Anyu *-*

El sem hiszem, hogy Lyra belement ebbe. Mert az oké, hogy én még mindig szeretek pénzt költeni, meg összevenni minden hülyeséget, na de , hogy ő is... ez azért meglepett. Bár kétlem, hogy annyira rajongna érte, mint én, minden esetre tök jó lesz kiruccanni.
Ha már lementem Vandához, úgy döntöttem, ott is ragadok, így nem tart sokáig a Vasútra érnem. Kezembe a pohár kávé, mert anélkül sehová nem mozdulok, főleg nem reggel. Tudom, hogy már így is késésben vagyok, ezért megszaporázom a lépteim. Igen, megint nincs időm engedélyt kérni, de csak nem veszik érte a fejem, ha meg még is.... hát így jártam. Szerencsére a hajam megint vörös, így legalább elkerülöm a fürkésző pillantásokat, nem értem, sokaknak miért nem tetszett a "papagáj fej", szerintem jól nézett ki.
A vasúton megpillantom Lyrát, el is húzom a szám, mert saját példámból kiindulva, nem hiszem, hogy sokan szeretnének várakozni.
- Ííí, bocsi. Sokat vártál?- "köszönök", miközben bűnbánón tekintek rá. Nem, meg sem fogalmazódik bennem, hogy nem tűnt volna fel neki, nem mentem este vissza az Üvegházba.
- Vandánál  voltam.... öhm Dobrai Vanda, szellemtan tanár... és az unokanővérem- vonok vállat, mert illene azért valami magyarázatot adni. Persze sose titkoltam a dolgot, egyszerűen, nem éreztem késztetést aziránt, hogy úton útfélen hangoztassam, meg hát, tényleg nem sok közük van hozzá. Lyra viszont más.
- Oké, nem egy Kon, de hidd el, tök jó fej, majd egyszer bemutatlak neki- vigyorgok rá, miközben a sárkányos karkötőm birizgálom. Imádom, hogy mindig bele tud trafálni, mi tetszik.

Anyu *-*

El sem hiszem, hogy Lyra belement ebbe. Mert az oké, hogy én még mindig szeretek pénzt költeni, meg összevenni minden hülyeséget, na de , hogy ő is... ez azért meglepett. Bár kétlem, hogy annyira rajongna érte, mint én, minden esetre tök jó lesz kiruccanni.
Ha már lementem Vandához, úgy döntöttem, ott is ragadok, így nem tart sokáig a Vasútra érnem. Kezembe a pohár kávé, mert anélkül sehová nem mozdulok, főleg nem reggel. Tudom, hogy már így is késésben vagyok, ezért megszaporázom a lépteim. Igen, megint nincs időm engedélyt kérni, de csak nem veszik érte a fejem, ha meg még is.... hát így jártam. Szerencsére a hajam megint vörös, így legalább elkerülöm a fürkésző pillantásokat, nem értem, sokaknak miért nem tetszett a "papagáj fej", szerintem jól nézett ki.
A vasúton megpillantom Lyrát, el is húzom a szám, mert saját példámból kiindulva, nem hiszem, hogy sokan szeretnének várakozni.
- Ííí, bocsi. Sokat vártál?- "köszönök", miközben bűnbánón tekintek rá. Nem, meg sem fogalmazódik bennem, hogy nem tűnt volna fel neki, nem mentem este vissza az Üvegházba.
- Vandánál  voltam.... öhm Dobrai Vanda, szellemtan tanár... és az unokanővérem- vonok vállat, mert illene azért valami magyarázatot adni. Persze sose titkoltam a dolgot, egyszerűen, nem éreztem késztetést aziránt, hogy úton útfélen hangoztassam, meg hát, tényleg nem sok közük van hozzá. Lyra viszont más.
- Oké, nem egy Kon, de hidd el, tök jó fej, majd egyszer bemutatlak neki- vigyorgok rá, miközben a sárkányos karkötőm birizgálom. Imádom, hogy mindig bele tud trafálni, mi tetszik.

Oph

Hogy pillanatnyi elmezavaromban miért mentem bele abba, hogy pestre menjek Opheliával, azt nem tudtam volna megmondani. Azt hiszem, valami olyan mocorgott a fejemben, hogy egyszer csak úgyis rá kell szánnom magam arra, hogy el merjem hagyni a kastély és Bogolyfalva területét, mert örökre nem zárkózhattam be, ezt én is tudtam, bármennyire is féltem attól, hogy Iwan feltűnik. Amikor Kahlillal mentünk pálcát venni, akkor nem kellett igazán aggódnom, hiszen a férfi meg tudott volna akadályozni minden támadást, de Opheliát azért féltettem. Viszont ő kérdezte, hogy szeretnék-e vele menni, én pedig kaptam az alkalmon, még ha ez a bevásárlás szörnyű rítusával is jár együtt.
Persze észrevettem, hogy a lány nem jött vissza az üvegházba este, de nem nagyon foglalkoztam vele, mert a saját útjait járta, én pedig ebbe nem igazán szólhattam bele, pláne, hogy előre megbeszéltük, hogy melyik vonattal megyünk. Mikor leértem a vasútállomásra, még mindig nem láttam őt sehol, így leültem egy padra, kicsit összébb húzva magamon a kabátot, mert azért nem volt valami fényes napsütéses idő, és vártam.
Hamarosan a rellonos lány is befutott, én pedig a szabadkozására csak megráztam a fejem.
- Nem, most jöttem én is - mosolyodtam el halványan, majd a következő közlésre kissé elkerekedett a szemem. - Nahát! Nem gondoltam volna. Amúgy jobb is, ha neked nem egy Kon jutott, elég belőle egy is - vigyorogtam magamnak. Félreértés ne essék, én nagyon kedveltem Kont, szerettem vele lógni, de azért bizonyos mértékig a rossz tulajdonságaival is tisztában voltam.
Mikor befutott a vonat, és mi is felszálltunk, kerestem egy üres fülkét, ahova aztán bevehettük magunk. Odaadtam Ophnak a jegyét, amit már előre megvettem, hiszen volt rá időm, aztán csak vártam, hogy induljunk. Viszont hirtelen eszembe jutott valami.
- Figyelj... - néztem a lányra komolyan. - Ha valamiért azt mondom, amíg együtt vagyunk, hogy menekülj, vagy fuss, vagy bármi ilyesmi, akkor ígérd meg, hogy csinálod, amit mondok, és nem ellenkezel, nem húzod az időt, csak mész. Oké?
Valahogy nem szerettem volna őt is bajba keverni, ha esetleg mégis beigazolódik az a rossz sejtésem, hogy Iwan nem örökre tűnt el a süllyesztőben.

Lyra

Igazán lehetne jobb idő, csak ma... ez olyan nagy kérés? Bár, hol érdekli az időjárást, hogy épp rászánom magam arra, kimozduljak Bagyolfalváról. Tudom, elméletileg rettegnem kéne, vagy valami hasonló, de nem megy, még annak ellenére se, hogy tudom, nagybátyám elhagyta kórházat, ráadásul őszinte sajnálatomra, épen.
Viszont tudom Grégoriról, hogy nincs az a bosszúvágy, ami kimozdítaná őt Marseille-ből, tehát amíg én nem megyek a közelébe, addig minden rendben. Legalább is... reménykedem. Még sose vágtam ki a csukott ablakon, így tényleg csak bízni tudok abban, hogy nem veszi a fáradtságot arra, hogy kimozduljon megbosszulni.
Lyra már ott vár, el is szégyenlem magam, de mit tehetnék? Vandánál jó lenni, ott tényleg önmagam lehetek mindenféle szemrehányás és ferde szemek nélkül. Talán ennek köszönhető, hogy nem süppedek el az önsajnálatomban, hogy most már belátom, van egy biztos pont... nekem ennél sose kellett több. Lyrának nyújtom a kávés poharam, ez már amolyan bevett szokás. Ráadásul ez még finomabb is, vétek lenne kihagyni.
- Hát igen, eddig nem hangoztattam, mert nem akartam, hogy baja legyen, aztán meg... amúgy se verek nagy dobra semmit. Nem tudom, Kon biztos nem készít tojásfát Húsvétra- nevetem el magam, teljesen  megnyugodva, hogy Lyra nem fogja a fejem venni. Persze az én fészkem, az tűnjön onnan, ki érti Vandát.
Hálás mosollyal vettem el a jegyet, közben megrökönyödve, hogy én vajon erre miért nem gondoltam. Már pedig... ha vonatozni akarunk, nem ártana jegy is ugyebár.
Fel is szállunk, én meg elkönyvelem, már nincs visszaút. Talán, de csak talán nem ártott volna megjegyzést tenni, miszerint én elhagyom a kastélyt, de áááá, mégis mi történhetne?
Oké, ez fura. Normál esetben szemközt röhögném azt, aki ilyesmivel áll elő, de tudom, hogy a prefektus nem csak azért mondja, mert rám akar ijeszteni, vagy mit tudom én, szóval biccentek.
Oké, tudom, hogy ott az egyességünk, de efelett most nem tudok szemet hunyni. Végtére is, nekem kellene menekülőre fogni, így talán jogosan szeretném tudni, hogy mitől.
- Figyelj? Én megfogadtam, hogy nem faggatózok, de ez mégis... Valami gáz van? mert tudod, mugli területen nem nagyon ronthatnak ránk, vagy ha mégis, annak aztán rossz vége lesz. Én tudom. Tudod, nemrég volt egy tárgyalásom, mert kilöktem a nagybátyám a csukott ablakon... varázslattal, csoda, hogy nem csaptak ki. Viszont ez, hogy meneküljek... mi elől?- fürkészem Lyrát, bár nem nagyon hiszem, hogy annyira szeretne róla beszélni. Azon viszont meglepődök, hogy belőlem milyen könnyen buktak ki a szavak. Naná, Vanda jótékony hatása.

Oph

- Semmi vész, mindenkinek kellenek kis titkok - mosolyogtam a lányra. Egyáltalán nem orroltam meg rá azért, mert nem mesélte el, hogy van itt egy rokona, hiszen nem sok közöm volt hozzá. Ennek ellenére örültem, hogy nincs teljesen egyedül, hiszen az utóbbi időben nagyon látszott, hogy valami probléma van.
- Azt nem tudom, hogy Kon mit csinál Húsvétra. Nem merek belegondolni - kuncogtam aztán magamnak. - Bár erősen gyanítom, hogy a kínálatban szerepel pár arra tévedő locsolkodó elsős fellógatása a kandalló elé - jutott eszembe Noel esete az én drága kuzinommal.
Aztán felszálltunk a vonatra, és kényelmesen elhelyezkedtünk, én pedig nem tudtam megállni, hogy Oph biztonsága érdekében, ne figyelmeztessem őt. Nem akartam, hogy ő igya meg a levét annak, hogy én olyan szerencsétlen vagyok, hogy mindig megtalálnak a pszichopaták. Azonban a válasz engem lepett meg igazán.
- Tárgyalás? - néztem nagyot, miközben összeszaladt a szemöldököm. - És... ablak? Szóval ezért voltál annyira komor mostanában? - kérdeztem kíváncsian. Mert hát láttam én, hogy valami nincs rendben a lánynál, de nem akartam faggatni, mert nem is szokásom, meg ő sem tette velem. Egészen eddig, de mivel én is kérdeztem, és eleve furcsa lehetett, amit mondtam neki, nem haragudhattam érte.
- Emberek elől - válaszoltam aztán egy fintorral. - Két hónapig nem voltam a suliban, és az alatt történt... pár dolog. Nézd - hajoltam előre. - Nem titkolózni akarok előtted, de a saját érdekedben mondom, hogy jobb ha nem tudsz többet. A saját, és a barátságunk érdekében. Csak annyit szeretnék, hogy ne keveredj bajba azért, mert velem vagy, úgyhogy ha kiáltok, akkor futás. Ennyi.
Természetesen nem állt szándékomban elmondani a lánynak, hogy mi is történt pontosan, mert éppen elég volt, hogy két ember tudott róla. Nem azért volt ez, mert nem bíztam Opheliában, hanem azért, mert ő nem biztos, hogy ebben a pillanatban meg tudta volna védeni magát, ha belekeveredik a történetbe. Azt pedig nem akartam, hogy a következő ő legyen, akit temetünk.

Lyra

- Aha, igen... kis titok- mosolyodok el halványan, miközben érzem, hogy megyek egyre összébb. Ha van egy ember, akinek tudod, hogy elmondhatnál bármit, nem ítélne el, és rosszul érzed magad tőle, mert nem mondod el, és benyög egy ilyet, majd érzed, milyen rossz is az. Már pedig... én szívesen mesélnék Lyrának, mert ha még nem is érdekelné, tudom, hogy meghallgatna, nem küldene el, és hát... ha már egyszer barátok vagyunk.
- Szegény elsősök- kuncogok én is, mindenféle együttérzés nélkül. Általában teljes mértékben hidegen hagy mások nyomora, így ezen nem kell ám meglepődni, meg ahogy látom, Lyrát se nagyon rengeti meg, hogy a rokona ilyesmire vetemedik.
Felszállva a vonatra, olyan instrukciót kapok, ami engem is arra késztet, hogy gondolkodás nélkül beszéljek, mert amúgy... átgondolnám én ezt, de most hirtelen csúsznak ki a szavak a számon, talán jobb is így, nincs görcs, nem érezem tőle feszélyezve magam.
- Aha, oké. A nagybátyám, nos... emlékszel  apályán, mikor a kezemet kötötted? Tuti, hogy láttad a hegeket, meg a vágásokat. Nem, nem vagyok emós, nem szándékozom az erem vágni meg hasonlók, ezt ő tette. Hat éven keresztül tűrtem, aztán a szünetbe hazamentem, és mikor ezt kaptam, besokalltam- tűröm el a frufum, mert a homlokomon még látszik a kitérőm nyoma.
- Varázslattal küldtem ki, míg ő nem varázsló, és mugliterületen élt, szóval megszegtem egy törvényt, azt hiszem- pár pillanatig egy elégedett mosoly kúszik  az arcomra, mert mondhatni, tizenhat évesen priuszom van, az azért menő, bárhogy is nézzük.
- Ha az igazgató nem jelenik meg - máig nem értem, honnan tudott róla- engem valószínűleg kicsapnak- húzom el a szám,mert ez meg a kellemetlenebbik része az egésznek.
- Rendben, de figyelj? Nem kellesz ahhoz te, hogy bajba keveredjek, ha meg olyan helyzetbe kerülnénk, lesheted, hogy magadra hagylak. Mugliterületen meg tudom védeni magam, idegenektől főleg... tudod, krav magát tanultam- azt nem tudom, ez mennyit mond neki, ha nem érti, valószínűleg úgyis kérdez, én meg örömmel mesélem el neki, hogy akár két pillanat alatt meg tudnék ölni valakit, na nem mintha  ez lenen életem mozgatórugója. Viszont, jobb ha tisztában van vele, ha szorul a hurok, nem én fogok megfutamodni, legalább is... amíg ő se teszi, én se fogom. Azon kívül nem faggatom tovább.
- De azért ezek szép kilátások nem? Úgy indulunk el "kirándulni", hogy ott libeg előttünk, lehet, nem térünk vissza. Ilyenkor nem tudom eldönteni, vagy nagyon bátrak vagyunk, vagy nagyon hülyék- persze eszem ágában sincs visszakozni, és kiugrani a mozgó vonatból, mert már nincs visszaút, na meg, legalább nem mondhatom el, hogy szét untam az agyam.