36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa

Oldalak: « 1 2 ... 26 ... 34 35 [36] 37 38 ... 46 ... 61 62 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. július 22. 15:21 | Link

LAURA
péntek esti randi | a parton | x

Megrázom a fejem.
- Nem, mármint van bűbáj is, amit rámondhatnék, csak ez így egyszerűbb arra a kis időre, amíg használni szoktam - magyarázom a dolgot. Nyilván nem csak fárasztó, ám kissé bizarr is lenne a mellkasomnak szegezett pálcával flangálni.
Okulárém kerete fölé emelkedő szemöldökkel pislogok fel a lassan mellénk leereszkedő lányra, amikor megszólít. Ám nem hagyok fel közben a vidrasimogatással sem. Elkomolyodó arccal nyelek egyet, ahogy biztosít róla, nem baj, ha én ezt nem akarom. Eltöprengve nézek vissza Sutrára.
- Vizes lufi, igen - mosolyodom el egy szusszanással. Utána viszont minden elég gyorsan történik. Gondolom, főleg azért, mert nagyon el vagyok merengve és nem veszem észre az árulkodó jeleket és a repülő jeget is csak akkor, mikor már hullik le és törik szét. Ahogy ettől összerezzenek, elveszem kezem a kis lényről. Egyikükről másikukra nézek.
- Ne! Kérlek, ne - fejezem ki nem tetszésem, talán kicsit könyörgőn szólva az elementálhoz, miközben felállok és hátralépek tőlük. Kezeim ökölbe szorulva lógnak magam mellett. Az a helyzet, hogy ez nem jut így eszembe, de túl sok mindennel dobáltak már meg engem akár az otthonban, de már itt a Bagolykőben is. A legutóbb egy hógolyó trafált a szemembe és mehettem a gyengélkedőre. Szóval nincs túl sok kellemes élményem azzal kapcsolatban, hogy bármit felém hajigáljanak.
- Ha mást céloz, szívesen megnézem, ahogy kivéded - teszem hozzá gyorsan, el is mosolyodva, ahogy magamhoz térek az apró ijedelemből. Elmosolyodom kicsit, bíztatóan, közben megdörzsölgetem felkaromat, csak amolyan pótcselekvésül. Közben pedig az iméntieket el is feledtem már kicsit. Mármint a tervet, hogy kipróbálhatnám a vizezést. Azonban most lassan visszakúszik ez a képbe.
- Utána pedig labdázunk - jelentem be egyszerűen, azonban bármiféle lelkesedés nélkül, sőt, kifejezetten feszültnek tűnök. Veszek is egy mély levegőt.
- Tartok tőle. Kicsit félek igazából - vallok színt egyszerűen, továbbra is kissé összehúzott testartással, csaknem szerencsétlenül álldogállva a lány előtt.
- De nem félhetek - rázom a fejem, tekintetébe kapaszkodva.
- A részed. A víz a részed, nem lehetek berezelve attól, amiket csinálsz vele. Nem is tudom, miért tartok tőle. Lehet, simán csak azért, mert új nekem. Az meg hülyeség - vonok vállat, tovább rázva fejem, miközben megered beszélőkém, még ha nem is túl összefüggően vagy választékosan. Úgy vagyok vele, inkább elmondom neki, ami bennem van, még ha nem is tiszta. Látom rajta, hogy aggódik és a semminél még a ködös is jobb. Főleg, hogy ennél ez nekem sem világosabb.
- Kérlek, ne beszélj le róla! - figyelem Laurát eltökélt, nyílt tekintettel. Azt mondtam, hogy oké. Onnan már nem fogok visszakozni és nem azért, mert az gáz lenne, hanem, mert csak akkor megyek bele bármire, még ha bizonytalanul is, mert meg akarom próbálni. Ha viszont akkor nem teszem meg, félő, utána már nem fogom. Szóval nem csinálok semmit sem muszájból, nem erőltetem csak azért magamra, hogy ő boldog legyen. Nem. Ezt én is akarom. Nem jókedvemben, de akarom. Nem a boldogsága miatt, hanem egyszerűen miatta. Miattunk. Meg magam miatt. Hogy meg merjek lépni dolgokat. Hogy feszegessem a korlátaimat. Ha nem teszem meg, ott maradnak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. július 22. 19:07 | Link

Thomas

péntek este|o

 
Tényleg gyorsan történik minden, bár én jobban figyelemmel követtem az eseményeket, mint ő. Mondjuk én ismerem már ezt a kis huncutot, és hallom is a gondolatait, szóval így könnyű. Csodálkozva nézem ahogy elveszi a kezét a vidráról és mintha próbálna felmérni minket. Hogy mi lesz a következő lépésünk, mit akarunk elkövetni ellene. Nem tehetek róla, de tátott szájjal nézek döbbenten Thomasra, ahogy távolabb megy. Nagyon feszülten viselkedik.
- Sutra, menj távolabb – súgom oda a kis állatkának, miközben le sem veszem a szemem a fiúról. A vidrának nem kell kétszer mondanom, elkacsázik a földön az egyik bokor irányába. Fogalmam sincs, hogy hova és meddig fog menni, de úgy is azonnal jönni fog ha hívom. Nem küldöm vissza a vízbe, még nem.
- Mi történt? Mi a baj? – lassan mintha kicsit feloldódna, már nem olyan görcsös a tartása, a kezei sem fehérednek el az erőtől, ahogy ökölbeszorítva tartja őket. Lázasan kergetik egymást a fejemben a gondolatok, próbálok rájönni, hogy mi is zaklatta fel őt ennyire. Hiszen nem őt célozta a vidra, engem. Kivédtem, egy jégdarabka sem eshetett rá, hiszen erre figyeltem. Mindig figyelek rá, hogy neki ne legyen semmi baja a mágiám miatt. Sutrára is rögtön rászóltam, hogy ne csinálja, amit tervez. Le is tett róla amúgy. És nekem sem volt kedvem ilyen célbalövöldözősdit játszani. Úgy tűnt talán? Hogy meg akartuk támadni őt?
Tehetetlenül rázom meg a fejemet, hogy az nem fog megtörténni amit javasol. Nem fog megcélozni senkit sem a vidra, sem őt sem mást. Én sem fogok kivédeni semmit sem. Ennyire félne ettől az egésztől? Végül is tényleg ijesztő, az Udvarba is az volt, bár akkor még tetszett neki.
Felsóhajtok, ahogy közli, hogy labdázzunk. Na azt már nem. Eszem ágába sincs még jobban megijeszteni őt. Már nyitnám a számat, amikor újra megszólal. Meghökkenek attól, amit hallok, pedig én is erre jutottam. Hogy fél. Fél a mágiámtól, tehát fél tőlem hiszen ahogy mondja: ez a részem. Komolyan sírhatnékom támad ettől az egésztől. Némán hallgatom őt tovább, ahogy győzködi(?) magát, hogy nem félhet, mert a víz hozzám tartozik. Mintha ez ilyen egyszerű lenne. Az jó, hogy túl akar ezen lendülni, de … jaj istenem, nem tudom. Már egyáltalán nem tartom jó ötletnek a dolgot.
- Tudom, hogy új neked ez az egész. Eddig nem láttál belőle szinte semmit, nem kellett többet tudnod róla a minimálisnál, nem kellett megemésztened a tényt, hogy a … nekem ez mekkora teher az áldás mellett. Nem kellett elfogadnod – válaszolom meg-megakadva. A barátnőd szót például ki sem tudom mondani.  Annyira tehetetlennek érzem magam most, mit kéne tennem?  – Soha nem bántanálak, és soha nem hagynám, hogy Sutra bántson vízmágiával. Nem vetted észre … amikor kitör belőlem, akkor sem ér el téged soha. Soha. Erre mindig figyeltem, még ha nem is szándékosan. Mindig megvédtelek. Tudat alatt még akkor is irányítottam, ha csak ennyire is. Jó, amikor vízbe zártam a kezed akkor igen, elért. De az is kontrollált volt már.
Elbicsaklik a hangom és képtelen vagyok többet mondani. Kicsit röhejesen hangzik, amit elmondtam. Megvédem az esőtől, te jó ég, mi vagyok én esernyő? Csak nézem őt. Csak nézem és nem bánnám ha megmozdulna végre, ha ellazulna vagy legalább közelebb jönne. És nem úgy állna ott, mintha valami vadállat lennék, akit valami láthatatlan kerítés mögé zártak. Kérlek, kérlek bízz bennem, ne félj tőlem. Kérlek!
Ne beszéljem le? Összeszűkült szemmel fürkészem, de elég határozottnak tűnik. Jó, akkor nem teszem. Mi lehet a legrosszabb, ami történik ha megpróbáljuk? Az, hogy fogja magát és itt hagy. Kibírnám-e? Nem. De legyen, nem beszélem le róla.
- Oké, akkor kérlek hozd ide a táskámat és gyere ide mellém – felelem kifürkészhetetlen arccal, ahogy felállok a földről. Bár őszintén szólva nekem így nagyon kényelmes volt, de azért a nadrágját csak nem kellene tönkretenni. Akkor már inkább álljunk. Kinyújtom felé a bal kezemet, tenyérrel felfelé és várok. Lesz, ami lesz.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. július 22. 20:01 | Link

LAURA
péntek esti randi | a parton | x

Ez a baj, hogy tényleg nem tudom én se, mi miért akaszt ki. Mire hogyan reagálok. Nem tudom ezt kiszámítani. Az udvarban nem ijedtem meg egyáltalán. Az a jelenség elvarázsolt. Ahogy imént a vízbe oldódó vidra is. Viszont az, hogy repült felénk valami, amit a lánynak szét kellett törnie, aztán Sutra szeretett volna felém is indítani dolgokat játékosan, hogy Lau kapja el őket, ez... ez nem. Ezt nem szeretném. Nem gondolom én, hogy meg akartak támadni. Dehogy. És nem úgy értem, hogy mást vegyen célba, hogy más embert, hanem, hogy akármi mást. Egy fát, egy követ a földön. Bármit, csak ne engem. Meg mondjuk akkor inkább másokat se.
Nem félek a lánytól. Nagyon rosszul hiszi. Attól tartok kicsit, amit csinál. Az erejétől, a víz uralásától. Bennem ez nagyon nagy különbség. Különválik a kettő. De végighallgatom őt némán, néha picikét megrázva a fejem, vagy lesütve a szemem.
- Tudom - mondok aztán csak ennyit, áthatóan figyelve őt. Ha tisztában lennék vele, hogy az merül fel benne, rettegek tőle, meg hogy szörnynek tartom, rövid úton tisztáznám vele, hogy erről egyáltalán szó sincs. A magyarázatából viszont ez nem derül ki nekem. Csak az, hogy próbál megnyugtatni, ami igazán kedves tőle, de nem kell. Mármint, amiket elmond, alapvetések a számomra. Tudom, hogy nem hagyná. Tudom, hogy mindent megtesz. A félelem viszont nem így működik.
Nyelek egyet és bólogatok, lépve el a táskájáért, majd a kezébe adva, amikor odaérek. Ha egy pillanatra is jobban odafigyelnék magamra, észrevenném, hogy reszketek belül. Ezt sok minden adja össze most. Zaklatott vagyok, kifejezetten. Csak úgy zsizsegnek a mozdulataim. Egy kis ing igazítás, némi dobolás combon oldalán, egyik lábamról a másikra állás, hajamba túrás. Nem tudok nyugton lenni. Végigpillantok a csinos szőkeségen, miután megkapta tőlem a táskáját, és testem előbb mozdul, mint hogy akár csak gondolataimon átfutna: odalépek és egyszerűen megölelem őt. Önző érdek vezérel, magamat nyugtatom ezzel. Egy kis békét keresek nála. Lágyan, ragaszkodón szorítom, érezhetően erőt merítve ebből a továbbiakhoz. Elengedem aztán, szemébe nézve és simítva veszem le kezem karjáról. Bólintok. Csináljuk!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. július 22. 20:48 | Link

Thomas

péntek este|o



Nem tőlem fél, hanem az erőmtől, a víz uralásomtól? Hát, ezektől néha én is. Főleg attól félek velük kapcsolatban, hogy ártok másoknak. Soha nem kellett még önvédelemre használnom, de nem is nagyon szeretném. Ezt még csak-csak el tudnám viselni, el tudnám fogadni. De azt, hogy akaratomon kívül ártsak egy ártatlan embernek? Pláne olyannak, aki közel áll hozzám? Soha nem lennék képes megbocsájtani magamnak. Szóval igen, én is félek. És ha én félek az erőmtől, a kontrollomtól hogy is várhatnám el mástól, hogy ne tegye?
Tudja. Milyen kis egyszerű mégis sokatmondó szó. És mégis mennyire nem ér semmit néha. Hiába tudja, látom rajta. Nem tudom mit mondhatnék vagy tehetnék még. Talán semmit. Értem az ő problémáját, elmondtam, hogy nem kell tartania. Most jön az, hogy bebizonyítom neki, ha tudom. Remélem tudom!
Némán veszem át a táskámat, rögtön sütöm is le a szememet, hogy megkeressem a karkötőt meg a karperecet. Nem látom hát a fészkelődését úgy igazán, bár azt felfogom, hogy mocorog. Félek a szemébe nézni, ez az igazság. Meglep hát vele, amikor megölel. Kiesik a kezemből a táskám, ami nem is baj, hiszen így két kézzel tudom átkarolni a derekát. Homlokomat a vállának döntöm és mélyeket lélegzek. Neki szüksége van erre az ölelésre, de a helyzet az, hogy nekem is. Most nem vagyok nyugodt, nem vagyok kiegyensúlyozott, most egy érzelmi káosz vagyok. És ez gond. Ha most órákon át álldogálnánk így, én azzal teljesen kiegyeznék, vagy legalább csak addig amíg teljesen le rendbe nem jövünk. De elenged és én hagyom. Rámosolygok pedig nekem még korai volt ez az elválás.
Ahogy felveszem a táskámat a földről megpillantom Sutrát. Visszajött, és most szinte szugerálva néz engem. Aprót bólintok felé, és már árad is az energiája belém, visszaránt az egyensúlyi állapotomba. Nem nézek újra felé, csak kiveszem a karkötőm, egy gyors mozdulattal a bal kezemre csatolom, aztán Thomas felé nyújtom a karperecet. Ezt nem kell se kötni se kapcsolni, csupán bele kell bújtatnia a kezét. Az mindegy, hogy a bal vagy jobb kezére teszi, rábízom a dolgot.
- Tartsd így a kezed – mutatom is neki hogy gondolom, bár pontosan úgy ahogy a táskát is vártam. Tenyérrel felfelé. Megvárom amíg ő is megteszi ezt, majd egészen közel lépek hozzá. A tenyerem felett már van is egy vékony rétegnyi víz. – Egyszerű dologgal kezdünk. Én átirányítom a vizet a te tenyered fölé és ott tartom. Nem érintem hozzá, csak felette fog lebegni. Neked az a dolgod, hogy képzeld el a lapos vizet labdaként. Nem kell a folyamatot végiggondolnod, csak annyit hogy azt szeretnéd, ha labda lenne.
Ez tényleg viszonylag egyszerű, hiszen minden mást én irányítok. Hogy ne neki kelljen előhívnia a semmiből a vizet, hogy ne neki kelljen arról gondoskodnia, hogy ott is maradjon ahol megjelent. Egy szimpla képzeleterőt igényelő feladatról van szó, ráadásul nem is kell tökéletesen végrehajtania. A víz feljebb emelkedik egészen szemmagasságig, mialatt én gyorsan Thomas keze alá teszem az enyémet. Nem érek hozzá az övéhez, csak pontosan alá rakom a tenyeremet. A víz lassan kezd el süllyedni, majd megáll a tenyerétől egy centire és ott lebegve várja a továbbiakat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. július 22. 21:17 | Link

LAURA
péntek esti randi | a parton | x

Sajnálom, hogy nem vettem észre a földre hulló táskát, mert akkor felvettem volna neki. Kicsit elnézéstkérően pislogok rá emiatt, majd bal kezemre húzom a karkötőt, valahogy az adja magát. Közben elnézek a vidra felé, rámosolyogva. Nyomát se láthatja rajtam annak, hogy félnék tőle. Hiszen nem félek. Olyan ez, amikor mondjuk simogatok egy kutyust, véletlen érzékeny helyre nyúlok neki, ezért odakap. Persze, ilyenkor visszarántom a kezem, hátrébb húzódok, viszont utána, ha ő ismét mozdul felém barátságosan, akkor mintha az az iménti ijedelem nem is lett volna.
- Ja, azzal fogom irányítani, amelyiken a karkötő van? - kérdezem, és ezzel már veszem is át a jobbomra gyorsan az ékszert, majd fordítom felfele tenyeremet. Oké, megvagyok, figyelek. Bólogatva hallgatom az instrukciókat. Aprót nyalok a számon.
Érdeklődve, jóleső izgatottan nézem a tenyerem fölé lebegő vizet meg Lau mozdulatait. Rendben, akkor rajtam a sor. Szeretnék egy formás kis vízlabdát a kezembe. Nem telik bele pár pillanatba és a folyadék alakulni kezd. A lapos, lebegő tócsa felfelé hajlik oldalain, ott egybeolvad és kiad egy csinos, átlátszó gömböt. Mint egy tömör buborék. Lenyűgözve vigyorodom el, kicsit felkapva tekintetem a lány arcára, látja-e ezt ő is. Dehát persze, hogy látja. Nem bírom ki, naná, és szabad kezemmel megbököm a vízlabdát. Ujjam belemerül. Nevetek kicsit. Egészen káprázatos ez a pillanat, és már éppen belefeledkeznék, amikor valami bevillan. Nehezen kapok levegő után és ajkaimat összenyomva koncentrálok, szugerálva a golyóbist, hogy szépen maradjon így, ahogy van. Kicsit azonban kezd deformálódni.
- Kérlek, ne hagyd, hogy szétpukkanjon! - pillantok gyorsan a Laurára, mikor érzem, hogy most éppen stabil a kis vízgolyó. Ez az egy segítség, amit kérek. Nem baj, ha miattam meghajlik, ha változik a mérete, ha lyukak alakulnak benne. Semmi nem baj, olyan idióta labda lehet, amilyen akar, csak ne durranjon szét.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. július 22. 21:46 | Link

Thomas

péntek este|o

 
Egyáltalán nem baj, hogy nekem kellett lehajolni a táskámért, legalább kizökkentett egy kicsit a mozdulat. Na meg amúgy sem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy kiszolgálnak, felveszik a vackaimat amit leejtek, tócsákra terítenek zakót hogy ne legyek vizes amikor átkelek rajta. Ez mekkora marhaság már, ki lehet kerülni azt a nyamvadt tócsát. Buta filmek.
Sutra továbbra is a bokor alatt kuksol, na nem azért, mert nem akarja megijeszteni Thomast. Az amúgy sem merült fel bennünk, hogy tőle félne a fiú. Csak jobb ha most inkább ott marad, és nem tereli el a figyelmünket. De azért támogat engem, jó kis vidra.
- Amúgy nem, de én a bal kezemre szeretem rakni. Ott van a jelem is, legelőször is ott jelent meg a víz, így adja magát, hogy a karkötőt is oda rakjam – világosítom fel őt erről a dologról. Ahogy neki kényelmes igazából. Eddig minden remekül megy, koncentrál, odafigyel arra, amit mondok. Jól van, akkor lássuk!
Elmosolyodok, ahogy látom az arckifejezését, hiszen tetszik neki a dolog. Igazából ő maga is meg tudná csinálni, hogy egy helyben lebegjen a víz, de sokkal látványosabb és önbizalomnövelőbb ha a formáját alakítja át. Abban egy percig sem kételkedtem, hogy ne menne neki a dolog. Az én erőmön osztozunk éppen ketten, meglehetősen furcsa érzés. Ha nagyon odafigyelnék, akkor még valamelyest azt is érezném, amit ő. De ehhez szerencsére nem vagyok elég képzett.
- Szép! – dícsérem meg, fontos a pozitív visszajelzés. Visszavigyorgok rá és figyelem tovább az arcát. Nem kell a labdacsra néznem, hogy tudjam mi történik vele. Felkacagok viszont, amikor belenyúl, hát persze, hogy nem bírja megállni.  Valami azonban történik, valami változott. Nem tudom beazonosítani, hogy mi, így kicsit aggódva figyelem az erősen fókuszáló fiút. Nem merülhet ki, hiszen én sem teszem. Túlságosan örülne? Vagy már nem tud úgy koncentrálni?
- Rendben! – belekontárkodom hát én is a dologba, bár most éppen stabil az a labda. Gyorsan rögzítem a meglazult molekulákat, hogy ne veszítsék el megint a formájukat véletlenül. Majd lassan hátrálni kezdek.
- Most arra koncentrálj, hogy ott maradjon a kezed felett – adom a következő instrukciót. Ez már kicsit trükkösebb, mivel figyelek a labdára, hogy ne essen szét, ha egy icipicit is elmozdítom viszont akkor azonnal hozzám repül. És ezt nem szeretném. Hadd érezze a fiú, hogy ő irányít. Még két lépést teszek hátrafelé, majd megállok.
- És most akkor küldd ide. Mintha lebegtetnél valamit, csak nincs pálca. Jöhet gyorsan is, lassan is, ahogy szeretnéd.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. július 22. 22:07 | Link

LAURA
péntek esti randi | a parton | x

Nem baj, mindegy, már mozdulatban vagyok, szóval felrakom a jobb kezemre. Mostmár ott marad. Legközelebb majd kerül a balra. Viszont, ahogy haladunk úgy érzem, most kellemesebb ezen lennie. Valahogy a tudat, hogy azon a kezemen van a karkötő, amelyikkel kezelem a vízet, nagyobb biztosságot ad.
Minden utasítást egy Laurára nézéssel és egy bólintással nyugtázok. Koncentráljak, hogy a tenyerem felett maradjon, igenis! Észlelem, hogy a lány távolodik tőlem, viszont nem akarom levenni tekintetem a labdáról. Beharapom alsó ajkam. Most, hogy tudom, ő ügyel rá, hogy ne durranjon szét, persze, ismét megnyugszom. Könnyebb így összpontosítani. Marad szépen nálam a golyóbis. Eddig megvagyunk.
Lebegtetés. Az jól megy. Arra gondolok hát, hogy ez ugyanúgy fog most történni, mit ahogy a mindennapokban röptetem a holmiaimat, csak nem kell hozzá a pálcám. A labda felemelkedik tenyeremtől és nagy ívben, szépen lassan indul karkötőtársam felé, egészen buborékmód. Mosolyogva figyelem, ahogy leereszkedik hozzá. Azt hiszem, sejthető volt, hogy nem fogom erőből megindítani felé, hanem ezt a lehető legfinomabb módot választom. Nem mondom, ahogy halad, néha picit veszít a tökéletes gömbölydedségéből, ám nekem még tetszik is, ahogy rendetlenkedik.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. július 22. 22:34 | Link

Thomas

péntek este|o


Úgy néz ki most én vagyok a professzor szerepben, bár a kinézetem az nincs meg hozzá. A szigorom sem.
Azt jól is teszi, hogy a labdára koncentrál. Engem nézegethet az után is, hogy eltűnik a vizünk, én attól még itt maradok. Én is koncentrálok, rá és a labdára. Hogy ha bármi gond lenne, akkor közbe tudjak avatkozni. Mintha egy kezdő hydromágusnak segítenék gyakorolni, körülbelül olyan érzésem van. Elégedetten bólintok, amikor a helyén marad labda, majd figyelem ahogy elindul felém. Ha pontoznom kéne akkor biztos jó magas pontszámot kapna. Nem csak úgy simán ideküldte, még ívbe is mozgatta.
- Ha erőből küldöd akkor jobban kell figyelni, hogy megmaradjon nagyjából az alakja. Ne laposodjon el túlságosan. Szép volt a röppálya – persze látja ám rajtam, hogy elégedett vagyok a teljesítményével, de azért el is mondom neki egy kis plusz információval együtt. Én egy picit gyorsabban indítom neki a labdát, legalábbis az ő tempójához képest. Azt is csak a köztünk lévő távolság feléig. – Vedd vissza és dobd erősebben. Ha azt is okénak érzed akkor beszállhat Sutra, majd figyelek rá, hogy ne rakoncátlankodjon. Ha még nem fáradtál el.
Közben lazítok egy kicsit, hogy könnyebben tudja magához hívni a labdát. Nem az a célom, hogy küzdjön, hanem hogy jól érezze magát, hogy tetszen neki a dolog. Piszkálgatni kezdem a karkötőmet amíg ő felkészül, hogy idedobja. És ezt igazából nem egészen értem. Amikor Sutra akart felé jeget dobni attól kikészült, de hát…most is felé dobálgatok. Igaz, hogy vízlabdát és még lassan. Igen, még. Ha belejön a dologba és tetszik neki akkor simán mehet úgy majd, mintha egy baseball labdát passzolgatnánk egymásnak. Szóval, mi is a különbség a két eset között?
- Mi történt amúgy az előbb? Miért kezdett el szétcsúszni? Mit éreztél? – kíváncsian nézek rá, ismét jobban megerősítve a labdát. Lehet hogy a beszéd is csökkenti a koncentrációját. A vízgömb felülete érezhetően lejjebb hűl, egy vékony jégréteg képződik rajta, majd elhalványul. Csupán jelzésként, hogy nem fog kipukkadni.
- Ja, jéggé is alakíthatod, ha akarod.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. július 22. 23:24 | Link

LAURA
péntek esti randi | a parton | x

Elraktározom, amiket tanácsol. Megpróbálom legalábbis. Már passzolja is vissza a lasztát, ő valamvel határozottabban, amit most nekem is követni kéne. Mélyet lélegzek, kiszusszanom és indul vissza. Ennek már nem olyan jelentős az íve, viszont lendületesebb. Eléggé oda kell figyelnem ehhez. Meglátjuk még ezt a Sutra bevonást. Lehet, az egyelőre nem fog menni. Kiderül még pár passz után. Szóval egyelőre csak bólogatok a felvázolt tervekre.
Ó, ég és föld a két eset. A jéghajigálás meg ez. Furcsa, hogy számára nincs nagy eltérés. Így kicsit nehéz lesz talán megértetni, szerintem miért van hatalmas. Ha odakerül a sor, azért megpróbálom természetesen.
Megemelem a szemöldököm a kérdései nyomán. Beletelik pici időbe, hogy egyáltalán rájöjjek, mire érti pontosan. Túlságosan el vagyok foglalva a labdával. Mondjuk egyre inkább ráérzek. Elég az hozzá, csak leesik végül. Mármint szerencsére nem a vízgolyó, hanem, az, hogy miről érdeklődik. Homlokráncolva kutatok válasz után.
- Nem is tudom. Csak az ugrott be, hogy... hogy szétpukkanhat és... nem akartam - válaszolok döcögve, miközben egész kellemesen passzolgatunk már egymásnak. Igazán érdekes látvány lehetünk itt a lágyfényű tóparton, vízgömböt adogatva. Mint valami álomban.
Ahogy azonban szóba kerül a jég és meg is jelenik kicsit, beugrik nekem, ahogy suhant felénk az a kagylóforma, majd apró darabokra hullott. Ekkor pedig rájövök, mi van. Hogy az is miért akasztott ki -már a dobás tényén felül- és az előbb is mi történt velem. Időnként ráeszmélek erre, csak aztán, azt hiszem, mindig próbálom kicsit elfelejteni. Szomorkás árny suhan át ábrázatomon. A passzolás lendülete alább hagy. A labda megint csak komótosan száll a légben a lány felé.
- Néha nem bírom, ha valami széttörik vagy kidurran vagy ilyesmi - állok neki megosztani vele régi-új felismerésem, gyönge hangon, a lebegtetett glóbuszon tartva elrévedő, kissé komor pillantásomat. - Nem mindig, de van, hogy megijedek, kicsit rosszul leszek tőle. Azt hiszem, hogy talán a szüleim miatt lehet. Azért, mert ők... ami velük történt - nézek csak ekkor Lau szemébe, reménykedve, hogy tudja, mire gondolok és nem kell kimondanom. Meséltem neki a halálukról. Talán csak egyszer és a lényegre szorítkozva, de meséltem. Egy mágikus robbanás végzett velük. Nyilvánvalóan nem voltam a tanúja szerencsére és ha az is lettem volna, nagyon pici voltam még, valószínűleg fel sem fogtam volna. Ettől függetlenül viszont tudom, hogyan történt. Ez pedig a részemmé vált. Egy robbanás. Valami, ami nem csak a jelenlévők életét oltja ki és oszlatja őket a semmibe, ám ugyanígy veszi el őket másoktól és törli el a velük közös jövőt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. július 23. 00:07 | Link

Thomas

péntek este|o


Ügyesen magához ragadja a labdát, a visszaküldése is rendben van. Bár nem tartja tökéletesen az alakot a gömb, de nekem sem szokta. Igaz nem is szoktam annyira figyelni rá, inkább cselezgetni szoktam vele.
Nem felel rögtön, de úgy látom nem a laszti miatt. Arra már szinte alig figyel. A sebességet sem kell csökkentenem, gond nélkül átveszi magának, néha meg sem áll a golyó de már fordul is vissza. Úgyhogy beleteszek pár bukfencet, hogy ne csak egyszerűen oda-vissza menjen. Kapja el nem kiszámítható röppályán is.
- Az sem lett volna gond ha szétpukkan, gyorsan újraalkottad volna – nem teljesen értem, hogy ez miért volt akkora probléma. Igaz, hogy nagyon szép a labda, és fantasztikus érzés ha először sikerül létrehozni. De szerencsére  nem olyan, hogy csak egyszer lehet vele megpróbálkozni. Mindenesetre igen, valóban különleges egy helyzet ez. Nem elég, hogy itt vagyunk, de még ráadásul kiöltözve is. Nem egy szokványos este, és főleg nem egy szokványos sablonos randi. De hogy is lehetne az, ha egyszer rólunk van szó?
Ismét felém száll a labda, de már lassabban, a szomorú arcát látva ezen meg sem lepődöm. Azon már inkább, hogy még megvan egyáltalán a lasztink. Figyelmesen hallgatom a magyarázatát, ami újdonságként ér. Nem vettem észre, hogy ilyen gondja lenne a leeső, széttörő, kipukkanó dolgokkal. Rosszul lesz tőle? Ó, értem. Megállítom a levegőben a labdát, erősen tartva azt, hogy ne mozdíthassa tovább még véletlenül sem. Úgy gondolom, hogy nem kellene tovább folytatni, hiszen jelenleg labilis az érzelmi állapota. De eltüntetni sem merem, hiszen ez az ő első alkotása . Majd eldönti ő, hogy véget vessünk-e neki vagy sem. Thomas pedig folytatja és a szemembe néz. Tudom mire gondol, emlékszem a történetre, amit régen mesélt. A labdát ott hagyom, ahol van, én viszont közelebb megyek hozzá. Arcomról a megértés és együttérzés olvasható le, tekintetemből pedig végtelen gyengédség és szeretet olvasható ki.
- Értelek. És a vízlabda erre emlékeztetett – kicsit felviszem a hangsúlyt a szó végén, hiszen nem vagyok benne biztos, hogy tényleg így van-e.  Teszek még egy lépést, karjaimat tétován feljebb emelem egy picit. Néma kérdés lapul a bizonytalan mozdulatsor mögött. Szükséged van egy ölelésre?
Ahogy figyelem őt eszembe jut az előbbi, amikor bepánikolt Sutra tervétől, a széttörő jégtől. Az is ettől lehet ezek szerint. Viszont …
- A jégnél is rosszul lettél, amikor féltél, hogy kipukkan a vízgolyód akkor is. De ez rendben van? Hogy dobálgatjuk a vízlabdát? – újabb kimondatlan kérdés: miért?
  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Theon Delacroix
INAKTÍV


"Az a fura rellonos srác"
offline
RPG hsz: 311
Összes hsz: 869
Írta: 2019. július 24. 14:04 | Link

Drága húgocskám
- mert nálam nincs is jobb -

Fránya iskola, átkozott diákok és az ő szabad akaratuk! Bizony, a hiszti már rég nem a lányos külsőjéről szól. Oh, ugyan, ha valóban így lenne, akkor a családjának minden egyes nap át kéne élnie ugyanezt a kavalkádot, valahányszor Theory fikázza a megjelenését. Nem, a gond itt az, hogy ezeknek a gyerekeknek van sütnivalójuk, nem úgy, mint az otthoni népnek. Odahaza elég volt, ha mondott valamit és mindenki futott a kívánságait lesni, itt viszont senki nem foglalkozik vele. Ez pedig nagyon fáj neki. Mindig is a húga volt a jobb mindenben, hadd legyen most az egyszer ő is kiemelkedő valahol...
- Na, mi van? Nem volt jó az első nap, aztán most futsz a bátyusodhoz, hogy kisírhasd magad a vállán? Jól van, nem bánom! Leszek oly' kedves, hogy megosztom veled fél vállamat! - Gyorsan alkarjával letörli arcáról a könnyeket, majd ahogy az is megvan, előbújik ismét a kacérkodó, manipulatív énje. A lány szavai egyáltalán nem lepik meg, ő is nagyon jól tudja, hogy most róla szól a fáma egy pár üresfejűnek. Csinálják csak, mintha érdekelné is őt! Pfff...
- Rólam? Hmm... ez érdekes, ezek szerint nagyon jóképű lehetek, ha ennyire bomlanak utánam. Egyáltalán miért bántanád a hódolóimat? Netalán tán irigy vagy, drága húgom? - Próbálja húzni a leány idegeit, s ezzel egyetemben terelni is a témát, kisebb nagyobb sikerrel, mivel egy kósza könnycseppnek így is sikerül utat törnie a felszínre, ezzel elárulva gazdája tökéletes álarcát.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Theory Delacroix
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 30
Összes hsz: 36
Írta: 2019. július 24. 15:46 | Link

Az egyetlen bátyám

~ a szerénységgel mindig is komoly bajaid voltak ~



A sápadt ajkaim féloldalas mosolyra görbültek. A testvérem szavai és könnyi erős kontrasztban álltak egymással. Engem hiába is próbált átverni, nem tudott, jobban ismertem Őt, mint bárki más ezen a világon. Még akkor is, ha egy teljes napot egymás nélkül töltöttünk, életünkben közel először.
Most mondhattam volna, hogy Theon hozzám képest sosem nőhet fel, és részben így is volt, de valójában majdnem ugyanazon a szinten voltunk. Mindkettőnknek másban gyökereztek az erősségei, azonban tény, hogy nekem egy kicsivel mindig is több volt, mint neki.
Mindig is mérges voltam a fivéremre, hiszen a szüleink és a nagyszüleink vele sokkal többet foglalkoztak, mert egyszerűen nem bírta elviselni, ha a figyelmükből én is kaptam egy kicsit. Talán most is ez volt a baja, hogy nem ugrálták körbe az emberek, és ez sértette az irtózatosan nagy egóját, amelyet ráadásul meg is bántottak azzal, hogy lányosnak billogozták. Az egy dolog, hogy ez egy tény volt, amelyet a kis kobakjában Theon is tudott, de ezt csak én dörgölhetem a bátyám orra alá. Csak nekem van jogom hozzá.
Szépen csendben leültem a földre, Edgar pedig leszaladt a karomon a földig, ahol aztán szélsebesen terepszemlére indult. Minden olyan irányt és helyet alaposan megnézett, ahol nem volt egy falatnyi Theon sem.
─ Áll még az fél váll? Való igaz, hogy most szükségem van a nagy és erős bátyámra. ─ így is volt. Az egész napos némaság után jó volt hozzászólni valakihez, még ha a költségvetés alacsony is, és csak egy ilyen fajankóra telt. ─ Ami azt illeti, nem, nem vagyok irigy rád. Viszont bosszantott, hogy lányosnak neveztek, pedig azt csak én mondhatom rád. ─ nevettem ezen, de csak halkan.
Utoljára módosította:Theory Delacroix, 2019. augusztus 7. 20:12 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Theon Delacroix
INAKTÍV


"Az a fura rellonos srác"
offline
RPG hsz: 311
Összes hsz: 869
Írta: 2019. július 24. 17:14 | Link

Drága História
- de pont ezért szeretsz -


Minden oly' békés idekinn. Hallani a kis tavacskának fodrozódását, ahogy a szél meg-meg lebegteti a víz felszínét, a távolban zsizsegnek a kabócák... Az egész helyzet idilli képet fest. Egészen olyan, mint egy pár héttel ezelőtt otthon. Semmi más, csak Theory és ő. Mégis az a pár hét képes volt felforgatni úgy a helyzetet, hogy már semmi sem lesz a régi. Ez igaz rá, a családra és a drága Theory-ra is. Keserű, féloldalas mosolyra húzódik a szája ezekre a gondolatokra, s szívverése is a táj ritmusával lesz egyenletes. Egy szóval, végre lenyugodott a hisztiből.
 - Na, gyere ide nyugodtan! De ezért nekem kell adnod a vacsorán a desszerted egy részét - neveti el magát Theory szavaira, s közelebb húzza magához a lányt. Attól, hogy sokat civakodnak, egyikőjük szíve sincs kőből. Theon lehet néha nagyképű, hisztis és valószínűleg húga agyára megy, de pont ezért szeretik egymást, mert nem unalmas így a másikkal az élet. Amúgy sem tudnának elmenekülni egymás mellől, hisz az a fránya ikertelepátia így is, úgy is összehozná őket.
 - Oh, ugyan! Megszoktam már! Emlékszel apa mekkora ramazulit lecsapott ezért, meg hogy ha így folytatom, sosem találok egy rendes lányt? Ha foglalkoznék ezekkel, már rég bediliztem volna, és olyan lennék, mint most a patkányod - azzal rámutat a földön fel s alá rohangászó, szó szerint mérgezett egér módjára életre kelő szörnyetegre - Csak ne félts te engem. Hisz én vagyok a nagy és erős bátyát, nemde bár? - Tekintetét elemeli Theory-ról, majd becsukva a szemét próbálja egy kicsit tisztázni a gondolatait. A leánynak szüksége van rá, össze kell egy kicsit szednie magát. Semmi buta gondolat, gyerünk Theon, meg tudod tenni, befúj, kiszív, minden a legnagyobb rendben!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Theory Delacroix
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 30
Összes hsz: 36
Írta: 2019. július 24. 18:00 | Link

Az én egyetlen Hófehérkém
~ meg még sok minden másért is ~



Lehunytam a szemeim, mikor Theon magához húzott. A mosolyom valódivá vált, letisztult lett és teljes. Némán hallgattam a fivérem hangját, amelyet mindig is úgy szerettem, és eszembe jutottak a mesék, amelyeket esténként mesélt nekem, amikor már tarthatatlanná vált a helyzet, és az istenért sem tudtam elaludni. Bizonyára csak bosszantottam Őt, de mégis szép emlékként élnek bennem azok a percek.
Bátorkodtam megölelni Őt, és orromat a nyakába fúrni. Éreztem az illatát, és mintha elvágtak volna engem a világtól, megnyugodtam. Ezért bőven megéri a desszertem egy részét nekiadnom.
Kinyitottam a szemeim, és a patkányra pillantottam, aki valóban úgy futkosott fel s alá, mintha megőrült volna. ─ Ő teljesen jól érzi magát, csak éppen örül, hogy szabad. A kastélyban nem engedhetem el, vagy hagyhatom magára, mert az emberek a vérét akarják. Neki lehet, hogy sokkal rosszabb, mint nekünk. ─ ötlött fel bennem a gondolat, majd azonnal el is vetettem. ─ Ez így igaz. Mi lenne velem egy nagy és erős bátyus nélkül? Aki csak két perccel idősebb nálam. ─ dörgöltem újfent az orra alá a tény, amelyre kétségtelenül szörnyen büszke, miközben tejbe tök módjára vigyorogtam.
Hallottam a víz fodrozódását, a különféle rovarok által keltett hangzavart, és olyan érzésem támadt, mintha csak otthon lennénk. Ugyanaz az érzés a gyomromban. ─ Amúgy, bárki bármit mondjon, szerintem igenis férfias vagy. Nem mindenkinek jutna eszébe visszaélni egy ilyen helyzettel, és igényt tartania a desszertemre…
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Theon Delacroix
INAKTÍV


"Az a fura rellonos srác"
offline
RPG hsz: 311
Összes hsz: 869
Írta: 2019. július 25. 20:45 | Link

Drága História
- pusszantás -

Míly' érdekes, hogy életükben most az először igazán szabadok, mégis kevesebb dolgot tehetnek meg, mint valaha bármikor. Odahaza övék volt a világ, s mégsem voltak elégedettek vele, Theon részéről mindig a nagyobb, a szebb és kalandosabb élményekre vágyott, s lám, mikor övé lehetne, megfutamodik. Talán ez, amit mások felnőtté válásnak és önállósodásnak hívnak. S valljuk be, ezek elég sokkoló gondolatok egy tizennégy éves kisfiú számára.
- Aki két perccel idősebb - fejezi be a monológot pont akkor, mikor Theory is. Ebből is látszik, hogy ikrek. Mindig tudják a másik gondolatait és érzéseit, s most nagy mennyiségű szomorúság terjeng közöttük. Valami megmagyarázhatatlan érzést, melyet úgy tudnánk legjobban kifejezni, ahogy a honvágyat is szokták, bár ez a helyzet mégis más. Itt nem magának az otthonnak és annak környezetének hiányáról van szó, jóval inkább a béke az, mely' nem talált még rá itt az ikrekre. S valljuk be, már nem is fog. Igaz nyárra és minden más neves alkalomra haza fognak utazni, de ott is másként fognak már hozzájuk viszonyulni. Főleg Theonhoz. Az apjuk biztos nagyobb intenzitással akarja majd "férfiassá" tenni őt, hogy méltó legyen a névhez, s annak tovább vivéséhez. Mert egy Delacroix erős és férfias...
- Bárcsak apa is így gondolná... - húzódnak szomorú mosolyra ajka, ahogy felsejlik az előbbi gondolatsor elméjében.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. július 27. 21:27 | Link

LAURA
péntek esti randi | a parton | x

Még jobban oda kell figyeljek a labdára, amikor visz pár cselt a passzolásba, ám mivel azért nem csinál akkora flikk-flangokat, derekasan helytállok. Egészen addig, míg komolyabbra nem fordul a téma és megáll a vízgömb a levegőben. A lány megtartja. Bólogatok neki, egy pillanatra lesütve a szemem. Erre emlékeztett a kipukkadás lehetősége, igen.
Közelebb lép és még alig emeli fel karját, tanújelét adva, hogy számíthatok az ölelésére, már vonom is magamhoz. Szemem lehunyva szusszanok, lágy ragaszkodón szorítva őt. Arcom illatos hajának nyomom, kezeim hátán pihennek. Kiürítem kicsit a fejem és meglehetősen hosszan így maradok, ölelve őt. A labda mellettünk lebeg. Hagyom eloszlani a mélyen gyökerező fájdalom okozta, fojtogató érzést. Végül elengedem őt, simítva karján egyet.
Kérdéseire aztán összevonom szemöldököm és feljebb igazítom szemüvegemet, miközben a válaszon töprengek. Meg egyáltalán helyükre tenni az elhangzottakat. Mármint rájönni arra, mit nem ért.
- Ez rendben van - adom meg feleletem első felét vontatottan.
- A jégnél inkább az volt a baj, hogy ... meg akart dobálni. Még ha te ki is véded, én csak... csak nem szeretem, ha hajigálnak - vonok vállat, miközben próbálom saját magamnak is megmagyarázni a heves reakciómat, hiszen nem szoktam elmélkedni ezeken. Hogy mi miért ijeszt meg. Pedig lehet, nem ártana.
- Eddig sosem volt jó vége - rázom a fejem és fancsali ábrázatomról leolvasható, hogy nem igazán olyan helyzetekről beszélek, amikor passzolgattunk egymásnak valakivel, esetleg párna- vagy hócsatában vettem részt, hanem olyanokról, amikor egyszerűen csak megdobáltak engem. Lehet, nem meséltem neki ilyenekről. Sok mindenről nem mesélek. Nem azért, mert titkolni akarnám. Egyszerűen csak nem jön szóba. Ahhoz meg túl könnyen magam mögött hagyok dolgokat, hogy így napi szinten emésszennek, foglalkoztassanak. Bár -mint látszik- bennem lappanganak.
Odanézek a vízlabdára, tenyeremet alá tartom, aztán komótosan ellebegtetem a tó fölé, amelyre szépen leeresztem és hagyom elmerülni, beleolvadni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. július 27. 22:07 | Link

Thomas

péntek este|o


Lehet, hogy jobban biztosítanom kellett volna az együttérzésemről? Mármint szavakkal is? Most hirtelen úgy érzem, hogy talán nem az volt a legremekebb reakció, hogy értem. Hiszen még is csak a szüleiről van szó. De vajon tényleg jó lett volna ha nekiállok sajnálkozni? Fogalmam sincs, de most már feleslegesen gondolkozom ezen igaz? Hiszen már kimondtam azt amit. És elfogadja a felajánlott ölelést. Legalább ezt biztos, hogy jól csináltam.
Átkarolom a derekánál és finoman simogatni kezdem a hátát. Lágyan, kedvesen, megnyugtatóan. Egy idő után egyfajta ritmust veszek fel a mozdulataimmal, a lélegzésem lassú üteméhez igazodom. Ekkor már csak az ujjaim hegyével cirógatva őt. Néha csak körömmel. Furcsán nyugodtnak érzem magam, és ez szinte érezhetően árad ki belőlem. Érdekes, nem tudtam, hogy ennyire tudok vigasztalni. Addig maradunk így, amíg ő el nem kezd távolodni. Leengedem a karjaimat én is, amit meg is simogat. Szívesen.
Bólintok, amikor magyarázni kezd. Rendben, akkor a vízlabdás dolog belefér. Ez jó, ennek örülök.  A folytatástól viszont ismét elkomorodok, tekintetemet szinte belefúrom az övébe és töprengek azon, amit mond. És azon, amit nem mond el. Nem kezdek bele a magyarázkodásba, hogy nem hagytam volna, hogy megdobálja Sutra. De tényleg nem, rá is szóltam. Én sem tartom túl jó poénnak, hogy csak úgy dobálgatni kezdjen másokat. Igazából azt sem kedvelem ha engem céloz. De a probléma mélyebben gyökerezik, szóval ez  most nem is igazán fontos.
- Nem csak itt hajigáltak meg, igaz? Az otthonban is. Pusztán szórakozásból bántottak. Ugye? – szinte suttogok, ahogy összerakom az információkat magamban. Bár kérdezem, de teljesen biztos vagyok benne, hogy így történt. Hogy bántották, mert ez igenis bántalmazásnak minősül. Lelkileg mindenképpen. – Mit tettél? Szóltál valakinek? Felnőttnek?
Ebbe viszont már nem vagyok biztos. Lehet, hogy igen, csak nem foglalkoztak vele. Ez elég durva dolog lett volna mondjuk, bár sajnos előfordul. Lehet, hogy nem is szólt senkinek, magában tartotta az egészet. Ez sem a legjobb mondjuk. De inkább nem próbálok meg magamtól rájönni, ha szeretne majd válaszol rá. Ha nem, az sem baj. Nem erőltetem a témát, de tényleg nem.
Nem lépek hátrébb, az előbb sem tettem, csupán hátat fordítok neki, hogy lássam rendesen mit csinál a labdával. Most aztán tényleg nem árt nagyon odafigyelnem. Hagyom, hogy úgy irányítsa ahogy szeretné. Talán ez most szükséges is neki, hogy érezze, hogy valamit teljesen ő kontrollál. Ha már a múltbeli eseményeket nem tudta. Elmosolyodom a megoldásán, ahogy eltűnteti a labdát, szép befejezést adott neki. Így nem is pukkant ki, nem is alakította át gőzzé, hanem visszaadta a víznek a vizet.  A kis tavacska enyhén fodrozódni kezd, de hogy ezt ő csinálja-e vagy én, azt nem tudom. De valahogy így tűnik helyesnek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. július 27. 22:47 | Link

LAURA
péntek esti randi | a parton | x

Hogy mit kellett volna tennie? Nem tudom. Nekem ez jó volt így most. Úgyis valahogy fura, mikor az emberek részvétüket fejezik ki. Picit csalónak érzem magam olyankor. Igen, tragikus és szomorú, hogy a szüleim meghaltak, viszont én komolyan nem ismertem őket, így a hiányuk sincs bennem. Legalábbis nem úgy, mint talán elvárnák. Ácsingózni meg soha nem ácsingóztam új szülők után. Csak szeretetre vágytam mindigis, jöjjön akárhonnan. Mikor aztán Liam bácsi az életem része lett, jöttem rá, hogy miért fontos egy ilyen kötelék és hogy valójában minden bizonnyal akartam én ezt és kellett nekem, csak nem tudtam róla. Mire erre meg rájöttem, már lett egy. Szóval a lényeg, hogy bár a lány reakciója valóban eltér a megszokottól, nem biztos, hogy ez gond. Nem tartom érzéketlennek.
Nagyot nyelek újabb kérdéseire. Számat feszülten elhúzva bólogatok.
- Nem. Nem szóltam senkinek - vallom meg csöndesen.
- Attól csak rosszabb lett volna - rázom a fejem, homlokráncolva. Ha beköpöm őket, kaptak volna valami büntetést, hogy aztán kétszeresen torolják meg rajtam, miközben mindenki spiclinek bélyegzett volna. Elég példát láttam már erre. Láttam, mi történt másokkal. Én ahhoz képest könnyen szabadultam. Persze, nem biztos, hogy nálam is úgy zajlott volna. Lehet, ha a megfelelő embert keresem meg a dologgal és ügyesen, kellően diszkréten csinálom, rendben lett volna. Viszont ennek a valószínűsége sajnos igen csekély. Nem érte meg kockáztatni.
- De... de... - nyökögök.
- Ha-hagyjuk - bólogatok, kérő tekintettel. Nem szeretnék sem erről, sem hasonlókról beszélgetni most. Majd valamikor lehet, de most inkább ne. A lényeget elmondtam és én tényleg úgy gondolom, egyszerűen tovább kell lépni ezeken. Soha nem tettem másként. Ezt a szép estét meg főleg nem akarom... áh, az elrontani rossz szó. Tudom, hogy nem rontok el semmit azzal, ha megosztok Lauval valamit. Ha komolyan beszélünk. Csak most tényleg nem akarom ezt tovább tárgyalni.
Kellemesen szusszanok, figyelve a vízbe oldódó golyóbist. Nem tudok mit csinálni, kicsit megint megilletődöm ezen a jelenségen, mint előbb a tóval eggyé váló vidragyereken.
- Sétálunk tovább? - fordulok a lányhoz, nyújtva neki kezem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. július 27. 23:40 | Link

Thomas

péntek este|o


Csalónak? De hiszen, ha részvétet nyilvánítanék úgy igazából, akkor nem csak arra gondolnék, hogy ő elvesztette a szüleit. Arra is persze. De arra is, hogy mennyi szeretettől, lehetőségtől, boldogságtól lett megfosztva. Az otthonban ezeket nem kaphatta meg, nem is kapta meg. Nevelőszülőknél már inkább lett volna rá lehetőség erre. És azt is sajnálom, hogy milyen sok évet élt le ezek nélkül. Most már rendben van, hiszen ott a bácsikája. De hogy fejezed ki ezeket, úgy hogy ne vigye el az egész beszélgetést a szomorúság felé? Vagy úgy, hogy most már más a helyzet? Thomas úgy is tudja, hogy attól még, hogy nem mondok ki dolgokat, azok az érzések és gondolatok léteznek bennem.
Jól sejtettem, nem állt ki magáért. És igen, lehet, hogy rosszabb lett volna ha elmondja. Nem hagyták volna békén a fiúk, csak még jobban bántották volna. De ha beavatott volna valakit, akkor legalább ezt a terhet megoszthatta volna, nem egyedül cipelte volna. Vajon azóta elmondta-e már bárkinek úgy igazán, hogy mi minden történt vele? Vajon milyen jogon gondolkodom én ilyeneken, amikor pontosan ugyanezt csináltam én is? Félinformációkat ugyan közöltem, de teljesen senkinek nem mondtam még el a dolgokat.
- Lehetséges, hogy igazad van, most már nem tudjuk meg úgy sem. A lényeg, hogy már az elmúlt. Sutrát meg kinyúvasztom ha csak még egyszer is eszébe jut ilyesmi – rámosolygok halványan, hogy picit oldjam a hangulatot. Megértem, hogy nem akar ilyenekről társalogni most, nem is erőltetem a dolgot. Egy aprót biccentek, hogy ezt ő is tudja. A fejembe még - szerencsére - nem lát bele. El pedig tényleg nem ront semmit. Mindig is ilyenek voltunk, mindenféléről beszélgettünk. Az egyik pillanatban még viccelődünk, a másikban már valami komolyabb témát tárgyalunk ki. És csak attól, hogy most már egy pár vagyunk és hogy ez egy fantasztikusan romantikus randi, attól még miért ne csinálhatnánk mindent úgy, ahogy szoktunk? Nem kell csöpögő arckifejezéssel nagyokat sóhajtozva bámulni egymást végig.
Ehhez a jelenséghez amúgy egész hamar hozzászokna ha hydro lenne ő is. Hiszen a víz a része. Belemerülni egy kicsit olyan, mintha hazaérkezne az ember. A vízzel egyé váló dolgok látványa így nekem örömet okoz, megnyugvást, hiszen a helyére került minden. Egyszer majd talán elmondom neki, vagy megpróbálom átéreztetni vele. Talán.
- Persze – odasietek a virágomhoz, és a földről felvett táskámat a vállamra akasztom mielőtt megfogom a kezét. Lassan andalgunk tovább, hiszen ráérünk még. Hátra sem kell pillantanom, tudom, hogy Sutra követ minket. De bármennyire is  szeretnénk megállítani az időt végül csak elérkezik a pillanat, amikor el kell búcsúznunk a kastély kapujánál.
- Köszönöm szépen ezt a csodálatos délutánt és estét – hálásan mosolygok a fiúra, majd megölelem. Tényleg nagyon jól éreztem magam, minden annyira tökéletes volt. Egy picit még így maradunk, majd végül csak elhangzik az a fránya jóéjt is. Sutrát elengedem, Thomas visszaindul a kandallókhoz, hogy hazajusson, én pedig komótosan felsétálok a körletbe. A mosoly egy pillanatra sem tűnik el az arcomról, talán még akkor is megmarad, amikor már elalszom. Talán még arra is rájövök, hogy milyen könnyedén és milyen gyakran ölelem meg az eddigiekhez képest. Talán. Ki tudja?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Csepreghy Péter
INAKTÍV


a Pösze Petya
offline
RPG hsz: 235
Összes hsz: 646
Írta: 2019. augusztus 27. 15:16 | Link

VII.

Csapd válladra a videókamerádat, és kövess engem. Neked biztosan nem érdekes, amit látsz, de nekem ilyen egy napom. Egy-két vizsga délelőtt, majd ebéd, egy kis olvasás, majd ekkor jön az, amiről nem beszélhetsz senkinek, oké? Promise. Szuper. Most jön az, amikor kicsit tovább képzem a hangomat. Talároson sok-sok rendezvény énekhangja én voltam. Színjátszó csoportba is jártam, ami tökre buli volt. De most már, tizennégy éves felnőtt férfiként gáz lenne ezt az arcomat mutatni a nagyközönségnek. Igaz, hogy bizonyára ez sem érdekelné őket, mint semmi más, ami velem kapcsolatos, csak egy újabb dolog, ami miatt a szünetben a klotyóba nyomhatják a fejemet. Azt mondják, hogy tökéletes WC kefe a hajkoronám. Terrific, innit? Nos, visszatérve a napirendem következő pontjához; végig szaladok a kastély folyosóin rövid lábaimmal, egyenesen a hálókörletembe, ahol felkapom fekete bőrborítású kottámat, és hátizsákomba dugom. Indulnék kifelé, amikor meghallom, hogy szobatársam macskája keservesen nyávog egyet. Mélyet sóhajtva, de még mindig villámmozdulatokkal megfordulok. Zsebembe nyúlok, ahonnan egy kis mogyorós chips darabot dobok elé, és simítok rajta hármat, amire ő éppen elégedett dorombolásba kezdene, én le is lépek. Egy igazi Doromb Juan vagyok. Így hagyom majd a csajokat is magukra, ha menő felnőtt leszek.
Újabb kör a folyosókon, majd elérem a bicaj tárolót. Szerencse, hogy ennyire kezdenek betörni a mugli cuccok, habár az enyémen és még egy bringán kívül nem látok mást odaállítva. Felpattanok rá, és… gyere! Gyere tovább velem. Most fel akarod venni, hogy mennyire szánalmas vagyok vagy sem? Na, ugye. Szóval, eszeveszettül tekerek Bogolyfalva felé, hogy legyen még sötétedés előtt időm egy kicsit gyakorolni. Ezen a napon nem sok ember tartózkodik a tavacskánál, ezért oda szállíttatom magam a biciklivel. A főbe dobom egy laza mozdulattal, majd leveszem táskámat, előkapom a kottát, és halkan, bátortalanul indítva kezdek el beénekelni, majd elégedetten mosolyogva nyitom ajkaimat, hogy végre valami csoda kijöjjön a torkomon. Ami most nem egy D&D csatakiáltás.
- Két szoba közt a csend, de végtelen nagy távolsááág… - kezdek neki halkan, miközben le-lepillantok a kottába. De természetesen érdekesebb dolgot találok közben; egy halom kavicsot, amivel b*zi jól lehet kacsázni a tó vízén. Az első verse után lehajolok kettőért, és azokat kacsáztatva énekelgetem a számomra oly’ kedves dalocskát.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


„Petya és én barátok vagyunk,
Csak egy kicsit furcsa a kapcsolatunk”


Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind | disney princess
offline
RPG hsz: 989
Összes hsz: 4910
Írta: 2019. augusztus 27. 20:25 | Link

.középdélután.
ℙ𝕖𝕥𝕪𝕒


Kényelmes tempóban kocog, ha valami jó ebben a faluban, az az, hogy kellemes a környezet és nem kell tartani, hogy valami vadbarom elüti menet közben. A kutyát se érdekli, hogy miért szalad – bár ez hazugság, néha hall egy-egy ebet hangosan tiltakozni az ellen, hogy ő épp arra jár -, de nem gátolja semmi sem abban, hogy most a sok feszültséges és minden vacakot ezzel ne adja ki. Kifárad, jól letusol és alszik holnap délig – ha jól számolja, szabadnapos lesz, de lehet jobb lenne elcsúsztatni, kényesebb időkre. Mindegy, most nem ezen jár az esze. Karjára csatolva pihen a kis zenelejátszó, a telefont félti és még amúgy is szervizben van, vagy hogyan nevezik azt, amikor ellátják valami olyannal, amitől itt is működőképes. Az első sokk bizony az volt, hogy minden megállt, amit csak szeretett és ismert, még az a tenyérnyi képernyő is, amely legalább összekapcsolta a világgal, kész katasztrófa volt és végleg úgy érezte, egyedül van a világ végén. Aztán persze útmutattak neki, mit tehet és mit tegyen, így amit csak lehetett, leadott, hogy javítsák meg, tegyenek csodát és újra szórakozhasson. Ezt a kis vacakot kapta vissza elsőre, így örülhet, hogy nem csendben kell mennie ide-oda. A füles ott fityeg hallójárataiban, nem a legjobb a tartása, a telefonhoz jobbat szerzett, de az is ott van. Néha kifittyen, igazít rajta és megy is tovább.
Egyszerű, bő atléta van rajta, a hegeit szellőzteti, alant a kényelmes nadrág, mert a passzos vacak futónadrágban börtönben érzi magát..., lábán a cipő, amit már megkoptatott rendesen. Tök átlagos és mégis, ezzel az egyszerűséggel tűnik ki talán a legjobban. Errefelé sok a furcsaság, a furcsa öltözet, látott süveges öregeket és aggasztó, mesebeli banyákat, a többiről inkább nem is szól, ezeket ennyi idő alatt egész jól megszokta. Talán tényleg ő a legnagyobb kakukktojás, megeshet. Viszi a víz, halad tovább.
Nedves hajtincsei a homlokára tapadnak, izzad, mint a ló, mert fülledt vacak nyári idő van még erre is, bár a fák közelében kellemes a hűvös, mégis, az árnyék sem tudja kitakarítani innen ezt a pusztulat időt. Lassítva áll meg végül, zihálva támaszkodik a térdére, bal füléből a vacak már rég kiszökött, most tompán hallani a külvilágba a gyors ütemű, tipik futós zenék egyikét. Hozhatott volna vizet, most mire visszaér, az árvánk könnyét is. Kicsit fújtat, a bagó mellett élvezet ez, de mindegy is. Ennyit kibír. Kibírt rosszabbat. Épp kiegyenesedik, amikor megüti a fülét a hangocska. Kikapja rögvest a másik fülest, és átlépdel a rekettyésen, amely mögött ott bújik meg a tavacska. Ó, ezt is kiinná, de moderálja magát. Inkább a kissrácra tekint, aki biztosan ide bújt el gyakorolni. Aranyos. Ő is szeretett elbújni. Óvatosan lépked, halkan, a tó széléhez, mögötte van. Leguggolva figyel, hallgatja, kezét a tóba mártva locsol aztán a nyakára, magára egy adag vizet. Nem tűnik annyira dzsuvásnak, más nem majd kenegeti magát egy ideig. Nem finnyás. De ezt már tuti hallotta a másik, hogy pacsál, így végül köhint.
- Folytasd csak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Csepreghy Péter
INAKTÍV


a Pösze Petya
offline
RPG hsz: 235
Összes hsz: 646
Írta: 2019. augusztus 28. 06:50 | Link

VII.

Nem egyszerű ez a dal. Amilyen egyszerűnek tűnik, éppen annyira technikás. Sok-sok hangot újra kell pakolnia egymás után. A magasabbaknál pedig egyenesen dühbe jövök egy pillanat erejéig – tovább nem is tudnék –, mert nem úgy akarnak kibújni, ahogyan én azt szeretném. Na, tessék! Róza mama megmondta; „Addig nótázz fiam, amíg el nem visz a legénykor.” Akkor még nem értettem. Most már egyre jobban kezdem. Ez a mutálás a tinédzserkorban valami meseszerűen gusztustalan. A legrosszabbkor kezdek Michael Jackson hangon vonyítani beszéd közben, máshol pedig elszalad egy másik irányba a búgás, és szinte Sean Connery magyarhangját idézem. Így most a kaviccsal a kezemben játszom a pöszécske karmestert, mert nagyon nem akar menni ez a lépcsőzetes hangsor.
- Honnan jössz nem érdekeeel – itt megállok egy újabb bosszús sóhajjal. Ismét olyan hamisra sikeredett az a hajlítás, hogy legszívesebben a közelben kopácsoló harkállyal együtt verném a fejemet a mögöttem magasodó nyárfa törzsébe. – Nem érdekeeel… B*szki! – vakarom meg a tarkómat, majd a második kavicsot is kacsázásra kényszerítem. – Honnan jössz nem érdekeeel – végre gyönyörűen kijönnek a lépcsőzetes hangok a torkomon. Hatalmas mosoly terül szét fogatlan kis arcomon. Ma hiányzik a felső fogsorom első hat foga. Reggel majdnem elkéstem a vizsgáról, és elfelejtettem betenni a műfogsort, szóval ma így festek. Így a beszédem még érdekesebb, mert azok a bizonyos hangok – mint „s”, „sz”, „z”, „zs” és társai – a beszédhibámnak köszönhetően újra feltűnővé válnak. Olimpiai bajnokhoz hasonlóan ugrok a levegőbe, miközben nem tizennégy éves kölyök módjára, boldogan káromkodok. Annyira happy minden, hogy meg sem hallom a közeledő lépteket, s még szinte a közeli csobogásra sem figyelek fel. Azonban a hirtelen jött emberi szavak megállásra kényszerítik pici szívemet egy pillanatra. Újabb ijedt káromkodás. Tudom, nem illik, nem szép. Sőt, egy velem korú gyerektől kifejezetten karakteridegen lehet.
- Azt a… - motyogom királykisasszony módjára szívemhez kapva. Vagyis, ahogy komikus jelenetemben mellkasomra nézek a jobb oldalon pihennek kövér ujjacskáim. Így azt egy bárgyú mosollyal megcserélem, hogy valóban szívem fölött legyen széles tenyerem. Mivel reggel óta nem öltöztem át, ezért ünneplő van rajtam, csak már jobban meglazítva. Fehér ing, ami kilóg fekete nadrágomból. Az eridonos nyakkendő is hanyagul pihen nyakam körül. Természetesen egy fekete tornacipő van most lábamon.
- Ó! Izé – újabb nagy szavak. Látom magam előtt a kódexet, amiben a Csepreghy Péter Medárd név alatt ezek a szavak szerepelnek. – Nem, nem. Folytasd te! – hogy mi? Azt sem tudom, mit beszélek. Ez nagyon intim pillanat volt. Érzem, hogy az arcom elvörösödik, és elönti a melegség a testemet. – Dehogy! Csak… tudod... szórakoztam – próbálom menteni magamat egy zavart legyintéssel és menőnek szánt vállvonással. Majd végig nézek a másikon, és látom, hogy ő bizony sportolt. Sőt, mi több. Ő futott. Ő egy hős. De úgy látom, hogy semmi nincsen nála, csak fülhallgató és a hozzá tartozó lejátszó szerűség. Odasétálok a táskámhoz, majd kiveszem a műanyag, bőrborítású ósdi kulacsomat. Bátortalanul mellé lépek.
- Víz? – kérdem, de nem merek ránézni. Anyám! De égő.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


„Petya és én barátok vagyunk,
Csak egy kicsit furcsa a kapcsolatunk”


Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind | disney princess
offline
RPG hsz: 989
Összes hsz: 4910
Írta: 2019. augusztus 28. 18:09 | Link

.középdélután.
ℙ𝕖𝕥𝕪𝕒


Amúgy nem vészes. Ennél a tónál bizonyára csak akkor járt, amikor nem épp szalonképes állapotban leledzett és valószínű, akkor boldogan ivott is belőle. Átok és áldás, hogy nincsenek emlékei, de egyszer, ha lesz mersze, tutibiztos megoldja valahogy, hogy valamit láthasson, már csak azért is, hogy legalább tudja, merre jár olyankor. Meg. Kíváncsi. Akármennyire is elítéli a másik részét, a foltok, vagy csak a homályos sejtések nem a képek egésze. Lehet, hogy a minisztérium okosabb, tudják mi merre és hogyan, de azokhoz nem vándorolhat be csak úgy, hogy mondják már meg, hogy a barna melyik árnyalatában pompázik a bundája, vagy mennyire sárgák a fogai. Bah. Megint hülyeségek, megint kalandozik elfele. Egyre többet gondolkodik azonban ezeken, mert megérzései attól még lehetnek valahol mélyen, és talán most jót jelentenek. Igazából még mindig arra vágyik, hogy elmúljon az egész. Mindegy. Most emberi két lába van, az is szőrös, de kevésbé.
A srác meg épp talán lenyomja a kocsisokat a káromkodás versenyében, legalábbis, tuti arra hajt. Kicsit ráncolódik a homloka, de ő tudja, hogy a magyar ember az iváson túl abban is nagyon jó, a legjobb, hogy percekig képes káromkodni, szóismétlés nélkül. Jó, nem egy gyerektől kellene ilyeneket hallani, mert amúgy az nem szép és mindenki rázza a fejét, azonban nem lesz ő most itt az erkölcsrendész, meg látott gyerekeket durvább helyzetben, beállva, bagózva, olyan ruhákban a lányokat, hogy azt a felnőtt kikent, kifent asszonyok is elszégyellenék. Végtére is, a világ fejlődik, ő a nagyobb városokban ritkábban jár, de épp eleget lát, akár vonaton, akár két lábon. Ez a gyerkőc itt még semmi, a szappanért kiáltó szájával, két etapban adja le a műsort, de gyanítja, utóbbi miatta (is) van. Felemeli a kezeit, nincs fegyvere, ujjai között csak a füles lóg, semmi több.
- Nyugi bajnok, nyugi. Szusszanj – nem akarja megölni, csak mert idelépkedett, de lehet, hogy hangosan kellett volna jönnie, csörtetnie, mint valami vaddisznó és köhintgetni, mint a torokbajos. Akkor feltűnőbb lett volna, kevésbé traumatikus. Mennyire borostás? Lassan már szakáll? Gyorsan megtapogatja az arcát, nem vészes. Akkor nem ez lehet a baj, nem néz ki hobónak.
- Éééén..? - ez úgy tör ki belőle, mintha rosszabbat követelne, ugorjon fejest vagy hasonlók. Aztán nevet. A srác zavarban, ő meg röhög. Igazán illedelmes, tényleg. - Jobb ha nem, akkor süket leszel – nem ő lesz sem a következő Pavarotti vagy épp Serj szintű rockermacsója, a hangja alapján egy kellemes kocsmabogárnak tűnne, semmi többnek. Nem mindenkinek osztogatnak tehetséget, ez tény.
- De ezer éve én is voltam énekkaros, mert tetszett egy csaj. Csak épp az énekkar az utolsó hely, ahol ez beválik – von vállat, csak azért mondja, hogy oldja a másik zavarát, meg ne tűnjön seggfejnek a nevetés miatt. Tekintetével kíváncsian követi, elsőnek azt hiszi, hogy menten elrohan mindenestől, de csak elővesz valamit. Dobozt? Ő továbbra is még guggol, így mikor odalép hozzá, felpillant rá és a láthatóan kulacsnak tűnő valamire. Ó! Pedig nem is liheg.
- Hát. Nem illik elvenni másét, azonban most nem tudok nem arra gondolni, hogy igyak. Szóval.. életmentő vagy, öcskös – legyen neki sikerélmény, ő naiv, még mindig, lehetne benne méreg is, utolsó amire gondol. Elvéve tekeri le a kupakot és nagyokat kortyol, de nem issza ki, megtörli az üveg száját ahogy végez és úgy zárja vissza. - Köszönöm – már nyújtja is neki, nyakán egy kövér csepp folyik le, olyannyira mohó volt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Csepreghy Péter
INAKTÍV


a Pösze Petya
offline
RPG hsz: 235
Összes hsz: 646
Írta: 2019. augusztus 29. 08:37 | Link

VII.

Nem értek túl sok dologhoz. Nem vagyok jó sportoló, a tanulmányaim is éppen hogy elérik a megfelelő szintet és a szociális dolgoknak sem vagyok a csúcsán. Akkor mégis miben vagyok más? Good question, my dear friend. Egy ’80-as éveket idéző kocka vagyok, aki nem mellesleg kiemelkedően jól énekel. Jól alkalmazkodok, és gyorsan felismerem, hogy hol a helyem. Jelenleg ennyit tudnék felhozni, mert az esetek többségében creepy, használhatatlan és égő vagyok. Egy tinédzser fiú vagyok, aki be szeretne illeszkedni a kis társadalomba, ahová keveredett.
Nyugi bajnok, nyugi. Szusszanj” Hallom a srác szavait, amire tényleg varázsütés szerűen megnyugszok. Érdekes érzés, de ez a kellemes hangszíntől lehet, ami az egyelőre ismeretlen fiúhoz tartozik. Érzem a hangján, hogy nem akar ártani nekem. Anyukám azt mondja, hogy mindenkitől tartani kell, mert ha egy idősebb hozzád szól, az nem jelent jót. Mi dolga lenne velem? Szerintem ebben nincsen igaza Anyunak. Bárki lehet bárki és mindenki beszélhet mindenkivel. Nincsenek határok. Én szeretem a határokat.
Hallom, hogy a másik beszél, de egyelőre nem sokat fogok fel belőle, mert érzem, ahogyan a tarkómon felkúszik a zavarodottság érzése. Akár egy szűzlány. Lesütött szemmel állok egészen addig, amíg elő nem hozza belőlem a férfit egy pár szavával.
- Akkor nem szedted fel a csajt? – szökik ki belőlem a kérdés. A lényeg megmaradt ismét. Mivel éppen most vagyok abban a korszakban, hogy igencsak elkezdtek érdekelni a lányok, azért minden ilyen témát megragadok. – Hogyhogy? – kérdezek vissza arra utalva, hogy az énekkar az utolsó hely, ahol lehet lányokat felszedni. – A lányok nem szeretnek énekelni? – hangom ártatlan és értetlen. Nagyon gyerek vagyok, te jó Merlin!
Amikor a víz visszautasításába kezd, akkor egy „most komolyan?” nézéssel ajándékozom meg. Nem azért, mert sz*rul néz ki, csak a futófelszerelésből gondolva. Illetve látom, hogy nincsen nála folyadék. Tök figyelmes vagyok. És nem is indulok el ilyen melegben víz nélkül. A hidratálás fontos, m’kay?
- Szívesen – húzom ki magam büszkén. Szeretek segíteni.
Nyúlok hát az üvegemért, és a fülemhez tartva megrázom, hogy halljam van-e még benne. Nem, nem sajnálom. Akkor nem adtam volna oda. Csak akkor már én is iszok, ha még maradt benne. Ha nem, az sem baj. Van a közelben egy ivókút, ahonnan meg tudom tölteni. A víz jellegzetesen lötyög az alján, hallható, hogy csupán egy-két korty pihen az alján, így vállat vonok, és a fiú felé emelem.
- Egészségünkre! – azzal meghúzom, akár egy vodkás üveget. Jólesően sóhajtok egyet, majd ingem alját felemelem, hogy megtörölhessem vizes kis számat. A pocakom is kilátszik egy pillanatra, majd visszaengedem, és a srácra nézek, hogy találkozzanak kékjeink.
- Én Petya vagyok – mondom meglepő lazasággal. – Idejárok a Tanodába, és kérlek – teszem össze a két kezem. – Kérlek, ne mondd el senkinek, hogy mit csinálok itt! – komolyan gondolom. Nem szeretném, hogy még ezért is céltábla legyek.
Így is kaptam már eleget a héten – jegyzem meg halkan, fancsali képet vágva, a tó felé pillantva. A kezeimet pótcselekvés képpen zsebre dugom.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


„Petya és én barátok vagyunk,
Csak egy kicsit furcsa a kapcsolatunk”


Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind | disney princess
offline
RPG hsz: 989
Összes hsz: 4910
Írta: 2019. augusztus 29. 20:15 | Link

.középdélután.
ℙ𝕖𝕥𝕪𝕒


Mivel nem kap rohamot, vagy épp bármi mást, úgy néz ki, legalább ezt jól sütötte el. Azt mondták, mindig is jól csitította a kedélyeket, már ha épp nem ő volt az, aki fejjel akart menni a falnak vagy másnak, egész jól kezelt mindent és mindenkit. Ez volt régen ő, a békéltető, most fogalma sincs, mennyire tudna közbeavatkozni, a gyerekeken mégis elég jól működik. Nem mintha olyan öreg lenne, csak akkor tűnik tízessel többnek, ha másnap vagy aznap küzdi a cikluk után, de az se olyan vészes, hogy lebácsizzák. Elvileg. Gyerekeket sem eszik, így a társadalom fellélegezhet, beteges aberráció sosem voltak. Ártalmatlan.
Biztató pofával figyeli, ahogy kifújja a levegőt és ahogy elmegy a riadalom. Oké, ő volt a ludas, ez tény, mégsem ezen van a hangsúly. Fura lesz, ha majd több ilyen adódik és több alkalommal kell nyugi, nyugi szöveget skandálnia. Neki ez lesz majd a védjegye. Vagy mi.
- Náhh... - legyint egyet a kérdésre, visszalapoz a fejében. Mintha ezer éve és mással lett volna, ahogy sok minden más is. Bekúszik a bunker, ami igazából egy régi tyúkól volt, vagy épp az erdei iskolák, amikor senkit nem érdekelt a pióca és vígan rohangáltak a kis tavacskában vagy épp átfolyásban. Ha most azt a felét kéne idetenni, akár csak korban, könnyebb lenne minden kicsivel, gyerekként nincsenek olyan nagy gondok, a sebek gyorsabban gyógyulnak és jobban esik a tömeg. Így most? Inkább koncentrál a kérdésre. - Dehogy szedtem. Mindenki a nyolcadikos nagyfiúkba volt szerelmes, nem azokba, akik alig nőttek ki a földből – volt már baj is, hogy hiperaktív volt, hogy idétlen, de igazából csak átlagos fiúgyerek. Nem udvarolt, nem úgy, ahogy a könyvekben és ahogy le lehet ezt írni. Mondjuk ki, a srácok nagy része gyerekként kretén és érthetetlen.
- Nem mind. Ő meg a barátnői szerettek, de pletykálni is, meg minden lányos vacak. Nem fért bele az, hogy mi épp melyik játékról beszéltünk vagy épp milyen katonák voltunk. De ha kedvesek voltunk velük, mert ünnepség volt és táncoljunk, vihogtak. Sose értettem őket, gondolom erre se másmilyen – nem hibáztatja, ha valamit nem ért, vagy ha még nincs tapasztalata. Ráér. Ő meg irigykedik, lenne ilyen ártatlan és tudatlan. Kicsit bohókás a srác, de már kinőtt a bully korszakból, meg ő is viccesen nézett ki a duci fejével és a fogszünetével, amit még a szabályzó sem tüntetett el. Most meg, izzadt, borostás és heges. Sosem jobb.
- Hátha legközelebb nálad nem lesz, és akkor futunk össze – mert ő még szalad majd, a srác meg biztosan járkál még erre. Elég felkészült a víz alapján, meg a táskával. A ruhája más kérdés, de kinek mi.
- Én Balázs. Vagy Belián. Kinek melyik jobb – nem válogat, még mindig, mindenki máshogy értelmezi, melyik nevét veszi előre. Egyiket sem és akkor nincs bonyodalom.
- Ó, a Tanoda. Messzebbről már láttam, meg kicsit közelről – bólint egyet, hogy tudja, miről beszél és amúgy is sejtette. A faluba is sokan járnak le onnan, ha épp valami szünet van vagy mi, így nem idegen a tanodás diák látványa. Kicsit ugyan meglepi a dolog, amit kér, de abszolút nem hibáztatja. Csak még több régi emlék.
- Becsület szavamra mondom, sosem láttalak itt. De hogy érted, hogy kaptál? Csesz... bántanak? - közben vádlija kezd feszülni, így két tenyerét megtámasztva a földön, kitartja magát, míg lábait kinyújtva ül le a fűbe véglegesen.
- Pedig szerintem jól nyomod. És a bringád is klassz. Hasonló volt nekem is, csak a kormánya más. Meg tele volt azokkal a kattogó küllős izékkel – meg matricával, meg minden szutyokkal. Most már valahol a rozsda eszi, de térdén van egy jó mély heg, amely őrzi, mekkorát is lehet esni, ha épp azt akarja bebizonyítani, hogy megy az a nullakezezés.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Csepreghy Péter
INAKTÍV


a Pösze Petya
offline
RPG hsz: 235
Összes hsz: 646
Írta: 2019. augusztus 30. 08:34 | Link

VII.

Egyre inkább azt érzem, hogy nem kell tartanom a fiútól. Figyelem a vonásait. A kedves szemeit, azt a természetességet és nyugalmat, amit áraszt magából. Biztosan van benne valami trükk, mindenki életében vannak titkok. De az, hogy alapvetően egy jószívű sráccal beszélgetek, százszázalék. Mintha valami hasonlóságot is látnék kettőnk között. Nem, nem kinézetre. Ő egy nagyon jóképű srác, én meg… talán majd egyszer az leszek. Vagy nem is éppen és most vele, hanem a gyerekkori énje hasonlíthat rám. Én rá. Oldalra döntött fejjel figyelem, amit a lányokról mond. Közben hideg szellő suhan át rajtam, mintha valaki körülöttem lenne. Szemeimet egy pillanatra megforgatom, de nem látványosan. Így a guggoló fiú észre sem veheti ebből a távból, hogy valami nem volt okés egy pillanatra. Megrázom magam és hevesen hümmögve kezdek neki a bólogatásnak.
- Á – legyintek egyet a csajok összegzésére. – Mind egyforma – sóhajtok fájdalmasan, miközben kirajzolódik előttem Lili arca. Aztán eszembe jut még néhány lány a kviddics öltözőből, de megrázom a fejem, és visszatekintek Balázsra. És ez a „Mind egyforma” eléggé viccesen hangzik egy tizennégy éves kölyök szájából. Megmosolyogható.
- Nagyon örülök, Balázs – engedek meg végül egy fogatlan vigyort a másik irányába. Látszik, hogy ezek nem kihullott fogak, hanem egyértelműen rendellenességről beszélünk. Hiszen nélkül ki-kinőttek, és félúton megálltak a fejlődésben. Hát, a csontjaimra hat ez a betegség, és a fog is az. Magasabb sem leszek valószínűleg, csupán pár centivel. De that’s life. Nincsen ezzel semmi baj.
Aztán ismét szótlan bólogatásra kényszerítem nyakamat és fejemet, amikor Balázs megígéri, hogy nem fog erről beszélni.
- Csesztetnek, aha – mondom ki helyette, miközben lehajolok, és újra a kezembe veszek egy kavicsot. A hideg kődarabra rászorítok a bullyk gondolatára, majd nagyot sóhajtva kacsáztatom meg az eddig tenyeremben szorongatott kavicsot. Nem mondom neki, hogy „Nézz csak rám”, mert azért nem érzem olyan vészesnek magam. Kölyök vagyok. Meglátjuk, hogy lesz-e belőlem cserebogár.
- Hát, tudod… - kezdek bele unottan, aprócska fintorra húzva a számat. – Nagyon sok fa… fafejű jár a suliba. Gyökerek, konkrétan. Mindenki felnőttnek képzeli magát már tizenöt évesen, pedig még csak nem is pelyhedzik odalent – fejtem ki kissé részletesebben, hogy mi is a gondom az évfolyamtársakkal. – A felsőbb évesek meg… - ciccentek egyet és bongyor sörényemet csóválva fúrom kékjeimet a másikéba. – Furcsa perverzióik vannak – mondom szokatlanul mélyen a WC csészés klisékre gondolva, majd visszanézek a víztükörre.
- Te itt laksz a faluban? – terelem más irányba a beszélgetésünket.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


„Petya és én barátok vagyunk,
Csak egy kicsit furcsa a kapcsolatunk”


Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind | disney princess
offline
RPG hsz: 989
Összes hsz: 4910
Írta: 2019. augusztus 31. 00:37 | Link

.középdélután.
ℙ𝕖𝕥𝕪𝕒


Valóban nem érzékel semmi szokatlant, analfabéta olyan dolgokra, amik itt normálisak és átlagosak, így aztán kényelmesebb is valamivel, amiről nem tud, az nem fáj ugye. Érzett már néha furcsaságokat vagy épp olyat, amire nem volt szava, de nyilván ezzel jár, ha az ember varázslók lakta helyre költözik egy egyszerű panel után, vagy épp egy olyan semleges és erdei környezetből, amelyben ő élt nem is olyan régen. Aztán kinek mi, ő nem a környezetre, hanem a kissrácra figyel, bár hogy sok tapasztalata lenne ebben az nem épp helytálló. Alapvetően korabeliek vették körbe annak idején, nem rúgott ugyan bele egyikben sem, de nem is viselte jól mondjuk az üvöltözést és azt, ha zsibongtak. Talán ezeket most sem nyelné be olyan könnyedén, vagy hang nélkül, most mégis nyugodt marad és békés, nem tudja felhúzni magát azon, ahogy a másik létezik. Fura. Néha még mindig van min meglepődni, pedig már vagy egy ideje ilyen állapotokban és szélkakas módban, mégis, igaz az, hogy idő kell, mire tényleg kiismeri önmagát az ember, úgy igazán, főleg, ha valami után van, legyen az bármi is, de kellemetlen. Érdekes kis arcberendezése van, a nénik azon nyomban csipkedni akarnák, olyan puhának tűnik, aztán még ott vannak a csigás fürtjei is, ha lány lenne, rögtön anyáskodni támadna kedve, így csak jót mosolyog, nincs itt baj, legalább nem egy fénymásoló, aki ugyanúgy néz ki, mint a többi.
- Azért ez egy erős kijelentés kicsit, de majd rájössz ám – csóvája meg a fejét, mert nem egyformák. Vannak a könnyen kezelhető esetek, az átlagosak, meg az olyanok, amiktől anyáink óvnak minket. És még sok minden. De az igaz, hogy abban a korban a legtöbb egyforma. Könnyebb is. Nem lehetne megint gyerek? Valaki? - Mindenesetre, ne akarj mindnek megfelelni. Lehetetlen – ez pedig igaz. Ha magas lesz, ha nem, ha pocakos, ha szálkás, mindnek nem lesz jó egyik sem, mindig lesz valami, ami nem tetszik neki vagy épp nem akarja, satöbbi. És ebben el lehet fáradni. Nem mintha ha ő olyan nagy guru lenne, öt éve annak már, hogy, nos értitek. Azóta magát lepte volna meg, ha lett volna bármi. Akart, próbálkozott, csak épp mire odaért, legyűrte az önutálat sajátos fajtája.
- Szintúgy – biccent felé, elég ennyi a csajokról. Noha, már érti az ábrázat varázsát, a fogak hiányára sem fintorog, vigyorog ő is, hát neki se tökéletesek, mindig azt mondták, ad valami kisfiús bájt az arcának, ha mosolyog. Főleg ha megnyírja a pofáját. Olyankor került elő a személyi, meg a pillantás, hogy biztos nem múlt egy 18. A vigyor aztán elmarad, megint a fejét rázza, már nem a fogadalomra, hanem a csesztetésre. Tényleg semmit nem változik az iskola, akármilyen évet írnak. Vagy szerethető, vagy pokol. Középút nem nagyon van.
- Jó, akkor nem maradtam le semmiről. Ez még mindig divat – már csak foltokban van meg az általános iskola eleje, amikor még kábé ekkora lehetett, vagy kisebb. Tény, hogy mikor hirtelen megnyúlt, minden könnyebb lett.
- Mindenki felnőtt akar lenni. Aztán amikor bekövetkezik, sírnak, hogy gyerek akar lenni. Bevallom, én is néha – von vállat, nincs ebben semmi rossz, szerinte. - De azért csak nem mindenki ekkora surmók. A hülyékre megtanulni nem figyelni, tök áldás – megint előadja, hogy mekkora tudós. Mondjuk tény, ebben van igazság. Mégis, most olyan idegennek érzi magát, mintha az beszélne belőle, akivel sosem történt meg a baj és más sem lenne. Mintha... mindegy. Lehet teszt is ez, mennyire megy neki. Vissza kell rázódnia, elengedni a rosszat.
- Aha, az egyik lakásban. De éltem Pesten is, Kanizsán, meg még pár apróbb helyen. Úgymond most telepedek meg, megint. Te gondolom a kastélyban, mert azt emlegették, hogy bentlakásos a cucc. De amúgy merről jöttél? - láthatóan ez lesz a könnyebb téma.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Csepreghy Péter
INAKTÍV


a Pösze Petya
offline
RPG hsz: 235
Összes hsz: 646
Írta: 2019. szeptember 2. 09:42 | Link

VII.

A kedvemet nem szeretném elrontani, de azért keserű íz telepedik meg a számban, amikor az iskolatársakra gondolok. Kevesen vannak, akik mellett baráti biztonságban érezhetem magam, de nem is a szám számít, igaz? Ott van például, Eli, aki világi spanom, és ha csak egy órát tudunk együtt tölteni, már az olyan lelki feltöltődés, hogy aznapra ki van pipálva minden jó érzés. Akaratlanul húzom mosolyra duzzadt ajkaimat, majd a vállamat vonom amolyan gondolataimban szórakozott módon, és újra a másikra emelem tekintetemet. Hallgatom, sőt szinte iszom a szavait. Úgy, mintha ő valami tanító lenne, én pedig a tudásra szomjas tanítványa. „Majd rájövök” Mondogatom magamban, és megint visszatér a keserű íz a számba. Tudom én, tudom én. Ha nagyobb leszek, akkor okosabb is és tapasztaltabb is. És majd akkor újra ennyi idős szeretnék majd lenni. De most meg – ugye – felnőtt lennék legszívesebben. Női szíveket hódítanék, olyan törnék össze. Nem. Az utóbbit nem tenném. Menőn hangzik, de a szívvel nem játszunk. Nagyon sérülékeny. És az enyémen lévő néhány öltés is fel-felszakad olykor. Teljesen meggyógyulni soha nem fog. „Ne akarjak mindenkinek megfelelni” Teszem el az egyik aktába ezt a tanácsot is. Ilyenkor mindig komolyan bólogatok Balázs szavaira. Felfogom, értem, de…
- És azt hogyan kell? – szökik ki a gyermeteg kérdés, miközben mélyebbre szúrom szemeimet a másikéba. Eléggé érdekel, hogy mégis mi a módja. – Lehetetlen – suttogom, mintha most hallanám először a szót, és nem érteném.
Nem mondom, hogy annyira próbálkozok megfelelni mindenkinek, de azért na. Szereti az ember, hogyha szeretik. És… á! Ki akarok becsapni? Kétségbeesetten próbálok néha egy mosolyt kicsalni a beszélgetőpartnerből vagy csak valami olyat mondani, amivel kicsit több lehetek a szemében, mint egy pösze kis elsős. Ez megfelelni akarás lenne? Bizonyára.
- Tudod, én amolyan céltáblának születtem – teszem hozzá zárásképpen vállamat vonva, mert igazán nem szeretnék többet beszélni erről. A legszánalmasabb tinédzsernek érzem magamat ilyenkor, ez az érzés pedig nem szükségszerű a nap egyik pillanatában sem.
- És azt hogyan kell? – nem akarok reklám-Ábellé válni, de tényleg nagyon érdekel. Ő nagyfiú, én főnixkölyök. Szeretném elsajátítani ezt a két dolgot, hogy boldogabban éljem a hétköznapokat.
Pesten. Hú, de cseszettül menő. Mindig fel akartam jutni Budapestre, de Anyu csitított, hogy oda nem szabad, mert Sin City meg miegyéb. Jó nekünk az eldugott mágusfaluban, ahová a kutya nem jár. Nem szabad feltűnőnek lenni, mert fatális hibát követhetek el, amivel az egész életünk kárba vész. Igen; Anyu ilyen. Borúlátó és mugli-félő.
- Akkor te rendesen láttad az állatkertet, a Citadellát meg mindent? – sétálok hozzá közelebb, és leülök a fűbe. Kicsit nedves, és hűvös, de mintha nem is érezném emelem kíváncsi szemeimet Balázsra. – Úgy mennék, bakker – csóválom meg lemondóan a fejem, majd átváltom bólogatásba. – Bent lakok, aha. De sokan járnak be Bogolyfalváról is. Már nem olyan szigorúan bentlakásos, mint régebben. Én két havonta járok haza Talárosra.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


„Petya és én barátok vagyunk,
Csak egy kicsit furcsa a kapcsolatunk”


Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind | disney princess
offline
RPG hsz: 989
Összes hsz: 4910
Írta: 2019. szeptember 3. 21:43 | Link

.középdélután.
ℙ𝕖𝕥𝕪𝕒


Nem akarja amúgy beállítani magát valami élettanácsadói gurunak, vagy akárminek, egyszerűen csak látja rajta, hogy ennyivel csak segíthet, talán kicsit el is kell neki, bár nem tudja, mi és hogyan megy neki az iskolai élet, a közösség és a többi. Neki is van olyan pillantása, amikor szinte a homlokára van írva, hogy segítség ki valahogy, talán nagyon picit látja is rajta ezt, de még mindig nem akarja akaratlan megbélyegezni. És különben is, úgy sem biztos, hogy bármit megjegyez belőle, vagy épp pont be is tart, idegenektől minek elfogadni ilyesmit, nem tűnik hülyének és teljesen szétesettnek sem, még ha most kicsit gyűrött is az uniformis, nem tudja nem megérteni, ő már letépte volna magáról hatszor. A tekintete azt sugallja, nagyon is eszes, csak az élet bánt el vele másképp, amely miatt nem tud teljes mértékben és könnyedén kiteljesedni. Mert ugye mindenkiben él egy kép és egy léc, amelyet fel kell érni, alatta pedig nevetés és szánakozó tekintetek hada fogad bárkit is. Ez a világ hibája, nem ezé a srácé, vagy bárkié, aki hozzá hasonló módon küzd. Vannak, akiknek aranykanál van a szájukban születéskor, másoknak pedig csak levegő, ahogy üvöltenek.
- Te ismered magad a legjobban, vagy akár haver, tesó, bárki. Na most, az idegeneknek mégis jobbat akarsz mutatni, menőbbet, és a többi. Na, ez baromság. Add azt, akit azoknak is, akik közel vannak. Ha az nem jön be másoknak, akkor meg se éri, mert ha nekiállsz görcsösen menő srácot alakítani, akkor belecsömörödsz és a végén már azt sem tudod, valójában ki vagy – nem tudja, hogy most épp őszinte arcát mutatja, vagy próbálkozik, ami ellen intette oly' atyaiasan, noha ez a szerep távol álljon tőle. Ugyan van húga, az már korban rég ott van, hogy nem kell neki semmi tanács, kisebb testvére sosem akadt és a kölykökkel utolsónak Pesten, ha volt dolga. Mégis, ez most könnyebben jön, mint eladni, hogy ő is olyan, mint mindenki más. Láthatni, hogy kicsit egy a cipő, még ha sarkalatos is a hasonlat, ő csak egy adott dolgot akar szépíteni, nem az egészet. Aztán mégis szorong a társaságban, itt viszont kienged kicsit, talán a futás tisztította ki annyira a fejét, hogy minden szarság eltűnt egyelőre és nem volt még ideje újakat belepakolni. Vagy csak egyszerűen most ezt akarja csinálni. Maga sem érti, hogy van pofája bárkit bármit tanácsolni és miért nyílik meg és kap egy után a srác után. Na mindegy.
- Nem rémlik, hogy céltábla a neved – humorizál egy kicsit, persze érti, hogy mire gondol, még ha nem is mutogat a problémára. Ő kikerüli, nem bámulja alkatát, vagy épp a fogak hiányát, ámbár a csigás göndör haját nem bírta nem megnézni, de mert kifejezetten rá lett szabva, szóval ha el is vett a genetikai lottó, adott is. Mosolya őszinte és gyermeki, amitől a nők olvadnak, az ilyen megrágott fickók meg vigyorognak.
- Hát, kinek mi válik be. Ignorálás, az egyik jó módszer még ha piszok nehéz is. Beszól? Rá se nézz, megdob? Ha nem olyan vészes, azt se vedd fel, bár nem tudom, mennyire és mit szoktak művelni. Azokat nézd, akik érdekesebbek, mint az agyatlan hadsereg – nem tudja behatárolni, hogy neki mi lenne az igazi, de őt annak idején ha cseszegette valaki, vagy visszavágott vagy otthagyta, de annyira nem volt vészes az élete, eleven volt és benne mindenben, úgy megtűrték, még ha gáz is volt.
- Jaja, mindent. Parlament, a tér, a westend-i emósokat és minden szépséget. De bevallom, több kocsmát, mit múzeumot – vigyorog megint, mert hát egyetemre járt, ez szinte kötelező elem volt. Talán most is.
- Ott lesz még, amikor mehetsz majd, most már én sem találnék meg mindent, évek óta eljöttem onnan – közben ő is leül, így most aztán kész piknikhangulat kerekedik. Térdeire támasztja könyökét, tiszta kényelem.
- Taláros? De fura név. Mondjuk ez is. Meg mind, amit láttam. Az egész falu katyvasz és olyan, mintha egy meséből rángatták volna ki, de komolyan. Mind ilyen?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Csepreghy Péter
INAKTÍV


a Pösze Petya
offline
RPG hsz: 235
Összes hsz: 646
Írta: 2019. szeptember 13. 14:26 | Link

VII.

Gyermeki módon mosolyogva és bólogatva hallgatom Balázs intelmeit. Nincsen apám, nincsen bátyám, nagyapáim is régen elhunytak már a bányában dolgozás szövődményei miatt. Így nincsen senki sem, aki ilyen jó tanácsokkal el tudna látni. Vannak ugyan felsőéves „jó” ismerőseim, de ők inkább a csatornarendszert mutatják be minduntalan. Miközben fenekem a nedves földön pihen, hosszúszárú nadrágom alját elkezdem felfelé tekerni. Hűvös is van meg nem is. De mosolygósan élvezem, ahogyan a hideg fűszálak csiklandozzák mindkét lábszáramat. Tekintetem tiszta és várakozó, sőt vágyakozó. Érdeklődve és bólogatva hallgatok mindent, mint egy mugli általános iskola első osztályos tanulója, szomjazva a tanító bácsi okosságaira. „Én Petya vagyok” Mindenkor tudom, hogy ki vagyok. De azt, hogy mások mit gondolnak rólam, csak így tudom befolyásolni. Értem én, hogy nem kell mindenkinek megfelelni. De azért nem árt, ha kapcsolatot szeretnénk építeni. Apró, mosolygós szemeimet Balázsra emelem, miközben ujjaimat összekulcsolom felhúzott térdeim előtt.
- Biztosan igazad van – mondom tiszta meggyőződéssel, nem amolyan „navinés” ráhagyással. No offence! Emelném védekezően kis kezeimet mellkasom elé gondolatban. Kedvesen elmosolyodok ismét, amikor Balázs a céltáblás dologra reagál. Nem tudhatja persze – vagyis én nem tudom, hogy tudhatja-e, csak gondolom, hogy nem –, hogy nekem mennyire nem egyszerű. Nem vagyok átlagos. Ez szembe tűnően igaz. Alacsony vagyok. Még a korosztályomhoz képest is. Fogaim sincsenek mindig. Göndör a hajam. És egyáltalán nem az évtizednek megfelelően ruházkodok. Így nehéz túlélni a hétköznapokat.
Megnyalom alsó ajkamat, majd bele is harapok, miközben ismét bólogató Jánost játszok.
- Megpróbálom – jelzem felé is, hogy megfogadom a tanácsokat. – Köszi – mutatom fel hüvelykujjamat, ezzel „leokézva” és megköszönve az intelmeket.
- Emósok? – repül a magasba bal szemöldököm. – És, és, és… - kezdek bele izgatottan. – Biztosan voltál a flipper múzeumban is, ugye? B*szki… bármit megtennék, hogy eljussak oda – csak anyum nem engedi. Teszem hozzá gondolatban. Nagyon szeretnék Budapestre menni, de az „nem kisvarázslónak való hely”. Nem értem, hogy miért. De nem engedik és kész. Amint nagykorú leszek, az első dolgom az lesz, hogy egy jegyet váltok a fővárosba, és mindent megnézek, ami érdekel. S hogy érdekelni fog-e még akkor is mindenféle „gyíkság”… Hát, hogy a pics… franca ne érdekelne?
- Meséből? – megvillan a fejem fölött a villanykörte. – Mug… varázstalan vagy?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


„Petya és én barátok vagyunk,
Csak egy kicsit furcsa a kapcsolatunk”



Oldalak: « 1 2 ... 26 ... 34 35 [36] 37 38 ... 46 ... 61 62 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa