30. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa

Oldalak: « 1 2 3 [4] 5 6 ... 14 ... 21 22 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Leroy Lasch Gergely
INAKTÍV


Elhagyott a Dzsházmin
offline
RPG hsz: 136
Összes hsz: 1955
Írta: 2013. május 18. 19:39 | Link

Biaa


Az eső szinte már szakad, dörög az ég és villámlik. Nagyon reménykedem abban, hogy nem fog belém csapni a villám, még sosem történt meg velem, sőt, a közelemben egyszer sem csapódott be olyan izé. Vajon milyen érzés lehet? Fáj, vagy nem lehet érezni semmit... hát, nem akarom megtapasztalni.
Mivel elázott a cipőm leveszem azt és mezítláb folytatom az utam. A lábam már sáros és fázik. A rajtam lévő ruhák teljesen átáztak. A hajam is vizes, így belelóg a szemembe. A kísértetház felé vezető úton egy lélekkel sem találkozom, csak egy cica sétál el előttem. Rá is ijesztek, tök jó érzés. Ekkor azon kezdek gondolkodni, hogy egyáltalán valaki észre vette-e, hogy kilógtam az iskolából, vagy fel sem tűnik senkinek. Mindegy is, addig jó, míg nem keres senki, legalább egyedül lehetek. Amint megérkezem a kísértetházban megállok egy pillanatra és végig mérem a helyet. Pont ott akartam egy évvel ezelőtt aludni, amellett a deszka mellett. Aztán jött Lola és hazavitt. Milyen ártatlan voltam még akkor, most meg... Felsétálok az emeltre és odaülök az ablakhoz. A térdemet felhúzom és lehunyom a szemem. Sírok. Végig gondolom azt, amit e pár nap alatt elkövettem. Olyan bunkó és paraszt voltam mindenkivel, de most már nem szabad levennem ezt az álarcot. Ha már feltettem magamon hagyom egy ideig. Titokban pedig majd sírok. Szép kilátások, mit ne mondjak.
Ekkor bevillan az a kép, mikor meghaltak a szüleim, aztán a nagymamám temetése és végül Loveday halála. Még jobban könnyezni kezdek. Én ezt már nem bírom elviselni, olyan sok rossz történt velem. Janeyék pedig... lett egy gyerekük és úgy érzem mégis őt szeretik jobban, mert az ő vérük. Én pedig egy szerencsétlen kisfiú vagyok, aki csak azért került hozzájuk, mert máshoz nem tudott menni. Istenem, olyan szerencsétlen vagyok.
Ekkor hangokat hallok, valaki közeledik. Kinyitom a szemeim és hátra nézek. Nem kelek fel, mert semmi kedvem hozzá. Ha egy gyilkos lenne itt akkor sem, hisz nem tudnék védekezni. Ám egy kutyát pillantok meg, utána pedig egy lányt Biancát. Tudom, hogy azt mondta, hogy nem akarok senkit sem látni, de neki kifejezetten örülök. Végig hallgatom azt, amit Bia mond, ám nem reagálok semmit. Csak felkelek és megölelem. Ebben az öleléseben érezheti, hogy még mindig mennyire szeretem és hogy szükségem van rá.
 - Beszélhetnénk? - kérdezem és leülök az ablakhoz, majd magam mellé invitálom.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Puha haj ~ Varázslatos tábor 2013 <3
Bianca Charlotte Shanes
INAKTÍV


(:
offline
RPG hsz: 106
Összes hsz: 796
Írta: 2013. május 26. 00:27 | Link

Geri

Az ölelés, melyet a fiútól kap, meglepi. Nem azért, mert idegen neki a tette, csak valahogy nem ilyen szokott lenni. Eddig, ha megölelte, abban volt némi boldogság, valami pozitívum, a mostani azonban tele van negatív érzelmekkel. Izmai egy pillanatra megfeszülnek, és kényszerítenie kell magát, hogy a feszességén enyhítsen. Szerencsére Gergő nem láthatja, ahogy a rémület kiül az arcára.
Tény, hogy nem váltak el szépen, de barátok maradtak, és ez neki sokkal fontosabb, mint a sérelmek, melyeket talán egy kicsit eltúlzott. Igyekszik rendezni az arckifejezését, nem szeretné még ezzel is rontani a láthatóan amúgy sem rózsás helyzetet, és amikor elválnak egymástól, bólint egy bátorító mosoly keretében.
- Persze.
Reméli, hogy a beleegyezése után indulhatnak is, de Gergő visszaül. Ez annyira nem tetszik neki, hiszen nagyon közel van a vihar, a villámlásokat szinte azonnal hangos, hosszú dörgések követik, melyektől akaratlanul is megborzong. Imádja a vihart, a pusztítást, mégis valahogy a dörgéstől magától retteg.
Kicsit összehúzza magán a kabátot, és lassú léptekkel közelebb araszol a fiúhoz, nincs ínyére ez a hely, ha a crup nem szökik el, nincs az a pénz, amiért ő ide beteszi a lábát. Lenyelve a szavakat, melyekkel rosszallását kívánta kifejezni a hideg és a kosz miatt, helyet foglal vele szembe, felhúzva a lábait, komolyan nézve vele.
- Hallottam, hogy a tanári kar ördögűzést tervez.
Térdeit átölelve aggódással teli kíváncsisággal pillant rá. Nem érti, mi történt Gergővel, mivel ő nem ilyen volt és ez tényleg megijeszti. Szeretne sok mindent kérdezni, de most az lenne a legjobb, ha először a fiú beszélne, addig ő is rendezi a gondolatait és összeszedi a kérdéseket, titkon reménykedve benne, hogy idővel még a vacsorát is elfogadja és meleg helyre mennek, itt elég ijesztő.


Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Jeremy Hunter
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 24. 12:37 | Link

A kiscsoport
sötétedés után

A vizsgaidőszak már elkezdődött és sokan teljes stresszben élik a napjaikat, amin én személy szerint határozottan jól mulatok. Vicces elnézni, mennyit kínlódnak. Pár tantárgyból már túlestem a nagy megmérettetésen, eddig kitűnő eredménnyel - mily meglepő. Engem inkább a jövőév aggaszt, amikor nem féléves hátránnyal indulok majd, hanem tényleg a többiekkel együtt kell haladnom, csigatempóba. Mit fogok én akkor csinálni, amikor ezek a csökevényes agyúak még tizedjére se fogják felfogni azt, ami elsőre is tisztán érthető volt? Muszáj lesz kitalálnom valamit, ha épp ésszel akarom átvészelni a tanévet! Bármennyire is utálom beismerni, azért kicsit hiányzik az egyetem, ahol gyakorlatilag teljesen szabad kezet kaptam és néha szinte nehéznek, kihívásnak éreztem a tananyagokat.
Egyébként az ok, amiért most komótosan baktatok le a faluba, magamban a jövőmet latolgatva, rendkívül egyszerű. A mostani nagy "stresszben" és "hajtásban" valaki kitalálta, hogy némi lazításképp csináljunk egy kiruccanást a faluba és éjszakázzunk a szellemházban. Már aki elég bátor... vagy botor hozzá. Kíváncsivá tett a dolog, érdekel, vajon tényleg megcsinálják-e, és ha igen, akkor mégis mi lesz ott, a dolog kiderítésének legegyszerűbb módja pedig az, hogy én is elmegyek. Sosem voltam bulikon, legfeljebb a tiniregényekből tippelhetem meg, mire számíthatok, így határozottan vannak fenntartásaim a dologgal kapcsolatban, mégis győzött a kíváncsiság. Amúgy nem tudom ki az ötlet gazda, talán valami Blanka, de egyáltalán nem vagyok benne biztos. A pletyka csak úgy elterjedt, főleg az alsóbb évfolyamokon, és sokan igazából komolyan se vették a dolgot, mások pedig tényleg képesek voltak megijedni a gondolattól, hogy egy lepukkant házban éjszakázzanak. Nevetségesek... Ha még az erdőről lenne szó, megérteném őket, de aligha fognak élve felfalni a szörnyek a falu határán lévő sokat megélt épületben. Mindenesetre kíváncsi vagyok, kik bukkannak majd még fel itt.
Némileg a megadott időpont előtt, még a nap utolsó sugarai által kísérve lépek a házba, ami egyelőre üres. Nem sokat bizonytalankodom, fölmegyek az emeletre és úgy helyezkedem, hogy ne legyek látható az újabb érkezők számára. Amíg nem tudom kik lesznek itt, jobb ha titokban tartom a jelenlétem, így könnyebb meglépni, amennyiben meggondolnám magam. Jelenleg én se láthatom a lenti embereket, de tökéletesen hallok, ami nekem bőven elég. Ha valaki megindulna esetleg fölfele a nyikorgós lépcsőn, nemes egyszerűséggel bebújok az egyik szobába a sok közül, remélve, hogy nem pont oda fognak benyitni. Amennyiben mégis, úgy teszek majd, mintha csak erre kószáltam volna.
Hozzászólásai ebben a témában
Blanka Carson
INAKTÍV


Blani, Blanesz^^
offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 361
Írta: 2013. augusztus 24. 13:29 | Link

Mindenki
Sötétedés után

Még mindig nem tudom felfogni, hogy nekem jutott eszembe ez az ötlet és többen csatlakoztak hozzám, szóval már nem tudom visszacsinálni, kivéve, ha nem megyek el. Igen, ez lesz a legegyszerűbb. Senkinek nem fog feltűni, hogy nem vagyok ott. Várjunk csak, van egy apró bökkenője a dolognak. Én szerveztem, ezek után, hogy nézne ki, ha pont én hiányoznék?
~Bátorság Blanka! Bátorság!~
-Marcipán! -szólitottam meg kicsi aranyhörcsögömet, miközben beadtam neki a mai vacsoráját.-Nem jönnél el velem? Tudod, csak Emmát ismerem abból a társaságból, persze lehet, hogy eljön olyan is aki nem jelezte, de bevallom, egy kicsit félek. Lehet, hogy nem is fogjuk jól érezni magunkat, vagy lehet, hogy valaki idióta elkezd ijesztgetni minket és az elején lelépünk. Ki tudja?! -aggodalmaskodok, majd elkezdem simogatni Marcipánt. -Úgyhogy kérlek, gyere velem! -győzködöm. Előveszem a kis kefét és elkezdem kefélni a szőrét. Kiveszek pár jutalom falatot is, hát ha ezekkel sikerül levennem a lábáról! Miután végeztem a kényeztetés sorozatával felöltöztem egy normális, utcai ruhába és összepakoltam azokat a cuccokat amik elengedhetetlenek egy ottalváshoz. Mindenféle muris dolgot! Felkaptam a hátizsákomat a vállamra és begyömöszköltem Marcipánt a kis farmerdzsekim zsebébe. Zseblámpával indultam útnak. Már sötét volt!
~Biztosan jó ötlet ez?~
Mindegy most már nincs visszaút, mert itt állok a szellemkastély bejárata előtt.Belépek a helyiségbe és látom, hogy még senki sincs ott.
-Hahó! -kiáltok bátran. -Van itt valaki? -kérdezem már kevesebb bátorsággal és talán túl erősen szorítom közben szegény kicsi Marcipánt.
Hozzászólásai ebben a témában

-Egy idióta vagyok.
-Nem Papa. Csak ember.
Ivy A. Ives
INAKTÍV


Zöld Poszáta
offline
RPG hsz: 66
Összes hsz: 233
Írta: 2013. augusztus 24. 19:17 | Link

Midenki

Alig érkeztem meg az iskolába máris rosszban sántikálok. Naná. De mi rossz van egy kis esti sétában, na ugye, hogy semmi. Ezt gondolom én is, ahogy baktatok, na jó inkább sunnyogok a Kísértetház felé. A portrék susmorogtak valamit egy találkozóról ma este, szóval azt hiszem itt a helyem kirajzolva. Velem slattyog Éjfél a macskám, aki az órákon és a mosdón kívül mindenhová velem szokott jönni. Hát épp egy ilyen érdekes estéből hagyjam ki? Még csak az kellene. Már benn vagyok, pár percce, de azt hiszem vagy én értem ide elsőnek, vagy eleve nem jött el senki sem. Lassan, pásztázni kezdem az első helységet ebben a koromsötét házban. Sehol egy teremtett lélek.

~...Most aztán szép kis slamasztikában vagyok, ha nem tudok feltűnés nélkül visszajutni a suliba nekem lőttek...~

Ahogy így agonizálok magamban egy kiáltás üti meg kintről a fülem, egy lány hangja lehet, legalábbis innen úgy hallom. Úgy döntök nem felelek neki. Éjfél ezalatt elindul felfedezni a házat, neki a sötétség sem akadály. A mázlista, ha jól látom épp egy lépcsősoron lépdel felfelé. Én viszont inkább óvatos léptekkel, hogy senki ne vegyen észre kiiszkolok a velem szemben lévő hátsóajtón, majd hátra sem pillantva visszasurranok az iskolába. Amikor be érek a biztonságot jelentő falak közé meg sem állok házam közös helységéig, ahol csodák csodája Éjfél már vár rám az egyik fotelben üldögélve.
Utoljára módosította:Ivy A. Ives, 2013. augusztus 28. 13:42 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"...Ne félj, csak Élj!..."
Bajai Emma
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 70
Összes hsz: 256
Írta: 2013. augusztus 25. 23:36 | Link

Mindenki

Még az iskola épületén belül voltam, és pakoltam össze a holmijaimat az ott alváshoz. Nem viszek magammal sok dolgot, és azt is csak egy kis rongyos táskába süllyesztem bele. Áfonya lép a lábamhoz.
 - Nem! Te nem jöhetsz velem! Itt kell maradnod! - jelentettem ki, amint megsimiztam a buksiát. Újra visszatértem a pakoláshoz, majd a hátamra vetettem a tatyóm.
 - Na, akkor ideje indulnom! - mondtam magamnak, és a macskának egyszerre. Ez valami biztatás féle akart lenni, hogy induljak. Végre erőt vettem magamon, és nagy léptekkel elindultam. Aztán rájöttem, hogy inkább lopakodnom kéne, mert mégis csak tiltott helyre megyek tiltott időpontban. Amikor végre a város azon részére értem, ahol a Kísértetház is található, akkor kicsit megtorpantam.
~Biztos, hogy én ezt akarom? ~ ekkor egy lány kiáltása hasította végig a csendet. Ismerős volt, de a védekezés céljából inkább belebújtam a sűrű gazba, és a fűszálak között kukucskáltam ki. Éppen ki akartam egyenesedni, hogy közöljem vele, hogy itt vagyok, amikor egy másik lány hang is hallatszott. Óvatosan lépkedtem a bejárat felé, hogy senki észre se vegyen. Ekkor megpillantottam Blankát, és rögtön felkaptam a fejem.
- Blanka te vagy az? - kérdeztem, mert a sötét miatt nem voltam benne biztos. Kicsit közelebb lépkedtem hozzá, és amikor már nagyon biztos volt a dolog, akkor barátságosan megöleltem. - Reménykedtem benne, hogy lesz valaki ismerős is itt! - mondtam, ugyanis én a festményektől tudtam meg a hírt, de azt már nem tudták megmondani, hogy ki lesz ott.
~A portrék szereplői olyan számító alakok!~ morgolódtam magamban.
- Van itt még valaki! - válaszoltam, és bementem a házba, hogy a másik női hang forrása után nézzek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Az élet nem egy zenelejátszó, ahol tudsz választani,
Hogy mit akarsz lejátszani, hanem egy rádió,
Ahol élvezned kell azt, amit játszanak."[/
Desmond Hill
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 27. 23:03 | Link

Marcell

Hát, az eddig itt töltött úgy... három hét alatt még nem volt szerencsém ahhoz, a lehető legjobban fel tudjam mérni a terepet. Igaz, hogy az iskola minden pontját bejártam már, mindent a lehető legjobban kielemeztem, és értékeltem, de az épületen kívüli, és még attól is távolabbi helyszíneket fel tudjam térképzeni. Így, egy nagy kérdőjel díszeleg a "térképem" azon részén. Mindenesetre, én tökéletesen ki vagyok békülve az eddig begyűjtött tudásommal az iskola iránt, de, mint mindig, most is hív a kalandvágy. Ezt szempontul véve, talán nem a rellonban kellett volna kikötnöm, de amint szóba elegyedek valakivel, tökéletesen lehet látni, hogy vérbeli sárkány vagyok, aki nem tántorodik el egy kis kihívástól, netalán tán felfedezéstől, kutatástól. Nem rám vallana. Kiskoromban is több gond volt velem, hiszem mentem mindenfelé, minden idegen tárgy, idegen hely a birtokába ejtett, és nem engedett, míg meg nem néztem azt a helyet közelebből is. Ezek alapján mindenki egy szófogadatlan "betyárnak" titulált, anyámék meg is küzdöttek velem, de rendesen. Na, de most őszintén, melyik gyerek nem olyan, aki, hogyha lát valamilyen érdekeset, akkor nem érdekli, hogy éppenséggel el is veszhet, csak megy, és megnézi? Szerintem csak azok ilyenek, akiket gyerekpóráz által neveltek fel. Mivel a mostani világban már ilyeneket is feltaláltak, hogy a gyerek, még csak véletlen se tudjon megszökni, és hagyja figyelmen kívül, hogy már méterekre elmászott a tömegben csődülő szüleitől. És ezek után jöttek a gondok, amikor több napon keresztül nem mentem haza, mivel az elég furcsa neveltetésnek köszönhetően többször elszegődtem otthonról, és leltem békére, igaz, hogy csak pár nap erejéig. Fogalmuk se volt, hogy merre lehetek. Általában egy barátnál húztam meg magam, de többször elő fordult, hogy a természet lágy öle hívogatóbb volt, mintsem egy barát, aki meleg otthonnal, jó társasággal van megáldva. Mivel az én családom még csak véletlen se volt ilyen. Nem foglalkoztak velem, de amikor nem voltam ott mellettük, és pár napon belül kerültem haza, akkor több órán át tartó fejmosást kellett végighallgatnom. Így talán hálás lehetek az őseimnek, hogy betuszkoltak ide, és még csak véletlen se kell azt hallgatnom, hogy hol voltam már megint, mért nem mentem haza, mért nem szóltam nekik, és a többi, és a többi... Na, de ennyit is a gyerekkoromról. Most a jelenben járunk, és, hogy őszinte legyek, már nem is az iskola védelmet nyújtó épületében, hanem attól távol, már, lassacskán Bogolyfalva előtt koptatva a földet. Fogalmam sincs, hogy mikor is hagytam el az épületet, de az biztos, hogy már, lassan tizenöt perce sétálgatok. Hiszen körülbelül ilyen távra lehet az iskola Bogolyfalva kapujától, mihez odaérve, az engedelmesen tárul fel előttem, én pedig nem zavartatva magamat, annak macskaköves útjára lépek. Eddig csak annyira volt szerencsém itt járni, amíg a vasútállomástól az iskoláig nem értem. De, most, hogy már itt vagyok, alkalmam nyílik arra, hogy minden kis zugát felmérjem, és, talán még az angolok jó szokásából eredően be is ülhetnék egy jó csésze teára. De, ez most nem az a pillanat, amikor meg kéne bújnom egy épületben, és várnom, hogy eltűnjön a fejem felől a nap. És, hogyha már itt tartunk, a tűzgömb már lemenőben van, így gyéren megvilágítva a falucska minden utcáját. És a régi, istenverte házakat. Mivel, ami előtt most ácsingózok, az pontosan ilyen. Régi, elhagyatott, koszos... pont nekem való helyiség. Így, széles mosollyal az arcomon vágtázok be, majd folyosóról folyosóra járva alaposan szemügyre veszem a házat. Szerintem számíthatnak rá, hogy többször meg fogok itt fordulni.
Utoljára módosította:Seren E. Weaver, 2013. szeptember 15. 22:11 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kováts Marcell
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 28. 10:45 | Link

Dededesmond Hihihill


Míg véle életem, minden óra csoda volt, minden perc egy drága emlék, nem feledem el...
Ez az egyik kedvenc mesedalom a sok közül, annyira magával ragadó a szövege... És hogy ezt miért is énekeltem? Nos, kitaláltuk Lallával, hogy ma mesenapot tartunk, régebben sokszor csináltunk ilyeneket. Szóval a ma be kellett öltöznünk annak a mesehősnek, akire legjobban felnézünk. Én Herculest választottam, mert őt nagyon-nagyon imádom és tetszik, hogy bátor és ő is a mese elején kicsit furcsa, de végül menő lesz. Remélem velem is ez fog történni. Lalla egy krumplinak öltözött be, a Toy Story-ból. Azt is szeretem, de Pán Péter és a Hercules sokkal jobb!
Tehát reggeli után azonnal felöltöttük a jelmezünket és különösebben nem zavart minket az, ahogyan a diákok bámultak ránk, sőt, csak engem láttak, ám én vidáman szökdécseltem ki Lallával együtt a rétre. Ott játszani kezdtünk, bújócskáztunk, meg fogócskáztunk. Mivel hamar kifáradok, olyan egy óra után bementünk és megebédeltünk, majd következett a szokásos délutáni alvás. Valamiért nem tudtam sokáig aludni, egy óra szundi után kipattantak szemeim és már mentem is tovább játszani. Igazán örülök, hogy Lalla nem halt meg, mióta mindennap együtt lógunk egyre jobban van, csak egy gond van... én már nem érzem jól magamat vele. Igen. igen természetesen jó vele játszani, de inkább Ellel bújócskáznék, bár ő nem biztos, hogy benne lenne. Mintha már nem szeretném annyira Lallát mint eddig, úgy érzem eltávolodtunk és ni... nincs... nincsen rá szükségem. Ezt még magamnak sem merem bevallani, mert imádom őt és nem szeretném elveszíteni. Csakhát... lehet eljött a búcsú ideje? Nem is tudom...
Vacsora után természetesen következett a fogmosás és az alvás, ámde a jelmezemet nem vettem le, mert imádok abban lenni. Nos, éjjel fel is kéltem, olyan fél tizenegy körül, valamiért mostanában sosem tudok aludni. Felhúzom a kis mamuszkám és már el is indulok. Ha nem tudok szundizni mindig járok egyet, akkor általában elálmosodom. A kastélyban kéne maradnom, de valamiért ki szeretnék menni az iskolából. Bár most már késő, itt vagyok kinn, sikerült meglógnom az épületből. Kissé hideg van és mamuszban nem olyan jó sétálni. Hamarosan már Bogolyfalva macskaköves utcáin lépkedem, senki nincs már kinn, kicsit félelmetes így gyalogolni. Az lenne a legjobb, ha visszafordulnék és... húha! Ez milyen régi háznak tűnik! Állapítom meg magamban, mikor már a falu határánál járok, egy házacskát pillantok meg, ami tök nagy és úgy néz ki, mint egy romhalmaz. Végül belépek, most már még jobban félek... Elindulok a lépcső felé, megyek rajta pár fokot, de rossz helyre lépek és bumm, leszakadok. Hangosan felordítok fájdalmamban, a lábaaaaaaaam!
Utoljára módosította:Kováts Marcell, 2013. augusztus 28. 10:45 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Desmond Hill
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 28. 11:22 | Link

Marcell

Továbbra se értem, hogy, tulajdonképpen mit is keresek már kint az iskolán kívül. Nem tudom, hogy mikor hagytam el a szobámat, de még csak azt se, hogy kiléptem volna az épületből. Na de minden rejtélyes kezdetnek csak jó vége lehet. Így nem tétovázok sokat, hiszen már a Bagolyfalva felé vezető kis ösvényt koptatom. Nem tudom, hogy milyen helyszínekkel fogok összefutni, de biztos vagyok benne, hogy nem csak holmi mindennapi unalmas boltok vannak errefelé. Na nem mintha most rá lennék szorulva akármilyen boltra is. Sokkal inkább valamilyen izgalmas helyszínre vágyok, ahol egyedül lehetek, és töprenghetek azon, hogy hogyan is tudnék innen megszökni. Igaz, hogy az eddigi iskoláim közül ez a legjobb, de továbbra se tudom elképzelni, hogy itt maradjak, és több évet húzzak le itt. Valamiért nem tűnik valósághűnek. Sokkal inkább tudom elképzelni az életemet Las Vegasban, esetleg attól távolabb, Los Angelesben. Mivel itt, Magyarországon nem látok annyi lehetőséget a nagybetűs életre, mintsem kint, ahol minden második sarkon felajánlanak neked filmszerepet, modellkedést, háttértáncos, esetleg énekest. Tapasztaltam már hasonlót, bár az még London utcáin volt. De, merem feltételezni, hogyha Londonban történnek hasonló "csodák", akkor a nagyobb városok is előszeretettel kínálják az igazán hasznos munkákat. És, szerintem az arcomból tökéletesen meg tudnék élni, modellkedés, vagy színészet terén. Annyira meg még én se vagyok hülye, hogy ne tudjak megtanulni egy komplett szöveget. Bár, sokan így gondolják, de nagyon mélyen elrejtve van egy intelligensebb, okosabb Desmond, aki éppen feltörőben van. Vagyis csak lenne, hogyha a bunkó, vérbeli rellonos nem állná útját. Mit ne mondjak, elég nagy harc van keletkezőbe a viselkedésemet figyelembe véve. Hiszen minden bunkónak van egy jóságos énje, aki néha úrrá lesz a személyen, de, akarva-akaratlan visszatér az eredeti személyisége. Pedig a rellonoson kívül talán egy eridonos, esetleg navinés bújik meg bennem. Na jó, a navine az talán túlzás, hiszen én sokukkal ellentétben nem vagyok visszahúzódó. Ezért tartom inkább esélyesnek a piros házat, ahol a kalandvágyó, kicsit bohókás, jókedvű személyek bújnak meg. De, amint már említettem, még nem tört belőlem elő ez a személy. Majd talán, idővel...
Végül, mikor a város határában megpillantok egy lepukkant, elhagyatott házat, széles mosoly ül ki az arcomra, és behatolok a házba. Mindig is vonzottak az ilyen helyek, és, jelen pillanatban nem találok egy indokot se arra, hogy mért ne menjek be. Hogy sötét van? Igen, az már biztos. De még ez se tántorít vissza. Merem feltételezni, hogy a prefektusok se járkálnak csak úgy ki, ezért biztos, hogy senki nem fog itt keresni egy árva személyt se. Úgyhogy, ez tökéletes búvóhely, és legalább kicsit egyedül lehetek a gondolataimmal összezárva. Mivel, mindenkinek kell egy kis nyugalom, amikor egyedül van, és senki nem parancsol neki, vagy utasítja olyanra, amit nem akar végrehajtani. És a jó kis csönd jó sokáig el is tart, bőven van időm arra, hogy járassam az agyamat a szabadulásom gyanánt, de egy mélyről jövő ordítás töri meg a nyugalmamat. Értetlenül pillantok magam elé, majd rászánom magam, hogy utána járjak. Eddig csak simán ültem a fal mellett, és bambultam, de most, hogy társaságom akadt, ez felkeltette az érdeklődésemet. Zsebre vágott kézzel közelítem meg a hang forrását, amit pár perccel később meg is pillantok. Vagy, inkább akit? Hát, ezek szerint tévedtem azzal kapcsolatban, hogy nem fog senki utánam járni. De, a kis méretéből, és a jócskán fiatalabb ábrázata arra enged következtetni, hogy nem perfektussal van dolgom. Hanem egy gyerekkel...? Mit ne mondjak, elég furcsa társasággal áldottak meg. De ahelyett, hogy tovább rágódok a kis srác kilétén, közelebb araszolok hozzá, és kiszabadítom a lépcső fogságából.
- Mit keresel te itt? -teszem fel neki az igazán egyszerű kérdésemet, majd helyet foglalok a pár lépcsőfokkal fentebb. Nem tudom, hogy ezek után mennyire bízhatok meg ebben a lépcsőben, de nagyon ajánlom, hogy ne szakadjon le alattam.
Utoljára módosította:Seren E. Weaver, 2013. szeptember 15. 22:21 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kováts Marcell
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 28. 12:32 | Link

Dededesmond Hihihill


Próbálok gyorsan sétálni, mert olyan érzésem van, mintha valaki követne, tudom, ez tök ciki, de egyszer láttam egy horror filmet és abban is pont sötét volt és elrabolták benne a kisgyereket. Utálom az olyasfajta filmeket, nincs is értelmük, csak arra való, hogy a kicsiket - mint engem - megriasszák. Sok benne a vér és fúúúúj... Igazából apa nem is engedte meg, hogy meglessem azt, dehát hajtott a kíváncsiságom, pedig én szófogadó gyerek vagyok, kivéve mikor nem. Például István bácsi megtiltotta az éjjeli járkálást, ám ha nem tudok magammal mit kezdeni, akkor inkább feltérképezem a kastélyt és környékét, mintsem az ágyamban maradjak. Mikor felkeltem még Lalla sem feküdt mellettem, akivel beszélgethettem volna. Ha otthon lennék biztosan nem mertem volna elhagyni a szobámat, különben anyáék nagyon mérgesek lettek volna rám. Viszont István bácsit nem igazán érdekli mit csinálok, és ezt ki is használom. Igen, ez nem szép dolog, tudom jól, de melyik gyerek nem csinál tiltott dolgokat? Azért én sem vagyok kivétel...
Szóval azért nincsen teljesen sötét, a lámpák azért adnak egy kis fényt, örülök, hogy itt nem fáklyák vannak, azokat utálom. Szinte minden egyes percben hátrafordulok, csak azért, hogy megbizonyosodjam arról, hogy nincsen senki mögöttem. Mesélték már nekem: Bogolyfalván is vannak gonosz varázslók, akik elrabolják a gyerekeket, én nem akarok közéjük kerülni. Otthon mindig az eltűnt kölykök fejét a tejes dobozra tették, sokan voltak.
Hamarosan egy elhagyatottnak tűnő épülethez érkezem, legszívesebben elszaladnék, de valami azt sugallja, hogy menjek be. Nem rajongok az ilyen helyekért, nagyon félelmetesek, főleg éjjel. Kinyitom az ajtót, ami nyikorogva tárul fel, belépek, majd be is csukom azt. Halkan és lassan közeledek a lépcsőhöz, közben pedig próbálok szétnézni, ám olyan sötét van, hogy még az orrom hegyéig sem látok el. Végül megérkezem a lépcsőhöz, csak pár lépcsőfokot megyek, eljutok kb. a közepéig, majd bumm, beszakadok. Hangosan felordítok, annyira fáj a lábam, le sem tudom írni. Mivel nem vagyok papírvékony beszorulok, legszívesebben kiabálnék, ám tudom, senki nem hall meg. Észreveszem, ahogyan valaki közeledik felém, hajaj, itt a véééég, viszlát világ! Ámde az a valaki nem bánt, hanem kiszabadít és pár lépcsőfokkal fentebb helyet foglal. Én megpróbálok utána menni, csakhogy annyira fáj a lábikóm, hogy meg sem tudom mozdítani. Kicsit erőlködöm, végül feladom és nagy nehezen felhúzom magam a fiúhoz, mintha valami kígyó lennék. Nagyon közel ülök a fiúhoz, a vállunk már összeér, nem tagadom, félek. Az biztos, ha a körülmények nem ilyenek lennének, tutira nem ülnék ilyen közel mellé, megtartanám a tisztes távolságot. Nos, ami azt illeti ő is kissé flegma, furcsán nézek rá, majd megszólalok:
 - Szeszeszebben is memegkérdezhetnéd, memelessleg kököszönöm a sesesegítséget, mimivel tutudnám meghálálni? - kérdezem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sarah Hudson
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 28. 13:03 | Link

A csipet-csapat

~Végre valami izgalmas is történik velem!~
Ez volt az első gondolatom, amikor ma délután végeztem az összes teendőmmel és meghallottam, hogy valami buliszerűséget szerveznek a faluban. Rögtön tudtam, hogy nekem ott a helyem, hiszen imádom az embereket és az összejöveteleket. Persze lehet, hogy nem túl szerencsés úgy kezdeni az első évemet, hogy rögtön tilosban járok, de hát az ember egyszer fiatal és egyszer kell azt kiélveznie.
Az a hír járja, hogy nem lesz ma vége ennek a mulatozásnak, hanem az izgalom kedvéért ott is alszunk a Kísértetházban. Ez az ötlet különösen tetszett és biztos vagyok benne, hogy nagyot fog dobni a hangulaton, ha majd az éjszaka közepén ücsörgünk egy elhagyatott házikóban és esetleg meghallunk kintről valami neszt. Tényleg jó buli lesz!
A készülődéssel most nem töltök olyan sok időt, mint szoktam, mert már hajt a kíváncsiság, hogy induljak. Így hát egy gyors zuhany és fogmosás után, felkapom az előkészített ruháimat, gyorsan összedobálok néhány kelléket egy oldaltáskába és már indulok is.
Az úton egy kicsit bajban voltam, mert sajnos fogalmam se volt, hogy merre kell menni, de a falusi emberek nagyon segítőkészek voltak és pontos eligazítást adtak a házikó hollétéről.
Amikor odaértem, teljes csend várt, és ez egy kicsit megrémisztett. Lehet, hogy csak engem akartak megszivatni és nem is lesz itt semmiféle buli...? Ha tényleg így van, akkor ez nagyon kínos lesz.... Mindegy, azért inkább bemegyek, hátha már ott vannak a többiek. Így hát összeszedtem minden bátorságomat és beléptem a rozoga ajtón.
A sötétben semmit nem láttam, így hát előrenyújtott kezekkel kezdtem el tapogatózni, amikor hirtelen belementem valakibe.
- Jaj, bocsi! Ne haragudj, csak nem láttalak -mondom a lánynak és gyorsan hátrébb lépek. Csak akkor veszem észre, hogy nem egyedül van. - Öhm.. sziasztok! Ti is arra a bulira jöttetek?-
Akkor úgy tűnik mégis lesz itt valami és nem lettem átverve. Mondjuk én nem ilyen síri csöndre számítottam, de hátha még ők is csak most érkeztek.
- Ja, amúgy Sarah vagyok - mutatkozok be, majd odaintek a lányoknak.

Utoljára módosította:Seren E. Weaver, 2013. szeptember 15. 22:25 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Desmond Hill
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 28. 13:12 | Link

Marcell

Mikor megpillantom a város határában elhelyezkedő, eléggé lepukkant házikót, széles mosoly terül el az arcomon. Szerintem nem is kell több indok arra, hogy mért lépek be. Köztudott, hogy imádom a régi helyeket, ahol biztos, hogy nem fog senki megzavarni. Mert hát, kétlem, hogy a perfektusok csak úgy kijárkálnának az éjszaka kellős közepén, hogy megnézzék, van-e valaki a "kísértetházban". Mert hát, igazán kísértetiesen hat az épület. Sehol egy bútor, maximum olyan, ami már el van rohadva. A falakról már rég lepergett a festék, esetleg a tapéta. Az ablakoknak csak a helye látszik, az ajtók ki vannak szakadva a helyükről. Kétlem, hogy akárki is szeretne egy ilyen helyen lakni. Bár, hogyha felújítanák, biztos pofás kis lakást hoznának össze belőle, de, szerintem addig jó, amíg a mostani formájában van. Nem kell mindenből lakható házat kreálni, hagyni kell, hogy néhány az eredeti állapotában pompázzon, és bűvölje el az embereket. Mivel, az ilyen házak teljesen a birtokukba vesznek, és nem engednek addig, amíg fel nem térképezem minden kis zugát. Nem véletlen, hogy anyámék bosszankodtak, hogy milyen egy rossz kölkük van, sosincs otthon, mindig csak lófrál, vagy egyedül, de általában a hülye haverjaival. Most úgy őszintén, mit várnak egy kamasz tinitől, aki, nem mellesleg fiú, és még több gondot hoz a házra? Szerintem nekik is voltak olyan dolgaik, még az őskorban, ami miatt az őseik halálra aggódták magukat. Vagyis, a mi esetünkben egyáltalán nem aggódtak, csak utálták, hogyha nem tudnak szemmel tartani. Mit ne mondjak, igazán furcsa szülőkkel voltam, és vagyok is megáldva. Csak így, hogy ide kellett költöznöm, legalább nem kell a sok baromságot hallgatnom, és minden este az oktatásukat figyelemmel követnem. Itt szabad ember vagyok, azt csinálok, amit akarok, még a szabályok se tarthatnak vissza. Mindig is pártoltam azt a mondást... hogyha minden szabályt betartasz, minden jóból kimaradsz. Teljes mértékben így van. És, ugye ezt a rellonosok is figyelemmel követik, nem csak én. Sokan vagyunk szabály szegőek, és, hogyha ezeket a személyeket egy házba teszik... hááát, akkor a tanároknak főni fog a fejük, az egyszer biztos. Hát még a perfektusoknak, akik nem tudnak nekünk parancsolni. Mindannyian, akik itt vagyunk, szabad emberek vagyunk, nem kötelességünk betartani a szabályokat. Hogyha pedig kirúgnak érte? Hát, akkor ez van... legalábbis, én így fogom fel a dolgokat. Az már más tészta, hogy sokan térden csúszva mennének a dirihez, hogy ugyan vegye már vissza őket, többet nem csinálnak ilyet, bla bla bla. Hülyeség... úgyis csinálni fogják. Hogyha egyszer elkezdik, akkor jön a következő szabályszegés, és így tovább. Velem is így volt. Legelsőnek egy békés kisgyerek voltam, aki minden egyes pontot betartott, még az íratlan szabályokat is megjegyezte. Most meg már azt se tudnám megmondani, hogy hány pontból áll az itteni szabályzat, nem, hogy fel tudjak belőle sorolni akár egyet is. Az lenne már az igazi luxus. Na meg, hogyha majd egy olyan ember fogja nekem elhalandzsázni, akit, legalább egy kis mértékben is, de tisztelek, akkor azt mondom, hogy oké, és talán fontolóra veszem a dolgot, miszerint a rám vonatkozóakat betartsam. De így, hogy egyik tanár se érdemelte ki nálam ezt, hát még nem az igazgató... így elég húzós a helyzet. A lényeg, hogy ne kapjanak rajta. Amíg képes vagyok úgy véghez vinni a dolgokat, hogy ne gyanúsítsanak engem, addig jó. Na meg, hogyha egyen rajtakapnak, akkor is, mi van? Legelsőnek nem fognak kirúgni, maximum a nem tudom hányadik szabályszegés után.
Mikor meghallok egy közelről jövő ordítást, felkapom a fejemet, és bamba ábrázattal meredek magam elé. Egy ideig gondolkozok, hogy utána járjak-e a dolognak, majd, miután tisztáztam magamban a dolgokat, felpattanok a földről, és elindulok a hang felé. Hamar meg is pillantom a kisfiút, aki éppenséggel rossz helyre lépett a lépcsőn, és sikeresen beszorult. Egy ideig csak bámulok rá, majd megközelítem, és segítek neki, hogy, még csak véletlen se törjön el a lába. Mivel hát, nem valószínű, hogy olyan kényelmes pozícióban van, ami jót tenne a lábának. Mikor épségben kijut, pár lépcsőfokkal fentebb helyet foglalok, és felteszek neki egy igazán egyszerű kérdést. De, amikor erre válaszol, csak felnevetek, és magam elé meredve adok rá választ.
- Akkor megkérdezem szebben... egy kisfiú miért van itt éjnek évadján? Ilyenkor már rég fellőtték a pizsit, nem? Legalábbis, én ilyen korban már nagyban az ágyat nyomtam. Nem kell semmivel meghálálnod... -zúdítom rá kérdések százait, majd választ adok az ő kérdésére is. Nem tudom, hogy mért gondolják azt sokan, hogy meg kell hálálniuk azt, hogyha egy ember szívességet tesz nekik.
Utoljára módosította:Seren E. Weaver, 2013. szeptember 15. 22:32 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kováts Marcell
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 28. 17:20 | Link

Dededesmond Hihihill


Ki nem lenne oda egy lerobbant házért, ki nem menne be? Nos, azt hiszem erre egyértelmű a válasz, így hát én is belépek. Mivel itt nem igazán van fény, nem látok semmit a házból, viszont el tudom képzelni. Nem nagyon vannak bútorok, azt hiszem mindenhol pókháló van, igen, sikeresen átsétálok egyen, pfúúúúúj... Mindegy, haladok tovább a Herculeses jelmezemben és a kis mamuszkámban, nem épp erre alkalmas. Pesten is volt sok ilyen elhagyatott ház, ám oda nem engedtek el a szüleim, szerintem érthető miért nem tették. Az osztálytársaim odajártak bandázni, nem értem, hogy nem féltek ott, egyedül... húú... én itt most egyenesen rettegek, mindjárt bevizelek.
Felsétálok a lépcsőn, ám nem jutok túl sokáig, a közepén leszakadok, bumm, az egyik lábam beszorul, a másik pedig nem, egyáltalán nem kényelmes ez a pozíció, fájdalmamban még fel is ordítok. Segítségért kéne kiabálnom, de ezen az elhagyatott helyen nem igen található rajtam kívül élő ember, azt hiszem... úgyhogy szépen maradok. Próbálok kiszabadulni, nos, nem igazán sikerül, hiszen a fájdalomtól alig tudok megmozdulni. Hajaj, mindjárt hisztizni fogok. Már nekikezdenék a sírásnak, mikor lépteket hallok. Megrémülök, talán eljött értem a zsákos bácsi?! Sokat hallottam már róla, azok a sztorik nem voltak túl jók. Befogom a számat és próbálom lassan venni a levegőt, félek. Látom, ahogyan egy ideig csak néz rám az emberke. Lehet azon gondolkodik, hogyan raboljon el? Neee... végül felém közelít, jaaaaaaaaj... neneneneeeeeee... ám ekkor segít nekem és kihúz onnan, olyan gyengén, ahogy csak tud, el ne törjön a lábam. Rámosolygok, majd értetlen fejet vágok, az emberek általában csak akkor segítenek, ha cserébe adsz valamit, sajnos most nálam nincsen csoki, a francba, ezt megszívtam! Próbálok felállni és megközelíteni a fiút, ám ez nem sikerül, annyira fáj a lábikóm. Ezért nagy nehezen felhúzom magam hozzá és olyan közel ülök hozzá, ahogyan csak tudok, ha történik megint valami tudjak belé kapaszkodni, vagy elbújni a háta mögé. Ki tudja? Lehet még eljön a zsákos ember? Ekkor a fiú olyan hangnemben kérdez tőlem, ami egyáltalán nem tetszik, ezért meg is szólom őt, úgy, ahogyan Davidet. A srác felnevet, így hát én is elmosolyodom, úgy tűnik nem voltam túl meggyőző.
 - Sésésétálni indultam, mememert nenenem tutudtam aludni. - vallom be. -Rereremélem nenem kököpsz be. És te, mimit keresel itt? - próbálok odahajolni a füléhez, kisebb-nagyobb sikerrel, még így is magasabb nálam.
 - Szeszeszerinted itt vavan vavalahol a zsázsákosember? - kérdezem alig hallhatóan.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Desmond Hill
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 28. 17:47 | Link

Marcell

Szerintem elég indok az a bemenetelre, hogy lepukkant kis viskó, ami igazán felkelti az érdeklődésemet. Mindig is szerettem egyedül lenni az ilyen helyeken. Megnyugtatóan hat rám, és bőven van elég időm arra, hogy gondolkozzak. És ugye, jobbára egyedül is tartózkodok itt, mivel, ki lenne rajtam kívül olyan elvetemült, aki éjjel bejön ide? Szerintem már minden diák alvásra hajtotta a fejét, főleg így a vizsgaidőszak beköszöntével. Örülnek, hogyha a sok tanulás közt időt tudnak szakítani az alvásra. És ugye nincs olyan, aki képes lenne bőven tíz után még mindig a tankönyv felé görnyedve a fejébe vésni a tantárgyakat. Na igen, ezért rosszak a vizsgák... nem lehet tudni, milyen kérdéseket tesznek fel, hogyha pedig megkérdezed az egyik háztársadat, jobb esetben el is mondja, de hasznát nem veszed. Mindig változtatják a kérdéseket, így nincs két egymás követő év, ahol ugyanazok a kérdések szerepelnének azon a bizonyos lapon. Körülbelül öt, vagy még annál is több év után rakják be ugyanazt a kérdést, mivel akkor már nem áll fent annak a veszélye, hogy utána jársz, és addig nem hajtod álomra a fejedet, amíg be nem gyűjtöd a kérdéseket. Mivel, felesleges. Kétlem, hogy bárki megjegyezné azokat a vizsgakérdéseket, amit bő öt évvel ezelőtt írt. Hogy őszinte legyek, az előző iskolámból, a vizsgaidőszakból egy kérdés se maradt meg. Na jó, ez talán annak is köszönhető, hogy, maximum két vizsgára mentem be, de arra se tanultam egy szót se, így csak bambultam ki a fejemből. Ilyenkor többen elolvassák újra a kérdést, hogy összehordjanak valami hülyeséget, hátha kapnak rá, legalább egy pontot. De én még arra se vettem a fáradságot. Egyszer elolvastam, aztán fel is hagytam a próbálkozással, mondván, hogy nekem úgyse sikerülne. Na, és ilyen hozzáállással, biztos, hogy nem is fog soha. Pedig, most már igazán bele kéne húznom, hogyha nem akarok még húszéves koromban is az elsőbe járni. Így is elég gáz a szitu, mivel, mondhatni én vagyok a legidősebb elsőéves, de ugye ez az "áthelyezésnek" köszönhető.
Hosszas gondolatmenetemet egy ordítás töri meg, melynek forrását pár perc tétovázás után meg is lesem. Elég meglepő fordulat ez, hiszen mindenre számítottam, csak egy, körülbelül tíz éves fiúcskára nem. Hogy mért? Mivel, amikor én ennyi idős voltam, már rég aludtam, és másnap reggel hétig, jobb esetben nyolcig ki se nyitottam a szememet. Bár, a mostani fiatalok igazán kiszámíthatatlanok. Ezt figyelembe véve, talán még se kellene ennyire meglepődnöm a jelenlétén. Na, de szerintem azt a vak is látja, hogy kicsit sincs kényelmes pozícióban, így a "megmentésére" sietek. Nem telik sok időbe, mialatt megszabadítom a lépcső fogságától, és ezután a művelet után elfoglalom méltó helyemet a pár fokkal efeletti lépcsőn. Hangos röhögés hagyja el a torkomat, majd választ adok a kérdésére.
- Nem köplek be, mivel amúgy se tudnálak kinek. Nyilván nem normál diákként vagy számon tartva, ezért biztos, hogy nem csapnának ki. Hogy én mit keresek itt? Nyugalomra vágytam, hogy egy kicsit ki tudjam szellőztetni a fejemet. És az idő elrepült felettem -válaszolok halvány mosolyt erőltetve az arcomra. Kicsit furcsa a szitu, hiszen nem mindennapi dolog az, hogy egy tíz éves kisfiú akar engem kérdőre vonni. Na, de mostantól ezt is a normális időtöltésekként fogom felcímezni.
- Hidd el, öcskös, nem létezik zsákos ember. Ezzel csak a kisgyerekeket riogatják. Itt az egyetlen veszélyforrás, ami jelen van, az én lehetnék. De tájékoztatlak, hogy egy ujjal se foglak bántani. -felelem immáron széles vigyorral pásztázva arcát.
Utoljára módosította:Seren E. Weaver, 2013. szeptember 15. 22:38 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kováts Marcell
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 28. 20:12 | Link

Dededesmond Hihihill


Nos, vannak kényelmes pozíciók, de amiben én vagyok most nem tartozik közéjük, talán nem kellett volna felmennem a lépcsőn, sőt, egyáltalán be sem kellett volna idejönnöm, annyi veszély leselkedhet rám. Legközelebb rámszakad a plafon, vagy mi? Fájdalmamban - jó hangosan - még fel is ordítok és próbálok valahogyan kiszabadulni. Leírni nem tudom mennyire fájdalmas, mióta itt vagyok egymás után jönnek a balesetek, hol belefulladok a vízesésbe, hol csak simán elesek... Nem vagyok túl szerencsés, sőt egyenesen szerencsétlen vagyok.
Mikor meglátok a távolban egy alakot kissé elfog a félelem, mi van, ha csak rosszat akar? Sokat hallottam már a zsákosemberről, bár nála nincsen zsák. Szóval az az ember elrabolja a gyerekeket és kitudja mit kezd velük. Próbálok nem segítségért kiáltani, az biztos csak rontana a helyzetemen. Végül a fickó magától segít nekem kiszabadulni, húúú, lehet, hogy ő Hercules? Tök menő lenne, volt egy olyan jelent a filmben, ahol a főhős megmentett két kisgyereket, akik beszorultak egy nagy szikla alá. Miután kisegít onnan, ő pár lépcsőfokkal feljebb helyet foglal, így követem, bár lassabban. Jó közel leülök hozzá, majd ő megszólal olyan stílusban, ami egyáltalán nem tetszik nekem. Megkérem arra, hogy ismételje ezt meg sokkal szebben, ő nevet egyet, majd megteszi azt.
 - Akkor jojó... Háháhát nenem csacsacsapnának ki, de Mamamarkovits István bábábácsi mémémérges lenne rám, amiért éjszaka jájárkálok, ő a rokonom. - árulom el a srácnak. Pedig általában a legtöbb diák erre már rájött, ő biztosan új, ezért nem tudja. Sokan kérdezgetnek a vizsgával kapcsolatban, de én sem tudok náluk többet, úgyhogy olyankor megrázom a fejem és megyek tovább. Miután válaszol a kérdésemre felteszek neki egy újabbat jó halkan, mert azt hiszem itt még a falnak is füle van, ő vigyorogva válaszol, mire én értetlen fejet vágok.
 - Ó, ő lélélétezik, láláláttam róla már kéképeket. - mosolygok. - Tetete mimimiért vavagy veszélyes? És egyáltalán mimiért bábántanál? - jönnek a következő kérdések. Nem értem, miért próbál átverni? A zsákosember igenis létezik! És ő miért lenne veszélyes, miért bántana? Nem tűnik olyan rossz fiúnak, kicsit kezdek tartani a sráctól, azt hiszem nem kéne benne megbíznom. Ekkor megfogdosom a karját, csak azért, hogy megtudjam mekkora a bicepsze. Hmmm... talán elmenne Herculesnek.
 - Tetete vavagy Hehehercules? - kérdezem nagy, csillogó szemekkel.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Desmond Hill
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 28. 20:56 | Link

Marcell

A lehető legnagyobb csendet egy kiabálás töri meg, melyre rögtön felkapom a fejemet, és tétovázva ugyan, de felkászálódok a földről, és utánajárok, hogy honnan is jön a hang. Amikor meglátom a kissrácot a lépcsőbe szorulva, elnyomok magamban egy mosolyt, mivel látni, hogy egyáltalán nem olyan pozícióban van, amiben, hogyha sokáig úgy marad, ne esne kár benne. Így, lassan megközelítem a gyereket, és igaz, hogy egy ideig eltart a segítségnyújtásom, de, legalább nem órákat kellett vele szenvednem. Fogalmam sincs, hogy ezt hogy sikerült összehoznia. Én is valahogy feljutottam ezen a lépcsőn, de még csak véletlen se szorultam be. Akkor jön a kérdés, hogy egy nálam, körülbelül harmincöt, netalán tán negyven kilóval kisebb gyerek hogy tudta ezt elérni. Én is ezen az oldalon jöttem fel, ugyanúgy léptem, mint ő, de, láss csodát, még mindig itt vagyok, nem tört el semmim. Hm... a sors keze? Lehetséges. De ennél már csak az jobb kérdés, hogy mit keres itt tizenegykor, egy eléggé elhagyatott helyen a város határában, ahol senki nem hallotta volna az ordibálását. Mázlija van, hogy jó pár órával ez előtt ide tévedtem, különben még mindig a lépcső fogságában lenne, én pedig, nyilván a szobámban henyélnék, és várnám, hogy mikor sütne ki a nap. Kíváncsi lennék, hogy ilyenkor a szülei, vagy a gondviselője merre jár, és hogy nem vette észre, hogy nincs meg a gyerek. Pedig, valahogy ki kellett jutnia a házból, hogyha el akart jönni idáig. Bár... mintha rémlene, hogy itt létem alatt láttam volna sétálgatni a kastélyban. Akkor meg ki felügyel rá? Még szép, hogy egy tanár. Na de melyik? Arról fogalmam sincs. De nyilván nem az ő gyereke, hogyha nem tudja normálisan megfegyelmezni, vagy, legalábbis figyelemmel követni, hogy este tizenegykor ne dzsasztázzon ki, és járja a várost. Vagyis, most a "kísértetházat". Miután tisztázzuk egymással, hogy nem szándékozom beköpni, mivel fogalmam sincs, hogy ezt melyik tanárnál tudnám megtenni, jön is a fel nem tett kérdésemre a válasz.
- Ó... szóval Markovits István tanár úr. Hát, belőle nem nézném ki, hogyha véletlen elfecsegném neki, hogy ordibálna veled. Legfeljebb megszidna. Abba meg még senki nem halt bele. Tudtommal, legalábbis nem -felelem széles vigyorral az arcomon, miközben próbálom beazonosítani a kis srác körvonalát. Na, de a város határban egy árva lámpa, de még csak fáklya sincs, minek segítségével, legalább homály lenne, nem csak a mindent körülölelő sötétség. Így, semmit nem látok a gyerekből, maximum azt érzékelem, amikor megmozdul. Mivel hát, annyira megijedt a helyzettől, hogy annyira közel ül hozzám, hogy szinte azt is érzem, amikor ő vesz levegőt. De, nincs szívem közölni vele, hogy ugyan menjen már odébb, mivel belemászik az aurámba. Bezzeg, hogyha egy tizennégy éves gyerek ülne mellettem, gond nélkül a fejéhez vágnám ezt. De így...
- Lehet, hogy láttál róla, de akkor is tájékoztatlak, hogy nem létezik. Az csak egy modell, vagy egy sima, halandó ember volt, akit lefényképeztek. Ő nem létezik -felelem, és a kérdésein csak mulatok egyet, majd válaszolok rájuk. -Csináltam már rossz dolgokat. De téged nem bántanálak. Főleg úgy nem, hogy egy tanár a rokonod. Nem vetne rám jó fényt -adok választ, még mindig széles vigyorral az arcomon, melyet a koromsötéttől nem lát. Hát, jobb is, különben kétlem, hogy nem kezdene el randalírozni, hogy ugyan mért nevetem ki. Volt már dolgom ilyen gyerekkel. Ott is hagytam... csak az volt a gáz, hogy ez a gyerek az unokatestvérem volt, így kénytelen voltam visszafordulni érte. De, amikor elkezdi markolászni a karomat, értetlenül meredek rá, majd, mikor felteszi a kérdést, hangosan felnevetek.
]- Nem tökmag, még csak véletlen se vagyok Hercules. De, hogyha már a neveknél tartunk... Desmond vagyok. -felelem megborzolva a haját. Most már értem, hogy mi is volt ez a nagy bicepsz ellenőrzés. Csak tudnám, hogy miből jött neki ez az ötlete, miszerint én vagyok Hercules.
Utoljára módosította:Seren E. Weaver, 2013. szeptember 15. 22:42 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kováts Marcell
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 29. 09:24 | Link

Dededesmond Hihihill


Szerencsére még épp időben megérkezik a Super hero-m, úgyhogy egy kis idő elteltével meg is menekülök a lépcső fogságából. A lábam még mindig nagyon fáj, ezért sok erőt fektetek abba, mire felhúzom magam a sráchoz. Szorosan helyet foglalok mellette, elvégre félek, hogy még bármi megtörténhet itt, ilyenkor örülök, ha nálam idősebbek vannak a közelemben. Pedig én nem igazán rajongok a "nagyokért", a legtöbbjük gonosz és csúnyán beszélnek. Bár az itteni diákok száját alig hagyja el vulgáris szó, amit tök jó, utálom ha valaki olyan szavakat használ, amik egyenesen sértik a fülemet. Inkább nem is sorolom fel őket, sosem akarom azokat kimondani, phúj... Szóval ez a srác kissé hasonlít Davidre, bár a megjegyzései sokkal furábbak, mint az előbb említett fiúé, úgyhogy nem igazán tudom mit gondoljak. Na, majd megismerem őt, nem szeretem úgy elítélni az embereket, hogy még nem is ismerem őket igazán, legalábbis anya mindig azt ezt cselekedjem, ne pár szóból, mondatból döntsem el a másikról, hogy gonosz, vagy kedves, az nem fair, mélyre kell ásni.
Eközben kapok is egy kérdést, ami nem nagyon tetszik nekem, ezért megkérem ismételje el újra, ő megteszi, majd válaszolok és számára új információval szolgálok: Markovits István viseli a gondomat. Igazából kedves férfi, bár nem sokat beszélgetünk, mert sok a dolga. Én nem használom ki azt, hogy itt tanít, nem köpök be nála olyan diákot, aki valami rosszat csinál, pedig szoktam párat látni párat, akik szabályt szegnek, ez a felnőttek dolga, nem avatkozok bele. Talán kár volt felhoznom István bácsit, nem nagyon szeretek róla beszélni, valaki meghallja mit gondolok róla és rögtön tovább adja.
 - Nenenem az az ordibálós fafajta, vagyis... mémémég nem is láttam mémémérgesnek. - árulom el a srácnak. Tényleg, még sosem láttam ordibálni, pedig a felnőttek legtöbbször mindennap megteszik, még azért is, ha a kávéjuk kiborul, olyan butusok. - Sososokan féfélnek tőtőle, pepedig nenem kell. Engem még sosososem szisziszidtak meg. -
Tényleg, eddig még egyszer sem ordibáltak velem, csak figyelmeztettek, azt is csendesen. Világéletemben jó kisfiú voltam, sosem tettem semmi rosszat, ezért sokszor beszóltak nekem az osztálytársaim, ami természetesen érdekelt, de nem tudtam mit tenni ellenük, túl sokan voltak. Sajnos ezekről a dolgokról még egy embernek sem meséltem, Noel lovagon kívül, úgy gondoltam vele őszintének kell lennem.
Aztán a srác elárulja: nem létezik a zsákosember. Jaj, szegénykém olyan butus, még jó, hogy életben van az a gonosz bácsi, láttam róla képeket és anyukám nem hazudna nekem. Lehet a srác azért mondja, hogy nem létezik, hogy ő is meggyőződjön erről, tök jó, nem csak én félek valamitől, valakitől. Mindegy, ezt a témát nem feszegetem tovább.
 - Mimimilyen rorossz dolgokat? - fordulok felé kíváncsian. - Az tötök jó, itt mémémég sesesenki sem vevert meg, pepedig a nanagyok hatalmasat tutudnak ütni. - mondom vidáman. Tényleg  örülök annak, hogy eddig még senki nem vert meg, pedig én igazán félek a diákoktól, olyan nagyok én meg... mindegy.
Ekkor megfogdosom a srác karját, mekkora a bicepsze. Hmmm... elmenne Herculesnek... nem tudom erre hogyan reagál a srác, nem látom az arcát, pedig kíváncsi lennék rá. Nem habozok, rögtön rátérek a lényegre: Ő Hercules, vagy nem? A fiú felnevet, majd nemleges választ ad, kissé elszomorodom.
 - Ó, pepedig azt hittem. Az én nenenevem Mamamarci és mimiért hívtál először tötökmagnak? Sosokszor adnak nenekem ilyen neneveket, tötöpszli, kikiskrapek, stb. De mimiért, olyan viviccesen hangzanak? - kérdezem, ez mindig is érdekelt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Desmond Hill
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 29. 14:04 | Link

Marci

Miután sikerült megszabadítanom a kissrácot a lépcső fogságától, letelepszek egy kicsivel fentebb, és felteszek egy igazán egyszerű kérdést, amire, mondhatni igen furcsa választ kapok. Széles mosoly ül ki az arcomra, mondhatni egy nevetés szerű hangot is hallatok, majd, kicsivel szebben megkérdezem tőle ugyan azt, amire, végre megkapom a várva várt választ. Hát, én még mindig azon gondolkozok, hogy tíz éves létére mért itt van. Amikor én voltam ennyi idős, akkor csak feküdtem, és gondolkoztam éppen arról, ami eszembe jutott. Mert ugye, én nem tehettem meg azt, hogy fogom magam, és elkezdek sétálgatni a kastély körül, esetleg azon kívül. Mivel, akkor még Londonban laktunk, egy kis házban, ahol még azt is lehetett hallani, hogyha a légy könnyít magán. És, anyámék többször rajta kaptak, amikor ki akarta osonni, és rögtön jött az ordítás, hogy húzzak vissza a szobámba, és aludjak már végre. Pedig, aztán nem mentem volna olyan messzire, hogy ne találjak haza, vagy, hogy elüssön az autó. Pedig, én csak a ház elég akartam kiülni, hátha a csillagokat figyelve elálmosodok. De neeem, ők visszahajtottak a szobámba, hogy aludjak nyugodtan. Aha, azután nyilván nyugodtan tud aludni a gyerek, hogy képesek leordítani a fejét. Egy kilenc, tíz éves gyereknek. Szerintem, az ilyen korúakkal már lehet normálisan társalogni, hiszen fel fogják azt, amit az ember mondd, és nem kérdezősködik vissza. De, nekik ez a tény nem jutott el a csöppnyi kis agyukig, ezért, hogyha már máshogy cselekedtem, már visítottak, mint egy jól nevelt malac. Ilyennek kellene lennie egy jó szülőnek? Nem hiszem... de, hogyha valamilyen csoda folytán nekem lesz gyerekem, akkor számíthat rá, hogy nem úgy fogok vele beszélni, mint egy utolsó jött menttel, aki nem érdemli meg a szeretetet és a normál beszédet. Nem akarok én is olyan rossz szülő lenni, mint az én őseim... Mikor kiderül, hogy ki viseli gondját a lurkónak, halvány, bár kicsit gonosz mosoly ül ki az arcomra, és közlöm vele, hogy ő nem tűnik olyan goromba, ordítozós krapeknak. De, persze nem értette a célzást, hogy így akármikor be tudok neki számolni arról, hogy kivel futottam össze az éjszaka kellős közepén egy lepukkant házban a város határában.
- Na, akkor nyilván most se ugrana a torkodnak. -felelem megengedve magamnak egy halvány mosolyt. Pedig, aztán a tanároknak igazán lehetne okuk arra, hogy fűvel fával elkezdjenek ordítozni. Hiszen, hogyha egy nap több órát is tartanak, akkor a diákok leszívják minden energiájukat, és, valahogy le kell vezetni a felgyülemlett feszültséget. És ezt, jobbára ordítozással, kajabálással szokták elintézni. Azért jó tudni, hogy ez alól vannak kivételek.
- Hidd el, minden tanártól rettegnek valamilyen szinten... na, addig örülj. Amíg ilyen kicsi voltam, mint te, minden egyes nap többször is át kellett élnem. Bár, hogyha nem lennék itt, akkor még mindig hallgathatnám, hogy milyen haszontalan egy kölyök vagyok. -válaszolom, és a mondandóm végét már egészen halk frekvenciában nyögöm ki. Mért van az, hogy minden egyes beszélgetésnél, amit akárkivel kezdeményezek, szóba jönnek a szülők, nekem meg azon kell járatnom az eszem, hogy az enyémek milyen álszent disznók? Rejtély a számomra... de, akárhogy is próbálom kiküszöbölni az ilyesfajta témát, soha nem jön össze, és akadtak olyanok, akik tovább húzták, én pedig már azon voltam, hogy beverem a képüket hogyha még egy szót kiejtenek róluk. Remélem, hogy ez a kis kölyök nem akar majd rákérdezni, hogy ugyan mért tették ezt. Erre még soha nem tudtam normális választ adni, csak azt, hogy én se tudom. De, minden esetre az a tény, miszerint a zsákos ember létezik, szintén mosolyt csal az arcomra. Hogy a gyerekek milyen hiszékenyek is tudnak lenni. És, akkor nem hallgatnak az idősebbekre, amikor ennek ellenkezőjét állítjuk. Mindig a saját igazukkal törődnek.
- Legyen elég annyi, hogy rossz fát tettem a tűzre. -felelem halványan elmosolyodva, belegondolva, hogy miket "vétettem" még Londonban. - Épp ezért nem, mivel ők nagyok, és nem érzik, hogy kihívás lennél a számukra. Meg, ugye az is közre játszik, hogy Markovits tanár úr a rokonod, és nem merik megkockáztatni, hogy mi lehet annak a következménye. -fejtem ki a véleményemet a verekedés témában. Mivel hát, kétlem, hogy egy tizennégy, vagy annál idősebb gyerek neki esne egy tízévesnek, ha tudja, ha nem, hogy ki a rokona. Hogyha mégis megteszi, akkor pedig számolnia kell a tanár úr haragjával. Hiszen, kétlem, hogy ő szó nélkül hagyná ezt az egész témát. Vagy lehet, hogy csak én ismerem félre? Ki tudja. Még nem volt szerencsém közelebbről megismerni a tanárokat, így csak kinézet, és pár mondatnyi beszélgetés után alkotok véleményt róluk. Ebből az eszme futtatásból az ébreszt föl, amikor a kölyök elkezdi markolászni a kezemet, és, végül megkérdezi, hogy én vagyok-e Hercules. Mit ne mondjak, jóízűt nevettem ezen a mondatán, de, sajnos közölnöm kell vele azt a tényt, hogy csak egy átlag ember vagyok... emberfeletti képességekkel, ugye bár.
- Nos, akkor örvendek, Marci. Hát, amíg nem tudom, hogy hogy hívják az adott személyt, megragadom az egyik külső, esetleg belső jellemzőjét, és azt kivariálva jött most ki a tökmag. -felelem megrántva a vállamat. Ezek szerint nem én vagyok az első személy, aki felidézi a magasságát.
Utoljára módosította:Seren E. Weaver, 2013. szeptember 15. 22:43
Hozzászólásai ebben a témában
Olivia Meyerson
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 22. 16:45 | Link

Nath

Az eridonosnak már akkor megvolt a rossz érzése, mikor egy számára idegen helyen kezdte csillapítani az étvágyát. Mintha amúgy az olyan egyszerű lenne, mindig azon kapja magát, hogy vágyik rá, mintha sose lenne elég belőle, és ez nem jó. Nem hagyhatja, hogy a vérszomj uralkodjon a gondolatai felett, annak nem lesz jó vége, tudja milyen az, ha a vadállat kerül előtérbe, és nem tiszták a gondolatai. Ezt próbálja elkerülni nap, mint nap, de úgy látszik, az eddig bevált technika mára eredménytelennek hat.
Épp ezért vetemedett arra, hogy távolabb merészkedjen "otthonától", mégse lenne jó, ha a környéken élők száma megcsappanna. Persze, tudja ő, hogy van még egy hasonszőrű, mégse lenne képes arra, hogy rákenje a dolgait, pedig Kath megérdemelné. Nem, egyáltalán nem szimpatizál a társával, de tudja, lassan elkerülhetetlen lesz egy találkozás vele. Csak mielőbb körbe akarja pisilni a területeit, hogy ne okozzon bonyodalmat.
Igen, ez így még mindig marha röhejes, de bevált módszer. Ezért is szorul a szőkeség nyaka körül a hurok, és fogja menekülőre. A franc hitte volna, hogy tanyázik ott egy vámpír, ahol eszik, azt meg még úgyse, hogy a kérdéses vámpír területére merészkedett. Miért kell ezt ilyen véresen komolyan venni? Mindenesetre, most menteheti az irháját.
A gyorsaságának köszönhetően nem okoz nagy gondot visszajutni a faluba, de az üldözője is kitartó, ami cseppet se tetszik neki. Már az árnyas sétányon fut végig, mikor szabály szerűen beleütközik valakibe.
- Nath- nyögi ki, meglepetten, és némi ijedtséggel a hangjában. Ha a férfi beéri őket... na jó, nincs idő kombinálni.
- Gyere- ragadja karon, és ha nem ellenkezik a másik, amiben egyébként őszintén bízik, irreálisan gyors tempóban "viszi" a kísértetházig, persze ügyelve arra, hogy a háztársa végtagja a helyén is maradjon.
- Mi a jó eget keresel te itt kint takarodó után?- fakad ki útközben, mert... képtelenség, az emberek hogy nem vehetik ennyire figyelembe azt, hogy valami VESZÉLYES, és nem ok nélkül.
Kivágva a kísértetház ajtaját, el is engedi a srác karját, majd az ablakon bámul ki, a száját rágcsálva. Nem szeretne ő lebukni, de azt se, hogy a srácból vacsi legyen, azt meg végképp nem, hogy a vörös féljen tőle. Ez.... patthelyzet.
Utoljára módosította:Olivia Meyerson, 2013. szeptember 22. 16:58 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Nathaniel Blackwood
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 22. 17:18 | Link

Oliv

Nathaniel éppen azon volt, hogy visszamenjen az iskolába, miután zárásig a Falatozóban tömte a gyomrát, mikor valami egészen különös történt. Először is hirtelen a semmiből megjelent előtte Oliv, akivel az ideérkezésekor találkozott először, aztán néha-néha látta a folyosókon, aztán mire egy szót is szólhatott volna, a lány karon ragadta, és a srác lába alól kiszaladt a talaj, a világ pedig természetellenes gyorsasággal kezdett elszáguldani mellette.
Hirtelen meglepetésében először szólni sem bírt, és végül olyan rövid ideig tartott az utazás, hogy mire levegőért kapott, már el is engedték, ő pedig egy sötét és piszkos helyen találta magát.
- EZT MEG MI A FENÉNEK CSINÁLTAD?! - pattant és csattant fel egyszerre, lényegében egyszerre szólalva meg a lánnyal. - És hogy hoztál idáig??? Mi vagy te, valami szörny?? - akadt ki teljesen a fiú, aki még öt év varázslótanonckodás után sem szokta meg, hogy csak úgy felkapja egy LÁNY, és elrohanjon vele. Hát hiába, a Roxfortban nem szaladgáltak vámpírok.
- Semmi közöd hozzá, hogy miért járkálok kint, és boldog lennék, ha adnál valami magyarázatot erre az agyrémre, mert ha nem tűnt volna fel, kissé horrorfilmbe illő lett a díszlet! - vágott vissza rögtön, mert a büszkesége nem tűrhette, hogy ezt csak úgy szó nélkül hagyja, és különben is, rajta ne kérjenek számon semmit. Arra megy és azt csinál, amit ő akar, senkinek nincs joga beleszólni.
Csak az eridonos lovagiasság mentette meg Olivot attól, hogy Nath nekiugorjon, és úgy követeljen válaszokat, ami ebben a helyzetben azért eléggé jogos kérés volt. Elvére hányszor fordul elő, hogy az embert az egyik háztársa elkapja és elrabolja az utcáról? Ugyanis további infók nélkül egyelőre így festett a helyzet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Olivia Meyerson
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 22. 17:43 | Link

Nath

Sejtette, hogy nem lesz ez egy sétagalopp, és csak azért nem kezdi magát ostorozni, mert tudja, hogy a srácból rövid úton vacsi lett volna. Na, igen, visszasírja azokat az időket, mikor ő is még csak egy tudatlan ember volt, milyen jó is volt.
Számított rá, hogy ki fog fakadni a háztársa, szavai mégis hátrálásra ösztönzik az eridonost. Nem tehet róla, nem szokott hozzá, hogy üvöltenek vele. A szörny szót meghallva, megvonaglik az arca, nos igen, ez talált.
- Nem vagyis.... nagyon azon vagyok, hogy ne legyek- kezd egyből heves mentegetőzésbe, de nem is várja, hogy a másik megértse. Nem szörny, nem akar az lenni, és amíg ezt tartja szem előtt, nem is lehet, ugye? Egy szörny, nem rángatna magával mást, hogy aztán magyarázkodhasson, csak azért, hogy ne legyen belőle eledel. Egy szörnyeteg, hagyta volna a francba, és saját magát mentette volna.
- Tényleg?- ütközik meg egy pillanatra. Neki semmi baja a házzal, bár lehet azért, mert megszokta, már nem árthat neki akármi, vagy fogalma sincs. Mindenesetre, leszámítva a port, megannyi gusztustalan lényt, és pár kósza lelket... eléggé otthonos.
- Nézd, nem várom, hogy higgy nekem, azt meg főleg, hogy bízz is bennem. Felvázolva a helyzetet, figyelmetlen voltam, magamra haragítottam azt, aki elől épp bújunk. Jelenleg két lehetőséged van, vagy itt maradsz, és megvárod, míg kitalálok valamit, vagy kimész, és a véred veszi egy vámpír. Mert az, aki kint van, vámpír.... ahogy én is- most néz egyenesen a vörös szemébe, mindenféle jel mellőzésével, ami arra utalna, hazudik, vagy a bolondját járatja vele.
- Soha nem láttál nappal, éjszaka is csak elvétve, mert általában kint voltam. Emberi kaja már rég nem ért a számhoz, és ez kezd egy kicsit hasonlítani az Alkonyatra... nyugi, nem várom el, hogy olyan légy, mint Bella- fanyar mosoly húzódik az ajkaira, hátha kicsit enyhíti a légkört a humora, vagyis a gyenge próbálkozása a humorra.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Nathaniel Blackwood
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 22. 18:43 | Link

Oliv

Egy pillanatra megütközött a lány válaszán, de ekkor még nem sejtette, hogy tényleg egy másfajta lénnyel van dolga, csupán az fordult meg a fejében, hogy Oliv rendkívül felvágós, hiszen mi másért tenne úgy, mintha nem lenne ember? Baromi erős ember, az igaz, de...
- Most komolyan, te titokban Rellonos vagy, vagy mi? - kérdezett aztán vissza. - Szerinted ez a hely valami fényűző palota talán? - nézett szét a fiú ismét, továbbra is felháborodva. Az érzésen pedig csak fokozott a lány következő magyarázata.
Egy fél percre a fiúban akadt a szusz, és pislogott párat, mert ez bizony elég hihetetlen mesének tűnt, viszont valóban, tanultak róla, hogy léteznek vámpírok, még ha ő maga soha nem találkozott egyel sem. Vagyis úgy tűnik, hogy mégis.
- Szóval vámpír - fonta karba a kezét, összehúzott szemmel figyelve a másikat. - És most egy másik vérszívó üldöz. Hát mondd, nincs neked SZAGLÁSOD?! - csattant fel újra Nath, előre lépve egyet. - Hát képtelen lettél volna kikerülni, mikor elvileg igencsak messziről ki kellett volna szúrnod?!
Az egyetlen fejlemény az volt, hogy most már nem ordított, bár ha hinni lehet a tankönyveknek, akkor olyan mindegy, mert úgyis meg fogja őket találni a másik vámpír. Egyébként észre sem vette, hogy nem Oliv fajával van baja, csak a hülyeségével, mert ebbe belekeverte őt is. És nem, nem állt szándékában segíteni elbújni neki, ha a másik vámpír megtalálja őket, és neki esetleg lesz lehetősége meglépni, akkor meg is fog, a szöszi meg csináljon, amit akar.
Nem viszonozta a mosolyt sem, csak villámló szemekkel meredt a lányra, várva, hogy majd csak mond valami jó indokot, amiért szükség volt arra, hogy ebbe az egészbe őt is belekeverje.
- Na és akkor mi a nagy terved, hogy menekülünk meg innen? Ugyanis ha nem tévedek, azzal, hogy idejöttünk, és nem be az iskola birtokára, csak azt érted el, hogy sarokba szorítottuk saját magunk. Oda ugyanis nem tudott volna utánunk jönni!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Olivia Meyerson
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 22. 19:59 | Link

Nath

- Nem, nem vagyok rellonos. A hely... sötét... és a sötét jó. Úgyse értenéd- legyint egyet, nem kezd el magyarázkodni. Hajlamos elfeledkezni néha arról, hogy a vámpírok nem nyitott könyvek az emberek számára. Még elég újnak számít a maga egy évével. Igen, mióta meghalt, mondhatni előről kezdte az éveinek számolását, hisz ebből a létből többet sikerül megélnie 17 évnél, legalább is... remélhetőleg.
- Állj már le! - most rajta a sor, hogy felemelje a hangját, holott nagy ritkán szokta.
- Tudod te, milyen az, ha az éhséged csillapíthatatlan, hogy nem elég bevágnod egy szendvicset, hogy embereket kell ÖLNÖD, mert nem bírsz egyszerűen megálljt parancsolni? Tudod, milyen, ha csak meghallod a szív dobogását, hogy a torkod veszettül kapar, és képes vagy bármit megtenni egy csepp vérért? Hogy az agyad ellepi a vörös köd, és olyankor semmi nem számít, egy nyamvadt éren kívül? Ha mindezt megtapasztaltad, utána vágd a fejemhez, mennyire figyelmetlen vagyok- a végét már normál hangnemben motyogja. Nem várja a másiktól, hogy megértse, nem is tudná, amíg nem tapasztalja, de Oliv számára ez még a Crutionál is nagyobb kín, holott emberként azt hitte, annál nagyobb nem létezik, na igen... emberként. Kezdi megint utálni magát, amiért ilyen lett, hiába tudja, nem az ő hibája.
- Nézd, csak egy éve öltek meg... ne várd el tőlem, hogy Drakulát megszégyenítő mód rukkoljak elő valamivel, oké? Egy éve vagyok vámpír, és még sose kerültem ilyen helyzetbe- néz rá kissé zavartan, igen, burkoltan célozva arra, hogy halvány lila gőze nincs arról, mi tévők legyenek.
- Amúgy, miért ne tudott volna? Én is simán járok-kelek... leszámítva a napot, ugyebár... Megvan.. nálad van a pálcád? Mondd, hogy nálad a pálcád- csillan fel a szeme, és máris esdeklőn néz háztársára, igen, kipattant a fejéből egy veszett  hülye ötlet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Nathaniel Blackwood
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 22. 20:21 | Link

Oliv

A kifakadásra bosszúsan felvonta a szemöldökét, és úgy nézett a lányra, mint aki hülyét lát.
- Légy oly kedves és ne drámázz, nem érdekel, hogy mennyire vagy éhes, én azt kérdeztem, hogy az orrod dugult-e be, vagy mi bajod van - vetette oda neki foghegyről, és egyre jobban kezdett viszketni a tenyere, de azért egy lányt akkor sem ütött volna meg, ha az illető vámpír. - Különben is, minek jössz lakott helyre, ha ennyire kiborulsz attól, hogy vámpír vagy és kínoz a szomjúság? - tette fel az abszolút logikus kérdést a vörös. Neki nem fért a fejébe, hogy ha valaki ennyire gyűlöli azt, ami, és a tetejébe még közveszélyes is, akkor ha ezt belátja, miért nem zárja magára az ajtót és dobja ki az ablakon a kulcsot.
Aztán úgy tűnt, hogy Oliv kissé lehiggadt, ami nem számított egy utolsó ténynek a túlélésük szempontjából, bár hamar kiderült, hogy ugyan mindegy, hogy tombol-e, mert nem volt semmi ötlete.
- Azért, te ész, mert te diák vagy, az iskolához tartozol. De mindenféle idegen lényeknek engedély kell - dörgölte meg Nath fáradtan a homlokát, miközben válaszolt a lánynak. A feltett kérdésre aztán újra kissé felháborodva válaszolt.
- Még szép hogy! De nem vagyok egy Óz, úgyhogy ne várj tőlem csodákat - tette még hozzá, mert bár ha akart, akkor jól bánt a pálcával, de még csak másodikos volt, és kifejezetten lusta, ha a tanulásról vagy gyakorlásról volt szó.
Aztán elgondolkodott, és felmérte a lehetőségeiket. Az a másik vámpír, ha egyáltalán rájuk talál, és miért is ne találna, bármelyik pillanatban itt lehet, márpedig akkor nincs idejük a további vitára. Vett egy nagy levegőt, és igyekezett megnyugodni, aztán újra a lányhoz fordult.
- Van esély rá, hogy lesből támadva sóbálvánnyá tudjam változtatni? - vetette fel, mert a fejében valami olyasmi jelent meg, hogy a másik vámpír beront, ő meg egyből tüzel, és Oliv meg elintézi a tagot.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Olivia Meyerson
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 22. 20:41 | Link

Nath

- Inkább hagyjuk- igen, lesz Oliv a bölcsebb, mert a helyzet az, hogy őt is elkapta a késztetés, hogy megszabadítsa a srácot a fejétől, ami valljuk be, nem lenne túl kedvező.
- Amiért más vámpír bárokat, éttermeket, vagy mit tudom én, szállodákat üzemeltet, esetleg tanárnak áll. Be kell olvadnunk, csak ez a fiataloknak nem megy annyira, mármint nekem nem... más nevében nem beszélhetek- von vállat, még a hangja is tényközlő. Drake sokat mesélt neki arról, mi történik, ha egy vámpír felvonja magára a figyelmet, és nem szeretne arra a sorsa jutni, de tényleg. Ugyanakkor nem is érti, miért kezdi ezt ecsetleni egy full tapló, idegtépő, nem kicsit unszimpatikus srácnak.
Aztán, mikor ismét sértegetésbe kezd a másik, a szőkeségben is elpattan valami. Mostanság amúgy se a birkatürelméről híres, sőt... igencsak lobbanékony, amivel amúgy nem tud mit kezdeni. Mindenesetre, hirtelen terem a srác előtt, és kever le neki egy pofont. Na, nem nagyot, épp csak akkorát, amekkorát egy átlag ember képes. Az erőfölényét sose fitogtatná egy emberrel szemben.
- Vegyél vissza, különben a végén szívességet teszek az úriembernek, és én magam tekerem ki a nyakad- sziszegi még oda, majd hátrál is egy lépést. A szemei viszont szikrákat szórnak. Épp készül megmenteni az irhájukat, még ha ez nem is tűnik úgy, ha hálát nem is, de azt elvárja, hogy ne folyton csak szapulják, főleg ne egy fiatal srác. Momentán az sem érdekli, hogy igaza van, ez a fene női büszkesége, vagy mi...
- Nincs, de ha előtte tüzet gyújtasz, ami lelassítja, abban a két pillanatban még felocsúdik, talán- néz rá, amolyan "na ezt kapd ki" tekintettel. Igen, ha már egyszer a vámpírgondolkodás nem megy neki, akkor gondolkodjon mágusként, persze ez macerásabb, mert mindig is csak az elméleteket vágta, a gyakorlat... nos, hagyott némi kivetnivalót maga után, de mit számít az.  
Utoljára módosította:Olivia Meyerson, 2013. szeptember 22. 20:46 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Nathaniel Blackwood
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 22. 21:11 | Link

Oliv

Meglehetősen sztoikus nyugalommal hallgatta végig a lány beszámolóját arról, hogy mit miért csinálnak a vámpírok, és pont úgy lepergett róla az egész, mint falról a borsó. Nem érdekelte. Az sem érdekelte volna, ha a lány nekiáll fűszoknyában táncikálni, vagy helyben felköti magát, mert az ő hibája volt az, hogy most ide kerültek. Ezért pedig tessék csak vállalni a felelősséget, és nem mindenféle vérszomj kifogások mögé bújni.
Aztán a lány is kiakadt, és felpofozta Nath-et, aki erre nemes egyszerűséggel képen röhögte.
- Ne hidd, hogy meg tudsz félemlíteni, vámpír, nekem nincs veszteni valóm. És pláne nem fogok rettegni egy szöszitől, akárhogy is próbálsz csúnyán nézni - válaszolta kemény arccal a fiú. És valóban, akinek nincs családja, illetve az egy szem testvére is egy mitugrász, és nincsen semmi nagyra törő vágya sem, annak ugyan mindegy volt, hogy kiszívják a vérét. Az előbb is csak azért borult ki, mert akaratán kívül rángatták ebbe az egészbe bele, márpedig ő mindig is a maga ura volt.
- Tűz, oké - bólintott aztán, és beállt az ajtóval szemben, hogy ha jön a vámpír, akkor rögtön gyújthassa is azt a bizonyos tüzet. Csak nagyon kellett vigyáznia, hogy nehogy túl nagy legyen, mert akkor aztán jól bent fognak égni, és a vámpír még rostonsült vacsorát is kaphat.
- Jelezz, ha gyújthatom - vetette még oda Olivnak, abban reménykedve, hogy a lány kevésbé süket, mint amennyire rossz az orra, és időben meg fogja hallani a támadójuk közeledését.
Utoljára módosította:Nathaniel Blackwood, 2013. szeptember 22. 22:42 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Olivia Meyerson
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 24. 19:05 | Link

Nath

Oliv fel nem bírja fogni, hogy ennek a vörös (ör)dögnek, hogy lehet bármi köze az ő Tristanjéhez. Igen, most, hogy a srác nincs a közelében, teljes nyugalommal tekinti a sajátjának, holott amúgy... nem kéne, de segáz. Emberként is álmodozó volt, így nem csoda, hogy többet lát a kapcsolatukba, mint ami.
- Szívem, nem láttál még csúnyán nézni- gúnyosan villantja ki a fogait. Persze ez már csak erőfitogtatás, amolyan "csak azért is" alapon, mert nehogy már azt higgye a srác, hogy egyenrangú fél. Igazából, Oliv a légynek se ártana, nem, még háztársának se ártana többet, egy barátságos pofonnál, holott nyilvánvaló, hogy a srác megérdemelné.
- Nincs veszteni valód? Ennél nagyobb baromságot még életemben nem hallottam, kelj fel úgy, hogy nem dobog a szíved, aztán majd rájössz, mennyire nincs igazad- veti oda, de már rég nem a vörösre figyel, inkább a kinti hangokra, mert nem, nem felejtette el, hogy épp szorul a kecses nyaka körül az a bizonyos hurok.
A léptek közelednek, így az izmai is megfeszülnek. Nem akarja, hogy a másik lássa, most először keveredett ilyen helyzetbe. A tapasztalanságát már nem sikerült elrejtenie, így már csak a büszkesége maradt.
- Most- szólal meg az ajtó nyitódásával párhuzamosan, reménykedve abban, hogy Nath idejében kapcsol, így sikerül kicsit kizökkenteniük a vámpírt.
- Fagyaszd meg- adja a következő instrukciót, majd, ha Nath ezt is megteszi, nemes egyszerűséggel kilöki a vámpírt az ajtón, és olyan helyre vonszolja, ahol jól érheti majd a nap, mégsincs szem előtt.
- Na, ezzel is megvolnánk- dörzsöli meg a tenyereit, majd engedve a késztetésnek, még belerúg egyet a fagyott férfibe, csak, hogy megmutassa, ellene esélye se volt. Igen, hajlamos elfelejteni, hogy segítség nélkül, nem jutott volna semmire.
- Khm... kösz, azt hiszem- néz hálásan háztársára, mert végtére is, nélküle nehezen boldogult volna.
- De nehogy azt hidd, ezzel most beloptad magad a szívembe- teszi hozzá a mihez tartás végett, mert nem is ő lenne.
Utoljára módosította:Olivia Meyerson, 2013. szeptember 24. 19:06 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2013. szeptember 29. 18:02 | Link

Ágo:D

Kissé kelletlenül baktatok a kísértetház felé, nem terveztem, hogy ilyen sűrűn ide járogatok majd. Na, jó, igazából egy kezemen meg tudom számolni, hányszor voltam itt, és az egyik alkalom éppen tegnap volt. Jó kis este volt, iszogattunk, beszélgettünk, elengedtük magunkat. Megnyugtató, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki nem a nagyteremben kezdte az új tanévet, bár a társaság fele nem is az iskolába járt. Nekem sem sok kedvem van az újabb tanévhez. Többek között amiatt, ami az előző tanév végén történt. Az üvegház, Fela, a gyengélkedő, Yar, a büntetés, az erdő. Mintha már ezer évvel ezelőtt lett volna, valószínűleg az érintetteket leszámítva már mindenki elfelejtette. Azt hittem én is túl vagyok rajta, de az igazság az, hogy egyszerűen csak sutba dobtam az emlékeket, nem rágódtam a dolgon. A terv az, hogy ezt így is  folytatom. Igaz, most felidéződtek bennem az események, de különösebb érzelmi töltet nélkül, nem szégyellem magam, nincs bűntudatom. Egyedül csak az mozgatja meg a fantáziámat, hogy Yar véleménye mennyire változott meg rólam, vagy egyáltalán mi járt a fejében. Féltem a választól, így végül nem tettem fel a kérdést, amiért azóta is mar a kíváncsiság.
Előző nap jöttem csak rá, hogy az egész kastélyban csak Yar van nekem. Eddig nem tudom, hogy nem vettem észre, hogy a Navinén belül szinte már alig ismerek valakit, a többi házból pedig még annyira sem. A tavalyi évben Ákos és a Tusa töltötte ki a mindennapjaimat, és nem is tűnt fel igazán, hogy a kapcsolataim túlnyomó többsége a felszínes ismertség szintjén állt meg. Elég lehangoló volt erre ráébredni, de hogy mit akarok kezdeni a helyzettel, azt még nem döntöttem el.  
Olyannyira sikerült a gondolataimba merülnöm - ilyesmi már régen fordult felem elő -, hogy egyszer csak arra eszméltem, a kísértetház előtt állok. Visszarángattam magam a jelenbe, és óvatosan, nehogy elszakítsam a ruhámat, átverekedtem magam a bokrok között a romos épülethez. Hülye ötlet volt tegnap idejönni, összességében egyetlen racionális cselekedetet sem nagyon tudok felhozni az estével kapcsolatban. Szórakoztunk, az a lényeg. És közben itt hagytam - legalábbis nagyon remélem, hogy senki nem nyúlta le - a sálamat. Most ezért kellett visszajönnöm. Nem mintha olyan különleges lenne, bármikor veszek egy ugyanolyat, de azért egy sétát még megér.
Célirányosan indulok fel az emeletre, nem szándékozom tovább maradni a szükségesnél. Nem mintha megijesztene a hely, de egyedül ücsörögni egy elhagyott házban a gondolataimmal összezárva nem éppen csábító elfoglaltság számomra.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3
Fodor Ágota
INAKTÍV


Az ember komédiája: mindhalálig élni tanul.
offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 1198
Írta: 2013. október 4. 22:39 | Link

Katkó

Halvány sejtelmem sem volt, merre tartok, hosszú percek gyaloglása után eszméltem csak arra, hogy sosem merészkedtem még ennyire a falu szélére. Nem mintha féltem volna bármitől vagy bárkitől, csupán nem volt erre dolgom eddigi ittlétem során. Most sem a felfedezés vezérelt, csak a düh és a kétségbeesés irányította lábaimat, meg a „messze innen” gondolata. Persze ez csak pillanatnyi lélekállapot – néhány óra séta és el is múlik az egész. Fák, történeteket mesélő padok, pókhálók és a nyárt felidéző rododendron-bokrok váltották egymást utam során, én meg csak meg szerettem volna érteni mindent. Törvényszerűségeket keresni.
Hamarosan egy elhagyatott ház körvonalait pillantottam meg, amely már méterekről is a történelmét sugallta – nyilván sokféle elmélet élt mind a falubeliek, mind a kastélylakók fejében, már ami a hely eredetét, sorsát illette. Mostanra csupán az atmoszférája engedett következtetni. Számomra semmi pozitívat nem üzent, egyre közelebb érve semmi olyan érzelmet nem találtam, ami melegséget költöztetett volna belém. Kedvem lett volna visszafordulni, de motoszkált bennem a sorsszerűség, s hogy épp ilyen lelki állapotban leltem rá erre a helyre. Talán itt megtalálom, amit keresek, vagy épp itt hagyom, hisz ez a hely amúgy is tele van misztikummal, titokkal és hátborzongással. Nem féltem. Gondolatok ezrei furakodtak a fejembe, miközben már az ajtó előtt álltam, amit csak két ujjal megbökve belöktem, és sejtésemhez híven az nyikorogva kinyílt, majd első lépteimre a padló is nyekergett. A látvány, ami elém tárult pontosan az volt, amire számítottam, habár fényes nappal ez közel sem olyan félelmetes, a nap átvilágított az ablakon, a porréteg is látszott a padlón, a szoba sarkába érve cipőm még nyomot is hagyott. Szinte távoli, túlvilági zenét is hallani véltem, de ezeket már biztos beképzeltem.
Egyszer csak lépteket hallottam – oké, ezt már biztos nem hallucináltam, az ütő is megállt bennem, megdermedtem, és csak a fülemet hegyeztem, levegőmet is benn tartottam, ne szalasszak el egyetlen hangforrást sem. Merlin legyek, ha nincs odafönn valaki… remélem nem őrültem meg teljesen. Pálcám helyét éreztem a zsebemben, bár reméltem, hogy nem kell használnom, nem feltétlen voltam olyan állapotban, hogy átkok sorozata jusson eszembe.
Fene nagy bátorságom arra késztetett, hogy elinduljak felfelé a lépcsőn, minden eshetőségre felkészültem eközben, de azért teljes magabiztossággal lépkedtem, valószínűleg már az illető is tudomást szerzett rólam.
Nem tudom, kívülről nézve melyikünk arca volt meglepettebb, mindenesetre az enyémen érződhetett némi megkönnyebbülés is – egy bájos arcú, barna hajú lányt pillantottam meg, akitől valószínűleg nem kell tartanom, bár az nagyon érdekelt, mit kereshet itt.
- Szia! Ágota vagyok. Mit csinálsz te itt? – tettem hangossá gondolataimat, kicsit talán diszkrétebb is lehettem volna.
- Te jártál már itt? – folytattam a barátkozást, s közben teljesen felértem a második emeletre, amely kicsit az otthoni padlásunkra emlékeztetett.
Még mindig kísérletező kedvemben voltam, így fantáziám igen csak teret kapott ezen a helyen, de még gondolkodtam, hogy tálaljam az ötletet a lánynak. Az se biztos, hogy ráér. Vagy van kedve. Vagy vállalkozó szellemű. Na de spekulációimat félretéve végül kiböktem.
- Szerintem szellemet kellene idéznünk! – bukott ki belőlem már megint nem olyan finoman, mint akartam, de úgy látszik ez ma nem megy. Nem csoda, nem szóltam ma még senkihez, de örömmel tudatosult bennem, hogy a lány jelenléte elfeledtette velem pillanatnyi vagy korábbi rossz érzéseimet, és inkább a kalandvágyam került előtérbe.
A lány reakciójára várva ledobtam táskámat a sarokba, majd távolabb álltam a lépcsőtől, nem vonzott az esés gondolata. Nyilván a szellemidézés sokkal „viccesebb” sötétben, de én végül is ráértem.
Egészen közel éreztem a szívemhez lassan a helyet, talán visszatérő elmélkedő helyszín lesz, de arra is tökéletesen alkalmas, ha csak egyedül akarok majd lenni.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2013. október 5. 21:01 | Link

Ágo

Nem kerül nagy erőfeszítésembe megtalálni a sálamat, szerencsére pont ott volt, ahol hagytam - egy jobb napokat is látott matrac szélén. Látszólag semmi baja, még piszkos sem lett, de azért mégis itt volt egész éjjel, lehet, hogy rápiszkítottak a pókok. Picit megszaglászom, némileg átvette a matrac dohos szagát. Hirtelen felkapom a fejem, amikor valami nyikorgás félét hallok, de nem foglalkozom vele,hiszen ebben a házban ez egyáltalán nem furcsa dolog. A sálat egyelőre csak az oldaltáskámba gyűröm, majd a kastélyba érve át fog esni egy kisebb mosáson. Elindulok a lépcső felé, ekkor már nem tudom a ház természetes nyöszörgésének betudni a felszüremlő zajokat, egyértelmű, hogy valaki járkál odalenn. Nem ijeszt meg ez a tény, több forrás, na meg a saját tapasztalatom alapján is azt kell mondanom, hogy ahhoz képest, hogy egy rozzant, öreg, szeles, mindenféle komfortot nélkülöző, a helytörténet szerint kísértet járta házról beszélünk, igencsak népszerű ez a hely a diákság körében. Olyan sztorit is hallottam, hogy valakik rendesen bulit szerveztek ide. Így félelem helyett inkább csak kíváncsisággal telve várom, hogy feljöjjön az ismeretlen. Kissé meglepődök, amikor a lépcsőn egy hasonlóképpen meglepett és egy kicsit talán meg is könnyebbült, leányzó lépked felfelé. Érdekel, hogy miért jött ide, mert ránézésre valahogy nem olyannak tűnik, a lelkesedik az ilyen helyekért, aki meg borzongani akar, miért nem este jön? Mielőtt azonban még hangot adnék cikázó gondolataimnak, a lány már be is mutatkozik, és nekem a szegezi a kérdést. Kicsit meglep ez a közvetlenség, de talán csak mert az utóbbi időben nem sok emberrel ismerkedtem meg.
- Hali! Én Kata - a bemutatkozás mellé megeresztek egy barátságos mosolyt is.
- A sálamért jöttem, mert itt hagytam - válaszolok egyúttal Ágota második kérdésére is. Nem látom okát, hogy bármit is tagadjak.
- Hogy mit? - kérdezek vissza enyhét hitetlenkedve. Így elsőre nem tudom komolyan venni a lányt.
- Végül is, miért ne? Idézzünk szellemet! - egyezek bele a dologba vigyorogva. Nem foglalkoztat a szellemek világa, fogalmam sincs, hogy működik az ilyesmi, és abban, sem vagyok biztos, hogy Ágota tudja miről beszél. Mindez azonban a legkevésbé sem zavar, amúgy sem terveztem mára semmi fontosat.
- És hogyan fogunk neki? Vagy mi kell hozzá? Én nem értek az ilyesmihez. - térek rá egyből a dolog gyakorlati részére, és egyúttal Ágotára is bízom az irányítást.
- Te idéztél már szellemet korábban? - teszem fel óvatosan ezt az igen lényeges kérdést. Bár ha a válasz nemleges, attól még megpróbálhatjuk.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3

Oldalak: « 1 2 3 [4] 5 6 ... 14 ... 21 22 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa