28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Aki még szeretné zárni évnyitós játékát, november 17-én éjjelig van rá lehetősége! (utána a téma pihenni tér a jövő tanévig)

Megjelent az Edictum legújabb száma!
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa

Oldalak: « 1 2 ... 8 ... 16 17 [18] Le | Téma száljai | Témaleírás
Andrej Scotti
Prefektus Eridon, Elsős mestertanonc


palánta
offline
RPG hsz: 110
Összes hsz: 238
Írta: 2017. augusztus 8. 23:35 | Link

Adrián


Ha ennyit töpreng a válaszon, akkor nem sok jót sejtek. Mondjuk nem igaz, hogy pont egy varázslóiskola közelében hagytak meg potenciális veszélyforrásként egy ilyen jellegű épületet... Állítólag ebben a kastélyban is megannyi szellem lakik, akik nem bántanak senkit sem, ahogy a Herzbergben is előfordult néhány. Mi van, ha a kísértetházzal is csak az a helyzet, hogy ugyan nem elhagyatott, de mindenkori tulajdonosai, bármiféle lények is legyenek, csupán az illetéktelen és bunkó betolakodók ellen védekeznek a maguk durva eszközeivel. Amit meglátják, hogy két ártalmatlan kamasszal van dolguk, akiket ráadásul akaratukon kívül száműztek ide ilyen kései órán, máris meglágyul a szívük - már ha van nekik olyan - és készségesen szabadon engednek bennünket. Vagy ami még jobb lenne, ha egyenesen segítenének visszavágni a seggfej mestertanonc ellen, aki rájuk küldött minket. Igen, ez kétségtelenül remek forgatókönyv lenne.
- Szeretnék hinni neked. Remélem igazad van - fújom ki a levegőt valamelyest megkönnyebbülve. Habár nem vagyok biztos abban, hogy maradéktalanul feltárt minden részletet. Azt hiszem csak jót akar nekem, nem azt, hogy beparázzak a konkrét akció előtt. Pedig nem hagynám itt semennyi galleonért sem, elhihetné. De miért is hinné, hisz annyira még nem ismer...
Kénytelen vagyok valamelyest összeszidni szétszórtságáért. Ilyen helyzetekben ez nem oké. Szerencséje, hogy egy profi pálcahasználóval van dolga, mert ha a szobájában felejti, talán boldogultunk volna egy pálcával is. Így a bökdösésem jogosnak mondanám. Elégedetten vigyorgok a színlelt fájdalmára, majd miután túlesünk a leltározáson, belevetjük magunkat a dolgok sűrűjébe. A végén még annyi ideig tökölünk idekinn, hogy ránk virrad. Nem mintha az nem lenne jó, de abban hol az izgalom, kérem?
- Majd mesélek neked olvasás helyett, ha akarod. Emiatt ne legyen hiányérzeted - kacsintok, mialatt a bejutáson törjük a fejünket. Nem egyszerű... Nekem nem szimpatikus a főbejárat, hiába lépne be rajta Adrián, úgyhogy közös megegyezés alapján a földszinti ablakon mászunk be. Először bedobom a hálózsákom, annak nem eshet nagy baja, majd némi lendületet véve felhúzom magam a párkánynak támaszkodva. Azon kívül, hogy a nadrágom egy kissé poros lesz, amit a sötéttől nem is annyira látok, nem esik bajom.
- Lumos! - intek a pálcámmal, miután néhány lépésnyire eltávolodtam az ablaktól. Egy másodperccel később már tisztán körvonalazódik körülöttünk a ház egykori nappalijának maradványai. Málló falfesték, szétesett könyvespolcok, egy eldőlt kávézóasztal és egy eszméletlenül rugós kanapémaradvány, meg ami még beljebb vár a hatalmas házban. A recsegő padlózaton csak félve merek közlekedni, ma valahogy nincs kedvem a pincébe zuhanni.
- Én világítok, te pedig támadsz, ha bármi mozgást látsz - közlöm határozottan, az izgalomtól a szokásosnál valamivel mélyebb hangon. - Szerintem amúgy nem lesz gáz, ha valamitől, akkor egyedül egy póktól fogunk megijedni. Gyere beljebb, de óvatosan! - utasítom a fiút, saját szettemmel pedig megpróbálok beljebb haladni a házban. A legjobb az lenne, ha végig együtt mozognánk idebenn, viszont ha különválnánk, akkor gyorsabban fedeznénk fel a helyet.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mihálfy Adrián
INAKTÍV


Adri #2
offline
RPG hsz: 30
Összes hsz: 484
Írta: 2017. augusztus 11. 01:24 | Link



     Majdnem kicsúszik a száján, hogy ő is így érez, de végül lenyeli, és mélyre temeti. Csak túlpörgeti a dolgokat, mint mindig. Sok mindent gondol bele egyszerű dolgokba, egy fényfoltba, egy hangfoszlányba, vagy mástól hallott szavakba. Sokszor tényleg igaz, hogy csak a fantázia szüleménye a dolog, és miért ne lehetne igaz ez erre a szerencsétlen helyre. Lehet itt maga a ház az áldozat, és nem ők. Csak egy romos lak, amihez pár haklis tulajdonos költött pár mesét, hogy könnyebben eladhassák, vagy épp látványosság legyen belőle, de végül fiatal kölykök voltak vevők rá. Hah. Egy fokkal nyugodtabb azért.
- Hihetsz nekem, nincs okom hazudozni semmiről sem. Amúgy is tök béna vagyok benne.. – egy kicsit, de nemigen szokása, maximum füllenteni. Az kedvesebb, és elfogadottabb forma, néha pedig a jót is szolgálja, vagy elősegíti. Itt pusztán pedig annyi volt a dolog, hogy nem akarta azt, hogy egész éjjel remegve figyeljen minden kis neszre, amit akár egy egér is okozhat. Természetesen, ez nem jelenti azt, hogy nem fogja megtenni, és elképzelhető, hogy ő maga lesz az, aki le sem bírja majd hunyni a szemét, és tövig rágja a körmeit.
- Nem hoztunk amúgy túl sok dolgot? Mármint.. mindegyik jól jöhet, de nem is utaztunk messzire – nem húzza annyira a vállát a táska, inkább a mérete, meg a benne tárolt dolgok sokasága hozta elő belőle a kérdést. Olyanok, mint az anyukák, akik bepakolnak a csemetéjüknek minden évszakra való öltözetet, mikor nyár van, kész patikát, és minden mást, amit elő sem fog venni, csak a súlyt gyarapítja. Jó. Nem aggódták túl a dolgot, úgy gondolja. Az anyukája biztos büszke lenne, ha tudná, hogy mindenre gondolt.
- Már alig várom! – lelkesedik fel, mert mindig jó, ha valaki mesél, főleg olyat, amit nem ismer, és nem hallott. Azt pedig nehezen hiszi, hogy a Hófehérke, vagy épp Lassie kalandjairól lesz szó. Biztos valami ijesztő, hajmeresztő, vagy épp zaftos pletyka. Ezeket persze annyira nem szívleli, de a semmi helyett tökéletes.
De ahogy elhagyják a kinti terepet, odabent már szinte azonnal más világ telepedik köréjük. Mintha a levegő is hűvösebb lenne, karján úgy állnak a szőrszálak felfele. Szerencsére társa is hamar bejut, és fényt gyújtva felfedi a hely… romlását.
- Azta, micsoda.. mocsok – persze, mit várhat egy romháztól, de bizonyára akad itt olyan is, amit már úgy hordtak ide azok, akik kalandra vágytak. Vagy a szél hordta össze. A kérésre bólogatva szedi elő pálcáját, és bevetésre készen tartja a világ, vagyis épp a ház csendje felé. Egyelőre minden néma, és sivár, ami valahogy lelombozó. Na nem annyira, de akkor már nem érti, miért olyan félelmetes a hely. A filmekben ilyenkor már rég para van.
- Azoktól nem félek, erre nem élnek olyan mérges pókok, amiktől feldobom a talpam – lépkedve halad közvetlen a közelébe, és bepillant a konyha maradékába, ahol jóformán már semmi sincs a helyén. Még az asztal is lábatlan, és darabokban hever. Nem tudja elképzelni, kinek ártott egy régi asztal.
- Te.. fent legyünk, vagy idelent? Szerintem bőven elég, ha letáborozunk a nappali helyén. Annyira nem is szeles.. – pillant a lépcső felé, amelynek így még csak a körvonalait látja, de az sem túl bíztató. Lehet el se bírja őket.
- Vagy mindenképp menjünk fel..? – nem fél ő, csak óvatos. Kicsit, nagyon.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

LegLevitásabb Eridonos '17 ősz
Andrej Scotti
Prefektus Eridon, Elsős mestertanonc


palánta
offline
RPG hsz: 110
Összes hsz: 238
Írta: 2017. augusztus 11. 20:08 | Link

Adrián


- Akkor majd mindig mondj el mindent, amit tudsz. Te leszel az informátorom a kastélyban - jelentem ki büszkén. Biztos örülni fog, hogy előléptettem. - Na, és akkor most van mitől félnünk, vagy nem? - tesztelem igazmondását. Oké, hogy fullra libabőrösek vagyunk, de döntsük már el végre, hogy most csak az ismeretlentől, vagy tényleg-tényleg van alapja annak, ami miatt para a hely. Inkább mondja el többször is, rágja csak szépen a számba, óvóbácsi módjára, hogy neem, nincs mitől rettegni, mintsem a pofámba ugorjon egy természetfeletti lény.
Ami amúgy a cuccainkat illeti... hát nem is tudom. Miért gondol most egyáltalán ilyenekre? Persze jó, ha még nem bolondult meg ettől a sötéttől, és inkább ezen járjon az agya, mint képzeletbeli hangokon, de mégiscsak bevetésre készülök, amiből igencsak kizökkent ezzel a kérdéssel.
- Hát inkább több cuccunk legyen, mint kevesebb. Gondoltam poén, ha még berakok ezt-azt, a kaját meg úgyis megesszük, úgyhogy visszafele már könnyebb lesz. Átvegyem a táskád esetleg? - ajánlom fel udvariasan. Nem vagyok bunkó, sőt, nagyon is kedvesen magyarázom el neki, hogy miért is dobáltam be annyi vackot oda, ahová alapvetően a tankönyveimet szoktam. Persze ő ment elől, sokkal jobban elfáradhatott nálam, nem csodálkozom a kérdésén, ha innen fújna a szél. Meg hát ki tudja, hozzám képest mennyire bírja a futást, mászást, miegyebet. Én ugye szoktam, de őt még nem láttam az edzőteremben. Az igaz, hogy felkészültségünk átlagon felüli, ami ad egyfajta magabiztosságot, ha nem büszkeséget a nehéz bevetés előtt.
Elmosolyodom a gondolattól, hogy a végén még meseestet tarthatok neki a kísértetházban. Amit remélhetőleg nem a félelem ihlet majd, szóval tényleg jól tudna aludni tőle. Álmosság azonban nem hiszem, hogy bármelyikünkön is lenne, hiszen éppen a kellős közepében vagyunk valaminek. Szerintem túl nagy pazarlás volna, ha fognánk magunkat és letáboroznánk a nappaliban anélkül, hogy feltérképeznénk, egyáltalán hová is fészkeltük be magunkat. Legalább pár menekülési alternatívát jó lenne találni, biztos ami biztos ugye.
A ház belseje poros, koszos, mocskos, mi is a legjobb szó? Nem tudom... Azon felül nyilván, hogy baromira csendes. Ha nem beszél valamelyikünk, csak szapora, ám egyenletes légzésünket lehet hallani. És amúgy ez a csend tökre bántó is valahol. Néha pattan persze valami, valószínűleg az épület korából fakadóan. Ezen tompa hangoknak azonban megvan a maguk törvényszerű magyarázata a fizikában, így nem leszek tőlük nyugtalanabb a kelleténél.
- Meg kell tudnunk, hogy tényleg nincs itt senki rajtunk kívül. Szerintem - motyogom, ahogy kihátrálok a konyha bejáratából, amin az imént lestem be. Nincs semmi ehető - miért is lenne -, de nem is hozza meg az étvágyam a hely, ugyanakkor nem izgulok, hisz van nálam valamennyi muníció, ha megéheznék.
- Utána lehetünk a nappaliban, persze. Nekem is tetszik az ötlet. És akkor talán megkönnyebbülhetünk végre - mondom neki reménykedve, ahogy megteszem lépéseim az első lépcsőfokokon. Egyik kezemben a pálcám tartom magam előtt, míg a másikat finoman vezetem végig a falon, a korláttal ellentétes oldalon. Szerencsémre nem szakad be alattam, habár rohadt hangosan nyikorog a fa, s elég instabil is néhol. Ahogy a fenti folyosót, s az abból nyíló szobákat lesem, el is feledkezem hátrapillantani Adriánra, de remélhetőleg ő is túléli a feljutást.
- Na jó, itt már félek - súgom oda remegő hangon, érezve, ahogy egyre jobban kalapál a szívem. Azt hiszem kezd sok lenni. Túlságosan is a hatalmába kerít a ház. Egyre sötétebb van, egyre elhagyatottabb a belseje, mivel ilyen távolra csak a legbátrabbak merészkednek. Az egész olyan, mintha szépen lassan meghipnotizálna valami külső erő, vagy legalábbis a hatalmába kerítene. Nem akarom... Basszus. Remegek. Szegény srác, nem akarom ráhozni a frászt. Pedig ezt csak beképzelem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Eördögh Lars Tobias
KARANTÉN


Eat the rude | helyszínelő
offline
RPG hsz: 242
Összes hsz: 3350
Írta: 2017. augusztus 13. 22:53 | Link

Melissa


Lehet ismerős egy hely, amit csak a tudatalattid szokott meglátogatni? Fizikailag gyakran jár erre, mégsincs sok emléke róla. Szándékosan egyszer jött erre, akkor is csak azért, hogy tudja, merre van a kijárat. Körbejárta a helyet, mentális térképet készítve róla, minden részletet elraktázott. Nem volt szükség további látogatásokra.

Egészen mostanáig. Almaszósz eltűnt. Amikor Tobias felkelt, csak két kutya feküdt a papucsa mellett. Bokáig sáros lábai elárulták, hogy az éjszakát legalább részben házon kívül töltötte. Kivételesen hazajött anélkül, hogy felébredt volna, ami még nem fordult elő. Rögtön érezte, hogy valami nincs rendben. A három eb közül a legkíváncsibb, legzajosabb nem jelent meg a reggelinél sem.
A házban semmi nyoma. A ház körül csend. A fészerben is. Az erdőt délig bejárta Winstonék segítségével, eredménytelenül. Miután megetette megfogyatkozott négylábú családját, folytatták a keresést a faluban.

Már estébe fordult a délután, mire elért a kísértetházhoz. Immár egyedül, egyre kétségbeesettebben mérte fel a ház körüli területet. Minden nagyobb kő mögé, minden bokorba belesett.
Frusztrált-aggódó sóhajjal egyenesedik fel egy bokor mögül. Maradt a ház. Ha ott sincs, akkor valakinél van a kutya. A másik alternatíva lehetősége fel se merül benne. Nem engedi meg az elméjének, hogy arrafele kalandozzon. Nem szokta ilyen könnyen feladni.


***
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mihálfy Adrián
INAKTÍV


Adri #2
offline
RPG hsz: 30
Összes hsz: 484
Írta: 2017. augusztus 14. 00:00 | Link



     - Huuuu.. akkor mindenhol ott kellene lennem, az lenne az igazi. Csak sajnos nehéz is. Na mindegy.. Persze, amit hallok, majd megosztom veled, de amúgy buta vagyok ezekhez, néha összekeverem mit és hol hallottam, és az.. az majd vicces lesz, meglátod – legyint egy aprót, hisz ha tökéletes informátor akar lenni, akkor ilyesmiket nem kéne engednie magának, azonban nem tehet róla. Sokszor kalandoznak el a gondolatai, vagy épp olyan szétszórt, hogy nem ért meg apróbb morzsákat sem, főleg, amikor nem alszik épp valami jól. Olyankor kész katasztrófa az agya, de ezt nem kell mesélni senkinek sem, csoda, ha valakinek olyankor nincs gondja semmivel sem. Azonban, most egész ép az emelet a kobakjában, így a másodszori tapogatásra a veszélyek iránt, kicsit beleás a halomba, mi is volt ott nemrég. Sok vacak, annyi szent.
- Hát nézd.. sokan mondják, hogy itt vannak szellemek, akik nem jó indulatúak, meg sokszor zajosak, hogy megijesszék a diákokat. Valaki emlegetett elmeháborodott alakot a pincében, de állítólag nincs is pince szóval.. egy kicsi persze van, de szerintem nem nagyon lesz gond, ha figyelünk. És nem jön egy vérfarkas vagy épp más rémalak. Bár nincs telihold, asszem.. – hunyorog kicsit az ég felé, majd felsóhajt. Ez legalább nem fenyegeti őket, és az sem, hogy a közeli erdőből szabadul ki valaki, mert, azok erdőlakók, és nem érdekli őket egy ócska ház. Lehet, hogy tényleg csak felfújt dolog ez, és így, hogy hangosan kimondja a nyugtatónak szánt szavakat, kicsit mintha hatásosabb is lenne, mint csak gondolni rá. Vagy valami olyasmi.
- Jaaaj, nem azért mondtam! -hárít egyből a fejét rázva, hiszen nem az van, hogy nem képes tovább vinni, csak kíváncsi volt a miértre. Mint amikor egy üres percben elgondolkodsz, miért is annak neveznek dolgokat ami, miért alma az alma, és társaik. Csupa zagyvaság, de telik az idő, és mire feleszmélsz, már nem is kell arra gondolni, mennyire unalmas egyedül ücsörögni.
- Jó ez jogos. Ha kirándulni mentem, mindig trehány voltam, mert csak azt tettem el, ami szem előtt volt. Ez megmaradt, és most is matekoztam, mi kellhet még – mindenkinek van olyan területe, amely egy sötét folt, és neki a pakolás és a rendszerezés nem épp erőssége. Szerencsére ezzel nincs egyedül a világban.
Az már oké, mi áll a jövőben, de addig boldogulni is kell ugye. Bejutni bejutottak, és aztán? Szerencse, nem elveszett kölkök ők, ezek szerint, megoldanak mindent. Vagy legalább is megpróbálkoznak vele. Lábával hanyagul tologat arrébb olyasmiket, amelyek épp nem tetszenek neki, és nem akar rájuk lépni, de lusta kikerülni. Ujjaival óvatosan nyúl a falhoz, ahol a tapéta és festék maradéka még fellelhető. Szárazon, porozva mállik belőle egy kevés, ujjai érdes felületre lelnek, ahol az egykoron sima tapétadarab szárazra szikkadt. Ha lehúzná, lehet találna még más réteget, feltéve, ha valaha át volt alakítva a hely, és nem az első használat után hagyták el. A hatalmas csendben a másik hangja kicsit ijesztően csendül fel, de csak gyomra rándul, semmi több
- Oké. Én pár patkányra tippelek, esetleg ha padlás akkor ott egy padlásszörnyre, de szerintem ide még az sem akar költözni – elvégre, minek jönne az a csendbe és az enyészetbe. A tető tuti lyukacsos már, elázna szegény, de mivel nem járt odafenn, nem tudhat előre semmit sem.
- Akkor szuper! Ezt azért lepakolom – a cuccait a lépcső közelébe pakolja a fal mellé, és egyedül csak a pálcát viszi magával. A lépcső igen vacakul néz ki, még a végén a plusz súly miatt roskadna össze. Kissé vonakodva, de lép ő is, persze, elsőre ő is fényt varázsol saját pálcája végére, és mint valami kalandor, fáklyaként emeli meg, hogy a körülöttük elterülő felületeket világíthassa meg. Elég sima ügy eddig, csak az utolsó lépcsőfokok egyike rogy meg lába alatt, amire apró kiáltással reagál, és egy ugrással az emeleten terem. Ennél több nem történik.
- Azt a mocskos.. – szitkozódik kicsit, majd pördül a másik felé, és rápillant. Kicsit kivan, ha jól látja. Oké, neki is borsódzik a háta, de megindul végül, eltökélten előre. A cél az első hálószoba, aminek ajtaja előtt áll meg.
- Hát akkor.. hajrá – nagy levegő, és belöki, aztán pedig egy tátongó lyuk fogadja a padlón elsőre, ahol a padló hiányzik. És mintha valami villant volna..? megborzongva áll csak ott, mint a szentek. Oké..
Utoljára módosította:Mihálfy Adrián, 2017. augusztus 14. 00:01 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

LegLevitásabb Eridonos '17 ősz
Melissa Von
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 116
Összes hsz: 992
Írta: 2017. augusztus 14. 01:45 | Link

Eördögh Lars Tobias
Outfit

Még hogy ijesztő, ugyan már. Ez csak egy buta mese, nincs itt semmi, csak túl élénk fantáziájú emberek pletykái, akik megijedtek néhány veszélytelen bestiától... Céltudatos léptekkel indulok a ház felé, ide felé néhányszor szokásomhoz hívem megkellet állnom kideríteni merre kell jönnöm, de most már látom. Nos, nem valami ijesztő. Úgy tűnik teljesen feleslegesen jöttem el idáig, ez csak egy üres ház, amit a falusi asszonyok a szájukra vettek. Kívülről nézve inkább a diákoknak megfelelő hely arra, hogy ha nem érnek vissza takarodóra, de nem akarnak beosonni itt alhatnak. Bár biztos poros...  
Megállok az ajtóban és bekémlelek, eddig semmi, ahogy vártam. Minden további teketória nélkül besétálok, a pálcám elő vigyázatosságból közel van a kezemhez, de nem úgy tűnik, hogy kelleni fog. Milyen kár, jó lett volna egy kis kaland. Kíváncsian nézelődve bejárom az egész helyet, közben kint elkezd csökkenni a fény, amiből rájövök, ideje lenne visszamennem. Már épp indulnék is, itt úgy sincs semmi, amikor hangot hallok. Kézbe veszem a pálcám és elindulok a hang felé. Egy erősen félhomályos szobasarkában meglátok egy mocorgó zsákot. Habozva megállok a küszöbön, hát ez mi? Mivel a fojtott nyöszörgés nem szűnik újra megindulok. Letérdelek a zsák mellé, kissé fintorogva a kosztól. Nincs szorosan bezárva, ezért rövid gondolkozás után kinyitom. Meglepetten nézek szembe egy kölyökkutyával. Az eb lelkesen kezd felém mászni én pedig értetlenül nézek rá, mégis miért tette ezt vele a gazdája? Miután a padlótér feltűnik a farka, elgondolkozva szemlélem egy ideig. Azt hiszem egy crupkölyök lehet... Tovább nem igazán juttok, mert ide jön hozzám, egy pillanatig méregetjük egymást, majd hozzám nyomja a fejét. Habozva megsimogatom, nem tudom mit kellene csinálom vele. Vigyem el a menhelyre? Lenézek a barátságos zöldes-barna szempárba és ezt azonnal elvettem. Talán megtarthatnám...na, de erre biztos van szabály... Tanácstalanul nézek rá, most mihez kezdjek? Itt biztos nem hagyom. A kis crupot simogatva próbálok elfogatható ötletet kitalálni, valószínűleg emiatt nem hallom meg. a másik eb okozta zajt. Amikor valami hideg és nedves a vállamnak nyomódik meglepetten fordulok hátra. Egyenesen egy elég nagy kutyával, ijedten fordulok meg teljesen és ezzel együtt esem a fenekemre. Szerencsére a crup közben odébb ment így nem lett baja. Fokozódó idegességgel nézek hol az egyik, hol a másik állatra. Az oldalamnál álló kölyköt magamhoz vonnom, aztán kissé remegve emelem a pálcám a velem szemben lévőre. Most mégis mi csináljak? Az ölemben lévő kölyök elkezd mocorogni, aztán kibújik a kezem alatt. Enyhe hisztériával nézem, ahogy oda sétál a másik ebhez. Újfent meglepődve látom, hogy nem bántja, sőt inkább barátkozik vele. Édes Merlin, hova csöppentem? Zavartan leengedem a pálcám, erre úgy tűnik nincs szükségem. Erre a két négylábú, mintha csak jel lett volna oda sétál hozzám farok csóválva. Némi bizalmatlansággal nézek a nagyra, megmerjem simogatni?  
Végül ő maga adja meg a választ, hozzám hajtja a fejét én pedig rövid habozás után megvakargatom a füle tövét.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Andrej Scotti
Prefektus Eridon, Elsős mestertanonc


palánta
offline
RPG hsz: 110
Összes hsz: 238
Írta: 2017. augusztus 15. 00:01 | Link

Adrián


Egy kissé megnyugszom Adrián szavai hallatán. Remekül el tudja terelni a figyelmemet a félelmetes dolgok felől azzal, hogy ennyit beszél. Abszolút pozitív értelemben. Jó hallani egymás hangjait. Nagy mákom van, hogy nem egy hallgatag figurával kell itt lennem, akkor már biztosan rég egymás agyára mentünk volna.
A lelkem mélyén megkönnyebbülök, hogy végül mégsem kell átvennem még az ő holmijait is. Éppen elég nekem a sajátom. Alig várom, hogy lepakolhassuk őket egy biztonságos helyen, mondjuk a benti padlózat azon részén, ahol nem roskad össze alatta a súlytól, bár az már feltehetőleg minket se bírna ki, szóval könnyedén le lehet ám csekkolni, hogy hol vannak tuti helyek. De amúgy meg szem elől se kellene téveszteni őket, amíg fel nem térképezzük az omladozó épületet. Még csak az kéne, hogy egy óvatlan pillanatban, megmagyarázhatatlan módon keljen lába nekik. Akkor ijednék csak meg igazán... Elvégre ezek a cuccok elég fontosak nekem. Bele se merek gondolni, hogy mennyibe kerülne a szüleimnek, ha újból meg kellene vásárolniuk. Arról a kérdésről már nem is beszélve, hogy mit mondok nekik, ha az eltűnés körülményeire kérdeznek rá. Eszméletlen óvatosnak kell lennem a ma esti kalandom alkalmával. Egyszerűen túl sok múlik ezen a kis "apróságon". Elég egy rossz mozdulat, és kampec.
- A végén még csak egy szerelmespárba fogunk belebotlani, akik szintén a kastélyból szöktek ki. Milyen ciki lenne! - mosolyodom el a gondolattól. Hát, azért attól is meg lehetne ijedni rendesen, de legalább lenne egy szaftos kis sztorink az iskolaújság számára. Azzal próbálom vigasztalni magam, hogy már csak egy emelet, pár nyavalyás szoba választ el attól, hogy végre tábort verjünk a nappaliban és elüthessük az est maradék részét. Jó kérdés, hogy fogok-e, merek-e egyáltalán elaludni ezen a helyen. Bevállaljam a nem alvást a holnapi nap ellenére?
Felküzdjük magunkat a lépcsősoron. Már ami maradt belőle... Az utolsó lépcsőfokkal társamnak ugyan meggyűlik a baja, konkrétan úgy döntött szegény deszka, hogy sok év korhadás után végleg megadja magát, de kis elégedettséggel az arcomon konstatálom, hogy szuperkémeket megszégyenítő mozdulattal ugorja át a balesetforrást. Persze nem mondom, hogy előtte nem rándultam meg a kiáltásától. Az idegességtől meg eddig eszembe se jutott, hogy megszabaduljak a hátamon lifegő táskámtól, amire előtte stabilan rákötöztem a hálózsákot. Izé, mennyivel könnyebb lenne mozognom nélkülük, ha arra kerülne a sor. Mindegy, én inkább magam mellett tartom, mert mint mondtam, ki tudja, mi történik, ha egyedül marad. Belemászik egy csótány és kizabálja a finomságokat.
Fokozatosan erősödik bennem a félelem. Nem túl jó érzés, és még tűrhetően fogalmaztam. Az okát nem igazán tudom, csak tippelni tudok arra, hogy az egyre növekvő sötétség, elhagyatottság, s legfőképp a kijárattól való távolság borzongató együttese váltja ki belőlem. Szerencsére Adrián megőrzi lélekjelenlétét, neki van bátorsága belökni a hálószoba ajtaját. A tátongó luk látványa pedig viszonylag észhez térít, hiszen innen látom az alsó szintet. Óvatosan megállok a hátánál, válla mögül merve csak lepillantani. Nem szeretnék leszédülni, a biztonság kedvéért az ajtófélfában is megkapaszkodom.
- Te... is... láttad? - suttogom szavanként a fülébe a kérdést. Remélem érti, hogy mire gondolok. Vagy az a jó, ha csak én érzékeltem ezt a villanást? Lehet, hogy az ő pálcája zavart be? Az igazság kiderítéséhez le kellene oltanunk őket, de egyelőre még húzom ezt az opciót.
A legjobb lesz, ha kihátrálunk innen. Elvánszorgok valamennyi emeleti szobáig, amit csak meg lehet közelíteni. Többségük üres és remekül átlátható már a bejáratánál megállva is, úgyhogy nem igazán óhajtok beljebb sétálni. Sőt, semmi érdekes, vagy említésre méltó nincs bennük. Unalmasabb, mint hittem, mármint azért egy icipici izgalomra számítottam volna. Azt hiszem egyikünk se gondolta meg magát az alvóhellyel kapcsolatban, tökéletes lesz a nappali.
- Na jó, szerintem menjünk vissza a helyünkre. Mi lenne, ha elbarikádoznánk néhány útvonalat a lenti bútormaradványokkal? Aztán kipakolunk, meg minden - kacsintok rá a fiúra, majd elindulok lefelé a lépcsőkön, inkább párosával szedve a fokokat. Elsőként nem árt majd leporolni a parkettát alattunk, amire ugye rá akarom dobni a hálózsákomat. De a gondolkodásból egy újabb, a szemem bal sarkából észlelt villanás zökkent ki. Megtorpanok, mozdulatlanná dermedve.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Eördögh Lars Tobias
KARANTÉN


Eat the rude | helyszínelő
offline
RPG hsz: 242
Összes hsz: 3350
Írta: 2017. augusztus 15. 12:14 | Link

Melissa |


Elnyújtott nyikorgás jelenti be érkezését. Megáll a küszöbön, sziluettje kirajzolódik a félhomályban, hátával a vöröslő égnek.
- Almaszósz! - hangját visszaverik a kopott falak - szósz-szósz-szósz, küldik vissza felé a magányos szótagot. A csend utána nehezebb, mint előtte volt. Tobias súlyos-reszketős sóhajjal lép egyet, maga se tudva, hogy befele vagy inkább vissza a fényre. Bizonytalanul toporog az ajtóban. Ha bemegy és olyasmit lát, amit nem akar, akkor nem lehet onnan már visszajönni ide, erre a pontra. De ha kimegy, még van esély. Még keresheti máshol. Már lehet, hogy hazament és kutya baja.

Halk vakkantás üti meg a fülét. Felkapja a fejét és néhány széles lépéssel már a lépcsőkön rohan felfele. Szinte repül a hang irányába, lendületét csak egy idegen váratlan megjelenése töri meg. Almaszósz ott áll mellette, gazdája felé fordul s lógó nyelvvel, farokcsóválva odaüget hozzá. A fiú térdre ereszkedve átöleli az ebet, belefúrva arcát a puha bundába. Valószínűleg tele van bolhával és még ki tudja mivel, de nem érdekli, semmi se zavarja. Lassan elhúzódik tőle, de nem engedi el, kéfelől tartva a fejét alaposan megvizsgálja. Boldog, ártatlan gombszemek néznek vissza rá.
- Ne csinálj ilyet többet, megértetted? - hangja mély, szigorú, az a hanglejtés, amit olyankor használ, amikor a kutyák valami rosszat tettek. Már megtanulták, hogy erre a hangra figyelni kell.
A fiú csak ekkor méltatja figyelemre az idegent. Felemelkedik a földről és körülnéz, óvatosan kerülve a lány tekintetét.
- Mit... - kezdene neki, de bent reked a mondat további része. Észreveszi a crupot. Félve les fel rá a kis lény, kíváncsian, de tartózkodva. Tobias már nem kérdez semmit, hisz minden egyértelmű. A lány jelenléte még ugyan kérdéses, de az csupán részlet, a valódi rejtély megoldódott. Almaszósz tesz egy lépést a crup és a lány párosa felé, aztán hátranéz a gazdájára, jelezve, hogy kövesse, nincs veszély.


***
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Melissa Von
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 116
Összes hsz: 992
Írta: 2017. augusztus 15. 15:21 | Link

Eördögh Lars Tobias

Hogy kerül egy kísértetházba két kutya és én? Abszurd helyzet.
Akárhogy gondolkozom nem tudom mit kellene csinálnom velük, a kicsit ki tették ez biztos, de a nagy az már más tészta. Ő valószínűleg csak elkóborolt, biztos keresi valaki. Bár az is lehet, hogy gond nélkül haza talál. Szóval miatta talán nem kell aggódnom, a crupkölyök viszont gazdátlan...
Beletúrok a hajamba, na szép, most mihez kezdjek? Lenézek a csillogó szempárba, jó lenne megtartani, de nem ismerem az erre vonatkozó szabályokat. Mondjuk az sem biztos, hogy velem jobban járna, mint a menhellyel. Sosem volt kutyám, ergo nincs is igazán ötletem vele kapcsolatban. Már, persze, ha olyan foglalkozást igényel, mint egy eb. Nem emlékszem pontosan a crupok jellemzésére, valószínűleg nem igényel semmi extrát, de utána kell néznem...  
Fel sem tűnik, de már a nevelését és hasonlókat kezdem eltervezgetni. Miközben a leendő kedvencem visszamászik az ölembe, az ismeretlen kutya pedig elheveredik a lábamnál. Érdekes látvány lehetnénk egy külső szemlélőnek. De nem jön senki, illetve csak hosszabb idő elteltével. A hangos kiáltásra összerezzenek és visszatérek a valóságba. A lábamnál heverő négylábú felvakkant, majd fel áll. Értetlenül nézem ahogy elindul a lépcső felé. Amikor meghallom a lépteket pálcát ragadok, kíváncsian nézek arra amerre meg kell jelenni-e a hanggazdájának. Hamarosan meg is jelenik, de a kedvencén kívül mást nem érzékel. Egy-két pillanatig csak nézem a párost, aztán leengedem a pálcám. Úgy látszik, már elég régóta kereshette, szóval türelmesen várok amíg érzékel engem is. Várakozás közben megszemlélem a férfit, lényegesen idősebb, mint én. Talán egy boltos lehet, az iskolából legalábbis nem tűnik ismerősnek...
Tovább nem jutok a gondolat meneteben, mert fel áll. A félbe hagyott kérdés meglep, tényleg furcsa helyzet, de akkor is. Megsimogatom a crup fejét, aztán megszólalok.
-Nos, gondolom te vagy a gazdája.
A fejemmel a mellette álló eb felé intek. Aki kb. ezzel egy időben elindul felém. Enyhén megemelkedett szemöldökkel figyelem a néma párbeszédet.
Utoljára módosította:Melissa Von, 2017. augusztus 16. 23:12 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Eördögh Lars Tobias
KARANTÉN


Eat the rude | helyszínelő
offline
RPG hsz: 242
Összes hsz: 3350
Írta: 2017. augusztus 15. 20:06 | Link

Melissa |


A kezdeti bizonytalanság után lassan követi a kutyáját, végig figyelve a crupkölyköt. Nem mintha az olyan vérszomjas volna. Egyáltalán, a fajtája kifejezetten nyugodt. Inkább azért, mert ritkán lehet ilyen fiatal példányt látni, aminek még megvan a villás farka. Általában házikedvenc, de - mint minden kisállat - sokszor az utcán végzi. Tobiasnak lenne néhány ötlete, hogy mit lehetne csinálni az olyan emberekkel, akik kidobnak egy állatot és a sorsára hagyják.

Vet egy gyors pillantást a lányra, s bólint egy aprót. - Múlt éjszaka elkóborolt. Egész nap kerestem. - Oda se nézve, szórakozottan vakargatni kezdi a mellette álló Almaszósz füle tövét. - Valószínűleg... erre járhatott s meghallotta a crupot, így mellette maradt, hogy megvédje - halvány mosollyal lepillant az említett ebre, aki nagyon önelégülten liheg, felváltva nézve mindhármukra, mint aki sejti, hogy róla van szó. Azt nem teszi hozzá, hogy jó eséllyel ő is itt járt múlt éjjel, csak nem emlékszik semmire. Azt se kérdezi meg, hogy a lány miért maradt mellette, vagy egyáltalán miért van idekint ilyenkor. Prefektusként is nehezére esett volna vallatóra fogni. Inkább némán figyeli kettősüket, az apró kölyköt, ahogy védelemért a lányhoz símul, és a lány, bár nem tudatosan, de magához vonja és fölé magasodik.
Amit Almaszósz elkezdett, azt a lány folytatja. Egyiket sem kérte senki, egyikben sem fogalmazódik meg, hogy miért teszi. Ösztön. Az, amit állati őseinktől örököltünk, amit még emberi romlásunk sem tudott kiírtani.
- Körülbelül három hetes lehet - fejével a kis lény felé bök. Nem kérdezi meg, hogy mit tervez vele. Lehet, még nem is tudna rá válaszolni, pedig már látszik a testtartásán, az arcán, minden mozdulatában. - Hat-hét hetes korában el kell távolítani a villás farkat, s eddig szükséged lesz cruptartási engedélyre is. A menhelyen mindennel segíthetünk. - Közelebb lép hozzájuk s leguggol, de mielőtt hozzáérne a kölyökhöz, előbb a lányra pillant, kérdőn, a beleegyezésére várva. Ha engedi, megnézné a nemét.
- Nem problémás fajta, csak mozgást, ételt és szeretetet igényel. -
Csak. Csak ezt szeretné mindenki, nem? Olyan kevésnek tűnik s közben mégis minden.


***
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Melissa Von
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 116
Összes hsz: 992
Írta: 2017. augusztus 16. 23:33 | Link

Eördögh Lars Tobias

A válaszra bólintok. Hát persze, látszik mennyire hiányzott neki. Ezzel az egyik kutya kérdése megoldva, marad az ölemben lévőé. Mégis mi legyen vele? Talán tényleg velem maradhatna...
A megjegyzésre csak egy újabb szórakozott bólintásra futja tőlem. Fejben már azon gondolkozok, hogy otthon milyen fogattatást kapna a kölyök és bele férne-e az életembe. Nem tudom, mennyi időm venné el, de azt hiszem megtudnám oldani. Az első egy-két hét biztos nehéz lesz, bár abban nem kételkedem, hogy megtudnám oldani. A faluban láttam egy varázslény kereskedést, ott gondolom megtalálok mindent.
A lelkes jövőtervezésből a férfi hangja ráz fel, enyhe értetlenséggel pillantok rá. Csak három hetes? Nem túl fiatal az? Lenézek az ölemben fekvő ebre, tényleg kicsi, de ha tényleg jól mondja, akkor aki kitette iszonyat kegyetlen volt. Megsimogatom az apróság fejét, mégis ki tenne ilyet?
A következő kijelentésre visszafordítom a tekintetem és enyhe ellenszenvvel méregetem a pasit.
-Ugyan miért kellene?
A felvetés is értelmetlennek tűnik, jó helyen van az a villás farok. Felesleges lenne eltávolítani, sőt kegyetlenség. Ha megtartom ezt biztos nem hagyom, eleget szenvedett már, erre nincs szükség. A crup így is tökéletes, szóval komolyabb ok nélkül senki nem szabadítja meg tőle.
Amikor felé nyúl egy pillanatig még rajta tartom a kezem, aztán ahogy rám néz bólintok és hagyom, hogy megnézze. Érdeklődve nézem őket, vajon milyen nemű?  
Egyelőre a neme helyet az alap információkat kapom meg. Jól gondoltam olyan, mint egy sima kutya. Ez némi megkönnyebbülést jelent számomra, ezek nem teljesíthetetlenek, azt hiszem megleszünk. Nos, ezzel pedig elhatározásra jutottam megtartom.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Eördögh Lars Tobias
KARANTÉN


Eat the rude | helyszínelő
offline
RPG hsz: 242
Összes hsz: 3350
Írta: 2017. augusztus 17. 21:31 | Link

Melissa |


Almaszósz leheveredik Tobias lábához, láthatóan úgy érzi, kis védence jó kezekbe került. A gazdája hasonlóan gondolja, de azért még vannak fenntartásai. Mindig vannak. Hiába érzi a lány helyes ösztönét, azt nem látja, hogy esetleg impulzív? Kivel él együtt? Ruhái, megjelenése pénzre utal, úgyhogy valószínűleg a hely és az étel nem volna akadály. De sokszor ez nem elég. Néha nem is szükséges. Általában nem.
- Mert a törvény kötelez - megvonja a vállát, amolyan "és?"-érzést közvetítve. Persze, megérti. Ő is hasonlóan érez a csonkítással szemben, bármilyen okból történjen is. Amikor egy tompa fülű-farkú pitbullt lát, szeretné betörni a gazdája képét, feltéve, hogy egyáltalán ő tette azt vele s nem így jött csomagostól a kutya. Viszont olykor logikus magyarázat van rá. Mint most. És mivel az állat nem sérül és nem lesz kevesebb ezáltal, ezért nem is látja akadályát. - Próbáld meg így sétáltatni muglik lakta környéken. De hamar keress egy bokrot neki, hogy végezze el a dolgát, mert rövid időn belül felbukkannak a Minisztérium emberei.
Az engedélyt megkapva, óvatosan felemeli az állatot, miközben Almaszósz megjelenik a karja alatt leskelődve.
- Gratulálok, kislányod lett - közli a verdiktet és visszateszi a földre a tökmagot. Végigsimít a fején, amire lelkes farokcsóválást kap viszont. - Nem lesz baja, ne félj - felpillant a lányra, ezúttal nyíltan a szemébe nézve, s nem fordul félre fényt megszégyenítő sebességgel. Keresi a választ, amit még a lány se tud. Meglesznek ők együtt? Szeretni fogja, gondoskodni fog róla?


***
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Melissa Von
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 116
Összes hsz: 992
Írta: 2017. augusztus 18. 19:44 | Link

Eördögh Lars Tobias

Érdeklődve fordítom a fejem, hol az egyik, hol a másik kutyára, néha férfira. Nehéz megbarátkozni ezzel az egész helyzettel, kísértetház túrára jöttem, nem egy háziállatért. Egy apró sóhajjal veszem, hogy megint úgy gondolkodom, mint aki megtartja, pedig semmi tapasztalatom nincs. Lehet jobban járna mással, de azért szeretném megtartani, ha bárki megkérdezné mért nem tudnák felelni. Ám elég ránézem a crupra, hogy tudjam haza szeretném vinni. Végül is biztos találok valakit, aki az elején segít...
A gondolataimból a farok levágós megjegyzése ráz fel a gondolataimból, összeráncolt szemöldökkel nézek rá, aztán véleményt nyilvánítok. Sosem értettem miért vágja le bárki bármilyet a kedvencének, teljes mértékben értelmetlen. Sőt kifejezetten kegyetlen. Már éppen közölném is a gondolataim, amikor válaszol. Elfintorodom, hát persze a törvény. A további magyarázatra elfintorodom, érthető az ok, de bosszantó marad így is.  
-Értem...
Ha nincs más lehetőség meg kell tenni, ez van. Megsimogatom a szóban forgó négylábú fejét, miután ez megtörténik egy ideig biztos utálni fog, teljesen jogosan.  
Amikor megint rám néz és finoman jelzi, hogy megnézné bólintok. Aztán csak kíváncsian várom az ítéletet. Miután kiderül a neme egy-két pillanatig némán gondolkozom, majd felcsillan a szemem.
-Manon!
Győzedelmes mosollyal nézek rájuk, meg van a neve. Úgy tűnik nem ellenzi ezt, mert vissza sétál hozzám, megvakargatom a füle tövet. Közben újra megszólal a pasi, érdeklődve nézek fel. Meglepő módon most a szemembe néz, egy félmosollyal bólintok.
-Én is ebben bízok.
Nos, azt hiszem mától kedve van egy kis kedvencem, már csak segítség kell az első lépésekhez.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mihálfy Adrián
INAKTÍV


Adri #2
offline
RPG hsz: 30
Összes hsz: 484
Írta: 2017. augusztus 24. 11:01 | Link



     Nem csak a másik nyugszik meg attól, hogy hallja a szavait, saját maga is nyugodtabb, ha beszél, és mindenfélére kitérve fecseg össze-vissza. Sok ember él így, ilyennel, hogy ezen formában oldja a feszültségét. Persze, nem mindig, és nem mindenhol képes rá, van, amikor a nyelvét rágja, és csendben maradva gubbaszt, vagy a körmeit támadja kézfején. Mikor mi. Sokan a beszédet idegesítőnek vélik, főleg, ha sok, és láthatóan nincs se eleje, se vége. Nem volt szerencséje eddig sok olyan kalandban részt vennie, ahol tényleges és nagy izgalom hatására megeredt a nyelve, így ez ösztönös volt, és marha szerencsés, hogy a srác elviseli, és nem akarja elnémítani, legalább is, hangosan, kimondott szavakkal nem. Azt pont nem figyelte, miféle tekintettel néz rá, abban van-e erre utalás. Reméli, hogy nem.
- Jobb lett volna idejönni nappal először, akkor most okosabbak lennénk – motyogja, hogy gondolhatott volna ilyesmire is, de hát túl hirtelen, meg túl gyorsan jött a dolog. Kérhetett volna egy nap haladékot, és akkor holnap délelőtt gyors felmérték volna a terepet, elvégre, amennyire ablak helye, meg lyuk van ezen a házon, nappal még a porszemeket is meg lehet számolni a levegőben, akkora áradattal tör be a nap sugara. Ellenben most, amikor még annyit sem látnak, mi van előttük kettő centire. Aprót sóhajt csak inkább, és hagyatkozik a pálca fényére, ami nem az igazi, de legalább van. Miután hátra hagyja a csomagjait, már csak ennyije marad. Nem hiszi, hogy bárki hozzányúlna, hisz a szellemeknek nemigen kell pokróc, kaja, vagy bármi onnan, élő embernek meg csak van annyi esze, hogy ne pont itt keressen magának zsákmányt. Elvégre, a falu egész békés, itt nincsenek hontalanok, mint a fővárosban, és sok helyen, akik ilyesmi, romos helyekre bújnak be éjjel. Mindig elszomorítja a látvány, amikor ilyesmit lát, legszívesebben a mágiával mindenkinek élhető otthont varázsolna, de ez nem így működik sajnos. És nem is itt. Nem kéne félrelépni a romos lépcsőn, mert épp bambul. Ha túl is éli, hogy lezuttyan róla, félő, hogy leszakad.
- Iiii… amint épp egymás szájában vannak. Vagy.. ühm. Érted. Majd odafigyelek, hogy ha cuppogást hallok, akkor oda nemigen kell belesni. Kivéve, ha egy akvárium. Mondjuk jobban meglepne, mint két szerelmes smárolása.. – hisz nem áll távolt az ilyen helytől a tiltott romantika, vagy épp a kalandos szerelmi élet, de mondjuk egy akváriumnyi cuppogó halacska viszont fix, hogy sivításra késztetné. Ebben a házban minden halott, miért pont az lenne élő. Még azt se lehet mondani, hogy közel a kastély, és valaki ide mentette át a háziállatait. Nem lenne ennyire szívtelen.
- Ez a ház már most ki akar csinálni.. – mered haragosan a lépcső iránya felé, majd mint a bátrak, elől halad. Szerencsére nem ment ki a bokája, így még a sántítás is elmarad, egyszerű ijedtség-löket volt ez, a szíve ritmusa is normalizálódik, pár pillanatra ugyan, de az is valami. Az első szoba azonban már megugorja az ingerküszöböt, amely a para-faktor első lépcsője. A nagyobbak biztos röffennének milyen betoji alakok ők, de na.. egy sötét ház, egy apró moccanás, fény, épp elég, hogy a még ártatlan lelkiviláguk összerezzenjen.
- Aha.. azt hiszem.. – azért a próba kedvéért meglóbálja a fényforrást hordozó pálcáját, hátha csak az volt a ludas, azonban, ahogy azt remélte ettől, semmi sem történik. Nincs villanás, csak a pálca fényének árnyéka a falon. Kicsit ráncolja a homlokát a dologra, aztán leereszti a kezét, és vállat von. Lehet csak egy üvegszilánk.
- Egy pillanat. Mögöttem van asszem a fürdő, megnézem, mennyire ramaty állapotban van. Hátha valamelyikünknek pisilni kell, és talán nem kell kimenni – mondjuk nem hiszi, de hátha. Gyorsan oda is pattan az ajtóhoz, belöki, és felhorkan. A kád a helyén, de nem hiszi, hogy annak lefolyójában bármi lemenne. A wc pedig.. nos az kidőlve pihen a földön. Miért is remélt bármit? És kissé még büdös is, így inkább az orrát ráncolva zárja vissza az ajtót, és siet Andrej után. Aztán, amilyen hévvel követi a lépcsőn, úgy ütközik majdhogynem bele.
- Jó ötlet a barikád, de miért álltunk meg? Van ott valaki? – nyújtogatja a nyakát. – A fürdő amúgy használhatatlan – súgja, és afelé világít, amerre a másik bámul. Ha villanást nem is lát, sejti, hogy ilyesmi lehet a probléma.
- Lehet, hogy macska. A macskák szeme világít a sötétben – nyugtatja ismét, de azért már kicsit ő is tart attól, mi is lehet az.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

LegLevitásabb Eridonos '17 ősz
Andrej Scotti
Prefektus Eridon, Elsős mestertanonc


palánta
offline
RPG hsz: 110
Összes hsz: 238
Írta: 2017. augusztus 24. 20:25 | Link

Adrián


Szavait legszívesebben elengedném a fülem mellett, ám azok mégis befészkelik magukat a fejembe, mint holmi kártevők, hogy elhintsék bennem a sajnálkozás, önhibáztatás és egyébféle kesergés spóráit, amiken tovább tipródhatok a romos ház végigjárőrözése alatt. Még hogy tökösek vagyunk a kihíváshoz! Az se fordult meg a fejünkben, amit most Adrián mond, pedig minden normális ember ezzel próbálkozna először. Jobb lett volna idejönni nappal, hát igen... De csak nem fordulhatunk már vissza, gondoljunk csak arra a hatalmas rizikófaktorra, amit a házirend megsértésével generáltunk magunknak. Duplán kockáztatni pedig kész öngyilkosság. És egy előre leellenőrzött házban már nincs semmi izgalmas, sőt valljuk be, azért jól tud jönni egy-egy adrenalindús este. Inkább lelkendezek, hogy a fiúval jöhettem, titkon abban bízva, hogy holnaptól már azt suttoghatják a hátam mögött, hogy na, ez az Andrej fiú aztán ízig-vérig az Eridonba való, nagyon bátor, jobb, ha vigyázol vele;  jófej srác, menőarc, meg ilyenek. Ha nem is hősnek kiáltanak ki, de a közösség méltó tagjának tuti befogadnak. Nem függök majd a hátrahagyott herzbergi haverok támogatásától, hanem megismerek egy csomó új srácot. Igazából már az is szuper, hogy Adriánnal jóban lettem. Legalább egy ember már van, akivel együtt tudok lógni, ha olyanom van. Szóval ez az este nekem sokkal többről szól, mint átmenni ezen a hülye próbaszerűségen. Túl kell élnem napnyugtáig.
- Undi lenne, de szerintem nem nekünk kellene zavarba jönnünk tőle... - jegyzem meg némi gúnnyal a hangomban. Egy tátogó halakkal teli akvárium mondjuk engem is jobban meglepne, de remélem tényleg semmi furcsaságot nem látunk a limlomok közül előbukkanni. Engem azért hajtana a kíváncsiság, hogy meglessem őket, mármint hogy kik azok a szerencsések, értitek. Amíg nem tudom, hogy valóban egy átlagos szerelmespár, addig nem hagyhatom figyelmen kívül a hangokat, még ha minden jel arra utal, hogy szimpla szerelmeskedés, khm. Aztán nem tudom, ki ijedne meg jobban a másiktól, de ez már más kérdés.
Az emeleten történik, ami történik, a szobák felületes, de megnyugtató átvilágítása után visszavánszorgunk a lépcsőmaradványok felé, hogy most már aztán tényleg birtokba vegyük a nappalinak gúnyolt, koszos termet. Odafent, a furcsa villanás után megpróbáltam kifürkészni a fiú gondolatait, de aztán mindketten elengedtük a dolgot. Akármennyire is ijesztő, de az a valami már nem volt ott, amikor a fényviszonyokat változtatva próbáltunk meggyőződni arról, hogy mi voltunk-e, vagy sem.
Diszkréten felröhögök a pisi szó hallatán. Lélekben még mindig a nagycsoportban a helyem, tudom. Anya büszke lenne rá, ha megtudná, milyen igényes, udvarias ismerősöm van. Én inkább a kerti gazt választanám illemhelyül, ha már itt tartunk, s csak nyilván akkor, ha nem jön ki a cucc idő előtt egy mókás kedvű kísértet hatására.
- Jó ötlet amúgy - vágom rá biztatásként, még mielőtt megsértődne. Én személy szerint nem mernék visszamenni oda. - Remélem kibírjuk, ha nem, akkor valaki mindig őrködjön a másik után!
Remélem tetszik neki a javaslatom. Az alváshoz már inkább nem osztom ki a szolgálati időt, az is csoda lesz, ha valamelyikünk egy óránál tovább ébren tud maradni egyhuzamban. Nézéséből úgy veszem le, hogy a házon belüli dologintézést elfelejthetjük, na meg közben kis híján fellök, de szerencsém van. Aztán megint egy villanás, de az még önmagában nem probléma ránk nézve, és amint mondja, talán csak egy macska volt.
Így kerülök vissza a nappaliba, ahol csípőre tett kézzel gondolkodni kezdek. Megfogom a cuccaimat és a szoba közepére helyezem őket. Az ablakokat nem érdemes befedni, marad két széles ajtó, amik elé nem árt valami akadály. A ház stílusától idegen, valószínűleg innen-onnan idehordott bútormaradványokkal gazdálkodhatunk. Ezekből pedig nagyon kevés van. Hallottam ugyan profi védővarázslatokról, de nem jutnak eszembe, a suliban meg csak pár év múlva tananyag. Pedig milyen klassz lenne most! Marad tehát a hagyományos módszer. Jelzek Adriánnak, hogy jöjjön és segítsen fogni néhány kacatot, amivel ha csak egy bénácska torlaszt is, de összeeszkábálhatunk. Ketten talán elbírjuk a maradványokat, ha nem esnek szét a mozgatástól. Kíváncsi leszek, nem akarok leizzadni alvás előtt...
Ha minden létezőt megmozgattunk, elkezdhetek gondolkodni a továbbiakon is. Leguggolok, ujjaimmal végigsimítva a parkettán.
- Erre nem akarom ráteríteni a hálózsákom. Mivel tisztítsuk le? - tolom koromfekete ujjvégeimet a srác képébe, már ha ebben a sötétben látja rajta egyáltalán a hihetetlen koszmennyiséget.


Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mihálfy Adrián
INAKTÍV


Adri #2
offline
RPG hsz: 30
Összes hsz: 484
Írta: 2017. augusztus 25. 12:19 | Link



     Bele kell nyugodnia, hogy így kell boldogulnia, és vállalnia kell azt, hogy ma még párszor a szívroham enyhe fajtája kerülgeti. Lesz még itt izgalom, ez tény, még ha amúgy egy tök rendes, és tök csendes ház is. Mindenbe képes a fantázia belecsapni valami pluszt, valami olyan hangfoszlányt kiszúrni a semmiből, amelybe belegondolva szövögeti tovább a kis történeteket. Karja libabőrös, holott a hideg most egyáltalán nem jellemző erre a helyre, odakint is egészen kellemes volt a levegő, a ház pedig szellős eléggé ahhoz, de persze még így is megrekedt benne némi tömeg, így pár fokkal talán még magasabb is a hőérzet. Ez inkább annak hatása, amely átjárja az egész helyet. Erősnek mutatja magát, olyannak, aki nemigen retten meg az árnyékától. Persze, van benne valami, hisz nem egészen nyúl, nem remeg folyton-folyvást, de azt az aprót sem akarja kimutatni. Mintha ezzel bizonyítaná azt, mennyire illik a bátor és a merész szó alá. Nem tudja, mennyire kell tartani a másikban a lelket, ezt még nem figyelte meg, melyiküknek kell jobban a másik támogatása, annyira még nem volt éles a helyzet, hogy ez felszínre került volna. Na de majd később.. reméli, nem kerülnek semmi gondba. Főleg nem abba, hogy visszaérve kerülnek bajba, reméli, hogy megússzák láthatatlanul az egész kalandot. Szép kis álom.
- Háááát.. nem tudom. Ez olyan is-is dolog, én tuti zavarba jönnék valamennyire – ha épp nem olyat lát, amin esetleg nevet, vagy épp haragra gerjed. De ezek csak szélsőséges esetek, no meg az is, hogy rajtuk kívül itt van valaki. Kivéve a pókok. Azok mindenhol itt vannak. Bizonyára a fürdőben is, amit megszemlélt, és eltemetett. Az egyik távoli rokona ezen képek láttán biztosan csomókban tépné ki a haját, annyira szereti a rendet és a tisztaságot. Ő ezt a házat lebombázná egyszerűen. Sosem érette, mire jó. Oké, nem akar ő disznóólban lakni, de azért a folyamatos és már-már műtői fertőtlenítés szerinte sok. Főképp úgy, hogy otthoni szobájában kisebb kupi alakul ki, ha hazamegy. Szereti, mert így tudja, mi merre van, és amikor zavarja, elpakolva szintén. Szerencsére nemigen kínozzák a folyamatos takarítás fenyegetésével.
- Na, mi volt olyan vicces? – érdeklődik, mert neki elsőre nem esett le a dolog, de üsse kavics. Lehet furán ejtett ki egy szót? Megesik, hogy ha siet, elharapja egynek a végét, vagy másképp ejti, és aztán vagy tök mást jelent, vagy az egész összkép mókás, és észre sem veszi.
- Marad az őrködés. Hacsak nem vágysz arra a kissé rozsdás kádra. Kényelmesek nézne ki, ha nem lenne dzsuvás – sóhajt, mert valaha elég széles kád volt, amelyben bőven el lehet nyakig merülni, és nem lóg ki a lábujj, vagy a térd. Biztos meg lehetne oldani mágiával, de nem akar vesződni ezzel, főleg, hogy nem fürödni jöttek ide. Azt már megoldotta indulás előtt, így nem kell büdösen elviselnie a srácnak. Kész szerencse.
- Szerencsénk van eddig. Lehet nyaralnak a szellemek – vigyorodik el, miközben leérnek a lépcsőn, és megkezdik a berendezkedést. Felkapja a nemrég a fal mellé helyezett cuccait, és odahordja ő is a helyiség közepére. Eddig egészen egyszerű, és könnyed a „túlélés”, csak eztán jön a munka neheze, amely inkább azért nehéz, mert nem könnyű meglelni azt, ami egybemarad és mozdítható.
- Ó, ezt nézd! – rugdos kicsit a cipője orrával a koszban, majd már le is guggol, kapar egy kicsit, és már meg is van. Az egyikori ajtó egy szeletje, a fele, ha úgy nézzük, nem nagy, de a célnak megfelel. És annyi még egyben tartja, hogy megnyugtassa őket. Ez is a rögtönzött kis barikád részévé válik végül, ami elégedetten szemlél meg, miközben egy zsepivel próbálja ledörzsölni a kezeiről a koszt, már amennyit lehet.
- Hmm? – fordul felé, mikor épp a higiéniával gyűlik meg a baja, és hunyorogva mered az ujjára, próbálja kivenni a kosz mértékegységét. – Jaj, ne aggódj – nyitja a táskát fel és már ki is rángat egy pokrócot, amit már terít is lefele. Tipikus, fűre teríthető darab, mintha csak piknikkellék lenne.
- Ezt könnyű kimosni, pakold csak rá, nem koszos – tesz úgy ő is, és az egyik felére kirakodja holmijait, egy kis elemózsiát, innivalót, és cipőjét lerúgva helyezkedik el kényelmesen. Én készül bekapni pár gumicukrot, amikor villanás helyett kaparászás és csosszanás üti meg a fülét. Mint akibe belecsípnek, úgy fordul a hang irányába.
- Remélem ez is macska… - nyel egyet, majd, biztonság kedvéért, ismét a kezébe veszi a pálcát, és a septiben előkapkodott gyertyákat kezdi el maguk köré telepíteni. Legalább annyi előnyük legyen, hogy lássák..
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

LegLevitásabb Eridonos '17 ősz
Andrej Scotti
Prefektus Eridon, Elsős mestertanonc


palánta
offline
RPG hsz: 110
Összes hsz: 238
Írta: 2017. augusztus 25. 15:42 | Link

Adrián


- Hagyjuk - legyintek elvörösödve. Lehet, hogy csak így próbálom meg levezetni az időközben felhalmozódott stresszt. Azt fogja hinni, hogy lassan már mindenen röhögök. Valljuk be, ilyenkor nagyot tud esni az ember humorküszöbe.
Elképzelem azt a bizonyos kádat élete fénykorában, amikor még galleonok tucatjait fizették volna érte a városi régiségkereskedők. Annyira nem értek hozzá, de el kell ismernem, kifejezetten tetszetős darab lehetett egykoron. Szívesen elfogadnám felújított állapotban a saját fürdőszobámban is. És még mennyi olyan bútor és berendezés lehetett itt valaha, amelyek most egy kisebb vagyont érnének, de feltehetően már mindet elhordták, tönkretették vandál kezek, vagy holmi tolvajok pakolták ki. Ha fel is ruházták valamiféle varázslattal a házat, biztosan nem hagyta volna, hogy így kiürítsék, aztán meg behordjanak mindenféle idegen vackot, ami még ebben az omladozó állapotában is nevetségesen elüt a szobák jellegétől. Páros lábbal rúgta volna ki a rosszhiszemű betolakodókat, a kíváncsi csíntevőket, kalandor bámészkodókat előttünk. De nem tette. Csendben tűrt, mert már rég halott. Olyan szomorú... Igazán rátehetné a kezét a falu önkormányzata. Emlékszem, nálunk is volt egy lepukkadt sorház a tengernél, amit valaha raktárnak használtak, mára pedig az a település csónakháza. Ezt az épületet megkaphatnák rászorulók, vagy lehetne valamiféle kinti kollégiuma az iskolának, miután kellőképpen felújították. Miért hagyják veszni? Milyen király lenne!
- Lehet, hogy ők addig a mi hálókörletünkbe költöztek át. Afféle csere - vonom meg a vállam, de már jóval megkönnyebbülten érzem magam. - És még csontvázakat se találtunk, se vérfoltokat, se tépett ruhadarabokat.
Valósággal fellelkesülök, mire az ajtók eltorlaszolásáig jutunk. Adrián megtalálja a portól kaméleon módjára a környezetébe olvadt néhai ajtó egyik szeletét, így természetesen azt is bevonjuk az emelgetésekbe. Megpróbálom a félfára akasztani, amennyire még bírja, de inkább csak odadöntöm úgy, hogy stabil is legyen. Miután végzünk, most már végképp elmúlik a félelmem, még a fenti villanásokat is elfelejtem. A barikáddarabok ide-oda tologatása felkavar némi port, amitől tüsszentek is kettőt, majd karommal megtörlöm a homlokom. Épp ideje, hogy ledőljek. Eddig csakis az izgalommal voltam elfoglalva, de most mintha valahogy szétáradna bennem a kimerültség, kezdve a kastélytól idefele való futásig, hiszen valljuk be, az a néhány perces kinti ücsörgés nem tudta teljesen regenerálni végtagjaimat. Ez a nap felér egy extra kiadós edzéssel.
Remélhetőleg az utolsó próbatételt a porcicákban gazdag padló jelenti. Vonakodok lerakni ide bármit is, ami az enyém. Túlságosan óvom a cuccaim... Erős bennem a kísértés, hogy elmondjak egy Suvickust, de végül visszafogom magam. Nem a takarítószolgálat vagyunk, ha pedig túl nagy lesz itt a tisztaság, még gyanús lesz az egész, elkezdenek vizsgálódni, meg különben sincs kedvem mostanában háziasnak lenni, hacsak nem muszáj, mondjuk ha otthon a szüleim megkérnek valamire. Most csupán két srác van itt, akik kijöttek egy kicsit szórakozni, vagy mi. Relax.
- Hát jó - sóhajtok fel, előhúzva táskámból az én pokrócomat is. Hoztam, igen, csak nem akkorát, meg nem jön ki olyan könnyen a piszok szerintem, ezért próbálom úgy leteríteni, hogy részben fedje Adriánét. Így már kibonthatom a hálózsákot, kirakhatom a kispárnát, azt a jelképes étel és italmennyiséget, na meg tisztes távolságban a gyertyákat is. Utóbbiakat egy pálcaintéssel meg is gyújtom, most, hogy már nincs szükség a Lumosra. A varázspálcát persze még mindig megközelíthető távolságban tartom magamtól. Kilépek én is cipőmből, majd komótosan átcserélek egy kényelmesebb játszónadrágot és egy felsőt, amiben alhatok. Kissé bele kezdtem izzadni abba a koromfekete cuccba, ami előzőleg volt rajtam, úgyhogy tök jó, hogy hoztam váltóruhát is.
Mint aki jól végezte dolgát, elterülök a pokrócon. Megkérdezem a fiút, hogy vehetek-e a kajájából. Természetesen az én rágcsám is szabad préda számára, ez így szokott menni. Aztán...
- ...vagy valami kisebb állatka. Szerintem fél tőlünk, nem fog idejönni - suttogom libabőrösen. Erdőkben is gyakori, hogy mindenféle hang kísérti az ember, mi lenne velünk egy sátorban? Próbálok nem félni, pontosabban megfeledkezni a zajról, abban bízva, hogy hamarosan alábbhagy. Minden hitem az általunk eszkábált béna akadályokba vetem, mintha mindentől képes lenne megvédeni.
- Szoktál horkolni? Alvajárni? - fordulok felé.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mihálfy Adrián
INAKTÍV


Adri #2
offline
RPG hsz: 30
Összes hsz: 484
Írta: 2017. augusztus 30. 11:59 | Link



     Kicsit értetlenül pislog a másikra. Nemigen érti azt, ami most történt, és amely miatt nevetett. Nem hallott meg valamit? Nem látott? Ahh! Ez olyan idegesítő, persze, nem olyan nagy mértékben, hanem az az apró, idegesítő kis dolog, amely miatt nem lesz a vérnyomásod magas, de mégis, érzed, hogy kapar belül a kíváncsiság, és belegebedsz, nem jössz rá. Persze, nem förmed rá, nem olyan, de örülne, ha okosabb lenne. Mondjuk belelátni kicsit a fejébe, és megtudni eme titkot.
- Hát jóóóó.. de így még jobban érdekel – hátha egy kicsit könnyebben enged és talán megosztja vele, mi is volt ez. Ő annyira nem mered el a ház berendezésén, tény, hogy eléggé lehangoló, de látott már ilyeneket. Egy haverjával belógott egyszer a városhatárban álló volt lakótelepre és ott ugyan ekkora pusztulás nem, de hasonló jelen volt. Összetört székek, mondjuk két heverő egész jó állapotban volt, de amúgy minden romlott és a semmibe veszett. Talán az is olyan lesz, mint ez a ház, vagy, ahogy azt szokták, lerombolják a fenébe és parkot, vagy plázát tesznek a helyére. Azért a faluban elég furán mutatna egy pláza, vagy bármi bevásárlóközpont, de csinos part lehetne ebből. Vagy nem. Fogalma sincs, mit akarnak ezzel a házzal kezdeni, talán hagyják, hogy magától összedőljön, és akkor minden meg van oldva.
- Csoda, hogy a tető még a helyén van.. – jegyzi meg felfele pislogva, és bár biztosan vannak lyukak, vagy épp padlásról kitörő csemetefa, még mindig ott van, és nem a ház mellett, csinos halomban. Hmm. Érdekes dolog, talán az tartja ott, amit az egykori lakók mágiával odarögzítettek.
- Na az lenne szép. Aztán majd ide elhallatszik a sikoltozás, ha valaki olyan látja meg – neveti el magát, ahogy elképzelni, maga helyett egy morcos szellemalak csoszog le a klubhelyiség puffjai közé, és próbál úgy tenni, mint holmi élő. A következő szavaira azért kicsit kirázza a hideg, vagyis leginkább arra, ahogy elképzeli, hogy is mutatna az, ha egy csontváz borulna ki egy ajtó mögül, vagy érdekes foltokra kerülne rá a pokróc.
- Ennek mondjuk… lehet örülnünk kellene. Persze, izgalmas pletyka lehetne, de.. nem akarok vérfoltban fetrengeni – húzza kicsit a száját, és ő is elégedetten szemléli a művet, amit alkottak. Mondjuk.. elég hevenyészett, és nem is tartós, de ott van, és megnyugtatja a tudatot. Az övét biztosan, bár nem felejtette el a fenti estet, azonban mivel figyelme immár más irányba fordul, nem törődik vele. Csak kicsit van olyan érzése, mintha figyelnék őket.
- Egészségedre – törli meg a kezeit ő is azért, majd mikor letelepszik, a másik is pakolászni kezd. Tény, hogy nem a legjobb ide pakolni, de oda se neki, mindent ki lehet mosni, és ez csak por, semmi több. Remélhetőleg. Jó egy kis szemét is van néhol, de azokat félrelökte a lábával valamennyire. Tökéletes.
- Nem is olyan vészes, látod? – figyeli, mi hova kerül, majd amint a másik gyertyáinak fénye is felgyullad, ismét körbepillant. Így, ezen megvilágításban totálisan másképp mutat a hely, sokkalta rémisztőbb és sejtelmesebb. Kapott egy kis kísérteties hatást, amelytől jobban libabőrős lesz. És nem segít az sem, hogy barikád áll e az ajtóknál. Nem ellenzi, hogy az öltözködés után a srác a rágcsa fele nyúl, nem irigyli, azért hozta. Ő még lusta felsőt váltani, így marad, és ücsörög, miközben pár falaton nyammog. Szerencsére nem akad a torkán, amikor ismét furcsaságokat hall.
- Remélem.. mondjuk egy egér, vagy több. Azok szoktak kaparni a régi házakban – szusszan és előszedi az alvós cuccait, a trikót és a nacit, és hátat fordítva veszi át gyorsan ő is, a többit pedig a zsákba pakolja vissza, reggel még kellenek, és maradjanak addig is tiszták. Még mindig hallja a kaparászást, de inkább Andej hangjára figyel. Most kicsit ő a parásabb. De majd elmúlik, legkésőbb akkor, amikor felkel a nap.
- Nem, szerencsére. Kicsit hortyogok, de az még az a normális fajta, tudod. Beszélni sem szoktam, ha én alszok, akkor alszok, nem dumálok. És te? Egyszer egy haveromnál arra keltem éjjel, hogy kiabál. Kicsit fura volt.. káromkodott – tölt magának közben inni, és azt kortyolja. Nem fog haragudni, ha ő is ilyen, de nem tudja majd leplezni, mennyire fura lesz ez számára.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

LegLevitásabb Eridonos '17 ősz
Eördögh Lars Tobias
KARANTÉN


Eat the rude | helyszínelő
offline
RPG hsz: 242
Összes hsz: 3350
Írta: 2017. augusztus 30. 17:27 | Link

Melissa |


Figyeli, ahogy futnak odabent a gondolatok, az érvek és ellenérvek. A legtöbben így kezdik. Fogalmuk sincs, hogy nekik kell egy kisállat - vagy akár nagy -, egészen addig, amíg nem találnak egyet. A hirtelen jött zavart túllépve már minden egyértelművé válik. Akiben nem, az talán jobban is teszi, ha keres egy másik gazdát az állatnak s nem erőlteti a dolgot. Egyesek mérgező személyiségükből adódóan, vagy amiatt, mert önmagukat is csak a vak szerencse folytán képesek életben tartani, inkább ne próbálkozzanak meg vele.
Tobias figyelmesen lesi a lány mozdulatait, hanglejtését, azzal se nagyon törődve, hogy ez mennyire feltűnő vagy idegesítő. Az elnevezésre mosolyogva lenéz a lábára. Mintha kicsit takargatni próbálná megkönnyebbülését.
A névadás az első sarokkő. Azután jön a java, de ha ez megvan, akkor valószínűleg minden rendben lesz.
- Jó név - jegyzi meg. Lehet, máskor a lányt kell felkérje keresztszülőnek, és akkor a kutyák nevei nem egy hűtő tartalmát tükröznék. Bár nem szándékos, csak rájuk néz és... egyértelmű, hogy ő kicsoda. Mint ahogy most is történt. A lány nem gondolkozott sokat, a név adta magát. A crup tényleg olyan... Manon.
- Van hol tartsad? Jó az udvar, de az nem elég, naponta háromszor kell vele sétálni, s minél gyakrabban játszani. - Akkor most jöhet a vallatás. Igazából semmi köze a kölyökhöz, nem a menhelyről fogadják örökbe, nem is tőle, de valahogy úgy érzi, minden kóbor lényért felelősséggel tartozik. Vagy legalább meg kell tennie mindent, amit lehet. És azt megteheti, hogy alaposan kifaggatja a lányt, mielőtt csak úgy elengedi az éjszakában, s mégcsak a nevét se tudja.


***
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Andrej Scotti
Prefektus Eridon, Elsős mestertanonc


palánta
offline
RPG hsz: 110
Összes hsz: 238
Írta: 2017. szeptember 1. 20:02 | Link

Adrián



Egyértelművé válik, hogy ebből nem jövök ki jól. Miért akad fenn ennyire a dolgon, így aztán baromi kínos még utólag is ezen magyarázkodnom! Nincs más megoldás, mintsem hogy vegyek egy nagy levegőt, mélyen a szemébe nézzek, és a lehető legfinomabban lezárjam végre a témát.
- Tényleg semmi, csak... a pisi szó olyan váratlan volt. Ne kérdezd, hogy miért nevettem ezért - vallom be kissé szégyenkezve a dolog kínossága miatt. Remélem nem gondol hülyének, hogy ennyire rugózom a dolgon, vagy hogy egyáltalán ösztönösen elnevettem magam, hisz ahogy mondtam, tisztában vagyok az idiotizmusommal, plusz sokkal nagyobb cél most azért lobbizni, hogy ne sértődjön meg. Mert hát az emberek manapság már mindenen megsértődnek. Annyiszor, de annyiszor szívom meg. Elég csak kinyitni a számat. Általában a legrosszabbkor jegyzek meg valamit a másikról, kapásból kimondva a belső gondolataimat. Pedig ha igazán ismernének, tudhatnák, hogy vajból van a szívem, és soha nem akarnék rosszat mondani rájuk.
A tetőre eddig nagyjából ügyet se vetettem. Az igaz, hogy kívülről az sem volt a legjobb formájában, pedig a kinti sötétség igazán neki kedvezett, amikor elfedte előlünk valódi, még a mostaninál is csúnyább hibáit. De utána nem köszöntek vissza embernagyságú lukak a plafonon, amiket kiszúrtam volna a szemem sarkából, így csak abban bízhatok, hogy Adrián felfelé is tekintgetett a szobák ellenőrzése során. Biztos vagyok benne, hogy nem fog ránk omlani, elsősorban az emeleti helyiségekben fenyegetne minket ez a veszély.
Arra jöttem rá, hogy Adriánnak legalább olyan erős képzelőereje lehet, mint nekem. Megmosolyogtat, amikor elképzelem magam előtt a közösen megálmodott jeleneteket. Később már a vérfoltokat is. Nevetséges lenne, ha ennyire megszívnánk ezt az éjszakát, pedig az eszem azt súgja, hogy még a gondolatától is félnem kellene. Nagyokat bólogatok egyetértésem jeléül. Na meg elégedett is vagyok, nem is kicsit. Olyan barikádot emeltünk ketten, hogy csak na! Valószínűleg nem sokat ér, ha valaki céltudatosan be akarna hatolni a nappalinkba, de talán az egyszerűbb állatkák kedvét elvehetjük a nézelődéstől, a gyertyafény pedig a sötéthez szokott lényeket tartja távol. Az aprócska lángocskákkal szemben nagy elvárásaim voltak, hiszen általában tök hangulatossá tudják varázsolni a szobát, a sok-sok viaszkompozíció pedig még egyenesen romantikussá is tudná tenni a környezetet, ha nem ebben a ramaty nappaliban lennénk, s nem egy ilyen alkalommal. Csalódottan kell szétnézzek, hiszen ebben a fényviszonyban mindketten megborzongunk attól, hogy hova is kerültünk.
- Soha nem akarok még egyszer ilyen helyen éjszakázni - jelentem ki határozott hangnemben. Nincs az a mestertanonc, aki újra rá tudna venni, hogy az életemmel játsszak.
Mivel a nappali így nem valami pazar látvány, ezért inkább a pokrócot és az arra kihelyezett holmijainkat tanulmányozom a falak helyett. Az ijesztő kaparászásra felkapjuk a fejünket, de ahogy megnyugtatjuk magunkat, hogy a legnagyobb valószínűséggel nem eshet bajunk, szépen-lassan alább is hagy a zaj, vagy csak én szoktam hozzá olyannyira, hogy fel se tűnik. Inkább előveszem az üvegem és kortyolok belőle, na meg folytatom az evést, a frissen átcserélt öltözékemben jóval komfortosabban. A félelemtől farkaséhes tudok lenni egy idő után.
- Tudtommal nincs velem gond. Idegen helyen nehezen alszom el, forgolódom, de ennyi - nagyon örülök, hogy nem kell tartanom kellemetlen meglepetésektől. - Káromkodott? Az para. Nem lehet, hogy csak téged akart ijesztgetni? - ráncolom össze a homlokom, ahogy próbálom megfejteni a furcsa jelenség okát.
Fel kellene hoznom valami témát. A hálózsákomba bújva a kispárnámra hajtom a fejem, de még egyáltalán nem akarok aludni. Amíg nem érzem magam teljesen biztonságban ebben a helyzetben, addig jobb, ha beszélgetünk, de lehetőleg nem a tanulásról, hisz mindig az a sláger. Különben is klassz lenne, ha jobban megismerném. Féloldalasan fekve időnként az ételek felé nyúlok, hogy legyen mit rágcsálnom.
- Aztán mentek valahova nyaralni? Én már évek óta nyaggatom anyáékat, hogy utazzunk valami izgalmas helyre, de egész nyáron dolgoznak, és most már a bátyám is inkább a barátaival megy el... Otthon leszek szinte egyedül. És tudod oké, hogy amúgy a tengernél lakom, de azért máshova is vágyom néha - sóhajtok egy nagyot, miután befejezem ezt a kis merengősre sikerült információmegosztást, ami alatt remélhetőleg nem dőlt bele a párnájába a srác. Még pár ilyen mondat a részemről és esküszöm, még a végén horkolni is megtanul, hogy ne kelljen hallgatnia.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mihálfy Adrián
INAKTÍV


Adri #2
offline
RPG hsz: 30
Összes hsz: 484
Írta: 2017. szeptember 3. 15:53 | Link



     Először csak csendben figyel, pislog, majd végül nevetni kezd. Ez annyira váratlan és meglepő volt, hogy akkor se gondolt volna erre, ha kergetik. Jóízű nevetés, nem is fogja vissza magát, ahogy a másik sem, és ez így a jó. Nem az orrát húzza fel, vagy épp találja ki, hogyan vágjon vissza. Meglepő és vicces. Ez kell neki, mert ház ez a fontos, nem pedig a harag és a kötekedés.
- Bocsánat.. – nyögi ki, amikor már képes normálisan hangot képezni, és nem röfög a nevetéstől. Az amúgy is ritka dolog, szerencsére, és olyankor még jobban képes a nevetésre. – Hát ez.. a pisi szón? Máshogy nem mondhattam, vagyis lehet, de az olyan ordenálé, még ha nincs itt egy lány sem. Amúgy is, a nagybátyám azt szokta mondani, hogy h*gyozni csak a lovak szoktak.. – erre megint nevet kicsit, de már nem akkora hévvel, és hamar el is hallgat. Szegény, mármint Andrej. Zavarban van, ő meg itt nevetgél, de ez egyáltalán nem volt gúnyos, vagy sértő. Reméli, hogy nem is veszi majd annak, vagy támadásnak. Tök jól kijönnek, nem kéne egy ilyennel végképp elkaszálni a dolgot.
- Ha egyszer valaki kitakarítja, bedeszkáz pár ablakot, elég jó búvóhely lehet egy kisebb csapatnak. Szerintem. Bár lehet azok, akik kitakarítanák, nem is mernek a közelébe jönni – elmélkedik, mert hát ő nem épp a takarítás mestere, meg az sincs tervben, hogy idetelepszik. Neki tökéletesen megfelel a kastély bármely pontja, vagy épp a klubhelyiség, ahova bármikor betelepedhet, és emberek között van. Nincs arról fogalma, mennyire utálta meg a helyet a srác, ezalatt a rövid idő alatt, de ő még nem. Valahogy még mindig él benne a kíváncsiság, és lelkesedés, bár már haloványabban, mint mikor először lépett ide be. A fenti események nem sokat rontanak, hiszen nem várt sem ép szobát, sem pedig tökéletességet, az ijesztő atmoszféra viszont már más helyzet. majd pár ér múlva röhög csak rajta.
- Fáklyát kellett volna hozni, mert gondolom itt sem működik az elektronika – szusszant, és bár nem azért zavarja, mert annyira telefonozni, számítógépezni, vagy ilyesmit akar, de néha mégis csak könnyebb lenne. Vagy az, ha meglenne egy csillár csontváza, ahova felreptethetne pár nagyobb gyertyát, és akkor még könnyebb lenne a látás, és a túlélés.
- Senki sem akar, de szerintem tuti lesz kint alvós program. Vagy az erdő békésebb szélén. Mondjuk akkor én tuti beteget jelentek. Te voltál már ott? – érti az erdőre, amely elvileg tilos, és veszélyes is, ő pedig ezt az egy dolgot becsületesen betartja. Eleve ott vannak a kullancsok, amiktől halálosan retteg, és a vadabb állatokról nem beszélve. Sok bolondságban benne van, de erre nehezen lehetne rávenni, majdhogynem lehetetlen. Reméli, ezek után nem jut eszébe, hogy visszafele meg is nézzék maguknak..
- Akkor nincs semmi gáz. A padló nem nyikorog szerencsére, és nem közös ágyban vagyunk, hogy zavarjon a matrac rugózása. Én alapvetően rosszabban alszok mint mások, néha nem is sikerül, de hoztam pár cuccot, hogy ne unatkozzak – meg hát, ha a másik el is alszik, valakinek figyelni kell a gyertyákra, mert azt karácsonykor is mindig elmondják, hogy ezek miatt vannak a lakástüzek. Ők csak aludni jöttek ide, nem gyújtogatni.
- Aha. Nem hiszem, mélyen aludt, és szerintem álmodott – vonja meg a vállát, hogy szerinte mi a helyzet, hiszen nem látott a fejébe, és nem is hozta fel reggel. Nem volt akkora nagy értéke, és most sem, de jó volt megemlíteni.
- Ühm.. nem tudom, szerintem megyünk a Balatonra, mert van ott egy nyaraló, nem a miénk, rokoné, de mindig odaadja. Aztán lehet messzebbre is, nem tudom – csóválja meg a fejét, hiszen fogalma sincs, hogy mi lesz a tervük az ősöknek. Az se baj, ha otthon maradnak majd a szünet többi részében, legalább az ottani barátokkal is tud találkozni, és mókázni. Kimennek a városba, meg minden. Tökéletes.
- Én tök szívesen laknék a tengernél. Biztos nagyon szép lehet! De egyedül tényleg nem olyan jó, mint ahogy semmi sem. Csak mentek valamerre – nem ismeri a családját, sem a hátterüket, így nem tud okosabban megszólalni. Ő ülve maradt, csak a lábára húzta a kisebb pokrócot, hogy ne fázzon, és úgy falatozgat a másikkal.
- Voltál már amúgy ilyesmi helyen, mint ez? – támaszkodik meg, és úgy pislog le rá.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

LegLevitásabb Eridonos '17 ősz
Andrej Scotti
Prefektus Eridon, Elsős mestertanonc


palánta
offline
RPG hsz: 110
Összes hsz: 238
Írta: 2017. szeptember 4. 00:26 | Link

Adrián


- Hülyék vagyunk - vonok vállat a szomorú ténymegállapítás után, majd röhögök még egy utolsót a fiúval. Csak vérbe ne fagyjon, elvégre a lehető legabszurdabb helyen nevetgélünk most - az éjszaka kellős közepén. De ki nézi már az órát, és ki foglalkozik azzal, hogy mi lapulhat a falak mögött, illetve hogy mi az a rejtélyes folt ott a padlózaton. Egy idő után hozzászokik a szemem a látványhoz, ahogy a sötétet is megszokta, majd legvégül ezt a gyertyás félhomályt. Nem húzom el többé a szám, ha porcicák kerülnek utamba, még ha irritálják is a nyálkahártyám.
Egyébként nem vettem sértésnek a viselkedését. Neki lett volna oka először felkapni a vizet, de Merlinnek hála ő sem az a fajta. Igazat adok a nagybátyjának, valóban a lehető legkulturáltabban fejezte ki magát, pont ezért hatott megmosolyogtatónak a szó, és hát mindketten tudnánk mondani ezt-azt, amitől a tanárok füle kettéállna. Ki tudja, a következő csíntevésünk talán az első bagolyköves káromkodóverseny megrendezése lesz, ha nem a szinonimasoroló bajnokság. Mindezek neveit persze nagybetűvel kéretik feltüntetni, hozzá sok sörpaddal a hallgatóságnak ülőalkalmatosságul, na meg fagyival telt kupákkal a győzteseknek. Vajon benne lenne az indulásban, már ha megvalósulhatna?
- Eddig minden simán ment. Túl simán... - fordulok felé némi gyanakodással a hangomban, ahogy összefont karokkal kezdek töprengeni a stratégiánkon. Felkutattuk a szobákat, de rejtett helyiséget nem találtunk. Se eldugott kincseket, vagy épp érdekes varázstárgyakat. Ami az ijesztő dolgokat illeti, abból már akadt ez-az, de még a helyünkön van a szívünk. Halk neszezés, meg vitatható villanás, mi az. A balesetet is sikeresen megúsztuk. Tényleg ennyi lenne a kihívás? Már azért küzdök, hogy ne nyomjon el az álom. Utóbbi erős túlzás.
- Nem inkább ilyen bálféleségeket szoktak tartani? - kérdezem bizakodóan, mert hát a szívatásokat a hátam közepére kívánom, főleg most. - Mások is mondták, hogy veszélyes hely. És őőő, igen, ja - hazudom hirtelen a fiúnak, mert nem akarom, hogy azt higgye, hogy gyáva vagyok, meg különben se szeretnék sokáig azon rugózni, hogy még viszonylag újnak számítok. A fényviszonyok talán nekem kedveznek, hiszen így kevésbé látszik, ahogy elvörösödöm. Utálok hazudni amúgy, és mivel a lelkiismeretemmel máris dacolni kezdek, nyugtázom magamban, hogy távolról ránézni a fákra elég hasonló ahhoz, hogy odamenj a széléhez, beljebb pedig úgyis tilos a séta.
- Aludjunk felváltva? Kezdhetem én az őrködést, ha szeretnéd. Ébren se szoktam nagy zajt csapni, ha oda kell erre figyelnem - ajánlkozom lelkesen, de azért még szeretném, ha fennmaradnánk beszélgetni, vagy ha úgy elrohan az idő, akkor láthatjuk együtt a hajnal fényeit is akár.
- Jó nektek. Egyszer én is megnézném a Balatont. Talán jövőre lesz rá időm. De ott a nyarat leszámítva nincs is nagyon élet, nem? Aztán pár év múlva már szabadabban utazhatok, most még nem nagyon engednek el a szüleim egyedül - mesélek kissé bosszankodva az otthoni szigorról, ami azért érthető a szüleim részéről, de tudhatnák, hogy tudok én magamra vigyázni. A mostani eset az élő példa.
- Valóban szuper hely. Igazából abban bízom, hogy a gyerekkori barátaimmal, meg a volt iskolatársakkal tudok majd mászkálni. Meg jó lesz meglátogatni a bátyámat, ő Franciaországban van mesterképzésen, bájitalkutató lesz, ha minden igaz. Aztán a családom is elég nagy ahhoz, hogy vendégeskedjek itt-ott. Szóval csak lesz valami - vonom meg végül a vállam, kissé elmosolyodva az emlékektől, amikhez hasonlókra számítok az idei nyáron is.
- Nem emlékszem, te? - pillantok fel rá, kíváncsian fürkészve szemeit. Miközben azonban egy újabb falatért nyúlok, valami idegen dolgot tapintok meg, s ahogy egy villámcsapásnyi idővel később tudatosul bennem, hogy egy nagyobb pók környékezte meg a csipszes tálat, ösztönösen felkiáltok és elkapom onnét a kezem úgy, hogy annak megmaradt tartalmát sikeresen szétszórom magunkon. A pókot meg szem elől tévesztettem. Talán sikerült elhajítanom?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mihálfy Adrián
INAKTÍV


Adri #2
offline
RPG hsz: 30
Összes hsz: 484
Írta: 2017. október 1. 23:36 | Link




Komoly arccal tekint rá, még bólint is párat, majd elneveti magát. Nem sértette a szó, valóban kicsit azok, hogy elsőre belementek a kalandba, és ebbe a házba, amit lehet nem is vettek olyan komolyan a kitalálói. Lehet csak kimondták a szavakat ami után szinte már legyintettek is, hogy ijesztésnek jó lesz, had rágódjanak rajta. De nem, ő aztán nem üres gondolatnak vélték a dolgot, és halálosan komolyan vették. Mintha azzal fenyegették volna őket, hogy nagy baj lesz, de inkább a maguk kis hírneve volt a tét, még ha valóban apró is az. Vagyis az övé, mert fogalma sincs, hogy Andrej elért valamit, vagy olyan családdal rendelkezik, ahol nem is kell ismerni senkit sem, elég a nevét hallani, és máris mindenki képben van azzal kicsoda és micsoda. Ő nem ilyen, így neki kell teremteni valamit, saját magának, már ha sikerül és nem ront el végképp mindent. Most úgy néz ki, jól fog állni. Vagy kiröhögik. Ahh.
- Amúgy igen. Deeee… nem lehet mindenki normális. Mármint, úgy értem, ez még a jó értelemben kell érteni. Hogy kicsit lazábbak vagyunk, és legalább.. feltaláljuk magunkat – az egészséges keretek között. Nem akar ő durvulni, alkoholt csempészni vagy épp cigarettázni, ezek egyike sem vonzza. Előbb mászik fára, eszik málnát egy kilógó ágról, vagy rohan keresztül az udvaron. Lehet, hogy épp ez az unalmas benne, de bánja a kavics, nem akar olyan lenni, mint azok a „nagymenők”, akiknek minden második szava a „b”-betűs szó, hamutartószaguk van, és ha valami bál vagy kisebb buli akad, töklébe csempésznek lángnyelv whiskey-t. Adrián egyszerű, mint a faék, kilóg a mai normából. Szerencsére.
- Ez a kellemes csalódás, szerintem. Semmi kedvem rettegve itt ülni, persze, ha lenne valami kis kaland vaaagy izgalom, nem mondanék nemet, de.. De nekem tök jó az is, hogy idejöttünk és most jót dumálunk. Lehet béna így gondolni.. – húzza el kicsit a száját, mert fogalma sincs, hogy a másik mire vágyott, mit szeretne most, és mennyire bírja még ezen a helyen, vagy ha épp unatkozik, akkor mennyire okolja érte őt. Nem szokott nagyon ezeken fennakadni, az adott pillanatban, csak később aggódja túl, és kombinálja rosszul a dolgokat. Most nem akarja elrontani a kedvét, inkább az egyik zacsiba nyúlva húz ki újabb falatokat, és tűnteti el, hogy a kérdésre elsőre csak széttárt karokkal, és kérdő tekintettel felejen.
- Itt, vagy a suliban? – miután lenyelte, már beszél is. – Mert hát.. én ilyen házon belüli csapatépítésre gondoltam, nem hiszem, hogy az egész sulit kicipelik, persze. De asszem’ volt valami hasonló, amikor mentünk valamerre. Vagy az még a régi sulimban..? Ajh.. – vakarja meg a feje búbját, hogy ha most vesszővel ütnék, akkor sem tudna pontos választ adni, de hát megpróbálta. Az totálisan belefér, hogy egyszer csapatoltól sátorozzanak az év végén már igencsak kellemes éjszakákon, de hogy meg is történik-e, azt nem tudná kitalálni.
- Hát én még nem voltam.. meg ne is akarok. Olvastam hogy miféle lények élnek ott, meg.. amilyen gyökér tudok néha lenni, én úgy eltévednék, hogy a következő életemben sem találnék ki onnan. Deee… te láttál bent valamit? Vagy csak kamu, hogy mik vannak ott? – dől előrébb, mert ő nem feltételez ebben semmi lódítást, és élménybeszámolót sem az első betűtől az utolsóig, de azért pár infó nem árt, mert lehet az erdő is csak olyan, mint ez a ház. Csak a híre rossz. És a pírt sem veszi észre, hála a fényeknek. Nem épp a legjobb megfigyelő.
- Jaj nem vagyok álmos még, de ha aludni szeretnél, nyugodtan. Szerintem meg nem kell felváltva, nincs itt semmi, ha meg valami hang van, akkor fel fogok kelni, és ha gáz van, szólok – biztosítja a másikat arról, hogy nem kell aggódnia, ha mindketten alszanak, akkor sem fog semmi sem történni, hiszen hamar észleli, mint valami jó házőrző. Már ha fog aludni, ez még kérdéses.
- Neked is jó, meg nekem is. A tengert látnám én meg szívesen. Majd egyszer cserélünk, és te mész oda, én meg a tengerhez – nevet kissé, mintha ez olyan egyszerű lenne. Bár ki tudja, eljut oda tuti, Andrej meg hamarabb a Balatonhoz, mint gondolná, az kicsit kisebb táv.
- Háááát nemigen, jól tudod. Jó, télen, ha befagy a tó, és erős a jég, akkor sokan mennek korcsolyázni, fotózni. Amúgy a népszerűbb helyeken etetik a kacsákat, meg sétálnak. Teljesen nem hal ki, mert hajóznak, horgásznak, de kisebb strandok néptelen, nagyon ritka, ha valami büfé egész évben van, és az inkább kocsma szokott lenni.. Szóval ja, az igazi élet a nyár ott, de az a kevés idő is olyan hangulatos, hogy.. hogy nem is tudom. Megvan a maga varázsa, mint egy tengerpartnak. Ha majd jössz, szólj, és lemegyek én is, és megmutatok pár helyet, meg kilátót. A Balatonig utazhatok egyedül is akár, bár tuti elkísér majd valaki, de ott csak vonatoznom kell, nem nagy cucc – vonja meg kissé a vállát, mert ment már strandolni a szülei nélkül, de azért egy-két nagykorú testvér volt velük – Az én családom kicsike, itt élnek az országban inkább. Legjobban otthon vagyok, de biztos jó lehet itt-ott nyaralgatni. Mindenki a tenger közelében lakik, vagy szét van szórva a rokonságod a világban? – önt magának közben inni, és nagy kortyokkal tűnteti el az italt. Nem is vette észre, hogy ennyire szomjas, de nyilván az a bibi, hogy sokat beszél, a szokásosnál többet. Csacsog szinte.
- Mi voltunk pár lepukkant panelban, nem aludni, csak fotózni. Meg volt családi ház is. Jó hozzájuk meséket kitalálni, és abban tuti nincsenek szellemek csak hajléktalanok elvétve. Ők mondjuk mérgesek, ha odamegyünk.. – húzza el a száját, mert elég szomorú az egész tény.De mire bármit mondhatna, csak egy kiáltás töri meg a csendes, amire ő is összerezzen, sőt még egy aprót kiált is és nagyokat pislog. Nem látott semmit ami kiválthatta.
- Mi.. minden oké? Harap a chips..? – pislog még mindig, miközben lekezdi összeszedni. Semmi nem veszhet kárba és a pokróc tiszta.
Utoljára módosította:Mihálfy Adrián, 2017. október 2. 00:04 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

LegLevitásabb Eridonos '17 ősz
Benzsay Gergely
Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Boltosfiú | Watts Védelem <3
offline
RPG hsz: 66
Összes hsz: 149
Írta: 2019. október 31. 20:21 | Link

Petya
Október végén, este
Pulcsi

Mei valami iskolai banzájon van, ahova mehettem volna én is, hát a kutya nem nézett volna ki onnan, főleg, ha vad maszk alá rejtőzöm, de én inkább kihúztam magam a dolog alól. Nem hazudtam, csak azt mondtam, hogy sok a tanulni valóm, mert Bianchi prof egy nehéz részt adott fel, és még van vele dolgom. Ez igaz is, csak éppen menet közben elmegy az egész tanulástól a kedvem, és az ablakon át látom, sőt hallom is, ahogy a biciklim értem sír. Így hát hogy, hogynem, eljutok oda, hogy először csak kimegyek, ellenőrzöm a gumikat, kicsit áttörölgetem, aztán, mivel már nem esik, egyszer csak azon kapom magam, hogy fent ülök, és tekerek. A kapucnim a fejemen, a kedvenc egyenpulcsim van rajtam, szóval Mei nem mondhatja, hogy lélekben nem vagyunk együtt, és csak hajtom a járgányom.
Az összes utcát végigjárom, de még nem érzem úgy, hogy elég volna, még mennem kell egy kicsit, és ha már itt a halloween a nyakunkon, hiszen már csak pár nap, akkor végül is, miért ne? Egy ideje már szemezek ezzel a hellyel, de eddig még nem kíséreltem meg bemenni. A kísértetház. Sok pletyka kering róla, hogy mi is ez a hely igazából, hogy mi az eredete, hogy miért hívják kísértetháznak. Viszont egyedül bemenni... talán hülyeség. Mégis, valahogy úgy vonz. Az épületet nézem, és érzem, ahogy az izgatottság átjárja a testem. Tudni akarom, hogy mi van bent, de mi van, ha nem jövök ki? Már látom is magam előtt, ahogy a csöpp kis chibike szétveri a hullámat, amiért tanulás helyett kinyírattam magam. De ha most nem megyek be, akkor sosem fogok. Akkor nagyon gyáva leszek, és vissza se merek jönni majd ide.
Nézem az épületet, és gondolkozom, hogy vajon mit kéne tenni. Talán jöhetne valaki. Akkor tuti bemennék. Addig meg csak a biciklimbe kapaszkodva nézem a helyet.
Utoljára módosította:Benzsay Gergely, 2019. november 5. 21:40 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Csepreghy Péter
Diák Eridon (H), Színjátszós, Másodikos diák


a Pösze Petya
offline
RPG hsz: 79
Összes hsz: 255
Írta: 2019. november 5. 15:02 | Link

Benzsay Geri
én pulóver

Éppen piromániám oltárán szeretnék áldozni, amikor egy mellettem, bringán elsuhanó alakra leszek figyelmes. A cúg az irányába ránt, és meglepetten pislogok egyet, majd egy másodikat. Tik-tik. Hallani szinte, ahogyan mesefigura módjára teszem mindezt. Nem sok varázsdiák bicajozik rajtam kívül a suliban, ezért a nagy meglepettség. Hűvös van már és sötét is, de még annyira későre nem jár, hogy bajba kerülhetnék miatta. Vagy csak nem jut el az agyamig, hogy mennyi is lehet az idő. Lenézek kezemre, amiben éppen hogy elhalálozik a gyufám, utolsó füstjeit a világba lehelve. Kelletlenül húzom el ajkaimat, ahogyan konstatálom; már nem látom koszos kis körmeimet, és szinte teljesen sötét lett. Öregember módjára mormogok egy-két szitokszót, majd farmernadrágom balhátsó zsebébe nyúlok, ahonnan előveszem a pálcámat.
- Lumos – mondom ki magabiztosan, az esti hűs levegőbe engedve fehér leheletemet. A gondosan kidolgozott rózsafa pálca végén megjelenik az apró láng, és így megvilágítom a fűbe hajított biciklimet. Hideg kormányára markolok, és felsegítem a vizes földről. Kezemben még mindig pálcámat szorítom, hogy tudjak magam elé világítani – igen, az én paripám világítása persze ma romlott el. Felülök rá, de fel is pattanok, ahogyan a jéghideg bőrüléshez ér a hátsóm, ezért nagyot sóhajtok, majd jobb tenyeremmel a kormányvéghez szorítom a pálcát, úgy indulok el az ismeretlen után. Immáron állva tekerve.
Csípős és hideg utazásom majdnem a hírhedt kísértetháznál ér véget. Mégis ki jön ide ilyenkor? A Halloween itt köszönget még a sarkon cinkosan összekacsintva velem, és én szűz kislány módjára nézek zavartan egy irányba. Biztosan itt van ő is. A bringás haver. Néhány tekerés még, és meg is pillantom a másikat, aki mellé odaparkolok a semmiből. Ugyanúgy a bringámmal combjaim között, a sötét égboltba meredve.
- Te be mersz menni oda? – töröm meg köszönés nélkül a csendet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

LegEridonosabb Eridonos 2019 - tavasz/nyár
Benzsay Gergely
Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Boltosfiú | Watts Védelem <3
offline
RPG hsz: 66
Összes hsz: 149
Írta: 2019. november 6. 09:34 | Link

Petya


Nem hittem volna, hogy van még rajtam kívül valaki, aki itt biciklivel közlekedik. Pontosabban, aki biciklivel közlekedik és fiúból van, mert tudom, hogy Lili mindenhova a türkizkék bringájával suhan, amikor szembe megyünk egymással, mindig pacsizunk. És egyszer láttam, hogy Ricsit is megpróbálja rávenni, hogy biciklizzen vele, de a végén sétáltak. Én pedig úgy csináltam, mint aki nem látott semmit, pedig láttam, eléggé rendesen, de megvan az ára a hallgatásomnak.
Most viszont itt van még egy biciklis, és már ettől egyből jobb kedvem és persze kevesebb bűntudatom lesz, szóval örömmel fordulok felé, és nem tudom nem azonnal a pulóverét vizslatni. A mosolyom már szinte vigyorrá fajul, ahogy a mellkasa felé bökök.
- Eléggé király a pulcsid!
Meg szerencsés az, akinek valóban van egy olyan nője, akire ez igaz. Én szinte elolvadok mindig a ténytől, hogy Mei az enyém, és nem akarom, hogy másé legyen. Ő a tökéletes társam, és, ahogy a srác felé fordulok, ő is láthatja, hogy nekem is hasonlóan jó pulcsim van. Imádom ezeket, egy csomó ilyen van, az utóbbi időben meg még jobban ráálltam arra, hogy olyanokat vegyek, amelyek mind a kettőnkre igaz.
- Hát…
Azért most itt menőzni kéne, nem? Mert hát idősebb vagyok egy pár évvel, szóval nekem kéne a nagy és okos félnek lennem, aki azt mondja, hogy be, de nem megyünk be, mert nem illik. Helyette viszont csak ránézek az épületre, majd vissza a göndör hajú srácra, akivel eléggé hasonlítunk, már ami a hajunkat illeti, meg a játékszenvedélyünket. Mintha az öcsém lenne. Jelzem, hogy szívesen elcserélem rá az ikerhúgaimat. Most jön a kamaszkor és az őrültek háza.
- Menjünk be együtt!
Maradjunk annyiban, hogy egyedül nem, de ketten együtt azért már a helyzet. Több szem többet lát, több fül, többet hall. De mindenekelőtt kinyújtom felé a kezem.
- Gergő vagyok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 ... 8 ... 16 17 [18] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa