36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa

Oldalak: « 1 2 ... 5 6 [7] 8 9 ... 16 17 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Lotte White
INAKTÍV


Maffia:3 II Kántálos hiperszuper barinő 3/2 <3
offline
RPG hsz: 22
Összes hsz: 3088
Írta: 2014. június 14. 15:05 | Link

Állia Szipenni

Kezdtem örülni mikor megláttam a Rellonos harmadik-as diákot de annyira elnézelődtem, hogy azon még nem is gondolkodtam, hogy mi a manó fogunk mi itt csinálni.Így hát rögtönöztem.
-Mivel kezdjük? - kérdeztem izgatottan
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában






Hipiszupi barinők! <3
Lekvi<3
Állia Szipenni
INAKTÍV


Árny
offline
RPG hsz: 358
Összes hsz: 1107
Írta: 2014. június 14. 15:55 | Link

Lotte White

A kérdésemre nem kapok választ, de egy furcsa kérdést viszont igen. Ami eléggé meglep. Vajon mit akar kezdeni? És én ahhoz miért kellek? Mi lesz itt? Egy kicsit kezdek aggódni. Lotte mosolyog ugyan, de ez nem jelent semmit. Kétkedve nézek rá.
-Mit?
Remélem nem sírt akar velem fosztani vagy valami hasonló. Mert azt fényes nappal elvből hülyeség plusz én nem is vállalom.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Saragob Kíra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Írta: 2014. június 14. 17:08 | Link

Gergő

Sokáig kell várnia a srác válaszára, de nem bánja, mert beleegyezést kap. Azonnal felderül az arcra, mintha új értelmet nyert volna az élete.
- De jó, köszi! Majd keress meg. Egyelőre mondjuk még nem lakok sehol, de itt a faluban fogok élni. De ha sokáig nem keresel, megkereslek én. Abban jó vagyok. - egyáltalán nem annak szánta, de valljuk be, kissé fenyegetően hangzik a mondandójának vége. Ki akarná, hogy Kíra kajtasson utána? Márpedig elég ragaszkodó típus, szeret másokon csüngeni, és csak másokon múlik, hogy mennyire tudják tolerálni a társaságát.
A saját gondolataival van elfoglalva, Gergő viselkedésére, egyébként feltűnő komolyságára nem is igazán figyel. Nem mintha nem érdekelnék őt mások, csak valahogy nincs, jobban mondva elvesztette az érzékét ahhoz, hogy rendes időben feldolgozza a környezetéből kapott információkat. Ezért is szeret jobban beszélni, semmint a hallgató, befogadó fél lenni.
A helyzetének megmagyarázásával is próbálkozik, nem túl sok sikerrel, mert sajnos nincs meg hozzá a kellő ismerete. Pedig valahányszor eszébe jut, mindig próbálja kitölteni az űrt, az ispotályban is rengetek vizsgálaton átesett, az emlékeit mégsem tudták visszahozni.
Gergő spontán ötletére felkapja a fejét. Meglepő módon a fiúnak sikerül őt visszarángatni a szomorú valóságba, azzal, hogy lehetséges megoldást kínál. Mert iszonyatosan vágyik a megoldásra. Noha csak most találkozott a fiúval, és lényegében is ismerik egymást, mégis bízik benne és a képességében annyira, hogy legalább egy esélyt akarjon adni a dolognak, noha kissé megkésve, pár másodpercnyi sűrű pislogás után, de annál lelkesebben reagál.
- De, jó ötlet! Csak az a baj, hogy azt sem tudom, mi volt nálam, vagy hol voltam... De, ez minden személyes holmim - bök a táska felé. Majd hirtelen fogja, kioldozza a száját és mielőtt Gergőnek bármilyen ellenvetése lehetne, máris kettejük közé borítja a tartalmát. Ruhák, ékszerek, papírok, pipiere holmik, egy kis dobozka, apró kis mütyürök, egy kavics, két szendvics meg egy üveg víz hullik ki belőle. Úgy mint aki jól végezte dolgát, pillant fel a fiúra, jelezve, hogy innentől övé a terem. Kíra nem tud neki többet segíteni. Ez minden, amit az ispotály elhagyásakor kiadtak neki. Bár ő nem emlékszik, hogy ezek a holmik azon a bizonyos estén is nála lettek volna. Csak nem ment így felmálházva sehova. Ez is egy külön rejtély száméra.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Aisha Nayar
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Adam
Írta: 2014. június 15. 18:01
| Link

júni. 19 naaaaaagyon késő éjjel


Nem hittem volna, hogy egyszer el fogok érni létemnek azon momentumához, mikor nemes egyszerűséggel... megfutamodok.
Utálom is magam érte, olyan gyorsan szelem a kastély és a falu határa közötti távolságot, amilyen gyorsan már nagyon rég futottam. Mégis érzem, remeg mindenem, üvöltenék, vagy nem is tudom.
Azzal se voltam teljesen tisztában, milyen érzés félni. Mármint úgy rendesen, gyomorreszketősen, meg minden. A mészárlásos meccs ehhez képest pittypang volt.
És most se egy személy váltja ki ezt belőlem, vagy is de. Viszont esküszöm, gondolni se mertem volna arra, hogy egyszer majd én leszek saját magam mumusa.
Még jobban felzaklat, mikor a vaskapu magától nyílódik ki. Nem akar elmúlni. Miért nem múlik már el?
Arra meg egyenesen gondolni se tudok, hogy majd valamikor rájövök, hogy történt, hogy lettem képes arra. Oké, hogy fiatal vagyok, de a varázserőm már tudom kontrollálni amennyire kell, épp csak annyira, hogy ne forgassam fel fenekestül a Vezetőit. Erre mégis megtörténik. Haragudnom kéne Lucára, mert miatta van, ha ő higgadt tudott volna maradni, akkor nálam se szakadt volna el az a bizonyos cérna. Az meg már csak részletkérdés, hogy az egészet én idéztem elő azzal, hogy felkerestem. De tényleg fontosabb, hogy maradhassak a suliban, mint a kviddics, és igen, ahhoz rendesen rá kell gyúrnom az SVK-ra. Na, de ezek után...
Tényleg, mi lesz ezek után?
Nem törődök már semmivel. A temetőben már amúgyse járkálhatnak sokan, főleg nem ilyenkor. Egy normális ember már rég alszik, nem reszket, pedig nem is érzi, hideg van-e. És nem azt várja, mikor hagyják abba a könnyebb cserepek a lebegést, és hódolnak be a gravitációnak.
Lekuporodok az egyik sír tövébe, felhúzom a térdeim, és kezeimmel átkarolom azokat. Nézem, ahogy a cserepek a levegőben táncolnak, de még ez sem tud annyira lenyugtatni, hogy elmúljon a remegés. És igen, bekövetkezik az is, ami már ki tudja, mióta nem. Megindulnak az első könnycseppek, végigfutnak az arcomon, és valahonnan, mintha a sírás hangja csendülne fel, nem... nem akarok arra gondolni, hogy ezt a hangot én adom ki...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2014. június 16. 01:46 | Link

AISHA

Éppen a nappalimban ülök a jobb falra tolt kanapémon, és egy nagybőgőt pengetek szétvetett lábaim közt, amikoris lassan felemelem a fejem, a semmibe révedve, leállva játékommal, ahogy egy különleges erőt érzek meg a közelben. A közel alatt pár kilométert értek. A lényeg, hogy a falukörnyéken valahol. Figyelek még egy ideig, majd félreteszem hangszeremet, felkelek a helyemről, elhagyom házamat, és alig egy perc múlva a lakósoron túl vagyok valahol, amerre az érzékeim vittek. Egy alacsony kerítés előtt állok, amely mintha csak egy sima, zöld füvű mezőt határolna, ám a látszat csal. Erre hamar rájöttem, mikor ideköltöztem.
Besétálok a területre az éjszakai sötétben, és a temetőben találom magam. Sírkövek, fejfák emelkednek kifelé a földből, minden nyugodt és csendes. Már a halk sírdogálást leszámítva, ami valahonnan távolabbról érkezik. Hamar beazonosítom, kitől származik. Ismerem az illatát. Nesztelenül haladok a köves úton, csupasz talpakkal. Pedig nem szokásom így, cipő nélkül mászkálni, dehát most siettem.
Megérkezem a lányhoz, aki egy sírkő mellett kuporog, körülötte pedig kavicsok, cserepeket lebegnek. Összevonom szemöldökömet. Ezt az erőt éreztem én. Tudom, hogy akadnak varázslók, akik képesek a pszichokinézisre. Olybá tűnik, Ő szintén ilyen lehet. Emiatt lenne nekikeseredve? Vagy a környezeti tárgylebegtetés egyszerűen a hangulatának folyománya? Lassan, észrevétlenül közelítek felé, puszta árnyként, majd ahogy mindössze egy-két lépésre vagyok, már hagyom, hogy észrevegyen. Jelentőssé lesz kisugárzásom, mert így akarom.
- Szia Aisha... - köszönök rá lágyan, rekedtes hangomon, figyelve rá, hogy ne ijesszem meg. Mezítlábasan álldogálok fölötte, fekete ing és sötét nadrág fedte, sápadt, langaléta alakommal, és fürkészőn figyelem csupán, lefelé pislogva rá különleges fényű tekintetemmel. (x)
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Aisha Nayar
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Adam
Írta: 2014. június 16. 19:48
| Link

júni. 19 naaaaaagyon késő éjjel


Teljesen kész vagyok. Szerintem soha nem borultam még ki annyira, mint most, de soha nem is volt ilyen nyomós okom. És igen, bizony vannak azok a momentumok, mikor bármennyire szeretném, egyszerűen képtelen vagyok tartani magam. Még így is szégyellem az egészet, hogy egy kietlen temető közepén sírok. Te jó ég. Sírok, mint egy lány…
És dühös is vagyok magamra ezért, teljesen szánni való teremtésnek érzem magam, mégse tudom abbahagyni. Ököllel vágok bele a mellettem lévő sírba, nem törődve azzal, hogy az ujjaim ezt nem igazán fogják honorálni.
Mintha még a szél is felerősödne, de szerintem ezt csak beképzelem, épp elég irreális már az, hogy körülöttem lebeg minden, én meg csak ülök itt, mint aki most szabadult a szanatóriumból. Shan. Azt se tudom, a nővéremnek, hogy fogom elárulni ezt a dolgot, vagy bárkinek. Nem akarom, nem akarom, hogy ennél is nagyobb csodabogár legyek, nem akarom ezt, mégse múlik.
- Ne… nehogy közelebb jöjjön – nézek fel Adamra a könnyeim mögül, még a hangom is hisztérikusan cseng, és egyszerűen kedvem támad kifutni a világból. Pont neki nem kéne így látnia, vicces, de igazán hozzászokhatnék már, hogy semmi nem jön össze nekem.
- Én… én ezt nem akartam, és nem múlik, és azt se tudom, hogyan…. – zokogok fel megint, teljesen megtörten. Még csak el se várom tőle, hogy maradjon, sőt… a helyében én is röhögve hagynám itt magam, had szenvedjem ki magam.  
- Csináljon valamit – utolsó mentsváramként fogom könyörgőre, mert inkább leszek szánalmas még az ő szemében is, csak ez múljon el. Ő meg vámpír, biztos látott már ilyet… remélem, tényleg nagyon bízom abban, hogy ez nem valami rendhagyó hülyeség, és nem lesz belőlem a végén kísérleti nyuszi.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Bakonyi Gergely
INAKTÍV


lapáttenyér
offline
RPG hsz: 191
Összes hsz: 2185
Írta: 2014. június 16. 20:00 | Link

Kíra

- Ez azt jelenti, hogy zaklatni fogsz? - Kérdezte végül, hiszen ha Kíra jó a keresgélésben, az nem túl bizalomgerjesztő. Sőt, ebből a szempontból jelenleg inkább tűnt fenyegetésnek, mintsem ajánlatnak. Gergő kissé furán is néz rá, talán már meg is bánta, hogy belement ebbe az egészbe. Kíra fel fog bukkanni az életében időről időre? Már előre rosszul van a gondolattól. Na nem mintha a nővel lenne olyan nagy baja, de nem bírja a piócákat, akik folyamatosan a nyakára járnak. Néha még az öccse is kellőképpen kikészítő jelenség volt, pedig őt még el is viseli általában.
Sajnos kikotyogta a mondatot, amit nem kellett volna, Kíra pedig egyből kap az ötletre. Sóhajt, amikor lelkesen nekiáll magyarázni arról és Gergő nagyon reméli, hogy nincs nála semmi, ami mesélhetne neki. Ilyen messziről nem érez semmit, viszont amikor a nő kiborítja a tárgyakat, szinte mindegyik kiabál felé, legalábbis pár hangosan. De nem vonzzák magukhoz, nem csábítják, sőt, ellenkezőleg. Szinte ellökik maguktól Gergőt, ő pedig hunyorog. Eszében sincs megfogni őket, nem fél tőlük, csak úgy érzi, ha megérinti őket, megégetik. Szinte hallja a forró, sercegő bőrt, ahogy a kezét a tárgyak köré fonja. Még a levegőjét is bent tartja, majd kicsit hátrébb húzódik.
- Valami... sötét dolog történt valamelyik tárggyal. Nem érintem meg. - Jelenti ki és remélhetőleg Kíra elfogadja és legyint egyet. Bár ahogy eddig megismerte a nőt, ez nem lesz ilyen egyszerű. Ettől függetlenül tekintetét nem tudja levenni a tárgyakról, feszülten nézi őket, kezeit kissé ökölbe szorítja. Az egyik ékszer különösen pulzál, innen nem tudja megmondani, melyik az, de szemével keresi, hátha megtalálja. De nem is tudja, miért érdekli ez. Lehunyja szemeit, összeszorítja fogait és elfordítja a fejét. Nem szabad engednie neki, meg kell próbálnia visszavenni az uralmat. Nem hagyhatja, hogy a tárgy magához vonzza. Talán valami átok hagyott ekkora nyomot az ékszeren? Bárcsak megnézhetné büntetlenül, mit mesél, anélkül, hogy borzalmas érzései lennének tőle. Végül erőt vesz magán, kifújja a levegőt és Kírára pillant, őszintén, kissé ellágyult tekintettel.
- Sajnálom. - Akármi is történt vele, azt is sajnálja. Meg persze azt, hogy nem tud neki segíteni... meg igazából nem is akar annyira.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2014. június 16. 20:33 | Link

AISHA

Nem tudom, miért ne kéne közelebb mennem. Mármint azt megérteném, ha nem akarja, hogy hozzáérjek, vagy ha most irtózik bármilyen társaságtól, ám szavai hevéből azt olvasom ki, hogy ez inkább figyelmeztetés, arra nézve, hogy nem ura az erejének. Azonban, ha van valaki, aki nem igazán van veszélyben tőle, akkor az én vagyok. Ettől függetlenül engedek távolságtartást szorgalmazó utasításának, és csak állok tovább fölötte egy-két lépésnyire.
Ahogy zokogva kezdi rebegni, hogy Ő ezt nem akarta, körbenézek magunk körül a levegő tárgyakon, aztán ismét letekintek Aishára. Úgy tűnik, a képessége eddig lappangott, és most valaminek hatására előjött. Na úgy beszélek, mintha annyira nagyon jártas volnék a mágikus tudományokban. Bár igaz, ami igaz, van pár száz év tapasztalati előnyöm. Ilyen hosszú létezés alatt elég sok mindent megismer az ember, és hamar következtet a látottak alapján. Occam-borotvájának elve szerint pedig a dolgokra adható magyarázatokból általában a legegyszerűbb a helyes. Ha ezt vesszük figyelembe, akkor tehát a jelen megfigyelések alapján az a legvalószínűbb, amire az imént jutottam. A lány telekinetikus, vagy pszichokinetikus képességekkel rendelkezik, amelyek most kerültek felszínre.
- Meg kell nyugodnod. - közlöm vele csöndesen, ahogy sírva könyörög a segítségemért. Ez nem vigasztalás, hanem a megoldás közlése. A benne lévő energiák olyankor kontrollálhatatlanok, ha zaklatott, ha nem ura a saját érzelmeinek. Le kell higgadnia. Azt kérte bár, ne menjek közelebb, az igényei elég ingadozónak tűnnek szorult helyzetében, így tehát odalépek hozzá, és letérdelek mellé, ahogy a sírkő tövében gubbaszt. Egyebet sem teszek, mint egyszerű nyugalmat árasztok felé. Békésen, figyelmesen és talán némileg tanulmányozón nézek rá lefelé halovány fényű szemeimmel, fehér kezeimet combomra nyugtatva, miközben sarkamra ülök a földön kuporgó lány mellett.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Saragob Kíra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Írta: 2014. június 16. 22:54 | Link

Gergő

- Mi? Nem, dehogy foglak zaklatni - reagál a srác egyébként jogos kérdésére kissé sértődötten, mint akit már maga a feltételezés is bánt, hanghordozásával pedig épp csak egy leheletnyit kezeli úgy Gergőt, mintha a srác felfogásával problémák lennének. Azaz, ismét csak egy nem éppen érett, felnőttes reakciót láthatunk tőle. A színpadiasra sikeredett válasz ugyanakkor mégis elég egyértelműen sugallja, hogy ha Kíra egyszer csak úgy dönt, igenis fel fog még bukkanni Gergő életében.
Hogy is hagyhatná, hogy ennyiben maradjon az ismeretségük, amikor olybá tűnik, hogy a fiú képes segíteni neki a múltjában való áskálódásban. Bőven elég, hogy Gergő csak diszkréten utal a dologra, Kíra már ki is üríti a táskáját, hátha annak tartalma segítségül szolgál Gergő számára. Visszafojtott lélegzettel, türelmesen várja, hogy a srác vizsgálgassa csak a holmiját, ameddig kedve tartja. A legkevésbé sem zavartatja magát amiatt, hogy az utolsó bugyiig minden egyes holmija a földön hever a srác előtt. De azért mégis, ha már ilyen áldozatot hozott, igazán elvárna valami kis apró sikert. vagy ha sikert nem is, egy fokkal lelkesebb vagy komolyabb próbálkozást, egy kis erőfeszítést a fiú részéről.
- Melyik? Mi az, hogy nem érinted meg? - kérdezi lassan, hitetlenkedve. Nem erről volt szó. ~ Hogy mondhat ilyet?! ~ Az eddigi csodálat és bizalom, kezd valami más érzelemmé alakulni Kírában. Felháborítónak találja, hogy a másik azzal hitegette, hogy segíteni fog, és most cserben hagyja. Afelett teljességgel elsiklik, hogy ez lényegében nem is történt meg, csak ő erőltette a dolgot.
- Nem is sajnálod! - vádolja a srácot kissé emelt hangon, miközben felkapja a földről a pálcáját és egyenesen Gergőre szegezi. Eléggé eltökéltnek tűnik az arca, mintha csak rá akarna cáfolni a közveszélyességről tett korábbi megjegyzésére.
- Meg sem próbáltad igazán! - fakad ki.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Bakonyi Gergely
INAKTÍV


lapáttenyér
offline
RPG hsz: 191
Összes hsz: 2185
Írta: 2014. június 17. 17:18 | Link

Kíra

- Nem vagyok teljesen meggyőzve. - Állapította meg, amikor Kíra kirohanásának vége volt. Na nem mintha annyira félt volna tőle, de ez a színpadias megjelenés, az éles hang... nem tudta, mennyire higgyen neki. Olyan érzése volt, talán nem kéne, főleg, amikor látta a nő szemében az elszántságot csillanni. Ez azonban nem csillogott ott sokáig, a helyét egyhamar valami más váltotta fel: lelkesedés. Bizony, Gergőtől várta a megváltást, egy elejtett félmondat miatt. És felnézett a fiúra, mintha ő lenne az egyetlen megmentője, emellett pedig ki is terítette az összes cuccát a fiú elé. Nem tehetett róla, nem tudta irányítani a képességét és az érzések egyből elragadták, hátrébb is húzódott.
- Nem tudom. - Válaszolja halkan mindkét kérdésre, szinte csak sziszegi a szavakat, mert nem akarja elereszteni a fogait. Nem is tudja mitől fél, talán vacogni fognak? De hiába, hatalmába kerítette az érzés. Hogy nyomatékot adjon a válaszának, megrázza a fejét kissé. Most elég érzékeny, és a Kírából felszabaduló düh szinte száj neki. Ahogy kinyitja szemeit, összehúzza szemöldökeit, kemény tekintettel néz a nő felé. Elege van belőle, hogy nem bírja visszafogni magát, folyamatosan rázúdít valamit, ő pedig csak tarthatja a hátát. Úgy érzi, mázsás súlyt cipel most magán, még levegőt is mintha nehezebben kapna, bár talán csak beképzeli. Kíra őrülete ráragad, már azt sem tudja, mi a valóság és mi a megfoghatatlan világ része, amit jelenleg csak ő érez. Feláll, hátha ott jobb a levegő, tántorog egy kicsikét.
Azonban Kíra nem hagyja annyiban, elszánt arccal néz rá, ő pedig megdermed, amikor a pálcáját rászegezi. Akkor magához tér, leesik neki, hol is van, kivel is áll szemben. Visszatér a földre, a valóságba, a nő arcát nézi, rezzenéstelen vonásokkal, lassan felemeli két kezét maga mellé. Nem fog ő pálcát rántani... még csak használni sem tudja.
- Most meg egy hisztis perszóna? Komolyan? - Sóhajtja kissé fáradtan, hiszen ez már Kíra harmadik arca, amit az elmúlt pár percben sikerült előcsalnia. Kicsit elgondolkodik: vajon ez csak az ő kiváltsága, vagy bárki ennyire meg tudja változtatni pillanatok alatt? Fogalma sincs, mi lesz itt még, milyen átkot kap az arcába, de nem is érdekli. Készen áll bármire, szóval keményen megmondja az igazat.
- Sajnálom, de nem tudok segíteni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Saragob Kíra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Írta: 2014. június 17. 18:40 | Link

Gergő

Kíra egykedvűen vonja a meg a vállát, jelezvén, hogy ennél többet sajno snem tehet a másik meggyőzésének ügyében. Egyébként is majd csak az idő lesz a megmondhatója,  hogy tartani fogja-e a szavát, és ha igen, az mennyire lesz kellemetlen Gergőnek.
A fiú válaszai azonban egy kissé elbizonytalanítják benne, hogy az tényleg érdemes  Kíra kiemelt figyelmére. Nem, nem akarja elfogadni, hogy valaki csak így nemet mondjon neki. Esett már pofára nem is egyszer, de mindig ugyanolyan őszinte és naiv meglepődéssel, fellobbanó haraggal viseli ezeket a helyzeteket. Ilyenkor látszik meg igazán, mennyire kiszámíthatatlan, akaratos nőszemély tud lenni, ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy azt ő elképzelte. Most pedig úgy képzelte, hogy végre megtudja, mi történt vele. De nem, ez már rég nem a komor, melankolikus Kíra, aki érzi a téma súlyát, aki érteni akarja a történteket. Most egyszerűen csak azon van nála a hangsúly, hogy a másik nem segít neki, pedig ő szépen kérte. Tudomást sem vesz Gergő sötét, goromba pillantásairól, úgy érzi, itt csak ő lehet a sértett fél. Nem érdekli, milyen hatással vannak vad folyamként áramlóm érzései a másikra.
És igen, úgy gondolja, teljes joggal követelőzik és ránt pálcát. Némi elégtétellel nyugtázza, hogy a fiú szemmel láthatóan kicsit észbe kap, legalábbis megáll és visszaül vele szemben, sőt még megadóan fel is emeli a kezeit. ~Nagyon helyes!~
- Hisztis perszóna?! - ismétli el vádakat egy oktávval magasabb hangon. Nagyon, nagyon zavarja a fiú nyegle, lekezelő stílusa. Úgy beszél róla, mintha ő itt sem lenne, vagy nem értené a szavait. Ez már mégis mindennek a teteje.
- Ezért meglakolsz! - fenyegetőzik, majd egy határozott, gyors és váratlan mozdulattal meglendíti a pálcáját és arcon dobja vele a fiút. Legalábbis ő oda céloz, hogy aztán sikerül-e kivernie vele a másik szemét, az már Gergő reflexein múlik javarészt. Mondhatnánk, hogy a cselekedetének taktikai háttere volt, de a kegyetlen valóság az, hogy kiment a fejéből, hogy átkozódnia kellene, csak azt tudta biztosan, hogy fegyvert tart a kezében. Eldobva pedig lényegében minden tárgy lehet fegyver.
- Valld csak be, hogy nem is akartál igazán! Hazudtál! Hülye voltam, hogy bíztam  benned! - magából kikelve vádaskodik és élvezi. Ő már egy teljesen más valóságban jár, legalábbis elég messze a valódi eseményektől.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Bakonyi Gergely
INAKTÍV


lapáttenyér
offline
RPG hsz: 191
Összes hsz: 2185
Írta: 2014. június 20. 13:52 | Link

Kíra

- Te talán jobb szavakkal írnád le? - Kérdez vissza, egyik szemöldökét megemelve. Hiszen Kíra annyira ki van akadva a megnevezésen, akkor biztos talál megfelelőbb szavakat. Viszont ezt nincs ideje kideríteni, legalábbis nyugodtan biztos nem. Hiszen a nő őrjöngése csak fokozódik, csatakiáltással lendül támadásba. Gergő már-már várta ezt a pillanatot, egyedi nézetei miatt már egyszerűen várta, hogy egy átkot testközelből láthat. Az, hogy el is kell szenvednie a hatását, már nem is igazán érdekelte, majd ráér vele foglalkozni, ha megtörtént a baj. Viszont a nő egyhamar letöri teljesen, ahogy a pálcáját hozzávágja, használat helyett. Kicsit későn reagál, elhajolni nem tud, csak elfordítani a fejét, így szeme védve van a halálosnak egyáltalán nem nevezhető fegyvertől. Csak a fején koppan egyet, de szinte meg sem érzi, nem az úrias fiú, volt már ennél rosszabb.
- Most aztán meglakoltam. - Állapította meg, amint elszenvedte a támadást. Még egy kicsit sértett is, hogy Kíra még egy átokra sem méltatta. Főleg úgy, hogy ő már annyira várta! És nem érdekli, hogy olaj lesz a tűzre az egész, az sem érdekli, ha a nő fejre áll, nem fogja őt meghatni, az biztos. Akár sírhat, zokoghat térden állva, most már végleg elvágta magát. Ha keményen akar játszani, legyen. Amikor azonban a fejéhez vágja érzelmi zsarolós szövegeit, meg sem érintik. Szinte mosolyogni van kedve, hogy mennyire gyér, de mégsem teszi, nem mosolygós fajta.
- Nyugodj le, Kíra, ezzel nem érsz semmit. - Gondolta már az "igényes" vetélkedő műsorokban is van segítség, ő is nyom egy hintet Kírának és megpróbálja rávezetni az agyacskáját. A hiszti egyszerűen lepereg róla, viszont a nő harcias energiái még tetszenek is neki valahogy. Végre nem semleges, nem unalmas, különlegessé teszi őt. Ennek ellenére a szavak nem kellenének hozzá. Azok csak idegesítik és elveszik a kedvét az egész játéktól. Pedig Kírával olyan jó szórakozni, hiszen ő egyáltalán nem veszi olyan halálosan komolyan ezt az egészet, főleg most már.
- Talán összepakolhatnád a cuccaidat. - Pillant le a kiborított dolgokra, amik közül az egyik még mindig gyomorgörcsöt okoz neki és érdekli is nagyon. De sajnos a taszítása erősebb, mint Kíra gondolná. Nem tud neki segíteni és őszintén... már nem is akar.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Saragob Kíra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Írta: 2014. június 20. 17:29 | Link

Gergő

- Igen! - vágja rá dühösen, de nem tud jobb szót találni a viselkedésére, nem is akar. Nem akar szócsatát nyerni, egyszerűen csak mélységesen fel van háborodva, és legkevésbé sem foglalkoztatja, hogy a másik nem veszi őt kellőképpen komolyan. Pedig ő most arra vágyik, hogy komolyan vegyék. A fenyegetőzés nem elég, ezért aztán a tettek mezejére lép és jól megdobja Gergőt a pálcájával, ami a srácról lepattanva Kírától kartávolságon kívül pottyan a földre. Ez azért kicsit zavarja. Rájön, hogy a dobálózásnak elég nagy hátulütője, hogy a fegyver nem röppen vissza a kezébe. Nem is érti, miért pálcákat gyártanak a mágusok és nem bumerángot. Az sokkal praktikusabb lenne. De ha már a fizikai fegyverétől búcsút kell mondani, azért a lelki támadással még megpróbálkozik. Sikertelenül. Gergőnek szemmel láthatóan nincs lelkiismerete. Magában dohog, csak múlik, hogy nem kezd el üvöltözni, vagy az aprócska kövektől a ruháin keresztül minden kezébe akadó tárgyat Gergőhöz hajigálni, hogy nem jut eszébe, hogy van ilyen opciója. Csak vergődik, mint a partra vetett hal, nem igazán tud mit kezdeni Gergő nyugodtságával. Csak meresztgeti rá a szúrós szemeit.
- Tudom! De nem tudok magammal mit csinálni, Oké? - fakad ki végül, és igen, valóban tisztában van vele, hogy nem fog elérni semmit. Igazából már is tudja, mit akart elérni. Rég elfelejtette, hogy kíváncsi volt rá, mit tud Gergő kiolvasni a holmijaiból.
- De ne mondd nekem, hogy nyugodjak le. Ugye tudod, hogy ez a legrosszabb, amit egy ideges embernek mondhatsz? Ettől senki nem nyugszik meg, csak még mérgesebb lesz. Mert ez olyan lehetetlen duma! Te sosem akadsz ki? Mintha a fűnek mondanád, hogy ne legyen zöld, vagy egy baziliszkusznak, hogy ne sziszegjen - teljesen elragadtatja magát, de a részletes helyzetelemzés közepette részben mégiscsak elpárolog a dühe. Legalábbis már nem akar Gergőre támadni.
- És egyáltalán ne mondd meg nekem, hogy mit csináljak! - pufog egy sort, ő is lenéz a szanaszét heverő holmijaira, aztán a szavaival ellentétben mégiscsak odahúzza magához a batyuját és elkezd beledobálni mindent.
- Jaj, nem is tudtam, hogy ez még megvan - jegyzi meg csak úgy magának, amikor a kezébe akad egy navinés sál.
Utoljára módosította:Saragob Kíra, 2014. június 20. 17:30 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Aisha Nayar
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Adam
Írta: 2014. június 21. 20:11
| Link

júni. 19 naaaaaagyon késő éjjel



Gyűlölöm magam, amiért ilyen vagyok. Bár tudom, hogy az emberek túlnyomó többségénél is előfordul, hogy eltörik a mécses, engem mégis az a minimális százalék érdekel. Erős akarok lenni, és bátor, az meg nem megy úgy, hogy egy sír tövében kuporogva, próbálom megemészteni mindazt, amit röpke percek alatt tudhattam magaménak. Mert számomra nem volt több perceknél az, amit én meg Luca lerendeztünk. Nem vagyok büszke magamra, alapjáraton kerülök mindent, aminek köze van az erőszakhoz, elvégre sokan vannak, akik még élvezik is, hogy fájdalmat okoznak másoknak, tegyék ők ezt.
Az már csak hab a tortán, hogy Adam is megjelenik. Ugyan nem értem, miért nem akarom, hogy így lásson, vagy mire fel ez a hatalmas megfelelési kényszer, sok mindent nem értek ezzel kapcsolatban, és most még kapacitásom sincs ezen gondolkodni. Tudom, neki aztán felesleges mondanom, ne jöjjön közelebb, elvégre, ártani azt nem tudok neki, mégis ez már önkényesen kicsúszik a számon. Valamiért belém van kódolva az, hogy velem valami nincs rendben, és lám… gondolom, nem sokan mondhatják el magukról, hogy repkednek a tárgyak körülöttük.
Hallom, hogy le kéne nyugodnom, csak azt mondani még mindig könnyebb. Ennél nagyobb traumát nem mostanában éltem át, még azt is jobban fel tudtam dolgozni, amit abban az elhagyatott hangárban láttam otthon, mint ezt.
Aztán valahogy mégis sikerül. Nem tudom, most Adamé az érdem, vagy egyszerűen megy ez nekem magamtól is, mindenestre a vámpír felé fordulok.
- Köszönöm – csak egy halvány mosolyra futja. A pulcsim ujjával törlöm le a könnyeket, nem mintha ezzel tagadni tudnám, ott voltak. Sejtem, mennyire szánalmas egy látványt kelthetek, épp ezért igyekszem összeszedni magam.
- Na, ezt csinálja utánam – próbálok poénkodni, nem is tudom, miért. Talán mert félek, ha tényleg komolyan foglalkozok azzal, ami történt, megint eltörik a mécses, azt meg nem szeretném.
- Én csak…. összevesztem Lucával… - igazából nem is várom, hogy megértse, még magamban is nehéz feldolgozni, megemészteni a történteket.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2014. június 21. 23:35 | Link

AISHA

Ahogy a lány kezd megnyugodni, és felhagy a sírdogálással, valamint légzése viszonylag helyre áll, úgy a körülöttünk lebegő kövek is szépen visszaereszkednek a helyükre. Épp csak feléjük pillantok, körbetekintve, de amint Aisha felnéz rám a sírkő mellett kuporgásból, arcára engedem nyugodt, markáns fényű szemeimet. Hálájára bólintok csupán, a viccétől pedig csak jobban ellágyulnak vonásaim. Úgy tűnik, inkább nevetni akar, mint sírni. Ez teljesen helyénvaló.
- Luca? - kérdezek rá az említett illetőre ilyen szimplán, sötét szemöldökömet összevonva, miközben üldögélek tovább sarkamon, a sír mellett térdepelve.
- Most először történt Veled ilyesmi? - érdeklődök a tárgymozgatásról, közben kissé elnézve magunk köré, ahol azonban már nyoma sincs a jelenségnek. Utána kék szemeimet ismét a leányzóra szegezem. Baromi elveszettnek tűnik. Próbálom megérteni, ami Vele történik. Valószínűleg olyan lehet ez, mint mikor vámpírrá változtam, és a kezdeti időkben egyszerűen úgy éreztem, nem vagyok ura a cselekedeteimnek. Ez hasonló lehet. Kár, hogy nem emlékszem rá annyira. Talán többet tudnék segíteni.
- Ne menjünk valahova máshová? - pillantok aztán el az éjszakában fölénk tornyosuló fejfák és sírkövek között. Nekem mondjuk tetszik, jól elvagyok itt, de egy halandónak, aki megfázhat, aki elfáradhat, akinek kellemetlen lehet a rideg földön ülni, talán nem akkora élmény. Arról nem is beszélve, hogy egy csomó halott ember fölött heverészünk.
- Vagy... nem kéne visszamenned? - ráncolom homlokom, ahogy ráébredek, neki feltehetőleg nem szabadna ilyenkor errefelé kószálnia. Biztosan aggódnak érte, noha jogos, hogy a jelenleg uralhatatlannak tűnő képességével inkább kietlen vidékre futott. De ez akkor sem ideális hely egy ilyen fiatal lány számára, szóval bármi legyen a döntése, felemelkedem térdelésemből, jócskán fölé magasodva, és lenyújtom neki hűs, hosszú kezemet, hogy felsegítsem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Aisha Nayar
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Adam
Írta: 2014. június 22. 12:30
| Link

júni. 19 naaaaaagyon késő éjjel



Azért valamilyen szinten megnyugtató, hogy ez el is tud múlni. Nem mintha annyit dobna a hangulatomon, mindenesetre bíztató, hogy nem kell úgy járkálnom, hogy lebegni kezd körülöttem minden. Eléggé feltűnő jelenség lennék, és nem vagyok benne biztos, hogy szeretnék is az lenni. Most leginkább kifutnék a világból, miután ráküldtem mindenkire egy exmemoriant, hogy még véletlenül se emlékezzenek rám. Nem tudom, hogy magyarázom meg Shanianak, vagy egyáltalán el merjem-e mondani ezt bárkinek is, nem akarom kísérleti nyúlként végezni.
És mégis próbálok úgy tenni, mintha minden oké lenne, ez már korántsem megy annyira jól, de… majd ha egyedül leszek, mindennemű szemtanú nélkül, akkor fogok összeroppanni, addig meg… tartom magam, amennyire csak tudom. Ez van, ha valaminek sikerül kirángatni a komfortzónámból, ami amúgy sokkal tágabb, mint bárkié, mert sok mindent láttam már ilyen fiatalon is, és igen, fel tudtam találni magam. Az egyetlen fekete lyuk számomra én vagyok, valahogy mindig fontosabb volt az, hogy másokat ismerjek meg, mert ők érdekesebb, mint én.
- A háztársam, meg a volt csapatkapitányom. Izé… kviddicsezek, vagyis kviddicseztem, csak… közben bukásra állok SVK-ból, és ha ez így marad, elvesztem az ösztöndíjam, és léphetek is, mert a büdös életben nem lesz annyi pénzem, hogy én ebbe a suliba járhassak. És emiatt le kellett mondanom a kviddicsről, hogy feltornásszam magam, és mikor elmondtam ezt Lucának, mármint, hogy nem tudok tovább a csapat tagja lenni…. hát.. ez lett vége – sóhajtok fel, mert azt még mindig jobban bánom, hogy Luccal ennyire összevesztünk, hisz kedvelem a lányt, nagyon is.
- Ühüm – bólogatok, és a kezeimre hajtom a fejem, úgy meredek magam elé. Sokszor gondolkodtam már azon, hogy ha találkoznék egy mumussal, vajon milyen alakot venne fel, vicces, de most azt gondolom, a tárgymozgatós saját magammal találkoznék.
- De nem tudom hogy. Mármint… az tudom, hogy lehet bizonyos pluszt örökölni, de én…  van még hat testvérem, közülük kellett volna valakinek, nem nekem. Én… azt se tudom, mit kezdjek ezzel, ha megint előjön… nem… én ezt nem akarom – még a hideg is kiráz, pedig valahol nagyon mélyen tudom, nem ez volt az utolsó alkalom, sőt. De nem akarom én ezt.
- Nem félek itt – vigyorodok el, mert tényleg nem riaszt a tény, hogy temetőben vagyok. Valójában, nem tudok megijedni azoktól a dolgoktól, amiktől más igen, például a pókokat is simán összeszedem, vagy a réten szoktam a villámokat nézni, legalább is, amíg rám nem szólnak, hogy takarodjak a klubhelyiségembe. És mint az látszik is, egy vámpírtól se tudok betojni. Bárcsak menne.  
- A-aaaa, az biztos, hogy én többé oda be nem teszem a lábam – elég határozott kijelentés volt ez. Tényleg nem szándékozom tovább rontani a kastélyban a levegőt ezek után, ki tudja, miben tehetek még kárt, ott meg nem szívesen látják a garázdálkodókat, nem mintha ez annyira az én hibám lenne. Ennek ellenére mégis elfogadom a felém nyújtott kezet, és felállok.
- Nekik a legjobb, már semmi gondjuk nincs – tekintek körbe, és őszintén megdöbbenek, mikor valóban valami féltékenységhez hasonlító valamit érzek.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2014. június 22. 12:51 | Link

AISHA

Hallgatom, ahogy megmagyarázza, ki ez a bizonyos Luca, és hogy mi történt pontosan, amitől a képessége most először megmutatta magát. Hümmögök csak egy keveset, lesütve a szememet a sötét földre, elgondolkozón. Érdekes, mert biztos, hogy ez előtt is zaklatták már fel események. Vajon miért pont most lett ez a következmény? Elérte azt az életkort, hogy kiütközzék ez nála? Elég magas szintet értek el az energiái? Ilyesmikre tudok gondolni.
- Lehet, hogy legközelebb még nem tudod majd, mihez kezdj vele, és harmadszorra, negyedszerre sem, de... képes vagy megtanulni uralni. Hidd el! - bólogatok, és tudom, hogy ez most lehetetlennek tűnik Aisha számára, pedig így lesz. Ha én megállom, hogy pár naponta átharapjam egy ember torkát, és szárazra szívjam, akkor Neki is menni fog, hogy csak akkor mozgasson tárgyakat, ha úgy akarja. Ez rajta múlik. Úgyhogy egyáltalán nem kellene így nekikeserednie.
- Na ez aztán egy eszméletlen hülyeség. - véleményezem ilyen egyszerűen, közömbösnek tetsző arccal, lenézően monoton hangon, amit a körülöttünk a földben heverő halottakról mond. Mármint az igaz, hogy nekik csak egyetlen gondjuk van: az, hogy nem élnek. Az meg szerintem eléggé gáz.
- Ahogyan az is, amit az iskoláról mondasz. - bólintok, lefelé nézve a lány szemeibe, ahogy állok előtte, fölé magasodva nyurga, árnyszerű alakommal, és még mindig fogom a kezét nagy, hűs kezemmel.
- Pontosan az az a hely, ahol tudnak segíteni. Biztosan van valaki, aki ért ott ehhez. Ha pedig nincsen, Ők azok, akik ajánlhatnak valakit. Akik kereshetnek Neked valakit, aki segít. A tanáraidhoz kell fordulnod! - közlöm Vele nyílt, szilárd fényű szemeimmel, mi a helyes út szerintem. Persze, nem alkalmazok rajta igézést, nem ezért merítem el tekintetemet az övében. Hanem, hogy nyomatékosítsak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bakonyi Gergely
INAKTÍV


lapáttenyér
offline
RPG hsz: 191
Összes hsz: 2185
Írta: 2014. június 22. 23:39 | Link

Kíra

- Akkor csak tessék. - Mondja kissé összeszűkített szemekkel, bár Gergőnél már ez is csúcsreakciónak számít, Kíra büszke lehet magára, hogy kicsalta belőle. Ahogy a nőben felcsapnak az indulatok, megpróbálja nekidobni a pálcát, utána is csak mérgelődik, egyre kevésbé bírja Gergő elviselni a jelenlétét. A képessége lassan kezdi kifárasztani, hiszen sosem szokta ennyit használni egyszerre, főleg nem ilyen májusi-időjárás-Kírán nem. Ráadásul a temető is folyamatos aurát áraszt magából, ami ugyan vonzó, de már kezd kicsit sok lenni. Ez olyan, mint amikor a szomjas ember iszik. Egy ideig mohón kortyolja a vizet, imádja, még többet és többet akar. De a telhetetlenségnek ára van, hiszen a végére már alig kapunk levegőt, majdnem megfullasztjuk magunkat és akkor jön az a szomorú pont, amikor megtelik a gyomrunk és már nem tudunk többet inni. Gergő közeledik ehhez a ponthoz, noha nagyon szeret az érzelmek világában élni, de ilyenkor a túltöltés veszélye áll fenn.
Le is hunyja a szemeit egy időre, úgy hallgatja, ahogy Kíra belátja, feleslegesen hisztizik. Sóhajt egy aprót, alig hallhatót, kicsit jól esik neki, hogy a végső megoldás megvan. Ennek ellenére még mindig nem nyugodt, csak azt magyarázza, miért ne nyugtatgassa. Magában szidja az érthetetlen nőket, elég cifra szavakkal, hogy csak idegesebbek lesznek a nyugtatástól. Ahogy kinyitja szemeit, először elég nehezen sikerül fókuszálnia és kiélesítenie a képet. Hunyorogva néz a nőre lefelé, és közben azon gondolkodik, mégis mitől van ez. Nem a szavak embere, szóval gyorsan, közönség segítségére van szüksége.
- Akkor mit szeretnél, mit mondjak? Mondok bármit, hogy megnyugodj. - Magyarázza sóhajtva, majd be kell látnia lassan, hogy semmi esélye. Felpillant inkább az égre, úgy érzi magát, mint amikor megsütötte a nap. De ennyitől nem kaphatott napszúrást, az biztos. Visszapillant Kírára, hiszen ismét nem figyelt teljesen oda, amikor azért sipítozott, hogy ne mondja meg, mit csináljon. Azonban összeszedi magát, tekintetét a nőre függeszti, nézi, ahogy a szavaival teljesen ellentétesen cselekszik és elkezd pakolni. Nem rázza meg a fejét a látványra, éppen csak kicsit mozgatja a nyakát. Kíra közben talál egy régi emléket. Amikor Gergő meglátja, ráfüggeszti tekintetét és nem bírja elengedni. Leguggol Kírához, először rápillant.
- Ezek az én házam színei. - Állapítja meg végül, majd mintha simán csak érdekelné, finoman megérinti az anyagot. Azonban abban a pillanatban lehunyja a szemeit is, hiszen a tárgy mutat neki valamit. Kírát látja, jóval fiatalabb kiadásban. A nyakán a sál, ujjacsáival belekapaszkodik, hideg van. A környezetet egyelőre nem látja jól, de vár még egy kicsit, hátha azt is megmutatja. Viszont a talár, ami rajta van, egyértelművé teszi, hogy diák. Gergő rázkódást érez maga alatt, először nem tudja, mi ez, aztán azt látja, a szél játszik a sállal, most pedig ő maga a sál. Aztán vége szakad mindennek, kicsúszik a kezéből az anyag. Ahogy újra Kíra szemébe pillant, sokkal lágyabb tekintete, csaknem mosolygó.
- Bájos diák voltál. - Állapítja meg őszinte véleményét, ahogy a nőre pillant, egészen halkan, lágyan engedve ki a szavakat magából. Bár talán még megbánja egyszer.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Saragob Kíra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Írta: 2014. június 26. 15:08 | Link

Gergő

Kírának természetesen már nincs már válasza, nem tudja mit vághatna még Gergő fejéhez, de aztán gyorsan bevillan neki, hogy a pálcája tökéletes erre a célra. A tettlegesség azonban nem hozza meg a várt megnyugvást, és egy cseppet sem lendíti előre Kíra lelkiállapotát. Csapongva válaszol Gergőnek, az eredeti témát már teljesen feledve.
- Nem tudom. De ezt ne mondd. Amúgy is keled kell kitalálnod, hogy mit akarok hallani. Mert ha én mondanám meg, akkor az úgy nem lenne jó. És nem nyugodnék meg tőle - teátrálisan sóhajt egy nagyot, fel sem fogva, hogy ezzel enyhén kifigurázza Gergőt. Nem voltak ilyen szándékai, ő csak... beszéd közben meg is nyugszik szépen lassan. Durcázás ide vagy oda, mégiscsak belátja, hogy semmi értelme annak, amit csinál, és egyébként is kezdte már unni. Elkezdi összeszedegetni a holmijait, de nem nagyon figyel rá oda, hogy miféle sorrendben kerülnek a táskába, a hajtogatással pedig végképp nem törődik. Majd megcsinálja, ha talál magának egy nyugis helyet és lesz egy kis ideje. Sok régi holmi kerül most a kezébe, mert elég régóta él már bőröndből, vagyis tértágított táskából, aminek az aljára már idejét sem tudja, hogy mikor ásott le legutóbb.
- Szóval akkor navinés vagy - vonja le a következtetést lelkesen, miközben felpillant a fiúra, és hagyja, hogy az megérintse a ruhadarabot. Az iskolához csupa jó emlék fűzi - a rosszakat igyekszik kizárni - , de nem kezd el anekdotázni, mert észreveszi, hogy a csíkos anyag érintését követően a srác lehunyja a szemét. Nem akarja megzavarni a koncentrálásban. Beharapja az ajkát, hirtelen az jut eszébe, hogy mi van ha valami kellemetlen pillanatot mutat meg a sál. Mert ilyesmiben is volt része elég. Szerencsére a félelmei alaptalannak bizonyulnak, sőt még valamiféle bókot is kap a fiútól.
- Köszönöm - mosolyodik el szűzlányokat megszégyenítő szégyenlősséggel.
- De ugye ezzel nem azt mondod, hogy már nem vagyok bájos? - teljesen komolyan, vészjósló hangon kérdezi fiút. Aztán minden átmenet nélkül elneveti magát. Nem az ő stílusa, hogy ilyen típusú kérdéseket tegyen fel, egyszerűen csak meg akarta viccelni Gergőt, vagy épp rá akart ijeszteni. Ami összejön. De egyáltalán nem vár tőle választ a költői kérdésre. Hiszen teljes biztos benne, hogy az évek meg a kórházban töltött napok semmit nem vettek el a bájából.
- Amúgy még nem is mondtad, hogy mi szél hozott a temetőbe. Ha nem ismernélek, még furának is tartanálak, hogy ilyen helyekre járkálsz - magyarázza úgy, mintha rá nem vonatkoznának a dolgok. Közben pedig a maradék holmijait is beledobálja a táskájába és beköti a zsák száját.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Aisha Nayar
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Adam
Írta: 2014. június 26. 19:33
| Link

júni. 19 naaaaaagyon késő éjjel


- Hát... muszáj lesz - sóhajtok fel, mert megint felkerült valami a muszáj listámra, mostanában egyre több minden van rajta. Én meg alapból nem szeretek csak azért csak azért csinálni valamit, mert muszáj, de ez ugye most tényleg komoly. Talán majd felkeresem vele Emma nénit, benne még meg is bízok annyira, hogy egy ilyen horderejű dolgot megmutassak neki. Nem, mintha Shanben nem bíznék, de ő a nővérem, és nem fogok mindennel a nyakára járni. Neki is megvannak a dolgai, tudom.
- Nem, nem az - gyerekes? Talán, sőt, minden bizonnyal most az egy alkalommal tuti, nem hazudtolom meg a korom, na nem mintha amúgy megtudnám, de annyira jól esik visszavágni. Hiába élt meg Adam, ki tudja mennyi évet, van amiben ő sem lehet biztos, és én igen. Gyermeki naivitás tudom, vagy inkább büszkeség?
- Hát persze, és ők lesznek az elsők, akik bedugnak valahová, és kísérleti nyulat csinálnak belőlem - a hangomból gúnyos, mert tudom, hogy ez is megeshet, nem egy ilyen eltűnésről hallottam már.
- Amúgy se szorulok senkire, már a magam ura vagyok - dacosan jelentem ki, meghazudtolva a teljesen egyértelmű tényt. De az istenért is, ne higgyék már azt, hogy teljesen életképtelen vagyok egyedül, külső segítség nélkül, mert nem vagyok. Mi sem bizonyítja jobban, mint hogy itt vagyok.
- Maga is mindennel a Teremtője szoknyája mögé bújt? Sejtem, hogy nem, és megérti azt is, én miért nem fogok - mert egy normálisan gondolkodó ember, nem azt lesi, mikor zúdíthatja másokra a problémáit. És oké, hogy most kiborultam, de... majd megoldom, valahogy mindent meglehet. Lehet tényleg Emma nénihez fordulok vele, bár nem hiszem, hogy ő vagy bárki más annyi mindent tudna nekem segíteni ebben, mindenesetre, ha kviddicsezni is akarok a jövőben, kell valaki, már Lucán kívül, aki tud róla, nem? Ha Ármin meggyanúsítana emiatt azzal, hogy csalok, az iszonyat gáz lenne.
- Mégse jó itt - húzom el a szám, és megfogva Adam kezét, kivezetem magunkat a temetőből, már ha hagyja is, bár a múltkor se volt ellene túlzottan kifogása, ezért is vagyok most bátor.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2014. június 26. 20:17 | Link

AISHA

Úgy érzem most magam, ahogy Oscar Wilde mondta: Nem vagyok elég fiatal ahhoz, hogy mindent tudjak. Eszetlenül makacs és gyerekes ez a lány. Abban a korban van, amikor mindent Ő tud a legjobban, tanácsot nem igen fogad el, és segítséget is alig, hiszem megoldja maga, nem szorul rá, nincs szüksége ilyesmire. Én meg bár ahhoz nem vagyok elég fiatal, hogy mindent tudjak, ahogyan éppen Ő teszi ugyebár, viszont elég tapasztalt és bölcs vagyok ahhoz, hogy mélyen hallgassak, és ne álljak neki győzködni a továbbiakban semmiről. Azzal csak tovább hergelném. Majd belátja magától.
Még hogy a tanárai bedugják valahová és kísérletezni fognak rajta. Édes Istenem. Ezt Aisha tényleg komolyan gondolja. Nem mintha ne hallottam volna már ilyesmiről, vagy mintha eddigi életem több száz évében ne láttam volna bőven elég szörnyűséget, de pontosan ezért tudom a helyén kezelni a dolgokat. Meglehetősen kétlem, hogy itt a Bagolykő Mágustanodában egy titkos intézetet vezetnének az alagsorban, ahol különleges képességgel megáldott gyerekeket kínoznak, vagy ha nekik nincs saját ilyen laboratóriumuk, akkor áruba bocsájtanák a kölyköket más intézményeknek, hogy azok felnyissál a diákok koponyáját és az agyukban túrkáljának. Esküszöm, a lány teljesen így adja elő, és valószínűleg szent meggyőződése, hogy igaza van. Pedig, ha van hely a világon, ahol megkaphatja a méltán elvárható segítséget, akkor az pont egy ilyen mágusképző, ahol már ezer és egy ilyen esettel volt dolga a professzoroknak.
- De igen. - felelek a Teremtőmmel kapcsolatos kérdésére.
- Rábíztam magam. Ez a legjobb, amit csak tehettem. Persze, ha úgy láttam volna, rosszra tanít, akadtak volna kétségeim. De nem így volt. - fedem fel előtte csöndesen, mennyire hibás elképzelései vannak erről.
- Nem az az erős, aki nem kér a segítségből, hanem az, aki képes elfogadni, amikor valóban szüksége van rá. - mondom el a saját nézetemet ezzel kapcsolatban. Azt a nézetet, amely lehetővé tette, hogy ma ne egy vérengző szörnyeteg magasodjon a lány előtt a sötét temetőben, hanem egy szelíd fenevad. Olyannyira szelíd, hogy mint múltkor, most is hagyja, hogy a fiatal leányzó a kezénél fogva húzza el maga után, amerre gondolja. Hamarosan magunk mögött hagyjuk a temetőt és békében nyugvó lakóit.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Aniella Zornania
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. június 29. 02:02 | Link

Karsa B. Bálint:)

Aniella mezítláb sétál egyedül, magányosan az úton. Hűvös van, ő pedig már libabőrös. Fogalma sincs merre rejtette el a melegebb ruhadarabokat, tehát maradtak a nyári rövid göncök. Most is a farmer shortja és egy egyszerű hatalmas fehér póló látható rajta. Ezt az összeállítást szinte mindennap hordja, mert a kedvenc sárga pólóját elnyelte a föld, sehol sem találta az elmúlt pár napban. Már arra is gondolt, hogy az a fura nő lopta el, ahol mindenhová leveri azt az átkozott sátrát. Bár nem szeret gyanúsítgatni, de nem egy ocsmány történetet hallott már a halandókról, bármit kinéz belőlük. Apjának rengeteg históriája van ezekről a lényekről, több ezer napig is tudna róluk rizsázni, persze pozitív megnyilvánulást nem ejtene ki a száján. Pedig a kicsi sellő tudja, hogy néhány ember igen kedves is tud lenni. Ott van például Dorián, Arnold vagy Adam... Noha az utóbbi nem biztos, hogy abba a fajba tartozik, mindenesetre nem volt goromba, sőt... Az egyik legrendesebb férfi volt, akivel valaha találkozott. Még sosem ajánlottak fel neki pénzt ruhára, kajára vagy bármi másra... Ezt értékelte. Sőt, ez a férfi mintha még hiányozna is neki... Végre talált valakit, aki szinte mindent tud róla, megkönnyebbülés lenne még egy-két titkot elárulni az illetőnek. Azonban lehet jobb döntés lenne, ha többé nem keresné a társaságát, nem kéne valakihez kötődnie a szárazföldön. Az... az lehetetlen lenne. Nem is vallana Anielleára.
Egyébként a leányzó, már a Bogolyfalvi temetőben van. És hogy keveredett oda? Önmaga sem tudja, pusztán lábai idevezették. Ma éjjel is ugyanolyan csinos, mint máskor. Mivel unatkozott haját befonta, ami kiválóan áll neki, szemei gyönyörűen csillognak és... Hát na, fantasztikusan fest most is, nincs mit tenni. Szépséges.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Karsa B. Bálint
INAKTÍV


Önmaga legnagyobb paródiája, egy bögre kávéval.
offline
RPG hsz: 48
Összes hsz: 140
Írta: 2014. június 29. 02:24 | Link

Aniella. ^^

Az egész napot ismételten a faluban töltöttem egy jó könyv és ital társaságában. Ne nézzetek rám ilyen csúnyán, teát ittam, semmi mást, a pillangóvarázsban. Nyitástól-zárásig, biztos imádtak. Viszont a könyv az jó, Kaffka Margit egyik szerzeménye, a kezemben is lóbálom éppen, s mivel még nem akaródzik a szobába bevackolni magam, s mivel nincs már meg itt a házam, így a temető felé veszem az utam. Tök logikus, mi? Ha nincs házad a faluban, irány a temetőbe este! Könyvet kéne írnom a leglogikusabb ötletekről, amik csak eszébe jutnak az embereknek... Dr. Nádori Pálnak ajánlanám, pedig már lassan három napja nem is hallottam a hangját. Rémisztő a tudat, hogy mi van akkor, ha egyszer végleg eltűnik az életemből, úgy hozzám nőtt. Így, eféle gondolatokkal sétálok a sötétben, a pislákoló fényekben, amikor is váratlanul megérkezem a célállomáshoz. Továbbsétálok a fákkal körülvett szakaszon, ahol mindenhol sírok találhatóak. Inspirációs környezet, legszívesebben hazaszaladnék a rajzfüzetemért aztán vissza ide, hogy rajzolhassak csakúgy, csakúgy mindent, ami éppen ki akar szabadulni belőlem csak még én sem vagyok teljes tudatában, hogy mi is, de túl lusta vagyok szaladni. Arról nem is beszélve, hogy igazából nem is az otthonom, nem is tudom, hogy miért mondtam ezt, hogy "hazaszaladni". Bár azért mégis csak az otthonom.
Reccs. Felnézek, a félhomályban egy árnyék sétálgat nem messze tőlem.
- Hello! - kiabálok oda, aminek köszönhetően az üres, csendes térnek, visszhangzik a mély baritonom, így tízszer annyira ijesztőbb vagyok, mint általában. Na jó, nem vagyok ijesztő, csak udvarias és tiszta. JÉZUSOM, erre még gondolni is szörnyű, szóval grimaszt vágok a saját gondolataimra és elkezdek továbbsétálni, balra fordulva. Jobb ha ilyen állapotban nem beszélek senkivel, a végén még... kedves leszek?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


http://ask.fm/muveszkavezo



'If I were gay—and I’m not gay yet, maybe one day—but if I were gay, I’d like to see movies where homosexuality isn’t always a problem.'
Aniella Zornania
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. június 29. 02:45 | Link

Karsa B. Bálint:)

Még sosem járt ilyen helyen... Igazából Aniellának fogalma sincs minek hívják azt a helyet, ahol egy csomó sírkő van, ami számára nyilvánvalóan érthetetlen. Édesapját már rég megkérhette volna, hogy legyen olyan kedves, és avassa már be néhány alap emberi dolgokba és ne csak arról dumáljon mekkora idétlen - és még szépen mondtam - meg barbár az összes. A lényeg, hogy számára egy teljesen új helyen és totálisan érdekli őt itt minden. Szerinte még a fák is máshogy festenek, és olyan érdekes minden. Szemeiből a kíváncsiság sugárzik, baromi lassan lépked, hogy mindent alaposan szemügyre tudjon venni. Egy-két sírkövön még ujjait is végighúzza. Néha meg is áll és csak néz előre. Esetleg a Holdat bámulja, vagy a földet, no meg az egész temetőt körbejárja íriszeivel. Mivel fázik, gyakran összedörzsöli a tenyerét, vagy csak a vállát simogatja, meg a karját, hátha elmúlik ez a borzalmas érzés. Egy-két hajszálba, ami kilóg, belekap a szél, s ennek hatására még hatalmas pólója is lengedezni kezd. Mivel bőre eléggé fehér úgy festhet, akár egy szellem. Egyébként másokkal nem találkozott. Még. Bár valószínűleg nem is fog. Ilyen későn bizonyára senki nem járkál az utcán, maximum azok a gonosz emberek, akikről apja mesélt olyan komoran pár héttel ezelőtt. Imádja a lányát figyelmeztetni a veszélyes helyzetekre, ellátta már milliónyi tanáccsal, ám Aniella fél, hogy mire olyan helyzetbe kerülne, akkor semmi nem jutna az eszébe, pedig nem buta lányka.
Léptek zaja üti meg fülét. Fejét azonnal felkapja, összeszűkíti szemeit és nézelődni kezd. Váratlanul éri a köszönés, a férfi szájából, akinek elég mély hangja van. Össze is rezzen. Eztán sóhajt egyet, de nem mond semmit. Lassacskán sétál tovább és úgy tesz, mintha az előbb semmi nem történt volna, mígnem... Nos, nekiütközik valakinek, egyenesen a mellkasának megy neki, szerencsére fejük nem koccan össze. Aniella rögtön hátrálni kezd.
 - Erm... Izé... Bocsánat... - csak ennyit nyög ki halkan, elvörösödött arccal. Bizonyára ez lehetett az a srác, akinek az előbb hallotta a hangját, más nem lehetett... Vagy mégis? Többen vannak?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Karsa B. Bálint
INAKTÍV


Önmaga legnagyobb paródiája, egy bögre kávéval.
offline
RPG hsz: 48
Összes hsz: 140
Írta: 2014. június 29. 03:11 | Link

Aniella. ^^

Lehet, hogy ilyen állapotban ki sem kéne mozdulnom a szabadba. Lehet, hogy a négy fal igazából arra való, hogy megvédjen saját magamtól. Most ez úgy hangzik, mintha közveszélyes gyilkos lennék, pedig csak közveszélyesen kedves, ha rendesen működöm. Sose értettem, hogy ki akar önszántából kedves lenni a másik emberhez. Egyáltalán mi értelme? De ilyenkor megtapasztalom, a saját bőrömön, hogy ez igencsak a lelked legmélyebb zugából jön, és hagynod kell, hogy csinálja a dolgát. Mármint még mindig a kedvességről beszélek. Még akkor is, amikor nekem jönnek, s a könyv hangos csattanással leesik a földre. Szuper. Biccentek a lány felé, miközben lehajolok Margitért, s megnyugszom, amikor újból a kezemben fogom. Nem tudom, én ilyen különleges lélek vagyok, akit megnyugvással töltenek el a könyvek. Még mindig kedvem lenne rajzolni. Kiegyenesedek.
- Te tudsz rajzolni? - jön ki a számon a felettébb fura kérdés, mármint nekem nem, de gondolom a szemben álló leányzónak az lesz, mint ahogy mindenkinek az lenne, aki nem ismer engem. Általában nem is ismernek, főleg most, hogy lassan csak a falu lakókkal találkozom mindennap. Lassan lehet indulnom is kéne a Polgármester címért. Na az... azt még meg is tenném ilyen állapotban csak azért, hogy bebizonyítsam magamnak, így is tudok magam irányítani. Ilyen és eféle gondolatok járkálnak a fejemben egy esernyővel, mert magamban zuhognak a kérdőjelek a szavakra, de kívül csak egy könyvet cipelő a sötétben sétáló mestertanonc vagyok, aki néz a lánykára s kíváncsian várja a válaszát. Kíváncsian meg kedves? Úgy néz ki, ma este a K betű alkotja meg abálintot, aki mindig többen van, még akkor is, amikor nem.
Utoljára módosította:Karsa B. Bálint, 2014. június 29. 03:12
Hozzászólásai ebben a témában


http://ask.fm/muveszkavezo



'If I were gay—and I’m not gay yet, maybe one day—but if I were gay, I’d like to see movies where homosexuality isn’t always a problem.'
Artemisia Rubya
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2014. július 7. 00:14 | Link

Előbb magam, majd Ombozi Zsigmond
[zárt játék]

 Ahhoz, hogy életet adj szembe kell nézned a halállal, az létezés mulandósága ott van minden pillanatban, a legboldogabban is. Számomra most olyan időszak következik, amikor tisztának és kiegyensúlyozottnak kell lennem lelkileg. Testileg és szellemileg a táncpróbák teljesen egyben tartanak, hiszen mióta kiderült, hogy továbbjutottunk -ráadásul másodikként- a tehetségkutatón újra gőz erővel készülünk a férjemmel, hogy megint valami olyat mutassunk, amit még nem nagyon láttak a tisztelt egybegyűltek és persze a zsűri tagjai.
 Ám most itt sétálok a temetőben kora reggel, amikor még a faluban sem sokan járnak. Furcsa álmom volt emiatt jöttem, hogy békére leljek a néma sírok közt. Az olyan embereknek, akik mellett kísérőt játszik a halál néha kell, hogy együtt legyenek vele, s bár én félek tőle mégis megteszem ezt. Megállok egy egy kőnél és elolvasom a rávésett szavakat, az idézeteken gondolkozom, megérintek egy egy síremléket és elképzelem hogyan élték túl családtagjaik elvesztését a gyászolók.
 Kelni nap nap után, tenni a dolgodat és közben bízni abban, hogy egyszer még viszontlátjátok egymást a túloldalon, odaát a boltív alatt. Hinni, hogy egy halvány függöny válasz csak el és néha hozzád oly közel van akit szeretsz, de elvesztettél. Most az új életekkel magamban ez olyan félelmetesnek tetszik, és olyan veszélyesen közelinek. Rettegem a napot amikor világra hozom majd a kicsiket, mert álmomban három drágakőből kettő szilánkokra tört, s csak egy vérből kiemelkedő gyöngy maradt ép ám sötéten ragyogó. És én hiszek az álmaimban.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Zsigmond
INAKTÍV


Fater
offline
RPG hsz: 45
Összes hsz: 66
Írta: 2014. július 9. 15:01 | Link

Artemisia Rubya

Zsigmond épp a lakósoron bandukolt annak reményében, hogy hangszeréhez tudjon szerezni egy csomag húrt, ám egyúttal egy kis felfedezést is tett. Elhagyva az utolsó házat is, megpillantott egy gyönyörű, zöld pázsitú telket, mely ürességével keltette fel a figyelmét. Apró kerítését átlépve azonban az ijedtség és a meglepettség egyvelege lesz úrrá rajta: rálelt Bogolyfalva temetőjére. No, ha már itt van, beljebb megy, tiszteletét teszi az itt nyugvóknak s azzal mély csöndességgel sétára fogta magát. Miközben halkan rakta lábait egymás után, az elhunytakra gondolt. Mennyi különböző ember alussza most itt örök álmát? S mennyi különböző történet kapcsolódhat hozzájuk? Hány módon juthattak ide? Van aki önszántából, van aki más szándékából s van aki „csak úgy”. Van, aki boldogan feküdt le ide, van aki jó dolgát elvégezve fejezte be itt az utat; van aki még úgy érezte, lenne még mit tennie s sajnos olyan is akad, akinek szomorúan, keseredetten kellett világot cserélnie. Zsigmondnak eszébe jutott, hogy a mugli temetőkben is ugyanezen gondolatok szaladgáltak a fejében, ha arra vitte az útja. Hirtelen a varázstalanok egy varázslatos dala csendült fel lelkében.  Oly csodás, olyan szép és olyan szomorú, s bár a világból csak úgy megy el a nóta szereplője, hogy betyárnak beáll, de az a hegedű olyan mély szomorúsággal sír, mintha a betyárságot itt a túlvilágnak kellene érteni.
S amint ott barangol, a sírok közt meglát egy női alakot. Közeledvén kirajzolódik a kép és látja, hogy bizony egy fiatal, szépséges lányról van szó, az arca pedig Zsigmond számára valami különlegességet rejt. Léptei lassulnak, de nem állnak meg s végig önfeledten csodálja a lányt. Egyszerre érzi úgy, hogy látta már valahol Őt s hogy szebbet nem talált még. Annyira elmerül gondolataiban, hogy nem tűnik fel neki, hogy körülbelül két lépésre állva a hölgytől érdeklődő tekintet szegeződik rá. Mikorra a szemét kezdi el vizsgálni, hihetetlen zavarodottság törik fel benne, ahogyan rádöbben igen különös viselkedésére. Mindössze ennyit képes kiszuszakolni magából:
- Ehm, szia! Vagyis hát szép-jó reggelt kívánok! Véletlenül nem tudja, hogy a Deákék sírja merre van?
Utoljára módosította:Ombozi Zsigmond, 2014. július 9. 15:09 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
RELLON BAJNOKA
Írta: 2014. július 14. 16:55
| Link

Második forduló
Az éjszakám muzsikája

Nem tudja hányan jutottak tovább a második fordulóra, talán csak az ő párosuk, talán mindannyian. Folyton a bajnoki cím tölti ki gondolatait, s ha beszél valakivel róla - legtöbbször természetesen szövetségesével - gyomra izgatott görcsbe rándul, hogy egyetlen falat ételt se tudjon lenyelni. A második körben azt az utasítást kapták, hogy a párok egymásnak szabjanak feladatot, ők pedig egy pillanatig habozó állapotban a másik arcát fürkészték. Noel tűnődve figyelte Kowai keresztjét. Nem volt kérdés, hogy miféle feladatot fog kapni a lány; igazi, vérbeli rellonosnak valót, ám még ennél is többet akart. Nagyszabású, kivitelezhető, látványos, az egész falu számára lenyűgöző kihívást akart adni háztársnőjének, aki, ha jól hajtja végre azt, mindenki elismerését kapja majd ajándékba - s talán még a Rellon bajnoki címét is. Miután felfedték egymás előtt a feladat mibenlétét, Noel hangosan nevetve pattant fel a klubhelyiség egy szeretett foteljából, és bohón rázta a fejét a lány felé.
- Imádlak, ugye tudod? - jelentette ki vigyorogva, majd a szobájába sietett, hogy átöltözhessen, és aranyozott szegélyű ásóját újfent elővegye rendezett szekrénye mélyéről. Mint anno egy szép emlékű éjjelen, úgy a main is sírokat fog ásni.
Őrülten dobogó szívvel kapja magára bőrdzsekijét, húzza ujjaira finom anyagú, fekete kesztyűjét, és némi parfüm után már ismét a sötét folyosókat járja. Vállán pihen a csillogóan tiszta ásó, mely még nagy segítségére lesz az éjszaka során, pálcája pedig farmerzsebébe csúsztatva várja, hogy gazdája ha kell, használja. A folyosókat ekkortájt kedveli a leginkább, hiszen ilyenkor már a legtöbb diák, tanár és manó a szobájában pihen, csak az éber prefektusok járják a homályosan megvilágított folyosórengeteget. Noel komótosan baktat, fogai között kölyökrágógumival, de lélekben már régen a temető sötét zugaiban csörtet. Kowai a legideálisabb feladatot bízta rá, ami bár nem lesz könnyű, és bizonyára jócskán megizzad majd bőrdzsekije alatt, de szeretettel végzi el, lehetőség szerint minél eredményesebben. Kint hiába van már sötét, a levegő még mindig fullasztó, a fiú akár rövidbe öltözve is útnak indulhatott volna. A faluban csak a csárdából szűrődnek ki zajok, a pub ablakai ekkor már sötétek, csak a lepukkant kocsma tart ilyenkor is nyitva. Noel fejében megfordul a gondolat, hogy a sírásás előtt érdemes volna legurítani egy lángnyelv whiskeyt, ám túl nagy feltűnést keltene díszes ásójával, és az ottaniak még kérdezősködni kezdenének. Így tehát mindennemű folyékony bátorság nélkül lépi át a temető régi kapuját és járja körbe a sírokat a vésett köveket figyelve. Régit keres, még az 1800-as évekből valót, amelyben többek között ékszert is találhat. Ahogy a kaput elhagyja, és a sorok elején jár, halk neszelést hall, melyre azonnal felkapja fejét, s egy pillanatra lélegzetét is visszafojtja. Nem hiszi, hogy kóbor élőhalottat, vagy diáktársakat hall, de halk mozdulattal előhúzza pálcáját, és használatra készen folytatja útját a nyughelyek között. Borsódzik háta az olykor-olykor felcsendülő piszmogástól, zavarja a tudat, hogy nincs egyedül, még akkor sem, ha társasága csak néhány patkány vagy apróbb állat lehet, akik egyáltalán nem jelentenek veszélyt rá vagy küldetésére. Összébb húzza magát, megforgatja kesztyű fedte tenyerében az ásó nyelét, majd a temető végébe érvén maga mellé dobja azt. A helyszín ezen részében már nincs betonba öntve az elhunytakat fedő réteg, így némileg egyszerűbb, de annál hosszabb munkája lesz. A fejfák, amiket vizsgál egyszerű fából készültek, melyek az idő során kikoptak, elrohadtak, így ma már csak jelképként szerepelnek az elhagyatott síroknál. Noel figyelmesen körbejárja az emlékeket, majd kiválaszt egy számára szimpatikus dombocskát, amit valószínűleg már hosszú-hosszú ideje nem látogat senki, és visszasétálva az ásójáért, nyomban munkához is lát. Az első mozdulatok könnyedek, gyorsak, de ahogy nő maga mellett a földkupac, s ezzel együtt görnyed egyre inkább a kiásott mélyedésbe, úgy lassul le. Derekában több ponton nyilal az elgémberedés érzése, arcáról folyik az izzadság, ő pedig minden egyes hajolás közben hangosan felsóhajt. Aztán egy pillanatban, mikor az ásó feje koppan a fakoporsón, megáll, óvatosan kiegyenesedik, és a kényelmetlen testhelyzet miatti zsibbadást igyekszik kifújni magából. Munkaeszköze tövig sáros, nadrágját átáztatta a kukacos, büdös föld, ő pedig teljesen leizzadt. Ásóját belevágja a mellette növekvő kupacba, leveti dzsekijét, és egy szál, átnedvesedett ingben folytatja a Rellon bajnokáért folytatott harcot. Pálca nélkül dolgozik, mint egy szánalmas mugli sírrabló, akinek nem jutott több ebben az életben. Miután a nagyja földet kilapátolja a korhadó fafedélről, letérdel, és addig nyújtózik, míg el nem éri a fedőt. Azon semmi nincs, anyaga teljesen elkorhadt, ezért nem mer rálépni, nehogy a csontok közé szakadjon. Kezeivel keresi a koporsó gyenge pontjait, de az is igaz, hogy most másra nem is hagyatkozhat, hiszen olyan sötét van, hogy zöldjei csak néznek, de az orra hegyéig sem látnak. Amikor alá tud fogni, kesztyű fedte ujjaival felfeszíti a fát, mely itt-ott először berepedezik, majd be is törik. Nem egészen így képzelte, de a tanodában ennyi idő alatt megtanulta: semmi sem úgy megy, ahogy azt ő eltervezte. Abbahagyja a koporsó zilálását, félredönti fejét egy pillanatra, majd minden gondolkodás nélkül ereszkedik be a kiásott lyukba, hogy bakancsával betörje a már így is sérült fedelet. A lelke mélyén nem akar rosszat, de a rá váró következmény sem érdekli, hiszen abból van elég, eggyel több vagy kevesebb, ugyan kinek számít már? Elküldik Balatonra a fegyházba? Küldjék. Kirúgják? Rúgják. Megcrutiózzák, mint az apja tette? Tegyék. A sír tönkretétele közben jön csak rá, mennyi mindenre tanította meg őt az édesapja. Az egyedüllét örömére, az elhagyatottság kizárására, a fájdalom eltűrésére. A temető tőle hangos, és ha most erre járna egy halott, valószínűleg véget érne minden egy röpke pillanat alatt. Ha egy prefektus, vagy egy tanár kapná el, csupán életfogytig tartó büntetésre ítélné. Nem számít már itt semmi, egyedül a győzelem. Noel a széttört fadarabokat kidobálja a gödörből, és a poshadt, gyomorforgató szagok között veszi elő szőlőpálcáját, hogy némi fényt varázsoljon elő. A sírhely vékonyka csontokkal van teli, mely körül egy foszlásnak indult Biblia és néhány irat pihen. A medencecsontnál fekszik néhány aranyérme, a lábaknál viszont, ha volt bármi is, mára már eltűnt. Noel idegesen kutat, mikor aztán - és bár először nem hisz a szemének -, a medencecsont megmozdításával a sír felfedi valódi értékét: a forduló teljesítését. Ahogy megérinti az ékszert, hangosan felvonyít, mint egy őrült, ki letépte láncát, majd letörli az aranyról az idők során ráragadó port, és az egyéb oda nem illő maradványokat. Az ékszert ezután gondosan elrejti, a halottnak zsákmányát illedelmesen megköszöni, majd kimászik a lyukból, és az előzőleg kidobált léceket óvatlanul visszahajigálja, hogy aztán ismét az ásója nyelébe kapaszkodva újratemesse a kifosztott sírhelyet. Dolga végeztével aztán felveszi bőrkabátját, vállára dobja mocskos ásóját, és elégedett-ábrándos vigyorral rohan, hogy ébressze Kowait: megcsinálta! Elhozta az ékszert, amit kért.
Utoljára módosította:Ombozi Noel, 2014. július 14. 17:03
Hozzászólásai ebben a témában

Artemisia Rubya
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2014. július 17. 08:08 | Link

Ombozi Zsigmond
[zárt játék]

 Messze repülő gondolataimból egy arc és egy hang ránt vissza a valóságba. Fahéjszín íriszem emelem rá előbb és nézem meg magamnak jól. Egy férfi az, hangja is ezt támasztja alá. Furcsán átszellemülten bámul ő is, és alig értem mit mond és kérdez, de végtére is eljut a tudatomig.

-  Jó reggelt önnek is. Deákék, nos azt hiszem a főkaputól balra a harmadik sorban vannak elhantolva. Netán a rokonai, hogy ilyen korai órán ellátogat hozzájuk?

 Érdeklődöm puszta illendőségből, hiszen, ha már így összehozott a sors szeszélye nem lehetek vele sem szótlan sem faragatlan, nem de? Az arcát nézem továbbra is, ahogy ő az imént az enyémet fürkészte. Nem hoz zavarba, olyan vagyok amilyen. Közben az egyszerű, sablon kérdést már fel is teszem neki, s épp elégnek érzek ennyi közeledést.
 Ahogy nemrég a pubban Adammal megismerkedtem, úgy most itt is alkalmam nyílik újabb férfi rokonszenvét elnyerni és ezzel nincs is baj míg megvan a határ. Férjes asszony és várandós hölgy révén semmi komolyat nem kívánok egyetlen úrnál sem elérni, nekem már van Kedvesem, akihez hű vagyok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Zsigmond
INAKTÍV


Fater
offline
RPG hsz: 45
Összes hsz: 66
Írta: 2014. július 21. 18:33 | Link

Artemisia Rubya

Miközben az ismerős ismeretlen hölgy válaszát hallgatja, áldásként jön elő az emlék, hogy kire emlékeztette Zsigát a közelebbről már érett nőnek tűnő „lány”.
Az ezredfordulón történt, hogy tengeri felszolgálóként Isztambulba vitte kalandos útja, ahonnan lehetősége volt egy viszonylag rövid országjárásra. Erzincan városában szálltak meg a hatodik napon, ahol egy kellemes, csendes, ám annál hangulatosabb vendéglőben költötték el estebédjüket. A tulaj az evészet végén köszönetet mondott a társaságnak és csupa jókívánságot adott át nekik, s ekkor a lépcsőn sietős léptekkel leszaladt egy lány. Ő volt az, aki olyan mélyen benne maradt Zsigmondban; akit csak 13 órán át láthatott, hallhatott s érezhetett az ifjú Ombozi. S az emlékezést itt le is zárta gyorsan, még mielőtt fájdalmas vizekre evezett volna gondolatának gondoláján.
- Köszönöm az útbaigazítást! Igen rokon vagyok, de erre a temetőre egészen véletlenül találtam rá. Nemrég költöztem Bogolyfalvára és itt még minden új nekem, ráadásul közel egy évtizedet én a muglik világában lavíroztam. Szóval itt minden varázslatos dologhoz vissza kell szokjak, mert én nem szándékoztam ma temetőbe jönni, aztán mégis így sikerült.
Zsigmond vág egy hátraarcot, majd gyorsan mégegyet:
- Ó milyen illetlen vagyok, be sem mutatkoztam. Ombozi Zsigmond vagyok. Hamarosan a Mátra Máguscsárdában fogom támasztani a pultot, persze a belső oldalát! Ismeri Wessinger Lillát? Nála lakom egyelőre, remélem jókat hallott róla!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 ... 5 6 [7] 8 9 ... 16 17 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa