Egy vemp, meg egy fél (?)

Szüksége volt a levegőre, úgy érezte, a kastély össze passzírozzák, szépen, lassan, hogy fájjon neki. Az éhsége már az elviselhetetlenség szélét súrolja, Oliv viszont még mindig makacs mód küzd ellene, pedig tudja, ennek nagyon nem lesz jó vége. Egyszerűen, képtelen arra, hogy egy embert bántson, az állatok vére meg nem igazán elég ahhoz, hogy teljesen jól lakjon. Már kezdi megszokni, hogy napi szinten kell harcot vívnia a saját szörnyetegével, hogy az még egyszer ne bújjon elő. Az eridonos már így is elhiszi magáról, hogy ő is az, nincs semmi szüksége megerősítésre.
A temetőbe menekül, mert naivan hisz abban, ott kitombolhatja magát - már amennyire ő képes erre- és mindezt zavartalanul teheti. Hiába szeret Tristannel lógni, hiába tartja őt az egyetlen barátjának, és hiába tud róla szinte mindent a fiú - beleértve a fajihovatartozását- egyszerűen... taszítja még a csak a gondolat is, hogy hagyja, meglássa vámpírként. Tristan érdektelensége ez iránt még most is nagyon jól esik neki, és pont ezért nem szeretné elijeszteni azzal, hogy megmutatja, milyen is, mikor az "új énje" kerül előtérbe.
Hirtelen torpan meg a nagy száguldozásában - ha mást nem is, ezt kimondottan imádja ebben a létben-, és összevonja a szemöldökét, miközben értetlenül mered maga elé. Ilyen illatot még sose érzett, még csak hasonlót se, pedig mostohaapja állítása szerint mindet megmutatta neki. Drake nagyon ügyel arra, hogy a lány ne csak pár évet létezzen halhatatlanként, Oliv meg folyton szörnyülködik, mennyire sok itt az elvárás, és kezdi érteni, némely hegyes fogú, miért irigységből mészárol.
Persze a lány már szinte felét elfelejtette annak, kihez, hogyan kell viszonyulni - átok essen abba a sok rétegbe-, de nem fél, ő tudja, ha olyan helyzet adódik, ki fogja tudni vágni magát.
Szinte észre se veszi, hogy már ő maga is a két (!) lénytől van nem is olyan messze, épp ki tudják szűrni. Csak pár pillanatig vizslatja a lányt, akinek dobog a szíve, mégis olyan furcsa illatot áraszt magából, majd szemei a társára vetődnek, és tekintete megkeményedik. Oh igen, erre világosan emlékszik, hogy mit mondott Drake, ha ilyen eset adódna. Bár a meglepődöttség is kiül az arcára egy fél pillanatig, de mentségére legyen mondva, a világért se gondolt  volna arra, hogy még egy vámpír,visszakívánkozik Bagolykő padjaiba.
Tartása megfeszül, nem megy közelebb, de le nem venné a hallhatatlanról a szemét, pont mint aki bármire fel van készülve, és ez nem is nagy tévedés. Oliv fejben már le is játssza a jelenet folytatásának lehetséges variációit

Ti

Úgy tűnik, Olivianak nagy hibája, hogy kíváncsi. Alapból kerüli a konfliktust, neki nem menő dolog az erő fitogtatása, viszont, mivel már hetek óta nem volt  vér közelében - amit a másik vámpír észre is vehet rajta-, kicsit paprikás a hangulata.
Ha nem lenne annyi önuralma, és nem küzdene minden áldott pillanatban azért, hogy az agyát ne lepje el a vörös köd, most minden bizonnyal gondolkodás nélkül ugrana az ember, vagy félig ember lány torkának. De ő mindig is megvetette ezen életet folytató társait, többek közt saját magát is, mikor hagyta eddig fajulni a dolgokat. Hova tovább, irtózatosan kevés vámpír van, akit képes elviselni a közelében, történetesen az édesanyja és Drake. Az utóbbinak köszönheti, hogy hűvös, mégis megfontolt. A háztársai biztos megrökönyödnének, ha így látnák, hisz az arcáról minden báj eltűnt, csak egy merev, porcelán maszk.
Hogy is mondta Drake? Soha ne lépj egy vámpír területére? De ez nincs megjelölve, legalább is Olivsmemi ilyet nem érzékel, és véleménye szerint, brutális nagy ego kell ahhoz, hogy valaki a sajátjának nyilvánítson egy közterületet, mert mi van, ha egy idősebb fajtárs szeretne itt sátrat verni? Arra kíváncsi lenne, hogy a másik felállása akkor is ilyen határozott lenne-e. Minden esetre az eridonos még most se mozdul, tudja, hogy a lány is azt várja, amit ő, és kimondottan szereti a türelmi játékokat, jó is bennük, főleg, ha azt vesszük, új élete másról sem szól, mint az önuralomról.
- Tanulói nyilvántartás?- ajánlja fel lehetőségként. Félre ne tessék érteni, szívesen válaszol ő, amíg a kérdés annak hangzik, és nem számon kérésnek. A hangja neki is normális, hisz minek erőltesse magát, ha másik tökéletesen jól hall.
- Igen- pillant a lányra egy halvány mosoly kíséretében. Nem mutatja, hogy észrevett-e bármit is a kis közjátékból, ha a fajtársának nem esik le, hogy ő nem vért ontani jött, csupán kíváncsi, az már az ő baja.
- Az illatod... más... hogy hogy?- kérdezi a lányra nézve, olyan hangsúllyal, hogy a lány érezze, nem muszáj rá válaszolnia, ha nem akar.