36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Olsovszky Laura
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 53
Összes hsz: 72
Írta: 2020. május 8. 18:38 | Link

Zaina
______________________________________
D r e s s



Egy kisebb adag csomaggal felszerelkezve lépek fel a vasúti kocsi első lépcsőfokára. Balomban egy nagyobbacska női táska, jobbommal pedig kapaszkodom, hogy fel tudjam húzni magam. Még mielőtt teljesen eltűnnék a kocsi ajtaja mögött még egyszer hátra pillantok és integetek Daninak és Laylanak. Ez a lány egy kincs, bár sokszor nehéz vele egyeztetni az időpontot, mivel eléggé elfoglalt. A minap jutottam arra, hogy keresnem kell még egy dadát kisfiam mellé. Dani sír, szája lefelé hajlik és nem érti, hogy én most miért hagyom őt ott. Mikor fellépek odabújik Laylahoz és látom ahogy rázkódik a kis teste. Utálom őt ott hagyni, de van amikor muszáj, és most muszáj. A budanekeresdi antikvitásban elkél most a segítségem, így egy napra oda utazok. A kabinba lépve – ami jelenleg még üres- az ablak melletti üléshez lépek. Kabátomat leveszem, majd a fejem fölötti tartóra helyezem. Helyet foglalok, táskámat pedig magam mellé rakom. Az ablakon kifelé bámulva nézegetem a búcsúzkodó párokat, az éppen sietős léptekkel közeledő férfit akinek aktatáska van kezében. Megszólal a sípszó, majd a vonat a jól ismert zakatolásba kezd. Fejemet a támlának döntöm s úgy nézem a tájat, mely szépen vált át a városi látképből az éledező, zöldellő tájjá. Szeretem a tavaszt.  
Utoljára módosította:Olsovszky Laura, 2021. április 20. 13:27
Hozzászólásai ebben a témában
Dr. Halty L. Zaina
Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 115
Összes hsz: 173
Írta: 2020. május 8. 21:44 | Link

Olsovszky Laura
#utazzunk_együtt #kis_újítás

Rengeteg dolog történt egyszerre, azt sem tudom jelenleg, hogy merre áll a fejem. A felkapott ruhát valami tervező hagyta ott nálam, hogy a hétvégén tartandó estélyen legyek szíves felhúzni azt, mert nagyon örülne neki, és elnézve anyám könyörgő tekintetét a háttérben, csak nem mondhattam nemet. Eleget tettem a kérésének, a ruhában tündöklöm, egészen addig, amíg a mai estének nincs vége. Gyönyörű a ruha, tetszik is, de valahogy furcsán érzem magam benne. Olyan természetellenes, legalábbis az én természetemmel biztosan nem egyezik, de mindegy. Felszegett fejjel rohanok az állomásra, hogy lehetőség szerint ne késsek el, mert amennyi cucc van nálam, a hopponálás most biztos, hogy ki van zárva. Az utolsó utáni pillanatban lépek fel a vonatra, már el is indultunk, amikor a kocsi ajtaját becsukom magam mögött. Homlokomat döntöm egy pillanatra az ajtónak támasztott kezemre, majd pár mély sóhajtás után, mikor úgy érzem, hogy igenis össze vagyok már szedve, a jegyemet bámulva keresem a helyemet.
A három mappa és két táska kombinációval egyáltalán nem egyszerű elindulni, így nemes egyszerűséggel tömöm bele a mappákat a táskámba, majd a két tömött bőröndöt magam után húzva keresem meg a kabint. Kis szerencsétlenkedést követően nyitok be, majd alsó ajkamra harapva igyekszem úgy belépni ebbe a, most igencsak szűknek tűnő helyre, hogy lehetőségeimhez mérten ne törjem el a már bent ülő nő lábát. Sikeresen suvasztom be a bőröndöt a kabinba, a nagyobb tetejére teszem a kisebbet és csak remélem, hogy nem fog ledőlni, legalább addig, amíg kicsit szusszanok.
- Ez ma egyáltalán nem az én napom - halkan motyogom orrom alatt, majd az ülésre téve a kézitáskámat fogom meg a közepeset és lendítem fel a tartóra, majd hamarosan követi a nagy is. Meglepően sikeresen teljesítem a feladatot, elégedetten mosolyogva csapom össze tenyereimet boldogan, majd végre a helyemet is el tudom foglalni. Ha legközelebb ennyi cuccal vonatozok egyedül, valaki szóljon, hogy nem jó ötlet.
- Ne haragudjon, amiért megzavartam a... mindenben. Általában kevesebb holmival utazom, de ez most nem jött be - zavartan nevetek fel, már csak azért is, amiért éppen egy idegen nőnek szabadkozom. Remélem nem veszi tolakodásnak, mondjuk már mindegy, nem tudom visszaszívni azt, ami egyszer már elhangzott.
Hozzászólásai ebben a témában

Rögtől szívig, minden dalol;
nem ésszel, lényével válaszol,
mint egy nő, vagy egy költemény.
Olsovszky Laura
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 53
Összes hsz: 72
Írta: 2020. május 9. 15:54 | Link

Zaina
______________________________________
D r e s s



A nyugodtság nem tart sokáig, ugyanis nyílik a fülke ajtaja. Egy fiatal nő lép be rajta egy igen egyedi ruhában és méretes pakkokkal. Kicsit jobban magam alá húzom lábaim és eldöntöm térdem a fal felé, így próbálkozva nagyobb helyet kialakítani. Rámosolygok, de ő valószínűleg ebből nem sokat észlel, mivel próbál valami élhetőbb fülkét kialakítani a dolgai elpakolásával. Nem egy pár perces útról beszélünk, így díjazom az ötletet. Még egy ideg bírnék így ülni, de valószínűleg hamar elzsibbadna mindkét lábam. Hallom a megjegyzést, miszerint ez nem az ő napja, de úgy vélem, hogy ezt inkább csak úgy mondta, nem pedig nekem szánta a kijelentést. Egy biztató mosollyal reagálok azért rá, de ennyi. Újra kifelé nézek az ablakon és figyelem a mellettünk elsuhanó fákat és bokrokat. Szinte összemosódik minden, majd kiérünk az erdő sávból és egy gyönyörű kilátás tárul szemünk elé. Többek között emiatt is preferálom azt az utazási módot. A vonat zakatolása olyan nyugtatóan hat rá, a táj pedig olykor hihetetlen. A másik pedig, hogy egy rossz emlék miatt nincs az az Isten, hogy én hopponáljak. A táskámban kezdek kutakodni, majd egy fülhallgatót és a telefonomat halászom elő, de még mielőtt a kettőt összedugnám és elkezdenék zenét hallgatni, a nő hozzám intézi szavait.
- Ugyan, semmi gond, nem szükséges szabadkoznia. - egy kedves mosolyt küldök felé, majd balomba fogom, a telefont és a fülhallgatót, kezemet a keresztbe tett lábaimra teszem, majd jobbomat a velem szemben ülő felé nyújtom kissé előrébb dőlve.
- Ha már egy kis időre fülke társak lettünk… Laura vagyok! –
Ha már így társalgásba kezdett, akkor miért is ne?! Eléggé szociális típus vagyok, aki szívesen ismerkedik, így ez sosem okozott problémát. Igen hamar tudok valakivel úgy társalogni, úgy, mintha már ezer éve ismernénk egymást. Miután fogadja a kézfogást hátra dőlök és a kezemben lévő holmikat vissza dobom a táskámba.
- Meddig utazol? - kérdem.
Utoljára módosította:Olsovszky Laura, 2021. április 20. 13:27
Hozzászólásai ebben a témában
Dr. Halty L. Zaina
Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 115
Összes hsz: 173
Írta: 2020. május 10. 14:57 | Link

Olsovszky Laura
#utazzunk_együtt #kis_újítás

Sikeresen abszolválom a bőrönd problémát, pedig arra számítottam, hogy minimum az egyik a fejemre esik, viszont ez nem történt meg szerencsémre, szóval elégedett sóhajjal ülök le a nővel szemben, akitől rögtön elnézést is kérek. Kedves mosolyt engedek meg felé, a nagy szabadkozások közepette észre sem veszem a telefon-fülhallgató kombót, csak akkor, amikor az a bal kezébe kerül. Már éppen ismét bocsánatkérésbe kezdenék, amiért ráadásul ennyire megzavartam a nyugalmában, amikor észreveszem a felém intézett kedves mosolyt arcán. Legalább nem szeretne élve felnyársalni, amiért tényleg ennyire hirtelen rontottam be a nyugalmába, amit valószínűleg kiszeretett volna használni. Széles mosollyal ajkaimon fogadom el a felém nyújtott kezet, kissé megemelkedve rázom meg azt.
- Szia, Zaina - elengedem a felém nyújtott jobbot, majd visszahuppanok a helyemre. Barnáim vándorolnak az ablakra. A mellettünk elsuhanó táj folyamatosa változik, hol egy mező, hol egy erdősáv, a következő pillanatban pedig már egy város mellett suhanunk el, és valamiért párhuzamot tudok vonni a mindennapjaim és a táj között. Ugyanilyen gyorsan változik mostanában az én életemben is minden, bármennyire is jobban kedvelném azt, ha minden maradna a megszokott, nyugodalmas helyzetben. Tudom, hogy nem várhatom el ezt, mert az élet pörög ezerrel, és nekem meg kell tanulnom lépést tartani vele, de valahogy hiányoznak azok az idők, amikor ültem otthon és cikkeket írhattam. Csak a cikkeknek szentelhettem az időmet, mert azok voltak a fontosak. Most sokkal több kötelezettségem lett, amiket még mindig szoknom kell, de szerintem egész jól haladok velük. Barnáimat szakítom el az ablakról, mosolyogva pillantok utazótársamra.
- Először Budanekeresdre, ahol összeszedem a fotósomat és a stylistot, aki teljesen indokolatlan - ráncolom a szemöldököm értetlen, végül megrázom a fejemet és folytatom. - Onnan pedig Sopronba megyek tovább, és csak remélem, hogy nem kések el megint - nevetek fel zavartan. - Te merrefelé mész?
Hozzászólásai ebben a témában

Rögtől szívig, minden dalol;
nem ésszel, lényével válaszol,
mint egy nő, vagy egy költemény.
Olsovszky Laura
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 53
Összes hsz: 72
Írta: 2020. május 10. 15:26 | Link

Zaina
______________________________________
D r e s s



A bemutatkozós részen gyorsan tovább is jutunk. Őszintén szólva még örülök is, hogy egy talán nyitottabb, beszédesebb illetővel kerültem egy kabinba. Egy ideig mindig élvezem a táj bámulását, de aztán bekattan valami és mély gyötrődés váltja fel a nyugalmat. Valahogy mindig ugyan ott lyukadok, valamiért miden gondolatmenetem vége Péter. Péter és az ő hiánya. Mindenről eszembe jut valami, ami hozzá kapcsolódik. Természetesen magához a vonatozáshoz is van egy közös történetünk, ami mosolyt csak arcomra, majd könnyeket a szemembe. Egy mély sóhaj tör fel belőlem, s az emésztő fájdalmat megpróbálom visszatartani. Nem, most nem jöhet elő megint, most nem akarok erre gondolni. Zaina igen készségesen és bően válaszol a hozzá intézett kérdésre, amit én oldalra biccentett fejjel hallgatok végig. Fotós. Stylist. Ejha! Szemeim kissé kikerekednek ezek hallatán, s némi értetlenség is társul hozzá.
- Esetleg modellkedsz? Mondjuk az alkatod tökéletes hozzá. - kérdem tőle egy bájos mosoly kíséretében. Régebben, mikor még jóval fiatalabb voltam, barátnőimmel nem egy divatbemutatón megfordultunk. Már szinte elvárás volt velünk szemben, mivel az ilyen rendezvényeken az előkelő családok képviseltették magukat. Tökéletes események voltak ezek újabb kapcsolatok építésére, barátságok alakulásához.
- Nos én a családomhoz tartok Budanekeresdre. Van ott is egy antikvitásunk, ahol szükségük van a segítségemre a mai nap folyamán. Estefelé megteszem ugyan azt az útvonalat csak hazafelé. – kissé megvonom vállaim. Mosolyom töretlen, sőt az esetek túlnyomó többségében mosoly díszíti arcomat. Valamiért ez elhagyhatatlan számomra, annak ellenére is, hogy olykor az a bizonyos mosoly nem őszinte.
- Ha jól sejtem, te több napra mész… - fejemmel a bőröndök felé biccentek, majd kissé felnevetek. Ekkor nyílik a fülke ajtaja és egy idős nő áll széles mosollyal arcán. Afelől érdeklődik, hogy kérünk-e esetleg valamit.
- Én egy kávét kérnék tejjel, és egy cukorral! – adom le a rendelést, majd a táskámba kezdek kutatni a pénztárcám után, ami hamarosan elő is kerül.
Utoljára módosította:Olsovszky Laura, 2021. április 20. 13:27
Hozzászólásai ebben a témában
Dr. Halty L. Zaina
Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 115
Összes hsz: 173
Írta: 2020. május 19. 17:30 | Link

Olsovszky Laura
#utazzunk_együtt #kis_újítás

Szeretem, amikor a bemutatkozást rövidre zárjuk és mehet a beszélgetés érdemi része, még akkor is, ha csak egy kabinban beszélgetek a nővel, aki megnyert magának. Egy interjú alkalmával is sokkalta fontosabbak a lényegi információk, amikkel tudok valamit kezdeni, mintsem, hogy az éppen akkori interjúalany mikor született. Ráadásul jobb esetben ezeket az alapvető információkat már tudom, sőt, ha szerencsém van, akkor még az újság olvasói is tudják. Egyre jobban benne vagyok a cég mindennapjaiban, ami azt jelenti, hogy inkább találkozókra és megbeszélésekre járok, mintsem cikkeket írnék vagy erről, vagy arról, esetleg interjúztatnék. Nem, ez sajnos már nem fér bele a mindennapjaimba, pedig tényleg ennek szenteltem az életemet. Fene sem gondolta volna, hogy egy cég igazgatása annyira elveszi az ember napjait, hogy magára vagy éppen arra, amit a legjobban szeret csinálni, nincs is ideje.
- Tessék? - rázom meg egy pillanatra fejemet, miközben barnáimat emelem Laurára. Modellkedni? Zavartan nevetek fel, ahogy a szavai nyernek értelmet az agyamban. - Nem, ilyesmiről szó sincs, de nagyon köszönöm a bókot. Estélyre kell mennem apám cégének szervezésében, és oda elvárt, hogy tökéletesen jelenjek meg - mert ugye az egyszerű farmer-póló kombó aligha megengedett, pedig Merlinre, mennyivel kényelmesebb lenne már, mint ezekben a fura ruhákban mozogni. Rendben, ami most rajtam van azt tényleg imádom és még kényelmes is, de a legtöbb ruha, amit a kezembe nyomnak, amikor idő van az átöltözésre nem ilyen. Sőt. Legszívesebben letépném magamról már az első percben, mert olyan furán állnak rajtam. Természetesen mindenki szerint csodálatos és elbűvölő vagyok bennük - hogyne, oké -, de nem az lenne a lényeg, hogy az érezze jól magát benne, akin van? Mindegy, lehet sokat kérnék.
- Az jó hosszú kiruccanás akkor - mosolyodom el óvatosan. - Ez amolyan családi vállalkozás? - pár pillanat erejéig ráncolom a szemöldökömet, amikor megvilágosodok és barnáimat emelem a nőre. - A faluban is van egy antikvitás, nem? Akkor az is a tiétek! Úúú, ez nagyon klassz! - mosolyom lesz szélesebb, és bár a személyiségem alapvetően is a kedvesebbek közé tartozik, de amikor ilyen felfedezéseket teszek csak még boldogabb, és még jobban mosolygós tudok lenni.
- Igen, az egész hétvégét ott kell töltenem, sőt szerintem még a hétfőt is - aprót vonok vállamon, miközben fejemet emelem fel a bőröndökre, amik a fejem felett helyezkednek el, végül én is halkan nevetve pillantok a nőre, aki belép a fülkébe. Türelmesen várom meg, amíg Laura leadja a rendelést, és amíg meg is kapja, mert a nő seperc alatt nyújtja is már felé, addig legalább nekem van időm gondolkodni, de minek...
- Egy fekete hosszú kávét legyen szíves - igen, ezen megérte volna még gondolkodni perceket. Kell az energia, és az, hogy ébren maradjak, így ez a legjobb megoldásom. Ha teát iszok, akkor minimum kéne belőle harminc liter. Kinek van annyi ideje, hogy azt megigya? Na ugye!
Hozzászólásai ebben a témában

Rögtől szívig, minden dalol;
nem ésszel, lényével válaszol,
mint egy nő, vagy egy költemény.
Olsovszky Laura
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 53
Összes hsz: 72
Írta: 2020. május 23. 21:15 | Link

Zaina
______________________________________
D r e s s



Látom raja a meglepettséget, vagy inkább azt, hogy nem hiszi el, hogy ezt megkérdeztem. Zavartan nevet, ami belőlem is nevetést vált ki. Hát na, ránéztem és ez jutott az eszembe. Teljesen el tudnám képzelni egy kifutón vagy valamelyik nőknek szánt újság címlapján, esetleg egy-egy ruhákat áruló bolt egyik falán.
- Hát ha egyszer megunod amit most csinálsz, akkor lehet érdemes lenne megpróbálkoznod vele. Nos és mi az oka az estélynek? Egyébként nagyon különleges darab… –kedves mosolyt küldök felé, majd hajamat a fülem mögé tűröm.
- Igen, már jó ideje ezzel foglalkozik a családom, és igen, a faluban lévő is a miénk. Az ország több pontján van antikvitásunk, a bogolyfalvit pedig én vezetem. De igazából ez nem munka, inkább hobbi, szenvedély. – vázolom neki teljes beleéléssel. Mikor az antikvitás kerül szóba valahogy mindig elkap a hév és ódákat tudnék zengeni róla. Imádom csinálni, imádok a régi dolgokkal foglalkozni. Megtudom, hogy a tippem helyes volt, ő nem csak egy-két napra utazik el.
- Akkor gondolom nem csak az estély miatt mész oda, hanem lesz még más program is. Egyébként mivel foglalkozik a cég? Ismerhetem? – kérdem, majd kissé előrébb dőlök és megtámaszkodom térdemen. Érdeklődve pislogok rá, amíg ki nem nyílik az ajtó. Leadom a rendelést, majd Zaina is. Meglepetten pillantok rá, miután elvettem a nekem készült kávét.
- Feketén? Ejha! Én képtelen lennék meginni… - vázolom neki. Mindig elcsodálkozom, mikor valaki képes feketén meginni a kávét. Nekem valahogy csak úgy adja az élvezetet, ahogy most lötyög az én poharamban. Igazából sose azért ittam, mert felpörgetne, hanem az élvezeti értéke miatt. Belekortyolok és tüsszentek egyet. Nos az első korty kávé mindig ezt váltja ki belőlem. Hirtelen kapok arcom elé, s pont ekkora kanyarodik egyet a vonat, mely eléggé akadozva történik, így a kávé egy része a padlón, onnan felfröccsenve pedig az előttem ülő ruháján landol
– Úr Isten! Ne haragudj! Azonnal eltüntetem! –arcomra pánik ül ki, s kapkodva kezdek kotorászni táskámban a pálcám után.
Utoljára módosította:Olsovszky Laura, 2021. április 20. 13:27
Hozzászólásai ebben a témában
Dr. Halty L. Zaina
Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 115
Összes hsz: 173
Írta: 2020. május 24. 18:25 | Link

Olsovszky Laura
#utazzunk_együtt #kis_újítás

Kissé felold, amikor meghallom, hogy velem nevet a zavaromon. Soha nem mondtak még nekem ilyet, főleg nem ilyen indirekt módon. Eszembe sem jutott volna soha, hogy az én személyiségemmel fellépjek egy kifutóra és fel s alá sétálgassak rajta, miközben valami neves divattervező ruháját öltik rám, majd szembe kerüljek magammal valami magazin címlapján. Már csak a gondolattó is zavarba jövök.
- Óóó, tényleg nagyon kedves vagy, de nem hiszem, hogy a modellkedés az az én asztalom lenne bármilyen szinten is - legyintgetek zavartan továbbra is. - Jótékonysági. Olyan szervezeteknek gyűjtünk, akik fogyatékossággal élő gyerekeknek segítenek. Köszönöm szépen! - halványan mosoly kerül fel ajkaimra. Eddig ez az egyetlen olyan estély, amire nem kell könyörögni, hogy megjelenjek, mert kapva kaptam az alkalmon, sőt, még a megszervezésében is segítettem, ami azt jelenti, hogy a végére én csináltam az egészet, mert mindenki inkább rám bízott mindent. Nem baj, ez így volt tökéletes, legalább lekötötte a gondolataimat, ahelyett, hogy apám nyugdíjba vonulásán agyaltam volna még többet. Ennek az estének legalább értelme is lesz, nem úgy, mint a legtöbb olyannak, amin kötelező jelleggel kell megjelennem, és azon kívül, hogy megy a susmus egymás között meg a pofavizitek nincs semmi értelmük.
- Nagyon jó dolog, hogyha a szenvedélyed a munkád, mert akkor nem is dolgozol igazából - széles és őszinte mosollyal bólogatok Laura szavaira, mert teljesen megértem és átérzem azt, amiről beszél. Olyanok neki az antikvitások, mint nekem az újságírás. Máris van egy közös pontunk, pedig nagyjából, ha tizenöt perce beszélgetünk. Bár ha belevesszük azt is, hogy különlegesnek tartja a ruhát, ami rajtam van, akkor már kettő, mert azzal is egyet kell értenem. Barnáim esnek a hölgyre, aki a kezünkbe nyomja perceken belül a leadott rendelést. Kezeim közé fogom a poharat, a benne lévő gőzölgő feketét kezdem el fújni, a pohár fölött sandítok fel Laurára.
- Kell az energia, hogy túléljem a mai napot - nevetek fel halkan. - A WoMen magazin szervezésében történik az egész. Nem tudom mennyire ismered, igazából mindenről szó esik a magazinban - kedvesen mosolygok Laurára, majd ahogy Laura kortyol egyet és tüsszent, megilletődött barnáimat emelem rá. Óvatos kacajt engedek meg magamnak, mert ez nagyon aranyos volt, és ahogy a vonat akadozva kezd el fordulni, ujjaim erősebben markolják a poharat. Premier plánban nézem végig, ahogy a kávé landol a földön, majd onnan a ruhámon. Laurára kapom meglepett pillantásomat, aki máris a táskájában kezd el kutakodni. Lassan dőlök előre, majd teszem kezem a kezére.
- Nyugi, nincs semmi baj. Majd átöltözök otthon, nem olyan nagy tragédia ez. Valószínűleg a stylist úgyis még vagy hat ruhát hoz majd a helyszínre - kedves és megnyugtató mosolyt küldök felé, majd felegyenesedem. Nem olyan nagy baj ez, mert a kávé nem égetett meg, a ruha meg csak egy ruha. - Valamennyi azért maradt a poharadban is? Talán még elkaphatjuk a nénit... - állok neki rögtön gondolkodni a lehetőségeinken, hogyha esetleg egy kortyon kívül semmi nem maradt Laura poharában, akkor kérjünk neki egy másikat.
Hozzászólásai ebben a témában

Rögtől szívig, minden dalol;
nem ésszel, lényével válaszol,
mint egy nő, vagy egy költemény.
Olsovszky Laura
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 53
Összes hsz: 72
Írta: 2020. május 27. 16:19 | Link

Zaina
______________________________________
D r e s s



Mikor meghallom a rendezvény okát, akkor kicsit hevesebben kezd verni a szívem. Nincs fogyatékossággal élő rokonom, se ismerősöm, de valamiért mindig erős késztetést éreztem, hogy segítsem őket. Fiatalabb koromban egyszer kétszer önkénteskedtem, s így kapcsolatba kerültem velük. Egyszer egy down kórosoknak szervezett rendezvényen segédkeztem, s így kicsit jobban rálátást kaptam. Hihetetlen, hogy mennyi szeretet van bennük, mennyire elfogadóak.
. Oh, ez egy nagyon szép gesztus. Ha esetleg van rá lehetőség akkor a távolból én is szívesen adakoznék. - válaszolom neki, s teljesen komolyan is gondolom az elhangzottakat. A puccos bulira nem vágyom most annyira, nem mintha távol állnának tőlem, de a hangulatom nincs meg hozzájuk, viszont a pénzt szívesen elutalom vagy odaadom. A reakciójával teljesen egyet értek, melyet arra tett, hogy szeretem a munkám. Heves bólogatásba kezdek, mikor meghallom. Valóban így van, s én teljesen azonosulni tudok ezzel a kijelentéssel. Sose éreztem munkának azt amit minden nap csinálnom kell. Mindig van benne valami kis érdekesség, csavar, bonyodalom, amitől sosem válik unalmassá.
- Teljesen egyetértek! - válaszolom neki, majd a következő mondatára is reagálok. - Hallottam már róla, de még sose akadt egy példány se a kezemben. De ezt a hiányosságomat mindenképp pótolni fogom. - mosolyom továbbra is töretlen, egészen addig, amíg a kávé nem landol a földön majd a különleges ruhán. Pánikba esve kutatok a táskámban, de egyszer csak megérzem a kezét kezemen. Megállok a kutatásban majd rá emelem tekintetem, hallom amit mond, de valamiért csak arra tudok koncentrálni, hogy eltüntessem a foltot.
- Egy egyszerű varázslat és hűlt helye, kérlek engedd, hogy eltüntessem. Van egy 1,5 éves kisfiam, akinél ezt minden nap alkalmaznom kell. - bátortalanul és kicsit szégyellve magam nézek Zainara. - A kávémmal pedig ne foglalkozz, van még annyi amennyire szükségem van. Anyáéknál úgyis iszok majd még egyet. - megvonom finoman vállaim, majd a táskára és újra az előttem ülőre tekintek. - Na? -  kérdem, s fejemmel a táskám felé intek, melyben ott lapul a pálca.
Utoljára módosította:Olsovszky Laura, 2021. április 20. 13:28
Hozzászólásai ebben a témában
Dr. Halty L. Zaina
Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 115
Összes hsz: 173
Írta: 2020. június 8. 19:51 | Link

Olsovszky Laura
#utazzunk_együtt #kis_újítás

Persze, hogy van! – hatalmas mosollyal fogom ölembe a táskát és kezdek el benne eszeveszett mód turkálni, hogy megtaláltam a papírokat. A nagy koncentrálásban dugom ki nyelvem hegyét ajkaim közül, miközben szinte már nyakig vagyok a táskában, de a megfelelő papírok csak nem akadnak ujjaim közé. Szemöldökömet ráncolva hümmögök egyet, bocsánatkérően pillantok fel Laurára. – Bocsáss meg, de most nem tudok adni semmit róluk, mert nincs nálam egyetlen papírfecni sem – zavartan húzom ki jobbomat a táskából és helyezem vissza azt magam mellé. Jobb lábamat vetem át a balon, ahogy a beszélgetés halad tovább, és rendületlenül mosolygok arra is, hogy egyetért. Örülök, hogy egyetértünk ebben, mert így az ember tényleg sokkal könnyebben megy be a munkahelyére, amikor igazából nem is dolgozni megy be, hanem azt csinálni amiért él. Amire született. Olyan csodálatos érzés ez, teljesen feldob a gondolata is, és ha a gondolat nem lenne elég kérem ki magamnak a feketét, amiből aprót kortyolok is.
Ugyan, semmiről nem maradtál le, amiért nem olvastad – nem vagyok valami promóciós nőcske, hogy másokra tukmáljam az újságot, és bár Laura nem tudhatja, hogy a kiadó és a cég is az enyém lesz pár éven belül – ez így is van jól –, de akkor is zavarba jövök, ha a magazin jön szóba. Sok mindenen átment a lap és valahogy mindig kikászálódott belőle, talán van bennem egy aprócska félsz, hogy az én kezem alatt nem fog ez sikerülni neki? Mondjuk, ha ilyen negatívan megye elébe, akkor ne is várjak csodát, ugye? Fene az elkalandozott gondolataimba, amikből a ruhámra löttyent kávé ébreszt fel. Óvatosan csúsztatom kezemet Lauráéra, majd felnevetek.
A tied a terep, ha ennyire szeretnéd – engedem el kezét és dőlök vissza a helyemre, jobb kezemmel igazítom úgy a ruhát, hogy könnyen a folthoz férhessen. – Ezek szerint a kis fiad nagyon begyakoroltatta veled a bűbájt. Mondjuk be kell látnom, most kapóra is jön nekem ez – nevetek fel halkan. Na igen, egy gyermek mellett az ilyen bűbájok és varázslatok nagyon is jól jönnek, főleg, ha S.O.S.-ben kell őket használni, mert éppen mentek valahova. Ha meg már így állunk, akkor hadd tüntesse el a foltot. Legalább nem kell magyarázkodnom a stylistnak sem. – Értem én, nincs néni. Vettem. – emelem fel kezemet védekezően, de folyamatosan mosolyogva az előttem elhelyezkedő nőre. Azért az út így sokkal gyorsabban halad, mintha egyedül lennék.
Hozzászólásai ebben a témában

Rögtől szívig, minden dalol;
nem ésszel, lényével válaszol,
mint egy nő, vagy egy költemény.

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér