A Fő utczával szemben, a Boglyas tér legimpozánsabb helyén Bogolyfalva vasútállomása kapott helyet. Grandiózus, elegáns épület, hatalmas oszlopokkal, melyek tartó funkciót látnak el. Egyszerű sárga téglából épült falain ablakok szinte nincsenek, csak a harmadik emeleten, a legfelső szinten, ahol a masiniszták pihenhetnek meg egy-egy út előtt és után. A bejáraton egymás mellett három troll kényelmesen besétálhatna csomagjaival. Belépve az épületbe egy hatalmas fogadócsarnokba érünk. Egyik oldalt pénztárak, másik oldalt büfék és apróbb boltok, köztük egy mindenes, ahol a cérnától a főző üstig mindent lehet találni. A peronokhoz a bejárati kapuhoz hasonló kapun lehet kijutni. Azonban nagy meglepetés éri azt, aki kilép azon a kapun. Mugli gondolkodással a vonatok különböző vágányokról indulnának, amelyek között peronok, hidak, vagy aluljárók húzódnak. Itt azonban két sín van összesen, egyik az érkező, másik az induló vonatok számára. Rajtuk végeláthatatlan hosszú sorban és különböző irányban állnak a vonatok. A sínek között egy öreg, hosszú bajuszú, néma bakter ácsorog állandóan, talán az idők kezdete óta, aki kopott táblájával indítja, vagy érkezteti a vonatokat.
Hogy senki se tévessze el, hogy a sorban hányadik az ő vonata, egy igen kellemesen búgó női hang időnként beharsogja az állomás termeit az éppen induló, vagy érkező szerelvényekkel kapcsolatban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=618887#post618887][b]Tóth Lola - 2016.09.18. 13:51[/b][/url]

Kissé furán érzem magam a sok csomaggal telepakolt gyerkőcök láttán. Persze ez amúgy normális, mert év vége van, ilyenkor mennek haza, viszont nekem meg pont most fogytak el a festékeim, szóval nekem is fel kell pakolnom magam melléjük. Kissé sietősen kerülgetem az iskolásokat, akik ráérősen cseverésznek, búcsúzkodnak. Még reménykedek abban, hogy vannak szabad helyek, bár lassan már kezdem megbánni, hogy mégsem mentem be hopp-porral a városba. Elvégre csak spayre van szükségem, meg pár új ecsetre, azokat igazán elbírtam volna a táskámban.. De már mindegy.
Fellépek az egyik vagonra, minden fülkébe bekukkantva megyek végig a folyosón. Valamiért nem akarok úgy ülni, mint valami hering a dobozban. Végül sikerül találnom egy kabint, ahol csak egy (!!!) ember ül, ami eléggé meglep. Egy pillanatra még meg is toppanok, hogy vajon nem csal-e a szemem, végül eltolom a fülke ajtaját, s bedugom rajta a fejem.
- Bocsi, foglaltak ezek a helyek? - a lány kinézete meglep rendesen, de ennek nem adom jelét, vagyis remélem, hogy nem. Nem akarom, hogy elverjen, vagy hozzám vágja a bakancsát, elég nehéz darabnak néz ki. Én meg történetesen egy minion termetével egyezek meg, szóval valószínűleg agyon is ütne, aztán a HV kereshetne magának új prefektust.
Veszem a bátorságot, hogy beljebb merészkedjek, leülök a szabad oldalra, szintén az ablak mellé, keresztbe vetem lábaim. Tekintetem megakad a kezében levő ceruza és füzet között, mire eszembe jut, hogy nekem is van egy jó pár befejezetlen firkám, de azokat valószínűleg nem most fogom folytatni.
- Megkérdezhetem, mit rajzolsz? - nem akarok én tolakodónak tűnni se semmi, de mindig érdekelt mások stílusa. És szerintem neki egyedi stílusa van.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=661989#post661989][b]Tóth Lola - 2017.02.24. 18:23[/b][/url]

Még azok is tudják mi ez, akik nem művészek. Mert bizony egy olyan borzalmas dolog, ami, ha gyakori lenne, leszakadna a föld a pályájáról, de minimum kihalna egy állatfaj generáció. Az állatokat nem bántjuk.
Mert ez bizony az ihlet hiánya. A múzsám elhagyott, megcsalt, talált magának egy jobb festőt, írót, költőt, valakit. És ez a depresszív állapot már napok óta tart. Már napok óta nem tudok belekezdeni egy vászonba, nem tetszenek a színek, de még csak az sincs, amit lefesthetnék. Az utcát sem fejeztem be, ott áll a többi félmunka, vázlat között.
A falak sem nyújtanak semmit. Pedig eddig hívogattak. Minden üres felület új lehetőségeket tartogatott magában, most.. Semmi. Egyszerűen semmi.
Ezért is vagyok itt. Hoztam apának kaját, hogy ne haljon éhen, Alexát rábíztam a bátyánkra, és most itt ülök az egyik padon, ceruzával és füzettel, hátha meglátok valamit, ami képes visszahozni az életkedvem. Mert ez már tarthatatlan. A szám harapdálva tépek ki egy újabb telefirkált lapot, aminek a tartalmát még egy elsős és szégyellné magát, aztán sóhajtva helyezem ismét a grafit hegyét a még szűz felületre.
És. Nem. Történik. Semmi. Egy nyamvadt fát nem tudok kierőltetni magamból, hát itt dobom magam a vonat elé, esküszöm.
A szemem sarkából pillantom meg Az Arcot, csupa nagybetűvel, aláhúzva, neon fényekben villogva, mintha csak a megmentőm szállt volna alá. Becsapva a füzetem fordulok hátra, ahogy elmegy mellettem, és bár nem láttam teljesen, én tudom, hogy erre van szükségem. Szóval nem túl feltűnően átesek a pad támláján, és már indulok is utána, hogy elébe vágva álljam el az útját, és még a noteszem is az arca elé tartom, hogy még véletlenül se gyalogoljon át rajtam. Ez van, ha az ember leánya akkora, mint egy méretes negyedikes, esetleg ötödikes, akkor mindent be kell vetnie a jó cél érdekében.
- Nevet, házat, évfolyamot - komolyan, annyira, de annyira vártam már erre a mondatra, hogy elhagyhassa a számat, hogy külön örömet okoz kimondani. Persze fogalmam sincs, ki az, lehet, hogy nem is iskolás, de a két kezem összeraknám érte, ha iskolás lenne, és nem mestertanonc.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=662307#post662307][b]Tóth Lola - 2017.02.25. 12:44[/b][/url]

Fel se veszem magamra, hogy nem veszi tudomásul a közeledésem. Igazából én is valami ilyesmit produkálhatok festés közben, mikor belemerülök, de most az sincs, amibe belemerülhetnék. A kérdéssorozatomra jön a válasz, ami valljuk meg, nem igazán tetszik. És ez a nemtetszés meglátszódhat az arcomon is, mert szinte érzem, ahogy megnyúlik a kifejezésem. No de sebaj, majd jól megjegyzem a vonásait magamnak.
- Ja, ne haragudj. Szia - szórakozottan vonogatom meg vállaim, igen, az ilyesmi előfordul, hogy megfeledkezem az ilyen formaságokról, de semmi baj, mert igyekszem pótolni is a mulasztást.
- Lola Kíra - mivel, hogy már eléggé észrevett, le is eresztem a noteszkés kezem magam mellé, a ceruzát pedig beleszúrom a kontyomba, csak az után nyújtom oda neki a kezem. - Nem tűnsz annyira felnőttnek - jegyzem meg, jobban szemrevételezve az az arcát. Minden kis apró részletre szükségem van, mert az ördög ugye az apróságokban rejlik, és a kicsinységek nélkül nem jó rajz a rajz. Vagy mi. Amúgy nem mászok bele a személyes terébe, se semmi, csak így szépen diszkréten vésem fel az agyamba az arcszerkezetét. Nem vagyok én pszichopata.
- Gyerekfelvigyázó. Hát így is mondhatjuk - elmosolyodva bólintok. Lévén prefektus, eridonos, ha úgy vesszük, egy csomó gyermekem van, kezdve Viktortól meg Ádámtól, az elsősökig. Vagy fordítva. Nevermind.
- Honnan jöttél? - kíváncsian biccentem oldalra a fejem, és a kérdés is csupán szigorúan a művészi véna miatt van. Mindent tudnom kell. Mindent. És mivel egy állomáson vagyunk, nyilván hülyeség lenne a "most jöttél?", mert tekintve a táskát, meg a helyszínt, igen valószínű, hogy most jött. Ha most menne, akkor nem lenne itt, és ha várna valakit, azt bizonyára az ellenkező irányba fordulva tenné meg. Szóval ja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=662794#post662794][b]Tóth Lola - 2017.02.26. 11:25[/b][/url]

A kérdésre megvonogatom vállaim. Az emberek többnyire Lolának hívnak, de nekem nincs bajom a másik nevemmel sem. Mármint vannak emberek, akik a második nevüket nem szeretik, nem használják, meg ilyenek.
- Úgy szólítasz, ahogy szeretnél - adom meg a választ. Jó, az már nekem sem tetszene, ha a családnevemen hívnának, hogy "hé Tóth, gyere má' ide", de ilyenre szerencsére eddig nem volt példa. És remélhetőleg nem is lesz. Ahogy jön a magyarázat, mintha felvilágosodnék. Szóval, ha még nem iratkozott be, akkor be fog, és akkor mégis csak a kis társadalmunk tagja lesz. Ami nekem mindenképp jó. Nem mintha ilyen kihasználós lennék, vagy ilyenek.
- Ó - hogy miért nem a kastélyban vagyok? Nos, ez egy igen jogos kérdés, tényleg ott lenne a helyem, de mint mondtuk, ott már nincs ihletem - igazából eddig itt sem volt -, és ha lenne legrosszabb prefektus szavazást, azt is igencsak én kapnám meg. Még egy nyamvadt büntetést sem szabtam ki, hát én nem tudom, hogy nem bűnöznek mostanában a fiatalok. Bezzeg az én időmben..
- Kellett egy kis levegőváltozás - megvonogatom vállaim. Ja, az a sok gyerek, meg a nagy zaj, amit művelnek, hát borzalmas. Nem mintha bajom lenne amúgy a dolgokkal, másképp nem lennék sem prefektus, sem eridonos. Mondanám én, hogy hamar levágom a kelletlenséget, de nem. Én nem vagyok ilyen pszichológusi tehetségekkel megáldva, hogy egyből olvassam a testtartást, meg az arcmimikát, meg a hanglejtést, szóval csak az után érzékelek valamicskét, hogy válaszol. Azt is inkább, mert túl egyértelmű, no de sebaj.
- Értem - bólintok, ahogy betuszkolom a farzsebembe a noteszem. Hát az jó. Én itt nagyjából ki is fogytam a beszédből.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=670100#post670100][b]Tóth Lola - 2017.03.25. 16:19[/b][/url]

Szóval a Lolát választotta. Nem mondom azt, hogy megkönnyebbülök vagy valami, mert nekem aztán igazán nincs bajom egyik nevemmel sem, meg szinte mindenki másképp szólít, szóval ja.  Az arcára, amit vág - mert az emberek arcán tényleg szokott látszani mire gondolnak, vagy mit éreznek, főleg mikor beáll a dolog - először csak összeráncolom homlokom, majd mikor megszólal, le is esik a tantusz.
- De amúgy tök jó hely. Mármint egy csomó ember van, egy csomó személyiség, és biztos találsz valakit, akivel megérted magad, meg akivel jó eltöltened az időd. Vagy épp ő talál meg téged - nyomok egy kacsintás-félét, mert aki ide jön, az előbb-utóbb tényleg talál magának embereket. Bármire is van szüksége hozzájuk. Tényleg. - Szóval ne csüggedj, mert jó lesz - bátorítóan elmosolyodom, és némi gondolkodás után a vállát is megveregetem, persze, ha nem húzódik el. És azt se olyan fiús, bika módra teszem, hogy csattanjon, hanem csak finoman, alig érezhetően.
A noteszem amúgy nem nagy. Mármint nem akkora, mint egy füzet, hanem inkább olyan kis útikönyv méretű, ami elfér a zsebemben.
- Hát, próbáltam - megvonogatom vállaim, gondolatban hozzáteszem az "és akkor jöttél te a gyönyörű arcoddal" részt. De csak gondolatban. Elég érdekes reakciót válthatnék ki azzal, ha ki is mondanám, én minden esetre megijednék magamtól, ha az idegen énem ezzel állítana be. - De mostanában elhagyott a múzsám, úgyhogy csak húztam a vonalakat a lapra - lehet, hogy nem kíváncsi rá, de ha már rákérdezett, gondoltam ki is fejtem a választ, szépen, kereken, egészségesen, ahogy azt a normális emberek szokták.
- Eridon, negyedik - elvigyorodva válaszolok, és reflexből nyújtanám a kezem, de ezen emlékeim szerint meg már átestünk, szóval csak állok itt magamnak.