36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Álmosvölgyi Asztrid Szira
INAKTÍV


Rentainé
offline
RPG hsz: 132
Összes hsz: 1369
Írta: 2015. augusztus 19. 11:58 | Link



Kopogott az eső a kisméretű utazóládám tetején. Fejem fölött a virágos esernyőt tartottam, eszem ágában sem volt behúzódni a fedett részre. Vártam a vonatom amivel egy hétre leléphetek erről a helyről. Nem haza, a művészeti suliba indultam. Az első vizsgahéten nekem nincs kiírva vizsgám, ott viszont extra órákat tartanak. Kellemest a hasznossal.
Jobb térdem remegett, Kilián múltkori szavai jártak a fejemben. Nem véletlenül érkeztem a vonathoz fél órával korábban. Azt mondta beszélni akar velem a kapcsolatunkról. Beszéljünk. De jöjjön ő ki, intsen nekem a vonatra és nézze ahogy elhagyom. Most én őt.
Az idő telt és én lassan elővettem egy szál cigarettát. Nem voltam éppen nyugodt, a tegnap éjszakát sem aludtam végig. Nem tudom, valaha megbocsátom-e ennek a fiúnak, hogy úgy kezelt, mint egy útszélit és még annak is nevezett. Majdnem. Burkoltan, de annál szívbemarkolóbban.
Beszívtam a füstöt, melyet már nem kéne, hisz csak ront az egészségemen és meredtem előre a ládára és a betonra. Hangosan, nagy cseppekben esett az eső, eláztatva ezzel a vadonatúj fekete magassarkú cipőmet. Hol vagy már?
Utoljára módosította:Álmosvölgyi Asztrid Szira, 2015. augusztus 20. 22:03
Hozzászólásai ebben a témában

Álmosvölgyi Kilián
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 110
Összes hsz: 160
Írta: 2015. augusztus 20. 19:02 | Link

Szira
Búcsú...

Gyűlölöm az esőt habár ez az idő hasonlít talán a legjobban hozzám. Borús, olykor vad és veszélyes ha viharrá alakul. Mondjuk nem igazán ez volt az egész lényege, inkább az, hogy most jobban örültem volna egy kiadós és eget rengető viharnak. Késésben voltam egy olyan találkáról amin talán az én és talán az ő jövője is múlhat... Eléggé lelombozó, de nem baj. Meg akartam vele beszélni ezt, de nem hittem, hogy az állomáson állva kell majd ezt megtennem miközben bármelyik átkozott pillanatban befuthat a vonat és ő meg lelép. A dolog egyik oldaláról nézve megértettem amit csinál és csodálkoztam, hogy megkért erre ám a másik oldalam legszívesebben fogta volna és visszacibálja a kastélyba ezt a bugyuta lányt. Komolyan azt hiszi hagynám csak úgy lelépni... Mégis mit képzel ez magáról?! Na és én?... Sóhajtva fordultam le az egyik sarkon és nem törődtem a szemembe hulló tincsekkel sem pedig azzal hogy sikeresen bőrig áztam. Nem nagyon tudott érdekelni és később sem fog. Pár perc kocogás után ki is értem az állomásra és kiszúrtam a lányt aki éppen dohányzott. Ugyan nem láthatta, de egy pillanatra rosszalló szemekkel méregettem, ám hamarosan magamra öltöttem azt a nemtörődöm kifejezést amivel mindenki felé fordulok. Odasétálva hozzá éppen annyira távol álltam meg tőle, hogy ne legyen zavaró.
- Beszélnünk kell... - halkan szólaltam meg, majd vettem egy mély lélegzetet. Az eső még nagyobb cseppekben hullott alá, de már sejtettem hogy nemsokára eláll majd, idővel... Közöttünk azonban most egy másféle vihar tombolt, egy ennél sokkal bonyolultabb dolog ami miatt eljöttem ide hozzá. - Sajnálom amit az erkélyen mondtam neked. Nem gondoltam át de elvakított a lehetősége annak hogy mást szeretsz.. - Úgy ejtettem ki ezeket a szavakat mintha már egy ideje ezt gyakoroltam volna, de nem így volt. Komolyan gondoltam ezt, de volt egy olyan sejtésem ez nem lenne elég neki. Valahogy... Nem csak ezt kellene mondanom, ám az a szó amire itt szükség lenne csak nem jött. Nem könyörögtem neki a bocsánatáért, nem voltam ilyen srác.. De ezt tudnia kellett... Viszont azt is, hogy ha tényleg szerelmes lenne és az a fiú nem én lennék akkor nem állnék az útjába. Tisztában voltam vele mennyire bonyolult eset vagyok. Nem meglepő hogy nincs sok barát a baráti körömben. Na meg... Sosem voltam az a leborulós, romantikus és az efféle rózsaszín nyálas dolgok híve amiket szeretnek a nők. Egy dolgot azonban tudtam... Nem hittem. hogy képes lennék mást úgy szeretni, mint ezt a virágos esernyőt szorongató, fekete magassarkúban ácsorgó lányt.
- Ha most felteszlek a vonatra.... Visszajönnél még? - kérdeztem zavartan pillantva rá, hogy aztán ráncolva a homlokom a közeledő vonat felé fordíthassam a fejem. Úgy éreztem ha most elengedem akkor összeomlik bennem valami... de volt egy olyan érzésem, hogy benne is. Reméltem ez nem csak egy ábránd amit magamban dédelgetek, hogy aztán majd elengedve őt eleméssze azt a maradék emberi érzelmet amit ki tudok mutatni a világ felé.
Utoljára módosította:Álmosvölgyi Kilián, 2015. augusztus 20. 19:04
Hozzászólásai ebben a témában

Álmosvölgyi Asztrid Szira
INAKTÍV


Rentainé
offline
RPG hsz: 132
Összes hsz: 1369
Írta: 2015. augusztus 20. 22:02 | Link



Nem fordult meg a fejemben, hogy nem fog eljönni, biztos voltam benne, hogy csak késik. Bár én magam sem tudtam, pontosan mennyi az idő, egyáltalán mikor érkezik a vonatom és lesz-e időm elköszönni tőle. Valamelyest megnyugtatott a cigaretta, mely ott füstölgött az ujjaim között. Az eső nem akart csendesedni és ezzel együtt a lábam remegése sem. Alig volt észrevehető, leginkább nekem volt feltűnő és ezzel együtt idegesítő.
Még akkor sem néztem oldalra amikor feltűnt az eső kopogása mellett két cipő talpának ütemes csapódása is. Mivel a peron üres volt, tudtam, hogy megérkezett. Az esernyőm eltakarta arcom nagy részét, nem láthatta azt sem, hogy amikor megszólalt én egy pillanatra lehunytam a szemem. Hallgattam, némán vártam, mit szeretne mondani, mi a nagy beszélgetésünk tárgya.
Csak olyan hétköznapian elnézést kért. Kicsit hátrébb döntöttem az esernyőm, ezzel jól láthatóvá téve az arckifejezésem. Komolyan? És mivel jó színésznőnek tituálnak, az arcomon nem láthatta azt, hogy eléggé megdobogtatta a szívem az ázott srác látványa. Mint egy félisten, úgy nézett ki, baromi jól állt neki a hosszabb, vizes haj.
- Nem szeretek mást - mondtam alig hallhatóan. Nem voltam benne biztos, hogy meghallotta, de kimondtam. Igen, Norbi a barátom, de soha nem leszünk egymás szerelmei. Talán lehetnénk, de nem leszünk. Ha már addig fajulna a kapcsolatunk, biztos, hogy valamelyikünk igen hamar véget vetne az egésznek.
Kérdőn néztem rá a következő kérdése miatt. Micsoda? Miért ne... Óóó! Elfelejtettem, hogy Kiliánnal nem közöltem, hogy csak egy hétre megyek el. A szemét énem egyből kapcsolt.
- Nem hiszem, hogy visszajövök - szemeimből az az őszinteség sugárzott, amivel még magamat is majdhogynem csapdába csaltam. Szomorúan néztem a vonat irányába és sóhajtottam. Csikkemet beledobtam a legközelebbi kis pocsolyába.
- De köszönök mindent... Maradjunk barátok, majd...majd üzenek. És eljöhetsz az előadásokra. Biztos nem most látjuk egymást utoljára - tartva a távolságot megengedtem felé egy mosolyt. Ebben az egy percben amíg a vonat hangos fékezéssel megállt előttünk már ki is találtam, milyen bagolypostát fog kapni az érkezésem után.
- Mennem kell - már a lépcső előtt álltam a ládámmal amikor végül is visszafordultam hozzá. Csak egy ölelésre, semmi többre, de ebből kivehette, hogy az én érzéseim sem változtak. - Szia! - azzal felszálltam a vonatra és nem néztem vissza. Az ellenkező oldalon beültem egy fülkébe és a szememet lehunyva döntöttem neki a fejem a támlának.
Hozzászólásai ebben a témában

Álmosvölgyi Kilián
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 110
Összes hsz: 160
Írta: 2015. augusztus 26. 21:14 | Link

Szira
Búcsú...

Végighallgattam a lányt és tudtam már az elején, hogy azzal fog jönni amit semmiképp sem akartam volna tőle hallani... „Maradjunk barátok” Ez a két szó.. Fájdalmas, olyan volt mintha kitépett volna belőlem valamit. Nem mutattam jelét, nem álltam le vitatkozni, nem álltam le könyörögni, kérlelni és még csak jelét sem mutattam ennek a fájdalomnak amit most éreztem. Talán akkor éreztem utoljára ezt mikor elvittek tőle... Talán akkor fájt utoljára valami ennyire, de most nem. Nem fogok egyetlen átkozott könnycseppet sem pazarolni erre az érzésre. Inkább ott bent haljon meg valami, mintsem szétessek, darabjaimra hulljak, hogy aztán újra a sáros földről kaparjam fel magam amiből már egyszer sikerült. Közel volt az a szakadék... talán most éreztem igazán közelinek, zavarónak. Tudtam, hogy alig választ el tőle valami és mégsem féltem, kész lettem volna arra hogy feladjam ezt a kevéske kis emberi érzést magamban végre azért hogy ne kelljen újra és újra olyanoktól elszenvednek ezeket az időzőjeles késdöféseket a szívembe akik fontosak nekem. Alig tűnt fel hogy Szira távozni készül... Nem igazán voltam azok után szellemileg jelen hogy kimondta ezt a két szót, de igyekeztem, mindhiába. Csak az lepett meg mikor megölelt, ám ez olyan volt akár halottnak a csók. Csak jobban szétszabott bennem mindent amit éreztem iránta, olyan volt mintha most adta volna meg az utolsó szúrást ahhoz hogy biztosan a halálba lökjön. Zavart pillantással tekintettem utána, majd halkan motyogtam.
- Szia... - ezzel sarkon fordultam és csak azt tettem amit akkor, azon a napon. Elfutottam, pontosabban menekültem az érzéseim elől, de tudtam. Hiába is futok, hiába is megyek messzire ezek megtalálnak. Hogy miért? Mert bennem vannak....


// Befejezve //
Utoljára módosította:Álmosvölgyi Kilián, 2015. augusztus 26. 21:14
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér