A Fő utczával szemben, a Boglyas tér legimpozánsabb helyén Bogolyfalva vasútállomása kapott helyet. Grandiózus, elegáns épület, hatalmas oszlopokkal, melyek tartó funkciót látnak el. Egyszerű sárga téglából épült falain ablakok szinte nincsenek, csak a harmadik emeleten, a legfelső szinten, ahol a masiniszták pihenhetnek meg egy-egy út előtt és után. A bejáraton egymás mellett három troll kényelmesen besétálhatna csomagjaival. Belépve az épületbe egy hatalmas fogadócsarnokba érünk. Egyik oldalt pénztárak, másik oldalt büfék és apróbb boltok, köztük egy mindenes, ahol a cérnától a főző üstig mindent lehet találni. A peronokhoz a bejárati kapuhoz hasonló kapun lehet kijutni. Azonban nagy meglepetés éri azt, aki kilép azon a kapun. Mugli gondolkodással a vonatok különböző vágányokról indulnának, amelyek között peronok, hidak, vagy aluljárók húzódnak. Itt azonban két sín van összesen, egyik az érkező, másik az induló vonatok számára. Rajtuk végeláthatatlan hosszú sorban és különböző irányban állnak a vonatok. A sínek között egy öreg, hosszú bajuszú, néma bakter ácsorog állandóan, talán az idők kezdete óta, aki kopott táblájával indítja, vagy érkezteti a vonatokat.
Hogy senki se tévessze el, hogy a sorban hányadik az ő vonata, egy igen kellemesen búgó női hang időnként beharsogja az állomás termeit az éppen induló, vagy érkező szerelvényekkel kapcsolatban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=405597#post405597][b]Amanda Meggie Philips - 2014.10.18. 02:14[/b][/url]

Megölöm, megkínzom, agyonütöm, el fogom ásni a kertben!
Megint egy remekbeszabott nap tart javában Manda és Lili életében. A probléma forrása ezúttal nem más, mint egy elveszett cumi, ami miatt a kedves kislánya visít, mintha muszáj volna, ha eddig valaki be akart volna törni hozzájuk, ezek után tuti nem fog, azt hiheti, valami riasztórendszert tesztelnek. No de, lényeg a lényeg, Benjike elmerészkedett hozzájuk babázni, és egészen biztos, hogy köze van a cumi felszívódásához, ami okán drága… párja(?) felmenőit erőteljesen felemlegette. Próbálta a kislányt már mindennel megnyugtatni, de egyelőre csak sírt és sírt. Ott könyököt a pelenkázó szélén Manda és csak a fejét fogta. Tisztában volt azzal, milyen nap ez a mai, és az amúgy is őt hamarosan érő érzelmi stressz mellé erre nagyon nincs szüksége. És akkor még Lilike randomságairól nem beszélve, amiket mostanság sűrűn vezet elő, és ilyenkor a kedves anyukája nem találja olyan viccesnek a szitut, mint az apukája. Két napja VÖRÖS hajjal vette ki a babaágyból reggel… Szóval kész katasztrófa az élete, mire menne Kiva nélkül? Besétált, és nem telt bele 10 percbe, meglett a cumi.
Lilike megnyugodott, sétálós ruhába került Manda pedig… beállt a tükör elé és elégedetten tudatosult benne, hogy az elmúlt két hónap, amiben már visszaállt az edzésekre eredményesek. Nem volt ordító hideg, sem szél az őszhöz képest, még egy kevés napsütés is jutott ki a mai napra, így nem sokallta el az öltözködést, a kislányra figyelt egyedül, szegényt jól becsomagolta. Jó, el kéne ismernie barátnőjének, volt abban valami, amit az ominózus vita alatt a fejéhez vágott „anyai ösztön eljövetele” címen.
…elindultak. Kiva úgy szorította egyszer-egyszer szabad kezét, mint talán ő korábban a fájdalmai közepette. Érezte, hogy senkinek sem jó ez a búcsúzkodás, de ő maga is itt akart lenni, nem bírta volna ki, ha nem az utolsó ember, aki elköszön tőle, azt sem, ha nem kísérheti ki, kellett ez neki. Látnia kell, ahogy felül arra a vonatra és elmegy. Másként nem bírná, valószínűleg. Látja a másikon, hogy majdnem sír, ezekben az átragadós pillanatokban, próbálja tekintetét Lilire szegezni, aki a vállára dőlve mocorog, szemléli a fényeket és pontokat, amit érzékel, miközben kezecskéjével a pillangós medált piszkálgatja Manda nyakán.
- Itt leszünk, mikor visszajössz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=405605#post405605][b]Amanda Meggie Philips - 2014.10.18. 03:05[/b][/url]

Egyszer nyilván mindennek eljön az ideje, mindenki a saját útját kezdi járni egyedül. Kiva is eljutott ide. Nagyon furcsa lesz ez az egész, részben kiürül a háza. Oké, eredetileg is csak hárman vették birtokba, de Adri csak lejárós volt, mindig ketten voltak, Manda megtanulta elviselni, hogy magán kívül másra is ügyelni kell, megpróbált „szeretni” és elviselhető lenni, a főnixlánynak meg mindezen próbálkozásait kellett megtűrni. Talán elmondható, hogy sikerrel jártak.
Most itt vannak 21-22 évesen. Manda utolsó évét kezdi meg, egy pár hónapos kisbabával a karjában, Kiva pedig, frissen, ropogósan érkezett húgot hagy hátra a sárkánylánynak, aztán lelép a fenébe szálldosni. Mérges lenne Manda? Inkább csak előre morog. Tisztában van vele, hogy a kamaszokkal nem egyszerű. Adrit is nehezen viselte az elején, nehezebben, mint az eridonost. Most pedig egyedül marad rangidősnek a házban, a sok kisebb között. A saját lánya kiviszi a haját lassan, mi lesz így vele. Mondjuk, Renée tudhat valamit, a legtöbbször lapos kúszásban közlekedik körülötte, nem piszkálgatja Lilit, nem kelti fel, ha lent alszik a nappaliban, a szobájukat meg nem háborgatja. Adiri néha többet jön, vele meg már fel se merül benne konfrontálódni, főleg mert egy navinéssel mi a frászról vitázna?
Pánikroham. Komolyan gondolta mindezt egyedül rá hagyni itt Kiva? Nem tűnnek nagy dolognak, de Mandának csak megfeküdné a gyomrát a felelősség. Már így is a mumusát éli részben. Elkötelezte magát a lánya felé, mint anya, kezd rájönni. De ki ő, hogy az útjába álljon barátnője álmaink. Tekintve a sajátját is éli, picit átalakult módon, abba se kötött bele lakótársa soha. Sőt eszméletlen nagy toleranciával fogadta el Lilike jövetelét, apukáját, megérkezését, és a nevelési módszereket.
Egy mondata is több volt, mint ami vélhetően várható volt, ezt is nehéz volt magából kipréselni, az érzelmi intelligenciája valahol a béka feneke alatt van, amiről folyton tanúbizonyságot tesz. Az emberek bajával gyakran nem tud mit kezdeni, a sajátjairól nem is beszélve. Magukhoz húzta Kivát, és jó erősen szorította azzal a kezével, amelyikben nem Lilike volt. Nem akarta ő sem elengedni, ezt éreztette is, amennyire ez tőle kitelt, de arcán a szokott erős és határozott kifejezés ült. Nem akart semmi elgyengülést mutatni, az csak olaj lenne a tűzre. Hosszú percekig némán figyelte, ahogy ölelkezve sírós hangulat kerekedik föléjük, amit Lili is hamar átvet, a cumiját kihajítva kezdett zokogásba, barátnőjével szinkronban. Oké, mondják, hogy a gyerekek értelmesebbek ezen a téren, na de ennyire? Biztos fáj valamije, vagy ilyesmi. Manda nem hisz az átérzős humbukban. Lazít az ölelésen, majd mikor tudja, hogy elengedheti a lányt, majd Lilit fekteti a karjaiba, tekintetét pedig az állomáson mozgolódókra emeli. Mély sóhaj után nyúl a zsebe felé, ami egy kis dobozkát rejt, de még nem vette ki onnan.
Közeledik a vonat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=405611#post405611][b]Amanda Meggie Philips - 2014.10.18. 03:43[/b][/url]

Előfordulhat, hogy valahol mélyen Mandában is elindult az érzelmi hullámvasút, amire nagyon nem akar felülni. De ha bárki ezt mondaná, tagadná, és be is bizonyítaná, hogy hülyeségeket beszél az illető. Amennyire szereti ezeket elrejteni, annyira nem kéne olykor. Szeret erős lenni, egyedüli lenni a bajával, és még ezen évek alatt se sikerült tökéletesen kilépnie ebből a mederből és segítségért nyúlni. Mondjuk egy-két alkalommal már próbálkozott, amit Kiva is nagyon értékelt. Hát, több mint a semmi. Valószínűleg azzal, hogy az eridonos elmegy a világ másik felére – igen, Manda is tudja, hogy nem oda megy, de akkor is – teljesen elfelejtődnek a próbálkozásai, elviszi magával azokat a Mandás érzelemnyilvánításokat, amit valaha élő ember tapasztalt tőle Linán kívül, így esély se lesz arra, hogy valaki érzelmi fejlődésre kényszerítse. Szomorú.
Nem örül, ha tehetné, kinyújtaná a perceket óráknak, és azt a vonatot is eltérítené. Önző most, olyan módon, amit nem mutatott még ki. Legszívesebben megfogná a lassan volt lakótársát kezénél fogva visszarángatná, és elmagyarázná neki a maga módján mennyire nem oké ez, ha nem is miatta, de Renée, vagy Benji, csak adna valami elég okot rá. Talán csak azért nem érzi át eléggé a súlyozását Kivának, mert számára, ami akár Liliből is fakadhat, a kviddics nem lett akkora prioritás, hogy ne tudja újragondolni élete sorrendjét. Nem szívesen engedi, de nála még mindig dolgozik az esze, ettől ez, hogy még valami bátorító mosolyt – Manda, mosolyog, ez komoly? – is kiprésel magából, miközben Lilit csitítgatja a karjaiban.
Ahogy elválnak egymástól, és egy percre a szomorú szemekbe néz fel, amik még mindig patakzanak, inkább Lilit ürügyként kezelve veszi el tekintetét Kiváéból. Szerencséjére a cumi visszakerülése és egy kis ringatás mindent megold. Átmenetileg, és Lilire vonatkozóan. Viszont ahogy a síró kislányára nézett, a saját gyomra is görcsösen rándult össze és szorult el, érezve, hogy közel van egy út Vége. Bárhonnan nézzük, itt lezárul egy szakasz, bárhogy is mennek tovább.
A kérdésre végre újra felnéz, az ő szemeiben is ott van már az a hasonló elkeseredettség, de továbbra is tartja magát, erős nő, nem szabadna megrendülni, nem akar inkább, mert lehetne, megtehetné, de nem. Megmakacsolta magát egyelőre.
- Azt hiszem. Minden fontos nálad van?
Érdeklődött, látva, hogy a mécses újra készül eltörni és nehéz az indulás, hátha ilyen apróságokkal picit fellélegeznek. Közben az előbb tapogatott kis dobozkát kihúzza a zsebéből és Kivának adja. A tartalma egyelőre homályos, hála a csomagolásnak, nem véletlenül. Közben Egyre többen szállnak fel és elkezd kiürülni a pályaudvar. Szomorú.
- Ezt majd csak, ha elindultál, bontsd ki!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=405614#post405614][b]Amanda Meggie Philips - 2014.10.18. 04:31[/b][/url]

Az utolsó. Ez igaz erre a kis búcsúzásra, ami alkalomnak végső egyelőre legalábbis, Manda tanévére, a rellon házi tagságára némileg. Valószínűleg az évek alatt felnőtt itt, és amik történtek, azok mind megedzették, maga számára is nehéz ezeket elengednie. Ezen kis apróságok összetevője Kiva, de pont a lelépése bizonyítja be Mandának, azon túl, hogy megint saját magának helyeselhet, hogy „igen lányom, téged minden élő ember, ha van esze elhagy”. Most először talán neki is nehéz valami, érzi a súlyt, hogy nem akarja, hogy el fog gyengülni. ezúttal nem annak a kérdése ez, visszafogja-e, sokkal inkább azé, mikor szakad át a gát. Hiába építette azt oda, nem jelent sokat, sőt vajmi kevés az ebben a szintben, amiben éppen tartózkodik. Ha hazaér, nem lesz egyszerű Renée-t, vagy Adrit látnia, tudja, hogy savanyú kép, esetleg pityergés várja, amitől előre megrökönyödik. Nem, ez így nagyon nincs rendben.
Ahogy állnak és barátnőjére néz, többet lát, mint hallana, ha beszélne. Bár a terelő kérdésére egy szót csak kisuvaszt magából, ettől Manda sem lett nyugodtabb, semmivel, sőt, inkább kezdi őt is átjárni ténylegesen mindaz, amit érzékel Kivából.
- Egyben kapjunk vissza…
Érzelmek színes skálája futna végig egy normál emberen a boldogságtól a megrökönyödésig, Mandában kevés munkálkodik, de az igen intenzíven. Abból, ahogy kezdi kerülgetni a szemkontaktust, de erőt véve magán felveszi, vagy ahogy azt a bizonyos utolsó ölelést most éppen ő szorgalmazza a már pálcát tartó Kivával, vigyázva Lilikére a karjaiban. Egyszerűen erre még szüksége volt, ahogy valószínűleg a volt főnixnek is. Érezte, Manda ezúttal nem csak a vakvilágba gondol arra, hogy tudja a másik min megy át. Most először talán önmagát meghazudtolva próbálja átvenni a súlyt ezzel az egy kis öleléssel, amit vinne magával Kiva. Végignézi, ahogy felkecmereg, majd arrébb sétálva, Lilit ismét egyik oldalára véve, magához szorítva figyeli az ablakokat. Tudja, hogy még vissza fog nézni, de egyszerűen nem mozdul se a keze intésre, se a szája szóra. Ledermedt.
Ahogy elindult a vonat, Mandában a görcsös érzés oldódni kellett, és szép lassan a könnycsatornáján át távozó előbb egy, majd még egy könnycsepp formájában napvilágot látott. Abban a kis dobozkában, amit neki adott indulása előtt, az ajándék mellett volt egy levél is. Tudta, hogy nyilvános nagy búcsút sosem tudnának véghezvinni, szavak itt nem lesznek, de le kellett írnia. Tisztában van vele, hogy csak nagyobb sírásra késztetheti ezzel, de magában ezt így tudta rendezni.
A vonat már suhant előre, a pár állomáson lézengő tekintet érte maximum, de most még ezzel sem törődve ölelte a lányát, és kezdett el sírni. Ismét. Talán most benne is lett még egy törés az évek alatt gyűjtöttek mellé, de ez jelenleg fájóbb neki, mint a többi együtt véve.
Először sírt magától, igazán.