28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Aki még szeretné zárni évnyitós játékát, november 17-én éjjelig van rá lehetősége! (utána a téma pihenni tér a jövő tanévig)

Megjelent az Edictum legújabb száma!
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa

Oldalak: « 1 [2] 3 4 ... 12 ... 17 18 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Eugene Carnage
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 49
Összes hsz: 61
Írta: 2012. november 12. 07:24 | Link

Katherine

- Ahogy gondolod.
Épp csak meg nem vonja a vállát, mikor hallja a lány válaszát. Nem teszi magáévá a másik vámpír problémáit, és ami azt illeti, gondoskodik majd arról, hogy ezt a jövőben se kelljen megtennie.
- Hogy milyen képességek?
Kérdez vissza Eugene, miközben arcán egy mosoly árnyéka fut át.
- Például olyanok, melyek segítségével meg tudnám mondani, hogy érzed magad minden kísérleted ellenére, amivel palástolni akarod a gondolataidat előttem.
Persze demonstratívabb lett volna, ha Eugene egyszerűen csak alakot vált, és körberepüli a szobát, a fenti megoldásban azonban a férfi több örömet talált.
- Egyébként változó, ki mit sajátít el. Láttam vámpírokat, akik öles fákat téptek ki a földből, mások tükörsima falakon kúsztak. Állítólag volt, aki köddé tudott változni...mindaz, amiket a vámpírokról szóló történetekből ismersz ilyen képességek megnyilvánulásai.
Azonban Katherine kénytelen lesz ezeket egyedül elsajátítani, ha igaz, amit az imént mondott, és tényleg nem hajlandó olyantól tanulni, aki fék nélkül gyilkol. Ami Eugene-t illeti ugyanis, ő nem ismer olyan vámpírt, akivel ez máshogy lenne. De lehet, hogy csak nem kereste elég alaposan...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"I have no tears,
no sense of shame, no sense of time..."
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. november 15. 10:38 | Link

E.C.

Nem reagálok a megjegyzésre. Az elmúlt pár perc alatt kikövetkeztettem –ami nem volt nagy művészet-, hogy mondhatok én bármit, úgyis talál a férfi benne valamiféle hibát. Elvégre ő az ijesztő vámpír, én pedig csak véletlenül idekeveredtem. A gond mindössze annyi, hogy nem hiszek a véletlenekben, ahogyan abban sem, hogy képtelen lennék megvédeni magamat, ha a körülmények azt megkívánnák. Igenis meg tudnám tenni. Erős vagyok, erősebb, mint az kívülről látszik. Talán mások nem hisznek bennem, de ez egyáltalán nem érdekel. Én hiszek magamban és csak ez számít.
-Azt szerintem mindenféle képesség nélkül is meg lehet mondani, tekintetbe véve, hogy nemrég meghaltam. –mutattam rá a nyilvánvaló tényekre és összefontam a karomat a mellkasom előtt.
Természetesen tisztában voltam vele, hogy mit akar ezzel mondani a vámpír, de az én gondolkodásmódom teljesen más volt, mint az övé. Emberként képes voltam olvasni mások mozdulataiból, tökéletesen kiismertem őket, a gesztusaikat, most pedig, hogy ez lettem sokkal több mindent észreveszek, mint az előtt. Nekem nincs szükségem csodálatos képességekre ahhoz, hogy felismerjem a jeleket. Valószínűleg azért, mert túl sokat foglalkoztam ezzel annak idején.
Elgondolkozom egy pillanatra, de a tekintetem nem veszem le a férfiről. Van itt valami, ami nem hagy nyugodni. Elsajátítani bizonyos képességeket. Remek, de mégis hogyan? Rengeteg könyvet elolvastam a vámpírokról még otthon, sőt, hallottam ezt-azt a tanítómtól, de arról nem ejtett el egyetlen aprócska információmorzsát sem, hogy hogyan lehetne megszerezni egy-egy képességet.
-Mitől függ, hogy milyen képesség ez és egyáltalán hogy lehet kifejleszteni? –érdeklődöm, abban a reményben, hogy végre valamiféle válaszhoz is hozzájutok.
Borzalmas érzés kirekesztettnek lenni, hiszen mindig én voltam az első, aki először be lett avatva, akinek minden körülmények között segítséget nyújtottak... igen, egy másik életben, azonban mióta az iskolába kerültem, többnyire képes voltam megállni a saját lábamon, csakhogy akkor ott volt nekem Jess és David, az azért sokat javít a helyzeten. Rémes, hogy még nem találkoztam velük... Tudtam, hogy ezen olyan gyorsan kell változtatnom, ahogyan az csak lehetséges.
Utoljára módosította:Katherine Danielle Averay, 2012. november 15. 10:39 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Eugene Carnage
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 49
Összes hsz: 61
Írta: 2012. november 18. 12:14 | Link

Katherine

- Gondolom, összességében ez úgy működik, mint a halandók esetében a tanulás. Számít, hogy mihez van adottságod, motivációd arra, hogy megtanuld, és persze mennyire vagy szorgalmas, hogy elsajátítsd az adott képességet.
Az igazat megvallva még sosem gondolkodott azon, miért épp azokat a képességeket sajátítják el az egyes vámpírok, amiket. Számára ez valahogy magától értetődőnek tűnt.
- Hasznos, ha van valaki, aki már járatosabb az adott képességet illetően, mert ő tanácsokkal tud ellátni ezeket illetően. De csak mert két vámpír ugyanazzal a képességgel bír, például alakot tud váltani, nem jelenti azt, hogy ugyanúgy közelítik meg ugyanazt a képességet. Így előfordulhat, hogy bár ugyanazt a képességet sajátítod el, mint valaki más, akinek nagyobb tapasztalata van a témában, a tanácsai mégsem hasznosak, mert te más megközelítéssel élsz.
Kissé összevonja a szemöldökét, majd némi gondolkodás után egy vállrándítással még hozzáteszi:
- Persze lehet egyedül is próbálkozni. A halandók közt is vannak autodidakták. Hallottam már olyan vámpírról, akinek nem volt mestere, mégis elsajátított ezt azt. Egy azonban biztos; ingyen nem adnak semmit. Ha semmi mást, hát a gyakorlással töltött időt rá kell szánnod arra, hogy bármit elsajátíts.
Erre azért tér ki külön, mert ez egy gyakori félreértés a vámpírokkal kapcsolatban. Mindenki azt hiszi róluk, hogy csak mert az idő nem fog rajtuk, egyszersmind változtathatatlanok is. Eugene találkozott már olyan halandóval is, akinek, miután felfedte igazi mivoltát, az volt a leglenyűgözőbb, hogy a vámpírnak nem kell borotválkoznia, hogy mindig ugyanúgy nézzen ki. Eugene ezt követően felvilágosította arról, hogy is megy ez valójában, ahogy arról is, hogy valójában csak azért fedte fel vámpír mivoltát a halandó előtt, mert egy kis izgalomra vágyott, mielőtt gyilkolt volna.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"I have no tears,
no sense of shame, no sense of time..."
Araczki Endre
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. november 18. 19:23 | Link

Katalin

A kastély szinte kivetette magából az időben gazdag, ámbár kastélyon kívüli élményekben szegény Araczkit. Az újonc még csak a hét végén lépte át Bagolykő kapuját, és még bőven volt látnivaló ezen az új helyen, ami nélkül nem halhatott meg.
Léptei csendesek voltak, de annál gyorsabbak. Hamar maga mögött akarta tudni a körbezáró falakat, hogy ha egy kis időre is, de a szabad levegőt szívhassa, a puha talajon járhasson, és ha a sors úgy akarja, ismét lehetősége legyen ismerkedni. Még nem tudta merre tart, egyáltalán visszatalál-e fenséges lakosztályhoz hasonlatos szobájába, de azzal sajnos találkoznia kellett, hogy a kinti hőmérséklet mit sem változott legutóbb tett kalandja óta. Hideg volt, és a fiú nem túlzottan volt oda a közeledő tél küldte hírmondókért. Dzsekijét szorosan összecipzározta, svájci sapkáját meghúzkodva próbálta fejéhez rögzíteni. Fogai már-már vacogtak, mit van mit tenni, nyári gyerek nem érzi jól magát a hűvösben.
- Endre, öcsém, talán választhattál volna kevésbé kinti kalandot is - mormolta halkan zsebre tett kezekkel, és tovább harcolt a fagyos időjárással - folytatta útját. Áthaladt az iskola zöldjén, a fák mellett, és elsétált a kedves cukrászda melegséget árasztó ablaka előtt is.
Az itt töltött pár nap oly távolinak tűnt, hogy Endre kezdte azt hinni, hogy valami úton-ódon, de egyik pillanatról a másikra sikerült meghibbannia, vagy véletlenül felejtés átokba ütközött, esetleg annyi süteményt halmozott fel szervezetében, hogy az agyára ment a sok cukor. Nem tudni.
Elhaladt egy házakkal tömött utcán, majd egy ritkás, régi temető mellett is, és csak ekkor állt meg egy pillanatra.
- Na, hátrébb az agarakkal! - forgolódott, támpontokat keresve. - Hol a szalamandrába vagyok? Temető?! Egy iskola körül?
Döbbenten mered maga elé, még ajkai is eltávolodnak egymástól. Észre sem veszi, hogy meglátszódik a lehelete, és ebből még komolyabb megfázás is kisülhet. Nem fél a látottaktól, legalábbis ezt szajkózza magában.
- Nem félek, nincs mitől. Ezek halottak, nem? - sutyorog, és egyre melegebbnek érzi az időjárást. A szellemeket sosem találta jófejeknek, vagy cimbi jelölteknek, inkább borzasztó jelenségként fogta fel őket, mint a halál sajnálatos maradékát. Az út közepére fagyottan ácsorgott, fejét némileg jobbra billentve bámult egy elkorhadt, vagy még a régi időkben feketére égett, majd megmentett fát, amely ugyanolyan pozitúrában nézett vissza rá, mintha egy olcsó, kisköltségvetésű filmben lenne az első életét vesztő szereplő.
- A fenébe is, fiatal vagyok én még ehhez... - nem gyáva ő, csak szereti magát biztonságban tudni. Pálca sehol, izomzat sem túl megnyerő, ebből még baj lehet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2012. november 18. 20:32 | Link

#Endree

Kedvetlenül konstatáltam ma délelőtt, hogy bizony a eléggé kifogyott a bájitaltan kellékes készletem. Más szóval le kellett mennem a faluba, hogy vegyek ezt-azt. Ez a tény pedig nem dobott fel különösebben, ugyanis nem sok kedvem volt kimozdulni. Bezzeg régebben minden ok nélkül is szívesen sétálgattam a falucska utcáin, mostanában viszont nem igazán mentem le, ha nem volt rá okom. De mivel a futóféreg nyálka meg a jobberknolltoll nem veszi magát és sétál fel hozzám a Navinébe, muszáj volt elhagynom a szoba kényelmét. Kinézve az ablakon nem tűnt olyan hidegnek az idő, vastag cicanadrágot vettem fel egy hosszú inggel, aminek a tetejére csak a vastag kabátomat kaptam magamra, és bokacsizmát húztam a lábamra. Nem mondom, hogy nem éreztem a kinti hideget, de nem volt kinek nyavalyognom, úgyhogy nem is foglalkoztam a hideggel. A faluban gyorsan elintéztem a vásárlást, de ha már amúgy is ott voltam, úgy döntöttem, beülök a cukrászdába valami finomságra. Kellemest a hasznossal.
Pár perc múlva, két túrós rétessel a gyomromban lépek ki cukrászdából, amikor is  meglátok elhaladni egy srácot az úron. Elsőre nem is foglalkoztam vele, csak egy volt a járókelők közül, de valahogy nem hagyott nyugodni az érés, hogy ismerem őt valahonnan, annak ellenére, hogy most csak profilból láttam. Nem úgy ismerős, mint az iskolatársaim, akiket számtalanszor látok a folyosón, meg a nagyteremben, csak éppen sosem beszélünk, abban egészen biztos vagyok, hogy nem láttam még a kastély falain belül. Egy gondolatbeli vállvonással el is intézem a dolgot, mivel egyelőre nem jut eszembe, hogy találkozhattunk. Egy rövid ideig ezen a talányon törve a fejem állok az utcán, aztán hirtelen elhatározásból elindulok a fiú után. Nem igazán tudom, mit is akarok tőle, igazából semmit. Csak helyretenni magamban a dolgokat.
 Ugyanakkor amilyen természetes dolognak tűnt az első pillanatban elindulni a fiú után, pár méter megtételét követően ugyanolyan őrültnek és bogarasnak éreztem magam, hogy ilyeneket csinálok. Vívódok is emiatt magamban, hogy jobb lenne szépen visszamenni a kastélyba, és nem követni random embereket, hiszen valószínűleg csak azt hiszem, hogy ismerem a srácot. De a logikus érvelésem ellenére, a lában csak vitt tovább, egy tizenöt méterrel lemaradva a sráctól. Aztán végül erőt vettem magamon, hátat fordítottam neki, és akkor beugrott.
Rájöttem, hogy honnan volt ismerős. Nem is olyan rég, anyámék elrángattak valami esküvőre. Egész konkrétan anya gyerekkori barátnőjének az esküvőjére, ami nem volt egy nagy buli, nem is szívesen mentem, hiszen senkit sem ismertem. Igazából gyanítom, hogy én csak azért kellettem oda, hogy anyám megmutathassa a barátnőjének, hogy neki már ekkora lánya van, amikor ő még csak most megy férjhez... Lényeg a lényeg, hogy ott találkoztam Endrével, a vőlegény öccsével.
El is múlt a rossz érzésem, és inkább a kíváncsiság lett rajtam úrrá, hogy ugyan merre tarthat. A kíváncsiságom csak nőtt, amikor már távolabbról is láttam, hogy a temető előtt állt meg, és a szél mintha beszédfoszlányt hozott volna. Ezt jó alkalomnak találtam arra, hogy utólérjem és megtudakoljam hogyan került ide. Ezzel meg is gyorsítottam a lépteimet, sőt egy rövid szakaszra átmentem kocogásba is.
- Enreee! - kiáltottam rá már olyan öt méterről, ha esetleg eddig nem szúrt volna ki.
- Jahj,szia! - köszönök neki, mikor odaérek mellé, és üdvözlésképp azonnal át is ölelem, csak hogy a következő pillanatban elengedjem.
- Mi jót csinálsz erre? - kérdezem kíváncsian, kicsit még gyorsabban szedve a levegőt a normálisnál a sietség miatt. Igazából a kérdésem egyszerre vonatkozik Bogolyfalvára, illetve konkrétan a temető előtt való ácsorgásra is.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3
Araczki Endre
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. november 20. 16:51 | Link

Katalin

Az utca közepén ácsorogni abban a dermesztő hidegben, ami aznap éjjel köszöntötte a kastély-és környékének lakóit,enyhén szólva sem volt tanácsos. Endre elképedt a temető látványán, és amikor egy ismerősen csengő hang a nevén szólította, akaratlanul is kirázta a hideg.
Hátrafordulván, az a fiatal lány nézett vele szembe, akivel sajnos nem a jó sors hozta össze, hanem az az esküvő, amit jobb lenne még a világ emlékezetéből is törölni. Iván és Andrea egybekelésének napján jött egy muris család, és annak egyik tagja volt ez a leányzó. Hogy is hívták? Krisztinek? Kittinek?
Ezek a fránya gondolatok, nem akarják az igazságot. Valami kával kezdődő neve volt, az szent. Hmm, Karol. Nem, Karina. Izé, Kinga. Kármen, Kitti, Klára, Kunigunda. Mi? Kunigunda? Bolond.
Az a nap Endréből az összes energiát kiszippantotta, és ahány vendéggel akkor kezet fogott, örvendett és bemutatkozott, nem is csoda, hogy nem emlékszik minden pontra tökéletesen. Tanú és némileg házigazda is volt, ezen felül az egyik fő kiszolgáló és a humorherold szerepe is a posztjaként volt feltüntetve. A nap már kora reggel kezdődött, amikor Andrea ruháját kellett holtig dicsérni, majd csodálni az amúgy nem is szép alakját. A nő hibátlannak szeretett volna látszani, és ezt a napot a család minden tagja titkos, néma megegyezés alapján neki ajánlotta. Kiszolgálták, feladták rá a ruhát, elkészítették a haját, Endre édesanyja neki ajándékozta az egyik családi ékszerüket is. Iván aznap a földkerekség legboldogabb varázslója lehetett, és fáradhatatlanul viharzott fel-alá a házban, a kertben, fogadta a vendégeket, majd a papot is.
- Szi...ööö... - mukkantgatott a fiú, mikor a lány már a nyakában lógott. A meglepetés erejével hatott, Endre nyakába nem sűrűn kapkodták magukat a lányok, főleg nem az ismeretlen, egyszer látott fajták. - Szóval, én, ööö, hát tudod...izé...
A beszédkézsége ennél azért jócskán fejlettebb volt, most viszont egy fogyatékkal élő mugli is hasznosabb és nem utolsó sorban értelmesebb választ adott volna Katalin kérdésére. Hogy mit lehet csinálni egy elhagyatott temető, és egy lepukkant ház között, fogós kérdés, Endre hirtelen csak makogással, sűrű levegővételekkel, és határozott kézmozdulatokkal képes felelni. Végül elneveti magát, és bólint egyet, bár maga sem tudja, hogy ezzel mit szeretett volna elérni.
- Jöttem megnézni a látnivalókat - gyötri ki magából mélységes alázattal, majd sebesen el is fordul a lánytól, hogy folytathassa útját. - Engedelmeddel.
Túl sok volt a tizenévesnek viccekkel traktálni a vendégeket - többek között ezt a lányt is -, majd egymásról gyerekkori meséket hallgatni a szülők által. Gyors, nem túl őszinte mosolyt villantott a lány felé, majd utat tört magának a hidegben, és bevonult abba a házba, amely még azt is elborzasztaná, aki nappal járna erre.
- Inkább a halál, mint ez a lány, meg a beszámoló, hogy milyen jól érezte magát nálunk... - motyogja, miközben a kinti sötétedő ég elől, a teljes semmibe csöppen. Hátsózsebéhez nyúl, majd a kabátjának belsőjét tapogatja, és a szomorú tény, hogy már megint nem tudja, merre hagyta pálcáját, feszengővé varázsolja a helyzetet.
- Ez így érdekes lesz - sutyorog, és hunyorogva bámul az orra elé - ugyanis tovább nem lát. Majdnem kopasz fejbőréhez nyúl, és az odafújt hajszálakat a helyükre igazítja. Mást úgy sem tud csinálni abban a korom sötétben.
Utoljára módosította:Araczki Endre, 2012. november 20. 16:55 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2012. november 20. 20:41 | Link

Endree

Igazából nem tudom, mit vártam, vagy milyen indíttatásból is éreztem létszükségesnek, hogy kommunikációs kapcsolatot teremtsek Endrével. Mert kicsit jobban belegondolva nem sok közös témánk van az esküvők kívül, arról meg igazából nem sokat lehet beszélni. De én már csak ilyen vagyok, ha meglátok egy ismerőst köszönök neki, főleg ha el nem tudom képzelni, mit csinálhat az illető az adott helyen. A fiú makogása hallatán fordul meg a fejemben, hogy nem elképzelhetetlen, hogy azt sem tudja ki vagyok. Elvégre én könnyen megjegyeztem azt a pár fontosabb családtagot, mint a vőlegény, a menyasszony, örömapa, örömanya, meg Endre, mint mondjuk neki észben tartani az összes vendéget, akivel csak beszélt. Akik közül én csak egy voltam, és a jelek szerint nem tettem nagy benyomást rá.
- Kata - segítem ki, két "öö" között jókedvű mosollyal az arcomon. Nem veszem a lelkemre, hogy nem jut eszébe a nevem. Sőt még én érzek valami lelkiismeretfurdalás félét, amiért így letámadtam szegényt a semmiből, és a jelek szerint kicsit kényelmetlen helyzetbe hoztam. Visszább is veszek egy kicsit a lelkesedésemből, és egy lépést hátrálok, hogy kikerüljek Endere intim szférájából. Kíváncsian, egy széles vigyort visszafojtva, várom mit is fog kinyögni végül. De értelmes szavak helyett csak felnevet, és bólint egyet. Ezt a jelenetet pedig már én sem tudom megállni egy rövid kacagás nélkül. Végül kapok rendes választ is. A látnivalókat nézni. Aha. Erre a kijelentésre felszalad a szemöldököm, mert talán neki nem tűnt fel, de éppen a temető előtt állunk, az utca végén egy jobb napokat is látott ház áll. Az én értelmezésemben ezek nem éppen látnivalók, így meg merem kockáztatni, hogy a srác válasza mögött a valóság inkább csak az volt, hogy mondjon valamit. Erre már éppen rá is világítanék - persze csak finoman -, mikor a srác elfordul tőlem, és egyszerűen faképnél hagy. Jó pár másodpercig csak megkövülten állok egy helyben, tágra nyílt szemekkel bámulva a srác távolodó alakja után. Épp csak az állam nem esett le. Nem mindennap szoktak fiúk - meg egyáltalán bárki - csak úgy faképnél hagyni. ~Ennyire azért nem lehetek kibírhatatlan...~ Elég rosszul érint a dolog, az első meglepetésemből felocsúdva a következő lépés az lenne, hogy halálosan megsértődök a fiúra, de mégsem teszem. Nem teszem, mert látom, hogy egyenesen bemasírozik a kísértetházba. Ez újra felkelti a kíváncsiságom, és kicsit más fényben világítja meg a helyzetet. Legalábbis számomra, hiszen szeretek mindig mindent továbbgondolni, mint ami valójában.  Arra sokkal szívesebben gondolok, hogy mondjuk szegény eltévedt, vagy valamiért rossz passzban van, csak nem akarta bevallani, vagy szimplán nem elég mély hozzá a kapcsolatunk hogy megtegye, mint arra, hogy egyszerűen nem bír engem elviselni. Gondolatban bele is élem magam, hogy valójában igenis jól esne neki, ha lenne vele valaki. És ebben egyre biztosabb vagyok.
Így, hogy ez a gondolat megérik bennem, gondolkodás nélkül indulok Endre után - ismét. A kísértetház, ahogy emlegetni szokták annak ellenére, hogy nem igazán kísértett, nem ismeretlen terep már nekem. Igaz mindössze egyszer jártam benne Balázzsal, és akkor is világos volt... Bár ez is lényeges, hiszen odabent még verőfényes napsütésben is félhomály uralkodik, pálca meg úgyis van nálam. Gond nélkül jutok keresztül a házat övező, így ősszel félig-meddig kopasz fák és bokrok gyűrűjén. Endrét nem látom sehol, de így másodjára már nem akarok a nevét üvöltözni. Igazából nem tudom, hogyan akarok másodjára a szeme elé kerülni. És ha már odakerültem, mit fogok mondani. De csak mindent szép sorjában. Először találjam meg. Odamegyek az egyik, félig bedeszkázott, üres ablakkerethez, és bekukucskálok. De a hanyagul felszögelt deszkák pont olyan helyzetben vannak, hogy állva nem látok semmit. Igyekszem magam az ablakpárkányba kapaszkodva olyan pozícióba juttatni, hogy lássak. Ezt viszont nem kellett volna. Ahogy a keretre támaszkodom, egy üvegszilánk, amit a sötétben nem vettem észre, megvágja a bal tenyerem. Hangos "Ááh" hangot hallatok és utána fel is felszisszenek, miközben automatikusan elugrom az ablaktól. ~ Gondolhattam volna, hogy tele van üvegszilánkkal! Hogy lehetek ilyen szerencsétlen!? ~ Jut eszembe, de már mindegy. Nem szándékozok sokáig folyatni a véremet, úgyhogy gyorsan előkapom a pálcám. Először egy lumost mormolok el, hogy lássam, mennyire mély a seb. Nem túl szép látvány, de nem is túl mély. De nem intézem el azonnal egy sebgyógyító bűbájjal, mert nem akarom, hogy esetlegesen apró szilánkok maradjanak a bőröm alatt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3
Araczki Endre
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. november 22. 19:31 | Link

Katus

Kata, hát persze! Hogy nem juthatott eszembe pont egy ennyire hétköznapi, nem mellesleg sűrűn használt magyar név, mint a Katalin? Vagy csak simán Kata? Tudja a halál.
- Igen, igen, Kata! - mormogja, még mielőtt lelép a kísérteties ház felé, és értelemszerűen bólogat is szavai mellé, mintha még a lánynak kellene rosszul éreznie magát, amiért Endrének nem volt annyi esze, hogy udvariasan ismételten megkérdezze a keresztnevét. Bezzeg a családnevet azt tudja. Sokat hallott már róluk, főként Andrea által, akinek Kata anyukájához valamiféle köze van. Kata bizonyára egy Turnman leszármazott, és Endre ezzel le is akarta tudni magában a témát. - Tudtam, hogy Katának hívnak.
Szavaihoz még a szemeivel is sértődött sznob módjára néz, ami pedig egyáltalán nem jellemző rá, így a gondolatra el is neveti magát.
- Ne haragudj! - teszi még hozzá, majd útjára indul.
A ház csak olyan lehet belül, mint kívülről látszott, csak a sötétben az a különbség a kettő között, hogy Endre akárhogy is erőlködik, az ég világon semmit sem lát, még a saját orra hegyét sem. Azért maga elé tartja hosszú kezeit, és igyekszik megszemlélni őket, viszont...
- Semmi. Ez igen - mondja elégedetten, és pálca hiányában úgy dönt jobb volna Kata társaságát választani, mint a ki tudja milyen szörnyekkel, démonokkal, sárkányokkal - azokat talán észre fogja venni -, részegekkel, hajléktalanokkal és hasonlóan félelmetes jelenségekkel van tele a kísértetház. A fiú döntésére gyorsan meg is fordul, ami a tekintetben, hogy mennyivel lát többet, sajnos semmi változást nem hoz.
Mi a...?! Pedig tuti, hogy valahol itt jöttem be. Jobbra néz. Vagy lehetséges, hogy itt? Balra fordul, és elindul a vak sötétben, hogy ha már itt ragadt, legalább ne egy helyben álljon, hiszen sokkal jobb ötletnek tűnik felbukni valamiben, és elvágni magunkat, mintsem megadjuk a láthatatlan ellenségnek azt az örömet, hogy könnyű célpontok legyünk. Nos, igen, az emberek sokszor így gondolkoznak - főleg, ha hiába van nyitva a szemük, mégsem látnak fikarcnyit sem.
Endre éppen maga előtt hadonászva igyekszik kitapogatni valamit - bármit, hogy minél jobban kiismerje magát az új helyen, amikor éles hangot hall. Ijedten ugrik fel, és vág bele valami törékenynek tűnő tárgyba, ami azonnal leesik, és ripityára törik.
- Atya gatya! - kiáltja szemeit hatalmasra tágítva, majd a hirtelen gyúlt fény felé fordul. Van ott valaki a sötétben, és bizonyára ő jajdult fel előzőleg is. A fiú sietve indul el az apró fényű varázs felé, de hamarosan rájön, hogy mindezt inkább óvatos toporgással kellett volna intéznie. Talán egy kanapé volt, vagy egy rozzant ágy, de az is lehet, hogy egy alvó sárkány hátsó lába keresztezte útját, ám a navinés amekkora lendülettel elindult, akkorával buckázott át a titokzatos tárgyon. Nagyot puffant a porszőnyeggel díszített hideg földön, és azonnal tüsszögni kezdett.
- A jól ismert porallergiám - prüszkölte. - Már csak te hiányoztál a napjaimba, és mint mindig, most is a legjobbkor jöttél.
Valami tollpihének tűnő, rosszízű nyálcsomót köp ki azután, és feltápászkodva a földről, lassan indul tovább.
- Hahó! Van ott valaki? - kérdezi bután, és nemsokára egy ablakhoz ér. - Kata?! Te miért nem mentél haza?!
Bár, a helyzetet elnézve, Kata jobbnak bizonyult a temetőből jöhető élőhalottaknál, zombiknál, mérges bibírcsókos boszorkáknál és hasonló elfajzott lényeknél.
- Jól vagy? - néz a lumos biztosította fényben, próbálja kivenni a vágás mélységét. Sajnos viszont tenni nem tud ellene pálca hiányában, az együttérzését kifejezheti.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2012. november 22. 22:33 | Link

Endre

- Oo-ké - ejtem ki lassan, óvatosan ezt a semmitmondó szócskát, mintha Endre egy időzített bomba lenne, ami bármelyik pillanatban felrobbanhat, ha nem vigyázok. Úgyhogy igyekszem vigyázni, annak ellenére, hogy akármit mond, a srácnak nyilvánvalóan nem sikerül elsőre beazonosítani engem, és ráadásul még felsőbbrendű villanást is látok a szemében. Így minden jogom meg lett volna, hogy ezen kicsit kiadjak, felszívjam magam és hagyjam őt a fenébe. De hát ugye nem így tettem. És ehhez vajmi kevés köze volt Endre bocsánatérésének mielőtt ott hagyott volna. Apró tüskeként azért megmaradt bennem a nem túl szíves viszontlátás, de nem kerítettem neki nagy feneket. Nem szoktam komolyan venni az ilyen kisebb akadályokat. Nem mintha gyenge elméjű lennék, és nem fognám fel, amikor valaki közli, hogy nem tart igényt a becses társaságomra, csak éppen szeretem azt hinni, hogy ilyenkor az emberek 90%-a nem gondolja komolyan, amit mond. Endrét pedig most kétség kívül ebbe a 90%-ba sorolom. Ha a besorolás megvan, jön a második lépés, miszerint nem hagyom magam lerázni, kitudom, mi Endre baja - mert kell, hogy legyen neki - aztán vidáman elbeszélgetünk, és ehhez valami barátságosabb helyet választunk, mint a kísértetház. Röviden happy end lesz.
Elméletben gyorsan megvan minden, és nem is késlekedek mindezt átültetni a gyakorlatba. Csak a gyakorlatban sajnos vannak olyan tényezők is, amelyeket nem kalkuláltam bele a tervbe. Az egyik ilyen, hogy nem tudom hogyan szólítsam meg Endrét másodjára is, anélkül hogy ajtóstól rontanék a házba, így jön az a zseniális ötlet, hogy előbb benézek az ablakon. Ezzel is húzva az időt. A másik dolog, amivel nem számoltam, az az önnön szerencsétlenségem meg az üvegszilánkok. Főleg magammal foglalkozom, de azért a kis vágás okozta fájdalom még nem homályosítja el az érzékszerveimet, így tökéletesen hallom, ahogy Endre ismerkedik a ház egyébként elég szegényes berendezésével. ~ Eltört valamit... észrevehette a fényt... elesett... ~ Kommentálom magamban az eseményeket a zajok alapján. Zajok. Mostanában gyakrabban fedezem fel a mindennapi dolgok meg a melodimágia - néha nyakatekert, de számomra logikus - kapcsolatát. Most például, akár echo-val is követhettem volna Endre mozgását, eleve nem kellett volna az ablaknál próbálkoznom, már ha ez mindennapi és magától értetődő dolog lenne számomra. De egyelőre sajnos még nem az. Most azonban - hiába lenne hozzá kedvem - inkább úgy döntök, Endre jelenlétében nem gyakorlatozom.
A srác az ablakoz ér, és úgy tűnik, igencsak meglepődik, amiért engem talál ott álldogálni a véres tenyeremet szemlélve. Amiben szerencsére nem találok eltévedt üvegdarabokat. Az első kérdésére, csak pár hosszú másodperc gondolkodás után, és akkor is félszegen válaszolok. Az ilyen keresztkérdésekre sosem tudom megtalálni a legjobb választ, ami kifejezi, hogy hogyan érzek a dologgal kapcsolatban. Most konkrétan nem esett jól Endre kérdése.
- Gondoltam, azt sem tudod, hol vagy... - az ártatlan hangom ellenére, azért kíméletlenül közölöm vele, hogy mi járt a fejemben, mikor utána jöttem.
- Óh, persze - mosolyodom el halványan, és lepillantok a sebemre, és egy Valetudo-val be is gyógyítom. Csak egy halvány csík marad a helyén, de hamarosan az is el fog tűnni.
- Várj, mindjárt bemegyek - motyogom, és meg sem várva, ha netán Endre tiltakozna véghez is viszem, amit mondtam. Sietősen eltrappolok a házsarkon túl lévő ajtóhoz. Ugyanis eléggé frusztrált a helyzet, hogy az ablakon keresztül beszélgessek vele. Odabent aztán már lehetetlen eltéveszteni a nappalit, ahol Endre van.
- Szóval mi jót csinálsz Bogolyfalván? És mire föl a rossz kedv? - kérdezem tőle kíváncsian. Nagyon várom a választ, mert ha fiú még ezek után is ellenségesen viselkedik, vagy netalántán kijelenti, hogy miattam rossz a kedve, akkor le fogok mondani róla, és tényleg visszamegyek a kastélyba.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3
Dobrai Vanda
INAKTÍV


Vélavérű
offline
RPG hsz: 75
Összes hsz: 732
Írta: 2012. december 12. 19:36 | Link

[Valentin]


Hogy lehetek ennyire szerencsétlen?!!? Mintha vonzanám magammal a bajt! Pedig reménykedtem benne, hogy a vélaságom miatt a baj is elkerül. Vagyis, hogy pontosabb legyek... jó lenne ha a szép embereket elkerülné a baj... bár ez most kicsit nagyképűen hangzott. Mondjuk néha lehet annak is kell lenni. Mióta ide kerültem a faluba kicsit megváltoztam. Ez a környezetváltozás úgy érzem jót tett, vagy inkább rosszat. Ismét kezd visszatérni a régi énem, ismét kezdem kihasználni a szépségemet... már amennyire lehet. Azért valljuk be, nem túl sok fiatal, szingli pasi él ebbe a kicsi faluba. Leginkább idős bácsik, és iskolás kisfiúk rohangálnak errefelé. Én pedig a 22 évemmel egyik korosztályhoz sem tartozom. Szerencsémre már sikerült összefutnom pár fiatal férfi tanárral. Már várom, hogy végre én is taníthassak, és köztük élhessek. Akkor lehet több esélyem lenne találni valakit. Igazából nem tudom, hogyan gondoltam, hogy én majd mestertanoncokat oktatok. Nagyjából ugyan annyi idősek, mint én, és ez a legrosszabb kor a fiúknál. Ilyenkor nem az eszük irányítja őket, hanem valami más, ami kicsivel lejjebb van, és most nem a hasukra gondolok. Hozzám pedig alapból vonzódni fognak.
A szerencsétlenségemhez visszatérve. Éppen Dongót sétáltattam, amikor is a kis dög meglátott egy macskát. Utálja a macskákat! Szóval kirántotta a kezemből a pórázt - amit alig fogtam - majd üldözni kezdte a cicát. Én persze amint kapcsoltam utána is iramodtam, de gyorsabb volt. A macska persze a lehető legrosszabb helyre menekült be. Az utcában lévő elhagyatott házba, melyről azt hallottam, hogy kísértetek lakják. Utóbbitól nem tartok, mivel hát őket kutatom. De a ház állapota eléggé aggasztó. Ennek ellenére nem tudok mit tenni. Belököm az ajtót, majd fütyülni kezdek, hátha... de ez nem jött be. Beljebb lépkedek és a lábam alatt szörnyen elkezdenek recsegni a padló deszkái. Egyre beljebb és beljebb haladok, miközben hallgatózok, hogy honnan is jön a lárma. Természetesen az emeletről, így a lépcső felé veszem az irányt.
Utoljára módosította:Dobrai Vanda, 2013. január 28. 16:35 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Császár Valentin
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 13. 22:12 | Link

Alig egy hónapja volt csak, hogy berobogott a vonata a bogolyfalvi pályaudvarra. Azóta nem is járt lent, jobban mondva szinte sehol sem járt azóta, hogy megérkezett. Leginkább a tanulás kötötte le, de ez is csak egy újabb ürügy volt, hogy ne kelljen elhagynia a mestertanoncok tornyát. Persze nem azért, mert annyira kényelmes volt ott, hanem mert gyűlölte az egész kastélyt, a helyzetet, amibe önnön hibáján kívül keveredett, és nem utolsó sorban a gyász miatt is. Odabent gubbasztva próbált rájönni, a "miértekre", de az önostorozás helyett természetesen az anyját hibáztatta a történtekért.
Aztán a délután folyamán valamiért mégis meggondolta magát. Levegőre volt szüksége, de nem a birtokon, egész máshová vágyott. Menni akart, jó messzire mindentől, de végül csak a falu egyik mellékutcájában kötött ki. Élvezte a hideg levegőt, ami már egyenesen marta az arcbőrét, a lefagyott füleit pedig ne is említsük, mikor aztán hirtelen a semmiből feltámadt a szél, már kezdte kissé kellemetlenül érezni magát. Próbált tovább haladni előre, de a kavargó hópelyheknek köszönhetően az orráig se látott.
Nemsokára megtorpant, felemelte a tekintetét és egy pillanatra elgondolkodott.
Az előtte magasodó, épp az összeomlás szélén álló ház nem volt túl biztató ugyan, de mi mást tehetett volna? Menedéket akart, hát megkapta, s bár egy kicsit sem fűlött hozzá a foga, hogy bemenjen az öreg épületbe, a hófúvás helyett mégis csak azt választotta. Valószínűleg akkor se fordult volna vissza, ha ismerte volna a faluban keringő hiedelmeket a romos épületről.
Lazán belökte maga előtt az ajtót, mit sem törődve a zajjal, ami ezzel járt. Nem pazarolta arra az idejét, hogy még be is csukja maga után, egy kicsit erősebb fuvallat, és az ócska nyílászáró máris újra tárva nyitva, ami odakint tombol azt meg hát... nem lehetne épp szelecskének nevezni. Beljebb sétált néhány lépést, közben pedig elgondolkodva futtatta körbe jeges tekintetét a koszfészek falain. Mikor meghallotta a padlórecsegést, kíváncsisága nyomban a hang után vezérelte.
Mikor észrevett egy női alakot a lépcső előtt, hirtelen megtorpant, cipője alatt megreccsent egy padlódeszka, szinte jelezvén a lánynak, hogy társasága akadt, de Valentin meg nem szólalt. Köhögött egyet, félrebillentette a fejét és türelmesen várta, hogy megcsodálhassa a lányt szemből is.
 
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dobrai Vanda
INAKTÍV


Vélavérű
offline
RPG hsz: 75
Összes hsz: 732
Írta: 2012. december 15. 15:50 | Link

A lépcső igen veszélyesnek mutatkozott, recsegett, ropogott, és volt ahol hiányos is volt már. Nagyon reméltem, hogy Dongó nem esett bele valami hasonló lyukba. Ha történne velem valami... hát nem is tudom mennyire borulnék ki. Még mindig elég sok barátom idiótának tart, hogy ennyire szeretem ezt a kutyát, és, hogy a kabalámnak tartom. De nem tudom nem szeretni, még annak ellenére sem, hogy az exemtől kaptam. Ha egyszer elpusztul akkor depresszióba fogok esni egy időre, az biztos. De ebbe egyenlőre bele se akarok gondolni. Még fiatal kutyus, elég sokáig fogja még húzni mellettem... ha csak bele nem esik egy lyukba odafenn.
Minden bátorságomat összeszedem, és egyre feljebb és feljebb megyek. Minden egyes reccsenésnél becsukom a szemem, és összeráncolom a homlokomat. Megállok fél percre, nagy levegő beszív-kifúj, majd irány tovább. Mint már említettem nem a szellemektől félek. Azok hidegen hagynak, sokkal inkább a ház állapota aggaszt.
Már majdnem fenn vagyok, amikor is egy kisfiú szelleme jelenik meg előttem. A lépcső tetején áll, mereven bámul rám, miközben egy labdát pattogtat maga mellett. Semmi csúnya nincs rajta, semmi sérülés, vagy bármi, ami a halálára engedne következtetni. Ennek ellenére mégis csak nyelek egy nagyot.
- Ömm.. Szia! -
Köszönök a kisfiúnak szinte suttogva. De ő csak tovább püföli a labdát. Nem haladok tovább felé, nem akarom megijeszteni, bár ennek úgy lenne értelme, hogy ő ijeszt meg engem. De annyi szellemmel volt már dolgom, hogy egy kisfiútól nem fogok félni. Ha egy régi börtönbe is el mertem tölteni pár napot, akkor ez már meg sem kottyan. Na ott aztán voltak érdekességek. Volt, hogy a szívinfarktus közelébe kerültem.
Egyszer csak a hátam mögül reccsenés, és köhintés hallatszik, fentről ugatás és nyávogás. Én hirtelen nem tudom merre is figyeljek előbb, de azonnal hátrafordulok, a köhögés irányába. Ez a hirtelen mozdulat eléggé megrémiszti a kisfiút, aki gyorsan átreppen rajtam. Hogy én mennyire utálom ezt az érzést! De nem foglalkozok vele túlzottan, inkább a lenn ácsorgó fiatal srácra koncentrálok, aki ha nem lép arrébb, akkor szintén megtapasztalja milyen érzés, ha átszáguld rajta egy szellem.
- Vigyázz!!! -
Szólok oda az élő fiúnak, majd lépek egyet hátrafelé. De teljesen megfeledkeztem arról, hogy a lépcső romos állapotban van, így beleléptem egy lyukba, elvesztettem az egyensúlyom. Hamarosan a lépcső alján fekszek hasogató bokával, és vérző homlokkal.
- Hogy az a.... -
Dühösen nyúlok a homlokomhoz, ahonnan lassan vér bugyog kifelé.
Utoljára módosította:Dobrai Vanda, 2013. január 28. 16:36 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Cupido
INAKTÍV


Szerelem vesz körül minket (se)
offline
RPG hsz: 41
Összes hsz: 164
Írta: 2012. december 20. 19:43 | Link

Vanda és Valentin

Egész nap unottan ücsörgött az iskola legmagasabb pontján lévő egyik ablakba. Lábát lógatta és az orrát is. Zoé és Benjamin szerelemre lobbantása óta nem okozott sehol rózsaszín felhőt. Ez a tél nem az ő időszaka. De majd a tavasz! Akkor lesznek bőven bimbózó románcok! De egyenlőre sehol semmi nincs kilátásban az iskola falai között. Nagy unalmát hatalmas sóhajtozások kísérték, és egy búskomor tekintet. Végül nem tudott jobbat, apró szárnyaival az irányt a falu felé vette. Kinn cudar egy idő volt, de őt ez sem állíthatta meg tervétől. Elhatározta, hogy ma ha törik, ha szakad, akkor is összeboronál egy párocskát. Hamarosan úgyis Karácsony, így ez az ő ajándéka lesz. Hiszen mi lehet szebb ajándék, mint egy csodálatosan szép, új kapcsolat?!
Az utcákat rótta már egy jó ideje, de nem, hogy párkezdeményeket, de még csak embereket sem talált odakinn. De egyszer csak... egy fiatal szőke lányt pillantott meg, amint berohan egy romos épületbe. Nagyot dobbant a szíve, érezte, hogy itt ma még lesz valami. Nem is kellett sokat várnia. Egy szőke fiú is követte a szőke lányt. Cupido arcán széles, sunyi vigyor jelent meg, összecsapta tenyereit, majd az épület felé reppent. Az egyik nyitott ablakon halkan besurrant, majd végignézte a jelenetet, ahogy a lány legurul a lépcsőn. Ez a tökéletes alkalom. Előkapta apró íját és már reppent is a nyíl az ifjú szőke herceg hátsó fele felé. Telitalálat!
Cupido ezután elbújik, majd mikor már nem rá koncentrálnak, hanem egymásra, akkor leül az ablakpárkányra, és könnybe lábadt szemekkel lesi a két fiatal bimbózó románcát.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Császár Valentin
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 22. 19:33 | Link

Türelmesen megvárta, hogy a lány megforduljon, de a képzeletét jócskán felülmúlta az, amit látott. Bár csak alig néhány pillanatig csodálhattaá a lány arcát, még a szemein is látható volt, hogy mennyire meglepődött. Na persze, nem a szívét dobogtatta meg a hölgyemény, inkább csak a fantáziáját mozgatta meg, ez nála már-már ritkaságnak mondható.
A lány hirtelen felkiáltott, Valentin pedig csak akkor vette észre a felé közeledő, rémült kísértetet. Mivel volt már szerencséje jó néhány szellemhez, egy hirtelen mozdulattal kitért a kisfiú elől, majd újra a lépcső tetejére szegezte jeges tekintetét. Ám a szőke hölgyemény addigra már a lépcső közepénél járt, csak épp nem úgy, ahogy szokás. A fiúnak volt szerencséje végignézni, ahogy a csinos szöszi végigbucskázik a fokokon, majd nemes egyszerűséggel földet ér a rozoga tákolmány legalján.
Összevonta a szemöldökét, s már épp készült volna leteremteni egy-két epés megjegyzéssel, de a szavak valamiért fennakadtak a torkán, s egy pillanat múlva már a lány mellett guggolt.
 - Te jó ég! Hiszen te vérzel! Várj...
Aggódva elkapta a lány csuklóját, másik kezével pedig egy zsebkendőt húzott elő a kabátjából.
Valentin egyetlen szerencséje, hogy egy elhagyatott kísértetházban kevés a valószínűsége annak, hogy felbukkan egy ismerős, aki ha látná az önmagából teljesen kifordult fiút, egyből észrevenné, hogy nem színészkedik. Márpedig azt kifejezetten jól tud. Akkor aztán annyi lenne az imázsának. Persze, a dolog legjobb része csak az lesz, mikor elmúlik majd a varázs.
 - Minden rendben van?
Tekintében őszintén csillogott a félelem, a hangja lágy volt, mégis érezni lehetett benne, mennyire bántja, ami a lánnyal történt.
Utoljára módosította:Császár Valentin, 2012. december 22. 19:34 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Leonard Harris
INAKTÍV


tartalmas titulus helye
offline
RPG hsz: 72
Összes hsz: 1629
Írta: 2013. január 2. 21:33 | Link

Sharlotte
újév első hétvégéje; eléggé este;


 Ezt is megértük, de még hogyan. Amíg otthon boldogítottam a népet, addig átvészeltem a napokat, közeledett az egész év vége, és lapozhattunk a nagy naptárban. Különösképp nem fogott el semmiféle ünnepi hangulat - a karácsonyt is sikerült végigmorognom -, így a szilveszter sem volt másképp. Ünnepeltem, koccintottam, B.Ú.É.K, és kész. Ilyen, ha az ember hónapokig bal lábbal kel, és nem vár semmit nagy durranás az új évtől. A fogadalmakról meg inkább ne is beszéljünk, feleslegesek. Sose tartottam be egyet sem.
Az új lap ismételten visszaterelgetett az iskolai élet falai közé, amit, bár még mindig fanyalogva, és nyögve-nyelősen tettem. De az okosok azt mondják, nem szabad feladni, azoknak pedig hinni kell, kellene, kéne, és én igyekszem, csak épp nemigen mozgat. Teljesen mindegy, megtettem a kezdő lépéseket, innentől már meg csak visz az ár. Az ár, mely jelenleg igencsak későn kapott el, és igencsak messze az iskolától. Nem is kérdezem magamtól, miért ilyenkor járom az utcákat, nyakig húzott kabátban, ujjaimat a zsebemben melengetve.  Ez így jó nekem, azt érzem. A falut már a délután egy részében megjártam, betértem ide-oda, körülszimatoltam, és az elhagyatott részleg felé haladtam a nagy semmittevésben. A kihaltság, a csend, mely körülölelt, valahogy jó is volt, és rossz. Nem ehhez voltam szokva, de mégis beértem ennyivel. Tudtam valahol mélyen, az agyam egy szegeltében, hogy erre kell jönnöm, és engedelmeskedtem neki. Lassú, elnyújtott lépteim vezettek el egy házhoz, melyben szemernyi fény sem pislákolt, és amely, még a sötétben is mutatta, hogy elhagyatott, és sötét. Megtorpanva néztem fel a vak ablakokra, a kopott, festetlen falakra, és megindultam a bejárat felé. Az ajtó nyögve adta meg magát, pálcám előkerült zsebem rejtekéből, és egyhamar fényt varázsoltam a végére. Csak álltam, néztem körbe, és hallgattam  a csendet. Ha hinnék a rémmesékben, akkor most rettegnék, de túlságosan nyugodt voltam mindenhez, túlságosan kíváncsi, és unott, így beljebb merészkedtem.
- Hahó. - már csak a sablon kedvéért szólaltam meg, teszteltem, mennyire üres az egész, mennyire nincs itt semmi szörny - pedig ha jól hallottam anno, páran igencsak érdekes sztorikat meséltek erről a helyről, és ásítottam egyet. Egyedül nem jó, ezt belátom. Társam nemigen akad pont itt, pont erre, és ebben az órában, így aztán már csak annyi maradt, hogy a kicsit bizarr kinézetű lépcsőt válasszam. Próba szerencse. Bukkant fel gondolataim között, miközben az emeletre készülődtem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

müty müty
ex-prefektus | ex-hajtó | David védelmezettje | Rambo | Kérdezős
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. január 3. 20:14 | Link

Leo

Eltelt egy év, sorban a többi után, ahogy szokott. Ez a rendje, változtatni sem lehet rajta, viszont nem is akar. Örül neki, valamilyen érthetetlen okból várta már az új évet. Új ruhatár, ismerõsök, de problémák is. A negatívum azonban nem számít, miután kiheverte azt a szilveszter utáni másnapposságot, nem fotos. Más negatív indokot nem is talált. Gondolatmenete sokfelé terelõdött, sétára vágyott. Miért akkor? Ötlete sem volt rá, de a lényeg a lényeg. Sétállni imád, azt akár az éjszaka kellõs közepén is. Az még ugyan nem volt, mikor abszurd ötlete megszületett, de a vacsorát már befejezte. Nemm zavarta már semmi, csak ment a feje után. Egy kiabálással elintézte az elköszönést, az okát sem mondta meg miért és hova megy. A kapun kilépve kivételesen nem a megszokott irányba indult, inkább a másikba. Bele a sötétségbe, az elhagyatott, romos ház felé. Imádta az ilyeneket, nem is tudta, miért nem látogatott még el oda. Baj egy szál se, akkor sötétben tökélletesnek tûnt az ötlet. Állítólag kísértetház is, de ezt figyelmen kívül hagyva közelített az épüllethez. Be is sétál hamarosan, a sötétséget hidegen hagyva. Az sem zavarta volna, ha így kell bemennie, de pálcájával hamar varázsolt egy kis fényt, hogy könnyeben haladhasson. Csak mennt, nem gondolkodott. Fel a lépcsõn az emeletre. Körbesétált a szobákban, minden apróságon elgondolkodva. Ebbõl egy hang zökkentette ki, ami lentrõl jött. A szellemekben nem hitt, de a társaság esélyét is alacsonynak tartotta. Mégis így lett. Hallotta a nyikorgó lépcsõfokokat, ahogy az ismeretlen lépkedett. Nem akarta még felfedni kilétét, de a szerencse elpártolt mellõlle. Ahogy bebújt volna az árnyékba, valamiben megbotlott, és majdnem el is vágódott, de csak a falnak esett neki. Halkani azért azt is lehetett, ezért az inkognitó mód kizárva. Ha felismeri is, nem baj, nem érdekelte annyira. Csupán egy kicsit játszani is akart. Arról már letett, de azért érdekes szituáció ez így. Már csak várt. Talán arra, hogy történjen valami. Kínos bemutatkozás, rosszabb, vagy valami jó, amit nehezen tudna elképzelni. A falnak dõlve várta hát, hogy az ismeretlen belépjen abba a helyiségbe, ahol állt.
Utoljára módosította:Sharlotte Johanson, 2013. január 6. 12:12 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Leonard Harris
INAKTÍV


tartalmas titulus helye
offline
RPG hsz: 72
Összes hsz: 1629
Írta: 2013. január 6. 17:42 | Link

Sharlotte


Többet vártam, igencsak többet. Elvégre nem egy mesét lehetett hallani, nem egy történetet. Ezzel szemben, még a közelében sem kaptam frászt, nem remegtem bele. Csalódás, egy merő csalódás. De aztán ki tudja, mikor ront rám valami, mikor kapok sikító frászt valamitől, amit meg sem tudok nevezni. Ezt várom igazán, vagy a semmit? Jó kérdés, nem tudom hírtelen még a választ sem. Valahogy a kettő közt reménykedem, várom, és várok. De hogy mi lesz belőle, azt csak odafent tudják a nagy könyv írói.
A ház eléggé lepukkant, őszintén, eléggé látszik rajta, hogy el kéne neki egy kiadósabb kezelés. Ha jobban megnézi az ember, akkor inkább attól kell félnie, hogy rádől valami, beszakad alatta a padló, a lépcső, mintsem körülfogják a kísértetek. Valahol mélyen magam is erre gondoltam reflexszerűen, amikor az első lépcsőfokra pakoltam a lábam, és megtettem az első lépést felfelé. Oké, nem volt gond, nem omlott rám semmi. Még a végén kiderül, hogy ez a hely a legvidámabb, legbarátságosabb a világon, és aki idejön, az valamit nagyon szívott, és elszállt. Ki tudja aztán. Meneteltem fölfelé, lépteim alatt nyikorogtak a lépcsőfokok, jajgattak azok a bizonyos gerendák, pedig nem voltam egy hatalmas darab. Fél, pálcátlan kezemmel inkább megkapaszkodtam a jobb napokat átélt korlátban, nem bíztam immáron semmit a véletlenre. Jobb a békesség, ugyebár. Felfele menet közben sem vettem észre semmi olyat, ami kirívó, amely túlságosan feltűnő lett volna. Sőt, egyszeriben volt minden túlságosan is csendes, olyannyira, hogy az már kicsikét túlságosan is idegesítő volt számomra. Ahogy közeledtem az emelet felé, úgy hallottam pár neszt, úgy torpantam meg, hiszen ha nem csal a szimatom, akkor van itt valaki. Vagy csak egyszerűen valami. Egy egér, egy kisállat, macska, kutya, denevér. Ez egészen racionálisnak hangzik, nemde? Itt viszont már nem lehetett csak egyszerűen egy egérről beszélni, ahhoz túl hangos volt, túlságosan nagynak hallatszott. Felértem, és meneteltem is előre, a valaha szebb napokat megélt szobák felé, meneteltem volna, ha nem vágódik el valami, ha nem hallom a csapódást. Fejem felkapva, pálcámat kéznél, résben tartva loholtam a hang iránya felé, készen állva arra, akármi is fogad. Berobbantam, kicsivel nagyobb hévvel, mint amire készültem, mint amit terveztem, de nem számított, tökéletesnek bizonyult. Fejem kapkodva kerestem a zajforrást, szegeztem rá a pálcám, és meresztettem hatalmas szemeket.
- Ööö… hello? – engedtem le a kezemet, miközben a lányra figyeltem, aki a hangok, illetve jelek szerint elég furán találkozott a festésért kiáltozó fallal.- Minden rendben? – kérdeztem végül, immáron teljesen elsöpörve a kísértethistóriákat, és minden egyebet. Itt már csak egy lány vagy, málladozó falak, és sötétség. Csalódtam, de megdöntöttem azt a tényt, hogy ide senki sem jár, pedig mégis. Most már csak szocializálódni kell, ami manapság igencsak kopott, és elnyűtt formát vett fel bennem. Nem baj, minden nap kell valamit tanulni, kezdjünk is bele. Mint a filmekben
- Ha paranoiás lennék, kísértetnek hittelek volna, de csak egérnek sikerült. Melyik őrültebb? – cövekeltem le előtte, pálcámat úgy irányítottam, hogy ne süsse ki a szemeit, de ne is legyen sötétség kettőnk között, és reménykedtem, hogy nem könyvel el sült bolondnak, az előbbi után.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

müty müty
ex-prefektus | ex-hajtó | David védelmezettje | Rambo | Kérdezős
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. január 8. 19:27 | Link

Leo

Hogy miért is indult útjára, az egy rejtély, aminek felfedezésére sem időt, sem bárminemű érdeklődést nem fordít, így az el is marad. Csupán az a hirtelen gondolat, hogy sétálni szeretne, ami bármikor jöhet, mert kedve szinte töretlen. Akkor sem következett be kivételes eset, így szó nélkül el is indult. A szokottól eltérő úton, másik irányba fordulva kezdte meg a bolyongást. Nem is volt az, hiszen az utca azon felén csupán a lepusztult kinézetű kísértetház keltette fel figyelmét. Közelebb is ment, egyáltalán nem félve. Még egy aprócska gondolatot sem szentelt a hiedelemnek, miszerint kísértetek, szellemek, és hasonló dolgok vannak az épületben. Az ilyesmi teljesen hidegen hagyta, teljes magabiztossággal lépett be a házba. Odabent is sötétség honolt, ami nem is zavarta volna, de a könnyebb haladás érdekében fényt gyújtott pálcájával, és rögtön a lépcső, vagyis az emelet felé vette az irányt. Nem foglalkozott a földszinttel, hogy mi van ott, vagy éppen mi nincs. Teljesen meg volt győződve róla, hogy az építményben egyetlen árva lélek sincs, rajta kívül. Ezen állítása nem sokkal -, alig pár perccel- később megcáfolásra került. A fenti szobákban körbejárva hallotta meg a lépcső nyikorgását, melyből szinte azonnal következtetett. Bárki is volt az ismeretlen, játszani akart vele egy cseppet, de terve meghiúsult, mikor a sötétbe belépve valamiben megbotlott, azt követően nekicsapódott a hozzá legközelebb lévő faldarabnak. Fájdalmat nem érzett, csupán csalódottságot, hogy terve kudarcba fulladt. Mérlegelni próbált azokban a pillanatokban, de pár másodperc után már az ismeretlen is ott termett. Kínos szituációra sikeredett, ezt ő is belátta, ahogyan arcán valami csodálkozás, vagy döbbenetféle vonások jelentek meg.
- Heló - nyögte ki végül, az utolsó betűnél hangja is elcsuklott. Valami másra számított. Konkrétan nem tudta mire, de más volt az elképzeléseiben, annyit biztos. Arcáról kezdett eltűnni a furcsálló tekintet, felváltotta azt azt egy kedves félmosoly, valamint bólogatás a kérdésére. A fiú közeledett, következő kijelentését pedig nem hagyta szó nélkül.
- Mind a kettő elég abszurd gondolat - nevetett fel kissé. Nem gondolta, hogy őrült lenne az előtte álló, ő is valami hasonlót hitt volna, ha abba a szituációba kerül. - Az egér neve Sharlotte. Téged hogy hívnak? - mutatkozott be és érdeklődött pár pillanattal később, ahogy ismét mosoly ült ki szája szélére. Még mindig a falnak támaszkodva állt ott, de idő közben összeszedte egy kicsit magát, kiegyenesedett. Kérdőn, de továbbra is kedves, megértő tekintettel nézett a másikra. Lejjebb ereszkedett, lábával támasztotta magát, mert egy kisit frusztrálónak érezte, hogy ennyire magas. Nem akart lenézni a fiúra.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Eric M. Chabot
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 100
Összes hsz: 594
Írta: 2013. január 12. 22:26 | Link

Lasch Gergely

Melegen felöltözve indulok el a hóesésben sétálni. Még nem sikerült teljesen felfedeznem a környéket, ezért indultam újra útnak. Lassan sétálva lépkedtem, közben a körülöttem lévő házakat néztem. Az utolsó házat is elhagytam, de az út nem ért véget, így én se álltam meg.
Az út vége felé egy elég rossz állapotban lévő ház állt. Szinte teljesen benőtte a gaz és ablakai kitörtek. Félmosolyra húztam a számat, és odaléptem az ajtóhoz. Nyikorogva nyílt ki.
- Hahó! -Kiáltottam, bár nem tudom miért. Üresnek tűnt a hely. A kitört ablakokon a szél szabadon járkált, ami ijesztő hangot adott. Néhány ajtó nyikorogva mozgott. Úgy tűnt bármelyik pillanatban ledőlhet a fal. Az ajtót nem csuktam be, egy nagyobb kővel támasztottam ki. Bár nem tudom miért. Ha valami vagy valaki esetleg megtámadna könnyen letudnám győzni, mert nem vagyok egy gyenge ember, de ha mégis menekülnöm kéne, kiugrok egy ablakon. Hülye gondolatok ezek. Oké, tény, hogy úgy néz ki ez a hely, mint egy kísértetház, de kísértetek nincsenek! Vagy ha vannak, akkor azok jó fejek. A nappali szerűségbe érkeztem. A padló sem volt a legjobb. Az egyikből kijöttek a szögek, így amikor ráléptem, majdnem arcon csapott. Szerencsére a reflexem a régi, így sikerült hátraugranom. Visszatettem a deszkát a helyére, aztán tovább mentem. A falról már omladozott a vakolat, és a elég fakó is volt, látszott rajta, hogy nem ma festették. Volt valami szokatlan a helyben. Valami, ami miatt érdekes volt.
Hozzászólásai ebben a témában
Leonie Rohr
KARANTÉN


padláslakó
offline
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2013. január 28. 14:24 | Link

Silana

 Ma direkt játszós kedvében van. Végül is eldöntötte, mi lesz a móka tárgya, de azért próbál minden eshetőségre felkészülni. Jó vastag, sötétzöld, kötött kezeslábast húzott fel, amiben pont úgy néz ki, mint egy átlagosnál kicsit nagyobb csecsemő. Erre még egy pár számmal méretesebb, szintén kötött, bordó pulóver, hogy ne fázzon a hidegben, illetve sál, sapka, kesztyű, ahogyan anyu tanította. Haját pedig oldalra fonta, hogy az se zavarja akciózás közben.
Indulás előtt belenéz a tükörbe, és úgy kezdi méregetni magát. Nem lesz ez így jó. Valami még hiányzik, érzi, de mi az? Eltelik vagy öt perc, mire beugrik neki a megoldás. Odarohan a szekrényhez, kidobálja belőle a fél tartalmát, mire megtalálja, amit keresett. Festék. Összekeni vele ujjait, majd arcának mindkét felére csíkokat húz. Így már igazi dzsungelharcos törpe lett belőle! Felkapja az ágya mellett tartogatott hatalmas dobozt, és kispurizik a szobából.
Meg sem áll a sokat emlegetett Kísértetházig. Vajon ide szabad a bejárás? Mert ha nem, akkor… akkor is bemegy. Nincs mese. Osonó üzemmódba kapcsolva összehúzza magát, és egyik fedezéktől a másikig mászik, egyre beljebb hatolva a kísérteties helyre. Anno még ő is látta a cápát, úgyhogy közben halkan annak zenéjét énekli, mintha éppen becserkészne valakit.
- Tűűű-rü… tűűű-rü… tű-rü, tű-rü, tű-rü… tü-tü-tü-tü-tü-tü – A végén már lábujjhegyen fut át a nappalin, egyenesen a lépcső irányába. Különösebb oka nincs rá, de körül sem néz a földszinten, egyből az emeletre megy. Ott aztán megáll a lépcső tetején, ledobja a dobozát, aminek tartalma kicsit hangosabban kezd motoszkálni, majd elindul felfedező útra. Előbb tanácsos lenne rájönni, hogy van-e rajta kívül más is a helyszínen. Igazi kommandós módjára, a falhoz lapulva oson egyik helyiségből a másikba.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Silana Blueflower
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 28. 19:35 | Link

Leonie, mostantól Leon

Hóka-móka. Milyen érdekes szó! A cserkészek szokták használni, mint például a dzsindzsát és a dzsuvát is. Nem szerette a dzs betűt, mert nem passzolt, hogy három betűt egyszerre mondjon ki. Ha anyukája nem lett volna magyar, biztos, hogy soha nem tudott volna megtanulni folyékonyan beszélni magyarul. Bonyolult egy nyelv.
Ezek voltak az ébredést követő első gondolatai. Miért gondol mindig a magyarokra úgy, mintha ő nem az lenne? Hagyjuk...
Feltápászkodott, és kiropogtatta a nyakcsigolyáit. Belegondolt, hogy egy rossz pillanatban roppan a csontja, hangos reccsenéssel. Éppen megközelítette a két vadlány a tanárit. Lopakodtak. Egy pisszenést sem lehetett hallani. A kis vörös előkészítette a trágyagránátot, amikor hirtelen RECCS. Na ez, kínos  lett volna! Kiverte fejéből a megalázó gondolatokat.
Elvégezte reggeli teendőit, (arcmosás, öltözködés, fésülködés, vékony sminkréteg felkenése) amikor a fekete sáljára tévedt a tekintete. Ha már a csintalankodáson jár az esze, legyen megfelelő az öltözéke! Rátekerte a nyakára, majd a fejbúbjára, aztán végig az egész arcán, és újra a nyakán. Kizárólag a smaragdzöld szeme látszódott ki belőle. Csak úgy viccből bepózolt a tükör elé és nindzsa mozdulatokat imitált.
- Auu... - szisszent fel, amikor megrántotta a vállát. A fájdalom elvette a kedvét a további bolondozástól a szobában. Felkapta apró ezüstös moke-ját, (rég eltervezte, hogy kiviszi egy kicsit levegőztetni) és kisétált az utcára.
A Fekete Múmia visszatér! Nem, ez túl sznob. A Fekete Halál. Mint egy horrorfilm! A Vérszomjas Holló. Nem ölni mennek, ez nem találó! Illetve ki tudja, ha Leon tervezi a programot akár még bankot is rabolhatnak, mivel annyira nem ismerte a lányt. Nem tudta mire számíthat. Ez bejött neki. Utálta a kiszámítható embereket.
Nesztelenül suhant végig a macskaköves utcán, mígnem meglátta a szellemházat. Bizarr külseje még vonzóbbá tette Sil számára.
Beosont a kapun. Vajon ő érkezett elsőnek? Körbenézett a földszinten, miután üresnek titulálta felment az emeletre.
Nicsak, egy doboz! Szóval már itt van. Vagy ez valami trükk?
Mellényzsebében Silver összezsugorodott pók méretűre. Silana elmosolyodott rajta.
Így hát vigyorogva indult el Leonie keresésére.
- Buhhh! Szevasz! - ugrott ki az egyik oszlop mögül, remélhetőleg megijesztve a leányzót. Sálja miatt kicsit nehézkesen beszélt. - Hát, itt vagyok! Mit csinálunk?
Érdeklődve nézett végig az alacsony lányon. Élénk vörös haja úgy tűnt, mintha lobogó tűzzel lett volna befestve.
- Ne haragudj, de festeted a hajadat? Olyan gyönyörű! Természetesen ilyen árnyalatot még sohasem láttam.
Lehajolt, hogy közelebbről is szemügyre vegye. A csodás hajkorona megbabonázta a Feketét. Miután alaposan megnézte feltűnt neki a két csík az arcán. Hát ő is felkészült! De mire is?
- Tehát. Lenne egy fura kérdésem. Melyik név jobb? Fekete Múmia, Fekete Halál, Vérszomjas Holló? Ezen gondolkoztam egész reggel amíg ide nem értem. Óriási dilemma.
Óriásról jut eszembe, 175 centijével kétszer akkora volt, mint Leonie.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Leonie Rohr
KARANTÉN


padláslakó
offline
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2013. január 28. 20:37 | Link

Sil

 Mennyi törött ablak... meg deszkák, meg málló falak. Ha olyan nagyon félős kislány lenn, már sírva rohant volna ki. Úúú, ez így tényleg nagyon fura egyedül! Kicsit megborzong, mikor benéz az egyik fürdőszobába. Na, itt sem venne romantikus gyertyafényes fürdőt az este leszálltával. Különben is... hol van Ssss... Szilva? Vagy jelen helyzetben a "Sil-ent hill" jobb elnevezés lenne? Hiszen úgyis kezd nagyon horrorba menni ez a nap...
-Vááá! - Oké, csak megérkezett a nap felhőkarcolója. Miért van az, hogy minden kis... izé, nagy barátjára fel kell néznie? Ez a jelen helyzetben mondjuk azért lehet hasznos, mert nem kell magaslesre mászniuk, elég lesz, ha Leonie beleül Sil nyakába, és így mindent kikémlelhetnek majd.
-Szia! - Vigyorog a feketébe burkolózott hölgyre. - Mázlid van, hogy nincs nálam a macsétám, mert akkor most ijedtemben kettévágtalak volna. - Nyilván a pálcáját még vészhelyzetben sem jutna eszébe használni.
-Hogy mit csinálunk? Húúú, gyereee! - Elkapja a nindzsa harcos kezét, és maga után rángatja a lépcsőhöz. Egyelőre nem biztos benne, hogy jó ötlet pont most elereszteni a doboz tartalmát, de más hirtelen nem jut eszébe.
-Igen, festem! - Hátrapillantva ezer wattos vigyort ereszt meg. - Köszi! Gondoltam, ha már úgyis olyan nagy, legyen még érdekesebb. Így néha még én is azt hiszem, hogy begyulladt a fejem. - Lelkes ugrándozását hirtelen abbahagyja, és lefékez a lépcső tetején.
-Őőőő - Elgondolkodva fordul szembe játszópajtijával, és végigmustrálja őt. Hogyan is... hogyan is kéne nevezni?
-Szerintem Fekete Halál. Vaaagy... Pusztító Varjú? Sálas Gyilkos? Sötét Árny... - Nevetve kezd el további variációkat sorolni, miközben letérdel a doboz mellé, és megkocogtatja a tetejét.
-Netán... Magas Les? - Esetleg Sil Vafa? Vagy Sil Aj? A lehetőségek tárháza végtelen, és napestig lehetne sorolni. De térjünk csak át hamar arra a dobozra, mert én magam is izgatott vagyok, nemhogy Leonie!
-Tudod, mi van ebben? Apától kaptam! Egy csomó játékkatona. Azt hiszem... van, amelyik repülni is tud, de még nem mertem kinyitni, nehogy kiszabaduljanak. Elvileg hallgatnak néhány parancsszóra... csak.. öm... apa azt nem árulta el. - Izgatottan pillog fel a hölgyre. No, jöhet a móka része?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Silana Blueflower
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 28. 22:23 | Link

Leon

- Macséta? Ne fenyegess! Egy nindzsával van dolgod! - kacsint egyet.
Képbe kerülnek újra ezek a dzs betűs szavak. Szerencsés volt ninDZSának öltözni.
Leon elráncigálta, hogy megmutassa mit fognak csinálni. Egyre jobban furdalta a kíváncsiság, mivel már a kísértetház eleve szokatlan hely egy találka nyélbe ütésének helyszínéül. A dobozkához vezette, mint ahogy sejtette. Oké már két kérdése volt. Mit csinálnak? Mi van a ládában? Az elsőből levonta, hogy a másodiknak köze lesz az elkövetkezendő tevékenységhez. Csavarás mentesen: kell a doboz, az száz! Mivel a lány nagyon izgatott volt, Sil is azzá vált. Úgy nézett a dobozkára, mintha lézersugarakkal bele tudna nézni és megtudná a tartalmát. Belenézett Leonie szemébe és próbált olyan fejet vágni, mintha egy édes kis hörcsög lenne, aki két napja nem kapott rágcsát.
- Nem baj, jól áll. Különlegessé tesz. Nem látni minden sarkon ilyen hajzatot! - ezt dicséretnek szánta, mégis ironikus hangnemet ütött meg. Ő a természetességre lett nevelve, ezért nagyon huncutnak tartotta azokat a merész embereket, akik befestetik a hajukat vállalva a kockázatát, hogy majd lenő és ronda lesz. Képletesen mondva felnézett Leonra a bátorsága miatt, mégis a tekintete megrovó maradt. Pókerarc mögé rejti valódi érzelmeit, hogy kiszámíthatatlan legyen. Szerencsére színészi képességei engedelmeskednek neki, így a mimikája szinte tökéletes a helyzetnek megfelelően.
Az extravagány kérdésre megfordult a lány és megvizsgálta minden egyes részét. A sál alatt vigyorgott mint a tejbetök, de szerencsére ezt ő nem látta. Ez is a furcsaságát erősítette: szerette ha nézik, ha vele foglalkoznak. Ezzel szemben ő ugyanennyit foglalkozik másokkal... legalább igyekszik na!
- Gyilkos? Eljátszottam a gondolattal, hogy ölni megyünk de elvetettem. Talán lőfegyver van a dobozban? - ahhoz túl pici. - Dobócsillag! Stukker! Suriken! Ja az ugyanaz.
Nem valami nagy fegyverszakértő az biztos.
Vagy Sil-uett. Mert az a világ legszebb szava! Esetleg Siiiil-tán. Vagy Silmaril! - nem bírta ki. Egy rossz szóvicc után muszáj benyögnie egy fantasys dolgot. Tehát eddig bírta az igazi énje takargatását. " No ezt majd még fejlesztjük, mostmár nincs meg a kellő imidzs." Imidzs... Állj már le!
- Muti! Jaj de jó! Nem tévedtem annyira az öldökléssel! - somolygott egy picit a kendő alatt, és várt.
Közben Silvert elhelyezte a dzsekije mélyebb bugyraiba, csupán elővigyázatosságból.

A fene essen beléd dzs!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Leonie Rohr
KARANTÉN


padláslakó
offline
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2013. január 28. 23:42 | Link

Sil

Ó, őt aztán a legkevésbé sem zavarja a megrovó tekintet. Túlzottan határozott elképzelései vannak saját magával kapcsolatban ahhoz, hogy másokra hallgasson. Úgy érezte ez a vörös kell, hogy kifejezhesse önmagát, már így, mindössze tizenöt évesen. A szülei pedig belementek. Leonie-nak remek eszközei vannak a meggyőzéshez, ez tény.
-Dehogynem látni! Én mindenhol ott vagyok! – Közli derűsen, amiben mondjuk, van igazság. Pont olyan minden lében (két) kanál fajta a kis vörös törpe, ha teheti,  mindenütt ott van, és mindenbe beleüti az orrát. Szimpla kíváncsiság persze, meg aztán nehogy már kimaradjon valamiből, mert abba belehalna. Apropó, halál.
-Ölni? – Néz értetlenül sálas pajtására. Hát ennyire kegyetlen feje volna? Oké, hogy olyan fehér a bőre, simán elmehetne bármelyik vámpíros tini filmbe, de attól még kicsit sem hasonlít holmi hosszúfogú, piros szemű bőregérre, akinek éjszakánként Anonim Vérszívók Klubjába kell járnia. Ő még egy bogarat is sajnálna kinyiffantani.
-Gyilkolni nem fogunk, mert az csúnya dolog. Minden élet fontos! – És mert apuci nem lenne büszke, ha rájönne, hogy kinevelte a texasi láncfűrészes kettőt.
- Igazából eszembe jutott, hogy rászabadíthatnánk őket valakire… - A tökéletesen ártatlan külső mögött azért rejtőzik bőven rosszaság. Nem hiába van egy bátyja, aki megtanította a szakma csínjára-bínjára. Persze mindig csak olyanokkal támad, amiről tudja, hogy nem bánthat mást vele. Semmilyen értelemben.
-De ugye nem egy házban vagyunk, szóval a diákok kizárva… - Mereng hangosan tervéről. – Maradnak a tanárok vagy egy semleges hely, ahova a sok mit sem sejtő jár. – Biztos lenne nagy meglepetés, ha egy rakat játék katona kezdené el támadni a szerencsétleneket.
-Vagy Sil Ikon, mert annak meg szép a formája – Teszi hozzá vigyorogva. Nem tehet róla, sajnos minden gondolatát ki szokta mondani, különösebb előválogatás nélkül.
-Na jó… akkooor… nem is tudom. Szerinted hátrébb kéne állnunk? – Elkezdi feltépni a doboz tetejét, ami nem is olyan kicsi ám, mondhatni igen méretes, talán csak abból a nagy magasságból tűnhet annak, amiből Sil a világot figyeli a lábai alatt.
-Tádámm! – Kinyitja a tetejét, és eldönti, hogy a figurák, amik nagyjából tíz centisek, könnyedén kiszabadulhassanak. Egymás hegyén-hátán hevernek a fából készült katonák, lovaik, járműveik, illetve a harci repülők.
-Azt hiszem, a sötétben kicsit lelassulnak. – Állapítja meg kis vörösünk szórakozottan, miközben megpiszkál egy zöld egyenruhást, aki kótyagosan próbál lábra állni. Azonban, amint összeszedik magukat a bábuk, eluralkodik a káosz. Egymást kezdik csépelni, kisebb csapatok alakulnak, akik menekülőre fogják, és ami a legjobb, akadnak bátrak, akik Silnek és Leonienak támadnak. Ez még hagyján lenne, de bekapcsolódnak a repülők is, akik kamikaze módjára kezdenek a két lánynak menni. Ami nem fájdalmas ugyan, de egy idő után roppant idegesítővé válik.
-Hoppá! – Nagyjából ennyi hozzáfűzni valója van az eseményekhez, miközben próbálja lerázni a lábára kapaszkodó katonákat. – Állj! – Szól rá az egyikre, miközben arrébb pöccinti. – Apa azt elfelejtette megemlíteni, hogy ezek azt csinálnak, amit akarnak… - Az erőlködő harcosok látványán kénytelen nevetni. Főleg, hogy észreveszi, egy repülő tart éppen Sil fejének irányába, rajta vagy három emberkével.
-Ott.. ömm.. vigyázz! – Mutogat a háta mögé vigyorogva. - Esetleg jobb lenne,
ha mi is menekülnénk. - Veti fel az ötletet. - Talán azokat a csapatokat a mi oldalunkra állíthatjuk, akik éppen most futnak át a másik helyiségbe. - Nyilván, pont a leggyávábbakat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Silana Blueflower
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 30. 20:16 | Link

Leon ^^

- Akkor csoda, hogy eddig még nem ütköztünk egymásba. Ugyanis én mindenhol ott vagyok, meg nem is! Én vagyok a minden és a semmi! Ezt a jelenséget nevezik NYÉK-nek. Ne kérdezd miért, ez már rám ragadt! - nevet fel hangosan. - Ez egy ugyanolyan Silana szó, mint a bunyevác.
Újra elnevette magát, de ezúttal görcsbe rándult hassal és könnyáztatta arccal hagyja abba, nagyokat lélegezve. Nem érdekelte, hogy Leonie rajta, vagy a fura szaván nevet, esetleg nem nevet. Ha egyszer ő röhög, nincs megállás. Amikor a hevében van, már hangot se tud kiadni, csak kapkodja a levegőt. Egyesek azon nevetnek ahogy ő kétrét görnyedve sír a röhögéstől.
- Ó, már arra készültem. Vagy nem mi fogunk ölni hanem a dobozban levők.
Kicsit elcsügged, de még van remény! Amikor Leon a "minden élet fontos" témát ecsetelgeti, Silana képzeletben épp nem csapott le egy szúnyogot, vagy minden hangyát direkt átlépett. A legijesztőbb mégis a ronda, szőrös, nyolckarú rémség életben hagyása volt. Nem, nem az apja titkárnőjéről van szó.
Hogy odahaza milyen pókok vannak! Kiskorában arról álmodott, hogy egy pók behálózza a szobája ajtaját és nincs kiút. Azóta retteg ezektől a csáprágós vadállatoktól. Legalább Magyarországon nincsenek 20 centis egyedek.
Megnyugvás céljából elővette Silvert. Pók méretűből felvette egy normális gyík alakját. Féltve megcirógatta, (új neki a környezet, ez érthető) és Leonie felé nyújtotta.
- Megfoghatod. De előtte hagyd, hogy megszaglásszon és ő másszon fel rád. Eddig még senkinek sem adtam oda, nagyon vigyázz vele! Csak a VB tud róla, ezért örülnék ha nem beszélnél róla...
Kinyújtott kézfején az ezüstös hüllő smaragdzöld szemét éLeonra meresztette. Szeme színe szinte pont olyan volt, mint Silé.
- Rászabadítani? Király! - ennyit tudott mondani. Várt, hogy a vöröske folytassa.
- Legyen mondjuk egy tanár! De melyik? Igazából egyikkel sincs bajom - fogós kérdés.
A szilikonos szóvicc határozottan előhozta a hörgő énjét. Már nem csak kapkodta a levegőt, lecsüccsent a padlóra.
- Hát ez! Hát ez, haláli! Hogy tudsz ilyeneket kitalálni? - amikor röhögött, szeme vízszintes félhold formájúvá torzult.
Végre bontogatja a dobozt, Silana is leguggolt mellé. Érdeklődve szemlélte a feldőlt hadsereget. Úgy fetrengtek egymás tetején, mint akiket meglepetés szerűen lerohantak Napóleon katonái. A vert sereg lassan feltápászkodott és megjött a harci kedvük. Egymást ütötték-vágták, még egy rohamosztag és lovasság is verbuválódott, hogy közös erővel rohanják le a piros egyenruhás, ágyúk mellett álldogáló bábukat. Silana az egészen megint elkezdett kacagni, olyan szokatlan volt számára. A legjobban egy zöld nyerte el a tetszését, aki a fejetlenségében önmagát kezdte püfölni hegyes ki szablyájával. Néha megigazította kackiás bajszát és folytatta tovább a kemény harcot. A sálas megböködte az aprócska lány vállát és a mókás kis katonára mutatott.
A káosz kellős közepén ragadtak mindketten, mert a katonák közös erővel kezdték el ostromolni a lábukat. A repülők is bekapcsolódtak. Silana csak reménykedni tudott, hogy nincsenek apró hidrogénbombák a csomagtartóban. Ugyan nem volt fájdalmas a támadás, egy idő után idegesítő volt a szeme sarkában a sólyom szerűen köröző, maszkos pilóta látványa. Akárhogy is nézett máshová, a periférikus látásába mindig beúszott egy-egy zöngicsélő repülő.
Leonie mondott valamit a katonák irányításáról meg valami repülőről a fejénél.
Agyában a riasztó hirtelen vijjogni kezdett. Sil reflexei szerencsére nagyon jók voltak, így elhajolt a tömött repcsi elől, aztán egy jól irányzott mozdulattal megragadta a repülő propellereit. Kicsit megkarcolta az ujjait, de a hajtóművek legalább megadták magukat.
- Nyomás a szökevények irányába, egy-kettő egy-kettő! - adta ki a vezényszót, majd az ütemre szedte a lábait. Meglátott a sarokban egy egérlyuk felé menetelő katonakülönítményt. Utánuk!
Parancsnoknak érezte magát, aki átlát a felforduláson, de ez sajnos nem így volt. Azt viszont tudta, hogy ezek a katonák elengedhetetlenek a hadjárathoz. Egy hosszú lépéssel elállta a harcosok útját.
- Egyes raj, lépés állj, egy-kettő! Balra át, pihen! A segítségeteket kérjük. Spartacusi lázadás tört ki a lépcső tetejénél. A mi feladatunk leverni őket! Ti képesek vagytok rá! Gyerünk! Benne vagytok? - nagyon beleélte magát a tábornok szerepébe. Kérdőn a katonákra nézett, majd egy biztató pillantást várva Leonie-re.
Utoljára módosította:Silana Blueflower, 2013. február 3. 14:16 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Leonie Rohr
KARANTÉN


padláslakó
offline
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2013. január 31. 23:10 | Link

Sil

-Bunyevác? – Kérdez vissza vigyorogva. Ezt mintha már hallotta volna. Nem valami népcsoport? De abban azért van igazság, hogy jól hangzik a nevük. Meg amúgy is… minél többet mondogatunk egy szót, annál idiótábban hangzik, ez tény. Meg az is, hogy röhögő görcsöt kapott hölgyemény sokkal szórakoztatóbb látvány, mint bármi más ezen a helyen, így a kis vörös is együtt nevet vele. Vagy inkább rajta? Fene tudja… de a móka hamar véget ér, mikor előkerül Sil házi kedvence. Mázli, hogy Leonie állatbarát, és nem rohan sikítva anyucihoz, ha meglát egy gyíkot. Mondjuk, ha vakondot nyomnának az orra alá, az egészen más kérdés volna, mert akkor inkább más államba költözne, minthogy el kelljen viselnie.
-Tényleg megfoghatom? – Kezd izgatott ugrándozásba, és már nyújtja is a kezét, hogy átvegye a jószágot. Ha eddig senkinek nem adta oda, talán nem a legjobb választás pont a vörös törpével kezdeni, de sebaj.
-Ez komoly? Meg kell szaglásznia? Mint egy kutyának? – Vigyorogva az állatka képe elé tolja a kezét, és csak bízni tud benne, hogy Sil nem csak azért mondta ezt, hogy ingyen uzsit szerezzen kedvencének.
-Pitizik is, ha megkérem? – Tudakolja derűsen, immár Silverrel a kezén. – Hát ez klassz! Bár én jobban szeretem a bundásabb fajtát. – Nem hiába van egy ugráló szőrcsomója otthon.
-Nem is azért, mert bajunk van velük. – Mondja teljesen ártatlan fejjel. Ugyan, neki lenne problémája bárkivel? Hiszen ő a megtestesült szeretet! És tényleg.
-Csak… biztos nekik is hiányzik a gyerekkoruk, és mi lehetne jobb orvosság erre, mint egy adag játék? – Mily’ bölcsesség lapul ebben a törpillában! Vagy inkább rejtett rosszaság? Hiszen ezeket a bábukat a legkevésbé sem lehet kellemes ajándéknak titulálni. Már csak abból is kiindulva, hogy megpróbálják leműteni a két hölgy lábfejeit. Persze ez egy pár centis fakarddal igen merész célnak hat.
-Mármint az egérlyukba utánuk? – Lohol lelkesen Silana nyomában. A legkevésbé sem válna belőle jó katona, mivel nem ütemre szedegeti lábacskáit, és valószínűleg sosem hallgatna a parancsszóra.
-Szerinted megértik? – Apukája általában a munkából hazahozott selejtet küldi el, vagy legújabb szerzeményeit, hogy majdnem egyetlen lánya próbálja ki őket. Persze még így is mázlinak mondható, hogy van egy játékgyáras a családban.
-Persze, hogy benne vannak! Nincs más választásuk. – Vigyorodik el. – De nem gondolod, hogy pár katona túl kevés a győzelemhez? Már bocsi, nem azért, mert biztos nagyon hősiesen harcoltok majd.. – Utolsó mondatát a játékok felé intézi vigyorogva, majd ismét Silana irányába. – de attól még úgy letörik a fejüket, hogy csak na! – Meglóbálja a lány kisállatát a nyaka előtt, jelezve, milyen sors vár haderőikre, ha így beküldik őket a fennforgás közepére.
-Menjünk, nézzük meg a másik szobákat, és gyűjtsük össze a menekülteket. – Visszapillant a lépcső irányába, ahol a megmaradt sereg épp a dobozt tologatja, hogy megfelelő fedezéket alakítsanak ki maguknak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Silana Blueflower
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. február 3. 20:30 | Link

Vörös tábornok

- Nem lepődnék meg, ha azt mondanád, még nem hallottad ezt  szót. Mivel a haverommal találtuk ki. Sil nyelven akkor használom, amikor mondjuk kölcsön kérek, és nem adnak semennyit - magyarázta kuncogva. Szerencsére a sál miatt nem látszódott széles fogkrémreklám vigyora.
Örült, hogy Silvernek tetszik az új környezet és a társaság. Ez az elmélet beigazolódott, amikor felmászott Leon kezére.
- Nem harap. Remélem! - hatáskeltő szünetet tart, hogy lássa Leonie reakcióját, majd huncutul hozzáteszi - Jó, jó csak vicc volt.
- Pitizni még nem tud, sajnos. de összezsugorodni igen. Király, mi? - nézi elbűvölten kiskedvencét.
Igazából neki sárkány kellett volna, de papa pici kedvencének azért az mégiscsak túl sok lett volna, hogy apu munkahelyéről ellopjanak egy sárkánybébit, és illegálisan bújtassák Silana szobájában. Ezért kapott egy gyíkot. Sárkánygyíkot. Sárkány-gyíkot. Így minden érthető, inkább az arany középutat választották a felégetett lakás helyett.
- Nekem csak a régi mugli tanáraimmal voltak bajaim. Az itteniek jófejek, nem?
Ne is említsük a matek tanárját. Dementornak hívta, vagy Dementorzabálónak, ami még rosszabb. A matematika pedig a 4D nevet viselte. Dementorizált Degeneráló Deffenzív Dögunalom. Korrekt!
- Hát milyen csodálatos karácsonyi ajándék lehetne ez egy öregek otthonában! - újra felnevetett.
Ahogy lohol katonák után, hallja Leon cipőjének kopogását a kemény fapadlón. Nem is ütemre csattog, na ez nem jött össze!
- Dehogy a lyukba! Csak kerítsük be őket!
A terve atombiztos volt, nem akart felsülni vele. Ha már annyi harcos filmet látott, kölcsönveheti az ott kialakított stratégiát. Az nem számít bűncselekménynek, mint a DVD lemásolása.
- Igazad van, keressünk még több önfeláldozó... vagyis hősies katonát, és csapjunk a lovak közé! Gyerünk! Katonák! Várjatok meg minket az oszlop mögé rejtőzve! Tíz perc múlva hadi tanácsot tartunk. Leonie, induláááás! - felhagy az ütemes számolgatással, inkább a gyorsaságra koncentrál.
- Héj, odanézz, ezek barikádot építenek! - bámult meredten a lépcsőnél gyülekező katonákra.
No, mindegy. Ment tovább, és észrevett egy piros katonákból álló osztagot akik éppen tábortüzet próbáltak gyújtani. Csak nehogy önmagukat, ne adj' isten, a házat égetnék el.
- Szerinted nem probléma, hogy különböző csapatokból rakjuk össze őket? Nem lesznek ellenségesek? - kérdezi felvont szemöldökkel.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Amira Loveguard
INAKTÍV


sokgyerekes
offline
RPG hsz: 339
Összes hsz: 10127
Írta: 2013. február 4. 16:16 | Link

Csibe és Leonie

Hétfőn Mira igazándiból Danieles napot tartott. Alit helyettesítette, a hétvégén meg egyébként is keveset lehetett a fiával, tehát kapóra jött. Úgymond szabadságot vett ki, de előtte megígérte magának, hogy nem mulaszt sokkal többet és ezt is bepótolja. Tehát már délelőttől kezdve a faluban volt, csak később indult vissza a kastélyba. Még ki sem lépett a házból, észrevette, hogy egy idétlen fekete ruhába öltözz kislány siet a Kísértetház felé. Szem forgatva várt egy percet, majd utána indult. Lassan, szinte csigalassúsággal haladt, hogy időt hagyjon az áldozatának.
Megtanulta már, hogy a lepukkant szellemes helyre hogyan kell csendben bejutni. Elég jól ismeri a helyet, szerencsés, hogy eddig csak egy szellem, egy eléggé amatőr próbálta elüldözni. Sok a rémhír arról, hogy páran nem jöttek ki a házból, vagy nem élve... Ki tudja, lehet, hogy most a kis csaj nem fogja megúszni, mert Mira egyből megkínozza.
A folyosón várakozott, figyelte a hangokat. Hoppá! Ketten vannak. Cseppet sem volt kedve prefiskedni miután a fiával olyan jól elvoltak. De azért be kell vallani, hogy élvezi, amikor rajtaüthet.
A hangok felé ment, és már nem csak a hangokat, hanem az ebereket is betudta azonosítani. A kis vörös Leonie, a másik bugyuta meg Silana. Olyan "te jó ég, kikkel vagyok körülvéve" szusszanás hagyta el ajkát, majd előhúzta a pálcáját.
Hogy mire nem jó a nonverbális varázslás... Gyakorolt varázslatai között a listán szerepelt már a lebegtető varázslat is, és most magában mondta ki a bűvös Vingardium Leviosat. Az egyik kis játékkatona, amivel a lányok játszottak, a kezébe reppent, így jobban szemügyre vehette. Közben a két rosszalkodó felé lépkedett, lassan, magassarkú csizmája pedig csak úgy kopogott a fán. Innentől nem kellett rá figyelnie, hogy hang nélkül jusson el a célig. A kis katonát a földre dobta, és még mielőtt a lányokhoz szólt volna, egy varázslattal vetett véget a bábu életének.
-Bombarda -pálcaintés, és a kisember a derekánál kettétörött. A feketeség megköszörülte a torkát, és gyilkos mosoly ült ki az arcára.
-Tudod milyen nap van, vöri? -intézte első szavait Leonie-hoz.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Leonie Rohr
KARANTÉN


padláslakó
offline
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2013. február 4. 17:27 | Link

A Kegyetlen és a Nindzsa

Még mindig a kezén pihenteti (vagy inkább repteti?) a gyíkocskát. Immár jó haverok lettek, legalábbis amíg nem tépi le tőből hölgyünk kezét, addig nincs probléma. Fel is vonja egy pillanatra a szemöldökét, mikor Sil megemlíti, hogy esetleg le lesz harapva az egyik ujja.
-És mi van akkor, ha úgy összezsugorodik, hogy meg sem találod? Vagy ráülsz, és annyi? Nem félsz? – Magából indul ki, nyilván. Trillian legalább feltűnő jelenség. És még így is volt, hogy majdnem agyonnyomta szerencsétlent.
-Én még nem találkoztam ellenszenves tanárral. – Vigyorodik el. Mondjuk így lehet, tényleg gonoszság volna telenyomni a szobájukat ezekkel az őrült katonákkal. Mire észrevennék őket, szétszednék a helyiséget. Ahogy most is próbálkoznak vele.
-Jobb lesz, ha sietünk, mert a lépcsősök legyilkolják a mieinket, mire visszaérünk! – Állapítja meg, miközben már spurizik is a helyi nindzsaharcos után, hogy előkerítsék az elkószált darabokat.
-Hát ez… - Elámul a piros katonák láttán. Ezek komolyan tüzet akarnak gyújtani? Ez a fabábuk közötti kannibalizmus. Csak ők nem megeszik egymást, hanem egymásból raknak tüzet. Szinte hihetetlen. Már éppen odalépne hozzájuk, mikor feltűnik neki a kopogó hang. Először azt hiszi, a lépcsőnél hagyott csapat ügyeskedik valamit, így rögtön arra fordul. Hát hello! Kis titkos találkozójukból egy csapásra igazi csoportos összejövetel lett. Még valaki? Van itt hely bőven!
Egy játékkal úgyis kevesebb lett… mi? Most komolyan tönkretette a játékát? Egy pillanatra elképed a jelenetet látva.
-Ezt most miért csináltad? – Mindjárt jön a „megmondalak apának” szöveg is, csak elvonja a figyelmét az elhangzó kérdés.
-Milyen nap? Várjunk csak… áhh, igen, hétfő! – Tájékoztatja készségesen a leányt. Nem is sejti, hogy Amira nem csak azért jött utánuk, hogy megérdeklődje, milyen napot írnak.
-Mert tegnap jó sokáig aludtam, szóval akkor tuti vasárnap volt. – Bólint még egyszer végiggondolva a választ. Aztán most, hogy megtudta, amit akart, amerről jött, am(i/ar)ra távozhat is.
-Beszállsz? – Jajj, ugyan honnan lehetne olyan jól értesült, hogy ismerje az idegen gyilkost? És ha már itt van, akár maradhatna is. Leonie a megtestesült kedvesség, nemde?
-De itt nem az ám a lényeg, hogy mi irtjuk a katonákat - Mutat a földön heverő kettétört játékra.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Silana Blueflower
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. február 4. 20:12 | Link

Töpörödött törpördög és Mirumami

- Egyfolytában kajtatok utána, de újabban a mellényzsebemben pihizik reggelente, így most megvolt. Eddig még nem ültem rá, de nem is szándékozom - szórakozottan babrálta kínosan üres mellényzsebét. Hiányzott neki Silver szuszogása, de a leányzó legalább figyelt rá. Ha a katonákhoz kerülne... Előhozná belőle a védelmező anyatigris énjét.
- Vagy te nem voltál ellenszenves a tanárnak. Ez velem nem túl gyakran fordult elő, mivel "rossz kislány" vagyok - száját ferde mosolyra húzta. Nem telt el egy hónap se intő nélkül a drágalátos muglisuliban. Olyan jófej volt, hogy mások baját is magára vállalta, apuci legnagyobb örömére, aki kislány mentőakcióiról mit sem tudott. Ó, áldott tudatlanság!
- Mi a jó fr... - sziszegte összeszorított foggal - Jönnek!
A már jól ismert "uramatyámbajbanvagyunkmenekülj!" érzés ismét rátört, de ha el is menekülhetne mi lesz a katonákkal? Fölösleges cécó inkább megmondja, hogy ő a hibás. Kenhetné Leonniera is, mivel ő csábította az esetleges tiltott helyszínre, de az nem lenne hiteles. Így mérhetetlen lassúsággal száznyolcvan fokos fordulatot tett meg, és felpillantott az előtte álló nőszemélyre. Jól ismerte már az iskolai pletykákból, híresztelésekből és az Edictumból is. Még egy pár közös órájuk is volt. "Kettő még társaság, három már tömeg. Főleg ha az illető hat emberrel is felér a saját szemében, mint Amira." Különösebb baja nem volt a prefikisasszonnyal, de kedvelni se volt indoka. Amit hallott róla, az merőben eltért az ő általa helyesnek ítélt életmódtól.
Kezében egy kettétört katonát tartott dölyfösen Leon orra alá tolva. El tudta képzelni milyen érzés lehet ez a vöröskének. Tekintete átsiklott Mira tökéletesnek vélt külseje fölött és a gyíkjára tapadt. Egy gyors nindzsa mozdulattal kikapta Leonie kezéből, majd a zsebének süllyesztőjébe rejtette. Legalább ezért ne kelljen magyarázkodnia.
Aha, szóval hétfő van. Itt van a kutya elásva. Ebbe bele fog kötni, annyi szent!
- Ha már itt vagy, segíthetnél összegyűjtögetni őket. Kettőnknek túl nagy feladat - mondta a cicababáknak szánt hangján. Biztos volt benne, hogy ekkora pimaszságért büntire lesz ítélve. Segítségre meg eleve nem számított. Egy puhány porcelánlány nem fogja bemocskolni a kezét ilyesfajta munkával (még a katonát is varázslattal tette tönkre), inkább összedörzsöli a tenyerét, és a sarokban kuncogva várja, hogy a katonák kárt tegyenek bennük. De Sil azért játssza az ártatlant és menteni próbálja a menthetetlent. Ki tudja? Talán a fölényeskedő hölgy "lesüllyed" az ő szintjükre, és félreismerte őt. Bárhogy is alakul a sztori, attól még nevetni támadt kedve, amikor Leon közölte vele, hogy nem kéne kinyírni a katonáikat. Milyen édesen naiv a kis vörös! Lehet neki idegen lesz majd a büntetés emiatt, de neki aztán nem. Büszkén kihúzta magát, és várta Mira válaszát a cseles kérésére. Ha segít legalább elvégzi az ő dolgukat, ha nem segít akkor megmondja neki, hogy nem fog leesni a karikagyűrű az ujjáról. Ez valami Silana-féle IQ-színt felmérő volt. Az ő szemében a jól pörgő nyelv felért egy K vizsgával.
- Mellékesen Silanának hívnak - "Nem mellékesen, kisanyám." , Tudta, hogy tudja a nevét mégis bemutatkozott. Egyrészt barátságos akart lenni, ezért elnézte a lány tahóságát az illemet illetően, másrészt az emlékezetébe szándékozta vésni az első privát beszélgetésüket. Kinyújtotta kesztyűs kezét a fekete csajszi felé. Smaragdzöld szeme a másik lány arcát fürkészte. "Mit lépsz, édesem?"
Utoljára módosította:Silana Blueflower, 2013. február 4. 20:20 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 [2] 3 4 ... 12 ... 17 18 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa