[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=614107#post614107][b]Hornyák Ádám - 2016.08.25. 22:21[/b][/url]
Ki-rándulokAdrian, Alexa és a bk-sokSzinte még alig érkezett meg, máris hozza a formáját, hogy kalamajkába keveredjen, pedig eskü' nem csinált semmit, csak reggelizett, nyugodtan ült a padon, jó kisfiú módjára. Óóóó, hogy az a szépen feltekert kakaóscsiga...most a reggelije is oda. Nem vágyott közönségre, mégis legalább három embert lefoglal, hogy vigasztalják, meg tisztogassák. Fülig pirul az érdeklődés szoros gyűrűjében, és azt sem tudja, hova nézzen, inkább sehova. Egy szó sem tudja elhagyni a száját, szerencsére a félig megrágott sajtos zsemle sem. Némi öröm az ürömben. Lenyeli a gombócot, meg a kaja maradékát, hogy illedelmes gyerekhez méltóan reagáljon az erőfeszítésekre, miáltal próbálnak újra emberi formát adni neki.
- Na-na-nagyon sa-saj-nálom...a...bé-bé-ka... - Távolabbra tekint a könnyfátylon át, ahol az ovisok tényleg a túl fürge csoki után vetik magukat, szinte vezényszóra. Lehet, hogy ez az a pillanat, amikor fel kéne állnia, kedvesen köszönni mindenkinek, integetni és sarkon fordulni a kijárat felé? Hazamehetne az üres lakásba, az iskolába...ugyanis míg apja nem szerez másik szállást, addig külön engedéllyel a kastélyban lakik vele. Otthon, leülne a kanapéra egy jó könyvvel, lehetőleg olyannal, amiben lovagok vannak, meg lovak, szépséges dámák, különleges ruhákban, meg ódon várkastélyok...és kiolvasná magából az átélt borzalmakat, közben gondolatban megküzdene a hétfejű sárkánnyal és hűséges paripája hátán, ellovagolna a naplementébe. Nem lehet, mert akkor apja megtudna mindent.
- Ugye apu nem fogja megtudni ezt? - Könyörgő szemekkel néz a fiúra, akiről nem tudja eldönteni, hogy mennyire felnőtt, tegezze, magázza, ezért inkább mellőzi a megszólítást. Mosolyt erőltet magára, mégsem omolhat össze itt a peronon, arra ráér majd a vonaton vagy később. Maga sem tudja megindokolni, hogy miért tart attól, ha Gábor bácsi értesül a dologról, hiszen nem ismeri annyira, hogy tudja, ilyen helyzetekben hová ragadtatná el magát az örege, de jobb a biztonság. Ne kezdjék kellemetlen dolgokkal az ismerkedést, hiába, hogy általában mindig kedves volt vele.
- Neeeem va-vagyok éhes, köszönöm - jön meg végre rendesen a hangja. Legalább nem nézik annyira idiótának, hogy még szólni sem tud. Így is elég ciki, hogy mindenki őt nézni neki legalábbis ez az érzése. Legfontosabb elfoglaltságát a pirulást, egy percre sem hagyja abba, lesunyt pillantását csak akkor emeli fel, mikor a fiú begyűjti a csokibékát. Erre végre igazán felderül az ábrázata, meg is nyugszik végre.
- Az övé....a béka...az övé...- mutat Alexandra irányába, mert ő aztán soha nem enné meg a más csokiját, de még a szendvicsét sem. Felcsendül az igazgató bácsi hangja, így kénytelen felismerni, hogy bizony a beiratkozásnál ő fogadta, így legalább egy ismerőse már van. Engedelmesen keresi a táblát a szemével, ami alá állnia kell, de aztán elbizonytalanodik. Ő most hányadikosnak számít? Év vége van, hivatalosan vége a tanévnek, de még nem kezdődött el az új. Végül, nagy gyötrődések árán, Alexandra csoportjához áll, mert legalább őt már kicsit ismeri. Ha mégis rossz helyen volna, majd átirányítják máshová, neki tulajdonképpen mindegy is. Kezében szorongatva széthulló hátizsákját várja, hogy mindenki megérkezzen a csoportjából, hogy felszállhassanak a vonatra. Ez az idő is elérkezik hamarosan. A mozdony dühösen pöfög, füst gomolyokat ereget, száguldana már, falva maga alól a síneket.