29. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa

Oldalak: « 1 2 ... 27 ... 35 36 [37] 38 39 40 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Helvey Belián Balázs
Prefektus Levita, Levita lovag, DÖK tag, Egyetemi hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós, Magántanuló, Másodikos mestertanonc


grey wind
offline
RPG hsz: 321
Összes hsz: 3274
Írta: 2019. szeptember 19. 22:01 | Link

.középdélután.
ℙ𝕖𝕥𝕪𝕒


Annyira tipikus gyerekdolog ez, ahogy figyel és hallgat, amelyet már irigyel szinte és amely belőle kikopott már elég régen. És nem, ez semennyire nincs kötve a vele történtekhez, egyszerűen csak az évek és ahogy elhagyta a gyerek, majd a tinikorszakot, már nemigen tudott vele együtt nőni és élhetően megmaradni. Nem is gond, nem is ő a lényeg, csak ahogy figyeli, feltűnik neki. Talán nem is nagyon szoktak vele így beszélni az idősebbek, a legtöbbnek nincs türelme egyszerűen meghallgatni egy ilyen korú gyereket, semmi témában sem, mert a nagy életükben semmire sincs idő, nemhogy erre. Őszintén bevallja, neki sem mindig akad, több-kevesebb indok van arra, nagy és kicsi is, most viszont nyugton ül, nincs gondja, a futás kipucolta a fejét is, ilyenkor aztán kenyérre lehetne kenni, meg minden. Szép lassan kibontva már nem csak a magát marcangoló idegen marad csak meg, azonban nemigen bontogatja senki sem, nem is engedi. Lehet a srácnak is új az, ha választ kap a kérdésére, értelmes választ és türelmes hangnemben. Most már kíváncsi erre a helyre, leginkább a diákságra, akik ilyenek, vagy épp mások és kellemetlenek, ahogy leírja. Bár vele csak nem fognak szívózni, azért ahhoz kicsit más kategória. Lehet próbálkozni.
- Vagy legalábbis én elhiszem az igazam és akkor tök jól hangzik – nem, nem mindig van igaza és nem minden bölcselete a sajátja, vagy épp menő. Mindenkinek megvan a maga keresztje és egyszerűbb más gondjával törődni kicsit, mert arra rálát és nem benne él. Persze, nem húzza tovább a másik a témát, mert nem tudja, mi és merre, nem ma fogja megváltani a világot és a szemléletét azzal, hogy itt hallgatja és visszaérve az iskolába, lerúgja azt, aki bármit be mer szólni.
- Én neked szurkolok – biccent felé, hát nem is az idiótáknak, abból már kinőtt. Ha ő valakit kiröhög, az vagy jó haverja, vagy a helyzet komikuma, de követ nem ragad nem indokolt esetben, vagy csak mert épp sántít valaki előtte. Nincs neki erre ideje, nem azért, mert olyannyira szamaritánus típus. Még ha félre is teszi az önös dolgait, ott a munka, a tananyag és az egész falusi élet és beilleszkedés. Ez mellett inkább döglik, mintsem gyerekeket cikiz ki.
- Aha. Ja bár te kicsit fiatal vagy, nem láttad a fénykorukat – nem leszólás, tényleg olyan évszám, amely már rohadt régen volt és maga se tudja pontosan belőni. Közben ahogy mondja tovább, úgy húzza ki felsője alól a fülest és szereli le a felcsatolt lejátszót is, hogy végleg kikapcsolva a zsebébe süllyessze. - Lényegében agyonfestett, feketébe meg fura színekbe öltözött tinik, akik ki se láttak a hajuk mögül, tele voltak világfájdalommal meg mindennel és nagy divat volt, hogy ilyen helyeken csoportosultak, depis zenét nyomattak, vihogtak, ittak és cigiztek. Aztán volt még sok más fajta, a lényege ez. Most... hmm. Most ezek az agyonfestett kislányok és gilisztafiúk a divat azt hiszem, nem tudom a különbséget, mert egymás ruháit hordják lassan – legyint is egyet, ő nem követi a divatot, nem tudja az ősz idei színeit, de még a trendi instás fotószöget sem. Azt hordja ami tetszik, jó, nem futós cuccban előbb aggatják rá a lázadó rocker bélyegét, mint egy üzletemberét, de na.
- Flipper múzeum? Nem, erről nem hallottam – gondolkodik el. - Jó öt-hat éve éltem ott huzamosabban, a múzeumokat nemigen jártuk, egyetemisták voltunk – köhint aprót, hát na, nincs mit ezen szépíteni. - Áhh, értem, értem. Nos hát, nincs nagyobb tesód, aki elkísér? Vagy a szüleid? - érdeklődik, nem tudja mi a helyzet, teljesen ártatlan kérdései, hogy miért vágyakozik ennyire, mehetne talán úgy. Persze, tipikus, ő is mindig mekibe akart menni meg moziba, vagy vidámparkba, de a gyerekek már csak ilyenek. A kérdés érné a milliomos játékban a negyvenet amúgy, annyira beletrafált. Tényleg lerí róla, kezdi elhinni.
- Aha. De nem kvibli, meg ilyenek. Hanem úgy totál, teljesen. A nagybetűs varázstalan betolakodó. De amúgy aranyos hely ez, ez a világ is, csak nem nekem való.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Csepreghy Péter
Prefektus Eridon, Eridonos patrónus, Rivalló Rúnakígyók csapattag, DÖK tag, Színjátszós, Edictum lektor, Harmadikos diák


a Pösze Petya | „Petyagyerek”
offline
RPG hsz: 208
Összes hsz: 574
Írta: 2019. szeptember 24. 13:50 | Link

VII.

Tudjátok, hogy mi az igazán érdekes? Elmondom. Varázstudó családban nőttem fel; édesapám és édesanyám szintén. Ők varázsló és boszorkány. Mivel varázslatban nőttem fel, és nem volt kérdés, hogy Talároson varázstalan embertársak nem élnek. Erre – és most figyelj – eljöttem egy mágustanodába, ahol több varázstalannal találkozok, mint eddig tizennégy évem alatt. Ez a nem semmi. Mondaná már egy rellonos, hogy „mennyire felhígult ez a szakma is”, de én inkább csak ámulok és bámulok. Nekem olyan érdekes egy mugli gyerek, mint nekik én varázslóivadékként. Sok az átfedés manapság a két világ között, ez tény. De én mégis egy régimódi családból származok, ahol anyukám megtanította; tartsuk meg az egészséges távolságot. De tudjátok, hogy milyen a gyerekek nagyrésze? Csináljuk azt, amit anyu megtilt. És annyira csinálni akartam, de nem tudok neki hazudni, így vagy lebuktam, vagy én köptem be saját magam. Például, átszöktem Püspökladányra egy hétvégi rendezvénysorozatra. Voltak elektromos kisautók, amikkel ütközéseket lehetett szimulálni, sőt még egy körbe-körbe forgó hintaszerűre is felülhettél. Én egy viccesen ábrázolt varázsló hátára pattantam, miközben vattacukrot majszoltam. Igaz, hogy a földön talált forintokból vettem, mert mugli pénzem ugyan honnan lett volna. Aztán anyum elkapott, és megkaptam a magamét otthon. Soha többet nem merészkedtem muglik közé. Alkalmam sem volt igazán. Erre tessék – visszakanyarodva eredeti gondolatmenetemhez – egy mágustanodában találkozom ennyi varázstalan fiatallal. Szenzációs.
- Tizennégy éves vagyok – adok hangot tagoltan felháborodásomnak. De persze, tény és való, hogy nekem már csak a Justin Bieberekhez van közöm, illetve a tizenhárom éves agyonfestett kislányokhoz. Nem tudom, hogyha a Biebereket és az emósokat egy két tálcás mérlegre tennénk, merre süllyedne jobban. Mindkettő eléggé súlyos, mondjuk. Aztán csak hallgatom, hogy milyenek lehettek az emósok. – Ja, ők ilyen darkosok, mi? – kérdezek vissza, teljesen megfeledkezve arról, hogy az imént még duzzogtam. S ezután kerekednek ki a szemeim; egy full mugli srác áll előttem. De… mégis hogyan került így ide?
- Biztosan baromi tehetséges vagy, ha ilyen „hátránnyal” a tanodába kerültél. Wow! – most már az állam is leesik. Okos, jóképű és még rejtett tehetsége is van. A franc akar Vajda Ricsi lenni. Legalábbis ebben a pillanatban. Később úgyis őt fogom utánozni a tükör előtt a szobámban. Amíg Elijah meg nem érkezik. Oh, man! Az naggggyon fura lenne. – És akkor… akkor… akkor – kezdek bele izgatottságtól dadogva. – A szüleid mit dolgoznak? Milyen iskolába jártál? – teszek fel néhány alapvető kérdést. – Ó, ó, ó… mit csinálnak a mug… varázstalan gyerekek azon a… a… testnevetés órán?
Utoljára módosította:Csepreghy Péter, 2019. szeptember 25. 06:20 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

LegEridonosabb Eridonos 2019 - tavasz/nyár & 2020 - ősz/tél
Az év Eridonosa 2020 - ősz/tél
Helvey Belián Balázs
Prefektus Levita, Levita lovag, DÖK tag, Egyetemi hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós, Magántanuló, Másodikos mestertanonc


grey wind
offline
RPG hsz: 321
Összes hsz: 3274
Írta: 2019. október 2. 21:46 | Link

.középdélután.
ℙ𝕖𝕥𝕪𝕒


Nincs semmi gond a véletlenekkel és azért most így egy kisdiákot látva nem annyira tűnik ufónak az sem, hogy nekik minden természetes, amely e helyet jellemzi. Talán rosszabbra számított, talán neki is feltűnnek majd, hogy mennyi olyan dolog lesz majd itt, ami neki is ismerős és majd úgy beszélhet róla, hogy minden szava értelmes és biztos. Nem tudhatja, sejti csupán, minél tovább lesz az iskola falai között, annál jobban kiderül majd: menni vagy maradni. Ez lesz a nagy lépés, nem a falu, ott elbújhat a lakásba, de a sok egy helyre pakolt ember között majd megismerheti ismét a pezsgést. Rázza a hideg is emiatt, annyira idegen és be kell vallania, félelmetes is ez az egész, hogy nem tudja eldönteni jó vagy rossz alkalom, hogy kompatibilis-e. Mély levegőt kell majd vennie, az idő fogy és fogy a dátum közeleg. Akaratlan kúszik agyába más szavai, ez már az élete része. És valahol mélyen szomorú, amit érdeklődő arca nem mutat. Ez nem ő, mintha meghasadt volna és lenne egy fiatal felnőtt, akinek mágiáról kell tanulnia, miközben bestia lakik benne és van önmaga, aki szorong ettől és aki ember, varázstalan és a Csodák Palotájában akarja elhinni a lebegés és más mágia mögötti optikai csalódást. Ennek kell találkoznia, ezeknek a feleknek és majd ha egy lesz, győzött. Addig viszont...
- Tizennégy... - ismétli, mintha ő maga sosem lett volna annyi, vagy csak olyan régen, hogy arra már csak poros könyvek emlékeznek. - Én huszonhat. Jól hallod – kicsit meg is vakarja a tarkóját. Ez már több infó és több kérdés alapja, mint kellene. Lehet le kéne tagadnia legalább hatot és akkor hihető, hogy ő most itt mi a francot akar itt pontosan. Így meg sokkal szánalmasabb, mint aki annyit bukott, hogy már kegyelemből rúgták be valamelyik helyre és boldoguljon. Ehh. Vagy csak realizálja, hogy repül az idő.
- Valami olyasmi, igen. Mint a goth-ok, mármint olyan puccparádé, de volt ott minden, sokszor baj a fejben inkább. Inkább volt divat, mint mondjuk tényleges stílus – és akkor az egyéb hülyeségeket kihagyja, nem azért, mert kicsi, hanem mert annyira abszurd, hogy mindig is viszolygott tőle. Akár a kacsaszájas képektől, meg ilyenektől.
Egy ideig csak néz rá, amint kimondja, baromi tehetséges, mintha tényleg csoda lenne. Kedve lenne nevetni, aztán sírni, aztán mindkettőt hisztérikusan művelni. De csak megrázza a fejét.
- Nem, nem, nem – és akkor megint a valóság. - Más miatt vagyok itt, nem vagyok tehetséges. Én... most tettem le az alapvizsgát úgymond, ha klappol, akkor megyek az iskolába. De nem, nem tehetség... - kelletlen kimondani, aztán majd kapcsol egyszer, elvégre karján ül pár árulkodó jel, de jó hülye is, nem mindenki véli a karcolásokat egyből átokhegnek. Mindegy is. Azért mégis enged egy szomorú mosolyt.
- A szüleim vasutasok. Apa vonatokat vezet, anya a pénztári részt vezeti, ilyen irodai munka. A húgom pedig irányít. Igazából csak én lógok ki a sorból, mert nem mentem ilyen iskolába. Mérnök akartam lenni, de aztán az nem sikerült és elkezdtem a tanári képzést helyette. Ezek pesti iskolák voltak, csak ki kellett iratkoznom onnan és egy ideig sehol sem. Magánképzésben és magamtól kezdtem el azt, amit ti tanultok alapnak és ja, elértünk a jelenhez – magyarázza kicsit lólépésben, de nem is várja el, hogy tudja, mit takar a gépészmérnök, vagy épp bármi mást. De ha kérdez, szívesen magyaráz. Tessék, ragadt rá valami a tanáriból.
- Mug... ööö várj. Muglik, ugye? Így hívjátok? - szúrja közbe, itt ez úgy néz ki általános szó. Meg kell szoknia, hogy nem ember és ember. Apró nevetés szakad ki belőle közben, mert baromi aranyos, ahogy bakiz. Még neki is. - Nem nevetés óra, testnevelés. Lényegében mozgást takar, tehát egy olyan óra, ahol hát... változó. Van ahol úszni vittek, vagy valamilyen sportot erőltettek, vagy csak tornagyakorlatokat, és a többi. A futás is benne volt, kislabdadobás, távolugrás, minden olyan vacak, amit nagyon kevesen szeretnek, de elvileg jó nekünk mégis. Mármint vicces felmászni egy kötélre, de nem akkor ha közben ott a tériszony, meg ilyenek. Sok dolgot kellett, lehetett ott csinálni, a lényeg a mozgás. Itt nincs ilyen egyáltalán?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Edith Ixchel Payne
Diák Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Negyedikes diák


Bohóchalacska
offline
RPG hsz: 68
Összes hsz: 236
Írta: 2019. október 4. 22:44 | Link

Laura
Én

Törökülésbe húzott lábaim lassan kezdenek hangyásodni, ahogy a víz mellé terített pokrócon ücsörgünk már ki tudja mióta. Nem ott vagyunk, ahol azon az éjjelen társamul szegődött az elemi mágia, a stégtől pont ellentétes irányba indultunk el mikor leértünk a tópartra. Az, hogy ez szándékos volt bármelyikünk akár én akár Laura részéről, nem tudnám megmondani, lábaim automatikusan vezettek erre. Próbálom megfigyelni a különbségeket régen és most között, ám ez korántsem megy olyan egyszerűen mint gondoltam volna. Nem látom élesen, hogy most mi vonz, mi hajt előre, nem tudom hogy akkor is így vágynék-e be a vízbe ha nem vált volna máshogyan is az életem részévé. Ha a tankönyvi választ keressük, persze, jobban vonz, biztosan. De igazából nem értem még hogyan működik, nem ismertem ki se magam, se azt, hogy mire vagyok képes, így csak zavartan húzom fel lábaimat, és cserélem meg őket egymáson.
- Mit kéne éreznem? - kérdezem bizonytalanul a mellettem ülőt, hátha van valamilyen tippje számomra. Eredetileg csak beszélgetni indultunk el, aztán hogy-hogy nem kikötöttünk a tónál, bár ezen csodálkoznom kéne? Ezt sem tudom megítélni, az elemeink miatt lenne? Elcsevegtünk mindenféléről, ki mit csinált a szünetben, hogy vagyunk, ezeken már túlestünk. Pár pillanattal ezelőtt még épp a kedvenc zenéinket sorolgattuk egymás után vidáman, de aztán tekintetem a vízre siklott, sokadjára, és egy cettintés alatt ragadott magával a helyzetben addig csak rejtve meglapuló komolyság. Talán nem olyan nagy titok, hogy a napok legnagyobb részében elég elveszett vagyok, engedem hogy sodorjon előre az élet, mint holmi uszadékfát a hegyi patak. Nincs ez másképp ezzel az egész új elemi mágia dologgal sem, azonban most fennakadtam valamin, és kéne egy bátor hullám, ami továbbsodor, kibillent a pillanatból.
Enyhén előredőlök, ujjaim lazán végigsimítanak a vízfelszínen, de hiába tudom elméletben mit kéne tapasztalnom, valahogy félek komolyan megpróbálni bármit is. Mi van ha mégsem sikerül? Vagy ha valamit rosszul csinálok?
Élvezem ahogy a víz anyagtalanul átszűrődik kinyújtott ujjaim között, halkan elmotyogott kérdésem pedig csupán félig költői - reménykedek benne, hátha történik valami ami segíthet, hogy ne legyek ennyire... Ennyire bizonytalan.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
Prefektus Navine, Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 776
Összes hsz: 2684
Írta: 2019. október 10. 19:26 | Link

Edith




Kényelmesen lógatom bele a csupasz lábfejemet a vízbe, elégedetten dúdolgatva. Cipőm és zoknim természetesen mellettem hevernek. Nem érzem hidegnek a vizet, bár a legtöbb embernek annak tartaná. Nekem inkább kellemesen langyos. Persze bármikor tudnék változtatni rajta, de nem szükséges most.
Nem zavarom meg a mellettem üldögélőt, hagyom, hogy azt tegyen, amit szeretne. Ha szeretne tovább csacsogni akkor beszélgetünk. Ha csak üldögélni, akkor azt tesszük. Néha lopva rápillantok, hogy mennyire gondterhelt, próbálkozik-e esetleg valamivel, vagy csak élvezi a látványt, az érzést, a helyet. Ó, engem természetesen vonzott magához a víz, ahogyan mindig is tette. Azonban jelenleg szándékosság is van a helyválasztásban. Sokkal könnyebb úgy gyakorolni, ha nem neki kell a semmiből előidéznie a vizet. Kevésbé fárad ki a képességhasználatban. Márpedig az veszélyes tud lenni ha kimerítjük magunkat.
- Attól függ. Alap esetben valamiféle békét, nyugalmat, vonzást, örömöt az elemed közelében. Ha irányítani is szeretnéd, akkor viszont magára a vízre kellene koncentrálnod. Próbáld érezni, figyeld, ahogy mozog, ahogy reagál bizonyos dolgokra. Ahogy téged vonz a víz, úgy ő is érzékel téged, szívesen működik együtt veled, csak mondhatni kérned kell – megpróbálom szavakba önteni neki mindazt, amit én szoktam érezni. Nem veszem észre, hogy úgy beszélek a folyadékról, mintha személy lenne. Nehéz megmagyarázni igazából a dolgot, idővel rá fog érezni arra a kapocsra, meg fogja találni, hogy neki mi a kiindulópont.
Figyelem, ahogy kedvesen hozzáér a vízhez, és én azonnal meg is érzem a vonzódást, amit ez kivált. Már a Balatonban is éreztem, csak ott nem ennyire erősen. Jelenleg picit olyan, mintha mindketten mágnesek lennénk, és a vízmolekuláknak el kellene dönteniük, hogy kihez akarnak csatlakozni. Kiemelem a lábamat inkább, és törökülésbe rendezem magam. Ne bonyolítsuk a dolgot neki.
- A részed, hozzád tartozik. Döntsd el, hogy mit szeretnél csinálni, és próbáld meg elképzelni, ahogy ez megtörténik. Az sem baj, ha nem sikerül elérned, hogy azt tegye a víz, amit szeretnél. Akkor megpróbálod még egyszer, vagy máshogy. Senki sem tudja azonnal tökéletesen uralni az elemét. Baj pedig nem történhet, itt vagyok, segítek ha szükséges – mondom neki halkan, kedvesen. Nincs mitől tartania. Meséltem már neki, hogy én miket szerencsétlenkedtem össze, amíg sikerült az alap dolgokat elsajátítanom. Támogatni jöttem, nem pedig kinevetni. Amit amúgy sem tennék. Nyugalom, próba szerencse.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Edith Ixchel Payne
Diák Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Negyedikes diák


Bohóchalacska
offline
RPG hsz: 68
Összes hsz: 236
Írta: 2019. október 13. 03:54 | Link

Laura
Én

És mit csináljak, ha bennem ez alapból megvolt? Nyilván, hiszen napi szinten kapcsolatban álltam vele, persze hogy vonzott, biztonságot adott, erőt meríthettem belőle. A kulcs abban rejlene, hogy immár a víz is vonzódik... Hozzám? Bátortalanul, kicsit kétkedve hallgatom szavait, pedig nem kéne ennyire elméláznom, éreztem én már ilyesmit korábban is. Azon az éjjelen is ott volt körülöttem, nem engedte, hogy bajom essen és vezetett, kivezetett szorult helyzetemből. De azóta? Nem igazán esett meg ilyesmi. Ujjaim lassan köröznek a vízben, picit meg-megállnak, lebegnek. Érzem ahogy a víz finoman tovasodródik, továbbgyűrűzik körülöttem, és annyira rákoncentrálok az érzésre, ami mindig velem volt mégsem figyeltem már jóideje, hogy észre sem veszem mikor Laura, lábát kiemelve hátrébb húzódik. Egyszerre otthonos és szokatlan amit csinálok. Ezerszer húztam már végig így kezemet a vízben, hol az öröm, hol a sebesség kedvéért, ezerszer élveztem ki hűvös selymességét. Viszont talán sosem figyeltem rá oda ennyire, sosem akartam addig simogatni míg meg nem moccan, addig kedveskedni neki amíg végig nem simít kézfejemen ő is válaszul. Vizsgálódok, figyelek, miközben Laura hangjai halkan szűrődnek be fejembe, támpontot adva a kapcsolat megtalálásához, nem kiszakítva belőle. Egy apró örvényt keltek mutatóujjammal, addig forgatom amíg a hullámok finoman egymás mellé nem rendeződnek, összekapaszkodva vonva egymást szédítő táncba körülöttem. A sötét mélybe nézek, bizonytalanul megpróbálom egyáltalán megpróbálni amiről eddig csak beszéltünk.
- Szia - szólítom meg halkan a vizet, és hát hogy máshogy tenném, ha nem köszönéssel? Persze nem várok válaszra, sőt Laurára sem merek pillantani, helyette újra és újra igyekszem átérezni mi az ami ujjaim körül történik.
Már nem körözök, teszek pár csitító mozdulatot, megkavarom az általam felállított kis rendszert, kivárom, hogy a víztükör elsimuljon. - Hát jó - sóhajtok halkan, majd az izgatottságtól enyhén remegő tenyeremet a tavacska felé tartom, szememet pedig behunyom. Igyekszem előcsalogatni magamból azt az érzést amit korábban éreztem, hívom a vizet, hogy jöjjön felém. Igyekszem arra koncentrálni amit akkor érzek mikor rég nem úszhattam, tenyerem megfeszül, ahogy hozzá akarna simulni a vízfelszínhez.
Azután megfordítom a dolgot, és kérlelni kezdem a környezetem, kérlelni arra, hogy jöjjön közelebb. Nem én nyúlok lefelé, hanem a lentet igyekszem felhúzni magamhoz, de nem érzek semmit, szemeimet meg nem merem kinyitni.
- Történik bármi? - kérdezem, félve a nemleges választól. Kifeszített tenyerem miatt nem kizárt, hogy azt sem érezném meg, ha tényleg felboltosulna alá a tó vize, de félek a csalódástól, attól hogy ha kinyitom a szemem, rájövök hogy csak egy álom volt az egész, és nem is vagyok képes én ilyesmire.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
Prefektus Navine, Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 776
Összes hsz: 2684
Írta: 2019. október 14. 19:23 | Link

Edith




Persze, hogy meg volt benne alapból! Még jó, most csak erőteljesebbé vált az érzés. De érzi ő is azt a kapcsolatot, ebben biztos vagyok. Csak idő kell, míg rátalál, ráérez. És nála nyilván teljesen más, mint nálam volt. Eszembe jut viszont valami, amire lehet, hogy lehetne építeni eleve. De buta vagyok, hogy nem ezzel kezdtem kapásból! Egyelőre azonban csak figyelem a lányt meg a vizet nem szólalok meg megint, nem akarok zavarni.
Elmosolyodom viszont azon, ahogy ráköszön. Aranyos, nekem sosem jutott eszembe így megszólítani az elemem. Nem éreztem szükségét. Ó, na rászánja magát, hogy tegyen valamit, szuper. Érdeklődve figyelem a mutatványt, bár nem annyira a szememmel, sokkal inkább érzékeléssel. Érzem a vízmolekulákat, a reakcióikat. Ekkor Edith óvatosan felteszi a kérdést, hogy mi zajlik körülötte, én pedig elmosolyodom. Ó nem, ilyet nem játszunk.
- Nézd meg magad – mondom neki kedvesen. Nem kellene félnie attól, hogy esetleg semmi sem történik. Teljesen normális dolog, gyakorolni kell. Benne van a képesség, ezt világosan érzem én is, a prof is, a víz is.
- Mennyire vagy most nyugodt? Tudod, az fontos, biztos elmondta milliószor a prof, hogy relaxáció meg miegymás. És … bocsi, hogy ezt kérdezem … de … milyen körülmények között jött elő a képességed? Esőt idéztél, vagy cunamit, vagy érted … mit csinált a víz először?
Most már meg merem kérdezni, bár nem szokás erről faggatni a másik elemist. Negatív élmények fűződnek általában ehhez, vagyis az váltja ki. De lehet, hogy jó támpont lenne, ha arra koncentrálna, ahogy a víz először megjelent neki. És azt a viselkedését megfogni. Én ezért próbáltam először megidézni a cseppeket a tenyeremben, mert nekem az ujjaimon jelent meg először, mintha esett volna. Azt is képzeltem el mindig, hogy vizes, nyirkos lesz a tenyerem az esőtől, vagy attól hogy vízbe nyúlkálok.  Edithnél viszont nem biztos, hogy működne. Ó és a másik fontos dolog:
- Az elemis lényed nagyon sokat tud ám segíteni koncentrálni is meg minden, eleinte nem árt magad mellett tartanod, amikor gyakorolgatni szeretnél. Utána meg úgyse tudod lerázni magadról sok esetben.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Edith Ixchel Payne
Diák Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Negyedikes diák


Bohóchalacska
offline
RPG hsz: 68
Összes hsz: 236
Írta: 2019. október 14. 20:23 | Link

Laura
Én

A várt visszaigazolást nem kapom meg, így lemondó sóhajjal nyitom ki szemeimet. A víz háborítatlanul feszül tenyerem alatt, és bár igyekeztem számítani erre is, nem mondhatnám hogy jó érzés beigazolódni látni gyanúmat. Picit rosszul érint az is, hogy más is látott bakizásom közepette, hiszen még ha ismerem, és ismer ő is... Mit gondolhat most vajon rólam?
Csalódottan húzom vissza kezemet és rejtem el újra ölemben, úgy pillantok féloldalasan a másik lányra. Igyekezve elnyomni magamban a sikertelenség érzését, inkább szavaira koncentrálok. Lassan bólogatok, kicsit el is merengek mielőtt válaszolnék. Amikor megpróbáltam, nyugodt voltam... Legalábbis azt hiszem. De most? Most már kevésbé, ha egészen őszinte akarok lenni.
- Nyugodt vagyok - mondom ki végül az egyszerű verziót, részben azért is csúszik ki a kis füllentés, mert az bánt hogy ő látott, ezt viszont nem szívesen fogalmaznám meg. Arcomon mindenesetre nem suhan át árnyék, olyan őszinte szemekkel nézek rá, amilyenekkel csak tudok. Egy kis simlizés belefér.
Szememmel megkeresem a helyet ahol nagyjából lehettem a Candyland utáni estén, de nappali fényben nem ugyanúgy fest a táj, így csak körülbelül tudok arrafelé bökni mutatóujjammal.
- Ott lebegtem, azután valamiféle mágikus növény lehúzott a víz alá. Amikor már azt hittem, hogy - itt nyelnem kell egyet, ezt nem tudom anélkül felidézni hogy ne érintene meg - megfulladok, segített felszínre kerülni.
Egy pillanatnyi szünetet tartok ismét, ezúttal inkább azért mert nem tudom pontosan megmondani mi hogy történt, az egész helyzet zavaros, blőr, sokáig teljes fehér köd ült az agyamon miután kisegítettek onnan. Enyhén megrázom a fejem, ezzel űzve el a képeket is, melyek eszembe jutnak.
- Nem tudom mit csinált - bököm ki végül, majd csak sorolom azt amit biztosan tudok. - Valahogy eltűnt rólam a növény, ez lehettem én is, lehetett a víz is. Valahogyan a felszínre kerültem, ugyanígy fogalmam sincs. Igazából ami tuti ehhez köthető, az az, hogy hát... Tudtam lélegezni. A víz alatt.
De ó, ha most arra kér, hogy ezt próbáljam ki, én... Én... Nem. Azt hiszem nem tudnám így hirtelen teljes lelki nyugalommal csak úgy megpróbálni letüdőzni a vizet.
Az első találkozás kitárgyalása után a lényekre tér át. Nem tehetek róla, de felháborodottan fújom fel magam.
- Megnyalta Maxwellt! - árulkodok ebilenemre, akinek amúgy bírnia kéne a békámat, elvégre ő maga is ebihal vagy mi, de... Fene érti, mindenesetre Max tök idegesen kuruttyolt utána nekem, és nem mert a párnámon kívül máshol elaludni, szóval jelenleg kicsit morci vagyok Iridisre, annyira, hogy nem is tudom hol kódorog. Remélem nem Max terráriumának üvegét kocogtatja... Nagyon, nagyon remélem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
Prefektus Navine, Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 776
Összes hsz: 2684
Írta: 2019. október 17. 20:15 | Link

Edith




Picit összehúzom a szemöldökömet, ahogy a vizet figyelem. Nem Edithet nézem, így nem látom azt, hogy kellemetlenül érzi magát, mert tanúja voltam a sikertelenségének. Amúgy nem gondolok róla semmi rosszat. Mindenki hibázik, a tanulási folyamat alatt meg aztán főleg. Akkor sem gondolnék róla rosszat, ha cunamit idézett volna elő. Lázasan töprengek, hogy tudnék neki segíteni és csupán akkor pillantok rá, amikor válaszol. Halványan rámosolygok.
- Nyugodt voltál. Már nem vagy annyira az – javítom ki finoman. Nem mintha belelátnék, csak feltételezem, hogy kevésbé nyugodt egy ilyen kudarc után. Ám láthatja rajtam, hogy nem fogok belemélyedni ennek a részletezésébe. Inkább figyelek arra, amit a továbbiakban mond. És azt, ahogyan teszi. Azt tudom, hogy negatív élmény, de hogy pontosan miféle azt nem. Eléggé ijesztő az tény, nem csodálom, hogy nem szereti felidézni.
- Értem, tehát segített – bólintok egyet, és én ennyivel ki is egyeznék, ám folytatja. A növény eltűnést én sem tudom megmagyarázni, a felszínre kerülést azt már igen, az egyértelműen a víz intézte. És ó, hát igen, a légzés.
- A víz segített a felszínre, az biztos. Simán tudsz majd haladni a vízben anélkül, hogy bármit is csinálnál. És igen, tudsz lélegezni alatta. Az nagyon klassz, bár ijesztő elsőre – rámosolygok igyekezvén oldani a benne keletkező feszültséget emiatt. – Gondolj bele, simán búvárkodhatsz majd bárhol, bármeddig.
Tovább gondolkodom, hogy mi segíthetne, eszembe is jut az elemis lény, amire Edith eléggé kirobbanóan reagál. Csupán fogalmam sincs, hogy mit.
- Maxwell? – kérdezek is vissza kapásból. Elképzelésem sincs róla, hogy az meg kicsoda-micsoda. Azt se tudom, hogy milyen lénye van a lánynak ha már itt tartunk. Mindenesetre kicsit szokatlan, hogy nincs itt vele. Emlékszem Benito itt sertepertélt körülöttem, amikor a legelső gyakorlatokat végeztem és vizet idéz….ó! Hát persze! Nem irányítani tanuljuk meg először, hanem előhívni. De buta vagyok!
- Oké, van egy ötletem. Tudod milyen érzés ha vizes a tenyered, vagyis most is az … na várj egy kicsit – kezdek bele a felvázolásába a tervemnek, majd rögtön abba is hagyom azt. Nem lesz az úgy jó. A lány kezére koncentrálok, és szépen elpárologtatom róla a vizet, hogy száraz legyen. Na, kezdjük előlről. – Szóval koncentrálj arra, hogy milyen érzés amikor vizes a tenyered, képzeld el. Ha már úgy érzed, hogy vékony réteg borítja, még ha nem is láthatóan, akkor pedig sűrítsd be egy pontba. Mintha labdát tartanál. Idézzünk vizet a semmiből.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Edith Ixchel Payne
Diák Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Negyedikes diák


Bohóchalacska
offline
RPG hsz: 68
Összes hsz: 236
Írta: 2019. október 24. 21:06 | Link

Laura
Én

Csak picit vállat vonok a kijelentésére, hiszen igaza van, és ezt ő is tudja. Hozzá vagyok szokva ahhoz, hogy olyan dolgok rosszul mennek amiket tanulni kell, viszont az hogy most az elemem irányítása nem megy valahogy árulásnak tűnik. Úgy érzem, mintha elvesztettem volna a lábam alól a talajt, hiszen amíg eddig pontosan tudtam mit (vagy mit nem) várhatok el a víztől, most hirtelen remélni kezdtem - egyszerre túl sokat. Hozzá vagyok szokva a gyakorláshoz, a kudarcokhoz, mégis, valamiért amikor elképzeltem mire lehetek így képes, sokkal egyszerűbbnek tűnt a dolog mint ténylegesen megtanulni elérni elemem fölött az irányítást.
Nem megyek bele túlságosan a részletekbe, ám kitérek minden (szerintem) lényeges elemére a történteknek. A mosolyt csak halványan viszonzom, de a szememig ér, tekintetem pedig lassan siklik Laura arcáról vissza a vízre. Egyszerre szeretnék ugrani egy bombát a legmélyebb tengerbe, és gondolok aggodalmasan is arra a pillanatra, amikor tényleg, önszántamból próbálom majd ki a búvárkodást. De hát hol van az még, ha megmoccantani sem bírom a vizet, ne akarjak beleveszni, nem igaz?
- Öhm, Maxie, a kisbéka, tudod - pillantok fel rá, miközben megpróbálok visszaemlékezni, hogy említettem vagy mutattam-e már neki. Az arckifejezése alapján nem. - Van egy kis levelibékám Maxwell, egészen pontosan II. Vizenyős Maxwell, és az ebilenem, Iridis megnyalta, amitől szegény majdnem sokkot kapott.
Hümmögve bólogatok ahogy új lendülettel kezd el magyarázni.
- Köszi - motyogom ahogy megszárítja tenyerem, majd megkeresem tekintetét, és egy hosszú pillanatra fogva tartom. Talán bátorságot próbálok belőle gyűjteni? Nem tudom. Ezután egy mély sóhajjal fordítom fejem lefelé, számat beharapva igyekszem azt tenni amit javasolt.
Bámulom kinyújtott jobb tenyerem. Bizonytalankodva mit is kéne keresnem, tekintetem végifut a vonalakon, ráncokon, mélyedéseken. Ujjaimat picit megmozdítom, figyelem ahogy az izmok összehúzódnak bőröm alatt, dombocskák süllyednek be és mellettük újak keletkeznek. Mint egy térkép - merül fel bennem a hasonlat, talán kicsit még el is mosolyodok rajta. Nem siettetek semmit, lasan, óvatosan idézem fel magamban a nyirkos, vizes emléket, és mitha hegyről csorogna le a kis patak, ujjvégemről egy alig látható vízcsepp indul meg tenyerem közepe - a térképem leendő tavacskája - felé. Pislogok, még a lélegzetemet is visszatartom, hátha csak rosszul látok, és ez az egész nem is történik meg igazán. Azonban a cseppecske még mindig ott van, sőt, még egy áttetsző petty csatlakozik hozzá, majd még egy. Öt ujjamról öt kicsit cseppecske gyűlik össze és alkot középen egy borsónyi vízgömböcöt. Érzem ahogy a tarkómon felállnak a kis babahajszálaim, és a hátamon is végigszalad valami megmagyarázhatatlan, egyszerre ijesztő és boldog érzés.
Tenyerem megbillentem, a csepp lefolyik és a fűre cseppenve eltűnik szemem elől.
- Sikerült - bukik ki belőlem hitetlenkedve, majd pótlom az elmaradt lélegzetvételeket. Elkerekedett szemekkel pillantok fel Laurára, majd vissza a tenyeremre, és ismét próbálkozni kezdek, észre sem veszem mekkora vigyor ül ki az arcomra, csak a növekvő cseppet figyelem tenyerem közepén. Szabálytalan, remegős és azzal fenyeget hogy a legkisebb figyelmetlenségtől darabora szakad, de ott van. Ott van. - Ott van.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
Prefektus Navine, Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 776
Összes hsz: 2684
Írta: 2019. október 27. 18:36 | Link

Edith




Nem kezdem el ecsetelni a lánynak, hogy később olyan lesz ez, mint egy lélegzetvétel. Nem hiszem, hogy most nagyon javítana a kedélyállapotán, hogy tudja, hogy még milyen sok munka áll előtte. És addig mennyi kudarc fogja érni. Minél többet gyakorol annál könnyebb lesz, csupán rá kell éreznie.
- Amúgy nekem is sok időbe telt mire rászántam magam, hogy kipróbáljam a víz alatti légzést meg ilyeneket – súgom oda a lánynak, hogy tényleg nem sürgős neki semmi sem, amúgy is mindenki a saját tempójában halad. Én csak egyet tudok tenni, tanácsokkal ellátni, megosztani vele az én dolgaimat, amikből remélhetőleg okul, leszűr belőle dolgokat és a saját stílusára formázza.
- Klassz neve van, és nem csodálom, hogy a frász törte ki Iridistől – vigyorodok el a történet hallatán, majd összeráncolom a homlokomat egy kicsit. Ebilen, ebilen, ú ők nagyon menők valamiért, de miért is? – Nem ők azok, akiknek a tollával lehet színesen írni? Mintha az ebilen lenne az, vagy nem?
Töprengek még egy darabig, majd visszaterelődnek a gondolataim a mostani helyzethez, és előállok a megoldással. Remélem, hogy tényleg megoldás. Edith szugerálni kezd, én pedig derűs nyugalommal viszonzom a pillantását, amíg el nem vonja a tekintetét, és próbálkozni nem kezd. Mozdulatlanul figyelem hol a lány arcát, hol pedig a tenyerét. Még akkor sem mosolyodom el, amikor meglátom az első cseppet megjelenni, nehogy elvonjam ezzel a reakcióval a figyelmét. Egy cseppet követ még egy, majd egy pici vízlabdaccsá állnak össze, végül pedig a füvön köt ki.
- Bizony, nagyon szép volt – dícsérem meg szélesen mosolyogva a lányt. Maga a vízgömb is, meg az, ahogy csinálta az is. Újra próbálkozik, láthatóan feldobva a sikerélménytől. A forma nem tökéletes, de ugyan kit érdekel az most? A lényeg, hogy vizet idézett a semmiből.
- Ott bizony! Nagyon ügyes vagy! Viszont ne merítsd le magad, inkább hagyj szünetet két próbálkozás között, hogy fel tudj töltődni, nehogy gond legyen belőle – figyelmeztetem erre, hiszen én sajnos jártam már úgy, hogy nem figyeltem erre, annyira örültem a sikernek. Edith még egy ideig gyönyörködik a művében és persze vele együtt én is, majd ugyanarra a sorsra jut ez a kis labda is, mint az előző, a földre hull. Kezd lehűlni az idő amúgy is, szóval egy darabig még beszélgetünk a vízparton ülve, majd inkább arra a döntésre jutunk, hogy ideje visszatérni a meleg kastélyba. Útközben persze, hogy folytatjuk a vizes sztorizgatást teljesen feldobottan a sikerélménytől.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ophelia Carolina Brown
KARANTÉN


Brownie
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 596
Írta: 2019. november 18. 22:16 | Link

Bánki Barnabás - fogom a kezed, nyugi - stiló

Hangosan felnevetek a következtetésén, de csak legyintek egyet, mert ő is és én is tudjuk, hogy ez egyáltalán nem így van. Szép lenne, hogyha régóta a legjobb társaságot, amit kaphattam legyengézném, főleg, hogy egyáltalán nem lenne igaz a férfira. Kicsit szétszórt és szerencsétlen, mégsem gyenge, mert mindezek ellenére próbálkozik és teszi, amit tennie kell. Nem szégyell semmit, őszintén elmondja, hogy mielőtt eljött volna az állatok végtermékének szagában szaladgált fel s alá, és próbálta helyre hozni a házát. Ki mondd el ilyet bárkinek is?
A nevem máshogy hagyja el ajkait, mint ahogy eddig, mintha ízlelgetné, mintha mást akart volna mondani, mint amit eredetileg kimondott. Egy mosollyal köszönöm meg neki némán. Türelmesen várom meg, amíg egyszer kezemre, majd arcomra, végül ismét kezemre néz, végül elfogadja, hogy aztán el is engedje és ott hagyjon. Ez nem volt valami hosszú életű dolog, de mindenképpen mellette szól, hogy a számlát rendezte. Amint visszatér mellém, mindennemű természetességgel kulcsolom össze ujjainkat, mert bár nem ittam sokat, lépteim ebben a magassarkúban mégis olyan bizonytalannak érződnek. Talán becsiccsentettem egy kicsit.
Szóval, ha csak Barnabás nem húzza el kezét, kézen fogva lépünk ki a fulladt és nyomott pubból. A friss levegő szinte pofán csap, és rögtön kezd kitisztulni a kép előttem. Az égen milliónyi csillag villog, a Hold gyéren világít, de nem is baj, ez így pont tökéletes, legalább nem égeti ki a szemem. Barnabás kérdésére oldalra sandítok, és egy szende mosoly kíséretében válaszolok.
- Én tudom - kezdem el húzni magam után a férfit, ahogy megszaporázom lépteimet a falu széle felé. - Gyere - mosolyom kiszélesedik, ahogy egyre közelebb és közelebb érünk a helyszínhez, amíg végül meg nem látom a tó vízét haloványan csillanni a Hold fényében. - Megjöttünk - engedem el Barnabás kezét és indulok el határozott léptekkel a stég felé.
- Szeretek itt lenni - fordulok hátra a vállam felett, hogy a férfira nézhessek. - Nyugodt, csendes, és ilyen tájt soha nincs erre senki.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bánki Barnabás
KARANTÉN



offline
RPG hsz: 210
Összes hsz: 613
Írta: 2019. november 18. 23:04 | Link

Carolina
Psszt.



Kissé megilletődve veszi a kézfogást, de az ital által nyert bátorságnak köszönhetően, eszében sincsen elereszteni a nőt. Hogy is ne, aztán megint hosszú évek múlva futnak egymásba újra. Szó sem lehet erről, meg szerencsére munkahelyüknek köszönhetően is lehetetlen küldetés lenne.
Követi a szőke minden lépését és valahol félúton tudatosul benne, hogy bizony éppen odatartanak, ahova ő is irányította volna a sétát, ha rajta múlik. Ez a hely napközben is a béke szigete, ilyenkor pedig főleg annak nevezhető. Érdekesnek tartja, hogy a nővel ennyire egyre gondoltak, s újfent nagyon bántja, hogy annak idején nem volt lehetőségük jobban megismerkedni.
Ahogy a puha, aprócska kéz kicsúszik az övéből, rögtön hiányolni kezdi, pedig tudja, hogy nincs joga. Mégis, mint egy elárvult kiskutya úgy néz Ophelia után, aki a stégen állva még szebbnek tűnik, mint eddig. A Hold fényének játéka a vízen, az állatok halk moraja, mind olyan környezetet varázsolnak köréjük, mely még Barnabást is megihleti.
Nem szól semmit, csak egy mosoly kúszik arcára, melyet ma még biztosan nem láthatott a nő. Tulajdonképpen, talán az elmúlt években senkinek sem volt hozzá szerencséje. Lassan, ám mégis határozottan indul el Ofi felé, s mikor odaér hozzá, bal kezének mutatóujját a nő álla alá csúsztatja, hogy egy enyhe nyomás segítségével arra kényszerítse, hogy megemelje a fejét. Szavak helyett most cselekedettel kommunikál, ha a nő nem tolja el, akkor közelebb hajol hozzá és ajkait egy bátortalan, puhatolózó csókra invitálja.
- Ne haragudj, de ahogy itt álltál.. - lép el végül szabadkozva, a rövid ám számára annál jelentősebb pillanatból. - Megbabonáztál - fejezi be mondatát, majd egyet lép hátra és tekintetét a vízre tereli.
- Én is ide akartalak hozni - sandít le végül a másikra. Ezt a helyet annak idején id szerette és nagyon örül annak, hogy a felgyorsult mugli világ ellenére bizony vannak még ilyen csodák az ő világunkban.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ophelia Carolina Brown
KARANTÉN


Brownie
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 596
Írta: 2019. november 19. 09:38 | Link

Bánki Barnabás - jóóóó - stiló

Kézen fogva sétálunk a tóig, ami nyugodt valóban, de a legfontosabb egy lélek sincs itt rajtunk kívül. Oké, a bogarak nem számítanak, ne meg ők nem is sok vizet zavarnak jelenleg. A stégre sétálok, bambultan bámulom a vizet, és a keserű érzés a semmiből csap le rám. Egyedül vagyok jelenleg. A férfi akiért meghaltam volna elhagyott, a férfit aki meghalt volna értem, én hagytam el. Nincs igazság a világon, hiába vagyok tisztában azzal, hogy én csesztem el az egészet, mert valahogy nem tudok megülni a fenekemen soha, amikor azt kéne. De még mennyire, hogy azt kéne. És mondjuk... nem, nem is vagyok egyedül. Barnabás itt van, akinek határozott, de egyáltalán nem sietős lépteit hallom a hátam mögül. Egészen addig nem foglalkozom a ténnyel, hogy felém jön, amíg meg nem érzem mutatóujját állam alatt, ami arra kényszerít, hogy fejemet kissé hátrabiccentve tekintsek fel rá. Megérzem ajkait a sajátjaimon, szemeimet lehunyom és már éppen kiélvezném a dolgot, az őszinte csók adta csodákat, kezeim is mozdulnak, amikor eltávolodik és rögtön szabadkozni kezd. Na, ez az én szerencsém.
- Nem haragszom - lépek közelebb hozzá, hátha megmaradt még a bátorságából valami, hátha szerencsénk van és egy olyan estét tölthetünk el együtt, ami mindkettőnknek jelent valamit. Az, hogy mit rajtunk áll, nem kell ugyanannak lennie, sőt! De ki mondta, hogy az életet nem lehet élvezni egy stégen is, csak egy négy csillagos étteremben? - És köszönöm - a bókra egy enyhe pír üti fel fejét az arcomon, és bár én be tudom a bornak, nem hiszem, hogy Barnabás is annak tudná be, ha egyáltalán észreveszi a körülöttünk lévő gyér fényben.
- Valóban? - emelkedik meg a szemöldököm kérdőn, ahogy még egyet lépek felé, majd kezét ismét megfogom. A stég széle felé kezdem el húzni, majd odaérve lehuppanok a szélére. - Különös, hogy ennyire egyre gondoltunk. Látod? Nem is olyan rossz, hogy csak ketten vagyunk, Barnabás - mosolyodom fel a férfira őszintén. Nem, tényleg nem rossz.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bánki Barnabás
KARANTÉN



offline
RPG hsz: 210
Összes hsz: 613
Írta: 2019. november 19. 13:16 | Link

Carolina
Mostezmi!?



Most nincsenek virágok, nincs napsugár, a fák már levetették díszes koronájukat, s az éj leple alatt, takarót képeznek a föld felett, melyen lépkedve szinte nesztelen képes megközelíteni a nőt. Ám a fából készített stég minden rezdülése elárulja, hirtelenjében úgy érzi magát, mint egy elefánt a porcelán boltban. Mikor elindult, céltalan tette. De ahogy egyre közeledett, ahogy a nő sziluettjéből egyre többet tudott beazonosítani, elkapta egy érzés, amolyan most vagy soha féle.
Ezért meri megtenni azt, amire talán egyikük sem számított, főleg nem egy órával, vagy többel ezelőtt. Ám nem húzza hosszan, éppen csak megízleli a bormámoros ajkakat, aztán elválik tőlük, hogy kissé zavarban távolodjon el.
Mikor a nő közelebb lép, elméje kicsiny részében felvillan, hogy talán távolodnia kellene, mégsem teszi. Csak ott áll, egy pillanatra tekintete elkalandozik a messzeségbe, de amint meghallja újra a szőkeség hangját, minden figyelme ismét ráterelődik.
Valóban.
Ophelia nem csak messziről igéző, hanem valami különös aura lengi körül akkor is, mikor éppen csak egy hajszálnyira van az embertől. Barnabás visszagondol arra, hogy mikor rájött a pubban, hogy csak ketten lesznek, legszívesebben hazáig nyargalt volna, s egy elfojtott mosollyal nyugtázza magában, hogy milyen jó, hogy nem volt nála nyúlcipő.
– Azért biztos meglett volna annak is a varázsa, ha csapatépítésként az asztal alá isszuk magunkat – vicceli el a helyzetet, miközben leereszkedik a nő mellé. – Meg gondolj bele, ha valaki annyira elázott volna, simán lehetett volna egész tanévben ezzel cinkelni – folytatja tovább a gondolatmenetet és halkan felnevet. Igaz kinőttek már ebből, elvileg, de biztosan nem hagyta volna ki, hogy ugrassa mondjuk Ofit vagy Emet, ha valami ultrakínos dolgot csinálnak az alkohol miatt.
– Sokat voltam itt, mikor idejártam, ide menekültem az őrült rajongók elől, tudod… - vált témát, de azért megmarad annál, hogy viccesebbre vegye a figurát. Közben pedig arra gondol, hogy nem az számít, hogy egy hatalmas óceán partján gyönyörködsz a naplementében, vagy lopott perceidben egy pici tó kacsáit nézed. Csak az számít, ül-e melletted valaki. Szerencsésnek érzi magát, hogy Ophelia megtisztelte azzal, hogy az őszi hideg ellenére itt ücsörög vele. Csak nem tud igazán mit kezdeni ezzel a pillanattal.
Utoljára módosította:Bánki Barnabás, 2019. november 19. 13:17 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ophelia Carolina Brown
KARANTÉN


Brownie
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 596
Írta: 2019. november 19. 14:51 | Link

Bánki Barnabás - bárcsak tudnám - stiló

Ahhoz képest, hogy a férfi mekkora szerencsétlennek állítja be magát, valahogy ajkai mégis megtalálták az enyémet. És bár csak sebtében érezhettem az alkoholos ízt, mégis jól eső melegség árasztja el bensőmet. Nincs remegés, mégis valahogy ez az apró csók is arra késztet, hogy mosolyogjak, miközben leülünk, mikor már ülök, és akkor is, amikor a férfira emelem a pillantásomat.
- Ne reménykedj - nevetek fel hangosan. - Én például sosem iszom annyit, tudom a határaimat - forgatom meg szemeimet, majd kissé összehúzom tekintetemet, miközben a férfi arcát fürkészem. - De téged szívesen látnálak mondjuk az asztalon énekelgetni... Barcika - széles mosolyra húzom számat, de a nevetést próbálom magamba fojtani, hogy véletlenül se engedjem kitörni, hiszen így is csúnya játékot játszok most ezzel, de nem tehetek róla. Olyan aranyos, amikor mérgelődik! Bár azt meg kell hagyni, hogy én is partner lennék az egyik kolléga, esetleg kollegina cikizésében, ha ez egyszer előfordul. Mert ugye, mi hozza össze a legjobban az embereket? Az együtt nevetés, és szerintem, ha egy ilyen helyzet valóban megesne, akkor lenne min nevetni. Mondjuk valami különleges oknál fogva engem ma este csak Barnabással hozott össze az élet, mégis ugyanolyan jól érzem magam mellette, mintha valamelyikünk, az előkészítős tanári karból, karaoke estet csinált volna a pubban.
- Ohóóó, akkor bizony nagyon gyakran lehettél itt - bólintok felé egy határozottat. - Szerintem még fanklubod is volt - ingatom meg fejemet lehunyt szemekkel. Simán kinézem az akkori lányokból, hogy volt neki, és talán nem csak pár elvetemült lány lépett be, hanem mondjuk a szerényebb fajta is, csak azért, mert nekik is bejött a srác. Szép dolog ez a szerelem, nincs mit tenni.
- Zavarban vagy? - pillantásommal a tó vizét fürkészem, csak egy másodperc erejéig sandítok oldalra, hogy láthassam a férfi reakcióját, de végül úgy döntök elég a hangját hallanom majd ahhoz, hogy ez kiderüljön. Két kezemmel hátam mögött támaszkodom meg, fejemet hátravetem, hogy feltekintsek az égre.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bánki Barnabás
KARANTÉN



offline
RPG hsz: 210
Összes hsz: 613
Írta: 2019. november 19. 16:54 | Link

Carolina
Örülök, hogy te se érted.



- Nézzél már rám, szerinted csak részegen jutok el abba az állapotba, hogy asztalon táncoljak és énekeljek? - rázza meg fejét hitetlenkedve. Hát csak vissza kell gondolni a találkozójuk első pillanataira, amikor totál hülyét csinált magából. Arra alapozva is lehet tudni, hogy Barnabás bármikor kapható valamire, amivel hülyét csinálhat magából. Bármikor.
- Mintha tört szúrnál a szívembe, mikor így hívsz - oda is kap az említett testrészéhez és minden színészi tudását bevetve, prezentálja, hogy mennyire nem szép dolog felhasználni ellene ezt a nevet. Sokkal jobban élvezi, mikor a nő teljes nevét mondja, van benne valami különös dallam egy kevéske sejtelemmel. Imádja.
- Most, ugye csak szivatsz? - Ő ezt csak viccnek szánta, ugyan ki elől menekült volna? Sose érezte magát akkora májernek, hogy egyáltalán legyen olyan nő, akit érdekel. Erre tessék. Ennyi idő után kell megtudja, hogy voltak az iskola falain belül olyan elvetemült némberek, akik akár még fanklubbot is képesek voltak alapítani? Vissza kell mennie az időben, mondjuk úgy azonnal..
- Oph.. Carolina - fordítja fejét a mellette lévő nőre, aki úgy néz ki ebben a pózban, mintha éppen a Hold fényében sütettné magát.. - Gyakorlatilag attól a pillanattól fogva zavarba vagyok, hogy odaértem a pubba és megláttalak.. - nevet fel halkan. Hogyne lenne abban, hiszen szinte látta maga előtt, ahogy a nő kígyóként - haha- bekebelezi és összeroppantja. Ezzel ellentétben meg itt ücsörögnek a stégen és még az is kiderült, hogy Ophelia nem csak jó fej, de az egyik kedvenc helyük is közös.
- Igazából, kellemeset csalódtam - közli egyszerűen a tényt, amit biztos, hogy magyaráznia kell majd a nőnek, de áll elébe. Legalább nem némaságba burkolózva fognak ücsörögni egymás mellett, mint két szerencsétlen tinédzser, akiknek fogalma sincsen, mit kezdjenek egymással.
- Nem fázol? - nem örülne neki, ha a nő miatta fel avagy megfázna. Sajnálatos mód, a húsleves készítésében nem jeleskedik, így nem tudna segítséget nyújtani a gyógyulásban.. Legalábbis így biztosan nem.
Utoljára módosította:Bánki Barnabás, 2019. november 19. 16:55 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ophelia Carolina Brown
KARANTÉN


Brownie
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 596
Írta: 2019. november 19. 20:34 | Link

Bánki Barnabás - valóban remek, hogy egyikünk sem - stiló

- Gondolom nem - nevetek fel rögtön, ahogy elém kerül a jelenet. Egy teljesen józan Barnabás felpattan a pub egyik asztalára, neki áll ropni valami szeletelős zenére, végül az üveget szája elé emelve kezdi el ordítani a dalszöveget. Lelki szemeim elé kerülő kép miatt még jobban kitör belőlem a nevetés, és hallom, ahogy a víz visszaveri az egészet. Ha lakik véletlenül valaki a közelben, akkor elnézést kérek, de lehetetlen visszatartani.
- Sajnálom, Barnabás - vonom meg vállamat kissé, miközben rásandítok. - De sajnos lehetetlen ettől a gyönyörűségtől megszabadulni. Örök életedben kísérteni fog - nevetésem csillapodik ugyan, de egy széles mosoly még ugyanúgy arcomat ékesíti, főleg, hogy a férfi minden tudását bevetve ájuldozik nekem a becenév miatt. A visszakérdezésre ismét csak megvonom a vállamat egy sejtelmes mosoly mellett, mert komolyan nem tudom, de amilyen elvetemültek voltak a lányok, simán kinézem belőlük.
- Remélem igen - kuncogok egy halkat. - Lehet féltékeny lennék, amiért engem nem hívtak - úgy csinálok, mint aki tényleg elmereng a dolgon, majd durcás arcot vágva fújtatok egyet. - Hallatlan, hogy nem hívtak meg! - csattanok fel hirtelen, mert azért lehet, hogy akkoriban nem olyan voltam, mint most vagyok, de így sem voltam annyira népszerűtlen. Elvárhatom, hogy meghívjanak egy olyan klubba, amit az én agyam kreált pár perccel ezelőtt, nem? Szerintem is. Akkor meg nincs miről beszélni, és kapják be a többiek, amiért kihagytak belőle.
- Ezt bóknak veszem - hunyom le szemeimet mosolyogva. Valamiért tetszik, hogy most már Barnabás hív Carolinának. Az ő szájából őszintének hangzik ez a név, kedvesnek. Van valami abban, ahogy kimondja, olyan érzésem van tőle, mintha különleges lennék a nevem által. Pedig egy egyszerű névről beszélünk, ráadásul középsőről, nagyon ritkán használom.
A férfira kapom a fejemet, megilletődött tekintetemmel egyetemben, ajkaim kissé elnyílnak egymástól, ahogy bevallja, márpedig ő kellemeset csalódott. - Mit hittél? - nevetek fel hitetlenül. - Hogy elevenen felfallak? - még karjaimat is széttárom. Valóban ijesztő lehetek a határozottságommal a többi embernek, de embert még esküszöm nem ettem és valamiért nem is hajlok a kannibalizmus felé. Tekintetem megenyhül, ahogy megkérdezi fázom-e, majd bólintok egyet, de választ sem várva csúszom hozzá közelebb, tekintetemben némi huncutsággal, hogy mellé érve hozzábújhassak, fejemet a vállára hajthassam. Tudom, hogy nem szép dolog ez tőlem, de amikor megfogta a kezemet olyan mértékű nyugalom járt át, amit át szeretnék érezni még egyszer. Nem csalódtam...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bánki Barnabás
KARANTÉN



offline
RPG hsz: 210
Összes hsz: 613
Írta: 2019. november 19. 21:43 | Link

Carolina
Csak kiderül.



– Azt hittem minimum alapítótag voltál – nevet fel szemtelenül. Valahogy nem tudja ezt az egészet elképzelni. Sosem érezte azt, hogy népszerű lenne. Soha nem járt úgy az iskola falai között, mint a legnagyobb vagányok. Ő mindig egyszerű lélek volt, néha talán túlságosan is egyszerű, azért lett ennyire esetlen.
– Hát simán kinéztem volna belőled, igen – mit hazudjon? Eddig sem titkolta a nő előtt, hogy volt benne némi félsz, izgatottság és zavartság. Hát most még kerekperec ki is mondja, mert úgy gondolja, hogy Ophelia ez jót fog nevetni ezen. – Tudod olyan végzetasszonya típus vagy, így elsőre – talán nem kellene ezt mondania, de nem igazán gondolkozik. A nő kérdezett, Barnabásból meg csak úgy jönnek a szavak, melyeknek csak remélni tudja, hogy nincsen súlya. Csalódott. De kellemesen, ahogy már mondta. Örül, hogy így lett, talán túlságosan is.
– Óóó – a nő bújása meglepi. Ő arra gondolta, hogy kabátját kölcsönadja, aztán rendben lesznek. De nem. A szőkeség bújik hozzá, mint egy kiscica, Barnabás meg csak ül ott, mint valami gyökér. Aztán, hogy mégse legyen annyira béna ez a jelent, esetlenül átkarolja a nőt és ha van még közöttük némi hely, akkor azt megszünteti.
– Szerintem veled kivételt tettem volna – szólal meg végül pár percnyi néma ölelkezés után. – Nem tudtam volna arra koncentrálni, hogy tanuljunk – szája mosolyra görbül, bár arcát nem fordítja a szőkeség felé, hanem a tó vizét fürkészi. Akkor nagyon haragudott a háztársára, mert kérésre is megértette volna, hogy ne találkozzon Opheliával. Ám kezdi érteni, hogy miért is kapta azt a mérget.. A sors nem akarta, hogy akkor a könyvtárba menjen, mert tudta, hogy most sokkal életbevágóbb kettejük találkozása.. Legalábbis szeretné ezt hinni ebben a pillanatban.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ophelia Carolina Brown
KARANTÉN


Brownie
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 596
Írta: 2019. november 19. 22:01 | Link

Bánki Barnabás - remélem - stiló

- Még lehetek - csettintek egyet nyelvemmel vidáman, és fejemben már körvonalazódik is meg az egész. Az első tag, akit felkérek, hogy fogadja el a tagságot biztosan Emily lesz, mert fogadni mernék, hogy ő benne lenne az ilyenekbe, és nem is utál, amiért kamu jártam a szerelmével, szóval sínen lehetünk. Hát ne vicceljünk! Sínen is vagyunk, meghívom a klubba és már leszünk ketten, így nem kell különösebb ok arra, hogy leüljünk kávézni és beszélgetni. Klubgyűlés kérem!
- Ez kedves - kuncogok fel halkan, szinte akaratlan az egész. Valamiért mindenkiből ezt a reakciót hozom ki. - Te aztán tudod, hogy bókolj egy nőnek, Barnabás kedves - lököm meg vállát kicsit vállammal. - Az őszinteséged lenyűgöz - vallom be neki a gondolataimat mosolyogva. Valóban dicséretreméltó és jól is esik, hogy őszintén elmondja mit hitt és gondolt rólam, amikor először meglátott és talán el is hiszem neki. Pedig amúgy teljesen jó fej vagyok, csak a szőke haj, kék szem és határozott kiállás nem mindenkinek tetszik. A nők legtöbbje például ki nem állhat, a férfiak pedig néha esküszöm félnek tőlem, pedig még esélyt sem adtak arra, hogy megszólaljak. A legközelebbi randira animágusi alakban fogok megérkezni, bárkivel is legyen, akkor majd félhet. Tök igazságtalan az élet.
Kell várnom egy kicsit, mielőtt megérezném Barnabás érintését a hátamon, de nem bánom, mert legalább eljutott idáig, és egészen hamar. Azt hittem minimum ki fog futni a világból, de nem, és ez nagyon jól esik, mert érintésére megint megszáll valami megmagyarázhatatlan és mérhetetlen nyugalom. A nyugodalmas csendet, mert hogy én behunyt szemekkel élvezem a körülöttünk motoszkáló állatok hangját, Barnabás rekedtes hangja töri meg. Felpillantok rá, már amennyire testhelyzetem engedi, végül elmosolyodom.
- Nos, ezzel nem vagy egyedül - eltávolodom tőle pár másodpercre, hogy egyik kezemet tarkójára csúsztathassam, majd zavartalan kezdjek el játszani a hajával, miközben államat vállára teszem. - Régen legalább nem hittél volna végzetasszonyának. Teljesen más voltam, mint most - az utolsó mondat csak suttogva hagyja el ajkaimat. - Vajon mit csináltál volna akkor, ha nem tanulunk, Barnabás?
Utoljára módosította:Ophelia Carolina Brown, 2019. november 19. 22:02 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bánki Barnabás
KARANTÉN



offline
RPG hsz: 210
Összes hsz: 613
Írta: 2019. november 19. 22:25 | Link

Carolina
Rajtad áll.



Szóval csak eljut addig, hogy megtegye a kezdő lépést. Átöleli. Magához húzza, persze csak finoman, nehogy véletlenül összetörje – nem mintha képes lenne rá. – Úgy vigyáz a nőre, mint egy törékeny kis porcelánbabára, akihez csak akkor lehet hozzáérni, ha előtte aláírtál milliónyi papírt, melyben felelősséget vállalsz mindenért, ami történhet vele, míg a vigyázol rá.
Ophelia bája, szavai és természete úgy kebelezte be Bánkit az este folyamán, hogy a férfi ezt észre sem vette. Mikor elindult otthonról, aligha számított arra, hogy itt fog ücsörögni a szőkeség mellett, de talán még legmerészebb álmaiban sem tett volna erre egy büdöskanyit se.
Jól érzi magát. Furcsa melegség járja át egész testét már csak attól is, hogy érzi a nő parfümének illatát. Ez most kell neki. Nagyon. S annyira igyekszik nem elrontani, próbál jó gyerek lenni, hogy félő éppen ezzel fog valami végzetes hibát elkövetni.
– Miért régen aranyos, copfos kislány voltál, rózsaszín tüllszoknyában? – kérdezi mosolyogva. Simán el tudná képzelni, ahogy a kis Ophelia futkos itt a tó körül. Természetesen valami fiúcskát kergetve, aki éppen nem engedelmeskedett neki.
– Nem tudom – elsőre ez jut eszébe.. Tényleg nem tudja, hiszen akkor sem volt egy macsó, csajozógép. – Szerintem hagytam volna, hogy te vedd kezedbe a dolgokat – tör ki belőle a nevetés végül, nem is figyelve arra, hogy azért ez eléggé kétértelmű mondatra sikeredett. Szegény feje, azt se tudja hol áll és a nő egyáltalán nincsen segítségére abban, hogy összeszedje magát. Közel van, a haját birizgálja, így néz rá. Hős Rómeónk pedig mindjárt elájul és nem csak azért, hogy így vegye rá a nőt arra, hogy szájon át lélegeztesse.
- Szóval itt inkább az a kérdés, hogy Te mit csináltál volna kedves Carolina - néz a nőre immár úgy, hogy testét amennyire tudja felé fordítja, ügyelve arra, hogy valamely ponton biztos, hogy továbbra is érintkezzenek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ophelia Carolina Brown
KARANTÉN


Brownie
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 596
Írta: 2019. november 20. 12:41 | Link

Bánki Barnabás - ennél jobban utalgassak? - stiló

- Hát... - elharapom a mondatot, ahogy visszaemlékszem régi önmagamra, aki még az iskolában sétálgatott folyamatosan egy könyvvel a kezében, hogy ne kelljen beszélgetnie a többiekkel, akik mindig megtalálták. Akkor még ugyanolyan kislány voltam, mint a körülöttem lévőek, így... - Végül is igen. Én is egy lány voltam a sok közül, mint most, annyi különbséggel, hogy talán már nő vagyok - tárom szét a karom nevetve, mert nem trafált annyira mellé. A hajam leggyakrabban valóban fel volt kötve, nem fektettem akkora hangsúlyt az öltözködésre sem, mégis valahogy megtalált a többi lány. Csak ugye a Barnabás fanklubba nem vettek be, amit örök sérelemként fogok megélni.
- Ejj, Bánki - csóválom meg a fejemet mosolyogva. - Hogy fogsz így valaha barátnőt szerezni? - felnevet, én pedig csak egy kuncogást engedek meg magamnak. A nevetése olyan őszintén és barátságosan cseng, hogy valamiért nehéz elképzelnem a férfit egyedül. Mármint szingliként egyedül, nem a szó rossz értelmében. Vicces lett volna, ha valóban rám hagyja a dolgot, mert akkor még azt sem tudtam körülbelül mi a férfi nem, nemhogy kezdjek velük bármit. Természetesen ez az évek során rengeteget változott, de akkor én is egy kislány voltam, aki nem tudta kezelni a férfiak randifelkérését. Szóval valószínűleg ültünk volna egymással szemben, totálisan zavarban és direkt másfele nézelődve, csak nehogy a másikra kelljen tekintenünk. Gyönyörű első randi lett volna, talán ennél még a tanulással is jobban járnánk, de mégis... jól esnek a férfi szavai. Ha akkor összejött volna a könyvtári tanulás, akkor vajon most mik lennénk mi Barnabással?
- Néztem volna rád, édesem, hogy mégis miért nem szólalsz meg - megvárom, amíg Barnabás ismét elhelyezkedik, végül kissé közelebb araszolva kezdem el ismét birizgálni a haját. - Mert én biztosan nem mertem volna megtörni a csendet, és talán észrevettem volna, hogy mennyire helyes is vagy - szelíd mosoly költözik arcomra, amit egyáltalán nem szeretek megmutatni másoknak, pedig tényleg van egy kedves oldalam is. Barnabás pedig - a bornak hála vajon? -, de egész este azt tapasztalhatja. - Nagy valószínűséggel, mindezekből kiindulva, hoppon maradtunk volna - nevetek fel halkan.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bánki Barnabás
KARANTÉN



offline
RPG hsz: 210
Összes hsz: 613
Írta: 2019. november 20. 14:47 | Link

Carolina
NE utálj.



- Ő, sehogy? - már kezd beletörődni abba, hogy ezt így rendelte el neki a sors. - Tulajdonképpen, ha belegondolok, eddig se én szedtem fel a csajokat - körülbelül kettő kapcsolatnak nevezhető valamilyen volt az évek folyamán. Igaz hosszan tartottak, de ha visszaemlékszik rájuk, mindkettő eléggé komolytalan volt. Még jó, hogy nem volt túlságosan bolond és nem hagyta magát úgy behálózni, amiből soha nem szabadult volna.
Kalandba is akkor keveredett, ha a csaj elég bátor és rámenős volt. De azt nem tudja, hogy miért alakult ki így az élete. Férfi példák voltak előtte bőven, s nem a töketlen fajták. Ő meg mégis ilyen kis szerencsétlen lett.
- Szóval, végre lett volna valaki, aki miatt nem a tanulást helyezem előtérbe és erre csak néztük volna egymást? Ez igen - nevet fel ismételten. Ez simán el tudja képzelni, magáról főleg, a nőnek meg elhiszi, hogy volt valaha ő is szerény és bátortalan hercegnő. - Hiába nem történt meg, simán beleillik az életutamba - néz le mosolyogva a nőre. Mivel Ophelia elég közel merészkedett már hozzá, így jobbját megemelve könnyedén eléri arcát, amit finoman megcirógat. Ennek köszönhetően érzékeli, hogy a hűvös levegőnek köszönhetően a nő pofija sem a legmelegebb. Így hát megtöri a kialakult helyzetet, amolyan Bánkisan.
- Gyere, hazakísérlek - búgja halk, kissé rekedtes hangon a szavakat, egészen közel a nő ajkaihoz. De nem csókolja meg, csupán vágyakozva felsóhajt, s lassan megmozdul.
Bánki úriember, Bánki nem nyomul, Bánki egy gyökér.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ophelia Carolina Brown
KARANTÉN


Brownie
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 596
Írta: 2019. november 20. 15:17 | Link

Bánki Barnabás - nem tudnálak - stiló

Szeretem, ahogy Barnabás megnyilvánul magáról. Nem mutatja azt, ami valójában nem ő, hanem egyszerűen elfogadta, hogy neki valamiért nehezebben megy felszedni a nőket, mint a többi férfinak. És mi ebbe a dicséretreméltó? Nem vágyik a könnyen megszerethető nőkre, egyszerűen úgy küzd, ahogy neki megy és teheti. Kívánom neki, hogy találja meg azt a nőt az életében, aki megérdemli ezt a mérhetetlen őszinteséget, ami a férfiben van.
- Hé! - kacagok fel kicsit széttárva karjaimat. - Nem tehetek róla, oké? - sóhajtok egy mélyet, ami bent is ragad, amikor megérzem lágy érintését arcomon. Kékjeimet Barnabás tekintetébe fúrom, de nem merek megmozdulni. Elérkeztünk oda, hogy nem merek kezdeményezni, nem merek csinálni semmit, nehogy balul süljön el a dolog. Induljunk ki abból, hogy hányszor maradtam saját hibámból, vagy legutóbb más hibájából hoppon. Köszönöm, de nem kérek többet. Érzem meleg leheletét ajkaimon, és amikor megszólal rekedtes hangja simogatja füleimet, bármennyire nem tetszik, amit mondd. Lehunyom pilláimat, majd egy mosoly kíséretében óvatosan, de lemondóan bólintok, nehogy véletlen kellemetlen legyen a helyzet.
Mindketten feltápászkodunk a stégről, majd az éjszaka gyér fényeiben indulunk el hazafelé. Nem fogom meg a kezét, a pár lépés távolságot is megtartom kettőnk között, pedig nagyon nehéz visszafognom magam az út alatt. Ha csak az érzésre gondolok, ahogy ujjai az enyémek közé csúsznak és megszáll a nyugalom szinte felfoghatatlan vágyat érzek arra, hogy megismétlődjön, de nem. Visszafogom magam, és a hazafelé utat is végig beszélgetjük, ugyanúgy nevetünk. Második találkozót ugyan nem beszélünk meg, amikor elválunk, de ahogy a távolodó férfi alakot nézem, biztos vagyok abban, hogy találkozunk még. Vagy így, vagy úgy, de fogunk.
Utoljára módosította:Ophelia Carolina Brown, 2019. november 20. 15:17 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Emily Dorothea Fisher
Házvezető Eridon, Tanár, Mestertanonc Tanár, Bogolyfalvi Tanács tag, Edictum szerkesztő, Karácsonyi Manó, Navigátor, Staff, Avatarfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


Littlebird | Millie
offline
RPG hsz: 379
Összes hsz: 1045
Írta: 2020. február 1. 10:09 | Link

Piroska
Ruházat

Úgy döntöttem, hogy ma igencsak hatékony leszek, ami azt jelentette, hogy végre megcsinálom az akadályverseny tervrajzát, kitalálom, hogy hány állomás legyen, és ki hol helyezkedjen el. Ez egy amolyan hagyományteremtő kezdeményezés lenne a Shanes-ben, egy délutáni kincsvadászat, aminek a végén este tábortűz körül sütögetünk, és a szépen kérem Ezrát, szerintem még rémmesét is mond. Az ő hangja olyan jól beleillik, de ha meg nem szeretné, akkor akár elhívhatnánk a színházból is valakit. Tudom, kicsit előre szaladtam, de már napok óta ezen agyalok. Jól kell csak összerakni, ennyit mondtak, így most, itt az idő, hogy terepszemlére menjek.
Eredetileg úgy terveztem, hogy elhívom magammal Opheliát is, hátha nem unja még a jelenlétem az életében, hogy segítsen, de aztán rájöttem, hogy most, így az elején egyelőre még csak a nő idejét venném el, nem igazán lenne sok értelme a dolognak. Szóval én, és a zsebemben tartott unikornis és láma figurák - velük szoktam jutalmazni a lányaimat - kivonultunk a tett helyszínére. Itt szépen kipakoltam őket és egy-egy baziteo-val megfelelő méretűre növesztettem a kis műanyag figurákat. Mintha lenne egy saját unikornis hadseregem. Már csak az elrendezés a kérdéses.
Tíz állomást írtam fel, így két unikornis kivételével a többit tovább bűvölöm, hogy mozogni is tudjanak. A kettőt saját kézzel pakolom arrébb, a tűzrakóhoz és a padokhoz helyezve őket. Ez az este vége ugye. A többiekkel pedig elindulok az első pont felé. Ez lesz az üdvözlő állomás, és az első feladat is, így a Shanes-hez legközelebb eső pont, ahol olyan embernek kell állnia, aki egyből tud menni előkészülni, amint az utolsó csapat is elhagyta őt. A füzetembe mélyedve jegyzetelek, miközben a bűvölt unik és lámák körülöttem pattognak, és lelkesednek.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Farkas Piroska Beáta
KARANTÉN


Pirinyó
offline
RPG hsz: 25
Összes hsz: 154
Írta: 2020. február 1. 11:10 | Link

Emily


Igen csak érdekes volt ez az idő, amit eddig a kastélyban töltöttem. Harmadik napja vagyok itt, ami nem is lenne baj, de 33 centisen igencsak bonyolult az ismerkedés. Persze nem lehetetlen, ez tény.
Egy-két emberrel már találkozott is, életében először és azt is ebben az állapotában, de az első sokk után viszonylag lazán reagálták le a dolgokat, így messze nem volt akkora a gond, mint amire előzetesen számított.
De persze mindez a kastélyban történt, nem kívül. A kastélyban minden sokkal egyszerűbb volt. Ott nem voltak, szinte csak diákok, tanárok és házimanók. Meg  védelmet nyújtó falak. És talán valamicskével kevesebb pók, mint kint a természetben. A normálméretű emberek többsége se kedveli őket, de ha az ember lánya összemegy, ennek a jelentősége valahogy egyenes arányban növekszik a töpörödéssel... Mindezek ellenére valamiért, ki tudja miért, úgy döntött, mindenképp ki akar szabadulni a kastélyból. Úgyis varázslók laknak körülötte, mekkora lehet a baj? Bár belegondolva, macskával így még soha sem találkozott... Sebaj, valamit a JóIstenre is kell bízni alapon felkerekedett, hisz a kalandvágya a harmadik napja felülkerekedett a józan eszén.
Na meg az is segített az elhatározásában, hogy bár a pálcája nem ment össze vele (nem volt vele érintkezésben a zsugorodás pillanatában, pedig akkor most mennyivel kisebb gondja lenne...), de nagy nehezen kihámozta óriási bőröndje aljából a még édesapjától kapott, direkt apró méretéhez bűvölt seprűt, arra az esetre, ha -  a számára - nagyobb táv megtételében kellene a segítség. Ezzel a kis seprűvel nagyjából annyi időt vett igénybe egy adott távolság megtétele, amennyit gyalog - normál méretű lábaival. Vagy kevesebbet.
Ahogy elhagyta a kastélyt és Bogolyfalva felett keringet, kiszúrt valami nagyobbacskát és kéket, körülötte sok zölddel. Épp ideálisnak találta a leszállásra és nyugalmas szemlélődésre. Célba is vette, de ahogy haladt felé, egyszerre csak két dongó vette üldözőbe. Mit vétettem én? - sopánkodott magában, s közben kétségbeesetten fogta menekülőre a két undok, és kövérségükhöz képest meglepően fürge kis - így nem is olyan kicsi - teremtmények elől. Ahogy menekült, sajnos többet nézett hátra mint előre. A fullánkos kis rémségek egyre inkább csíkos gurkókra emlékeztették, így hát össze vissza kezdett tekeregni a levegőben. Mire azonban lerázta őket, már nyílegyenesen haladt a föld felé, annyi ideje maradt csak, hogy tompítani tudja a becsapódást. Sikeresen. Meglepően puhán érkezik az ember, ha ilyen apró.
Körbenézve nem látott mást maga körül, csak lámákat és unikornisokat. Nem, ezek nem azok, amik a fejed körül ugrálnak a csillagos úton, miután nagyon beütötted a buksid. Nem. Ezek valamivel kisebbek, mint amilyennek a tévéből és könyvekből gondolná az ember, no meg a vonalaik is simábbak az elvártál, mintha tetőtől talpig botoxszal lennének feltöltve. De kétségtelen. Ezek élő lámák és unikornisok. Lassan kezdett rájönni, hogy valami itt nincs rendben, ezért felállt, és keményen markolva seprűjét - felkészülve, hogy bármelyik pillanatban dobbantania kell -, hátrafordult. Gyanúja beigazolódott. Ő és a négylábúak nem voltak egyedül.
- Helló!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Emily Dorothea Fisher
Házvezető Eridon, Tanár, Mestertanonc Tanár, Bogolyfalvi Tanács tag, Edictum szerkesztő, Karácsonyi Manó, Navigátor, Staff, Avatarfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


Littlebird | Millie
offline
RPG hsz: 379
Összes hsz: 1045
Írta: 2020. február 1. 13:48 | Link

Piroska

- Jó, ha itt lesz Stella, akkor Tánya és Lili mellett ő még tud segíteni, aztán jöhet Barnabás.
Szegény Barnit jó, ha a negyedik állomásra hagyom, akkor még tud segíteni, de nem várják el tőle, hogy csak mert pizzériája van, értsen a főzéshez. Szerény véleményem szerint még fejlődnie kell, mert néha ön-és közveszélyes a konyhában, illetve, ha ő a negyedik, akkor még van hat állomásnyi ideje, hogy kiheverje a kis Anna udvarlási rituáléit is. Elhelyezek közben egy unikornist Stella posztján, még kis koronája is van, és csak utána indulok tovább a Bánki-posztra, nyomomban a seregemmel.
Kellemes ez a tavaszias időjárás, imádom, amikor éled a természet, noha kicsit még korán van, mégis jobb ez a vidám napsütés, mint a komor idő, esküszöm, hogy a sok butasághoz, amit mostanában csináltam, az is hozzájárult, hogy nem jutottam elég D-vitaminhoz. Mostanság bezzeg mindent olyan szépnek és tökéletesnek látok, hogy az már szinte illetlen. De jobb így, mint úgy, én azt vallom.
A kis papíromra felskiccelem a következő pontot, kicsit megrajzolom a tájat, hogy emlékezzek rá, miért is választottam ezt a helyet, aztán lepakolok egy lámát, a nyakába akasztom a Bánki Barnabás feliratot, és ellépve egy kicsit tőle, csinálok néhány fényképet, hogy ezeken is jól látsszon, milyen távolságok is vannak itt egész pontosan. Ígérem, hogy a láma-Bánkit majd nem használom fel a jövőben, ezt a képet csak magamnak tartogatom. Felírom, hogy beszélnem is kell vele, és aztán, ahogy tovább indulnánk, meghallok egy hangot, valaki köszön. Mivel nem nagyon jár itt más, csak én meg a lámák és unikornisok, körbefordulok, keresve a hang forrását. Nem ismerős, vékony is volt, de biztos vagyok benne, hogy valaki köszönt. Forgok, forgok, és nem látom, hogy ki az, aki még itt van, ellenben velem a műanyagjaim - már azok, akiket még nem dermesztettem meg - érdeklődve hajolnak közelebb egyetlen ponthoz, így odalépve én is lenézek, és akkor látom meg a kis alakot, és hiába pörgetem az agyam, nem jut eszembe, hogy valaha életemben találkoztam volna vele vagy akár csak hozzá hasonlóval.
- Szia. Minden rendben? Ugye nem tapostak el?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Radetzky Médi
Diák Rellon (H), Világalkotó, Másodikos diák


fecsegő-tipegő
offline
RPG hsz: 49
Összes hsz: 178
Írta: 2020. február 2. 16:17 | Link

Betti

Késő délután van, szabad hétvége mindenkinek, szóval egy percet sem vagyok hajlandó otthon tölteni a családi ebéd után. Elég nekem ott elviselni a feszültséget, ami állandósult azóta, hogy Bercinek felesége lett. Borzasztóan hiányzik és hiányoznak az együtt töltött idők, de ő volt az, aki magamra hagyott.
Szó nélkül hagyom otthon a családot, anyának is csak annyit mondok, hogy kimegyek sétálni. Magam sem tudom, mihez akarok kezdeni, de a lábaim a tó felé visznek. Vastag kabátomon a szőrmegallér alatt ott lapít Tekergő, épp csak a feje látszik ki a szálak közül, miközben kukucskál és szemügyre veszi a hóba borult terepet.
Kezd besötétedni, a lámpák már világítanak, nehogy orra bukjon valaki, aki mondjuk pont annyira szerencsétlen, mint amilyen én is vagyok. Ha nem figyelek, megint elzakózok egy buckában, aztán a bólintér barátom majd nyavalyoghat.
Ahogy beljebb haladok, egyre kevesebben játszanak a hóban, van egy nagyobb szabad rész, ahol még nincs is kitaposva a hó. Nekem ez olyan, mint másnak egy nagy tányér sütemény, egyből megszaporázom a lépteim, hogy ott megállva hanyatt dőlhessek a puha takaróban. Karjaimat és lábaimat együttesen mozgatva hóangyalt készítek a friss hóba.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Farkas Piroska Beáta
KARANTÉN


Pirinyó
offline
RPG hsz: 25
Összes hsz: 154
Írta: 2020. február 7. 22:56 | Link

Emily


Az igazat megvallva, nem cseppet volt ideges, mikor a becsapódást követő pillanatnyi sokk után felfedezte, nem csak néhány különös négylábú, a normálishoz képest igen apró unikornis és láma (vagy teve? Ezeket valamiért mindig keverte) áll körülötte, furcsa mód csupán a kíváncsiságtól megkövülten, de egy igen hosszú és sűrű, barna hajzuhatag tulajdonosa is. Ennek észrevehetőségét szerette volna elkerülni azzal, hogy jobb ötlet híján ráköszön a hölgyre. No meg biztonságosabbnak is érezte valamiért. Volt egy olyan elmélete, hogy ha az egyébként potenciálisan veszélyes egyéneket bizonyos mértékű bizalommal kezeljük, azt érzékeltetve ezzel, hogy nem tartjuk őket veszélyesnek, elérjük, hogy valóban ne legyenek (annyira) veszélyesek. Persze ez igen nyakatekert logika, de szeretett élni vele. Sosem lehet tudni, mikor válik be. Bár valójában utána sem derül ki, elvégre ha az illető nem válik veszélyessé tettlegesség útján, sosem tudhatjuk meg, hogy az alkalmazott praktika miatt úsztuk-e meg a bajt, vagy amúgy se lett volna. No de jobb félni mint megijedni.
A hölgyemény azonban láthatóan nem rökönyödik meg annyira, mint amennyire talán Beus tenné fordított helyzetben. Ez mérhetetlen nyugalommal tölti el az apróságot.
- Nem, dehogy is! Akkor azt hiszem, lábra sem tudnék állni... - próbál viccelődni és széles mosoly terül szét arcán a megkönnyebbüléstől. Mivel kifejezetten kedves hölgynek tűnik, reménykedni kezd, hogy talán kedves ismerősre tehet szert a hölgy személyében, így rögvest csevegésbe kezd, mert nem szeretné elszalasztani a vissza nem térő lehetőséget.
- Mondd csak, te mindig egyszarvúakkal és tevékkel rohangálsz a világban? Mit csinálsz ezekkel idekint? - tartja meg a viccelődő magatartást, remélve, hogy a megjegyzése nem hat sértőnek a másik fél számára.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Emily Dorothea Fisher
Házvezető Eridon, Tanár, Mestertanonc Tanár, Bogolyfalvi Tanács tag, Edictum szerkesztő, Karácsonyi Manó, Navigátor, Staff, Avatarfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


Littlebird | Millie
offline
RPG hsz: 379
Összes hsz: 1045
Írta: 2020. február 8. 20:53 | Link

Piroska

- Nem, az esetek többségében koronában, mert állandóan beleragad a hajamba.
Felelem nevetve, mert valljuk be, ez egy igen gyakori jelenség. Nagyon sok hajam van, és bármennyire is próbálom jól felilleszteni a koronámat, a nap végére eléggé össze szokott gabalyodni a történet. Olyankor persze, mintha teljesen természetes lenne, emelt fővel sétálok haza, hogy egy fél estén át bontogassam ki a gubancokat, és szabadítsam ki a koronát is. Azt hiszem, ha valaki, akkor a hajam nagyon fogja élvezni, ha a kislányoknál tényleg inkább ez a tündér korszak üt be, mert a szárnyakat könnyebb levenni a hátamról.
- Akadálypályát. Na várj csak. Ez most egy kicsit lehet, hogy fura lesz.
Próbálom az apróságot minél óvatosabban felvenni, hogy az egyik már lecövekelt láma hátára ültessem, míg én egy unikornisra huppanok le. A föld még azért eléggé hideg lenne, de így már majdnem, hogy megközelítjük az egyforma magasságot. Sosem találkoztam még olyan lénnyel, mint ő, hiszen embernek hat, de nagyon picike, nincsenek se manó, se kobold jellemzői, és biztos vagyok benne, hogy anno nem tanultunk róla. Mivel én a kvibliknek járó képzésben voltam a kezdetben nagyon gyenge mágiám miatt, ezért emelt óraszámban tanultam pálcamentes tárgyakat. Aztán negyedévtől folyamatosan erősödött, akkor meg a pálcás varázslatok mentek emelten. Nem vagyok jó boszorkány, és sosem leszek. Olykor a takarításhoz használom csak a pálcámat, illetve kisebb varázslatokhoz, melyeket teljes bizonyossággal meg tudok csinálni. Fogalmazzunk úgy, hogy egy esetleges mágusháború esetén az esélytelenek nyugalmával válnék járulékos veszteséggé.
- Nézd, ezek itt az állomások, mindegyikőjük egyet jelöl, összesen tíz hely lesz és négy csapat. A végén pedig lesz egy sütögetős, csillagnézős, tábortüzezés. Az előkészítőben tanítok, a harmadikosok osztályfőnöke vagyok, de ez az összes oda járó iskolásnak szól majd.
Az ovisokat még korai lenne ilyenre kihozni, de úgy tervezem, hogy ezzel tényleg hagyományt teremtsünk. A gyerekeim hamarosan iskolába mennek, olyan furcsa érzés, és szeretnék addig megadni mindent nekik, amit csak lehet.
- Na és rólad mit érdemes tudni?  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 ... 27 ... 35 36 [37] 38 39 40 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa