29. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér

Oldalak: « 1 2 ... 12 ... 20 21 [22] Le | Téma száljai | Témaleírás
Dr. Halty L. Zaina
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 115
Összes hsz: 171
Írta: 2020. május 24. 18:25 | Link

Olsovszky Laura
#utazzunk_együtt #kis_újítás

Kissé felold, amikor meghallom, hogy velem nevet a zavaromon. Soha nem mondtak még nekem ilyet, főleg nem ilyen indirekt módon. Eszembe sem jutott volna soha, hogy az én személyiségemmel fellépjek egy kifutóra és fel s alá sétálgassak rajta, miközben valami neves divattervező ruháját öltik rám, majd szembe kerüljek magammal valami magazin címlapján. Már csak a gondolattó is zavarba jövök.
- Óóó, tényleg nagyon kedves vagy, de nem hiszem, hogy a modellkedés az az én asztalom lenne bármilyen szinten is - legyintgetek zavartan továbbra is. - Jótékonysági. Olyan szervezeteknek gyűjtünk, akik fogyatékossággal élő gyerekeknek segítenek. Köszönöm szépen! - halványan mosoly kerül fel ajkaimra. Eddig ez az egyetlen olyan estély, amire nem kell könyörögni, hogy megjelenjek, mert kapva kaptam az alkalmon, sőt, még a megszervezésében is segítettem, ami azt jelenti, hogy a végére én csináltam az egészet, mert mindenki inkább rám bízott mindent. Nem baj, ez így volt tökéletes, legalább lekötötte a gondolataimat, ahelyett, hogy apám nyugdíjba vonulásán agyaltam volna még többet. Ennek az estének legalább értelme is lesz, nem úgy, mint a legtöbb olyannak, amin kötelező jelleggel kell megjelennem, és azon kívül, hogy megy a susmus egymás között meg a pofavizitek nincs semmi értelmük.
- Nagyon jó dolog, hogyha a szenvedélyed a munkád, mert akkor nem is dolgozol igazából - széles és őszinte mosollyal bólogatok Laura szavaira, mert teljesen megértem és átérzem azt, amiről beszél. Olyanok neki az antikvitások, mint nekem az újságírás. Máris van egy közös pontunk, pedig nagyjából, ha tizenöt perce beszélgetünk. Bár ha belevesszük azt is, hogy különlegesnek tartja a ruhát, ami rajtam van, akkor már kettő, mert azzal is egyet kell értenem. Barnáim esnek a hölgyre, aki a kezünkbe nyomja perceken belül a leadott rendelést. Kezeim közé fogom a poharat, a benne lévő gőzölgő feketét kezdem el fújni, a pohár fölött sandítok fel Laurára.
- Kell az energia, hogy túléljem a mai napot - nevetek fel halkan. - A WoMen magazin szervezésében történik az egész. Nem tudom mennyire ismered, igazából mindenről szó esik a magazinban - kedvesen mosolygok Laurára, majd ahogy Laura kortyol egyet és tüsszent, megilletődött barnáimat emelem rá. Óvatos kacajt engedek meg magamnak, mert ez nagyon aranyos volt, és ahogy a vonat akadozva kezd el fordulni, ujjaim erősebben markolják a poharat. Premier plánban nézem végig, ahogy a kávé landol a földön, majd onnan a ruhámon. Laurára kapom meglepett pillantásomat, aki máris a táskájában kezd el kutakodni. Lassan dőlök előre, majd teszem kezem a kezére.
- Nyugi, nincs semmi baj. Majd átöltözök otthon, nem olyan nagy tragédia ez. Valószínűleg a stylist úgyis még vagy hat ruhát hoz majd a helyszínre - kedves és megnyugtató mosolyt küldök felé, majd felegyenesedem. Nem olyan nagy baj ez, mert a kávé nem égetett meg, a ruha meg csak egy ruha. - Valamennyi azért maradt a poharadban is? Talán még elkaphatjuk a nénit... - állok neki rögtön gondolkodni a lehetőségeinken, hogyha esetleg egy kortyon kívül semmi nem maradt Laura poharában, akkor kérjünk neki egy másikat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Rögtől szívig, minden dalol;
nem ésszel, lényével válaszol,
mint egy nő, vagy egy költemény.
Olsovszky Laura
Bogolyfalvi lakos, Boltos



offline
RPG hsz: 35
Összes hsz: 51
Írta: 2020. május 27. 16:19 | Link


D r e s s


Mikor meghallom a rendezvény okát, akkor kicsit hevesebben kezd verni a szívem. Nincs fogyatékossággal élő rokonom, se ismerősöm, de valamiért mindig erős késztetést éreztem, hogy segítsem őket. Fiatalabb koromban egyszer kétszer önkénteskedtem, s így kapcsolatba kerültem velük. Egyszer egy down kórosoknak szervezett rendezvényen segédkeztem, s így kicsit jobban rálátást kaptam. Hihetetlen, hogy mennyi szeretet van bennük, mennyire elfogadóak.
. Oh, ez egy nagyon szép gesztus. Ha esetleg van rá lehetőség akkor a távolból én is szívesen adakoznék. - válaszolom neki, s teljesen komolyan is gondolom az elhangzottakat. A puccos bulira nem vágyom most annyira, nem mintha távol állnának tőlem, de a hangulatom nincs meg hozzájuk, viszont a pénzt szívesen elutalom vagy odaadom. A reakciójával teljesen egyet értek, melyet arra tett, hogy szeretem a munkám. Heves bólogatásba kezdek, mikor meghallom. Valóban így van, s én teljesen azonosulni tudok ezzel a kijelentéssel. Sose éreztem munkának azt amit minden nap csinálnom kell. Mindig van benne valami kis érdekesség, csavar, bonyodalom, amitől sosem válik unalmassá.
- Teljesen egyetértek! - válaszolom neki, majd a következő mondatára is reagálok. - Hallottam már róla, de még sose akadt egy példány se a kezemben. De ezt a hiányosságomat mindenképp pótolni fogom. - mosolyom továbbra is töretlen, egészen addig, amíg a kávé nem landol a földön majd a különleges ruhán. Pánikba esve kutatok a táskámban, de egyszer csak megérzem a kezét kezemen. Megállok a kutatásban majd rá emelem tekintetem, hallom amit mond, de valamiért csak arra tudok koncentrálni, hogy eltüntessem a foltot.
- Egy egyszerű varázslat és hűlt helye, kérlek engedd, hogy eltüntessem. Van egy 1,5 éves kisfiam, akinél ezt minden nap alkalmaznom kell. - bátortalanul és kicsit szégyellve magam nézek Zainara. - A kávémmal pedig ne foglalkozz, van még annyi amennyire szükségem van. Anyáéknál úgyis iszok majd még egyet. - megvonom finoman vállaim, majd a táskára és újra az előttem ülőre tekintek. - Na? -  kérdem, s fejemmel a táskám felé intek, melyben ott lapul a pálca.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dr. Halty L. Zaina
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 115
Összes hsz: 171
Írta: 2020. június 8. 19:51 | Link

Olsovszky Laura
#utazzunk_együtt #kis_újítás

Persze, hogy van! – hatalmas mosollyal fogom ölembe a táskát és kezdek el benne eszeveszett mód turkálni, hogy megtaláltam a papírokat. A nagy koncentrálásban dugom ki nyelvem hegyét ajkaim közül, miközben szinte már nyakig vagyok a táskában, de a megfelelő papírok csak nem akadnak ujjaim közé. Szemöldökömet ráncolva hümmögök egyet, bocsánatkérően pillantok fel Laurára. – Bocsáss meg, de most nem tudok adni semmit róluk, mert nincs nálam egyetlen papírfecni sem – zavartan húzom ki jobbomat a táskából és helyezem vissza azt magam mellé. Jobb lábamat vetem át a balon, ahogy a beszélgetés halad tovább, és rendületlenül mosolygok arra is, hogy egyetért. Örülök, hogy egyetértünk ebben, mert így az ember tényleg sokkal könnyebben megy be a munkahelyére, amikor igazából nem is dolgozni megy be, hanem azt csinálni amiért él. Amire született. Olyan csodálatos érzés ez, teljesen feldob a gondolata is, és ha a gondolat nem lenne elég kérem ki magamnak a feketét, amiből aprót kortyolok is.
Ugyan, semmiről nem maradtál le, amiért nem olvastad – nem vagyok valami promóciós nőcske, hogy másokra tukmáljam az újságot, és bár Laura nem tudhatja, hogy a kiadó és a cég is az enyém lesz pár éven belül – ez így is van jól –, de akkor is zavarba jövök, ha a magazin jön szóba. Sok mindenen átment a lap és valahogy mindig kikászálódott belőle, talán van bennem egy aprócska félsz, hogy az én kezem alatt nem fog ez sikerülni neki? Mondjuk, ha ilyen negatívan megye elébe, akkor ne is várjak csodát, ugye? Fene az elkalandozott gondolataimba, amikből a ruhámra löttyent kávé ébreszt fel. Óvatosan csúsztatom kezemet Lauráéra, majd felnevetek.
A tied a terep, ha ennyire szeretnéd – engedem el kezét és dőlök vissza a helyemre, jobb kezemmel igazítom úgy a ruhát, hogy könnyen a folthoz férhessen. – Ezek szerint a kis fiad nagyon begyakoroltatta veled a bűbájt. Mondjuk be kell látnom, most kapóra is jön nekem ez – nevetek fel halkan. Na igen, egy gyermek mellett az ilyen bűbájok és varázslatok nagyon is jól jönnek, főleg, ha S.O.S.-ben kell őket használni, mert éppen mentek valahova. Ha meg már így állunk, akkor hadd tüntesse el a foltot. Legalább nem kell magyarázkodnom a stylistnak sem. – Értem én, nincs néni. Vettem. – emelem fel kezemet védekezően, de folyamatosan mosolyogva az előttem elhelyezkedő nőre. Azért az út így sokkal gyorsabban halad, mintha egyedül lennék.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Rögtől szívig, minden dalol;
nem ésszel, lényével válaszol,
mint egy nő, vagy egy költemény.
Palotás Polli
Diák Eridon (H), Világalkotó, Másodikos diák


Flappy Bird
offline
RPG hsz: 65
Összes hsz: 169
Írta: 2020. július 8. 23:46 | Link

Vajda Olívia


Nemsokára indul az első vonat a budanekeresdi vasútállomásra. Terve még nincs, hogy mi lesz, amikor megérkezik, de a tegnapi napja egészen biztosan az utolsó volt a kastélyban. Ez eldőlt. Megígérték neki, hogy egy hónap után hazamehet, már majdnem három hete itt van, úgyhogy ez már közelebb van az egy hónaphoz, mint a semmihez, így már biztosan ér. A kofferját nem tudta elhozni magával, mert egyszerűen képtelen volt bepakolni, ahogy az anyukája csinálta mielőtt idejöttek. Neki valahogy még a pakolj bűbáj sem pakolta olyan katonás rendbe a pólóit, mint a szüleinek. Így csak a kék-rózsaszín színű batikolt vászon hátizsákja társaságában indul útnak, amibe bepakolta a legfontosabb dolgokat, ami a hosszú út során segítségére lehet: a kedvenc teája és pirítósa (egy süteményt is elcsórt a klubhelyiségből, ha esetleg megkívánná), a hangszigetelő füldugója, az aktuálisan tanult darab kottája, meg persze egy rakat kattintgató, pörgettyű, puha stresszlabda és vagy két csomag rágó. Ez elég lesz Budanekeresdig, de arra még nincs felkészülve, hogy mit fog ott csinálni, mert nem tudja, hogy onnan hogyan juthat el Tatáig, ha esetleg a szülei nem érnek oda. Tegnap küldött nekik egy baglyot, hogy most fog indul, jöjjenek ki reggel érte. A múltkor már pedzegette nagyon is komolyan, de csak egy órát nyert az iskola pszichológusával, meg kapott pár megnyugtató baglyot a szüleitől, hogy hamarosan meg fogja itt szeretni. De ők nem érthetik. Nincsenek itt, írásban pedig képtelen elmondani nekik mindent.
Maga sem tudja, hogy hogyan sikerült kisurrannia az iskola kapuján, lehet, hogy ilyen időben is szabad kijárásuk van, talán bénán volt feltéve a védőbűbáj, esetleg átengedik a kétségbeesett diákokat. Fel volt készülve arra, hogy a kapu megrázza, felgyújtja, hátra löki, de nem történt semmi. A kaput átlépvén valamiféle borzongás járta át, ami lehetett a védőbűbáj erőtere, de az is benne van, hogy csak a szabályszegés okozta félelem dolgozott benne. Az kicsi, kapucnis alak remegő térdekkel szeli a métereket, eleinte még hátra-hátra pislog, hátha valaki követi, mert túl egyszerűnek tartotta a kijutást, ám a falu határához érve a félelmeinek ez a része megszűnni látszott, de ezen kívül is bőven volt oka aggodalomra. Egyáltalán, hogy jut ki Budapestre, ha nem jön ki senki?
A sírás kerülgeti ettől a helyzettől, de muszáj higgadnak tűnnie. Tudja, hogy fiatalabbnak tűnik a koránál, így sokkal nehezebb lesz átjutni a vasút dolgozóin, mintha legalább 16-nak látszana. Félelme beigazolódni látszódott, amikor a jegypénztáros boszorkány faggatni kezdte, meg bizonyítékot kért tőle, hogy valóban elmúlt-e már 14 éves, és hogy tényleg az iskola tanulója. Szerencséjére nem látta a pult mögül, hogy milyen erősen rángatta pulóvere ujját, mert akkor talán még elbocsátási papírt is kért volna tőle. Talán azt hihette, hogy meghalt valakije, mert családi okokra hivatkozott, a zaklatottság pedig minden mozdulatából kiabált.
Jegyét zsebrevágva közelíti meg a vágányokat, szíve valamiért még hevesebben vert, mint a jegypénztár előtt. Most már tényleg zöld az út, már csak meg kell tennie, hogy felszáll a vonatra. A kalauz már nem fogja elküldeni. Ugye miatta nem fordítanak vissza egy szerelvényt, ha a szülei utána üzennek? Hamarosan meg is hallja a hangosbemondó süvítését – amitől erősen összerezzent-, mindjárt érkezik a Budanekeresd irányába közlekedő szerelvény. Reszketve nyúl a füldugója után, a pályaudvarok hangját sosem szerette. Feszültséglevezetésként tett egy kört a peronon, miközben félelmei tovább visítanak a fejében. Ezeket kizárandó megtorpan, becsukja szemeit, majd a tanult 4 másodperces légzéstechnikát próbálja bevetni, ami nagyon sokszor segített neki. A harmadiknál hallja a vonat érkezését, érzi az orrában az olajszagot. Lassan kinyitja szemét és tétován a legközelebbi ajtó irányába indul, majd egy utolsó nagy levegőt véve felkapaszkodik, hogy elfoglalja a helyét egy, az bejárattól távoli fülkében. Táskáját egyből az ölébe veszi, és plüssjátékként kapaszkodik bele. Megcsinálta, itt van. De mi lesz majd ezután?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Várffy-Zoller Vándordíjas - 2020 ősz
Vajda Olívia
Diák Rellon (H), Szélvész Szalamandrák csapatkapitány, Ötödikes diák


+1 Vajda :3
offline
RPG hsz: 80
Összes hsz: 129
Írta: 2020. július 9. 08:42 | Link

Polli
Olívia



Egész éjjel csak forgolódtam, képtelen voltam elaludni, és nem tudom, hogy a meleg vagy a kétségbeesés, vagy a kettő együtt, de valami nagyon betett nekem ma. Azt hiszem a tény, hogy a minimális szociális igényem sincs kielégítve teszi ezt velem, és nagyon furcsa gondolatok kezdenek a fejemben motoszkálni. Például, hogy ha Ricsi nem ér rám, akkor elmegyek Lilihez, és beszélgetek vele. De vajon megtehetem-e én ezt. Nem igazán, ugye? Szóval lányos zavaromban most csak fekszem, és próbálok aludni, ami nem igazán megy, szóval muszáj felkelnem. Ha nem, hát nem. Akkor edzek egy kicsit.
A terv egészen addig jól is működik, amíg meg nem látom őt. A lányt, aki úgy surran ki, mintha profi betörő lenne, és valahogy ösztönösen tudom, hogy ez az, szökni készül. A fal rejtekében nyugodtan végignézem ahogy kisétál, és hiába süllyesztem zsebeimbe a kezeimet, nincs nálam pénz. Milyen Vajda vagyok én? Visszajöttem ide, és megint kezdek Vajdátlanul viselkedni. Erre a gondolatra még az állam is felszegem kissé, de valljuk be, itt most az következik, hogy én minél gyorsabban visszajussak a szobámba, és a nadrágot nem cserélve, az edzőspólómat egy ujjatlan topra cserélve, némi pénzt, iratokat egy kistáskába dobálva, némi szájfényt felkenve, mert az fontos, sietve induljak el utána. Nem akarom megriasztani, de nagyon elveszíteni sem, viszont szerencsére gyorsan futok, így van esélyem beérni őt a vonaton, ha előbb nem is.
És valóban nem, az utolsó pár méteren ugyan lelassítottam, de ez csak arra volt jó, hogy remegő kezekkel nyújtsam át a jegy árát és a diákigazolványomat a pénztáros boszorkánynak, aki még fel is horkant, hogy vonatra ülök. Nem mondom, hogy minden indok nélküli ez a felhorkanás, de vannak még olyan csodák, hogy a tömegközlekedést választjuk. Például én ide is vonattal jöttem, teljesen egyedül, és nem az unikornisok húzta aranyhintómon. Mindegy, a jegy megvan, és még pont sikerül elérni a vonatot is, meg látni, hogy a lány hova kapaszkodott fel.
Hogy miért is akarok én megmenteni egy kislányt, akihez semmi közöm sincs, ahelyett, hogy a kviddicsválogatóra készülnék vagy a hűvös hajnal érkezésével elaludnék végre? Fogalmam sincs. Ez most csak úgy jött, én meg megyek, és csinálom. Nem valószínű, hogy normális lépés ez, tekintve, hogy így én is engedély nélkül hagytam el a kastélyt, és oké, én nagykorú vagyok, de alapképzéses. Azt hiszem, a szüleim meg fognak ölni. De legalább az utolsó cselekedetem érjen valamit. Ahogy elindul a vonat veszítek egy pillanatra az egyensúlyomból, de a kis tántorodáson kívül nem történik katasztrófa, így sikerül elindulnom, és csakhamar megtalálnom a szökésben lévő egyedet.
- Helló, láttam, hogy éppen megszöksz, és gondoltam csatlakozom.
Vagyis majdnem, de neki ezt még nem kell tudnia, egyelőre csak annyit, hogy láttam őt. Lehuppanva szembe vele ledobom magam mellé a táskám, és kipillantva nézem, ahogy távolodik a kastély és a város nagyobb épületei. Meg fognak ölni, ha ez kiderül.
- Olcsi vagyok, mi a terv, hova megyünk?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Palotás Polli
Diák Eridon (H), Világalkotó, Másodikos diák


Flappy Bird
offline
RPG hsz: 65
Összes hsz: 169
Írta: 2020. július 11. 19:53 | Link

Vajda Olívia


Kimerülten, a félelemtől még mindig kissé reszketegen kuporog az eldugott fülke mélyén, közvetlen az ablak melletti ülésbe fúrva magát. Nem sokat aludt éjjel, hiszen ahogy lefeküdtek a többiek, neki a lehető legnagyobb csendben kellett összepakolnia a dolgait. Sajnos az eredeti elképzelése, miszerint képes lesz az összes cuccát visszazsúfolni a kofferjébe csődöt mondott, de legalább a legfontosabb dolgait képes volt becuccolni. Finoman megharapja a nyelve hegyét, ahogy lassan lecsukódik a szeme. Most nem lát, a vonat zötykölődése pedig egy egészen távoli, halk morajként hallatszik. Kényelemben van, csendben, egyedül, átjutott a legnagyobb nehézségeken, amivel a szökése járhat, de odabent mégsem nyugodt. Egyrészt nagyon bántják az elmúlt napok eseményei, főleg a tegnapi, ami után egy órán át sírt az Eridon toronyban elbújva, viszont ami még inkább félelemmel tölti el, az a szüleivel való találkozása. Mi van, ha nagyon mérgesek lesznek rá és emiatt nem jönnek ki? Ha nem jön rá, hogy jut el Tatáig, akkor vissza kell majd utaznia, ha nem akar a pályaudvaron egy kartondoboz ágyon aludni? Timi, akivel már évek óta azon dolgoznak, hogy könnyebben menjen a beilleszkedés, vajon mit fog szólni? Majdnem minden nap baglyot váltottak egymással, annyira örült neki, hogy végül bevállalta, hogy elköltözik otthonról és nagylány lesz. Utálni fogja, örökké?
Szinte filmként látja maga előtt, a csalódott szeretteinek arcát, úgyhogy inkább kinyitja a szemeit. Furcsa, hogy máskor megnyugtatja, ha behunyja a szemeit, most meg még jobban felzaklatja. A bal kezével finoman kapargatni kezdi az ülést, miközben jobbjával a hátizsákja elülső zsebből előkapja a kedvenc stresszlabdáját, ám közben megüti a fülét a fülkeajtó hangja. A belépő irányába fordulva látja, hogy egy fiatal lány az, aki nem valószínű, hogy kalauz. Halkan szóló hang szűrődik át a vonat morgásán keresztül, ezt már felismeri, milyen, amikor hozzászólnak. Nemeket el tud különíteni a füldugóján át, de embereket hangról megismerni már nem. Gyorsan, kissé remegve kipattintja a füléből, és miközben a tokját próbálja előszedni a lányhoz fordul, a kulcscsontjánál lévő nyakláncot nézi ki magának.
- Sz-szia... Ne haragudj, nem hallottam! A fülemben volt. – Feleli lesütött szemmel. Nem tűnik iskolai ellenőrnek, aki éppen vissza készül vinni, de azért ki kell tapasztalnia.
- Polli vagyok. Én… haza kell utaznom. Családi okokból, mondtam a jegyárus boszorkánynak is. – Folytatja baljával a stresszlabdát szorongatva. – Szép nyaklánc. – Teszi hozzá, ahogy tekintete átsiklik a lány bal füléhez. Reméli, hogy nem bámulta kínosan sokáig azt a részt, a saját időérzéke stresszhelyzetben nagyon becsapós.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Várffy-Zoller Vándordíjas - 2020 ősz
Vajda Olívia
Diák Rellon (H), Szélvész Szalamandrák csapatkapitány, Ötödikes diák


+1 Vajda :3
offline
RPG hsz: 80
Összes hsz: 129
Írta: 2020. július 14. 13:34 | Link

Polli


Észre se vettem, hogy a nyakláncom, melyen a holdkő mellett most már ott pihent a hematit is, előbukkant. Többnyire gondosan ügyelek rá, hogy ilyen malőrök ne fordulhassanak elő, de előfordul, hogy nem vagyok eléggé körültekintő. Azoknak, akik már láttak ilyet, nem csak egy szép kő, vagy szép nyaklánc, én meg utálok magyarázkodni azért, mert nőnek lenni fájdalmasabb, int az átlagos, vagy, hogy a vérszegénységem kókadóvá tesz. Meg nem akarom azt se, hogy furának nézzenek, mert az egy dolog, hogy Ricsi barátnője behozza ezt a családba, de én Vajdának születtem. Ricsi is, persze, de van különbség aközött, hogy egy pecsétgyűrűt kapsz a barátnődtől, amiben kettőtök kövei vannak elhelyezve, meg aközött, hogy önszántadból és mert tetszik a dolog, elkezdesz viselni egyet. Nálunk ez nagyon máshogy van. Lepillantok rá, de nem rejtem el hirtelen, nagyon hülyén jönne ki az.
- Köszönöm.
Csupán csak lopva végigsimítok a két kövön, miközben helyet foglalok vele szemben. Elhiszem, hogy nem hallott elsőre, de ez egy nagyon hosszú vonatút lesz, szóval rendkívül sok időnk lesz arra, hogy megbeszéljük a dolgokat. Édes, ahogy blöffölni próbál, de ha valamivel, akkor a szabályokkal tisztában vagyok.
- Ez sajnálatos, hihetetlen, hogy ilyen hajnalban kiengedtek iskolai kísérő nélkül, még napközben is csak úgy hagyhattam el a helyet, hogy a házvezetőm elkísért vagy a szüleim eljöttek értem.
Ez igaz, tényleg így történt, hiszen idefelé is gyakorlatilag háztól házig jövünk. Az egyik oldalon a szülők felteszik a gyerekeket, a másik oldalon az iskola munkatársa leveszi őket, a kettő között meg a kalauz és a büfés vigyáznak rájuk. Halvány, elégedett mosoly húzódik az arcomon, egyrészt mert tudom, hogy kamuzik, másrészt mert volt annyi lélekjelenlétem, hogy beszélgetést kezdeményeztem. Valljuk be, nem én vagyok a legtehetségesebb, ha kommunikációról van szó. Szóval büszke vagyok magamra nagyon.
- Úgy tippelem, hogy inkább megszöktél. Bántottak?
Mondjuk mindig nehezen hiszem el, hogy egy kedves arcú és látszólag kedves lelkű lányt képesek bántani, de a világ nem olyan tökéletes, mint hisszük.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Palotás Polli
Diák Eridon (H), Világalkotó, Másodikos diák


Flappy Bird
offline
RPG hsz: 65
Összes hsz: 169
Írta: 2020. július 15. 00:18 | Link

Vajda Olívia


Magától nagyon ritkán veszi észre, de mondta neki Timi néni, hogy az embereket eléggé tudja zavarni, hogy nem a szemükbe néz, amikor beszél hozzájuk. Általában az emberek szokták tudni, hogy ez valamiért nem megy, így ezzel lényegében nincs is probléma. Egyetlen egyszer volt olyan még kicsi korában, hogy a dédije nem akarta elfogadni, hogy nem néz rá, ezért Polli állát az ujjainak támasztva erőszakkal fordította a kislány arcát úgy, hogy muszáj legyen a szemeibe néznie, amikor nyitva vannak a szemei. Ennek akkor nyilván nem lett jó vége, el lett könyvelve hisztis gyereknek. Azóta persze rendezték a dolgaikat és eléggé jóban vannak ahhoz képest, hogy nem találkoznak olyan nagyon gyakran.
Ezek miatt, ha éppen eszébe van igyekszik olyan helyekre terelni a tekintetét, ahol kevésbé feltűnő, hogy nem a megszokott helyre néz, meg ugye, hogy elkerülje a ’mit nézel a mellemen?’ típusú kérdéseket. Ezúttal a bal fület nézte ki, bár tekintete gyakran át-átsiklik a Rellonos mögötti ülésre, aztán ahogy hallgatja a lány szavait, az egyébként kreolos bőre szinte pillanatok alatt fehéredik ki az arcán. Tekintete szép lassan a lány lábfejére vándorol, s közben jobbja egyre erősebben remeg, ha a puha golyókkal töltött labdácskája élőlény lenne, egészen biztosan ordítana attól, hogy a vékony, hosszú ujjacskák körömmel mélyednek addig, amíg csak az anyag engedi. Nincs értelme tovább vinnie a mesét, a pénztáros bevette, még talán a kalauz is elhinné, ha kérdezi, de egy belsős ember mindent tud.
- Meg… de szóltam haza… azt nem tudom, hogy megkapták-e. – Sóhajtja egyszerre megkönnyebbülten, de mégis fájdalmasan, mert megint eszébe jutott, hogy mit mondott neki az a diák tegnap a mosdóban, amikor kezet mostak. Tisztában volt vele, amikor idejött, hogy lesznek rajta támadási felületek, már csak azért is, mert jóval fiatalabbnak látszik, mint a többiek, meg mondták, hogy a többieknek majd vagy nagyon tetszenek a kütyüjei és elkérik, vagy pedig pont, hogy megjegyzéseket fognak tenni rá. Mint ahogy azt is tudta, hogy be kell illeszkednie a kortársaihoz, mert ez egy teljesen új tapasztalat számára, ő pedig azért van itt, hogy fejlődhessen emberileg. Legalábbis ezt mondták neki.  
– Te prefektus vagy? Vagy ilyen begyűjtős ember? – Kérdezi kissé bátrabban ismét a nyakláncra pillantva. – Engem akkor hogyan nem csapott meg a ménkű, amikor átjöttem a kapun? – Kíváncsiskodik a táskáját szorosan magához szorítva. Picit vágyott rá, hogy a kapu visszacsapjon és elküldje aludni, egyfajta Csernus doktorként, de mivel ez nem történt ment tovább a feje után. Lehet, hogy valaki valamit elrontott a védőbűbájjal… pont úgy, ahogy ő is mindig mindent elront. Hihetetlen, hogy alkalmasnak találták az önálló életre egy csapat tinédzser mágus között. – Tudod… mindenki látja, hogy nem illek ide… mondták. Csúnyán.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Várffy-Zoller Vándordíjas - 2020 ősz
Vajda Olívia
Diák Rellon (H), Szélvész Szalamandrák csapatkapitány, Ötödikes diák


+1 Vajda :3
offline
RPG hsz: 80
Összes hsz: 129
Írta: 2020. július 15. 20:23 | Link

Polli


Ha valaki, hát én igazán nem ítélhetem el őt azért, mert nem tud a szemembe nézni, valljuk be, én se tudok mit kezdeni a ténnyel, hogy más emberek is vannak körülöttem, és én sem tudok jól beilleszkedni, vagy rendesen szót váltani az iskolatársaimmal. Tudok beszélgetni a kviddcsről, a kviddicsről és ha valami másik téma kellene, akkor fel tudom ajánlani még a kviddicset. Valljuk be, elég szánalmas vagyok, mert a családomban nem az a megszokott, amit én produkálok. Én magam kínosan próbálom a fejem felszegve, egyenes háttal, nem kínossá tenni a mosolyom, de egy-egy nem teljesen családi összejövetelen arra törekszem, hogy ne foglalkozzon velem senki. Ne kelljen úgy csinálnom, mint aki tud emberként viselkedni.
Most talán azért megy mégis könnyen, mert egy olyan emberrel utazom, aki gyakorlatilag a tükörképem jelenleg, hiszen, ahogy nekem, úgy neki se megy az, hogy úgy viselkedjen, mint az iskolatársaink többsége: normálisan. Ha nem mondanám ki a családnevem, senki se hinné el, hogy én közeli rokona vagyok Vajda Richárdnak, vagy Vajda Ádámnak. Szerintem a húgom, Hanna is kétszer annyira Vajda, mint én. Ez pedig eléggé szomorú és szánalmas azon a szinten, ahol nekem elméletileg a helyem van, úgymond.
- Nem, én egy Vajda vagyok.
Még a fejem is picikét megrázom, jelezve, hogy se nem vagyok prefektus, se nem vagyok begyűjtő ember, viszont a származásomra büszke vagyok, ahogy arra is, hogy szóba mertem állni vele. Tudom, hogy fiatalabb, mint én, de azért, ha a fejembe látna bárki, akkor tudná, hogy a kor nem számít. Ma fejlődtem egy kicsit, legalábbis nagyon remélem.
- Nem szokott, mert a kapu hiheti, hogy a faluba mész. Sokan laknak a faluban, illetve vannak, akik ott vállaltak diákmunkát vagy önkénteskednek, például a menhelyen. Inkább akkor riaszt, ha olyan ember lép a birtokra, akinek nincs ott keresnivalója.
Mondjuk nem hiszem, hogy mostanában olyan sok sötét mágus szeretne a mi iskolánkba bemenni, de sosem tudhatja az ember, éppen ezért nem árt az óvatosság, mert érhet minket komoly meglepetés is. Arra, amit mond, felvonom a szemöldököm, és kicsit közelebb hajolok hozzá, megtámaszkodva a térdeimen.
- És erre az a megoldás, hogy elszaladsz? Akkor az, aki téged bántott, másokat is bántani fog. Túl azon, hogy mind kívülállók vagyunk, vagy a származásunk, vagy az anyagi helyzetünk, vagy a képességeink miatt, mind beleillünk ebbe a helybe. Neked ugyanannyi jogod van a kastélyban lenni, mint nekem.
Ez az a pont, ameddig úgy vélem, hogy bármely házvezető vagy tanár büszke lenne a gyermekére, amiért ilyen szép szavakkal nyugtatja a másik felet, éppen ezért tartok egy leheletnyi szünetet és húzom kisebb mosolyra az ajkaimat.
- Ha pedig valaki piszkál, akkor keresni kell egy jó arc rellonost, aki ezer örömmel megleckézteti azt, aki téged bántott. Ha elmondod, hogy nézett ki, hidd el, még ma megkapja a méltó büntetését. De ahhoz előbb vissza kell mennünk a kastélyba.
Mondjuk az nem lesz könnyű, az elsuhanó fákat elnézve ez egy gyorsított járat, vagyis maximum egy vagy két helyen áll meg Budapest előtt. Azt hiszem a büntetőmunka már mind a kettőnknek garantált.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Palotás Polli
Diák Eridon (H), Világalkotó, Másodikos diák


Flappy Bird
offline
RPG hsz: 65
Összes hsz: 169
Írta: 2020. július 15. 21:32 | Link

Vajda Olívia


Arra sosem vágyott, hogy más legyen, úgymond normális, bár ezt az egészet ő nem tekinti betegségnek. Egy ideális világban nem lenne semmi gondja, de sem a világ nem ideális, sem pedig a benne élő emberek nem azok. Tudja, hogy nem várhatja el, hogy minden csendes legyen és sose legyenek nagy fények meg hangok, hiszen nem így működik a környezetünk, de azt azért nem bánná, hogy ha az ilyen naiv kismókusok, mint ők könnyebben találnák meg a helyüket. Senkit nem kéne zavarnia, hogy ő alacsony, vagy az, hogy merre néz. Polli nem árt senkinek, igaz, néha kicsit idegesítő, amikor bekattan neki egy dolog, amiről szívesen beszél, de erre igyekszik ügyelni. Meg kell még tanulnia beilleszkednie a való világba, nem érhet örökké az otthoni buborékjában.
- Egy Vajda? – Kérdi csodálkozva. Hallotta már ezt a szót, ebben egészen biztos. Ha jól érti, akkor neki erről tudnia kéne, hogy a vele szemben ülő lánynak mi a foglalkozása. Az ujjaival táskája cipzárjával matat, ahogy próbál rájönni, hogy milyen ember lehet egy Vajda, magát a szót egészen biztosan hallotta már valahol, csak azt nem tudja, hogy merre. – Ó, már tudom! Tiétek az a mugli vár? Grófok vagytok? Nekem az a nevem, hogy Palotás, de nem palotában lakunk. –  Folytatja felderült arccal, egy pillanatra el is felejtve, azt, hogy az előbb még félt meg szomorú volt. Néha nagyon könnyen váltogatja a hangulatát, nehéz követni. Mindenesetre most roppantmód büszke a felfedezésére.
Figyelmesen hallgatja Olcsi magyarázatát arra, hogy miért nem bántotta a kapu varázslata. Erre nem is gondolt, pedig, ha jobban belegondol, hallotta már az egyik lányt mesélni a többieknek, hogy órák után hazasétál a faluba. Kár, hogy az ő családja Tatán él, nem pedig csak itt a szomszédban. Akkor mindig haza tudna menni Pannához, mindig olyan kaja lenne az asztalon, amit szeret, meg persze egyedül lehetne a saját szobájában a kedvenc zongorájával.
- Milyen szerencsések, akik ilyen közel élnek a családjukhoz. Nekem annyira hiányoznak. Főleg a kishúgom. Ő az egyetlen barátom. – Motyogja az orra alatt, s egy nagyot sóhajtva lenyel egy könnycseppet. Annyi mindent csináltak Pannával, senki nem érti az ő kapcsolatukat. Hiába mondják, hogy sokat fog tanulni a többiektől. Őket nem ismeri, ők nem olyanok, mint Panna. Ők nem Panna. – Neked is van testvéred? Tudod, milyen, amikor hiányzik? – Neki nincs fogalma róla, hogy mások valószínűleg nincsenek ilyen közel egymáshoz, mint ők ketten, még akkor sem, ha nagyon közeli viszony van köztük. A húgának is egészen biztosan nehéz most, de ő legalább otthon van a szüleikkel. Még öt évet kell várnia, mire a Panna is a Bagolykőbe jöhet tanulni. Az több, mint a húga eddigi életének a fele, tehát rengeteg.
Ahogy a Rellonos szavait hallgatja újabb könnycsepp folyik végig az arcán, ezt már nem nyeli le, mert az előzőnek is eléggé undorító íze volt. Érti, amit mond, de mégis könnyebbnek érezte ezt a megoldást. Pedig ettől is rettegett rendesen. Vele még sosem beszéltek ilyen csúnyán, mint tegnap, nem tudott mást tenni, mint világgá menni. Tökéletesen indokolt és megalapozott döntés volt a részéről. Vagy mégsem?
- De mi van, ha én tényleg nem vagyok idevaló és nem kellene itt lennem? És ha sosem tudom megtanulni, hogy mit várnak tőlem? Én figyelek, nagyon, néztem a többieket a klubhelyiségben, csupa olyan dologról beszéltek, amit nem is ismerek. – Nem értett mindent, amiről a többi lány beszélt, de megpróbált minden információt kiszedni a társalgásból, akkor nevetett, amikor ők, akkor tátotta a száját, amikor megdöbbentek mások is a szálon. Aztán amikor próbálta felhozni, hogy milyen nagyszerű Liszt Tell Vilmos nyitányának feldolgozása és hogy azt szeretné megtanulni, akkor meg furán néztek rá. – Elszaladni is nehéz volt, ettől is félek ám. Azt sem tudom, hogyan kell Tatára menni innen. – Sóhajtja félrehúzott szájjal a labdáját két kézzel nyújtogatva. – Nem tudom, hogy melyik az ijesztőbb. – Böki ki végül a lány bal fülének. Az lett volna a kevésbé ijesztő, ha eljönnek érte, de azt legutóbb sem tették meg, amikor kérte őket. Mindig csak egy hónap, egy hónap. – A Rellonosoktól nem kell félni? Nekem azt mondták! – Kérdi tágra nyílt szemekkel. Néhány harmadikos riogatta rögtön az első napján, hogy csak az ő közelükbe ne menjen, főleg a szőke prefektushoz ne. Szerinte egyszer őt látta a folyosón, de nem mert ránézni, nehogy bántsa. – Nem tudom, hogy ki volt az. Nem volt rajta talár sem, úgyhogy a házát sem. Ilyen magas volt, barna hajú… a szemét nem láttam. Lány volt. Volt mellette két másik is, ők csak nevettek, de nem mondtak semmit. – Próbál visszaemlékezni minden részletre, de nehezen megy neki. Talán magától még azt sem tudná megmondani, hogy milyen nemű volt az illető, ha nem a lánymosdóban lettek volna. Jó, persze ez nem igaz, megjegyezte a csajok fülsértő visítását, fiú olyan hangot nem ad ki magából.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Várffy-Zoller Vándordíjas - 2020 ősz
Vajda Olívia
Diák Rellon (H), Szélvész Szalamandrák csapatkapitány, Ötödikes diák


+1 Vajda :3
offline
RPG hsz: 80
Összes hsz: 129
Írta: 2020. július 24. 05:01 | Link

Polli


- Nem, nincs várunk, de eléggé ismert a családunk a mágusvilágban, főleg, mert az apukám és az unokatestvéreim apukája is nagyon benne vannak a máguspolitikában.
Furcsa, hogy engem úgy neveltek, hogy én egy Vajda vagyok, de amikor ezt a mondatot kimondom, akkor valahogy senki sem reagál úgy, mint ahogy hittem, hogy fog. Talán ez az egész nem lesz többre, vagy másra jó, mint, hogy a magam lelkét erősítsem vele. Nekem nagyon fontos a család, nagyon fontos, hogy ne hozzak rájuk szégyent, hogy minden cselekedetemmel büszkévé tegyem őket. Ez, amióta itt vagyok, valahogy nem sikerült. Voltak már jó pillanataim, de azt hiszem rosszból is akad nem kevés. De lassan itt a vizsgaidőszak, és bármennyire csábító, hogy Budapestről valóban hazainduljak én is, tudom, hogy akkor a kislányt semmi sem venné rá, hogy visszajöjjön.
- Szentendrén élünk.
Legalábbis, amióta visszaköltöztünk, de nem bonyolítom a dolgot azzal, hogy elkezdem Ádámtól és Évától a dolgot. Anno Budanekeresd elitebb részén cseperedtünk mi hárman, majd három évvel ezelőtt Dániába pakoltak át minket a szüleink, legalábbis Hannát és engem, majd onnan vissza apa túlzott szentimentalizmusa okán Szentendrén találtuk magunkat, mert ő szeretett volna közelebb lenni a testvéréhez. Egy ideje meglepően sokszor mondja azt, hogy az ember másra nem számíthat az életben, csak a testvérére, mi pedig bőszen és nem kis aggodalommal bólogatunk erre a tényre.
- Nekem is nagyon hiányzik a húgom, Hanna. Ő kisebb, mint én, így otthon él még, csak a szünetben találkozhatok vele. De aki nála is jobban hiányzik, az a bátyám, Ádám. Ő már házas, a szüleim hozzáadtak egy lányt, Vivienne-t, akinek a vagyona és a háttere megfelelő volt ahhoz, hogy Ádi felesége legyen. Azóta már el is költöztek, lovakat tenyésztenek, és a bátyám csak évente néhány alkalommal jön vendégségbe.
Előrenyúlva, ha engedi, megfogom a kezét és megsimítom a kézfejét. Tudom, hogy milyen távol lenni a családtól, távol mindenkitől. Ricsi ugyan a faluban van, de nem lóghatok rajta állandóan, mert szerintem ő sem érezné egészségesnek. Sajnos arra nem készítettek fel, hogy milyen az, amikor önmagamért kell kiállnom, illetve, hogy hogyan szerezzek barátokat.
- Ádám és én egy napon születtünk, gyerekként mindent együtt csináltunk, mindig ő védett meg, aztán jött Vivi, és tudod, örülök a boldogságuknak, csak hiányzik a testvérem. Szeretném visszakapni azt, ami régen volt.
Egy kicsit még a vállamat is megvonom, amolyan, nem tudom, hogy mit mondhatnék még módon. Tudom, hogy ez nem lehetséges, hogy nem kaphatom már vissza. Hogy eltávolódásunk ugyanúgy meg volt írva a csillagokban, mint, ahogy Ricsi és Eszti eltávolódása is. Ott is jött egy harmadik, csak azt Eszti még rosszul is kezelte, és mindenki rosszul kezelte Esztit, így elkerülhetetlen volt a tragédia.
- Ádám mindig azt mondta, hogy ne az elvárásoknak élj, hanem add önmagad, és szeressenek meg azért, mert egyedi vagy.
Neki könnyű volt, hiszen Vajda fiúként és mert jó személyiséget kapott, elég könnyen került a társaság élére, könnyedén tudott mindig elvegyülni, míg én, ahogy Polli is, inkább mindig csak néztem a családomat, a barátaikat, és akkor nevettem, amikor úgy éreztem, megköveteli a helyzet. Engedelmesen válaszoltam a kérdésekre, és talán az ő társaságukban biztonságban is éreztem magam, de itt, bármennyire is vártam a visszatérést, minden nap rettegek attól, hogy rájönnek, valami nem stimmel velem, mert sosem látnak egy társaságban sem.
- Tőlem félsz?
Teszem fel a kérdést, előhúzva az iskolai jelvényemet, mely büszkén hirdeti, hogy a sárkányok közé tartozom. Nem mindenki félelmetes odalent, bár, ha tudnék arról, hogy mit javasoltak neki, nagy valószínűség szerint én is azt javasolnám, hogy csak Mihail közelébe ne menjen. Remélem, hogy nem most rontok el mindent, és kerül majd furcsa helyzetbe a fiú miatt, csak én se vagyok annyira rossz arc zöld létemre.
- Tudom, hogy kiről beszélsz. Ha visszajössz velem a kastélyba, akkor megleckéztetjük, és soha többet nem fog piszkálni senkit. Mit szólsz?
Ajánlom fel a szövetségemet, bár ebben a pillanatban fogalmam sincs, hogy mégis hogyan fog ez megvalósulni, de vagyok annyira elszánt, hogy idővel kitaláljam.
- Én nem vagyok valami jó a barátkozásban, igazából nem nagyon vannak barátaim, de ha gondolod, akkor lóghatunk együtt.
Mondjuk én idősebb vagyok, nem tudom, hogy mennyire vágyik az én társaságomra, de talán indulásnak mind a kettőnknek jót tenne, ha lenne valaki, akihez hozzászólhatunk.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Palotás Polli
Diák Eridon (H), Világalkotó, Másodikos diák


Flappy Bird
offline
RPG hsz: 65
Összes hsz: 169
Írta: 2020. július 25. 15:00 | Link

Vajda Olívia

Érdeklődve hallgatja, ahogy Olcsi a családjáról mesél. Ő maga még nem nagyon ért a politikához, mindig csak azt hallja otthon, hogy az egy mocskos dolog, ne foglalkozzon vele. Amikor megkérdezte a szüleit arról, hogy ez mégis mit jelent, azt mondták, majd megtudja, ha nagyobb lesz. Kicsi korában azt hitte, hogy büdösek a poltikusok, vagy legalábbis piszkos munkát végeznek, ettől lesz mocskos dolog. Akkoriban úgy képzelte, hogy a politika valami olyasmi lehet, mint amikor a homokozóját felöntötte vízzel és az ázott homokkal dolgozott, vagy mint a Hófehérkéből a törpék a bányában. Mostanra persze tudja, hogy szöges ellentétben áll a szakma az ő gyermekkori képzelgésével.
- Lehet akkor újságból láttam meg ilyenek. – Helyesel Olcsinak. Nem dereng neki, hogy a szülei bármikor bármilyen negatívat mondtak volna Vajda nevű politikusról, de az az igazság, hogy vannak annyit külön Pannával, hogy az ilyeneket nyugodtan meg tudták beszélni a társaságuk és hozzáértésük nélkül.
- Ott már voltam egyszer, nagyon tetszett! Van külön mágusnegyedetek? Nekünk nincs Tatán. Te voltál már Tatán? – Árad belőle a rengeteg kérdés, már-már szinte el is felejtve, hogy nem olyan régen még összedőlni készült a világ. Nagyon könnyű elterelni olyan dolgokról a figyelmét, amiktől amúgy is szabadulni akar.  
Jobb hangulata hamar csökkenő pályára kerül, amikor a Rellonos mesélni kezd a családjáról. Először Hanna kapcsán kezd el neki még inkább hiányozni Panna. Tetszik neki, hogy milyen szépen rímel a két kislány neve, aztán arra gondolt, hogy vajon jóban lennének-e. Majdnem megkérdezte, hogy hány éves Hanna, de végül inkább jobbnak látta, ha nem vág közbe és figyelmesen hallgatja.
Egészen elborzasztja, hogy a rang meg a pénz dönt arról, hogy kinek kivel kell házasodnia. Persze, a mesékben hallott már róla sokszor, de az olyan távolinak tűnt. Azt hitte, hogy régen, a királylányok korában csináltak ilyeneket az emberrel, nem azt, hogy ma.
- De Ádám szereti? Ugye nem itattak vele olyan bájitalt? – Kérdi sírós hangon, lefelé biggyesztett ajkakkal. Ez annyira szomorú, hogy elvették Olcsi testvérét, ráadásul ilyen buta dolgok miatt, mint vagyon meg rang. Ő bele is őrülne, ha végleg elveszítené Pannát valaki miatt. Az nem lehet, hogy belép az életükbe egy undok fiú és a húga kifordul magából? Nem tudja pontosan, hogy mit érez a lány, de a testvér ilyen elvesztése az egyik legborzasztóbb dolog a világon. Pollinak legalább ott van az a kapaszkodó, hogy Panka otthon várja. – Én ebbe beleőrülnék. – Feleli fájdalmasan sóhajtva. – Sehogy nem fogod tudni már? Hátha elválnak… vagy nem tudom. – Polli persze mit sem ért az ilyen kapcsolatokhoz, szerencsére nem látott még rossz párkapcsolatot, mert a szülei szépen élnek. Volt, hogy hallották már őket veszekedni, de azt is csak alvás helyetti hallgatózásnak köszönhetően. Az utóbbi időben volt több vitájuk, amikor nem tudták eldönteni, hogy mérjék-e Pollit elengedni a Bagőlykőbe.
Picit meglepi, hogy megfogják a kezét, döbbenten mered egy pillanatra a vele szemben ülő lány arcába, de végül is ő is szívesen megfogja a baráti jobbot, finoman Olíviára mosolyogva. Nem szokott irtózni az emberek érintésétől, akit megkedvel, azokat szívesen ölelgeti.
- Én semmiben nem vagyok egyedi. – Feleli a fejét csóválva. – Jó, esetleg a zongora, de ahhoz még rövidek az ujjaim. – Sokkal nagyobb dolog a zongoratudása, mint amit ő felfog belőle, mert ritkán jár koncertekre, társaságba, zongoravizsgákra, így nem tudja, hogy mennyivel tud többet a kortársainál. Őt csak a rövidebb ujjai zavarják, amitől kevesebbnek érzi magát, mint amilyen. Sosem vágyott zeneiskolába, mindig házhoz jöttek a magántanárok hozzá, esetleg ők hoppanáltak hozzájuk. Teljesen új élmény számára az iskola minden szempontból, a Bagolykő előtt több sulit látott mesékből, mint élőben.
- Te Rellonos vagy?! – Hüledezik ismét a lány arcába meredve. – Én kedvellek, nem félek. – Feleli még mindig egy kisebb sok alatt állva. Ő úgy képzelte, hogy az összes Rellonba járó diák ijesztő, akiket el kellene kerülnie, ehelyett ki tudja, hogy mennyi ideje, de éppen barátkozik eggyel. – Te nem félsz a többi Rellonostól? – Szalad ki a száján. Elég sok rosszat hallott a zöldekről a klubhelyiségben, jó nem annyit, mintha egy Újpest drukkerekből álló társaságba keveredett volna, de elégszer említették őket ahhoz, hogy félelem alakuljon ki benne. Órán sem nagyon ül oda a közelükbe inkább, nehogy kibújjon belőlük a kisördög.
- Tudod? De ő amúgy miért olyan? – Tudakolja tekintetét ismét lesütve. El sem tudja képzelni, hogy miért bántják egymást az emberek a suliban. – De akkor… ő most… mit csinálunk vele? – Az ő szemében vannak a megátalkodott gonosz csirkefogók, akik sosem változnak. A mesékben is mindig ilyenek, nincs javulás. Azt sejti, hogy nem fog meghalni, de el sem tudja képzelni, hogy mitől tudna egy ilyen lány megjavulni. – Megdobáljuk trágyagránáttal? – Kicsit lehet izgatottabb lett a gondolattól a kelleténél, de ő egész jó kidobóban, legalábbis Pannát sokszor legyőzi, akkor egy jóval nagyobb célpont kilövése nem lehet akadály, ugye?
- Komolyan? Mi ketten? – Kérdi még az előzőnél is csillogóbb tekintettel, arcán széles mosollyal. Nem tudja, hogy mennyivel idősebb nála a lány, talán 3-4 évvel? Ez majdnem olyan lesz, mintha volna egy nővére. – De… nem fognak cikizni miattam? -

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Várffy-Zoller Vándordíjas - 2020 ősz
Kiss-Herczeg Domonkos
Diák Navine (H), Harmadikos diák



offline
RPG hsz: 28
Összes hsz: 88
Kedves Mikhail
Írta: 2020. július 28. 22:25
| Link

Eső áztatta arcát


A szemerkélő eső kopog az ereszen, elnyomva a bemondó hangját. Az ég fehér takaróba vonta a világot, azzal fenyegetve, hogy soha többé nem enged újra utat a napsugaraknak meleg fényének. A vízfüggöny szürkére festi a vonatok sorát, az épület masszív falait és Domonkos színtelen alakját. A magányosan ásítozó állomáson ő az egyetlen utas. Utaskezdemény.
Az esőtől védve, az egyik épület előtti padon ül, a kapucni alól nem látszik más, csak pár kósza szőke tincs. Ruhája nedves, mintha csak nemrég érkezett volna, a felsőjén csillog pár csepp, mint apró gyémántok, amiknek még nem sikerült eggyé válnia a szövettel. Ujjai között cigaretta, füstje csigavonalban nyújtózkodik az ég felé. Azt, hogy hanyadik szál nyújtózik az ujjai között, már nem tudná megmondani.
Balja a padon pihen, ujjai néha megindulnak, hogy egy néma dallamot játszanak le a láthatatlan billentyűkön, majd hirtelen válnak mozdulatlanná, mintha csak akkor eszmélne rá, hogy mit is művel. Mielőtt kihúzták volna a talajt a lába alól, a zene olyan volt számára, mint a lélegzetvétel. Nehéz a megszokott elhagyása, de még nehezebb annak folytatása. Most mégis itt van...
Tekintete a pad lábánál heverő vékony hátizsákra siklik, majd ismét a vízfátyolba bámul. Figyeli a peron eső áztatta szegletét, a vonatok útját. Indulnia kéne, de még nem született meg a tényleges elhatározás. A kastélyból jószerivel menekülve távozott, szűkek voltak már a falak, a levegő terhes és büdös a hazug együttérzésektől. Senkinek se szólt, Zsombi kérdésére is csak annyi válasz jutott, hogy "el". És most itt van. Itt, az esőfüggönnyel határolt állomáson, egyedül. Pontosan ott van, ahol most lennie kell. Teó értené, ha senki más is, ő értené. Megértené.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mikhail Sergejevics Kazanov
Házvezető Navine, Illúziómágus, Könyvtáros



online
RPG hsz: 110
Összes hsz: 371
Írta: 2020. július 29. 21:01 | Link

A Herceg a kastélyba való


Imádom a navinés lánykákat. Azokat az igazi, ízig-vérig sárga gyerkőcöket,akik úgy aggódnak házukból való társukért, hogy mint a pipik rohannak hozzám, körbefogva, ha bármi rosszat sejtető ügy történni készül. Mintha éreznék. Egy lát valamit, másik csekkol, harmadik már fut oda hozzám, hogy aztán pironkodva, ruhát markolászva mondja el, mi nyomja gyermeki szívét s mi botránkoztatja meg érzékeny, tiszta lelkecskéjét. Mindig hálás vagyok az ilyen közbelépésekért, mert így időben tudok cselekedni, mielőtt tényleg történne valami olyan, ami után én is sírni fogok, meg az elveszett bárányka is.
Jelen esetben nem egy hölgy után kajtató kaszanovát vagy órákat mulasztó csibészt kell fülön csípnem. Egy hercegről van szó, aki úgy tűnik elszökött a kastélyából. Az eső esik, drámai időt választott a gyermek. Azonban ha csak erre kellett, kérhette volna tőlem is illúzióba, akkor nem ázok bőrig, amíg rohanok végig a faluba vezető úton. Nyilván a pálcámat használhattam volna. Nyilván... csak nem jutott eszembe. A varázsvilág csak akkor marha hasznos, ha gondolsz rá, hogy használd.
A terv fejemben már teljesen kész. Első a vasútállomás. Hiszen aki bőrönddel távozik, annál esélyes ez a csodaremek helyecske. Ezután a tereket, közterületek. Azután a vendéglátó részleg. Bárok, kocsmák. Végül a szülőket értesíteni,ha szükséges átadni az ügyet az arra kijelölt egységnek.
Szerencsémre nem kell végignyálazni egész Bogolyfalvát. A szőke fiú ott ül a peron melletti padon. Megnyugodok, első ránézésre épségben van, nincs nyoma testi sérülésnek. Veszek néhány mély lélegzetet, összeszedem magam, öreg derekam kicsit megmozgatom, aztán majd komótosan sétálok oda hozzá és ülök le mellé a padra.
- Vacak idő - jegyzem meg mély, dörmögő hangon. Azonban alapszigorúság mellett, nincs megrovó él. Minthacsak itt hozott volna minket össze az Isten teljesen véletlenül és nem lenne szó maratonfutásról.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kiss-Herczeg Domonkos
Diák Navine (H), Harmadikos diák



offline
RPG hsz: 28
Összes hsz: 88
Kedves Mikhail
Írta: 2020. augusztus 2. 20:57
| Link

Eső áztatta arcát


Talán meg kellett volna kérdeznie. Talán engedélyt kellett volna kérnie, mielőtt útnak ered. Nem arról van szó, hogy ne lenne tisztában a szabályokkal, ismeri az udvariassági formulákat és a kötelezettségeit is. De mit ér a nemleges válasz, ha az sem állította volna meg? Minduntalan menekül a kastély fojtogató, szürke tömegéből, szabadulva a fél füllel elkapott sutyorgások és sajnálkozó tekintetek árja elől. Fullasztóak a kimondott és kimondatlan szavak, amik olyan körülményesen kerülik azt, amit valójában közölni kívánnak; a veszteséget.
Most mégsem menekült, nem a lelkét tépő hiány űzte el. Az, hogy most itt ül, tekintetét az örökké érkező és távozó vonatokra szegezve, hogy a cigarettavég lassan hamuvá ég az ujjai között, ez mind egy előre megfontolt lépés miatt van. Egy régi, álomnak tűnő ígéret, amivel tartozik a fivérének. De ér egyáltalán mindez bármit úgy, hogy ő nem lehet itt? Ő, aki olyan izgatottan várta ezt a pillanatot... A veszteség ólomsúlya alatt az összes levegő kiszalad a tüdejéből, amit az izzó cigaretta füstjével pótol.
Tekintete a pad lábának döntött hátizsákjára siklik, ahogy a léptek zaja elhalnak mellette. Jobbját védelmezőn ejti maga mellé, ujjai súrolják a táska anyagát. Lehet, hogy még nem volt elég lélekjelenléte ahhoz, hogy cselekvésre szánja el magát, de abban biztos, hogy ha órák múlva is jön el a pillanat, mikor az eső hidege már a ruha alá kúszott és a lábai zsibbadtan tiltakoznak a terhelés ellen, el fog érkezni a megfelelő pillanat. Ezért addig is őrzi a zsákban lapuló kincset.
A hozzá intézett szavakra csak bólint egyet, majd a kapucni védelméből pillant oldalra a férfira. Feketéi lassan kúsznak felfelé az eső áztatta ruházaton, a borostás arcig, a homlokot átszelő ráncokig. Ujjai, mint bilincs a szabályszegőre, úgy fonódnak a hátizsák pántjára.
- Utazik? - hangja rekedten taszítja háttérbe az eső kopogásának monotonitását, hogy végül újra átvehesse az uralmat és kitöltse a kínos csendet.
Utoljára módosította:Ombozi Boróka, 2020. szeptember 9. 20:59 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mikhail Sergejevics Kazanov
Házvezető Navine, Illúziómágus, Könyvtáros



online
RPG hsz: 110
Összes hsz: 371
Írta: 2020. augusztus 4. 19:13 | Link

A Herceg a kastélyba való


Ahogy az eső koppan a peron szélén, az egész atmoszféra fekete és fehér. Akár egy régi filmben, ami alatt melankolikus zenét képzelek el. Csendes hegedű szót, balladát éneklő zongorát.
Talán ezért is vártam olyan nagyon valamiféle eltúlzott reakcióra, ami kiszínezi a napomat. Tudom is én, csak a szokásosat, elkerekedő szemek, összerezzenés, sírás, sikoltozás, esetleg üvöltve elrohanás, mondván, hogy " Soha nem kap el élve!". Azonban ez a fiú sem szívbajos. Enyhe csalódás fut végig arcomon. Én tényleg akartam, hogy legyen valami remek kis műsor. Bár talán legközelebb eridonosra kell vadásznom ahhoz, hogy ilyet láthassak.
- Nem, és remélem te is csak azért ücsörögsz itt, mert elkapott az eső - tekintek a hátizsákra. Ez nem bőrönd. Valamelyik fruska kicsit túlzott, vagy talán az a pápaszemes mondta? Jaj szegénykém őt aztán igazán nem vehetem ezért elő, mert olyan vaksi, hogy csoda, hogy Domonkost be tudta azonosítani.
Ámbár akárhogy is van, az, hogy az állomáson kapom el, nem hiszem, hogy véletlen.
Jól tudom a gyermek sorsát. Hallottam ezt meg azt. A tanári épp ugyanolyan lepcses szájú mint a diákság bármely közösségi tere. Ha nem jobban. Viszont akármennyire is sajnálom nem nézhetek el neki mindent a gyász miatt. Nem volna fair a többiekkel szemben. Sőt, vele szemben sem.
Így is sok mindent nem hozok fel. A cigarettát, amiért Tánya megbüntette már, a engedély nélküli hétköznapi sétafikát a kastélyon kívül és még biztos találnék valamit ha nagyon akarnám.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Vajda Olívia
Diák Rellon (H), Szélvész Szalamandrák csapatkapitány, Ötödikes diák


+1 Vajda :3
offline
RPG hsz: 80
Összes hsz: 129
Írta: 2020. augusztus 26. 08:51 | Link

Polli


- Nem, nincs külön, pont olyan életet élünk, mint a muglik. Autót vezetünk, használunk áramot, mobilt.
Valahogy sosem merült fel, hogy olyan helyre költözzünk, ahol csak mágusok laknak, vagy legalábbis van külön mágusnegyed. Úgy neveltek minket, hogy mind a két világban tökéletesen megálljuk a helyünket, tudjunk érvényesülni. Sokat járunk például különböző szálláshelyekre, furcsa lenne, ha rettegnénk a liftben. Őszintén szólva, ma már nem tudom elképzelni, hogy például életem végéig Bogolyfalván lakjak. Én szeretem Szentendrét, mert gyönyörű hely, szívesen élnék ott, miközben átjárok mondjuk barátokhoz. De ez még a jövő zenéje, hiszen még csak negyedéves vagyok.
- Igen, ott van Tatán az aurorképző, a bátyám ott tanult, és gyakran meglátogattuk. Persze akkor még nagyon kicsi voltam, mert ő jóval idősebb nálam, de igen. Annyira a várost nem ismerem, mert inkább csak Ádámmal voltunk.
Azt nem mesélem el, hogy egy egész hetet bőgtem otthon azért, mert a bátyám elmenet és véleményem szerint soha többet nem jön vissza, hogy elhagyott, és elvették tőlem. Szent meggyőződésem volt, hogy rosszul érzi magát, hogy csúnyán bánnak vele, hogy az egész nem szól másról, csak arról, hogy megkínozzák őt. Látnom kellett, hogy tudjam, jól van. Szokták mondani, hogy a gyerekek vagy nagyon anyásak vagy nagyon apásak. Ami engem illet, én nagyon Ádámos voltam mindig is. Nagyon szerettem a testvéremet, az első pillanattól kapcsolat volt közöttünk, aztán előbb az akadémia vitte el, utána pedig Vivienne. Meg kellett tanulnom nélküle élni, elfogadni, hogy felnőtt.
- Szereti. Az elején nem szerette a gondolatot, de az aranyvérűek, már azok, akiket tényleg aranyvérűnek nevelnek, tudják a kötelességüket. Lehetünk szerelmesek másokba, de ha nem olyan, aki megfelel, akkor el kell engednünk. Ádám megszerette Vivit, szóval neki szerencséje volt, és Ricsinek is, mert ő olyan lányt szeret, aki beleillik a kritériumokba, habár éppen megint szakítottak.
Fel is háborított, hogy arra kell hazaérnem, hogy Ricsi és Lili megint nem tudnak viselkedni, és megint van valami, ami miatt szétmentek. Nem igazán értem a szerelmet, mármint ők szerelemből civakodnak, de nem értem, hogy ha szeretsz valakit, akkor hogyan lehet civakodni. Egyszerű, életem ezen pontján még nem találkoztam Lucas Deightonnal. Később minden értelmet nyer, egyelőre azonban csak annyi látszik ebből, hogy néha zavartan megforgatom az ujjamon a fogadalomgyűrűmet.
- Szerintem már nem fognak elválni, de nem is baj azt hiszem, mármint, örültem volna neki, ha nem veszítem el a testvéremet, de megértem, hogy neki most már felnőtt dolgokat kell csinálni. Kell, hogy házas legyen és családja legyen. Jobb most, mintha nagyapóvá válva tenné ezt.
Szerintem nem idős még, harminchárom éves, de azért már szívesen babáznék, és alig várom, hogy vagy ők vagy Ricsiék bejelentsék, hogy jön a baba, de akár Eszter is beelőzhet azzal, hogy hirtelen bemutat egy férfit, mint a párját és közli, hogy terhes. De szerintem most sokkal erősebb benne a tudat, hogy aurorrá váljon.
- Akkor te abban vagy egyedi, hogy rövid ujjal zongorázol. Úttörő vagy, aki bebizonyítja, hogy rövid ujjakkal is van esély csodás hangok pontos játszására. Egy nap pedig én leszek az, aki az egyik előadásodon izgatottan súgom oda a mellettem ülőnek, hogy, együtt voltunk diákok és nagyon büszke vagyok rád.
Én hiszen, ha kell helyette is, hogy képes rá, ezen ne múljon. Szeretem hinni, hogy minden embernek van valami különleges küldetése az életben. Nem nagy, csak különleges. Például megülni a legvadabb lovat vagy társsá válni egy olyan ember mellett, aki önértékelési problémákkal küzdve úgy véli, számára nincs kivel boldognak lenni. Nem kell mindig hatalmas dolgot véghezvinni, egy kis aprósággal lehet sokkal nagyobb csodát is elérni, mint valami hatalmassal.
- Igen, rellonos. Szerintem ez inkább a családnevem miatt van, inkább illek a navinébe, de szeretem a Rellont, szeretem az ottani légkört, az embereket, a házvezetőimet. Olyan normális ott mindenki.
Szeretem, amikor megbortánkoznak, hogy rellonos vagyok, mert tudom, hogy se a kinézetem, se a viselkedésem nem utal arra, hogy rellonosnak kellene lennem. De ezt dobta a sámánbot, ahogy mondani szokás. Én nem bánom egy kicsit sem. Lehettem volna magántanuló, de eszemben sem volt. Fel akartam nőni, és ahhoz az az első lépés, hogy vannak szobatársaim, napirendem, amihez tartom magam, és ami csak egy kicsit tér el a normálistól. Haladok, szépen lassan, de haladok.
- Nem, nem félek. Szeretnél megismerkedni velük?
Biztos vagyok benne, hogy el lehetne intézni valahogy, hogy megmutassuk Pollinak, mi mennyire jófejek vagyunk igazából. Legalábbis szerintem nagyon rendben van a Rellon, még nekem is, aki nagyon nem tud barátkozni, nagyon nehezen találja meg a hangot másokkal.  
- Mert egy segg. Azt hiszi, hogy ő a legszebb és legtökéletesebb ember a világon, hogy minden fiú őt akarja és, hogy bármit megtehet, mert ő a valaki itt. Pedig ez nem igaz. Szerintem eléggé rosszul nevelték, beképzeltté, de amíg valaki le nem töri a szarvát, addig ilyen lesz.
A trágyagránátra elégedetten hümmögök egyet, eléggé jó gondolat, de túl gyorsan hat és túl brutális, ha már bosszú, akkor álljunk bosszút mindenkiért. Ha már büntetőmunka, akkor kapjak olyanért büntetőmunkát, amivel másoknak segítettem. És egy gonosz lány kiiktatása éppen ilyen.
- Tetszik a trágyagránát, de abból nem tanulna. Mi lenne, ha mi azt csinálnánk vele, amit ő is csinál másokkal? Nem szép, ahogy viselkedik, de ha ő az áldozat, akkor megtapasztalja, hogy miért rossz az, amit csinál. Aztán megdobáljuk trágyagránáttal. Mit szólsz?
Mondjuk ezért nem biztos, hogy bármelyik házvezetőtől buksi simit kapok, de ezt most engedjük el, én éppen beilleszkedek.
- Nem nagyon érdekel, hogy mit csinálnak, én szeretnék veled lenni, de ehhez az kell, hogy visszaforduljunk. Szóval, visszajössz velem a suliba?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kiss-Herczeg Domonkos
Diák Navine (H), Harmadikos diák



offline
RPG hsz: 28
Összes hsz: 88
Kedves Mikhail
Írta: 2020. szeptember 9. 21:36
| Link

Eső áztatta arcát


Más diák talán pironkodva kérne elnézést, tucatszor megismételve azt és felelőtlenül ígérgetve, hogy soha többé nem tesz hasonlót se. Talán próbált volna elrejtőzni, bárhogy és bárhol, mindenáron elkerülve a lebukás kínos élményét. Talán zsigerből hazugságokkal árasztaná el Mikhailt, negédes szavakkal simogatná a házvezető lelkét és egóját. Más diákok talán mutattak volna bármilyen... érzelmet. Domi ajkait egy halk sóhaj se hagyja el, nincs meg a gyomrot összeszorító hideg érzet, amiért rosszat tett és kiderült. Nem önti el pír az arcát, amiért idejekorán rajtakapták a kihágáson. Arca szenvtelen, feketéi kitartóan bámulnak a vízfüggönyön át egy adott pontot. Ujjai között lustán füstölög a cigarettacsonk, amit kisvártatva elnyom a cipője talpán. Hogy a házvezetője jelenléte sarkallta-e erre, valószínűleg még ő maga sem tudná megmondani.
Ujjai lassan engedik el a táskáját, ami nesztelenül hanyatlik vissza a pad lábának és húzza vissza a kezét az ölébe. A csikket suta mozdulatokkal forgatja baljában. Most nem tartja illőnek, hogy nemes egyszerűséggel a peronra pöccintse, ahol már annak társai rég a földbe lettek taposva.
Szeme sarkából pillant ismét a férfire, ahogy a szavai eljutnak hozzá és egy mosoly halovány árnyéka fut végig arcán. Kipihenve sikerül elég hamar összeraknia Mikhail felbukkanásának okát. Már megint a pletykák...
- Mondhatni - kínzó lassúsággal érkezik a válasz, amit félig elnyom a hangosbemondóból érkező kissé torz, erélyes tájékoztató. Némán követi pillantásával a leszálló varázslókat, majd a távozó vonatot. Páran pálcát ragadnak és esernyőbűbájjal próbálják távol tartani maguktól a záporozó esőcseppeket, másik sietős léptekkel közelítenek a fedett peron oltalma alá. Csupán egy valaki áll meg félúton, hogy szemügyre vegyen valamit, majd pár pillanattal később az eső szakadatlan kopogása közé el-elhaló, lágy hangok vegyülnek.
Domi előrébb hajol ültében, térdére könyököl és feketéit az alakra függeszti. Lassan emeli kezét, hogy baljával a pár kósza dallamot megszólaltató alak felé mutasson. A mozdulatok közepette ujjai közül észrevétlenül hullik ki a cigarettacsikk.
- Tud zongorázni? - kérdi halkan, hangjában megmagyarázhatatlan érzelmek árjával. Vágy? Szomorúság? Izgalom? Ingerültség? Talán az összes. Talán egyik sem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 ... 12 ... 20 21 [22] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér