérséklet ilyenkor már mínuszba fordul. A gondolataimba merülve bandukolok a friss hóban, s élvezem, ahogy minden lépésnél megreccsen a fehér takaró.
   Általában elővigyázatos vagyok. Mindig figyelek, hová lépek, ne menjek neki senkinek. Ám ez ma este nem így történik. Talán a sötét zavart össze, vagy egyszerűen csak fáradtabb vagyok a megszokottnál. Ugyanis megbotlom valamiben. Ez a valami pedig nem egy faág, de nem is egy kő. A lábam egy emberbe akad bele. Éppen csak hogy hozzá érek, ez már elég, megbillenek, és arccal előre a hóban találom magam. Mellettem ott fekszik a lány, akin elestem. A kezdeti sokkból felébredve gyorsan feltápászkodom. A friss hóban erős nyomot hagyott testem alakja, mellette pedig látszanak a hóangyal körvonalai, melyet a lány készített.
Hajam tele van hóval, s a ruháim ráolvadó pelyhektől kezdenek átnedvesedni. Ebben a pillanatban viszont nem ez a legnagyobb gondom.
   - Nem esett bajod? Nem akartam átgázolni rajtad! Ugye jól vagy? - fordulok a lány felé ijedten. Kezemet felé nyújtom békítés képpen, s ha elfogadja, fel is tudom segíteni. Ha mindketten állunk talán könnyebb megbeszélni, mint ha ő a hóban ül.
   Arcom már nem csak a megszeppenéstől vörös, hanem a kényelmetlen helyzettől is, mibe belekevertem magam.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Az élet nehéz, de menni kell tovább! 🍀
Lóránt Bence
Diák Levita (H), Viharmadarak csapattag, Legilimentor, Ötödikes diák


Birdie
offline
RPG hsz: 344
Összes hsz: 1389
Írta: 2020. március 19. 10:53 | Link

Emmus
03.21 - kinézet

Nekem senki se mondja még egyszer, hogy elbújni nem jó a gondok elől. Dehogynem! Sokkal jobb, mintha látnám őt bármilyen órán is, emiatt van pár igazolatlan órám is, amikor már nem bírtam, hogy még egy órán át meglássam őt bármilyen szinten is, vagy halljam a hangját, ha szólítják egy feleletre, vagy csak a körzetem felé pillantson. Rohadtul fáj, hogy nem érhetek többet hozzá, nem hallhatom a csodás nevetését, a bolondos ötleteit, mint legutóbb a meccsen is. Jó, azt ketten eszeltük ki, és kaptam is a megjegyzéseket meccs után. De mivel nyertünk, nagy bánat nem lett belőle, csak a szokásos „de hülyék vagytok”. Mindez egy napig boldogított is, aztán… Azóta nem találom magam, menekülök, szétverem a kezem, sörözök, és bujkálok. Aztán már sokkal rosszabb hangulatomban éppen beugornék a tóba, mert miért is ne? Mivel jobb, vagy rosszabb, ha fáj a folyamatos lét, mint az, hogy többé nem vagyok? De mégis, az életösztön segít, na meg a testvérem, akire nem is nagyon gondoltam, hogy beszélnem kellene vele. Amúgy sem volt oda érte igazán, a kapcsolatunkat ekézgette testvéri szeretetből. Még olyat is mondott egyszer, hogy ha nem lenne Mária, sokkal értelmesebb lennék, meg jobb fej. Szerintem akkor mérges volt, és amúgy sem emlékezne rá, mert tuti elfelejtette. Ez elég idegesítő amúgy Emmában, hogy számomra fontos dolgok nagy százaléka kiesik a fejéből, vagy csak ráfogja. De most itt van, Merlin tudja, hogy hogyan talált meg, de nem engedi, hogy hülyeséget csináljak. Oké, megmentettél, elmehetsz, nem fogok a tóba ugrani már Miatta. Mégsem tudom elküldeni – ezek a nők megőrjítenek amúgy, hogy sosem azt csinálják, amit én szeretnék, vagy kérek, ahogy Karola sem, most Emma sem -, inkább csak közelít, majd átölel. Állok ott előtte, mint egy darab fa, és érzem, ahogy óvatosan átölel, ahogy belém akar bújni, mégsem meri. Nem mer semmit tenni, pedig ő igazán bármit megtehetne.
- Emma – suttogom, majd megvárom, amíg a szemeimbe néz. – Mit csináljak? – a könnyeim megerednek újra, lefolynak az arcomon, összegyűlik a könny nyakamban, és a hajában, ahogy visszaölelek. Nem érdekel, hogy így lát, az sem, hogy zokogok, hogy remegek, a lábaim pedig összecsuklanak és lerántom a földre magammal együtt, de ölelem térdelve tovább. Nem mertem kimondani, hogy nem fogom kerülni őt sem, egyszerűen nem tudom, hogy mit mondjak és kinek mondjam. Végül abbahagyom a sírást, csak néhány szipogásra és rekedt köszörülésre futja.
- Azt mondta… szakítsunk. Aztán ennyi – mondom el mégis, hátha Emma megérti őt és el tudja magyarázni nekem, hogy miért így csinálta. Azt tudom, hogy mi az ok, de a kegyetlen bánásmóddal továbbra sem tudok mit kezdeni. Az is lehet, hogy minden szakítás így fáj? Mert akkor nem lesz senkim, soha többé inkább…
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

A legjobb postairón a környéken.
Dana Straw Berry
Prefektus Navine, Navinés pásztor, Navinés blogger, Szárnyaló Okkamik csapattag, Színjátszós, Negyedikes diák


°Princess of Vice | Doll Face| Fanciful | Blondie°
online
RPG hsz: 437
Összes hsz: 807
Írta: 2020. március 19. 22:22 | Link




- Te is dögös pasi vagy - búgtam a fülébe a csók után incselkedve. Mindig is megvolt köztünk a vonzódás, Soma pont az esetem volt, amolyan markánsabb vonásokkal rendelkező férfi, ráadásul minden fontos jellemvonással rendelkezett, ami számomra fontos volt a másik nemben. Nagyon örültem a meglepetésének, sokkal egyedibb ajándékot kaptam tőle, mint a legtöbb lány a párjától. Mindketten tudtuk, hogy le volt fixálva a program, az asztal a pizzériában, ennek ellenére mégis azon törte a fejét, hogy mivel lephetne meg engem, aminek igazán örülnék. Hát, ez nagy meglepetés volt számomra, nagyon édes volt tőle, hogy így gondolkodott rajta, mi is okozna örömet úgy igazán.
- Cuki vagy! - karoltam át nyakát, majd adtam rá egy csókot, mielőtt kibontakoztam volna az ölelésből.
- Amúgy egész jól álcáztad magad, nem gondolkodtál aurori pályán? Vagy valami rosszfiúsan? - incselkedtem vele tovább széles mosollyal az arcomon, majd miután gázt adott, elkezdtünk száguldani a motorral. Iszonyúan élvezetem az utat, a sebességet, ahogyan az adrenalin száguldott szerte egész testemben.... hatalmas élmény volt az egész.
- Imádom ezt! - ordítottam a srácnak, hátha meghallja, közben csodáltam az előttünk sebesen elhaladó tájat, a száguldást, míg a kis tavacskához értünk. Szerettem ezt a helyet, sok időt töltöttem itt a barátaimmal, miután megálltunk, én is levettem a fejemről a sisakot a fiút kémlelve.
- Naná! Mutasd az utat, na meg, hogy mit kell csinálni! - kacsintottam a páromra, majd egy pici ideig tekintetem elidőzött a tavacskán, mielőtt újra felvettem volna a védőfelszerelést. Miután helyet cseréltünk, lelkesen vártam az utasításait, hogy mit is kell csinálnom a járgánnyal ahhoz, hogy működésre bírjam.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Závodi Soma
Mestertanonc Rellon (H), Szárnyaló Okkamik csapattag, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 129
Összes hsz: 150
Írta: 2020. március 21. 22:08 | Link

Dana


- Nem, még meg sem fordult a fejemben - nevetve szóltam hátra Dana kérdésére, jó volt így viccelődni egymással, s örültem annak, hogy sikerült őt meglepnem ezzel a motorozással. Igazából nem voltak kétségeim afelől, hogy nem fogja élvezni, mert amennyire eddig sikerült őt megismernem, vadóc volt és kedvelte az ilyen programokat. Egy kis száguldás pedig mindig rejtett magában izgalmakat. Hosszú ideig csak motoroztunk, keresztül a falun, át a határon a Kis Tavacska felé, ott viszont megálltam, hogy megnézhessük a naplementét, s addig is átölelhessem őt.
- Gyönyörű ez a hely - jegyeztem meg, miközben közelebb húztam magamhoz Danát, majd felé fordulva, hosszan megcsókoltam őt, kiélvezve a pillanatot. Csak ezután ajánlottam fel neki a lehetőséget arra, hogy megtanítsam őt motorozni. Úgy tűnt, hogy az ötlet nagyon is tetszik a lánynak, így széles mosoly ült ki az arcomra.
- Na szuper! Akkor csússz ide - tenyeremmel megpaskoltam az ülést, aztán, ha helyet foglalt a megfelelő pozícióban, röviden ismertettem vele a motor részeit, megmutattam, hogy hová kell tennie a lábát, s végül megmutattam neki a féket, a gázt és a sebességváltót is.
- Nagyon fontos, hogy amikor gyorsítasz, csak szép fokozatosan kell meghúzni magad felé ezt, mert ha hirtelen rántod meg, akkor könnyen kipöröghet a kerék, vagy megugrik előre , és azt nem akarjuk. Ez itt a másik oldalon pedig a fék, beülök mögéd, oké? - helyet is foglaltam a lány mögött, majd előre nyújtóztam, s gyengéden fogtam meg kezeit, hogy kezdetben én irányítsam őt.
- Akkor jobb lábbal pöccinted be a motort, rá kell taposni, jó erősen. - magyaráztam, s ha felbőgött a motor, akkor megirányítva a kezét, gyengéden gázt adtam, így megindult alattunk a motor.
- Huhú, elgurultunk, most fokozatosan gyorsíthatsz - mondtam hátulról, majd egy idő után levettem kezemet az övéiről.
- Na milyen? - kérdeztem hátulról nevetve.
Utoljára módosította:Závodi Soma, 2020. március 21. 22:09 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dana Straw Berry
Prefektus Navine, Navinés pásztor, Navinés blogger, Szárnyaló Okkamik csapattag, Színjátszós, Negyedikes diák


°Princess of Vice | Doll Face| Fanciful | Blondie°
online
RPG hsz: 437
Összes hsz: 807
Írta: 2020. március 22. 00:54 | Link




- Pedig mindkettő nagyon illene hozzád! - kacsintottam rá beharapva ajkaimat játékosan. Egyébként valóban el tudtam volna képzelni a párom bármelyik munkakörben, illetve olyanban, ami nem 8-12 órás irodában ülést jelent, hanem valamiféle akciót.
- Valóban csodaszép - feleltem a fiúnak mosolyogva, minden annyira idilli volt most. Belegondoltam, hogy vajon ez meddig marad még így? Reméltem, hogy sokáig és nem válunk majd olyan párokká, akik egy idő után egymás agyára mennek meg elhidegülnek egymástól. Persze tisztában voltam azzal mások elmondása alapján, hogy mindenhol voltak hullámvölgyek, de a lényeg az volt, hogy akik valóban összetartoztak, azok képesek voltak átvészelni mindent, és legbelül igazán szerették egymást. Nálunk még szép és jó volt minden, reméltem, hogy ez sokáig így fog maradni, titokban pedig abban is bíztam, hogy mi valahogy majd a kivételt fogjuk képviselni a többi pár közül.
- Már csusszanok is! - nevettem rá a másikra, majd helyet foglaltam a megfelelő pozícióban a védőfelszereléssel, aztán megismerkedtem a motor legfontosabb részeivel is, már ami az irányítást illette.
- Oké! - feleltem neki duruzsolva, majd alig vártam, hogy elmondja az instrukciókat, és nekikezdhessek legelső utamnak ezzel a vadóc járgánnyal.
- Wow, egyenesen imádom! - kiáltottam oda Somának, miután elindultam a motorral, majd fokozatosan gyorsítani kezdtem a tempón. Egy idő után még nagyobb gázt adtam neki, imádtam a száguldás érzését, ahogyan a szél a hajamba kapott, az adrenalint, úgy összességében az egészet. Valahogy nem volt bennem félelemérzet, az izgalom ugyanis teljesen átvette rajtam az irányítást. Ahogy még nagyobb tempóra kapcsoltam, tovább száguldottam az egyenes úton, majd hangos fékcsikorgatás közepette álltam meg a semmi közepén.
- Ú, ez szuper volt! - szálltam le boldogan a járgányról levéve a sisakomat. Reméltem, hogy Soma is annyira élvezte az utat, mint én, bár elsőnek nem volt rossz, amit a motorral műveltem, legalábbis én ezen a véleményen voltam. Legalább olyan nagy élmény volt számomra, mint seprűvel repkedni szélsebesen a pályán.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Závodi Soma
Mestertanonc Rellon (H), Szárnyaló Okkamik csapattag, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 129
Összes hsz: 150
Írta: 2020. március 22. 22:59 | Link

Dana


- Nagyon jó, ügyes vagy! - kiáltottam előre nevetve, s amikor már úgy éreztem, hogy Dana biztosan fogja a kormányt és rá is érzett a járgány működésére, úgy abban a pillanatban elengedtem a kezeim, s széttárva azokat hagytam, hogy a lány vezessen.
Dana egész jól ráérzett a motorozás ízére, gyorsított is, amit kifejezetten imádtam, s csak néha-néha nyúltam oda, hogy segítsek, ha picit bizonytalan lett volna egy-egy mozdulat kapcsán. Néhány perc telt el így, hagytam, hogy kiélvezze a dolgot, majd elnevettem magam, amikor vagány megállást produkált.
- Ez igen, klassz volt a megállás - dicsértem meg nevetve, magam is levettem a sisakot, s közelebb húztam őt magamhoz. - Szerintem is, király volt - ezután újra lecsaptam az ajkaira, megcsókoltam őt, s azután kézen fogva indultam meg vele a tó partjára.
- Remélem, hogy megéheztél, mert készültem még valamivel - már előre elterveztem, egy órával korábban a helyszínre hoztam mindent, így ahogy a parthoz értünk, Dana már láthatott egy kis általam eszkábált nyársaló placcot, egy kockás plédet, s egy kosarat, meg két nyársbotot.
- Gondoltam, hogy süthetnénk egy kis szalonnát - rámosolyogtam a lányra, aztán elkezdtem elővenni a kosárból a hozzávalókat, hogy a húst feltűzdeljem a botomra.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dana Straw Berry
Prefektus Navine, Navinés pásztor, Navinés blogger, Szárnyaló Okkamik csapattag, Színjátszós, Negyedikes diák


°Princess of Vice | Doll Face| Fanciful | Blondie°
online
RPG hsz: 437
Összes hsz: 807
Írta: 2020. március 22. 23:32 | Link




- Egyenesen imádom, ezt máskor is szívesen vezetném - tekintettem a fiúra mosolyogva. Nagyon nagy lázba hozott, hogy egy ilyen erős, sebes járgányt vezethettem, amihez idáig sajnos nem volt szerencsém.
- Köszi! - tekintettem rá huncut szemekkel, majd miután levette rólam a sisakot, szenvedélyesen viszonoztam a csókját. Ezután visszamentünk a kis tavacska partjára, egész kellemes időnk volt.
- Ó, de édes vagy! Egyébként már kezdtem megéhezni, ugyanis reggel kajáltam utoljára, az pedig nem most volt - néztem hálás arccal a fiúra, majd nagy mosoly terült el az arcomon, mikor megláttam, mivel is készült a partnerem. Minden jelen volt egy tökéletes kajáláshoz, mi szem, szájnak ingere.
- Ez annyira hangulatos, ráadásul a szalonna az egyik kedvenc ételem! - feleltem a másik szemébe nézve vidáman. Úgy tűnt, hogy Soma már elég jól kiismert az együtt eltöltött idők során, ezt pedig igazán díjaztam. Közben elkezdte elővenni a kosárból a hozzávalókat, én pedig közreműködtem benne.
- Nyami, isteni finomat fogunk enni - mosolyogtam rá, hiszen remek hangulatom volt, az előbbi motorozást is igazán élveztem, hát még a finom kajálást. Soma tudta, mi kell nekem!
- Nagyon édes vagy, hogy így gondoltál rám, igazán megnyertél ezzel a kis meglepetéssel - kacsintottam rá huncutul, majd miután adtam egy csókot az ajkára, figyeltem, hogy mikor lesz kész a botra feltűzdelt étel.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Závodi Soma
Mestertanonc Rellon (H), Szárnyaló Okkamik csapattag, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 129
Összes hsz: 150
Írta: 2020. március 26. 21:58 | Link

Dana

- Elhiszem, hogy vezetnéd még, de sajnos ez nem a sajátom, hanem egy ismerősömtől kértem kölcsön. Odahaza Pécsett viszont van egy motorom, egy igazi motor, azt vezetheted majd - rákacsintottam Danára, s miután megszabadultunk a sisakoktól és kiélveztük egymás csókját, leballagtunk a tó partjára, ahová néhány órával korábban már bekészítettem néhány holmit az estéhez, s bíztam abban, hogy ezzel további meglepetést okozhatok majd a lánynak. Végül is, ismertem, s tudtam, hogy szereti a finom ételeket, nem az a fajta volt, aki csak salátán élt.
- Miért csak reggel ettél utoljára te nő? - döbbenten pillantottam Danára, már csak az hiányzott, hogy beszédüljön az egész napos nem evés miatt. Meg is csóváltam a fejem, de most nem akartam példabeszédet mondani arról, hogy miért fontos a táplálkozás, azt hiszem, hogy ezzel ő is tisztában volt.
- Örülök, hogy tetszik, igyekeztem kitalálni valami különlegeset - mosolyogtam rá kedvesen, jó érzés volt azt látni, hogy boldog.  - Mi az hogy, a szalonna az egyik legjobb dolog, a kosárban találsz bort is amúgy - kacsintottam újra Danára, s közben előkészítettem a nyársbotokat, a szalonnát felkockáztam, és egységesen megpakoltam a finomságokkal a botot, amire került szalonna, kolbász, lilahagyma, paprika és egy karika paradicsom is.
- Na szuper, nem is hagytam volna, hogy más vigyen el - mosolyogtam rá, majd közelebb hajolva adtam neki egy csókot, s azután átadtam neki a két botot.
- Fogd meg egy pillanatra - reméltem, hogy segít, ezután tudtam csak tüzet rakni, majd ha már égett a tűz, kiemeltem a kosárból az üveg bort, s töltöttem a poharakba.
- Egészségedre, kettőnkre - felé nyújtottam az egyik bort, közben visszavettem tőle az egyik nyársat, majd kortyoltam a boromból, s letelepedtem a tűzrakás mellé a pokrócra.
- Amúgy kivel mentél volna el szívesen randizni, ha nem velem? De nem ér füllenteni, úgy őszintén, melyik srác jön be még? - kérdeztem nevetve, nem volt ebben semmi, hisz szeme azért volt, s tetszhetett neki külsőleg más is rajtam kívül.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dana Straw Berry
Prefektus Navine, Navinés pásztor, Navinés blogger, Szárnyaló Okkamik csapattag, Színjátszós, Negyedikes diák


°Princess of Vice | Doll Face| Fanciful | Blondie°
online
RPG hsz: 437
Összes hsz: 807
Írta: 2020. március 27. 01:09 | Link




- Ez szuper hír! Na, és mikor invitálsz Pécsre? - kérdeztem tőle somolyogva. Egyrészt szívesen megismertem volna a várost, másrészt nagy élvezettel vezettem volna a járgányát.
- Hm... hát elég sűrű napom volt. Nem igazán volt rá időm. De szerencsére nem ez a jellemző - nyugtatgattam meg a fiút egy puszit lehelve az arcára.
- Hát, azt sikerült, igazán különleges meglepetéssel rukkoltál elő! - feleltem neki vigyorogva, ráadásul még bort is hozott az egyik kedvenc márkámból. Ez az egész még rátetőzött a boldogságomra, hiszen minden olyan idilli volt, ehettem az egyik kedvenc ételemből, ihattam az egyik kedvenc italomból, a környezet is csodajó volt hozzá, de mindez eltörpült amellett, hogy kedvesemmel lehettem kettesben. Figyeltem, ahogyan előkészítette a nyársbotokat, azaz elkockázta a szalonnát, majd hozzáadott mindenféle finomságot.
- Helyes, nem is örültem volna ennyire más társaságának - kacsintottam a fiúra jókedvűen miközben viszonoztam a csókját. Közben megfogtam a két botot, amelyet átadott, amíg a tűzgyújtással foglalatoskodott. Miután ez megvalósult, töltött mindkettőnk poharába a finom borból, én pedig koccintottam vele.
- Csirió! - emeltem poharam a magasba mosolyogva, majd miután visszavette tőlem az egyik nyársat, ittam egy korty bort.
- Hogy kivel mentem volna el? Nem is tudom, nem gondolkodtam ezen. Igazából úgy voltam az egésszel, hogy akárki is visz el, túlesem rajta... de nagy örömömre szolgált, hogy végül licitáltál rám, így megúsztam a kötelező mutatványt - néztem rá vidoran, elvégre remekül sikerült idáig az első Valentin-napunk.
- Nos, nagyon jól tudod, hogy ki jön be nekem igazán, ez nem is kérdéses. Melletted szóba se jöhet más - néztem a páromra szenvedélyesen, majd közelebb hajolva hozzá nyomtam az ajkára egy szenvedélyes csókot. Boldog voltam mellette, belé is voltam esve, így nem igazán foglalkoztam azzal, ki jöhetne még szóba. Nem igazán értettem, hogy miért kíváncsi arra, hogy rajta kívül ki jön még be nekem, hiszen ennek egyáltalán nem volt jelentősége. Mióta vele voltam, csakis ő volt az, akiért teljesen odavoltam, reméltem, hogy ezt ő is érezte. Időnként ott motoszkált a fejemben, hogy rajtam kívül ki tetszhet még neki, de azzal is tisztában voltam, hogy most nem lennénk együtt, ha nem én jöttem volna be neki a legjobban. Az pedig, hogy még mindig odáig voltunk egymásért, mi sem bizonyította jobban, mint a tetteink. Ebből pedig könnyen ki lehetett következtetni, hogy nagyon szerettük egymást.
- Tudod, édes, nekem is lesz egy kis meglepetésem majd későbbre - haraptam be az ajkaimat, miközben tüzesen a másikra néztem. Reméltem, hogy tetszeni fog majd neki a meglepi, de egyelőre még bőven volt időnk arra, hogy a kedve szerint találgasson. Úgyse mondtam volna el neki semmit addig, míg fény nem derül a meglepetésre, amelyet egy régi beszélgetésünk alapján találtam ki.
Utoljára módosította:Dana Straw Berry, 2020. március 27. 01:31 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Závodi Soma
Mestertanonc Rellon (H), Szárnyaló Okkamik csapattag, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 129
Összes hsz: 150
Írta: 2020. március 30. 19:58 | Link

Dana

- Mondjuk a szünetben, akkor eljöhetsz és reményeim szerint a húgomat is megismered majd - egészen be is lelkesültem már ennek a gondolatától is, hisz Janka nagyon fontos volt számomra, s örültem volna annak, ha Dana is megismeri és összebarátkoznak.
- Egészségünkre - koccintás után kortyoltam a borból, de nem sokat, hisz nekem még vezetnem kellett azt a motort, az aurorok meg igazán résen voltak, így nem hiányzott nekem estére egy zárka.
- Jó válasz - nevetve kacsintottam Danára, sejtettem hogy nem mond mást, még szerencse. Nem is örültem volna annak, ha hirtelen elkezd áradozni, és neveket sorolni, mert akkor egész biztos, hogy valami nagy gond lett volna köztünk. Szerencsére, egy csókot is kaptam jelzésként, amit viszonoztam is, s csak ezt követően gyújtottam meg a tűzrakást, hogy aztán letelepedve a pokrócra elkezdhessük megsütni a finom falatokat.
A tűz felé tartottam a nyársbotomat, lassan forgattam körbe és körbe, a tűz közelében, ügyelve arra, hogy a lángok ne érjék, s inkább csak a parázs melegítse. A szalonna azonnal megizzadt a vörös lángok közelében, csak úgy cseppentek a zsírcseppek, s végig cikáztak a húskockákon. Kellemes illat terjengett a levegőben, de még ez sem rabolta el annyira a figyelmemet, hogy ne hallgassam Danát.
- Hű, komolyan? Na ne csináld, milyen meglepetés? - kíváncsi mosollyal pillantottam rá, bár elég volt huncut tekintetébe pillantanom, hogy érezzem, valami pajzánságon töri a fejét. Legalábbis reméltem, s rögvest lettek ötleteim is arra, hogy vajon mivel is lep majd meg. Ezeket persze nem tettem szóvá, mert kíváncsi voltam arra, hogy vajon mennyire ismer, s mennyire jött már rá arra, hogy mi az, aminek igazán örülnék.
- Nyárra egyébként mit terveztél? Elutazol a szüleidhez, vagy a tesódhoz?


Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dana Straw Berry
Prefektus Navine, Navinés pásztor, Navinés blogger, Szárnyaló Okkamik csapattag, Színjátszós, Negyedikes diák


°Princess of Vice | Doll Face| Fanciful | Blondie°
online
RPG hsz: 437
Összes hsz: 807
Írta: 2020. március 30. 20:55 | Link




- Ez remek, nagyon szívesen megismerkednék a húgoddal - húztam mosolyra a számat, rendkívül jól esett, hogy a fiú be akar mutatni annak a személynek, aki a legfontosabb szerepet töltötte be az életében. Közben én is elgondolkodtam rajta, hogy klassz lenne őt megismertetnem a szüleimmel és a tesóimmal. Igaz a nővérem már külön költözött a párjával, de neki is mindenképp be akartam mutatni a fiút. Egyelőre azonban azon morfondíroztam, hogy mennyire esedékes a dolog, nem túl korai-e még az egész. Na, meg azt se tudhattam, mit szólna Soma ehhez az ötlethez, hiszen számos lehetséges opció lejátszódott pár másodperc alatt az agyamban: megfutamodás, öröm, ijedtség, elégedettség, vita, harmónia és a többi. Igaz a családom nagyon büszke volt az aranyvérűségére, nem tudtam, hogyan fogadnák a fiút, igaz Daisy kapcsolatába se szóltak bele, bár nem igazán volt rá lehetőségük, mert a nővérem már jó ideje megszakította velük a kapcsolatot. Egyelőre jobbnak láttam, ha nem hozom fel a témát, még azt se tudtam, hogy meglátogat-e a családom, ahogyan ígérte még pár hónappal ezelőtt. Az biztos, hogy nem volt velük könnyű dolgom, de ennek ellenére mindig összetartottunk, szerintem elég nagy törés volt az nekik, hogy a nővéremet elüldözték otthonról.
- Mertem remélni, hogy így gondolod - kacsintottam rá pajzánul. Remekül éreztem magam a társaságában, meg tudtam volna szokni ezt az idilli hangulatot, amely most körülvett minket. Minden olyan tökéletesnek tűnt: ő, a motorozás, a bor, a piknik, a finom étel illata, de főként az, hogy együtt lehettünk. Vajon meddig tart majd a kapcsolatunk? Egymás mellett éljük le az életünket boldogságban, jóban-rosszban, ahogyan a nagykönyvben meg van írva, vagy netán viharos lesz az egész és egyszer csak véget ér anélkül, hogy bármelyikünk is harcolt volna érte? Vagy netán se veled se nélküled stílusban folytatódik? Akárhogy is lesz, a lényeg, hogy mi alakítjuk a közös jövőnket, rajtunk múlik minden. Legalábbis így voltam vele, de abba is hagytam az agyalást, nem akartam elrontani ezt a csodás időszakot apró hülyeségekkel. Még azt se közöltem Somával, hogy szeretnék majd külön költözni, mert nem szeretnék tovább a kastélyban lakni. Igaz, nem tudtam, hogy ez bármit is befolyásolna-e köztünk, egyelőre még nem akartam erről beszámolni neki. Elég lesz akkor megtudnia, ha már esetleg lesz valamilyen részmunkaidős állásom, hogy gyűjthessek bérlésre, rezsire. Persze valamennyi anyagi támogatást a szüleimtől is kaptam, de az nem fedezett volna mindent. Mondhattam volna nekik, hogy szeretnék önállósodni, de én is hozzá akartam tenni a dolgokhoz, nem akartam azt, hogy csakis tőlük függjek.
- Mindennek eljön a maga ideje... majd megtudod! - villantottam egy huncut mosolyt a páromra, majd játékosan kisimítottam a szabad kezemmel egy kósza tincset az arcából.
- Jó kérdés, még nem gondolkodtam el rajta. Szerintem a fél nyarat anyáméknál töltöm, a másik felét meg a tesómnál. De konkrét terveim nincsenek még, szerintem csak otthon leszünk, kirándulunk, ilyesmi. Na, és neked mik a terveid, szívem? - kérdeztem tőle kíváncsi tekintettel, erről a témáról ugyanis idáig még nem beszéltünk, mert egyszerűen nem jött köztünk szóba. Közben a tűz felé emeltem a nyársbotot, és lassan körbe-körbeforgatva figyeltem, ahogyan az izzó fák a pattogó parázs alatt ropogtak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Závodi Soma
Mestertanonc Rellon (H), Szárnyaló Okkamik csapattag, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 129
Összes hsz: 150
Írta: 2020. április 2. 20:35 | Link

Dana

- Hajjaj - rávigyorogtam Danára, aki nagyon rejtélyes volt, hisz nem akarta elárulni, hogy mégis miféle meglepetéssel készült. Igaz, volt néhány kósza gondolatom ennek kapcsán, de nem akartam firtatni, hadd legyen tényleg meglepetés. Közben sültek a finom falatok, s már az illat is ott terjengett a levegőben, Dana pedig a nyári terveiről mesélt. Nem tűnt túl sűrűnek a programja, így el is határoztam, hogy egy hétre tényleg elviszem majd valamerre, akár a Balaton partjára, vagy a Velencei tóhoz.
- Nyaranta mindig dolgozom, kell a pénz, meg szeretnék egy kis időt együtt töltöni a húgommal is, szóval szerintem Pécsett leszek, ott vállalok majd valami melót. Általában pincérkedek a sétálón, kávézókban, de már diszkóban is voltam pult mögött. Azt mondjuk nem szeretem, az éjszakázás fárasztó, és megsüketülsz, míg kiszolgálod a sok részeget - jegyeztem meg egy mosollyal. - De azért lesz egy kis szabadidőm is, szóval akár elmehetnénk a balcsira, vagy valahová - tettem javaslatot, közben úgy tűnt, hogy elkészültek a finom falatok. Fel is pattantam, hogy ne Danának kelljen felállni, s két tányérral tértem vissza. Az egyiket nekiadtam, a másikat az ölembe vettem, s arra húztam le a nyársról a finom falatokat. A nyársbotommal pedig közelebb húztam magunkhoz a kosarat, melyben ott sorakoztak a már megmosott, friss zöldségek, paprika, paradicsom és lilahagyma.
- Na mit szólsz, a hagymát bevállalod? - kérdeztem egy vigyorral, engem mondjuk nem zavart az, ha hagymaszagú lesz, a kérdés inkább az volt, hogy őt zavarná-e.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dana Straw Berry
Prefektus Navine, Navinés pásztor, Navinés blogger, Szárnyaló Okkamik csapattag, Színjátszós, Negyedikes diák


°Princess of Vice | Doll Face| Fanciful | Blondie°
online
RPG hsz: 437
Összes hsz: 807
Írta: 2020. április 2. 22:41 | Link




- Majd meglátod! - feleltem neki sejtelmesen, eszem ágában sem volt lelőni a poént, hiszen miféle meglepetés lenne az, ha leleplezném?
- Ó, értem. Az éjszakai műszak tényleg durva lehet - válaszoltam neki elgondolkodva. Nekem idáig sosem kellett dolgoznom, ezt mondjuk a szüleimnek köszönhettem, hiszen egész jó anyagi helyzetben voltunk. Az már más kérdés volt, hogy szerettem volna a saját lábamon megállni, akárcsak a nővérem, és nem függeni tőlük. Erről egyelőre nem is beszéltem Somának, mert nem tudom, mennyire értette volna meg ezt a dolgot. Mivel a szüleim jól álltak anyagilag, nem tudhattam, hogy megértette-e volna, hogy önállósodni akarok. Egyébként is könnyen megbélyegezték azokat az embereket, akiknek a családjuk jól állt, hogy könnyű dolguk van, abba bele se gondoltak legtöbben, hogy egyesek egyedül szeretnék boldogulni. Persze Somáról nem feltételeztem ezt, hiszen ismertem már annyira, hogy nem általánosítana velem kapcsolatban, de valahogy mégse állt rá a szám erre az egészre. Sosem voltam az a bátortalan típus, de egyelőre úgy láttam jónak, ha nem hozom szóba a témát, valahogy magam sem tudtam, miért voltam ez ügyben olyan határozatlan.
- Úúúú, az tök király lenne! Szívesen nyaralnék kettesben veled! - lelkendeztem jókedvűen, hiszen ez lenne az első közös nyaralásunk... Reméltem, hogy meg fog valósulni ez az elképzelés, egyelőre nem mertem magam nagyon beleélni, csak akkor, ha már biztos volt a dolog. Mikor elkészült a kaja, Soma odahozta nekem a sajátomat, egy biccentéssel jeleztem, hogy nekem bizony szükségem van arra a hagymára. Egyszerűen imádtam, azt pedig tudtam, hogy mit kell tennem, hogy elmúljon a hagymaszag. Egyelőre volt nálam mentolos cukorka, másrészt pedig csak este találkoztunk újra, addigra pedig megtettem a szükséges lépéseket ahhoz, hogy semlegesítsem a hagyma mellékhatásait magamon.
- Hm, isteni finom ez a kaja! - közöltem vele mosolyogva, miután megkóstoltam a finom falatkákat.
- Este kilenckor várlak a Kívánságok termében - mondtam neki, miközben eszegettem. Reméltem, hogy nem lesz más programja, és ráér akkor, hogy ő is megkaphassa a Valentin-napi ajándékát. Közben eszembe jutottak az ott töltött perceink még régebbről, a meglepetés vacsora, a tánc, a forró hangulat, de szép is volt!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Závodi Soma
Mestertanonc Rellon (H), Szárnyaló Okkamik csapattag, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 129
Összes hsz: 150
Írta: 2020. április 3. 21:27 | Link

Dana


- Az, az éjszakai műszak szívás. Képzeld el, az egyik nyaramon, három hónapon keresztül voltam pultos az egyik éjszakai szórakozóhelyen. Kétnaponta voltam beosztva, és mindig volt valami nagy banzáj, hol egy dj jött, hol egy habparty. A muglik meg csak úgy vették az italokat, nagy volt a hangzavar, néha becsúszott egy-egy verekedés is. Szóval ezek nem olyan jó melók. - megosztottam tapasztalataimat a lánnyal, miközben visszaemlékeztem azokra az időkre. Bíztam benne, hogy nem kell majd ilyen melót vállalnom, bár a vendéglátózásban mindig volt pénz, de azért elég kimerítő munka volt. Éppen emiatt reméltem azt, hogy talán majd összejön a gombás biznisz, amiből lehet némi pénzt szerezni, s talán még összejön majd egy-két új meló is.
- Na, ennek örülök, akkor készülj, mert nyaralni megyünk majd - kacsintottam rá nevetve, s jóízűen neki álltam eszegetni a finom falatokat. A borból már nem ittam, hisz azt csak a koccintás végett hoztam magammal, mivel azonban még vezetnem kellett a motort, nem akartam megszegni a szabályokat. Dana persze ihatott, ha neki jól esett, mert úgyis mellette voltam, s vigyáztam rá.
- Örülök, hogy ízlett! - mosolyogtam rá, s miután végeztünk a kajálással, magamhoz öleltem őt.
- Jó, hogy nem vitt el előlem a licittel senki, mert most biztos, hogy elrabolnálak - mondtam nevetve, miközben mélyen fúrtam pillantásom a tekintetébe,  s közelebb hajolva megcsókoltam őt.
- Este kilenckor? Hajjaj, nagyon kíváncsivá tettél, mennyi is az idő? - nevetve pillantottam az órámra, s már fél nyolc volt. - Ez esetben akkor menjünk, nem akarom, hogy lekésd a randidat - kacsintottam rá nevetve, majd összepakoltam a kaját vissza a kosárba, a pokrócot feltekertem, s Danát felhúzva a földről, visszasétáltunk a motorhoz.
- Ez egész jó program volt, máskor is jöhetnénk ilyen piknikre - jegyeztem meg, majd ha elraktam a cuccot egy varázslat segítségével, a pálcámat elrakva pattantam vissza a motorra, s ha Dana is mögém ült, visszarobogtam vele a kastélyhoz.


//folyt. Kívánságok terme //
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lóránt Emma Regina
Diák Rellon (H), Rellon Vezetőségi Segítő, Negyedikes diák



offline
RPG hsz: 22
Összes hsz: 147
Írta: 2020. április 7. 02:24 | Link


ketten a világ ellen. mert a világ végére is követnélek



Én mindig úgy képzeltem el, hogy ez fordítva lesz. Kisírt, vörös szemekkel állok majd egyszer előtte, elhordva minden seggfejnek azt a valakit, aki miatt kisírtam minden könnyem, tőle várom majd a megoldást, ígéretet arra, hogy jól elveri és amit nem engedek majd, de jól esik. Hogy majd odamenjek, jól megöleljen és meséljen valami vicceset, hogy nevetni tudjak és hasonlók, de végül nekem az is jó lesz majd, ha csak csendben létezem. Ehelyett, most itt állok és így, más miatt vagyok idegben, mást szidok olyan szavakkal, amiket sosem hallott tőlem senki, mert nagy a szám, de nem mocskos és alpári, pedig most tudnék az lenni, hajaj, a haját lepörölném, de tudom, azzal feltépném a sebet és ártanék. És nem fontos, nem fontos az a perszónak, csak ő, csak a testvérem, aki miatt feltúrtam ezt a falut és most itt vagyok. Senki nem állíthat meg, ha akarom, ez tény, ez tudott, de most mutatkozik meg igazán, holnapig is kutattam volna, ha kell. Mind a ketten kint vagyunk, tilosban, talán már keresnek is minket és holnap nagyon nagy fejmosást kapunk, de nem érdekel. Vonjanak pontot, büntetőmunka is jöhet, ha nem értik meg, hogy ezt most muszáj volt. Meg kellett tennem, mert ki, ha én nem? Mindig is hangos és harsány voltam ha szóba került, sokszor vélekedtem erről rosszul – lehet nem alaptalan, lehet mégis a jóslástan lenne az én területem – és most, mi nem jön a számra? Az a mondat, ami égeti már a gondolataim is; én megmondtam. Képtelen vagyok kimondani, gondolni sem, mert azt is tudná, meglátná. De most lásson csak, ha akar, ha képes. Most engedem.
- Itt vagyok, itt vagyok – mert továbbra sem mozdulok el mellőle, küldhet bárhova. Makacsul és szilárd lábakkal állok mellette és karjaim körülötte. Totál átfagyott, vagy csak én érzek mindent jéghidegnek? Én sem most jöttem ki az ajtón, de mindegy is. Tartom, próbálok támasz lenni. Legalább az, ha a vigaszt nem én hozom el.
- Engedd csak ki, könnyebb lesz – szólok szelíden, nem fogom most cukkolni és később sem, hogy sírt. Sírjon. Én is szoktam, ha nagyon fáj, ha úgy érzem megint rossz vagy ha félek, bár sokan nem látják. Jó helyeken csinálom, jó időben. Kicsit majdnem elbillenek, amikor hirtelen húz le, térdem koppan a stégen, de nem számít, visszakapaszkodok, óvatosan simítom a hátát, ahogy anya szokta nekem, amikor megijedtem, hagyom, hogy a maga tempójában adja ki, nem baj ha könnyes leszek, majd megszárad. Nem szólok semmit, nem rontom el semmivel, csak gondolkodom és fáj. Nekem is, de erős leszek, a szemem sarkában ülő könnyeket hamar kipislogom, ott sem voltak. Most nekem kell erősebbnek lenni. Mikor megszólal, lepillantok rá, csendben hallgatom, de majd fel tudnék robbanni. Lehunyom pár pillanatra a szemeimet, időt kérek. Mindjárt. De csak lássam meg...
- Aztán ennyi – ismétlem meg amit mond, mert nem akarom magam sem elhinni. Tehát nem indokolt, nem szólt semmit sem, csak azt, hogy vége. Pedig elhiszem, benne is az volt az első, hogy miért? Miért tette? Jól megvoltak, még ha nem is szerettem. Hazudtam, nem lesz majd könnyebb, mert sírt, ezen csak az idő segít majd, de most nem fogok hazudni.
- Akkor neki ennyit jelentett. Egy szót. És csak így – komorodik el arcom, miközben sóhajtok. Nem akarom kimondani, amit gondolok. Aljas, utolsó húzás így eldobni valakit. Nem képes megbeszélni, mert sosem volt komoly, nem tudja milyen az és tessék, ami cuki, meg aranyos, az most itt és ennyire tönkretett mást, mert sosem tanult meg rendesen beszélni arról, amiről kellene. Lehet nem lenne jobb, könnyebb, de akkor is, tudná, hogy mi a baj, mi volt a hiba. - Nem te tehetsz róla, ez... ez lehetetlen lenne. Nem tudom mi ment a fejében, amikor döntött, de nem is akarom tudni. Nem ezt érdemelted, ugye ez van benned? Én is így vélem. Én... sajnálom. Sose kívántam, hogy tényleg ez legyen... - szusszanok, mert nem, valóban nem. Mondtam dolgokat és ez lett az ára.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 2 ... 28 ... 36 37 [38] 39 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa