28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Aki még szeretné zárni évnyitós játékát, november 17-én éjjelig van rá lehetősége! (utána a téma pihenni tér a jövő tanévig)

Megjelent az Edictum legújabb száma!
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa
Kísértetház - Katherine Danielle Averay hozzászólásai (10 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. november 1. 23:36 | Link

Eugene Carnage

Lehunytam a pilláimat, miközben átküzdöttem magam egy vidáman beszélgető embercsoporton. Komolyan, ezeknek nincs jobb dolga az éjszaka közepén, mint idekint ácsorogni és nevetgélni? Egészen addig nem vettem levegőt, amíg biztos távolba nem kerültem tőlük. Félre értés ne essék, ettem, mielőtt kimerészkedtem a birtokról, csakhogy az éhség sohasem múlik el igazán. A testem mindig többet és többet követel, én meg attól félek, hogy előbb-utóbb feladom és valakinek átharapom a torkát. Véletlenül. Természetesen magamtól sohasem tennék ilyesmit, de kicsit olyan, mintha valaki más irányítana. Ösztönlény vagyok, nem az érzelmeim befolyásolnak, sokkal inkább a vágyaim.
Gondolkodás nélkül indultam el a kísértetház lépcsőjén felfelé. Nem létezik olyan kísértet, akitől nekem tartanom kellene. Nem olyan egyszerű megölni és átverni sem. Hamarabb észreveszek bizonyos dolgokat, mint a halandók és ez határozottan előny… Jobban belegondolva rengeteg előnye van a betegségemnek, a probléma csupán az, hogy ugyanennyi negatívumot is fel tudok sorolni –talán még többet is.
Felérve megtámaszkodok az ablakpárkányos és elbámulok a házak fölött. Mennyien adnák vérüket azért, hogy olyanná válhassanak, mint én, én pedig egyszerűen csak végezni akartam magammal –megjegyzem, ez lehetetlennek tűnik. Talán én vagyok az ostoba, bennem van a hiba, de az is lehetséges, hogy az emberek nincsenek tisztában vele, mi mindent kell feláldozniuk az örök szépségért. Család, élet, szerelem, vér… Elsőre elfogadható ajánlatnak tűnik; mégis kinek kell a szerelem? Csak a gond van vele! Persze, de ezt fogod mondani száz év múlva is? Nem tartom valószínűnek.
Lehunyt pillákkal elképzelem anyám arcát, mikor nem megyek majd haza karácsonykor, sem a szünetekben. Egyszerűen csak eltűnök az életéből. Teljesen magára hagyom. Egy szörnyeteg vagyok –már a nyilvánvaló tényeken felül.
Szál megtekintése
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. november 2. 00:05 | Link

E.C.

Szörnyeteg… De mégis mit tehetnék? Most süllyedjek önsajnálatba és kezdjem el emészteni magam amiatt, ami történt? Valószínűleg elvegetálhatnék bambi véren, de azt semmiképpen sem lehetne valós életnek nevezni. Még csak annyira sem valós, mint az, amit emberi vérrel a szervezetemben élhetnék. Miért játsszam meg magam és keseregjek a múlton, mikor csúcsragadozó lettem? Hogy egy kedvenc könyvemből hozzak egy igen egyszerű példát: miért lennék Louis, ha lehetek Lestat is? Persze, ezt csak képletesen kell érteni. Eszem ágában sincsen felfalni a fél iskolát egyetlen nap leforgása alatt, csupán irányítani akarom a saját életem és nem azon rágni magam, hogy mi lett volna ha… Ez a hajó már elment, én pedig vagyok, ami vagyok. Ez ilyen egyszerű. Sohasem voltam egy szent és nem is várhatja el tőlem senki, hogy egyik pillanatról a másikra azzá váljak.
A szemeim kipattannak, mikor lépteket hallok magam mögül, majd az ajtó hangos –legalábbis számomra igencsak hangos– nyikorgását. Várok és tisztában vagyok vele, hogy nem vagyok egyedül. Ekkor jön a felismerés; vendégemnek nem dobog a szíve. Ez pedig nem jelenthet sok mindent.
Megperdülök és mellkasomból abszolút nem emberi morgás tör fel, miközben vicsorítok. Védekezem. Fogalmam sincs, mire számíthatok az érkezőtől, minden esetre úgy állok, hogy maradjon menekülési útvonalam, illetve előnyös pozícióban legyek a támadáshoz, ha szükségem lenne rá. Igen, tudom, hogy egy tanárral állok szembe, de a tudat, hogy vámpír nem sok jót ígér. A legutóbbi ilyen kis találkozáskor élőhalottá váltam.
-Nem nevezném sétának. –sziszegek. –Inkább csak felmérem a terepet.
Egyfajta védekező mechanizmusként ujjaimat begörbítve tartom magam mellett. Ez nagy segítség lehet a támadásban, bár egyelőre fogalmam sincs, mihez is akarok kezdeni. Bizalmatlan vagyok és valójában rettegek, ami csak még inkább megijeszt.
Szál megtekintése
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. november 2. 00:36 | Link

E.C.

Semmi nehézség nincs abban, hogy egy vámpír felismerjen egy másikat. Csak egy kicsit kell hallgatózni hozzá. Egy ember számára ez már nagyobb falat, de közel sem megvalósíthatatlan. Az igaza megvallva, ha egy hónappal ezelőtt nem találkoztam volna az átváltoztatómmal soha rá sem jöttem volna, hogy az iskola falai között élőhalottak is mászkálhatnak. Valamiért az embernek az az érzése támad, hogy ezek csak legendák, mesék, a kisgyermekek ijesztgetésére találták ki őket. De akkor este, mikor én találkoztam a vámpírral egyáltalán nem így éreztem. Nem féltem, nem könyörögtem. Elfogadtam. Valójában meg akartam halni, de ő többet látott bennem. Ígéretes alanyt. Hát, most ígéretes alanyhoz méltóan fogom átharapni az érkező torkát.
A vendégemmel egyszerre mozdultam, míg ő felém lépett, én egy kicsit oldalra, így ismét teret hagyva kettőnk között. Tudtam mire akar célozni, már azelőtt, hogy kimondta volna és éppen ettől féltem attól a perctől kezdve, hogy megtudtam, nem vagyok egyedül. Valamiért nem volt bizalomgerjesztő a helyzet. Egy dologban azonban biztos voltam, nem fog megölni. Nem teheti meg. előadhatja a hatalmas és félelmetes vámpírt, de nem fog rám támadni. Ez volt az oka annak, hogy én sem mozdultam, egyelőre.
-Sajnálom, nem láttam a nevét kiírva. –szűkültek összébb hajszálnyival a szemeim.
Veszélyes játékot játszottam. Sokkal körültekintőbbnek kellett volna lennem, mielőtt visszajöttem az iskolába, de én ostoba elmulasztottam a terepszemle vámpírokra kiterjedő részét. Meg sem fordult a fejemben, hogy nem vagyok egyedül.
Elmosolyodom a kérdésre és a testem azonnal reagál. Egy gyors mozdulattal megpróbálok a férfi mögé kerülni és mivel ösztönből cselekszem bevetem a fogaimat, abban a reményben, hogy sikerül legalább egy kicsikét megsebeznem.
Szál megtekintése
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. november 2. 08:33 | Link

E.C.

Már akkor tudtam, hogy rossz ötlet támadni, amikor megmoccantam, de valójában nem én irányítottam saját magamat. Ismét kétféle érzelem tombolt bennem. Egyrészről mérhetetlenül dühös voltam, amiért valaki megpróbál kioktatni, irányítani és fenyeget, másrészről viszont féltem, mivel egy hónapnyi tapasztalattal a hátam mögött nem sok jóra számíthattam. Túlságosan makacs és irányíthatatlan voltam még, ami sem nekem, sem az ellenfeleimnek nem volt jó, tekintve, hogy egy normális beszélgetést eléggé nehéz lett volna kezdeményezni velem. Akartam én, de egyszerűen nem ment. Minden élesebben kirajzolódott körülöttem, mint az feltétlenül szükséges lett volna.
Az ütés erejétől oldalra billent a fejem, de mivel valamivel erősebb voltam egy átlagembernél semmiféle fájdalmat sem éreztem. Az újabb figyelmeztetés hallatán halványan elmosolyodtam és szépen, lassan fordítottam vissza fejemet a férfihez, miközben minden mozdulatát figyeltem. Nem szerettem volna, ha meglepetés ér. Persze, a hangsúly egyértelművé tette számomra, hogy amíg jó kis vámpírként viselkedem, addig nem esik komolyabb bajom… A kérdés csak az, hogy jó akarok-e lenni.
-Tudja tanár úr, igazán kíváncsi vagyok, mit szólnának az iskolában, ha az egyik diák csak úgy… eltűnne. –jegyzem meg csevegő stílusban, miközben hátat fordítok neki és az ablak felé lépkedek.
Fel sem merül bennem, hogy esetleg hátba támadna. Egyáltalán nem tűnik ilyen alattomosnak, bár egy vámpírnál sohasem tudhatja az ember –…vámpír. Valószínűleg hasonló stílusban egyik tanárral sem mertem volna beszélni az átváltozásom előtt, csak hogy itt volt egy közös titok. Bármiben lefogadtam volna, hogy a diákok nagy részének sejtelme sincs róla, ki is ő valójában; ez pedig egy újabb kártya a kezemben –remélem, nem lesz rá szükség, hogy kijátsszam.
-Tudja mit? –fordulok felé hirtelen és az ablakkeretnek támaszkodom. –Vállalom a tettem következményeit.
Nevezetesen annak, hogy az ő területére tévedtem. Most komolyan! Hát tudhattam én, hogy egy másik vérszívó is rohangál a környéken? Na, nem mintha az bármitől is visszatartott volna. Sohasem érdekeltek a szabályok és éltem-haltam –jelenleg már inkább csak halok– a veszélyért.
Szál megtekintése
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. november 2. 15:02 | Link

E.C.

Természetesen felhagytam a támadással és eszem ágában sem volt ismét próbálkozni. Mi értelme lenne? Tapasztaltabb, mint én, könnyűszerrel hárítja a harapásaimat és nem mellesleg, valószínűleg kettőnk közül én járnék rosszabbul, ha ismét neki esnék. Mennyi az esélye, hogy kétszer egymás után megúszom egy vámpír fenyegetőzéseit? Azt hiszem, éppen a nullával egyenlő. Talán még nem tudom kontrollálni a viselkedésemet, túl erősek az érzelmeim, de abban egészen biztos vagyok, hogy nem akarok meghalni, ez pedig egy nagyon jó érv amellett, hogy miért is kell az ablakhoz tipegnem és megkapaszkodni a keretben.
Felsóhajtok a következő fenyegetésre, majd a férfi felé fordulok és végigmérem. Igen, tisztában vagyok vele, hogy ilyen egyszerű elrejteni a maradványaimat, de azért abba nekem is lenne némi beleszólásom. Elvégre, ha az életemért kell futnom, bármire képes vagyok. Jobban futok, mint egy ember és jobban is látok a sötétben, mégis van egy olyan kellemetlen érzésem, hogy előle nem tudnék elbújni.
-Miért olyan biztos benne, hogy senkinek sem mondtam még el? –nézek egyenes a szemeibe.
Ha ember lennék, most ösztönösen valahová máshová fókuszálnék, ezzel lebuktatva magamat, azonban jelen állapotomban képes vagyok szemrebbenés nélkül hazudni. Igaz is, miért nem szóltam én még erről senkinek? Ja, igen… mert Jessie felszívódott. Viszont, ha bármi bajom esne, ő egészen biztosan megkeresne, elvégre olyan, mint a húgom lenne és túlságosan bátor ahhoz, hogy hátat fordítson, ha egy vámpír állja el az útját.
-Arrafelé túl sok fajtánkbeli kóborol , és sokkal nehezebb lenne kikerülni őket, mint a varázslók között, éppen amiatt, mert ez nehezebb terep. –fonom össze karomat a mellkasom előtt. –Meg egyébként is! A rellonosok borzalmas természetükről híresek, így nem olyan feltűnő, hogy kilógok a sorból… már amíg át nem harapom valakinek a torkát. –lehunyom egy pillanatra a szemeimet.
Sok ellenséget szereztem annak idején, mikor bekerültem az iskolába. Valószínűleg a nagy többség észre sem fogja venni, hogy valami megváltozott. Mennyivel könnyebb így elrejtőzni. Abba bele sem akarok gondolni, mi lenne, ha egyikükkel jelen körülmények között összefutnék. Oké, vámpír vagyok, oké, gyilkos vagyok, de hogy az ismerőseimmel végezzek? Lehetetlen.
Szál megtekintése
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. november 3. 00:17 | Link

E.C.

Valójában pontosan értettem, mire akar célozni és ez volt a legfájdalmasabb az egészben. Egyszerűen csak nem akartam elfogadni, hogy többé nem lehetek az, aki vagyok. Ez ijesztő, elgondolkodtató és egyben felemelő érzés is volt. Rettegtem, mert tudtam, hogy minden, ami eddig tökéletesnek tűnt a nem éppen tökéletes világomban, most darabjaira hullik és boldog voltam, mert nem kellett olyan apróságokkal foglalkoznom, mint hogy apám meg akar-e ölni, vagy hogy mit gondolnak rólam az emberek. Persze, mindemellett ott volt a veszteség érzése is. Anyámat talán soha többé nem látom viszont és gyászoltam a lelkemet, ami elveszni látszott. De az önkínzás és a depresszió nem járható út számomra. Bele sem merek gondolni, mi történne a körülöttem élőkkel, ha hisztérikus vámpírként suhognék a kastély folyosóin.
Tekintetemet a férfire emeltem és vártam egy pillanatot. Ki akartam mondani, tudtam, hogy muszáj beszélnem róla, különben éppen azzá válok, amivé semmilyen körülmények között nem akarok. 
-Pontosan értettem, mire céloz. -fúrtam íriszem az övébe. -Ettől függetlenül az elméletet még elsajátíthatom és... -és ekkor jött el az a pont, hogy nem bírtam tovább, elcsuklott a hangom.
Amennyiben ember lennék, most valószínűleg összekuporodnék a padlón és megvárnám, míg a sírógörcs megunja kínzásomat és tovább áll, jelen helyzetben azonban ezt nem tehettem meg. Az érzelmeim lényegesen erősebbnek tűntek, mint annak idején. Átkaroltam magamat, mert úgy éreztem, hogy hamarosan teljesen szétesek. Mintha egy hatalmas űr tátongott volna bennem.
Borzalmas volt.
-Egyedül vagyok, fáradt vagyok és éhes. Kiszolgáltatottnak érzem magam a saját vágyaimtól és megőrülök attól, hogy mindent látok és hallok. Talán mások szerint ajándék, szerintem valójában átok, de persze mindennek meg van az ára. Ahhoz, hogy csúcsragadozó lehessek, el kell viselnem a következményeket. -vontam vállat, majd tekintetem megvillant, miközben folytattam. -De én ezt nem akartam! Így is volt elég problémám az életemmel! Miért pont én? Igen, tudom, ez most igazán önző volt, hiszen senki sem érdemli meg, hogy ilyen sorsra jusson, de én reménytelen vagyok! -lebámultam a padlóra és vettem egy mély levegőt. -Valószínűleg valamelyik tehetséges tanítványa hamarosan úgy is elvégzi a piszkos munkát.
A történtek ellenére egyáltalán nem állt szándékomban meghalni, mindössze kétségbeestem és teljesen összezuhantam, mikor hangosan ki kellett mondanom azt, ami már hosszú ideje égette a bensőmet; már az éhségen kívül.
Szál megtekintése
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. november 4. 13:57 | Link

E.C.

Miközben beszéltem végig a férfit figyeltem, de egyáltalán nem állt szándékomban védekezni. Tudtam, ha megpróbálna végezni velem, valószínűleg sikerülne is neki, bármennyire küzdök. Erős voltam és gyors, de semmiképpen sem elég ügyes ahhoz, hogy megakadályozzam, ha netalán megfordulna a fejében a kivégzésem. Talán jobban is jártak volna a környéken élők. Túl sok barátom volt itt, akinek árthatok ebben a formában és túl sok ellenség, aki nap, mint nap kihívja maga ellen a sorsot és mindenféle figyelmeztetés nélkül nekem támad; mint Riel, Gwen vagy bárki más, akinek egyszerűen nincsen kedve a szürke hétköznapokhoz. Mindezek ellenére bíztam benne, hogy a kis vészcsengő megszólal a fejükben, amikor a közelembe kerülnek, hiszen a legtöbb embert automatikusan figyelmezteti valami apróság, hogy okosabb lenne, ha távol tartaná magát tőlem.
Szinte egészen biztos voltam benne, hogy mi játszódik le a velem szemben álló vámpír fejében. Félre értés ne essék, nem tudok gondolatot olvasni, egyszerűen csak éreztem a tekintete mögött húzódó néma fenyegetést. Talán nem is volt tudatos, minden esetre én nagyon is tisztában voltam a gondolatmenetével.
-Én nem olyan vagyok, mint mások. –futtattam végig tekintetem a helyiségen. –Hogyan lehet valaki jó vámpír?
Ez a kérdés szöget ütött a fejemben. Valamiért nem találtam meg a választ erre egyik könyvemben sem. Mi tesz valakit jó vámpírrá? Az, hogy gyorsan és precízen öl, miközben szinte teljesen láthatatlan a felületes szemlélők számára? Vagy az, hogy képes kontrollálni magát? Ezek mind csak apró szeletei annak, ahogyan szerintem egy vámpírnak viselkednie kellene. Talán nem embert kell játszani, de nagyon hasonlóvá kell válni ahhoz, hogy észrevétlen maradj, hiszen az átlagos senkinek sem tűnik fel azonnal, ellentétben a sötétben bujkáló alakokkal.
Mikor vennének hamarabb észre, ha közöttük járkálnék, mintha mi sem történt volna, vagy ha bebújnék a kínzókamrába, esetleg az erdőbe és még egy koporsót is cipelnék magammal? Na, ugye!
Utoljára módosította:Katherine Danielle Averay, 2012. november 4. 19:22 Szál megtekintése
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. november 7. 19:07 | Link

E.C.

Komolyan elgondolkodtat a kérdés, amit fel is tettem. Miért ne lehetnék tökéletes, ha egyszer nincsen más választásom, mint ezt a létformát végig csinálni. Ha szerencsém van, igencsak hosszú ideig kell úgy tennem, mintha élnék, akkor pedig nem szerencsés, ha önsajnálatba merülök, nem igaz? Biztosan túl lehet élni valahogy, hiszen nem én vagyok az egyetlen. Nem mellesleg sohasem voltam jó kislány. A szeretteimért küzdöttem, a többiek nem érdekeltek. Az érzelmeim semmiben sem korlátoznak, pláne nem abban, hogy táplálkozzam. Vegyük csak például azokat az unalmas lányregényeket, amelyekben a cuki, állati véren élő vámpírsrác örök hűséget esküszik barátnőjének. Nos, én határozottan nem az a típus vagyok, aki üldözni fogja bambit az erdőben.
A körülményekhez képest. Felsóhajtok és hátat fordítok a férfinek, hogy egy kicsit gondolkozhassak. Nem tartok tőle, hogy hátba támad, az túlságosan sablonos lenne, nem mellesleg pedig jelen helyzetemben éppen kétféle menekülési útvonal állna rendelkezésemre.
-Jelenleg az iskola sötétebb és kevésbé használt területeit veszem igénybe, de ez persze csak átmeneti megoldás… míg nem jut eszembe valami jobb. –vonom meg a vállam alig láthatóan, a hangomból pedig tisztán lehet érezni, hogy semmiféle ötletem sincsen eme csekély probléma orvoslására.
Mégsem cipelhetek be a Hannával közös szobámba egy koporsót. Azt hiszem, érdekes pillanat lenne, mikor belökdösöm a helyiség közepére és közlöm vele, hogy mától itt tervezem eltölteni a nappalaimat, de ne aggódjon, nem fogom megcsapolni éjjel, ja, és ha valaki jönne ide, akkor lehetőleg nagyon gyorsan süllyessze el az ágyam alá. Ez abszolút nem kivitelezhető megoldás.
-Az jutott eszembe –fordulok meg hirtelen, ismételten gyorsabban, mint egy átlagember. -, hogy mégis hogyan tudnám megvédeni magam? Elvégre maga a vámpírok szakértője! És most nem a hegyes fogamra gondolok, na meg a fajtánkra vadászókra, hanem a többi vámpírra. –mérem végig gyorsan a férfit. –Mint a mellékelt ábra is mutatja, nem vagyok valami jó a… közelharcban. –húzom el a számat, de azonnal rendezem is a vonásaimat.
Gyűlölöm, amikor gyengének látnak. Főleg azok után, hogy sokkal erősebb vagyok, mint bárki más ezen a környéken.
Szál megtekintése
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. november 10. 17:58 | Link

E.C.

Miért kötődöm ennyire az iskolához? Talán, mert nekem már csak ennyi maradt meg a régi életemből. Mit szólna anya, ha hazamennék és közölném vele a tényeket? Valószínűleg nem üldözne el a kastélyból, de a rettegés, ami az arcára lenne írva többet elárulna, mint bármi, amit kimond a száján. Na, meg a szívverése. Borzalmas lenne, ha ezt át kéne élnem, épp emiatt ragaszkodom olyan dolgokhoz, amik talán egy külső szemlélő, egy tapasztalt vámpír számára érthetetlenek.
 Szerettem volna, ha nem kell ma este itt állnom és kétségbe esve bámulni ki az ablakon, miközben egy potenciális veszélyforrás szobrozik a hátam mögött. Valamiért hirtelen nem voltam olyan biztos benne, hogy jó ötlet volt kimerészkednem a kastélyból, ha pedig meg is tettem, nem kellett volna idejönnöm, most pedig, ha már itt vagyok, nem kellett volna rátámadnom egy, nálam sokkal erősebb és idősebb, vámpírra. Azt hiszem, borzalmas döntéskete hozok.
-Köszönöm a tanácsot. -fordulok meg szépen lassan, kifejezéstelen hangon.
Nem akarom, hogy tudja, mi fordul meg a fejemben, ahogyan azt sem akarom, hogy az érzelmeimet kiolvashassa a hangomból. Ezt az önkontrollt még otthon megtanultam, tehát nincsen rá sok reális esély, hogy azonnal rájöjjön, mennyire nyomorultul érzem magamat.
A válasz meg sem lep, azonban cseppet sem elégít ki. Hogy mi a probléma vele? Az, hogy én nem fogok bujkálni. Ha kell, addig edzem magam, míg meg nem döglök, de eszem ágában sincsen meghátrálni. A képességek elgondolkodtatnak, azonban először az első javaslatra válaszolok.
-Nem fogok rejtőzködni. -hangom jegesen és határozottan csattan a sötét helyiségben. -Mi értelme ennek az egésznek, ha menekülnöm kell? Mindenki elkezdte valahol. A mesterem pedig nem elhagyott, hanem én hagytam el őt. Eszem ágában sincs olyantól tanulni, aki fék nélkül gyilkol. -semmi idegesség sincsen a hangomban. 
Tökéletesen nyugodt vagyok.
-Miféle képességek? -vonom fel a szemöldököm. Ez érdekesnek tűnik.
Szál megtekintése
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. november 15. 10:38 | Link

E.C.

Nem reagálok a megjegyzésre. Az elmúlt pár perc alatt kikövetkeztettem –ami nem volt nagy művészet-, hogy mondhatok én bármit, úgyis talál a férfi benne valamiféle hibát. Elvégre ő az ijesztő vámpír, én pedig csak véletlenül idekeveredtem. A gond mindössze annyi, hogy nem hiszek a véletlenekben, ahogyan abban sem, hogy képtelen lennék megvédeni magamat, ha a körülmények azt megkívánnák. Igenis meg tudnám tenni. Erős vagyok, erősebb, mint az kívülről látszik. Talán mások nem hisznek bennem, de ez egyáltalán nem érdekel. Én hiszek magamban és csak ez számít.
-Azt szerintem mindenféle képesség nélkül is meg lehet mondani, tekintetbe véve, hogy nemrég meghaltam. –mutattam rá a nyilvánvaló tényekre és összefontam a karomat a mellkasom előtt.
Természetesen tisztában voltam vele, hogy mit akar ezzel mondani a vámpír, de az én gondolkodásmódom teljesen más volt, mint az övé. Emberként képes voltam olvasni mások mozdulataiból, tökéletesen kiismertem őket, a gesztusaikat, most pedig, hogy ez lettem sokkal több mindent észreveszek, mint az előtt. Nekem nincs szükségem csodálatos képességekre ahhoz, hogy felismerjem a jeleket. Valószínűleg azért, mert túl sokat foglalkoztam ezzel annak idején.
Elgondolkozom egy pillanatra, de a tekintetem nem veszem le a férfiről. Van itt valami, ami nem hagy nyugodni. Elsajátítani bizonyos képességeket. Remek, de mégis hogyan? Rengeteg könyvet elolvastam a vámpírokról még otthon, sőt, hallottam ezt-azt a tanítómtól, de arról nem ejtett el egyetlen aprócska információmorzsát sem, hogy hogyan lehetne megszerezni egy-egy képességet.
-Mitől függ, hogy milyen képesség ez és egyáltalán hogy lehet kifejleszteni? –érdeklődöm, abban a reményben, hogy végre valamiféle válaszhoz is hozzájutok.
Borzalmas érzés kirekesztettnek lenni, hiszen mindig én voltam az első, aki először be lett avatva, akinek minden körülmények között segítséget nyújtottak... igen, egy másik életben, azonban mióta az iskolába kerültem, többnyire képes voltam megállni a saját lábamon, csakhogy akkor ott volt nekem Jess és David, az azért sokat javít a helyzeten. Rémes, hogy még nem találkoztam velük... Tudtam, hogy ezen olyan gyorsan kell változtatnom, ahogyan az csak lehetséges.
Utoljára módosította:Katherine Danielle Averay, 2012. november 15. 10:39 Szál megtekintése
Kísértetház - Katherine Danielle Averay hozzászólásai (10 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa