28. tanév, vizsgaidőszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Még akadnak nyitott pozíciók a Bogolyfalvi Tanácsban, csekkold a híreknél! Wink
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa

Oldalak: « 1 2 ... 6 7 [8] 9 10 ... 18 ... 37 38 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Desmond Hill
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 30. 21:57 | Link

Sarah

Mikor megállapítom magamban, hogy talán jobban járnék, hogyha a mai esti programom a nyárbúcsúztató lenne, rögtön neki is látok a készülődésnek. A szokásostól eltérően a felsőm nem egy fekete, hanem egy szürke darab, de hogy azért mégse mutatkozzak teljesen más színekben, a sötét alsó ruházat ugyanúgy megmarad. Végül, de nem utolsósorban a lábbelimet is felaggatom, ami a mostani esetben egy strandpapucs. Na igen, nem szokásom ilyen lengén öltözködni. Általában fekete farmer, fekete fölső, ami vagy póló, esetleg pulcsi, de olykor egy bőrdzsekinél maradok, mi alá egy fehér izompóló társul. Tudom, nem valami egyedi, de sosem szerettem a csilli-villi ruhákat és az ilyesfajta öltözködést. Mostanság mindenki úgyis a szivárvány összes színét hordja egyszerre magán, így én elszakadva a nagy tömegtől, inkább egy kicsit sem egyedi, de annál inkább tetszetős ruha összeállítást szoktam összedobni. Meg kétlem, hogy a lányok az olyanokra cuppannának rá, akiknek rózsaszín, v-kivágású pólójuk van, ehhez egy hupikék gatya, és hogy még csak véletlen se illjen egyik ruhadarabhoz, egy uv zöld, esetleg narancssárga cipő. Sokszor futottam össze ilyenekkel, és, természetesen ők röhögtek ki engem, amiért nem olyan vagyok, mint ők. Az ilyen megnyilvánulásokat csak egy szemforgatással intézem el, de azt már nem mutatom ki, hogy igazából szakadok a röhögéstől. Ők röhögnek ki engem azért, amiért nem hozzájuk hasonlítok, de ezt igazából nekem kéne megtennem, mivel ők mind ugyanolyanok. Bár a mostani tini gárda ezt sosem fogja megérteni. Mostanság az az igazán "menő", ha egy bandában -amit nem mellesleg nem neveznék bandának-, ugyanolyan az öltözete, és ott villognak és mutogatják, hogy nekik milyen iszonyat új ruháik vannak, és hogy nekik erre telik. Megjegyezném, hogy nem nekik, hanem a szüleiknek, de az elcsökevényesedett agyukkal még ezt se lennének képesek megérteni.
Kiérve az épületből rögtön megcélzom a várost, és már több méterről lehet hallani a diákok örömujjongását. Nyilván itt se nagy divat, hogy minden második héten bulit csapnak, ezért minden alkalmat megragadnak, hogyha egy félévben legalább egyszer élvezhetik, hogy még fiatalok. Bár a fő utcán haladva, minden egyes butikban csak édességeket és az azt falatozó diákokat látom, úgyhogy fogalmam sincs, hogy ennek miért is örülnek annyira. Személy szerint én nem is igazán szeretem a gumicukrokat, szökőévben egyszer van olyan pillanat, hogy rászánom magam erre. Itt pedig minden második ember azt hordozgatja a kezében, és kínálgatják egymást. Bezzeg semmiféle italt nem árulnak errefelé... így a lehető leggyorsabban haladok végig az úton, hogy a tóhoz érve, halvány mosollyal nyugtázzam, hogy végre egy olyan hely, ahol nem cukorkákat nyaldosó tinédzserek és az azt áruló butikosok vannak. Kihasználva az alkalmat, elkapok egy pohár limonádét, majd azt szorongatva leszek figyelmes egy teljesen nyugodt helyre. Ennek láttán halványan elmosolyodok, majd oda is tévedek, mielőtt még egy csorda befoglalná magának a kiszemelt területemet. Nem is telik bele sok időbe, mikor egy számomra elég csinos lány közelít meg, és teszi fel azt a bizonyos kérdést. Amikor viszont rám kacsint, vigyorogva sütöm le a szememet, majd végigtekintek a hölgyeményen.
- Hmm... nincs szívem nemet mondani. -felelem egy csibészes mosollyal az arcomon, majd zsebre vágom bal kezemet, és ismét megdöntöm a poharamat. Igazán sajnálom, hogy nincsen semmiféle alkohol, amivel fel lehetne dobni a partit, de  ebből körülbelül az jön le, hogy az életerős fiatalok anélkül is képesek jó bulit csapni.
Utoljára módosította:Leonie Rohr, 2013. szeptember 17. 20:25 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
offline
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1475
Írta: 2013. augusztus 31. 11:33 | Link

Keiko

Mióta Niki is eltűnt a közelemből, a keserűség egyre mélyebben szippantotta magába minden más érzésem. Tudom, hogy Runának szüksége van rám, de egyelőre nem vagyok képes normális nagybácsiként funkcionálni. Talán a folyamatos kudarcok miatt vagy, mert mostanában semmit nem csináltam, kedvem lett visszatérni Roxfortos énemhez.
Tizenéves suhancként a világ sokkal egyszerűbbnek tűnik, sőt az is. A vizsgák, amik már akkoriban sem tűntek vészes dolognak, ma már tényleg csupán aprócska akadályoknak tűnnek. Rájöttem, hogy hiányzik az a gondtalanság, a bármit megtehetek érzés és, hogy fiatal vagyok és vagány. Mondjuk utóbbi kettőről a rajongóim még mindig meg vannak győződve, de én néha már azt sem hiszem el, hogy régen én voltam az a kölyök, akit az utolsó Roxfortos évében már szinte kétnaponta küldtek büntetőmunkára, néha olyasmiért is, amit nem követett el. Akkor én voltam az aktuális közellenség a suliban, és ha valaki valamilyen csínnyel tréfálta meg a kastély lakóit, egyből én lettem meggyanúsítva vele. Volt, amit felvállaltam, mert általa még menőbbnek tűntem, és persze olyan is, amit elutasítottam, mert az én tetteimhez képest az túl piti ügy volt.
Most, túl a harmincon, kezdek visszavágyni abba az életbe, ami persze nem túl egészséges gondolat, de mindenképpen kipróbálandó, főleg egy ilyen régi tréfamesternek, mint én. Így hát a tükör elé siettem, és egy korábban vett főzettel visszaváltoztattam a külsőmet. Most olyan tizenhat körülinek nézek ki. Ne is kérdezzétek, miért van nálam ilyen, a rajongóim miatt elég sok álcázást segítő varázskelléket felhalmoztam, és némelyik igencsak hasznos dolog. Ha az aurorok tudnák, miket rejtegetek a pincében, lehet, hogy néhány mai bűnügynek is én lennék a bűnbakja.
A mai nap egyébként pont remek lehetőség az inkognitóban sétáláshoz, hiszen ma kezdődik a bogolyfalvi nyárbúcsúztató. Rövid töprengés után a tó felé veszem az irányt, valahogy most a vízpartra kívánkozom. A virágfüzért elfogadom, de csak addig, amíg az azt adó lát engem, utána azonnal le is veszem. Merkovszky Ádám a nagy kviddicses magán hagyta volna, de Merkovszky Ádám a Roxfortos suhanc nem találná túl férfiasnak, hogy virágokkal van feldíszítve. A virágoktól azonnal meg kell szabadulni, azonban nem lenne szép dolog, ha csak úgy lehajítanám. Éppen kapóra jön, hogy megpillantok egy fiatal lányt, aki a nap alkalmából – vagy lehet, hogy mindig így öltözik – csupa kékben áll az egyik asztal mellett. Előkapom a pálcám, és suhintok egyet a kezemben tartott virágok felé, amik erre azonnal összerendeződnek, és felveszik egy tiara alakját.
Magabiztosan a lány mellé lépek, aztán egy pillanatra megtorpanok, gyorsan ki kéne találni valami nevet, elvégre a Merkovszky Ádámot használni azonnali lebukás lenne. Ekkor az agyamba villan egy volt évfolyamtársam neve: Robin Sparks. Eldöntve, mostantól az ő nevén fogok bemutatkozni. Nem is feltűnő, hiszen ebbe az iskolába elég sok külföldi diák jár, én pedig még mindig elég jól beszélek angolul, bár azt hiszem, egyelőre maradok a magyar nyelvnél, azt itt többen megértik.
Most, hogy már álnevem is van, megérintem a kiszemelt lány vállát, majd kedvesen mosolyogva felé nyújtom a virágtiarát.
- Szerintem jól állna neked – remélem, elfogadja, és ezzel letudom a virágtól való megszabadulás gondját.


Tiara
Utoljára módosította:Merkovszky Ádám, 2013. augusztus 31. 11:34 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kérdezz.. // Év tanára 4 tanéve (Köszönöm nektek. Love Pirul Q_Q *teljesen meghatódott*)
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. augusztus 31. 12:58 | Link

Ádám
 Ruha

A boldogságom még mindig nem múlt el, mióta megtudtam, hogy lesz egy kistesóm. Azóta nem is lehet levakarni az arcomról a mosolyt, mintha teljesen kicseréltek volna. Néha teljesen úgy viselkedem, mint egy eridonos. És úgy is érzem, mintha teljesen kicseréltek volna. Most egyszerűen minden olyan nagyon jó, és tökéletes is. A vizsgákon is sikeresen teljesítettem eddig, és szerintem a továbbiakban sem lesz semmi probléma. Persze az iskolaelsőségre még nem hajtok, egyelőre. De talán majd egy vagy két év múlva. Emellett még ott van az az örömöm is, hogy nemsokára, pontosabban nagyjából 8 hónap múlva testvérem születik. És ez már most örömmel tölt el, és képzelgek is, hogy vajon milyen lesz a kistesóm. Vajon fiú lesz vagy lány? Én szívem szerint egy kisöcsit szeretnék. Persze örülnék a húgnak is, de mint már mondtam, az öcsinék jobban. De most, most még meg sem született, így térjünk vissza a jelenbe. Szerintem egy jó ötlet, hogy egy ilyen rendezvénnyel búcsúztatják a nyarat. Nem is tudom, hogy hova menjek, így először a fő utcára megyek ki, de ott túlságosan sok az ember, szinte már tömegnyomor van, és az nekem már nem olyan hívogató, így gyorsan átverekszem magam a tömegen, és a tó felé veszem az irányt. Ott is vannak néhányan, de ez még élvezhetőbb, mint ami a fő utcában van. Igazából elég kellemes a légkör, szóval itt maradok, de nem tudom, hogy mit is csináljak. És nem is látok itt senkit, akivel beszélgethetnék. Vagyis látok itt ismerősöket, de ők mind el vannak foglalva mással, vagy épp valakivel társalognak, és én nem akarom zavarni őket, így inkább távol maradok tőlük. Odamegyek az egyik asztalhoz, és elveszek egy pohár limonádét. Onnan nézem az embereket, akik érkeznek, vagy már itt vannak, és egymással társalognak. Visszafordulok az asztalhoz, hogy elvegyek egy apró csokis sütit, mikor valaki megérinti a vállam. Hátrafordulok, és egy sráccal találom magam szembe, aki egy virágos tiarát, ami sokkal szebb, mint az a virágfüzér, amit itt osztogatnak. És még illik is a kék ruhámhoz, amit ma magamra húztam. Egy mosoly kíséretében fogadom el a tiarát.
- Óh, köszönöm, ez nagyon szép - mondom arcomon egy igazán nagy, és valódi mosollyal.
Utoljára módosította:Leonie Rohr, 2013. szeptember 17. 20:42 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
offline
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1475
Írta: 2013. augusztus 31. 13:26 | Link

Keiko

Szerencsémre a lány nemcsak, hogy elfogadja a tiarát, de még örül is neki. Körülnézve pedig még dühös srácot sem látok, aki kézlóbálva, vagy fenyegetőzve jönne felém, amiért szóba mertem állni a barátnőjével. Egyáltalán senkinek nem keltjük fel az érdeklődését, a lány pedig igencsak kedvesen mosolyog rám, ezért folytatom a megkezdett beszélgetést:
- Nincs kedved velem tartani? Felfedezhetnénk ezt a helyet – mutatok körbe, közben pedig viszonzom a mosolyt.
Nem mintha hátsó szándékaim lennének, ráadásul ez a lány néhány évvel a saját lányomnál is fiatalabbnak tűnik, inkább Runa korosztályának tippelném. Viszont abból nem lehet gond, ha a falunap ideje alatt vigyázok rá, nehogy baj érje. Közben pár kedves bók és gesztus a lány felé, amúgy is a jellemem része, nem a csábítás miatt csinálom.
- Ha gondolod, segítek felrakni – nyújtom a kezem a tiaráért, amit ő tükör híján sokkal nehezebben tudna elhelyezni a haján, mint én, aki szemben állok vele. Ha megengedi, akkor kiveszem a kezéből, és eligazítom a feje tetején a kis ékszerré alakított virágfüzért.
- Egyébként Robin a nevem, Robin Sparks – villantok fel egy cseppet sem robinos, sokkal inkább merkovszkys vigyort. Persze neki ez nem tűnhet fel, elvégre egyik úriembert sem ismeri.
Élvezem a helyzetet, persze nem a hazugságot, amit én nem is érzek igazán annak, hanem a csínyt. Azt, hogy itt sétálok az emberek között, és fogalmuk sincs róla, hogy ki vagyok valójában.
Talán Runa vagy Niki felismerne, ha erre járnának, de erre elég kicsi az esély, így kiélvezhetem hirtelen és meggondolatlan tettem minden pillanatát. Mint általában a következmények most sem érdekelnek, azok majd csak akkor kerülnek a látószögembe, mikor már felelősségre vonnak azért, amit tettem. Nem hiába csodálkozik a családom a mai napig azon, hogy nem lettem bűnöző. Hát azt hiszem a kviddics megmentett, meg az átváltoztatástan tanárom.
A bemutatkozással végezvén, ha a lány igent mond a velem töltendő időre, felé nyújtom a könyököm, hogy ha akarja, megfoghatja. Mondhatnátok, hogy ósdi gesztus, de egyrészt a nőknél mindig beválik, másrészt pedig szerintem nem árt az udvariasság akkor sem, ha ahhoz egy régebbi szokáshoz kell nyúlnunk.
Akár megfogja a kezem, akár nem, akár velem tart, akár nem, én elindulok a part felé.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kérdezz.. // Év tanára 4 tanéve (Köszönöm nektek. Love Pirul Q_Q *teljesen meghatódott*)
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. augusztus 31. 14:39 | Link

Ádám

Jól döntöttem, hogy lejöttem ide, hisz itt olyan szép minden. Mondjuk alapból, mikor nincs itt semmiféle rendezvény, akkor is nagyon szép,de most így, valahogy szebbnek tűnik az egész. Egyedül indultam el, és úgy is értem ide, végül mégiscsak akad társaságom, egy srác személyében, aki egy nagyon szép tiarát ad nekem. Nem tudom, hogy vajon miért épp hozzám jött, talán engem látott meg elsőnek, vagy, vagy ki tudja. A tiarát egy őszinte mosollyal az arcomon fogadom el.
- De, természetesen lenne kedvem veled tartani, mondom mosolyogva, majd kiiszom az utolsó korty limonádét is a pohárból, és visszateszem a helyére. Aztán felajánlja, hogy segít felrakni a fejemre a tiarát, amit én azonnal el is fogadok, és visszanyomom a kezébe. Egyedül nem is tudtam volna feltenni a fejemre, hisz nincs itt semmiféle tükör, ahol meg tudnám nézni, hogy jól áll-e. Persze meg is kérdezhetném a sráctól, de inkább rá bízom az egészet. Mikor sikerül, akkor be is mutatkozik, amit én is megteszek.
- Az én nevem pedig Keiko. Keiko Sama. - Mutatkozom be én is, és egy bájos mosolyt is villantok. Végre akadt, egy látszólag kedves, és illedelmes srác, vagyis Robin személyében. Mert első ránézésre nagyon kedvesnek látszik, de ez lehet csak valami álca, és aztán meg ismét én szívok mint a torkosborz. Volt már ilyenre példa nem is egyszer. Bár ha jobban belegondolok, azok még Japánban voltak, az előző sulimban, és ott szinte mindenki ilyen kibírhatatlan volt. Én hülye meg mindig bedőltem nekik. De, de most valahogy érzem, hogy ő nem olyan, és általában a megérzéseim jók szoktak lenni A bemutatkozást követően felém nyújtja a kezét, s én egy kis hezitálás után meg is fogom, és elindulunk a tó felé.
- És amúgy te még csak most érkeztél? Csak mert eddig még nem láttalak a kastély környékén. - kérdem az első dolgot ami az eszembe jut, közben felnézek rá - mert kicsit /sokkal/ magasabb nálam - és a szemét keresem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
offline
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1475
Írta: 2013. augusztus 31. 16:27 | Link

Keiko

Minden szerencsésen alakul: a lány úgy dönt, hogy velem tart, megengedi, hogy a hajához érjek, és még a nevét is megtudom. Nem is értem, hogy miért ilyen kedves és engedékeny egy általa ismeretlen sráccal, szerintem ennél sokkal óvatosabbnak kéne lennie. Természetesen ez alkalommal nincs mitől félnie, én nem fogom bántani, de sokan vannak, akik a helyemben kihasználnák a helyzetet. Megpróbálok nem aggódó fejet vágni, elvégre most szerepet játszom, Robin vagyok a külföldről jött diák, aki kedves és menő, nem pedig Ádám a harmincnégy éves felnőtt férfi, aki félt egy idegen kislányt.
A tiara igazán jól áll neki, de a mosoly még szebben mutat az arcán. Alapvetően kedves lánynak tűnik, de az is egyértelmű, hogy eleve jó hangulatban érkezett az ünnepségre.
- Keiko. Igazán különleges név. Jól gondolom, hogy valamelyik keleti országból jöttél? Mondjuk Japán vagy Korea – folytatom a társalgást, miközben lassan sétálok az oldalamon a lánnyal.
- Nem, már itt vagyok egy ideje, de elég nagy ez az iskola, biztos, ezért nem találkoztunk eddig – a füllentés szinte jön magától, kezdek igazán visszatalálni a régi énemhez és ez jó érzés. Érzem, hogy a tekintetemet keresi, ezért ránézek és elmosolyodok.
Régen ezt egy apró mozdulattal fejeztem volna be, egy egyszerű közelebb hajolással. Ilyenkor a velem lévő lány úgy érzi, mintha hirtelen közelebb kerültünk volna egymáshoz, már-már csókközelségbe. Mivel a mozdulat apró és ügyesen kivitelezett, ezért az alanynak nem tűnik fel, valóban közelebb került hozzám. Na, ekkor szoktam elfordulni, és nevetve rámutatni valamire, miközben érzem, hogy az elbűvölt lány, még mindig engem néz.
Keikon persze nem vetem be ezt a taktikát, nemcsak a korom és a csalás miatt, de azért sem, mert az ilyen olcsó trükkökről rég leszoktam. Nincs rájuk szükségem, ezek nélkül is sikerült már elcsábítanom nőket. De persze akik a közelemben ledermednek és csak a helyes fickót, vagy a sztárt látják bennem, azok nem is igazán érdekelnek. Jobban szeretem azokat a nőket, akik nem adják fel a saját egyéniségüket egy férfiért, sőt semmiért. Az a nő, aki biztos magában és van fellépése, igazán vonzó egy férfi szemében.
Végül nem hajolok közelebb, egyszerűen rámosolygok, majd rámutatok az egyik árválkodó vízibiciklire.
- Nem megyünk vele egy kört? Igazán szép lehet ilyenkor a tavon – vetem fel az ötletet a lánynak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kérdezz.. // Év tanára 4 tanéve (Köszönöm nektek. Love Pirul Q_Q *teljesen meghatódott*)
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. augusztus 31. 17:19 | Link

Ádám/Robin Grin
Vízibicigliiii Cheesy

Én megbízom Robinban teljes mertékben, bár lehet, egyesek szerint ez nem éppenséggel a legjobb ötlet. De én mindig és mindenkiben megbíztam eddig, bár ez sokszor vált a káromra, sose tudtam, még máig sem változtatni ezen. Egyszerűen nem tudok megváltozni, de ha jobban belegondolok, akkor nem is kéne megváltoznom. Ha nem lennék ilyen, akkor talán nem leltem volna ilyen barátokra, akiket most a barátaimnak nevezhetek. De egyben nem csalódtam volna már annyiszor, mint egyes emberekben.
Most úgy érzem, hogy ebben a srácban megbízhatok, nem lesz rossz vége az egész napnak. Elindulunk a tó felé, hajamban már a tiarával, s arcomon egy nagy mosollyal.
- Eltaláltad, Japánból jöttem. - Felelem, és egy nagy mosoly ül ki az arcomra. Ezt mindenki eltalálja, vagy ha nem, akkor max annyit, hogy ázsiai vagyok. Mondjuk azon se akadnék ki, ha kínait mondott volna, mert én nem az a fajta vagyok, aki ilyenen kiakad. Persze egy alkalom volt, amikor eléggé kikészültem, de akkor is az ő hibája volt, vagyis Márké, mert az a hangnem az, az olyan, nem is tudom mivel jellemezhetném, de nem volt túl kedves. Legalábbis én így éltem meg az egészet. Mondjuk azóta már kicsit javult a kettőnk közti kapcsolat, most már talán kicsit többnek is mondhatjuk, mint semleges, de még mindig nem nevezhetnénk barátságnak.
Aztán szó esik arról, hogy mióta is van itt. Persze azt mondja, hogy már egy jó ideje itt van, és én hiszek is neki, hisz nincs semmi oka hazudni neki. Hacsak nem egy örökös hazudozóval van dolgom, aki mindenkinek mindenről hazudik. De inkább ne is gondolkodjak ilyeneket, a legjobb az lesz, ha inkább csak élvezem a mai napot. Aztán elérünk a tóhoz, és Robin egy üresen álló vízibiciklire mutat.
- De, de menjünk - válaszolok, s tágra nyílt szemeimmel a kék vízibiciklit pásztázom, arcomra egy mosoly ül ki, majd odaszaladok, és gyorsan beleülök. A srácra nézek, várva, hogy ideérjen.
Utoljára módosította:Leonie Rohr, 2013. szeptember 17. 21:07 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Sarah Hudson
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 31. 20:08 | Link

Desmond

Lehet, hogy nem is volt olyan rossz ötlet ez a buli. Végülis imádok emberek között lenni és eddig még az ismerkedéssel se akadt soha semmiféle problémám. Na persze ez nem jelenti azt, hogy örülök a magányomnak, de ami van, azt kell elfogadni és megpróbálni kihozni belőle a lehető legjobbat. Én, személy szerint úgy gondolom, hogy ha csak rajtam múlik, akkor nem is itt semmi gond.
Amúgy elég rég óta nem voltam szórakozni, de szerencsére ez nem olyan dolog, amit ha nem gyakorolsz, akkor kijöhetsz a formából. A nagymamám mindig azt mondta, hogy legyek felszabadult és vidám, mert akkor sokkal könnyebb önmagamat adni. Na én ma pont ezen leszek! Megpróbálok a lehető legnyitottabb lenni és a lehető legnagyobb optimizmussal hozzáállni az estéhez.
Amikor végre megérkezem a helyszínre, tátva marad a szám. Hihetetlenül jól néz ki a tavacska környéke és az alaphangulat már most mesés. Hamar meg is találom a limonádés pultot, ahonnan egy finom hűsítőt szerzek, majd meg is pillantom az én emberemet.
Amikor odaérek a srác mellé és jobban szemügyre veszem, muszáj megállapítanom, hogy közelről még helyesebb, mint amikor csak kiszúrtam őt a tömegben.
- Ez igazán kedves! - Felelem ugyanazzal a bájos mosollyal, de közben érzem ahogy összeszorul a gyomrom a fiú huncut kis vigyora láttán.
Fogalmam sincs, hogy honnan szedtem ennyi bátorságot, hogy csak úgy megszólítsak egy idegen srácot, de ha már ilyen hangulatban vagyok, akkor ezt hiba lenne elvesztegetni.
- Amúgy Sarah vagyok. - Mutatkozom be kedvesen, majd kinyújtom a kezemet a srác felé, remélve, hogy én is megtudom az ő nevét. 
- Te is a Bagolykőbe jársz? - Velem nagyjából egykorúnak tűnik, de ez még nem jelenti azt feltétlenül, hogy ő is ugyanoda jár suliba, meg még nem is láttam őt a folyosókon, de persze ez nem jelent semmit.
Én is hasonlóan teszek mint a fiú és nagyot kortyolok a limonádémból, amikor hirtelen fölhangosítják a zenét. Én erre annyira megijedek, hogy véletlenül ugrok egyet és a poharam jelentős tartalma így a nyakamban landol.
- Ó, a fenébe! - Kiáltom dühösen és bedobom a poharat az első kukába, amit látok. 
- Öhm... nincs véletlenül egy zsepid? - Szégyenkezve pislogok a srácra, aki most valószínűleg halálra röhögi magát és ha még ad is egy zsebkendőt, abban biztos lehetek, hogy semmi kedve nem lesz velem tölteni az estéjét. 
~ Hogy a fenébe lehetek ilyen szerencsétlen?? ~
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Desmond Hill
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 31. 23:09 | Link

Sarah

A fő utca macskaköves útját koptatva, többször átfut az agyamon az a kérdés, hogy az emberek mit szeretnek annyira a gumicukorban. Én soha nem rajongtam érte, nem is fogok, így számomra teljesen felfoghatatlan ez a rajongás. Biztos abban a hitben élnek, hogyha cukrot tömnek magukba, természetesen kilószámra, akkor az adrenalinszintjük a magasba ugrik, így kibírják estig elalvás nélkül. Hát lehet, hogy így van, de én még mindig ellenzem. Hogy mért? Mert csak hízik tőle az ember, utána meg csak hallgathatjuk minden másodiktól, hogy milyen kövér, miközben előhalászik a zsebéből egy zacskóval az édességből. Ilyenkor szoktam felvilágosítani őket, hogy akkor ugyan tegyék már le, és inkább igyanak teát, esetleg kávét. Az ugyanilyen hatást tud kiváltani az emberből. Na meg az ilyenek jobbára átállnak a rendszertelen étkezésre és a gyorséttermekre, hiszen ott pár percen belül kézhez kapod az ételt, és már mehetsz, amerre akarsz. Nem véletlen, hogy én jobbára csak fehérjedús húsokat és salátákat fogyasztok. Ajánlanám azoknak is, akik nincsenek megelégedve a testükkel, és így nem sokáig tartana az a rég betervezett lefogyás, és a kondiba járás. Igen, a kondi alapjáraton hasznos is lenne, de csak akkor, hogyha utána nem menne haza, és tömne magába ugyanannyi kalóriát, mint amennyit leadott. Ezért is elengedhetetlen az akaraterő és a kitartás, hogy minden nap legalább három órát eddzük a testünket. Na, nem mintha én olyan izompacsirta lennék, bár a Hercules jelzőt már rám aggatták, de attól még elég messze állok a testépítő szereptől. Majd talán egyszer lesz időm ezzel foglalkozni, feltéve, ha élve kijutok ebből az iskolából. Mivel több éven keresztül bezárva lenni egy marha nagy épületbe több diákkal együtt, nem éppen az az életforma, amit el tudtam volna magamnak képzelni. De lássuk be, kell a változás. Csak kérdéses, hogy meddig fogom ezt elbírni. Londonban jó életem volt, leszámítva azt a bánásmódot, amit anyámék nekem szenteltek. Mindegy is, nincs időm ezzel foglalkozni, miközben már a tónál tartok, hol már a kezdő hangulat megvan egy jó buli kifejlettjéhez. Így megcélozva egy standot, honnan egy limonádét kapok el, halvány mosollyal az arcomon futtatom végig a tekintetemet az itt jelenlévőkön. Igen, amint előbb mondtam, a bulihoz már megvan az a minimális hangulat, amiből talán még jobbat ki tudnánk hozni, de még nem vagyok azon a szinten, hogy odaszegődjek egy társasághoz. Hát még nem úgy, hogy alig több, mint egy hónapja vagyok itt, és ez idő alatt alighanem öt emberrel sikerült hosszasan szót váltanom. Igaz, hogy egyet már így is sikerült felfedeznem, de ő tökéletesen elvan azzal a sráccal a tó másik felén. Így a kiszemelt helyszínre érve, belekortyolok az italomba. De az egyedüllét nem is tart olyan sokáig, hiszen egy elég mutatós példány indul meg felém. Persze nem utasítom vissza a társaságát, olyannyira nem, hogy elég feltűnően szántom végig rajta a tekintetem. Nemigen zavartatom magam, hiszen ezt a műveletet ő is megtette. Azt a bájos mosolyt látva az arcán, vigyorogva sütöm le a tekintetemet, de még egyszer végigtekintek rajta. Na igen, a férfiösztön már most bekapcsolt.
- Desmond -felelem, majd értetlenül meredek rá, mikor felém nyújtja a kezét, de azért én se lehetek annyira bunkó, hogy ne fogadjam el. Igaz, alig öt másodpercig ragadom meg a kezét. Nem szokásom hölgyekkel kezet rázni, és szerintem nem is fog rendszeressé válni.
- Igen, ahogy mondod. Bár nemigen repesek ettől a ténytől -felelem, majd megrántom a vállamat, és belekortyolok az italomba. Amikor lenyelem az italt, széles vigyorral a képemen pillantok a lány felé, aki olyannyira megijedt a zenétől, hogy a pohár tartalma a nyakában kötött ki. Persze amennyire csak lehet, próbálom leplezni a jó kedvemet, de hogy őszinte legyek, nemigen jön össze.
- Nincs, de ha gondolod, kérhetek az egyik standtól szalvétát -mondom még mindig halványan mosolyogva, az egyik említett hely felé mutatva. - Nagyon sajnálom, nem akartalak kiröhögni, csak... elég viccesen jött ki a helyzet. Tényleg sajnálom -kezdek el mentegetőzni, de egy halk röhögésféleség még így is elhagyja a számat. Hát nem tehetek róla, ami vicces, az vicces.
Utoljára módosította:Leonie Rohr, 2013. szeptember 17. 21:33 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
offline
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1475
Írta: 2013. szeptember 1. 10:05 | Link

Keiko

Álnéven, tizenhat évesen mászkálni egy lánnyal a faluban elég sok régi emléket felelevenít, ezért kezdem magam igazán jól érezni. Visszatalálok a fiatal Ádámhoz, és szabadabbnak érzem magam, mint az elmúlt pár hétben bármikor. A dolgok, amik a felnőtt énemnek fájnak, most a fiatal testben elhalványulnak, bár megszűnni nem tudnak. Keiko nagyon kedves és aranyos lánynak tűnik, igazán örülök, hogy pont vele találkoztam.
A vízibiciklis ötletem igazán megtetszik neki, annyira, hogy engem meg sem várva be is ül a kiszemelt járgányba. Kissé fájlalom, elvégre így egy újabb menő és udvarias mozdulatomról marad le: szívesen felsegítettem volna a járműre. Ez most már késő bánat, lettem volna gyorsabb. A lány után futok, felpattanok a kék biciklire, és egészen meglepődöm attól, milyen könnyen mozgok. Bár korábban sem voltam valami nehéz, de az tény, hogy tizenhat évesen még sokkal könnyebb voltam, alacsonyabb és kevésbé izmos testtel rendelkeztem.
Ránevetek Keikora, majd nyomni kezdem a pedálokat. Ahogy a vízi jármű lassan eltávolodik a parttól, egyre boldogabbnak érzem magam. Elfojtok mélyen magamba minden szomorúságot, és egyszerűen csak örülök a pillanatnak.
- Mesélj valamit! – nézek rá Keikora – Mielőtt megkérdeznéd, fogalmam sincs, hogy mit. Bármit, ami eszedbe jut: lehet valós, vagy nem, szólhat rólad vagy másról, mindegy, csak egy darabig jó lenne hallgatni a hangod. Ó, akár énekelhetsz is, ha van kedved – mivel ez így nagyon követelőzőn hangzik, megpróbálok kicsit finomítani rajta – Cserébe én is mesélek majd valamit. Énekelni biztos, nem fogok. – fintorodom el egy pillanatra – Egyértelmű, hogy nem akarsz engem énekelni hallani.
Miután ezt leszögezem, csendben maradok, talán Keiko megszán, és tényleg elkezd beszélni valamiről. Én nagyon örülnék neki.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kérdezz.. // Év tanára 4 tanéve (Köszönöm nektek. Love Pirul Q_Q *teljesen meghatódott*)
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. szeptember 1. 13:53 | Link

Robin vagyis Ádám

Kezdem nagyon jól érezni magam. Nem mintha eddig nem lett volna jó kedvem, mert már alapból úgy indultam el, hogy csak úgy árad belőlem a jókedv és az öröm. Ez nem is csoda, már egy pár napja ilyen vagyok, mikor kaptam egy levelet, ami annyira feldobott, hogy még én sem ismerek teljesen magamra. És ez nem vicc, én ennyire nem szoktam boldog és mosolygós lenni. És most itt vagyok a tónál, s azt a célt tűztem ki magamnak, hogy átragasszam a körülöttem lévő emberekre is ezt az örömöt. Nem is kell sokáig keresgélnem, mert egy srác lép oda hozzám, önként. Aztán mikor meglátom a kék vízibiciklit, hezitálás nélkül szállok bele, s meg sem várom Robint. Aztán mikor ő is ideér, elindulunk, és így alkalmam nyílik ebből a szemszögből is szemügyre venni a partot. Így talán még szebbnek tűnik minden, és ki is élvezem ezt a pillanatot, mert tudom, hogy ilyet nem sokszor lát az ember, és ez tetszik is, nagyon, amit az arcomra kiülő mosoly is alátámaszt.
- Ho-ho-hogy énekelni? - pislogok rá kicsit zavartan, de egyben értetlenül is. Szeretek énekelni, nem arról van szó, csak én inkább magamban, ha egyedül vagyok, vagy csak szűk családi körben. Esetleg még a legjobb barátaim előtt. De máskülönben nem, semmi pénzért. Attól félek, hogy a végén még kinevetnek, és ettől kicsit bátortalan leszek, míg végül csak makogni tudok. - Na azt várhatod, hogy én énekelni kezdjek. Mondjuk szeretek énekelni, meg úgy alapjában véve zenélni, de nem emberek közt. Vagyis hogy is mondjam... Nem merek, ahhoz nincs elég bátorságom. Pedig tudom, hogy tehetséges vagyok, legalábbis már mondták páran, meg zenesuliba jártam a Bagolykő előtt, szóval lehet benne valami igazság - mondom, egy halvány mosollyal az arcomon, majd egy pillantást vetek Robin felé. - Miért nem akarlak hallani? Olyan szörnyű csak nem lehet a hangod. - Felelem vigyorogva, s a végén még el is nevetem magam. Csak nem lehet olyan szörnyű a hangja. De majd biztos kapok erre egy egyszerű vagy nem egyszerű választ. Majd kiderül.
Utoljára módosította:Leonie Rohr, 2013. szeptember 17. 21:38 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Juhász V. Máté
INAKTÍV


ketten egy testben
offline
RPG hsz: 41
Összes hsz: 84
Írta: 2013. szeptember 7. 11:10 | Link



A ház ajtaja kicsapódott, én pedig dühösen törtettem ki az utcára. Vissza se néztem, mikor Zója kijött utánam, pedig valamit kiáltott. Nem túlzottan tudott izgatni, amellett, amit most mondott. Fel akart vinni minket a kastélyba, bentlakónak. Őrültség.
A kis tavacska felé vettem az irányt - mit sem törődtem a rám szegeződő tekintetekkel és az ijedtükben félrehúzódó emberekkel. Nem tudtam, hogy azért húzódtak-e el, mert őrültnek tartanak, vagy azért, mert jóformán mindenkit feldöntöttem volna, aki az utamba került, de nem foglalkoztam vele.
Mikor odaértem a tóhoz - ahol szerencsére egy árva lelket sem láttam -, rögtön egy fa alá ültem be, magamban pedig ezen kattogtam. Nem hiszem el, hogy Zója lehet ekkora barom. Máté idegösszeomlást kapna a rengeteg diák között. Igaz, valószínűleg én lennék odabent a legtöbbször a felszínen, és ennek nyilvánvalóan nagyon örülnék, de semmi kedvem a kastélyhoz. Akkor nekem kéne tanulnom is, és különben sem szeretem az embereket; nincs kedvem minden nap százat látni belőlük. Nem akarok nyitni feléjük, erre pedig az a legegyszerűbb mód, hogy itt vagyok, lent a faluban. Különben is, ha fölkerülnék, és mondjuk a gyáva Navinések, vagy az idióta Eridonosok, netán az okoskodó Levitások közé kerülnék, ott nem sok diáknak lenne maradása. A Rellonosok közt tudnék egyedül ellavírozni, de attól meg Máté kapna sokkot. Őt nem lehet beengedni közéjük. Mármint - könyörgöm, Máté, és a Rellonosok? Garantált a szívroham. És akkor nem csak Máté döglik meg, hanem én is.
Magamban még sokáig ócsároltam Zóját, közben pedig majd' kisült a szemem a lenyugvó Nap sugaraitól. Egy idő után abbahagytam a nő szidását, és csak bámultam magam elé, nem igazán gondoltam semmire. Nem nagyon akartam elmélkedni... az inkább Máté asztala.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mindannyiunknak megvan a magunk saját pokla.
Kiva Faraday
KARANTÉN


.anyatündér.
offline
RPG hsz: 157
Összes hsz: 7910
Írta: 2013. szeptember 11. 22:13 | Link

Maximilian Úrfi
augusztus vége

Nos, végre megszabadultam a saját magam vizsgáitól - úgy néz ki legalábbis, hogy újra évfolyamot léphetek és még egy kicsivel közelebb kerülhetek ahhoz, hogy elvégezzem az iskola alap szakaszát. Ja, mert vagyok olyan barom, hogy mesterszakra vágyom, kéne valamit kezdeni a továbbiakban is a nyomorult kis életemmel és nem éhen halni valamelyik nagyváros hídja alatt. Valahogy nem ez az életcélom, még ha otthon eléggé érdekes példákat is láttam anyámtól. Na Olyan biztosan soha nem akarok lenni, élősködni mások nyakán és szívni a vérüket. Őszintén sajnálom szegény öcsémet, hogy így kell felnőnie, egy lestrapált nővel, aki ki tudja honnan szerzi a pénzt...
A megszokott sóhajtás követi az eszmefuttatást, mint általában. Néha annyira elszomorodok, mikor ezekre a dolgokra gondolok. Mert biztos lehetett volna másképp is, meg lehetett volna máshogy alakítani, bla-bla-bla, ja, csak életben nincsen "ha", és ha egyszer elcseszted, akkor nehéz visszahozni a rendes helyzetbe a dolgokat.
Miután eleget forgattam az agyamat ezeken a felesleges hülyeségeken, szépen kikerülöm az éppen elütni kívánt páncélt, majd udvariasan elnézést is kérek tőle. Megértő egy páncél, nem zsörtölődik sokat a dolgon, inkább csak tovább ácsorog ott egymagában a folyosó szélén. Még szerencse, hogy már késő délután van és alig mászkál valaki a folyosókon, így nem sokan láthatták az előbb végrehajtott tökéletes manővert. Valahogy nem fáj a szívem érte, rossz egy prefektust ilyen megzuhant állapotban látni. És én most kifejezetten megzuhant állapotban vagyok. De a vizsgaidőszak már csak ilyen, a napjaim nagy részét a szobámban begubózva töltöm egy rakás pergamen forró társaságában, nincs benne túl sok izgalom, ráadásul egy idő után marhára lehangoló tud lenni a szobában kuksolni. Szóval most megyek szépen és kiszellőztetem a fejemet, biztos ami biztos.
Eleinte némi tanácstalanság gyötör, hogy hova is kellene mennem, aztán egy számomra kissé meglepő hely felé kezdem venni az irányt. Az utam végállomásának a falu szélét kalibrálom be, méghozzá a tó környékét. Olyan tekintetben is furcsa, hogy pont oda megyek, mivel elvileg pyromágustanonc volnék, vagyis a víz nekem annyira nem barátom. Bár én szeretek hosszan ázni a vízben.
Nem sok idő leérni a faluba, ugyan egyáltalán nem is sietek sehova. Bár jó lenne minél hamarabb ott lenni, pacsálni akarok kicsit. Megérkezésemet végül boldog mosollyal nyugtázom és leguggolok a vízparton. Már majdnem teljesen lebukott a nap a horizonton, kellemes vöröses árnyalatot adva ezzel az égnek, öröm nézni. Felállok a partról és leveszem a táskámat a vállamról. Van benne egy kis elemózsia meg innivaló, ha szükség lenne rá, de előre láthatóan nem lesz, se éhes, se szomjas nem vagyok. Egy kicsit arrébb lehajítom a táskámat, majd repül rólam a farmersort is. Igen, fürdeni fogok, és ezt komolyan is gondolom. A pólót magamon hagyom, azért nem akarom, hogy bárki is itt közszeméremsértőnek tituláljon, mert nem vagyok az, csak szimplán fürdeni szeretnék. Ügyesen beljebb sétálok a vízben, míg már nagyjából derékig ér, kiengedem a copfban lévő hajamat és lemerülök a víz alá. Végre sellősködhetek egy kicsit.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Argentin. Dimágus. exŐrző. Állatkerttulaj. Anyuka. Beütött a krach, kérdezz. Cheesy
Nem. Fúj. ©
Maximilian Loveguard
INAKTÍV


Vadítóan Izgató Pasi
offline
RPG hsz: 22
Összes hsz: 966
Írta: 2013. szeptember 14. 22:04 | Link

Kiva kisasszony
augusztus

Az ember azt gondolná, hogyha már végzett a vizsgáival és mindegyiket sikeresen megírta, akkor oldódik egy kicsit a feszültség. Hát ez sajnos nem így van. Fáradtság gyötrő hulláma fut végig a testemen és megborzongok a hatására. Délután 4 lehet az idő, amikor a szobámat becélozva egyenesen az ágyamra zuhanok ruhástul mindenestül, és azonnal elnyom a mély álom.
Lomhán kinyitom a szemem, és meglepetten tapasztalom, hogy már kezd sötétedni. Megnézem az időt és önnön magammal megtelve nyugtázom, hogy 3 órát aludtam. Feltápászkodom és ledobom magamról a piszkos pólót, valamint nadrágot. Hosszú fekete gatyám és fekete pólóm tökéletes kombináció egy kis sétára, főleg, hogy hamarosan úgy is besötétedik. Morcosan kiléptem az ajtón és avval a lendülettel nekem ütközött valami vagy valaki. Dühösen lenéztem és egy barna szempár nézett vissza rám. Visszatántorodott és elmotyogott valami bocsánatkérés félét. Nem foglalkoztam vele csak legyintettem egyet és lassú léptekkel elindultam kifelé a kastélyból. A folyosókon baktatva jöttem rá arra, hogy mennyire nem vagyok tisztában a diákokkal. Eddig körülbelül 10 ment el mellettem és abból 10-et nem ismertem. Beszélnem kell valakivel, aki tudja, hogy mi a fészkes fene folyik ebben az iskolában, hogy ilyen sok ismeretlen pofa van. Egy pillanatra megálltam és szemöldök ráncolva meredtem magam elé. Nem történik semmi a suliba. Én vagyok a ludas, hiszen már majdnem másfél hónapja nem dugtam ki az orromat a szobámból. Bármilyen hihetetlen tanultam, hisz’ én is el akarok érni valamit az életben, és ez csak a vizsgákon keresztül megy. Így próbálkozok.
Jól fog esni egy kis friss levegő az elzárkózottság után. Soha nem kötötte le különösebben semmi a figyelmemet, ami a természetben van, de egy kis friss levegő nem árt, hiszen én is emberből vagyok. Tudom, nem látszik. Túl jól nézek ki az átlagemberekhez képest, pedig egy vagyok közülük. Ugye milyen hihetetlen?!
Amint kilépek a kastély félhomályából, már javában nyugszik le a Nap. Gyönyörű semmi kétség, de nem tulajdonítok neki különösebb figyelmet. Célom pontos és most már lassú léptekkel közeledek felé. A tó körül látszólag nincs senki, így becélzom az egyik terebélyesebb lombú fát. Lassan közeledek a kiszemelt fa felé, amikor egy gatya néz vissza rám a földről nem sokkal tőle pedig egy táska. Még egyszer körül nézek és – gondolom – a táska és a rövidnadrág tulajdonosa bukkan fel a víz alól. Egy lány hosszú hajjal és pólóban? Mi a fene? A mai kölköknél az a divat, hogy pólóban fürdenek? Na várjunk! Hiszen én is gyerek vagyok! Erre később még visszatérünk! Egy gonosz vigyor terül szét az arcomon leguggolok és felveszem a földről a gatyát.
- Nem akarod kölcsön adni, szépségem? – nézek rá a lányra. – Szerintem nekem jobban állna, mint neked - a gonosz vigyor levakarhatatlan az arcomról. Úgy néz ki nem lesz olyan unalmas ez az este, mint azt gondoltam volna. Elégedetten nézek az előttem lévő lányra és várom a reakcióját.
Utoljára módosította:Maximilian Loveguard, 2013. szeptember 17. 22:06 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kiva Faraday
KARANTÉN


.anyatündér.
offline
RPG hsz: 157
Összes hsz: 7910
Írta: 2013. szeptember 17. 17:11 | Link

Maximilian Úrfi

Olyan kellemes érzés itt elúszkálni a vízben, egészen felszabadító. Régen tudtam már lazítani egy kicsit, a vizsgaidőszakra annyira jellemző állandó hajtás és nyomás az én fejemen is rajta volt. Hableányoskodni meg nincs mindig esélyem, szóval most kiélvezem a lehetőséget. Felbukkanok, lemerülök, majd ismét fel és megint le.Jó játék, ráadásul tágítja a tüdőt is, még a hasznomra válik a végén, hogy ennyire hülye dolgokat csinálok.
A bolondozás után lazításképp a víz tetejére fekszek és lebegek egy kicsit. Ezt nagyon szeretem csinálni, régen mikor még apu élt, sokat jártunk le a partra, akkor is mindig ezt csináltam. Szerencsés helyen laktunk, ugyanis Buenos Aires a Río de Plata, vagyis az Ezüst folyó torkolatánál fekszik, így eléggé egyértelmű, hogy a strandolás világéletemben közel állt hozzám. És az elemi erőm ennek ellenére a tűz, szóval eléggé érdekes a dolog számomra.
Egy idő után minden unalmassá válik, természetesen ez a nemes tevékenység is, így szépen felkelek a víz tetejéről, kicsavarom a hajamból a vizet és elindulok a part felé. Kifelé menet mozgásra leszek figyelmes, egy srác áll odakint, méghozzá a nadrágommal a kezében. Elég hozzá néhány másodperc, hogy dühbe guruljak és szédítő sebességgel kezdjek a part és a zaklatóm felé száguldozni. Ma nincs túl jó kedvem, rossz napot választott arra, hogy szórakozzon velem.
- Bocs, de nem hiszem, hogy a nadrágom szeretné, ha felvennéd - pirítok rá az ismeretlenre és ahogy melléérek, ki is kapom a kezéből az említett ruhadarabot. Ma a kelleténél egy kicsit érzékenyebb és humortalanabb vagyok, nem igazán vagyok vevő ezekre a dolgokra.
Cseppet sem zavartatva magamat kissé oldalra fordulok és elkezdem kicsavarni a pólómból a vizet. Szép nagy adag plottyan a földre, talán le is fröcsköltem a srácot. Mondjuk meg is érdemelné.
- És... mi járatban erre? Csak nadrágokra hajtasz vagy esetleg zoknira is szükséged van? - nézek rá a szemem sarkából a látogatómra. Igyekszem nem felnyársalni a pillantásommal, de ez jelen helyzetben kicsit nehéz.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Argentin. Dimágus. exŐrző. Állatkerttulaj. Anyuka. Beütött a krach, kérdezz. Cheesy
Nem. Fúj. ©
Maximilian Loveguard
INAKTÍV


Vadítóan Izgató Pasi
offline
RPG hsz: 22
Összes hsz: 966
Írta: 2013. szeptember 17. 22:07 | Link

Kiva kisasszony

A nap kellemesen süt és élvezem, ahogy simogatja a tarkómat. Lágy szellő simogatja a fák lombját és borzolja össze az én tökéletesen álló hajamat. A mai napi tervem egyszerű volt. Kijövök egy kicsit sétálni és kiszellőztetni a fejem erre nem összefutok egy nem éppen jó kedvű lánnyal? Csak én lehetek akkora mázlista, hogy egy pszichopata csaj talál rám. Vagy éppen én őrá? Ezt majd később eldöntöm.
Az a nadrág tényleg nagyon jól állna nekem. Bár nekem mi nem állna jól? Ebbe nem szeretnék belemenni. A lány hirtelen kapja ki a kezemből a ruhadarabot a válasza után. A gonosz vigyor még mindig ott virít az arcomon és egyszerűen nem tudom letörölni. Az, hogy látom, ahogy egy másik embernek nincs éppen jó kedve, olyan boldogsággal tölt el engem, mintha most kaptam volna egy 6 emeletes csoki tortát a tetején jó sok M&M-szel. Sanda pillantással méregetem a lányt. Hosszú haja vizesen lóg le a hátára. Meg kell hagyni szemrevaló egy teremtés, de ha mindig ilyen mogorva, akkor bizony ez a társalgás már halálra van ítélve. A mondatára pár perc fáziskéséssel reagálok. Rá nézek és egy 32-es vigyort lövellek az illető felé.
- Ezt lehet inkább tőle kéne megkérdezned, nem gondolod? – a vigyor lefagy az arcomról és komoly tekintettel nézek rá a lányra. Szúrós pillantása nem tudja elkerülni a figyelmemet. Próbálok én is hidegen viselkedni vele, de ma valahogy olyan jó napom van, hogy megkímélem ezt a szerencsétlen kis ártatlant a gonoszabbik énemtől.
A lány kicsit oldalvást fordul és elkezdi kicsavarni a vizet a pólójából. Érzem, ahogy a hideg cseppek a gatyámon keresztül hozzáérnek meleg bőrömhöz. Kellemes bizsergés fut végig a testemen és megborzongok. Egy mosolyt villantok a lány felé és hallgatom a kérdéseit.
- Zoknim az van, köszi. Nem élek a lehetőséggel, hogy a tiedet vegyem el – elnézek a lány mellett és a tavat kezdem fürkészni. – Nem mellesleg pedig az, hogy én mi járatban vagyok erre, az én dolgom – a tekintetemet visszafordítom a lány felé, de nem állapodik meg a pillantásom rajta. A másik irányba nézek és elkezdek keresni egy másik szimpatikus fát. Rögtön találok is egyet, aminek hatalmas törzse és lombja van. A lányra nézek, gonoszan vigyorgok egyet felé és már ott sem vagyok. Öles léptekkel a fa tövébe ülök behunyom a szemem és kizárom a külvilágot.
Utoljára módosította:Maximilian Loveguard, 2013. szeptember 30. 21:26 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Cupido
INAKTÍV


Szerelem vesz körül minket (se)
offline
RPG hsz: 41
Összes hsz: 164
Írta: 2013. szeptember 17. 22:30 | Link

Drágáim

Elmúlt a Szerelmesek napja, elmúlt a tavasz, most pedig a nyár is elment. A nap utolsó meleg sugarait még érezhetjük, de már nem sokáig, ám egy valami nem változott. A szerelem a levegőben van, Cupido pedig szagot fogott, mint a bombakereső kutyák. Ma arra gondolt az időre, meg a diákok számára tekintettel lesz és a kastély falai között repked egy picit, elég bő termése volt ma, de igazán komoly munkát nem látott, sőt, volt ahol, csak békésen pihentette szemeit az ifjú páron, akiket korábban ajándékozott meg egy nyíllal. Annak hatása tovaszállt, ám a szerelem itt maradt, milyen szép is ez. De mára a kastély szárnyait kivégezte, magasan és alacsonyan egyaránt járt, minden házból látott diákokat, ám arra a nyilacskára, amit félretett még nem találta meg a célozandó személyt. Az idő javulásnak indult, gyenge szél lengedezik kint, és még egy kis meleg is érezhető.
Ahhoz, hogy csak megforduljon a fejében, igen, megvan az, akinek erre a löketre szüksége lesz, egészen a falu határáig, a tóhoz kellett reppennie. Egy párocska ment éppen egymás idegeire, a lány láthatóan eléggé ellenszenvesnek bizonyult, Cupidonak viszont úgy tűnt, a fiúnak amúgy nem lenne ellenére a dolog. A barna hajú szépségben kicsit sok a tartás ma, úgy tűnik itt az alkalom. A fiú néha már annyira megnézi magának a lányt, hogy csoda a szemei helyben maradása. Egyébként, imád Cupido segíteni, na meg előrelendíteni dolgokat. Pufók kezecskéjével megfogja az íjat meg a nyilat, majd a barna hajú lányka jobb lapockájába lövi, határozott, pontos lövés, érzésre talán rosszabb, mint a szúnyogcsípés, inkább darázs, de pár pillanat alatt elmúlik. A melegség átjárja majd a leányzót és felfordulnak a gondolatai, mondhatni tényleg rózsaszínben fogja látni a mindennapokat egy ideig. Na, fiacskám, innentől tiéd a terep. Legalábbis ezt akarná mondani, de helyette tovább reppen, mint aki itt már jól végezte dolgát. Még kuncog egy kicsit, mikor visszanéz, az addig elég rideg leányzóra, aki már inkább csokikrémként kenyérre kenhető, mint kőszikla.
Utoljára módosította:Cupido, 2013. szeptember 17. 22:32 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kiva Faraday
KARANTÉN


.anyatündér.
offline
RPG hsz: 157
Összes hsz: 7910
Írta: 2013. szeptember 22. 20:46 | Link

Maximilian Úrfi Kiss (és Hurka)

Hát emberek, ahogy most itt körbepillantok, úgy tűnik hogy sikeresen elcsesztem egy kapcsolat kezdetét. És még csak nem is volt szándékos. Tényleg nem akartam szerencsétlen srác torkának esni, de a jelek szerint ma valahogy meghasalok a szociális kapcsolatok létesítésében. Hülye vizsgák, ez is csak miattuk van,
különben nem lennék annyira magam alatt, hogy ki sem látsszak onnét. Na mindegy, most már fújhatom, próbáljuk meg a lehető legtöbbet kihozni ebből az elcseszett helyzetből.
- De, igazad van, mégsem dönthetek helyette - mondom neki, már valamennyivel lazább hangon. Így visszatekintve az elmúlt néhány perc eseményeire, nem tudom mi a franc történhetett velem, biztos elkapott a havi agybajom. Megesik...
Kedves zaklatóm úgy tűnik megunta a nem túl bájos társaságomat, mert kellemesebbnek találta azt, hogy egy fa alá költözködjön. Mondjuk meg tudom érteni, néha én sem vagyok képes elviselni saját magamat. A srác leül a fa alá én pedig egy nagy sóhaj keretében úgy döntök, hogy én is odamegyek hozzá. Már csak pár lépés választ el attól, hogy odaérjek én is, de hirtelen mintha egy darázs csípne bele a lapockámba. Az érzés gyorsan jön és némileg kellemetlen, így elbotolva önnön lábamban szépen előrezuhanok, egyenesen szegény srácra. Kellemetlen helyzet, ráadásul mintha az agyamat is mintha beborítaná valami, amitől nem tudok normálisan gondolkodni. Fogadjunk hogy valaki megint kiengedte Cupidot a magánzárkájából és szabad lábom mászkál errefelé. Mert hasonló érzésem van, mint az ominózus kviddicsmeccsen, mikor "megtámadtam" az egyik Rellonos fószert. De ezeknek a dolgoknak csak néhány másodpercük van átszaladni az agyamon, mert mintha elveszíteném a kontrollt a testem felett.
- Bocsi - mondom halványan mosolyogva szerencsétlen áldozatomnak, miközben a vizes fejemet hozzápréselem a mellkasához és megölelem. Érdekes késő délutánnak nézünk elébe.
Utoljára módosította:Kiva Faraday, 2013. szeptember 22. 20:46 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Argentin. Dimágus. exŐrző. Állatkerttulaj. Anyuka. Beütött a krach, kérdezz. Cheesy
Nem. Fúj. ©
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. szeptember 24. 20:17 | Link

Ronald Little-Leah

este 8 órakor
 Outfit


A vizsgáknak végre vége. Pontosabban épp a születésnapomon volt az utolsó lehetőség a vizsgákra, de én már előbb le tudtam mindet, így már csak azon kell aggódnom, hogy sikerül-e osztályt lépnem. Remélem igen, legalábbis szerintem jól sikerültek, de azért ne igyunk előre a medve bőrére. Nem kéne ennyit aggodalmaskodnom az egész miatt, most inkább élvezzem ki a szünetet, míg tart, utána pedig teljes gőzerővel kezdjünk bele a következő évbe. Ilyenkor sokan hazalátogatnak, hogy egy kis ideig a szüleivel, családjukkal legyenek, de én nm tartozom közéjük. Anyuék szerintem el vannak foglalva a kicsi érkezésével, bár addig még vagy kis idő, de inkább nem zargatom őket, megvannak nélkülem is, és én is nélkülük, de azért hiányoznak. Apu meg, hát hozzá nem megyek szívesen, mert tudom, hogy akkor a nagyapához is el kéne látogatnunk, ahhoz meg egyáltalán semmi kedvem, mert tuti ott lennének az unokatesóim, akiket ki nem állhatok, s az életem is szebb nélkülük. Szóval a lényeg az, hogy a szünet alatt nem megyek sehova, maradok itt, a kastély, és a falu környékén. Végül is itt is sok mindent lehet csinálni, sok helyre lehet menni, unatkozni tuti nem fogok.
Ma egész nap a szobámban punnyadtam,semmihez nem volt kedvem, vagy rajzolgattam, vagy a medálomban gyönyörködtem, amit még aputól kaptam a szülinapomra. De kezdem unni ezt a semmittevést, és a levegő is kezd elfogyni, így muszáj kimennem friss levegőt szívni. Az időre való tekintettel, mivel már kezd hűvös lenni így estefelé, kellően felöltözöm, és még egy sapkát is a fejemre húzok. A tó irányába indulok el, és hamar el is érek oda, ami most igazán szép, így szürkületkor, egy pár percig csak állva, az egyik fának dőlve gyönyörködöm benne, majd leülök, hátamat meg támasztva a fa törzsében, aztán nyakamról leveszem a medált, kinyitom, és egy halvány mosollyal nézem azt a boldog családot, akik visszanéznek rám.
Utoljára módosította:Keiko Sama, 2013. szeptember 24. 20:43
Hozzászólásai ebben a témában


kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Elliot J. Knight
Tanár, Melodimágus, Auror, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Griffendéles exTerelő
offline
RPG hsz: 105
Összes hsz: 1062
Írta: 2013. szeptember 27. 22:16 | Link

~ Axel ~
Valamikor a délután folyamán


Elég szeles az idő, de a szobámban sem kuksolhatok egész áldott nap. Az ősz ugyan nem tartozik a kedvenc évszakjaim közé, de ameddig nincsenek fagyok, addig ki kell használni, hogy kimehetek a friss levegőre. Noha megszokhattam már ezt a fajta időt, mert Anglia nem a meleg éghajlatáról híres. Felvettem egy pulcsit is még a dzseki alá, biztos, ami biztos alapon, majd megkerestem a füzetemet, amibe irkálni szoktam a szövegeimet, és kiléptem az ajtón. Nem döntöttem rosszul, amikor felvettem azt a pulcsit is. Az idő hideg szele megcsapta az arcomat, ami nem igazán esett jól, de ez nem tántorított el attól, hogy sétáljak egyet. Még az is lehet, hogy a levegőzésem alkalmával találok egy olyan helyet, ami nyugodt és alkalmas arra, hogy ihletet adjon pár dalszövegemhez. Bezártam az ajtót, átmentem az unokatesómhoz s szóltam neki, hogy elmegyek, majd időben jövök.
Kilépve a lakósorra, rögtön választanom kellett, hogy merre is indulok el. Valószínű, hogy a faluban nem fogok csendes helyet találni, maximum csak az üzletben, de mivel én a levegőn szeretnék alkotni, így annak a valószínűsége vajmi kevés, hogy betévedjek valahova. Ezért maradt a másik irány, amerre az erdő, illetve a tó található. Az utóbbinál biztosan csend lesz, és remélem, hogy tudok is valamit alkotni. Egyedül azt sajnálom ebben, hogy édesanya már nem hallhatja. Pedig nagyon szerette hallgatni a zongora hangját, illetve az énekemet is. Sajnos a múlton már nem tudok változtatni, de ha lehetőségem adódna rá, hát… nem tudom, hogy mit tennék. Változtatnék is, meg nem is. Tény, hogy édesanya hiányzik, de így viszont Kahlil segítségével kordában tudom tartani a melodimágiát, ami által több ember is megmenekül.
Még a gondolataimban voltam elmerülve, a lábaim a tóhoz vezettek el. Körbenéztem, de egy lélek sem volt itt rajtam kívül. Megkönnyebbülve ültem le az egyik padra, nyitottam ki a füzetemet egy üres oldalon, és a tollat a kezembe fogva vártam. Vártam, hogy az ihlet megjöjjön, és azonnal le is tudjam írni. Közben lopva-lopva a tóra néztem, remélve egy kis "segítséget", és szó, mi szó: a várva várt szavak meg is érkeztek. Mosollyal az arcomon kezdtem el írni a szöveget, persze még nem törődve azzal, hogy egyáltalán van-e értelme. Ha befejeztem, majd átnézem, és korrigálom a szavakat, de addig csak írok, és írok.
Utoljára módosította:Elliot J. Knight, 2013. szeptember 28. 18:48 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Axel S. Sjölander
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 28. 12:37 | Link

Elliot

*Ha már lehet választani, jobban szeret kint lenni a szabadban, mint bent a négy fal között. Nemsokára, ha beáll a tél, lesz rá bőven alkalma, addig viszont miért ne használná ki a csapadékmentes időjárás adta lehetőségeket. Szél ugyan van, de majd pont ez fogja eltéríteni attól a tervétől, hogy kijöjjön a tóhoz olvasni. A változatosság kedvéért az ing fölé most fekete kabát került talár helyett, na meg a húgától ajándékba kapott acélkék és szürke színben pompázó sál, hozzá sötétkék farmer és a teniszeiről még nem mondott le, akármennyire is vége a nyárnak. Majd ha egyszer belefagy, lecseréli bakancsra, addig viszont szó se róla. Hóna alatt könyvet szorongat egyébként, szép keménykötésű, fekete borítójú példányt, aminek az oldalán - és feltehetőleg az éppen nem látható előlapján is hasonló módon - kacskaringós ezüstös betűk hirdetik a könyv címét és a szerző nevét. Anne Rice: Nattens furste. A köny angolul, eredeti címén The Vampire Lestat-ként vált ismertté, olyannyira, hogy mint a példa is bizonyítja, svéd nyelvre is lefordították, így ő most anyanyelvén olvashat a vámpírról, aki az eddig látott filmek alapján nagyon is szépen hegedül. Majd a könyvből nemsokára kiderül remélhetőleg, hogy is áll a dolog azzal a hegedűvel. Ráérősen sétál le a tóig, közben alaposan szétnézve szokásához híven, és még egy üres padot is kiszemel, ami tökéletesen megfelelőnek tűnik arra, hogy kényelmesen elhelyezkedve nekilásson az olvasásnak. Beérve leül, törökülésbe tornázza magát, mert ez aztán tényleg kész tornamutatvány, főleg, ha nem szeretné, hogy utólag mindenféle szöszt meg koszt kelljen letakarítania magáról, és kinyitja a könyvet. Könyvjelzőre szükség lesz, mert nem számol azzal, hogy ha most nekikezd a történetnek, be is fejezi még itt a parton. Rövid keresgélés után végül egy elrontott Bhrams-kottára esett a választása, és azt szúrta be a könyv borítója alá. Mivel kottán javítgatásnak nincs helye, új lapot kapott a mű, ez a lap meg új funkciót. Jelen pillanatban azonban ahogy kinyitja a könyvet, a szél belekap a magányos papírlapba, amit botor módon olyan elől hagyott és meg sem fordult a fejében bárhogyan is rögzíteni, mondjuk becsíptetni valamelyik későbbi fejezet lapjai közé. A frissen kreált könyvjelző gyorsan szárnyra is kap és meg sem áll, amíg neki nem csapódik egy néhány méterrel odébb ülő fiúnak. Rögtön be is csukja a könyvet, lekászálódik a padról egy ideges szusszantás közepette - okosabb lehetett volna, ha már egyszer eddig is fújt a szél - és közelebb megy, majd megáll a fiú előtt.*
- Szia. Ne haragudj. Elfújta a szél azt a kottát, ahogy kinyitottam a könyvet. Visszakaphatnám esetleg? *kérdezi reménykedve, hogy azért mondjuk papírgalacsin mégse lesz belőle, vagy netán hamu, végtére is arra a könyvjelzőre neki még szüksége lenne és nem volt szándékos az iménti esemény. Kezében szorongatva a könyvet áll és vár, hogy na ebből, most akkor mi is lesz, és pillantása a papírra esik, de hiába merül fel benne a kérdés, még mielőtt esetleg rossz véget érne a kotta rövid szárnyalása, egyelőre inkább nem kérdez rá, hogy pontosan mit is ír a fiú.*
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Elliot J. Knight
Tanár, Melodimágus, Auror, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Griffendéles exTerelő
offline
RPG hsz: 105
Összes hsz: 1062
Írta: 2013. szeptember 29. 13:51 | Link

~ Axel ~


A kezdetleges nehézségek ellenére, könnyedén jöttek a szavak, amiket azonnal papírra is vetettem. Továbbra sem törődtem még a részletességgel, persze azért ügyeltem, hogy értelmes dolgokat írjak le. A szöveg elkészült, a lap be is telt a füzetemben, de az ihletem nem fogyott el. Itt volt az ideje, hogy újra elolvassam az alkotásomat, és finomítsak rajta néhány dolgot, ha szükségesnek ítélem meg. Egész jónak találtam az elejét, meg a refrént is, de ami utána következett, az már nem nyerte el a tetszésemet. Egy szimpla vonallal áthúztam az utolsó három darab, nyolc soros alkotásomat, és újra elkezdtem körmölni. Illetve elkezdtem volna, ha valami nem ütközik neki az arcomnak. Először azt hittem, hogy egy falevél az, de mikor lenéztem a földre, egy papírlapot pillantottam meg. Felvettem, mert érdekelt, hogy mi is van rajta. Elmosolyodtam, mikor megláttam rajta az ismerős szimbólumokat. Felnéztem, és mielőtt felkeltem volna, már állt mellettem egy kb velem egyidős srác. Az is kiderül, hogy az övé, így legalább nem kell keresgélnem a kotta tulajdonosát. Becsuktam a füzetem, de a tollat benne hagytam, hogy tudjam hol is tartottam, majd felkeltem a padról, és az ismeretlen felé nyújtottam a papírlapot.
– Szia. Nincs harag, és természetesen vissza. –halványan mosolyogtam az illetőre. Ezért még nem haraptam le senkinek sem a fejét, ráadásul nem is az ő hibája, hogy a szél éppen "hozzám vágta" a kottáját. Ebből máris le tudom szűrni, hogy művészlélekkel van dolgom, ami számomra sokat jelent. Tudom, hogy sokat vannak, akik zenélnek, de én kevés emberrel találkoztam eddig ezen az új helyen. Részben az én hibám, mert eddig be voltam zárkózva a saját szobámba, de most, hogy elkezdődik az új tanév, ezt nem tehetem meg.
– Elliot vagyok, örvendek. –mutatkoztam be illedelmesen, és ha elvette addig a kottát, akkor a kezem ott maradt, várva arra, hogy megszorítsam a jobbját. – Látom, te is szereted a zenét, vagy véletlenül használsz egy kottát könyvjelzőként? –kíváncsian figyeltem rá, majd visszaültem a helyemre, és intettem, hogy ő is foglaljon helyet. Ismerősnek tűnik az arca, de valahogy nem ugrik be, hogy honnan. Pedig jó az arcmemóriám, meg mi egyéb, de az is lehet, hogy a friss emlékek elnyomják a dolgokat. Tudom, hogy már láttam valahol, és biztosan be fog ugrani, hogy honnan. – Ne haragudj, de nem találkoztunk mi már valahol? –ez a legegyenesebb dolog, ha megkérdezem tőle, talán ketten hamarabb rájövünk az igazságra.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Axel S. Sjölander
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 29. 20:01 | Link

Elliot

*Addig minden szépen és rendben megy, amíg a kiszemelt padra leülve ki nem nyitja a könyvet. Nem számolt azzal, hogy áldozatul eshet a szélnek ez az egy szál lap, ha nem gondoskodik a rögzítéséről, és akkor már késő lehetőségeken töprengeni, amikor a kotta már szárnyra kapott. Még egy fél sort sem sikerült elolvasni, úgy csukja be a könyvet egy türelmetlen szusszantás kíséretében. Ezt bizony nem tervezte bele a mai délutánba, de ha már így alakult, mégis csak jobb lesz visszaszerezni azt a lapot. Bármilyen jól sikerült elhelyezkedni a padon az imént, most lekászálódik, és elsétál a másik padig, hogy visszaérje a kottát. Szerencsére nem vált létformát, hálás is érte, hogy épen, egyben kapja vissza.*
- Köszönöm. *mondja, miközben átveszi, és a biztonság kedvéért most gyorsan úgy a könyv felénél szúrja be két lap közé egy megkönnyebbült sóhaj közepette. Kevés az esélye, hogy ma addig eljusson, és így az is, hogy ott nyissa ki a könyvet, így újra elfújja netán a szél a lapot. A bemutatkozásról sem, csak egyszer jobb biztonságban tudni a visszakapott újkeletű könyvjelzőjét, mielőtt vadászhatná itt a parton ebben a szeles időben, aztán kezet nyújt ő is.*
- Részemről a szerencse. Axel vagyok.*mutatkozik be most már elvigyorodva és kezet ráz a fiúval. A kérdésre már határozottan rázza meg a fejét, még mielőtt megszólalna.*
- Nem. Nem véletlen. Hegedűn játszom, annak a darabnak meg sikerült elrontani a másolását, így újrahasznosítottam. *válaszolja, ha már kérdezték. Helyet is foglal, ha már intik. Bal bokájának jobb térdén talál helyet most éppen, és a könyvvel a kezében kissé előre dőlve a lábszárán támaszkodik meg, és elgondolkodva bámul maga elé a kérdés hallatán, végigfuttatva gondolatban a lehetséges helyszíneket. *
- Nem is tudom. Stockholm? Götland? Szentpétervár? Arles? Sűrűbben erre szoktunk járni... bár tavaly nyáron Angliában voltunk... Tur... Tor... sose fogom megjegyezni a nevét, de kicsit úgy hangzik, mint a Turkey. Egy tengerparti város... anyának találkozni kellett néhány bájitalkészítővel valami fotók végett, és végül mentünk mi is... óh, már emlékszem... Elliot Knight, igaz? Harriet mennyire rád volt kattanva. Azt soha nem fogom elfelejteni, amikor elindult megkeresni téged, de ráijesztett valami kutya és úgy felmászott egy kerítésre, hogy beakadt a ruhája és lejönni már nem tudott. Mostanra azért már kinőtte ezt a korszakát, de azért ha jövőre találkoznál vele, ne mutass neki több dalszöveget. Egyébként hogyhogy itt? Csak nem igazoltál át ide Roxfortból?*érdeklődik most már lelkesen, továbbra is fülig érő szájjal, ha már sikerült beazonosítani, hogy ki is a fiú. Különösebben nem jó az arcmemóriája, inkább a neveket jegyzi meg, na meg töri a fejét, ha rákérdeznek a dolgokra, mint most is. Igaz, hogy tavaly kicsit abban az egy hétben duzzogós kedvében volt, mert visszakapta bontatlanul a Runának küldött leveleit, viszont az útitervbe egy látogatás nem fért volna bele ott is. Ennek ellenére még emlékszik, főleg, hogy Harriet hirtelen rajongása elég látványos méreteket öltött abban az egy hétbe, ő meg a maga részéről kíváncsi volt rá, ki is az illető, aki ezt kiérdemelte. Micsoda véletlen, hogy itt találkoznak újra. *
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Maximilian Loveguard
INAKTÍV


Vadítóan Izgató Pasi
offline
RPG hsz: 22
Összes hsz: 966
Írta: 2013. szeptember 30. 21:28 | Link

Kiva kisasszony

A nap kellemesen süt és én minden apró sugarát élvezem, ami áthatol a fa sűrű lobján. A szemem csukva van, hisz’ én mindig is azt az elvet vallottam, hogy csukott szemmel jobban tudsz figyelni a környezetedre. Kinyitom a szemem. A madarak csiripelnek, és lassan vonulnak vissza menedéket nyújtó fészkeikbe. Bárcsak madár lennék. Sokkal könnyebb lenne az életem. Mindenhová akkor mennék, amikor akarnék és a repülés okozta öröm az égig emelne. Tudom-tudom. Varászló vagyok, van seprűm. A baj csak az, hogy egy tárgyon repülni nem ugyanolyan, mint az, hogy magadtól akkor repülsz, amikor csak akarsz. Szemeimet ismét becsukom, hogy jobban tudjam élvezni a nap utolsó sugarait az arcomon. A vicces az egészben az, hogy hiába lennék madár, és szabadulnék meg, most rögtön az életemtől nagyon sokan hiányoznának.
Szemeimet kinyitom és felpillantok a fa sűrű lombjára. Éppen egy madárka röppen fel az egyik ágról és továbbáll. Lefelé viszem a tekintetemet, és megpillantom azt a lányt, akivel aligha 5 percet beszélgettem. Elindul felém, de mielőtt ideérne, megtorpan, majd minden elegancia nélkül rám esik. Meglepetésemben nem tudok mit tenni vagy esetleg mondani. Tágra nyílt szemekkel nézem a lányt és nem tudom mire vélni ezt a helyzetet. A csaj rám mosolyog és egy bocsi félét motyog. Legnagyobb meglepetésemre nem feláll és/vagy távozik, hanem mellkasomba fúrja vizes fejét, és megölel. Mégis mi a fészkes fene történt a csajjal? Megbolondult talán? A víz teszi?
Óvatosan lefejem magamról a kezeit és gyengéden eltolom magamtól. A gonosz mosoly a szám szegletében egyre nagyobb, amikor a felismerés belém hasít. Áhá! Lehet, hogy Cupido, drágánk erre járt?  Nem tudom biztosan, de egy halk kuncogást megengedek magamnak. Ez a helyzet elég fura fordulatot vett. Rá nézek a lányra, majd gunyorosan elmosolyodom.
- Minden rendben? – emelem fel ujjaimmal az állánál fogva a fejét. Meg sem várva a válaszát feltápászkodom, leporolom a gatyám hátsó részét és elindulok a tó felé. Ha már a csaj eljött onnan én is kihasználom, hogy felmelegedett egy kicsit a víz. Amint odaértem alsógatyára vetkőzöm, és egy fejessel landolok a vízben. Kiemelkedem és hajamat megrázom, mint egy vizes kutya. A nap már majdnem teljesen lement, csak pár sugár küzd még az estével. Be kell vallanom. Gyönyörű látványt nyújt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Elliot J. Knight
Tanár, Melodimágus, Auror, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Griffendéles exTerelő
offline
RPG hsz: 105
Összes hsz: 1062
Írta: 2013. október 1. 12:50 | Link

~ Axel ~


Fogalmam sincs, hogy én miként reagálnék arra, ha elveszne egy kottám, vagy dalszövegem. Mivel mindet egyetlen egy füzetbe írom, ezért csak egyszerre tudna eltűnni; azonban, azért eléggé mérges lennék, és tényleg nem tudom, hogy mit tennék. Így aztán megértem, hogy Axel –mint az kiderült a bemutatkozás alkalmával– miért is rejtette azonnal a könyve mélyébe a lapot.
– A vonós hangszerek nem tartoznak az erősségeim közé. A zongora a nekem való hangszer, rengeteg kottám van hozzá, és legalább a negyede saját szerzemény. –nem felvágni akartam vele, de ugyebár a saját darabokat mindig könnyebb átírni több hangszerre, mint egy sokkal régebbi, már-már a köznép által is jól ismert művet. Egyszer-kétszer próbálkoztam meg vele, de soha nem hangzott olyan jól, mint az eredeti darab. Ezért aztán fel is hagytam vele, és maradtam annál, hogy sajátokat írogatok. Így még a kreativitásomat is sokkal jobban kihasználhatom, meg senki nem mondja meg nekem, hogy ez így nem jó, úgy nem jó. Minden művésznek van egyedi vonása, így nekem is, és ha valaki nehéz elemet találni valamelyik kottámban, legalább arra tudom fogni, hogy ez az én specialitásom, és kész.
A művészeti rész után, rákérdeztem arra, hogy nem e ismerjük már egymást. Ismerős volt valahonnan, de nem jutott eszembe. A városok felsorolásánál én is gondolkodni kezdtem, hogy melyik fog beugrani, de sajnos eddig egyik sem. Az utolsónál viszont beugrott, hogy melyik városról is van szó, de nem akartam félbeszakítani a monológját. A történet, amit mesélt a tesójáról, engem is megmosolyogtatott. Jó volt visszaemlékezni arra az időre, és sok emlék előtört, ezzel feldobva a napomat.
– Torquay-ben találkoztunk, és igen, én vagyok az. Erre emlékszem, kicsit már idegesítő volt, hogy folyamatosan a nyakamban volt, de nem volt szívem lekoptatni, mert bár idegesítő volt, amellett még aranyos is. Oké, nem fogok neki többet megmutatni. –ígértem meg vigyorogva, de hogy ebből mennyit tudok betartani, azt nem tudom. Axelt se ismertem fel elsőnek, lehet, hogy a testvérét se fogom. Mondjuk a rajongása által ki fog derülni, hogy ki is lesz, de addig majd csak felkészítem magamat a találkozásra.
– Ez egy hosszú történet, és nem igazán szeretek róla beszélni. Mondhatnánk úgy is, hogy nem igazán volt más választásom. –húztam el a számat a mondat végén. Önszántamból még nem beszéltem erről senkinek sem, egyedül a tanári kar tudja a dolgot, más senki sem. Meg persze a család többi tagja, de nekik joguk van hozzá. Fáj erről beszélni, de valamikor ki kell adnom magamból, ha meg akarom úszni a további kérdéseket ezzel kapcsolatban. Marci még fiatal ahhoz, hogy elmondhassam a dolgokat, és Axel az egyetlen, akivel összefutottam, és nem családtag. Talán Axel lesz az, és itt és most.
– Édesanyám egyik bájitala rosszul sült el, és életét vesztette a robbanás következtében. Én találtam rá, de nem tudtam mit tenni… Apám itt él Magyarországon, de neki van egy másik családja, így az unokatesómnál vagyok. Így kerültem ide, és majd csak most fogom elkezdeni a tanulmányaimat. –meséltem el a nem éppen vidám történetet, de belül elfogott valami jó érzés. Furcsa volt ezt kiadni magamból, de mégis megkönnyebbülve érzem magam. – S te, hogy-hogy itt? –gondolom az ő története nem ilyen tragikus, mint az enyém, de azért érdekel, hogy miért is tudtunk mi itt összefutni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Axel S. Sjölander
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. október 4. 13:38 | Link

Elliot

*Bármilyen szétszórt is tud lenni, azért a hangszereire, meg a saját kézzel másolt kottái gyűjteményére nagyon vigyáz. Jelen kotta kisebb mértékben érdemelte ki a figyelmét befejezetlen és főleg hibás volta miatt, ezért lehetséges az, hogy az első adódó lehetőségen kapva szárnyra kél. A frissen elnyert szabadság azonban nem tart sokáig, ugyanis először eléri a szomszédos padon ülő fiút, mint kiderült Elliotot, majd tőle visszakerült Axelünk kezébe és ismét a lapok közé lett zárva. Végeredményben még mindig jobb, mint ha a szemetesben végezte volna. Közben beszédbe elegyedik a fiúval, és elismerően bólogat a saját szerzemények említésére.*
- Az jól hangzik. Csak néhány próbálkozásom van eddig, inkább klasszikusokat játszom. De hátha egyszer megszáll majd engem is az ihlet. *válaszolja elvigyorodva. Még nem érzi annyira kiforrottnak a stílusát, és a játékán is van mit csiszolni. Az eddigi két vagy három saját szerzeményén véleménye szerint túlságosan is érződik kedvenc szerzői hatása, az meg úgy még nem igazán eredeti. Hellyel kínálni nem kell kétszer, leül számára kényelmesen elhelyezkedve, és elgondolkodik, hol is találkozhattak, már ha találkoztak. Néhány helyszín említése közben a helyes válaszra is sikerül utalást tenni, még ha a város nevére nem is emlékszik pontosan. Helyeslően kezd bólogatni fülig érő szájjal, amikor végre meghallja a város nevét és már be is ugrott, honnan ismerheti Elliotot.*
- Az az. Torquay. Sose tudom megjegyezni a neveket egyből, csak ha többször is utazunk egy helyre. Harriet meg... na igen, a húgom rém idegesítő, ha valamire vagy éppen valakire nagyon rákattan, de olyan aranyos tud lenni, hogy nem lehet rá haragudni.*válaszolja kisebb gondolkodás céljából beiktatott szünet után szeretetteljes arckifejezéssel. Tizennégy éve ő a nagy testvér a családban, és akármennyit is piszkálják egymást a húgával, az nem jelenti, hogy nem szeretik egymást. Próbáljon csak meg valaki rosszat mondani Szösziről. A vigyor mégis leolvad hamarosan a képéről, és elgondolkodva pislog maga elé. A hosszú történetek nem mindig jók, főleg, ha ilyen hozzájuk a hangsúly. Kissé zavartan túr bele a hajába és már nyitná is a száját, hogy akkor kérdezzen valami egyebet, de hamarabb kap mégis választ. Sóhajt egyet és hátradől a pad támlájának döntve hátát.*
- Sajnálom. *mondja nagy levegőt véve, és oldalra pillant közben. Ennél többet nem igazán tud mondani, és nem is érzi helyénvalónak hirtelen, mert azzal talán csak rontana a dolgokon, ha bármilyen megjegyzést is tenne most, szándék ide vagy oda. El is akadna itt pillanatnyilag, azon töprengve, mit is kérdezhet vagy mondhat, de Elliot hamarabb kérdez rá, hogy került ide. Újabb nagy levegőt vesz, lassan kifújja, és megvonja a vállát.*
- Ez... bonyolult... vagyis azt hiszem, inkább csak annak hangzik. Az otthoni mágusképzőben a nagynéném a bájitaltanos, a Durmstrangban is tanít rokonom, Roxforthoz nekem nem volt kedvem, mert nem ismerek senkit, így maradt a Bagolykő, főleg, hogy itt tanul már egy éve az egyik legjobb barátom. Meg amúgy is van olyan jó ez az iskola is, és tetszett, hogy komoly hangsúlyt fektetnek a melodimágiára például. Na és melyik házba kerültél? *érdeklődik a végére, ha már összefoglalta, mit is keres éppen itt. Runa szerint ez is egyike a lökött döntéseinek, pedig részéről nagyon is megalapozott választás volt, csak ezt nehéz átlátni, ha az ember nem lát a fejébe. *  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Elliot Asa Jacob Knight
Tanár, Melodimágus, Auror, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Griffendéles exTerelő
offline
RPG hsz: 105
Összes hsz: 1062
Írta: 2013. október 11. 20:25 | Link

~ Axel ~


Támadt egy jó ihletem, már csak az a kérdés, hogy Axelnak tetszeni fog-e. Egy próbát megér, veszíteni való meg nincs, s ha belemegy a dologba, akkor többször is találkozunk. Azt hiszem, ez egy barátság kezdete, vagy hogyan is mondják?
– Arra gondoltam, hogy írhatnék neked is valamit. Persze nem erősségem a hegedű, így előbb megírnám zongorára, aztán megpróbáljuk átírni vonósra. Vagy segítek megírni hegedűre, és akkor a zongorás rész kihagyjuk. Nos, vélemény? –nem akartam ráerőszakolni a dolgot, ez a hangomból is érezhető. Szerintem neki is tetszeni fog, vagy ha nem is, akkor úgy is elmondja. Én nem fogok rajta megsértődni, mert felesleges az ilyen apró dolog miatt feláldozni egy bontakozó barátságot. Közben az együttes agyalásnak köszönhetően azt is megtudtuk, hogy hol is találkoztunk egymással. Nem mindennapi megismerkedés volt, ezt be kell látni, de jó érzés az, hogy újra találkoztunk.
– Érdekes… nekem mostanában az arcmemóriámmal van probléma. Van egy csomó név, amiket nem tudok emberekhez kapcsolni. Tudom, nálam bevetette a nézését, mikor le akartam pattintani. Megbántani meg nem akartam, így végül nem küldtem el. –egyszer megbántam, hogy megmutattam neki a dalokat, de nem tehettem arról sem, hogy áhallatszódott a játékom a szomszédba. Bár ez sem biztos, hogy így volt, nem igazán emlékszek a múltra. Valahogy annál a bizonyos eseménynél teljesen új időszámítás kezdődött a számomra, és hogy ezt miként fogom átlépni, arról fogalmam sincs.
– Köszönöm. –még ha csak ennyit is mondott, akkor is jól esett a számomra. Axel volt az egyetlen, aki tudja a dolgokat, és nincs köze a családomhoz, vagy az iskola tanári karához. A régi ismeretség miatt mondtam el neki, meg azért is, hogy végre megkönnyebbüljön a lelkem. Olvastam, hogy ilyenkor az is segít az embereken, ha valakinek elmondhatja a dolgokat, függetlenül attól, hogy azok jók vagy rosszak. Bízok benne annyira, hogy nem fogja továbbadni senkinek sem. Kevesen vannak az iskolában, akik ismernek, s ez egyelőre tökéletesen megfelel nekem. Még azt sem tudom, hogyan fogok beilleszkedni, de most már legalább van egy ismerős, akit reményeim szerint bármikor megkereshetek.
– A Durmstrangról hallottam, hogy jó suli. Igaz, nekem messze lett volna, és ha a nagyszüleimnél maradok, akkor sem mehettem volna oda. Szerettem a Roxfortot, hiányzik is a kastély… a táj… a társaim. Azonban menekülni is akartam onnan, mert azt hittem, hogy akkor nem fog annyira kínozni az emlék, de tévedtem. –vettem egy mély levegőt, majd Axelra néztem, mielőtt válaszoltam volna a kérdésére. – Navinés vagyok, na és te? Amúgy bocs, ha untatlak a szövegemmel. Nyugodtan szólj ám rám, mert nem vagyok ilyen szómenéses. –felnéztem az égre, majd halvány mosollyal az arcomon vissza Axelra.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Axel S. Sjölander
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. október 13. 15:10 | Link

Elliot

*Egy szárnyra kelt kotta kellett ahhoz, hogy kiderüljön, nem Runa az egyedüli ebben az iskolában, akivel már találkozott korábban is. Beszélgetésbe is elegyednek, a javaslaton meg elgondolkodva vakarja meg az állát, és megingatja a fejét.*
- Hm... végül is annyira nem nehéz átírni hegedűre egy darabot. Óh, egyébként nekem tetszik az ötlet. Csak azon gondolkodtam, melyik lehetőség egyszerűbb. Viszont ha neked könnyebb zongorára írni, utána viszonylag könnyen átírom hegedűre. *válaszol, most már Elliotra pillantva elvigyorodva, mert azért ez az ötlet tényleg jól hangzik. Hogy mi lesz a végeredmény, az még kérdés, de idővel úgyis ki fog derülni. *
- Hát... ha elküldted volna, most nem biztos, hogy itt lennénk. Szöszi idegesítő tud lenni nekem is, de nem igazán tűröm, hogy bántsák. Különben is, mondd, hogy az első nap után nem szórakoztál jól rajta. Képes lett volna megtanulni zongorázni, ha tanítod, pedig ő aztán kicsit se muzikális alkat... na meg amikor megpróbált sütit készíteni, de fene tudja hogyan sikerült magára borítania a krémet... mondjuk azóta azért sokat érett agyilag, szóval megnyugtatlak, már érti, mit jelent az, hogy nem.*mondja nagyon komolyan az első mondatot, ha már a húgáról is szó esik, aztán már kuncogni kezd, amint felidéz néhány emléket. Eddig egyébként is egy embernek sikerült igazán kihozni a sodrából, miután fellökte a húgát és volt néhány nem kedves szava hozzá. Néhány csúnya nyolc napon belül gyógyuló suhit beszerzett ő is, az illető is, de azóta egyszer se volt rossz szava a lányra. Elliot teljesen más kategória, láthatóan nem volt szíve elküldeni Harrietet, inkább elviselte, ami elismerést érdemel, mert akkoriban még elég nehéz természetnek volt mondható a húga. Vigyorog még az imént említett dolgokon, egészen addig, amíg fel nem hozódik, hogy a fiú hogy került ide Roxfortból és mi történt az édesanyjával. Leolvad arcáról a vigyor, és nem tud annál többet mondani, hogy sajnálja, ami történt. Röviden vázolja, ő mit keres itt, majd elgondolkodva bólogat a válaszra.*
- Hát, kviddicsben például nagyon jók, itt viszont nagyobb hangsúly kerül a zenére. Ühm... értem. *beletúr a hajába kissé palástolandó zavarát, mert fogalma sincs, mit mondhatna. Próbálja érteni, de legbelül tudja, hogy fogalma sincs az egészről, mert még mindenkije él.*
- Rellon. *válaszolja, majd hirtelen megrázza a fejét és sóhajt egyet, és a tó fele bámul.*
- Nem untatsz, komolyan. Azt hiszem, ez amúgy is olyan dolog, amiről nem lehet örökké hallgatni... vagyis megpróbálni lehet, de... nem értek ezekhez. Én csak... hülyeség az, hogy értem, milyen ez neked, csak próbálkozok megérteni, mert Merlinnek hála él mindenkim, de ha valakit elveszítenék... akkor se valószínű, mert az meg más lenne. Teljesen más. Fogalmam sincs, hogy mit érzel, csak azt tudom, hogy anyukád nagyon kedves ember volt és nehéz lehet és én tényleg sajnálom, ami történt. *mondja maga elé bámulva, és ismételten beletúr a hajába összeborzolva a tincseit, majd vesz egy nagy levegőt, lassan kifújja és ismét most már mindkét lábát a földre téve előre hajol és a térdére könyököl, aztán szusszant egyet és bámulja tovább a víz felszínét.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Elliot Asa Jacob Knight
Tanár, Melodimágus, Auror, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Griffendéles exTerelő
offline
RPG hsz: 105
Összes hsz: 1062
Írta: 2013. október 15. 20:26 | Link

~ Axel ~


Magamban tök jól hangzott az ajánlat, kimondva viszont már kicsit bánkódtam a megfogalmazás miatt. Mindenesetre Axel értette a lényeget, és ez csak jót jelent. Ráadásul tetszik is neki az ötlet, így aztán mégsem volt olyan légből kapott.
– A zongorához vagyok szokva, de ha megmutatod hegedűn az alaphangokat, akkor megpróbálkozhatunk alapból arra írni. De ha előbb zongorára írom, majd átírjuk vonósra, akkor már van egy darabunk is. Tök jó, hogy van még egy zenekedvelő a suliban. –sokkal jobban érzem magam ettől a gondolattól. Úgy érzem, most hogy itt van Axel, már nem leszek egyedül a suliban. Remélem, hogy összefutunk még, legfeljebb küldök neki baglyot, ha találkozni akarok vele.
– Helyesbítek: itt lennénk, csak éppen átkoznánk, vagy ütlegelnénk egymást a beszélgetés helyett. Ilyet nem mondok, mert tényleg jót szórakoztam rajta. Ahogy telt az idő, egyre jobban megszoktam, hogy ő is ott van mellettem, figyel, követ, körülugrál, meg ilyenek. Anyu is már kezdett megbékélni, hogy mindig követ. Sajnálom, hogy azóta nem futottunk össze. –húztam el a számat, pedig mennyivel jobb lett volna. Bár tudtam, hogy ők nem angolok, ezért nehézkes lett volna a találkozás megoldása, de a kapcsolattartás is elmaradt, mert elfelejtettem elkérni a címüket, illetve én sem adtam meg nekik. Talán a húga miatt nem is szándékoztam, mert anyu kiakadt volna, ha napi több tíz levél esik haza. Egy idő után már én sem bírtam volna rájuk válaszolni, meg ha elkezdődött volna a suli időszak, akkor még annyi időm se lett volna. Már azt is megemésztettem, hogy még nincs RBF vizsgám, de itt is meg fogom tudni szerezni, illetve egy új hely, új élet.
– Ahh kviddics. Hogy én azt mennyire imádtam. Itt nem tudom, hogy mennyire van előtérben, de nem hiszem, hogy játszanék. Legfőképpen azért, mert még helyre kell jönnöm lelkileg, meg inkább a zenére koncentrálok. –halvány mosollyal nézek Axelra. Az ok csak félig igaz, mert a képességem miatt sem merek játszani. Ezt azonban még a mellettem ülőnek sem mondom el, addig biztos nem, ameddig legalább egy kicsit nem tudom uralni. Erről jut eszembe, hogy majd Kahlillal is beszélnem kell.
– Akkor nem fogunk találkozni a klubhelyiségben. Hányadik évedet kezded? –legalább órákon találkozzunk már, ha máskor nem is. Olyan idősnek látszik, mint én, lehet arra esély, hogy ő is feljebb került pár évfolyammal, mint én.
– Köszönöm, hogy ezt mondod. Nagyon jól esik, hogy meghallgatsz, meg megpróbálod megérteni a helyzetem. Remélem, hogy az unokatesómat nem veszítem el, mert akkor tényleg meg fogok bolondulni. –sóhajtva fordultam felé teljes testemben, és úgy néztem rád. – Te vagy az egyetlen, aki ezt tudja. Már, mint külső személy. Hogy miért neked mondtam el, arra a válasz az, hogy legalább téged ismerlek valamennyire. –mosolyogva néztem rá, majd a tóra emeletem a tekintetemet, és lassan vissza Axelra. Vártam a reakcióját, hogy most bolondnak néz-e, vagy sem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Axel S. Sjölander
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. október 21. 19:58 | Link

Elliot

*Az a lényeg, hogy érti, mit akar mondani neki Elliot és maga az ötlet tetszik is, hát miért ne bólogatna rá. Azon azért eltöpreng, hogy volna jobb az egész, de végül a második verzió, amit a fiú javasol, jobban hangzik.*
- Maradjunk inkább a zongoránál, és akkor majd átdolgozom hegedűre utána. Az hangzik a legjobban. *válaszolja, majd elvigyorodik azon, amit ehhez még hozzáfűz ismerőse, és megrázza a fejét. *
- Szerintem nem én vagyok az egyedüli, aki szereti a zenét, viszont én se sok emberrel találkoztam korábban már... óh, de majd be fogom mutatni neked Runát, ha van kedved megismerni. Öt éves korom óta ismerem, kedves lány és most ő is ide jár, plusz zongorázik is. Biztos jókat tudnátok beszélgetni. *válaszolja, ha már a zenekedvelésnél tartanak, majd a húgára kerül a sor. Egy pillanatig ugyan komoly, mert igenis fontos neki Harriet és nem érdemes megbántani, vagy az illető nem köszöni meg, amit kap érte, de aztán már vigyorog a következő percben, ahogy eszébe jut néhány vicces jelenet. Nem is érti ilyenkor, hogy tudja bárki is megbántani Szöszit - példa már volt rá sajnos - ha egyszer olyan jól lehet szórakozni rajta sokszor. Megvonja a vállát a végén, majd barátságosan vállon veregeti Elliotot.*
- Örülj inkább, hogy nem adtál véletlenül se postai címet, hanem napi kétszer kaptál volna még legalább egy hónapig levelet. Egyébként meg pont most futottunk össze. Na jó, kicsit több, mint egy év után, de mégse tíz év, vagy tudomisén. *válaszolja. Általában a dolgok jobbik oldalát szokta nézni, nem esik most sem nehezére azt látni. Csak akkor olvad le a vigyor a képéről, amikor Elliot azt is elmondja, hogy miért van itt Roxfort helyett. A kviddicsre már csak hümmögni tud, hogy persze, igen, biztos, igyekszik megérteni, valami ilyesmit jelent az a bólogatással együtt, majd kiköbözik, ki melyik házba került. Kissé elhúzva a száját megrázza a fejét a klubhelyiség emlegetésére.*
- Hát nem valószínű, de szerencsére elég nagy az iskola. Amúgy másodéves leszek. És te? *kérdez vissza, hiszen ki tudja, közös órájuk például még lehet attól, hogy nem egy ház diákjai. Aztán elakad valahogy a beszélgetés fonalával, és mielőtt valami más irányba próbálná az egészet terelni, inkább őszintén, talán kissé tapintatlanul is - majd kiderül - kimondja, ami éppen a fejében jár. Hümmög még egy sort, és a tó felszínét bámulja, aztán végre megszólal, és oldalra pillant.*
- Hé, én máskor is, csak küldj egy baglyot, ha beszélgetni akarnál, jó? Jaj, és ne légy már ilyen pesszimista. Így egy szép napon rád fog szakadni az ég, hallod? *és már megint belépett a nagytestvér szerepébe, mint ahogy az Knuttal, Harriettel, Runával többek között lenni szokott, úgyhogy félretéve a könyvet a térdéről oldalra fordul és abszolút hirtelen, lendületből megöleli a fiút. Max lecsapják, annál rosszabb úgyse lesz, de vigasztalásra kérem, ez a legtutibb módszere.*
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 2 ... 6 7 [8] 9 10 ... 18 ... 37 38 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa