A Fő utczával szemben, a Boglyas tér legimpozánsabb helyén Bogolyfalva vasútállomása kapott helyet. Grandiózus, elegáns épület, hatalmas oszlopokkal, melyek tartó funkciót látnak el. Egyszerű sárga téglából épült falain ablakok szinte nincsenek, csak a harmadik emeleten, a legfelső szinten, ahol a masiniszták pihenhetnek meg egy-egy út előtt és után. A bejáraton egymás mellett három troll kényelmesen besétálhatna csomagjaival. Belépve az épületbe egy hatalmas fogadócsarnokba érünk. Egyik oldalt pénztárak, másik oldalt büfék és apróbb boltok, köztük egy mindenes, ahol a cérnától a főző üstig mindent lehet találni. A peronokhoz a bejárati kapuhoz hasonló kapun lehet kijutni. Azonban nagy meglepetés éri azt, aki kilép azon a kapun. Mugli gondolkodással a vonatok különböző vágányokról indulnának, amelyek között peronok, hidak, vagy aluljárók húzódnak. Itt azonban két sín van összesen, egyik az érkező, másik az induló vonatok számára. Rajtuk végeláthatatlan hosszú sorban és különböző irányban állnak a vonatok. A sínek között egy öreg, hosszú bajuszú, néma bakter ácsorog állandóan, talán az idők kezdete óta, aki kopott táblájával indítja, vagy érkezteti a vonatokat.
Hogy senki se tévessze el, hogy a sorban hányadik az ő vonata, egy igen kellemesen búgó női hang időnként beharsogja az állomás termeit az éppen induló, vagy érkező szerelvényekkel kapcsolatban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=293201#post293201][b]Ardai Merse - 2014.05.14. 19:54[/b][/url]

Eszméletlen, hogy végre elmehettem Dorottyához. Nagyon hiányzott már, hogy egy kis időt töltsek vele - utoljára fél éve láttam, és drága keresztanyám társasága a legkevésbé sem nélkülözhető, így hát kivettem magamnak egy hetet a suliból, hogy a Balaton mellett nyomuljunk egy kicsit.
Ó igen, a drága Balaton és a kevésbé jó idő, ha összerakod a kettőt, valami rendkívül érdekeset kapsz. Nagyon furcsa megfigyelni ám kedves tavunkat akkor, mikor nincsenek benne turisták ezrei. Olyan magányosnak tűnik a víz, elhagyatottnak, ami elég durva, tekintve hogy a Balatonról beszélünk. Ilyenkor, mikor még nincs szezonja a nyaralásnak, igencsak magára van hagyva.
Tehát, a magányos Balatont és még magányosabb keresztanyámat hátrahagyva jöttem vissza az iskolába. Nagyon nehéz Dorottyát ott hagyni egyedül a házában, tekintve hogy az új pasija lelépett egy köteg pénzzel. Fú, ezen nagyon fel tudom idegesíteni magam, na mindegy.
Még nem sötétedett, mikor a vonat elindult, azonban az úton kellemessé váltak a fényviszonyok - az az igazi tavasz-nyári kora esti hangulat... Néztem az elsuhanó fákat és figyeltem a színüket. Az ablakba visszatükröződő vonatfülke fakóvöröse nagyon furcsán mutatott a sötétedő fák ágain.
Mikor abbahagytam a céltalan kifelé bambulást az ablakon, sikerült észrevennem, hogy a vonat nagyjából egy perc alatt ott van a Bogolyfali Állomáson, úgyhogy ideje összeszedelődzködni. Barátosném, Daphnee egy tized másodperccel azelőtt ébredt fel, hogy felálltam volna.
- Na mi van, kislány, jót aludtál? - s ezzel megsimogattam a fejét, amire ő hálás mosollyal reagált.
Két perc múlva már csomagostul és kutyástul lent voltam a vonatról; egy pillanatra megálltam megbámulni az eget, Daphnee pedig - szintén ugyanoda nézve - rohangálni kezdett körülöttem a kilométerhiánya miatt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=294003#post294003][b]Ardai Merse - 2014.05.16. 13:11[/b][/url]

Ahogy figyeltem az ég színét, egyszer csak berobbant egy aura az enyém mellé. Hirtelen nem tudtam, milyen lénynek lehet ilyen vibráló személyisége, amikor is az illető megszólalt; ekkor tudatosítottam magamban, hogy egy nőnemű emberlényről van szó, aki előttem guggol. Megsimogathatom?, kérdezte hevesen, de ha azt mondom, nem, Daphnee valószínűleg akkor sem menekülne meg a pörgős emberi lény elől, akihez egyelőre nem társítottam nevet; bár mintha a kviddicspályáról ismerős lenne az arca, de ugye ott elég távolról látszik csak az ember. Sárga mezt és terelőütőt kapcsoltam a lányhoz.
- Nyugodtan, nem az a harapós fajta. - Állításomat alátámasztatta a farokcsóváló Daphnee, aki érdeklődve szagolgatta az érkezőt, majd kisvártatva megnyalta a lány kezét. Kissé összevontam a szemöldököm; Daphnee általában elég félénk, hiszen menhelyről hoztuk, ha csak egy kicsi rosszat érzékel valakiben, már elhúzódik, az ilyen izgága emberek pedig mindig megrémítik; szűköl és mögém húzódik, de ugatni sosem mer... Most pedig meghazudtolva önmagát, hirtelen bújós kutya lesz. Miféle ember lehet ez itt előttem?
Ebben a pillanatban jelent meg a lány kutyája, egy aranyos kis fehér, akihez le is guggoltam volna, ha Daphneera nem jön rá a remegés.
- Ccss, nyugi. - csitítottam halkan. - Nem bánt, rendben? - A kutyus megerősítésért nézett rám hatalmas barna szemeivel, s biztató mosolyom után félénken szaglászni kezdte a másik ebet.
- Egyébként, ismerős vagy valahonnan. - fordultam a lány felé. - Nem láthattalak a kviddicspályán?
A lány válasza alatt lepillantottam a két ebre - tény, hogy szeretem tartani a szemkontaktust, de aggódtam barátosném iránt -, s meglepve láttam, hogy azok egy szempillantás alatt eltűntek. Körbefuttattam tekintetem a pályaudvaron, s egyszer csak megláttam egy suhanó barna és egy fehér foltot; Daphnee elöl, fehérke hátul, szemlátomást megtermékenyítés céljából kergetőztek.
- A kutyád kan, ugye? - ezzel a kérdéssel indultam el a kis duó után, s közben füttyögtem. - Daphnee, gyere ide!
Reménykedtem, hogy az akció nem lesz sikeres. Nem lenne jó egy alomnyi kiskutya.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=297688#post297688][b]Ardai Merse - 2014.05.22. 20:42[/b][/url]

- Daphneenak hívják, de a picikére is hallgat. - adtam meg a választ a még mindig (had ne mondjam miként) vibráló lánynak. Energiabomba. Minden percben küldi a lelkem felé az impulzusokat. Sosem találkoztam még ilyen emberrel.
Csendben figyeltem a lányt; barna haja az arcába hullott, s hatalmas szeretettel simogatta ebemet. Elmosolyodtam. Vannak még ilyen emberek.
Kérdésemre kicsit összezavarodott - gondolom, elterelte figyelmét a két állat -, de a szavaimnak végül sikerült eljutniuk hozzá. Elvarázsolt, impulzusokkal teli, naiv. És Luca is.
- Szia, Ardai Merse. - kezet nyújtottam neki, s ha megrázta, erősen (de vigyázva rá) és határozottan fogtam meg az övét, csak úgy mint általában az emberekét. Nem szeretem a gyenge, lagymatag kézfogásokat. - Igen, akkor téged láttalak... hát, nem voltam még próbaedzésen, de szeretem a kviddicset, terelő szoktam lenni vagy fogó, ha összegyűlünk a haverokkal játszani. De nem vagyok túl nagy szám azon kívül, hogy szeretem. Általában kint vagyok a Navinés meccseken.
A kutyák persze elképesztő tempóval tűnnek el az éterben, majd tűnnek fel valami egészen más helyen, mint ahol gondolná az ember. Luca kutyája odamegy hozzá a hívásra, nekem azonban kézben kell begyűjtenem a kicsit, aki egy fa mellett állt meg, s szinte belesimult a kéregbe. Leguggoltam hozzá, aztán rájőve hogy így nem leszek eredményes, törökülésben ültem le a jószág mellé, aki kissé remegősen nézett rám. Egyik kezem lassan közelíteni kezdtem a feje felé, majd stabilan rátettem tenyerem a homlokára - ettől csillapodott. A kutyaiskolában tanították be neki ezt a módszert, hozzászoktatták őt, hogy ilyenkor biztonságban van. Rengetegszer hasznát vettem már ennek a módszernek, de nem szeretem használni.
- Na látod, nincs is itt semmi baj, te. Csak egy fiú kutyus volt, akinek tetszettél. Nem volt túl udvarias, de hát ilyenek ezek a férfiak, nem? - kérdeztem tőle halkan; hangomra kissé levált a fatörzsről. - Odamehetünk hozzájuk? - tekintete bizalmatlanságot tükrözött. - Na, légyszi. Lehetsz a karomban, jó?
Szeretek vele beszélgetni; olyan értelmes és okos kutya... odajött hozzám, s én a karomba kaptam - így tértünk vissza a másik kutya-ember pároshoz.
Luca bocsánatkérésére csak a fejemet ráztam.
- Ugyan már, nem haragszunk. Nincs durci, igaz kislány? - pillantottam rá Daphneera, aki kicsit sértődötten nézett vissza rám. - A te kutyád hogy hívják?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=340786#post340786][b]Ardai Merse - 2014.07.21. 19:37[/b][/url]

A Lilivel való levélváltás után fogalmam sincs, hogy mi is van most. Nem mintha annyira összezavaró lenne, csak én nem tudom értelmezni a jeleket, ha rólam van szó. Illetve tudom, mélyen elrejtve, csak sosem hiszek magamnak.
Mindenesetre azt írtam neki, hogy büntető munkáznom kell, ami igaz is, de már délután megcsináltam, így a kora esti vonatérkezés előtt még sikeresen összekészítettem egy meglepetést neki. Tudom, nem biztos, hogy az a múltkori... találkozás... szóval nem garantálja hogy... mégis elkészítettem neki ezt a meglepetést, ezt pedig optimizmusnak hívom.
Tény, hogy kissé ideges voltam. Mármint, feszült - hiszen majdnem felgyújtottam az erdőt a készítése közben, csak egy igazán kevés hiányzott hozzá, de szerencsére megúsztam. Na meg persze nem csak emiatt. Hogy fogom üdvözölni őt? Megölelem? Vagy meg kéne csókolnom?
Vagy csak integetek neki, és felkísérem a kastélyba, a meglepetés megmutatása nélkül?
A pályaudvar kezd félhomályba borulni, a nap két perc múlva lebukik a horizonton. A kerítéseken még meg-megcsillan a fény, pont úgy, mint ahogy a sínek közt lévő kavicsok is élvezik a nap melegítő sugarait. Csak álltam, és idegesen rágyújtottam. Még hét percet kell várnom, hogy beérjen a vonat. Hetet.
Addig is ki kéne találnom, hogy mégis hogy üdvözlöm őt.
Ehelyett persze inkább a meglepetésre gondoltam. Nem is konkrét tárgy, inkább helyszínnek mondanám, egy berendezett, meghitt hely a tisztáson. Ma félhold van,  fogyó hold, legközelebb augusztus kilencedikén lesz telihold, a nap pedig nyolc óra két perckor fog lenyugodni. Betegesnek tűnik, hogy megjegyeztem? Szerintem nem az. Szeretek tájékozott lenni, főleg, ha Róla van szó. És érte képes vagyok használni az agyamat.
Eddigi gyomorgörcsöm kioldott, s a feszültséget jóleső izgalom váltotta le. A nap fénye kihunyt. Már csak három perc.
Érzem, ahogy közeledik a vonat. Itt van. Mindjárt itt van. A szívem máris őrült vágtába kezdett.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=340862#post340862][b]Ardai Merse - 2014.07.21. 20:34[/b][/url]

Egy fehér ruhát pillantottam meg, szőke hajjal és egy bőrönddel társítva. Szívem feldobbant, forróságot éreztem a füleim mögött, s valahogy minden kitörlődött az agyamból. Ismét égni kezdtem belülről; olyan meghamisíthatatlan, olyan hihetetlen érzés volt bennem... mármint, tudom, hogy ez nyálasan hangzik, de... sosem éreztem még ilyet. Úgy éreztem, a szívem összefacsarodik, és neki dobog. Olyan volt ez a lány, mint egy mágnes, így hát elindultam felé.
Ő is észrevett, s láttam a meglepetést az arcán. Aztán csapot-papot ott hagyva futni kezdett felém, amire gyorslépéssel reagáltam - és egyszer csak rám ugrott. Őszintén szólva kicsit meglepődtem, de Lili súlyát könnyedén meg tudom tartani. A karjaim és az egész testem eddig érte sajgott, s most, hogy a kezemben tartottam őt, enyhült ez a fájdalom; édes érzés, szerelem vette át a helyét. Öleltem karcsú derekát, és belepusziltam a nyakába.
- Üdv itthon. - mormoltam, és megszorítottam őt, ügyelve arra, hogy ne érezze kellemetlenül magát.
Ebben a fehér ruhában, kék szemével és szőke hajával olyan tisztának tűnt. Nem akartam beszennyezni őt a káros szokásaimmal. Ez a gondolat az agyam hátsó részében fogalmazódott meg, de tudatában voltam.
Annyi minden történt egyszerre! Éreztem a vékony kis karjait magam körül, hallottam ahogy egy madár trillázásba kezd, tücskök ciripeltek. Ez a folyamatos égés bennem, ezt nem lehet leírni. De fantasztikus volt ez is.
Mikor lecsimpaszkodott rólam, se szó, se beszéd odahajoltam, és megcsókoltam. Eszembe se jutott, hogy nem teszem meg, mikor már itt volt a karomban. Bánom, hogy eddig nem voltam képes pasi módjára viselkedni. De most más lesz.
Ajkaink összeértek, s mintha megfújták volna bennem a parazsat, vagy valamiféle égő papírlapot, úgy lángolt fel bennem minden. Lili kitárta az érzékeim, az érzelmeim; egyszerre éreztem a lelkünk, ahogy lágyan egymáshoz simul, éreztem az élet sorsszerűségét, hogy egy madár pont akkor kezd még bonyolultabb dallamba, mikor odahajolok hozzá. Éreztem a kezeim között a derekát; nem volt szoros a fogásom, sőt, gyengének mondható. Olyan természetes csók volt ez, nem a ragaszkodási kényszer, és nem is az aggodalom vezette, hanem... az a nagy egész, az a perzselő érzés. Azt hiszem, ezt hívják szerelemnek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=341719#post341719][b]Ardai Merse - 2014.07.22. 23:11[/b][/url]

Olyan volt, mintha testemben valóságos lávatömeg indult volna útnak egy végeláthatatlan cél felé. Lili olyan dolgokat volt képes ébreszteni bennem, amiket emeddig senki sem. A szavak az ő ajkáról sokkal szebbnek tűntek, erőteljesebbnek és kifejezőbbnek, s az ő szavaiból értettem meg a magyar nyelv szépségét. Hangja fantasztikus, kissé mély és gyönyörű, olyan különleges hang, amit száz közül is felismernék. Gyönyörű vonásai, törékeny alkata mind azt az érzést keltette bennem, hogy vigyáznom kell rá, hogy ő teljes mértékben az én felelősségem. Pedig a múltjáról, a családjával való pontos viszonyáról ezidáig nem beszéltünk. És a lelke. Egy olyan gyönyörű talány volt számomra! Egy gyümölcsöskert, amiben kék patak folyik, talán. Almáskert.
A tudás fája, ötlött fel bennem a gondolat.
Ajkaink egymáshoz értek, de az időt nem érzékeltem. Egy macskanyávogás szakította félbe a mézédes pillanatot. Felsóhajtottam, de csak nagyon aprót, mert a sóhajtás olyan lányos dolog, vagyis inkább érzékenységre utal, amit Lili enélkül is pontosan tud és érez.
Még a tisztáson hogy fogja érezni!
Belém karolt, a csomagjait pedig se szó se beszéd elvettem tőle, hogy neki ne kelljen cipekednie. Tisztábban vagyok vele, hogy erős, valószínűleg erősebb minden alap embernél, de nem érdekelt. Én viszem a csomagjait és punktum.
A puszijára jól eső, édes érzés érzés áradt szét a testemben; mosolyogva néztem erre az életvidám lánykára. Tökéletes. Ő tökéletes számomra. Kérdésre mosolyom egy szelídebb vigyorrá változott.
- Hogy hova megyünk? Arra gondoltam, meg kéne ünnepelni, hogy itthon vagy, ezért készítettem neked egy kis meglepetést. Nem, nem árulom el, hogy mit. Az a lényeg, hogy kövess. - mondom neki, majd homlokon csókolom. - Tetszeni fog, meglátod.
Azzal elvezéreltem a tisztás felé, s csak reménykedtem, hogy tetszeni fog neki, amit ott talál.