36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Vizsnyiczky Heléna Sára
INAKTÍV


a lány, aki lángralobbant
offline
RPG hsz: 375
Összes hsz: 758
Írta: 2020. március 10. 17:18 | Link


outfit|music


Hétköznap késő délután lévén a vasútállomáson alig lézengett pár ember. Sári tanítás után néhány kottát, egy váltás ruhát és a piperecuccait kapkodva összezsúfolta egy megfelelő méretű hátizsákba, majd futva indult le a faluba. Természetesen késésben volt, hiszen az túl átgondolt és jól szervezett lett volna. A ruházatát sem igazán gondolta át alaposan, futáshoz a ruha nem volt túl ideális választás, vékony farmerdzsekije pedig vékonynak bizonyult a lehűlt levegő ellen. A szél a hajába kapott, összekócolta a tökéletesen megkomponált hullámos barna tincseket, de már csak az érdekelte, hogy elérje a vonatot. Aznap ez volt az utolsó járat és ha nem éri el búcsút mondhat a másnapi zongoravizsgájának is. Márpedig a vizsgára mindenképpen oda kell érnie. Nem azért futott neki háromszor a felvételinek, hogy most egy ilyen aprócska malőr miatt ne tudjon levizsgázni és kirakják.
Csapzottan és átfázva futott be az állomásra kerek két perccel a vonat indulása előtt, így szerencsére volt ideje felszállni. Egy teljesen üres kupéban talált helyet magának. Közvetlenül az ablak mellé ült menetiránnyal szemben, más esetben sajnos valószínűleg visszaköszönt volna az ebédje. Gyermekkorában egyáltalán nem bírta az utazást, mostanra azért javult a helyzet, de ha nem sikerült ablak mellé ülnie akkor elég komoly problémákat tudott okozni az a fránya utazóbetegség. Ahogy kinézett az ablakon a peron mellett meglátta saját visszatükröződő arcképét az üvegben. Borzasztóan festett, sápadt arcán két hatalmas piros, a szél által okozott folt éktelenkedett. Szemei alatt halvány karikák húzódtak, az egész hetes stresszelés a vizsgára éjszaka sem hagyta nyugodtan. A haja, az a csodálatosan beállított frissen mosott haja szénakazal módjára állt szanaszét.  Megpróbált kezdeni valamit a kócos tincsekkel, de hamar belátta, hogy próbálkozása a lehetetlennel ér fel. Hátradőlt inkább, lábait maga alá húzta, majd ujjait az ablakpárkányra helyezte, mintha csak a zongora klaviatúráját használná.  Külső szemlélő számára egészen furcsa lehetett a látvány, amint egy kócos, zilált külsejű lány értelmetlen ritmusokat kopog hosszú vékony ujjaival a vonat ablakán.
Utoljára módosította:Vizsnyiczky Heléna Sára, 2020. március 11. 07:37
Hozzászólásai ebben a témában

Csonka Zsombor
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


Csupa haszon
offline
RPG hsz: 450
Összes hsz: 1331
Írta: 2020. március 10. 21:53 | Link

Heléna Sára
Újabb kaland


Már egy ideje nem gondolkodott. Élte a napokat egymás után, ott volt az órákon testben - lélekben már kevésbé -, de mindig érezte azt a fojtogató kínt. Élni akart. Mindent megtenni, amit szeretne. A vére folyamatosan hajtotta, állandóan adrenalinra éhezett.
Folyton kijárt a kastélyból, amikor akart, nem érdekelte, hogy ez a házirend ellen van. Eddig soha nem kapták el, és nem is fogják. Túl okosnak tartotta magát, ami valamilyen szinten igaz is volt. A másfél éves kihagyása nem lett semmilyen káros hatással rá, az összes vizsgáján tökéletesen átment anélkül, hogy nagyobb erőfeszítést tett volna.
Egyszerűen unta az életet. Éppen ezen gondolkodott, amikor meghallotta a vonatfüttyöt, ami a hamarosan bekövetkező indulást jelezte. Piszkosan elmosolyodott. Ideje egy kicsit élni. Gyors léptekkel szelte át a fennmaradó részt az állomásig, és anélkül, hogy bárki szemébe nézett volna, fellépett gyorsan. Lassan haladt a szűk folyosón, de mindenhol ültek. Fintorgott egyet a nagyobb tömegekre, végül egy vállvonással kinyitotta a következő fülke ajtaját.
- Szabad lesz?
- dugta be fejét Zsombor, és kétszer megemelte szemöldökét. Igenlő válasz esetén kitárta a nyílást, és egy gyors pördüléssel már bent is volt. - Be kell vallanom, nagyon tetszett a játékod. Beethoven? - kérdezte meg, ahogy levágódott elé, mint akinek az ég világon semmi dolga, csakhogy ismeretlenekkel beszélgessen.
- Mondok neked egy titkot. Sokkal jobb lesz, ha nem izgulsz annyira. Ha valamitől félsz, akkor akaratod ellenére megfeszíted az izmaidat, és nem lesz olyan könnyed a játékod. Vizsga lesz? - tette fel a következő kérdést, és felrakta lábát az ülésre, mintha övé lenne a hely.
- Egyébként meg tudnád mondani hová tartunk éppen?

Hozzászólásai ebben a témában

VB meglepi


|2017/2 legszimpatikusabb kisgólya|
Vizsnyiczky Heléna Sára
INAKTÍV


a lány, aki lángralobbant
offline
RPG hsz: 375
Összes hsz: 758
Írta: 2020. március 11. 10:27 | Link


outfit|music


A közeledő léptekre az ajtó felé kapta a fejét, de a játékot nem hagyta abba. A fiú kérdésére igenlően bólintott és megvárta míg a másik bejut a kabinba. Már várta, hogy valaki leüljön hozzá, a pesti vonatokon sosincs szabad fülke.
- Köszönöm szépen, zongorán remélem szebben szól. De egyébként Beethoven, igen. – Halvány mosoly kúszott arcára, kezeit ölébe ejtette. Nem tudta, hogy a másik egy zenei zseni vagy csak ráhibázott, de azért jól esett a lelkének, hogy felismerték "játékát". Szemügyre vette az idegent.Ismerősnek tűnt az arca, talán látta már a kastélyban valahol, de hogy hol és mikor azt nem tudta volna megmondani. Talán csak összefutottak a folyosón egyszer-kétszer, vagy egymás mellett ültek a könyvtárban.
- Holnapra elmúlik, mikor játszanom kell sosem vagyok már ideges. Csak előtte, de olyankor nagyon - vakargatta meg tarkóját zavartan. Sosem esett nehezére idegenekkel csevegni, utazás közben kifejezetten jól is jött ha elterelték a figyelmét, a beszélgetés és a zene volt a két mentsvára ilyenkor.
- De igen, egyébként vizsgázni megyek. Te mi járatban? Már ha nem vagyok túl tolakodó. – Nem csak a megjátszott udvariaskodás miatt kérdezett vissza, tényleg érdekelte az idegen fiú célja. Sosem kedvelte azt a kényszeres jó modort, amint a felnőttek egymással szemben elvártak. Sári igyekezett mindig az őszinteségre törekedni, ami néhány embernek szúrta a szemét. Nem mindig vált előnyére, hogy mindig megmondta az igazságot, sőt általában inkább hátránya származott a őszinteségéből.
- Várj... Te felszálltál egy vonatra amiről fogalmad sincs, hogy hová tart? – kérdezett vissza kuncogva – Belevaló srác lehetsz... – vigyorgott rá. Tetszett neki, hogy a fiú ilyen kalandvágyó, valahol egy kicsit magára és a saját lázadására emlékeztette.

Hozzászólásai ebben a témában

Csonka Zsombor
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


Csupa haszon
offline
RPG hsz: 450
Összes hsz: 1331
Írta: 2020. március 13. 09:19 | Link

Heléna Sára
Hogyan úszd meg a bliccelést

Tudta, hogy igaza van, mivel ezerszer játszotta már el ezt a darabot. Igen, ott. Tavaly.
- Tudod, én mindig viszek bele valami újat. Nem tudom mennyire térhetsz el az eredetitől, de ezt figyeld! - húzta fel a kabátujját kicsit, és odatette kezét, ahol a lány az előbb játszott. Elkezdte ugyanúgy, kivéve azt az egy hangot, amit minden 4-esre beleütött, hogy ezzel adjon egy ritmust, de közben nem rontotta el a képzeletbeli harmóniát. - Szerintem így sokkal érdekesebb. Mint egy modern Beethoven - vont vállat lazán, ahogy visszahelyezkedett.
- Csak utazgatok. Tudod, meghallottam, hogy indul, és felpattantam. - Nem volt titok, hogy mi vezényelte, vagy hogy mit csinál. Legalábbis nem ezelőtt a lány előtt. Hosszú idők óta az első ember, aki felkelti az érdeklődését. Persze Thomason kívül, de ő már minden előtt is a legjobb barátja volt.
- Tudod, neked lazítanod kell. Elterelni a gondolataid - pattant fel Zsombor, és lehúzta az ablakot. - Gyere - nyújtotta a kezét, hogy felsegítse a lányt. - Tedd ki a kezed, engedd, hogy a szél fújja az arcod. Érezd, hogy élsz - rakta át a lány kezét sajátjából az ablakpárkányra, s ő maga is félig kilógott az ablakon.
- Vuuuuhuuu!
- ordított ki egy hatalmasat az éjszakába, bele a sötétségbe, mintha övé lenne a világ. - Most te jössz - nézett cinkosan társára. - Engedd el a stresszt - vigyorgott felszabadultan.
Hozzászólásai ebben a témában

VB meglepi


|2017/2 legszimpatikusabb kisgólya|
Vizsnyiczky Heléna Sára
INAKTÍV


a lány, aki lángralobbant
offline
RPG hsz: 375
Összes hsz: 758
Írta: 2020. március 13. 11:45 | Link


outfit|music


Megbabonázva figyelte a fiú kezét. Számára a zene volt a legnagyobb varázslat és ha valaki képes volt a saját bűbájait alkalmazni egy darabban azzal Sára szívét örökre megnyerhette. Hallotta a fejében a fiú által játszott dallamot és el kellett ismernie, remekül szólt.
- Vizsgán sajnos leginkább semennyire. De ha egyszer előkerül egy koncerten ígérem kipróbálom a modern változatot. - Vaskalapos tanárai valószínűleg olyan gyorsan dobták volna ki a hangverseny teremből, hogy pislogni sem lett volna ideje. Minden hangnak és ritmusnak a legpontosabban a helyén kellett lennie, de ez a szigor segítette hozzá a megfelelő technikák elsajátításához.
- Akkor elárulom, hogy Budapest felé robogunk gőzerővel. Mit tervezel, ha odaérünk? Felszállsz egy másik vonatra, elmész bulizni egyet, vagy...? - El sem tudta képzelni, hogy mire készülhet a másik. Szeretett volna ő is ilyen bátor és belevaló lenni, de ennyire azért sosem tudta elengedni magát. Persze, egy-két kisebb csínytevés és kaland belefért, de hogy csak úgy minden nélkül felszálljon egy olyan vonatra, amiről még a célját sem tudja... Na az már meghaladta a lazaságát.
Értetlenül fogadta el a feléje nyújtott kezet, először nem értette mire készül a fiú, de azért követte az utasításokat. Megtámaszkodott, fejét kidugta az ablakon és élvezte ahogy a jeges menetszél az arcába fújja a haját. Hátravetett fejjel őszintén, teljes szívből kacagni kezdett, elengedett minden problémát és gondot, csak a jelenlre koncentrált. Kicsit tébolyultnak érezte magát, de nem érdekelte. Nem zavarta Zsombor közelsége,  valamiért kezdetektől fogva bízott benne.
- Tudod, te tényleg bolond vagy. És azt hiszem én is. De pont erre van most szükségem - vigyorgott rá a navinénsre.
Hozzászólásai ebben a témában

Csonka Zsombor
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


Csupa haszon
offline
RPG hsz: 450
Összes hsz: 1331
Írta: 2020. március 13. 14:05 | Link

Heléna Sára
Hogyan úszd meg a bliccelést

Be kellett vallania a srácnak, hogy valamiért tetszett neki ez a lány. Látott valamit csillogni a szemében, ami nem hagyta nyugodni. Nem őrület volt, azt már túl jól ismerte a tükörből. Valami egészen különleges dolog, amit nem tudott megmagyarázni.
- Budapest. Arról a helyről jókat hallottam
- konstatálta a fiú. - Még nem tudom, ahogy hozza a sors. Lehet megnézem a koncerted - kacsintott rá a másikra.
Szabadság. A legtökéletesebb érzés, amely valaha létezett. Kötöttségek nélkül lenni napról napra. Mosolyogva nézte a lányt. Most hogy nem nyomta a vállát az idegesség, hirtelen sokkal szebbnek tűnt, mint eddig. Ahogy Zsombor meghallotta göndör kacaját, valami megdobbant benne, ami már rég nem.
- Oh nem. Ez nem bolondság. Ez szabadság - pattintotta szét ujjait az arca előtt, mintha csak valami varázslatot mondott volna. Egy csodát.
- Mit csináltok ott gyerekek! - hallotta meg a háta mögül a hangot, és arra vetve fejét megpillantotta az ellenőrt.
- Jajj de jó, hogy jön. Fogalmam sincs, hogy mit csináljak. Tudja csak ki akartam nyitni az ablakot, hogy egy kis friss levegőt kapjunk, és kirepült a kezemből a jegyem - nézett Zsombor a nőre teljes frászban. Arca úgy nézett ki, mintha mindjárt elkezdene sírni. Az ellenőr rosszallóan nézte, nem úgy tűnt, mint akit könnyű lesz meggyőzni.
- Rara tudja bizonyítani, ő is látta
- nézett a lányra, hátha segít neki. Ha pedig elrontotta a nevet, akkor majd később bocsánatot kér érte.
Hozzászólásai ebben a témában

VB meglepi


|2017/2 legszimpatikusabb kisgólya|
Vizsnyiczky Heléna Sára
INAKTÍV


a lány, aki lángralobbant
offline
RPG hsz: 375
Összes hsz: 758
Írta: 2020. március 13. 16:53 | Link


outfit|music


- Esetleg ha gondolod, Bia biztos nem bánja ha nálunk alszol, két ágy van a vendégszobában - ajánlja fel megvonva vállait. Azt már azért mégsem akarta, hogy szegény fiú az utcán kössön ki, pláne, hogy volt benne valami igazán megkapó, ami nagyon szimpatikus volt számára.  A nagynénje meg ráadásul a legjófejebb nagynéni a világon, előszeretettel bandázott vele ha épp Pesten járt. A nyári záróvizsgája után elvitte bulizni, legutóbb, mikor ősszel nála járt szabadulószobába mentek, télen korcsolyázni. Mindig szervezett neki valami király programot és mindig meghallgatta minden kényét-baját, miután nővérével megromlott a kapcsolatuk. Olyan volt számára mint egy pótnővér, pótanyuka, legjobb barátnő és tündérkeresztanya egy személyben.
- Azt hiszem imádom ezt a szabadság dolgot - motyogta a boldogságtól megrészegülve. Régen érezte magát ilyen jól az ellenkező nem társaságában. Valami nagyon vonzotta a fiúban, sosem érzett még ilyesmit. Volt már, hogy tetszett neki egy-egy fiú, de ilyen mélyreható, szívdobogtató érzés még sosem kapta el. Elgondolkodva hagyta, hogy a szél a haját dobálja, a mosolyt helyét elgondolkodás vette át.
Kétségbe esve rántotta vissza fejet az ablakból a kalauz éles hangjára, alaposan be is ütve csinos kis buksiját  a keretbe. Egy pillanatra kétségbeesett,  hogy most mi lesz velük. Vagyis maga miatt nem aggódott, hiszen az ő jegye ott lapult a dzsekije zsebében.
- Igen, nem is értem hogy történhetett,olyan béna volt.- Igyekezett nagyon szomorúnak és kétségbeesettnek tűnni, amilyennek csak ritkán érezte magát. A cipője orrát bámulta, mint aki épp nagyon zavarban van, amitől haja teljesen arcába hullott és elrejtette cinkos mosolyát. Az sem zavarta, hogy fiú rossz néven szólította,  hiszen még nem mutatkoztak be egymásnak. Na de majd ezután, ha megússzák... Mindenképp meg kell ejteniük végre.
Hozzászólásai ebben a témában

Csonka Zsombor
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


Csupa haszon
offline
RPG hsz: 450
Összes hsz: 1331
Írta: 2020. március 16. 10:23 | Link

Heléna Sára
Hogyan úszd meg a bliccelést


Meglepetésként érte, hogy a lány felajánlotta, hogy náluk aludhat. Még egymás nevét sem tudták, de máris annyira megbízott benne, hogy elvinné Biához, bárki is legyen az. Egyszerre volt megnyugtató a tudat, hogy lesz hova mennie a vonatállomásról, és aggasztó is. Nem nagyon kötött barátságokat az utóbbi időben, csak egy-egy mókára invitált meg pár embert, néha csak úgy belerángatva őket. Ha viszont elmegy hozzá, az már valamiféle kapcsolódást jelent...
- Majd meglátjuk - zárta le a témát.
Belevaló lány volt, ezt el kellett ismernie. Azok után, hogy rávette, hogy félig kilógva az ablakon élvezze a szabadság szelét, még hazudni is képes volt érte. Majdnem el is mosolyodott, ahogy bizonygatta igazát a barna.
Az ellenőr sóhajtott egyet. - És mi van a te jegyeddel? Valami szellem repítette el? - fordult fáradtan a lányhoz. Ha a lány megmutatta neki a saját jegyét, akkor a nő leolvastatta.
- Ő mindig is jobban figyelt mint én, tényleg nagyon sajnálom
- vágott bűnbánó fejet Zsombor. Egy picit még méregette a fiút a nő, majd csettintett egyet a nyelvével.
- Sajnálom fiam, de a nevedet és címedet akkor is el kell kérnem
- vont vállat, és elővett egy füzetet.
- Persze, megértem - bólintott a srác, és abban a percben eszébe jutott a lehető legjobb ötlet, hogyan úszhatja meg mégis a dolgot. - A nevem Láng Róbert. - Igaz, nem volt a legjobb tükörfordítás, de szóljon, aki egy perc alatt jobb alternatívát talál ki a Robert Langdon névre. - A címem pedig Kiskőrös, Petőfi Sándor utca 6. - Hát de most komolyan, tuti van olyan út a városban, amit a költőről neveztek el, mégiscsak ott született.
Hozzászólásai ebben a témában

VB meglepi


|2017/2 legszimpatikusabb kisgólya|
Vizsnyiczky Heléna Sára
INAKTÍV


a lány, aki lángralobbant
offline
RPG hsz: 375
Összes hsz: 758
Írta: 2020. március 16. 14:46 | Link


outfit|music

Kicsit későn jött rá, hogy ajánlata kissé talán félreérthetően hangzott. Nem akart ám semmiféle zűrös egyéjszakás kalandba bonyolódni a fiúval vagy ilyesmi, szimplán kedves akart lenni. De hát már úgyis mindegy volt, nem szívhatja vissza mit egyszer már kimondott.
- Nem erőszak, csak egy ajánlat – pillantott rá a szeme sarkából lezártnak tekintve a témát. Világ életében a meggondolatlanság jeles képviselője volt, szeretett csak úgy fejest ugrani a dolgokba. Kíváncsi volt, hogy a fiú mit válaszol miután leszálltak, de erre még várnia kellett. És mindenekelőtt meg kellett úszniuk a kalamajkát, amit a fiú okozott. Valahol mélyen legbelül persze élvezte ezt a kis játszadozást, de egyelőre szerepben kellett maradnia, így arcán továbbra is csak szomorúsággal kevert bűnbánás látszott csíntalan vigyor helyett.
- Dehogyis, az én jegyem itt van – kapta fel fejét a kalauz hozzá intézett szavaira. Előhalászta zsebéből az érvényes jegyet és ártatlan, bájos mosollyal a nő orra alá dugta. – Tetszik látni, teljesen szabályos és érvényes. – Előbb a jegyre pillantott, majd a nőre, végül ha a kalauz lecsekkolta, hogy tényleg igazat mond a papírfecnit visszasüllyesztette oda, ahonnan jött. Ezután a további társalgás alól felmentve önmagát visszaült a helyére és onnan figyelte a további eseményeket. Együttérzően pislogott a göndör fiúra és próbálta felidézni a nevét, ha esetleg a kalauznéni kereszt kérdéseket szeretne feltenni neki. Megúszta, hogy újra hazudnia kelljen a fiú kedvéért, hirtelen egy ütős és hihető fiúnév sem jutott eszébe, így ha őt kérdezték volna valószínűleg még nagyobb bajba kerülnek, mint amiben voltak. Szerencsére a göndör megpróbálta megát kimenteni a csávából, így neki csak hátra kellett dőlnie és élveznie a műsort. Remekül szórakozott a rögtönzött személyazonosságon, neki sosem jutott volna eszébe ennyire egyszerű, de nagyszerű füllentés. Kényszerítette magát, hogy ne mosolyogjon, tekintetét inkább tornacipője orrára irányította, hogy érzelmei még véletlenül se vegyék át az irányítást arcizmai felett.

Hozzászólásai ebben a témában

Csonka Zsombor
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


Csupa haszon
offline
RPG hsz: 450
Összes hsz: 1331
Írta: 2020. március 16. 19:35 | Link

Heléna Sára
Hogyan úszd meg a bliccelést


Miután leellenőrizte a lány papírjait, újra Zsomborhoz fordult. Feljegyezte a nő az adatokat, aztán még egy utolsó lesújtó pillantást vetett a fiúra, és elindult kifele. Egyértelmű volt, hogy nem hitt neki, viszont azt sem tudta bizonyítani, hogy az ellenkezője élne, így nem akarta a következő állomáson leszállíttatni.
- Még egyszer nagyon sajnálom. Legközelebb jobban figyelek
- mondta még a kabinajtóban, mire a kalauz csak intett. Zsombor becsukta az ajtót, nézett maga elé, mint aki tényleg bánkódik, majd egy kacér mosollyal fordult a lány felé.
- Remek alakítás, bravo, bravo
- tapsolta meg a barnát, hiszen mégiscsak az ő jelenléte segített neki. - Ezt meg kell ünnepelnünk! - mosolygott rá Zsombi, és benyúlt a kabátja alá, hogy valami titkosat húzzon ki, aztán egy huncutul kihúzott onnan egy csomag kígyós gumicukrot. - Remélem szereted - nyitotta ki egy könnyed mozdulattal, és már le is vetődött a lány oldalára, és odanyújtotta a csomagot. Viszont amit a keze közelíteni kezdett, elhúzta egy picit.
- Szóval hogy is hívnak Rara?
- húzta fel egyik szemöldökét a fiú, és amint megkapta a választ, engedte a lánynak, hogy vegyen magának az ünneplős cukorkából. Közben úgy nézte, mintha nem lenne más, csak ő. Lábát feltette a szemben lévő ülésre, és egészen közel helyezkedett hozzá. Nem szándékosan, csak egyszerűen úgy érezte ez a helyes. Vonzotta, mint amennyire csak egy ember tudta. Az az ember sem pont őt. Csak emlékeiben élt az a szőke, aki egyszer elcsavarta Márton fejét. Nem Zsombort. És mégis őt is.
Utoljára módosította:Csonka Zsombor, 2020. március 16. 19:38
Hozzászólásai ebben a témában

VB meglepi


|2017/2 legszimpatikusabb kisgólya|
Vizsnyiczky Heléna Sára
INAKTÍV


a lány, aki lángralobbant
offline
RPG hsz: 375
Összes hsz: 758
Írta: 2020. március 16. 19:52 | Link


outfit|music


Nagyokat pislogva figyelte, ahogy a ő távozik, majd diadalittas vigyorra fordult újdonsült cinkostársa felé.
- Mindig ennyit hazudsz? - kérdezte kuncogva, majd lábait ismételten maga alá húzva megkereste a legtermészetellenesebb pozíciót, amiben kényelmesen érezte magát, de a szoknyája is a helyén maradt. Ahogy a fiú leült mellé, kicsit közelebb húzódott a falhoz, mintha csak helyet akarna csinálni a fiúnak. Több hely nem lett persze, meg hát Sári sosem volt az az ember, aki mellett nem lehetett könnyen elférni. Mg egy nagyobb méretű kutya is több helyet foglalt el nála.
- Remek alakítás, mi? Szinte rákényszerítettél, hogy jól játszak. - Szemeit játékosan megforgatta, mintha csak fel lenne háborodva, de szája sarkában továbbra is mosoly bujkált. Valószínűleg ha akart volna sem tudott volna haragudni a fiúra, mert Zsombor pusztán a pillantásával megolvasztotta a szívét. Utoljára akkor érezte ezt a fajta gyerekes ártatlanságot, mikor év elején elbúcsúzott a legkisebb Vizsnyiczkytől. Igen, a fiú határozottan az öccsére emlékeztette Sárit valami megmagyarázhatatlan okból.
Az édesség láttan felcsillantak őzikeszemei. Neki aztán mindegy volt, hogy süti, csoki, cukorka, karamella vagy gumicukor, mindent képes volt egyetlen szempillantás alatt elpusztítani, ami édesség volt.
- Még szép hogy szeretem. Tudom hogy nem látszik, de rengeteget eszem -  mondta a hasára pislantva. Tényleg nem úgy nézett ki, mint aki minden este megevett legalább egy tábla csokit, egy zacskó gumicukrot vagy három szelet sütit egymagában, pedig az igazság nagyon is ez volt.
- Vizsnyiczky Heléna Sára. Sári. Vagy Heléna. Kinek mi - válaszolta meg a kérdést vállat vonva.
- De akkor most már te is áruld el a neved, kedves Láng Róbert - bökte finoman oldalba a fiút, majd kihalászott egy gumicukorkígyót a felé nyújtott zacskóból.
Hozzászólásai ebben a témában

Csonka Zsombor
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


Csupa haszon
offline
RPG hsz: 450
Összes hsz: 1331
Írta: 2020. március 16. 20:32 | Link

Heléna Sára
Hogyan úszd meg a bliccelést


Elgondolkodott egy pillanatig. - Mindig? Nem, nem hiszem. Neked például egyetlen szavam sem volt hamis - ismerte el. Nem akarta megjátszani magát a másik előtt. Olyan volt, mintha valami furcsa kapcsolat alakult volna ki köztük már az első pillanattól kezdve. Megértették egymást még azelőtt, hogy a másik nevét tudták volna.
- Nehéz is vetekedni az én zsenialitásommal, de neked talán sikerült
- cukkolta a lányt. Igazából meg akarta köszönni neki, hogy nem árulta be, de aztán rájött, hogy azzal elszállna a pillanat. Bízott benne, hogy a barna anélkül is tudná, hogy kimondaná.
- Fogadni mernék, hogy nem annyit, amennyit én...
- pillantott oldalasan a lányra, ezzel kekeckedve. Talán veszi a lapot, és egyszer rendeznek egy evő versenyt. Esetleg a nagyteremben. Vagy ha megünneplik a lány meghallgatását. Zsombor biztos volt benne, hogy a lánynak jól fog menni, hiszen látta, hogy tudja. Ő pedig épp azon van, hogy elfeledtesse vele a stresszt.
- Sára? Akkor nem is lőttem mellé azzal, hogy Rara
- vigyorgott elégedetten Zsombor. Nem állt szándékában továbbra is ezen a néven emlegetni a másikat, de ha már amúgy is ilyen jól jött ki, akkor talán rajta fog ez maradni.
- Inkább lennék a Da Vinci kód főszereplője... - húzta el a száját a fiú, de aztán egy sóhajtás után elárulta a rendes nevét. - Csonka Zsombor - biccentett hozzá egy aprót. Nem szerette a nevét, túl sokan ismerték fel. A fiú, akit visszaküldtek az ELMÉbe. A fiú, akinek két személyisége volt. Mégsem tudta megváltoztatni. A szülei emléke nem hagyta neki.
- Szóval, hogyan tudnám megköszönni neked ezt a rögtönzött segítséget?
- nézett rá egy féloldalas mosollyal Zsombor. Hirtelen rájött, hogy milyen közel is van a másikhoz. Érezte az illatát, mélyen a szemébe nézett. Hirtelen megszólaltak a vészharangok a fejében, és inkább betömött egy gumikukacot a szájába.
Hozzászólásai ebben a témában

VB meglepi


|2017/2 legszimpatikusabb kisgólya|
Vizsnyiczky Heléna Sára
INAKTÍV


a lány, aki lángralobbant
offline
RPG hsz: 375
Összes hsz: 758
Írta: 2020. március 16. 21:34 | Link


outfit|music

- Tényleg? - A szívét valami ismeretlen jól eső melegség öntötte el. Érezte, hogy tényleg igazat mond a fiú és ez boldoggá tette. Pletykás mivolta miatt nehezen bíztak meg benne az emberek, mert csak kevesen tudták, hogy egyébként a barátai titkait sosem adná ki semmiért. A barátság számára szent és sérthetlen volt, csakúgy, mint a család.
- Még hogy talán... Jó, nem voltál rossz, de azért hozzám fel sem érhetsz. - Nem tudta megállni, hogy ne folytass a csipkelődést. Ha ő így, hát Sára bizony úgy.
- Ez egy kihívás volt?  - vonta fel kérdőn a szemöldökét. Nála aztán senki nem ehet többet, az tuti. Legalábbis eddig lányok közül nem igazán akadt kihívója. Fiúkkal ugyan nem próbálkozott, de elnézve a háztársai által megevett ételmennyiségeket arra a következtetésre jutott, hogy egy esetleges verseny során őket sem lenne nehéz elverni. Megnyerte a genetikai lottót édesanyja alkatával, mert akármennyit evett, szinte egy dekát sem hízott. Persze ez sokszor negatívumként hatott, hiszen ha például egy komolyabb betegség idején leadott néhány kilót, akkor utána akárhogy is próbálkozott, egész egyszerűen nem tudott egészséges testsúlyra szert tenni.
- Voltam már Sáritól a Lénáig minden, de Rara még soha - gondolkodott el egy pillanatra. - De ha szeretnél csak neked, csak most még az is lehetek. - Játékosan a fiúra kacsintott és leharapta a gondosan kiválasztott gumicukor kígyó fejét.
Csonka Zsombor. Pár másodpercig emésztette magában a nevet, majd eszébe minden a fiúról hallott pletyka eszébe jutott egyszerre, hirtelen megrohanva őt. Hallotta, hogy megjárta az ELMÉT, meg hogy valami nagyon nem oké fejben nála, de a névhez eddig nem tudott arcot kötni. Úgy döntött, hogy amíg vele nem viselkedik közveszélyes pszichopataként nem foglalkozik a pletykákkal. A pletykák csak pletykák, a nagy részük hazugság. Persze lehet, hogy tartalmaznak némi igazságot is...
- Szóval Zsombor. Vagy Zsombi? Melyiket szereted jobban? - mosolygott rá aranyosan. Lényeges volt, hogy a továbbiakban hogy szólítsa, mert ő már csak tudta ennyi névvel, hogy milyen ha olyan névvel illetik, amit ki sem állhat.
- Nem is tudom... - Arca elkomolyodott, ahogy felmérte a köztük lévő távolságot. Egy pár másodpercre teljesen elmerült a fiú tekintetében, csak akkor vette észre magát, mikor a másik elpusztított egy újabb édességet. Megrázta fejét, mint aki mély álomból ébred és még nem tudja hol van, majd kérdés nélkül újra a gumicukros zacskó felé nyúlt.
Hozzászólásai ebben a témában

Csonka Zsombor
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


Csupa haszon
offline
RPG hsz: 450
Összes hsz: 1331
Írta: 2020. március 16. 22:14 | Link

Heléna Sára
Hogyan úszd meg a bliccelést


Tetszett neki, hogy a lány is ugyanúgy benne van a csipkelődésben, mint ahogy ő. Nem olyan volt, mint a többi, akit megismert.
- Kihívás vagy nem, le foglak győzni - mondta ki egyszerűen egy vállrándítás kíséretében. Alapjáraton nem evett sokat, általában nem volt hozzá kedve, amikor más is ott volt. Gyakrabban járt le a konyhába, ami tudta, hogy teljesen szabályellenes, de mikor csak rágondolt a sok diákra, elfogta a rosszullét. Viszont egy olyan ember társaságában, mint Rara, el tudta képzelni, hogy felfaljon egy jó adag ételt. Csak hogy legyőzze őt, természetesen, semmi más célja nem volt vele.
- Látod, akkor már ez sem volt hazugság. Ha itt vagy, egészen belejövök az igazságba - vigyorgott rá Zsombor, mint a tejbetök. Ez úgy hangzott, mintha annyit hazudott volna életébe, pedig nem. Igazság szerint akkor tanulta meg manipulálni az embereket, amikor először került az intézetbe. Kirill idején többnyire ezt nem gyakorolta, viszont az elmúlt másfél évben Márton tökélyre fejlesztette. Onnan maradt meg ez benne. De ezt nem tudhatta senki. Ahogy azt sem, milyen nehéz is elfogadni, mikor kiderül, hogy soha nem vagy egyedül.
- Nekem bármelyik megfelel, akár adhatsz nekem egyedi nevet is, ha már te is megengedted nekem - ezúttal ő kacsintott egyet. Kíváncsi volt, hogy mégis milyen kreatív dologgal fog előállni a lány.
Egy hosszú másodpercig csak néztek egymásra, érezték, hogy valami akkor ott történt, de nem akarták bevallani. Nem lehet. Tudta, hogy nem szabad semmi ilyesmiben bíznia. Mindig átverik, elhagyják. Az eszére kell hallgatnia.
- Nem tudod? Ez esetben muszáj lesz nekem kitalálnom - kezdte el igazgatni nem létező szakállát, hogy ezzel is bizonyítsa mennyire gondolkodik.
- Megvan! - pattant fel. - Milady? - nyújtotta kezét, hogy felsegítse a lányt. Aztán elengedte. - Oh egy pillanat, a zene - emelte fel mutatóujját, hogy várjon a lány, és az ablakhoz lépve újra zongorázni kezdett. Ezúttal nem egy klasszikust választott, hanem a 'Million Dreams'-t a kedvenc musicaléből. Eljátszott egy refrént, majd a lányhoz lépve először jól megforgatta, és megragadva a kezét elkezdett vele erre-arra dülöngélni, és forogni közben.
Hozzászólásai ebben a témában

VB meglepi


|2017/2 legszimpatikusabb kisgólya|
Vizsnyiczky Heléna Sára
INAKTÍV


a lány, aki lángralobbant
offline
RPG hsz: 375
Összes hsz: 758
Írta: 2020. március 16. 22:44 | Link


outfit|music


- Esetleg a legszebb álmaidban... Vagy ott sem. Evésben is verhetetlen vagyok - vigyorgott rá fölényesen. Néha úgy érezte, sokkal inkább illene a Rellonba, mint az Eridonba, de jól érezte magát a pirosak között, szóval igazából nem volt oka reklamációra vagy elégedetlenkedésre.
- Szóval most érezzem magam különlegesnek? Micsoda megtiszteltetés! - Drámaian legyezgetni kezdte magát a zsebéből sietve előkapott jegyével, mint egy tizenkilencedik századi úrihölgy. Igazán nevetséges látvány volt, ahogy egy cseppet sem nőies pozícióban egy vonatjeggyel teljesen átszellemült arccal legyezgeti magát, mintha tényleg lenne valaki. Pocsék színész volt, csak akkor sikerült jól játszania a szerepét, ha bajban volt és ki kellett másznia belőle, egyébként inkább volt nevetséges mintsem komolyanvehető.
- Akkor maradjunk a Zsombinál, a olyan aranyosan hangzik. De ne aggódj, kitalálok neked valami egyedit is, csak kis idő kérdése. - A fogaskerekek közben folyamatosan kattogtak agyában, de semmi használható nem ugrott be. Rengeteg haszontalan ötletet pörgetett át, végül feladta a próbálkozást és hagyta a dolgot.
Nem tudta mi történt, de érezte, hogy a védőfalak leomlottak. Azok a bástyák, amik eddig minden kitartó ostromnak ellenálltak most egyetlen szempillantás alatt lettek porrá. Nem akarta, hogy ez történjen. Mikor legutóbb ennyire közel engedett valakit magához csúnya vége lett a történetnek. Ugyanakkor ott motoszkált benne, hogy nem küzdhet örökké egy régi emlékkel. Muszáj újra megtanulnia bízni. És ha Zsombor lesz az aki megtanítja hát ő bizony nem hátrál meg. Ezúttal nem.
- Mire készülsz? - kulcsolta össze mosolyogva ujjaikat ahogy állásba tornázta magát. Lehunyt szemmel hallgatta a fiú kopogását az ablakon, álmából felébredve is felismerte volna a másik által játszott dalt. Az egyik kedvenc musicalje volt, az összes betétdalt fejből tudta.
Átadta magát a fiú akaratának, ellazulva követte annak minden mozdulatát. Hazai pályán érezte magát a tánc miatt, ez sosem esett nehezére és mindig ellazította. Már amennyire ezt táncnak lehetett hívni.

Hozzászólásai ebben a témában

Csonka Zsombor
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


Csupa haszon
offline
RPG hsz: 450
Összes hsz: 1331
Írta: 2020. március 17. 19:18 | Link

Heléna Sára
Hogyan úszd meg a bliccelést


Volt valami abban, ahogy a lány incselkedett vele. Egyre fokozódott benne az a régről ismerős érzés, és ez nem volt így helyén. Voltak lányok, akikkel barátkozott, akikkel hasonló szócsatákat vívtak, de ez mégis különleges volt. Éppen ezért nem tetszett, ahogy a lány azt mondta "aranyos". Nem kellett volna ezen fennakadnia, de mégsem tudta elnyomni a hirtelen jött ellenszenvét.
- Tudod mit, legyen inkább Zsombor
- ráncolta az orrát. Valamiért nem akarta, hogy Rara cukinak találja. Inkább egy erős férfiként, még ha nem is volt teljesen az, csak félig.
Ha ez a gondolat nem lett volna elég, az a pár másodpercnyi varázs biztosan meggyőzte Zsombort arról, hogy jobb lesz, ha este nem alszik a lánynál. Amúgy is van mit csinálnia Pesten, ha már úgy is eljut oda. Bár se lelkileg, se sehogyan nem volt felkészülve ARRA. Jobb is volt, ha elterelte a figyelmét. Mondjuk a lánnyal.
Kusza gondolatai után egy pillanatig fel sem fogta, hogy a lány összekulcsolta a kezeiket. Miféle játékot játszottak ők pontosan?
Folyamatosan mosolygott, ahogy a másikat nézte, hogy mit szól a rögtönzött kis köszönetnyilvánításához. Egyre kevésbé hevesen rángatta jobbra balra, mígnem már csak kicsit dülöngéltek.
Hirtelen nagyot fékezett a vonat. Zsombor teljesen elvesztette egyensúlyát, és az ülésre huppant, magával rántva a lányt is.
- Azt hiszen megérkeztünk Pest külvárosi részéhez
- nevetett a fiú, továbbra is erősen tartva a lányt. Eleinte azért fogta, nehogy beverje valamijét. Aztán meg... ki tudja miért.
Hozzászólásai ebben a témában

VB meglepi


|2017/2 legszimpatikusabb kisgólya|
Vizsnyiczky Heléna Sára
INAKTÍV


a lány, aki lángralobbant
offline
RPG hsz: 375
Összes hsz: 758
Írta: 2020. március 17. 20:11 | Link


outfit|music

Elvesztette az időérzékét, fogalma sem volt, mennyi idő telt el vagy hogy merre járhatnak már. Az idő persze alaposan elszállt felettük, pedig ő csak néhány hamar tovatűnő percként élte meg az utazást.
- Hát jó, legyen Zsombor - bólintott beleegyezően. Nem firtatta az okokat, de azért kíváncsi lett volna, mire gondol éppen a fiú.
Karjai önkéntelenül ölelték át Zsombor nyakát, fejét a mellkasának döntve ringatózott a fiúval. Mélyen beszívta a másik sajátos illatát és elméje lecsillapodott. Biztonságban érezte magát egy idegen fiú kajaiban egy mozgó vonaton. Elgondolkodott, hogy vajon tényleg megörült-e, vagy csak az elmúlt hetek feszített tempójó tanulása és a vizsgák okozta stressz okozza nála a bekattanást, de végül nem jutott dűlőre a kérdést illetően.
Halkan felsikkantott ahogy elvesztette lába alól a talajt. Már felkészült a földdel való közeli találkozásra, de rájött, hogy Zsombor magával rántotta, így a koszos vonatpadló helyett a fiún találta magát. Hosszú másodpercekig nagy kerek szemekkel pislogott újdonsült megmentőjére. A vonat nagyot rándulva indult meg ismét a pályaudvar felé, melynek hatására ismételten nekiütközött a navinésnek.
- Uh, bocsánat - pattant fel azzal a lendülettel a fiú öléből, majd eredeti helyéhez visszatérve elmélyülten turkálni kezdett a táskájában, mintha keresne valamit. Valójában direkt hátat fordított a göndörnek, hogy az ne lássa az arcára kiülő vörös foltokat. Ennyire talán még sosem érezte magát zavarban.
De ha már ott tartott, úgy döntött hagy magáról valami emléket. Az ikonikus Beethoven mű első oldalát kitépte a kottafüzetből és táskájából előhalászott valami írószerszámot, majd a lapra gyorsan felfirkantott egy rövid üzenetet.

"Egy felejthetetlen vonatozás emlékére.
SáRara"


A kottalapból sietősen egy meglehetősen csálé szivecskét hajtogatott és útitársa kezébe nyomta. A vonat közben begördült a pályaudvarra, lassan fékezve megállt. Sári felkapta a hátizsákját és az ajtó felé indult, de mielőtt kilépett volna a folyosóra visszafordult.
- Köszönök mindent! - lépett vissza Zsomborhoz és egy gyors puszit nyomott az arcára. Ezután vissza sem nézve leszállt, hogy megkereshesse nagynénjét, aki már türelmetlenül várta, hogy kedvenc unokahúga végre megérkezzen hozzá.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér