A Fő utczával szemben, a Boglyas tér legimpozánsabb helyén Bogolyfalva vasútállomása kapott helyet. Grandiózus, elegáns épület, hatalmas oszlopokkal, melyek tartó funkciót látnak el. Egyszerű sárga téglából épült falain ablakok szinte nincsenek, csak a harmadik emeleten, a legfelső szinten, ahol a masiniszták pihenhetnek meg egy-egy út előtt és után. A bejáraton egymás mellett három troll kényelmesen besétálhatna csomagjaival. Belépve az épületbe egy hatalmas fogadócsarnokba érünk. Egyik oldalt pénztárak, másik oldalt büfék és apróbb boltok, köztük egy mindenes, ahol a cérnától a főző üstig mindent lehet találni. A peronokhoz a bejárati kapuhoz hasonló kapun lehet kijutni. Azonban nagy meglepetés éri azt, aki kilép azon a kapun. Mugli gondolkodással a vonatok különböző vágányokról indulnának, amelyek között peronok, hidak, vagy aluljárók húzódnak. Itt azonban két sín van összesen, egyik az érkező, másik az induló vonatok számára. Rajtuk végeláthatatlan hosszú sorban és különböző irányban állnak a vonatok. A sínek között egy öreg, hosszú bajuszú, néma bakter ácsorog állandóan, talán az idők kezdete óta, aki kopott táblájával indítja, vagy érkezteti a vonatokat.
Hogy senki se tévessze el, hogy a sorban hányadik az ő vonata, egy igen kellemesen búgó női hang időnként beharsogja az állomás termeit az éppen induló, vagy érkező szerelvényekkel kapcsolatban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=781547#post781547][b]Ophelia Donovan - 2019.11.23. 17:36[/b][/url]

Még pár kezelés és utána végre mehetek a tesztekre. Megint megcsinálom majd a muglit is mert szeretem a kemény dolgokat a kezemben. Így például a szalámit, a kardot a pálcámat meg a lőfegyvert. Ma egy olyan terápiára megyek amit regressziós hipnózisnak hívnak. A mágikus verziója nem volt valami hatásos. Majdnem belefulladtam a merengőbe. Na de legalább kiderült, hogy elütöttek és el volt törve a karom. Egy ideje már kezdek visszarázódni az animágiámba és a varázslásba is, szóval azt mondhatom: Haladok! Más kérdés, hogy arra az istennek sem emlékszem, hogy mitől nem emlékeztem. Magára arra az eseményre ami miatt amnéziás lettem. Van egy olyan sanda sejtésem, hogy talán soha nem is fogok. De úgy vagyok vele, hogy az egész múltamért egy emlék feláldozása nem túl nagy ár, és lehet jobb is, hogy nem tudom mi történt velem akkor. - Jó napot! Egy menettértit szeretnék kérni Szegedre - mondom a pénztárosnak amikor az ablakához kerülök - Igen, igen Budapesten át mennék majd a legközelebbivel - felelek neki és míg ő a jegyet bűvöli addig kicsit körbepillantok. Nem sokan vannak ma az állomáson. Ennek örülök. Igaz ha ezen múlik repülhettem volna, de most valahogy úgy érzem jobban esik majd a kupé kényelmes melege, mint a fagyosan hideg tél elei menetszél. - Nem, nem a legolcsóbb kocsitípusba tökéletes - mosolygok rá a hölgyre - Köszönöm, viszlát! - búcsúzom pár pillanat és a fizetés után. A hölgy pedig ez alatt át is adja nekem azt a bizonyos oda-vissza menetjegyet, ami kilépve a varázsvilágból sima, teljes árú vasúti jeggyé változik, míg visszatérve a mágusok lakta régióba bűvös vonatjegy lesz. Már csak valami harapni és innivaló után kell néznem az útra. Elindulok, hogy az indulásig hátra lévő fél órában levadásszak egy szendvicset és némi buborékokkal dúsan telített, cukorral és színezékkel megalkotott folyékony kísértés után.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=781581#post781581][b]Ophelia Donovan - 2019.11.23. 19:12[/b][/url]

Atyaég, micsoda illatok! Nem tudom, hogy a nyálamat próbáljam-e letörölni a szám, vagy a könnyeimet a szemem sarkából. A nagyim sütött ezekhez hasonlóan isteni péksütiket, mint amikkel találkoztam ebben a kis bódéban. Nem csoda. Egy idős nénike az áruda egyetlen alkalmazottja és úgy sejtem a finomságok megalkotója is egyben. Az ég áldja meg a kezét! - Jó napot kívánok! Szeretnék kérni egy kakaós csigát, két túrós batyut, egy meggyes lepényt és egy lekváros fánkot is még mellé - sorolom fel a választásomat mosolyogva - Igen, ezt mind magamnak veszem, hosszú lesz az utam - nevetek rá a jóságos matrónára - Jaj dehogy, mind annyira csodásan néz ki és az illatuk is valami mennyei, alig tudtam ezeket is kiválasztani - diskurálok pedig érzem, hogy már nem vagyok kettesben a boltos nénivel a szűk helységben - Nagyon köszönöm! Minden jót és szép napot kívánok! Viszont látásra! -köszönök el illendően és ahogy megfordulok egy férfival nézek farkasszemet. Hű azannyát, de helyes - fut át agyamon, ám ekkor megszólal és nekem elkerekednek a szemeim. - Jó napot önnek is öhm..Uram - na most vagyok ám bajban, mert nem emlékszem ki is lehet, pedig ő tuti ismer engem. Még akkor sem javul a helyzetem amikor már a keresztnevét is elárulja és érdeklődik egy ügyről - Oh, nos... - dadogok és pirulok, mint egy tini. Ekkora égést. Ebből a slamasztikából, hogy fogok kimászni? Hála a magasságosnak talán mégis velem van a szerencse, mert beugrik valami egy virágféleségről - Az Ambrózia ügyben...- próbálok összevakarni minden morzsányi emléket, de csak az jut eszembe, hogy Valentina említette ezt a virágnevet, de aztán már nem nagyon beszéltünk róla. Ráadásul itt tornyosul előttem ez a félisten kinézetű hapsi Henrik...Henrik...Hallottam már valahol a nevét...De hol? Nézek rá kicsit üresnek tűnő tekintettel, pedig az agyam fogaskerekei úgy kattognak idebenn mint az őrült. Csak egy kis emléket! Kérlek csak egy foszlányt!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=781598#post781598][b]Ophelia Donovan - 2019.11.23. 19:57[/b][/url]

Henrik kedvesen és mosolyogva kijavít. Ambrózy...Uram irgalmazz! Ez nem lehet igaz...Így lebőgni egy ilyen férfi előtt. Ez szégyen! Szerintem megpályázom a Darwin díjat. Esélyes, hogy simán el is nyerném. Két választásom van. Vagy azt mondom, hogy ez egy kódnév az ügyben, hogy rejtve legyen, de akkor biztosan tovább faggatna. Vagy bevallom az igazat értelmet adva az idióta viselkedésem egy részének. Pár pillanatig morfondírozok csupán a dolgon mielőtt szóra nyitnám a szám és egyenesen ránéznék. - Sajnálom, elvesztettem az emlékezetemet és még töredékes a memóriám. Most is épp egy kezelésre utazom, hogy ez az állapot minél előbb teljesen elmúljon - zöld szemeimben őszinteség csillog, ajkam szomorúan görbül lefelé mert tényleg bánt ez az egész helyzet, hiába nem tehetek róla - Nem emlékszem sem önre sem az Ambrózy ügyre. Bár ne így volna, de bevallom, ha nem mond semmit inkább gondolom azt, hogy valaki olyan, akivel valami más természetű ügyet felejtettem el - nem tudom mit is mondhatnék még, lehet ezt sem kellett volna. Jobban járok, ha nem keverek személyes gondolatokat ebbe az egész találkozásba és tisztázom az ügyet érintő félreértést. Átirányítom az én kedves kis vörös barátnőmhöz, mert abban biztos vagyok, hogy ő tudja azt, amit én most még nem tudok - A kolleginám Kapitány Valentina vette át azt hiszem, tőle tud érdeklődni róla - összevonom szemöldökömet, lemondóan sóhajtok és megrázom kicsit a fejemet. Tényleg olyan nehezek ezek a szituációk. Hány lesz még vajon? Hány ember fog csalódni bennem vagy hülyének nézni mire visszakapom a múltam részleteit? Hátha ez a hipnózis segít. Az ég adja, hogy használjon...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=785743#post785743][b]Ophelia Donovan - 2019.12.25. 07:53[/b][/url]

Henrik, igen ez a neve, most már megjegyeztem. Nagyon meglepődik azon, amit mondtam. Az igazság mindig sokkal döbbenetesebb tud lenni, mint bármilyen vad hazugság. Legalábbis ebben az esetben mindenképpen. Na de a férfi bizony közben megértően folytatja. Hallgatnám napestig ezt a hangot. - Ön bocsásson meg, hogy fel sem ismertem és a nevébe is belebakiztam - mosolyodok el azzal a bájos, kiskutyás tekintettel, amit a családomon kívül kevesen láttak tőlem. Zöldjeimmel ezután inkább gyorsan másfelé kezdek tekintgetni. Olyan ciki ez az egész helyzet, meg ahogy viselkedem. Hol az auror profizmus és érzelmi elszigetelődés az ügy érintettjeitől? - kérdezné a kiképzőm. Hol? Hát nézzen már rá! Neki nem tudnék hazudni vagy rideg lenni vele. A tárgyalóban is nehezemre esett...Egek egy emlék beugrott róla! Meglepetésemben picit összevonom a szemöldökömet és a fejemet is megrázom. Úgy tűnhet számára, hogy ez az ekkor mondott szavaira adott első reakcióm - Tudja...személyes természetű...Udvarlás természetű - ejtem ki a vallomással felérő szókapcsolatokat a számon és legszívesebben instant elásnám magam szégyenemben. Jobb lesz beszereznem egy ásd-el-magad felszerelést, mert még egy ekkora égést nem hiszem, hogy el tudnék viselni. ezután azért megkíméli az életem, mert tovább beszél és tereli a szót az előbbi témáról. Hála az égnek. - Rendben, ahogy önnek a legmegfelelőbb - bólintok egyetértően, hiszen rajta áll, hogy mit kezd az infókkal és Valentinával. -Hm... - órámra pillantok - Nekem is hamarosan indul a vonatom - nézek rá megint a férfira. Őszinte érdeklődése megenyhít - Egyáltalán nem. A saját lakásomban támadtak meg. Azt, hogy ki volt nem tudom, de a gyógyítók szerint egy nagyon erős memóriatörlő bájitalt itattak velem. Az volt a szerencsém, hogy valamennyire fizikailag és agyban is tudtam védekezni így nem lett belőlem csini zombi csak átmenetileg mentem át alzheimeresbe - mesélem végső soron kedélyesen. Annyit keseregtem már és küszködtem, hogy ha nem venném poénosra telesírnám a Balatont. Rá kellett jönnöm, hogy amúgy is magamnak köszönhetem, ami történt. Nem voltam elég óvatos, figyelmes. Úgy viselkedtem, mint egy dilettáns nyeretlen kétéves. De a szakmai részt jobb is nem feszegetnem. Örülök, hogy "csak" ennyivel megúsztam. Főleg annak ellenére mennyi alapvető hibát követtem el akkor este. Láttam, hogy betörtek. De én idióta nem hívtam erősítést, hanem bementem, hogy majd elintézem. Nem vártam, hogy történjen esetleg valami. Nem egyenesen besétáltam és nesze neked! Az első lecke amit az akadémián tanítanak, hogy figyelj és várj és egyedül soha ne akciózz, mert az életedbe kerülhet. Nem is értem mi jött akkor rám...Totálisan megbuggyantam és meg is kaptam érte a magamét a sorstól. Az ilyen hülye lépéseket még anya sem látja előre. Pedig biztosan szólt volna, hogy legyek óvatos. De már kicsiként is kiborítottam a hirtelen döntéseimmel, amiknek már akkor is beláthatatlan következményei lettek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=785911#post785911][b]Ophelia Donovan - 2019.12.26. 14:24[/b][/url]

"A pályaudvar már egy megszokott állomás" Dúdolom magamban, ahogy sétálok a peronon. Nem utazom ma sehová. A kezelések havi szintűek és már állományban vagyok, de ma szabadnapom van. Csak azért jöttem, mert jóban lettem a pékségben dolgozó nénikével és ideje beszerezni tőle a karácsonyi sütemény adagomat. Annyira finomakat csinál, hogy néha az az érzésem a nagymamám reinkarnálódott benne. Jókat trécselünk és még párszor kapok grátisz egy-egy süteményt. Azt mondja én vagyok az új fajták tesztközönsége. A szent sélért feláldozom magam. Szoktam mondani vigyorogva. Szóval csípem a mamust nincs mit szépíteni ezen. Azért is jöttem még, hogy odaadjam neki azt az aprócska ajándékot amit vettem. Kis semmiség, de szerintem örülni fog, ha meglátja. Dolgom végeztével és két nagy szatyornyi finomsággal ballagok, amikor egyszer csak: Ez az a kisfiú, hogy is hívják? kutatok az emlékeim között. Leo? Ez az Leo! Mi a francot csinálhat itt, ráadásul egy szál egyedül? Na jó. Ezt már csak kiderítem. Gondoltam magamban és elkezdtem figyelni és követni a fiúcskát. Emlékszem, igen bizony emlékszem, hogy egészen jóban lettünk és megígértem, hogy még találkozunk. Legfeljebb, ha úgy látom majd oda fogok menni hozzá és hazakísérem, vagy oda, ahová tart. Nem is értem, hogy hagyhat valaki egy ilyen kicsi gyereket ennyire egyedül. Mi van, ha elkóborol, vagy elrabolják. Hát hol van a szüleiben a felelősségtudat?! Most komolyan?! Szégyen. Szegény kis srác meg azt hiszi fankón ez a természetes. Ilyenkor örülök, hogy ez én szüleim nem ilyenek voltak. Na de most koncentráljunk a feladatra Donovan! Leveszek az egyik szatyor tartalmának tetejéről egy muffint és azt majszolva eredek hát a lurkó nyomába. Álcámat szürke szövetkabátom, zöldeskék sálam és sapkám alkotja. Lassan kerülgetve az embereket követem tehát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=786272#post786272][b]Ophelia Donovan - 2019.12.28. 08:09[/b][/url]

A kis srác megáll egy ponton. Na végre. Így én is keresek egy jó rálátást adó helyet és úgy csinálok, mint aki annyira keresné a táblán az induló vonatát, mintha az élete múlna rajta. Erre nem odajön egy öreg, hogy ez ám az érkező tábla aranyoskám. Csodás! Már csak te hiányoztál papikám, de tényleg. Megköszönöm a tanácsát, kicsit ingerültebben mint az indokolt lenne és egy táblával arrébb állok. Még innen is egészen tisztán látom a célpontot. Ez a lényeg. Állok és nézem hol a táblát, hol megfigyeltemet. Percek telnek el így. Ám egyszer csak, mit látnak szemeim, egy ürge lép oda Leohoz. Mintha beszélne hozzá de, hogy mit is mond azt a háttérzaj miatt nem hallom. Eljött tehát az én időm! Elindulok feléjük. - Szia Leo - köszönök a fiúcskára régi jó barátként, jelezve az idegen felé, hogy nincs ám egyedül a kiszemeltje - Jó napot! Tudok önnek segíteni valamiben? - kérdezem, s bár hanglejtésem nem barátságtalan érezhető belőle, hogy nem kedvességből tettem fel kérdésemet. Zöld szemeim szúrós, vesébe látó tekintetét vetem felé. Úgy helyezkedem, figyelve minden mozdulatára, hogy amennyiben bármi gyanúsat látok, vagy csak felmerül bennem, hogy szándékai tisztességtelenek, azonnal reagálni tudjak. Ha úgy hozná a szükség sok dolgot megtennék kis barátom védelme és testi épsége érdekében. Nem, nem kezdeném el itt a kis kölyök előtt gyepálni, de teszek róla, hogy ne legyen kedve többet gyerekere hajtani.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=788161#post788161][b]Ophelia Donovan - 2020.01.07. 06:46[/b][/url]

Ezt a lebőgést! A fene egye meg! Woodynak tényleg igaza van, mindent elcseszek mostanság. De ennyire?! Elámulok magamtól...Lehet mégsem kellene aurorként dolgoznom. Visszaigazolhatnék a vívószövetségbe valahogy. Vagy mondjuk folytathatnám a félbehagyott egyetememet. Vagy bármi mást, csak ekkora égést ne kelljen elszenvednem még egyszer. Ezek a gondolatok kószálnak kietlen belsejűnek tűnő koponyámban, miközben kezem és szám szinte automatikusan mozog. Míg kis barátom és apja tisztázzák a személyem körül kialakult félreértést inkább bölcsen hallgattam. - Ophelia Donovan - rázok kezet a férfival és mosolygok Leora, de magamban legszívesebben a föld alá süllyednék el szégyenemben - A tisztelet inkább az önöké, hogy bíznak bennünk - próbálom menteni a menthetőt. Ha van még mit egyáltalán. Olyan hülye helyzetbe hoztam magam megint, hogy csak pislogok mint hal a szatyorban. Már megint az állomáson. Múltkor Ambrózy előtt is itt sikerült idiótát csinálnom magamból. Kerülni fogom ezt a helyet az hét szentség! Pörögnek a kerekeim, driftel az agyam és porzik a velőm, de még mindig totális zavarban vagyok. Aztán jön a "Deus ex sas", ahogy Sean nevezi az Isteni közbeavatkozást, mióta láttuk a Gyűrűk Urát - Igazából épp beépültem és egy nagyon fontos személy biztonságára ügyeltem - felelem a hirtelen megváltó ötlettől vezérelve miután letérdelek Leo elé, hogy arcom egy magasságba kerüljön az övével - A tiédre - mondatom után felegyenesedem és az apjához fordulok - Sajnálom, hogy úgy magára dörrentem, csak tudja sok eltűnés aktáját voltam szerencsétlen olvasni - mentegetőzöm szomorkásan. Remélem megért és nem fog neheztelni rám. Már így is elegen utálnak és annyi ember szemében lettem zakkant tyúk, hogy két kezem kevés hozzá, hogy megszámoljam. Valahogy kezdem azt érezni, hogy meghasonlottam és életem kizökkent medréből. A folyó szabályozásoknak sosem voltam híve. Itt az ideje kikérnem látnok anyám tanácsát és belepillantatnom vele a jövőmbe. Semmi kétség, a változás szele megcsapott.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=789865#post789865][b]Ophelia Donovan - 2020.01.19. 10:10[/b][/url]

Most leromboljam a piedesztált, amire az aurorokat állították? Komoly döntés. Nehéz megállni, hogy az ember nem tetszelegjen, ha ennyi dicséretet és rajongást kap csak azért mert aurornak csúfolják. Az a rákfenéje ennek, hogy én nem érzem magam lassan jól a ténytől, hogy az vagyok. - Azt hiszem a valódi hősök azok, akiket megmentünk, akik túlélnek támadásokat, harcokat civilként. Mi csak tesszük a dolgunkat, amire kiképeztek bennünket – próbálok kicsit csökkenteni a hagymázasságon, ami az egész szakmát körbeveszi. Leo mágikus megmozdulásaira csak mosollyal reagálok, mert elszomorít, hogy egy ilyen lelkes kis krapek nem kapott a sorstól varázserőt. Ez azért szemét dolog. Ebből a kis srácból hihetetlen jó mágus válna. A fene enné meg...na mindegy. Ez van. Becsületére váljék, hogy kvibli létére ilyen halál vagányan áll a dologhoz. Közben míg én rajta kattogok zajlanak ám az események. Alig győzök felzárkózni, de azért kiteszem szögletre. -  Bizony, hallgatni az apukánkra nagyon menő dolog. Ez az egyik auror alapszabály is, amit én is hallottam párszor az én apukámtól – mosolygok az apa-fiú kettősre – Tudod nekem az apukám is auror volt ám, és mindig ezt mondogatta nekem és a tesóimnak – mesélem kedvesen és közben végre nem kell erőlködnöm, hogy eszembe jussanak. Tisztán itt vannak előttem. Orph és Apa arca, miközben ikremmel állunk hátra csapott kézzel, huncut mosollyal és hallgatjuk a dorgálást, mert megint valami kópéságot követtünk el. Seant már mi okítottuk, de őt sem kellett félteni, ha csintalankodásról volt szó, bár a versenysport miatt kevesebb ideje és energiája maradt a dologra. - Igen, igyekszünk odafigyelni egymásra, főleg a gyerekekre – erősítem meg a férfit, pedig sajnos ez azért nem egészen igaz. Pöpec példa rá az ami velem történt. Más kérdés az, hogy abban az én saját felelőtlen hülyeségem is jócskán benne volt. - Igazán nem szeretném feltartani önöket – mondom mindkettőjüknek – Örülök, hogy megismerhettem – mosolygok Dominikra és amennyiben elfogadja, búcsúzásként kezetfogok vele – Te pedig, légy jó – nyújtom kezem kis barátomnak is, hogy ős e maradjon ki a jóból – Remélem legközelebb ha összefutunk akkor meghívhatlak egy szelet pizzára, persze csak, ha az Apukád megengedi – nézek fel a férfira és bízom benne nem tiltakozik az ötletem ellen. Ha akar majd persze ő is csatlakozhat. Ezután elköszönök tőlük és hazafelé veszem az irányt. Lehet betérek a pubba egy pohár borra, de inkább megeszek suttyomban pár süteményt azok közül amiket a szatyraimban viszek az ünnepekre a családomnak. Most valahogy jól is fog esni, hogy pár napot velük tölthetek. Leo és Dominik eszembe juttatta milyen jó is volt kicsinek lenni. Biztosan megölelgetem Apát ha megérkezem hozzájuk. Be kell ismernem: Hiányoznak.