A Fő utczával szemben, a Boglyas tér legimpozánsabb helyén Bogolyfalva vasútállomása kapott helyet. Grandiózus, elegáns épület, hatalmas oszlopokkal, melyek tartó funkciót látnak el. Egyszerű sárga téglából épült falain ablakok szinte nincsenek, csak a harmadik emeleten, a legfelső szinten, ahol a masiniszták pihenhetnek meg egy-egy út előtt és után. A bejáraton egymás mellett három troll kényelmesen besétálhatna csomagjaival. Belépve az épületbe egy hatalmas fogadócsarnokba érünk. Egyik oldalt pénztárak, másik oldalt büfék és apróbb boltok, köztük egy mindenes, ahol a cérnától a főző üstig mindent lehet találni. A peronokhoz a bejárati kapuhoz hasonló kapun lehet kijutni. Azonban nagy meglepetés éri azt, aki kilép azon a kapun. Mugli gondolkodással a vonatok különböző vágányokról indulnának, amelyek között peronok, hidak, vagy aluljárók húzódnak. Itt azonban két sín van összesen, egyik az érkező, másik az induló vonatok számára. Rajtuk végeláthatatlan hosszú sorban és különböző irányban állnak a vonatok. A sínek között egy öreg, hosszú bajuszú, néma bakter ácsorog állandóan, talán az idők kezdete óta, aki kopott táblájával indítja, vagy érkezteti a vonatokat.
Hogy senki se tévessze el, hogy a sorban hányadik az ő vonata, egy igen kellemesen búgó női hang időnként beharsogja az állomás termeit az éppen induló, vagy érkező szerelvényekkel kapcsolatban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=664682#post664682][b]Sonja Ainsworth - 2017.03.05. 20:55[/b][/url]

A jókedve már akkor elpárolgott, mikor nemes egyszerűséggel közölték, hogy ez a vonat nem megy tovább, és vagy átszállnak egy másikra, vagy elkezdenek a sínek mentén gyalogolni.
Jó, nem teljesen így, de a lényegen ez mit sem változtat, és Sonja meg is fogadta, hogy utoljára választotta ezt a közlekedési formát. Félfüllel hall olyasmit, hogy " már megint", meg hogy " Magyarország, így szeretlek", de túl dühös most ő ahhoz, hogy ilyesmivel komolyabban is foglalkozzon, meg hát... azon túl, hogy ő is szív, nem érdekli. Vajmi kevés dolog van, ami érdekli, azokat pedig ma hagyta maga mögött.
Noha némivel derűsebb alapjáraton, ez meg nem látszik rajta, még otthon sem. Túl régóta, túl sokáig törekedett arra, hogy semmilyen érzelmet ne nyilvánítson - Donatskban muszáj volt, ha élni akart -, és ezekről a mechanizmusokról lemondani még nehezebb. Még okot sem talált arra, hogy megtegye. Porcelán arca pedig gyönyörű, még szebb, mikor mosolyog, de a lány gyanítja, hogy csak azért, mert úgy ritkán látni. Nem szenved depresszióban, épp csak nem szokott.
A másik vonatra felpattanva, magával cibálja a bőröndjét is, majd birka módjára kezdi követni az előtte lévőt, hogy a kellő pillanatban majd jól fel tudja lökni, és bevenni a helyet, amit az illető kiszemelt magának.
Ám mintha a karma még a gondolatokat is uralná, amint ez átsuhan a lány agyán, egy ajtó úgy oldalba vágja, hogy ő egyből nekitántorodik egy másiknak, vagyis felfogná az ajtó, csak hát épp az is nyitva van, így mire pisloghatna, vagy bármit is tehetne, valakin köt ki. Nem, nem egy ágyon... azon már van valaki, ő meg a valakin.
Ha poénos kedvében lenne, most beszúrna ide egy olyat, hogy meglepetés, vagy hasonló, ehelyett azonban tekintetével közli a nővel, hogy nagyon gyorsan tűnjön el a szeme elől, amit a hölgy meg is ért.
Sonja pedig már minden mindegy alapon, sóhajt fel a tehetetlen dühtől, majd fejét is hátra veti a mennyezetet tanulmányozva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=666758#post666758][b]Sonja Ainsworth - 2017.03.12. 17:31[/b][/url]

Legalább kényelmesre esett. Ezt így el is könyveli, de az, hogy zavarban lenne, vagy kellemetlenül érezné magát emiatt, az nem látszik rajta. Voltaképp ilyesmit nem is érez, elvégre... nem az ő hibája, a nőt meg ráér később is megátkozni, ha addigra nem történik valami csoda, minek hatására lenyugszik.
Ő pontosan az a fajta lány, aki gondolkodás nélkül emel pálcát, vagy kezet másra, bár... mintha ez a kényszer mostanában szűnni látszana. Sonja viszont tisztában van vele, hogy nem a volt pszichológusa rá gyakorolt hatásának következménye, egyszerűen csak direktben kerüli az ehhez hasonló lehetőségeket. Nem akarja ebben az itt töltött három évében leírni magát, az meg a legkevésbé hiányzik neki, hogy emiatt kelljen lemondania arról, mait már évek óta tervezgetett.
Kezek kerülnek a derekára. Minden izma megfeszül, így talán nem lesz olyan könnyű őt csak úgy lepaterolni, ellenben segítségre nem is lesz szüksége. Másodpercek leforgása alatt történik minden. Ahogy az idegen hozzáér, ő fel is pattan. Nem realizálja a helyzetet, mire volna esélye észbe kapni, keze lendül, és egy hatalmas pofont kever le az illetőnek, akit nem is olyan rég még kényelmi tárgyként használt.
A reflexei viszont ilyenek, egyetlen kósza pillanatban mutatkozik meg szemében a megbánás, de azon túl csak a rideg távolságtartás az, amivel a másikat méregeti. Megszólalni sem fog, bocsánatot kérni meg főleg, még akkor sem, ha tudja, most ő a hibás. Taperolták már elégszer ahhoz akaratán kívül, hogy erről a mechanizmusról lemondjon.
A táskájába nyúl, majd egy üveget vesz elő, amit fel is hajt, szemét végig a kabintársán tartva. Méregeti, nem egyszer járatja fel-le rajta a tekintetét, aztán mintegy békejobbként nyújtja neki az üveget, amiben sejthető, hogy nem ásványvíz van, de... az illető talán nem finnyás.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=666884#post666884][b]Sonja Ainsworth - 2017.03.12. 23:37[/b][/url]

Igen, Sonja sejti valahol, hogy nem ez egy kapcsolat tökéletes megalapozása, legyen az bármilyen, de végül is, ő csak vissza akar jutni abba a nyamvadt kastélyba, a srácot meg vélhetően úgyis utoljára látja. Pedig javuló tendenciát mutatott, már el merték engedni a kezét, erre meg egy apró mozzanat ki tudja zökkenteni abból az idillikus ürességből, amiben stagnált, és amiben köszöni szépen, jól is érezte magát.
A srácot hibáztatja érte, hiába nem tehet semmiről, bűnbaknak tökéletes lesz. Vár valami kifakadást, vagy bármit az "ugyan mit képzelsz, ki vagy te"-től elkezdve, a " most takarodj a szemem elől"-ig, de még ha fáj is bevallania, meglepi, hogy ezek közül egyik sem hangzott el. Fel is vonja a szemöldökét, egy pillanatra, mintha az érdeklődés is megcsillanna a szemében, de az annyira észrevehetetlen, hogy ha a másik nem figyel, simán elsiklik felette, holott ez igen ritka jelenség, már a vörös részéről, általában hidegen szokták hagyni mások, mind egy kaptafa, semmi újjal nem kecsegtetnek és unalmasak.
Lazán nézi végig, ahogy az üveg padlót fog, még a fejét is oldalra dönti, miközben végigkíséri tekintetével, hogy folyik a padlóra, de egyetlen mozdulatot sem tesz, mintha csak sóbálvány átok találta volna el. Bár pálca még nem került elő, az övé elérhető közelségben van, aztán meg még használni is tudja, úgyhogy nem riad vissza, sőt... mintha még élvezné is egy kicsit... valahol... nagyon mélyen.
Tudja, mire vár a másik, mikor csak úgy csípőre teszi a kezét, ahogy az anyja tette kiskorában, de hát arra várhat. Sonja nem tesz semmit, azon túl, hogy kezeit összefonja a mellkasa előtt, majd a kocsi falának dől, nem mintha ezzel növelhetne bármit is a távolságon, amennyire szűk a hely, csoda, hogy nem lesz itt senki klausztrofóbiás.
Kihívó mosolyt küld útitársa felé, s bár fáj még csak rágondolnia is, nem tudja behatárolni, mi lesz a következő lépés. Valószínűleg, a másik fog lelépni, de akkor meg nyert magának egy fülkét... rosszul ő ebből nem jöhet ki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=666895#post666895][b]Sonja Ainsworth - 2017.03.13. 00:38[/b][/url]

Majdnem, de csak majdnem felhorkant a piperkőc csettintgetését nézve. Voltaképp jót is mulatna ezen, ha nem utálná zsigerből a hozzá hasonló férget - nem tartotta, nem is fogja őket többre tartani - de így csak kivár.
Persze, mondhatná azt is, hogy csettintésre nem fog megjelenni senki, aki majd kinyalja a ..., de esze ágában sincs a szavakat pazarolni rá.
Az emberkét sem érti túlzottan, tisztában van vele, hogy nincs a munkaköri leírásában az, hogy mások után takarítson, na meg első ránézésre, kabintársának se lenne ez megerőltető, sőt magának Sonjának sem, de itt most ő a szenvedő alany, hisz békülni akart a maga sajátos módján, az más kérdés már, hogy ez nem jött össze neki. Megpróbálta. Jó, tudja ő, hogy nagyobb erőfeszítéssel talán meg is enyhíthetné az illetőt, de főleg ezek után már esze ágában sincs.
- Sőt... nem is erre a vonatra - dől belőle a segítőkészség, mikor közli a takarító fiúval, akinek egyből be is ugrik, miről van szó.
- Sajnálom uram, a másik szerelvényünkkel gond akadt, és a hölgynek is át kellett szállnia. Mostanra már minden hely foglalt, de a társaságunk kárpótolja a kellemetlenségért, amennyiben Ön óhajtja - monoton szövegként darálja le, mintha nem rendhagyó eset lenne, aztán ott is hagyja a párt, abban a kellemes légkörben, amiben voltak.
Talán most kéne diadalittas vigyort megejtenie, vagy közölni, hogy így jártál s*ggfej, de ennyire gyerekes játszmákba már nem hajlandó belemenni.
Az ágyat viszont meghagyja eredeti tulajának, a földre ülve kotorássza elő a jegyzeteit - noha idén nem fog levizsgázni, valamivel akkor is el kell ütni az időt -, és inkább bújik azokba, semmint a piperkőccel diskuráljon.
Egyedül a rellon címerét viselő nyakkendő az, ami kikandikál, és felfedi a másik előtt, hová is tartozik, és még mennyi időt kénytelenek együtt tölteni, mélységes sajnálatukra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=670339#post670339][b]Sonja Ainsworth - 2017.03.26. 14:41[/b][/url]

Az út további része már egész kellemesen telik. Az a valaki ott, nem nyaggatja, ő meg aztán végképp nem tesz lépéseket aziránt, hogy megtörjön a csend. Nehéz ugyan belenyugodnia, hogy egy levegőt kell szívnia vele, de már csak dacból sem hagy nyugtot neki. Amint látja, hogy több ideig maradnak hunyva a szemei, valami véletlennek tűnő mozzanat közben, rúg az ágyába, vagy hajít véletlenül felé egy papírgalacsint, miután megunta a jegyzetei bámulását.
Aztán már ez sem szórakoztatja, így hagyja elaludni a másikat,  és inkább zenét kezd hallgatni, miközben az ablakon bámul ki, mígnem az ő szemei is csukva maradnak egy óvatlan pillanatban.  

Még így is előbb ébred. Ő már tudja, hogy percek múlva megérkeznek, erről viszont nem óhajtja tájékoztatni útitársát. Reményei szerint még azelőtt elslisszol, mielőtt  a másik felébred, ő meg jó eséllyel a vonaton ragad. Már szedni is kezdi a cókmókját, amikor pedig a szerelvény megáll, meg is indul.
Megtorpan végül is, és a férfit lesi. Megtenné, valami mégse hagyja neki, talán a lelkiismeret, hisz ennyire mégse bunkó, még akkor sem, ha a másik ezt teljes mértékben megérdemli.
Sóhajtva veszi elő a pálcáját, majd egy néma Wasser kíséretében magához hűen kelti a fekvő egyént.
- Megjöttünk - közli, aztán már le is lép. Minél előbb kávéra van szüksége, ahhoz, hogy innen még a kastélyig is el tudja vonszolni magát, így amint  a lába földet ér, megy és be is szerez magának egyet, fikarcnyit se törődve a maga mögött hagyott bájgúnárral.