[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=646804#post646804][b]Lepsényi Zalán - 2016.12.10. 14:51[/b][/url]
DorkaNem értem, hogy is gondolhattam én azt, hogy sikerül reggel felkelnem. Igaz, eredetileg az volt a terv, hogy még visszajövök Pestről a kastélyba egy késő esti vonattal, de Daival szerencsére elhúzódott a csevegés és alapból már tizenegy és éjfél között mentem haza, utána pedig nem sok kedvem volt összepakolni és elindulni az állomásra. Jobbnak véltem reggel felkelni és ha még a vonat sem késik, tán be is értem volna az első órámra. Nem a vonat hibája, az feltételezem, pontosan közlekedett. A gond velem volt, vagyis nyilván nem jött össze a felkelés, főleg hogy az ébresztőt is elfelejtettem lefekvéskor beállítani. Mikor megnéztem a sötétítőtől félhomályba vesző szobámban az órát, azonnal lemondtam az első pár órámról. Majd kimagyarázom valahogy, noha az is lehet, hogy észre sem veszik, hogy nem ülök bent.
Kénytelen vagyok a kora délelőtti vonattal bekocogni Bogolyfalvára. A vonat közepe táján elfoglalom a magam helyét, aztán nem sokkal már alszok is tovább. Semmi különleges nincs az utazásban, már századszorra teszem meg ezt a távot, így még a táj sem köt le. Mindazonáltal felszabadultabb és boldog vagyok, amiért kibékültem Daival, pontosabban amiért tisztáztuk a problémánkat. Örülök, hogy nem veszítettel el a féltesómat és hogy nem hazudott, azaz nem beszélt rólam az apjának. Érzem, hogy közeleg a pillanat, mikor megismerhetem a valódi apámat, de picit izgulok is. Félek, mert eddig gyakorlatilag letagadott, hát mi lesz ezután? Egy biztos, anyám már tud mindent és a szavai új erőt adtak. Kezdem elhinni, hogy minden rendben lesz, noha ez még bátor feltételezés. Jóval a leszállás előtt már felébredek, így kénytelen vagyok nézelődni és gondolkodni is kicsit. Utóbbi időkben ezt jobban szerettem elkerülni, mert csak jobban sztesszeltem magam a bajokon, ám kezdek helyre jönni, azt hiszem. Lassan és fülsüketítő féknyikorgással áll meg a vonat, én meg az elsők között pattanok le róla. Nincs sok cuccom, hiszen csak pár napra ugortam haza, hogy beszéljek anyámmal és mint közben kiderült, Daival is. Fura ennyire üresnek látni az állomást, noha ez relatív, elvégre azért jócskán szálltak le a vonatról, de amúgy kevesen várakoznak, biztos azért, mert hétfő van és munkaidő. Nekem is már órán lenne a helyem, ehelyett csak belekap a hajamba a szellő és kész vagyok elindulni a kastélyba. Milyen jó lesz, ha Ricsiékkel leköltözünk végre a faluba, nem kell felcaplatnom a kastélyban lévő szobámig, hogy lepakoljak és pihenjek. Elgondolkozom, hogy beugorjak-e Gwenhez, de aztán rájövök, hogy éppen több száz kilométerre van tőlem és az egyetemi előadását hallgatja. Na hát ez bukta, ideje is megtennem azt a szörnyen nehéz első lépést. Még egy pillantást teszek a vonatra, talán éppen azért, mert az lassan megindul visszafelé, hogy megtegye a hétfői újabb útját. A vonatról viszont elterelődik a figyelmem, amikor hirtelen egy szokatlan mozdulatot veszek észre a tőlem nem messze álló személytől. Látom, hogy a sok cucca miatt megbillen és ha elég béna, akkor le is eshet a peronról, márpedig úgy tűnik, ez fog történni. Mellé lépek, elkapom a derekát és úgy rántom vissza egyenesbe. Nem nagy mozdulat tőlem, meg úgyis útba esett. Ennyi táskával csak a lányok képesek utazni, sosem bírtam megérteni őket.
- Óvatosabban! - közlöm vele semleges hangon, aztán megvárom, amíg biztosan megáll a saját lábain, végül elengedem. Igazítok táskámon, ami a manőver közben majdnem leesett rólam, végigmérem a lányt, hogy ki és miféle lehet, mert még nem láttam. Mondjuk ez nem jelent semmit, borzasztó az arcmemóriám, aminek persze van előnye is. Na mindegy, valószínűleg úgyis egy új csajszi érkezik az iskolába.
