A Fő utczával szemben, a Boglyas tér legimpozánsabb helyén Bogolyfalva vasútállomása kapott helyet. Grandiózus, elegáns épület, hatalmas oszlopokkal, melyek tartó funkciót látnak el. Egyszerű sárga téglából épült falain ablakok szinte nincsenek, csak a harmadik emeleten, a legfelső szinten, ahol a masiniszták pihenhetnek meg egy-egy út előtt és után. A bejáraton egymás mellett három troll kényelmesen besétálhatna csomagjaival. Belépve az épületbe egy hatalmas fogadócsarnokba érünk. Egyik oldalt pénztárak, másik oldalt büfék és apróbb boltok, köztük egy mindenes, ahol a cérnától a főző üstig mindent lehet találni. A peronokhoz a bejárati kapuhoz hasonló kapun lehet kijutni. Azonban nagy meglepetés éri azt, aki kilép azon a kapun. Mugli gondolkodással a vonatok különböző vágányokról indulnának, amelyek között peronok, hidak, vagy aluljárók húzódnak. Itt azonban két sín van összesen, egyik az érkező, másik az induló vonatok számára. Rajtuk végeláthatatlan hosszú sorban és különböző irányban állnak a vonatok. A sínek között egy öreg, hosszú bajuszú, néma bakter ácsorog állandóan, talán az idők kezdete óta, aki kopott táblájával indítja, vagy érkezteti a vonatokat.
Hogy senki se tévessze el, hogy a sorban hányadik az ő vonata, egy igen kellemesen búgó női hang időnként beharsogja az állomás termeit az éppen induló, vagy érkező szerelvényekkel kapcsolatban.

A vonatablak mögött elsuhanó tájat szemlélem. Az ismerős dombokat, fákat, hegyeket. A gyomrom összerándul a gondolatra, hogy hiába mentem el, felesleges volt az egész, mert amint visszaérek, mindent ott folytatok, ahol abbahagytam.
Kezem idegesen remeg, tenyereim összedörzsölve érzem rajtuk a verítéket. Ujjaimat beletörlöm a felsőm aljába, majd ott is hagyom őket, megszorítom velük az anyagot. Némi biztonságot ad, hogy foghatok valamit. Már látom a házakat, közeledünk. Veszek egy mély levegőt, majd felállok, és a kijárat felé indulok.
Még a városból üzentem Vivinek, hogy mikor érkezem, hogy ha akar, elém jöhessen. Hazatalálok e nélkül is, de sejtem, hogy alaposan megijesztettem őket azzal, hogy olyan hirtelen leléptem, úgyhogy ha nem akarom, hogy keresztben lenyeljenek, vissza kell nyernem a bizalmukat. De anyu így is tüzet fog fújni. Főleg, ha meglátja a hajam.
Egy mély sóhajjal elengedni próbálom ezeket a gondolatokat. Érzem a döccenést, ahogy megáll a vonat. Meg kell kapaszkodnom, hogy el ne essek, ezért egy pillanatra elkapom a mellett lévő ülés háttámláját, és csak utána teszem meg a maradék pár lépést az ajtóig.
A lépcsőkről még szinte le sem lépek, amikor tekintetem már nővérem keresi. Szőke hajára koncentrálok, és valahogy úgy sejtem, ha itt van, ő is ezt teszi velem kapcsolatban.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=670325#post670325][b]Erdős-Prinz Violetta - 2017.03.26. 13:56[/b][/url]

A vonatablak mögött elsuhanó tájat szemlélem. Az ismerős dombokat, fákat, hegyeket. A gyomrom összerándul a gondolatra, hogy hiába mentem el, felesleges volt az egész, mert amint visszaérek, mindent ott folytatok, ahol abbahagytam.
Kezem idegesen remeg, tenyereim összedörzsölve érzem rajtuk a verítéket. Ujjaimat beletörlöm a felsőm aljába, majd ott is hagyom őket, megszorítom velük az anyagot. Némi biztonságot ad, hogy foghatok valamit. Már látom a házakat, közeledünk. Veszek egy mély levegőt, majd felállok, és a kijárat felé indulok.
Még a városból üzentem Vivinek, hogy mikor érkezem, hogy ha akar, elém jöhessen. Hazatalálok e nélkül is, de sejtem, hogy alaposan megijesztettem őket azzal, hogy olyan hirtelen leléptem, úgyhogy ha nem akarom, hogy keresztben lenyeljenek, vissza kell nyernem a bizalmukat. De anyu így is tüzet fog fújni. Főleg, ha meglátja a hajam.
Egy mély sóhajjal elengedni próbálom ezeket a gondolatokat. Érzem a döccenést, ahogy megáll a vonat. Meg kell kapaszkodnom, hogy el ne essek, ezért egy pillanatra elkapom a mellett lévő ülés háttámláját, és csak utána teszem meg a maradék pár lépést az ajtóig.
A lépcsőkről még szinte le sem lépek, amikor tekintetem már nővérem keresi. Szőke hajára koncentrálok, és valahogy úgy sejtem, ha itt van, ő is ezt teszi velem kapcsolatban.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=670454#post670454][b]Széplaki Alíz - 2017.03.26. 18:59[/b][/url]

Viviel jó kapcsolatot ápoltam, mindig jókat beszélgettünk, annak ellenére, hogy tanári státuszban volt, nagyon laza volt és jó fej, ezért is kedveltem annyira. A Sárkánytan tantárgy is nagyon érdekelt, ezért megígértem neki, hogy az új tanévben felveszem majd. Egy nap megkért, hogy fogadjam a testvérét a vasútállomáson, mert neki halaszthatatlan dolga volt, én pedig úgyis ráértem, így eleget tettem a szívességének. Végre jobb idő volt, így elég volt egy átmeneti kabátot felvennem, ezen kívül egy lila pulcsi, egy fekete nadrág és egy fekete bokacsizma volt rajtam, a hajamat pedig kiengedve hagytam. Egyáltalán nem ismertem a testvérét, nem tudtam, hogy mennyire hasonlítanak egymásra belsőleg, de úgy voltam vele, hogyha Vivi rendes és jó fej, akkor talán a tesója is az lesz. Igaz, sok olyan esetről hallottam már, hogy a testvérek nagyon különböznek egymástól, de pozitívan álltam ehhez a dologhoz és izgatottan vártam a találkozást. Vivinek már nem volt ideje szólni a tesójának, hogy nem ő megy ki hozzá az állomásra, de reméltem, hogy ennek ellenére nem fogjuk elkerülni egymást, úgyhogy éberen figyeltem az embereket, amint leszálltak a vonatról, hogy minél hamarabb kiszúrjam Vivi húgát. Nem kellett sok idő ahhoz, kiszúrjam a lányt a tömegből, szó szerint úgy nézett ki mint a nővére, csak rövid haja volt. Amint közelebb ért hozzám, gyorsan elálltam és leszólítottam:
- Szia, Széplaki Alíz vagyok. Engem küldött a testvéred maga helyett, mert fontos dolga van, ezért megígértem neki, hogy én fogadlak majd helyette az állomáson.
Szinte levegőt sem vettem, úgy mondtam végig a mondandómat, aztán vártam a lány reakcióját.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=670472#post670472][b]Erdős-Prinz Violetta - 2017.03.26. 19:48[/b][/url]

Sehol nem látom Vivit, de nem tudom, hogy ez most megnyugtat vagy kétségbe ejt. Egyrészt jó, mert egyedül is haza tudok menni, és sokkal jobb, mert később kapom meg a leszidásaimat. De rossz is, mert ez azt is jelentheti, hogy nem érdekli őket mit csinálok, lemondtak rólam. Vagy, hogy történt valami otthon.
A szívem összeszorul a gondolatra, hogy baja esett a gyerekeknek. Már-már futólépésben indulnék haza, amikor egy kislány elém áll. Őt hallgatva végre minden megvilágosodik, a szívverésem is lecsillapodik. Nincs baj, hacsak a túlzott aggodalmaskodást nem vesszük annak. És most nem vesszük. A paranoia minden édesanya ismérve.
- Szia, Violetta vagyok - mondom, de úgy sejtem, ő ezt már tudja. Attól még illik bemutatkozni. - Köszönöm szépen, kedves tőled, hogy segítesz nekünk.
Megeresztek felé egy vérszegény mosolyt is. A helyzetem csak annyiban változott, hogy később kerülök ítélőszék elé, és most már kísérőm is van, aki elvezet a kínpadig.
- Akár indulhatunk is. Nem nagyon vannak csomagjaim - fűzöm még hozzá a nyilvánvalót, nehogy azt higgye, várok még valamire.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=670483#post670483][b]Széplaki Alíz - 2017.03.26. 20:26[/b][/url]

- Szívesen, máskor is - válaszoltam neki mosolyogva, majd amikor közölte, hogy nincs több pakkja, el is indultunk.
- Hogyhogy nincs több? - kérdeztem tőle a csomagokat illetően, mivel azt hittem, hogy sokk cipelni való lesz még, de ezek szerint tévedtem.
Nagyon hasonlított a nővérére, de mégis különbözött tőle, igaz nem beszéltünk idáig valami sokat, de mégis olyan érzésem volt, hogy egy teljesen különálló egyéniséggel van dolgom. Elég vagánynak tűnt így első látásra, de nem is akartam megítélni őt, úgy gondoltam, hogy ideje jobban megismernem.
- Na, és mit lehet rólad tudni? - kérdeztem tőle vidáman. Reméltem, hogy mesél valamit magáról és nem kínos csendben ballagunk majd egymás mellett, amíg odaérünk az úti cél felé.
- Milyen érzés ennyi idő után újra találkozni a tesóddal? - csúszott ki a számon, hiszen, nem tudtam elképzelni, hogy milyen érzés lehet ez, ugyanis tudtommal én midig is egyke voltam. Kicsit irigyeltem azokat, akiknek volt testvérük és remek volt köztük az összhang, mivel ez nekem sosem adatott meg, másrészt már megtanultam egyedül élni azzal a tudattal, hogy leginkább maximum Timire számíthatok és saját magamra. Idő közben megismertem pár embert is itt, akikkel erősebb kötelék alakult ki köztünk, mint például Majácska, úgyhogy benne bíztam még a legjobban, mert szinte a testvéremnek tekintettem őt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=670490#post670490][b]Erdős-Prinz Violetta - 2017.03.26. 20:57[/b][/url]

- Nem igazán volt szükségem semmire - mondom kissé zavarban. Ahhoz, hogy az ember pár éjszakára lelépjen otthonról, majd bulizzon egy jót, később pedig egy hotelben fetrengjen várva a józanodás pillanatát nem kellenek hatalmas bőröndök tele holmival.
Alíz kedves, vidám teremtésnek tűnik számomra így elsőre, hasonlít Vivire, és ez engem is megmosolyogtat. A kérdése azonban feladja a leckét. Nem tudom mit mondhatnék, amivel nem tüntetem fel magam rossz színben.
- Van egy kislányom és egy kisfiam. - Kezdjük a legfontosabbal, aztán csak eljutunk valahova. - Jogi asszisztensi képesítésem van, de nem hiszem, hogy ezt valaha kamatoztatni fogom. És hát szeretek gitározni.
Azt hiszem, kifogytam a mondanivalóból. Mármint a publikusból. Az ember nem azzal kezdi az ismerkedést, hogy beszél az exférjéről, meg, hogy egy kocsmában dolgozott. Nem mintha nagyon gáz lenne, de azért nem is akarom, hogy úgy tűnjön, hogy dicsekszem vele.
- Ennyi idő? - meglepetten nézek a lányra, aztán megrázom a fejem. - Azt hiszem kicsit félreértetted a helyzetet, bár nem csodálom. Én csak néhány napra mentem el. Csak tudod nagyon hirtelen, meg váratlan, és izé. Vivi gondolom aggódik, hogy hülyeséget csináltam, ezért akarta, hogy valaki mindenképpen várjon itt rám.
Elég nagy kínban vagyok. Az exférjnél sokkal nagyobb gáz, hogy egy huszonhét éves nőt hazáig kell kísérni.
Eddig nem sokat hallhatott rólam, hiszen a válás után bezárkóztam a gyerekekkel anya házába, és nem érintkeztem túl sokat az emberekkel. Csak annyit, amennyit muszáj volt. A diákok nagy része azt se tudhatja, hogy a világon vagyok, azt meg pláne nem, hogy egyébként itt élek Bogolyfalván. Ideje végre kilépni a csigaházamból.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=670497#post670497][b]Széplaki Alíz - 2017.03.26. 21:13[/b][/url]

- Ó értem - feleltem neki, miután egy határozott választ adott nekem.
- Biztosan nagyon aranyosak. Mennyi idősek? - kérdeztem érdeklődő tekintettel, amikor megemlítette, hogy két gyermeke is van.
- Mit dolgozol? - érdeklődtem, mivel elmondta, hogy milyen képesítéssel rendelkezik és hogy mit szeret csinálni. Azt tudtam, hogy általában csak kevés embernek adatik meg az életben, hogy azt csinálja, amit szeret, élvez is.
- Értem, nem tudtam. Vivi nem közölte, én pedig még sosem találkoztam veled idáig - szabadkoztam én is, mivel tényleg nem tudtam, hogy mennyi idő telt el a találkozásuk között.
- Most sokáig itt fogsz maradni, ez a megérzésem - válaszoltam neki, mert egy olyan érzés fogott el hirtelen, hogy Violetta bizony sok ideig itt lesz, ezt pedig nem tudtam megmagyarázni neki, hogy honnan jött ez az érzés, de biztos voltam abban, hogy ez így igaz.
- Ugyan milyen hülyeséget csináltál volna? - legyintettem egyet, miközben vigyorogtam, majd rájöttem, hogy lehet, túl messzire mentem, ezért a szám elé tettem a kezem és úgy kértem elnézést:
- Bocs, nem akarom belekontárkodni a dolgaitokba.
Nem éreztem magam valami fényesen, elég hülyén jött ki a dolog, sajnos legtöbbször kijött az a számon, amit gondoltam, mert egyszerűen nem voltam képes magamban tartani.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=670668#post670668][b]Erdős-Prinz Violetta - 2017.03.27. 17:26[/b][/url]

Bármennyire is titkolni vágyom a múltam, Alíz jó érzékkel tapint rá az érzékeny pontjaimra. Vagy lehet, hogy csak ilyenjeim vannak, de ez a gondolat nem különösebben tetszik.
- Öt évesek - mondom, és elmosolyodok. Hamarosan láthatom őket, immár új nézőpontból, elismerve, hogy nem én vagyok a legrosszabb anya a világon. - Ikrek - teszem még hozzá az egyértelműt, hiszen ha mindketten az én gyerekeim és egyidősek, nem is lehetnek mások.
- Ezt, azt - félelem kitérően, mert úgy érzem, hogy " az ég világon semmit" válasz csak akkor hangzik jól, ha azt kérdezik "Mennyit kellett fizetned?", de legalábbis munkaügyben nem igazán nyerő az ötlet.
- Semmi gond, nem kell szabadkoznod - rázom meg a fejem. Nehogy még a végén elnézést is kérjen! Miattunk volt félreérthető a szituáció.
A "sokáig itt maradsz" megjegyzésére nem tudok mit reagálni. Kicsit megdöbbent a kijelentése, főleg úgy, hogy a jövőm még előttem is teljesen ködös, ez a lány pedig még annyira sem ismer, mint az exem.
- Semmi gond - legyintek, mert azt mégsem mondhatom, hogy akár meg is ölhettem volna magam. Nem tettem volna. Eszemben sem volt. De anyuék fejében biztos megfordult a gondolat.
Úgy érzem miattam kezd egy kicsit kínosodni a szituáció, ezt pedig nem akarom, mert felettébb kényelmetlen lenne hazáig.
- A suli hogy megy?
Á, így nem lesz kínos. Nem ez a legcikibb kérdés, ami eszembe juthatott. Persze, hogy nem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=670746#post670746][b]Széplaki Alíz - 2017.03.27. 22:04[/b][/url]

- Ó, biztos nagyon aranyosak, hogy hívják őket?  - tettem fel a következő kérdést. Nagyon kíváncsi voltam Vivi testvérére, ezt pedig nem is palástoltam. Úgy gondoltam, hogy legalább elütjük az időt út közben és jobban megismerhetem őt kicsit, idáig szimpatikus benyomást keltett. Reméltem, hogy nem okozok neki kellemetlenséget ezzel a kérdezgetéssel, de képtelen voltam végig csendben lenni, nem is tartottam jó ötletnek, hogy ne kommunikáljak vele, mert az nem én lettem volna és úgyse bírtam volna ki öt percnél tovább, hogy újból megeredjen a nyelvem.
- Értem - válaszoltam neki, amikor nem kaptam egyértelmű választ a kérdésemre, de volt bennem annyi tapintat, hogy ne firtassam tovább a kérdést. Szerencsére mindig felismertem azt a helyzetet, amikor kényesebb vizekre eveztem, és volt annyi eszem, hogy befogjam a számat.
Láttam rajta, hogy kissé megdöbbent, amikor közöltem vele, hogy szerintem sokáig itt fog maradni. Erre én sem tudtam mit reagálni, csak megvontam a vállamat és mosolyogtam egyet, mivel én sem értettem, hogy honnan jött ezt a megérzés. Időnként csak úgy elfogtak bizonyos megérzések, amelyek mostanság egyre sűrűbben bejöttek, ehhez nem kellett mindig az álmok mezejére lépnem, csak úgy jöttek maguktól. A mugli világban olvastam, hogy vannak olyan emberek, akiknek általában bejönnek a megérzéseik, hát én jó ideig nem tartoztam közéjük, de mióta elkezdtem a gyakorlatokat és a meditációt, azóta mintha kissé felerősödött volna ez a képességem, persze nem akartam semmit sem bemesélni magamnak, de nem igazán tudtam másra gondolni, hogy miért lettem "erősebb" ezen a területen. Persze Violetta előtt erről bőszen hallgattam, elég  nagy feladat volt saját magamnak megküzdenem a problémáimmal és saját magammal is egyfajta harcot kellet vívnom a fejlődésem érdekében, ez pedig nem tartozott mindenkire.
Kicsit elkalandoztak a gondolataim, így nem igazán tudtam megállapítani, hogy vajon Violetta miről beszélhetett az imént, csak arra eszméltem fel, hogy hirtelen egy sulis kérdést szegezett hozzám.
- Öhm, jól... egész jól. Fel fogom venni a Sárkánytant is - fűztem hozzá röviden, miközben a lány mellett ballagtam és próbáltam tartani vele a lépést.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=670793#post670793][b]Erdős-Prinz Violetta - 2017.03.28. 14:27[/b][/url]

A gyerekekről szívesen mesélnék egy olyan napon, amikor éppen nem érzem azt, hogy elárultam őket. Imádom a két szőkeséget, az életenergiájukat és a felém áradó feltétlen szeretetüket. Nekik elég annyi, hogy az anyjuk vagyok, nem gondolnak semmi egyébre, ennyi elég ahhoz, hogy ragaszkodjanak hozzám.
- Dóra és Dávid. Nem is értem miért nem mondjuk Vilmos és Vanessza - húzom el a szám, amitől az arckifejezésem valahol a fintor és a mosoly között reked. Ostoba poén, de ennyire telik.
A továbbiakban inkább csak röviden felelgetek a kérdéseire, és legközelebb csak akkor próbálok kezdeményezni, amikor a társalgás annyira leül, hogy már-már kétségbeesetten próbálom menteni a helyzetet.
De lehet, hogy jobb lenne, ha inkább csendben hagynám magam hazakísérni, az talán kevésbé lenne kínos, mint, amit egyébként produkálok.
- Ennek Vivi biztosan örülni fog - jutalmazom meg egy széles mosollyal a lányt. - Talán még anyu is odáig lenne - teszem hozzá gondolatban, amitől összerándulok. Ha otthon lesz, az rám nézve nem ígér sok jót. Akkorát nyelek hirtelen, hogy szerintem még két utcával arrébb is tisztán hallja bárki.
- És minek tanulsz? Mármint hogy képzeled el a jövőd? Vagy ilyen korban még nem divat gondolkodni rajta? - kérdezem kissé összeszedettebben. Ha én korábban elkezdtem volna tervezni a jövőm, most valószínűleg nem itt tartanék. De azért annyira nem is rossz az életem, hogy hirtelen mindent megbánjak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=670979#post670979][b]Széplaki Alíz - 2017.03.28. 22:52[/b][/url]

- Szép nevük van. - válaszoltam neki mosolyogva, és biccentettem feléje, hogy értettem a célzást.
- Na és, mit szeretsz csinálni szabadidődben? - érdeklődtem, ha már így beszédbe elegyedtünk.
- Igen, ebben én is biztos vagyok - tettem hozzá kurtán. Azt mondta már nekem, hogy sok belőle a szorgalmi, azt pedig egyáltalán nem bántam. A sárkányok pedig mindig is érdekeltek, bár azért valamelyest tartottam is tőlük, egyben csodáltam is őket valamilyen szinten.
Ezután a jövőmre terelődött a téma, az "ilyen korban" megjegyzés hallatán kissé felhúztam a szemöldökömet és kérdőn tekintettem rá.
- Ilyen korban? Nos, engem nagyon is foglalkoztat a jövőm, szerintem az életkortól független, hogy kit mennyire foglalkoztat a saját jövője. Ismerek olyan középkorú embert is, akit egyáltalán nem foglalkoztat, de olyan embert is, aki már gyermekkorától tudta, hogy mit szeretne csinálni és kezdeni az életével.
A mondandóm után kicsit befogtam a szám, persze nincs a homlokomra írva, hogy milyen vagyok, de talán az árvaházi évek miatt is úgy éreztem, hogy a korombelieknél valamennyire érettebb vagyok bizonyos téren, és ebbe a jövőm kérdése is beletartozott.
- Bocs, nem akartam kioktatónak tűnni. Szóval jóslással szeretnék foglalkozni, segíteni másokat, másrészt szívesen tanítanék mellette valamit, szóval a tanári pálya is terítéken van lehetőségként - válaszoltam neki komoly arckifejezéssel, miközben felvettem a tempóját.
- Annyi biztos, hogy Futurológia szakon szeretnék továbbtanulni - fűztem még hozzá ezt a számomra fontos információt, majd folytattam mellette az utamat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=671237#post671237][b]Erdős-Prinz Violetta - 2017.03.30. 14:33[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=674229#post674229][b]Széplaki Alíz - 2017.04.14. 16:54[/b][/url]

- Az nagyon klassz. Én régebben zongoráztam, de pár éve már nem... - válaszoltam neki mosolyogva.
- Én csak verseket szoktam írni időnként, de nem mindig van hozzájuk ihletem. Sokszor nem vagyok megelégedve a műveimmel - folytattam a gondolatsort.
- Nem gond, sokakat más foglalkoztat még, akiket ismerek a korosztályomból - tettem hozzá nyugodt hangsúllyal. Bizonyára annak is köszönhettem azt, hogy más dolgok foglalkoztattak, mint a többieket, az álmaim pedig már csak habok voltak azon a bizonyos tortán.
- Mindenki jó valamiben - fűztem hozzá biztatásul, mivel unalmas is lenne, ha mindenki ugyanabban lenne jó.
- Mióta tudsz gitározni? Mármint mikor kezdted el tanulni? - kérdeztem tőle érdeklődve. Reméltem, hogy idővel nekem is jobban fog menni a versírás, amit gyakoroltam is, de nem volt mit tenni, ha épp nem volt ihletem.
- Van háziállatod? - tettem fel a kérdést, ami legalább annyira foglalkoztatott, mint a gitározás.
- Nekem egy macskám van, Kloé. Igazából nincs vele sok gond, egész nap alszik, ritkán van fenn, nagyon lusta.
Ahogy végigmértem a lányt rájöttem, hogy tényleg kiköpött mása Vivinek a rövidebb frizurát leszámítva, nem is tudtam, hogy hogyan tudják megkülönböztetni őket egymástól, de nem is akartam ilyen hülye kérdést feltenni. Azt gondoltam, hogy ezt a kérdést úgyis mindig felteszik mások a lánynak, így már biztosan nagyon unja, amit tökéletesen meg tudtam érteni.