Ardai Merse;;
Mosoly.
Késő délutáni, jó idős, sétás kiruccanás, természet, jövök!
Nincs már szerencsére rossz idő, a május elseje is olyan szép volt, már ami az időjárást illeti. A kedve nem volt valami totálisan vidám, ami még kicsit bélyeget nyomott a mosolygós pofijára, de azért igyekezett összeszedni magát. Meglepő módon a hosszúhétvégén se bátyja, se a nővérei nem akart hazamenni, ő meg egyedül nem, hiszen abban nincs akkora élvezet, meg nem is szeret egyedül vonatozgatni. Ettől függetlenül a sétája az állomás felé vitte, teljesen hirtelen ötlet volt ez, nem is nagyon értette mit is akar ő majd ott. Meg Pocak, mert olyan kis állandóan ehetnékje van a kutyusának, épp arrafelé rohant. Egyébként kismillió névvel illeti a drágát.
Ahogy fogyott a távolság közte és a hallhatóan közeledő vonat között, úgy merült bele gondolataiba, bár nem olyan erősen, mint szokott. Kezeit karba fonta maga előtt, majd egy pici mosoly visszakúszott a gondterhes arcocskájára. Nem igazán villanyozták fel az elmúlt hetek, de azért az előző napi találkozás Kristóffal, meg beszélgetés is jól esett a navinés prefektusnak. Kezdi megérteni, hogy mi is az a súly, ami a vállán van, mi az, amit tudnia kell kezelni. De van itt még sok más történés is körülötte. Legutóbb Benjivel akasztották össze a nózijukat, mikor az hallott róla, hogy sok rellonos fiúval ismerkedett már meg. Mondjuk, azt hozzá kell tenni, ezek többnyire negatívak voltak, vagyis legalább nem a legkellemesebbek. Meg amúgy sem érti, miért ennyire rá vigyáz, az egyik nővére egy félig vámpír mellett tengeti mindennapjait, az nem veszélyes? Néha úgy érzi, kicsit túl van féltve a semmire. Nem szokott úgy gondolni magára, mint akit ilyentől félteni kéne, hiszen okos kislány, tudja, meddig játszhat, meddig mehet el a macska-egér játékokban. Mihael is életben hagyta még… mondjuk, milyen áron, az más tészta.
Közben beér az állomásra, a vonattal körülbelül egy időben, mikor is tekintetét a boldogan, egymással beszélgetve leszálló kisdiákokra siklik, akiket nagyobb testvéreik, vagy szüleik kísérnek vissza az 1-2 napos kiruccanás után. Aztán a terepszemlében kerül szemei elé egy különleges fiú, és a kutyája. De hiszen neki KUTYÁJA van. Innentől kezdve, mintha direkt bámulná, pedig inkább csak rajta maradt a tekintete a kutya-gazdi pároson. Arcán a mosolya szélesebbre húzódik, úgy figyeli őket tovább az állomás végéből, ám mikor előlép és közelebb sétál, az eb egyik nagyobb körkörös menetelésébe ütközik, aki boldogan futkos. Leguggol, de egyelőre semmi hirtelen mozdulata nincs felé, nem nyúl oda. Tudja, hogy nem minden kutya szereti az idegeneket. Meg az is lehet, érzi rajta a másik eb illatát, hiszen saját kis kedvencét is dögönyözte már ma. Innen néz föl a gazdira, akit egyébként szintén nagyon cukinak talált így nézegetve a távolból. És szép a haja, olyan… különleges, és ez nagyon tetszik Lucának.
- Megsimogathatom?
… és a kutyust is? Persze ezt már nem teszi hozzá, inkább csak összeszorított ajkakkal fojtja magába a kisebb nevetést, miközben visszanéz a kutyuskára. Annyira édes a logó, nagy füleivel, és kis édes tarka. Mondjuk, lehetne fekete is, meg rövid fülű, meg nagyobb, vagy kisebb, akkor is biztos elsőre beleszeretett volna. Persze saját állatkájában meg ott bujkál a féltékenység, így ő is hamar megjelenik mellette.

Ardai Szivárványkapitány Merse;;
Jó-jó-jó-jó, de jó nekem.
Késő délutáni, jó idős, sétás kiruccanás, természet, jövök!
Mikor volt olyan, hogy Luca nem botlott random ismeretlenekbe, akiknek egyből az aurájukba, jobb esetbe csak a személyes kiegészítőjükbe bele ne mászott volna? Pontosan, a válasz soha. Akaratlanul, vagy akarva, de annyira pozitív és nyitott hozzáállása van, még akkor is, ha ez sokakkal csak felszíni ismeretség marad meg később, hogy az irigylésre méltó. Nem, nem került rossz házba, egyszerűen csak vannak olyan dolgok, amikben kilóg a többi háztársa, de néha még az emberek közül is! Az is, hogy egy teljesen idegen kutyához ereszkedik földre és közelíti meg, minden félelem nélkül teljesen erre vall. Nem az ő kiskedvence, semmi köze hozzá, és már a személyes tér megsértése is benne van a pakliban, de azért nagy barnáiban csillog a kérés a szavakon túl, amivel felnéz a fiúra.
- De kis édes vagy, hogy hívnak cukika?
Nevetett az ebre, miközben a füle tövét vakargatta egyik kézzel, a másikkal pedig a fejét simította meg, miközben a kezét is megnyalta új ismerőse. Egészen barátságos és tényleg nem harapós jószág ő. Természetesen az ő drágája féltékenysége sem marad el, hamar előlép, ami láthatóan elég kellemetlen, és ingergazdag a kis foltosnak. Mélyet sóhajt, majd zsebei felé nyúlna, hogy a pórázt előhalássza. Másnak is van kutyája, sokszor hoz pórázt, ne legyen gond, mert elég eleven jószágok, és bár ártalmatlan kis prücsök az övé, ki tudja a többi, hogy áll hozzá. Ám végül még nem került rá, mer úgy tűnt összehaverkodnak, el is bambultam picit, ahogy őket néztem.
- Hogy mi?
Értetlen pislogás pipa, ezt is sűrűn bemutatja, aztán kapcsol is az agya, mi hangzott el, a választ is formálja. Néha kicsit szétszórt, nem túl rózsás tulajdonság, de még mindig jobb, mintha totálisan pedáns lenne, mert minden idejét a tökéletesítés, tisztogatás, pakolás és rendezés venné el, az nem az ő asztala. Mondjuk azért nem a legrumlisabb, de egészséges káoszban él.
– Ó, igen, azaz de, láthattál már, én irányítom tavaly óta a sárgákat, úgy ahogy. Czettner Rea Luca vagyok.
Igen, kicsit keserédes ez, imád játszani, imádja csinálni, szereti összefogni a bandát, de nagyon rossz, mikor vereség után a szemükbe kell néznie, de a legrosszabb, hogy ekkor mindig újra el kell hitetnie mindegyikükkel a nyilvánvalót, hogy mind jók és értékesek, mikor még magáról se azt tartja, ha kikapnak. Igen, talán picit vehemensebb és agresszívabb csapatkapitány, mint amilyenre a navinénél az ember számítana. De mielőtt belemélyedne ezen gondolataiba.
- Érdeklődsz a kviddics iránt? Még nem láttalak próbaedzéseken, azért furcsa…
Miközben beszéltem, végig új ismerősöm néztem, próbáltam visszaemlékezni, hátha tényleg ő siklott át egy találkozás felett, vagy valami. Nem sűrűn jegyezik meg csak úgy az embert a levegőből. Ahhoz nagyon kell rá figyelni, mert azért sokan vagyunk fent, meg egy-egy szép csel is elviszi a figyelmét az embernek. De miért figyelte volna Lucát, Biztos hallott is róla, az elképzelhetőbb… eközben a kutyák lelécelnek. Csak kapkodom a fejem jobbra és balra, tisztában vagyok vele, hogy a szimpla kiabálás és fütyörészés nem fog segíteni, hiába imádom az én drágám, nagyon értetlen jószág tud lenni, ha társasága van. A kérdésre felhúzott szemöldökkel, kissé grimaszolva tekint, hiszen legjobb tudomása szerint, mikor 2 éve hozzá került lánynak mondták neki, bár nem kérdezte soha, csak úgy emlegették. Tekintete rájuk siklik és a kérdés, meg az eltűnés után már kezdi összetenni, mire gondolhat a másik. Fújtatva fütyül, majd kiáltja el magát.
- Pocak, gyere ide!
Igazából a noszogatás és a kettőnk közelítése vagy megrémítette, vagy hasonló, de csaholva, és kissé vonyítva szaladt a lábamhoz, akkor kattant is a pórázának a csatja, nagyon rossz volt, le is hajolok hozzá és megpöccintem az orrát. Nem vagyok nagy kutyanevelő, de tudom, ezt mennyire utálják, és csak akkor csinálom, ha nagyon rosszat tett a drágám, mint most ez a meglépés és kergetés.
- Ne haragudjatok, fogalmam sincs mi ütött belé, sosem láttam még ilyennek, pedig vannak itt más kutyák is, minddel rendes.
Mondom, ismét felegyenesedve, szomorúbb arckifejezéssel. Kezeimet a zsebembe csúsztatva mosolygok fel rá, olyan tipikus Lucásan. Kicsit huncut, kicsit kiolvashatatlan, kicsit aranyos…

Szivárványkapitány;;

Késő délutáni, jó idős, sétás kiruccanás, természet, jövök!
- Szia Daphnee, nagyon csinos kis neved van. – Megmagyarázhatatlan módon kötődik sokszor első perctől élőlényekhez, igen, azokhoz, mert nem csak emberhez, vagy állathoz, de növényhez is képes, sőt, valami elhagyatott kis gombácskát is simán elkezdene istápolni, ha olyanja van. Nem tartja magát a legnagyobb természetimádónak, de attól még odavan egyes részeiért ő is. Arról nem beszélve, hogy ahogy mindig, úgy most is teljesen ebbe feledkezik, ezért is csúszik meg olyan dolgokkal, mint a nevének megmondása, vagy a kérdésekre való válaszadás. A kéznyújtásra sajátjával reagált és egy szívélyes mosollyal. Jó, ő nem egy örökmosoly kisasszony, de ha éppen nincsenek felhők a saját kis világának égboltján, nincsen akkora gond, hogy ne görbülne az a száj felfelé.
- Merse. – Ismételte meg a nevet a maga kis lágy, saját véleménye szerint óvódás hangján. Tetszett neki, egyből megragadta, a fiút nézegetve pedig teljesen ezt tudta hozzátársítani. Vannak emberek, akiknek elromlott a neve. Mármint igen, ez furán hangzik, de ránézel, és látod, hogy „hé, neked Csillás fejed van”, közben meg mondjuk Evelin a neve. Bár semmi bajom utóbbi névvel, na jó, de, van. Volt egy ilyen osztálytársam régen, és mindig piszkált, meg csúfolt, nagyon nem szerettem. De attól még nem utálom az Evelin nevet, annyira. – Szívesen látnálak pedig… mármint látnánk, az egész csapat. Nem kell nagy számnak lenni, hanem élvezni kell.
Ezzel felegyenesedett, tekintetét levéve a kutyákról, hogy folytassa. Na igen, Navine meccsek. Mióta ő itt van csak a bukás, kicsit mintha ő hozta volna a balszerencsét. Igen, Kristóf is, meg mindenki elmondta neki, hogy hülyeségeket gondol, ő is tudja magáról, mégis bele köt. Mert akkor is, az ő döntései mutatkoznak meg sokszor a pályán, miatta van…áh. Picit elhúzza a száját, de egy mély levegő után folytatja.
- Nem láthattál sok sikerélményt mostanság, ettől függetlenül én nagyon büszke vagyok rájuk.
Bella eltűnt. Az új ismerős eb is lelépett. Ez igazán furcsa. Főleg mert a fejét kapkodva se találja őket elsőre. Nem lehet igaz, hogy képes elhagyni egy nem kis darab kutyát, hogy lehet ennyire béna, muszáj így bemutatkoznia persze, mért is ne. Kicsit dúl-fúl magában, miközben a saját állatát csalogatja, szerencsére egy rövidebb időintervallum után visszakeveredik hozzá. Lehajolva csattan a póráz, miközben mutatóujjával intve megdorgálja. Amikor viszont Mersére és a kislányra nézett, elmosolyodott. Nagyon aranyosnak találta, ahogy a fiú a kutyussal bánt.
- Bella, de a pocakra hallgat leginkább…
Igen, mikor kimondta, halálosan komolyan gondolta, mert mikor megkapta, valaki azt mondta lány, ő ebben a szellemben élt mellette az elmúlt évben. Egyszerűen nem is érti, hogy most mi történt hirtelen, de némi önvitázás után feleszmél, hogy lassan a nyála kifolyik a szájából, mert tátva maradt.