 A Fő utczával szemben, a Boglyas tér legimpozánsabb helyén Bogolyfalva vasútállomása kapott helyet. Grandiózus, elegáns épület, hatalmas oszlopokkal, melyek tartó funkciót látnak el. Egyszerű sárga téglából épült falain ablakok szinte nincsenek, csak a harmadik emeleten, a legfelső szinten, ahol a masiniszták pihenhetnek meg egy-egy út előtt és után. A bejáraton egymás mellett három troll kényelmesen besétálhatna csomagjaival. Belépve az épületbe egy hatalmas fogadócsarnokba érünk. Egyik oldalt pénztárak, másik oldalt büfék és apróbb boltok, köztük egy mindenes, ahol a cérnától a főző üstig mindent lehet találni. A peronokhoz a bejárati kapuhoz hasonló kapun lehet kijutni. Azonban nagy meglepetés éri azt, aki kilép azon a kapun. Mugli gondolkodással a vonatok különböző vágányokról indulnának, amelyek között peronok, hidak, vagy aluljárók húzódnak. Itt azonban két sín van összesen, egyik az érkező, másik az induló vonatok számára. Rajtuk végeláthatatlan hosszú sorban és különböző irányban állnak a vonatok. A sínek között egy öreg, hosszú bajuszú, néma bakter ácsorog állandóan, talán az idők kezdete óta, aki kopott táblájával indítja, vagy érkezteti a vonatokat.
Hogy senki se tévessze el, hogy a sorban hányadik az ő vonata, egy igen kellemesen búgó női hang időnként beharsogja az állomás termeit az éppen induló, vagy érkező szerelvényekkel kapcsolatban.
|
|
|
Zsófiám Izgatottan lép be a vasútállomás kapuján, hogy aztán, miután kétszer is leellenőrizte, hogy még nem késett el, elinduljon a peronok felé. Ott aztán egyedüli lévén nyugodt lélekkel kezd el fel-le masírozni feszültsége levezetésének reményében, kezei között az ajándékot szorongatva, melyet olyan gondosan választott ki. Eljött hát a nagy nap, mától végre annyira közel lehet a lányához, amennyire csak szeretne, annyi időt tölthet vele, amennyit csak akar. Már ha persze ő is így akarja, amiben - be kell vallja - kicsit kételkedik. Még pár perc és be kell fusson végre a vonat is, hogy aztán ő kísérje fel Zsófit a kastélyba, persze csak ha rögtön oda szeretne menni. Ha rajta múlna, az egész napját kettesben töltené vele, elvégre amúgy sincs jobb dolga így szombat délelőtt, vagy ha lenne is, érte megérné lemondani. Tulajdonképpen a legtöbb dolgot hajlandó lenne mellőzni a lányért, azonban ezt még nem vallotta be magának sem, nem hogy neki. Annak ellenére, hogy ritka vendég nála az idegesség, most érzi, ahogyan gyomra görcsbe rándul, kezeivel nyugtalanul babrál, miközben próbál minden lehetőségre kitalálni egy olyan forgatókönyvet, melyben jó színben tűnhet fel lánya előtt. És ekkor fut be a vonat... Szíve őrült tempóban dübörög, tenyerét kénytelen ruhájába törölni és érzi, hogy hangja már most elment, pedig még el sem jött az ideje, hogy megszólaljon. Szinte röhögnie kell magán, hogy egy puszta találkozástól így retteg, miközben máskor ő a közömbösség mintapéldánya. De hát ezt teszi az emberrel a család, nem? Amint a mozdony végül megáll, ő közelebb sétál a vagonokhoz, szemeivel máris a leszállókat pásztázva, hogy kiszúrja a vörös hajzuhatagot. Még pár perc és láthatja. Végre...
|
|
|
Vasváry Richárd Nándor
INAKTÍV
ricsibácsi.
offline
RPG hsz: 48
Összes hsz: 846
|
|
Írta: 2014. április 11. 23:30
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=272535#post272535][b]Vasváry Richárd Nándor - 2014.04.11. 23:30[/b][/url] Zsófiám Izgatottan lép be a vasútállomás kapuján, hogy aztán, miután kétszer is leellenőrizte, hogy még nem késett el, elinduljon a peronok felé. Ott aztán egyedüli lévén nyugodt lélekkel kezd el fel-le masírozni feszültsége levezetésének reményében, kezei között az ajándékot szorongatva, melyet olyan gondosan választott ki. Eljött hát a nagy nap, mától végre annyira közel lehet a lányához, amennyire csak szeretne, annyi időt tölthet vele, amennyit csak akar. Már ha persze ő is így akarja, amiben - be kell vallja - kicsit kételkedik. Még pár perc és be kell fusson végre a vonat is, hogy aztán ő kísérje fel Zsófit a kastélyba, persze csak ha rögtön oda szeretne menni. Ha rajta múlna, az egész napját kettesben töltené vele, elvégre amúgy sincs jobb dolga így szombat délelőtt, vagy ha lenne is, érte megérné lemondani. Tulajdonképpen a legtöbb dolgot hajlandó lenne mellőzni a lányért, azonban ezt még nem vallotta be magának sem, nem hogy neki. Annak ellenére, hogy ritka vendég nála az idegesség, most érzi, ahogyan gyomra görcsbe rándul, kezeivel nyugtalanul babrál, miközben próbál minden lehetőségre kitalálni egy olyan forgatókönyvet, melyben jó színben tűnhet fel lánya előtt. És ekkor fut be a vonat... Szíve őrült tempóban dübörög, tenyerét kénytelen ruhájába törölni és érzi, hogy hangja már most elment, pedig még el sem jött az ideje, hogy megszólaljon. Szinte röhögnie kell magán, hogy egy puszta találkozástól így retteg, miközben máskor ő a közömbösség mintapéldánya. De hát ezt teszi az emberrel a család, nem? Amint a mozdony végül megáll, ő közelebb sétál a vagonokhoz, szemeivel máris a leszállókat pásztázva, hogy kiszúrja a vörös hajzuhatagot. Még pár perc és láthatja. Végre...
|
|
|
|
Hollóvölgyi Zsófia
Nyugodjék békében!
offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
|
Írta: 2014. április 12. 00:15
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=272556#post272556][b]Hollóvölgyi Zsófia - 2014.04.12. 00:15[/b][/url] Vasváry Richárd Nándor - Apa Az ablakon túl elsuhanó, sápadt sormintává olvasó fákat figyeli, nagyon hosszú ideje. Az aprócska vonat hegyek és völgyek csipkéi közt szalad, zakatolása mintha verset mormolna a síneken. Mintha csak azt suttogná neki: minden rendben lesz, gyermekem, ne aggódj.
Szinte beleszédül a látványba. Elfordítja halványkék szemét, vékony kezeit az ölébe ejtve pillant az utazótáskájára, ami egyetlen útitársa az üres fülkében. Ujjai közt azt a vékony aranyláncot tarja, melyet édesanyjától kapott, rajta csillogó kereszt. Mintha ettől várna erőt és útmutatást ebben az új és számára annyira rémisztő helyzetben.
Lassan kifújja a levegőt, ismét kipillant az ablakon. Bagolykő. Ízlelgeti a szót többször is, ám egyelőre idegennek tetszik és ellenszenvesnek mindaz, amit a kastély rejteget. Gondolataiban a négy ház nevei sejlenek fel újra és újra, egyszerre úgy érzi, mintha égetné a levitás jelvény, melyet előre a blúzára tűzött, hogy szokja. Nem tudja még, milyen pecsétet jelent a kékekhez tartozni, azonban elhamarkodott előítéletei sincsenek a többi házzal szemben. Mégis kellemetlen idegességet érez, ahányszor a kék jelvényre pillant, hiszen tudja, még meg sem érkezett, máris egy közösség tagja.
Azt pedig csak csöndben reméli, hogy ez a közösség be is fogadja őt.
Gondolatai tovább vándorolnak, ahogy a távolabbi hegyeket figyeli. Elszakad az otthonától, elszakad a családjától... a család.
Gyomrában kényelmetlen nyomást érez, hűvös kezeivel jobban megszorítja az aranyláncot. Tudja, ki az, aki az olajos peronon állva várni fogja őt. Tudja, hiszen megüzente neki, ez azonban ideges feszengéssel tölti el, ahányszor maga elé képzeli a férfi arcát. Azt az arcot, ami mégis annyira ismerős és az övéhez hasonló, ám számára mégsem kedves.
Rég nem látta az édesapját.
Érzi, ahogy a vonat lassítani kezd, más fülkékből szedelőzködés, bőröndök csapódásának zaja szűrődik át. Idegesen pillant utoljára az üveg felé, tükörképe sápadtan, riadt szemmel tekint vissza rá. Kék szemei kétséget és egy elveszett, majdhogynem félárva kislány minden félelmét tükrözik vissza.
Ügyes mozdulatokkal veszi a láncot a nyakába, csatolja össze majd rejti el a medált a blúza alatt. Föláll, fölveszi krémszínű, tavaszi kabátját, még megigazítja a szoknyáját, mielőtt fölemelné a bőröndjét is. Apró táska mindössze, a többi a vagon gyomrában érkezett, azzal nem kell foglalkoznia.
A vonat pedig megáll.
Lassú, monoton léptekkel hagyja el a fülkét és áll be a sorba, mely az ajtó előtt kígyózik. Szája kiszárad, kezével görcsösen markolja a bőröndje fülét, ahogy lassan halad előre. Tudja, minden apró lépés előrébb viszi egy új élet felé, mely azonban egy találkozást is rejteget. Egy kellemetlen, kínos, nem várt találkozást.
Ruhája épségére vigyázva ereszkedik le a néhány, alacsony lépcsőfokon. A hajába kellemes szellő kap, ő pedig mélyet lélegzik a hegyvidék friss levegőjéből. A bőröndjét átveszi a másik kezébe, lassan kezd el sétálni a vonat mellett, tekintete kutatón fürkészi a várakozó emberek csoportját. Lehet, hogy elfelejtette, vagy egyszerűen nem érdeklem, gondolja tompán.
Ekkor azonban megpillantja őt.
Erőltetetten elmosolyodik, kerüli a férfi tekintetét, léptei közben a mellette elhaladókat figyeli. Valahol azt kívánja, mágikus módon inkább nőjön köztük a távolság ahelyett, hogy csökkenne, ám ez mégsem történik meg. Kellő távolságban áll meg tőle, szemét vonakodva emeli az arcára.
- Szia, Richárd.
|
|
|
|
|
Vasváry Richárd Nándor
INAKTÍV
ricsibácsi.
offline
RPG hsz: 48
Összes hsz: 846
|
|
Írta: 2014. április 13. 01:21
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=273465#post273465][b]Vasváry Richárd Nándor - 2014.04.13. 01:21[/b][/url] Zsófiám Tekintete vadul cikázik, keresi azt az egy embert, aki képes kiváltani belőle ezt a fajta izgatottságot. Annak ellenére, hogy tart a találkozásuktól és attól, ami a mindennapi kapcsolattal együtt jár, le sem tagadhatná, hogy mennyire várta már ezt a pillanatot. És végre meglátja őt. Széles mosollyal ajkain indul meg elébe, szemei büszkén járnak fel-le a lány alakján, kíváncsian fürkészi vonásait, egyszóval próbálja felmérni, hogy mire is számíthat lányától. Lelkesedése azonban hamar lohad le, mikor felismeri annak tartózkodó viselkedését, ahogyan kerüli a tekintetét, a róla sugárzó elzárkózást. Nem is érti, miért lepődik meg ezen, elvégre már maga sem emlékszik, hogy mikor volt utoljára, amikor kicsattanó örömmel fogadta őt a lány, az utóbbi években pedig, ha ez egyáltalán lehetséges, csak még hűvösebb lett vele szemben. Persze ez nem állíthatja meg őt, sőt, inkább csak motiválja, hogy még többet tegyen azért, hogy a lánya végre elismerje, hovatovább, megszeresse az apját. Ez a cél azonban még messzebbinek tűnik, amint Zsófia halkan köszön neki, tekintetében a tőle való vonakodással. Érzi, amint mellkasában fájdalmasan csavarodik valami, azonban nem adhatja fel máris, így fenntartja mosolyát, habár már az sem ragyog olyan fényesen, mint korábban. - Szia. Reménykedve lép közelebb hozzá, karjait jelzésértékűen megemelve, abban bízva, hogy megölelheti végre rég nem látott gyermekét, apai csókot nyomhat a feje búbjára, azonban még ő sem igazán hiszi el, hogy ezt megengedik számára. - Jól utaztál? Szavaiban megbújik a keserűség, amit a mindig hűvös fogadtatás miatt érez, kezeit pedig csalódottan szorítja ökölbe, amiért most sem sikerült megtörnie a jeget. Csak fokozza az egyébként rá nem jellemző komorságát, hogy már első mondata után érzi a köztük vibráló feszültséget, a ki nem mondott szavakat, az együtt töltött idő hiányát. Azonban erre nem is akar jelenleg gondolni, csakis előre akar nézni, szép reményei felé, melyekben sikerül végre megkedveltesse magát a lánnyal. Hogy elfelejtse gyászos megállapításait, inkább pálcájáért nyúl, hogy egy lusta bökést követően ne kelljen tovább foglalkozzon a lány csomagjával, a bőrönd jó kutya módjára lebegjen utáljuk, bármerre is mennek majd ezután. És ezzel el is érkeztünk a következő ponthoz. Szemeiben óvatossággal fürkészi Zsófia tekintetét, tépelődve rágcsálja alsó ajkát, mielőtt kibukna belőle a már percek óta magába fojtott mondat. - Esetleg... Lenne kedved elnézni a faluba, beülni valahova, mielőtt a kastélyba mennénk? Persze ez csak egy ötlet, megértem, ha nem, csak gondoltam... Az egyébként határozott férfire nézve az ember eszébe most sokkal inkább egy sebezhető gyermek jut, vagy épp egy kiskutya, aki várja a következő rúgást. Egyáltalán miért tette fel a kérdést, amikor úgyis tudja, hogy csak elutasítást fog kapni? Nem, nem tudta volna magában tartani. Áhh...
|
|
|
|
Hollóvölgyi Zsófia
Nyugodjék békében!
offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
|
Írta: 2014. április 14. 10:38
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=274268#post274268][b]Hollóvölgyi Zsófia - 2014.04.14. 10:38[/b][/url] Vasváry Richárd Nándor - Apa Halvány színű szeme végigkúszik az elhaladók arcán, majd visszakúszik a férfiéra. Tekintetében közönybe burkolt zavarodottság csillog, melyet nagyon ügyetlenül igyekszik leplezni. Hiába, a fiatal lélek nehezen palástolja az érzelmeit, akármennyire próbálja rideg magabiztossággal állni a pillantást, elveszett gyermeki lelkének összes félelme az arcára ül.
- Jól. Hosszú volt, de kellemes.
Az ölelésre nyíló karok láttán mintha hátrálni készülne. Fél lábbal lép vissza, ám, ahogy az apja is rádöbben mozdulata helytelenségére, balja nem követi. Feszengve süti le a szemét, hagyja, hogy a bőröndje füle kicsússzon a kezéből és jól nevelt kutya módjára szegődjön a nyomába.
Maga sem tudja, mit vár el az apjától. Ha nyugodtabb pillanataiban belenézne saját lelkébe végeredményben megállapíthatná, nincs racionális oka ennek az elutasító magatartásnak. Vasváry, bár nem vette nevére a lányt és nem lett "főállású" apa, a felelősség elől egyszer sem menekült, amiben lehetett, kivette a részét. Zsófia azonban, annak legnagyobb bánatára örökölte édesapja makacs, hajthatatlan természetét. Ha pedig az apját egyszer közellenségnek titulálta magában, az bizonyára egy ideig meg is marad így.
Az arcába hűvös szellő csap, egy vörös tincsét a füle mögé igazítja.
- Hát... - bizonytalanul pillant a hegyek felé, merre a kastély tornyosul - legszívesebben fölmennék az iskolába. Kipakolni, ilyenek, tudod. Majd legközelebb.
|
|
|
|
|
