A Fő utczával szemben, a Boglyas tér legimpozánsabb helyén Bogolyfalva vasútállomása kapott helyet. Grandiózus, elegáns épület, hatalmas oszlopokkal, melyek tartó funkciót látnak el. Egyszerű sárga téglából épült falain ablakok szinte nincsenek, csak a harmadik emeleten, a legfelső szinten, ahol a masiniszták pihenhetnek meg egy-egy út előtt és után. A bejáraton egymás mellett három troll kényelmesen besétálhatna csomagjaival. Belépve az épületbe egy hatalmas fogadócsarnokba érünk. Egyik oldalt pénztárak, másik oldalt büfék és apróbb boltok, köztük egy mindenes, ahol a cérnától a főző üstig mindent lehet találni. A peronokhoz a bejárati kapuhoz hasonló kapun lehet kijutni. Azonban nagy meglepetés éri azt, aki kilép azon a kapun. Mugli gondolkodással a vonatok különböző vágányokról indulnának, amelyek között peronok, hidak, vagy aluljárók húzódnak. Itt azonban két sín van összesen, egyik az érkező, másik az induló vonatok számára. Rajtuk végeláthatatlan hosszú sorban és különböző irányban állnak a vonatok. A sínek között egy öreg, hosszú bajuszú, néma bakter ácsorog állandóan, talán az idők kezdete óta, aki kopott táblájával indítja, vagy érkezteti a vonatokat.
Hogy senki se tévessze el, hogy a sorban hányadik az ő vonata, egy igen kellemesen búgó női hang időnként beharsogja az állomás termeit az éppen induló, vagy érkező szerelvényekkel kapcsolatban.

Hát kezdődik. Ha még nem is teljesen a tanév, de az Ottani életem biztosan...
A felszállás után nem találom a helyem. A poggyászom valahol a többieké mellett van, így egyedül a kis hátitáskám az, ami velem maradt az állomáson, ahol hivatalosan is magam mögött hagytam a régi életem.
Most a vonaton kóborlok, olyan helyet/fülkét keresve, ahol senki nincs. Tudom, megígértem magamnak, hogy ez most más lesz, de azért ez nem olyan könnyű. Egyelőre kell a magány, hogy egyedül lehessek, aztán majd holnaptól jöhet a menet. Most viszont az elejétől sétálok végig a vagonoknak, hogy megtaláljam a legvége előtt nem sokkal azt a fülkét, amelyben egyetlen árva lélek sincs. Pont nekem való.
Kissé aggódva húzom el az ajtót, lépek be, majd gyors körültekintés után be is csukom azt, hogy egy nagy, megnyugtató levegővétel után ledobjam a táskám az egyik ülésre, és elhelyezkedjek mellette. Alig foglalok több helyet, mint egy átlagos ember, igazából a cuccom is bőven az "én oldalamon" van. És, mivel van még pár órám, mielőtt megérkezünk, így elő is veszem Radnóti műveit tartalmazó kötetem, hogy a versekkel elvonjam figyelmem a rám váró nehézségekről.
A betűket falva pár percen belül ellazulok, a lábaim keresztbe teszem, a könyvet a térdemre, a szemeim pedig folytatják a sorok bekebelezését, remélem egészen addig, míg meg nem érkezünk a sulihoz.
Nyugalom, már csak pár óra...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=479862#post479862][b]Böröczky Zoé - 2015.03.21. 13:36[/b][/url]

Hát kezdődik. Ha még nem is teljesen a tanév, de az Ottani életem biztosan...
A felszállás után nem találom a helyem. A poggyászom valahol a többieké mellett van, így egyedül a kis hátitáskám az, ami velem maradt az állomáson, ahol hivatalosan is magam mögött hagytam a régi életem.
Most a vonaton kóborlok, olyan helyet/fülkét keresve, ahol senki nincs. Tudom, megígértem magamnak, hogy ez most más lesz, de azért ez nem olyan könnyű. Egyelőre kell a magány, hogy egyedül lehessek, aztán majd holnaptól jöhet a menet. Most viszont az elejétől sétálok végig a vagonoknak, hogy megtaláljam a legvége előtt nem sokkal azt a fülkét, amelyben egyetlen árva lélek sincs. Pont nekem való.
Kissé aggódva húzom el az ajtót, lépek be, majd gyors körültekintés után be is csukom azt, hogy egy nagy, megnyugtató levegővétel után ledobjam a táskám az egyik ülésre, és elhelyezkedjek mellette. Alig foglalok több helyet, mint egy átlagos ember, igazából a cuccom is bőven az "én oldalamon" van. És, mivel van még pár órám, mielőtt megérkezünk, így elő is veszem Radnóti műveit tartalmazó kötetem, hogy a versekkel elvonjam figyelmem a rám váró nehézségekről.
A betűket falva pár percen belül ellazulok, a lábaim keresztbe teszem, a könyvet a térdemre, a szemeim pedig folytatják a sorok bekebelezését, remélem egészen addig, míg meg nem érkezünk a sulihoz.
Nyugalom, már csak pár óra...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=480162#post480162][b]Dolánszky Alex - 2015.03.22. 10:26[/b][/url]

Bzzz:)

Zipzár felhúz, én fordulok egyet, majd rálépek a puha kis gombra a padlón, a csapból pedig csordogálni kezd a víz, hogy megmoshassam a kezem. Kilépek a vonat vécéjének ajtaján, kikerülöm az utánam a helyre igyekvőt. Egy másik felsőbbéves, aki már rájött, hogy szeptember elsején a vonat végében érdemes mosdót keresni, ha nem akarsz várni. Az arcát köd és egyéb foltok tarkítják. Az ingem alá nyúlok, kiszabadítani egy falatot a pólómból, amibe a szemüvegemet kezdhetem törölgetni.
Még vagonok választanak el a saját fülkénktől, amin többek között Ágoval és Abival osztozom, meg néha a kis prefektus Bálinttal, ha nem szólítják el fontos teendői. Nem érek azonban oda, kiszúrom hamar az egyik fülkét, amiben egy hosszú hajú, lila folton kívül senki nem ül. Hát csak bemegyek már!
- Helló! - dugom be a fejem az ajtón. - Bejöhetek?
Várok egy kicsit a válaszra, de tulajdonképpen akár beinvitál, akár nem, én már eldöntöttem, hogy kicsit faggatózom, mire fel az antiszockodás. Lehuppanok vele szemben, és miközben próbálom kivakarni a szemüvegemből a gedvát a lencse és a keret találkozásánál is, beszédbe elegyedek a lánnyal.
- Miért vagy egyedül? - kérdem. - Nálunk még van hely előrébb...
(Nincs, de majd csinálunk.)

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=480223#post480223][b]Böröczky Zoé - 2015.03.22. 11:57[/b][/url]

Az ecloga-k közt elmerülve, melynél pont az a sor jön, hogy "...látni az ablakon át, fegyveres őrszemélyek árnya lépdel...", a sínen eltolódó ajtó hangja igazán illúziórombolóként és olyan "frászthozodrám" hangulatot idéz elő, amire kénytelen vagyok felkapni a fejem, persze miután tisztességesen összerándultam.
Egy ideig szólni sem bírok, az arcom is zavaros, mondhatni ijedt, a szemem viszont reflexből kicsit arrébb fókuszál, mint ahogy azt az ember elvárná. Nem sokkal, csak pár centivel, de elég, hogy felfogjam, ami körülöttem történik.
- Őőőő...
Értelmes szavak. De mi is volt a kérdés? Végül úgy döntök, hogy két olyan válasz van, ami szinte az összes kérdésre maximum csak félig bugyután hangzik válaszként.
- Aha.
Még ki se mondom, de már velem szemben ül. Én meg összehúzom magam. Még jobban, miközben figyelem, mit művel. Ez nekem... túl... aktív... Inkább előveszem a pálcám, és csak egy intésembe kerül (na meg egy ki nem mondott tisztító bűbájba, hogy a szemüvegre ne kerüljön több ujjlenyomat és zsírfolt.
Elteszem az eszközöm, a vonaton úgysem fog semmi történni, amiért még kellhetne. Akkor meg nem mindegy, hol van? A csend megmarad, részemről legalábbis, a mindenféle kontaktust viszont úgy szüntetem meg, ahogy annak az rendje és módja. A könyvem elteszem a táskámba, elvégre tiszteletlenség aközben olvasni, hogy más is ott van. "Nálunk van még hely..."
- Nem.
Vágom rá válaszként, talán kicsit gyorsabban, mint kéne, de hát ilyen a reflex. Meg nem is bánom, mert ennyire azért nem akarok nagy fordulatot venni. A hajtűkanyart sem egy helyben állva veszik be, hanem kisebb vagy nagyobb íven. Na. Nekem a nagy ív teljesen meg fog felelni...
- Úgy értem... Nem, köszönöm. Itt teljesen tökéletes.
Nincsenek emberek, nincs veszély és magam lehetek...
Nézek fel megint, utolsó mondatom közben, amit csak magamban ismételgetek, hogy meggyőzzem magam. Magamra erőltetek valami mosolyfélét, visszatérve a kicsit fura nézésemmel, hogy azért ne a kőkemény bunkó kategóriába legyek elkönyvelve, de csak egy erőltetett grimasz lesz belőle, mint amit a fényképeken látni, amikor az alany nem akar, de muszáj mosolyognia.
Megpróbáltam, amit tudtam, azt megtettem, ha kudarc lesz belőle, akkor ámen, hát maximum egyedül töltöm a vonatút hátralévő részét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=481873#post481873][b]Dolánszky Alex - 2015.03.25. 00:31[/b][/url]

Szemüveg nélkül még nem látom rendesen a gesztusait, de a minimális mennyiségű szavaiból már most leszűröm, hogy új, még nem mozog valami otthonosan a Bagolykőn. Hangjából pedig azt, hogy nem azért, mert elsős volna.
Miközben ülést ér a seggem, már el is könyvelhetem, hogy nehéz dolgom lesz vele. Levitás voltam, vagyok, szóval nem idegen a zárkózottság fogalma a befordultak táborában, de a lányról süt, hogy nem akar barátkozni. Azért nem fújok visszavonulót ilyen könnyen.
Azt nem veszem észre először, hogy pálcát vett elő, csak a matatást. Azután egy kis pólóba dörgölés után ellenőrzöm, mennyit látni a szemüveggel, és meglepődve tapasztalom, hogy "sose' volt még ilyen jó". Meglátom a kezében a varázspálcát, és összeáll a kép.
- Ehh, kösz? - kérdem inkább, mert meglep, hogy egy idegen kérdés nélkül varázslást gyakorol más cuccán. Tényleg jó tiszta - állapítom meg ránézve a szemben lévő ülések mintáira, majd az ablakon ki. Miért nem jutott ez nekem soha eszembe? Áh, ezt meg is osztom, hogy addig is beszéljünk valamiről.
- Még soha nem jutott eszembe pálcával tisztítani a szemüvegemet. Biztos mert... - ezen a ponton kiszippantódik a fejemből minden értelmes gondolat, mert végre eljutok odáig, hogy az arcára nézzek - immáron többet látva homályos foltnál.
- Öhh - lehelem önkéntelenül és valahol ugyan realizálom, hogy már pofátlanul hosszan bámulom, de mégsem tudom róla levenni a szemem. Nem tudom megmondani, mitől gyönyörű, de az. Egyszerűen vonz.
Nem meglepi, hogy a fajankó viselkedésem elriasztotta attól, hogy átjöjjön a mi fülkénkbe. Semmi értelmes nem jut eszembe ezen felül, pedig lenne kényszerem a fejemben megforduló minden hülyeséget ráontani, de nem akarom leégetni magam. Továbbra is szemérmetlenül bámulom, el kéne szakítanom a tekintetem. Vagy meghívni randira.
Aileen.
Lekapom a szemüvegem, így hiába is nézném. Még mindig tisztában vagyok vele, hogy milyen természetfelettien igéző, és soha életemben nem fogok vonzóbb nőt látni, mint... öhm...
- De hülye vagyok, be sem mutatkoztam. Dolánszky Alex vagyok, most kezdem a mestertanonc éveimet a Levitában.
Nem akarom megérinteni (de), úgyhogy csak intek egyet köszönésképpen, és a gondolataimat szépen visszaterelgetem Linre. Ott vár a kastélyban. A Nő.
Lehet, le kéne lépnem, fészkelődöm kicsit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=482939#post482939][b]Böröczky Zoé - 2015.03.28. 19:46[/b][/url]

Tiszta szemüveg, tiszta látás. Bár talán nem kellett volna...
- Nincs mit.
Elég kínos ez így most, és sokáig egy szó sem hangzik el, ami még többet lendít ezen az állapoton. Egészen addig, amíg meg nem tör a jég...
- Mert túl egyszerű?
Tippelek, bár kissé rosszabbul érzem magam ezután, mert nem a legbarátságosabb és legillendőbb módon folytatom a társalgást. De talán még nem késő...
- Akarom mondani... Szóval sokan nem gondolnak ilyenre, pedig ezért van. Nálam is előfordul, hogy inkább kiteszem száradni a ruháim, ahelyett, hogy gyorsan megszárítanám azokat. Pedig csak egy pálcamozdulat lenne.
A tekintetem még mindig a bőr ülést böngészi, de kezd rossz érzésem lenni. Oké, hogy én nem csinálom, amit nem akarok, de na. Ez így fura. És olyan izé. De még nem küldött el melegebb országba, ami kicsit dob az amúgy elég nyomott és frusztrált gondolataimon. És még meg is mondja a nevét.
Én meg csak meghökkenten nézek előre, mert ilyenkor nem teljesen ezt a reakciót szoktam kapni. Zavarban vagyok, nem is kicsit, de a kezemet én sem nyújtom oda. Valamilyen szinten reflexből, de valamilyen indoknál fogva kukának sem akarok tűnni...
- Én Zoé vagyok. És szintén ezeket az éveket kezdem. Vagy folytatom? Már nem is tudom.
Nem tudom, hogy ezt hogy lehetne jól megfogalmazni. Most elkezdem vagy folytatom? Igazából mindkettő. Már lezavartam egy évet, hasonló szakon, de itt meg ez az első.
Látom, hogy ficereg, ami megint pánikhangulatba sodor. Biztos kényelmetlenül érzi magát. Vagy kellemetlenül? A pánikhangulatom fokozódik, de nem akarom, hogy ez legyen. Ezeknek a vége sosem szokott jó lenni, így kissé lemondóan, lehajtott fejjel mondok le magamról, és első, beilleszkedési kísérletemről.
- Ha szeretnél, menj nyugodtan. A barátaid biztos várnak.
Az első nehézségek, pedig még meg sem érkeztem a suliba. De rámenősnek sem akarok tűnni. Főként nem kétségbeesettnek, így csak lemondóan sóhajtok egyet, becsukom a szemeim, és várom, hogy menjen. De legalább nem nézem végig, ha tényleg megteszi...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=486617#post486617][b]Dolánszky Alex - 2015.04.02. 00:16[/b][/url]

Bumm, egy oltás! Szeretem, ha valakinek van humora, és ez a beköpés is segít abban, hogy magamhoz térjek a kábulatból.
- Ü-hümm - helyeslek magyarázatára, de csak hogy reagáljak valamit, amúgy a saját széthullott gondolataimat próbálom sorban visszapakolgatni a polcokra. Eljut a tudatomig, hogy évfolyamtársak leszünk. Kábé egyidősek lehetünk, vagy csak pár évvel vagyok idősebb nála. De mi ütött belém? Megfogtam az Isten lábát Linnel. Mit akartam ettől a lánytól? Miért?
Babrálok a szemüvegemmel, és egy pillanatra, valami másnak álcázva a mozdulatot a szemem elé tartom. Nem néz rám, jobb is, hogy nem égeti a tekintetét az enyémbe. Így is mintha valami tündéri fény lebegné körül, ilyen nincs.
Sóhajtására lekapom a szemüvegem a szemem elől. Áldott vakság.
Nem akarok így elmenni. Valami nem stimmel itt, és elképzelésem sincs, mi történne, ha lelépnék. Kommentár nélkül hagyom ajánlatát.
- Van benned valami... - próbálom szavakba önteni, ami megfordult a fejemben. - Tudod, ugye?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=486815#post486815][b]Böröczky Zoé - 2015.04.02. 12:47[/b][/url]

Néma csend, és hulla... Hát szag egyelőre nincs. Csak babrálok a kezemmel, a hajammal, a ruhámmal, és azokkal a dolgaimmal, amik épp kéznél vannak, és nem túl kínos azokra összpontosítani. Meg hogy elkerüljem a nagyon kínos pillanatokat, amik pont olyanok, mint a mostaniak.
Kinézek a vonat ablakán, ahol a táj épp most kezd átalakulni. Dombokból hegyek, na jó, ez az országban abszurd, mert azért nem ilyen radikális a kép, de a példa kedvéért tökéletes...
Egy pillanattal később viszont felkapom a fejem, és megint rám tör a rossz érzés. Szinte reflexszerűen tör rám a pánik, így megint kénytelen vagyok a ruhámmal mojolni és lefelé nézni, az ülések alá, mert íriszeimben tökéletesen látszana, mennyire is vagyok szívrohamközeli állapotban.
Az agyam jár, vajon mit kéne erre válaszolni, mert azért azt mégsem mondhatom, hogy "Persze, van bennem különleges, pont ezért jövök ide"...
- Persze, hogy van. Szív, gyomor, izom, ideg, és minden más, ami az emberekben megtalálható.
Nem hiányzik sok hozzá, hogy fussak, messze innen, hiszen magam sem hittem, hogy eddig fog tartani a névtelenségem, viszont tudom, hogy erőt kell vennem magamon. Nem adhatom fel rögtön a próbálkozást, nem vonulhatok el sírni, így maradok a seggemen, akármennyire nehéz is. Na meg egyébként is. A remény hal meg utoljára...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=486970#post486970][b]Dolánszky Alex - 2015.04.02. 17:00[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=487674#post487674][b]Böröczky Zoé - 2015.04.03. 16:39[/b][/url]

Megteszek minden tőlem telhetőt, hogy normális ember számára is érthető legyek, ééééés, ha minden igaz, akkor jó úton haladok efelé. Csak nevetést hallok, meg egy bocsánatkérést.
A görcsös testtartásom is kicsit ellazul, de a megmaradt feszültség miatt inkább grimaszra hasonlít az az arcmimika, amit én valami szelíd izének akartam szánni.
- Ha meg akarnám tenni, már nem lennél itt.
Hogy mitől vagyok benne ennyire biztos? Mert ez tipikusan én vagyok... Csak nézek kifelé, tekintetem ismét az ablak felé fordítva, és ebben a helyzetben is felelek a feltett kérdésre, ami ismételten kezd veszélyes vizekre vinni. De erős leszek, és nem fogok sírni...
- Elviekben, majd, valamikor tanítani szeretnék. A négyből eddig egy éven vagyok túl. Vagyis teljesítettem az első év követelményeit.
Nem hiányzik sok, hogy visszakérdezzek, hogy nála hogy van, de ezt már tudom, szóval csak kifújom a levegőt, amit már befogtam a tüdőmbe. Nem beszélek feleslegesen.
A vonat siklik, és az idő is vészesen fogy a megérkezésünk pillanatáig, amire bizonyíték az idő, a táj, meg minden.
- Azt hiszem, hogy lassan fel kéne öltözni...
Viszont biztos ebben abszolút nem vagyok, szóval inkább kérdezek, ahogy az emberhez méltó, szemtől szembe.
- Vagy ráérünk még?
Kérdem kissé kétségbeesetten, hiszen előbbi mondatomat mégsem nekem kellett volna kiejtenem a számon. Még sosem jártam itt, apa intézett mindent, a vizsgáimat sem itt tettem le...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=487741#post487741][b]Dolánszky Alex - 2015.04.03. 19:36[/b][/url]

Viccemre nem reagál olyan derűvel, mint vártam. Nem akarok rögtön ítélni, de ha el kéne döntenem, melyik házba jár, azt mondanám, a Rellonba. No mindegy, nem veszem zokon a dolgot. Viszont nem kerüli el a figyelmem az sem, hogy lógva hagyta egyik kérdésemet, csak a felére válaszolt.
- Négy év a tanári? Hm, Lin jó sokáig elhúzza akkor - tűnődöm el, majd visszaterelem a figyelmem az előttem ülőre. - És mit akarsz tanítani?
Már csak fél óra, és érkezünk Bogolyfalvára. Úgy tűnik, izé... Zoé is tud valamit.
- Nem kell túlspilázni, sokan nem tartják az öltözködési előírást, elég ha magadra veszed a talárt - vonom meg a vállam. Van egyenruha a Bagolykőn, de nem mindenki veszi komolyan.
- De persze, jó benyomás, meg minden... hagylak öltözni.
Feltápászkodom és az ajtóhoz lépek. Onnan még intek egyet a lánynak, és elhagyom a fülkét, behúzva magam mögött az ajtót.
Gondolataimba mélyedve sétálok előre a vonaton, ezért egyelőre nem tűnik fel, hogy a szemüvegem az ülésen maradt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=487807#post487807][b]Böröczky Zoé - 2015.04.03. 20:50[/b][/url]

Nagyon úgy tűnik, hogy megleptem eme információval...
- Én úgy tudom, igen. Vagyis ha úgy vesszük, akkor három plusz egy, de az is négy. A gyógynövényeket és a bűbájokat szeretem, a szüleim is ezekkel ismertettek meg először.
Vagy én nem bírok számolni. Vagy itt másképp van. Vagy én értelmeztem félre azt, amikor elmesélték, hogy mi vár rám. Mindkét eset lehetséges, így inkább hagyom a dolgot, mert ha tévednék, akkor csak beégnék. Ezt pedig nem kéne rögtön az első nap. Vagyis hát még az előtt, hiszen egyelőre még csak utazunk, és ez olyan nulladik napnak felel meg az én értékrendemben.
- Igazán csak arra gondoltam. Hogy a talárt fel kéne venni. Nem szeretek késni.
Mondom határozott hangon, és egyre jobban izgalomba jőve, hiszen nemsokára kezdődik az, ami elkerülhetetlen. Legalábbis most még így érzem.
Amikor magamra akar hagyni, már az ajtónál van, amikor észreveszek valamit.
- Várj! Itt maradt a....
De már sehol sincs. Csak sóhajtok egyet, visszateszem az okulárét a helyére, amíg felveszem a fekete talárt, majd annak zsebébe süllyesztem egy gyors védőbűbáj elvégzése után...
A vonat szinte perceken belül begördül az állomásra, ahol aztán mindent érezve, de szó szerint mindent, ballagok fel a kastélyba, hogy aztán részt vehessünk az évnyitón, ami után majd következik a halálom. A tanév...