36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Lyra Castle
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. április 3. 18:51 | Link

Oph

Hogy pillanatnyi elmezavaromban miért mentem bele abba, hogy pestre menjek Opheliával, azt nem tudtam volna megmondani. Azt hiszem, valami olyan mocorgott a fejemben, hogy egyszer csak úgyis rá kell szánnom magam arra, hogy el merjem hagyni a kastély és Bogolyfalva területét, mert örökre nem zárkózhattam be, ezt én is tudtam, bármennyire is féltem attól, hogy Iwan feltűnik. Amikor Kahlillal mentünk pálcát venni, akkor nem kellett igazán aggódnom, hiszen a férfi meg tudott volna akadályozni minden támadást, de Opheliát azért féltettem. Viszont ő kérdezte, hogy szeretnék-e vele menni, én pedig kaptam az alkalmon, még ha ez a bevásárlás szörnyű rítusával is jár együtt.
Persze észrevettem, hogy a lány nem jött vissza az üvegházba este, de nem nagyon foglalkoztam vele, mert a saját útjait járta, én pedig ebbe nem igazán szólhattam bele, pláne, hogy előre megbeszéltük, hogy melyik vonattal megyünk. Mikor leértem a vasútállomásra, még mindig nem láttam őt sehol, így leültem egy padra, kicsit összébb húzva magamon a kabátot, mert azért nem volt valami fényes napsütéses idő, és vártam.
Hamarosan a rellonos lány is befutott, én pedig a szabadkozására csak megráztam a fejem.
- Nem, most jöttem én is - mosolyodtam el halványan, majd a következő közlésre kissé elkerekedett a szemem. - Nahát! Nem gondoltam volna. Amúgy jobb is, ha neked nem egy Kon jutott, elég belőle egy is - vigyorogtam magamnak. Félreértés ne essék, én nagyon kedveltem Kont, szerettem vele lógni, de azért bizonyos mértékig a rossz tulajdonságaival is tisztában voltam.
Mikor befutott a vonat, és mi is felszálltunk, kerestem egy üres fülkét, ahova aztán bevehettük magunk. Odaadtam Ophnak a jegyét, amit már előre megvettem, hiszen volt rá időm, aztán csak vártam, hogy induljunk. Viszont hirtelen eszembe jutott valami.
- Figyelj... - néztem a lányra komolyan. - Ha valamiért azt mondom, amíg együtt vagyunk, hogy menekülj, vagy fuss, vagy bármi ilyesmi, akkor ígérd meg, hogy csinálod, amit mondok, és nem ellenkezel, nem húzod az időt, csak mész. Oké?
Valahogy nem szerettem volna őt is bajba keverni, ha esetleg mégis beigazolódik az a rossz sejtésem, hogy Iwan nem örökre tűnt el a süllyesztőben.
Szál megtekintése
Lyra Castle
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. április 5. 17:26 | Link

Oph

- Semmi vész, mindenkinek kellenek kis titkok - mosolyogtam a lányra. Egyáltalán nem orroltam meg rá azért, mert nem mesélte el, hogy van itt egy rokona, hiszen nem sok közöm volt hozzá. Ennek ellenére örültem, hogy nincs teljesen egyedül, hiszen az utóbbi időben nagyon látszott, hogy valami probléma van.
- Azt nem tudom, hogy Kon mit csinál Húsvétra. Nem merek belegondolni - kuncogtam aztán magamnak. - Bár erősen gyanítom, hogy a kínálatban szerepel pár arra tévedő locsolkodó elsős fellógatása a kandalló elé - jutott eszembe Noel esete az én drága kuzinommal.
Aztán felszálltunk a vonatra, és kényelmesen elhelyezkedtünk, én pedig nem tudtam megállni, hogy Oph biztonsága érdekében, ne figyelmeztessem őt. Nem akartam, hogy ő igya meg a levét annak, hogy én olyan szerencsétlen vagyok, hogy mindig megtalálnak a pszichopaták. Azonban a válasz engem lepett meg igazán.
- Tárgyalás? - néztem nagyot, miközben összeszaladt a szemöldököm. - És... ablak? Szóval ezért voltál annyira komor mostanában? - kérdeztem kíváncsian. Mert hát láttam én, hogy valami nincs rendben a lánynál, de nem akartam faggatni, mert nem is szokásom, meg ő sem tette velem. Egészen eddig, de mivel én is kérdeztem, és eleve furcsa lehetett, amit mondtam neki, nem haragudhattam érte.
- Emberek elől - válaszoltam aztán egy fintorral. - Két hónapig nem voltam a suliban, és az alatt történt... pár dolog. Nézd - hajoltam előre. - Nem titkolózni akarok előtted, de a saját érdekedben mondom, hogy jobb ha nem tudsz többet. A saját, és a barátságunk érdekében. Csak annyit szeretnék, hogy ne keveredj bajba azért, mert velem vagy, úgyhogy ha kiáltok, akkor futás. Ennyi.
Természetesen nem állt szándékomban elmondani a lánynak, hogy mi is történt pontosan, mert éppen elég volt, hogy két ember tudott róla. Nem azért volt ez, mert nem bíztam Opheliában, hanem azért, mert ő nem biztos, hogy ebben a pillanatban meg tudta volna védeni magát, ha belekeveredik a történetbe. Azt pedig nem akartam, hogy a következő ő legyen, akit temetünk.
Szál megtekintése

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér