A Fő utczával szemben, a Boglyas tér legimpozánsabb helyén Bogolyfalva vasútállomása kapott helyet. Grandiózus, elegáns épület, hatalmas oszlopokkal, melyek tartó funkciót látnak el. Egyszerű sárga téglából épült falain ablakok szinte nincsenek, csak a harmadik emeleten, a legfelső szinten, ahol a masiniszták pihenhetnek meg egy-egy út előtt és után. A bejáraton egymás mellett három troll kényelmesen besétálhatna csomagjaival. Belépve az épületbe egy hatalmas fogadócsarnokba érünk. Egyik oldalt pénztárak, másik oldalt büfék és apróbb boltok, köztük egy mindenes, ahol a cérnától a főző üstig mindent lehet találni. A peronokhoz a bejárati kapuhoz hasonló kapun lehet kijutni. Azonban nagy meglepetés éri azt, aki kilép azon a kapun. Mugli gondolkodással a vonatok különböző vágányokról indulnának, amelyek között peronok, hidak, vagy aluljárók húzódnak. Itt azonban két sín van összesen, egyik az érkező, másik az induló vonatok számára. Rajtuk végeláthatatlan hosszú sorban és különböző irányban állnak a vonatok. A sínek között egy öreg, hosszú bajuszú, néma bakter ácsorog állandóan, talán az idők kezdete óta, aki kopott táblájával indítja, vagy érkezteti a vonatokat.
Hogy senki se tévessze el, hogy a sorban hányadik az ő vonata, egy igen kellemesen búgó női hang időnként beharsogja az állomás termeit az éppen induló, vagy érkező szerelvényekkel kapcsolatban.

Néhány nappal ezelőtt egy igencsak furcsa találkozásban volt részem, melynek váratlan és még a kezdeténél is érdekesebb vége lett. Ez a befejezés az oka annak, hogy most itt állok, kezemben egy szál virággal, és sokkal elegánsabb öltözékben, mint amit a legutóbbi szilveszteri, hírességeknek rendezett bulin viseltem. A virágról egyébként fontos megjegyeznem, hogy általában nem szoktam ilyesmit adni senkinek. Ezt még mostohaanyám nevelte belém, ugyanis szerinte a vágott virág az elmúlást juttatja mindenki eszébe. Ha már mindenképpen növényt akarok adni, akkor adjak cserepeset. Na, de hát hogy nézne már ki az, plusz szegény partneremnek kéne végig cipelnie? Akkor már inkább maradok a csoki, pezsgő, sütemény variációknál.
A mai azonban különleges találkozás, így a régi intelmet félretéve mégiscsak beszereztem a virágot. Gondoltam csokorra is, de valahogy ez a virág sokkal jobban néz ki magában, azzal a pár szál zölddel, amit a virágkötészetben a fiatal lány bónuszként hozzárakott. Fogalmam sincs, hogy Artemisia kedveli-e a virágokat, és, ha igen, akkor mifélét, én mégis megkockáztatom. A kezemben tartott növény egyébként egy szál rózsa, ami bár lehet, hogy klisés és unalmas, de mégis az egyik legszebb virág, nem csoda, hogy a legtöbb férfi ilyet vesz a kedvelt nőnek.
A színén azonban majdnem összevesztünk az eladóval, mert ő mindenképpen vöröset akart nekem adni, mert szerinte az a romantikus. Na, meg még mit nem. Engem sokkal jobban vonzottak a számomra különlegesebb színű rózsák. Tetszett a kék, a narancssárga és a lila is, de végül mégis egy fehérben egyeztünk ki, mert a kis hölgy annyira feldühödött azon, hogy nekem nem jön be az, amit ő akar, hogy a végén úgy döntöttünk, hogy legyen valami semleges szín. A fehérnél pedig nem találni semlegesebbet, talán a feketét, de hát csak nem fogok fekete virágot adni a nőnek. És, hogy mi nem tetszett a választásaiban? A virágszimbolika. Nem fogok örök szerelmet, égig érő szenvedélyt vallani a második találkozáson még virágnyelven sem. Volt már rá példa, és nem én jöttem ki jól belőle.
Na, szóval itt állok a vasútállomáson, és várom, hogy megérkezzen. Nem vagyok ideges, de azért a szokottnál többször borzolom össze a hajam, ami Bogolyfalvára érkezésem óta eléggé megnőtt, így már valószínűleg egy közepes méretű, enyhén zilált fészek benyomását keltheti. Öltözékem egy viszonylag elegánsnak mondható, farmerhatású, fekete nadrágból, egy egyszerű fehér ingből és egy fekete bőrkabátból áll. Nyakkendőt nem viselek, inkább kigomboltam a felső két gombot az ing nyakán. Teljesen kész vagyok, várom a nőt, és azt is, hogy megtudjam, hova igyekszünk egyáltalán. Múltkor túlságosan is titokzatos volt a távozásakor, de talán épp ezért vagyok most itt. Nemcsak a nő vonzó személyisége és kinézete miatt, hajt a kíváncsiságom is, mellyel megismerni kívánom őt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=188330#post188330][b]Merkovszky Ádám - 2013.10.23. 10:14[/b][/url]

Néhány nappal ezelőtt egy igencsak furcsa találkozásban volt részem, melynek váratlan és még a kezdeténél is érdekesebb vége lett. Ez a befejezés az oka annak, hogy most itt állok, kezemben egy szál virággal, és sokkal elegánsabb öltözékben, mint amit a legutóbbi szilveszteri, hírességeknek rendezett bulin viseltem. A virágról egyébként fontos megjegyeznem, hogy általában nem szoktam ilyesmit adni senkinek. Ezt még mostohaanyám nevelte belém, ugyanis szerinte a vágott virág az elmúlást juttatja mindenki eszébe. Ha már mindenképpen növényt akarok adni, akkor adjak cserepeset. Na, de hát hogy nézne már ki az, plusz szegény partneremnek kéne végig cipelnie? Akkor már inkább maradok a csoki, pezsgő, sütemény variációknál.
A mai azonban különleges találkozás, így a régi intelmet félretéve mégiscsak beszereztem a virágot. Gondoltam csokorra is, de valahogy ez a virág sokkal jobban néz ki magában, azzal a pár szál zölddel, amit a virágkötészetben a fiatal lány bónuszként hozzárakott. Fogalmam sincs, hogy Artemisia kedveli-e a virágokat, és, ha igen, akkor mifélét, én mégis megkockáztatom. A kezemben tartott növény egyébként egy szál rózsa, ami bár lehet, hogy klisés és unalmas, de mégis az egyik legszebb virág, nem csoda, hogy a legtöbb férfi ilyet vesz a kedvelt nőnek.
A színén azonban majdnem összevesztünk az eladóval, mert ő mindenképpen vöröset akart nekem adni, mert szerinte az a romantikus. Na, meg még mit nem. Engem sokkal jobban vonzottak a számomra különlegesebb színű rózsák. Tetszett a kék, a narancssárga és a lila is, de végül mégis egy fehérben egyeztünk ki, mert a kis hölgy annyira feldühödött azon, hogy nekem nem jön be az, amit ő akar, hogy a végén úgy döntöttünk, hogy legyen valami semleges szín. A fehérnél pedig nem találni semlegesebbet, talán a feketét, de hát csak nem fogok fekete virágot adni a nőnek. És, hogy mi nem tetszett a választásaiban? A virágszimbolika. Nem fogok örök szerelmet, égig érő szenvedélyt vallani a második találkozáson még virágnyelven sem. Volt már rá példa, és nem én jöttem ki jól belőle.
Na, szóval itt állok a vasútállomáson, és várom, hogy megérkezzen. Nem vagyok ideges, de azért a szokottnál többször borzolom össze a hajam, ami Bogolyfalvára érkezésem óta eléggé megnőtt, így már valószínűleg egy közepes méretű, enyhén zilált fészek benyomását keltheti. Öltözékem egy viszonylag elegánsnak mondható, farmerhatású, fekete nadrágból, egy egyszerű fehér ingből és egy fekete bőrkabátból áll. Nyakkendőt nem viselek, inkább kigomboltam a felső két gombot az ing nyakán. Teljesen kész vagyok, várom a nőt, és azt is, hogy megtudjam, hova igyekszünk egyáltalán. Múltkor túlságosan is titokzatos volt a távozásakor, de talán épp ezért vagyok most itt. Nemcsak a nő vonzó személyisége és kinézete miatt, hajt a kíváncsiságom is, mellyel megismerni kívánom őt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=188526#post188526][b]Artemisia Rubya - 2013.10.23. 15:34[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=188550#post188550][b]Merkovszky Ádám - 2013.10.23. 16:36[/b][/url]

Senkit sem szeretek megvárakoztatni, így legtöbb találkozómra pár perccel korábban érkezem a megbeszéltnél, a mostanira azonban sokkal előbb elindultam, így már egy ideje ácsorgok az állomáson. Van időm felkészülni, gondolkodni, eszembe idézni azt a pár tánclépést, amiről emlékeimet az elmúlt napon felfrissítettem. Persze nem egyedül, volt egy kis segítségem is: édesapám.
Fontos számomra, hogy ne beszéljek a levegőbe, így hát miután Artemisiának kijelentettem, hogy valamicskét képes vagyok táncolni, mindent megtettem, hogy a valamicskénél jobb tudással álljak elé a mai napon. Szüleim meg sem lepődtek furcsa kérésemen, megszokták már az évek során hirtelen ötleteimet, ráadásul nekik is kedvükre valónak tűnt a szórakozás. Régen nevettem már ennyit apámmal, őt általában komoly embernek ismeri mindenki, sőt egyesek úgy gondolják, hogy humorérzéke sincsen. Ez azonban nincs így, bár valóban nagyon ritkán sikerül megolvasztani komolyságának álcáját, és nevetni látni őt. Érdekes módon mostohaanyámnak mindig sikerül.
A tegnapi táncpróba velük elég magabiztosságot adott ahhoz, hogy ma ide merjek állni, és önbizalmam teljében vigyem táncba a hölgyet. Gondolataim elkalandoznak, főleg a virágon és szerzésének körülményein, így egy cseppet meglepődök, mikor valaki megfogja a vállam. Fordulás közben, már a hangját is meghallom, így kérdőn felvont szemöldök helyett mosollyal és a rózsával fogadhatom:
- Egy titokzatos fekete macskát - nézek a szemébe, majd átnyújtom neki a virágot - Rövidebb szárút kellett volna hoznom - jegyzem meg tűnődőn, ahogy jobban szemügyre veszem a nőt - Gyönyörűen mutatna a hajában.
Ritkán szoktam leesett állal bámulni valakit, de az agyam egy ideig egy helyben toporog, talán, hogy tovább tartson feldolgozni a nő látványát. Amint sikerül újra levegőt vennem, felé nyújtom a karomat:
- Mondanám, hogy mehetünk, de hát fogalmam sincs, hogy hová - mondom, miközben várom, hogy belém karoljon, vagy csak egyszerűen megmondja az útirányt. Előzékenységem visszautasítása miatt sosem szoktam megsértődni, rokonságomban található olyan nő is, aki már azért is csúnyán néz, ha kinyitom előtte az ajtót vagy magam elé engedem a bejáratnál. Én mégis mindig megteszem, mert ez nálam már-már reflex, gondolom ez is neveltetés kérdése.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=188569#post188569][b]Artemisia Rubya - 2013.10.23. 17:24[/b][/url]