Ha a bogoly lakósoron tovább mész, és elhagyod az utolsó eddig épült házat, egy hatalmas üres teleket látsz, gyönyörű zöld pázsittal. Szinte nem is hívogat, hanem követeli, hogy fuss végig rajta, feküdj bele a puha selymes fűbe, télen pedig ez az egyetlen hely, ahol a hó állandóan friss és fehér, a lépéseknek itt nyoma sincs. Ám ez a terület sokkal többet jelent az itt élő emberek, és az iskolában tanuló diákok számára, mint holmi park. Ugyanis ha az alacsony, alig 50 centis kerítés felett - akár a legtávolabbi oldalon is, de - átlép az ember, a temető kapujának belső oldalán találja magát.
A bejárattól nem messze egy új tábla köszönti a belépőket, ami a temető térképét tárja eléjük. Amennyiben valaki először jár itt, feledékeny avagy kíváncsi, könnyedén kiderítheti, merre fekszenek a rokonai - egyetlen csepp vér segítségével, amit a tábla alján lévő tálkába hullajt. (Ez persze vezethet kínos pillanatokhoz, ha olyan is felvillan a térképen, akiről nem tudtál.
Ez a hely egyszerre szolgálja a halott lelkek nyugalmát, és a tartja tiszteletben a gyászolók némaságát. Amikor az erre tévedők átlépik a kerítés alkotta vonalat, már senki nem láthatja őket, ám ők látják a kinn zajló életet, és a temető valódi mivoltát is. Habár már maga a bejutás eleve trükkős, rejt még a temető pár titkot és varázst, mint a városban oly sok minden. A Nap járásához igazodik, így napfelkeltétől napnyugtáig egy egyszerű kis csendes temető képe tárul a betévedők elé, márvány sírkövekkel, virágcsokrokkal, és a szellőben örökké lengedező fákkal. Egy külön kis síremlék van kialakítva az elhunyt igazgatók és polgármesterek részére, de az utak nem csak ott, minden parcella körül fehér kaviccsal vannak behintve.
Amikor pedig a nap utolsó sugara is lenyugszik, átveszik az uralmat a sötétét erők. Persze csak a diákok érezhetik így, mert igazából csak néhány vicces kedvű és rendkívül tehetséges fiatal varázsolt egy igazi rémséges temetőt, hatalmas sírkövekkel, koponyákkal, és mindennel, amit csak az ember képzelhet. Néhány mumus is megjelenik ilyenkor, és itt-ott ráijeszt az arra tévedőre. A szektáknak és a titkos találkáknak is kitűnő hely ez az „éjszakai üzemmódban" lévő temető, mert kívülről, mint már említettem, senki nem lát semmit.

A bejáratnál - és beljebb, a jelentősebb elágazásoknál - derékmagasságban polcszerű dobozok kerültek kihelyezésre. Nincs ajtajuk, varázslat tartja bennük biztonságban a sorakozó mécseseket, valamint mindegyikben akad egy kisebb doboz, néhány maréknyi kaviccsal. Ezek előtt rövid, nyomtatott szöveg díszeleg a vízhatlanná tett pergamenen:

Ha kimondatlanul maradt bármi, elbúcsúznál vagy üzenetet hagynál, ezek a kövek megőrzik a szavaid. Szorítsd a kezedbe, majd suttogd vagy mondd el, amit szerettél volna. A kavics a saját hangján megjegyzi.

S ha az ember körülnéz, ilyen kövecskékből akad itt-ott a sírokon már. Ha valaki egy ilyet a füléhez szorít, hallhatja az eltávozottaknak vagy családjuknak hagyott üzenetet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=786378#post786378][b]Éjféli Veréna - 2019.12.28. 19:41[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=797109#post797109][b]Vásáry Áron - 2020.03.06. 00:35[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=801043#post801043][b]Trickerwinkle - 2020.03.26. 22:24[/b][/url]

Mérhetetlenül unatkozom! Manapság már semmi érdekes nem történik errefelé! És mintha már a diákok is megfelejtkeznének rólam. Rólam! Szeretett tündérükről. Régen minden sokkal jobb volt. Egy-két éve még minden navinés izgatott lett, ha meglátott. Most viszont elfelejtve érzem magam. Pedig ez lehetetlen! Kedves vagyok, aranyos, csinos és remek társaság. Ez az egész olyan megalázó. És szomorú. Nem csak a kis önbecsülésemnek tesz rosszat ez, hanem a kis lelkemnek is. Olyan egyedül érzem magam. Mintha már senki nem hinne bennem. Kész, nem ülhetek tovább tétlenül! Találnom kell valami szórakozást. Vagy egy diákot, akivel szórakozhatok. Társként, vagy akár máshogy. Hmmm, valami csínytevés igencsak fogamra való volna. Oh, egy igazi zseni vagyok! Rajta hát! Szépen fel is emelkedtem eddigi tengődésem helyszínéről, s heves szárnycsapásokkal repkedni is kezdtem a kastély körül. Kicsiny lelkem valahogy a kastélyon kívülre vezetett. Miért is ne? Hisz úgy is régen jártam odakint. Tündéreknek is kell a friss levegő, sőt, különösen nekik! Szóval elrugaszkodva a kaputól suhantam a falu felé. Kissé meg is felejtkeztem komisz tervemről. Kissé kifújta piciny fejemből az ötletet a menetszél. A falu határához érve egyre inkább elcsüggedtem. Már be is sötétedett. Egyre ijesztőbbé kezdett formálódni a táj. Ugyan köztudott, hogy bátor tündér vagyok ám, de azért egy éjszaka egy olyan dolog, ami még fajtánk legvakmerőbbeiket is megrémíti. Mufurc, kicsit sem kétségbeesett pofival le is telepedtem egy még legkevésbé sem szerény véleményem szerint is apró kerítésre. Ahogy ott szépen nyugodtan sajnáltatnám magam, egyszer csak gyöngy szemeim lát-terébe került egy fiú. Aki gazolt. Arca túl ismerős ahhoz, hogy városlakó legyen. Cukorkristálynyi szívem tudatosan sugallta, hogy navinés. Ilyen későn kint? Hmm, ebből aztán lesz büntetés, ha visszakeveredik. Már tudálékosan köszönnék neki, mikor parányi, de annál aranyosabb fejem felett felvillant a szikra. Arcom pedig pimasz vigyorra húzódott. A tökéletes áldozat! Pontosan erre vágytam! Szépen, lassan odasettenkedek a cipőjéhez hátba támadó üzemmódban. Amíg ő a frissen gazolt hantot legelte szemével, én észrevétlenül kedvesen összecsomóztam két különálló cipőjét eggyé. Parány kezeimet dörzsölve le is léptem a tetthelyről, de csak a legközelebbi, takarást biztosító helyig. Mert mit ér egy kis csínytevés, ha nem láthatod munkád gyümölcsét?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=802975#post802975][b]Vásáry Áron - 2020.04.03. 13:45[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=805972#post805972][b]Trickerwinkle - 2020.04.18. 18:00[/b][/url]

Szinte toporzékolva, arcomon kaján vigyorral vártam, hogy a kissrác pofára essen. Ujjaim izgatottan kopogtak és suttogva bíztattam áldozatomat, hogy "Gyerünk, gyerünk, indulj már el! Nem érek rá egész nap! Anyunak kell a szépítő alvás". Igen ám, igaz, erőfeszítés nélküli bájom is hozzájárul a megjelenésemhez, de azért kell egy kis rásegítés, hogy fényesebben ragyogjak a legszebb navinés lánynál is. Mondjuk ez nem egy magas mérce. Az se lenne nagy kihívás, ha az egész iskolánál kéne szebbnek lenne, mert hát az is vagyok, duh.
A kis elkalandozásom miatt majd' lemaradtam arról, ami miatt eleve itt vagyok. A fiú felállt, de azon nyomban orra is esett, de olyannyira, hogy lehet még a földből is kiharapott egy darabot. Csilingelő nevetésben, nem ez már hahotázás... szóval abban törtem ki. Olyannyira, hogy kis, milliméteres könnyek kezdtek legördülni parányi arcomon. Pici pocakomat fogva kis híján hanyatt is vágott a jókedv, de aztán észbe kaptam, hogy na, ez a siker azért annyit nem ér, hogy összekoszoljam a ruhám, holmi fetrengéssel. Piciny ujjaimmal levegő után kapkodva felszárítottam könnyeimet, s már éppen, mint aki jól végezte dolgát, (mert hát jól végeztem) az áldozat egyszer csak.. kb az irányomba kezdett beszélni. Nem lát? Hogy nem szúrja ki a szemét a szépségem? Jó, pici vagyok, de azért az kompenzál. Ah.
- Ki vagy mi vagy te és miért bujkálsz itt? - figuráztam ki a diákot hangom elmélyítésével. Ezen is jót mulattam, de pár pillanattal később leesett. Ja tényleg, csak közelről hall. Egy méretes szemforgatás után elrugaszkodtam a talajtól és egyenesen a fiú felé röpültem és elkezdtem keringeni körülötte, akár egy (kivételesen nem halál ronda) szúnyog.
- Ki vagy mi vagy te és miért bujkálsz itt? - ismételtem meg, ugyancsak elváltoztatva a hangomat - Én, kérlek szépen egy rendkívül fontos főmufti vagyok a navinénál, talán még fontosabb, mint a házvezető. Nagy bajban vagy ám, apukám! - színészkedtem kaján vigyorral, miközben ő egy szúnyog zümmögéséhez hasonló, hullázó erősséggel hallhatta mézédes, bársonyos, simogató hangom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=817997#post817997][b]Charlotte Elisabeth Felagund - 2020.09.29. 18:59[/b][/url]

Mindig nagy erőfeszítésembe kerül, hogy rávegyem magam erre. Viszont amikor sikerül, a virágbolt legnagyobb csokrát csináltatom meg, nagyi kedvenceivel, hogy kicseréljem az előzőt.  Most is tudom, nem én voltam ma az első látogatója. A torkom ugyanúgy elszorul, ahogy a sírkövet nézem, talán pár könnycsepp is kicsordul, amit gyorsan el is tűntetek. Valahol még mindig nem tudom ezt felfogni, megérteni. Valahol még mindig várom, hogy felbukkanjon, vagy a kúriában - én már csak így hívom, mióta nekem (is) kell takarítanom - megérezzem a jellegzetes süti illatot, vagy a csodakaja illatát, amitől nyál szökött a számba, és aminek titkát magával vitte a sírba.
Rendezgetek, hisz erős volt a szél, és ha már ki sikerült jönnöm, nem esik nehezemre némivel több időt eltölteni itt. Sok mindent mondanék, mégse tudom rávenni magam, hogy megszólaljak, még ha attól könnyebb lenne is.
- Így ni - összerezzenek, mikor egy ráncos kezet látok, és le is sápadok egy pillanat alatt, de aztán kifújom a levegőt, mikor konstatálom, csak az utca végén lakó néni segít nekem.
- A nagyanyád kivételes ember volt - halkan beszél, de semmi olyat nem mond, amit eddig ne tudtam volna magamtól, mégis... most megint elgondolkodok azon, hogy mégis hogy csinálta, hogy ennyien szeretik.
- Köszönöm, még nem igazán sikerült belejönnöm - utalok itt a díszek rendezgetésére, de hálás mosolyt küldök a néni felé.
- Óóó kedvesem, szívből kívánom, hogy sose kelljen rutint szerezned - még a felkarom is megsimogatja, amit majdnem elrántok, de sikerül időben észbe kapnom. Aztán magamra hagy, itt... egyedül. Nézem a nagyi fotólyát.. mosolyog, pedig elvileg már akkor sem volt jól, mikor ez a kép készült. És máig nem tudom, hogy tudta ezt elrejteni előlünk... hogy nem láttunk semmit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=817999#post817999][b]Farkasházy Rudolf - 2020.09.29. 19:17[/b][/url]

Amikor hosszú órákon át ül az ember az üst felett, akkor jól esik neki egy kis séta, így hát a nyakam köré kanyarítok egy fekete sálat, és már vastagabb, kötött pulóvert húzok, ezekkel indulok el, valamerre. Sosem tudom, hogy pontosan merre, ilyenkor a lábaim visznek. Mivel már nincs meleg és én nem arról vagyok híres, hogy olyan nehezen betegednék meg - nem, nem vagyok gyógybájital függő -, odafigyelek arra, hogy mindenem rendesen fedve legyen. Nem szeretném úgy kezdeni a tanévet, hogy végigszipogom az évnyitót. Az ember nem ilyen módon akar megmaradni az emberek tudatába.
A temetőt már régóta kinéztem magamnak, pontosabban egy sírt, ahova illő lett volna ellátogatnom már a megérkezésemkor, de mégsem tettem. Talán ezért is vagyok most itt. Valószínűleg, mert útközben egy liliomcsokrot is vásároltam, szóval nagy valószínűség szerint most ebben az útban van egy kis szándékosság is.
- Csókolom!
Köszönök udvariasan a néninek, aki éppen kifelé halad a temetőből, megvárom, amíg kiér, én csak utána lépek be, és annak ellenére, hogy nem ma volt a temetés, mégis tudom, hogy merre kell mennem. Csak úgy tudom. Éppen ezért termek ott könnyedén, alig pár perccel azután, hogy a néni magára hagyta a lányt, és hirtelen jött zavaromban, mert nem számítottam én másra, csak megtorpanok, és hátrébb lépve hármat, lehajtott fejjel várom ki a sorom, ami talán furcsa lehet. Nem tudom, hogyan kell egy sírnál viselkedni, de ha már itt vagyok, nem mennék haza, különben is, a bátyám pszichológus, mit szólna, ha egy csokor liliommal állítanék haza? Nem, eszemben sincs. Inkább várok egy kicsit. Így illik, nem?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=818003#post818003][b]Charlotte Elisabeth Felagund - 2020.09.29. 19:32[/b][/url]

Még most sem vagyok az a csacsogós típus, így bár butának tűnök, örülök, hogy a néni hamar elmegy. Félreértés ne essék, én elbeszélgetek emberekkel... most már, csak nem itt. Azt sem értem túlzottan, hogy a sok nyugdíjas miért itt tárgyalja ki az aktuális pletykákat. Szerintem az, hogy csak itt találkoznak egy mondvacsinált indok, hisz lehet más helyet találni is erre a célra. Az itteni öregek meg iszonyat fittek, már akiket eddig láttam. A hetven éves bácsi is úgy pattan fel a biciklire, mintha tizenéves lenne.
Még meggyújtom a gyertyákat - nem, nem varázsolok -, és megyek. Lenne ez a tervem, mikor újabb lábak torpannak meg a sír mellett. Csak a sziluettet látom, hisz le vagyok hajolva, meg amúgy is.. az ember érzi már ha nincs egyedül, szóval halkan sóhajtok egyet.
- Csak nyugodtan... ilyen ez, ha az embert sokan szeretik - halvány mosolyom, mintha az arcomra fagyott volna, és igazából csak az tudná megmondani, mennyire őszinte, aki jó emberismerő, vagy épp engem ismer. Mert ezt már begyakoroltam, mert a halála utána hetekig mást se kellett csinálnom. Mosolyogni, és megköszönni a részvétet, vigasztalni (!) azt, aki elsírta magát, és épp húszévesen ne törjek össze, ugye? Már mindegy. Túléltem, és csak a sok virágot látom, az ilyen alkalmak ritkák, mikor belebotlok itt valakibe, hisz úgy hittem, megtaláltam a megfelelő időpontot.
- A nagymamám - csak azért osztom meg a férfivel, amint felegyenesedek és a szemébe nézek, hogy elkerüljem az esetleges félreértéseket. De így legalább ő is láthatja rajtam, nem hazudok, hisz a vonásaim a nagyié... legalább is apu szerint. Apu meg sose hazudik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=818016#post818016][b]Farkasházy Rudolf - 2020.09.29. 20:04[/b][/url]

Én igazándiból nem sietek sehova, szóval teljesen jó nekem az, hogy itt álldogálok, de amikor megszólal, akkor mégis muszáj elmosolyodnom egy aprót, még bólintok is, bár nem hiszem, hogy háttal, ráadásul a sötétben ezt láthatja.
- Kivételes asszony volt.
Erősítem meg végül szóban is, és ha már engedte, hogy közelebb jöjjek, akkor meg is teszem. Lépek hármat, keresztet vetek, és csak ezt követően helyezem le a csokrot a sírra, ami látványosan eltér a többitől, hiszen rengeteg kegytárgy és virág borítja. Az ember ilyenkor akaratlan is elgondolkozik azon, hogy milyen lesz majd az, amikor ő kerül ide. Aztán persze ez a gondolat is tovaszáll, amikor a nyomasztó tény kerül előtérbe, hogy kishíján az ember egy közeli hozzátartozóját majdnem eltemette már. Meg is van, hogy miért vettem rá magam nehezen arra, hogy belépjek ide, de itt lenni már nem olyan vészes. Azt mondják, hogy mindig az első lépés a legnehezebb, hát megléptem végre azt a bizonyos elsőt. Innentől nem hiszem, hogy olyan nagy gondot jelent majd bejönni ide.
- A mentorom felesége.
Mutatok a sírra, bár azt hiszem ez egy végtelenül béna lépés, de nem is én lennék, ha ne lennék ilyen szerencsétlen. Balomat inkább gyorsan visszadugom a zsebembe, hogy ne fázzon, és helyette a jobbat veszem elő, kinyújtva felé.
- Akkor gondolom te vagy, umm, Charlie. Én Rudolf vagyok. A nagypapádtól veszem át a bájitaltan oktatását.
Innentől úgy vélem, hogy elég jól behatároltam magam, és ha elfogadja a kezem, utána a jobbot is zsebre teszem. Hazatérve mindenképpen innom kell egy nagyobb bögre teát. Ezt fel is jegyzem magamnak.
- Hogyhogy ilyen későn jöttél ki hozzá?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=818021#post818021][b]Charlotte Elisabeth Felagund - 2020.09.29. 20:17[/b][/url]

- Igen. Mindig elgondolkodok azon, mit csinált, hogy ennyien szeretik - ez a mosoly most legalább őszinte, még úgy is, hogy nekem ez lerágott csont. De a férfi liliomot hozott, így biztos nem egy rajongója... annál többnek kell lennie.
És az állításom beigazolódik, mikor megosztja velem, miért is van itt. Pedig nem kérem soha senkitől, attól, hogy családtag vagyok, nem érzem, hogy bárkit is kérdőre kellene vonnom, vagy kifaggatnom, miért jön ide. Idejön, és ez azért a család többi tagjának is jól esik, ez a sír mindig is rendezett.
Viszont egy pár percig úgy meredek a férfire, mintha szellemet látnék, aztán lassan bólintok egy aprót.
- Szóval igaz. Nagyapa régebben mesélt arról, hogy mentorál, de mi nem akartuk elhinni, hogy vannak emberek, akik önszántukból töltenek vele időt - harapom az ajkam, kicsit bűnbánó is a tekintetem, de mentségemre legyen mondva, akkor ő biztos tudja, milyen.
- Vele nem igazán jöttem ki, mielőtt lelépett az öcsémet még meg is buktatta... a nagyi szeretett minket helyette is - így tőlem hiába is várja bárki, hogy ódákat zengjek a nagy Felagundról.
- Vagy Lizi... bár úgy csak kevesen hívnak... Elisabeth a középső nevem, apa ragaszkodott hozzá - nyújtok kezet, miközben aprót vonok vállamon. Jó, nem mindenkinek ajánlom fel a lehetőséget, de valahogy nyitni kell, nem?
- Viszont fel van adva a lecke, nagyapa helyébe lépni nem egyszerű... kívánja felvenni az ő stílusát? - döntöm oldalra a fejem, vigyorogva, miközben a gyufás dobozt szorongatom.
- Nappal ez a hely egy turistalátványosság... egyszer jöttem erre, és iszonyatosan felhúztam magam...- mert fotózkodni, selfizni szerintem pofátlanság, de hát...
- Lenyúltam nagyapa egyik bájitalos könyvét, ami nem lett kiadva, ha gondolja nagyon szívesen Önnek adom, bizonyára többre értékeli, és hasznára lesz... én csak bosszantani akartam vele - mint akkoriban mindennel, csak hogy figyeljen rám.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=818096#post818096][b]Farkasházy Rudolf - 2020.09.30. 20:37[/b][/url]

- Ember volt.
Vonom meg a vállaimat, mert olykor a legapróbb dolgok viszik végbe a legnagyobbakat. Ő pedig tényleg ennyit tett, nem ítélkezett, nem tett különbséget, mindenkihez kellő tisztelettel és kedvességgel szólt. Így sokan szerették, sokan megjegyezték, sokan tudnak egy-egy kedves emléket felidézni róla. Mi, akiket tanított, hálával adózunk neki, mert hozzátett a személyiségünkhöz, az emberekhez való hozzáállásunkhoz.
Beszélgetnék tovább szívesen róla, azonban az ifjú hölgy által kiváltott reakció szörnyű zavarba hoz, és hirtelen érzem, ahogy a füleim égni kezdenek. Még jó, hogy takarja őket valamennyire a hajam. Percek telnek el így, és én azon gondolkozom, hogy most az időfagyasztás egy létező történet-e vagy sem.
A mostani jelenet sok mindent megmagyarázna, de aztán, ahogy megszólal, akaratlan kuncogok egy keveset, mert valljuk be, a vérfagyasztás után jól esik, hogy csak meglepődött arról, hogy létezem. Pedig, ha most végigtapogatnám magam, megállapíthatnám, hogy szilárdan jelen vagyok, illetve azt is, hogy az ilyen mozdulatokkal megbotránkoztathatom a világot annyira, hogy kitiltsanak egy temetőből.
- Pedig létezik, sőt, elárulom, hogy ketten is a faluban lakunk.
Merthogy mi a polgármester jövendőbelijével nagyon is együtt jártunk hozzá. Egyszerre kerültünk be az Eridon házba, együtt mentünk egyetemre, és valahogy végig Felagund professzor volt a szakma az életünkben. Széttárt karjaimmal vonom meg ismét a vállam, hogy bizony, igaz, létezünk mi.
- Érdekes szerzet, annyi szent. Mondjuk a saját unokáját megbuktatni… igazság szerint eléggé illik hozzá. Az utolsó pillanatban is kőkemény maradt.
Velünk se bánt soha kedvesen, mindig volt valami, amiért nem voltunk száz százalékosak, és egy gyerek, de még egy fiatal felnőtt is, sokkal inkább akar megfelelni, semmint beletörődni, hogy a száztíz százalék sohasem lesz elég.
- Lizi? A másik felagundistát is így hívják. Nem a nagymamájáról kapta a nevét, hanem a Büszkeség és Balítéletből, de részletkérdés.
Volt pár húzós pillanatunk, de biztosak voltunk benne, hogy a feleségét nem meri olyan hangsúllyal Elizabetnek hívni, ahogy az Odry lányt tette, és talán egy-egy rosszabb napon beléfojtott veszekedést is a lányon vezetett le.
- A legkevésbé sem, nagyon sokat kellene ahhoz a pályán töltenem, hogy képes legyek arra, amire ő.
Mind szakmaival, ami vitathatatlan erénye, mind emberileg, ami viszont nagyon is vitatható, de már nyugdíjas, és speciel nekem tényleg rengeteget segített. Megígértem, hogy még a tanév kezdete előtt meglátogatom majd.
- Nem lenne szívem ezt tenni. Ez egy sírhely, az ember maximum csendben elmélkedhet, de, hogy képet készítsek vele… idegenül hat. Bár nem vagyok híve a lopásnak, de értem az okot, és ha önnek nincs szüksége rá, örömmel átvenném.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=820543#post820543][b]Odry Elizabet - 2020.11.01. 11:52[/b][/url]

Természetesnek vettem, hogy a gondnokkal történő egyeztetés után jövök és segítek, amiben csak tudok, ráadásul a családom révén rengeteg szép virágot és zöldnövényt is kaptunk a feladathoz, ami még jobban megkönnyítette a dolgunkat. A nagynéném különös odafigyeléssel válogatta össze a temetői sírokra szánt adományokat, én pedig esténként egy-két koszorút elkészítettem, hogy ezzel is hozzájáruljak az elhunytak emlékhelyeinek szépítéséhez. Konrád úgyis sokáig dolgozik minden nap és ha hazaér, megértem, hogy szeret csendesebb elfoglaltságokba elmerülni, így ahelyett, hogy megpróbálnám a magam irányába terelni, hagyom őt. Elvégre én sem szeretem, ha akaratom ellenére próbálnak olyan helyzetekbe beletenni, amelyeket tudom, hogy nem élvezek. Hosszú házasságunk során megismerjük majd egymást, kitapasztaljuk a másik kedves szabadidejét és azt is, hogy együtt mit szeretünk csinálni. Nem féltem magunkat.
A koszorúk amúgy is ezerszer jobban mennek, mint a horgolás, melyet a mai napig nem tudtam megfelelően kivitelezni, bármennyit is próbálkozom vele, nem értem, hogy miért nem értek hozzá, és szörnyen bosszant, hogy annak idején hagytam, hogy Odett rábeszéljen arra, hogy főzésért cserébe horgol és hímez helyettem. Akkor kellett volna megtanulnom és nem most harminchárom évesen. Így hát most, mikor a napja és az órája van a megbeszélt találkozónak, több dobozt magam előtt reptetve érkezek meg a temető bejáratához, melyet átlépve lepakolok, és tekintetemmel keresni kezdem Mr. Selwyn-t, aki instruál majd, hogy mely sírokat kell gondozni. Az ide vezető úton ugyan az öltözetemhez megfelelő cipőbe érkeztem, itt azonban már gumicsizmában várom a másikat, mert tudom, hogy nagyon nem illene a mai munkálathoz egy utcai viselet, azonban mégsem akartam nem illően végig sétálni ezen a néhány utcán, nehogy megszólják Konrádot miattam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=820553#post820553][b]Seth Gareth Selwyn - 2020.11.01. 15:03[/b][/url]

Amikor kiragasztotta a könyvesbolt ajtajára a hirdetés, nem számított sokra. A róla keringő pletykák java elült vagy elkopott mostanra; azonban az embereknek enélkül is akadt jobb dolga Mindszentekkor, mint a temetőben takarítani és gyomlálni. Legnagyobb meglepetésére azonban nemcsak ültetnivaló növényeket kapott Beliántól, hanem az Odry család felajánlásából segítséget is.
Amikor kinevezték, első útja a kertbe vezetett, hogy felmérje a sírok és az azokat védő varázslatok állapotát. Az elődje - bár esze ágában sem állt kétségbe vonni igyekezetét vagy képességeit - a látottak alapján a visszavonulásáig vezető években egyre kevésbé bírt teendőivel. Seth megértette, hogy inkább hazaköltözött Budanekeresdre a családjához; ám azt kívánta, bárcsak hamarabb elszánta volna magát erre a döntésre. Az időszűke miatt azonban felújításról és teljes javításokról szó sem lehetett egyelőre.
A temető bejáratánál erre a hétvégére kihelyezett egy asztalt, mindenféle kegytárgyakkal, s mindössze egy becsületperselyt hagyott mellettük. Apró tábla tájékoztatja a látogatókat, hogy a gyertyák, mécsesek, füstölők és tartóik mágiával kötődnek a kert területéhez, ám áruk nincs megszabva. Pár lépéssel odébb pedig egy vadonatúj tábla is várja őket, mely egyetlen csepp vér segítségével megmutatja, merre fekszenek valaki rokonai.
Épp a tábla tövében sürgölődik, amikor a nő a megbeszélteknek megfelelően megérkezik a koszorúkkal. Már ki van készítve egy leterített ponyva, hogy átmenetileg legyen hova rakodnia és Seth udvarias, meleg mosollyal köszönti.
- Milyen elegáns. Engedje meg,-gesztikulál finoman, pálcáját előhúzva; s ha Elizabet rábólint, néhány intéssel gondoskodik róla, hogy sem nedvesség, sem kosz ne tapadhasson a hölgy ruhájára.
- Köszönöm, hogy időt szakított erre. Mást nem várunk, így hacsak nem szeretne egy forró italt, neki is kezdhetünk,-veti fel, mert ez a minimum, amivel meghálálhatja a segítséget.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=820574#post820574][b]Odry Elizabet - 2020.11.01. 18:59[/b][/url]

- Köszönöm.
Mosolyodok el a kijelentésre, habár meg kell vallanom, most inkább a kényelem és a praktikusság vezérelt, semmint az elegancia. A hétköznapokon, gyakran otthon is, nagyon odafigyelek rá, hogy az öltözetem illendő legyen, hogy bármikor, ha hajtót nyitok, egy rendezett asszony képét mutassam. Ez nem újkeletű szokás, én például egész gyerekkoromtól fogva mindig ugyanúgy kezdtem a reggelt. Hosszan zuhanyozok, váltakozó víz melegséggel, aztán feltűzöm a hajam és felöltözök. Abban az esetben, ha vendégeket vártunk vagy templomba mentünk, enyhe sminket készítettem magamnak, de többnyire a natúr vonalon mozogva. Nem tartottam illőnek alulöltözötten megjelenni a családtagjaim előtt. Sem apa, sem anya nem viselkedett másként, és igen érdekes, de ezt a szokást még a legrakoncátlanabb rokonom is betartja.
- Szerintem jobban járunk, ha átmelengetjük magunkat.
Terelem el a gondolataimat arról a zavarról, ami ahhoz párosul, hogy a férfi rajtam bájol éppen. Most, hogy már tartozom valakihez, hogy megtapasztaltam a testiséget férfi és nő között, másként élem meg ezeket a pillanatokat. Hirtelen lett más minden, és eddig sok dolog nem hozott zavarba, most viszont nincs olyan nap, hogy ne vegyek észre valami olyat emberek között, amit korábban nem tettem.
- Készítettem néhány koszorút is, hogy legyen a sírokon, és a nagynéném küldött még pár virágot, szóval a másik felajánlással együtt nagyon széppé varázsolhatjuk a helyet. És vettem gyertyákat is.
Mielőtt a lényeget elfelejteném ugye. Mert ki, ha nem én lettem volna az, aki besétál a vegyeskereskedésbe, hogy másnapra százötven közepes méretű üvegmécsest szeretne. A hirtelen jött ötleteim mellé meg kell tanulnom, hogy nem lehet minden azonnal, de most kivételesen szerencsés voltam, mert kaptam.
- Örömmel teszem, szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy a város minden része megszépüljön. A férjem kérte, hogy adjam át köszönetét, amiért a település egykori lakóiért ilyen áldozatos munkát végez.
Habár a magam törekvései kisléptékűek mindenképpen szeretném, ha ezekkel is hozzá tudnék járulni a fejlődéshez, a változáshoz. Konrád lépései látványosak, az enyémek kedvesek, ki-ki a maga terepén önmegvalósít, mégis biztos vagyok benne, hogy jó csapatot alkotunk így. Elpillantok a ránk váró munkaterület felé, majd vissza a férfire, most ő a főnök.
- Hogyan fogunk haladni?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=820596#post820596][b]Seth Gareth Selwyn - 2020.11.01. 22:11[/b][/url]

Seth mozdultai óramű pontosságúak - sehol sem időzik, egyetlen felesleges pöccintést vagy illetlen intést sem tesz, így Elizabet hamar megnyugodhat. A férfi ízig-vérig brit és professzionális, pár pillanatra van csupán szüksége, hogy elvégezze a bűbájokat.*
- Természetesen. Kávét, teát?-*az asztal alól két termoszt halászik elő, sőt, még némi cukorral és tejszínnel is szolgálhat, bár jómaga nem él vele. Először a hölgynek tölt, majd saját poharába is önt a feketéből, s a hidegben mindkét ital azonnal gőzölögni kezd, kacskaringós párafelhőkkel.
- Hálás köszönet, bár igazán nem kellett volna vásárolnia is. Nem ebben állapodtunk meg,-*mű-méltatlankodik egy őszinte mosollyal, óvatosan kortyolva a kávéjából.*- A koszorúk hatalmas segítség önmagukban, a virágkötészethez sosem volt érzékem,-*vallja be töredelmesen, mert míg megálmodni egy pillanat műve lenne, megvalósítani legfeljebb illúzióval lenne képes.
- Köszönöm, bár nem nevezném áldozatosnak. Még épp csak elkezdtem a munkát,-*jelenti ki tárgyilagosan, szerénykedés nélkül hárítva a szép, ám kissé talán túlságosan is szép szavakat.
- Talán sétáljunk körbe, megmutatom a kérdéses parcellákat és meglátjuk, hogyan osszuk el a díszeket. A gazolással nem végeztem, de mindenhova vezet járható ösvény,-*indítványozza.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=820707#post820707][b]Charlotte Elisabeth Felagund - 2020.11.03. 11:46[/b][/url]

Aznap először korán reggel jöttem ki. Előkészültem, elrendeztem mindent, helyet csináltam, mert megkértek. Mert a család többi tagja velem ellentétben még elfoglalt volt. Órákat töltöttem kint, észre sem véve, hogy rendesen átagytam, az csak akkor tudatosult bennem, mikor hazaérve, Sebi egy gőzőlgő forrócsokit nyomott a kezembe. Megkérhettem volna, hogy tartson velem. Nem tettem. Máig ragaszkodok ahhoz, hogy meglegyen nagyival a közös időnk, még ha most is képtelen voltam egyetlen szót is kimondani. Csak néztem a vidáman mosolygó nőt a képen, talán órákig.
Aztán este a családdal. Megvallom, hatalmas nyugalom lett úrrá rajtam, mikor apám a karját nyújtotta, amit habozás nélkül fogadtam el. Ha mellettem van, mindig azt érzem, történhet bármi. Akkor láttam először az új gondnokot. Halvány mosolyt erőltettem az arcomra, szerettem volna neki megköszönni azt, amit ezért a helyért tesz, de apám kimért biccentése megállított ebben. Azokat a vonásokat rajta ritkán látom, így még a sírhoz haladva, visszatekintettem a férfire. Fogalmam sincs, ki lehetett ő, amiért apa ellenszenve ilyen hirtelen megmutatkozott. Nem mertem rákérdezni, nem tartottam illőnek. Egyedül Sebi tekintetét kerestem, s mikor kérdő tekintetemre, egy vállvonás volt a felelet, elengedtem.
Már nem félek a sötéttől. A temető sokkal szebb ilyenkor este, és nyugodtabb. Általában ezért választom a nap ezen szakát arra, hogy kilátogassak. Pedig nem érzem jól magam, mintha lázas is lennék, de nem tudnak úgy az ágyhoz szegezni, hogy egy napot is kihagyjak. És kíváncsi is vagyok, voltaképp nem érzem jól magam amiatt, hogy hátsószándékkal jövök ide. Nagyanyám sírja mellől tökéletesen látom, hogy a gondnok rezidenciájában még világos van, s sűrűn pillantok arra, mikor a földet egyengetem, vagy épp a virágokat és a mécseseket rendezgetem. Hamar kezd úrrá lenni rajtam a csalódottság, hogy talán ma mégse futok össze azzal a különös férfivel, aki képes volt apám arcára olyan ridegséget varázsolni. Azt a kis hangot figyelmen kívül hagyom, aki szüntelen suttogja, pont ezért nem kellene utat engednem a kíváncsiságomnak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=820740#post820740][b]Odry Elizabet - 2020.11.03. 20:12[/b][/url]

- Teát, köszönöm. Megfigyeltem, hogy nagyon sokan fogyasztanak kávét a településen, de én nem tudom, hogy miért kedves ez az ital olyan sok embernek.
Mondjuk sokan talán azt nem értik, hogy én miért szeretem a teát. Nagyon sokféle van otthon, szeretem variálni az ízeket. Főleg teafüvek, az ízeket én keverem a hangulatomnak megfelelően. Tudom, ez kétoldalú játszma, mert nem biztos, hogy mindig tökéletesen alakul az ízvilág, de aki nem kísérletezik, az sosem tudja meg, hogy mi a csodás benne. Olyan ez, mint a házasság. Én magam ismertem az alapjait, tudtam, hogy milyen a házasság az elméletben, de a gyakorlat sokkal másabb.
Megismerni egy másik embert, beengedni a személyes teredbe, elfogadni, hogy ő másmilyen, ám a másik feled, valaki, akivel egy nap majd teljesen összecsiszolódtok rémisztő. Vannak napok, pillanatok, amikor úgy érzem. Konrád az a férfi, akit nekem szántak, míg máskor idegennek érzem, olyannak, akit sosem fogok igazán megismerni, akinek ha egyszer a bizalmasa lennék, ha ismerném a lelkét, meghalnék.
Ahogy a tea nem tökéletes minden alkalommal, úgy a mi életünk sem az minden nap. Ám engem úgy neveltek, hogy mindig, minden körülmények között tisztelettel beszéljek a férjemről. Ő a családom, ő az, aki felel értem. Tisztelem őt, szeretem. Igaz szeretettel, úgy, ahogy embert még nem szerettem. Ez nem szerelem, a szerelem múlandó ábránd, ez más, mélyebb, intimebb. Éppen ez csal mosolyt az arcomra.  
- Tudom és nem vagyok híve az anyagi segítségnek, szkeptikus vagyok azzal kapcsolatban, hogy ha egy nagyobb pénzösszeget adományoznak, az tényleg oda kerül, ahol szükség van rá, de szívesen vásárolok, adományozok eszközöket, játékokat, virágokat. Olyat, aminek értelme van. A koszorúk készítése közben hasznosnak éreztem magam, úgyhogy azt hiszem, kölcsönös segítségnek is nevezhetjük őket.
Mert valóban, tudtam, hogy minden perc, amit velük foglalkozom, jó célt szolgálnak. Szeretnék majd otthoni díszeket is készíteni, de korán van még a karácsonyi készülődés, így minden kreativitásomat most ebben éltem ki.
- A férjem a legapróbb lépéseket is tiszteli, ő olyan ember, aki szereti a részleteket, szereti látni, ahogy a gépezet beindul. Úgy vélem, magát az indulást sokkal jobban élvezi, mint azt, ha valami tervszerűen működik.
Arra, hogy sétáljunk körbe, bólintok egyet, egy "remek ötlet" kíséretében, és amerre vezet, arra indulok én is. Egy-egy nevet felismerve. Sok kihalt varázslócsalád egy-egy tagja fekszik itt, vannak kripták a távolban, van dolog, erről már hallottam korábban, ám mielőtt beléphettem volna ide, Mr. Selwyn megérkezett és elkezdett csodát tenni.
- Ha gondolja el tudok jönni máskor is segíteni. Most a saját projektemmel megrekedtem, az engedélyekre várok. Addig szívesen segítek önnek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=820831#post820831][b]Seth Gareth Selwyn - 2020.11.05. 21:21[/b][/url]

A halottak napján végig a temetőben sürgött - egyrészt felügyelte a biztonságot, másrészt sokan most fizették ki a sírhelyek bérleti díjait, főleg a messzebbről érkezettek. Az előző gondnok ismerőseiből néhányan kifejezetten beszélgetni akartak, velük későbbre írt fel időpontokat, hogy nyugodtan tudjanak egyeztetni, ha plusz kéréseik lennének. Arra egyáltalán nem maradt ideje, hogy a már jól megszokott ellenségességre reagáljon - végtelen udvariassággal siklott el minden ilyen felett, arroganciának beillő gyakorlatiassággal. Mindig van, aki örömét leli benne, ha ilyen "alantas" pozícióban látja és a családjához méltó büntetésnek véli, az iskolai feladatai azonban már hozzáedzették ehhez.
A Felagund család is ilyen - semmivel sem lopta be magát a most már nyugdíjas professzor kegyeibe, s bár a fiát leginkább hírből ismeri, a legkevésbé sem lepődik meg hűvös biccentésén. Illendően viszonozza és tovasiet, talárja ujjai jóformán repülnek utána.

Estére lenyugszanak a kedélyek, s ahogy fogynak a látogatók, úgy vonul vissza ő is - a számvetés várhatna voltaképp, de jobb azelőtt túlesni rajta, hogy elkallódna egy számla. Gondosan átnézi hát a dolgokat, átszámolja a befolyt pénzt és lejegyez mindent, mielőtt átírná a könyvben a meghosszabbított bérleti jogok új lejárati dátumát. Ahogy hátradől és eltolja magától a vaskos kötetet, az asztal alól felugrik egy fehér szőrgombóc, izgatottan toporogva a széke mellett. Megpaskolja a fejét, aztán nyújtózkodik egyet és talpra kecmereg, hogy főzzön egy adag friss kávét. Várakozás közben leguggol az állathoz és addig dögönyözi, amíg a kutyának fülig nem ér a szája, ezzel kárpótolva érte, hogy még egy darabig várnia kell, mielőtt hazamehetnének.
Később teli bögrével lép ki az ajtón, a kis eresz alatt megállva és a sötétben tengerként ragyogó gyertyákat, mécseseket nézi. Gyönyörű így a temető, aprókat kortyol, miközben a látványt issza. Páran még lézengenek a sírok körül, ő pedig nem fog senkit erőszakkal hajtani ki a kapun, ma semmiképp.
 

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=820835#post820835][b]Seth Gareth Selwyn - 2020.11.05. 21:53[/b][/url]

- Számomra sajnos elengedhetetlen, különben a vérnyomásom nem teszi lehetővé az értelmes emberi beszédet. Az már csak puszta szerencse, hogy az ízét is szeretem,-*Seth finom mosollyal jelzi, hogy természetesen nem kíván mások nevében nyilatkozni és látja a humort a helyzetben; ennek ellenére nem egy medimágus sápadt már el az eredményei láttán elsőre.*- Vicces mód hiába születtem és nevelkedtem Angliában, a teát csak készíteni szeretem,-oszt meg egy jelentéktelen titkot, s könnyű elképzelni, ahogy pontos mozdulataival forró vízzel átöblíti a kannát, megtölti teafűvel és leforrázza; szinte látja az ember maga előtt, ahogy a csésze aljába tejszínt tölt a London fog-hoz és lassan, óvatosan felönti Earl grey vagy Assam főzetével.
- Ebben maradéktalanul egyetértünk. Azonban a jövőben kérem egyeztessünk, mert amiről nem esik szó, arról én gondoskodom. A mécsesek kivétel: nem romlandóak, enni sem kérnek, így nem okoznak problémát,-*Seth aggodalma főleg az élő virágokra és terjedelmesebb dolgokra vonatkozik, amiket felhasználni vagy tárolni nehezebb.*
- Még nem volt szerencsém a férjéhez, de meg tudom érteni, hogy a munkájához szükséges a részletek iránti igényesség,-helyesel néhány kurta bólintással, kávéját kortyolgatva, miközben Elizabet mesél.
A kriptáknál és nagyobb családi síroknál vázákat helyez el séta közben, magával vitt apróságokból transzfigurálva őket, s megvitatják azt is, hol lennének legjobb helyen az egyes cserepes vagy ültetendő növények.
- Természetesen szívesen látom, bár reményeim szerint kevés munkával szolgálhatok majd a későbbiekben. Mégsem illendő, hogy egy hölgyet dolgoztassak,-*rázza meg fejét halk nevetéssel, s a kávé mellett a társaság is segít benne, hogy ne dideregjen. Ahogy visszafelé kanyarodnak, másfelé terelődik a beszélgetés.*- Milyen projekt, ha szabad érdeklődnöm? Volt szerencsém szabadalmakat és egyéb engedélyet kérvényezni, talán tudok segíteni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=820870#post820870][b]Odry Elizabet - 2020.11.07. 08:54[/b][/url]

- Igaza van, nem is ítélkezem, csak rácsodálkoztam. Én olyan családban nőttem fel, ahol senki se fogyaszt. Illetve, egyszer láttam az egyik nővéremet, Nanát, hogy valami habos kávét iszik. Az volt a hét legmegbotránkoztatóbb cselekedete.
És ez nem túlzás vagy irónia, otthon nálunk tényleg ezek a dolgok voltak a leghajmeresztőbbek. Képzelheti a világ - már az a része, amelyik tudja, hogy az unokatestvérem vérfarkas -, hogy milyen drámai volt az a bizonyos július-augusztus, amikor az Odry család majdnem összeomlott. Az egész felhajtásban mindenki összeomlott, csak Odett nem. Ő csak nézett ránk és evett, holott ő volt az, aki a leginkább szenvedhetett volna, mégsem tette. Nálunk élni nem túl izgalmas, és ahogy elnézem a nővéreimet a házasságukban, ott sem látok mást, mint ami otthon volt. Én azt hiszem, ebben is kilógok közülük, de nem teszem szóvá, hiszen úgy tanultam, hogy ez csak a férjemre és rám tartozik. Vele kell megbeszélnem ezeket a dolgokat.
- Érződik rajta, hogy szereti, igazán ízletes lett.
Mondhatjuk úgy is, hogy pont, ahogy szeretem, sőt, egy kicsit még jobban is. Nagyon szeretek teázni, szeretem a különleges ízesítéseket és a hagyományos ízeket is. Szeretem hinni, hogy az ünnepek megízlelhetőek is, és nem csak a sütemények által. A tea igazán különleges a számomra, azt hiszem, kifejezetten jól megélnék olyan helyeken, ahol külön szertartása van.
- Mindenképpen, sajnálom, egy kicsit túl lelkes voltam azt hiszem.
Nem is kicsit. A vehemenciám ilyen téren riasztó tud lenni. Elszántan küzdök azért, hogy mindenben maximális legyek. Ilyen a munkám, ilyenek a hobbik és ilyen az is, ha a nyugdíjasokkal vívott csaták enyhítésére törekszem. A horgolási képességem most már csak szánalmas és nem kritikán aluli, viszont a hímzés gondolatától még mindig kiráz a hideg. Fogalmam sincs, hogy azt hogyan fogom kivitelezni.
- A családomban mindenki művész, én pedig mindig a lány voltam, akinek borzalmas a kézügyessége, ellenben csodás kerteket varázsol, higgye el, nem munka lenne, hanem kikapcsolódás.
Az otthonunkat is úgy vásároltuk, hogy olyan legyen, ahol van lehetőségem kertészkedni. Mert megnyugtat. A természet kikapcsol. Az vagyok, aki boldog, ha esik, ha hó hull, ha süt a nap. Minden évszakot szeretek és tisztelek, mert szükséges ahhoz, hogy a növények csodálatosabbá váljanak.
- Patikát szeretnék nyitni. Az engedélyek többsége már megvan, de mivel friss házasok vagyunk, az otthont helyeztem előre.
Minden más csak utána jön. Viszont nem szeretnék Konrád idegeire menni és amúgy sem vagyok jó abban, hogy egy embert pofátlanul körbeugráljak, így találok egyéb alternatívákat arra, hogy lefoglaljam magam. Most például ez, tegnap tököt faragtam az előkészítősökkel, kis apróságok, amikkel lassan természetessé válok a településen.
- Milyen szabadalmakat engedélyeztetett eddig?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=820949#post820949][b]Charlotte Elisabeth Felagund - 2020.11.08. 20:45[/b][/url]

- Istenem, a nagyanyja... - összeszorítom a szemem anélkül, hogy felállnék. Krokodilkönnyek, műsírás... sose fogynak el. Mindig lesz egy újabb és újabb, akiben semmi tekintet sincs, még most ezen a napon sem. Mintha a földből nőnének ki, és csak arra várnának, hogy felbukkanjak, aztán újabb és újabb tört döfjenek belém. Hogy utána meg is forgassák.
Az utolsó mécsest is elrendezem oda, ahová szerintem kell, és rá se nézve a nőre, aki szipog, lépek egyet hátra, hogy megnézzem magamnak a nagy egészet.
Aztán ott hagyom... egyetlen szó nélkül, pedig ez nem szokásom. Egyszerűen csak ma ne... Egyik kezem a kabátom zsebében, a másikban a szemét, amit készülök kidobni, mikor meglátom a sziluettet, amiről már majdnem el is feledkeztem. Lassan veszem ki a zacskóból, egyenként dobálva ki őket, csak hogy időt nyerjek magamnak, csak hogy rendezni tudjam a vinásaim, mert tudom, azzal semmit nem érek, ha ugyanolyan ellenséges leszek, mint az apám. Még egy mély levegő, és már oda is megyek a férfihez.
- Jó estét. Én csak... szerétném bocsánatát kérni az apám viselkedése miatt - ránézek, ha hagyja akár a szemébe is, és nem toporgok, még csak zavarban sem vagyok.
- Tudja, sovány mentség, de ez egy nehéz nap... ha bármivel kárpótolni tudom... - szinte öntudatlanul húzom feljebb a kabátom cipzárját, mintha némán üzennék. Pedig nem, csak most kezdem igazán érezni, mennyire lehűlt a levegő.
- Szeretném, ha nem írná le a családom, naponta kijárok ide, és az elődjével nagyon jó kapcsolatom volt - igen, a bácsi sokat segített nekem. Nehéz volt rutinná tenni az idejárkálásokat, a csokrok beszerzését, és tudni a napokat, mikor kell cserélni, úgy, hogy semmilyen tapasztalatom nem volt előtte.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=820954#post820954][b]Seth Gareth Selwyn - 2020.11.08. 22:22[/b][/url]

Ha nem szólítják meg, többnyire udvarias biccentéssel üdvözli az elhaladókat - ezt a napot meghagyja a családoknak és az emlékezésnek, csak akkor elegyedve szóba, ha a segítségét kérik. A konténerhez tartó Charlotte irányába is bólint, meglepetésére a lány távozás helyett megszólítja, szabadkozással kezdve.*
- Jó estét. Biztosíthatom róla, felesleges bocsánatot kérnie miatta,-*hárít finoman, hiszen a jelenség nem új keletű. Még ha csak a mai napot veszi is alapul, akkor sem tudja azonnal felidézni, kinek az oldalán láthatta a lányt, hiszen a tömegben szép számmal akadtak szúrós pillantások. A másik azonban folytatja, jóvátételt említve és Seth el kell mosolyodjon.*
- Szükségtelen, tényleg nem veszem a szívemre. Azt viszont igen, ha emiatt fázik meg. Megengedi?-Vonja elő pálcáját, az ablakpárkányra helyezve kávéját, s ha nem érkezik ellenvetés, takaros kis melegítőbűbájt bocsát a kishölgy kabátjára. Aztán visszatér bögréjéhez, s már épp elbúcsúzna, amikor Charlotte újr nekifut a dolognak, eddigi győzködése ellenére.*
- Felteszem, az édesapja nem osztotta meg önnel viselkedése miértjét,-*kockáztat meg egy következtetést, melyet teljes egészében a leány viselkedésére alapoz. Angliában elég a vezetékneve, hogy azonnal tudják, hova is tegyék, errefelé azonban legfeljebb az idősebb generáció, esetleg a külföldi politikában jártasak kapják fel a fejüket.
Plusz a világ összes minisztériuma. De ez már bagatell részlet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=821419#post821419][b]Charlotte Elisabeth Felagund - 2020.11.16. 21:12[/b][/url]

Pedig én többször is átrágtam magam azon, megpróbéljak-e beszédbe elegyedni vele. Valahol azt gondoltam, ő is olyan zsémbes ember, akinek lehet mondani bármit, vagy tehetek bármit is csak morogni fog. Le kellene állnom már az előítéletekkel, de akkor nem érnének kellemes csalódások, mint ahogy most.
- Engem azért bánt - és hogy ez önzőség? Hogy csak a saját lelkiismeretemen akarok könnyíteni, és igazából a kiváltó ok nem is érdekel? Jó nem, irdatlan kíváncsi vagyok, de valahogy leplezni kell, nem?
- Köszönöm - óvatosan mosolyodok el, de annál inkább értetlenül, mert így végképp nem értem ezt az egészet. Apa nem egy vaskalapos ember, mint a nagyapa, és ez a férfi meg így elsőre biztos nem érdemelte meg, hogy úgy viselkedjen vele.
- A pálcám épp javítás alatt van... átoktörést tanulok - sóhajtok fel talán kicsit gondterhelten. Úgy terveztem, hogy én majd szépen kihúzom magam, sőt akár még mellkason is veregetem, azt szajkózva, ezt nézzétek, na? Aztán valahogy nem. Mostanában egyre inkább érzem, hogy túl vastag fába vágtam a fejszém, és mivel a szüleim ezt ellenezték, túlzott segítségre se számíthatok, nem mintha odáig alacsonyodnék, hogy bárkitől is segítséget kérjek. Viszont... nehéz nekem, piszkosul. Aztán ez még csak az első évem.
- Nem, pedig kérdeztem... de igazából én nem akarom Önt kellemetlen helyzetbe hozni a kíváncsiságommal. Ha az a miért...kínos, igazán megtarthatja - bíztatom? Megesik, de nem tudom, hogy ezzel most őt akarom nyugtatni, vagy magamat óvni egy esetleges információtól, ami újra megrenget.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=823595#post823595][b]Seth Gareth Selwyn - 2020.12.25. 21:11[/b][/url]

Seth ugyancsak meglepődne, ha sejtené, hogy zsémbes, morgós ember benyomását keltette - jóformán tankönyvi mintapéldánya a 100%-ban rostos brit úriembernek, ami részben nevelés, nagyobb részt viszont döntés. Szó sincs róla, hogy be akarná hízelegni magát, épp ellenkezőleg, a saját lelkiismerete és tartása követeli meg, hogy megadja mindenkinek az alapvető tiszteletet.
- Kalandos és kihívást rejtő ágat választott,-*biccent, mert az átoktörés alaposan próbára teszi az ember képességeit - kevesek csinálják végig a képzést, s még kevesebben ússzák meg hegek nélkül.*- Viszont aggasztó, hogy a pálcája most sérült meg; bátorkodhatom megkérdezni, milyen fával és maggal dolgozik?-*Sok esetben ez igen személyes kérdés, mégis, a lány bizonytalanságát érezve ad hangot gondolatainak, mert meglehet tudna hasznos tanáccsal szolgálni vagy megfelelő szakembert javasolni.
Az előbbi bizonytalanság a továbbiakban is megmarad, míg ő csendesen fürkészi bögréje mögül, hogyan keresi a szavakat Charlotte, kíváncsisága és valami más között vívódva. Nem gyanakvás vagy óvatosság ez, inkább kissé tenyeres-talpas félszegség. Nem rója fel neki, de ha kitart az átoktörés mellett, vesztére válhat.*
- Kisasszony, a nevemben hordom a megvetés okát,-*Seth száraz mosollyal ingatja meg fejét, hiszen a kellemetlenség nem olyasmi, amit elkerülhetne.*- Seth Selwyn vagyok, s bár bűnrészese nem, örököse vagyok mindannak a gyalázatnak, amit apám művelt. Halálfaló volt és kém, aki kijátszotta a minisztériumot.*

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=823610#post823610][b]Seth Gareth Selwyn - 2020.12.25. 23:12[/b][/url]

- Örömmel hallom. Jó tanárom volt,-*mosolyodik el, kávéját kortyolgatva; rég nem jutott eszébe Matthew, s most talán ismét kisebb a fájó űr, amit hagyott. Próbál, minden erejéből próbál arra összpontosítani, ami megmaradt, amitől több vagy gazdagabb lett valaha, ha nincsenek is többé mellette, akik adták.*
- A lelkesedésével semmi baj,-*nyugtatja a hölgyet, mert sosem szerette senki örömét elvenni.*- Mindössze kérem, legyen tekintettel rám, s értesítsen, ha kedve támad felvásárolni a közeli kereskedéseket,-*enged meg magának egy cinkos félmosolyt, derűs csillanással tekintetében. Aztán, mintha mi sem történt volna, visszatér a mécsesek, koszorúk és eltakarítandó gyomok listájához, s megkezdett csevejük udvarias kanyaraihoz.*
- Szerintem a kertépítés éppúgy művészet, nemcsak mert a tudomány gyakran kevés az élő lényekhez, hanem mert szépérzék is szükségeltetik hozzá.-*Persze, ez nyilván csak az ő véleménye, de számos hétköznapi cselekedetet lehet művészi szintre fejleszteni, hivalkodás nélkül. Látta az öccsét festeni és bájitalt főzni, Kinseyt hegedülni és rúnázni, Averyt énekelni és kávét pörkölni, hogy a frissen főtt ital habjára mintákat rajzolni, Gergelyt szó nélkül, puszta érintéssel lecsillapítani egy lovat.*
- Csodálatra méltó kezdeményezés; alighanem gyakorta találkozunk majd,-*nem mondja, hogy természetes, hogy az otthon az első, mert közhely és mert nem mindenkire igaz. Az arca azonban elmondja helyette, hogy értékeli ezt is, a család és a közös jövő építését - nyugalma, mozdulatainak kimértsége meghazudtolja korát.
- A minisztérium kedvenceit, úgy hiszem,-*nevet halkan a kérdésre, felidézve az első olvasat kiváltotta arcokat.*- Egy repdeszkát, amolyan kézi irányítást nem igénylő sporteszközt és a hozzá kapcsolódó bűbájokat; valamint egy repülő vitorlást, navigációs rendszerrel egyetemben. Képzelheti, mennyire lelkesedtek az ötletért, hogy a fejük fejett hajózzam az égen...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=824224#post824224][b]Daróczy Elizabet - 2021.01.07. 21:33[/b][/url]

- Azt megígérhetem, hogy mielőtt kedvem támad felvásárolni a közeli kereskedéseket szólok, azonban azt nem ígérhetem, hogy előre jelzem, ha a nagynéném egy köteg virággal és növénnyel állít be, hogy ide szánja.
A végére el is mosolyodok, a gondolatra, hogy valóban így történik. Szeretem Klárit, karakán nő, olyan, aki egy pillanat alatt dönt egy egész család sorsáról. És mielőtt bárki is azt hinné, hogy túlzok, meg kell jegyeznem, hogy nem, egy kicsit sem.
- Nem tudom ismeri-e a csermelymenedéki Angyali Menedéket, ő a vezetője. Hivatalosan a férje, de gyakorlatilag ő. Ha ő azt mondja, hogy növényeket hozott, akkor nem szabad ellenkeznünk, csak bólogatnunk. Komolyan, mert ha megharagszik, sosem békítjük ki. A saját lányára hét vagy már nyolc éve is, hogy haragszik, azt mondta, hogy nem kenyere a megbocsátás, szóval mi sem szabad, hogy felmérgesítsük.
Mondjuk én nem is szoktam, mert hasonlítunk. Na nem ebben, mert én sosem leszek olyan határozott és irányító, főleg nem Konrád mellett. Armand egy nyugodt, beletörődő férfi, aki bármit megtesz a feleségének. A mi kapcsolatunkban én vagyok Armand. Szeretek úgy tekinteni magamra, mint Daróczy Konrád támasza, aki ha kell kőszikla, ha kell, puha ölelés. Szeretnék az a nő lenni, aki meghódítja, az a feleség, aki minden helyzetben mellette áll és védi. Az az anya, akit a gyermekének szeretett volna. Én szeretnék lenni az az ember, akire a legboldogabb és a legnehezebb órában is számíthat. Talán túl idealista ez az elképzelés, de hiszem, hogy megvalósítható. Hiszem, hogy képes vagyok rá, hogy ezzé az emberré váljak. Nagyon elhatározott vagyok és ez már fél siker.
- Örülnék neki, ha valóban hasznos lenne. Szeretnék segíteni, jót tenni a településen élőkkel. Tudom, hogy sokaknak problémát okoz, hogy most még utazni kell ahhoz, hogy a gyógyfőzeteket beszerezzék. Tudom, hogy sokan nem fognak mást látni bennem, mint egy elrendezett házasságba beleegyező kellékfeleséget, de nem érdekel, megteszem, ami tőlem telik.
- Pedig csodás lehet a kilátás! A repdeszka nagyon tetszik, akadályversenyeket lehetne velük rendezni. A minisztérium olykor igen vaskalapos, pedig szerintem a morcos arcok lelkes kisgyerekeket rejtenek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=825161#post825161][b]Charlotte Elisabeth Felagund - 2021.01.23. 19:44[/b][/url]

- Igen - és bár a mosolyom mögül kiérződik, folytatnám még, a mosoly hamar eltűnik, és csupán sóhajom jelzi, nem fűzök többet hozzá. Pedig mondhatnám, megvolt a motivációm, mondhatnám azt is, a példa máig a szemeim előtt lebeg, de úgy érzem erre sose leszek képes. Sose leszek képes róla beszélni. Ez egy ilyen dolog, s tudom azt is, ez a legjobb megoldás. Nem beszélni róla.
- Kőrispálca, főnixtollal... azért pár évemet megkeserített, mire valaki rávilágított arra, hogy nem kedveli a felesleges durvaságot meg arroganciát - már pedig nekem jutott bőven mindkettőből, amire azért nem vagyok büszke. Pedig akkor szentül hittem, hogy majd most, kihúzva magam, fogok dicsekedni azzal, hány ember napját keserítettem meg. Nem így van, nem dicsekszem, és nem tudok erre erényként gondolni, esküszöm, még fel is pofoznám az akkori énem. A bajkeverések helyett, lehettem volna akár a nagyival is.  
Talán percek telnek el, mire cinikusan elnevetem magam.
- Ne haragudjon, csak... valószínűleg édesapám is elfeljtett dolgokat, hisz neki kellene a legjobban tudni, név alapján nem ítélünk el senkit. A szülei elkövettek egy hibát. Bár nem is nevezném feltétlenül hibának, nem tudom, abban a puskaporos időben volt-e egyáltalán "jó" oldal, de nem is lényeg. Viszont egy gyereket megbélyegezni a szülők miatt, igazán gerinctelen húzás - dühös vagyok, leginkább apámra, de minden porcikámmal azon igyekszem, hogy ne látszódjon, még ha hirtelen a nyelvem meg is eredt.
- Abban viszont biztos lehet, hogy az én családomtól hasonlót többet nem tapasztal - még ha ehhez régi, elfeledettnek hitt sebeket is fogok feltépni. De hogy akarjak én változni, amikor az apám meg képmutatóvá lesz egy nyamvadt jelvény miatt?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=832421#post832421][b]Hegedüsh Marcell - 2021.06.07. 13:36[/b][/url]

Csupán néhány hete élek ebben a testben, mégis úgy érzem, mintha évezredeket szenvedtem volna már el. Hasadni látszik olykor az elmém, pedig próbálom – magamhoz képest – a legóvatosabban, a legnagyobb körültekintéssel és tudatossággal végig vinni a tervet. Azonban már nem tudom, hogy mi a fontosabb; az ügy felgöngyölítése vagy az iskolai teendőim. Elveszek néha Karsában és kezd olyan lenni, mintha ő lenne a főszemélyiségem. Bolondság? Minden bizonnyal kezdem elveszíteni a józan eszemet. Miután Zsófi segített az új papírokkal – ugyan nem tudta, hogy én az vagyok, aki – kicsit magamba roskadtam. Rudolfnak és Teodornak próbáltam kiadni magamból mindent, de sajnos csak rosszabbra fordult a helyzet. Ezért nem is mozdultam ki a héten a házból. A fiúkhoz nem nagyon jött senki, s ha jött is, én jó nevelt gyermek módjára fennmaradtam a szobámban és ki sem dugtam az orromat, amíg tiszta nem volt a terep. Nem szabad sok időt töltenem ebben a Karsa-kosztümben, ezért próbálom meghúzni a határaimat. Az éjszaka viszont szörnyű álmom volt. Hiába voltam bent délelőtt, most így, ebéd után kénytelen voltam ismét felölteni a vörös bundámat, hogy meglátogassam… a saját síromat. Beteges még maga a gondolat is, nem még az, hogy valóban eljövök ide. Fekete, kitaposott sportcipőt viselek, egy fekete farmernadrágot és egy kék kötöttpulóvert. Nincsen az a nagyon hideg, ám melegnek sem mondanám semmiféleképpen. Zsebre tett kézzel állok a sírhant fölött, és azon veszem észre magam, hogy megállás nélkül csóválom a fejemet; mintha nem akarnék hinni a szememnek. Már pedig itt van, hogy „Hegedüsh Marcell Vilmos”. Itt van a sír. Itt vannak a virágok, amiket emberek hoztak ide, hogy elsirassanak. Belenyilall halántékomba a fájdalom, így frissen vágott körmeimmel homlokomba marok, hogy másféle fájdalomba vezessem át a hirtelen érkezett kínt. Külső szemlélőnek éppen csak egy szerettét sirató ember alakjának tűnhetek. Annyira szürreális minden…

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=832428#post832428][b]Rothstein Elektra - 2021.06.07. 15:39[/b][/url]

Arcán a zsíros, erős illatú krémmel ázott, nyakig elmerülve a bájitallal kevert kádnyi vízben. Mindennapi rituáléja lett a gyógyfürdőzés, hogy hegei hamarosan, remélhetőleg teljesen eltűnjenek. A kezelés, ahogyan azt a főzetek készítője is megmondta, nem épp fájdalommentes, de a javulás már kezd láthatóvá válni. Hősnőnk, bár még mindig úgy érzi, hogy a másnapos Yoda is jobban fest nála, mégsem adja fel. Nem szokása. Semmit sem hagy félbe, amiben csak egy szikrányi reményt is lát valami jobbra. Halk zene tölti be a vizes helyiséget míg Elektra felkészül a rá váró napra. Kicsivel több, mint két hét telt el azóta, hogy Farkasházy Rudolfnál járt. Annak is lassan egy hete már, hogy Hege házából elviharzott, magára hagyva Zsófiát. Nyomozását azóta nem folytatta, bár dühe kissé csitult. Okkal hagyta abba. Sikert vagy komolyabb áttörés nem érne el úgysem vele. Megrekedne. Falakba ütközne. Kudarc jönne kudarc után. Nincs rá szüksége. Teóriái vannak csupán. Valódi bizonyítéka viszont egy sem és már valószínűleg mindent megtudtak szövetségesével, amit lehet. Innentől már nem rajtuk áll a helyzet kimenetele. Megtettek mindent, ami tőlük tellett, talan többet is annál. Hősnőnk hitét bár el egészen nem vesztette, mégis kihunyt lendülete. Meglehet új nézőpontból kellene szemlélnie a történteket. Ehhez viszont az kell, hogy pihentesse az egészet. Mindezek mellet továbbra is adni igyekszik a látszatra. Becsülete megmaradt, annak dacára, amit Farkasházy tett vele. A világ számára Hegedüsh Marcell halott. Ennek így kell lennie. Tehát hetente kilátogat a temetőbe. Virágot igéz a márványlappal fedett hantra, majd mesél az üres sírnak. Bárhol is van a férfi a városban, talán meghallja. Elviszi hangját a szél és a képzelet. Kell valami amitől Elektra megtépázott lelke békére lelhet. Ennek a másik szokásnak épp ma van a napja. Így a fürdőzés végeztével felöltözik és elindul a falu határán túlra. Motorja nyergéből távolabb száll le, s érnek betont bakancsba bújtatott lábai. Hajának egy részét, két oldalról felfonta, míg a többi szabadon kelt még az imént táncra a menetszéllel, s omlik le most már lassan a derekáig. Ahogy közelebb ér egy alakot pillant meg a sír előtt. Megtorpan. Figyeli és akaratlanul is elemzi küllemét. Nem ismeri Hege barátait. A temetésen sem lehetett ott mindenki. Talán egy közülük? Ki tudja. Az alak a fejét rázza és nem moccan. Testtartása azt a látszatot kelti, hogy nem csak egy kopjafa turista, aki grasszálás közben olvasgatja a neveket. - Én sem szeretem a temetőket - sétál az idegen mögé nesztelenül Elektra, s szólal meg jellegzetes, bársonyos hangján. Nem az a célja, hogy megijessze az ismeretlent, csupán így szeretné jelezni neki, hogy nincs egyedül. Nem látja az arcát, csak kék pulóverét, farmerját és rőt üstökét. Spotcipője nem illik egészen az összképbe, de manapság a divat szabályai mit sem számítanak. A riporternőn is csak egy fekete póló és egy szintén fekete blézer van nadrágja és csizmája felett, minden rendszert mellőzve. Fejére pedig, amikor elhagyja otthonát, még mindig kendőt terít, melyet arca elé húzva tart, hogy a már halványuló sebhelyeket szükség esetén, így most is, eltakarhassa a kíváncsi tekintetek elől.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=832429#post832429][b]Hegedüsh Marcell - 2021.06.07. 15:50[/b][/url]

Akkurátusan engedem le kezemet magam mellé, hogy finoman nadrágom zsebébe csúsztassam azokat. Megfogalmazhatatlan az élmény, amit ez az egész szituáció hordoz magában. Könnycseppek serkennek mindkét szemem sarkából és elfog a tanácstalanság. Ugyan a formám megvan, de Otília titokzatos ügyét még mindig nem sikerült felgöngyölíteni. A kórházat nem hívhatom, elvégre ott sem a saját lábamon távoztam, hiszen… meghaltam, nem? És mi is lenne igazabb bizonyíték, mint a márvány, amibe a nevemet vésték. Végig szánt hátamon a hideg, s hátra hajtott fejjel szippantok egy mélyet a levegőbe. Azonban a műveletet nem tudom teljes mértékben végig csinálni; meghallom A hangot. Máris kiforrósodik a testem, majd kerül fagypont alá, végül lehunyom a szemeim, ahogyan elsétál mögöttem. Érzem az illatát. Nem parfüm. Nem, ez nem az. Ez Elektra bőrének az illata, amit ezer közül is felismernék. Néhány másodperc telik el csupán. Nem akarom, hogy vége legyen. Nem akarok fakókék szemeimmel az övéibe tekinteni. Nem akarom, hogy nem engem lásson, hanem ezt az alakot, aki… zakatol a szívem. Csaponganak a gondolataim. Érzem, ahogyan beszűkül a tér, majd fejet rázva, egy halvány mosollyal fordulok a nő irányába.
– Ugyan… ki szereti? – szólalok fel reszelős baritonon, majd torkot köszörülve ácsorgok tovább. Nem tudom, hogy mit kellene tennem. Észre sem veszem, hogy tekintetem le sem tudom venni róla. Figyelem a csizmát, a formás combokat, majd a fekete pólót és… nem látom tisztán az arcát és a szemeit. – Régen volt szerencsém akárkit is kendőben látni – így, ismeretlenként nem könyöröghetek az arcáért, de mégis megpróbálom megtudakolni, hogy minek köszönhető a lepel. Ujjam meg-megremeg testem mellett, szemeim remegni kezdenek. Több önuralomra lenne szükségem. De hát… megölelném. Arcomat a nyakába fúrva ereszteném ki az elmúlt hónapok keserűségét, stresszét és fájdalmát. Ám csak ácsorgok, mint egy idióta, és egy-egy apróbb mosolyt küldök felé. Lassan fordulok irányába felsőtestemmel. – Elnézést, be sem mutatkoztam. Petrovics Karsa, ideiglenesen én viszem az Eridon házvezető-helyettesi pozícióját – nyelek egy hatalmasat. Érinteni akarom.