37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


HeRNik | naGIGÁThor
offline
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1267
Írta: 2019. szeptember 16. 12:42 | Link

Csepreghy úrfi
Lillára várva | komolyba

Miután Lilla elutazott a szüleihez, Henrik pedig a romániai kiruccanás miatt nem tarthatott vele, így ő otthon foglalatoskodott és gondolkodott. Ez egyébként semmi jót nem jelent kettejükre nézve, mert attól a ponttól, hogy végzetesen elromlott minden, egészen addig a pontig, hogy semmi sem lesz már ugyanolyan, érzelmei minden állomást megjártak. Tudjátok, olyasfajta vonat volt ez, ami minden tyúkólnál megáll és elidőz egy kicsit, a legszemélyebb személyvonat.
Ez a hasonlat amúgy illik is a jelenlegi szituációhoz, ugyanis Lilla épp ilyen járművel érkezik vissza Bogolyfalvára. Nyilván ő is gondolkodott. Komolyan mondom, ettől a szótól lassan kiráz a hideg is. Na de egy szó, mint száz, Henrik úgy dönt, kimegy elé és rittyent egy rém romantikus jelentet, ahol a férfi epekedve várja kedvesét. Ezt az idillt csupán a benne felgyülemlett feszültség rombolja porig, így idegességében végül virágért is elfelejt elmenni. Egy szép szál vörös rózsát akart, de ha most visszafordulna, elkésne. Murphy, te szemét. Az állomásra kiérve már csak alig pár perc van a vonat érkezéséig, mikor egy hang szárazon közli, hogy a szerelvény késik húsz percet. Henrik lehunyja szemét és csak az a jól megfontolt kérdés jut eszébe, hogy mikor olvadt be a mágusvasutak a MÁV-ba?
Tehetetlenül ácsorog a többi várakozó között, akik legalább annyira morcosak a hír hallatán, mint ő. De ugye mit van mit tenni, el kell ütnie az idejét, ami tulajdonképpen semmire sem elég. Hiszen ha most innen indul el virágot venni, megint nem ér vissza, de egy helyben ácsorogni húsz percet meg időpazarlás. Megcsóválja fejét és a távolba meredve szuggerálja a vonatot, hátha ettől hamarabb megérkezik. Kezeit zsebébe mélyeszti és komor arckifejezéssel mered előre, talán el is bambul. Sok minden megfordul fejében, ahogy a másodpercek csigalassúsággal vánszorognak tova, mégis, mikor ismét az órára pillant, csupán egy perc telt el. De hosszú lesz ez.
Szál megtekintése

Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


HeRNik | naGIGÁThor
offline
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1267
Írta: 2019. szeptember 16. 13:54 | Link

Csepreghy úrfi
Lillára várva | komolyba

Elgyötört arckifejezéssel nézi a másodpercmutatót. Nem halad az idő. Szinte fizikai fájdalmat érez, miközben várakozik, elvégre nem elég, hogy tétlenkedik, a sok nem kívánt gondolat egyre-másra dulakszik elméjében. Ó bárcsak történne valami, ami csak egy pillanatra kizökkenti!
Na így találjon meghallgatásra minden fohász. Éppen csak dagonyázna az önsajnálatban, mikor teljes erővel nekiütközik valami. Vagy inkább valaki. Bár olyan nagy súlyt nem képvisel a támadó, ahhoz épp elég, hogy a lazaságától épp szétesni készülő Henrik megtántorodjon és lépjen egyet előre. Acélos fiatalember, nem tagadom, de ha egy tizennégy éves gyerek rohan neki mindenféle megállási szándék nélkül, hát azért nem egy falnak ütközik. Persze még így is a férfi jár jobban, hiszen mögötte csak egy puffanás hallatszik, ahogy a kisebbik test találkozik a peronnal. Meglepetten fordul hátra - a szituáció egyébként filmbe illő - és pillant le az orv támadóra, mikor megállapítja, hogy tényleg egy kisgyerek az.
- Pokolfajzatok márpedig nincsenek - elmosolyodik és könnyeden ereszkedik féltérdre, hogy egyik lábán megtámaszkodhasson és szemügyre vegye a hang tulajdonosát. Nem túl szép szál legény, kissé csontos és apró, tipikus kezdődő kamaszkori jegyeket mutató fiúcska a mi Péterünk, Henrik pedig kérdés nélkül nyújtja kezét, hogy fel tudja segíteni. Lehet, hogy gyereket nem akar, de a gyerekeket szereti. - Össze fogod törni magad, ha nem vigyázol, gyere, állj fel - meglepően mély és kedves hangja van. Úgy értem még engem is meglep, milyen kis cuki. De ez van, nem véletlenül megy tanárnak és tanít majd második évfolyamtól, van türelme és kitartása a nehezebb eseteknél is. Petya pedig ki tudja, milyen, hamarosan úgyis kiderül.
Szál megtekintése

Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


HeRNik | naGIGÁThor
offline
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1267
Írta: 2019. szeptember 16. 14:27 | Link

Csepreghy úrfi
Lillára várva | komolyba

Ebben a korban még a gyerekek kelnek-fekszenek. Meg hát ugye, ha csak saját tizennégy éves fejére gondol vissza, verekszenek és piszkálódnak. Nem egyszer ment haza ő is kék-zöld foltokkal, pedig nem is tartozott a balhésabb srácok közé, ő mindig épp csak rosszkor volt rossz helyen. Most is mondhatnánk ezt, de valószínűleg Péter még mindig jobban járt vele, mint egy házsártos nénivel, aki már a banyatankjával és a levegőben rázott öklével kergetné "HULIGÁNOK" felkiáltással - mondjuk a többes szám nem igazán életszerű, de lehet, hogy az ütközés után kettőt látna az eridonosból.
- Teljesen igazad van, remélem találkozom vele és jól móresre tanítom - abszolút komoly arccal bólogat a kis srácnak, mint aki belelovalja magát, hogy most már csak azért is utánajár a legendának. Mert ez az állat - vélhetően egy kutya lehetett - egy igazi vadorzó, egy pokolfajzat. Az a csoda, hogy Henrik nem nevetett még fel. - Ne viccelj, semmi baj. Te jól vagy? - egyértelmű, hogy melyiküknek fájt jobban ez a találkozás, elvégre míg Henrik talpon maradt, addig Péter adott egy cuppanós nagy puszit a betonnak. Ahogy egyébként derekát simogatta, abból sejthető, hogy tényleg eléggé megütötte magát, de mivel egyik testrészét sem fájlalja különösebben, így ebcsont beforr (eb, értitek, ebcsont... höhö).
Egyetlen könnyű mozdulattal segít talpra állni és ő maga is felegyenesedik, gondolván, innentől az unalmas várakozás folytatódik majd, ekkor azonban megüti a fülét egy kifejezés. A bók rész szinte tova is reppen. - Bácsi? Milyen bácsi? - döbbenten néz le rá és sajnálatos módon konstatálnia kell, hogy egy tizennégy éves számára egy harminckét éves igenis bácsi. Már csak a csókolom hiányzik és teljes lesz az összkép, Henrik vesz magának járókeretet és rövid úton eltemeti magát. Ha már ilyen öreg. Ettől függetlenül összeszedi magát és az első sokkból felocsúdva eljut tudatáig a hízelgő megjegyzés is. - Ez kedves tőled, de nem hiszem, hogy ez lenne a nekem való pálya - óvatosan összeborzolja Petya haját - lehet azt még tovább borzolni? - és kedvesen mosolyog le rá. Ugye, hogy nem is igaz, amit az újságok írnak róla? Henrik egy tündér.
Szál megtekintése

Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


HeRNik | naGIGÁThor
offline
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1267
Írta: 2019. szeptember 16. 15:29 | Link

Csepreghy úrfi
Lillára várva | komolyba

Tulajdonképpen ezzel a nemes gesztussal mindenki mást is megvéd a pokolfajzattól, mely vérmesen próbálna felfalni kisebb és nagyobb gyermekeket. Kár, hogy amit Henrik mond, csupán viccelődés, mégis jól látható, hogy Petya komolyan veszi. Itt bizony egy Superman van kérem szépen, jól rendet tesz mindenhol IS.
- Akkor jó - bólint egyet, bár elnézve az eridonost, vannak kétségei. Érdeklődve figyeli, ahogy zsebéből előkerül a virslis párna, bár némileg megviselt állapotban. Tudjátok, pont úgy néz ki, mintha valaki ráesett volna. Egész találó hasonlat, figyelembe véve a tényt, hogy tényleg ez történt. Bujkáló mosollyal az arcán figyeli, ahogy kissé sántán ugyan, de elbotorkál a kukához és csalódottan dobja ki. Természetes, hogy egyből megesik rajta a szíve, egy legörbülő gyermekszáj, hozzá kellően drámai sántikálással bármely felnőtt szívet meglágyítana. Meg merem kockáztatni, hogy a legádázabb gonoszok is vennének neki egy másikat, mielőtt leigázzák az emberiséget.
Tulajdonképpen tervezi is, hogy Lillával elviszik majd és vesznek neki másikat - egy ilyen kis apróság igazán nem tétel -, mikor úgy tűnik, Petya folytatná. Azért feltételes mód, mert egyetlen szótag a legkevésbé sem nevezhető folytatásnak, de még csak kezdésnek sem. Figyeli, ahogy az addig pirospozsgás arcból lassanként kifut minden vér, Csepreghy pedig teljesen lefagy. Henrik természetesen nem tudja mire vélni mindezt, így azonnal a háta mögé néz. - Csak nem visszajött a pokolfajzat? - vissza is fordul és gyanúsan kezdi méregetni az eridonost. Valami nem stimmel. Eszébe sem jut, hogy önnön személye vált ki ilyen megkérdőjelezhető reakciót, elvégre kivételesen nem tett semmi rosszat. Jó, amúgy sem szokott, de most pláne cukorborsó. - Minden rendben? - kissé aggodalmasan fürkészi a kisfiús arcot, miközben válaszra vár. Ha most itt elájul és eszméletét veszti, Henrik lemegy hídba és felavatja magát, én mondom.
Szál megtekintése

Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


HeRNik | naGIGÁThor
offline
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1267
Írta: 2019. szeptember 20. 08:39 | Link

Csepreghy úrfi
Lillára várva | komolyba

A fiút nézve komolyan elkezd aggódni. Úgy csinál, mintha szellemet látna, vagy legalábbis valami szörnyen félelmetes és horrorisztikus dolgot, s mivel Henrik önmagát nem tartja annak, így eszébe sem jut, hogy esetleg a riadtság oka ő. Hát ez bizony kellemetlen. Ahogy Petya egyre inkább belelovalja magát gondolataiba, úgy válik egyre fehérebbé, a férfi pedig annál tehetetlenebb. Ismételten körbepillant, de őszintén szóval a húsz perces késésnél ijesztőbbet nehezen vélne felfedezni az állomáson. Ezt csak tetézi a srác száján kicsusszanó mondat, ami végképp értetlenséget vált ki belőle. Miért, ki akarja megölni? Esetleg egy láthatatlan köpenyt viselő dementort érez? Vagy ez is olyan, mint a szekrényszörny, hogy a felnőttek sosem látják, csak a gyerekek, de ők mindig? A szituáció Henriket is megviseli, így kissé tanácstalanul guggol le, hogy finoman megfogja Petya két karját.
- Már miért halnál meg? Fiatal vagy, előtted az élet. Bántani akar valaki? Mit látsz, amit én nem? - tekintete őszinte zavarodottságról árulkodik, hiszen nem támaszkodhat másra, mint a fiú szavaira, azok viszont sokkal logikátlanabbak, mint a női nem. Ez azért nem semmi. Próbál együttérzést, támogatást és némi pozitív energiát adni - tudjátok, nyitott szív csakra, vagy mi a tököm -, de tart attól, hogy a probléma mélyebben gyökerezik. Talán paranoiás lenne és a pokolfajzat is csak egyszerű hasonlat volt? Még ez is elképzelhető!!! Így már minden világos lenne Henrik számára. Ez a kisfiú beteg, neki pedig egyből összefacsarodik szíve. Hogy nem jött rá már az első pillanatban?!
- Figyelj, megkeressük anyukádat és hazaviszünk, ő biztos tud neked segíteni - a jóhiszeműség és kedvesség elegye az amúgy rigorózusnak nem mondható arcot még lágyabbá varázsolja. Persze a markáns arcél és vakító kék szemek mellett nehéz lágynak látni valamit, ami ennyire nem az, ez a reakció mégis sokat tompít rajta.
Szál megtekintése

Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


HeRNik | naGIGÁThor
offline
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1267
Írta: 2019. szeptember 20. 09:55 | Link

Csepreghy úrfi
Lillára várva | komolyba

Ha Henrik egy sajt lenne, már szanaszéjjel lenne lyuggatva, annyira kíváncsi Petya félelmének okára. De hiába néz jobbra, hiába néz balra, senki sincs ott, aki indokolná riadalmát, ráadásul most már mindezt felváltja az arcocskára kiülő zavar is. Na itt végleg elveszti a fonalat. Most nem tudja, hogy rettegjen vagy ne? A mondat kezdetére felszaladnak szemöldökei. Bácsi. Mi lenne, ha ezt elengednénk? Na mindegy, nem szól semmit, elvégre olyan fiatalka még, hadd mondja. Csakhogy vég nélkül marad a mondat, ami ismételten fokozza a zavart és növeli a valószínűségét annak, hogy Petya tényleg beteg.
- Nem mi? - értetlenül néz rá, pedig a férfi nem épp a dilettáns fajtából való. Sőt, pontosan jól tudja kezelni az embereket és helyzeteket - kivéve az újságírókat, őket mostantól elvarázsolja a g... oda -, ez azonban kifog rajta. Ahogy aztán felmerül az összekeverés lehetősége, felvont szemöldökei inkább ráncba tolulnak, hiszen az éca ekkor érkezik meg. Már pontosan tudja, mi volt az oka a halálfélelemnek és, bár szíve szerint hitetlenül felnevetne, inkább csak keserű ízt érez szájában. Ez de gáz. - Valószínűleg nem. Ambrózy Henrik vagyok, de mielőtt még menten elájulnál, szeretném leszögezni, hogy az újságok hazudnak - mivel a fiú hátrébb lépett, így már korábban elengedte karját, ez pedig most épp kapóra jön neki, ha éppenséggel visítva szeretne messzire szaladni. Mondjuk annak végképp nem lenne értelme, hiszen, ha Henrik már tizenhét évesen ilyen rettegett és galád fekete mágus volt, akkor most milyen lehet...? Hát minimum az állomás falán keresztül küldi rá a saját bejáratú démon hadseregét, ami felfalja a fiút egyetlen falatban, előétel gyanánt. Mégis, a gyermekek gyakran nem azt teszik, amire a felnőttek számítanak, szóval bármi megtörténhet, akármi.
- Nem kell tőlem félned és, ha maradsz még egy kicsit, akkor veszünk neked másik virslis párnát - egy biztató mosolyt küld Petyának, remélve, hogy a kedvesség, a tények és a virslis párna elegendő motiváció arra, hogy ne essen pánikba és fusson ki a világból. A férfi jó ember, még ha az újságok mást is próbálnak elhitetni, ennél pedig mi lehetne jobb bizonyíték, ha nem az, hogy pótolná a kárba veszett uzsonnát? Na ugye!
Szál megtekintése

Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


HeRNik | naGIGÁThor
offline
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1267
Írta: 2019. szeptember 20. 14:09 | Link

Csepreghy úrfi
Lillára várva | komolyba

Látható, hogy Petya ambivalens érzésekkel küzd. Most akkor utálja vagy kedvelje Henriket? Egyáltalán van választása? Hiszen, ha mégis igaz, amit a lapok írnak, akkor az egyetlen opció az, ha nagyon kedves és simulékony, úgy talán túlélheti, elvégre mit érdekli egy taknyos kölyök azt a fekete mágust, aki képes volt a szüleit is eltenni láb alól? Ha viszont tényleg csak spekuláció és pletyka volt a sorok között, akkor akár igazán lehetne kedves is és pelenkacsere helyett érezhetné jobban magát - azért nem jól, mert ugye a pokolfajzat és az előbbi lábon kihordott infarktus azt már nem tenné lehetővé. Láthatóan valami ilyesmin morfondírozhat, a hezitálást látva pedig Henrik halványan elmosolyodik. Okos kölyök.
- Mert ebből élnek? Egy szaftos botránnyal sokkal több példányt adhatnak el, mint az igazsággal - megvonja a vállát, mert bár pontos választ sohasem fog tudni adni, ő már túl régóta töri ezen a fejét feleslegesen. Talán jó is, hogy nem érti, mi állhat e mögött az attitűd mögött. Mert attól, hogy száz példánnyal nő az eladás, még tönkretesznek egy emberi életet, ezt pedig nehéz lenne szépíteni bárhogyan is. Hogy Henrik élete hogy áll? Nem túl rózsásan, de ez is csak őt foglalkoztatja, az alja nép firkászokat semmiképp.
Már épp nyitná a száját válaszra, mikor Petya káromkodik egyet. Első felindulásból nem tudja, hogy jól leszidja, vagy inkább nevesse ki, azonban végül az utóbbi mellett dönt... Kezdésnek. - Te aztán nem kerülgeted a forró kását - derűsen figyeli a srácot, mert bár valóban nem szép dolog így beszélnie egy tizenévesnek - Petya lehet úgy tizenhárom-tizennégy éves...? -, azért mégis csak vicces ez a szókimondás. - Ettől függetlenül nem illik így beszélni - arca bár elkomolyodik, ám a szeme sarkában lévő nevetőráncok elárulják, hogy ettől még jól szórakozik. Aztán rájön, hogy illene válaszolnia is, hiszen bár beszélgetőpartnere igen fiatal, igenis megérdemli azt. - Azzal gyanúsítanak a Minisztériumban, hogy megöltem a szüleimet - most már nyoma sincs a korábbi jókedvnek, helyette már szinte kénytelen-kelletlen folytatja a sztorit. - Az utóbbi időben sok volt a fekete mágiához köthető eset és, mivel annak idején a szüleimmel is az végzett, ezért elővették az ügyemet és nyomozást indítottak. Mivel mást nem okolhattak, így én lettem a bűnbak, akit csak meggyanúsítottak. Ettől függetlenül az újságok tényként kezelik, hogy egy pszichopata szülőgyilkos vagyok. Ez van - széttárja karjait, amolyan "nincs mit tenni" stílusban. Mert őszintén, mit tehetne? Liam minden alkalommal színre lép, amióta csak felfogadta - miért nem tette előbb? -, de ez már csak tűzoltásnak elég. Az a csoda, hogy egyáltalán jelentkezhetett tanárnak a Bagolykőbe és Kriszpin nem rúgta ki páros lábbal az irodájából, ne adj isten hagyta teljesen figyelmen kívül a megkeresést. Úgy tűnik, az ártatlanság vélelmének intézménye még működik.
- Na akkor mindjárt itt lesz a menyasszonyom és elmegyünk a cukrászdába. Egyébként miért a zsebedbe tetted? - érdekes, hogy Henriknek mindenféle kérdés előbb eszébe jut, minthogy mondjuk megérdeklődje a kis srác nevét. Persze, ami késik, nem múlik.
Szál megtekintése

Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


HeRNik | naGIGÁThor
offline
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1267
Írta: 2019. november 3. 22:51 | Link

Csepreghy úrfi
Lillára várva | komolyba

Bár alapvetően nem a kifecsegős típus, a jó híréről pedig már akkor lemondott, mikor a szülei meghaltak fekete mágia által, úgy érzi, végre valaki nyitott arra, hogy tisztázza magát. Kicsit gáz, hogy egy tizennégy éves gyerek lesz a lelki szemetesládája és az igazságosztó lovagja, de inkább legyen egy minihőse, mint ezernyi felnőttes szörnye. Na ugye.
- Nem tudom. Mivel nem szokásom mások rossz hírét kelteni, nincs tapasztalatom ebben - kedvesen elmosolyodik és őszintén hiszi, hogy az embereknek meg kellene tartaniuk ezt a gyermeki naivitást, az új befogadására való igényt. Petya, bár volt egy kialakult képe, meghallgatta Henrik álláspontját is, mérlegelt és képes volt változtatni a véleményén. Kemény dolgok ezek, hiszen a "nagyok" sem képesek erre sokszor.
- Óóó, én nem haragszom, de édesanyád nem örülne, ha ezt hallotta volna - nem nehéz rájönnie, hogy az aduász a szülőkben keresendő. Elvégre, egy kisfiú csak akkor lehet ennyire... ennyire normális, ha megfelelő környezetben nő fel. Persze a férfi nem tudhatja, hogy milyen családi háttérrel rendelkezik az eridonos, arra nem nehéz rájönni, hogy bármilyen is legyen, tisztes nevelést kapott, csak... kamaszodik. Megesik. - Sokan nem hiszik, a Minisztérium sem hiszi már igazán. A baj csak az, hogy mikor ennek az egésznek vége lesz, senki nem fog emlékezni rá, hogy honnan indult és mi a vége, csak azt tudják majd, hogy egy mocskos ügybe keveredtem - keserédes mosollyal válaszol, fejét inkább elfordítja. Bármennyire is férfi ez a férfiszerű férfi, vannak érzései, fáj neki az igazságtalanság és jelen pillanatban boldogtalan. Nem tudja, hogyan hozza rendbe a dolgokat maga körül, talán már nincs is rá esélye.
- Igen, menyasszony - helyeslően bólint és megint a táblára pillant. Hamarosan itt a vonat és el kell szakadnia Petyától... Vagy várjunk csak! Ígért még neki egy virslis táskát, úgyhogy nem szabadul ám ilyen könnyen! Már épp szóra nyitná száját, mikor Petya jelzi, hogy kell neki egy pillanat és elszalad. Na most vagy a fenevaddal tér vissza, vagy a Minisztériummal. Esetleg a kettővel egyszerre, sohasem lehet tudni. Ismét az órára pillant és már kezdi elhinni, hogy a kis srác itt hagyta, mikor megjelenik mellette és egy virágcsokrot nyújt, ráadásul nem is akármilyent: vörös rózsacsokor. Kis döbbenettel pillant hol a növényre, hol a fiúra, majd végül elmosolyodik.
- Te egy igazán rendes gyerek vagy, köszönöm - szórakozottan túrja össze Petya sapkás fejét, mikor is megjelenik a vonat, amely lustán gördül be a vágányra. - Na kis pajtás, most meglepjük Lillát - cinkosan rákacsint és elindul, hogy a vonatról leszállva karjába zárja kedvesét. Az nem is kérdés, hogy a nő odavan a csokorért és persze az ifjú Csepreghy-ért is, így hármasban, abszolút az eridonosra fókuszálva indulnak meg a cukrászda felé. Mert ugye ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó...
Szál megtekintése

Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


HeRNik | naGIGÁThor
offline
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1267
Írta: 2019. november 23. 18:41 | Link

Donovan
nem fair, hogy én nem tudok ilyet :C

Az utóbbi időben csak úgy elrepülnek a napok. A hűvös idő beköszöntött, így ő szövetkabátjában, hosszú haját hátrasimítva várakozik a vonatállomáson. Az a helyzet, hogy egy kollégáját várja, aki egy igen érdekes varázstárggyal érkezik hozzá. Szerinte köze lehet a fekete mágiához, amiben ki is lehetne nagyobb segítségére, mint Ambrózy Henrik? Éppen ezért teljes inkognítóban pattant vontra, hogy Bogolyfalvára jöjjön, még talán a férfi sem tudja, milyen kinézettel várhatja. Azt érdemes tudni ugyanis, hogy az illető metamorfmágus, csak azzá nem változik, amivé nem akar, úgyhogy guess what, minden bizonnyal jól meg fog lepődni.
Karórájára pillant és úgy dönt, amíg várakozik, vesz magának valamit. Ezúttal nem késik ugyan a vonat, most ő érkezett jóval korábban az érkezési időpontnál, pusztán azért, hogy még véletlenül se késsen el. Ha tényleg olyan fontos és titkos a dolog, akkor nem árt, ha mindent és mindenkit szemmel tart. Ki tudja, talán követik ismerősét.
A sorhoz érve szinte egyből megpillantja azt az aurornőt, aki a ki tudja hanyadik meghallgatáson volt jelen. Kristálytisztán emlékszik rá, hiszen ő volt az első, aki azt mondta, megváltozott a Minisztérium álláspontja és már nem a férfit gyanúsítják. Ugyan Henrik biztos abban, hogy a szobában elhangozva ez hazugság volt, de mivel egy-két hétre rá valóban lezárták ügyét, így már nem állítható teljes bizonyossággal, hogy nem mondott igazat. Akár a nő tett valamit, akár nem, azóta nem találkoztak. Megköszönnie csak illene, no meg persze, ha már itt jár, sosem árt tudni, hogy haladnak a nyomozással - már amennyiben tényleg indult újabb nyomozás. Messziről jött ember úgyis azt mond, amit akar, de talán ez a példány megbízható. - Jó napot Donovan kisasszony! - egy kedves mosoly kíséretében lép oda hozzá, ám szigorúan ügyel arra, hogy se illemet, se magánszférát ne sértsen, illetve ne higgyék azt, hogy tolakszik. - Biztosan emlékszik rám, Henrik vagyok. Tudom, nem ez a legalkalmasabb időpont, de van esetleg bármiféle előrehaladás az ügyben?
Szál megtekintése

Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


HeRNik | naGIGÁThor
offline
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1267
Írta: 2019. november 23. 19:26 | Link

Donovan
ami késik, nem múlik :p

Henriknek fogalma sincs róla, hogy a nő minden emlékét elvesztette. Ez a baj azzal, ha egy ügyet teljes titokban tartanak, persze valahol érthető is. Mekkora botrány lenne abból, ha kiderülne, hogy valaki sportot űz abból, hogy aurorokra támad? Abból persze még nagyobb, ha kiderülne, hogy a rend őrei sötétben tapogatóznak és még csak elindulni sem tudnak egyetlen vonalon sem. Ez mondjuk vonal híján nehéz is lenne.
Éppen ezért, mikor Ophelia-hoz lép, nem arra számít, hogy a másik majd irulni-pirulni fog, arra meg pláne nem, hogy ilyen szótlan lesz. Nem így ismerte meg, megszokta a terjedelmesebb kifejtéseket. Bár a hebegést nem tudja mire vélni, azért hagyja, hogy Donovan összeszedje magát és még rá is kérdez konkrétan arra, ami érdekli, ezzel is kicsit segítve a megvilágosodást. Zsebre dugja kezeit és kicsit furcsa arckifejezéssel konstatálja, hogy épp az előbb lett Ambrózia Henrik. Mi tagadás, lehetne rosszabb is, de azért csak megtartaná az eredetit.
- Ambrózy - kedves hangsúllyal javítja ki, miközben egy addig bujkáló mosoly haloványan megjelenik arcán. Nehéz úgy beszélgetni valakivel, ha nem tudsz a szemébe nézni, de túlságosan bizalmaskodó volna, ha egyszerűen megemelné a fejét állánál fogva, ezzel pedig rabul ejtve a zöld szempárt. Úgyhogy marad a fejtetővel való aktív kommunikáció. - Azt hiszem, nem volt ez olyan régen. Tudom, hogy valószínűleg nem beszélhet róla, de mivel én is érintett vagyok, talán tud mondani egy s mást - továbbra is végtelen türelemmel viseltetik, lassan szobrot is lehetne állítani neki, a szótárban ennél a szónál ő a fogalom. De most már azért jó lenne valami konkrétumot is megtudni.
Utoljára módosította:Ambrózy Henrik, 2019. november 23. 19:41 Szál megtekintése

Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


HeRNik | naGIGÁThor
offline
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1267
Írta: 2019. december 24. 21:19 | Link

Donovan
szeretsz és bántasz egyszerre :C

Henrik szemöldöke meglepetten emelkedik meg, szinte már felhőkarcolókat megszégyenítő magasságba. Sok mindenre számított, fel volt készülve ezer meg egy fedősztorira, füllentésre, álcára. Egy olyan indokra, ami szakmából adódóan szükséges, egy szigorúan titkos felszólításra, netán tématerelésre. Nos, ha ez az utóbbi akart lenni, akkor bizony sikerült. Mégsem feltételezi, hogy a nő hazudna, mert úgy tűnik tényleg igazat mond és láthatóan nem érzi magát komfortosan a szituációban.
- Bocsásson meg, nem tudtam róla - kíváncsisága megértésbe csap át, ahogy vállai elernyednek. Eddig sem volt kifejezetten feszült, de érdeklődéséből fakadóan nem is nevezhettük lazának. Most már minden mindegy alapon marad még váltani pár szót, amíg be nem fut kollégájának vonata.
- Más természetű? - fél szemöldöke ismét megemelkedik, ehhez pedig egy egészen szemtelen mosoly társul. Kezei zsebébe mélyesztve pihennek, ahogy magában kifejezetten jól szórakozik. Láthatóan ezt a lovat meg fogja ülni. - És mégis mire gondol egészen pontosan, ha szabad érdeklődnöm? - már hangjából is hallatszik, hogy évődik, csak piszkálja a másikat, aki láthatóan zavarából ejtette el ezt a kellemetlen félmondatot. Talán arra számított, hogy a körülményekre való tekintettel Henrik megkegyelmez majd neki és nem hozakodik elő a nyelvbotlással, de tévedett. Bármennyire is legyen becsületes úriember, egy ilyen ziccert eszében sincs kihagyni.
- Nem eget rengetően fontos, csak megláttam és gondoltam rákérdezek. De ha úgy adódik, akkor megkeresem a hölgyet - aprót biccent még köszönetképp, bár biztos benne, hogy csak úgy nem fog beszambázni a Minisztériumba és felkutatni Valentinát. Neki egyetlen dolog fontos, hogy többé nem gyanúsított és felmentették, ha már egyszer ártatlan. A körítés hidegen hagyja: ha képes volt több, mint tíz évet leélni úgy, hogy fogalma sincs, ki ölte meg szüleit, talán az elkövetkezendő jó pár évtized is menni fog.
- Lassan indulnom kell, de... Ha nem tolakodás, megkérdezhetem, mi történt Önnel? - órájára pillantva látja, hogy bár idő szűkében van, annyit még tud maradni, hogy megérdeklődje, mi történt Donovannel. Nem muszáj az orrára kötni, de tény, hogy az ember nem veszíti el minden sarkon az emlékezőtehetségét.
Szál megtekintése

Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


HeRNik | naGIGÁThor
offline
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1267
Írta: 2019. december 29. 13:36 | Link

Donovan
tudom, de nem udvarolhatok neked : (

- Semmiség - kedvesen pöccinti tovább a témát, elvégre nincs miért haragudnia. Szinte már elismerés, hogy, ha rosszul is, de a vezetékneve megmaradt a nőben - ezért mondjuk nem lesz Ambrózia Henrik, de az alapok jók voltak. Néha a kevésnek is örülni kell, hogy aztán tudjuk értékelni a nagy dolgokat.
Természetesen beleáll a témába és egy hamiskás, sunyi mosollyal kérdez rá arra a bizonyos más természetre. Nem buta ő, tudja magától is, de a vezetéknevének csúfos bakija után kijár neki egy kis szórakozás. Így hát a nem kissé zavarban lévő nő arcát fürkészve valahol mélyen elégedettség tölti el. No nem azért, mert épp egy roppant jó kiállású fiatalembernek nevezték burkoltan, sokkal inkább a tény, hogy okozhat ő is pár kínos pillanatot Donovannek. Nem szokta élvezni az emberek kínzását, de be kell ismernie, hogy az utóbbi időben sportot űz mások zavarba ejtéséből - főleg Liannáéból. Annál édesebb vörös arcot még nem látott, pedig találkozott már párral. - Tehát szeretné, ha udvarolnék... - igyekszik visszatartani nevetését, ahogy várja, mit reagál majd Ophelia. Jó, tényleg egy szemét, ez nem vitás, főleg annak tudatában, amit ezután készül mondani. - Ön egy igazán csinos nő, de jobb lesz, ha a kapcsolatunkat kizárólag hivatalos mederben folytatjuk - mondandója végére az arcán lévő görbe elveszti cukkolódós mivoltát. Szemeiben is egy enyhe bocsánatkérés csillan, amolyan "ne haragudj, de elkeltem". Persze nem Lilláról van már szó, de kit érdekel. Több, mint fél éve annak, hogy menyasszonya csúfosan elhagyta, illik most már tovább lépnie.
- Akkor nem fogom sokáig feltartani - biccent egyet megértően, bár épp az imént tisztázták, hogyha akarná se tudná tovább húzni ezt a csevegést, hiszen vendéget vár. Azért arra még van ideje, hogy meghallgassa a nőt, majd a végén elhúzza a száját. Nem túl szép történet, bár ő maga nem auror, hogy megállapítsa, mi lett volna a helyes lépés. Az viszont aggodalomra ad okot, hogy a rend őreit megtámadják, ráadásul így. Nem kell hozzá sok ész, hogy kitalálja, ezt előre kitervelték.
- Még szerencse, hogy nem lett nagyobb baja, már ha lehet ilyet mondani a tények ismeretében - kedvesen felel és tekintetét végigfuttatja Ophelia vonásain. Nem tűnik másnak, inkább csak a kisugárzása változott meg. Picit hebrencsebbnek és felszabadultabbnak tűnik, mint amikor a kihallgatáson találkoztak és meg merne esküdni rá, hogy ez nem csupán a körülmények változásának hozománya. Sokkal inkább ez a ki nem mondott újrakezdés, emlékeinek elvesztése teszi ezt az aprócska módosulást. Tök pozitív. - Na közben begurul a várt vonat, mennem kell. Köszönöm a beszélgetést és vigyázzon magára - még utoljára megereszt egy kedves görbét, majd a szerelvény felé veszi az irányt. Az a helyzet, hogy sem a bűnözők, sem a fekete varázslók nem pihennek, így neki is dolga van.
Szál megtekintése


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér