A Fő utczával szemben, a Boglyas tér legimpozánsabb helyén Bogolyfalva vasútállomása kapott helyet. Grandiózus, elegáns épület, hatalmas oszlopokkal, melyek tartó funkciót látnak el. Egyszerű sárga téglából épült falain ablakok szinte nincsenek, csak a harmadik emeleten, a legfelső szinten, ahol a masiniszták pihenhetnek meg egy-egy út előtt és után. A bejáraton egymás mellett három troll kényelmesen besétálhatna csomagjaival. Belépve az épületbe egy hatalmas fogadócsarnokba érünk. Egyik oldalt pénztárak, másik oldalt büfék és apróbb boltok, köztük egy mindenes, ahol a cérnától a főző üstig mindent lehet találni. A peronokhoz a bejárati kapuhoz hasonló kapun lehet kijutni. Azonban nagy meglepetés éri azt, aki kilép azon a kapun. Mugli gondolkodással a vonatok különböző vágányokról indulnának, amelyek között peronok, hidak, vagy aluljárók húzódnak. Itt azonban két sín van összesen, egyik az érkező, másik az induló vonatok számára. Rajtuk végeláthatatlan hosszú sorban és különböző irányban állnak a vonatok. A sínek között egy öreg, hosszú bajuszú, néma bakter ácsorog állandóan, talán az idők kezdete óta, aki kopott táblájával indítja, vagy érkezteti a vonatokat.
Hogy senki se tévessze el, hogy a sorban hányadik az ő vonata, egy igen kellemesen búgó női hang időnként beharsogja az állomás termeit az éppen induló, vagy érkező szerelvényekkel kapcsolatban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=611214#post611214][b]Elena Rose - 2016.08.05. 19:25[/b][/url]

Nem én aztán biztos nem maradok ott. Oké, tudom, hogy Eridonos vagyok, bátornak kell lennem, de ugyan ki bírna egy olyan ágyon békésen szundikálni, ami alól folyton megkérdőjelezhető hangok szállingóznak? Nehhehem, szeretem a kalandokat, de szeretném biztonságban tudni a lábujjaimat, nincs szükségem krumpli végtagokra, mert egy mumus lerágcsálta őket. És mivel az új szobatársaimat nem ismerem elég jól ahhoz, hogy bekéredzkedjek az ágyukba, új alvóhely után kellett kutatnom. A klubhelyiség kizárva, ott a falióra kattogása rémisztetett halálra már elsőben is, úgyhogy hirtelen ötlet által vezérelve elindultam az első helyre, ami az eszembe jutott. A vasútállomásra.
Így alakult hát, hogy késő este, a cudar időjárási körülményekre fittyet hányva az állomáson kötök ki, és bár megfordul a fejemben, hogy visszasiessek egy meleg pulcsit keresni, végül csak vacogva letelepszek a váróterembe vezető lépcsőkön. Sosem voltam egy nagy tűrőképességgel rendelkező ember, szóval tuti, hogy a vizes ruháimnak hála holnapra tuti tüdőgyulladást kapok. Nyár van, melegnek is meleg, de azért ázott göncökben csatangolni az éjszaka kellős közepén mégsem valami előnyös dolog, amit csak minden zokszó nélkül átvészelek. De legalább a nyalókáim, a pokrócom és a kispárnám velem van, ha már egy random felrúnázott fűtőtestem nincs is. Végső soron nem vészes a helyzet, egész hangulatos ez a hely, csak azok az átkozott kóbor állatok ne piszkálnák folyton a vonat köveket, ilyen idegesítő ricsajban még pihenni sem lehet!
 - Sicc! - Morcosan huppanok fel a kis vackomból, hogy megrójam a nyugalmamat zavaró lényeket, de hamar rá kell jönnöm; semmilyen szőrös kisállat sem lézeng errefelé. Szóval a hangokat valami más bocsájtja ki, nekem meg rögtön beindul a fantáziám. Mi van, ha sötét varázslók portyáznak a közelben? Vagy egy mérges hajléktalan akarja elvenni a nyalókáimat? És a legrosszabb lehetőség... zombi bohócok költöztek az állomásra? Ez az opció sincs kizárva, azok az ádáz krumpliorrúak sosem szíveltek engem. Biztos így akarnak bosszút állni rajtam! Kikapok hát egyet a pálcás édességekkel teli táskámból, majd feltépve a váróterem ajtaját, a sötétségre szegezem a "pálcámat". Na, most próbáljatok velem szórakozni, nyavalyás bohócok!