36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Fellegi L. Milán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 89
Összes hsz: 183
Írta: 2017. február 24. 18:01 | Link

Lola
A vizsgaidőszak egyik hétvégéjén, kora este

Szóval csak nem úszta meg. Egy halk, lemondó sóhaj hagyja el a száját amint a vonat elhúz mellette, elhagyva a vonatállomást. Ezzel egyidőben látja meg a Bagolykő kastélyát, amely úgy tornyosul fölé, mint egy hatalmas sorscsapás, egy szörnyű ómen. Nem is túlzok akkorát. Az elmúlt heteket azzal töltötte, hogy a nővérével karöltve kiagyaljon valamiféle tervet, amely megakadályozza az elkerülhetetlent - vagyis hogy Magyarországra citálják őket a szüleik. Hogy az eredmény két zseninek tartott gyerek mellett hogy lehet ennyire csúfos, arra csakis a szülői szigor, szeretet, megfélemlítés, érvelési módszertan, illetve a balszerencse adhat választ. Arra pedig, hogy ikertestvére miért a mai napot választotta arra, hogy életében először cserben hagyja - nos, arra nincsen jó kifogás. Mert hogy Nóri nem pattan le mögötte a vonatról, de nem ám. A legutolsó pillanatig húzza a költözést. Hiába próbált Milán hatni rá, a legtöbb jól bevált módszere most nem volt hatásos... Úgy tűnik, a testvére sokkal nehezebben fogadja el a tényt nála, hogy most már meg kell barátkozniuk a Bagolykő gondolatával.
Persze neki sem könnyű. Egészen bizakodó volt, amíg jobban utána nem nézett az iskolának. Természetesen azzal kezdte, hogy lecsekkolta a gyógynövénytan tanárt. Hiba volt. Mint kiderült, egy éppen hogy végzett tanerőről van szó, aki ráadásul még csak nem is egyetemen, hanem a Bagolykő saját kis mesterszakán tanulta ki a mesterséget. Hát hol van ez az ő akadémiai professzoraihoz képest? Hogy fogja így folytatni a kutatásait? És egyébként is, ha már itt tartunk, miért néz ki a Bagolykő kísértetiesen úgy, mint a Roxfort? Még az építészeti stílust is lopták, úgy néz ki.
Ezek a gondolatok cikáztak a fejében a vonatút alatt, de mire leszáll, már máshogy gondolkodik. Megálljt parancsolt a felesleges hisztinek. Ez különbözteti meg őt a testvérétől, hogy kordában tudja tartani az érzelmeit. Szegény ember vízzel főz, most már ebből kell kihoznia a maximumot, és pontosan ezt is tervezi tenni. Hogy hogyan szabadul meg innen, abban egyelőre még nem biztos, mert mostanáig még csak arra vonatkozóan születtek remek tervei, hogyan rúgassa ki magát innen két nap alatt, de feltehetőleg nem ez a legjobb módja ennek. Úgyis ki fog találni valamit.
Körbetekeri a sálját a nyaka körül, a kezeit pedig zsebrevágja. A csomagjait szerencsére elintézik helyette, így rá csak egy kellemes (?) séta vár a kastélyig. Kicsit még álldogál, nézelődik. Húzza az időt, olyan későn szeretne a kastélyba érni, amennyire csak lehetséges.
Utoljára módosította:Fellegi L. Milán, 2017. február 24. 18:05
Hozzászólásai ebben a témában

Tóth Lola
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 35
Összes hsz: 335
Írta: 2017. február 24. 18:23 | Link


Még azok is tudják mi ez, akik nem művészek. Mert bizony egy olyan borzalmas dolog, ami, ha gyakori lenne, leszakadna a föld a pályájáról, de minimum kihalna egy állatfaj generáció. Az állatokat nem bántjuk.
Mert ez bizony az ihlet hiánya. A múzsám elhagyott, megcsalt, talált magának egy jobb festőt, írót, költőt, valakit. És ez a depresszív állapot már napok óta tart. Már napok óta nem tudok belekezdeni egy vászonba, nem tetszenek a színek, de még csak az sincs, amit lefesthetnék. Az utcát sem fejeztem be, ott áll a többi félmunka, vázlat között.
A falak sem nyújtanak semmit. Pedig eddig hívogattak. Minden üres felület új lehetőségeket tartogatott magában, most.. Semmi. Egyszerűen semmi.
Ezért is vagyok itt. Hoztam apának kaját, hogy ne haljon éhen, Alexát rábíztam a bátyánkra, és most itt ülök az egyik padon, ceruzával és füzettel, hátha meglátok valamit, ami képes visszahozni az életkedvem. Mert ez már tarthatatlan. A szám harapdálva tépek ki egy újabb telefirkált lapot, aminek a tartalmát még egy elsős és szégyellné magát, aztán sóhajtva helyezem ismét a grafit hegyét a még szűz felületre.
És. Nem. Történik. Semmi. Egy nyamvadt fát nem tudok kierőltetni magamból, hát itt dobom magam a vonat elé, esküszöm.
A szemem sarkából pillantom meg Az Arcot, csupa nagybetűvel, aláhúzva, neon fényekben villogva, mintha csak a megmentőm szállt volna alá. Becsapva a füzetem fordulok hátra, ahogy elmegy mellettem, és bár nem láttam teljesen, én tudom, hogy erre van szükségem. Szóval nem túl feltűnően átesek a pad támláján, és már indulok is utána, hogy elébe vágva álljam el az útját, és még a noteszem is az arca elé tartom, hogy még véletlenül se gyalogoljon át rajtam. Ez van, ha az ember leánya akkora, mint egy méretes negyedikes, esetleg ötödikes, akkor mindent be kell vetnie a jó cél érdekében.
- Nevet, házat, évfolyamot - komolyan, annyira, de annyira vártam már erre a mondatra, hogy elhagyhassa a számat, hogy külön örömet okoz kimondani. Persze fogalmam sincs, ki az, lehet, hogy nem is iskolás, de a két kezem összeraknám érte, ha iskolás lenne, és nem mestertanonc.
Hozzászólásai ebben a témában

Fellegi L. Milán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 89
Összes hsz: 183
Írta: 2017. február 24. 22:18 | Link

Lola

Nem veszi észre a lányt, túlságosan el van foglalva a gondolataival. Ez már csak így van az ő esetében. A legtöbb alkalommal nem igazán összpontosít a külvilágra, vagy ha mégis, akkor is csak a számára fontos dolgokat figyeli meg. Ilyen most például a kastély messzi látképe, illetve a lemenő nap által jelzett esteledő idő. A padon ülő hölgy azonban elkerüli a figyelmét, és ez egészen addig így is marad, amíg szembe nem találja magát a füzettel. Azt sem veszi észre, hogy a lány feláll és megindul utána. A füzet hatására azonban váratlanul megtorpan, hiszen a reflexei azért neki is működnek, nincs szándékában lefejelni semmit. Szemöldökeit ráncolva pillant le a lányra, aki először számára nehezen értelmezhető szavakat vág a fejéhez, mindenféle köszönés vagy bemutatkozás nélkül. Aztán persze összerakja magában, hogy mire gondol a szőke. Pár pillanatig azonban csak pillog rá, mert jelen pillanatban annyira nem illik bele a kontextusba a lány által elhangzott három szó, hogy nem is érti, hogy kerültek az ajkaira.
- Nincs, nincs ééés... Előbb talán köszönhetnél - feleli neki szórakozottan, ámbár a tőle telhető legőszintébben. Hiszen nincs is háza, évfolyama sem. Elvégre praktikusan nem is a Bagolykő diákja még. Nem kezdődött el a tanév, ő pedig még be sem tette a lábát az iskolába és - habár tudja, melyik házban és melyik évfolyamon fogja elkezdeni a tanévet - ez egyelőre feljogosítja arra, hogy ilyen bugyuta kérdezősködésnek ne engedjen. Ami pedig a nevét illeti... Na jó, azt végül is megmondhatja.
- Szia. Milán vagyok - pislog a lányra párat megenyhült tekintettel. Hangleejtése jelzi, hogy szívesen eltekint az előbbitől, és inkább úgy tesz, mintha a beszélgetés eleve csak most kezdődött volna. Jobbját készségesen nyújtja a lány felé, miközben bal kezével megigazítja a vállán a táskáját, amely az előbbi mozdulattól kissé lecsúszott.
- Te afféle gyerekfelvigyázó vagy? - érdeklődik pimaszul, elvégre a lány korábbi kérdezősködése erre enged következtetni. Tisztában van már valamennyire az iskola szabályaival, így példának okáért a kijárási tilalommal is, de arról eddig nem tudott, hogy még a falu vonatállomásán is buzgó diákok lesik a kalandos kedvűeket. Ez azért már talán kicsit túlzás.
Hozzászólásai ebben a témában

Tóth Lola
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 35
Összes hsz: 335
Írta: 2017. február 25. 12:44 | Link


Fel se veszem magamra, hogy nem veszi tudomásul a közeledésem. Igazából én is valami ilyesmit produkálhatok festés közben, mikor belemerülök, de most az sincs, amibe belemerülhetnék. A kérdéssorozatomra jön a válasz, ami valljuk meg, nem igazán tetszik. És ez a nemtetszés meglátszódhat az arcomon is, mert szinte érzem, ahogy megnyúlik a kifejezésem. No de sebaj, majd jól megjegyzem a vonásait magamnak.
- Ja, ne haragudj. Szia - szórakozottan vonogatom meg vállaim, igen, az ilyesmi előfordul, hogy megfeledkezem az ilyen formaságokról, de semmi baj, mert igyekszem pótolni is a mulasztást.
- Lola Kíra - mivel, hogy már eléggé észrevett, le is eresztem a noteszkés kezem magam mellé, a ceruzát pedig beleszúrom a kontyomba, csak az után nyújtom oda neki a kezem. - Nem tűnsz annyira felnőttnek - jegyzem meg, jobban szemrevételezve az az arcát. Minden kis apró részletre szükségem van, mert az ördög ugye az apróságokban rejlik, és a kicsinységek nélkül nem jó rajz a rajz. Vagy mi. Amúgy nem mászok bele a személyes terébe, se semmi, csak így szépen diszkréten vésem fel az agyamba az arcszerkezetét. Nem vagyok én pszichopata.
- Gyerekfelvigyázó. Hát így is mondhatjuk - elmosolyodva bólintok. Lévén prefektus, eridonos, ha úgy vesszük, egy csomó gyermekem van, kezdve Viktortól meg Ádámtól, az elsősökig. Vagy fordítva. Nevermind.
- Honnan jöttél? - kíváncsian biccentem oldalra a fejem, és a kérdés is csupán szigorúan a művészi véna miatt van. Mindent tudnom kell. Mindent. És mivel egy állomáson vagyunk, nyilván hülyeség lenne a "most jöttél?", mert tekintve a táskát, meg a helyszínt, igen valószínű, hogy most jött. Ha most menne, akkor nem lenne itt, és ha várna valakit, azt bizonyára az ellenkező irányba fordulva tenné meg. Szóval ja.
Hozzászólásai ebben a témában

Fellegi L. Milán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 89
Összes hsz: 183
Írta: 2017. február 25. 17:33 | Link

Lola

Szentel pár pillanatot annak, hogy megfigyelje a lány vonásait, azonban közel sem időzik annyit el vele, mint amilyen hosszan Lola nézi őt. Ezen kissé meg is lepődik. Az Eridonos egészen olyan, mintha a sötétben meresztgetné a szemét egy ismerős, de régen látott arcra, mert a homályban nem tud róla meggyőződni, hogy tényleg az adott illetőt látja-e. Éppen csak annyi a különbség, hogy most még világos van, ők pedig még soha nem találkoztak. Ebben pedig Milán teljesen biztos, mert habár nem áldoz túl nagy figyelmet a körülötte levő embereknek, az arcokat többnyire megjegyzi.
Azonban nem tud ezen sokat töprengeni, hiszen a lány végre kezet ráz vele és be is mutatkozik. Mindkét nevének szép hangzása van.
- Melyiket használod? - érdeklődik. Habár adja magát, hogy az először elhangzott név lehet használatban, mégis rákérdez. Ennek az az egyszerű oka, hogy neki is van másik neve, mégsem említi bemutatkozáskor. Vagyis ha elhangzott, akkor jelentősége van.
A lány zavarodottságában tett kijelentését rögtön megérti, de nem válaszol rögtön. Előbb elnyom egy apró nevetést, amiért sikerült Lolát ennyire összekavarnia az egyszerű tényekkel. Nade nincs gáz, kontextusban máris érteni fogja a dolgot.
- Mert nem is vagyok. Azért nincsen házam és évfolyamom, mert még nem iratkoztam be - magyarázza a dolgot enyhén gesztikulálva, majd finoman megigazítja a sálat a nyakában. Közben pedig kíváncsian figyeli a lány vonásait, mert szereti látni a pillanatot, amikor az emberek fejében összeáll valami, amit korábban nem értettek.
Gyanítja, hogy a lány prefektus, vagy ahhoz hasonló szerepet tölt be a kastélyban, habár ez egyáltalán nem magyarázza meg, hogy miért itt tölti az idejét, és nem a kastélyban végzi a munkáját. Milán pedig szeret rákérdezni a dolgokra, amelyek nem világosak számára.
- Szóval akkor miért nem a kastélyban vagy? - kérdezi, a fejét enyhén oldalra billentve, várakozó álláspontot felvéve. Elvégre így is van, várja a választ. Közben Lola újabb kérdést szegez neki, amelyre kissé kelletlenül, de azért válaszol. Tulajdonképpen ez a lány elég sok személyes dolgot kérdez ahhoz képest, hogy három perce sem ismerik egymást.
- Budanekeresdről - válaszolja, habár a kérdésre nem ez az igazi válasz, és ezt talán felesleges is mondania, hiszen a legtöbb Bogolyfalvát érintő vonat onnan indul, vagy megáll ott. De végül is most már az a hely lesz az új otthona, nem a svájci házuk, úgyhogy jobb is, ha innentől így válaszol erre a kérdésre.
Hozzászólásai ebben a témában

Tóth Lola
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 35
Összes hsz: 335
Írta: 2017. február 26. 11:25 | Link


A kérdésre megvonogatom vállaim. Az emberek többnyire Lolának hívnak, de nekem nincs bajom a másik nevemmel sem. Mármint vannak emberek, akik a második nevüket nem szeretik, nem használják, meg ilyenek.
- Úgy szólítasz, ahogy szeretnél - adom meg a választ. Jó, az már nekem sem tetszene, ha a családnevemen hívnának, hogy "hé Tóth, gyere má' ide", de ilyenre szerencsére eddig nem volt példa. És remélhetőleg nem is lesz. Ahogy jön a magyarázat, mintha felvilágosodnék. Szóval, ha még nem iratkozott be, akkor be fog, és akkor mégis csak a kis társadalmunk tagja lesz. Ami nekem mindenképp jó. Nem mintha ilyen kihasználós lennék, vagy ilyenek.
- Ó - hogy miért nem a kastélyban vagyok? Nos, ez egy igen jogos kérdés, tényleg ott lenne a helyem, de mint mondtuk, ott már nincs ihletem - igazából eddig itt sem volt -, és ha lenne legrosszabb prefektus szavazást, azt is igencsak én kapnám meg. Még egy nyamvadt büntetést sem szabtam ki, hát én nem tudom, hogy nem bűnöznek mostanában a fiatalok. Bezzeg az én időmben..
- Kellett egy kis levegőváltozás - megvonogatom vállaim. Ja, az a sok gyerek, meg a nagy zaj, amit művelnek, hát borzalmas. Nem mintha bajom lenne amúgy a dolgokkal, másképp nem lennék sem prefektus, sem eridonos. Mondanám én, hogy hamar levágom a kelletlenséget, de nem. Én nem vagyok ilyen pszichológusi tehetségekkel megáldva, hogy egyből olvassam a testtartást, meg az arcmimikát, meg a hanglejtést, szóval csak az után érzékelek valamicskét, hogy válaszol. Azt is inkább, mert túl egyértelmű, no de sebaj.
- Értem - bólintok, ahogy betuszkolom a farzsebembe a noteszem. Hát az jó. Én itt nagyjából ki is fogytam a beszédből.
Hozzászólásai ebben a témában

Fellegi L. Milán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 89
Összes hsz: 183
Írta: 2017. február 26. 14:42 | Link

Lola

Fura lehet két névre hallgatni egyszerre, Milán legalábbis így érzi. Ő például szinte egyáltalán nem figyel oda, amikor Lőrincként próbál rá valaki hivatkozni. A Lócit még csak-csak meghallja, de az is inkább csak bosszantja, mintsem a sajátjaként tekintene rá. Szóval érdekes újdonságként tekint a lány lazaságára ebben a témában.
- Oké, akkor szia Lola - mosolyodik el, ezzel is jelezve, hogy végül melyik mellett döntött. Az általa várt pillanat pedig nem marad el, tényleg leolvasható a lány arcáról, hogy melyik momentum az, amikor összeáll a fejében a kép Milánnal kapcsolatban. Miután ez megtörtént, egy időre leveszi a tekintetét a lány arcáról, helyette inkább tovább nézegeti a kastély távoli képét, mintha csak szoktatná magát a gondolathoz. Tulajdonképpen tényleg ez is történik, szó szerint.
Lola válaszának viszont nem örül. Szóval ez vár rá is? A hideg estéket inkább fogja a falu pályaudvarának padján tölteni, csak hogy ne kelljen az iskolában lennie? Elvégre feltehetőleg még annyi kedve sincs a Bagolykőhöz, mint amennyi az Eridonos leányzónak van. Előre megborzong a gondolattól, hogy folyton menekülnie kell majd a zajtól és a nyüzsgéstől. Titkon reméli, hogy a Levitában lesznek majd hozzá hasonló diákok, akik hagyni fogják neki, hogy nyugodtan létezzen, dehát mi erre a valós garancia? Nincs sok.
- Ajjaj, ez számomra nem jelent sok jót - nyögi ki végül, igazából nem is annyira szándékosan, inkább csak kibukik belőle. Tovább nem folytatja, maximum akkor, ha Lola rákérdez, hogy ezt miért mondta. Nem szereti általában nagy dobra verni a dolgokkal kapcsolatos ellenérzéseit, idegenek számára legalábbis biztosan nem. Viszont barátai egyelőre nincsenek errefelé, némasági fogadalmat pedig mégsem tehet a következő évekre, amíg kijárja az iskolát... Szóval ez van.
- ... Rajzoltál? - érdeklődik végül, mivel most figyel csak fel a noteszre, illetve ebben a pillanatban rakja össze a korábbi mozdulatot is, amellyel a hajába tette a lány a ceruzáját. A füzet közben a lány zsebébe kerül, éppen ez a mozdulat hívta fel rá a figyelmét. Milán őszintén csodálkozik, hogyan fér bele abba a zsebbe bármi is, nemhogy egy notesz, de ezt inkább nem teszi szóvá.
- Szóval... Házad, évfolyamod? - mímeli a lány korábbi kérdését és hangsúlyát, elvégre ezekre tényleg kíváncsi. Ha már iskolatársak lesznek, nem árthat, ha legalább egy emberről tudni fogja odafent, hogy kicsoda.
Hozzászólásai ebben a témában

Tóth Lola
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 35
Összes hsz: 335
Írta: 2017. március 25. 16:19 | Link



Szóval a Lolát választotta. Nem mondom azt, hogy megkönnyebbülök vagy valami, mert nekem aztán igazán nincs bajom egyik nevemmel sem, meg szinte mindenki másképp szólít, szóval ja.  Az arcára, amit vág - mert az emberek arcán tényleg szokott látszani mire gondolnak, vagy mit éreznek, főleg mikor beáll a dolog - először csak összeráncolom homlokom, majd mikor megszólal, le is esik a tantusz.
- De amúgy tök jó hely. Mármint egy csomó ember van, egy csomó személyiség, és biztos találsz valakit, akivel megérted magad, meg akivel jó eltöltened az időd. Vagy épp ő talál meg téged - nyomok egy kacsintás-félét, mert aki ide jön, az előbb-utóbb tényleg talál magának embereket. Bármire is van szüksége hozzájuk. Tényleg. - Szóval ne csüggedj, mert jó lesz - bátorítóan elmosolyodom, és némi gondolkodás után a vállát is megveregetem, persze, ha nem húzódik el. És azt se olyan fiús, bika módra teszem, hogy csattanjon, hanem csak finoman, alig érezhetően.
A noteszem amúgy nem nagy. Mármint nem akkora, mint egy füzet, hanem inkább olyan kis útikönyv méretű, ami elfér a zsebemben.
- Hát, próbáltam - megvonogatom vállaim, gondolatban hozzáteszem az "és akkor jöttél te a gyönyörű arcoddal" részt. De csak gondolatban. Elég érdekes reakciót válthatnék ki azzal, ha ki is mondanám, én minden esetre megijednék magamtól, ha az idegen énem ezzel állítana be. - De mostanában elhagyott a múzsám, úgyhogy csak húztam a vonalakat a lapra - lehet, hogy nem kíváncsi rá, de ha már rákérdezett, gondoltam ki is fejtem a választ, szépen, kereken, egészségesen, ahogy azt a normális emberek szokták.
- Eridon, negyedik - elvigyorodva válaszolok, és reflexből nyújtanám a kezem, de ezen emlékeim szerint meg már átestünk, szóval csak állok itt magamnak.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér