29. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Tanári és képességoktatói pályázat reloaded, részletek a hírben!
Nagy baj van, kérem, riadó! Halló, halló, már megint egy Évnyitó!
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Mary Glotter
INAKTÍV


Gyermeklelkű Terrorgombóc
offline
RPG hsz: 168
Összes hsz: 7361
Írta: 2013. március 25. 01:48 | Link

Ron Cheesy
Előzmény: Fő utcza

Már tűkön ülve várja az indulást a Kísértetház felé. Reménykedik nagyon, hogy nem csak egy egyszerű, régi por, pókháló és kosz lepte szürke házról beszélnek, hanem egy olyan épületről, amit az előbb említett dolgokon kívül más is rettegésben tart… Pl. egy szellemcsapat! Vagy valami szörny, vagy félelmetes állat féle, pl. kígyó, agy vámpír, esetleg valami hasonló. Na meg denevérek! Azoknak muszáj ott lenniük! Mary egyáltalán nem fél a denevérektől, még akkor sem ijed meg, ha fél méteres körzeten belülre jönnek, meg a feje fölött köröznek, sőt, kifejezetten élvezi. Pontosabban élvezte, ugyanis volt már rá példa. Nagyon szereti a denevéreket, a harmadik kedvenc állata. De csak mert a kutya az első, és a repülőkutya a kettő között áll, ami viszont egy félig kutya, félig denevérféleség…
- Szerintem is finom a szendvicsük, főleg, ha Veronika készíti. – idézte fel magában azt az ultra finom étket, amit háztárs, sőt, számára barátnője készített.
- Forró csoki? Olyat még nem ittam… Az mi pontosan? Ez alatt a kakaót értik az emberek, vagy valami nem nagyban, de kakaótól különböző ital? – érdeklődik. Ismerte a forró csoki létezését, látta az embereket a TV-ben fogyasztani, meg egyszer, mikor kórházban volt is ittak a szobatársai, de ő sosem kóstolta még, így nem volt tisztában vele, mi is az pontosan. Tíz évesen még meg mert volna rá esküdni, hogy az mikróban folyóssá olvasztott, pl. milkacsoki. Mára már ugyan kételkedik ezen lehetőségben, de sosem lehet tudni. Lehet, hogy igaza volt. ~ Habár, kicsit tényleg abszurd, elvégre ihatatlanul forrónak kell lennie, ha még folyik. Vagy ilyen lassan kötne meg? Ki érti ezt?~ Legyint magában, elintézve a dolgot. Ha kap választ Rontól – feltéve, ha a fiú tisztában van vele, Maryvel ellentétben -, megtudja, ha nem, akkor sem dől össze a világ. Elvégre most nem ez a lényeg.
- Miért? Olyan gyenge ez a Staff? – vonja fel szemöldökét. Bár valódi tippje inkább ennek ellenkezőjére vonatkozna, reméli, hogy a fiú hozzá hasonlóan a ház kísértetiességét szeretné megtapasztalni.
- Egyáltalán nem tévedsz, egy álmom válik valóra ezzel. Mondjuk, az egésszel… Egész kicsi korom óta arra vágytam, hogy egy régi kastélyban lehessek, régi berendezéssel, modernségtől mentesen, úgy hogy az nem múzeum. Ezzel egyetemben arra is, hogy egy legalább ilyen régi kísérteties, és félelmetes helyre menjek, ami tele van denevérekkel, és… Szellemekkel! – csillan fel a szeme, ahogy végig gondolja mind ezt. – És persze annak is örülnék, ha titkos csapóajtók, alagutak és csapdák is lennének! Persze nem muszáj, ezek nélkül is tuti klassz hely, de azért nem bánnám... – ahogy ezt így végighadarja, egyre jobban belelkesül, már ha lehetséges ilyesmi, ha már rég lekörözte a maxot is. Bár ha az állítólagos maxot képes volt, ezt is letudja. Nem, nem, mégsem, ennél lelkesebb nem lehet…
- Őőőő… Nos, én sem nagyon értek hozzájuk, igazság szerint még soha nem láttam egyet sem, sajnos. De csaknem olyan rémesek, nem hiszem, hogy életveszélyesek volnának, különben meg nem probléma, nem igaz? – von vállat, amolyan „nézzük mindennek a jó oldalát” arckifejezéssel.
- Mi? Hogy te? Hát, oké, ha szeretnéd… De nem muszáj, csak ha akarod. Van pénz nálam is elég. – igazság szerint nem tudta, mit kéne reagálnia. Nem akarta nemes egyszerűséggel elfogadni, hisz akkor úgy tűnne, mintha nagyon élvezné, hogy rá, illetve helyette költekezik a fiú, ámde megsérteni sem akarta. Nem ajánlott ilyet még senki neki, így nem is tudta, mit kéne mondania.  
- Jó ötlet, szeretnék minél huzamosabb ideig a kísértetházban lenni! – húzta ismét vigyorra a száját. Ez után útjukat az imént említett, finomságokkal teli épület felé vették, ahol is megvették a szendvicseket, és még két termoszt is kaptak – persze azt csak kölcsönbe –, meg egy jó erős szatyorfélét, amibe pakolhattak. Majd miután mindennel végeztek, útjukat folytatták a kísértetház felé.
- Na, akkor menjünk be. – mondta Mary, megállva az udvara előtt.

Utoljára módosította:Amanda Meggie Philips, 2013. április 2. 13:28
Hozzászólásai ebben a témában

Ronald Little-Leah
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. március 27. 19:41 | Link

Mary Glotter

Újdonsült barátném és kalandtársam lelkesedését kihasználva azonnal cselekedésre adtam a fejem. Nem megyek egyedül!
Rendben, de akkor remélem, mindketten azt kapjuk, amit szeretnénk. Csikorgó ajtókat, recsegő padlódeszkát, kialvó fényeket mindenhol láthatunk, hallhatunk. Ezek persze kellenek, de remélem több is lesz. Például magától játszó zongora, esetleg mozgó bútorok, repülő apróbb tárgyak....
- A forró csoki? Még nem ittál olyat?- kicsit meglepődtem.
- Akkor elmondom, hogyan is készül.
- A forró csokoládé. E barna, krémes ital alapját a csokoládé képezi, nem holmi kakaópor. Igaz, nem a legolcsóbb, de megéri kipróbálni. Nálunk Londonban minőségi csokoládéból csinálja édesanyám. Kell hozzá tej, tejszín, vaníliarúd, étcsokoládé esetleg méz is kerülhet bele, de úgy lehet, hogy túl édes lenne.

Remélem ízleni fog Mary-nek a forró csoki. Mert, hogy itt igazit lehet kapni az biztos, hiszen kipróbáltam már.
- Akkor menjünk be. Szerinted nyitva van az ajtó?
Megfogtam a kilincset és lenyomtam, de mégsem nyílt ki. Már az elején pálcát kell használnunk?
- Alohomora!- mondtam ki izgatottan a varázsszót. Nem csalatkoztam. Halk kattanás jelezte a sikert. A kilincs régi volt, a zár kicsit rozsdás, ahogy kinyitottam az ajtót résnyire hátraszóltam Mary-nek.
- Készülj fel mindenre. remélem izgalmas és veszélyes lesz, használd te is a pálcád.
Utoljára módosította:Amanda Meggie Philips, 2013. április 2. 13:31
Hozzászólásai ebben a témában
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 641
Összes hsz: 1072
Írta: 2013. március 27. 21:53 | Link

A két jómadár - Mary és Ronald

Furcsa egy hely a kísértetház. Csak kevesek veszik a bátorságot, hogy közelebbről is megismerjék. Ám azok, akik végig kitartanak és nem menekülnek el fejvesztve az első jelek elől, egy különös élménnyel lesznek gazdagabbak. Ugyan sokat nem érnek kalandjukkal, hiszen a legtöbb diák idiótának tekinti őket a beszámolók alapján. Mégis egyre több és több kíváncsiskodó téved be abba a roskadozó építménybe, amit már régen le kellett volna bontani. Ki tudja, talán még a munkások is kerülik a helyet? Mindenesetre a ház még mindig áll.
Milyen nagy balszerencse, hogy Jolán éppen arra bóklászott. A temetőben már megint összeveszett valamelyik barátnőjével, így a csórit ismét kizavarták a sírjából. A bolyongó szellemek látványa nem ritka dolog a kastélyban, de még a bogolyfalvi temetőben sem. Így történt, hogy Jolán egy kis magányra vágyva megbújt a rozoga épület menedéket nyújtó falai között. Szépen eltervezte, hogy ismét órákig fog merengeni az aktuális - 1880-as évekbeli - napilap interjújáról, amiért már megint összezörrent a társaival. Gondolatait azonban durva hangok kergették el. A vénasszony mormogott egyet magában, rekedtes, rikácsoló hangját egyelőre még nem hallhatta senki sem. Pont olyan rémesen festett, mint amikor eltávozott a 85. születésnapja előtti estén. Az öreglány már akkor sem volt százas, hát milyen lehet jelen állapotában. Mindenesetre senki sem szereti, ha hosszúra nyúlt pihenőidejében zavarják.
Mary és Ronald először semmi gyanúsat nem vehet észre. Amikor azonban a bejárati ajtón belépnek, rögtön feltűnést kelthet az erős, hideg szél, mely az épületből ered. A falakon átsüvítő légmozgás megrecsegteti a padlót, táncra perdíti a málló tapétafoszlányokat és földöntúli, sipító hangot hallat. Jolán egyelőre nem tervez előlépni, csak halk életjelét lehet néha felfedezni, amikor éppen száraz torkát köszörüli valahonnan az alagsorból...
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Mary Glotter
INAKTÍV


Gyermeklelkű Terrorgombóc
offline
RPG hsz: 168
Összes hsz: 7361
Írta: 2013. április 4. 01:21 | Link

Ron Cheesy

- Nem, még nem... Nálunk sima kakaó szokott lenni. - vont vállat, és figyelmesen hallgatta a fiú magyarázatát. Meglepve tapasztalja, mennyi minden kell, egy elméletileg egyszerű italba.
- Hát... Anyukád nem aprózza el, meg kell hagyni. Bár az én anyum a méz mellé is rakna még legalább hét kanál cukrot... - tűnődik el. Az anyukája olyan édesszájú, hogy Mary már alig tudja megenni azt a valamit, annyira édes, de az anyukája még mindig fintorog, és cukrozná. Ez alapvetően vicces jelenség lehet, de a kis Navinést néha már idegesíti. Főleg, ha alapvetően kívánná az adott édességet.
- Fogalmam sincs. Azaz... Most már igen. - mondja a lány, évfolyamtársához intézve szavait, mikor már a Kísértetháznál járnak.
- Nem kell kétszer mondani. - lengeti meg a már korábban kezébe vett pálcát, miközben érdeklődve bekukucskál az ajtón. Be is mennek persze, s Mary rögtön huzatot észlel, mi nem is gyenge - pedig, a lány szerint legalábbis -, semmi forrás sincs, mi ezt természetes úton kiváltaná. Vagyis: Nincs nyitva semmilyen ajtó vagy ablak, ahonnan a szél jöhetne. Főleg, hogy nem kintről jön, már csak azért sem, mert a házban "szaladgáló" szél becsapja a házba vezető ajtót a fiatalok háta mögött. Maryre ez nem hozza rá a frászt, sőt, szája sarkai lassan felfele görbülnek. Élvezi az egészet, és reméli, hogy egy még ennél is horrorisztikusabb horrorfilmbe illő jelenet részei lehetnek. Még a dideregtető szél sem okoz gondot számára. A lényeg, hogy itt lehet. Kedvtelve néz körül a régi, kicsit poros, de annál inkább pókhálós helyen.
- Na, merre kezdjük? - teszi föl a kérdést, miközben tovább vizslatja a helyet. Nemsokára azonban egy reszelős hangot vél hallani. Mintha valaki a torkát köszörülné, egy vízhangos helyen.
- Hallottad? Szerintem lentről jön... Utánanézünk? - kérdi izgatottan kalandvágyó társa felé fordulva.
Hozzászólásai ebben a témában

Ronald Little-Leah
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. április 5. 17:39 | Link

Mary Glotter

Meglepett ahogy Mary reagált. Határozottan, de mégis kecsesen fogta apró kezeivel a pálcáját. Nem láttam sem az arcán, sem más testrészén félelmet, reszketést vagy gyengeséget.
Annál több határozottságot. A szemében kaland utáni vágyat és inkább kíváncsiságot mintsem kihívást az előttünk álló feladat előtt.
Kicsit elméláztam. Ennyi épp elég volt a lánynak és nemcsak bekukkantott az ajtó mögé, hanem határozott léptekkel maga mögött is hagyta a küszöböt.
Ez van! Pedig most nem akartam udvarias lenni, gondoltam én lépek be elsőnek, engem érjen a...
Ebben a pillanatban becsapódott mögöttem az ajtó. Nem jó elmélázni, ha az ember kalandozni vágyik. Kissé össze is rezzentem a hirtelen ajtócsapódástól. Ekkor vettem észre, hogy jóval hűvösebb van, mint arra számítottam.
Ahogy körbenéztem nem túl bizalomgerjesztő látvány tárult a szemem elé.
Na végre.... ezt már szeretem! Por és pókháló mindenhol. Sejtelmes fények világítják meg a ház ezen részét. Pár falon tátongó lyukon és letört ablakkereten keresztül kívülről vette birtokába a fény a ház poros előterét.
-Nem tudom hol kezdjünk. Szeretném bejárni az egészet...
-Hogy mit hallottam? Tessék?- szóval lentről jött valami zaj?
Ez érdekes, nem hallottam semmit, de Marynek biztos jobb a hallása, vagy jobban koncentrál.
-Akkor menjünk le. Ott balra mintha egy lépcső lenne!
-Lumos!- rebegtem el az egyetlen megfelelő bűbájt, ami most segíthet rajtunk.
-Így már mindjárt jobban látunk.
Pálcámat magasra emelve elindultam a lépcső felé, én is hallottam már valamit, most már biztos vagyok benne, hogy lentről jön a hang.
-Oké. Már én is hallom, tényleg innen jön.- rámosolyodtam kísérőmre és reménykedtem abban, hogy elkezdődött a kaland.....
Hozzászólásai ebben a témában
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 641
Összes hsz: 1072
Írta: 2013. április 8. 16:02 | Link

Mary és Ronald

A két fiatalt láthatóan mit sem zavarják a kezdeti jelek. Ők továbbra is elszántan és kíváncsiságtól csordultig telve indulnak felfedezni az öreg házat. Egy szellemmel pedig semmikor sem érdemes kikezdeni, főleg ha eleve sértve érzi magát.
Jolán ismét rikkantott egyet, mikor terve kudarcba fulladt. Úgy látszik más módszerekhez kell folyamodnia, hogy móresre taníthassa a diákokat. A pince a szokásos sötétségben burkolózik. Itt-ott eldobált, roncsolódott bútordarabok szobroznak. Pont, mintha meteor csapódott volna a szobába. A süvítés mit sem hagy abba, talán még erősödik is, még irritálóbbá válva. A földöntúli jajgatások sem akarnak megszűnni, a mugli is a pokol kapuját véli lenn találni.
Amikor Mary és Ronald levették lábukat az utolsó lépcsőfokokról is, a bűbájok azontúl mit sem fognak érni. Hiába a fénykeltő bűbáj, a sötétséget és a homályt aligha képes teljesen elűzni. A legszembetűnőbb változás a levegő hirtelen lehűlése. Az amúgy sem nyári időjárásban ez különösen zavaró. Mintha a fagyasztókamrába léptek volna be. Rögtön elkaphatja őket a szorongás, s olyan érzésük támadhat, mintha végig figyelné őket valaki. Vagy valakik... Majd a lépcsősor  megbolondul a hátuk mögött, szilaj vadló módjára dobogtat végig rajta valami láthatatlan erő. És ez a láthatatlan valami fel-le futkos a lépcsőn, csoda, hogy nem törtek még szét a fokok. De nem csak a lépcső hülyül meg. A falakon itt-ott elszórt, ámde erőteljes kaparászás, s a nyílászárók ki-be csukódásának rémisztő hangja üti meg fülüket. Bármerre is tekintenek, egyelőre mindent nyugalomban találnak. Csak a hang az, ami jelen van, és semmi több. Kísérőként tompa emberi hörgések társulnak, amik mintha a falakon túlról jelentkeznének.
Jolán elérkezettnek látta az időt, hogy felvegye a kapcsolatot velük. Egyelőre csak fogott egy gyertyatartót, meggyújtotta a viaszos kanócot és az egyik szekrény mögött megbújva útjára indította a fényforrást. A lángok pajkosan vibráltak a széltől, mégsem oltódtak el. Néhány méterre a földtől lebegve lassan megindult a fiú és a lány felé, cikkcakk alakban.
- Kik vagytok, hogy zavarni mertek nyugalmamban?! - hörögte Jolán hangosan, aki még mindig a szekrény mögött rejtőzött, tekintetével a meglebegtetett, két csibész felé küldött gyertyát figyelve -
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Mary Glotter
INAKTÍV


Gyermeklelkű Terrorgombóc
offline
RPG hsz: 168
Összes hsz: 7361
Írta: 2013. április 10. 15:08 | Link

Ron és Mesélő Cheesy

Az érzés, hogy végre eljutott egy ilyen helyre, felülmúlhatatlan volt Mary számára. Egyszerre volt boldog és izgatott, azt is alig várta, hogy jöjjön a reszkettető rész. Mert bármilyen idegtipró, és rossz tud lenni a félelem, pláne ha az ember azt is tudja, hogy jogos, azért valahol mégiscsak jó dolog. Főleg ha az ember utólag visszaemlékszik az izgalmakra, kalandokra.
- Bezony! Minden zegét-zugát meg kéne ismerni! A vége az lesz, hogy mi leszünk a Kísértetház-kalauzok... Én legalábbis elvállalnám ezt a posztot. Minden látogatót végigkísérhetnénk... Na jó, nem. Izgalmasabb, ha mindenki maga fedezi fel. De mondjuk, ha valaki fél egyedül menni, akkor... Mindegy, cseppet előre szaladtam. - húzza el a száját hangos fantáziálása végén. Lehet, hogy alapvetően hülye ötlet, de ettől eltekintve jó buli lenne. ~ Na igen, aztán majd jól eltévednék kalauzkodás közben, nem, nem való ez nekem... ~ állapítja meg magában. Jogos is, hisz tájékozódási képessége nem a legfejlettebb, ki tudja, mikor hagyja cserben. De komolyan, aki még egy kör alakú helyiségben is képes eltévedni... Nos, ott valami nincs rendben.
- Igen, lentről. Oké. Lumos! - követte évfolyamtársa példáját. Maga előtt ide-oda irányította pálcája fényét, mint egy zseblámpát, még ha az előbbi fénye szétszórtabb is, nem irányított, mint a zseblámpáé.
- Hát, ha a tájékozódási képességem nem is, a hallásom jó. - viszonozta a mosolyt, s fel sem tűnt neki, hogy a fiú nem ismerheti a tájékozódásról esett gondolatait.
- Hé, mi történt!? - értetlenkedett, mikor a lépcső aljában kialudt a pálca fénye. - Lumos! Lumos! Csodás... Neked se működik, mi? - kérdezte a fiútól, miközben továbbra is fogva a fát, zsebre dugta pálcáját. A félelem épphogy csak felpislákolt benne, a csalódottsága, hogy nem veheti szemügyre a helyet, lényegesen nagyobb volt. Azonban a csontig hatoló hideg, és kezdődő didergés ezt is felülmúlta. Kezdett olyan lenni a helyzet, mintha csak egy horrorfilmbe csöppentek volna. Semmi nem hiányzott: A régi nagy épület, sötétség, gyakorlatilag fegyvertelenség, hisz a bűbájok nem hatnak, kaparó, keserves, meg mindenféle kísérteties hangok... A következő az lesz, hogy a pincéből se tudnak kikecmeregni. Vagy talán egyszer ebben, másszor abban a helyiségben lesznek, mert ez is egy olyan ház, ahol minden vándorol, és a ház szellemei addig dolgoznak, míg nyakuk törik? Mondjuk az azért csak nem... Mindennek ellenére Mary számára mégis jó, hogy most itt van. Lehet, nem normális dolog, ha valaki ilyesmiben leli örömét, de ez van, ezt kell szeretni. Pontosabban így kell Maryt elfogadni. Na nem mintha folyton ilyen helyeken lógna, vagy ilyesmi, de ezt is szereti, amiben alapvetően nincsen semmi rossz, ha az ember tudja, hol a határ, nemde?
Mary csak mereven áll a szobában, kezét továbbra is zsebében nyugvó pálcáján tartva, semmitmondó arckifejezéssel, szemét ide-oda fordítva, kémlelve a semmit. Várja a fejleményeket. Lélekben a legrosszabbra is felkészülten - mert hát bármilyen iskola melletti falu, ráadásul lakó rész, itt is történhetnek veszélyes dolgok.
Mary enyhén szólva meglepődött, mikor meglátta a lebegő gyertyatartót, talán kicsit még meg is ijedt. Elvégre ki ne tenné, ha egy gyertyatartót, vagy bármi mást lát ide-oda lebegni?
- Az én nevem Mary, és bocsánat a zavarásért. - nyögte ki automatikusan, szemöldökráncolva a lány. Kissé zavart volt, de valahol élvezte a dolgot. Külső szemlélő számára talán vicces is lett volna a helyzet.
- Öhm, ne haragudjon, hogy megérdeklődöm, de ön kicsoda? - igyekezett udvarias maradni, hisz elképzelhető, hogy a hang tulajdonosa igen csak allergiás arra, ha valaki az ilyesmire nem figyel oda.
Hozzászólásai ebben a témában

Ronald Little-Leah
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. április 10. 19:43 | Link

Mary és a Mesélő

-Nem hiszem, hogy ilyen állás létezik a varázs világban. De el tudom képzelni. Miért ne? Szóval kísértetház kalauz!
- igen ez így viccesen hangzik.
-Lehetne előtte apró csecse-becséket árulni, térképeket a rejtélyekhez...., szóval dőlne a pénz. Már csak egy vacak kísértet kellene.
Meglepően jó ötletnek hangzott Mary tréfás ötlete. Legalább is tréfának vettem.
Ahogy mindkettőnk pálcájának fénye utat tőrt magának a sötétségben volt valami baljós hangulata is. Egyre halványodott a fény, egyre erősebb volt a láthatatlan.
-Igazából nem szeretem a sötétet, mert az a fény teljes hiánya.-mondtam hangosan. Persze csak azért, hogy Mary tudja nem vagyok beijedős típus hozzátettem:
-Épp ezért jó móka ez is....
-Mi ez? Lumos!-nem nem működik. Alighanem varázsmentes részhez értünk.- felesleges volt mondanom, mivel társam is erre gondolatot. Az viszont tetszett, hogy nem ijedt meg tőle. Mindenben van valami jó, villant át az agyamon. Közös kaland, közös mesélés az irigykedőknek...., már megint elkalandoztam.
A hirtelen hőmérséklet változást hamar észre lehetett venni. A hidegben egyszerre csak a lélegzet is látható lett volna, ha van egy kis fény. De nem volt.
A háttérből hallatszott hangok nem sok jóra engedtek következtetni. Mintha egy csapat kentaur rohanna le a lépcsőn olyan hangokat adott a régi fából készült alkalmatosság, amin ide érkeztünk. nem tudom visszafelé járható lesz-e az út, de még nem akartam ezt kipróbálni.
Pálcám még mindig a kezemben volt, habár nem tudtam mit kezdeni vele. Persze nem is ez volt a lényeg, hanem a biztonságérzet, ami mindig megvolt, ha magam mellett tudhattam.
Hirtelen fény támadt, na nem nagy, nem erős, csak épp annyi, hogy a pince egy-egy részét bevilágítsa. A bútorok, könyvek és pár kacat mindenfelé szanaszét voltak. Nem éreztem még mindig félelmet, hiszen ezt csak emberi kéz tehette.- gondoltam, vagy inkább remélte.
A hang amit hirtelen a gyertyatartó felől érkezett, azt tudatta velem, hogy ez bizony ember lehet. Vagy élő, vagy holt. De az is lehet, hogy mégiscsak kentaur? Nem hiszem.
Ránéztem Mary-re, de Ő sem volt sokkal meggyőzőbb. Sokkal hamarabb reagált mint én. Jól is tette, mert épp kérdést akartam feltenni vendéglátónknak, habár nem ilyen előzékeny hangnemben.
-Én pedig Ron vagyok. Kíváncsiak voltunk a kísértetházra. De tényleg, Ön kicsoda?- próbáltam épp olyan nyugodt maradni mint társnőm, aki egyre jobban tetszett. Mármint a helytállása és ereje ebben a helyzetben.
-Nem tudna egy kicsit nagyobb fényt kelteni?- kérdeztem merészen.
-Maga lát minket, de mi nem látjuk magát rendesen.
Hozzászólásai ebben a témában
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 641
Összes hsz: 1072
Írta: 2013. április 12. 19:46 | Link

Mary és Ronald

A két kölök vakmerősége Jolánt a véletlen kedvéért sem késztette megadásra. Elindult benne - már ha vannak érzései - egy folyamat, aminek tapasztalatát még életéből szerezte, de az az igazság, hogy nem szereti a gyerekeket. Az unokája sosem látogatta meg őt annyiszor, ahányszor jónak látta, így az összes gyereket elátkozta.
- Miért akarjátok ti azt tudni? Hehh... Inkább nektek kellene mesélnetek magatokról! - suttogta lidérces, vérfagyasztó hangján, majd sikoltott egyet és átsuhanva a falon elillant.
Dalolni támadt kedve, ijesztő muzsikára hívta környezetét. Tompa zongorabillentyűk egyenletes mozgása szólt most már a kezdeti dübörgések helyett. Hogy honnan jöhetett a hang, az rejtély, valószínűleg felsőbb emeletekről. De ott a diákok tudtával nincs zongora... A melódia mellé Jolán öreges éneke, dúdolása vegyült, benne az öreglány összes bánatával. Szívszorító...
A zeneidő pár percnél tovább nem tarthatott, ekkor újra síri csend költözött be az ódon falak közé, majd pillanatokkal később Jolán hangja újra feldörgött, mint a villámcsapás.
- Ostoba asszonyok! Nekem van igazam! Mindig is nekem volt! - magával való vitatkozása fülsüketítően hathatott a két diáknak, akiknek egyelőre ácsorogva kellett végigvárnia az eseményeket.
Bárcsak kereket oldottak volna! Jolán mókája még el sem kezdődött. Ismét őrült szélfúvás támadt, végleg elsötétítve mindent a pincében. Egyes egyedül csak a pislákoló gyertyaláng volt odalenn a diákokkal. Fejük felett bútortologatások ismert hangja, a mennyezetről az idők során felhalmozódott por és hálótömeg a fiú és a lány fejére hullott. És ha már hálók... A nagy hangzavarra előbújtak a kísértetház állandó lakói is. A pókok és a patkányok. De nem közönségesek állatok voltak ezek! Talán az erdőből, talán a falubeli állatkereskedésből keveredtek ide. Termetük így jóval nagyobb volt, életmódjuk pedig aljasságra ösztönözte őket. Egy-egy tarantula nagyságú pók lesz ereszkedőben a nebulók feje búbja felé. A lépcső pedig immár használhatatlan lesz, szekrények, fadeszkák, székek és más limlom, ami egy szellem keze ügyébe kerülhetett, mind ledobálta a lépcsőn.
- Fussatok, fussatok! - kacagott ördögien. Ha mindvégig kibírják, talán felfedi magát. Tudta azonban jól, hogy a pincéből nincs túl sok kijárat. Azokat is kellőképpen őrizete alá vonta. A padló pedig igen veszélyes az alagsor többi részén...
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Mary Glotter
INAKTÍV


Gyermeklelkű Terrorgombóc
offline
RPG hsz: 168
Összes hsz: 7361
Írta: 2013. április 19. 11:41 | Link

Ron és Mesélő Cheesy

- Na igen, lehetne olyan kulcstartókat árulni, hogy egy kis palackban mozgó minikísértetek lennének, vagy pókok, amik hálókat szőnek. Persze a megszőtt háló eltűnne, hogy a pók ne szője tele az üveget, és lehessen látni. Ó, meg minidenevérek is lehetnének benne, az nagyon jó lenne! Imádom a denevéreket! Meg lehetne olyan, hogy egy bűbáj elmondásával, akár pálca nélkül is, ezek világíthatnának, ha valaki a sötétben akarja nézegetni! Például narancssárgán, az olyan Halloweenes szín, ezek meg úgy is Halloweenesek. Szerintem. Meg akkor már lehetne múmiás is, meg mindenféle, hogy legyen bő a választék... Tényleg, akkor már lehetne az, hogy Halloweenkor osztogatnánk! Mondjuk a gyerekeknek, mikor cukorkáért házalnak! Habár nem tudom, szokás-e ez errefelé... Magyarországon ez nem hagyományos, és nem tudom, hogy a varázslóvilágban az-e. De lehetne szimplán árulni. - közli a fiúval a következő ötleteit, bele se gondolva, hogy ezzel esetleg évfolyamtársa idegein táncol. - Meg a rejtélytérképek mellé járhatna olyan, hogy meg kell találni bizonyos tárgyakat, amit ha megtalálnak, megtarthatnak! Ezzel lehetne becsalogatni talán azokat is, akik alapból félnek bemenni. Vagy ilyesmi. - egészíti még ki. - Ami pedig a kísértetet illeti, szerintem van bent az is, elvégre nincs messze a temető, a suli sem, és nem véletlen ez a neve a helynek. Szerintem. - hallgat el végre Mis. Lepcsesszáj. Egy időre legalábbis. Most is csak azért, hogy a következő úti célhoz vezető útvonalra, azaz az alagsorba vezető lépcsőre figyeljen. Mert egy efféle ismeretlen helyen illik figyelni, még mielőtt valami baj történik, abból kifolyólag, hogy a hely nem kapott eleget abból az előbb említett figyelemből. Mikor a diákok lába az utolsó lépcsőfokot sem érinti többé, a pálcáik fénye megszűnik létezni, és nem tudják újra kigyújtani. Majd pár horrorfilmbe illő hang után fény gyullad ki, minek forrása egy gyertyatartóban lévő gyertya, mi teljes egészében lebeg a kíváncsi páros felé. Ezek után egy öregasszonyéhoz hasonló hang is megszólal, és a kis Navinés nem is rest reagálni rá, ahogy az Eridonos sem.
- Ez furi volt. És még mindig az. Szerinted ki ez? És mit csinál? - fordul társa felé a lány, pár pillanattal a sikoly után. Alig néhány perc elteltével a különös hangok mellé fizikai furcsaság is társul, ami fejre hulló pókhálókból és porból áll. Ez eddig még nem is volna probléma, Mary egyszerűen lerázza-porolja fejéről saját adagját. Amikor azonban felpillant, összeszorult torokkal véli felfedezni a hatalmas, lefelé ereszkedő pókokat. És hamar rá kell ébrednie, hogy nem csak pókok, de a normálisnál elég nagyobb patkányokkal is szembetalálják magukat pillanatokon belül, amennyiben meg nem lógnak mihamarabb. Csakhogy egyrészt Marynek még mindig esze ágában sincsen meglógni, másrészt ha akarnának sem tudnának: A lépcső használhatatlan, más utat meg nem ismernek, és a meglévő fényforrás sem segít ennek ellenkezőjének kiharcolásában. Mary minden erejét összeszedve igyekszik megőrizni maradék lélekjelenlétét, és a lépcsőhöz rohan. A lezúduló limlomot kikerülve próbál feljutni 1-2 lépcsőfoknyit, társa talán azt hihetni, épp meglógni készül, de nem: Helyette megragad két hosszú, és erős fadeszkát, azokkal ugrik vissza Ron mellé.
- Tessék! Ezekkel fejbe vághatjuk ezeket az izéket, ha mákunk van, nem is élik tú... Élik túl. - harapja el mondatát, miközben épp egy orra elé ereszkedő pókot üt el a beszerzett deszkával. Reménykedik, hogy sikerül is hatástalanítani a feltehetőleg támadni készülő nem kívánatos állatokat, és el is ijesztik majd őket a nagy csapkodással. Na meg hogy Ron nem pók, illetve patkányfóbiás. Akkor kétszer akkora pácban lennének, mint amúgy.
Hozzászólásai ebben a témában

Ronald Little-Leah
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. április 25. 12:48 | Link

Mary és a mesélő

Ahogy hallgattam Mary magyarázatát az esetleges vállalkozásunkhoz közben jobban szétnéztem. Ahogy láttam a bútorok közül van néhány ép is! De még nem tudom mire jó a felfedezés, de kicsit gyanús ez nekem.
Milyen hely ez ahol egy kísértet tombol, de pár bútort nem kívánt az enyészet martalékává tenni.
Amint meglátom a pókokat kicsit megijedtem. Nem szokás ekkora pókokkal szórakozni még kísérteteknek sem. Persze a hangjából ítélve elég komolyan gondolta!
Most már jobban körbetekintve egy nagy méretű árnyék suhant el egy félig asztal alatt. Elég nagy volt, biztos egy macska. No csak, no csak még egy... te jó ég! Egy patkány! De mekkora, és az a másik is...
Mennyit adnának ezekért a kisállat kereskedésben!
Hopsza, ez már nem tréfa vagy ötven pók ereszkedik le a plafonról.
Aztán Mary hirtelen a lépcső felé szalad, de miért nem fút tovább? Mit akar azzal a két deszkával?
Mire ide értem Mary közli is velem.
-Jó, akkor csapjunk agyon pár pókot és patkányt!- mosolyodtam el a lány bátorságán és eszességén.
Még nem igazán mértem fel a veszélyt, de még így is élveztem a dolgot. Reméltem, hogy a kísértet nem fogja tényleg ránk uszítani élő cimboráit.
Ekkor egy gyors ötlet suhant át az agyán.
-Mary, látod ott azt az ép szekrényt? A plafont elérhetjük rajta. Ha szerencsénk van lesz felette egy korhadt deszka, amit kiütve felfelé menekülhetünk, de ha nem....- itt már nem mosolyogtam túl meggyőzően.
-Szerintem mássz fel, én addig aprítom a pókokat, meg a cuki patkánykákat!
Jó ötlet, de vajon a kísértet hagyja, hogy Mary megpróbálkozzon a szabadulással?
Vagy valami kellemetlenebb dologgal rukkol elő?
Közben szétlapítottam két pókot a deszkával. Egész használható fegyver. Csak a patkányok ne lennének olyan gyorsak. Közben felugrottam egy épnek tűnő székre.. de olyan furcsán mozog...
Hozzászólásai ebben a témában
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 641
Összes hsz: 1072
Írta: 2013. április 27. 20:37 | Link

Mary és Ronald

A diákokat sikeresen meghajtotta egy picit, kijutni azonban még így sem lesz könnyű dolguk. Kezdjük az elején...
A kísértetház egy nagyon öreg épület, csoda, hogy még áll. Ebből következik, hogy nincs a legjobb állapotban. Nem csak a falak vagy a nyílászárók jelentenek itt veszélyt, hanem maga a padló is. Igen... Korhadt, recsegő, főleg az alagsorban ment tönkre, ahol az évek során befolyt csapadék jelentősen kikezdte a deszkákat. Mary, amikor elindult a közelgő veszélyforrások elől, s addig még számára érintetlen területen lépdelt, nem számíthatott a közelgő "katasztrófára." Egy hangos reccsenés, mintha az ember öregapja vágta volna ketté baltával a tüzelőt, s a lány néhány méterrel a megszokott pince magassága alatt találta magát. Szerencsére nem esett súlyos sérülése, talán picit meghorzsolta a lábát vagy a kezeit, de komolyabb sebekről szó sincs! Egy jókora lukat csinált így a pincében, amire még Ronald sem számíthatott, amikor szökési tervét kieszelte. De miért van egy ekkora nyílás a pincében is, amikor annak a legalsó szintnek kellene lennie. A válaszra hamar rájöhet Mary, ha megszemléli, hova is pottyant. Egy veremhez hasonlító valamibe, mely sötét és nyirkos levegőjű. A dohos szag szintén erős, mint mondtam, a penész és a csapadék eredménye. Néhány kartonlappal egy elfedett nyílást, afféle alagutat takart itt el valaki, évtizedekkel ezelőtt. Arrafelé egy szűk folyosó található, de az embernek igencsak össze kell görnyednie - szinte kúsznia - hogy beférkőzzön. És ráadásul igencsak egyenetlen egy járat ez. Ide a pókok már nem jönnek le, talán a félelemtől, talán a nyirkos levegőtől. A sötét alagút végét nem látni, de a tervezők erről is gondoskodtak. Egy viaszgyertya és egy gyufásdoboz hever a földön.
Hogyan tovább? Nehéz kérdés... Mary megpróbálhat kimászni a lyukból, hátha a Ronald által ledobott bútortorlaszokra mászva képes kikallódni. De mi van, ha ez a kijutás egyetlen esélye, még ha elsőre ijesztőnek is tűnik?
Jolán csak állt és nézett, a padló beszakadására még ő sem számított.
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Mary Glotter
INAKTÍV


Gyermeklelkű Terrorgombóc
offline
RPG hsz: 168
Összes hsz: 7361
Írta: 2013. május 5. 14:23 | Link

Ron és Mesélő ^^

Mary végre befogja a száját, mi a kísértetházas vállalkozósdit illeti. Már csak azért is, mert a mellett nem lehet tisztességes mennyiségű figyelmet szentelni a helyzetnek. A póközön és patkányinváziótól megijed ugyan, de így utólag áldja az eszét, hogy elugrott a deszkákért. Akkor még fel sem fogta mit tesz, csak mikor már agyoncsapott egy pókot. Kicsit furcsa érzés ez számára, olyasmi, mintha egy számítógépes játékban lenne. Vagy egy filmben. Bár ez már nem horror, kész kabaré. Még hogy óriáspókok, meg gigantikus patkányok... Ez kész röhej. Most komolyan itt vannak, és küzdenek, gyakorlatilag az életükért? Vagy az egész egy abszurd álom, amilyenben még nem volt része? Bár ebben kételkedik, mivel emlékszik Ronra, tudja, hogy látta már az órákon. Viszont az igaz, hogy álmodott már olyannal, akit csak látásból ismer, és álmában emlékszik a valóságra, ami aztán keveredik az álombélivel. Igen, ez már megint kétségek közé löki a lányt. természetesen az elmélkedés közben szüntelenül dolgozik, különösen, hogy két patkány is kiszemelte magának, ráadásul egyszerre. Elég szívósak, a fejüket igencsak nehéz eltalálni, folyton izegnek-mozognak, ha pedig a fenekükre üt, csak azt éri el vele, hogy bedühödnek. Néha fel-felugrik, nehogy elkapják lábát a jószágok. Előbb-utóbb azonban sikerül kivégezni őket, ami kisebb vértócsát is eredményez. Épp az utánpótláson kezd irtókúrát eszközölni, mikor évfolyamtársa új ötlettel áll elő.
- Ezzel csak az a probléma..., hogy a korhadt deszka mellett feltehetőleg szintén korhadt deszkát találunk. Ami annyit tesz, hogy nem bír el. Na meg akkor is kilazulhat a deszka, ha a mellette levővel ellentétben nem korhadt. Bár ez függ a szerkezettől, hogy hogyan építették. De megpróbálhatom végül is. Ha nem megy, majd legfeljebb... Mondom meghalsz! - kiált az egyik csapása elől elszaladó pókra. - Szóval legfeljebb ezeket a dögöket valahogy a szekrénybe tereljük. Vagy mi mászunk be, ahogy jön. Onnan irtani is könnyebb.
Ekkor veszi csak észre a lábán mászó pókot, amitől úgy kezd dobogni a szíve, mintha majdnem elütötte volna egy metró.
- Szállsz le rólam te nyavalyás! Azt mondtam le a lábamról! - ugrál mint a nikkelbolha, mert közben újabb három pók és patkány mászik felé, amik lefoglalják a botot. Ugrálás közben sikeresen eltapos pár pókot, patkányt, és a nagy kapálózás közepette arrébb is repít párat. A végére az egyik patkány elkapja a deszkát. Közben a pók még feljebb mászik, így végül Mary úgy dönt, minden undora ellenére, de megragadja a dögöt. Így is tesz. Fogja a pókot, hirtelen rányomja a deszkája végét marcangoló patkányra, ami az visítva ereszti el a fadarabot, mihelyt a pók belemélyeszti fogait. Ekkor a lány egy hirtelen mozdulattal csap le a kártevőkre, s azzal a lendülettel már rohan is a szekrény felé, amire egyből rá is ugrik. Persze egyelőre még csak jobb kezével kapaszkodik a szekrény tetejébe, feldobja a deszkáját, s kicsit nehezen ugyan, de végül sikeresen küzdi fel magát a bútordarab tetejére.
- Fent vagyok! Első lépés pipa! - ujjong, szobatársának címezve. De nem pihen, helyette a plafont kezdi verdesni, jó erősen. Végül próbálkozása sikerben gazdagodik, az Eridonosnak igaza volt: Tényleg volt ott korhadt deszka, ami le is esett. A lány azonban nem hagyta abba a műveletet, a többit tovább ütögette, hátha az is korhadt. Megint lezúgott néhány, szerencsésen kivégezve pár lent szaladgáló állatot. Aztán mikor Mary az egyiket már stabilnak érezte, meg se moccant az ütögetésre, bátorságot gyűjtött az ugrásra - merthogy kicsit messze volt a szekrénytől.
- Na, akkor... Három, kettő... Egy! - mondja, kicsit remegve, majd elrugaszkodik, közben elhajítva deszkáját. A másikat, a kiszemeltet el is kapja sikeresen, sőt, már el is kezdi felhúzni magát. Azonban épphogy egész karjaival kezd kapaszkodni, a deszka megremeg, és lezuhan. Sikeresen talpra esik, azonban amire végképp nem számít is bekövetkezik: Még tovább zuhan, mivel a gyorsan érkező súlytól a padló megremeg, megreped, enged, és törik, hull a lánnyal együtt. Mary a földön terül szét, tágra nyílt szemekkel meredve a két lyukra, illetve azok fölötti plafonra. Fájdalmat nem igazán érez, a meglepettség azonban annál intenzívebben járja át testét. ~ Leestem. A pincéből. Itt még van lejjebb? Hány szintes ez a ház!? De ez nonszensz, nem volt itt más lejáró. Mondjuk, ha lett volna se láttuk volna, sötét van. No de várjunk csak, hogy a fészkes fenébe jutok vissza!? És hol vagyok most egyáltalán? Van innen kiút? Jaj nekem! ~
- Segítség. - mondta, teljes nyugodtsággal a hangjában. Pár másodperc elteltével vette a fáradtságot, hogy felkönyököljön, majd fel is üljön. A pince elég magasan volt, láthatólag ha a szekrény lent volna, és Ron fentről ki, azaz lenyújtaná neki karját, s Mary a szekrényről ugrálna, akkor se érné el. Mondjuk, elég sötét van, még ha a fölső lyuk kölcsönöz is valami fényt, Marynek pedig hiába van jó szemmértéke, ilyenkor nem tudja alkalmazni. Mit tehet a Navinés, mit nem, akaratlanul is körbenéz. Nem lát sokat, csak különféle sötét színfoltokat. Négykézláb mászva kezd a földön tapogatózni, és a kezébe akad valami kicsi, téglalapféleség, aminek kartonpapírféle tapintása van, s két oldala enyhén recés... ~ Egy doboz? Mi, egy gyufásdoboz? Éljen! Köszönöm Istenem! ~ hálálkodik magában, s mikor kinyitja a dobozt, kivesz egy gyufaszálat, s miután kitapogatta, melyik végén van a gömbölyded gyullasztandó bigyó, meghúzza a doboz megfelelő oldalán, ezzel tüzet csiholva. Most már valamivel többet lát, de nem sokkal, ez azért nem túl nagy fény. Kiszúr azonban egy gyertyát, nem túl messze magától. Gyorsan odakap, meggyújtja, és hirtelen elfújja a gyufát, nehogy megégesse ujját. A gyufásdobozt zsebre vágva kezd el járkálni a veremben - mert idő közben rájött, hogy hol van -, hogy szemügyre vehesse a helyet. Nem telt bele sok idő, és észre is vette a falnak támasztott kartonlapokat. Nem tudta miért, de megfogta, és arrébb hajította őket. Nem volt épp rossz ötlet, egy alagutat vélt felfedezni, de hogy merjen-e bemenni, vagy kérje meg Ront, hogy hozzon segítséget, nem tudta eldönteni. Végül azonban csak sikerült megállapodni az útnak indulásnál, elvégre más lehetőség nem akadt jelenleg. Elindult hát, ha Ron utána jön, természetesen megvárja, amennyiben nem, egyedül küzdi át magát az alagúton. Négykézlábra ereszkedve mászik előre. A kíváncsiság is hajtja, már örül, hogy az út mellett döntött. Elvégre, egész életében erre vágyott, egy ilyen jellegű kalandra.
Hozzászólásai ebben a témában

Ronald Little-Leah
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 6. 10:30 | Link

Mary és Mesélő ^^

Ahogy befejeztem a tervem elmagyarázását, Mary már indult is, igaz kicsit nehézkesen, hiszen át kell küzdenie magát patkányok és pókok között. Emiatt is mentem mellette tovább és ütöttem vágtam a dögöket.
- Az anyád mindenit.- kiáltottam egy túlméretezett pókra, ami a fejemre pottyant a tetőről, jobban mondva a mennyezetről.
Sok esetben ilyenkor mérges lettem volna, de most inkább fel voltam tüzelve. Minél több dög jött felém, annál erősebbeket csaptam a fejükre. Egy túlzott csapásnál azonban elrepült a deszka a kezemből.
Lehajoltam másik fegyvert keresni, amikor Mary hirtelen sikolya és hatalmas reccsenés hallatszott mögöttem. Egy asztallábbal a kezemben megpördültem, de ami addig mögöttem volt eltűnt....egy nagy lyuk éktelenkedett a szekrény helyén.
Nem tudtam sokat kivenni a veremből, mert elég mélynek tűnt.
-Mary!- kiáltottam alá. Most megijedtem, hiszen újdonsült barátném nem szerettem volna elveszteni, féltem, hogy esetleg baja lett.
Hallottam, ahogy segítségért kiáltott, de nagyon messziről jött a hang. Mintha száz métert zuhant volna.
Az óriáspókok és patkányok hada kezd elfogyni körülöttem, nagyon halvány fény dereng fel a verem aljából- amit fél szemmel vettem észre.
-Mary! Látsz lent valamit?- kiáltok le újra!
hirtelen levert a víz. Nem hallom a hangját. Kezembe vettem a pálcámat, és meggondolatlanul belevetettem magam a verembe.
A verem alja mégsem volt olyan messze, úgy néz ki valamilyen bűbájjal a távolságot felnagyították. Na igen. A földet, talajt vagy vermet érés nem volt fájdalom mentes. Elcsúsztam a kicsit nedves agyagos talajon és térdre rogytam.
Pálcámat használva felkiáltottam:
-Lumos!- a pálca még mindig nem reagált. Szóval itt sem működik a varázserőnk.
-Mary! Jól vagy?
Utoljára módosította:Ronald Little-Leah, 2013. május 6. 20:46
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa