A Fő utczával szemben, a Boglyas tér legimpozánsabb helyén Bogolyfalva vasútállomása kapott helyet. Grandiózus, elegáns épület, hatalmas oszlopokkal, melyek tartó funkciót látnak el. Egyszerű sárga téglából épült falain ablakok szinte nincsenek, csak a harmadik emeleten, a legfelső szinten, ahol a masiniszták pihenhetnek meg egy-egy út előtt és után. A bejáraton egymás mellett három troll kényelmesen besétálhatna csomagjaival. Belépve az épületbe egy hatalmas fogadócsarnokba érünk. Egyik oldalt pénztárak, másik oldalt büfék és apróbb boltok, köztük egy mindenes, ahol a cérnától a főző üstig mindent lehet találni. A peronokhoz a bejárati kapuhoz hasonló kapun lehet kijutni. Azonban nagy meglepetés éri azt, aki kilép azon a kapun. Mugli gondolkodással a vonatok különböző vágányokról indulnának, amelyek között peronok, hidak, vagy aluljárók húzódnak. Itt azonban két sín van összesen, egyik az érkező, másik az induló vonatok számára. Rajtuk végeláthatatlan hosszú sorban és különböző irányban állnak a vonatok. A sínek között egy öreg, hosszú bajuszú, néma bakter ácsorog állandóan, talán az idők kezdete óta, aki kopott táblájával indítja, vagy érkezteti a vonatokat.
Hogy senki se tévessze el, hogy a sorban hányadik az ő vonata, egy igen kellemesen búgó női hang időnként beharsogja az állomás termeit az éppen induló, vagy érkező szerelvényekkel kapcsolatban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=670325#post670325][b]Erdős-Prinz Violetta - 2017.03.26. 13:56[/b][/url]

A vonatablak mögött elsuhanó tájat szemlélem. Az ismerős dombokat, fákat, hegyeket. A gyomrom összerándul a gondolatra, hogy hiába mentem el, felesleges volt az egész, mert amint visszaérek, mindent ott folytatok, ahol abbahagytam.
Kezem idegesen remeg, tenyereim összedörzsölve érzem rajtuk a verítéket. Ujjaimat beletörlöm a felsőm aljába, majd ott is hagyom őket, megszorítom velük az anyagot. Némi biztonságot ad, hogy foghatok valamit. Már látom a házakat, közeledünk. Veszek egy mély levegőt, majd felállok, és a kijárat felé indulok.
Még a városból üzentem Vivinek, hogy mikor érkezem, hogy ha akar, elém jöhessen. Hazatalálok e nélkül is, de sejtem, hogy alaposan megijesztettem őket azzal, hogy olyan hirtelen leléptem, úgyhogy ha nem akarom, hogy keresztben lenyeljenek, vissza kell nyernem a bizalmukat. De anyu így is tüzet fog fújni. Főleg, ha meglátja a hajam.
Egy mély sóhajjal elengedni próbálom ezeket a gondolatokat. Érzem a döccenést, ahogy megáll a vonat. Meg kell kapaszkodnom, hogy el ne essek, ezért egy pillanatra elkapom a mellett lévő ülés háttámláját, és csak utána teszem meg a maradék pár lépést az ajtóig.
A lépcsőkről még szinte le sem lépek, amikor tekintetem már nővérem keresi. Szőke hajára koncentrálok, és valahogy úgy sejtem, ha itt van, ő is ezt teszi velem kapcsolatban.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=670472#post670472][b]Erdős-Prinz Violetta - 2017.03.26. 19:48[/b][/url]

Sehol nem látom Vivit, de nem tudom, hogy ez most megnyugtat vagy kétségbe ejt. Egyrészt jó, mert egyedül is haza tudok menni, és sokkal jobb, mert később kapom meg a leszidásaimat. De rossz is, mert ez azt is jelentheti, hogy nem érdekli őket mit csinálok, lemondtak rólam. Vagy, hogy történt valami otthon.
A szívem összeszorul a gondolatra, hogy baja esett a gyerekeknek. Már-már futólépésben indulnék haza, amikor egy kislány elém áll. Őt hallgatva végre minden megvilágosodik, a szívverésem is lecsillapodik. Nincs baj, hacsak a túlzott aggodalmaskodást nem vesszük annak. És most nem vesszük. A paranoia minden édesanya ismérve.
- Szia, Violetta vagyok - mondom, de úgy sejtem, ő ezt már tudja. Attól még illik bemutatkozni. - Köszönöm szépen, kedves tőled, hogy segítesz nekünk.
Megeresztek felé egy vérszegény mosolyt is. A helyzetem csak annyiban változott, hogy később kerülök ítélőszék elé, és most már kísérőm is van, aki elvezet a kínpadig.
- Akár indulhatunk is. Nem nagyon vannak csomagjaim - fűzöm még hozzá a nyilvánvalót, nehogy azt higgye, várok még valamire.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=670490#post670490][b]Erdős-Prinz Violetta - 2017.03.26. 20:57[/b][/url]

- Nem igazán volt szükségem semmire - mondom kissé zavarban. Ahhoz, hogy az ember pár éjszakára lelépjen otthonról, majd bulizzon egy jót, később pedig egy hotelben fetrengjen várva a józanodás pillanatát nem kellenek hatalmas bőröndök tele holmival.
Alíz kedves, vidám teremtésnek tűnik számomra így elsőre, hasonlít Vivire, és ez engem is megmosolyogtat. A kérdése azonban feladja a leckét. Nem tudom mit mondhatnék, amivel nem tüntetem fel magam rossz színben.
- Van egy kislányom és egy kisfiam. - Kezdjük a legfontosabbal, aztán csak eljutunk valahova. - Jogi asszisztensi képesítésem van, de nem hiszem, hogy ezt valaha kamatoztatni fogom. És hát szeretek gitározni.
Azt hiszem, kifogytam a mondanivalóból. Mármint a publikusból. Az ember nem azzal kezdi az ismerkedést, hogy beszél az exférjéről, meg, hogy egy kocsmában dolgozott. Nem mintha nagyon gáz lenne, de azért nem is akarom, hogy úgy tűnjön, hogy dicsekszem vele.
- Ennyi idő? - meglepetten nézek a lányra, aztán megrázom a fejem. - Azt hiszem kicsit félreértetted a helyzetet, bár nem csodálom. Én csak néhány napra mentem el. Csak tudod nagyon hirtelen, meg váratlan, és izé. Vivi gondolom aggódik, hogy hülyeséget csináltam, ezért akarta, hogy valaki mindenképpen várjon itt rám.
Elég nagy kínban vagyok. Az exférjnél sokkal nagyobb gáz, hogy egy huszonhét éves nőt hazáig kell kísérni.
Eddig nem sokat hallhatott rólam, hiszen a válás után bezárkóztam a gyerekekkel anya házába, és nem érintkeztem túl sokat az emberekkel. Csak annyit, amennyit muszáj volt. A diákok nagy része azt se tudhatja, hogy a világon vagyok, azt meg pláne nem, hogy egyébként itt élek Bogolyfalván. Ideje végre kilépni a csigaházamból.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=670668#post670668][b]Erdős-Prinz Violetta - 2017.03.27. 17:26[/b][/url]

Bármennyire is titkolni vágyom a múltam, Alíz jó érzékkel tapint rá az érzékeny pontjaimra. Vagy lehet, hogy csak ilyenjeim vannak, de ez a gondolat nem különösebben tetszik.
- Öt évesek - mondom, és elmosolyodok. Hamarosan láthatom őket, immár új nézőpontból, elismerve, hogy nem én vagyok a legrosszabb anya a világon. - Ikrek - teszem még hozzá az egyértelműt, hiszen ha mindketten az én gyerekeim és egyidősek, nem is lehetnek mások.
- Ezt, azt - félelem kitérően, mert úgy érzem, hogy " az ég világon semmit" válasz csak akkor hangzik jól, ha azt kérdezik "Mennyit kellett fizetned?", de legalábbis munkaügyben nem igazán nyerő az ötlet.
- Semmi gond, nem kell szabadkoznod - rázom meg a fejem. Nehogy még a végén elnézést is kérjen! Miattunk volt félreérthető a szituáció.
A "sokáig itt maradsz" megjegyzésére nem tudok mit reagálni. Kicsit megdöbbent a kijelentése, főleg úgy, hogy a jövőm még előttem is teljesen ködös, ez a lány pedig még annyira sem ismer, mint az exem.
- Semmi gond - legyintek, mert azt mégsem mondhatom, hogy akár meg is ölhettem volna magam. Nem tettem volna. Eszemben sem volt. De anyuék fejében biztos megfordult a gondolat.
Úgy érzem miattam kezd egy kicsit kínosodni a szituáció, ezt pedig nem akarom, mert felettébb kényelmetlen lenne hazáig.
- A suli hogy megy?
Á, így nem lesz kínos. Nem ez a legcikibb kérdés, ami eszembe juthatott. Persze, hogy nem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=670793#post670793][b]Erdős-Prinz Violetta - 2017.03.28. 14:27[/b][/url]

A gyerekekről szívesen mesélnék egy olyan napon, amikor éppen nem érzem azt, hogy elárultam őket. Imádom a két szőkeséget, az életenergiájukat és a felém áradó feltétlen szeretetüket. Nekik elég annyi, hogy az anyjuk vagyok, nem gondolnak semmi egyébre, ennyi elég ahhoz, hogy ragaszkodjanak hozzám.
- Dóra és Dávid. Nem is értem miért nem mondjuk Vilmos és Vanessza - húzom el a szám, amitől az arckifejezésem valahol a fintor és a mosoly között reked. Ostoba poén, de ennyire telik.
A továbbiakban inkább csak röviden felelgetek a kérdéseire, és legközelebb csak akkor próbálok kezdeményezni, amikor a társalgás annyira leül, hogy már-már kétségbeesetten próbálom menteni a helyzetet.
De lehet, hogy jobb lenne, ha inkább csendben hagynám magam hazakísérni, az talán kevésbé lenne kínos, mint, amit egyébként produkálok.
- Ennek Vivi biztosan örülni fog - jutalmazom meg egy széles mosollyal a lányt. - Talán még anyu is odáig lenne - teszem hozzá gondolatban, amitől összerándulok. Ha otthon lesz, az rám nézve nem ígér sok jót. Akkorát nyelek hirtelen, hogy szerintem még két utcával arrébb is tisztán hallja bárki.
- És minek tanulsz? Mármint hogy képzeled el a jövőd? Vagy ilyen korban még nem divat gondolkodni rajta? - kérdezem kissé összeszedettebben. Ha én korábban elkezdtem volna tervezni a jövőm, most valószínűleg nem itt tartanék. De azért annyira nem is rossz az életem, hogy hirtelen mindent megbánjak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=671237#post671237][b]Erdős-Prinz Violetta - 2017.03.30. 14:33[/b][/url]