Sheela és Állia
avagy menjünk Szalamantonra       Öltözzünk hozzá!

---

 Ha valami képes lenne felvidítani a hőhullámokban és esőzésekben megfáradt Mathias-t, az egy út lenne Szalamantonra. S ha bele is gondol, így is van. Megy Szalamantonra, és végre egy kis pihenés veszi kezdetét. Programok, nyaralás a suli közepén, és minden egyéb, melyet el lehet képzelni. Mindennél jobb  a pénzügyi megoldása az utazásnak. Az egész a  szülők pénzén megy el. Ahol van, onnan bármikor ki lehet venni, és ezt az elvet alkalmazza a fiú, mikor megveszi jegyét, és kiáll egy sporttáskányi ruhával a peronra.
 Vörös pulóver, sapka, farmer. Mindig jó kombináció, és reméli, hogy látszik rajta, hogy ő bizony az Eridonhoz tartozik. Egy komoly ház, ahol a vörös az út. Várja is a vonatot, míg az meg nem érkezik, és fel nem száll rá. Keres egy alkalmas kis helyet, ahol leülhet. Leüllve kitekint a vonat ablakán. A még-nem-mozgó tájat bámulva, próbál felidézni régi dolgokat, de nem jár sikerrel, mert a fülke ajtaján befúvó szél megzavarja. Odamegy, és becsukja az ajtót. Úgy véli, hamarosan indulnak a kerekek, és velk a vonat is.

Sheela és Állia
avagy menjünk Szalamantonra       Öltözzünk hozzá!

---

 Ha valami képes lenne felvidítani a hőhullámokban és esőzésekben megfáradt Mathias-t, az egy út lenne Szalamantonra. S ha bele is gondol, így is van. Megy Szalamantonra, és végre egy kis pihenés veszi kezdetét. Programok, nyaralás a suli közepén, és minden egyéb, melyet el lehet képzelni. Mindennél jobb  a pénzügyi megoldása az utazásnak. Az egész a  szülők pénzén megy el. Ahol van, onnan bármikor ki lehet venni, és ezt az elvet alkalmazza a fiú, mikor megveszi jegyét, és kiáll egy sporttáskányi ruhával a peronra.
 Vörös pulóver, sapka, farmer. Mindig jó kombináció, és reméli, hogy látszik rajta, hogy ő bizony az Eridonhoz tartozik. Egy komoly ház, ahol a vörös az út. Várja is a vonatot, míg az meg nem érkezik, és fel nem száll rá. Keres egy alkalmas kis helyet, ahol leülhet. Leüllve kitekint a vonat ablakán. A még-nem-mozgó tájat bámulva, próbál felidézni régi dolgokat, de nem jár sikerrel, mert a fülke ajtaján befúvó szél megzavarja. Odamegy, és becsukja az ajtót. Úgy véli, hamarosan indulnak a kerekek, és velk a vonat is.

Mathias és Állia - Kalanra feel!

Dühben fortyogva sétálok a vasútállomásig. Nagy nehezen elvergődtem ebbe a faluba, hogy megtudjam, merre van. A háztársaim egyike abban segített, hogy felhívta a figyelmem ennek a létezésére - nem tudtam, hogy ilyen hely is van a közelben -, és hozzátette a keresett placc ittlétét is. Azonban mennie kellett, tanulni akart, hogy jövőre jobb jegyeket kaphasson egyes tantárgyakból, így azt már nem magyarázta el, pontosan merre kéne elindulnom a keresést illetően. Végül összepakoltam némi ruhát egy gurulós bőröndbe, meg néhány szükséges holmit - mint a fogkefe, törülköző, stb. -, és nekivágtam egymagam.
Nem volt egyszerű nekikezdeni. Nincs ínyemre most sem, hogy idegen emberekhez kellett fordulnom. Minden x idő után újabbat, s újabbat faggattam ki a vasútállomás hollétéről, hogy biztos legyek benne, még jó irányba tartok. A többség meglepően készséges volt, ezt valamennyire tudtam értékelni, de a legutóbb megkérdezett ember pillantása erős undorral tölt el, ahogy visszagondolok rá. Olyan.. lenéző, és megvető, mintha baj lett volna, hogy felmerek neki tenni egy kérdést. Szokásomhoz híven meglepettségemet nem mutattam ki, helyette a gyomrába könyököltem, majd elrohantam, hátra sem nézve. Bízva abban, nem követ. Később lassítottam csak, most pedig hideg verítéktől csillogó arccal rovok egy utat, ami állítólag elvezet a célomig.
Nem is tart sokáig, és elérem. Megkönnyebbültem veszem tudomásul, hogy a vonatom még nem ment el. Szalamantonra tartok a kikapcsolódni vágyás miatt. Szüleim eddig rám hagyott pénzéből állom az utazás költségeit.
Unottan robogok végig a jármű folyosóján, s tolakszom be egy random fülkébe. Fintorogva pillantok utastársamra, aki egy sapkás, pulcsis fiú, aztán a bőröndömet elrakom az útból. Nem kérdezem meg, nem bánja -e, ha idejövök. Nem érdekel, ha zavarom. Már legyökereztem itt, most pedig ahelyett, hogy magam előtt látnám újra és újra azt a gusztustalan, szürkéskék szempárt, összefonom mellkasomon karjaimat, kilesek az ablakon, majd nagyot sóhajtok. Valahogy már most hosszúnak érzem ezt a napot. Elfáradtam, kimelegedtem, pedig egy barna csőszárú farmert, kék rövid ujjút, és a nadrághoz illő farmerdzsekit viselek. Ami a lábbelimet illeti, egy egyszerű fekete szandál. Nem úgy öltöztem, mintha Szibériába készülnék. Ennyire hatással lett volna rám egy idióta? Chh, ezt kötve hiszem!

Mathias & Sheela
Szalamantoni utazás.

Elegem van a macskakövekből egy életre. Már harmadszorra akar felborulni a bőröndöm, ami nem kicsit felidegesít, de azért nagy nehezen elérek a vasútállomásig, ahol már jobb az út. A bejárat előtt megállok, megpróbálok egy kicsit megnyugodni és inkább arra gondolni, hogy hova is fogok menni.
Az egész éves tanulás után most vizsgaidőszak előtt elutazhatok pár napra Szalamantomba a Hőhűtő hétre. Mindezt persze nem én állom, hanem a szüleim.
Elmosolyodom, megigazítom a hajam és elindulok befelé, hogy jegyet vegyek.
Aztán a jeggyel a kezemben felszállok a vonatra és keresek egy olyan fülkét, ami nincs zsúfolásig. Ez elég sokáig eltart, amíg én a folyóson sétálok bemondják, hogy pár percen belül indulunk.
Végre találok egy olyan fülkét, amiben csak ketten ülnek. Habozás nélkül bemegyek. Közben pedig megszokásból odaköszönök a két fülkében lévőnek.
-Sziasztok.
Felrakom a bőröndöm, aztán én is leülök. Vettek még egy pillantást az utastársaimra.
Mindketten fiatalabbak nálam. A srác talpig pirosba öltözött, csaj ruháin viszont többféle szín is feltűnik. Én mind kettőjüktől elütők. Fekete csőfarmer méregzöld ujjatlan és fekete kis kabát van rajtam, a lábamon pedig sötét barna szandál.
Amíg én ezt megállapítom a vonat elindul. Elfordítom a fejem és inkább a vállamon lévő táskámban kezdem keresni a könyvet ami az utazás alatt tervezek olvasni.

Állia és Sheela
avagy kaland

---

 Számítani valakire annyit tesz, mintha beengednéd a legközelebbi köreidbe. Eme tételt néha megcáfolja, néha pedig épp igazolja a lobbanékony Mathias. Néha számít arra, hogy jön valaki, és nem hagyja egyedül hosszú ideig. Ilyen hatást vált ki belőle, mikor betéved egy lyány a fülkébe, ahol mindeddig egyedül ült. A fiú választ is ad a lány kérdésére : - Persze, hogy nem bánom. Helyezd kényelembe magad! - Mondja, majd egyből modorálja magát, és próbál rendet teremteni maga körül, hiszen mégiscsak egy hölgy találta meg kis fülkéjét.
 Számított rá, hogy jön valaki, de nem gondolta, hogy tényleg megérkezik egy személy, akit utitársnak nevezhet. Mondjuk, a lány kissé rideg, de majd megenyhül a pár óra alatt.
 Még egy lány érkezik. Ezúttal egy kicsit idősebbnek látszó hölgyemény ballag be a kis fülkébe. - Helló!- Mosollyal üdvözli a lányt, aki azután könyvet keresget. - Gondolom, ti is a suliból jöttetek, igaz? - Nem tudja mivel alátámasztani állítását, csak azzal, hogy a lányok nagyon fiatalok. - Hát..én Eridonos vagyok, Mathias Vidor, az ifjú főnix. - Várja a többiek reakcióját.

Mathias és Állia - Kalanra feel!

Némán folytatom a táj fürkészését az ablakon át akkor is, amikor a fiú megszólal. Nem nagyon jön be ez a stílus. Habár jogos a felháborodása, bízom abban, hogy nem reménykedik a csevegőviszonyban. Egy ideig ugyanis biztosan nem lesz kedvem hozzászólni azok után, ahogy fogad. Ilyen lobbanékonyságú alakokat sem láttam még!, jegyzem meg magamban, aztán figyelmes leszek egy idegen lépteire. Hallom ahogy közeledik, majd egyszer csak abbamarad. Ösztönösen a fülkeajtó felé fordítom a fejem, hogy megnézzem ki az, aki be készül tévedni. Egy fekete kis kabátos lány téved ide hozzánk. Számomra idősebbnek tűnik, nem tudom, hogy vele szívesen beszélgetnék -e, de valamivel szimpatikusabbnak tűnik, mint a pulcsis tök fej.
- Üdv - biccentek felé, és végig azt figyelem, hogy mit fog tenni. Végül helyet foglal, és a táskájában kezd könyv után matatni, miközben a vonat elindul. Lassan gördül a síneken, majd folyamatosan gyorsít, míg el nem éri normál sebességét. Hosszú percekig a számomra oly' édes zakatolását hallgatom. Valahogy megnyugtat, lehet a folyamatos ritmikusság teszi ezt, és a táj... A legkedveltebb elfoglaltságom a kinti dolgokat fürkészni, kizárva magamból minden mást, ami körülvesz. Azonban tudom, hogy nem maradhatok így sokáig, s itt rá kell ébrednem még egy dologra: amióta beszéltem egy szintén Eridonos lánnyal, azóta máshogy érzem magam. Azt nem mondanám, hogy megváltoztam csakúgy varázsütésre, ám vannak dolgok, amiket másképp kezdtem el megközelíteni, mint ahogy eddig tettem. Ezért meg is könnyebbültem.
- Érdekes, hogy miután betéved más ebbe a fülkébe, rögtön moderálod magad - szólok be hirtelen a srácnak, ismételten elfordulva az ablaktól, majd nagyot sóhajtok - Én is az iskolából jöttem, Navinés vagyok, és Sheelának hívnak - mutatkozom be végül, s direkt nem említem meg a vezetéknevemet.  

[Ne haragudjatok a késés miatt! =/]

Mathias & Sheela
Szalamantoni utazás.

Az első pár percben kissé feszélyezve érzem magam a fülkében mivel mindketten engem néznek, de aztán hozzá szokom és már hidegen hagy.
A miután meg találom a táskámban a könyvem a srác beszélgetést kezdeményez.
Sóhajtva le teszem az ölembe könyvem, valószínű, hogy nem fogok sokat olvasni.
Amíg én ezzel vagyok lefoglalva a mellettem ülő lány válaszol a feltett kérdésre.
Miután befejezi én is rájuk nézek és egy gúnyos mosoly kíséretében tárgyilagosan válaszolok.
-Rellon és Álliának hívnak.
Mintegy befejezéskép rá kérdezek az évfolyamukra.
-Melyik évfolyamra jártok?
Kinézek az ablakon, már elhagytuk Bagolyfalvát és most egy mező mellet haladunk éppen.
A válaszokra fél fülel figyelve kezdem meg keresni azt, hogy hol tartók a könyvemben. Ezzel jelezve, hogy nincs sok kedvem ismerkedni.